#pokolgép | Explore Tumblr posts and blogs

sbknews · 1 year ago

Text

Historic Harley-Davidson Anniversary Celebrated In Budapest, Hungary

The Harley-Davidson® 120th Anniversary Festival has taken place over four days, from June 22-25, at the iconic Puskás Aréna Park in Budapest – Hungary’s national football ground and major event venue. The festival took over the park with a wide range of attractions and activities, including an indoor showcase of Harley-Davidson motorcycles old and new, celebrating some of the iconic brand’s greatest creations. Headlining the Harley-Davidson Expo was an exclusive European first viewing of the all-new 2023 CVO motorcycles, the CVO Road Glide and CVO Street Glide, globally revealed just two weeks before the festival began. Motorcyclists were also given the opportunity to test ride more than 70 Harley-Davidson motorcycles on the streets of Budapest – and beyond. And a tailored two-hour Pan America on-road and off-road demo experience, designed to fully test the capabilities of the adventure touring motorcycle, was also available. Riders and fans of Harley-Davidson made their way to Budapest from across the globe, travelling across Europe but also from the USA, Australia, South Africa and Singapore. Visitors were also treated to free tours of up to 300km, hosted by local experts, taking them far beyond Budapest to some of northern Hungary’s most scenic locations. One of the highlights for both visitors and locals was an extensive entertainment schedule, which included more than 50 bands across five stages. International acts such as Airbourne and Wolfmother from Australia, Larkin Poe from USA, fan favourite The Picture Books from Germany, and UK rock band The Darkness took to the arena stages, with Glenn Hughes Performing Classic Deep Purple bringing the show to a close on Sunday night. A clear Hungarian flavour was also added to the entertainment line-up with iconic bands such as EDDA Művek and Pokolgép also headlining. VIPs in attendance included Jochen Zeitz, Chairman, President and CEO of Harley-Davidson, overseeing a prize draw alongside Karen Davidson and Bill Davidson, 4thgeneration grandchildren of company co-founder William A. Davidson. A limited edition 120th Anniversary Harley-Davidson Heritage Classic was awarded to a UK winner. As well as a wide variety of creative custom motorcycles on show in various locations around the festival, Friday saw a customer ride-in Custom Bike Show, supported by Metzeler tyres, and featuring more than 80 bikes, brought especially to Budapest to compete, from eight different countries. The ultimate winner was Marco Sonnino from Italy. The company was also delighted to announce the location for next year’s 30th edition H.O.G. Rally, a free event open to all riders, which will take place in Senigallia, Italy from June 6-9, 2024. The outstanding location is less than two hours from Bologna and features iconic renaissance architecture, a stunning coastline and is surrounded by rolling hills and winding roads, making it a perfect location to plan a tour to in 2024. Kolja Rebstock, Regional Vice-President for Europe, Middle East and Africa said: “This was a truly incredible festival which epitomised Harley-Davidson as a truly magnetic brand and lifestyle that reaches far beyond motorcycles. On behalf of Harley-Davidson EMEA, I would like to thank the event organisers ‘SportMarketing Agency Kft’, the city of Budapest and of course the people of Hungary for embracing the festival’s combination of motorcycle, music and entertainment by making riders from all over the world welcome. We will head to Austria for our next large scale event on 5-10th September to welcome riders in celebrating 25 years of European Bike Week.” For more Harley-Davidson UK news check out our dedicated page Harley-Davidson UK News or head to the official Harley-Davidson UK website www.harley-davidson.com/gb/en/index.html Read the full article

#120th AnniversaryFestival #Harley #HarleyDavidson #HarleyDavidsonUK #MotorcycleNews #Motorcycles

0 notes

metalindex-hu · 1 year ago

Text

„A város, aminek nem tudom kimondani a nevét”: FEZEN zárónap – Székesfehérvár, 2023. 07. 29.

„A város, aminek nem tudom kimondani a nevét”: FEZEN zárónap – Székesfehérvár, 2023. 07. 29. - https://metalindex.hu/2023/08/05/a-varos-aminek-nem-tudom-kimondani-a-nevet-fezen-zaronap-szekesfehervar-2023-07-29/ -

Logisztikai kavarodások miatt csak utolsó nap sikerült kimennem a fehérvári fesztiválra, akkor is meglehetős késéssel, holott a System Of A Down Acoustic és a Depresszió műsora is érdekelt volna, de már utóbbinak is csak a végét csíptem el, azt mindenesetre láttam, hogy nálam szerencsésebbek azért elég sokan összegyűltek, meg a későbbiek során az is kiderült, hogy a nap pirotechnikai arzenálját is a Depresszió puffogtatta el, a két nagynevű külföldi csapat tartózkodott a lángok bűvölésétől.

Azt mindenesetre pozitív változásként éltem meg, hogy a másik nagyszínpad jó pár méterrel arrébb, és egy sátorba költözött, így most már nem kell tartanunk olyan negatív élményektől, mint amikor a Wellhello a szomszédból belehallatszott a Blind Guardian egy lassúbb tételébe. A két nagyszínpad között a vendéglátók töltötték ki a helyet, hamburgerek, lángosok, pecsenyék minden mennyiségben, a sörsátrakban a Dreher egyeduralmát csak egy kósza Pilsner Urquell-stand törte meg. A bátrabbak az extrém hintát is kipróbálhatták, én féltem, hogy visszajön a söröm. A viharnak csak a széle érte el a fesztivál területét, nem jártunk úgy, mint Wacken, pár csepp eső, az is elállt a HammerFall-koncert kezdetének tiszteletére.

Tavaly a fogamat szívtam (illetve csak a helyét) a budapesti HammerFall-Helloween-koncert alatt, most felhőtlenül adhattam át magam az élvezeteknek, vagy csak a szabad ég alatt hatott még jobbnak a műsor, mindenesetre most – ha lehet – még egy fokkal jobban tetszett, mint múltkor, bár a két zenekar műsora szinte ugyanaz volt, mint egy éve.

A HammerFall az új album borítóját ábrázoló molinó előtt kezdett pontban nyolckor, még világosban, ezt az új lemezt három számmal reprezentálták, persze közbe-közbeszúrva olyan régi közönségkedvenceket, mint az Any Means Necessary, a Blood Bound vagy a Renegade.

Most is megállapítottam, hogy Oscar Dronjak ugyanolyan görcsösen szólózik, mint Rudolf Schenker, de a Pontus Norgrennel közös ikergitárszólókban azért partner tudott lenni.

A Last Man Standing alatt valaki bedobott egy Pokolgép-pólót, amit Joacim Cans énekes először maga elé próbált, majd miután konstatálta, hogy nem jó méret, kiakasztotta David Wallin dobszerkója elé.

A Hero’s Return, On The Edge Of Honour, Riders Of The Storm és Crimson Thunder dalokat tartalmazó ’Crimson Thunder’-egyveleg csak részben volt az előző évekhez hasonlóan instrumentális, az utolsó két dalban már Joacim is visszatért, hogy jól megénekeltesse a közönséget.

A Let The Hammer Fall előtt a szokásos „Ki az, aki ma van először HammerFall-koncerten? És ki az, aki volt már többször?” kérdéspár mindegyikére egyforma elánnal jelentkezett az angolt még mindig nem beszélő, de a sör-pálesz kombótól már lelkes közönség, ahogy azt már megszoktam.

A Glory To The Brave-et Joacim telefonok ezreinek fényénél énekelte, majd bemutatta a zenekart, a cérnavékony Oscart valahogy úgy jellemezte, amit magyarban úgy mondanánk, 40 kiló vasággyal együtt. Ezután nagy karlengetések közepette elnyomták a Sweden Rockot, ami az egyórás főműsoridő utolsó dala volt.

A ráadás egy számmal bővült a tavalyihoz képest, a Hammer High és a Hearts On Fire közé bekerült a Hector’s Hymn, és ez előtt hangzott el az ominózus mondat. Miután Cans többször bepróbálkozott, hogy milyen jó újra itt… Magyarországon, itt… ebben a városban, végül bevallotta, „nagyon jó itt lenni, ebben a szép városban, aminek a nevét nem tudom kimondani.”

A Hearts On Fire végén a túlontúl elnyújtott lezárás alatt az énekes tüntetőleg lefeküdt az emelvényre és ásítozva várta a koncert végét, ami 21:22-kor jött el, 82 perc játékidőt követően.

Brotherhood / Any Means Necessary / The Metal Age / Hammer Of Dawn / Blood Bound / Renegade / No Son Of Odin / Last Man Standing / ’Crimson Thunder’-egyveleg / Let The Hammer Fall / Glory To The Brave / (We Make) Sweden Rock // Hammer High / Hector’s Hymn / Hearts On Fire

A Helloween öt perc késéssel ugyan, de a már tavaly is látott videófallal köszönt ránk este 10 után, és rögtön a Skyfall klipjével – és persze magával a 12 perces monstre dallal élőben –, amivel kellőképpen feladták a leckét a közönségnek.

Persze a rajongókkal nem lehet egykönnyen kibabrálni, az új lemez legkomplexebb alkotásával is képben voltak. Hát még az Eagle Fly Free és a Future World kettősével, amelyek refrénje aztán a belvárosig visszhangzott.

Kai Hansen percei jöttek, aki eddigre megvált „amerikás”, csillagos-sávos kalapjától, de nem vált meg a közönségre kikacsintó gitárjától. A ‘Helloween’ EP és a ‘Walls Of Jericho’ dalaiból összegyúrt egyvelege azoknak volt igazi örömforrás, akik a kezdetektől a zenekar rajongói voltak, jómagam csak a ‘Keeper’-lemezektől és Michael Kiske érkezésétől kattantam rájuk.

Kiske pedig most is leénekelte a csillagokat az égről, a másik énekes, Andi Deris pedig – miközben igyekezett felnőni hozzá hangilag – frontemberként jeleskedett, ebben viszont magasan lepipálta a másik vokalistát.

A Forever And One-hoz behoztak 2 bárszéket a két tenornak, amit a 2. refrén után maga Kiske vitt ki, miközben Deris a nézőket vezényelte. Ebből is látszott, hogy míg az egyik jobban tud bánni a hangjával, addig a másik jobban tud bánni a közönséggel, azaz jól kiegészítik egymást.

Sascha Gerstner percei jöttek, bár ezúttal nem tudtam ráhangolódni a gitárszólójára, amellyel felvezette a Best Time-ot. Ezt a dalt ő írta az új lemezre, és erős stílusbeli hasonlóságot mutat az I Want Outtal. De persze a Dr. Steinre mégis nagyobbat tombolt a tömeg.

Az első ráadásban jött a meglepetésdal, a tavaly hiányolt Perfect Gentleman, majd a 18 percben előadott teljes Keeper Of The Seven Keys, melynek végén egyenként vonultak ki a zenészek a színpadról.

A második ráadás Dani Löble dobszólójával indult, ez viszont jól sikerült. Emlékszem, amikor 2018-ban ugyanitt láttam először a héttagúvá duzzadt együttest, lélekben egy nyolcadik is ott volt a színpadon, Ingo Schwichtenberg dobszólója felvételről ment, vele párbajozott élőben Dani. Most önállóan is hozta a szintet, és nem volt idegesítő, mint a Szigeten, amikor a Judas Priest előtt egy rövidített műsorban időhúzásnak tetszett.

És persze a végén az elmaradhatatlan I Want Out, közönségénekeltetéssel, narancs színű lufikkal és konfettiesővel, ami olyan sűrű volt, hogy egy percig szinte nem is láttam a színpadot.

Markus Grosskopf páncélsisakban jött be a második ráadásra, Weiki – Michael Weikath – pedig, akinek régen végig ott lógott a cigi a szájában, majd egyre ritkábban gyújtott rá az újraegyesülés óta, most úgy játszotta végig a bő két órát, hogy nem láttam cigarettát a közelében sem. Ellenben a bagó helyét a mosoly vette át a szája sarkában.

Éjfél után 10 perccel fejezték be az előadást. Most aztán törhetem a fejem, melyik volt az eddigi legjobb. De én azt mondom, mindig az utolsó!

Skyfall / Eagle Fly Free / Mass Pollution / Future World / Power / Save Us / Walls Of Jericho (Playback) – Metal Invaders – Victim Of Fate – Gorgar – Ride The Sky – Heavy Metal (Is The Law) / Forever And One (Neverland) / gitárszóló (Sascha) / Best Time / Dr. Stein / How Many Tears // Perfect Gentleman / Keeper Of The Seven Keys /// dobszóló / I Want Out

Gondoltuk, mivel csúszott a befejezés, a Korda-Balázs-show (bocsánat, én így hívom Korda Gyuri bácsi és Balázs Klári párosát) már úgyis megy, de meglepetésünkre még állandó „előzenekaruk”, Csonka Pici Ding-Dong-ozott. Majd pár perc szünet után egy videóval indult az élő műsor, melyből kiderült, hogy újonnan szerződtetett menedzserük igen jól végzi a dolgát, mert Gyuri bácsit Liszt Feri bácsi szponzorálja.

Már az meglepett, hogy nem playback zenére énekelnek, hanem valódi zenekar van a hátuk mögött, az pedig egyenesen elképesztő, hogy a 85. évében járó Korda Györgynek még mindig mekkora hangja van! A műsorban aztán minden korszakból szóltak dalok, a Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem még apám kedvence volt, én a ’Keresztapa’ filmben csodálkoztam rá a dallamára.

De a Kaoma Lambadája idején már csajoztam ezerrel, ezt Klárika énekelte, akinek szintén nincs rossz hangja, de messze nem olyan elsőligás, mint Gyuri bácsié. Az Egy dunaparti csónakházbant pedig a ‘Pappa pia’ filmből ismerheti a fiatalabb generáció.

De persze mindenki a Reptérre várt, amit meg is kaptak rögtön a műsor első harmadában. Ez a fajta tombolás, amit fesztiválokon látni lehet az idős művész produkciójára, kicsit az Uhrin Benedek-jelenségre hajaz, bár el kell ismerni, ez nem ugyanaz a minőség, sem az előadás, sem a dalok színvonalában, hogy mást ne mondjak, maga a Reptér egy Máté Péter-dal. Hajnali egy körül hazafelé vettük az irányt, de az ott maradottaktól hallottuk, hogy a műsor végén még egyszer előadták legnagyobb slágerüket.

Nem könnyű szó egy külföldinek a Székesfehérvár, dupla mássalhangzó és ékezetes magánhangzók tömkelege is van benne. De nekünk elég, ha csak annyit megtanulnak, FEZEN, és legközelebb is megcélozzák a rendezvényt, ami még mindig igyekszik megtartani rockfesztivál jellegét és megpróbál évről évre olyan neveket elhozni, mint a HammerFall vagy a Helloween, akikért érdemes ideutazni.

Szerző: CsiGabiGa Fotók: Savafan és Csiki László Köszönet a lehetőségért a FEZEN Fesztiválnak!

#Koncertbeszámolók

0 notes