#magyarszínész

[nemzetikonyvtar]

A magyar színpadok és filmek „legnagyobb kisembere”

80 éve, 1941. október 6-én hunyt el Kabos Gyula New Yorkban

Az 1887 márciusában született Kabos Gyula 1905-ben végezte el Solymosi Elek színiiskoláját és lett budapesti kispolgárfiúból szabadkai színész. Saját visszaemlékezése szerint azonban már legelső, népszínházbeli színrelépése is balul sikerült 1902-ben, előlegezve mintegy a későbbi tragikomikus karaktert: egy operett lámpavivő statisztájaként nagy izgalmában rossz helyre lépett és a zenekari árokban kötött ki. „... így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikomikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”

Kabos színi pályája Szabadka, Zombor és Nagyvárad után 1913-ban Budapesten folytatódott a Király Színházban. A nagy háborúban Kabost katonai pótszolgálatra osztották be, de 1916-tól megint játszhatott. Föllépett a Kristálypalotában (ma Újszínház), a Fővárosi Orfeumban (Operettszínház), a Télikertben (ma Thália Színház), majd a Magyar Színházban és kabarészínpadokon. Vígjátéki és táncoskomikus szerepkörében mindig nagy sikert aratott. 1918-ban Nagyváradon próbált saját színházat alapítani, de a következő esztendőben (immár családos emberként) visszatért Pestre. 1924-ben szerződött a Vígszínházhoz, utána pedig 1926-ban a Fővárosi Operettszínházhoz, 1929 novemberétől – fél évig – a színház igazgatását is vállalta, azt átkeresztelte Fővárosi Művész Színházra, de a vállalkozás megbukott és Kabos saját vagyonát is elvesztette. Ettől fogva, bármilyen kedvelt és nagy sztár lett is színházban és a filmeknek köszönhetően, mindig anyagi gondokkal küzdött, adóssága és a családjáért: feleségéért, nevelt lányáért, egyetlen fiáért, de szüleiért és öt testvéréért érzett felelőssége okán is.

1931-ben az első magyar hangosfilm, a Hyppolit, a lakáj egyik főszerepét kapta, s lett a Csortos Gyula alakította címszereplő, a „legarisztokratikusabb komornyik” mellett a fölkapaszkodott újgazdag, de bőréből kibújni képtelen kispolgár, Schneider Mátyás, aki „a hagymát is hagymával” eszi. A Hyppolit után számos sikeres filmben (Meseautó, Ez a villa eladó, A kölcsönkért kastély, Úrilány szobát keres, Az én lányom nem olyan…) szerepelt, de a rendezők és a közönség nem engedte szerepkört váltani.

Vendégként számos színpadon láthatta Kabost a közönség; 1935 és 1937 között a Vígszínház, a következő évadban a Magyar Színház és az Andrássy úti Színház szerződött tagja is volt. Drámai szerepekben nyújtott alakításait a kollégák és a kritika nagyra értékelte, de a közítélet szerint „megragadt” a komikus kategóriában. Pedig a művelt, olvasott, (összegyűjtve máig nem olvasható) novellákat is író, Sztanyiszlavszkij módszerét ismerő színész játszott Csehovot (a Cseresznyéskert Lopahinját, 1924, Vígszínház), Molnár Ferencet (Ficsúrt a Liliomban, 1910, Szabadka), G. B. Shaw-t, Lengyel Józsefet, sőt Dosztojevszkijt is (Marmeladovot a Bűn és bűnhődés 1933-as Magyar színházi előadásában). Színésztársa, Keleti László szerint remek Molière-színész lehetett volna…

1939-ben elsősorban anyagi okokból, de az őt és családját is sújtó erősödő antiszemita támadások miatt is amerikai turnéra indult. A „korlátlan lehetőségek földjén” azonban nem termett Kabos számára babér – a magyar emigráns közönségnek játszott, mivel nyelvtudása nem volt elégséges egy hollywoodi karrier elindításához. 1940-ben Clevelandben megjelentette Pesten kezdődött… című filmregényét, majd a következő évben New Yorkban Öcsém… címmel adott ki könyvet. A vágyott meggazdagodást sehogyan sem sikerült elérnie, de a kimerítő folyamatos utazás és a reménytelen alkalmi föllépések következtében egészsége megrendült, szíve, tüdeje fölmondta a szolgálatot. 1941. október 6-án egy New York-i kórházban hunyt el.

Mindössze 54 és fél évet élt. 1996-ban hozták haza hamvait az emersoni (New Jersey) temetőből, ahol, mivel hibásan írták a nevét, alig lehetett rátalálni.

A figura, amit komédiásként kialakított, amit a saját alakjára szabott a „magyar Chaplin”, minden ízében – hadaró-habogó beszédmódjával, már ifjan is öregnek tűnő korpulens alkatán lógó vagy épp túl szűk ruhában, csetlő-botló, kacsázó mozgásával, ügyes ügyetlenségével, tágra nyitott szemű, értetlenkedő naivitásával – egy tipikus magyar kispolgárt, a hétköznapoknak is kiszolgáltatott, komikussá váló, de szerethető groteszk antihőst jelenítette meg. Utódai máig botladoznak nyomában a magyar színpadokon és filmekben, emiatt hatnak ránk most is Kabos Gyula alakításai.

Képek az OSZK, Színháztörténeti és Zeneműtárában találhatók.

Dr. Sirató Ildikó, Színháztörténeti és Zeneműtár