#ősz

[annwn]

[pokolbol-fel-aztan-vissza]

Sétáljunk egyet az őszben,

hulljunk a falevelek alá.

[art-journal-ltd]

Márai Sándor – Október Emlékszem egy októberre, mikor a német erdőben éltem, tölgyek és vezérigazgatók között, egy szállodában, ahol mindent villanyos erő hajtott, vadásznak öltözött pincérek lesték a ven- dégek óhajait, s Rübezahl, mint régimódi házigazda, minden délután kilépett az erdőből, megállt a szálloda bejáratával szemközt, a napsütötte tisztáson, aggódó pillantással szemlét tartott a pázsit és a felhők között; majd komoran és kissé nevetségesen eltűnt a szarvasetető irányában. Ez az október minden más októbertől különbözött. Fiatal voltam és igényes. A szállodában már fűtöttek. Este a társalgó kandallója előtt ültem, szmokingban és escarpinben, könyvvel kezemben, s úgy éreztem magam, mint lord Byron, mielőtt elment meghalni a görög szabadságért. Abban az időben én is hajlandó lettem volna elindulni és meghalni, esetleg csak egyszerű levélbeli hívásra, valamilyen idegen ügyért, érthetetlen szabadságért. Sejtettem, hogy minden összetartozik. Minden reggel azzal az érzéssel léptem a szállodai szoba ablakához, hogy szerepem van a világban, a feladatom feltűnés nélkül, tapintattal, de kegyetlen következetességgel kell majd elvégeznem. Gyanítottam, hogy sietnem kell, mert nem élek soká; de ezt a távoli, kissé bizonytalan időpontot mindenesetre száz éven túl képzeltem. Óriási fák között éltem, valószínűtlen hegyóriások között, valamilyen sugárzó és illetlen fényűzésben, mely nem illett társadalmi helyzetemhez, nem illett anyagi viszonyaimhoz, de csodálatosan megfelelt igényemnek, mellyel az élet felé fordultam. Mindehhez október volt, kevés köd, kevés napsütés, az életnek az a meleg, kissé színházias félhomálya, mely múlhatatlanul színészkedésre késztet fiatal embereket. Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot. A valóság érdekli, mely olyan más, olyan meglepő s oly független szándékainktól! Ifjúságom e pillanata számára az október egyetlen naplemente volt, tele német irodalommal, általános szabadságvággyal, öntudatlan dandyzmussal, melyben oly nyugodtan és természetesen mozogtam, mint egy színész a színpadon, élete egyik jelentős szerepében. A szálloda nagyon finom volt, s természetesen a hozzávaló október is finom volt, mintha az igazgatóság mindent elkövetne, hogy jó minőségű évszakot nyújtson elkényeztetett vendégeinek. Időnként köd szitált, ahogy illik. A golfmező pázsitja hal ványsárga volt; de senki nem golfozott, mert a németek, s mi, többiek, közép-európai vendégek, nem tudunk golfozni. Ebéd után a szálló bejárata előtt hevertünk, fekvőszékekben, sportszerűen marcona, kötött ingekben, s arcunkat a napfény felé fordítottuk, mely oly gyöngéd volt e hetekben, mint egy öregedő férfi érzése, mellyel egykori vetélytársaira és szerelmeseire gondol. Senki nem akart semmit. Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Volt valami századon kívüli ez októberben. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldatában lebegtünk, s csaknem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos. De néhány nappal később leesett az első hó, és kitört a Spartacus forradalom. Akkor mind hazautaztunk, őzek, vezérigazgatók, finom költők: az ünnepélynek vége volt, új évszak kezdődött, Berlinbe érve, a gépkocsi ablakából láttam egy embert, amint a sárban feküdt, s nyakából vér szivárgott. Erre az októberre emlékezem most. Soha többé nem éltem meg ilyen finom októbert. Mintha népszerűsítették volna e nemes hónapot. Magamra öltöm puha anyagát, mint valamilyen átmeneti konfekcióöltönyt, várakozás nélkül szemlélem a táj tárlatát, közönyösen járok színes és kopott díszletei között. Az emberről lassan lekopik minden hazugság, így a világfájdalom is. Marad a fájdalom és a világ. ~ Márai Sándor – A négy évszak (Lea Krasznai Pinterest)

[ertem-miert-nehez]

Az eső illata

meg ahogy kopog a tetőablakon

A napfény a bőrömön

A természet él

és én ebből semmit sem érzékelek

Csak azt, hogy átázik a cipőm,

Ahogy az avarban lépkedek

Csak azt, hogy hamar sötét van

És hideg

[foliorumviridis]

[mambo68]

Autumn

[oldmacykerenew]

Őszi rendelt tökök sorakoznak… 🎃🧶

[eltiron2]

sztem már tavaly ősszel is posztoltam, de sebaj

[auckaland]

gesztenyeprojekt!

mert hát hogy a világ ezen felén nincsen csak úgy fagyasztott gesztenyepüré, de megoldjuk. valami menő kis farmon nem messze vannak szelídgesztenye fák, így hát gesztenye is.

ettünk eddig:

sült gesztenyét

almás gesztenyével töltött karajt

gesztenyepürét tejszínhabbal

a fagyasztóban már lakik 4x250g gesztenyepüré, ma pedig készült 3 liter sütőtökös gesztenyelekvár. van még további két kiló feldolgozatlanul, lehet majd csak megfőve kerül lefagyasztásra az is. csak előtte ki kell enni egy kis valamit, mert a saját növesztésű pariszószok kicsit sokan lettek 😅

emlékeim szerint a tavalyi ősz elég ergya volt, meg amúgy is, áprilisban ősznek lenni... de kezdünk belerázódni. a héten még rendes köd is volt!

[annwn]

[csoori]

Csoóri Sándor

[the-bagira]

Sütögetés Remete-réten

[csillagszemumnek-itelve]

✨😊Lábszelfi @wapsubari -val minitumblitalin ✨🤘🏻🤩

[homregeszet]

Lassacskán befejeződnek az egész éves nagyberuházásokhoz kapcsolódó terepi munkálatok, és kezdetét veszi a irodai kattintgatós-pötyögős feldolgozás (egy kis digitalizálás, egy kis fotó válogatás…). Bár néhányunk lehet, hogy befizetne egy kis téli-álmos-kuckózásra is az egész éves hajtás után 🤭 Az újabb beszámolókig pedig álljon itt e kép, hogy hol is leszünk megtalálhatók az elkövetkező pár hónapban :) 🍂🌨️

[nubesetanimus]

Népliget, ősz

[mambo68]

Foggy morning.