#Túra

[zoeeozzoeeoz]

Két kedvenc képem, a mai napomról.

[the-bagira]

🥾 Cserkút - Babás szerkövek - Zsongor-kő - Pálos kolostor romok - Cserkút körtúra

[csakcsiga]

27km lett a vége. 5:48 alatt 1200m emelkedéssel.

Nem egy teljesítmény túra idő, de azért jól esik tudni, hogy van még kondim a power mellett. Próbáltam tartani 5km/h de voltak olyan kibaszottul meredek és keskeny szakaszok ahol ha beértem valaki esélytelen volt az előzés.

Minden esetre büszke vagyok, hogy végre jártam 2000m felett.

Ez az egyedül túrázás meg érdekes még gondolkodom rajta emèsztem. Mert elég hullámzóak voltak az érzéseim.

UI.: Ide még vissza szeretnék jönni mert bőven van itt még mit látni.

[onmarcangolo]

"Vedd le a kib...tt hátizsákodat" - kiabált rá angolul a jegyellenőr a budapesti reptéren a buszra várakozó külföldi hölgyre.

Úton [a barakban]

Azt hittem, nem jól hallok. De amikor a nő csak nem vette le a hátizsákját (lehet, hogy nem értett angolul), a felpaprikázott ellenőr csak ráordított mégegyszer. A buszmegálló zsúfolásig megtelt várakozó utasokkal, mindegyiknél bőröndök és táskák. Az ellenőr "kérése" természetesen méltánylandó lett volna - ha egy udvarias kérésként adta volna elő, nem pedig úgy, mint valami katonai kiképző-őrmester.

Lehet, hogy családi transzgenerációs traumáim folytán, de kezdtem úgy érezni magam a tülekedő tömegben, mintha valami Appelplatzon lennék Treblinkában.

Amikor megérkezett a busz, az ellenőrök katonás, pattogó utasításokkal próbálták rendezetten felszállítani az embereket a buszra. "Mozduljál már a busz hátsó részébe" - kiabáltak rá azokra, akik a középső részen próbáltak elhelyezkedni a csomagjaikkal. Egy kisbaba sírni kezdett az anyja hurcijában. "Lehetne ezt udvariasabban is," morogtam az ellenőr irányába, de nem hallotta a tülekedésben.

Elfogott a szekunder szégyen. Vajon hogyan veszik a bátorságot ezek, hogy ilyen suttyón bánjanak emberekkel? Eltűnődtem, hogy vajon mi lenne, ha nem fizető utasok lennénk, hanem mondjuk teljesen kiszolgáltatott menekültek? Brr, nem szeretném átélni...

És beugrott az, amit Hannah Arendt írt a gonosz banalitásáról. Emberek - nem is különösen gonosz emberek - egy olyan rendszer részévé válnak, ahol hatalmat kapnak mások fölött. Csavarok a gépezetben. Tömeget kell irányítaniuk. És az emberek hamarosan biomasszává silányulnak a szemükben. Gyurmázható biomasszává. Adj hozzá ehhez kimerültséget, rossz fizetést, ezerféle magánéleti frusztrációt, és máris kész a recept. Így születnek a történelem disznóságai is. Nincs ebben semmi misztikum.

A busz megindult. Welcome to Hungary - jegyezte meg az egyik külföldi utas szarkasztikusan.

SP

[Rendőri intézkedésben bízva sokkal durvábbat csalódok, hisz a kiérkező szerv sokkal súlyosabban sérti, de nem ám az izlésemet, hanem a jogaimat.

Sajnos az egyetlen helyes megoldás kicsit félrehívni a renitens hatalmaskodót, ott egy elektromos sokkolóval földre kell vinni, majd a fémbetétes bakkanccsal vese és arcirányba mért szelid nógatással a tudtára adni nem tetszésünket.]

😂👌🤣

[spabook]

A világ tetején járhattam Rász el-Haima-ban, az emírségben, amelyik arra törekszik, hogy megmutassa a világnak, lehet természetközeli, kirándulásokban és kalandokban gazdag turizmust csinálni az Emirátusokban is. Fedezd fel velem Te is!

[izraelinfo]

Négy újságíró megy a sivatagba’

Négy újságíró megy a sivatagban, de ez nem vicc. Négyen az Izraelinfo szerzői közül három napot a sivatagban töltöttünk. Azt gondoltuk, jobb lesz, ha együtt meséljük el, egymás szavába vágva… 🌵 Néhány napos csendre és megtisztulásra vágyom a zajos, koszos háborútól, de nem akarok egyedül menni, ezért „internet- és civilizációmentes túra” címen meghirdetem szűk baráti körömben. 🐫 A vasútállomás…

[feluton]

Az út

Jó régen nem írtam már. Itt vagyok a campo-ban (így mondják spanyolul a semmi közepén-t) valahol Madrid és Burgos között egy buszon, amit majdnem lekéstem, mert egész éjjel lázas voltam egy egyébként is kimerítő időszak után. Megyek elindulni. Magam sem tudom, miért vagy minek, csak azt érzem, hogy mennem kell. Úgyhogy megyek. Tudod, amikor csak úgy érzed, hogy oda kell menned. Pedig hát pontosan tudod, hogy hiába mész oda vagy bárhova is, this is what it is. Mégis oda akarsz menni. Ki érti ezt!? Hasonló érzés ahhoz, amikor meg kellett néznem a gyönyörűszép kis élettelen testét. Talán azért van mindkettő, hogy lássam, hogy nem tehetek semmit. Hogy nincs már se itt, se ott, se sehol. Pedig a világ végére is elmentem volna érte – gyalog! Azt hiszem, hogy éppen ezt csinálom most. Olyan jó lenne, ha nem lenne "késő már".

Egy pár hónapja érzem ennek a vonzását, de aztán valahogy tovasiklott az élet – bár ez teljesen el nem felejtődött. Aztán Peti megkérdezte Rhodos-on, hogy a camino végülis miért került le a napirendről – szerinte – indokolatlanul, és bennem is felmerült, hogy "tényleg, miért is"!? Végül egy hirtelen döntés után kb. egy hete elkezdtem megszervezni, és már itt is vagyok. Szinte egyik napról a másikra vettem meg a repjegyeket FRA-HUN-ES viszonylatban, és az utolsó órákig vártam ki a becsekkolásokkal amiatt, hogy milyen cuccot hova mit hol kell szállítani, és az hova és hogy fér el a repülőn, összejön-e egyáltalán ez az egész. Mostanában ilyen random működöm. Talán amiatt, hogy ha egyik pillanatról a másikra agyonbax az élet, akkor kevésbé tűnik racionálisnak hosszabb távú terveket formálni.

Mindenesetre ez az időszak ideálisnak tűnt erre az útra. Az akadémiában fű se nő (mármint nyilán lehetne növeszteni, dehát most ez van), a Corvinuson pedig főleg home office van (ezért hoztam laptopot, ma már dolgoztam is egy adagot). Peti Antwerpenben van munkatáborban, szóval tőlünk sem veszek el időt. Anyáék nyilván nem voltak lelkesek, mert "ha-valami-bajod-lesz-azt-mi-már-nem-bírjuk-ki", de ez meg konstans akkor is, amikor csak az úttesten megyek át Lábatlanon. Kb. 4-5 ember tudja, hogy itt vagyok, magamnak szeretném ezt. Nem szeretem, amikor sírni látnak. Nem mintha nem látna mindenki folyamatosan sírva mostanában...

Szóval sűrű volt ez a hét, amíg összeszedtem a gondolataimat az úttal kapcsolatban, és most elsősorban az operatív dolgokra gondolok. A saját fejem után mentem, meg Peti segített nagyon sokat mint tapasztalt "elcamináló". Sajnos a zarándokútlevelet nem tudtam kiváltani, mert másfél napot voltam Magyarországon (a zarándok iroda pedig hetente 2x2 órára nyit ki, mercike), de a listámra felkerült dolgok közül elég sokmindent beszereztem. Ezek a hozzávalók, ebből főzünk:

8,7 kg-nyi tárgy. 80%-ban az övé. Lóg még raktuk a biléta. A Mount Blanc túrájára vett össze egy rakás prémium szart, amik bedobozolva álltak egy éve, csalódottan, hogy még biléta sem került le róluk. Még mindig itt lifeg mellettem pl. a táskán. Próbálom rejtegetni, amikor felveszem, hogy ne nézzenek teljesen gáznak, hogy "na, nézd már, életében egy métert nem sétált, de a legdrágább szarokat veszi meg". They have no idea mondjuk.

Azt hiszem, az van, hogy ha levenném róla, azzal a "sajátommá tenném". Ezt szokta mondani Peti az autó kapcsán is, hogy ha akarom, ha nem, akkor is az enyém. Pedig nem, ezek az övéi. Talán az egész biléta-dolog is arról szól, hogy el lehessen kerülni annak a szónak a kimondását, hogy "volt".

Ahogy nézegettem a cuccokat, mikor bepakoltam őket, mindenkiből hoztam egy kis darabot. Krisztától kaptam a "me cago en la leche" feliratú (magyarul kb. a krvapicsába jelentésű) pólót, ami saját kézzel varrt nekem, ez a pizsipólóm. Mónitól kaptam a pizsialsó leggings-t, és tőle és Gábortól egy müzli szeletet, amit Brüsszelből cipeltem először Budapestre, aztán ide. Léákkal közös fesztivál-tetkómat direkt nem mostam le, elég ratyin néz ki már, de őket így hoztam el. Anyáéktól kaptam egy sportszeletet (többek között), Ágitól pedig egy zacskót hoztam, amit nekem varrt bevásárlásra. Rékától a kulcstartót, amit Kenyából hozott még annó. Petitől egy csomó dolgot, pl. egy csomag gigamenő zsepit (lajháros!!). Azt mondjuk nem tudja, hogy azért imádtam annyira, amikor nekem adta, mert a Nikolettel az egyik közös kis mémállatunk az a lajhár; körbejártuk érte az állatkertet, meg egy csomó dolgot vett meg csak a lajhársága miatt ő is meg én is. De Petitől kaptam az útikönyvet, meg vett nekem ide hasznos dolgokat, pl., hálózsák alátétet, meg a zokni fontosságával terrorizált, és vetetett is velem egyet 26 (!!!) euróért. De valójában tőle hoztam a legtöbb dolgot, cipő, pólók, nadrágok, zoknik, pakolós fakkok, izolációs fólia, stb. stb. A zoknijában megtaláltam az egyik hajszálát, ezer közül is megismerném. Betettem a fotója mellé. Elhoztam a szupermenő Garmin óráját is, de még a látványára is 190 lesz a pulzusom, nem tudom, hogy fel tudom-e venni. Rajta volt, amikor meghalt, látszik az extrém magas stressz görbéje, amit az az óra mért.

Meg hoztam egy csomó cuccot saját magamtól is, törölköző kozmetikumok, hálózsák, müzli szeletek, pénz.

Tegnap reggel pakolásnál már éreztem, hogy fáj a torkom, a repülőn már tudtam, hogy este lázas leszek, sztem már az voltam, amikor leszálltunk Madridban. Csak hogy emlékeztessen a testem, hogy ennek semmi köze nem lesz semmiféle joyride-hoz. Reszkettem éjjel a hálózsákban a 30 fokban.

[zenkucko]

A rácalmási Nagy-szigeten újból élmény túrázni

Rácalmás Város Önkormányzata a közelmúltban kezdte meg a Nagy-szigeten található tanösvény létesítményeinek felújítási munkálatait, amelyek közül a Bürühíd már el is készült.

A településnél található szigetcsoport legnagyobbja a Nagy-sziget nevet kapta. Ezen a 380 hektáron elnyúló és mintegy 4,5 kilométer hosszú földterületen alakították ki a rácalmási ártéri tanösvényt. A Rácalmási-szigetek ma már természetvédelmi terület. A dús, változatos növényzethez gazdag állatvilág társul. A Nagy-szigeten jelenleg is kilencvenkét különböző madárfajta fészkel, és további több mint ötven látogatja rendszeresen. Az épített ökoturisztikai környezet 17 állomáson keresztül kalauzoló tanösvényt jelent, ahol a séta során nádkunyhóval, fűzkunyhóval, fogadószínnel, több madármegfigyelő toronnyal és a vízen átvezető pallósorral is találkozunk.

[turhatura]

Nagyoroszi - Drégelyvár - Kámor - Diósjenő

Ezúton börzsönyi várak romjai és legendái után kutattunk. Szondi történetéről és Drégely ostromáról nem sok emlékem van ezért jó volt felidézni őket. A Kámori várból lényegében semmi sem maradt szóval az kevésbé volt látványos, mint a drégelyiből. Az már a Török uralom idejében elpusztulhatott, azonban a földsáncok nyomai és a feltételezhetően hozzá tartozó titkos, betemetett alagút nyomai még megtalálhatóak.

Ehhez az alagúthoz van egy helyi boszorkány legenda:

"Az 1700-as években a község előjáróihoz az a bejelentés érkezett, hogy Kámorban egy boszorkány él. Ott egy kis házikóban éldegélt egy magányos öregasszony, akit senki sem ismert, és ha valaki arra járt akkor beszaladt a házba. Az ügy kivizsgálására küldöttség kerekedett fel. Az anyóka meglátva őket beszaladt a házba. Hiába szólongatták, dörömböltek, senki nem válaszolt. Erre betörtek a házba, azonban senkit sem találtak. Erre felgyújtották a házat és megvárták míg leég. Mikor teljesen leégett találták meg a barlang bejáratát, amelyen át az anyóka elmenekülhetett az égő kunyhóból."

Na hát ezt döntse el mindenki magának mi az igaz és mi nem, én kurvára leszarom. Engem a testmozgás és az erdő illata vonzott és meg is indultunk a rohadvány féreg gecis eső ellenére. Az én oldalamról nehezítő tényező volt, hogy a péntekem és a szombatom hosszúra sikeredett és a két nap alatt sikerült kreálni 8 óra alvást. De mint ismertek én elég ritkán vagyok pussyhole és a legtöbbször bomboclat real badmanként jellemezném magam. Bocs, csak 1 hét alatt megnéztem a Top Boy összes évadát másfélszer és kicsit elhittem magam.

Na szóval. A túra. Ez a kibaszott szép, de számomra egyben geci kemény túra.

A csoporttal taliztunk reggel 9 körül a Nyugatinál. Felpattantunk a geci vagány double decker vonat emeletére és neki indultunk Vácig. Vácon leszálltunk a faszra és átszálltunk egy kis csövesebb interpici vonatra (Debrecenben így hívtuk, itt nem vágom, mi a neve) és utaztunk egészen Nagyoroszi állomásig. Az úton láthattok geci aranyos lovacskákat, őzikéket meg amire gyerek fejjel sikongattál. A táj is baszott szép!

Szóval, Vácról elrobogsz Nagyorosziba és elindulsz a kibebaszott sárga (vagy piros???) jelzésű ösvényen. Igazából egy van, meg amúgy is szarrá van táblázva, hogy merre kell menni Drégelyvár felé, szóval geci nagy lámának kell lenni ahhoz, hogy ezt benézd.

Hosszú, eső esetén irdatlan nagy sáros és csúszós szekérúton sétálsz, ahol elérsz egy kereszteződéses ösvényhez, amit nem baszol el mert ki van írva egyértelműen, hogy merre is van az a kikúrt vár rom, ami egy jó párszor szét lett baszva rendesen az Oszmán birodalom óta. Csóri kis vár, RIP gecc.

Innen lehet hesszelgetni a Börzsöny csodálatos vidékét, de ha szar idő van rátok mint ránk, akkor annyira nem, de így ködösen is baszott szép volt. A külföldi arcok is szét ájulták magukat, voltak Kínától, faszom Argentínáig.

Na itt egy kis nézelődés, héderezés, húzás tovább lefelé Diósjenőre, vár ott minket a babgulyás a Mona Liza pizzériába. Sárga jelzésű útvonal, jól látható jelzéseken, kivéve ha nem bambulod el. Jaja, fasza meg minden, de itt jön el a pont amikor kiderül ki a csicska és ki a raj. Mert itt két hegyet is meg kell másznod ám. Az egyik a Kámor a másik meg a Király-hegy(?)

Az ösvényt amúgy Tótok útjának nevezik, gondolom azért, mert már akkor is kapták az “Üdvözlünk Szlovákiában” roaming üziket a postagalamboktól. Bevallom én kicsit alul maradtam, de nem voltam a legvégén. A lemaradt csoport közepe és eleje között küzdöttem a magas pulzussal és fulladással. De beadtam. REAL BADMAN! Két baszott nagy emelkedőn és lejtőn kellett fel és le sétálnunk egy csodaszép ködös erdőben. Nyilván nem egy faszom Magas Tátra, vágom geci, de still. A lemaradást amúgy az is segítette, hogy letértünk a sárga jelzésről és kurvára nem arra mentünk, amerre a vezető haladt, de feltaláltuk magunkat nélküle is.

Na ezeken a szakaszokon láthattunk egy baszott szép panorámát a Börzsönytől észak-keleti, de inkább keleti irányba, illetve a Gális József emlékhelyet. Nem tudom ki lehetett a tag, majd megnézem, de RIP neked főnök. Itt kibaszottul kell vigyázni srácok, ne menjetek ki a szélére mert geci para tud lenni. Ha megcsúszol, konkrétan garantált halál, ami egyébként szép hely hozzá, de én még nem halnék meg, bármennyire is utálom ezt a gecis világot. Egy srác baszott nehezen tudottvvisszamászni, valaki próbált neki segíteni, de ahogy nyújtotta neki a botot és próbálta felhúzni vele a tagot, megcsúszott a keze és majdnem hátra esett. Én jobban beparáztam mint a srác, de végül egy ügyesebb túrázó felhúzta a tagot faszán. Amúgy én őt kijelöltem volna vezető asszisztensnek, mert geci menőn nyomta, meg a lemaradt csoportot Ő vezette a végén.

Ezen a szakaszon találkozhattok a titkos földalatti alagút maradványaival ami valszeg a Kámori várba vezethet, ha nem lett volna az is teljesen szétbaszva az elmúlt évszázadok alatt. Csóri kis vár, RIP gec ez is.

Szóval ezen a szakaszon, kapod a hajcibálós torkoztatást, különösen akkor,ha nem vagy kipihenve vagy edzett. De higgyétek el, tényleg, kibaszottul megéri mert kibaszott szép, különösen ködös időben.

A full szopás után egy mezőre érkezel egy baszott nagy vadászles bal kéz fele, szemben meg egy baszott nagy fa menedékház. Jobbra kell menned egészen addig ameddig megérkeztek egy erdőhöz, ahol esős időben kicsi patakocska fojdogál. Itt séta végig egy parkolóhoz és pihenőkhöz, ahol szintén csodálatos panoráma látható. Itt lefelé haladsz a falu felé a beton úton. Az útról nyílik egy szintén sárga jelzésű, erdős útvonal. Itt már baszott módon ránk esteledett, de általában ezzel mindig szerencsénk van, mert innentől kezdve jók vagyunk. Ez a sötét erdős út egyenesen bevisz a faluba ahol megérkezel a Mona Liza pizzériába, ahol meglepő módon viszonylag kedves vendéglátást kapsz.

Ha meg van a zabálás, sörözés, hugyozás, szarás, pihenés, fika rákenése az asztal aljára, yalla a Diósjenő vasútállomás. Onnat Vác. Vácról BP. Azt csuma.

[katagarden]

[the-bagira]

Ez a túrázás olyan volt az agyamnak, mint egy reset gomb. A télből hirtelen tavasz lett.

[csakcsiga]

A mai túra csak 18km lett. Tegnap vacsoránál édesanyámèk kitalálták, hogy akkor mégis jönnènek túrázni. Így átszerveztem az egészet. Majdhogynem felesleges volt. Azért örültem, hogy legalább a vízesésig eljöttek de utána útba igazitottam őket én meg elindultam még felfelé.

Soha nem túráztatam még egyszál magam, pláne nem külföldön de iszonyatosan jó élmény volt. Ma 1650m ig jutottam, után úgy döntöttem a folyó mellett ereszkedem le.

Nyilván szartam a túra útvonalra és közvetlenül a sziklák és a folyó mellett mentem.

Nagyon durva volt itt állni és nézni/hallani hogy a víznek milyen brutális ereje van.

Holnap viszont nekifutok a tervezettnek.

Meglátom meddig jutok.

[csakazolvassa]

a kérdéseitekből szemezgetek

Pecsételős kéktúra miért? Kérdezte Annalema.Continue reading Untitled

[spabook]

Horvátország ősszel is remek úti cél, ha szeretsz bringázni, túrázni, borozni, akkor nem fogsz csalódni! Mutatom, mi minden van ott, olvasd el a cikket!

[valaki--aki-senki]

Gyerekek, megvan az az érzés amikor egy full random idióta ötletből csináltok egy még nagyobbat a haverokkal majd neki is vágtok az éjszakának, fél úton megbánjátok de mire végre odaértek kurva jó aztán vissza felé alig találjátok meg a motort is mivel persze azzal indultok csak közben beragadt a sárba. De közben persze nyugodtan a semmi közepén leálltok cigit tölteni és rohogcsélni azon hogy vágni lehet a ciporol a sarat. Majd végre vissza érve a faluba kapsz attól az embertől egy kurva nagy ölelést aki kurva sokat számít neked.

Soha nem tenném meg ezt az utat mégegyszer de ezt az estét sem cserélném el semmire soha.

[zenkucko]

A kulcsi keszonok a Budapesten 1946-ban átadott Kossuth híd építése során használt beton süllyesztőszekrények (a pillérek alapozásához használták)

A híd bontásakor 1960-ban szükségtelenné váltak, így leúsztatták azokat a Dunán és Kulcs közelében használták fel a partvédőmű megépítéséhez. A híd vasszerkezetéből Kimlén és Feketeerdőn építettek hidat, illetve a szegedi Dóm téren a szabadtéri játékok nézőtere is ebből készült. Helyét az egykori pesti és budai hídfőnél emlékkő jelöli.

A második világháború befejeztével Budapesten nem maradt ép híd, pótlásukat visszaépítésükig kishajó-közlekedéssel és pontonhidak építésével próbálták megoldani, melyek azonban a folyó téli jégzajlása miatt nem tudták folyamatosan biztosítani a kapcsolatot. Az első állandó híd a Kossuth Lajosról elnevezett híd volt, mely 1946. augusztus 20-áig, a Szabadság híd megnyitásáig egyben az egyetlen is volt.

A híd helyének kiválasztásakor egyértelmű volt, hogy az állandó hidak közül leghamarabb a Ferenc József hídon tudják visszaállítani a forgalmat. Ezért a Margit híd és a Lánchíd között kerestek megfelelő területet. A Batthyányi tér–Báthory utca és a Pálffy tér (Bem tér)–Klotild utca (Stollár utca) közötti nyomvonalak között a kb. 100 méterrel rövidebb hossz döntött az előbbi javára.

A pillérek építése 1945. május 16-án indult, a hidat a gyalogos forgalom számára 1946. január 15-én, az autóforgalomnak január 18-án nyitották meg. A rekordgyorsaságú, mindössze nyolc hónapig tartó építkezés az újrakezdés szimbólumává tette a hidat.

A híd teherbírása korlátozott volt; egy idő után már nagyobb autóbuszok nem is hajthattak fel rá, végül már csak a gyalogosforgalom volt engedélyezett.

A hidat 10 éves élettartamra tervezték, ennek megfelelően elhasználódása miatt 1956-ban, mikor már nélkülözhetővé vált, forgalmon kívül helyezték, majd 1960-ban lebontották. A medertisztítási munkák 1963-ra fejeződtek be. A keszonoknak új felhasználást találtak, Kulcsnál partvédművekbe építették be őket. Helyét az egykori pesti és budai hídfőnél emlékkő jelöli.