#soha semmire
Explore tagged Tumblr posts
valaki--aki-senki · 2 years ago
Text
Gyerekek, megvan az az érzés amikor egy full random idióta ötletből csináltok egy még nagyobbat a haverokkal majd neki is vágtok az éjszakának, fél úton megbánjátok de mire végre odaértek kurva jó aztán vissza felé alig találjátok meg a motort is mivel persze azzal indultok csak közben beragadt a sárba. De közben persze nyugodtan a semmi közepén leálltok cigit tölteni és rohogcsélni azon hogy vágni lehet a ciporol a sarat. Majd végre vissza érve a faluba kapsz attól az embertől egy kurva nagy ölelést aki kurva sokat számít neked.
Soha nem tenném meg ezt az utat mégegyszer de ezt az estét sem cserélném el semmire soha.
1 note · View note
diogenesz2020portugal · 2 months ago
Text
Orbán olyan, mint a lyuk a hajón: csak azért jelentős, mert veszélyezteti mindenki más fennmaradását.
Semmi olyat nem tett nemzetközi szinten, ami súlyt adna neki vagy Magyarországnak gazdaságpolitikailag, katonailag, emberileg, sehogy.
Egyedül azért ismert és egyedül arról, hogy szembefordult a nyugati értékekkel és Oroszország valamint Kína vazallusállamát hozta létre, egy trójai falovat a NATO-n és az EU-n belül.
Mint a lyuk: nem ő maga a veszélyes, hiszen ő csak a hiánya valaminek, hanem az, ami rajta keresztül beömlik.
De az is tény, ő volt az egyik első európai politikus, aki elkezdte a menekültek nyomorát politikai haszonszerzésre váltani. Ez a kétes hírnév aztán az orosz destabilizációs törekvések hátán nőtt igazán nagyra.
Senki sem állítja, nem is állította soha, hogy a bevándorlás nem okoz problémát. Hoz rengeteg előnyt is, de van nem kevés gond is belőle.
Na ez az, aminek a megoldására sohasem törekedett.
Hogyan alakítsunk ki hatékony integrációs folyamatokat, hogyan tegyük a társadalmat elfogadóbbá, hogyan ellenőrizzük a letelepedni szándékozókat, a múltjukat, a viselkedésüket, azt, hogy építeni vagy rombolni jöttek.
Ezek sohasem érdekelték. A félelemkeltés volt az egyedüli célja, ahogyan az utasok félnek a lyuktól a hajó testén.
Erre a legjobb példa a lassan tíz éve kezdődött menekültpropaganda. Hány embert kellett volna Magyarországnak befogadnia a válság idején?
1294?
Hányan jönnek most Debrecen mellé dolgozni?
Azzal lett "nagy", hogy azt kiabálta: "Baj van! Baj van! Baj van!", de sohasem akarta megoldani a problémát, mert a probléma nélkül elvesztené a jelentőségét is.
Egy pici, gazdaságilag közepesen jelentéktelen ország közepesen utált vezetője lenne csupán.
Kicsi bors, ami nem erős csak hangos.
Ő maga mondta: szálka a köröm alatt. De mi a szálka? Egyszerű kellemetlenség, ami semmire sem jó.
Ami csak zavar. Csak fájdalmat okoz.
És ha már nem zavar, nem okoz fájdalmat többé, egy haszontalan, apró fadarabbá jelentéktelenedik.
(Ágoston László - FB)
Tumblr media
35 notes · View notes
viking84chef · 9 months ago
Text
Nagyon jó írás, Geszti Pétertől!
Levél Nemecsek Ernőnek
Szia Ernő!
Képzeld, 102 éves lettél. Egy százéves kisfiú. Még szobrot is kaptál 2 éve a 100. Születésnapod alkalmából a Práter utcában, amint a fiúkkal éppen golyót gurítasz abban a legendás pillanatban, amelyben teremtőd – bizonyos Molnár Ferenc – megállította feletted az égen a mulandóság napját.
Mondták már neked, hogy tulajdonképpen te vagy az első magyar sorozathős, hiszen először sorozatban jelentél meg egy újságban? Egy sorozathős, akinek olyan kicsi a lába nyoma, hogy üldözői se tudják felfogni ésszel. Hiába, a nagyság átka.
Te Ernő! Téged nem hívtak úgy, hogy Nemecsek úr, sem úgy, hogy Nemecsek Nemzettestvér, nem lettél sem Nemecsek Bajtárs, elvtárs polgártárs, te megúsztad a XX. századot. Igaz, ehhez korábban bele kellett halnod az életbe. Milyen fura, nem? A legendák halva születnek.
Tudsz valamit a többiekről? Képzeld, a jó Boka még 1916-ban meghalt, az úgynevezett első világháborúban. Az elsőben, amelyben már gázzal öltek a frontokon, s az utolsóban, amelyben a hadifoglyokat illett életben hagyni. Boka János cs. kir. hadnagy – élt 30 évet.
Weisz, Geréb és Wendauer meg úgy tűnt el, hogy sárga csillagot kellett a kabátjukra varrni, és felrakták őket vagonokba, olyanokba, amelyeken a te korodban csak állatokat szállítottak. Soha nem tértek vissza. Ez már abban a második világháborúban történt, az első olyanban, amelyben atombomba robbant, és az utolsóban, amelyikben még maradtak túlélők. Mondják, a nagyobbik Pásztor is ott volt, amikor odaterelték Weiszéket a szerelvényhez, csak nem vörös inget hordott, hanem feketét.
Aztán ott van a Csele. Csele elment az országból Amerikába, az unokái már nem beszélnek magyarul, Clevelandben élnek, van egy kalapüzletük. Az áll a cégtáblán: Csele and Csele.
Áts Ferit börtönbe csukták, és halálra ítélték, mert nagy forradalom tört ki Pesten egy ködös októberben, és ő a jó oldalra állt, de később kiderült, hogy az a rossz oldal. Ma megint jó. De ezt már nem érhette meg. A körúton a Mária utcától nem messze volt egy mozgókép színház. Na, ott harcolt, pedig akkor már túl volt a hatvanon. Puskája is volt, csapata is volt, de nem tudta megvédeni a zászlóját, azt a tépett lukas zászlót. A Barabás lett az ügyvédje, de nem tudta kihozni a rács mögül. Nem olyan idők voltak. Akkoriban végleg elveszni látszott a grund. Tudod, amikor egy egész országot einstandolnak, bizony, az kemény.
Na és a Csónakos… Papuskám, az megúszott mindent. Melós lett a Weisz-Mannfrédban, aztán jöhettek-mehettek a kormányok, kommandók, szervezetek, gittegyletek, az csak nem keveredett bele semmibe. Megházasodott, lett nagy családja, aztán csak járt ki a Fradi meccsekre, nagyokat fütyölt, ha nyertek, ha vesztettek, megtanított minden utcakölyköt szépen káromkodni, és köpködte a szotyit, amíg volt foga megrágni. Ferencváros-Ferencváros, hééé…
Te Ernő! Most, hogy így a fiúkról beszélünk… lehet, hogy jobb is, hogy az az író 3szor megfürösztött téged abban a regényben? Talán jobb volt eszmétől lázasan a hazáért meghűlni, mint felnőni és elveszíteni benne a hitet, vagy megélni, hogy a haza elveszejt téged?
Haza, haza… – nagy Há vagy kicsi? Hogy írjam, Ernő? Ha nagybetűvel írom, manapság azt mondják, magyarkodok, ha kicsivel rám fogják, hogy áruló vagyok, és akkor az én nevemet is csupa kisbetűvel írják majd valakik. A valakik sokan vannak, s valahogy mindig megtalálják egymást. Nemrég óta van egy nagy találmány. Neked nagyon tetszene. Internetnek hívják, mindenki használhatja, hogy híreket olvasson, tanuljon vagy üzenjen vele másoknak, és, úgy van az, Ernő, hogy ma divat mindent kisbetűvel írni, neveket, címeket, és az emberek annyi ostobaságot és aljasságot képesek írni egymásnak, egymásról – persze nem az igazi nevükön – hogy tulajdonképpen mindegy is, kisbetűvel írják a nevüket vagy nem, mert csak a név kötelez, a névtelenség semmire sem kötelez. Lehet, hogy ez egy olyan kisbetűs kor, és ez a világ csak a valakiké?
Ugye, hogy nem úgy van az, Papuskám?! Ugye, hogy a HAZA nagybetű, csupa-csupa erős, hatalmas írásjegy? És a GRUND is? És az is, hogy, hogy Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, meg, hogy Barátság, Bátorság, Becsület, Áldozat, Megbocsájtás? Ugye, mi azért így írjuk? Ugye, így? Na jól van, jól van. Te mindig meg tudsz nyugtatni ez ügyben. Látod, most is te adod a bizonyosságot, mint egy ajándékot, pedig ez a te születésnapod, rá se ránts! Tudod, halhatatlanoknál ez csak rigófütty. Boldog születésnapot, Ernő! Éljenek a Pál utcai fiúk, éljen a grund!
Tisztelettel: Geszti Péter
60 notes · View notes
csacskamacskamocska · 10 months ago
Text
nézegettem ezt a tumblr „szerelemtérkép”-et
és egészen meglepő volt, hogy a legnagyobb csomópontok közül van olyan, aki köztudottan rettenetesen ostoba, van aki nem annyira köztudottan, de hazudozó viszont az látványos, hogy elég káros faszságokat beszél, és ezekre az emberekre nagyon rengeteg, amúgy értelmesnek tűnő user van ráfüggve, vagyis építi, terjeszti a faszságaikat. Hogy jön ez egy pszichológizáló, analizálós blogba? Ezen gondolkodtam ma reggel, hogy miért vész el a kritikai érzék, ha biztonságosnak és elfogadottnak gondolt közegben van az ember. Jellemeznek-e minket a szórakozásaink? A tumbli egészének is van egy "személyisége". Ha a tapasztalataim alapján meg akarnám határozni (úgy, hogy nem vagyok szakember, szóval szegényes a készlet) akkor látszik, hogy egyrészt van egy nagy elfogadás, megfelelnivágyás az elfogadásban, másrészt van egy egészen hisztérikus ítélkezés, a felszínen nagyon vicces és vidám, de a gyermetegnek ítélt válságokkal elutasító, a napi, kicsinyes problémákkal szemben viszont ismétcsak elfogadó. A kritikát nem tűri. Függőséget alakít ki. Személyiségzavarnak tűnik. :) :) :) A tumblr-ért csak rajongani szabad, aki nem a családjának, végső menedékének tekinti, hanem csak egy kommunikációs térnek, az jobb, ha kussol. Úgy egészében nagyon könnyen manipulálható közeg. Valójában, azt gondolom, hogy személyre lebontva rettenetesen veszélyesen manipulálható mások által. És ahogy az elején írtam, a tumbli, mint tömeg, kritika nélküli. Ha látszólag ki is vet magából valakit, egész meglepő módon azt is magába forrasztja, emlegeti, mérceként állítja, becézgeti, sztorizgat vele vagyis befogadja. Az is meglepő, hogy egyetlen személy köré mekkora királyság épült az évek folyamán (most attól függetlenül, hogy amúgy pozitív figura és egyáltalán nem érzékelhető benne vezetői ambíció), de mint jelenség érdekes képződmény egy ilyen királyság. Marhára izgalmas lenne kikutatni, hogy a posztok mennyisége és időbelisége vagy a minősége a meghatározóbb ezeknél a királyságoknál. Ez utóbbi gyakorlatilag kutathatatlan :( Igazán azon rágódtam, hogy a fideszeseket folyamatosan leszóljuk, hogy milyen hülyék, miközben én a tumbli tömegét sem látom másnak, mint egy kritika nélküli, érzelmekkel túlfűtött "tömeg"nek, ahol egyénre lebontva teljesen más értékek jönnek ki, mint a nagy egészet nézve. Szóval, leszóljuk a fideszeseket, hogy idióták, de napi szinten reblogolunk idiótákat, elismerve, hogy milyen érdekesek, de legalábbis fenntartva a létüket.
Na még egy személyes dolog eszembe jutott, ezt elmesélem, hátha ennek hatására nem veszik véremet.
Egyszer volt egy vitám egy tumblis csávóval. Barátkozgattunk, barátkozgattunk, fú tényleg milyen érdekes, milyen vicces, milyen jófej vagyok, ő is nagyon érdekes meg vicces, meg értelmes volt, kölcsönös volt a lelkesedés. Lájkolgattam, reblogolgattam, de egy idő után észrevettem, hogy légüres térben vagyok. Sosem lájkol, sosem reblogol, sosem reagál. De messengeren ment a levelezgetés néha ugyanazokról a posztokról, amikre nem reagált, mintha látta volna úgy hozta fel. Hihetetlenül zavaró volt. De közben, milyen gyerekes dolog azon problémázni, amikor beszélgetsz valakivel, hogy jóember, hol vannak a simogató lájkok, az inspiráló reblogok? Nagykislány is tudok lenni, rákérdeztem amikor már nagyon zavart. Nem látja, nem tudja, nem érti miről beszélek. Magyarázkodás arról, hogy milyen hülye vagyok, hogy ilyesmivel foglalkozom. Hülyének is éreztem magam! :D Főleg attól, hogy dehát fizikailag lehetetlenség, hogy nem látja a posztjaimat, miről beszélünk? Évekig ment ez a fura dolog, hogy soha semmire nem reagált, akkor sem, ha én reagáltam az ő posztjára. Próbáltam kizárni a tudatomból, hogy ez valami szándékos dolog, mert aki érdekel, annak a blogját akkor is megnézem, ha nem dobja elém a tumbli. De csak szar érzés volt, hogy semmi, de tényleg soha semmi nem éri el az ingerküszöbét? Aztán egy nap megoldottam a dolgot, letiltottam a picsába a tumblin. Mivel sosem vette észre, hogy le van tiltva, végre megnyugodtam. Tényleg nem érdekelték a posztjaim. :( Na, ő az egyik legnagyobb trash építő. :D
Tumblr media
66 notes · View notes
dorka · 1 year ago
Text
ez a mi total ertelmifogyatekos macskank ez!
a kutya, amikor mar hozzank koltozott, szobatiszta volt, ugy jelzi, hogy ki akar menni, hogy az ajtora kotot csengot megloki az orraval. ez egy hosszu csengo, ami a kilincsrol log, alacsonyan eleri.
a macska haza, ahol alszik egesz nap a kertajtoval szemben van, amin ez a csengo log.
soha nem treningeztuk semmire a macskat. a nevet erti, de ennyi.
hanem az elmult honapban tobbszor is odault a kertajto ele es
MEGCSONGETTE A CSENGOT
hogy ki akar menni. ott van a fuve az udvaron, meg jarkalni szokott.
megall az eszem.
megfigyelte a kutyat, hogy csenget, human kinyitja az ajtot
jo lesz neki is ez a trukk, bar gyuloli a humanokat, azert ezt csak kiprobalja.
megall az eszem.
Ember soha meg nem tanitana neki semmit, de ugy latszik masik allattol eltanulja.
Mondjuk a dogonyozest, olelgetest is latja egesz nap, amit a kutyaval levagunk, arra nem vetemedik azert.
Tumblr media
76 notes · View notes
stickalittle · 1 year ago
Text
- Szeretsz az új lakásban lakni?
Ilyenkor nem tudom, mit feleljek. Nem tudom, milyen szeretni egy lakásban lakni.
1. Az első ház, ahová születtem a nagyszüleim udvarában volt egy külön álló szoba-konyha. Nincs túl sok emlékem róla. Sőt, semmi emlékem nincs róla. Egyetlen momentum jut eszembe, az út, amin nagymamám visz az építkezésre a szüleimhez, amikor a saját házukat építették. Erre is csak azért emlékszem, mert elfáradtam az úton, és a nagymamám nem akart felvenni, hogy vigyen.
2. Szüleim háza a második, amiben laktam. Innen már vannak emlékeim kisgyerekkoromból is. A konyha-főzőfülke, ahol lavórban mosakodtunk, mert a fürdőszoba még nem volt kész, aztán a testvéremmel közös szobánk, az akvárium a folyosón... (Erre tisztán emlékszem, mert akkor kezdett el foglalkoztatni, hogy létezik az agyam, mégsem emlékszem semmire, és az akvárium minden részletét megjegyeztem, hogy tudok-e rá emlékezni később.) Ebben a házban töltöttem a tinédzserkoromat, így vannak jó és rossz emlékeim abból az időből. Szerettem ott lakni? Rámondhatom, hogy igen, bár természetesen nem volt választási lehetőségem, így az ott lakás egy alapadottság volt. Ragaszkodtam az ottlakáshoz? Nem. Az első adandó alkalommal el is költöztem onnan egy örökölt sorházba.
3. Fiatal felnőtt éveimet ebben a sorházban töltöttem. Nem volt semmi különös. Se kiemelkedően boldog éveim nem voltak, se katasztrófálisan rosszak nem voltak. Semmi különös emlékem nincs róla, talán csak azok a helyek, ahol dugtam. Szerettem ott lakni? Hát, teljesen közömbös volt.
4. Aztán lett egy hosszabb kapcsolatom, így néha nála laktam, néha otthon. A barátnőm lakásához sem fűznek komolyabb emlékek. Unalmas, budapesti panellakás. Szerettem ott lakni? Hát, nem igazán. A panelt nem nekem találták ki.
5. Később szakítottunk, majd új kapcsolat jött, akit el is vettem feleségül. Hozzáköltöztem. Küzdöttünk a penészes fallal és az egerekkel. Nyilván nem szerettem ott lakni, amikor nekem volt még egy sorházam, aminél semmi ilyesmi problémák nem voltak, csak ahová valamiért ő nem akart költözni.
6. Eladtam a sorházat, hogy az árán elkezdhessünk építeni egy közös házat. Szerkezetkészen vásároltuk, csak be kellett fejezni. 4 szoba volt benne, két fürdőszoba, hatalmas amerikai konyhás nappali. Akkora volt, hogy gördeszkázni lehetett a nappaliban. Plusz kandalló, kurva nagy terasz, három autós garázs és 1000 négyzetméteres udvar. Mivel szerkezetkészen vettük, így adottsága volt a nagy tér, és bár felesleges volt, nem lehetett vele mit kezdeni, de jó áron jutottunk hozzá, mert nem kellett senkinek, mivel talán csak a jóistennek nem volt rajta jelzáloga. Nekem sem kis utánajárás volt mindet leszedetni. A kilátás pedig... az egész Zsámbéki-medencét be lehetett látni. Ennek ellenére nem szerettem ott lakni. Túl nagy volt, és az embert a rabjává tette egy ekkora ház. Ekkor vettem a citromfámat. A citromfa ebben a házban sokszor próbált meghalni, néha egyáltalán nem volt rajta egyetlen levél sem, de valahogy mégis mindig túlélte a dolgot.
7. Úgy alakult, hogy elváltunk. A házat meghirdettük, de nem jelentkezett rá vevő. Külön-külön albérletbe költöztünk. Én a I. ker. Vízivárosba, egy 100 négyzetméteres albérletbe. A mérete ellenére nem volt drága, 160 ezret fizettem érte még egy fél éve is. Azért volt olcsóbb, mint a hasonló lakások az I. kerületben, mivel eléggé lepukkant állapotban volt. Az egyik szobát egyáltalán nem lehetett használni, leszakadóban volt róla a tapéta is. Én meg nem reklamáltam a tulajnál, egyedül éltem, elég volt nekem egy szoba is, és nem akartam, hogy az árát felbassza az égig. Kis vállvonogatással mondhatom, hogy szerettem ott lakni, mert közel volt mindenhez. De határozottan erre sem mondanám, hogy szerettem ott lakni, mert tulajdonképpen nem hiányzik. Zajos volt, szar ablakokkal, poros volt mindig minden. Ez jut eszembe róla, de szinte soha nem gondolok azokra az időkre, amikor ott laktam. Mintha valami álomkép lett volna. Jó hely volt, de semmi különös. Apró erkélye volt, a citromfának pont elég. De ő sem szeretett ott lakni, ezt láttam a beteges-sárgás levelein.
8. Közben mégis sikerült eladnunk a vidéki házat, persze szarér-húgyért, és még azt a pénzt is ketté osztottuk a volt feleségemmel, így OTP barátom segítségével vehettem egy saját lakást Pesten a XIII. kerületben. Felújítottam, mindent a saját kényelmem és elképzelésem szerint. 7. emelet, de ezt már tetőtérnek hívják, hatalmas terasza van, aminek egy részét beépítettem elhúzható üvegfallal. Ez egész nyáron nyitva van, télen majd ide költöznek a terasz többi részéről a növények. Ezt a teraszt szereti a citromfa. Ilyen egészséges zöldnek még soha nem láttam a leveleit. A lakótér loft lakás szerűen egybe van nyitva, plusz fürdőszoba pezsgőfürdős káddal meg gőzkabinnal. Sokat dolgoztam rajta, és dolgozom rajta még most is. Egyszer majd rámondhatom, hogy kész lett. Szeretek-e itt lakni? Jobban, mint az albérletben, és kényelmes, meg ellazít a közeg, de négy hónapja lakom itt, még nincs meg igazán hozzá a kötődésem. Úgyhogy amikor megkérdezik, azt válaszolom, hogy szeretek itt lakni, és remélem, egyszer majd úgy is érzem.
És tudom, hogy nem itt lesz a vége. Lesz még egy házam valahol Olaszországban. Akkor, amikor már nem kell anyámról gondoskodnom, és nem köt ide semmi. Lesz egy házam Olaszországban, egy kis kerttel, ahová a citromfámat kiültethetem a szabadba. Ott fogok meghalni.
88 notes · View notes
nicedprssn · 10 months ago
Text
Igazán jó soha semmiben
-S ha voltam is tán már nem hiszem - Nem voltam én. Lennék, de minek, ha nincs hitem
semmire viszem Asziszem. Régen, nem most, egyszer Jobb voltam, mint a jó Nem jó, mester.
De tedd el, ne vezessen se eszme, se teher ne telepedjen feleslegesen, te rettenthetetlen.
Mire vitted? Kivé váltál, Mikor minden mi tökély, Abból kihátráltál. Kivel? Mikor? Miért? Kivé? Egyedül most oktalanul váltam senkivé Miattad, mert úgy mentél, vissza se néztél rám. Lennék, ha lehetnék kellék. Használj, dobj el. Csak könyörgöm: Jöjj vissza egyszer! Visszajöttél, jöjj még ezerszer S ha jöttél ezerszer, kérlek: Már többé ne, Kérlek soha ne eressz el! Nem jössz, ugye késő? Így telt el az életünk, Te és én nem leszünk már végsők Külön létezünk Ahová indultunk, soha meg nem érkezünk Eltévedtél édes? Nem érzem már léted Így szánalmas életem véges A kés Éles A tűz Éget Az élet Nélküled Nekem Halál Mi Ma Vár(hat) Akár…
27 notes · View notes
pszichiatriaiintezet · 11 months ago
Text
Nyílt levél a fiúnak, akit jobban szeretek, mint eddig bárkit az életemben.
Ha megkérdeznek rólad, gyakran elmosolyodom..
A szemeidben mindig láttam azt az embert aki valójában te vagy. Álarcok és egó nélkül.
Sokat gondolkoztam, hogy én valóban mindig saját magamat mutattam-e neked. Szerintem sokszor nem. Az én álarcaimon mindig is sokkal nehezebb volt átlátni. De a te véleményed mindenki más véleményénél jobban érdekelt. Mindig.
Most azt kellene mondanom, hogy csodálatos ember vagy. Az vagy, az álarcok és minden nélkül. Az, aki te valójában vagy. Csoda. Szeretni téged pedig egy furcsa játék. Bele szeretni az álarcaidba. Szeretni téged vakon. Ezt tettem. És nem fogok hazudni, szerettem őket. Volt a vicces, semmi gonddal nem törődő éned. Volt a hideg, durva és érdektelen. Őszintén ez volt amit legkevésbé kedveltem. De az is te voltál. Akkor is melegek maradtak a kezeid.
Annyira nagyon azt akartam, hogy minden jól működjön. Annyira akartalak téged. De mindennél jobban akartam, hogy te is ugyanúgy akarj engem. Akartam azt az undorítóan nyálas szerelmet. Akartam a boldog befejezést. Pillangókat a gyomromban. A rózsaszín ködöt. Az ígéreteket. Felnőni veled. Esőben csókolózni. Dalt írni rólad. Verset. A csodálatos kék szemeidről.
De amint a valóság arcon csapott. Amint megtudtam, hogy ezek irreális dolgok, én már csak téged akartalak. Elfogadni mindeneddel együtt. Várni téged. Az otthonod lenni. Egy menedék akartam lenni. Az őszinte és tiszta szerelem. Ami feltétel nélküli. Amikor nem tudod megindokolni hogy miért szeretsz valakit. Csak érzed. Minden egyes hibájával együtt szeretni. Ösztönözni hogy jobb legyen. A legjobbat kihozni belőle. Támogatni. Mindenben. A szomorúságban, a boldogságban.
A gondolat, hogy elveszíthetlek megöl belülről. Felébredni egy olyan világban ahol te nem vagy. Csak mély szomorúság.
Nem tudom hogy érzel most. Sokat gondolkodhatsz ezen. Mindig érezlek téged. Tudom hogy a szíved soha nem akar hagyni. Tudom hogy a szíved velem van. Mert érzem. De azt hogy mit gondolsz. Azt hogy minden velük történt esemény után mihez akarsz kezdeni azt nem tudom. Sokszor két ember nagyon szereti egymást, viszont nem maradnak együtt.
Megjavítani a dolgokat és kommunikálni nem egyszerű. Főleg, ha két embernek teljesen más a gondolkozásmódja. Más a szerelemről és a szeretetről alkotott képe.
Soha senki nem mondta ezt nekem. Azt hittem régebben, hogy a kapcsolatom normális és nyugodt lesz.
De megérte. Minden sírás és fájdalom megérte. Miattad. Mert a boldog perceinket nem cserélném el semmire. Mikor sírtam a boldogságtól. Mikor azt éreztem, hogy igen, te vagy az az ember akit akarok. Mikor azt éreztem, hogy nincs lehetetlen. Mikor annyira szerettelek, hogy semmi más nem számított. Azt éreztem, hogy igazán élek. Hogy igazán érdemes élni.
Nagyon sokat tanultam ebből. A kapcsolatunkból. Az első, nagy és igazi kapcsolat elveszítése igazán fájdalmas. Főleg ha mindkettőnknek az első igazi és nagy szerelme volt. Képtelen vagyok elengedni téged és te is képtelen vagy rá. Azt viszont nem tudom, hogy megéri-e harcolni egymásért, saját magunkkal. Megéri-e? Minden nagyon reménytelennek tűnik. És nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre. Egy dolgot tudok biztosra, mégpedig hogy nagyon szeretlek. És ha már minden kötél elszakadt. Ha már minden megoldást megpróbáltunk de semmi sem működik. Ha nem tud működni a kapcsolatunk. Akkor el kell, hogy engedjelek. Azért hogy boldogabb lehess. Szerelmem. Hogy láthassam. Az igazi boldogságodat. A lelki békédet.
“ Az életed”
34 notes · View notes
fovarosiblog · 1 year ago
Text
A "hátha jó lesz még valamire", az nem lesz jó soha semmire.
43 notes · View notes
erosnekszulettem · 4 months ago
Text
Szívem szerint rád írnék és elmondanám hogy lassan vissza esek oda ahol előtted voltam...
Elmondanám neked hogy kurvara hiányzik valami az életemből mióta nem vagy itt nekem...
Elmondanám mennyire sajnálom ezt az egészet... és hogy mióta nem vagy nem teljes a boldogságom...
Elmondanám hogy képzeld végre megvan a motorom amire évek óta várok elmondanám hogy simán át mentem a kressz vizsgámon...
Elmondanám hogy fáj hogy nem vagy itt velem és hogy nem leszel ott mögöttem mikor elindulok világgá...
Elmondanám mennyire fáj hogy most el tudnánk szökni a világ elől mégis egyedül kell majd mennem...
Elmondanám hogy éjszaka folyton felébredek és pánik szerüen nézem az oldalad... vagy éppen arra ébredek hogy rólad álmodom és úgy érzem megfagyok... de mégis izzadok minta egy darabot ott hagytam volna magamból ahol te vagy...
Sokat gondolkodtam hogyan írjak... mit írjak miről tudnék beszélni ami még érdekel is téged... de nem jutottam semmire...
Tudom hogy sokszor én sem voltam hibátlan de úgy éreztem sosem juthatunk el idáig.... hogy az sokkal többet ér ami köztünk van ettől és minden mástól is...
Elmondanám hogy szeretném ha boldog lennél szeretném ha jó lenne neked... bárkivel is vagy vagy bárkivel is legyél...
Elmondanám hogy semmi kedvem senki máshoz aki nem te vagy és hogy nem is tervezek senkivel sem bele bonyolódni semmilyen dologba...
Elmondanám hogy ha nincs rám szükséged ha nincs helyem az életedben akkor ne kínozz azzal hogy nem zárjuk le ezt az egészet teljesen és egyértelműen...
Elmondanám hogy tudod hol találsz... lehet még a számom is megvan... és bármikor fel tudod hívni ha akarod... én már nem tudok jelenleg máshoz hűséges lenni csak ahhoz ami utoljára voltál számomra... és ha ez rajtam múlik nem is fog soha többé megváltozni... nem nekem való már ez amit ilyenkor át kell élnem...
Remélem látni fogod ezt muszáj látnod... vigyázz magadra továbbra is...
8 notes · View notes
egy-lany-blogja · 9 months ago
Text
Mindaddig, amíg azt hisszük, a bántalmazás a pofonnál kezdődik, hajlamosak vagyunk leélni egy egész életet úgy, hogy szavakkal rúgnak belénk. Ma az emberi kapcsolatok hatalmas százalékában ott a bántalmazó és a bántalmazott.
És igen, bántalmaznak, ha azt hallod, hogy semmire nem vagy jó, ha dicséretet nem, de a vélt, vagy valós hibáidat folyamatosan hallod. Bántalmazás a kurvaanyád, a hagyj békén, a menj innen, a hülye picsa, a kövér disznó, a csoffadt gebe. Bántalmazás, a munkahelyen, a "szerelmi kapcsolatban", a "barátságban", az életben. Mert nem csupán a pofon tud csattani, sőt. A pofonnál dönthetsz úgy, egyetlen pillanat alatt, hogy öltözöl, és egy szál ruhában kilépsz az ajtón, és vissza soha többé. Ennél sokkal brutálisabb az, amikor szavakkal bántanak. Amikor csak a szar ömlik rád a kapcsolatban, és semmi más. És Te reménykedsz, hogy majd jobb lesz, és elkezdesz idióta magyarázatokat gyártani, hogy mentsd azt, amit nem lehet. És tudod miért? Mert rettegsz szembe nézni azzal, ami ott van előtted. Hogy bántanak. És elveszik közben az életed.
Mert majd jön a depresszió, a hajhullás, a menstruációs panaszok, a szorongás, a sírógörcs és a pánikroham. És Te azt gondolod, hogy pirulákkal majd helyrehozható. És mész az orvoshoz, szeded a gyógyszert, fekszel a kés alá, mert beteg vagy, miközben eszedbe sem jut, hogy beteggé tettek. És ott állsz majd csont soványan, vagy épp elhízva, kibelezve, testileg és lelkileg, és csak azt hajtogatod, a hormon, meg a gyulladás, a másik meg, aki okozta, a hormonnak és gyulladásnak, akinek neve is van bassza meg, egykedvűen bólogat, jobb esetben annyit makog, jaj szegény.
És odaadod az életed a semmiért. És magyarázatot keresel gyermekkori traumákban, meg elszenvedett szarságokon keresztül és nap, mint nap azon munkálkodsz, hogy felépítsd azt, ami minden nap összedől, és közben eltelik az élet.
Mert bántalmazott kapcsolatban élsz, ha azt éreztetik, semmire nem vagy jó, vagy megmutatják éppen mire. Bántalmazott kapcsolatban élsz, ha aláznak, ha megaláznak, ha a nőiességed, férfiasságod semmibe veszik. Bántalmazott kapcsolatban élsz, ha zsigerelnek, ha a képedbe hazudnak, ha semmibe vesznek, ha éreztetik azt a hazugságot, hogy mindenki szebb, és jobb, mint Te vagy. Bántalmaznak, ha nincs gyengédség, vagy csupán egy kérdés, hogy vagy, vagy mit segítsek, holott ugyanazt a szekeret toljátok. Bántalmazás, ha a bajban magadra hagynak, vagy tudomásuk sincs arról, hogy baj van. Bántalmazás, ha csak néznek téged, hibákkal tele, de nem látják, nap, mint nap mit teszel, hogy jobb legyen. Bántalmaznak, ha hűtlenségbe kényszerítenek, mert felébred benned az élni akarás, és bántalmaznak, ha ezek után Te leszel a rohadék. Bántalmaznak, ha ügyet sem vesznek rólad, ott, ahol éppen élsz, vagy dolgozol, és mindeközben azt beszélik beléd, hogy semmit nem érsz! Ne hagyd magad! Mert bántalmazni nem oké, és ezt hagyni, az életedbe kerülhet! (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis
12 notes · View notes
wandering-thoughts-blog · 1 year ago
Text
Szeptember 28.
Érdekes nap. Emberi sorsok.
Szabadnapos voltam.
Olyan sokminden járt a fejemben.
Hol siklott ki az életem?
Valószínűleg már 10 éves koromban elkezdődött a borderline betegség kialakulása nálam.
Amikor a nővérem kezét fogtam, hogy betudja adagolni magának az aznapi heroin adagját.
Kisujj esküt tettem, hogy soha nem köpöm be.
Azt mondta, ha egyszer felnövök megtudom, mit jelent az orgazmus szó.
Mára már tudom.
Azt mondta : Timi, drága egyetlen húgocskám, minden alkalommal, mikor ezt teszem. Boldogság járja át a testem, mintha ezer orgazmusom lenne egyszerre.
Egyébként egy csodás lány volt, okos, szép.
Mindig felnéztem rá. A környezetem is.
Soha nem érhettem a nyomába.
20 éves korára, meg volt mindene, mama kedvence, örökölt házat. Autót, modellkedett, volt szakmája, tanult volt, jogosítványa. Minden alap tőkéje egy normális élethez.
Mentális betegségeket kaptam, örökségem ; egy halom tartozás, omló állapotban lévő falusi viskó, szorongás, depresszió, nulla önértékelés, megfelelési kényszer, naphosszat sorolhatnám eme értékes csodás dolgokat.
10 éves voltam mikor meghalt túladagolásban.
22 éves vagyok, nem jutottam még semmire, küzdök a mindennapokkal, 16 éves korom óta nem telt el nap, hogy ne dolgoztam volna.
Minden rosszban van valami jó, megtanultam ideje korán felnevelni magam.
Ő volt a tökéletesség megtestesülője én pedig a szerencsétlen, a semmirekellő, a csúnya.
Bár te haltál volna meg helyette.
A heroin függőség rossz aljas s sírba visz hamar.
Mára már azt kívánom, bár én haltam volna meg helyette.
@wandering-thoughts-blog
19 notes · View notes
donb · 8 months ago
Text
„Száz éve született jövőre a nagy magyar költő” [...] „Jövőre született száz éve az öngyilkos költő” [...] „Önkezével vetett véget jövőre a száz éves költő” [...] „Jövőre száz éve született a tisztázatlan vonatbalesetű fiatal költő” [...] „Ki áll jövőre a száz éve gyilkos tehervonat mögött?” [...] „Padlón a MÁV” (Parti Nagy Lajos)
El kéne felejteni József Attilát. Becsukni a kötetet, és föltenni a legfelső polcra, a hátsó sorba. Azt a szerencsétlent, aki ezeket írta, olyasmiért verik, amit soha nem tett volna. Már minden barát, költőtárs és hiába szerető elmodta százszor, hogyan találkozott Attilával, és minden versét elszavalták már legalább eggyel többször, mint kellett volna. Volt már minden politikai senkiházi plakátja és minden dalnok alapanyaga. Nem kéne több tábortüzi gitározni valót, performanszot, kórusművet, bölcsődalt és rapnyálat írni belőle. Nem kéne többet csárdást, kólót, balettet és rock and rollt táncolni rá. Nem kéne idézni, és nem kéne hivatkozni rá. Nem kéne elemezni és magyarázni. Nem kéne válogatott kiadás, díszkiadás, összkiadás, kritikai kiadás. Nem kéne hanglemez, dokumentumfilm és videoklip. Nem kéne meghatódni tőle, nem kéne megérteni. Nem kéne szeretni, nem kéne utálni. El kéne zárni a csapokat. Elhajtani a francba.
Ne szavalják nonstop, és ne szavalják versenyben. Ne szavalják sehogy. Ne nevezzenek el róla semmit, és ne írják föl semmire. Ne mondják meg, hogy mit ér, és ne modják meg, hogy milyen. Ne írjanak József Attila-tanulmányokat, és ne tartsanak József Attila-konferenciákat. Nem kell áhitat, nem kell imádat, nem kell szentté avatás. József Attila nem pápa, szarul mutat a ravatalon.
Egyébként is, száz év, az semmi. Minek ez a felhajtás? Egyáltalán, ki ez az alak? Mosóporkreatív? (Undorító, hogy ezt is megírta.) 2005. 04. 11.
6 notes · View notes
dopeforme · 1 year ago
Text
A bántalmazottak imája
Bocsásd meg magadnak, hogy ott, és akkor, nem tudtál mást tenni!
Hogy nem tudtál korábban kiszabadulni, hogy nem vetted észre korábban az intő jeleket, hogy nem volt erőd és eszközöd ahhoz, hogy ugorj!
Bocsásd meg magadnak, hogy elhitted mindazt, amit rólad, neked mondtak. Hogy értéktelen vagy, hogy miattad történt, hogy te tehetsz róla, hogy minden a te hibád, hogy nem vagy jó semmire!
Bocsásd meg magadnak, hogy felelősséget vállaltál egy bántalmazóért, egy másik, felnőtt emberért, mert elhitette veled, hogy az ő élete a te kereszted!
Bocsásd meg magadnak az anyagi veszteségeidet, ott, és akkor, nem tehettél mást, és ez nem veszteség volt, hanem a szabadságod ára!
Bocsásd meg magadnak, hogy évek, évtizedek mentek el, hogy sok volt a borús nap, a sötét éjjel, az álmatlanság, az étvágytalanság, a reménytelenség!
Bocsásd meg magadnak, hogy nem tudtál szólni, segítséget kérni, kiáltani, üvölteni, mert nem láttál, és nem érzékeltél tisztán!
Bocsásd meg magadnak, hogy elhagytad a mérgező embereket, akiknek mást kellett keresniük helyetted, mert olyanok, mint a paraziták, mindig kell nekik egy gazdatest, aki szívható!
Bocsásd meg magadnak, hogy a manipulációt összetévesztetted a szeretettel!
Bocsásd meg magadnak, hogy meg akartad menteni a menthetetlent, hogy odaadtad az összes külső és belső erőforrásodat valakinek, aki ezeket ellopta, és eltemette!
Nem szegényebb lettél, csak bölcsebb, és tapasztaltabb!
Bocsásd meg magadnak, hogy köd volt az agyadon, fátyol volt a szemeden, béklyó volt a lábadon, és bilincs a kezeden!
Adj hálát, amiért még élsz, amiért ki tudtál szabadulni, amiért újra megtanultál járni, beszélni, érezni, látni, repülni!
Adj hálát, mert észrevetted, mert ugrottál, mert megcsináltad, mert megtanultad, mert megszabadultál!
Olyan tudás birtokában vagy, melyet soha, senki el nem vehet már tőled!
Légy büszke magadra, mert van miért!
Megjártad a poklot, megküzdöttél a gonosszal, a sötét erőkkel, a démonokkal, és Te nyertél!
Legyen áldott minden perc, amit méreg, bántás, kihasználás, megalázás, és gyalázás nélkül töltesz!
Büszke vagyok Rád, mert egy hős vagy!
Te vagy az, aki egyetlen élet alatt, kétszer is megszületett!
Isten éltessen!
Ámen
Bihari Viki
14 notes · View notes
csacskamacskamocska · 10 months ago
Text
Jó, egy kicsit felbasz
a képmutatás. Amikor valaki megmentőként vagy bölcsként aposztrofálja magát szembenézés helyett. Persze rögtön eszembe is jut, hogy senkitől sem szabad elvenni az élethazugságait. Mondja a pszichológia.
Akkor van vége egy bármilyen kapcsolatnak, amikor már nem akarsz semmit. Se tetszeni, se elmagyarázni, se bebizonyítani, se bosszút állni, és nincs semmi amit várnál, bocsánatkérés, vallomás, beismerés, kárpótlás és adni sem tudsz vagy akarsz semmit sem már. Mondja a pszichológia.
Egyszer meséltem egy aktuális szerelmemről egy barátomnak, hogy a csávó a kriptonitom. Ellágyulok, elerőtlenedem, elvesztem magam a közelében. Mintha nem is én lennék. Csak valami gyerekes, nőietlen, szorongó ideggörcsöt hozott ki belőlem, aki kapálózott folyton és próbált levegőhöz jutni és megkapaszkodni a semmiben. (meg persze a kriptonitot arannyá változtatni – minden buta gyerek fantáziája) A barátom azt mondta : Úristen! Ezt hallani is szörnyű.
És közben, hajmeresztő, hogy semmire, de semmire nincs valós rálátásunk. Soha egyetlen pillanatban sem fogunk tisztán látni, legalábbis azzal az isteni tisztánlátással amiben nincsenek saját érzelmek, csak ok-okozati láncolatok tényszerű fonala. Ha jól érezzük magunkat (a magunk önző módján) az azt jelenti, hogy ügyesen racionalizáltuk a dolgokat, a körülöttünk levő világot és benne magunkat. Ha rosszul, akkor nem.
Tegnap egy rendezvényen voltam. Egész érdekesen alakult, mert lett egy "lámpát, ha gyújtok, még jön rá bogár" élményem. Egy csávó, jóképű, egyből kiszúrtam, mint réges régen amikor még.... na mindegy, rég volt :D. Jött is szépen hamarosan, beszélgettünk. És beszélt, és beszélt magáról és pár perc múlva már tudtam, hogy akkora egoista fasz, mint ide lacháza. De már tudtam, már el is vesztettem minden érdeklődésemet. Kérdeztem és kérdeztem és beszélt és beszélt és sosem kérdezett vissza, de ha mondtam is valamit, sosem fűzött hozzá csak mondta önmagát. Elment piáért, én meg elsasszéztam arrébb. Jött is egy másik faszi. Egy aranyos, vidám, mosolygós, jóindulatú. Akivel nagyon jó volt beszélgetni. Tele volt élettel, ötlettel, csinálással, komoly műveltséggel, valós tapsztalatokkal. Láttam, éreztem, hogy vonzó vagyok a számára azért ragad le nálam, de csak beszélgettünk és ez nekem tökletes volt. Ahogy tökéletes volt a mosoly és az örülök, hogy megismertelek is – amikor eljöttem. Most azt kéne kiderítenem, hogy hogyan tudnék ilyen barátokat begyűjteni azok helyett, akik passzióból megaláznak.
Ma nem sikerült semmi tanulságot kikerekíteni. Bocs. :)
Tumblr media
13 notes · View notes
fellegszakadas · 1 year ago
Text
Akkor mindent vadvirágok és térdig érő fű borított. Körben fákkal, ahová soha nem mentem.
Csak feküdtem egész nap és dúdoltam.
Nem volt szükségem semmire.
Egyet tudtam: ha a fák közé megyek, soha többet nem jöhetek ide vissza.
Olyan jól éreztem magam.
De az a szép dallam
Ami minden szürkületkor elért hozzám, elcsábított.
Egy éjjel felkeltem onnan
A fák közé mentem
De az ének már nem volt kellemes
Indák fogtak le és valaki azt suttogta hogy soha többé nem mehetek vissza
A rétre
A virágok közé
A fűbe
Csak néztem ahogy elhervadnak, többé nem tartja életben őket a dúdolásom
A fű elsárgult, soha többé nem érinthetem
Nem maradt semmi, csak az árnyékom
Ahol feküdtem
Nem maradt semmi
7 notes · View notes