#mari szemes

[randomrichards]

SON OF THE WHITE MARE:

Warrior brothers

Search for kidnapped princesses

A dreamlike fable

[magyarfilmekatolcettig]

Hideg napok - 1966. Rendezte: Kovács András. Főszerepben: Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szilágyi Tibor, Szirtes Ádám, Bara Margit, Psota Irén, Szemes Mari, Major Tamás. https://podcasters.spotify.com/pod/show/magyarfilmekatolcettig

[r3mlato]

Phở

regebben kulonosebben nem rajongtam a pho-ert, ha vietnami etterembe mentunk en inkabb mindig valami mast rendeltem, de nem olyan reg vettunk egy csomo zacskos pho-t, ami viszont bitang jo volt egy zacskos leveshez kepest (az arahoz meg plane), ugyhogy azt beszeltuk zsuzsoval, hogy akar csinalhatnak is, mert amugy o viszont mindig is szerette, nekem ugy latszik csak ernem kellett hozza.

szoval jo szokasom szerint megint elolvastam es megneztem egy rahedli receptet, gyorsan ra is jottem, hogy nem tradicionalisat csinalok eloszor, leven az tobb ora fozes es a szempontom most is az volt, hogy ha nem is olyan gyorsan mint a kedvenc ramenunket, de azert viszonylag elfogadhato idon belul legyen az asztalon egy tanyer leves. nyilvan ez aldozatokkal jar, de ha nem ragaszkodsz egy erdeti vietnami etteremben keszult, hosszu orakon at fozott pho broth-hoz, akkor ez a recept nekem eppen megteszi, egy oran belul megvan, gazdag, izletes, zamatos.

igazabol az alapleven kivul minden olyan mintha tradicionalisan keszitenenk, szoval ha akarod es van idod, marha veloscsontod, marha szugyed es nyakad akkor fozd egy par oran keresztul es helyettesitsd be a leveskockat.

mielott belekezdesz, szukseged lesz par dologra:

komuves ujjnyi gyomber, hosszaban szeletelve 3 zoldhagyma, 2 az alaplebe, 1 talalashoz 1 voroshagyma, felbevagva, hejastul

3 csillaganizs 3 szegfuszeg 1 fahej rud 1 tk koriander mag opcionalisan: 1 fekete kardamom mag (ezt miota lattam az indiai boltban, ki akartam probalni valamihez, ha van ra lehetoseged szagolj meg egyet, egyszeruen zsenialis az illata, fustos, foldes, bor szaga van, gyozkodtem zsuzsot, hogy valahogy csinaljon belole majd kenyeret) 1 tk edeskomeny mag 1 tk szemes fekete bors

2 liter viz

marha leveskocka (annyi amennyi a vizhez kell)

3 ek halszosz (itt a red boat fish sauce-ra eskusznek, de abbol 10 dodo egy uveggel, szoval en se azt vettem) ha szereted lehet tobb is.

rizsteszta babcsira marhahus talalashoz:thai bazsalikom koriander zold thai chili lime szeletek

hoisin szosz/sriracha vagy mindketto

ne ijedj meg ezeknek a nagy resze nem esszencialis ha epp nem talalsz, a vietnami szomszed nem fog megkergetni ha kihagysz ezt-azt.

fuszerek: ami nelkul nincs pho az a koriander mag, csillaganizs, szegfuszeg, fahej. ezek nelkul nem lesz olyan mint egy igazi pho. en meg tettem bele fekete borsot, edeskomeny magot es fekete kardamom magot is, de ezek teljesen opcionalisak ha epp nincsenek keznel. tegyel mindent egy serpenyobe es piritsd meg oket amig illatozni kezdenek. par perc az egesz.

hagyma, gyomber es zoldhagyma. egy ontottvas serpenyoben vagy simaban, de akar kozvetlenul a gazrozsan alaposan piritsd meg a hagymat es a gyombert. legyen szenes. a hagymat csak felbe vagom a hejat rajtahagyom, mert nagyon szep szine lesz tole a levesnek. a gyombert csak csikokra vagom, nem kell meghamozni. a zoldhagymat csak felvagom, ezt nem kel megpiritani.

tegyel fel foni 2 liter vizet. en levagtam a marharol a zsirt es bedobtam a vizbe, foztem addig amig a zoldsegek es a fuszerek el nem keszultek.

aztan ment bele minden, fuszerek, hagyma, zoldhagyma, gyomber, 3 evokanal halszosz, a leveskockak, 1 evokanal cukor, 1 teaskanal so. vannak akik sot nem tesznek bele hanem addig adagoljak a halszoszt amig eleg sos nem lesz, ennyire burzsujok azert nem vagyunk, azert a halszosz nem olcso :) az autentikus megoldas a cukorra a rock sugar, de ilyet meg nem is lattam, szoval maradt ami van otthon. fozd egy 20-30 percet, kostold meg es adj hozza meg halszoszt vagy cukrot/sot ha akarsz. erdetileg en 4 szegfuszeget tettem bele, de eppenhogy csak egy kicsit, tul szegfuszeges lett, ezert irtam a hozzavalokhoz csak harmat. de alapvetoen ha neked jobban izlik mashogy csak adj hozza tobbet/kevesebbet barmibol. ha gondolod a vegen potold a vizet ami elfott.

altalaban a ramenhez 350 ml-vel szamolunk egy adagra, de az joval laktatobb, itt szamolhattok 4-500 ml-vel adagonkent. szurd le es maris kesz a pho alapleved. tedd vissza a tuzre es forrald fel.

gyakorlatilag ha teszel bele fott rizstesztat ez mar egy pho-nek minosul, de ha van ra lehetoseged es kapsz hozza mindent erdemes azert ennel magasabb szintre emelni a levest.

mikor mar majdnem kesz az alaple melegits vizet, ha forr dobj bele annyi babcsirat amit epp megennetek, blansirozd egy percig, majd szedd ki. mehet ugyanabba a vizbe a rizsteszta (vannak olyanok amiket csak aztatni kell, vagy aztatni kell fozes elott, nezd meg a csomagolast neked eppen milyen van) ha megfott mehet egybol a tanyerba a csirakkal egyutt.

en a marhahust vekonyra felszeltem es nyersen tettem a tanyerba majd a tuzforro leves ahogy raszedtem pont megfozte annyira hogy tokeletes legyen, de ha te jobban szereted jobban atfove csak dobd bele az alaplebe es fozd par percig.

aztan mehetnek a feltetek ha szeretned es kapsz, thai bazsalikom (a sima nem jo, a thainak anizsosabb ize van), koriander zold, thai chili ha szereted csiposen, finomra vagott zoldhagyma es egy gerezd lime rafacsarva a levesre.

sokan ugy eszik, hogy tesznek kis tanyerba hoisin szoszt es/vagy srirachat es a levesbol kihalaszott marhadarabokat abba tunkoljak mielott megennek. ez mar tenyleg csak izles kerdese, nekem is feluton jutott eszembe mert annyira belefeledkeztunk az evesbe.

de ha valakinek meg ez is tul sok ido lenne elkesziteni egy levest, vettem egy ilyet az azsiai boltban amirol azt hittem, hogy olyan mint a leveskocka:

de mint kiderult vannak benne fuszer tasakok is, szoval gyakorlatilag benne van minden ami ahhoz kell, hogy csinalj egy pho alaplevet, par heten belul kiprobaljuk azt is aztan ha erdekel valakit beszamolok rola.

jo etvagyat!

[szappan]

Szilágyi Domokos

Táncszó

Ugorjsza, Marcsa,

árokpart bogáncsa,

járd ki, de járd ki!

szoknyádat tartsa,

föl-le ne rántsa

forgószél, akárki!

Tele a bendő,

cifra a kendő,

magad kelendő,

járd, ki-ki lássa!

rengjen a padlat,

pengjen az ablak,

világa vaknak,

látónak légy vakulása!

Mari te, Marcsa,

Máriskóm!

legényszíveknek

– gebedjenek meg! –

áristom!

Hét tavasz, hét tél,

már nem is éltél,

fültél, féltél,

fáztál, égtél –

nyolc ősz, nyolc nyár –

hej, ha te volnál!

sose is voltál.

Ugorjsza addig,

hajnalig hallik

pikula, brácsa

ebvonítása,

szaporázz kopogóst,

járjál lassút,

csúgass csujogóst,

hadd hallgassuk!

Hej, Mari-Marcsa,

Máriskóm!

legényszíveknek

– gebedjenek meg! –

áristom!

Ugorjsza, Marcsa,

a szemed sás-nyárs,

a bukszán, a tüszőn,

a tinón, az üszőn

átláss!

Ugorjsza, Marcsa,

csurog a máslás,

járd ki te! tartsa

szoknyád az áldás!

Járd vele, csizma,

járd vele, bakancs!

cincogj, hegedű,

bőgő, vakkants!

Rajta, de rajta,

Máriskóm!

legényszíveknek

– gebedjenek meg! –

áristom!

Ugorjsza, Marcsa,

árok bogáncsa,

járd ki, de járd ki!

szoknyádat tartsa,

föl-le ne rántsa

forgószél, akárki!

Csapkod a pendely,

szárnya nőtt,

hoppon hagy zsindely

háztetőt,

istállót hat ökör,

hombárt gabona,

markot az ököl,

boszorkát babona,

tudóst a tudomány,

koldust adomány,

fináncot a dohány,

holtat koporsó,

vizet a harcsa –

s itthagy utolsó

ingem!

Te pedig, Marcsa,

Mária,

engem.

[szaka]

Beköszöntött Újév napja. Öreg János korán kelt és első útja a tyúkólba vezetett. Hirtelen felindulásból elkapta az öreg kapirgálót, aki tojást már nem tojt és rutinos mozdulattal kitekerte a nyakát. Szegény pára, még nyöszörögni se volt ideje. János sültre vágyott és mivel a disznót már karácsony előtt levágták, az igáslóra pedig szükség van, nemigen maradt más hús a háznál. “Szegények vagyunk, de jól élünk!” dünnyögte magában. Maris összecsapta öblös tenyerét, mikor meglátta mit tett az ura. - Micsoda szégyen, Újév napján szárnyast enni? Kikaparja a maradék szerencsénket is bosszúból! - Nem vagyok babonás! - morgott rá az öreg - A múltkorában is a szomszéd Gabi néne ment át előttem az úton a kocsival, mégse lett semmi bajom tőle! - Óh te fajankó, hát megcsúfol minket a falu, ha megtudja miben mesterkedünk! Lencsét kellett volna főzni, nem a kapirgálóst sütni! Nem volt mit tenni. A tyúk leölve, meg kellett kopasztani és megsütni minél gyorsabban, nehogy valaki meglássa. De bezzeg kár volt erre alapozni egy ilyen kicsiny faluban, mint Gerendás, itt még a falnak is füle van. Hamar híre jutott, hogy mit műveltek öreg Jánosék az esztendő legelső napján, ment is a sutyorgás meg a csúfolódás, ki voltak már éhezve a pletykára a népek. Mikor végeztek az ebéddel, János megpederte őszülő bajszát és pipájával kiült a háza tornácára pöfékelni egy kicsit. Tett ő minden rosszmájú szomszédra, biztos volt a dolgában, nem félt az ördögtől sem. Amint ott üldögélt a hideg, de friss levegőn, bundájába erősen becsomagolva, meglát egy idegen férfit, rongyos ruhában, botra támaszkodva, elnyűtt ábrázattal. Rögtön tudta, hogy nem idevalósi, de még csak nem is a szomszéd faluból jött, mert errefelé ilyenforma legényt még nem látott. Magas volt, hosszú hajú és szakállas, pedig falun inkább a bajusz volt divatban és a borotvált arcél. János megszánta, s mivel tudta, hogy a sültből maradt még, így gondolta megvendégeli a messziről érkezett csavargót. - Jöjjön erre fiatalúr! Jöjjön, hadd hívjam meg egy kis maradékra, ne éhezzen és fázzon az Újesztendő első napján! A legény leszegett fejét Jánosra emelete, megcsillant kékeszöld szeme. - Köszönöm kedvességét urambátyám, hálás vagyok, ha ennem adna, mert napját se tudom, mikor étkeztem utoljára. Marisnak is meglágyult a szíve, mikor az idegen a házba lépett és rögtön beszaladt a tisztaszobába, hogy előkeressen valami ruhafélét a váratlan vendég számára. Talált is megfelelőt, amit odaadhatott. A legény szűkszavúan elfogyasztotta a tyúk-ebédet, nem törődve ő sem a babonával, majd felhörpintette a János által kimért szíverősítőt. - Derék emberek maguk! - mondta aztán - Több ilyen kellene a világba, aki nem csak észreveszi a bajbajutottat, hanem még segít is rajta önzetlenül. - azzal felállt és a botjáért nyúlt, amire támaszkodva folytathatta csavargását. Az ajtóhoz érve még visszafordult, hogy köszönetet mondjon. - Engedjék meg, hogy megháláljam a kedvességüket a magam módján. Nincs másom, csak ez a pár ezüst, de erre szükségem nem lévén, maguknak adom. Leszámolt 5 érmét az asztalra, mire az öregeknek tátva maradt a szájuk. Szólni se tudtak, oly gyorsan kilépett az idegen, akit soha többé nem is láttak.

Amilyen gyorsan elterjedt az újévi szárnyasevés a faluban, olyan sebességgel tudta meg egész Gerendás, milyen szerencsével járt az öreg babonatörő János. Hogy a macska rúgja meg, a tisztességes ember csak túrja a földet, de ezek a hagyományok nélkül élők bezzeg jól járnak mindig! János higgadtan vette tudomásul szerencséjét, ugyanúgy nem verte nagy dobra, mint a tyúkevést Újév napján, azonban másnap reggelre mégis meglett mindennek a böjtje, mert az igás patás feldobta a talpát, pedig derék és erős jószág volt. Mit volt mit tenni, új lovat kellett venni, melynek piaci ára éppen 5 ezüstöt kóstált. Könnyen jött, könnyen ment, mondhatta János és rágyújtott kedvenc pipájára.

[dare-g]

Son of the white Mare (1981)

[erstwhile-punk-guerito]

[letterboxd-loggd]

Diary for My Children (Napló gyermekeimnek) (1984) Márta Mészáros

April 24th 2022

[randomjegyzetek]

Eloise

Amikor bántott, nem tudtam hova tenni a dolgot, de eldöntöttem, hogy elegem van ezekből a játékokból. Ki kell lépnem. Éppen ezért eldöntöttem azt is, hogy ha találkozunk, nem szólok hozzá, legyen ez akármilyen gyerekes, muszáj végig mennem a napon úgy, hogy hozzá sem szólok, rá sem nézek, nem is gondolok rá, mással kell foglalkoznom, mással kell jól éreznem magam, nem szabad a közelébe sem mennem, nem szabad éreznem a jelenlétét a terem másik oldalán, az összes többi ember jelentéktelen aurájára kell koncentrálnom.

Nagyon sokáig tart, mire rájövök, melyik a megfelelő ruha. De végül egy egyberuhát választok, viszonylag sötét, de virágmintás, ami feldobja, elegáns, de nem túlságosan. Mutatnom kell az erőmet. Kisminkelem magam, megcsinálom a hajam tökéletesen és egy kicsit késve le is tudok indulni. Bekopogok Aleishez, aki éppen rendesen felöltözött és összeszedjük Peteréket.

Lent minden annyira nyüzsgő és hangos, a sötétségben nehéz bárkit kivenni. Ahogy azonban belép a terembe fél órával később, azonnal tudom, hogy minden megváltozott. Már tudom is, érzem, hogy ez a buli is annyira jó és minden erőm ő és én, a köztünk élő kapocs. Valahova eltűnik a tömegben, így az ajtón ki tudok menni levegőzni, amikor a többiek cigizni szeretnének.

-Szerintem azért a sütiszörny egy elég liberális karakter, már ha azt vesszük, hogy a süti femininebb, mint az autók – magyarázza Aleis máris részeges hangon.

-Haver, sokat iszol! – vágja rá a srác, aki bejön neki. – A nyancat sokkal jobb! – teszi hozzá.

Hogy őszinte legyek, nem tudok koncentrálni a beszélgetésünk semmilyenségére. Be akarok menni, de nem szabad. Úgy érzem, mintha kitépnék magamból valamit azzal, hogy itt kint állok ezekkel a srácokkal, akik soha nem lehetnek számomra annyira fontosak, mint ahogyan a remélhetőleg bent lévő sráccal vagyunk. Ez egy olyan mindent elborító érzés, melyről nem hittem, hogy létezik, s elképzelni sem tudtam, hogy ilyen lesz. Senki nem számít, amíg ő létezik, nézzen ki bárhogy, mondjon bármit, ő akkor is olyan marad, amilyen nekem megfelel.

Visszairamodom, ahogy sétálok azonban, a hirtelen levegőváltozás megcsapja az arcom, észhez térek, s ahogyan beérek, hiába áll az ajtónál, hiába érzem úgy, hogy azért van egyedül, mert rám vár, elmegyek mellette, pedig köszön, s rám néz, de én csak megyek és nem tudom, mit csináljak, ahogy kettétörik a szívem, hiába szól többször, hiába mondja a nevem, megfulladok. Megfulladok, ahogyan a tüdőm összeszorul, nem csak a szívem, és tudom, hogy a pulzusom elérte az száznegyvenet, mert érzem, ahogyan szinte elájulok attól a pokolból, melybe magamat száműztem.

Legszívesebben elvárnám, hogy kövessen és addig kövessen, míg meg nem adom magam, de ezek után ezt ő sem teszi. Dob egy üzenetet, hogy nem láttam-e valakit másfél órával később, s nem is értem, miért kérdezi. Talán, hogy tudjam, hogy nem jönnek össze, mert annyira nem úgy ír?

Ezer táncot járok, ezer italt iszom, hátha kimegy a fejemből, hiszen ha mindenki néz, gyakorlatilag senki sem lát – míg a testem mozog, a lelkem erőssé válik, nem tudják, mi tört el bennem, mi a fájdalmam, csak a mozgásomat látják, azt élvezik, szeretik, fogadják el, s ilyen jó érzést más nem okoz, mint a mozgás, más öröm nincs is, úgy érzem, aztán azonban, ahogy kimerülök, érzem, hogy fogy a levegő, innom kell és pihennem, így kifutok a teremből.

Kint megtalálom Peteréket, és így leállok beszélgetni a két haverjával és vele. A másik kettő kifejezetten nyíltan próbál rám mászni, ami annyira nem esik jól, hiába bírom annyira Petert. Kényelmetlen a helyzet, de úgy gondolom, ezzel talán elfelejthetem, amit érzek, akár csak egy másodpercre is. A kezembe nyomnak egy italt, de én hirtelen már azt sem tudom, hol vagyok, csak iszom. Aztán megérzem azt a jelenlétet közeledni felém.

Mögém kerül, s ezer helyen érzem a bőrömön, hiába nem ér hozzám, hiába van rajtam ruha, a villámok csapkodnak és a szívembe belecsap egy óriási villám, egy pillanatra megáll, majd hevesen ver, egészen a fülemben, a torkomban, s ilyen boldog még sohasem voltam. Ahogy közeledik felém, a nyakamon érzem a leheletét, megborzongat, ahogy teljes testében mögöttem érzem. Legszívesebben vele maradnék, de tudom, nem szabad, ezért eltávolodom, ahogy Peter elhív inni.

Bent aztán táncolunk, iszunk és egészen elvonja a figyelmemet arról, hogy milyen rosszul vagyok a fél szívem, a fél lelkem elhagyása után. Mert így érzem, s ez nem egy nyálas szöveg. Vele olyan dolgokra vagyok képes, amelyek egyedül lehetetlenek. Ezt beleviszem a táncba, hátha a feszültség, a szomorúság, a szerelem, s minden kiárad belőlem.

Közben odajön egy srác, nem nagyon ismerem, de Landon mellett mintha állt volna már egyszer-kétszer néha a bulikon. Odaszól hozzám, ahogy óvatosan átvesz Petertől tánc közben. Meglepően udvariasnak tűnik, ahogy lazán elkezd velem táncolni, ringatva, de megtartva a távolságot.

-Lennon Grey. – mondja, mire válaszként elmondom a saját nevem.

-Eloise Mary Allen. – próbálom átüvölteni a hangzavart, mire mosolyog. Táncolunk egy számot, míg próbál belőlem kiszedni érdekességeket, de nem viszi túlzásba. A szám végével elköszön, mondván, hogy még továbbáll körbe köszönni a későn benéző embereknek. Ezen mosolyogtam egyet, mert tényleg sokan jönnek a buli legvégére, majd intettem.

Lassan én is ki akartam már kerülni az egyre nagyobb tömegből, ami bent van, semmi friss levegő, csak a fulladás, de még megtalált Aleis egy italra. Erre is meghívott, és hát Aleis az egyetlen, akitől naivan bármikor elfogadok valamit, ha szerinte „nem lesz ebből semmi baj”. De nem tartott sokáig, hogy alig lássak magam elé, s amikor kiértem a teremből, Landon ott volt, és megragadott a kezével, magához húzott, a karjába zuhantam, s a hazaérés boldogságában – félig megfulladva az erős vonzalom érzésétől – egyre sötétebbé vált minden, ahogy a szívverése az arcomhoz ért, egyik karja a derekam körül, másik a karom és a lapockám körül. A fulladás elmúlik, ahogyan rájövök, tényleg vele vagyok, és talán ez így marad.

 ***

Ahogy felébredek, sötét van. Érzem, hogy van valaki a szobámban, s olyan erős a jelenléte, hogy ha nem lennék valamennyire rémült, valószínűleg Landonre szavaznék. De valami furcsa, és sötét van, és félek. Landon volt már, hogy fura volt velem, így nem feltétlenül örülnék, ha ő lenne a sötétben mellettem. A nevén szólítom, de nem kapok választ. Szavakkal nem.

Azonban ahogy hozzám ér, szinte egyértelmű számomra, hogy nem lehet más, csak ő, és beleőrülök az érintésébe.

 ***

Reggel a saját ágyamban ébredek, de biztos vagyok benne, hogy valaki odavitt. Landonre gondolok, s aztán hirtelen eszembe jutok, hogy mi van akkor, ha mégse ő volt az. Hirtelen elönt a rosszullét, hogy mit engedtem megtörténni? Miért ittam ennyit? Hogyan tehettem ezt velünk? Hiszen nem akartam engedni neki, hogy hozzám érjen, addig nem, amíg el nem magyarázza, mi van vele és nem képes értelmesen velem lenni, amíg nem mondja, hogy szeret. De ez így még rosszabb, hiszen mi van akkor, ha megcsaltam az érzéseimet? Vagy ha mégis ő volt és elvette, amit akart, akkor most mim van még, amit akarhat? Hiszen eleve ezért szólt hozzám.

Ahogy ezen gondolkozom, összeszedem magam, s arra jutok, hogy itt az ideje megtudni a legjobb forrástól, hogy mi történt aznap este. Lehetne ez Aleis vagy Peter, de ez most olyan, amit az utolsó embertől kell megkérdeznem, ha láttam, akkor is, ha megfogadtam, hogy nem szólok hozzá többet.

-Landon! – köszöntöm, ahogy kinyitja az ajtót. Borzas a haja, s ahogy látom, félig meglepődött, félig rémült. Azonban van más is a tekintetében, mintha örülne, hogy lát, de elhessegetem ennek a gondolatát.

-Szia! – válaszolja, majd kinyitja az ajtót jobban – Mi a helyzet?

-Nem emlékszem, mi volt este. – mondom egyszerűen. Mire beenged.

-Semmire? – kérdezi, ahogy leveszem a cipőmet az ajtóban, mert tudom, hogy arra érzékeny lenne, ha akármilyen helyzetben berohannék a személyes terébe anélkül, hogy ledobnám a cipőmet, amiben az utcán is járkálok.

-De, hogy valamiért átkarolsz és onnantól minden sötét. Te vittél a szobámba? – kérdezem kicsit idegesen, mire kinyílik a szeme, majd a kávéjára néz az asztalon.

-Kérsz? – kérdezi egy kis remegéssel a hangjában, majd a kezembe is nyomja úgy, hogy rám se néz. Nincs mit tenni, elveszem és elkezdem szürcsölgetni. – Nem tudom, mi történt. Nekem sem maradt meg az egész, de nem hiszem, hogy odavittelek volna.

-Valami más infód nincs? – kérdezem azért reménykedve. Ez rosszabb, mint gondoltam, ha még ő sem tudja.

-Nem nagyon, ne haragudj, lehet, hideg a kávé. – mondja a szemembe nézve a kávés résznél. Fura nekem ez az egész, de nem mondok semmit, csak leteszem az asztalra.

-Nem baj. – mondom kissé szomorúan mosolyogva. – Azt hittem, te voltál, de így…

-Én mi? – kérdezi rémülten, majd egy kis szünet után hozzáteszi – Mi történt?

Nem akarom elmondani, de egy részem mégis ki akarja adni magából annak az embernek, aki miatt kiakadtam, aki miatt ez megtörténhetett, hiszen ugyanakkor ő számomra a leginkább fontos ezen a földön.

-Lehet, hogy történt valami, amit nem akartam – fogom rövidre a dolgot, s ő mintha megmerevedne. Még úgy is látom, hogy már az ölembe tudok csak nézni.

-Nem hiszem. – válaszolja, mire muszáj kijavítanom.

-Tudom, reggel éreztem. És emlékszem is valakire, azt hitem, te vagy, de a végén nem voltam magamnál, ez biztos.

-Nem voltál magadnál? – kérdezi, s a hangja megremeg, ahogyan valamivel hangosabban, szinte idegesen felel. – Biztos, hogy nem csak kiment a fejedből az ital miatt?

-Biztos, mert emlékszem arra, meddig voltam ébren, de azt hittem, te vagy és azt hittem, benned bízhatok, mert tudom, hogy te nem tennél ilyet és tényleg nem tudtam, hogy nem te vagy az, hidd el nekem.

-Nekem nem is engeded! – mondja, ahogy felkel a kanapéról és odébb sétál. Felállok lassan, majd ahogy visszafordul rám, még belenézek a dühös, frusztrált tekintetébe. Nem tudja, mit mondjon, úgy érzem, én sem tudom, mert annyi mindent tudnék mondani, minden olyan dolgot, ami nem lenne elég neki.

-Landon, hallgass meg, ennyire nem rossz a helyzet! – kezdeném, de közbeszól.

-Annyit ittál, hogy nem is tudtad, ki ér hozzád? Hogyan lehetnék valakivel, aki ezt teszi? – kérdezi indulatosan, de egyáltalán nem túl hangosan. Nem rezzenek össze, a szívem mégis összetörik. Tudom, hogy ezzel lezárta a beszélgetést. Hiába nyúlok a karja után, elhúzza, s vár, hogy eltakarodjak előle. Felemeli a kávéscsészét és megy is a dolgára, ahogyan kimegyek, vissza se néz rám. Majdnem otthagyom a cipőmet is.

[gebo4482]

SON OF THE WHITE MARE - Official Trailer (4K Restoration)

Dir: Marcell Jankovics Star: György Cserhalmi / Vera Pap / Mari Szemes

[pilleponty]

26. nap

[25. nap feladatából végül félig hisztis blogbejegyzés született, itt olvasható]

Szereted a kávét? Behunyod a szemed, mégis előtted a csésze képe, érzed az illatát? Tudod, mi a különbség az esspresso és a hosszú kávé között? Nagyszerű, most képzeld el és írd le, hogy kávézóban dolgozol! Hogyan bánsz a vendégekkel? Ők hogyan viselkednek? Képes vagy a megfelelő kávékat elkészíteni?

Ihlette: ez a bejegyzés

Fogalmam sincs, mennyire valid ez az egész, és a végénél ki is fogytam a lendületből, de legalább megírtam?

A Pokol Legmélyebb Bugyrai.

– Hé, Vic, megint vér van a mosdóban.

Mary halkan mondta, amit Vic meg tudott érteni: két vevő állt a pénztárnál, és több vendégük is volt, mint általában, akik mind hittek abban a rózsaszín álomvilágban, hogy a kávéházi barista meló egy romantikus vígjáték életszerű adaptációja. Vic is közéjük tartozott, még mielőtt elkezdett itt dolgozni suli mellett: az álomvilága körülbelül a második nap negyedik órájáig tartott, amikor az egyik vevő gondolt egyet, és lassú, művészi mozdulattal kiöntötte előtte a pultra a kávét.

Vic azóta se tudta, mit csinált rosszul. Mary állította, hogy sosem fogja megtudni, de ne is törődjön vele.

– Kell hívni a rendőrséget? – kérdezte. A múltkor kellett.

– Már hívtam a mentőket. – Ami új volt, de hát egyszer mindent ki kell próbálni.

Vic rámosolygott az utolsó emberre, aki fel se nézett a telefonjáról, elkészített egy, a bolt minőségeihez mérten kiváló espressót, majd a kis üresjáratban igyekezett nem kiröhögni az illetőt, amikor az belekortyolt, és rájött, hogy az espresso az nem hosszúkávé, tejjel és cukorral.

Az espresso az espresso. Van ilyen. És még csak karamella öntet se került bele.

– De a lényeg – folytatta Mary, a hosszabb hatásszünet után. – Bárki, aki kérdezi, koedukált mosdó működik jelenleg, műszaki probléma miatt.

– Szerintem a többség már hozzászokott – csúszott ki Vic száján, miközben automatikusan felidézte a legutóbbi esetet. Nem akart rágondolni. Se az azelőttire.

– Nos, akkor a nem törzsvendégeknek – vont vállat Mary. – Sok szerencsét.

Ami azt jelentette, hogy Mary ismét műszak vége előtt lép le, Vicet pedig hatvan százalékkal nagyobb valószínűséggel fogják be takarítani. A vért a fürdőből.

Hurrá.

[magyarfilmekatolcettig]

Kölyök - 1959. Rendezte: Szemes Mihály. Főszerepben: Törőcsik Mari, Szabó Gyula, Szirtes Ádám, Zenthe Ferenc, Bessenyei Ferenc, Örkényi Éva. https://anchor.fm/magyarfilmekatolcettig

[esterhazypeter]

A BKK etikus meghekkelésének margójára: 

Esterházy Péter – A tolvaj 

A Népszabadság – anélkül hogy a kisujját mozdítaná, csak úgy szagra – kihozza belőlem a századvégi emberben természetesen meglévő komcsiellenességet (nem az apropó, nem a dézsavü, hanem: a sansz és egy kis kajánság), de ettől most tekintsünk el, csak a Pavlov kutyája következetes, az ökör.

Elmesélek inkább egy történetet, annyiban karácsonyi, amennyiben karácsony tájt esett meg.

A fiatal férfi, kezében pénztárca, leszállt a villamosról. Csak azért jegyeztem meg, mert a pénztárcát két ujjal fogta, pipiskedve, úgy tartotta a feje magasságában, mintha úszna és nem akarná, hogy víz érje. Ekkor mellettem egy lány halkan azt mondta: – Tolvaj! – és a férfira mutatott. Ez valamiképpen nem tűnt hihetőnek, a férfi viselkedésében semmi gyanús nem volt, a tárca se gyanús volt, hanem érdekes, legföljebb sajátos. Vagyis az hihetetlen, hogy valaki tolvaj legyen, azaz elvegye azt, ami nem az övé. Ha valakire közelről ránézünk, arról nem lehet elképzelni, hogy tolvaj. A tolvaj absztrakt. Az áldozat idősebb egyetemistának látszott, és egy kisgyereket cipelt a vállán. Csomós Marira hasonlított, csak nem volt olyan szép (hiányzott belőle a Csomós Mari).

– Tolvaj – ismételte meg. Úgy éreztem, tennem kell valamit, az nincs rendben, hogy itt tolvajok mászkálnak az országban, én meg csak itt villamosozok. De ezt nem kell nagyon áttételesen értelmezni, konkrét villamos, konkrét tolvaj, konkrét én.

– Kicsoda? – lendültem tehát akcióba. (Akcióim, lám, mondatok.) A nő már csak tátogott, mutatóujja követte a pénztárcát. Ekkor csukódott volna a villamosajtó, a mozgásra mozdultam, közbetettem a lábam, leugrottam. A nő utánam.

A férfi visszanézett; arca nyugodt, nem kezd el szaladni. De mintha gyorsítana. – Tolvaj! – kiáltom erre. – Álljon meg! – Csodák csodája: a férfi nem áll meg. Utánaindulok, tíz méterre lehet tőlem, nem futok, valami olyasmire gondolok, hogy nem kéne elijeszteni. Ezért kicsit halkabban ismétlem: – Tolvaj. Álljon meg.

Nemcsak, hogy ő nem áll meg, de az ott várakozók sem mozdulnak, mit mozdulni! – az arcuk nem rezzen. Mintha ott se volnék. Ez a mondat láthatatlanná tett. Amennyivel halkabban szóltam, annyival gyorsabban mentem. És most már ezt mondtam:

– Tolvaj! Tessék megállítani! – Az az igazság, hogy az én arcomon se ijedtség volt vagy fölháborodás, hanem csak csodálkozás. Ezt láthattam viszont a környező arcokon. Ekkor egy idősebb férfi lágyan felém hajolt: – Jó napot, Péter úr. – Az összes homoerotikus tartalékaimat mozgósítva biccentettem vissza, majd most már rendesen fölordítottam.

– Tessék mán megállítani!

Mint egy westernben, puff, egyszerre futni kezdtünk, a tolvaj – én meg utána, és üvöltöttem. Szerintem akkor már féltem. Az emberek udvariasan utat adtak. Újabb s újabb nézőkhöz értünk, és én igyekeztem őket információval és cselekvési programmal ellátni, nevezetesen, hogy amaz egy tolvaj, és tessenek megfogni.

Nem közelítettem hozzá, ám jól tartottam magam. Átrohantunk egy útkereszteződésen, és egyszer csak nem volt senki, csak mi ketten. Megállt. Lihegve odaértem. Most látszott csak, hogy egy kiöregedett futballista az ki van öregedve, egy szót sem bírtam szólni. Most se nézett ki tolvajnak, olyan volt, mint bármelyikünk, csupán jobban bírta nálam a futást. Nekem a morális alapozás adott szárnyakat.

– Felezzünk – mondta rokonszenvesen. Röhögni se bírtam, lekötött a levegő vétele. Istenem, mily marcona lehetek én, hogy bevesz a buliba. Hallgatásom megerősíthette őt, hogy helyes volt nem kikezdenie velem. – Na, baszki, ne faszozz, itt a fele, aztán tűnjünk el!

Ténylegesen nem tudtam, mit kéne most csinálni. Egyszerűen nem volt olyan mondat, melyet mondani bírtam volna. Uram, kegyed egy pernahajder! – legföljebb. Kirántottam a kezéből a tárcát, és kezdtem visszafelé szaladni, ő utánam, át a kereszteződésen, és akkor ezt kellett hallanom:

– Tolvaj! Fogják meg! – ezt üvölti utánam a tolvaj. Szegény anyám, ha ezt megérhette volna. Az emberek ismét utat adnak, most kicsit nagyobb érdeklődést váltunk ki (plusz posztmodern terror), én közeledek a nő felé, a gyerek már bőg, a tolvaj közeledik felém, nyilván jobbszélsőt játszik, azok tradicionálisan gyorsak.

Nem lehet megállni, elfutok hát a tulajdonos előtt, az rémülten néz, szeme elkerekül, ennyire nem érteni valamit szinte nem is lehet már, utánam a tolvaj, kajabálva, hogy fogjanak meg. A villamos előtt hirtelen átvágok a túloldalra, épp jön egy taxi, beugrom, csak hajtson gyorsan!, mondom, mint egy filmben, azonnal szinkronizálva. A taxis bólint, nézi a tárcát a kezemben, nem szól. Két utcával arrébb megállítom, kiszállok.

Óvatosan visszaólálkodom a villamosmegállóba. Senki ismerős. A tárcában semmi irat, csak 2400 forint. Most mit csináljak.

[sheilacwall]

ILLusion – Flowerő (közr. Aza, Ketioz)

ILLusion – Flowerő (Mérföldkő), Bloose Broavaz Produkció 2016

Iratkozz fel a csatornánkra! Kattints a linkre: https://goo.gl/tCkLTh

Deezer: http://goo.gl/d2YrQt Spotify: https://goo.gl/gV9xUt Apple music: https://goo.gl/dhwfYI iTunes: https://tinyurl.hu/dc1q/ Google play: https://goo.gl/qE0QY6

Zene: Tibbah Szöveg: ILLusion, Aza, Ketioz Master: Ketioz Visual: Kocsis ‘Gnyak’ Gergely

Bloose Broavaz: -facebook: https://goo.gl/S5gtTr -webshop: http://bloosebroavaz.hu/shop -instagram: https://goo.gl/J6dcWp -twitter: https://goo.gl/2ZS9yN

ILLusion: -facebook: https://goo.gl/vo1sl0 -instagram: https://goo.gl/FJ9FtZ Fellépés: Hámori Péter +36 20 996 2525 ————————————————————

Dalszöveg:

/Zsé/ (Öhm).. itt kellett volna bejönnöm, ez ilyen.. Ketya légyszi rakd már vissza, esküszöm most elcsípem bassza meg a témára sem elégszem, mert üt a dzsó Te hülye fasz… az hogy, elszaladt velünk a flow Ha zorall beat szól egyből fel ugrok úgy mint egy chat ablak, Az a titkom, hogy eddig csak csekk volt amit feladtam Haladásról beszélnek, csak szobroznak, az a cink.. Nálunk meg a V8-asban dolgoznak a pacik Kipróbálják a legtöbb faszit, nagy Õt úgy keresnek Szóba sem jöhet ilyen tyúk, egyből meg a húslevesbe Vetítenek rólam, lassan jegyet szedek.. Legalább tényleg lenne benne Zsé.. azt hiszem befektetek 😀 Látom társaságban vagy, akkor mi a faszt telózol ? Minden facebookos celebet lebasznék a Taigetoszról Egyszerűek, de kérdem én: Miért éltek fa kockákként ?! Vitáztok mint nyugdíjas a leértékelt lapockáért

[Refrén] A flow majdnem kivágtat a lábunk alól Felgyújtod a füzeted ha megmozdul nálunk a toll Olyan édesen rap-elsz mindjárt meg is eszünk Soha nem voltunk normálisak és nem is leszünk

/Gerinc/ Ide a piákat, imádom a pinákat Buzik ne keressenek, a segglyukam csak kijárat Aki állat az velünk van, csak te hiszed, hogy király vagy Ne nézzen tükörbe ki nem akar látni hibákat Heh, várj még bro! A szöveg be árnyékol Kidülled a szemed, mint 1 jó kotyogós kávétól Amit rakunk oltás, a tiéd nyikorgás Nem durran meg a skilled, ha azt mondom rád flótás Jót ásítok azon amit te nyomsz kortárs Milyen boss? Én a Karberosz te a postás Egy köcsög Rómeó vagy, mint a Jónás Üget alattunk a flow, nem hallasz fékcsikorgást A tele írt füzetem ne nézd! Mert, ha ütközöl a rapünkkel te az ügyeletre mész Akkora állat vagy, hogy te ügetve kefélsz Mi rapelünk te buzi, te csak az ütemre beszélsz

[Refrén] A flow majdnem kivágtat a lábunk alól Felgyújtod a füzeted ha megmozdul nálunk a toll Olyan édesen rap-elsz mindjárt meg is eszünk Soha nem voltunk normálisak és nem is leszünk

/Aza/ Most én jövök! Mikor oltok a fejed tégla vörös Az Aza profi, nem amatőr, sok a béna köcsög.. A retek fejedre ráhúzok egy televízió készüléket Rángatózol! Ilyen egy telepi ringyó szélütése

/Ketioz/ A szavamat lefetyeld, nincsen aki kifütyül A dumám monumentális, a többi csak egy kis mütyül Még hasonlót sem láttál, rólam szoktak lesni Ti meg ugyan olyanok vagytok, mint Mary-Kate meg Ashley

/Aza/ Hogy jól kened a rap-et ?! Azt csak hiszed kis Coolio Infúzión hozza a beteg szlenget az ILLúzió Kimondjuk mit gondolunk, egyből pánik hangulat lesz A magunkfajta tróger délelőtt pálinka zuhanyt vesz

/Ketioz/ Velem egykorú vagyok, de ne legyél depis, mert mi vesztettük el a te szűzességedet is Rabulejt a misztikus rabulisztikánk Most is isztok meg spangliztok, mert jó bulizni ránk

[Refrén] A flow majdnem kivágtat a lábunk alól Felgyújtod a füzeted ha megmozdul nálunk a toll Olyan édesen rap-elsz mindjárt meg is eszünk Soha nem voltunk normálisak és nem is leszünk source

The post ILLusion – Flowerő (közr. Aza, Ketioz) appeared first on Hip Hop World Music.

from Hip Hop World Music https://hiphopworldmusic.com/illusion-flowero-kozr-aza-ketioz/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=illusion-flowero-kozr-aza-ketioz from Hip Hop World Music https://hiphopworldmusic.tumblr.com/post/187918239038

[dare-g]

Son of the White Mare (1981)

[aretsorozat]

50. 3/4.

Az igazi férfi. Az év pornó hangja. Hartai a sátánnál. Kelen Béla is megkapja az ajánlott levelét. Sherwoodi karácsony, réti szilveszter.

AZ IGAZI FÉRFI

 Az igazi férfi momentán elég ramatyul néz ki. Igaz, nagyot küzdött, nem volt könnyű őt befogni. Most ott piheg Szadó Nagyúr magán kínzótermében.

Na, az se volt könnyű, őt oda betuszkolni. Mert azt csak nem vállalta be se Szadó Nagyúr, se a hajómérnök pribékje, hogy a könnyebbség kedvért kidöntsenek a parancsnoki szinten egy közfalat. Már így is mindent esz a penész, rág a rozsda, meg a só a kellemesen langyos és a mikroorganizmusoktól nyüzsgő tengervíztől, hogy a három átok szirén kénye-kedve meglegyen.

Hát szóval most itt lebeg a srác. És vagy baromira duzzog, vagy baromira kimúlt szegény. Szadó Nagyúr elnézegeti őt, és szégyenszemre megsajnálja.

És tiszteletet érez. Nos, nyilván nem az eszéért szeretik ezt a lényt, már akik szeretik, de testi erő és bátorság dolgában nem pitlák a pasi. Háromszor! Háromszor üldözték őt körbe a bolygóján, úgy nagyjából az egyenlítő mentén, ami beszorozva is , testvérek között is több, mint százötvenezer kilométer. Meg a cikk-cakk. A lemerülés. A felmerülés. A közelharc az űrbéka leszálló egységével. Aztán megint a cikk-cakk. Közben az Űrbéka kompját

háromszor kellett visszavonni nagyjavításra, a járműben tartózkodó pribék legénységgel együtt. Pedig a lény, aki most itt lebeg, puszta kézzel harcolt.

És tized akkora sincs, mint a komp.

Igaz, a leszálló egység se használhatta a fegyvereit, mivel nekik élve kellett az igazi férfi. Mivel mit érnének vele holtan? Tegyék a tetemét a három szirén elé, ne? Aztán meg másikat levadászni és elfogni, az se lenne könnyű, nyilván.

Ha őt se volt az. Egyáltalán felkutatni se könnyű őket, mivel az életük nagy részét  a tengerük mélyén élik, és csak nagyritkán bukkannak a felszínre, hogy a gigászi hullámok taraján szörfözzenek. Vagy mi a frászt művelnek.

Igen, még ezen a bolygón is ritkák lehetnek ők, az igazi férfiak. Talán ha tucatnyi jelenlétét regisztrálta a bolygó sasolására távcső. És a tizenkét észlelésből tíz hamis riasztás volt.

A maradék kettő az itt duzzogó lényt jelezte.

Na szóval ez az.

Nem ez, hanem ő.

Mert tényleg megérdemli a tiszteletet.

Bár nem az a technikai zseni a fajtája. Olyannyira nem, hogy ez itt nyilvánvalóan nem egy technikai civilizáció. Se radarhullámok, se mesterséges fényjelek. Települések nyoma semmi. Még a tenger alatt se.

Se rádió, se tévé, se számítógép. Hogy a fenébe unatkoznak ezek? Egyáltalán unatkoznak? Vagy nincs ahhoz elég eszük?

Na és vajon civilizációt alkotnak?

Egyáltalán a szó galaktikus értelmében értelmes lény ez itt?

Lehet, hogy nem is duzzog, csak sík hülye, vagyis inkább tökre kommunikáció képtelen?  Van –e nyelve, istene, no és képes-e önmagát mástól, de leginkább önmagától különböztetni.

Az minden esetre tisztán látszik, hogy egy testben ketten vannak. És ez már önmagában felkelthette Szadó nagyúr és a többi egykilós kiszerelésű, öntudatra ébredt pokoli húskonzervvel megfertőzött csíz hím szimpátiáját.

Mert onnan nézve, ahol Szadó Nagyúr lebeg a kínai licencből utánzott pálmafás gumicsónakjában, a lény alsó és felső teste külön felső taggal, vagyis fejjel, és a fején kikövetkeztethető érzékszervekkel rendelkezik, úgy mint két szem, orrnyílás, száj és fülek. Vagyis ez itt két lény egy lénnyé összenőve. Az alsó leginkább egy olyan halféle, a felső pedig deréktól felfelé valami humanoid.

Tehát csakugyan eléggé hasonlítanak a szirénekre, akik alul szintén halak, felül bombázó nők, belül, a lelkük helyén meg büdös, hisztis ribancok és vérszomjas vadászgörények.

No de az igazi férfi milyen belül?

Bár valami a külcsínjéből is hiányzik. Mát ha pontos a számítógép grafikája, amit a szirének leírása alapján készített. Akkor erről a lényről hiányzik az árboc szerű oszlop, amit anatómiai szempontból talán nagyon helyesen külső, amolyan második gerincnek diagnosztizáltak. Mert mért ne lehetne egy élőlénynek kettő darab gerince? Hol van az Univerzumban előírva, hogy csak egy lehet, vagy inkább egy se?

Ajaj. Ezek szerint ennek letörhetett az üldözés és az utolsó kézitusa közben.

Igen. Csak az történhetett. Azért vált mozdulatlanná egy pillanat alatt, csupán apró utórángásokat mutatva, midőn a leszálló egység körülbelül kétszáz kilométer per órás sebességgel, frontálisan telibe kapta. Ez a döccenő, avagy cvikipuszi lett sok neki. Azóta nem más, csak egy dög, amin apró remegések futnak át.

A francba.

Bélafing tempózik vissza a magán kínzóterembe, az egyik kéznyúlványában

egy elektromos marha ösztökeszerű kínzóeszközt tartva, amit a fő kínzóteremből hozott át ide. Mivel ilyen primitív eszközökkel amúgy Szadó Nagyúr nem él.

Pribék tanoncoknak való az olyasmi, mint megküldeni valakit tízezer volttal, az illető hadd vonyítson. Most viszont lehet, ezzel tudják eszméletre segíteni az Igazi Férfit. Nem teljesen ergya ötlet, még be is válhat. Válhatna, ha közben Szadó nem jött volna rá, mi a gond ezzel a példánnyal.

- Hallod, Béla?

- Parancs, nagyúr!

- Ezt aztán böködheted.

- Majd a víz felett, nagyúr, nehogy mi is kapjunk belőle. Mármint hogy én, ugye, mert nagyságod abban a gumicsónakban…

- Nem arról van szó, idióta.

- Nem? Hanem?

- Nem látod, mi?

- Mit nem látok?

- Hiányzik neki a külső gerince.

Bélafing első pribék megbámulja a behemót testet, aztán a belőle kilógó

humanoid formát, eltűnődik, aztán a homlokára csap. (Mármint ha homloknak lehetne nevezni azt az izét, amit a csíz hím a feje elülső, felső harmadában növeszt időnként magának.)

- Hű, tényleg, a francba!

- Na látod, mennyire hülye vagy.

- Igaza van, főnök.

És akkor most ilyen szemmel nézegetik a vízben lebegő alakot. Az alsó, avagy kisebb termetű ámbráscetszerű része teljesen mozdulatlan, aprócska szemei felakadva, a szája tátva, az szilkeszerű fogai össze-vissza kócolódtak a leszálló egységgel történt összecsapások során. A felső, humanoid fél a cet hátán fekszik

a hasán, a karjai széttárva, az arca a hínárhajzat most miatt nem látszik.

Hát igen. Ez kész. Lehet vadászni a következőre.

- Azért egyszer megbökjem, főnök?

- Minek?

- Dobjuk ki?

- Itt rohadjon meg szerinted?

- Igaz…elég büdös lenne…Viszont ha a húsát feldolgoznánk?

- Szerinted ehető?

- Megérné megvizsgálni.

- Na jó, küldj valakit, aki ért hozzá.

- Mármint egy előkóstoló pribéket vagy foglyot?

- Például.

- Igenis.

Bélafing első pribék már fordul is, hogy szerezzen valakit, aki kanyarít egy kis húst az Igazi Férfiből, a többit meglátjuk. Már csaknem kiér a privát kínzóteremből, amikor az eszébe jut:

- És a csajoknak ne mutassuk meg?

- Mit?

- Hát ezt a dögöt.

- Már megint hülye vagy, Béla?

- Most mért?

- Hogy itt visítsanak?

- Már mért?

- Szerinted?

- Ja! Viszont jó lenne tudni, hogy egy ilyesmire gondoltak-e. Mielőtt nekilátnánk a következőt levadászni. Amekkora strapával ez jár…

- Rendben.

- Szóval hívjam őket is az előzabálóval együtt?

- De előbb várd meg, amíg elbújok!

- Hogy mire készül, főnök?

- Háromszor annyira rám tőr a viszketés, hacsak meglátom azt a három

némbert! Hát ha még elkezdenek visítani.

                                                o

 MARI NÉNI FŐNEREMÉNY

 Dr. Kecskés a házában tart munkaértekezletet. Együtt hallgatják és

elemzik a castingon felvett hangokat.

- Ó, igen, fiúka! Igen, gyere, gyere, gyere, még!

- Ezt tessék mondani, csókolom.

- Mit?

- Hogy gyere-gyere.

- Gyere, gyere, gyere, még, ah, mindjárt elájulok.

- Mármint a gyönyörtől?

- Muszáj visítanom! Juj, juj, juj, ah, ah, ah! Gyere még!

És Benjamin itt megállítja a felvételt. A pornó casting igaz, hogy szigorú, de legalább igazságtalan elismerően néz össze, kivéve Kisbabost, aki a telefon szex férfi szereplőjét alakította, elég minimális beleéléssel. Ő pironkodva kerüli a többiek tekintetét. A figyelem végül Izaurára terelődik, elvére ő lesz majd a szakmai igazgató. Kecskés ügyvéd teszi fel neki a kérdést.

- Nos?

- Profi.

- Tehát felvettük?

- Maga a főnök.

- Nem, drágám. Én csak a tulajdonos vagyok. Megállapodtunk, hogy szakmai

kérdések kegyed a kompetens.

A figyelem így ismét Izauráé. A hölgy a barátai előtt természetesen eljátssza a demokratát. Boglárkára mosolyog.

- Szerinted, csajszi?

- De ez a néni nem nagyon néni?

Igaz, ami igaz, az imént hallott jelentkező bőven ötven éves kor felett lehet.

Vagy inkább hatvan, aki jól tartja magát. Ha a közértben látod, vagy az utcán jön szembe veled, azt mondod rá, nézd már, egy kissé töltött galamb, kiegyensúlyozott családanya, akinek nem telik az eleganciára, ám a korához képest az alakja, az arca vidám nyíltsága, a smink nélküli pirospozsga bőséggel ellensúlyozza azt. A szeme sarkában az apró nevető ráncok árulkodnak arról, hogy több lehet negyvennél. Inkább ötven? Vagy tényleg hatvan?

És még a neve is olyan, hogy el se hiszi az ember.

A Mari néni.

Manapság kit neveznek már el Máriának? A szeplőtlen szűz nevét adni egy újszülött lánynak szinte furcsaságnak számít.  

- Hát…elég néni…- szólna hozzá Kisbabos, ám Benjamin közbeszól.

- Viszont ez a telefonban nem látszik.

- És ha bevezetjük a skype-ot élő képpel?

- Az még nagyon odébb van.

- És megmondtam, képről szó se lehet- szögezi le dr. Kecskés mereven, máris elfeledkezve arról, hogy szakmai kérdésekben nem szól bele.

- De mért nem?- érdeklődik Benjamin.

- Mert…nem.

- Mert az olyan pornó?

- Azért, fiam, mert annak még nem tiszta a jogi háttere.

- A skype- pornónak? Mért?

- Honnan tudjam? – pedig dr. Kecskés tudhatná. És tudja is, hogy azzal se lenne semmi probléma. Egyszerűen nem tetszik neki a szituáció, hogy két ember web kamera előtt…miközben pörög a számlázó. Ehhez valahogy túl maradi, vagy a fene se tudja, miért berzenkedik tőle.

No de most különben is Mari néniről van szó, akinek toronymagasan a legerotikusabb a hangja az állásra jelentkező ötven valahány hölgy közül.

- Szavazzunk, Izaura, vagy kegyed eldönti?

- Maga mit javasol, ügyvéd úr?

- Szerintem vegyük föl.

- De az anyukám lehetne!

- De nem te hívod majd őt, Kisbabos- emlékezteti a vélelmezhető jövőre Benjamin.

- Akkor ne vegyük föl?

- De, Izi, ha őt akarod…

- Ja. Miért ne?

- Akkor ezt eldöntöttük?

- Azt hiszem, el, ügyvéd úr.

- Szuper. Akkor meg is van a létszám, ugye?

- Meg.

- Akkor összefoglalok. Január közepén négy hölggyel indulunk, és egyelőre itt nálam a picében lesz a call center. Így rendben?

- Maga a főnök.

- Csak a tulaj, Izaura, ezt nem győzöm hangsúlyozni.

- Rendben.

- Kellemes ünnepeket mindenkinek, ha addig nem futnánk össze.

- Magának is…- mormolják a többiek és szedelőzködnek. Kecskés doktor

Benjaminhoz somfordál.

- Lenne még egy kérdésem, ha zavarhatnálak egy pillanatra.

- Tessék.

- A Hell Combatról lenne szó.

- Anyám nagyon nem csípi, ha tesztjátékot játszok rajta.

- Azt megértem.

- Pedig jó pénz volt, kösz.

- Nincs mit. Viszont tényleg nem tudsz visszaemlékezni, hogy jutottatok

abba az erdőbe?

- Tényleg nem írtam be hozzá semmit.

- Csak regisztráltál a játékra, és.

- Regisztráltam, és.

- Nem gépeltél be semmi mást.

- Nem.

- Félre se.

- Azt mutatta volna utána a program, nem?

- De.

- Szóval nem.

- Érthetetlen.

- Az egész érthetetlen, nem?

- De.

- Vagy maga érti, hogy lehet ez az egész, és mire megy ki a játék?

- Bár érteném.

- És sejtelme sincs.

- Az sincs…- és dr. Kecskés nyiltan Benjamin szemébe néz. - Hát…majd kiderül, nem?- teszi hozzá, és még mosolyog is. – Viszont ez a Mari néni! Ez lehet, hogy nekünk egy főnyeremény.

                                       O

 FŐTT TOJÁS, VAGY RÁNTOTTA?

 Miután a Sátán, igazából maga se érti, miért, szenvedélyes mozi rajongója Alan Parkernek, különös tekintettel az Angyalszív, Az éjféli expressz , A Fal és a Promenád a gyönyörbe című filmjeire, ezért ismét Robert de Niro avatárjaként jelent meg Hartai úr álmában. És a jelent meg kifejezés több mint pontatlan: tévedés. Nem ő jelent meg, mint valami ócska kísértet, kósza emlékkép, hanem maga elé idézte az idősödő gengszter lelkét.

Ha már ismét muszáj beszélnie vele. Ezért aztán szerzett egy kemény tojást, és noha még az is az eszébe jutott, hogy fekete kakas alakjában ezen igencsak megbotránkozna, ezt a méltatlankodást maga elöl elhessentette.

A Sátán tehát a szokott kocsmai asztalánál, a szokott székén fogadta Hartait, miközben a kemény tojást hengergette az asztal lapján, mígnem a megrepedezett, aztán töredezni kezdő héja rocogni kezdett.

Eme rocogás neszében nézett fel a színe előtt lebegő Hartaira, és a tekintetében egybe keveredett a gúny, a megvetés, no és persze a sötét fenyegetés.

- Mostanában megint sokat emlegetsz- szólítja meg.

- Én nem…

- De. És ráadásul majdnem mindig az Öreggel együtt- utal Niro Sátán a Teremtőre úgy, hogy ennél nyilvánvalóbb sértés és pimaszság már-már

elképzelhetetlen a számára.

- De nem…

- Ne hazudj!

- Bocsánat.

Niro- Sátán itt súlyos csendet teremt, amiből egyértelművé válik e töpörödött

lélekfoszlány számára, hogy bocsánat az nincsen, és nem lesz, és nem is volt soha.

- Na, mondjad, mi a gondod?

- Semmit se értek!

- És mi az a semmi, amit nem értesz?

- Például, mi ez az erdő?

- Erdő?

- A játékunkban.

- Nocsak. Nekünk lenne közös játékunk?

- A játékában, főnök.

- Ja, hogy ott. – És Niro- Sátán ismét képtelen megállni, hogy ne modoroskodja végig ama szertartást, ahogy a Niro-színész apránként megfosztja a tojást a héjától, de úgy ám, hogy a bal keze három ujjával, mintegy az arca magasságában felmutassa, mintha csak Hamlet tartaná tűnődve Yorrick koponyáját, mivel a sírárok, ha nem is direkt neki, de éppen kiásták.

És akkor a pucolás-tűnődés után következik a sózás, és a tojás egyharmadának leharapása, a rágás, a nyelés, és csak aztán fordul vissza a figyelme az előtte lebegő, szorongó, szortyogó lélek pondró felé.

- És azzal az erdővel mi a probléma?

- Az, hogy nem értem!

- Mit nem értesz?

- Oda bújtak a beszippantottak. Tudta?

- És az mért baj?

- Nem baj?

- Neked mért baj?

- Nekem? Nekem… - Hartai hirtelen nem is tudná megmondani, de aztán csőstül az eszébe jut. És ettől annyira indulatban jön, hogy szabályosan ordítani kezd Niro- Sátánnal, akit ez, mivel váratlan, szinte mulattat. – Egyfolytában zaklat a rendőrség! És egy rahedli szemtanúnk van, hová tűntek a játékosok. Hogy nem elmebeteg összeesküvés azt állítani, hogy mi szippantottuk be őket a Pokolba!

- No és?

- No és hiába érvelünk már azzal, hogy ez egy agybeteg hülyeség, és tessék, kérem, bebizonyítani. A fejünkre dől a stelázsi, főnök!

- A fejetekre?

- Árulja már el nekem, mire jó ez az egész?

- Ejnye, cukorfalat, nem te akartál még annál jobban is meggazdagodni, mint amit a kuplerájaiddal harácsoltál össze?

- De biztos nem a jó szíve miatt küldött vissza az élők közé, főnök.

A Sátán megszemléli a kétharmad tojást, amit még mindig a bal keze három ujjában tart az arca előtt. És hirtelen rádöbben, hogy ő valójában nem is kedveli a főtt tojást. Még jó alaposan megsózva se. Ha már tojás, akkor még inkább a rántotta. Szalonnával, sonkával, hagymával, esetleg kevés zöldpaprikát sütni az alapba, és úgy. Viszont a főtt tojás, így megpucolva, és három ujjban tartva, mégis bírhat valami szimbolikus jelentéssel. Elvégre egy tojás így, megpucolva, egy teljes élet, egy önálló univerzum pusztulásának jelképe, amit jó megsózni, beleharapni, megrágni és lenyelni- és ebből a szempontból mégis csak sátáni a gesztus. Tehát hiába szar az íze, mégis helyénvaló ez így.

Miután ezen imigyen végighaladt, a Sátán-Niro kissé megsértődve

méri végig az előtte szorongó Hartait.

- Igazán megbántasz, hogy rút számítást feltételezel tetteim indítékául.

- Még szép. Hiszen te vagy az ördög.

- Tehát nem hiszed, hogy csak egyszerűen megszántalak, amikor Kelen Béla szolgám áramütésétől szénné égve alázuhantál hozzánk némi örök kárhozatra.

- Nem tudhattam, hogy az a kövér törpe a te embered.

- Sajnos már nem.

- Akkor végre megölethetem?

- Ejnye, de kicsinyes bosszúálló lélek vagy.

- Az én szakmámban nem szabad hagyni, hogy az embert torkon fossák, főnök.

- No igen. De hagyd békén.

- Tehát még terved van vele.

- Ki tudja?

- Na és azzal a lebukással mi legyen?

- Mire is célzol?

- A Sherwoodi Erdővel, mivel!

- Egyelőre semmi.

- Akkor csak annyi áruljon el, hogy ez is a Terv része?

- Minden egy Terv része- válaszol kitérőn Niro-Sátán, és bár nem ez volt a szándéka, olyan igen nagy okosságot mondott, hogy ettől meg elfogta a szorongás. Mivel se az erdő, se annak a lehetősége, hogy a beszippantottak ott menedékre leljenek, és pláne az, hogy megmutathassák magukat, ha csak rövid időre is, egyáltalán nincs benne a Hell Combat software-jében, sőt, egyelőre se neki, se a legjobb hackereknek sincs fogalma, hogy került az oda. És ez a körülmény sokat ront a Sátán és csapata amúgy vidám magabiztosságán.

- És akkor én most mit csináljak? – szakítja félbe Hartai siránkozása Sátán-Niro eme gondolati folyamát, ami egyáltalán nem jutott olyas nyugvópontra, mint a főtt tojás kontra szalonnás hagymás sültpaprikás rántotta dilemma.

- Hogyhogy mit?

- Mit mondjak az ügyvédemnek?

- Dolgozzon.

- És átmenetileg ne szüneteltessük a játékot, amíg megnyugszanak a kedélyek?

- Az eszedbe ne jusson!

- Dehogy jut, csak kérdeztem.

- Ne is kérdezz ilyet!

                                       O

  SZÉP KIS JÉZUSKA, MI?

 És midőn Hartai úr felébredt kora délutáni szendergéséből, amely váratlanul a sátáni vizit című rémálommá változott, ami valószínűleg azért történt meg vele, mert kétszer kért repetát a kedvenc kifőzdéjéből hozatott pacal pörköltből, tarhonyával és hegyes, méregerős ecetes paprikával, Kelen úr meg csuklani kezdett, éppen úgy, mint akit emlegetnek. És ez, mint azt mi tudjuk ám, így is történt. Noha némi késéssel, mivel a Pokol messze van a Hosszúréti Tolf pályához. Úgy a földrajzi távolságot értve, mint hangulatában. Mert mi lehet a Földön közelebb a Mennyországhoz, mint egy immár tizenegy lukú Tolf-pálya?

A lyukú helyett persze piros alapon sárga csíkosra festett tűzoltó vödröt és a hozzávaló kis golfzászlót kell érteni, de hát ezt egy rétinek már aligha kell megmagyarázni.

Kelen úr tehát csuklott, és olyannyira fogalma se volt, ki emlegeti, hogy még csak fel se merült benne, hogy emlegetik. Csuklását prózai módon ő is a túl fűszeres és bőséges ebédjére fogta, bár az nem pacal volt, csak egyszerű paprikás krumpli. Az egyszerű persze idézőjelben értendő. Mert özv. Huszárné, Ditke paprikás krumplija minden, csak nem egyszerű. Más szóval kell azt illetni: fenséges. És hiába kucorog szegény Ditke a súlyosan elmarasztaló bírósági döntés árnyékában, mint tüntető, lázadó, hivatalos közeg elleni tettlegesség,

ami bűntetteinek politikai felhangja is bőséggel adódik, lévén ő vágta hátba

egy sétatéri paddal, ped palackkal, vagy netán méteres hosszú kutyalánccal Jobbágy képviselő urat (nem kívánt rész törlendő), ő a paprikás krumplit elrontani képtelen. Hátha még Kelen úrra gondolva főzi azt.

Pedig bizony nem akadt tanú arra, hogy a Ditke vétlen az ellene felhozott

vádakban. Pedig bizony mindenki tudja ezt, aki ott volt, azon a napon, amikor

Dénesné, Koppány Gitta egy könnyed rohammal bevette a H”aka Székházat, Hol van, hol van, jelszavát mormolva. Mivel aznap szippantotta be Eduskát

a Hell Combat a számítógépe monitorján keresztül. És, talán még erre is emlékeznek a rétiek, ebből lett aztán a szimpátiatüntetés, ami Hartai úr T-34-es tankjának megjelenésével rövid, de heves utcai harcokba torkollott.

Na, ebben nem vett részt a Ditke.

Így naná, hogy őt vették ott őrizetbe és rabosították le. Pedig ő csak a Béláért ment, hogy ne hőzöngjön, hanem sétáljon szépen csendben vele haza.

Nahát, ennyi emlékezés után ott tartottunk, hogy Béla azt hitte, a paprikás krumpli miatt csuklik, és nem attól, hogy a Pokolban éppen emlegetik, és momentán a Sátán menti meg attól, hogy Hartai mégis csak bérgyilkost fogadjon fel a fejére. No de mit Sátán, mit bérgyilkos, mit csuklás, amikor itt arról van szó, hogy a tízedik és a tizenegyedik lyuk/vödör is a tolfozni vágyó réti tömegekre vár! Bizony! Elkészült, mégpedig társadalmi munkával. A földmunka. a kertészeti szaktevékenység, a vödörfestés meg minden.

Na most az egész pálya úgy néz ki, hogy a kilencedik lyuk/vödör után

merész derékszöget vesz a tízedik felé, mégpedig észak-keleti irányba, mondjuk így, nagyjából Budafok-Nagytétény felé, mintegy kilencven méter hosszan, és a tízedik lyuk/vödör után ismét egy kilencven fokos fordulat következik, immár

visszafelé, dél-keleti irányba, légvonalban csaknem szembe a Tokaji Borozóval.

Nos, ugye elismerik, hogy zseniális a pálya vonalvezetése?  Nem beszélve arról, hogy ily módon a lyukak száma bátran növelhető tovább, simán a tizennyolc lyuk/vödörig, ami minimum világklasszis hosszúság lesz, a „testvérsport”, vagyis a golf lehetőségeihez képest is csak a legnagyobbakkal összemérhető.

A mi Bélánk tehát, önmagának is megbocsátó, bölcs mosollyal csuklik kettőt, hogy tényleg minek zabált annyit, a vége megint az lesz, hogy visszagömbölyödik olyanná, mint milyen átutazó bigámista korában volt, mielőtt megismerte volna Ditkét, és Dénes úr féltékenységében fejbe csapta, hogy aztán élet és halál között kómáljon a helyi közkórházban hónapokig, ami minden kétség kívül a leghatékonyabb fogyókúrák egyike.

 Noha ez még a legelszántabb fogyókúrásoknak se szívből ajánlott.

A szerkesztő.

 Szóval özv. Huszárné paprikás krumplijának meg az a titka, hogy füstölt szalonna pirításával indítja a történetet. Amikor kisült a szalonna zsírja, akkor a töpörtyűt kihalássza, mert az oda már nem kell. Erre a zsírra jön az apróra vágott vöröshagyma. Ezt üvegesre dinszteli. Amikor ez megvan, kevéske vizet önt rá, nehogy odaégjen a hagyma, és a lábasba kotor harminc-ötven deka száraz kolbászt, enyhén csípős ízesítésűt. De nem ám valami gagyi szupermarketes márkát, hanem házit. Na most, amikor ez a kolbász már elkezdi a színét ereszteni, akkor mehet a krumpli, a paradicsompüré, a kevés fekete bors.

És akkor ezt kell felereszteni vízzel, de éppen hogy csak ellepje a legfelső krumplikat. És lassú, ismétlem, nagyon lassú tűzön hadd menjen.

Amikor a krumpli már puha, mehet bele a paprika, a lecsókolbász vagy a virsli, és ezután még annál is lassúbb, ismétlen nagy-nagyon lassú tűzön hadd érlelődjön össze a lábosban tülekedő sokaság.

Meg még egy-két csipetnyi mesterfogás, amit Ditke nem hogy a halálos ágyán, de még Kelen Bélának se árulna el soha.

Na szóval, erre aztán lehet böfögni. És nem csak a háromszor repetázott

pacalra.

Miután ezt is tisztáztuk, végre Bélánkkal együtt mi is rákoncentrálhatunk

a tízes számú vödörre. Ami persze onnan, ahol az első, avagy teniszadogatás szerű ütést el kell végezni, természetesen nem látszik. Csak a zászlócska teteje, a piros, háromszögletű lobogóval. Hja, kérem, az olyan Tolf-ütés, ahol a megcélzandó vödör is látszik, csak egészen kezdőknek, vagy serdülőkorú

versenyzőknek való.

Bélánk tehát a kezébe fogja a tenisz-labdát. Mit ad isten, pont úgy, a bal keze három ujjába, ahogyan a Niro-Sátán a főtt tojást. És még mondja valaki, hogy nem függ össze minden mindennel…

Béla megszemléli a labdát, kissé megforgatja, és úgy találja, hogy ütésre alkalmas. Így három ujjáról a tenyerébe gurítja azt. Ezek után a tekintetét a

tízedik vödör helyét jelző zászlócskára függeszti. Közben átsuhan az agyán, hogy milyen szép is ez a december, még a kopasz bokrok is az örökzöldek szomszédságában, pláne, a hecsedli és a kökény, és hogy szedni kéne tényleg hecsedlit, nem csak mindig tervbe venni, mert egy jó tea, vagy pláne a lekvár belőle isteni, és hogy a hecsedli lekvár az egyetlen olyan, amiben például az anyja a világon a legjobb. És hogy muszáj lesz karácsony másnapján átmenni hozzá Csepelre és vinni is valamit, cserébe a jó kívánságért, ami várható a mamától: Béla, te dögölj meg! És te is, Ditke, te cafka. Viszont ha vinnének neki egy nagy zacskóban csipkebogyót, máris lenne a látogatásnak konkrét értelme.

És viszont szépnek szép a Hosszúrét így is, meg benne a Tolf-pálya, de azért leeshetne már végre a hó. És ez mind megvolt ám Bélának úgy öt másodperc alatt, mert nem csak Sátán-Niró képes gyorsan és tök feleslegeseket elgondolni ahhoz képest, ami a dolog maga, ami vár és várat. És noha nem türelmetlen, de biztos, hogy bosszút áll, ha nem koncentrálsz rá teljes erőből, hanem szórod a figyelmedet, például böfögésre, paprikás krumplira vagy a hecsedlire.

Így csak az amatőrök játszanak.

A profik ilyenkor már egyek a teniszütővel, a labdával, a lendítéssel, és aztán az enyhén lapos parabola ívvel, ahogy a labda száll, száll, száll…és pottyan.

Igen, a tízes tolf-vödör.

Kelen úr teljes figyelmével koncentrál. Tekintete a zászló csúcsát perzseli, mint két nagy energiájú lézer sugara. Aztán a teniszlabdát magasra dobja, éppen úgy, ahogy egy top tízes teniszező mondjuk Wimbledonban. Szervál.

Igen, a tízes tolf-vödör felé.

És halál komolyan az hallatszik a csepegős december végi csendben, hogy valami bádog koppan! Ne már, hogy egyből, látatlanban bent van a labda!

Az finoman fogalmazva is több lenne, mint zseniális. Mivel véletlenről itt végképp szó se lehet.

Kelen úr még néhány másodpercig moccanatlan áll, és merengve elemzi

az iménti hallási észlelését. Igen! Egy ütésből!

De ha nincs is bent a vödörben a labda, biztos, hogy a bádogján koppant.

Ami lehet persze rossz hír is. Mert ha a vödör oldalán pattant a labda, akkor

onnan el is gurulhatott a búsba, éspedig éppen a vödör feneke felé. És ha így történt, akkor még minimum két ütés kell a célig. Ám háromból se kutya a teljesítmény.

Na, majd meglátjuk, mozdul Kelen úr, és nyugalmat erőltetve magára elindul a tízes vödör felé.

És akkor látja ám meg, hogy a telep felöl közeledik felé a Ditke a kemping biciklivel. És nem úgy teker ám, hogy gyorsan és vidáman, mint aki örömhírt hoz, azért siet, vagy például csak a kedvesének önmagát, hanem lassan, enyhén leszegett fejjel, mintha szembe szél fújna, de haladni muszáj.

Kelen úr ismeri ám Ditke minden mozdulatát, rezdülését, tehát rosszat sejtve

áll meg. És érzi ám, hogy nem a nyüvek lepték el a maradék paprikás krumplit.

Nem a lakás égett le. Már a baj. Hát mi? Ditkének kár is mondani.

Mutatni is a borítékot, amikor Bélához ér.

Az idézés. Neki is. A bírósági tárgyalására.

- Hát megjött nekem is, Ditke.

- Meg, Béla.

- Szép kis Jézuskánk van, mi?

Ditke keserű kacajt hallat. – Itt állunk, a két börtöntöltelék.

És nagy keserűségükben képesek egymásra mosolyogni. Aztán kéz a kézben elindulnak hazafelé. Ditke bal kézzel tolja a kemping biciklit, Béla jobbjában a teniszütő. Már csaknem hazaérnek, amikor Kelen úrnak az eszébe jutott a tízes vödör, az ütés, és hogy hol állhatott meg a labda.

                                                o

 DÖGVÉSZ REÁTOK!

 - Ez meg mi a fene ez?!- ámul el Aglaiphoné, a legnagyobb szájú szirén, amidőn lustán és alig-alig kíváncsian betempózik nővérei társaságában  Szadó Nagyúr magán kínzótermébe.

- Egy bálnát fogtatok?- csatlakozik hozzá Thelyepia, aztán Peiszioné se hagyhatja ki a cikizős felhangú érdeklődést.

- Ki ez a gnóm behemót?

Körülnéznek a válaszért, de addigra Szadó már rég elbújt előlük, a fő kínzóterem egy monitorán figyeli a jelenetet. A kínai utánzatú pálmafás gumicsónakja nem pótolhatja jelenlétét, ezért Aglaiphoné az őket bekísérő Bélafing első pribékhez fordul.

- És hol van az a sajtfejű barom?

Bélafing jól tudja, hogy a sajtfejű baromként emlegetett Szadó figyeli őket, tehát nem a szája íze szerint válaszol.

- Ő most igen elfoglalt, úrnőm.

- Miért, mi dolga?

Vakaródzik, válaszolná, de ezt is megtartja magának. – Egy Űrbéka navigálása

nem egyszerű, ó, gyönyörű szirén.

- Különben jobb is. Hányinger látnom.

- Nekem is, nekem is- értenek egyet vele Thelyeipeia és Peiszioné.

- Tehát hol van az igazi férfi, pribék?

- Nem ez az?

- Ki?

- Hát ez itt.

- Ez a cet?

- Mi az, hogy cet?

- Tengeri emlős, állat!

- Na, azért nem kéne ám mindjárt leállatoznod, ó, Aglaiphoné, engem, ki oly igen a szívemen viselem sorsotokat.

- Nem te vagy az állat, Bélafing, hanem a cet egy állat.

- De te is egy állat vagy!- támad a pribékre Thelyiopea. – Ha azt gondoltad,

hogy ő az, akire vágyunk!

- Nem?

- Nem!

- De hogyhogy nem?! Nézzétek már! Pont olyan, mint a leírásban.

Böhöm nagy, hajószerű alsó test, a közepén humanoid alakzat egy külső, avagy pótgerinccel. Ez úgy néz ki? Úgy néz ki!

- Na és hol van az a humanoid felső rész?

- Ráalélt az alsóra. Nézzétek! A külső gerinc sajnos letörött, de majd nyilván

kinő, ha életben marad ez az egyed.

- Hogy nőne már ki bárki gerince?

- Mi csízek bármikor növesztünk újat. Úgyhogy más miért ne tudna?

- Mert más nem annyira undorító, mint ti.

Bélafing itt megint azon a ponton van, hogy valami nyolc napon túl gyógyulót okozzon a pimasz szirénnek. De visszafogja magát, nagyot nyel. Azzal csakis Szadónak tenne szívességet, ha példának okáért most agyoncsapná Peiszionét a leundorítózásért cserébe.  Így inkább a fogát csikorgatva megtartja lovagias modorát, és a vicsorgását nyugodtan lehet egy nem annyira megnyerő mosolynak is értelmezni. Hiszen ha arcnak lehetne nevezni azt, amit a csíz hímek a fejük mellső felére növesztenek- de hiszen ezt tudják.

- Tehát, a felső részét nem is nézitek meg?

- Mit nézünk rajta?

- Nem ez az!

- Nem ilyet kértünk!

- De hát pillantsatok rá, ha már levadásztuk és elétek hoztuk!

- Na jó, gyertek lányok! – Aglaiphoné elmozdul a magán kínzóterem bejáratától, megkerüli a csakugyan cetszerű testet, mivel a terem más pontjáról jobban rá lehet látni a hátára a nyakig érő vízben. És a humanoid felsőtest ugyanúgy piheg, karjait szétvetve, mint eddig, amióta elvesztette a küzdelmét a leszálló egységgel, és nagy nehezen felcipelték a testét ide. És az se volt ám könnyű technikai probléma. Ha ez a három haltestű némber csak a töredékét értené, vagy csak sejtené, eddig mibe került az a kényeskedő kívánósságuk…

Peiszioné a lény közelébe tempózik, felkapaszkodik a cet hátán és félrehajtja

a humanoid fél arcáról a medúzaszerű hajzatot. És halk ah- rak fakad.

A nővéreit meg hangos oh-ra.

Bizony a humanoid fél arca oly férfias, és férfiasságában oly gyönyörű, mint egy görög isten szobra! Sőt! Egy Héraklész! Igen, Héraklész nézhetett így ki fénykorában, még nem a próbák gondjaitól gyötörten.

Szadó nagyúrban pedig, a némberek reakcióját látván, újra remény ébred.

Ezért aztán egy  „Kuss legyen” –t üvölt, de olyan hangerővel, ami csaknem felért egy hangrobbanással. Meg is szeppent minden pribék és fogoly a fő kínzóteremben, csend is lett rögtön, még az is elszeppent, aki éppen visított az elviselhetetlen kíntól. Néhány alsóbbrendű pribék pedig úgy nézett össze, mint akik ebben egyet is értenek: azért tud még az öreg. Noha már ők is régen Bélafing hívei. És nem csak ők maguk, hanem a bennük lakó egykilós kiszerelésű, öntudatra ébredt pokoli húskonzervek is.

Szadó pedig magához öleli a monitort, annyira figyel.

A szirének még mindig elbűvöltek nézik a felsőtesthez tartozó Héraklész fejet, Gorgó hajjal keretezve.

- Nos, hölgyeim? – szelídül Bélafing vicsorgása igazi mosolygássá.

- A mindenit! – nyög fel Thelyiopia.

- Lehet, hogy mégis ő az, akit kegyedék rendeltek?

- Hát…csinos kis pofija van, az biztos- ismeri el Aglaiophoné, aztán a nővéréhez fordul. – Ültesd már fel!

Thelyiepia megteszi. A humanoid alak úgy nagyjából a medence csontjáig tart, onnan, ahol a combcsontnak kéne kezdődnie, már ő a cet. A férfiú felsőteste méltó az arcához. Egy csúcsformában lévő atlétáé, vagy szertornászé. Kidolgozott, arányos, acélkeménynek látszó izmok kötegei a vállán, a karján.

A hasa kikockázva. Ezt konstatálva a szirének szemérmetlen pillantással

vándorolnak lefelé. Ám ahol az ágyék lehetne, az ott már megint a cet.

A francba. De ami szép, az szép, nincs mese. A hölgyek párás szemmel gyönyörködnek.

- Szóval mégis csak ő az, hölgyeim?- töri meg Bélafing a varázslatot.

- Ő?

- Dehogy ő!

- Hogy lenne már?

- Mért? Hajószerű alsótest, humanoid felső, nem? A pótgerinc, mint azt

már említettem, sajnos…

- De mi az, hogy pótgerinc, te idióta?

- Az nem pótgerinc, hanem árboc!

- Micsoda?

- A hajó árboca! A hajóé, amin áll az igazi férfi.

- Az egy hajó?

- Az.

- Hát ezt nem mondtátok.

- De azt se mondtuk, hogy az alsó része egy bálna!

- Mért, alul ti is halak vagytok.

- És?

- Hát ezért gondoltuk, úgy logikus, hogy…

- Kit érdekel, hogy ti hogy gondoltátok? – visít most már Aglaiophoné.

- Az igaz férfinak lába van! Kettő!

- És farka! De csak egy, és elől hordja!

- Ó, bassza meg. Akkor ez nem az.

- Nem, ez nem az.

- És akkor vele esetleg nem is tudnátok beérni.

- Ezzel?

- De mit kezdjünk mi ezzel?

- Fel se ébresszük? Hajítsuk ki az űrbe?

A hölgyek megbámulják a felsőtestet. Ismét meg kell állapítaniuk, hogy aki szép, az szép, ami vonzó, az vonzó.

- Na jó. Ébreszd fel!- ad engedélyt Thelyepia.

Bélafing pedig fogja marhaösztökéhez hasonlatos eszközt és megküldi a cet oldalát, mindjárt a víz felett egy laza húszezer volttal.

A böhöm test az áramütéstől ívben megfeszül, és nagyot csap a farkával, amitől háromszor hullámzik a teremben lévő víztömeg, jó két méter magasan, kevés híján agyon zúzva a hölgyeket és Bélafingot.

A nagyteremben Szadó Nagyúrban új remény ébred. Ám amikor a hullámzás elcsendesedik, csak Bélafing ring eszméletét vesztve a vízben, a hölgyek pedig, mintha hullámfürdőben éreznék magukat. De visongó kacajuk szakad, amikor meghallják az igazi férfi szózatát:

„Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét,

vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak,

mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette,

míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak

és a kutyáknak dobta. Betelt vele Zeusz akaratja,

attól kezdve, hogy egyszer szétváltak civakodva

Átreidész, seregek fejedelme s a fényes Akhilleusz.”

De másképp is mondom: Dögvész reátok!- és ezzel a lény felső testének

két szeme a hölgyekre súlyosodik. Azok pedig belesápadva az alázatba bámulnak vissza rá.

- Most mi van?! – ordít újra Szadó, de már nem hangrobbanás erejűt, hanem csak egy amolyan megkínzottat, mint aki tudja, most van az, hogy még egy nagyobb baj szakadt csak a nyakába, ahelyett, hogy bármi is megoldódott volna.

 Az idézet az Iliász elejéből Devecseri Gábor fordítása. A szerkesztő