#önismeret

[ez-most-fajt]

tedd rendbe önmagad, mielőtt tönkretennél mást.

[lea15]

,, Ők azért nevetnek rajtam, mert más vagyok.

Én azért nevetek rajtuk, mert mind ugyanolyanok."

/Kurt Cobain/

[elvesztett-bizalom]

Külső segítség nélkül kell önmagadról gondoskodnod.

Mert nincs az a mennyiségű pia, drog vagy szex, ami rendbe hozhatna.

Ez egy belső munka.

[elfelejthetnelek]

Legyél jobb! Magadért.

[csacskamacskamocska]

Helló Élet!

Arra gondoltam, hogy mivel a tépelődéseim életről, halálról, önismeretről, nem fejeződtek be, és mivel hiányzik az ezekről való beszélgetés, itt remek helye lesz a régi-új gondolatoknak. (igényem van a dolgok szétválogatására, ha übergazdag lennék, minden tevékenységemre lenne egy rá jellemző szoba, még a tumblin se szeretem, ha minden egy helyre van hányva, a tematikus blogok hálószövője lennék, ha lenne mindenre időm :D) A rengeteg párkapcsolati kérdés sem lett mind feloldva, de ráuntam a végtelen mennyiségű pszichológiai útmutatásra, hogy hogyan is legyen az ember asszertív (hogy megmentse a kapcsolatait), hogyan legyen belátó (hogy megmentse a kapcsolatait), hogyan fogadjon el és engedjen el dolgokat (hogy megmentse a kapcsolatait), hogyan dolgozzon magán és hozza ki magából a legtöbbet (hogy megmentse a kapcsolatait). Az ember végül rengeteg ismeretre tesz szert, de azért csak ott motoz, hogy figyelj, ha valaki szeret, azt tudod. Nem kell hozzá ezer könyv, semennyi magyarázat és megoldás, egyszerűen tudod. Ha szeret és szereted, az egy egyszerű képlet. Minden más arról szól, hogy te ki vagy.

Úgyhogy a legújabb kutatási területem az összes korábbi ismeret birtokában a valós önismeret.

Arra jöttem rá, hogy kb semmilyen valós visszajelzést nem kaptam magamról vagyis azokról a dolgokról amikhez nincs hozzáférésem, rálát��som. Gyanúm szerint az emberek igyekeznek kikerülni a valós önismeret témakörét. Nos, én pedig egy álomvilágban éltem. De erről majd később.

Akik nem szeretnek, ha olvasnák ezt, most dörzsölnék a kezüket, hogy ők megmondták, hogy ilyen vagyok meg olyan vagyok és most majd én is rájövök, hogy mennyire igazuk volt!

Egy ismerősöm 30 év barátság után jött rá, hogy nem olyan vagyok, mint amit gondolt. 30 évig el lehet barátkozni úgy, hogy van egy feltételezés, az végül is elfogadható embert mutat, kedvelem, de mélységében nem látom a másikat. Hiába van ott számtalan jel, egyszerűen nem áll össze csak 30 év után. Mondjuk az, hogy amit elértem azt nem a szél hordta össze, és nem azért vagyok pozitív szemléletű mert az élet nekem könnyű, hanem azért tűnik könnyűnek, mert ezt választottam. (merthogy van, aki lubickolhatna a kurvajó kis életében, de mindig csak a rosszat akarja látni, és panasz, kritika, panasz) Örülni, rácsodálkozni a világra, elmondani érzéseket, átlépni nehézségeken -- gyerekes dolognak tűnik. Mert a felnőtteknek nehéz az életük.

Hát, én nem regenerálódom gyorsan, csak felkötött karral is megcsinálok bármit. Akarok hinni benne, hogy képes vagyok rá, és, ha kiderül, hogy szarul megy, akkor... és akkor mi van? :D Az élet valójában rohadtul komolytalan dolog. Komoly az, ha nem tudsz enni adni a gyerekednek. Az komoly. Ha féltened kell az életedet. Ha pontosan tudod, hogy egzisztenciálisan vagy értelmileg csúszol lefelé és nincs kapaszkodód. Az nagyon komoly. És rengetegen élnek így, borzalmas dolgokkal van tele a világ. De persze mindenki másnak is meg van engedve, hogy a saját életéből a szart lássa.

Vissza az önismeretre. Néha persze vagyok úgy, hogy nem akarom látni a rosszat. Vagyis nem akarom mondani, hogy látom. Mert idő kell amíg belül valami stratégiát építek a megoldásra. Amíg nincs ötletem rá, addig próbálom távol tartani azokat, akik csak növelik a bajt, a félelmeikkel növelik az én félelmeimet. Nos, nekik viszont felszínesnek és nem túl okosnak fogok tűnni. Szóval, ha ez engem zavar, akkor egyszerűen el kell mondani, hogy ez történik. Én így tudom kézben tartani az életem. Kérek időt, és hagyjon békén.

Jajj, de a legnagyobb vallomást még nem is írtam. Rájöttem, hogy fogalmam sincs milyen vagyok valójában. És arra is, hogy félek is ezzel szembenézni.

Azzal védem magam, hogy valószínűleg mások sincsenek tisztában magukkal csak van egy hitük, egy illúziójuk magukról és kizárják azokat a dolgokat, amik nem igazolják a hitüket. Vagy amit látnak az belágyítják, megmagyarázzák, és azzal hitegetik magukat, hogy ők jó helyzetben jól viselkednek, csak hát a körülmények szarok. Ahogyan működöm, az tényleg nem azonos azzal, amilyen vagyok. De mások csak azt láthatják, amit a működésem mutat. Ezek nem új dolgok, a pszichológia rengeteg példát hoz, hogy mondjuk az agresszió mögött félelem van, stb, stb. De amikor ilyet olvasol, azt vonatkoztatod magadra? Mert egészen döbbenetes látni, hogy több száz könyvet elolvasnak, képzéseken vesznek részt emberek, és amit látnak, azt csak a környezetre vonatkoztatják és sosem mondják ki: azért vagyok agresszív, mert félek. Hogy mire jó az önismeret? kapaszkodj meg: semmire. Semmi nem fog változni tőle. Kicsit talán kevesebb stressz lesz a kevesebb felesleges elvárástól önmagunk felé. Mondjuk, ez nem is olyan rossz.

[idonttalkwithpplhere]

Mindkettő.

[greenivydusk]

In love with nature

Though my heart is scattered now,

I still have a home to run

when I tremble under the pressure

the world places on my shoulder.

You, Nature, my pure forever changing,

you are my comforter, my soul yearns

your arms around me, in every breeze,

or ug of a tree branch, caressing leaves.

My loneliness fades away, your smile

makes everythig ten times better.

I adore your colorful diverse attires

and that with you I am never left behind.

[kortarsfuzio]

"A tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak."

Marilyn Monroe

[sooosady]

Soha sem fog felnőni igaz?

[lea15]

Rá jöttem hogy most van az az idő hogy "fénykormomban" igazából ennél már csak ráncosabb leszek. Szóval csak probálom élvezni a fiatalságot a másokhoz való hasonlítgatás helyett.

[staruponwine]

Nem tudom merre kéne tartsak, de azt tudom, hogy nem a megfelelő úton haladok. Zsigeri frusztrációt, elégedetlenséget érzek a jelenlegi önmagammal kapcsolatban. Instabil, erőtlen vagyok, és érzem, hogy valami egyáltalán nem okés.

A következő évet szeretném kevesebb halogatással, lustálkodással tölteni, meg érthető módon, kevesebb betegséggel is. Szeretnék jobban ragaszkodni a rutinokhoz, megfelelően étkezni, edzeni, aludni, tanulni és dolgozni. Mindezeket, a pénzügyeimmel együtt, vezetni fogom, és azt sem bánnám, ha néha átesnék a ló túloldalára a kis táblázataimmal.

Egy társat se lenne rossz találni, egy partnert, akivel hasonló értékrenddel rendelkeznénk és egymás hétköznapjait szebbé tehetnénk. Ideje lenne már... ^^

[semmiszinei]

ha nem ismered saját magad, kit ismer valójában a külvilág?

[csacskamacskamocska]

A változtatás

Igaza volt annak, aki azt írta, hogy az önismeret kevés, az igazi meló utána a változtatás.

Valójában mindenki azt hiszi (aki nincs éppen önértékelési válságban), hogy ő azért valójában tökéletes. Ezt igazolják vissza a barátok is vagy a csend, amit a barátok helyett az érdekemberek körében megtapasztal. Rendben vagyok, amilyen vagyok, az teljesen jó.

Valódi önismeret az valami olyasmi, hogy nem csak szét tudom választani, hogy ki vagyok én, és mi az amit megfelelnivágyásból, alkalmazkodásból, külső okokból teszek, hanem az önazonosságom érdekében ezt próbálom közelíteni. Bár hasznos, de nem akarok manipulatív és képmutató lenni. Ha hol ilyen, hol olyan vagyok, akkor megkeresem magamban a dolog mélyét. Miért vagyok gyáva, hogy ezt teszem? stb, stb. megnézem hogyan cselekszem konfliktushelyzetben és intim, érzelmes helyzetben és megnézem a cselekvésem mozgatórugóit. Nem a paneleket amiket hangoztatni szoktam vagy szoktak mások, hanem a mélyen levő dolgokat. (de minek, ugyebár, amikor van egy remek transzparens amit felmutathatok: az én koromban már nem változik az ember.)

Uramisten! De tényleg, uramisten, hogy miket írnak önismeret címszó alatt guruk, tanfolyamok. tegyük fel, hogy ott tartasz, hogy azt gondolod, hogy van önismereted, már rengeteg dologra van rálátásod, de felébred a gyanú, hogy ESETLEG beleestél abba a csapdába, hogy olyanokkal vetted körül magad, akik pozitívan igazolnak vissza. És ennek nem az a megoldása, hogy odaállsz, hogy valamiféle faszfejek rugdossanak meg alázzanak, hátha azzal előrébb jutsz! A kopár kritika nem visz sehova. De az életünkben jelenlévő akadályok, amik miatt nem kapunk meg valamit, amit szeretnénk, valójában iránymutatók.

Az egyik gyakorlatom az, hogy amikor megírok egy reblogot, átgondolom, hogy mit is csinálok. Hivalkodni akarok, legyőzni valakit, magamra irányítani a figyelmet, kérkedni valamivel, ami nem is az én érdemem, vagy éppen ingerelni a környezetemet, hogy megtörjön a magányérzetem? És, az esetek jelentős részében nem posztolom ki, mert ha bármelyiknek a gyanúja felmerül, akkor nem teszem. Nem etetem a farkast.

Szeretnék néha hivalkodni, irigységet kelteni? Igen. :( Van, hogy le akarok győzni valakit, akár iróniába bújtatott agresszióval? Igen. :( Van, hogy csak azért pörgök, forgok, mert felmerült bennem a félelem, hogy nem is látszódom a környezetem számára és akkor nem is létezem? Igen. :( Szánom magam ezek miatt és próbálom elrejteni? Igen. :(

Minden kimondott dolog egyre könnyebbé teszi az ember lelkét. Én legalábbis így vagyok vele. A következő lépés az, hogy MIÉRT? Mikor tanultam ezeket, miért fejlődött ki, miért tartja magát annak ellenére, hogy a tisztaságban, derűben, egyedüllétben, kreativitásban, a pozitív dolgokban örömömet lelem és önazonosnak érzem magam? Senki sem tökéletes. Mármint, ha foglalkozik magával, akkor is önteltség azt gondolni, hogy tökéletes lesz az ember, de akkor mi történik? Tudom, hogy ilyen vagyok... vajon elegendő az, hogy akkor nem engedem ki "azokat" a reblogokat, amiről érzem, hogy necces? Vagy azt mondom, hé, ilyen vagyok, tudom, hogy ez szar, de fogadd el, cserébe én is elfogadom a szarodat vagyis nem, hanem arra kötünk üzletet, hogy kölcsönösen fojtogatjuk egymást a szarba? Na, ez lesz a téma holnap, az egymás nevelése.

A tumblin az emberek egyik fele őszinte, kapcsolódáskereső, jóindulatú játékos. A faszfejeknek aréna, ahol bármilyen eszköz megengedett. Csakhogy, a tumbli nem másabb, mint a való élet. Tévedés, hogy másabb.

[melankolias-world]

Szeretsz engem? Alice kérdezte.

Nem, nem szeretlek! válaszolt a Fehér Nyúl.

Alice homlokát ráncolta , és összekulcsolta a kezét, ahogy tette, amikor megbántották.

Látod? válaszolt a Fehér Nyúl.

Most azt fogod kérdezni magadtól, mitől vagy tökéletlen, és mit csináltál rosszul, hogy legalább egy kicsit ne tudjalak szeretni.

Tudod, ezért nem tudlak szeretni.

Nem leszel mindig szeretve Alice, lesznek napok, amikor mások elfáradnak és unják az életet, a homokba dugják a fejüket, és bántani fognak.

Mivel az emberek ilyenek, valahogy mindig megbántják egymás érzéseit, akár figyelmetlenség, félreértés, akár önmagukkal való konfliktus miatt.

Ha nem szereted magad, legalább egy kicsit, ha nem teremted meg szíved köré az önszeretet és a boldogság páncélját, a mások által okozott gyenge bosszúságok halálosak lesznek és elpusztítanak.

Amikor először megláttalak, megállapodást kötöttem magammal: „Elkerüllek, hogy szeresselek, amíg meg nem tanulod szeretni önmagad. "

[vivneha]

3 K É R DÉ S

Ezeket mindennap tedd fel magadnak és válaszold is meg:

- ki a legfontosabb?

- én.

- számít számomra idegen emberek véleménye?

- nem.

- kinek a boldogsága a legfontosabb?

- az enyém.

[imjustasleepwalker]

Mindig rájövök - miután elkövetem ugyanazt a hibát újra és újra -, hogy nem szabad(na) túlságosan kötődnöm emberekhez.

Nem szabad(na) többet feltételeznem róluk, csak azért, mert mutatnak magukról egy szebb képet.

Nem szabad(na) elhinnem a vigaszt nyújtó szavakat amik - akármennyire is őszintének tűnnek -, nem feltétlen azok.

Nem szabad(na) elhinnem, hogy szeretik a társaságomat, ha később úgyis - bármilyen ok nélkül - eltűnnek az életemből. Nem szabad(na) elhinnem, hogy nincs olyan ember, aki tényleg képes lenne arra, hogy mellettem maradjon. Nem szabad(na).