#lelépés

[idonttalkwithpplhere]

[darkbabygirl30]

Drága, 21. századi Nő!

Te, aki beéred a majdnemférfivel, a nőssel, a férfivel, akinek csak éjszaka volt rád szüksége, a fiúval aki még éretlen az elköteleződésre...

Te, aki a könnyeket választod, és engeded a kihasználást, a semmibe nézést, engeded az önbizalmad sárba tiporni.

Elhiszed, hogy nem jár neked több, hogy úgy sem találsz mást, hogy Neked ez jutott.

Elhiszed, hogy nem is érdemled meg a színtiszta szerelmet, a boldog egymásra találást, a féktelen vágyat egymás iránt.

Elhiszed, hogy a törődés az, ha két naponta ír egy üzenetet, hogy milyen jó volt az esti buli, de arról nem is esik szó, hogy Te hogy vagy.

Elhiszed, ha a szex utáni lelépés csupán a korán kelés margójára írható, és ezért nem látja a lakásod nappali fényben már nyolcadik hónapja.

Elhiszed, hogy majd ott hagyja azt a másikat, hiszen veled elmondása szerint azért csak több időt tölt, és még múltkor Ő is fizette a vacsorát.

Elhiszed, hogy azért nem tud meghallgatni, ha valami bánt, mert egyébként is sok gondja van, fáradt, nincs elég ideje semmire.

Elhiszed, hogy normális az, ha néha odacsap, felemeli a hangját, minek is kellett az idegein táncolnod!

Elhiszed, hogy engedélyt kell kérned, hogy éld a saját életed, mindenek elé őt kell helyezned, amíg te valahonnan a hátsó sorból figyelsz és hallgatsz!

Nem is tudod, hogy a szerelem az, amikor már könnyek gördülnek le az arcodon, mert annyira biztonságban és megbecsülve érzed magad Mellette.

Amikor tudod, hogy bármelyik pillanatban ott van, ha kéred, és nem mögötte állsz, hanem az oldalán.

Amikor nincs szebb számodra a világon, mint a lelke.

Amikor nincs számára szebb a világon, fontosabb, mint Te.

És drága, 21. századi nő...te mégis beéred sokkal kevesebbel.

(Agárdi Zsóka)

[sorozat-idezetek]

Rebelde (EWS - Az új generáció)

[xtogahimikox]

Well...the second one happened to me...

A few years ago a person left me, yes. That person was everything to me at that time...

Since then I'm afraid to make deep relationships.

But I don't think I changed that much...I'm just afraid to open up to people.

Recently I've got a psychologist, but I don't really think this will help me :-).

___________________________________

Ne hidd, hogy szóról - szóra azt fogom leírni magyarul, amit angolul leírtam. Nem vagyok valami fordító. (Még. Ki tudja, lehet, az leszek :D)

Szóval hol is kezdjem...

Pár éve egy személy fogta magát és kilépett az életemből. Miért? Megunta, hogy csak velem volt folyton, hogy vagy én vagy senki, hogy mindig együtt voltunk mindenhol, mindenben. Teljesen rendben van amúgy, hogy otthagyott, hiszen konkrétan kisajátítottam magamnak szerencsétlent. (Egyébként az exemmel is ezt csináltam. De szerintem nem nagyon zavarta...vagy csak annyira szerelmes volt (még mindig talán...?) belém, hogy örült is neki, hogy mindig vele akarok lenni, stb.)

Csakhogy az előző ember ezt úgy 8-12 évig hagyta, az exemmel viszont 1 éve, 6 hónapja ismerjük egymást, szóval nem nagyon volt még idő arra, hogy az agyára menjek. Én léptem előbb...valószínűleg azt a verziót választottam, ahol kevesebbet kell szenvednem.

De ki tudja, majd meglátjuk, mi lesz a jövőben.

Visszatérve az eredeti sztorira:

azóta max annyiban vagyok más, hogy sokkal kevésbé akarok közel kerülni bárkihez is. Tudom, hogy ott lesz a kényszer, hogy ki akarom sajátítani (mert már két emberrel megcsináltam az életemben, és az egyik, mikor észrevette és megelégelte, szépen ,,el is hagyott") és ez szörnyű.

Mert az emberek nem tárgyak.

Egy ember csakis a magáé, senki másé.

De még így is van néhány ember jelenleg is az életemben, akikre máshogy gondolok. De szerencsére ezek az emberek nem hagynák, hogy kisajátítsam őket. Ez a tény nyugtat csak. :-)

UI.: most, hogy az angolt újraolvastam, megláttam, hogy kihagytam valamit. Kihagytam, hogy lett egy pszichológusom. Nem nagy cucc talán, de ha már az életemről dumálok az interneten idegeneknek, ezt is leírom.

Nem sok hitem van a szakemberben, akkor se, ha egy kedves, aranyos személyről van szó.

Nem hiszem, hogy tudna segíteni.

De ha azt tettetem, hogy normális vagyok, majd csak azt mondja a szülőknek, hogy abba lehet hagyni a foglalkozásokat, nem? :D

[fogokenmeghianyozni]

Ne légy naiv,ha elmegy akkor már van harmadik.

[nemzetikonyvtar]

A magyar színpadok és filmek „legnagyobb kisembere”

80 éve, 1941. október 6-én hunyt el Kabos Gyula New Yorkban

Az 1887 márciusában született Kabos Gyula 1905-ben végezte el Solymosi Elek színiiskoláját és lett budapesti kispolgárfiúból szabadkai színész. Saját visszaemlékezése szerint azonban már legelső, népszínházbeli színrelépése is balul sikerült 1902-ben, előlegezve mintegy a későbbi tragikomikus karaktert: egy operett lámpavivő statisztájaként nagy izgalmában rossz helyre lépett és a zenekari árokban kötött ki. „... így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikomikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”

Kabos színi pályája Szabadka, Zombor és Nagyvárad után 1913-ban Budapesten folytatódott a Király Színházban. A nagy háborúban Kabost katonai pótszolgálatra osztották be, de 1916-tól megint játszhatott. Föllépett a Kristálypalotában (ma Újszínház), a Fővárosi Orfeumban (Operettszínház), a Télikertben (ma Thália Színház), majd a Magyar Színházban és kabarészínpadokon. Vígjátéki és táncoskomikus szerepkörében mindig nagy sikert aratott. 1918-ban Nagyváradon próbált saját színházat alapítani, de a következő esztendőben (immár családos emberként) visszatért Pestre. 1924-ben szerződött a Vígszínházhoz, utána pedig 1926-ban a Fővárosi Operettszínházhoz, 1929 novemberétől – fél évig – a színház igazgatását is vállalta, azt átkeresztelte Fővárosi Művész Színházra, de a vállalkozás megbukott és Kabos saját vagyonát is elvesztette. Ettől fogva, bármilyen kedvelt és nagy sztár lett is színházban és a filmeknek köszönhetően, mindig anyagi gondokkal küzdött, adóssága és a családjáért: feleségéért, nevelt lányáért, egyetlen fiáért, de szüleiért és öt testvéréért érzett felelőssége okán is.

1931-ben az első magyar hangosfilm, a Hyppolit, a lakáj egyik főszerepét kapta, s lett a Csortos Gyula alakította címszereplő, a „legarisztokratikusabb komornyik” mellett a fölkapaszkodott újgazdag, de bőréből kibújni képtelen kispolgár, Schneider Mátyás, aki „a hagymát is hagymával” eszi. A Hyppolit után számos sikeres filmben (Meseautó, Ez a villa eladó, A kölcsönkért kastély, Úrilány szobát keres, Az én lányom nem olyan…) szerepelt, de a rendezők és a közönség nem engedte szerepkört váltani.

Vendégként számos színpadon láthatta Kabost a közönség; 1935 és 1937 között a Vígszínház, a következő évadban a Magyar Színház és az Andrássy úti Színház szerződött tagja is volt. Drámai szerepekben nyújtott alakításait a kollégák és a kritika nagyra értékelte, de a közítélet szerint „megragadt” a komikus kategóriában. Pedig a művelt, olvasott, (összegyűjtve máig nem olvasható) novellákat is író, Sztanyiszlavszkij módszerét ismerő színész játszott Csehovot (a Cseresznyéskert Lopahinját, 1924, Vígszínház), Molnár Ferencet (Ficsúrt a Liliomban, 1910, Szabadka), G. B. Shaw-t, Lengyel Józsefet, sőt Dosztojevszkijt is (Marmeladovot a Bűn és bűnhődés 1933-as Magyar színházi előadásában). Színésztársa, Keleti László szerint remek Molière-színész lehetett volna…

1939-ben elsősorban anyagi okokból, de az őt és családját is sújtó erősödő antiszemita támadások miatt is amerikai turnéra indult. A „korlátlan lehetőségek földjén” azonban nem termett Kabos számára babér – a magyar emigráns közönségnek játszott, mivel nyelvtudása nem volt elégséges egy hollywoodi karrier elindításához. 1940-ben Clevelandben megjelentette Pesten kezdődött… című filmregényét, majd a következő évben New Yorkban Öcsém… címmel adott ki könyvet. A vágyott meggazdagodást sehogyan sem sikerült elérnie, de a kimerítő folyamatos utazás és a reménytelen alkalmi föllépések következtében egészsége megrendült, szíve, tüdeje fölmondta a szolgálatot. 1941. október 6-án egy New York-i kórházban hunyt el.

Mindössze 54 és fél évet élt. 1996-ban hozták haza hamvait az emersoni (New Jersey) temetőből, ahol, mivel hibásan írták a nevét, alig lehetett rátalálni.

A figura, amit komédiásként kialakított, amit a saját alakjára szabott a „magyar Chaplin”, minden ízében – hadaró-habogó beszédmódjával, már ifjan is öregnek tűnő korpulens alkatán lógó vagy épp túl szűk ruhában, csetlő-botló, kacsázó mozgásával, ügyes ügyetlenségével, tágra nyitott szemű, értetlenkedő naivitásával – egy tipikus magyar kispolgárt, a hétköznapoknak is kiszolgáltatott, komikussá váló, de szerethető groteszk antihőst jelenítette meg. Utódai máig botladoznak nyomában a magyar színpadokon és filmekben, emiatt hatnak ránk most is Kabos Gyula alakításai.

Képek az OSZK, Színháztörténeti és Zeneműtárában találhatók.

Dr. Sirató Ildikó, Színháztörténeti és Zeneműtár

[myhappydaysinparis]

Otthon

Az otthon töltött időben megpróbáltunk kompenzálni a kihagyott tüntetésekért. Nehéz dolog ez. Néhanapján előfordul, hogy lelkiismeretfurdalást érzek a lelépés miatt. Különösképp ilyenkor, amikor hangot lehetne adni a nemtetszésnek. Meg azért is, mert ennek az országnak minden aktív, képzett, alkotni tudó és akaró emberre szüksége lenne és azzal hogy eljöttünk a többi “normális” ember életét tettük egy lehelletnyivel nehezebbé. 

Aztán eszembe jut az a sok szarság, ami Magyarországon történik, az emberek tudatos elhülyítése, a gyűlöletkeltés és korrupció, és hirtelen büszkeséget érzek, hogy ehhez a gyalázathoz immár egyetlen adóforintommal sem járulok hozzá (kivéve az otthon megvásárolt könyvek áfáját, ez szerencsére az ÁFA törvény (2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról) rendelkezése alapján csak 5%).

Az első, idén befejezett könyvem Esterházy Pétertől a Termelési regény (1979) volt. Van benne egy szuper betoldás a kivándorlás (akkor még(?) disszidálás) témájában. Az eredeti forrást hiába próbáltam megtalálni, nem ment, pedig biztosra veszem, hogy nem a szerző sajátja (az írói képzeletnek is vannak határai):

Miért nincs igaza annak, aki disszidál?

Sokan kimennek külföldre élni. Ez, hogy elhagyják szülőföldjüket, nagyon helytelen. Mi lenne, ha mindenki elhagyná Magyarországot? Legtöbben azért disszidálnak, mert fizetésük, esetleg munkájuk jobb, mint itthon. Pedig külföldön is vannak hibák! S ha azt akarják, hogy Magyarország se maradjon le, akkor inkább segítsék a hazát. Itt minden egyes emberre szükség van! Itt a munkásság becsület, nyugaton pedig pénz. De miért akarnak még külföldre menni? Talán a szép tájakért? Hiszen az idehaza is van, itt kéklik a Balaton vize, s a turistákat vonzza a Kékes orma. Ezeken kívül: az egészségügyi szolgáltatás a szocialista országokban kimagasló. Ha külországban megbetegszik valaki, akkor egész vagyonát elveszíti. Nálunk meg itt van az SZTK. S mennyi észt adott Magyarország a világnak! Kulturális sikereink egymást érik. Most szerepelt tomboló sikerrel a Magyar Gyermekrádió énekkara. Népi táncaink világhírűek. A kis Magyarország is föltört az évek folyamán! S mennyi a külföldi látogató! Nyáron hemzseg tőlük a Balaton s a Hortobágy. ��rdekes, hogy egyes embereknek csak más ország szép. Én azonban úgy vélem, hogy „a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell”.

A fenti szavakat ma is gond nélkül betehetnénk valamelyik párt/állami (pártállami?) beszélő fej szájába, senkinek nem lenne gyanús a dolog. Hasonlóan frappáns lett Bödőcs Tibor videója a témában. A Gyere haza, fiatal szlogent egyébként a humorista csak kölcsönvette, az eredetileg a Nemzetgazdasági Minisztérium programjának címéül szolgált, amelynek keretében 105 fiatalt sikerült hazacsábítani Angliából, munka és lakhatási támogatás biztosításáért cserébe (az ellenzék keményen ekézte a programot, mivel egy fiatal hazahozatala átlagosan 950 ezer forintba került, szerintem viszont szép teljesítmény, és ha ezek a fiatalok csak átlagfizetést is kapnak, a befektetés adók és járulékok formájában már 9 hónap alatt megtérül). 

Eközben az emberek folyamatosan vándorolnak ki (egyre kevesebb olyan Európai országot tudok mondani, ahol nem él magyar ismerős). A kormány egyelőre a probléma kezelése helyett a probléma szőnyeg alá söprését tette stratégiájának sarokpontjává, nem is csoda hát, hogy a Gyere haza, fiatal programot, és testvérét, a Vállalkozz itthon, fiatalt is leállították. 

Kíváncsi vagyok mi lesz, amikor a struccpolitika végképp fenntarthatatlanná válik. Talán Orbánék is építenek egy  falat, mint annak idején Erich Honecker? Nem volna rossz ötlet, az ideológiai törésvonalat (dekadens nyugat vs keresztény Magyarország) már rég megteremtették hozzá. Vagy marad a 80-as évek Kádár-rendszerének filozófiája: hadd menjenek csak aki akar, legalább nem itthon elégedkedik?

Vagy lehet hogy végül sok százezer ember mégis úgy dönt, hogy az SZTK és a Magyar Gyermekrádió énekkara megéri a hazaköltözést?

Amikor engem kérdez valaki erről, kitérő választ adok és a még itt ránk váró kihívásokról, meg élettapasztalatról és lehetőségekről hebegek-habogok, de ahogy felidézem az egy évvel korábbi önmagamat tudom, hogy nem ez az igazi ok, amiért nem szeretnék hazamenni. Az akkori gondolataimat legjobban Krasznahorkai László írásával tudom kifejezni:

El kell innen menni, mert ez nem az a hely, ahol lenni lehet, és ahol maradni érdemes, mert ez az a hely, ahonnan elviselhetetlen, kibírhatatlan, hideg, szomorú, kietlen és halálos súlya miatt menekülni kell, fogni a bőröndöt, mindenekelőtt a bőröndöt, két bőrönd éppen elég, abba berakni mindent, és rákattintani a zárakat, hogy aztán rohanás a suszterekhez, és talpalás és talpalás és megint csak talpalás, mert bakancsok kellenek, egy pár bakancs, ez mindenképpen, egy jóféle bakancs és két bőrönd elég, azzal már nekivághatunk, amennyiben tudjuk – mert ez az első –, hogy pontosan hol az a hely, ahol éppen vagyunk, kell tehát egy képesség, egy egészen gyakorlatias tudás ahhoz, és nem valami irányzó érzelem vagy egy amolyan szív mélyén rejtekező ködös izé, hogy meghatározzuk, hol vagyunk éppen, amihez képest majd kiválasztjuk a helyes irányt, egy érzék, mintha a kezünkbe foghatnánk egy-egy különleges eligazítókészüléket, amellyel megmondhatjuk, hogy akkor tehát itt és itt volnánk a térben, történetesen egy különlegesen elviselhetetlen, kibírhatatlan, hideg, szomorú, kietlen és halálos metszéspontban, ahonnan menni kell, mert ez nem az a hely, ahol lenni tudni és maradni tudni képes az ember, az ember ezen a mocsaras, aggasztóan sötét pontján a térnek egyáltalán nem képes semmire azon kívül, hogy kimondja, menni, és menni azonnal, gondolkozás nélkül nekivágni, és nem nézni vissza

[leni]

és pnxntdd?

Most, hogy kezd lemenni deltába az Origo Index ekézése, gondoltam ránézek már az Origó impresszumra, hogy régi bajtársak hogy bírják még - sorry, én nem voltam az a nagy bratyizós fajta, így nem jutnak elhozzám a sörözői pletykák.

Szóval, az Origo impresszumban már nincs pnxtdd. Gondoltam, ránézek a reblog.hu-ra, hátha. Na, ott nem találtam semmi rátualót. :(

Note, ami vicces, hogy a reblog-os adatkezelésin csak úgy mint a felhasználási feltételeken setalo.sas nick figyel, ami több mint lol, mert szerintem nem Blumi volt aki átírta a szolgáltatás üzemeltetőjének a nevét - nyilván fogták és átírták a posztban.

Kattintottam párat amoda is, és azért találtam még régi arcokat, de pnxntdd lelépés teljesen kimaradt. 

Na, mind1.

Hajjrá srácok. Evezzünk tovább a netidők tengerén.

[sztupy]

De hát pont erről besz��lek, hogy el van hitetve mindenkivel, hogy Angliában London kívül nincs élet (és persze Skóciában eleve nincs élet, költözz Londonba), ami amúgy tökéletes hülyeség, rengeteg ismerősünk él már nem-Londonban (sokan amúgy pont a mi példánkat követve) és mind mondja hogy sokkal egyszerűbb volt a lelépés mint gondolták volna, sőt ahova költöztek (többnyire Bristol, de akad Manchester, Liverpool és Brimingham is köztük) sokkal-sokkal barátságosabb velük minden szempontból: nem nyomorognak, jobbak a munkalehetőségel, sokkal könnyebb előléptetést szerezni, és nagyon kevés olyan dolog van ami nem lenne.

Viszont amíg Londonban laktak mindenki, de tényleg mindenki azzal jött nekem is meg másoknak is, hogy

Londonon kvül nincs élet

Munka csak Londonban van

Nem fogsz tud szórakozni menni, mert csak Londonban vannak események

Csak Londonban van diverzitás mindenhol máshol csak WASP angolok vannak

stb, stb, stb

És ezek mindegyike tényleg teljes baromság, de sajnos sokan elhiszik (ahogy látom te is). Megértem, tényleg van akinek jót tesz a londoni nyüzsgés meg sürgés-forgás, de ha nem vagy oda a city életért nagyon hamar le tud szívni, és nem hiszem, hogy a 10 millió ember az M25 belsejében mind-mind meghitt city lakó, és biztos vagyok benne, hogy van legalább 1 millió ember aki sokkal bolgogabb lenne a város határain kívül és még lehetősége is lenne csak elhiszi, hogy vagy nem tudna boldogulni vagy megunná magát.

De amúgy ez tényleg egy általános probléma, nézel akármilyen brit filmet vagy sorozatot valahol mindig el fog benne hangozni, hogy ha élni akarsz Londonba kell menni. Pár éve voltam egy skót filmfesztiválon az egyik nyertes kisfilm is valami olyasmiről szólt, hogy a gyereknek mindenét el kellett adnia, még az anyját magát is, hogy legyen pénze lemennie Londonba, mert csak és kizrálóag ott lehet színészi karriert kezdeni. Mindezt úgy, hogy az egész film Edinburghben játszódott, augusztusban...

15 million people live within the Metropolitan Green Belt’s convex hull (inspired by today’s green belt discourse of course)

area about 9,600 sq km

blue line is M25

dark bits are buildings

10 million people live inside M25

by @undertheraedar

[mindennapokegyenruhaban]

3. Az iskolai idő

Nos akkor felvettek a suliba. Vártam titokban magamban. Eljött a November amikor az egyik kerületi oktatási objektumban volt gyülekező.

Full vakon vagyok. Korán is van meg hideg is. Azt sem tudom melyik épület. Reggel 07:00 órára be kell menni. Nagy nehézségek árán megtaláltam a helyet, mint később kiderült eljártam előtte már egy csomószor. Na ahogy bemegyünk az udvarra tornasorba kell állni. Kívül az épület előtt áll 4 busz. Egyből jött a névsorolvasás. Osztályozás... Egytől négy szakaszig.... Gondoltam az első az elit vagy valami nagyon kemény mag. Csak így random léptek ki az emberek a sorból semmilyen megfontolás nem volt. Harminchárom embernél véget ért az olvasás és felszálltak egy buszra. Aztán kiderült hogy én a második szakaszban vagyok. A negyediknèl már csak azt hallottuk hogy a selejtet is várjuk meg... A sofőrnek csak annyit mondtak hogy a Mikulásgyárba megyünk. Azt sem tudtam mi is az meg mi van ott. Azt hittem piros kék cég nem pedig szakállas tataképző szak... De már nem volt visszaút. Mondom tök jó végre kapunk is valamit ha már elvettek minden jogom, és egy jó darabig még korán is kell felkelni. Ezek után reméltem hogy van valami jótündér aki megszán és osztogat mindeféle dolgot ész nélkül. De végülis honnan? Mi is ez a Mikulásgyár?? Nos hát ez a ruházati ház ahol van minden ami földi jó. Kesztyű sapka bakancs póló meg amire csak szükség van. Mintha csak egy gyerek lett volna felügyelet nélkül a cukorkaboltban. Csak reménykedtem hogy nem kell mindent mindenki előtt felpróbálni. (Nem vagyok szégyellős de akkor is azért nem mutogatnám a sonkáim meg a hájam a hasamon. A végén mèg kinevetnek. Ahogy mindenki megérkezett hölgyeké a dicsőség alapon előre voltunk küldve, hogy nekünk legyen ruhánk és próbáljunk ruhát meg bakancsot. A pasik majd addig is legeltetik rajtunk a szemüket és állnak ott várva a csodát. Ahogy szépen kezdtünk felöltözni egyre kevesebb dologból maradt méret. Erre a hatalmas mennyiségű friss emberre nem voltak felkészülve. Ami annyira jól sikerült hogy akik délután kaptak ruhát azok már mérethelyes darabot nem nagyon kaptak. Nagyon megijedve nem voltunk mert egymás között cserélni még lehetett. Ami pedig tényleg nem jutott azt a kedvenc vezetőnk mondása alapján lett intézve, ami aranyköpés is lett : lépünk rá valamit.

Mi csajok már 12:00 kor ben ültünk és vártuk hogy mindenki végezzen mert addig nincs lelépés míg mindenki vissza nem ért. (este 20:30 kor mentünk haza úgy, hogy volt akinek bakancs volt akinek kabát nem jutott) De ha már benn vagyunk akkor mi csajok öltözzünk át. Olvadjunk bele a környezetbe. Na mondom végre valami értelme a mai napnak. Aztán minket csajokat bezsufoltak egy kis pici öltözőbe mint egy csapat csirkét egy karámba. Öltözzünk át és az udvaron találkozunk. Mondom ok hát valamikor csak el kell kezdeni. A nadrág és a póló egész kenyelmes nagyon nagy baj nincs de a bakancs.... Bár fel sem húztam volna. Kb 5 perc múlva együttesen észrevettük hogy ezek új bakancsok ugyanis annyira szépen és sikeresen tudunk menni benne mint valami robot. Na nembaj egy hét és betörik. Nagyon sokat úgysem kell benne menni meg azt a 8 órát kibírjuk. Valahogy nem nagyon jött be. Eltelt 3 hónap és akkor kezdtük érezni hogy a bakancs már nem töri a lábunk. Vagy már nem is érezzük annyit szaladtunk benne. De hát kaptunk egy nagyon szép elsőre vastagnak tűnő kabátot meg egy usankát. “ebben nem fogtok fázni” A kabát annyira sikeres darab hogy csoda hogy át nemfúj a szél az usanka meg igazából csak a füled nem védi... Nem baj mondtuk majd alá fogunk öltözni. Nem. Ez alá nem fér ruha így nagyon nehéz.

Hozzáteszem, eleinte nem volt nagyon meglepő hogy majd lesz majd lesz alapon megoldjuk a dolgot, csere lesz mert kissebb vagy nagyobb kell, csak mikor már hónapok teltek el akkor volt nagyon fura hogy vagy mész utána vagy sosem lesz. Így nagyon sokan jártak. Ahogy az első nap eltelt a második nap már aktívan oktatva lettünk. A tanmenet szigorú és kemény mutatvány volt. Amit három helyszínen igyekeztek megtanítani nekünk. Pl: testnevelés hányásig (azokon a napokon nem ettem semmit), vagy stand up comedy mint általános szolgálati ismeretek. Bemutatta a kedves aranyos alezredes hogyan is kellene illedelmesen viselkedni egy piros kék cégesnek. Volt tantermi kalimpálás mint forgalomirányitás, fedett pályás távolba lövés, ügyvedkèpző jogi ismeretek, adatkezelés és egyéb sivatagi ismeretek, határrendeszet, alaki ismeretek és válogatott egyéb népszokások.

Ez annyira tetszett , hogy volt hat hónapunk hogy mindent is magunkba szívjunk mint a szivacs a folyadékot. Ugyebár dolgozat meg vizsga alapján nagyon nem sikerült mint utólag kiderült. De a vizsgán ez nem látszott. Mindenki átment és sikeresen levizsgázott. Ha már fizikailag és szellemileg is fittek voltunk ideje volt hogy a kinevezésre alakilag is toppon legyünk. Egy hét aktív alaki gyakorlat.... Na már mivel márciusban gyakoroltunk mert aprilisban lesz a nagy nap a meleg megtalált minket. Egy hét alatt a társaság fele leégett a másik fele meg csokibarna lett. De az egy hét nagyon keményen zajlott. Mint a tananyag többi elméleti része is. Díszmenet, jobra és balra át, ütemre lépés. egyszerre csapd oda a bakancsod. (Ami addigra mindenkinek kellőképp betört és nap végére csodas szürke árnyalatot öltött a sok sok por miatt.)

De megtörtént az öt modulos képzésem első két modulja sikeresen meglett és ki lettem nevezve! Megkaptam a saját igazolványom és jelvényem valamit első fizetésem egyikét is ami 140.000. forint.

[nemzetinet]

Új farkasfaj hódítja meg Amerikát

Az ember környezetátalakító tevékenységének következtében a farkasok, a kutyák és a prérifarkasok a korábbinál sokkal gyakrabban találkozhatnak egymásból. Románcaikból mára létrejött egy teljesen új állat, amely génkészletében egyesíti magában mindhárom kiindulási faj legütőképesebb tulajdonságait. Az új, keleti prérifarkasnak (is) nevezett kutyaféle pedig megállíthatatlanul terjeszkedik Észak-Amerikában, egyedszámát már milliósra becsülik.

Általában azzal próbálják hitelteleníteni az evolúció elméletét a kreacionisták, hogy úgy állítják be, mintha kizárólag a régmúltban lejátszódott tündérmesék gyűjteménye lenne, amit még senki sem látott „élőben”, még kevésbé tudták működés közben megvizsgálni. Hogy mennyire hamis ez az állítás, arra talán a leglátványosabb példát egy teljesen új, nagy testű ragadozó faj amerikai megjelenése, és villámgyors szétrajzása szolgáltatja. A története nagyjából száz éve kezdődhetett, amikor Ontario államból szinte kiirtották a farkasokat, írja a The Economist. A faj hanyatlását egyrészt az eredeti élőhelyükként szolgáló erdőségek kivágása, másrészt a farkasok, mint a jószágra és az emberre veszélyesnek tartott gyilkosok szándékos mészárlása okozta.

A ritkulásuk következtében a farkasok egyre nehezebben találtak magukhoz illő párt, így kissé lejjebb szállították elvárásaikat. Minthogy az erdőket kivágták, és ember művelte földeket telepítettek a helyükre, a farkasok egyre gyakrabban találkoztak kutyákkal és a nyílt területeket kedvelő prérifarkasokkal (amelyek egyébként a valóságban sokkal gyorsabban futnak, mint a gyalogkakukk). Így hát a három faj hibridizálódni kezdett. Bár a klasszikus fajfogalom kizárja, hogy más fajú állatok egymással szaporodni képes utódot hozzanak létre, ez ma már meghaladott dogmának számít. Kétségtelen, hogy a hibridek gyakran kevésbé rátermettebbek fajtiszta szüleiknél, ritkán azonban az is előfordul, hogy elődeik legjobb tulajdonságait egyesítik magukban. Ez történt itt is.

A keverék állat, amelyet tavaly már különálló fajként javasoltak regisztrálni, a keleti prérifarkas nevet kapta. Bár vannak, akik a hibrideknél szokásos szójátékos nevet kreáltak számára, és a kojot illetve a farkas angol megfelelőinek vegyítéséből coywolfnak, „kojfarkasnak” hívják. Bárhogy is nevezzük, egyedszáma mára meghaladja az egymilliót (miközben fajtiszta farkasból mindössze 5500 él az USA Kanadától délre eső területein), derül ki Roland Keys, az Észak-karolinai Állami Egyetem kutatójának vizsgálataiból. Tehát a hibrid faj rátermettsége, alkalmazkodóképessége a megváltozott környezethez messze felülmúlja elődeit.

Más kutatók 437 keleti prérifarkas genomját elemezték, és úgy találták, hogy bár génjeinek több mint fele a prérifarkasőstől származik, tíz százalékukat a kutyától, negyedüket pedig a farkastól örökölte.

 Hagyományos prérifarkas (balra) és a jóval nagyobb keleti prérifarkas koponyájának összehasonlítása Wikipédia  

A farkas- és kutyagének nagy előnyt jelentenek a keleti prérifarkasnak a fajtiszta prérifarkasokkal szemben. Minthogy ősei között nagy testű kutyák (dobermann és német juhász) voltak, és a farkas is nagyobb, mint a prérifarkas, így a hibrid 25 kilogrammos átlagos testsúlyával kétszer olyan nehéz, mint a klasszikus prérifarkas. Ezzel együtt állkapcsai is nagyobbak, izmai erősebbek, lábai gyorsabbak. Mindez nem csupán azt jelenti, hogy szemtől szembeni konfrontációk alkalmával az keleti prérifarkas lesz a nyerő, de a prédáért folytatott versenyben is szinte behozhatatlan előnyt élvez. A magányos állat is képes leteríteni egy kisebb szarvast, de többen már akár a hatalmas jávorszarvast is leölik.

Miközben a sima prérifarkasok a nyílt területeken szeretnek vadászni (ahogy a nevük is mutatja), addig a farkasok inkább az erőket kedvelik. A keleti prérifarkas ebben a tekintetben is a két vad ősének keveréke: a prérin és az erdőben is otthonosan mozog. Még az üvöltése is a farkasszerű mélyebb és a kojotra jellemző magasabb vonításból áll össze. Mára a keleti prérifarkas az USA teljes északkeleti részén honos. Olyan területeken is, ahová soha korábban nem merészkedtek a prérifarkasok, a farkasokat pedig már rég mind egy szálig kiirtották. Ahogy sok más, a természetes élőhelyének megszűnése miatt üldözött állat, ők is beköltöztek a városokba. Bostonban, Washingtonban is élnek, illetve az Economistnak nyilatkozó (gyanúsan magyar nevű) Chris Nagy zoológus szerint már New Yorkban is van belőlük vagy húsz példány.

Sok kutató arra gyanakszik, hogy a keleti prérifarkas kutya felmenőitől örökölte a városi boldogulás képességét, ugyanis a prérifarkas és a farkas kifejezetten utálják az ember közelségét. Emellett a kutyagének miatt a hibrid étrendje is változatosabbá válhatott, ami különösen hasznos, amikor az állatnak alapvetően a szemétből kell fenntartania magát. A városi keleti prérifarkasok gyakorlatilag mindent megesznek amit találnak: a töktől és görögdinnyétől kezdve az összes ételmaradékon keresztül a rágcsálókig, sőt a háziállatokig. Nem válogatósak, zsákmányolásuk után nem marad semmi, tehát szőröstül-bőröstül megesznek mindent. Ürülékükből azonban kiderül, hogy a macskákat is szeretik.

Viselkedési alkalmazkodásuk a biológusokat is lenyűgözi. Megfigyelték, hogy a vonatsíneket követve jutnak a városokba, ahol – eredeti életmódjukat a feje tetejére állítva – éjszakai állatokká változnak. Amikor átkelnek az úttesten, a járdáról való lelépés előtt mindkét irányban körülnéznek. A városi viszonylagos élelembőségnek köszönhetően az ott élő keleti prérifarkasok territóriuma alig fele annak, mint amekkora vadászterületet a vadonban birtokolnak.

    Új farkasfaj hódítja meg Amerikát a Nemzeti.net-en jelent meg,

[trinityprime4]

Amit már szeretném ha tudnának rólam!

Sziasztok! Ez vagyok én, magamból egy darab, senkit sem fog érdekelni, tudom hogy csak egy szem morzsa vagyok egy kis bloggal de, remélem elolvasod. Nos, a sztorim még ovis koromban kezdődött, amikor először segítettem a kamu barátomnak amikor eltörte a kis kocsit amit mindenki szeretett mondtam neki hogy csak szimplán mondjuk el hogy elnézést mi voltunk, de nem merte és amikor észrevették ezt a többiek a barátom cserben hagyott..... Azt mondta én voltam, ez szíven döfött, összeomlottam, ott, óvodás kis csoportban, onnan kezdődött. Minden napos piszkálások, volt hogy megvertek igen óvodában. Szégyen igaz? Akkor még nem hallottál arról mik történtek az általános iskolában. Első nap minden csendes de egy volt ovis társam ugyan oda járt ahova én, és hát már első nap ki lettem közösítve, szar nem igaz? Gondolhatod amikor azt hallgatod a többiektől hogy leprás vagy, pedig csak korán kezdtek előjönni a pattanásaim. Ezután a tesi órák következnek. ki vitték a cuccaimat, az alsógatyámat a fára akasztották és a tanárok kit okoltak emiatt? Engem hogy biztosan olyat csinálok ami nekik nem tetszik. Igen? Tényleg mondja már meg nekem valaki az miért rossz ha valakihez oda megyek mert látom hogy baj van és elmondja mi baj én segítek neki elmondom mit kéne tennie azután meg az van hogy miattam volt szar kedve meg hogy én biztosan bántottam,nos nem bántottam senkit, nem szóltam senkinek csak segíteni szerettem volna csak akkor szóltam hozzá valakihez. aztán egy gyerek a másik osztályból átkerült hozzánk, és mivel nem szeretett az osztályba járni azt mondta az igazgatónak és a szüleinek hogy én terrorizálom, tudjátok mi volt a levélben amit beküldtek az iskolában? hogy én minden naposan elveszem tőle az uzsonnáját a tíz óraiját és az ebédjét, meg hogy le húztam a gatyáját a tesi órán, ebből egy szó sem volt igaz, ezért sulit kellett váltanom. Átirtattak egy másik iskolába 7.-ben ott az utolsó pár héten tök jól ment, jött a 8. osztály, szerelmes lettem, ott kezdődött hogy "de szép szemeid vannak" Teljesen elvarázsolt. De el ballagtunk én arra ő amarra. Középiskola folytatódik a kiközösítés a minden napos csesztetés cigi csikk a kapucnimba a testnevelés felszerelésem a harmadikról kidobva a fára, nem szóltam senkinek, megvertek, nem egyszer, nem kétszer terror alatt voltam, teljesen el nyomtak, egyik nap már nem bírtam neki ugrottam két embernek is nos nem jöttem ki se jól se rosszul, ugyanúgy folytatódott.... De aztán egyik reggel arra kelek hogy egy levél várt a telefonom, egy szerelmes levél, olyan szépet még életemben nem kaptam, nos igen ő volt az aki teljesen megszerettette az énjét velem bele estem 1 évig és pár hónapig tartott a kapcsolat az első csókom és első szeretkezésemet is neki adtam megbíztam benne de elhagyott másért amikor azt mondta "örökké" nos én elhittem. Sajnos voltam olyan hülye hogy hittem neki, és ez még hagyján de még vissza fogadtam 4x igen jól olvasod 4x ebből egyszer megcsalt a többi 3 meg egy kamu szöveggel való lelépés volt. Miatta mindent megtettem sulit váltottam oda adtam pénzem időm tudásom csak hogy vele lehessek, engem nem érdekelt semmi csak ő, de átvágott, megint, ezután már óvatosnak kell lennem mind az emberekkel és mind a cselekedeteimmel em szabad kötődni, ezt megtanultam. De figyelj te ki olvasod ezt, ez az én élet történetem! Mindenem benne van nevess ki vess meg nyugodtan az ilyen embert ahogy érzem nem lehet megbecsülni csak eldobni, megvetni,utálni stb. DE TE KÉRLEK NE LEGYÉL ILYEN NE VESZTES MINT ÉN CSAK ELŐRE ÁLLJ FEL AZ ÜTÉS BÁRMENNYIRE IS FÁJ!!!!!!!!! Köszönöm hogy végig olvastad, remélem így már értesz mindent, sok sikert az élethez neked, aki ezt olvasod!!!

[nemzetinet]

Nyolcvanhat éve kommunista jelszóval robbantott Matuska Szilveszter

Nyolcvanhat éve került sor a hazánkban – békeidőben – történt eddigi, talán legnagyobb robbantásos merényletre. Máig sem tökéletesen tisztázott indíttatásból Matuska Szilveszter bécsi gyártulajdonos robbanószerkezetet helyezett el a biatorbágyi völgyhídon, amely a Bécs felé tartó gyorsvonat alatt felrobbant, és a hídról lezuhanó kocsikban 22 ember halálát okozta. Matuska hamar rendőrkézre került – majd néhány évvel később titokzatos körülmények között nyoma veszett.

1931. szeptember 13-án éjfél után 20 perccel a biatorbágyi völgyhídról a mélybe zuhant egy Budapestről Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat mozdonya és első hat kocsija, miután ekrazittal töltött pokolgép robbant fel alatta. A 26 méter magasból leforduló és hatalmas robajjal becsapódó vagonokban a 105 utasból és a tízfős személyzetből 22 ember meghalt, 17 pedig súlyosan megsebesült.

A ma már használaton kívüli viadukt 1883-ban egyvágányú hídként épült a Füzes-patak völgye fölött, a második vágányt 1898-ban fektették le. A merénylő a viadukt előtt a jobb sínszálon helyezte el a robbantóaknát, amely a második-harmadik kocsi alatt robbant fel.

Az IHO portál összeállítása szerint a robbantás után Bicskéről – a sebtében, a helyi szerelvényből összeállított segélymenettel – 1 óra 15-kor érkezett meg Torbágyra Veress Kálmán pályafelvigyázó és néhány pályamunkás. A hídhoz érkezve leereszkedtek a roncsokhoz, ahol az éjszakában néhány fáklya világánál folyt a munka.

A sérültek mentésében és a halottak kiemelésében – mérhetetlen döbbenet közepette – a helyi lakosság és önkéntes tűzoltók segítettek.

Borzalmas látvány fogadta őket: a földbe csapódott mozdony kazánja felrobbant, kiszakítva a füstszekrényt, a gőzdómot és a haslemezt. A lezuhant hat kocsiból három a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, három igen súlyosan megsérült. A roncsok eltávolítása több napig tartott.

A vizsgálat csakhamar kiderítette, hogy merénylet történt, habár annak indíttatására sosem derült teljesen fény.

Biatorbágy, 1931. szeptember 13. Fölrobbantották a biatorbágyi vasúti viadukton áthaladó bécsi gyorsvonatot. MTI Fotó: Reprodukció

102 kilométer/órával csapódott be a mozdony

Sokan köszönhetik életüket a mozdonyvezetőnek, aki utolsó szívveréséig fékezett, holttestének kiemelésekor fejtették csak le az ujjait a fékezőszelepről. Valószínűleg rajta múlott, hogy a vonat utolsó hat kocsija a sínen maradt.

A robbantás pillanatában a vonat sebessége 69,08 kilométer/óra volt. A hídról való lelépés után a gép 40 métert repült, és a túlsó hídfő rézsűjénél, a zuhanás során 102 kilométer/órára növekedett sebességgel csapódott a földbe. A vizsgálat szerint a mozdony a robbantás után 3,44 másodpercig haladt a hídon – más források szerint 2,6 másodpercig –, a földbe csapódásig pedig körülbelül öt másodperc telt el.

„A fordító” robbantott

Mivel a helyszínen kapitalistákat fenyegető levelet találtak, politikai merényletre gyanakodtak, a gyanú pedig csakhamar a kommunistákra terelődött. A levélben ez állt: „Munkások! Nincs jogotok, hát majd mi kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol otthon vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a kapitalisták fizetnek meg. Ne féljetek, a benzin nem fogy el. (A fordító)”

A Horthy-kormány a kialakult helyzet miatt néhány nappal később statáriumot, azaz rögtönbíráskodást rendelt el, amely aztán több mint egy évig érvényben is maradt. A történelemkönyvek szerint a statáriális rendelkezés alapján ítélték halálra egy évvel később az illegális kommunista párt vezetőit, Sallai Imrét és Fürst Sándort.

A mentők körül téblábolt Matuska

Sokaknak feltűnt – és rendőrségi bejelentések is születtek erről – a baleset után a helyszínen  bekötözve tébláboló, zavarta viselkedő  39 éves magyar származású bécsi gyáros, Matuska Szilveszter, aki a bécsi gyors indulásakor nem volt az utasok között.

A bécsi rendőrség magyar megkeresésre nem egészen egy hónappal később őrizetbe is vette Matuskát, rábizonyítva, hogy robbanóanyagot, vascsöveket, gyújtózsinórt vásárolt. Zavaros mellébeszélések után végül beismerő vallomást tett, és nem csak a biatorbágyi, de a másik két merénylethez is a nevét adta.

Utóbb az is kiderült, hogy az utolsó pillanatig nem tudhatta, hogy egy gyorsvonatot vagy egy tehervonatot fog-e felrobbantani. A menetrend szerint ugyanis a bécsi gyors előtt 15 perccel egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia a hídon; azonban a tehervonat késett, s emiatt elengedték a gyorsvonatot.

Matuska bécsi perén eljátszotta az elmebeteget, ám épelméjűnek minősítették és hat évre ítélték. 1934 novemberében Budapesten is bíróság elé került az ügye huszonkétszeres gyilkosság vádjával – a magyar elmeszakértők is beszámíthatónak találták.

hirado.hu

The post Nyolcvanhat éve kommunista jelszóval robbantott Matuska Szilveszter appeared first on PolgárPortál.

Nyolcvanhat éve kommunista jelszóval robbantott Matuska Szilveszter a Nemzeti.net-en jelent meg,

[ezmegigyhogy]

Valószínűleg az EP talált valamit, ha itthonról derült volna ki, akkor egy sima lelépés nem lett volna elég. Rebesgetnek róla sok mindent, de a sok buzizás biztos érzékenyen érintette. 

Kíváncsi vagyok, vajon mit készültek tálalni Szájerről, ami miatt pattannia kellett.

Vagy csak simán elővigyázatosságból szóltak neki, hogy most ez a buzizós narratíva fog menni, és nem lenne jó, ha közben valaki elkezdene vele foglalkozni?