#KRITIKA

[csacskamacskamocska]

nézegettem ezt a tumblr „szerelemtérkép”-et

és egészen meglepő volt, hogy a legnagyobb csomópontok közül van olyan, aki köztudottan rettenetesen ostoba, van aki nem annyira köztudottan, de hazudozó viszont az látványos, hogy elég káros faszságokat beszél, és ezekre az emberekre nagyon rengeteg, amúgy értelmesnek tűnő user van ráfüggve, vagyis építi, terjeszti a faszságaikat. Hogy jön ez egy pszichológizáló, analizálós blogba? Ezen gondolkodtam ma reggel, hogy miért vész el a kritikai érzék, ha biztonságosnak és elfogadottnak gondolt közegben van az ember. Jellemeznek-e minket a szórakozásaink? A tumbli egészének is van egy "személyisége". Ha a tapasztalataim alapján meg akarnám határozni (úgy, hogy nem vagyok szakember, szóval szegényes a készlet) akkor látszik, hogy egyrészt van egy nagy elfogadás, megfelelnivágyás az elfogadásban, másrészt van egy egészen hisztérikus ítélkezés, a felszínen nagyon vicces és vidám, de a gyermetegnek ítélt válságokkal elutasító, a napi, kicsinyes problémákkal szemben viszont ismétcsak elfogadó. A kritikát nem tűri. Függőséget alakít ki. Személyiségzavarnak tűnik. :) :) :) A tumblr-ért csak rajongani szabad, aki nem a családjának, végső menedékének tekinti, hanem csak egy kommunikációs térnek, az jobb, ha kussol. Úgy egészében nagyon könnyen manipulálható közeg. Valójában, azt gondolom, hogy személyre lebontva rettenetesen veszélyesen manipulálható mások által. És ahogy az elején írtam, a tumbli, mint tömeg, kritika nélküli. Ha látszólag ki is vet magából valakit, egész meglepő módon azt is magába forrasztja, emlegeti, mérceként állítja, becézgeti, sztorizgat vele vagyis befogadja. Az is meglepő, hogy egyetlen személy köré mekkora királyság épült az évek folyamán (most attól függetlenül, hogy amúgy pozitív figura és egyáltalán nem érzékelhető benne vezetői ambíció), de mint jelenség érdekes képződmény egy ilyen királyság. Marhára izgalmas lenne kikutatni, hogy a posztok mennyisége és időbelisége vagy a minősége a meghatározóbb ezeknél a királyságoknál. Ez utóbbi gyakorlatilag kutathatatlan :( Igazán azon rágódtam, hogy a fideszeseket folyamatosan leszóljuk, hogy milyen hülyék, miközben én a tumbli tömegét sem látom másnak, mint egy kritika nélküli, érzelmekkel túlfűtött "tömeg"nek, ahol egyénre lebontva teljesen más értékek jönnek ki, mint a nagy egészet nézve. Szóval, leszóljuk a fideszeseket, hogy idióták, de napi szinten reblogolunk idiótákat, elismerve, hogy milyen érdekesek, de legalábbis fenntartva a létüket.

Na még egy személyes dolog eszembe jutott, ezt elmesélem, hátha ennek hatására nem veszik véremet.

Egyszer volt egy vitám egy tumblis csávóval. Barátkozgattunk, barátkozgattunk, fú tényleg milyen érdekes, milyen vicces, milyen jófej vagyok, ő is nagyon érdekes meg vicces, meg értelmes volt, kölcsönös volt a lelkesedés. Lájkolgattam, reblogolgattam, de egy idő után észrevettem, hogy légüres térben vagyok. Sosem lájkol, sosem reblogol, sosem reagál. De messengeren ment a levelezgetés néha ugyanazokról a posztokról, amikre nem reagált, mintha látta volna úgy hozta fel. Hihetetlenül zavaró volt. De közben, milyen gyerekes dolog azon problémázni, amikor beszélgetsz valakivel, hogy jóember, hol vannak a simogató lájkok, az inspiráló reblogok? Nagykislány is tudok lenni, rákérdeztem amikor már nagyon zavart. Nem látja, nem tudja, nem érti miről beszélek. Magyarázkodás arról, hogy milyen hülye vagyok, hogy ilyesmivel foglalkozom. Hülyének is éreztem magam! :D Főleg attól, hogy dehát fizikailag lehetetlenség, hogy nem látja a posztjaimat, miről beszélünk? Évekig ment ez a fura dolog, hogy soha semmire nem reagált, akkor sem, ha én reagáltam az ő posztjára. Próbáltam kizárni a tudatomból, hogy ez valami szándékos dolog, mert aki érdekel, annak a blogját akkor is megnézem, ha nem dobja elém a tumbli. De csak szar érzés volt, hogy semmi, de tényleg soha semmi nem éri el az ingerküszöbét? Aztán egy nap megoldottam a dolgot, letiltottam a picsába a tumblin. Mivel sosem vette észre, hogy le van tiltva, végre megnyugodtam. Tényleg nem érdekelték a posztjaim. :( Na, ő az egyik legnagyobb trash építő. :D

[o-monaxikos]

Ξημέρωσε κι άκου να δεις ηντα 'φταξα να κάνω,στο άπιαστο σου όνειρο να ποκρεμούμαι απάνω

Να βάνω κάθε ν-του στιγμή απάνω στο σεντόνι,απου στο πρώτο φως τσ' αυγής λείπεις και με μαργώνει

Όνειρο απου το θωρώ και σ' εχω αγκαλιά μου,αγάπη πόθε μου σεβντά πάθος ψυχή καρδιά μου

Με του σεβντά σου τ' όνειρο το απαγορευμένο,κοιμούμαι φως μου καθ' αργά και μ' έχει σκεπασμένο

Όνειρο είσαι που κρατώ μέσα στην αγκαλιά μου,και παίρνουν σάρκα και οστά τα "θέλω" τα δικά μου

Εκεί που δεν υπάρχουν "μη" "δεν πρέπει" και "δεν κάνει",ούτε "απαγορεύεται" σ' ότι ο νους μου βάνει

Ο γείς τον άλλο αγκαλιά στο όνειρο κρατούμε,κι όλα τα "πρέπει" και τα "μη" μάθια μου τα ξεχνούμε

Τα "θέλω" που δεν τόλμησε να πει ο γείς στον άλλο,γιατί δεν "πρέπει" ζήσαμε στ' όνειρο το μεγάλο

Οι πεθυμιές απου 'χουμε τα "θέλω" του κορμιού μας,τ' ανείπωτα που έχουμε στα βάθη του μυαλού μας

Όλα αυτά που αφορμή είναι κι οι δυό να πούμε,γιάντα να πρέπει στ' όνειρο μονάχα να τα ζούμε

Να σμίγουμε το βλέμμα μας και ούτε "γειά" μη λέμ��,μα τα κορμιά μας στου σεβντά μία φωτιά να καίνε

Ενός σεβντά η πεθυμιά και μιας αγάπης πάθος,να 'ναι κρυφή κι απο τσοι δυό και να το λέμε "λάθος"

Αν είναι λάθος ο σεβντάς γιατί μου φέρνει πόνο ;,που πρέπει να σε χαίρομαι στα όνειρα μου μόνο

Πόνος βουβός και σιωπή μ' έχει αγκαλιάσει πάλι,που πρέπει να κρατώ κρυφή μια πεθυμιά μεγάλη

Κλείνω τα μάθια δε μιλώ να κρατηθώ ακόμα,απ' τ' άπιαστο σου όνειρο που σε φιλώ στο στόμα

Για λίγα δευτερόλεπτα ακόμα να κρατήσω,τ' όνειρο απου ξυπνητός δεν πρόκειται να ζήσω

Να ζήσω στην ψευδαίσθηση πως σ' έχω αγκαλιά μου,πάθος καρδιά μου σκέψη μου κι ανείπωτ' έρωτα μου

Πάθος ψυχή μου έρωτα και πεθυμιά και "θέλω",αναπνοή μου και σεβντά άγγελε των αγγέλω

Έδωσες πάλι αφορμή να βγει στο πρόσωπό μου,παράπονο που ότι αγαπώ είν' άπιαστ' όνειρο μου

[bartjudit]

A másik nővér szinkronnal és magyar felirattal is elérhető a Netflixen. 8/10

The first part of the review translated to English:

Netflix's new hospital movie wiped the floor with us.

It’s a real emotional roller coaster.

Why are we so excited by serial killer stories? There are several possible answers to this question. There are psychologists who explain this mass phenomenon by saying that people simply like to be exposed to sick, dark minds while sitting at home, in the utmost safety in front of the TV. According to other doctors dealing with psychology, it is more than that, a kind of defense mechanism. We want to know what drives a recidivist killer and find out the big secret, that is how to avoid becoming a victim.

That's why the case of Charles Cullen is so creepy, because the man, serving multiple life sentences, committed murders from 1988 to 2003 while working as a nurse. Although he only confessed to 29 crimes, he is said to have killed patients in more than 400 cases. People who were lying in bed vulnerable, waiting for healing.”

Netflix's new film, The Good Nurse, released on October 26 2022, follows a similar approach to Dahmer: it doesn't make the serial killer its main character, it doesn't want to humanize this madman, instead we see everything through the eyes of Amy Loughren, who's burying herself in work and has a serious heart condition. That as Charles arrives at his new job and the slightly withdrawn, but fundamentally good-looking guy begins to nurse patients. Then one patient dies unexpectedly, and then another... and the police, who would investigate the stories, are hounded by the hospital's management, which switches to defensive mode. So much so that the investigators are concretely banned from the building. This is where Amy comes in, although she is a good friend to Charles at first, she caves in and starts helping the investigation. The goal? To take down the serial killer.

The Good Nurse is a real Cold War film, only it takes place within the walls of a hospital. The end result could easily have been boring, but with good sense, two acting giants such as Jessica Chastain and Eddie Redmayne were cast for the main roles. These two are the ones who play a cat-and-mouse game in the slow-moving story, thanks to their well-chosen facial expressions, these real-life characters really come to life.

JESSICA CHASTAIN IS EXPERIENCED IN GOOD GIRL ROLES, AND HERE SHE IS HER LOVELY, NORMAL NURSE... GETTING WHAT SHE NEEDS OUT OF ROUTINE. HOWEVER, THE VICIOUS REDMAYNE IS A HUGE SURPRISE IN THE MOVIE. SO FAR, WE'VE SEEN THE STAR OF THE DANISH GIRL MAINLY ALSO AS A GOOD GUY, SO WE HONESTLY WONDERED HOW LONG HE'D GO ON THE OTHER SIDE.

Perhaps audiences won't embrace Eddie Redmayne as much for this movie as they did with Evan Peters for Dahmer. However, in our opinion, the psychopath from The Good Nurse presented an even creepier performance than Ryan Murphy's favorite. Because Redmayne hides in the role of Charles until the end, he denies it, but you can still feel that something is not right with this guy, and at the end, his true, mentally ill self bursts out with a big bang...

The Good Nurse is also available with dubbing and Hungarian subtitles on Netflix. 8/10

(via Index)

[popsixsquishcicerolipschitz]

KRITIKA

Vetélkedés az Északi-sarkon – Titina: A négylábú felfedező

[csakazolvassa]

ostobaságok... 7.: te nem hiszel a klímaválságban?

A sorozat folytatódik! (A mentális egészség címszóval való visszaélések is ostobaságok, tehát a sorozatba valók – na, mindegy.) Atyám az égben! Ez nem HIT! Nem hivésről van szó. Amiket a világ állapotáról mondasz, az tudás legyen, másrészt hangsúly-hovahelyezés (mi a fontos). És ami a legnehezebb: a meggyőződéseidnek megfelelő döntések a mindennapokban. Ha ilyenek nincsenek, akkor hallgass a…

[rightnewshindi]

गोफ़ू ज्वालामुखी ने जीता डाडासीबा का सायर दंगल, महिला पहलवान कृतिका ने दिखाए जौहर

Kangra News: डाडा सीबा में आयोजित ऐतिहासिक सायर दंगल की बड़ी माली जिला कांगड़ा के युवा पहलवान गोफ़ू ज्वालामुखी ने शेरा कोहाली को उम्दा दांवपेच से पराजित कर जीत ली। दंगल कमेटी द्वारा विजेता पहलवान को 31,000 रुपये जबकि उप विजेता पहलवान को 21,000 रुपये नकद पुरस्कार प्रदान कर सम्मानित किया गया। दंगल में 65 से भी ऊपर कुश्ती मुकाबले करवाये गए। सायर दंगल डाडा सीबा को जसवां परागपुर कांग्रेस के नेता लव कंवर…

[mozgoderina]

Potčinjavanje kroz priključivanje (Loran Dane)

Mesto kolektivnog oružanog sukoba progresivno se proširilo s bojnog polja na čitavu planetu. Na isti način, njegovo trajanje sada se prostire do večnosti, bez objave rata i primirja. (...) Savremeni stratezi iz tog razloga podvlače da moderna pobeda proizlazi iz osvajanja srca pripadnika date populacije pre nego iz zaposedanja njihove teritorije. Potčinjavanje treba postići kroz priključivanje a priključivanje kroz uvažavanje. Zapravo, radi se o tome da je potrebno nametnuti se u unutrašnjem svetu svakog, tamo gde se sada uspostavlja društveni kontakt između ljudskih kolektivnosti. Ogoljeni mondijalizacijom, dovedeni u međusobni kontakt globalizacijom, ispresecani telekomunikacijom, svi članovi od kojih se sastoje te kolektivnosti u svom unutrašnjem svetu danas nose borbenu liniju. (...) Takvo ustrojstvo pasivnih pristalica može se sumirati tipičnom rečenicom: "Borbena linija u svakoj osobi, i više niko na borbenoj liniji." (...) Sav političko-strateški izazov jednog sveta koji nije ni u stanju rata ni u stanju mira, koji onemogućava bilo kakvo rešenje sukoba klasičnim vojnim ili pravnim sredstvima, sastoji se u tome da se pasivne pristalice zaustave na rubu akcije, na pragu ratoborne rešenosti, i spreče da postanu aktivne pristalice.

Pisac: Loran Dane, "Polemosfera". Citirano prema: Nevidljivi komitet, “Našim prijateljima”. Izdavač: Fakultet za medije i komunikacije, Novi Sad, 2016. Ilustracija: Curt Merlo. Moderator: Jovan Pavlović Jona.

[serenityprincess]

My Dark Valkyrie on Kritika.

[csacskamacskamocska]

Dicséret és önismeret

Mondja tegnap egy barátom, hogy (na erre a részre tökre nem emlékszem, hogy hol és pontosan mi, de így legalább beazonosíthatatlan marad), a lényeg, hogy minden résztvevőnek kell az adott előadásról (tartalmilag, formailag, bármit lehet) mondani három dicsérő mondatot. Kötelező. Ajj, milyen szépséges dolog ez! Egyrészt figyelni kell, különben csak olyat tudsz mondani, amit mások is mondanak és azt is csak felszínesen, másrészt milyen klassz, hogy nem ledominálják, leszólják a másikat. Az előadónak nem kell attól tartania, hogy most majd megszégyenül, nyílt színen kell kritikákat elviselnie vagy reagálni rájuk, nincs számonkérés, se sértett önérzet. És honnan tudja, hogy mi az ami nem jó, amiben fejlődnie kell? Hogy arról nem beszél senki, az nem kap dicséretet!

Sokat gondolkodtam ezen a beszélgetés után, hogy én nagyon szeretem elismerni a másik ember jó tulajdonságait, eredményeit, ügyes megoldásait. Akár utálhatom tiszta szívből – volt ilyen szervező ismerősöm, hihetetlenül irritált a lénye – de, hogy remek szervező volt, kiváló marketing érzékkel, azt még nála is elismertem. A kritizálásban annyira béna vagyok, tapintatlan vagy épp konfliktuskerülő, hogy azt egyszerűen kiírom a faszba a tumblira aztán majd lesz valahogy, nekem jobb így. A mi világunkban a dicséretnek ilyen módon, hogy csak dicsérek és az önismeretre a saját igényességre építek, ennek nálunk nincs hagyománya. Kritizálni, farigcsálni, őszintén jól odamondani, azt szeretünk. Kifejezni az ellenérzésünket, a magas elvárásainkat, az nagyon megy. Mi jobban csinálnánk, jobban tudnánk, de ha nem is, hát az ő dolga lenne, ő csinálja, ő legyen szíves és csinálja professzionálisan! Meg úgy, ahogy nekünk tetszik... ugye?! Tanuljuk, persze, hogy minden kritika szabálya: valamit elismersz, megdicsérsz, valamit kritizálsz, és valami elismeréssel, dicsérettel zárod. Tulajdonképpen becsomagolod a súlyosabb dolgokat. És az is nyilvánvaló, hogy félrészeg kőművesekkel ez a dolog nem biztos, hogy működik. „De szép itt ez az egy tégla hogy oda lett téve, hát igazán remek, de most akkor elmondom, hogy az egész lakás úgy szar ahogy van, de azért nagyon jó, hogy legalább a folyosót nem járkálták össze!” – nem működne, mert csak azt fognák, hogy meg lettek dicsérve valamiért. Szóval, kell önismeret, belső igény a fejlődésre, akkor működik a dicséret hiánya a dicséretek mellett. Vagy az, hogy az ember rákérdez – inkább csak munka kapcsán –, hogy ez vagy az, abban bizonytalan vagyok, az milyen szerinted? Magánéletben forszírozni a rossz tulajdonságainkat, rossz megoldásainkat, erről kérdezgetni a másikat, háááát, inkább provokáció egy kiadós veszekedésre. Bár ott is működik azt hiszem a becsomagolás. Valami jó, valami rossz, valami jó. Magánéletünkben nem vagyunk jobbak, mit egy félrészeg kőműves. :D

[mlfreee-blog]

Honda Civic 10. generacije: kritike, pouzdanost, kvarovi

Honda Civic 10 .gen – Ključni datumi  Januar 2017: Lansiranje limuzine i hatchback modela April 2017: Lansiranje Civic Type R Januar 2020: Blagi redizajn (prednja rešetka, maglenke, boje) Januar 2023: Prekidanje komercijalizacije Honda Civic ima nepokolebljivu reputaciju pouzdanosti. Kroz generacije, uspela je da postane arhetip japanskog kompaktnog automobila bez problema. Ponekad stilski…

[vesztesegmentes]

“Az emberek váltogatják a kommunikációs szinteket, és meg kéne találni azt, ahol azonos szinten tudnak beszélni, mert csak akkor fogják érteni egymást. Különben nem. […] A családtagokon múlik, hogy mennyire hajlandóak önmagukat bizonyos kritikával szemlélni, és hogyan oldják meg a konfliktusokat, ellentéteket. Mindig ezek a perdöntő dolgok.”

Popper Péter - Lélekrágcsálók

[csakazolvassa]

isten nélkül, madarak nélkül tocsogni a szenvedésben – Szentesi Éva új könyvéről: A mai naphoz nincsenek emlékeim

Arról a napról nincsenek emlékeim, zsibbad az agyam. Bevettem magam egy könyvesboltba pénteken. Én tudom, miről beszélek – amit nem tudok, arról nem beszélek. Egyszemélyes etikám ezt követeli – és nem azt, hogy hallgassak róla. Ismerd meg te is, amiről véleményed van! Ne legyen véleményed, ha nem olvasod el! Nem szoktam ilyeneket olvasni, mert sok az igazán jó könyv, a többi pedig kínos, untat,…

[meseszerelo]

[mozgoderina]

Lost Essence (Postman)

It is naive to suppose that something that has been expressed in one form can be expressed in another without significantly changing its meaning, texture or value. Much prose translates fairly well from one language to another, but we know that poetry does not; we may get a rough idea of the sense of a translated poem but usually everything else is lost, especially that which makes it an object of beauty. The translation makes it into something it was not. To take another example: we may find it convenient to send a condolence card to a bereaved friend, but we delude ourselves if we believe that our card conveys the same meaning as our broken and whispered words when we are present. The card not only changes the words but eliminates the context from which the words take their meaning.

Similarly, we delude ourselves if we believe that most everything a teacher normally does can be replicated with greater efficiency by a microcomputer. Perhaps some things can, but there is always the question, what is lost in the translation? The answer may even be: everything that is significant about education. Though it may be unamerican to say it, not everything is televisible. Or to put it more precisely, what is televised is transformed from what it was to something else, which may or may not preserve its former essence.

Author: Neil Postman (1931 – 2003). Book: “Amusing Ourselves to Death: Public Discourse in the Age of Show Business”. Publisher: Viking Press, 1985. Illustration: Günther Uecker [Germany] (b 1930) ~ 'Shoe (Olympia)', 1972. Plaster cast with nails (10 x 32 x 16 cm). Moderator: MozGoDER vELičANsTvENi → 

✓ svAkE NEDELJE TAčNo u 09H - oD 1. JANuARA 2017! →

✓ EkoNoMski EpiLoG: DoNiRAJTE BLoG @ pAyPAL.ME →

✓ A DNEvNicu čuvAJTE za pRoDAvNicu @ REDBuBBLE →

✓ pHoTocRowD FoToGRAF →  ✓ FAcEBook sTRANicA →  ✓ piNTEREsT TABLA →  

s MoJE TAčkE, NAGLAvAčkE: ✓ “PressPausePlay”: Na klik mišem od kraja kulture →  ✓ Virtuelni intelektualac →  ✓ Günther Uecker : Hammering Passion → 

oBELEžENA TRAsA NA puTu Do spAsA: ✓ Tehnički milje (Žak Elil) →  ✓ Kandže pseudocivilizacije (Nuaj) →  ✓ Terapija za posledice novih medija (Mekluan) →