#reakció

[konyvboritok]

[csacskamacskamocska]

Icipici traumák tömegei

Nagyon, de tényleg nagyon régen volt, mikor Habbard elméletét olvastam a traumák lenyomatairól, és arról, hogy az embert vissza lehet vezetni az élete idővonalán és egyenként feloldani a betokosodott traumatizáló emlékeket, amik időzített bombaként robbannak, és amiknek ki van szolgáltatva az életünk. (később erre az elméletre épült a Szcientologia egyház, szörnyű, de az elmélet maga érdekes volt) Nagyon leegyszerűsítve, egy trauma (test/lelki életveszély valójában) minden körülménye (zajok, szagok, hangok, testérzetek is) mind újra aktiválják a traumára adott reakciót. Mert ezeket mind megőrzi az ember, sőt fizikai lenyomata is keletkezik a sejtekben. Később kiderült, hogy tényleg, bár nyilván én pongyolán fogalmazok, hogy pontosan hol és hogyan történik ez. Ezek azok a helyzetek amikor valami miatt „életveszélyben” érezzük magunkat. Lehet fenyegetés vagy valós testi sérülés, de az életveszély élménye lehet az eltaszítás, a kiközösítés is (falkaállatok vagyunk). Szóval ezek a traumák nagyon furcsa kis lények, mert egyrészt nem tudunk róluk (sokról nem tudunk), másrészt, ha tudunk is róla, mintha egy üveggömbbe lenne zárva, forgathatjuk, nézegethetjük, de nem jutunk hozzá a benne tárolt anyagokhoz. Nem tudjuk pontosan, hoy mi aktiválja, néha látszólag nem is tűnik akkora jelentős dolognak. Egyszer egy barátnőm, akivel közös volt a fordrászunk teljesen kiborult tőle, hogy megkérdeztem, hogy üzen-e valamit a fodrásznak, mert én megyek hozzá. Hogy nagyjam őt békén, a pasija is folyton a hajával baszogatja, ne baszogassam én is. Annyira érthetetléen volt a dolog, hogy próbáltam elmagyarázni, hogy nekem semmi bajom az ő hajával és tényleg csak a közös ismerős miatt kérdeztem, a nagy veszekedésben már én magam sem értettem, hogy minek. Csak azt hajtogatta, hogy szálljak le a témáról. Én meg képtelen voltam bármi rosszat belelátni a dologba, így a hisztijét sem tudtam komolyan venni, de a végén már tényleg ronda dolgokat vagdosott hozzám, azt hiszem azt is mondta, hogy inkább ne is barátkozzunk. E miatt a történet miatt megszakadhatott volna a barátságunk, ha bennem nincs anyám miatt az a megszokás, hogy a másik hisztijére nem az a reakcióm, hogy anyád picsája, hanem az, hogy jó, jó, oké, oké és visszahúzódom. Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, ez egy hinta, ne bízz sosem, sosincs biztonság, aknamező, aknamező, túlélni! Túlélni! Az én traumára adott rekcióm éppen passzolt az ő traumás reakciójához. Nagyszerűnek tűnik? Tényleg nagyszerű? Vajon, felelős valaki (akár én is) az öntudatlan traumareakciójáért? Lehet-e valid védekezés az, hogy azért bántottalak, mert felbaszódtam valamin? Amúgy ezek feloldása a dianetika szerint, meg hát a pszichológusok szerint is, hogy beszélni, beszélni, beszélni kell ezekről egészen addig amíg kiüresedik és pukk, elmúlik, eltűnik az emlékezetünkből. Gondolom a jelentős, sorsfordító traumák sosem tűnnek el, csak a reakciók enyhíthetők, a kiszámíthatatlan hatások csökkenthetők. De a sok-sok kis trauma, vajon mennyire dobálja az embert? Mikorra jutunk el oda, hogy ha valami/valaki kényelmetlen, mérgező, akkor: Nosza! Szűrjük ki! Távolítsuk el, szabaduljunk meg tőle! Nade addigra, addigra a millió, apró gömbbe zárt trauma már ott lapul az életünkben és arra vár, hogy valaki óvatlanul hozzáérjen.

[csakazolvassa]

ostobaságok... 7.: te nem hiszel a klímaválságban?

A sorozat folytatódik! (A mentális egészség címszóval való visszaélések is ostobaságok, tehát a sorozatba valók – na, mindegy.) Atyám az égben! Ez nem HIT! Nem hivésről van szó. Amiket a világ állapotáról mondasz, az tudás legyen, másrészt hangsúly-hovahelyezés (mi a fontos). És ami a legnehezebb: a meggyőződéseidnek megfelelő döntések a mindennapokban. Ha ilyenek nincsenek, akkor hallgass a…

[nehazuddhogyszeretsz2]

Felpróbáltam a koszorúslány ruhámat, míg Ő fürdött.

Az a reakció amit az arcán láttam, leírhatatlan. ♡

Így még sosem nézett rám senki.

[dioskailacs]

volt egy barátnőm, aki soha az életében nem vállalt felelősséget semmilyen tettéért és soha nem kért semmiért bocsánatot. ha felhoztam valamit, ami fájt nekem, vagy megbántott, mindig volt magyarázata, hogy ez miért volt, és mindig én voltam az érkézetlen fasz, amiért képtelen vagyok megérteni őt és elfogadni úgy ahogy van. én pedig évekig hittem neki, és ha ő bántódott meg valamin, akkor bocsánatot kértem, amire persze mindig az volt a válasz, hogy a bocsánatkéréseiddel tele van a padlás. nagyjából tíz év után kecmeregtem ki az agymosásból, amiben addig voltam, és mikor megszakítottam vele a kapcsolatot, mondtam a pszichológusomnak, hogy bár soha nem tudhatom, milyen szörnyű lehetett neki gyerekkorában, mégiscsak szar, hogy így bánik másokkal. erre mondta a pszichológusom, hogy de hát maga pontosan tudja, hogy milyen volt a barátnőjének gyerekkorában, mert maga ugyanazt kapta tőle, amit ő a szüleitől. és akkor ez hatalmas megértés volt nekem, meg utána szembe kellett néznem azzal, hogyan épített le szép lassan az évek alatt és formált át olyanra, ami az ő érdekeit szolgálja, aztán amikor már túl sokat lázadoztam, amikor már problémássá váltam, elkezdett másokat behálózni (sikeresen), hogy mindig legyen valaki, aki körberajongja, és hát mindig van is, mert ilyenek a nárcisztikusok. na de a lényeg ebből, hogy azt volt ebben a legnehezebb feldolgozni, hogy én engedtem, hogy egy másik ember a saját igényeire tréneljen be úgy, hogy magamat maximálisan cserbenhagyom és semmilyen határt nem húzok, mert megtanultam a saját igényeim mindig a sor végére tartoznak. és ez egy viszonylag lájtos sztori, de ezek alapján bőven el tudom képzelni, milyen nehéz lehet egy olyan bántalmazó kapcsolatból kimászni, mind fitikailag, mind mentálisan, mind lelkileg, ami mondjuk párkapcsolati vagy szülő-gyerek, mert kívülről könnyű látni a mintákat, de aki ott van bent, az addig lett agymosva és manipulálva és idomítva arra hogy a saját igényei kifejezése bűntudattal és szégyennel társuljon, amíg már ez válik a normálissá, és amíg nincs valamiféle külső nagyon erős ellenpélda, addig általában fel sem merül az emberben, hogy vele milyen kegyetlenségek történnek. persze erre is hallottam már, hogy csak a nyomorult akaratgyenge emberekkel lehet ezt megcsinálni (és régen itt el is hallgattam volna mert hát ugye én is az vagyok és igen, aki nyomorult az megérdemli hogy bármit megcsináljanak vele), de ma már visszakérdeznék, hogy na de az elkövető milyen jogon teszi ezt meg a nála gyengébbel?

Having compassion and empathy for others doesn’t mean that you should tolerate disrespect and bad behavior. You can have compassion for others while also setting boundaries. If not, you’ll not only end up hurting yourself, but making other people more important than you. You’re important too. You need compassion too.

[bugajakab]

Merevedési probléma

Erről a témáról aztán szinte senkivel sem tudok beszélni az egyik legnagyobb férfi tabutéma.

45 évhez közel engem is elért, eddigi kapcsolataimban ezt megoldottam mint utóbb kiderült erőből de ez az erő mára elfogyott, mondjuk ehhez kellett egy elég zűrös elmúlt négy évnyi magánélet és egy olyan mostani partner aki szinte mindent megtett hogy ez kialakuljon én meg abszolult partner voltam ebben.

 Az első randin elmondta hogy ő az elmúlt másfél évben talált magára szexuálisan jobbnál jobb partnerei voltak jobbnál jobb szexuális élményekkel. Ugye azok a magunkkal szemben támasztott elvárások szinte lebénítottak az első együttlétünkkor de ezt akkor még rá lehetett fogni az alkoholra. Viszont utána ha volt is kezdetben erekció az aktus közben megszűnt de valahogy csak sikerült a végére érni, míg egyszer egyik reggel egyáltalán semmi altesti reakció pedig volt ingerlés, teljes csőd ekkor jött a megjegyzés hogy lehet hogy le kellene cserélni engem egy fiatalabbra. Mint férfi itt teljesen összeomlottam hihetetlenül a szívemre vettem, napokig teljes letargia az okok keresése. Valami gyors megoldás kellett hát rendeltem a netről potencianövelőt. Nagy reményekkel bedobtam egy felet, a kezdeti hatás mindenhol vérbőség, szinte éreztem hogy zakatol a fejemben a vér de a hatás odalenn sem maradt el viszont a szex valahogy nem volt jó. Ez igy ment pár hétig aztán már a potencianövelővel is egyre bizonytalanabb lett az erekció és ekkor jött a következő felütés, megkérdezte hogy mit szólnék ha nyitott lenne a kapcsolatunk mert neki ez a szex nem kielégítő neki ettől többre jobbra van szüksége amit egy előző 30 év körüli partnerétől megkapna. Itt jött a következő összeomlás ekkor már jött a depresszió és a szakítás. Itt éreztem hogy ebből egyedül nem fogok kimászni.Hetekig szinte semmi életjel nem jött lentről se reggeli erekció, se magamnak ingerlésre semmi.

Kezdtem vérvétel,urológus,hormonszintmérés,ultrahang minden a legnagyobb rendben találtak. Az urológus mondta hogy a vérképem hormonszintem mint egy 25 évesé túl jó értékek hogy ilyen problémám legyen. Ő nagyon mást nem tudott csinálni mint receptre felírt potencianövelőt. Mivel rendszeresen sportolok súlyfelesleg sincs. Szóval a testi okokat kizártuk.

Ezután kezdtem el keresni szexuálpszichológust, mivel a város ahol élek itt nincs ilyen igy olyanok jöhettek szóba akikkel online lehet konzultálni. Érdekes hogy a szexuálpszichológusok nagy százalékban nők akikről eleinte azt gondoltam hogy ezekre a problémákra teljesen máshogy látnak rá mint a férfi kollégáik. Nagy gonddal kiválasztottam két férfi szakembert mivel telefon szám nem volt csak email cím igy emailben kértem időpontot semmi válasz nem jött aztán írtam még kettőnek onnan sem jött semmi válasz aztán akik szóba jöhettek írtam mindnek ebből kettő válaszolt hogy nincs időpontja végül sikerült időpontot egyeztetni egy tündéri kedves közvetlen szexológus nővel. Az első feltáró beszélgetés nagyon jól sikerült, szorongásos erekciós problémával küzdök. Ezt a szorongást próbáljuk feloldani a jövőben különböző módszerekkel. Már az első beszélgetés után éreztem hogy mintha valamennyit leraktam volna a lelki teherből. Visszatértek a reggeli merevedések és kezdek benne hinni hogy egy megfelelő partner mellett újra az lehetek aki régen voltam.

Szóval kb itt tartok most hosszú még az út mire minden rendben lesz. Kedves férfitársaim ne féljetek segítséget kérni mert még mindig jobb felvállalni ezeket a rázós beszélgetéseket mint nulla önbecsüléssel élni.

[otthonzulles]

i hate this place

reblogging as usual

[zeroz2ro]

Megjöttek a Megafonos beszélő fejek:

Mehet az ideillő reakció gif?

[ugysenemez]

Tegnap volt az első szülői és az alábbi dolgokat kellene a szülőknek összedobni:

egy terem pakettázása (iskola szinten 7-8 M, gyerekenként 10 000 az alapítványba)

egy légkondi, mert június 21-ig lesz tanítás (ezt osztályszinten, nyilván jópár százezer, szintén többtízeres költség fejenként)

székpárnák és a nem NAT-os tankönyvek nyilván jópár osztályban alap, az meg hogy mi visszük a A4-es lapokat, zsepit, szalvétát az az ovi óta alap, hogy mi visszük.

Ezzel két baj is van. Egyrészt ha megoldódnak a problém��k a hivatalos úton kívül, mert a szülők megcsinálják, összedobják, akkor a tanker miért törné magát?

Másrészt szerintem sokszor az iskola és a tankerület közötti kommunikációt a szülők csak közvetve, az igazgatón, tanárokon SZMK anyukán keresztül, háromszoros relén keresztül informálódnak. Így szerintem sokszor az igazgató nem mer vagy csak nem akar konfrontálódni a tankerületettel és egyszerűen széttárja a kezét, hogy Sajnos a tankerület nem segít, nekünk kell megoldani." Holott lehet nem próbált meg elmenni a falig, egyszerűbb volt okosba háztájiba megoldani, családonként 5000 forintot csak kiköhögnek a szülők. És nem is gondolom, hogy a tankerülettel konfrontálódni olyan egyszerű és szintén egy emberi reakció, hoyg egy igazgatónak a tanárok, gyerekek és a saját érdekeit is figyelmbe kell venni, így ilyenkor kell a szülőknek átvenni szerintem a kezdeményezést és a két nagypofájú anuyka/apuka menjen a tankerülettel szembe és neki nem lesznek gátlásai.

[fovarosiblog]

"Külön kiemelte és részletesen elemezte, hogy azt tapasztalta, hogy “a belső piac szabályaira fittyet hánynak Magyarország és nem tartják be az egységes piac követelményeit, a jogállamiság szabályait is sértik azon szabályok elfogadása, amelyeket a parlament nélkül fogadták el”. Példaként említette, hogy a költségvetést 95-ször módosították az elmúlt évben. Megrökönyödve tette hozzá, hogy magyar kormánypárti körökből erre az volt a reakció, hogy kétharmados többségnél minek kikérni a parlament véleményét – Hohlmeier szerint ez jól mutatja, hogy mit gondolnak a parlament felügyeleti jogköréről a Fideszben."

[csacskamacskamocska]

Nem mondom, hogy szép dolog volt

Az egyik barátom felvetett egy szexszel kapcsolatos kérdést, ami eléggé nagy követ vágott az én békés kis pocsolyámba.

Mindig is tudtam, hogy van mit fejlődnöm, mert az nem elég, ha az ember agyban pozitív és nyitott, kicsit tényleg olyan a dolog, hogy attól, hogy megnéztél egy videót egy társasjátékról, még valójában fogalmad sincs, hogy ha játszanád egy társaságban akkor bejönne-e. Mert nem csak az érdeklődéseden, nem csak a játékon, hanem a társaságon is múlik. Sejtésem szerint az emberek úgy gondolják, hogy ők jól szexelnek, közben hülyére szorongják magukat, hogy mégse. 10-15 éve szexelsz valakivel, akinek jó veled, neked is jó, komfortos, aztán elválsz és döbbenten állsz, hogy csak egy valakit szokásait meg vágyait ismered. Vagy 10-15 éven keresztül vagy elutasítva, esetleg élsz meg néhanap szánalom dugásokat, éldegélsz a kognitív disszonanciában, míg már azzal sem tudsz mit kezdeni, akivel esetleg jó is lehetne. Egyrészt megtört az önbizalmad, másrészt kénytelen vagy elzárni a vágycsapot. Az meg berozsdásodik, ha nem használják. Gondoltam körbejárom kicsit ezt a dolgot, mert van két nagy kérdés, ami nem hagy nyugodni. A nők szeretik, ha a férfiak kezdeményeznek. De ugyanazon okból szeretik a férfiak is, ha a nő kezdeményez. Mert maga az, hogy tetszünk, hogy vágynak ránk, hogy beindul tőlünk a másik, az bennünk is izgalmat okoz. A vicces, hogy ez akkor is így van, ha a másik ember amúgy nem az ideálunk, vágyunk tárgya, nem tartjuk különösebben vonzónak. A kitartó „nem ideálok” ezért juthatnak végül célba. „hadd rajongjon” szokta mondani egy barátom, amikor egy nő érdeklődik utána. Ami nem csak azt jelenti, hogy nem érdekli, hanem azt is, hogy ugyan miért venné el magától ezt a kis örömöt, hogy valakinek tetszik. A csavar az, hogy amíg az, hogy egy nő visszautasítja egy férfi közeledését, megszokottabb, elfogadottabb, kevésbé megalázó, addig arra, hogy egy nőt utasít vissza egy férfi, arra inkább lenézőbb és megalázóbb körítés van. Ha egy férfit utasítanak el, mindenki veregeti a vállát, lesz másik! Ha egy nőt utasítanak vissza, a reakció az, hogy csináljon magával valamit, hogy tetszetősebb, vonzóbb legyen kívül és belül. Az idősebb, szexuálisan aktív férfiakkal elfogadóbb a társadalom, mint az idősebb szexuálisan aktív nőkkel. Nem hiszed? Nézd meg a vicceket, milyen szinten szólják le a szexuálisan aktív, érdeklődő nőket. De koncentráljunk a kezdeményezésre. Még abban sem tudunk megegyezni, hogy mi számít kezdeményezésnek. Honnan tudod, hogy a másik szeretkezni akar? Egyik barátnőm onnan tudja, hogy a férje olyankor megborotválkozik. Mondania már nem is kell semmit... :D Mennyire kell rámenősnek lenni? Pasi megöleli, megcsókolja a feleségét, erre a nő: jajj a hajam, most voltam fodrásznál, erre a pasi, jajj bocs, oké, bocs. Kész. Nő csalódott, mert mi másért ment volna fodrászhoz minthogy tetsszen a pasinak (legyünk idealisták), pasi csalódott, mert tetszik a nő, de lám, le lett állítva, nem kell a közeledése. Tényleg nem lehet tudni, hogy ilyen esetben, ha a faszi kicsit rámenősebb, abból mi jön ki. De ha a nő mindig talál kifogást, még akkor sem biztos, hogy a pasas ellen van kifogása. Lehet, hogy azzal van baja amit szex közben vagy után megél. Esetleg nincs erről kommunikáció. Nem sikerült jó szexet kialakítaniuk. Ha egy pasi sosem mondja nekem azt, hogy tetszem, vagy jól nézek ki, csinos vagyok vagy sosem emel ki semmilyen módon a "tömegből", akkor elkönyvelem, hogy neki nem tetszem, az ő szexuális érdeklődésén kívül esem. Nyilván, akkor sem fogok kezdeményezni, ha nekem amúgy bejön. Nem vagyok hülye. Ha meg sikerül párszor valami lenéző megjegyzést is tennie, hogy kövér vagyok (nem vagyok) vagy bármi gúnyosat egy általános jókedvű csipkelődésre, akkor nincs az az isten, hogy akár egy jókedvű flörtben részesítsem. Ki szeret megalázódni? Senki.

Ezeken rágódtam, mert végig kellett gondolnom, hogy ha kapok egy meghívást egy pasihoz, akit már ismerek egy ideje, akkor... vagy úgy megyek oda, hogy bármi történhet, de akkor a lelkem mélyén eldöntöttem, hogy szeretném, hogy a bármi megtörténjen, vagy úgy megyek oda, hogy barát vagyok és bármit teszek, még, ha pucérra vetkőzök, akkor sem lépem át belül a határt és fegyelmezetten úgy teszek, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, az ember a barátaival nagyon jó kapcsolatban van, de ez nem jelenthet vágyat. Szerintem 30 felett nincs barátság extrákkal. Nem tudunk hozzá elég lazák, felületesek, könnyedek lenni.

Hát, igen, nem tudtam mást odaképzelni a "feladatba", csak őt. Mert ő vetette fel. És ez összezavart, felkavart. Végigvettem minden blokkot, minden visszautasítást, minden gúnyos-komolytalan megjegyzést, amit a szexszel kapcsolatban megéltem, miközben ezeket nagyon nem akartam volna újraélni. Amúgy, „jártam egyszer egy sráccal”, aki azt mondta a szerelem alapja, hogy zavard össze a másikat. Ha bármivel rá tudod venni, hogy rajtad gondolkodjon amikor nem vagy ott, nyert ügyed van.

Háténmost úgy össze vagyok zavarodva, hogy szerintem erről még fogok posztolni.

[csakazolvassa]

kötelező szűrővizsgálatok???

Kérdés érkezett e-mailben, amelyre a blogger válaszol rovatban kezdtem írni, de a terjedelem miatt ez önálló és nyilvános poszt lett. Néhány hete lábra kapott a hír, hogy jövő januártól kötelezővé tesznek több szűrővizsgálatot is (újakat, merthogy eddig is voltak kötelezőek), nagy összegű (húszezertől akár ötmillió forintig), ismétlődő (amíg az illető részt nem vesz) pénzbírság terhe mellett, és…

[kiforditom-szetszedem]

Elmondom nektek, milyen két kémiazseni gyerekeként felnőni

Gyerekkoromban egyszer arra panaszkodtam szüleimnek, hogy marja valami a torkom, fel is állították a diagnózist, hogy savtúltengésem van.

Fejeikben újrajátszódott a kémiaóra a kísérlettel, amint Manyi néni mutatta nekik: gyerekek, a szódabikarbóna bázikus, az ecet savas, itt egy kanál ecet, egy kanál szódabikarbóna, öntsük össze. Látjátok, a reakció heves, a bázis semlegesíti a savat, a szódabikarbóna az ecetet, ezért van az, hogy ha savatok van, s szódabikarbónát vesztek be, az semlegesíti.

Teltek-múltak az évek, elértünk az első bekezdéshez (mármint a cím után). Azonnal hozták is nekem a szódabikarbónát. Meg a kanál ecetet... ezt sorban el kell fogyasztani, mondták, s az semlegesíteni fogja a savadat. Úgyhogy először s utoljára elfogyasztottam, majd a heves reakciótól sugárban kihánytam az egészet., miközben az orromon is hab jött ki.

Ők meg elégedetten kipipálták, hogy most már semlegesítődött a savam.

Pár évre rá, amikor már én is tanultam kémiát, kezdtem érteni, miért szoktak olyan keservesen szenvedni ők is, amikor savuk van, s kémiapedagógiailag bemutatják a gyomruknak a szóda-ecet reakciót...

[pajjorimre]

Van ez a miles moretti

ez felöltöztet 2 modellt, egy kínai meg egy montenegrói csávót különböző keleti népviseletekbe, aztán szélnek ereszti őket különböző nagyvárosokban világszerte és videóz, Kairótól Malajzián át, ahova csak eszébe jut. Hol egyesével, hol egyszerre. Komoly tanulmány az emberek arca, ahogy a komfortzónájukba besétál egy magas, geci jóképű kínai vagy kipattintott, szarrá varrt mongol, kurvára kirívó öltözetben.

Reakció a kínai csávóra pl. 😀

A hét legnagyobb find someone-nézése

[konyvekkozt]

látogatásokba'

ma nyakamba vettem a várost, hogy meglátogassam a kórházba került lakóimat

már-már vidáman szökdécseltem az egyik kórház egyik osztályán. meg is találtam a lakót, aki igen vígan várta, hátha történik valami azon kívül, hogy a szobatársa hortyog

őt hétfőn kiengedik. féltem tőle, hogy nem önellátó, de megjárattam, segédeszközzel teljesen jól közlekedik. és várja is már, hogy a szállón lehessen, mert egy hete abban a ruhában van, amiben a balesetekor volt

innen egészen jó hangulatban mentem át a másik kórházba. az, hogy oda kell mennem, nem azért volt tudott számomra, mert bárki felvette volna bárhol a telefont, hanem mert kiderült, hogy egy kollégámnak van másodlagos kontaktja egy kórházba

célirányosan értem a kórházba, azonban a vágyott osztály megtalálása már elbizonytalanított. átvágtam magam mindenen, kerítettem nővért, aki elmondta, nincs az osztályon az emberem. átküldött máshova, ahol előadtam újra, mi járatban vagyok. ott sem volt. mikor mondtam, hogy márpedig én most már nem mozdulok, öt nap intenzív keresés után egyszerűen tudni akarom, hol van a lakóm. a nővér tájékoztatott, hogy átszállították egy másik kórházba. kérdeztem, miért, mi van vele. a nővér megkérdezte, hajléktalan-e. mondtam, hogy szerintem ez itt nem fontos

ekkorra már vérszemet kaptam, akárhonnan is előkerítettem volna. tankként közeledtem a megadott kórház megadott osztályára. a nővérpultnál hosszan vártam, hogy egyáltalán bárki szóba álljon velem. rossz helyen jártam, de átküldtek máshova. odaérve már nagyon akartam tudni, mi van vele. naivan kérdeztem, hol van, beszélhetek-e vele. mondták, hogy nem, szeptikus részen van. de aztán mégis beengedtek hozzá, miután jól beöltöztettek

ott álltam az ágya mellett, köszöntem neki, elmondtam, ki vagyok. semmi reakció. mondtam, hogy megfogom a kezét. nyúltam a kezéhez, elhúzta. hagytam neki időt, bár semmi reakciót nem adott. nem gondoltam át, mi lesz a következő lépés, csak megérintettem az arcát. tűz forró volt. kinyitotta a szemét, rám nézett, nem ismert meg. beszéltem hozzá még, simogattam az arcát, mert szerettem volna, ha érzi, nincs egyedül a nagyvilágban. bár későn találtam meg, most mellette állok

nem voltam nála sokat. könnyel a szememben mentem a nővérekhez, hogy megkérdezzem, mi lesz most vele, mi várható. teljesen készségesek voltak. olyannyira, hogy megadták az osztályos mobil számát. én pedig telefonon a kollégák segítségével meg tudtam adni a lánya számát

nagyon nehéz volt ez a három óra. nehéz volt látni az egészségügyben dolgozók végtelen küzdelmét, a kiszolgáltatottságot. és nehéz volt látnom a mindig kópé lakómat teljes önkívületben

sikerült elérnem a lányát. örült, mert rég nem tudott az édesapjáról. talán be is megy hozzá. ha nem is lesz nagy családegyesítés, lehet, hogy a lakóm mellett már ketten leszünk

S-t talán pont most műtik. soha nem simogattam meg ügyfelemet, de őt most igen. s remélem, lesz még alkalmam beszélni vele. talán jól letolom, amiért hagyta idáig fajulni a dolgokat. de mindig mondta, hogy a katonák mindent kibírnak...

szurkoljatok S-nek!

arról pedig majd talán egyszer írok, milyen nehéz szociális munkásként jelen lenni, távol maradni, mégis bevonódni, arcot simogatni, osztályról kilépve sírdogálni, szurkolni és aggódni. utóbbiakat ugye mind úgy, hogy a lakó nem rokon

[diogenesz2020portugal]

A lónak a faszát volt helytelen.