#én nem küzdök ezért tovább

[csacskamacskamocska]

Naivitás lvl ∞

Van egy főnököm, nagyon kedvelem és úgy gondoltam ő is kedvel engem. Néha már-már zavarbaejtő volt a decsinosvagy, dejólnézelki, ezértlelkesedik, azértlelkesedik, de mivel soha nem lépett tovább ennél (én ezt nem tartom zaklatásnak, akkor sem, ha olyan mondja aki nekem nem vonzó), és meg vagy tíz évvel fiatalabb is nálam, ezért helyére tettem, hogy ő ilyen nyitott, laza és a lelke mélyén tudja, hogy nekem ez jólesik, hát megadja, javítva ezzel a munkahelyi közérzetemet. A fészbukja tele a feleségével (szerelmem így meg úgy) meg a gyerekeivel. Igazán felesleges ez a nagy körítés. A lényeg az, hogy elkezdtem érzékelni, hogy le se szar, keresztül néz rajtam. Ha nem lett volna egyéb dolgom, meg ha mondjuk vonzódom hozzá, akkor bántott volna, így inkább csak olyan érzés volt, hogy "helló, hol a cukorkám????". De mivel a pszichológus szerint nekem akkora anyai szívem van, mint egy lakótelep, ezért elkezdtem aggódni érte, hogy ez a kiégés, ami miatt ilyen. Kora szerint, munkája szerint ez standard. Tegnap kiderült, hogy az a tényálladék, hogy összejött a nagyfőnök titkárnőjével, aki amúgy egy álomszép és nagyon csinos nő. És az összejövés elég komoly, mert már a gyerekeiket szoktatják össze. Naiv meg azért vagyok, mert én ezt láttam. Láttam a millió jelet, és megráztam a fejem és azt mondtam magamban, hogy barátkoznak. :D :D Hogy a pasi helyezkedik, hiszen a fönök titkárnője egy elég jó hírforrás. Hogy egyébként meg vonzó és egy férfi szívesen van vele, az meg tény. Gyönyörű nő. De ez a pasas nős, imádja a gyerekeit, most újította fel a házát, és milyen szépeket írt ki a fészbukra a feleségéről meg mindig szokta is emlegetni és olyankor olyan szépen beszél róla. Azt hittem, hogy ő vele ez a banális történet nem történik meg. :(

Amúgy, annál szarabb meg nem nagyon van, amikor egy szerelmet beárnyékol a dráma, a válás, az osztozkodás, a bűntudat, a fájdalom. Szóval, jó szar lehet neki – mondja a lakótelepnyi anyai szívem. Amúgy meg franc se tudja, hogy hogy élnek otthon. Úgy tűnt jól, de ez lehet élethazugság is. De az is lehet, hogy csak megy a farka után. Eh, mindegy, hülyének érzem magam. Ezerrel küzdök az anyámféle rosszindulatú gyanakodás ellen, erre kiderül, hogy anyámnak igaza van?

[xmrsstilinskix]

Úgy telnek a napok,hogy egyre jobban fáradok,érzem, nem vagyok jól. De téged ez nem érdekel. Bárhogyan is próbálsz meggyőzni vele,egy kis idő után te elfelejted amit igértél,és minden újra a régi. De én nem felejtek. Én nem felejtek,csak egyre ritkábban teszem szóvá. Nem felejtek,de egyre kevesebbet veszekszem veled. Nem felejtek,és te úgy hiszed,ez így rendben is van. Úgy hiszed rendben is van,hiszen nem kell elviselned a hisztiket,a veszekedéseket,azt hogy nem értünk egyet,hogy nem mondom el a véleményem. Úgy érzed,ez jó így. Aztán kérlelsz,mondjam el a véleményem,de én màr nem akarok. Kéred,hogy beszéljek, de már túl fáradt vagyok. Bekapcsolod a sorozatot,amit nézni szeretnél,miközben engem meg sem kérdezel,de nézem veled,mert te ezt szeretnéd. Nem csináltál meg előtte a házban semmit,ezért én csinàlom,te pedig nézed tovább a sorozatot. Le sem állítod, nem kelsz fel segíteni, még ha tudod beteg is vagyok. Szerinted ez rendben van így. Majd elalszol azon a sorozaton,amit te akartàl megnézni,én pedig aludhattam volna helyette,de miattad felkeltem. Szerinted ez rendben van így. Elaludtàl,és én egyszer megböktelek,de nem érdekelt,így vissza aludtàl. Szerinted ez rendben van így. Kaját csinálok este,mert tudom,nehezen kelsz fel reggel, talán időd sem lesz megcsinàlni,és igaz megköszönöd..de úgy érzem mégsem értékelsz engem eléggé..mert szerinted ez rendben vagy így. Nekem ez fáj,küzdök minden nap magammal,amik kavarognak a fejemben,amiket érzek,a fájdalom és minden más. Te ezekről tudsz,de mivel neked is vannak gondjaid,nem veszed nagy dobra az enyémeket. Szerinted ez rendben van így. Hullámvölgyeket élünk meg,elakarsz menekülni a veszekedésktől,ami szerinted rendben van így,mert Te fáradt vagy. Elvesztem önmagam,úgy érzem bekebelez a sötétség,a fájdalom, a kimerülés,amit te két nap után elfelejetsz,mondván neked sem könnyű. Szerinted ez rendben van így. Te nyugodtan eltudsz aludni,akármilyen veszekedés után,vagy tudva nekem fáj valami,miközben én fordított helyzetben forgolódom és nem jön a szememre álom,a gyomorgörcstől,de nincs baj,hiszen szerinted ez rendben van így. Nekem mindez fáj,de mivel Te nem tudod mit csinálj ellene,ezért ez rendben van így. Egyre jobban leépülök,már nem is ismerek önmagamra és csak kapálózok a semmiben,valami kapaszkodót keresve,de akárennyit találok,kis idő után mind elszakad..de szerinted ez rendben van így,hiszen te stresszelsz sok dolog miatt. Te elmondod,ami neked fáj,ami rossz..hogy neked mennyire nehéz és elvárod hogy itt legyek és támogassalak. Én itt is vagyok,anélkül hogy elvárnád tőlem,és szerinted ez rendben van így. Mellettem vagy,de olykor mintha csak fizikailag..és szerinted ez rendben van így. Lehet eljön az a pont,mikor egyáltalán nem fog érdekelni màr a szendvicsed,amit munkára viszel,nem fogom elmondani a véleményem,amit te annyira szeretnél hallani,nem foglak megölelni,pedig téged az nyugtat meg,nem fogom nézni a sorozatot sem,amihez neked márpedig kedved van,nem fogok aggódni,akárhányszor elmész valahova autóval,vajon minden okés-e hiszen elfelejetsz írni,lehet eljön az az idő mikor nem fog érdekelni..lehet eljön azaz idő,mikor nem fog érdekelni hogy félig forró,félig hideg vízzel iszod a kávét,lehet az sem fog már érdekelni,hogy felkeljek előbb,hogy téged felkeltselek,mert te nehezen kelsz fel. És szerintem ez rendben van így.

[ertednyilt-viragok]

Én akkor nem erőltetem ezt a barátságos dolgot, nyugodtan szarj le te is, ne keress, nem veszítettem elég embert az életemből így is. Tedd meg te is, és mutass rá arra, hogy milyen naiv voltam akkor, amikor azt gondoltam hogy a mi barátságunk még felnőttként, anyukaként is tartani fog.

[scorpiohoeex]

Bocs de én ezért a barátságért már nem küzdök tovább

[mercsuh]

nem felejte(le)k

az volt az első találkozásunk. megbeszéltük, hogy melyik sarkon, de én elrontottam, és nem oda mentem. nevettél, és azt mondtad, hogy nem baj, mert odajössz hozzám, maradjak ott. pár perccel később megláttalak, ahogy mosolyogva sétálsz felém. én is elindultam, mert nem bírtam egyhelyben állni az izgatottságtól. a szemeid.

másodjára voltunk ott. francia dalok szóltak, és ülhettünk volna fürdőkádban is - még elsőre meg is beszéltük, hogy majd legközelebb oda fogunk, de nem így lett. másodjára is sima szék volt, sosem ültünk végül a fürdőkádban. ki voltam öltözve, egy vizsga után mentünk oda. mondtál valamit a harisnyámra, és zavaromban lesütöttem a szememet. a térded.

a moziban úgy ültél, mint egy gyerek. a vászonról visszaverődő fény megvilágította az arcodat, és én nem a filmet, hanem téged néztelek. mosolyogtál akkor is, úgy tűnt, nagyon élvezed. ezen én is mosolyogtam. lemaradtam a film azon részéről, lehet ezt az egyet sosem bocsátom meg. a vállad.

nagyon fújt a szél. nem gondoltam, hogy felmegyünk a várhoz, nem ez volt a terv, nem is úgy öltöztem. kérdezted többször is, hogy fázok-e, de dacból azt mondtam végig, hogy nem. mindenesetre tetszett a kiállítás, jó, hogy felmentünk. a sötét teremben nem mertem rád nézni egyszerűen. attól féltem, hogy kitalálod a gondolataimat. kitaláltad így is. a te gondolataid.

a pesti oldalon elsétálni a rakparttól egészen a belvárosig. az árkádok alatt a fotóst fotóztam. most is megvan, az marad a kedvencem örökre. mindig nyitva van közben. a szád.

együtt néztük a sorozatot is, de mégsem. volt egy plusz takaróm. bármeddig elég lett volna. sosem akartam, hogy véget érjen. a hangod.

szerintem mi vagyunk az egyetlenek, akik egy olyan helyen így játszanak. most is vicces. mikor válogatásnál odafordultam hozzád, nagyon elpirultam. kivágott volt hátul a felsőm, és azt mondtad, hogy csak szépen esett a fény a hátamra, azért néztél úgy. leültem, de te mégsem akartál tovább mellettem ülni, így szembe kerültünk egymással. aztán meg telefonáltál, én piszkáltalak. te megfeledkeztél magadról, én megijedtem. mindketten elhúztuk. aztán a villamoson is. de a kezed.

utánanéztem és vérszilvafa. az egy díszfa. lehet az a pörgetés is csak dísz volt, de elbújtam volna benne. jó illatod volt. valahogy illett oda. azt hittem akkor, hogy minden klappol. te az illatoddal a nyárba, én a hibáimmal a karjaidba, hogy átfond a testem, és ketten... a nyakad.

a hajad, a hátad, a szíved, a lelked vagy az a mocskos eszed. mindened.

nem felejtettelek el. nem felejtettem el semmit. ez az igazi áldás és átok egyben. néha annyi mindent érzek, hogy egyszer csak megszűnök érezni. túl sok a jó, ami mind egytől egyig a legjobb, legkülönlegesebb még most is. de túl sok a rossz is, ami pedig a legelviselhetetlenebb, legfájóbb rossz, ami csak létezik. szeretek arra gondolni, hogy csak nekem nehéz ez az egész. hogy egyedül vagyok ebben. mert neked sosem kívánnám ezt. azóta folyton küzdök a tüskéimmel, és néha győzök, ezért megéri, néha pedig csúfos vereséget szenvedek. de még ezzel együtt is tudom, hogy minden rendben lesz, mert ezen vagyok minden erőmmel, hogy így legyen. te csak legyél boldog. a kedvemért. ígérem, egyszer majd nem fogok rólad többet beszélni.

[edharcos]

Szia Kata! (: Nagyon szeretem az írásaidat de egy dolgot nem értek. Te hogyan tudtad eldöntetni hogy meg akarsz gyógyulni? miért akartál meggyógyulni? Nagyon erős lehetsz mert ez annyira nehéz!!!!!!!!!! Én félek hogy sose jutok el odáig

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek a bejegyzéseim! Remélem segítenek neked, ahogy nekem is segítettek régen a külföldiek. ☀❤

Igen, nagyon nehéz, de ha körülnézel, hogy mivel telnek a napjaid, és rájössz, hogy talán másképp is lehetne, mert a döntés a te kezedben van, az erőt ad :) Az evészavart senki nem maga választja, de a gyógyulást igen! 

Hittem benne, hogy ennél csak jobb lehet. Szörnyen éreztem magam, és az evészavar mellett nagyon sok mindentől szenvedtem, fizikailag, lelkileg, miközben szinte senki nem tudott róla. Úgy éreztem, nem bírom tovább, és azt kívántam, hogy vagy legyen vége mindennek vagy inkább gyógyuljak meg, mert ezt így nem vagyok hajlandó folytatni többé. Kívántam a változást, vágytam rá, akartam. Aztán elkezdtem beszélni a barátaimnak arról, hogy min megyek keresztül, őszinte voltam és kezdtem megnyílni… Ez segített ahhoz, hogy elfogadjam magamban, hogy igen, evészavarral küzdök, de ettől még nem vagyok kevésbé értékes. Hiszen mindenki küzd valamivel… ezért ahogy nem ítéljük el érte a barátainkat, magunkat sem kellene.

A gyógyulásom úgy kezdődött, hogy hónapokig hallgattam pozitív videókat, történeteket hasonló problémával küzdő emberektől, akik már végigmentek ezen és tudják, milyen, és sok evészavaros anyagot olvastam, ami segített megérteni, hogy mindez nem az én hibám volt. Hogy nem azért történt, mert gyenge és undorító, önző, felszínes ember vagyok. Hanem egyszerűen csak megtörtént. Így álltak össze a feltételek. És ez erőt adott, mert végre nem volt értelme többé magamat hibáztatni. 

És hát, most itt tartok :) 

[mostanaban]

Ozsváth Zsuzsi: Mindazonáltal

Lehet, hogy nem sikerül elkezdenem ezt a szöveget. Az első bekezdés már megvan a fejemben, de a macska eleje egyre vehemensebben keresi a meleget a hajamban, míg a hátulja a billentyűzeten nyugszik. Talán most. 

Karácsony van. Nem, igazából ezt a karácsony dolgot nem akartam beleírni, de most itt van, szóval karácsony van, és két napja zabálok, pedig ez általában felháborodásra sarkall, mert nem a zaba a lényeg úgyse, meg nehogy már a zabáról szóljon az ünnep, meg különben is, a testbe szavakkal beleerőszakolni az ételt bántalmazás, satöbbi. Szóval úgy döntöttem, illetve nem is döntöttem, csak tojok bele. Én az év első felében megjártam a hadak útját, és kissé elpusztultam, az utóbbi félben raktam magam össze, mint egy legóvárat, úgyhogy köszönöm szépen, én most tolom a kalácsot, a májashurkát, és tojok a világra.

Nem jó. Ez túl indulatos. Pont azt akarom mondani, hogy nincs bennem indulat, csak valami különös megnyugvás. Vártam nagyon az év végi szabadnapokat. Nyáron költöztem haza Budapestről, épp lehetett közlekedni a határon minden további nélkül. Két barátom hozott haza autóval. Most megint a szüleimnél lakom. És persze így, fél év után, ismét vágyom a saját térre, vagyis albérletbe, de lesz majd az is, csak rendeződjenek az anyagiak. 

Szóval nyár végén visszatértem a színházhoz, a legkedvesebb (báb)társulathoz, a Lilliput Társulathoz. A Valahol Európában próbafolyamata maga a lelki rehab volt. Egy hónapig napi szinten kellékesként tettem-vettem, osztottuk az észt a kollégáimmal, szünetben kentük a zsíros kenyeret, roppantak a kerti paradicsomok. Aztán szeptemberben egy esti sörözés alkalmával szinte komolytalanul felvetettem: mi lenne, ha beiratkoznék teatrológia alapképzésre Kolozsvárra, végül is mindjárt hat éve színházazok. És az ige testté lett, meggyőztek a barátosnéim, hogy ez nem is olyan elvetemült gondolat, sőt, és hogy mindenképp. Úgyhogy pár hét múlva ismét egyetemista lettem. Csőstől jöttek a görög tragédiák, és a szolidáris kritikus tömeg, nevezzük kórusnak, és jött Sztanyiszlavszkij, és a roppant idegesítő régi magyar írásmódban tálalt szomorújátékok, és a többi, és a többi. Jól esett gondolkodni (ja, ez egyébként folyamatos jelen), megismerni – akárha virtuálisan is – az évfolyamtársaimat, jól esett sokat olvasni, még ha olykor mégoly fárasztó is. De az egyszer biztos, hogy sok időm nem maradt hülyeségeken elmélkedni, nem hagytam a lelkem csüggedni, és ezért vért izzadva is küzdök, ha kell.

Rájöttem, hogy a mechanikus eszközök is kiválóan működnek, ha észreveszem, hogy kezdek belefolyni egy alattomos örvénybe. Arra gondolok, hogy például ha benyomok a youtube-on egy The B52’s dalt, akkor tulajdonképpen már el is kezdtem a saját megváltásomat. És ez hót komoly. Vagy mechanikus az is, hogy elráncigálom magam a kertbe, vagy egy domboldali sétára, mert egyébként tudom, hogy utána minden jobb. Nem hagyhatom eluralkodni magamon a borút. Persze ideje van annak is, és nem is az elfedéséről beszélek, de nem veheti át az uralmat. Nem akarok a sötétben élni, az nem élet.

Aztán jött a drágalátos (tiran paraszt bunkó) megyei tanácselnök, és szétb****a a nagyváradi kultúrintézmények költségvetését, organigramját, A színház például a román és magyar társulatok 30-30 százaléknyi dolgozójának elbocsátására kényszerült, a Várad kulturális folyóirat megszűnt önálló működésében létezni, satöbbi. Szóval így év végére kaptunk egy adag cifrafosást is, lehetett hetekig azon görcsölni, hogy 2021-től ki veszíti el a munkahelyét, s ki nem, amolyan karácsonyi ajándékként.

Mindazonáltal, hogy idén mélyen csalódtam pár emberben, azért még többnek tartozom hálával. Jó érzés, hogy júniusban megjelent az első verseskönyvem, amelyről komótosan jelennek meg kritikák, és hogy felkerült a Horváth Péter Ösztöndíj longlist-jére; hogy nagyjából rendszeresen publikálok verset, néha prózát, kritikát; hogy megjelent pár antológia is, melyeknek részese vagyok. Szakmailag megnyomtam az évet, és ez baromi jó érzés, mindeközben meg tombol egy világjárvány, és ez sok embertől elvág, ami rossz. Vegyes, istentelenül vegyes, néha nevetségesen szélsőséges érzések törnek elő belőlem. Szinte álomszerű a lét, és mégis, ennél valóságosabb nem is lehetne.

Nem tudom, mi lesz, és hogyan tovább. Mostanában sokat merengek, figyelem a csöndet, itthon nem beszélek sokat. Szeretek egyedül lenni. És félek a magánytól. Elalváskor hosszú monológokat intézek emberekhez. Fejben minden sokkal egyszerűbb. Elképzelem, hogy mit mondok, és elképzelem a válaszokat is, igen, válaszolnak. Elindul a párbeszéd, kedvemre alakítom, nézem a filmet, aztán kissé elszomorodom a gyávaságomon. Más azt mondaná, ez nem igaz, hülyeség. Nem vagyok gyáva, mármint. Csak akkor a fejemben miért ilyen flott minden, és a valóságban miért rezzenek össze. Meddig tart kigyógyulni a bevett sérülésekből, hogy ismét egész legyek, hogy azt érezzem, elég vagyok, és elég jó vagyok, nem vagyok egy béna szerencsétlen. A kérdő mondat végére kérdőjelet teszünk.

Ozsváth Zsuzsi

Fotó: Fortepan

[nemmondommegannacska]

03.12-14

Nagy változások nincsenek. 

Még mindig röhögő görcsöt kapunk, ha meglátunk egy tehenet, ahogy becaplat a képbe, vagy mászik a lépcsőn. 

A Gangesz időnként változtatja a színét: pár esős, mennydörgős nap után iszapos, sárgás-barna lett a korábbi méregzöld víz. 

A majmokkal még mindig hadilábon állunk.

Kellemes koncertekkel szórakoztatnak minket. 

A jóga órák kemények, de én azt szeretem! Napköszöntés, fejen állás, hátrahajlások (teve), csípő nyitás mindenféle verzióban, hasizom, csavarások, eke póz, halasana....Még nem volt túl sok kartámasz, várom a kézenállást. Segédeszközökkel, taradícionális vonalon. Hibajavítás, páros gyakorlatok. Kevés az egy hónap mindenre.

Már vagy 5 mantrát el tudok játszani szitáron és egy raga-val is próbálkozunk, ami jó nehéz. Kezdem érteni ezt a raga dolgot, de csak, mert Gábor, a szolfézs-mester elmagyarázta, amikor befeszültem, hogy én ezt nem értem és soha nem is fogom és amúgy is csúúúúnyaaa ez a skáááálaaaaa! Tanuljunk már valami máááást! (jövő héten már más nóta lesz)

Jól le lehet mérni a hullámzó hangulatomat azon, hogy milyennek érzek egy órát. Tegnap pl tök jól ment a szitár és imádtam, hogy ilyen nehéz dalt tanulunk, tiszta eufória volt, full koncentráció, ma viszont nem volt agyam, nem tudtam a tempót tartani, nem találtam a hangokat, szenvedtem. Bénán ment ugyanaz a feladat, ami tegnap még simán. Frusztrált lettem és legszívesebben földhöz vágtam volna a hangszert, látta a kissrác is, hogy torzul a fejem, de amúgy nagyon béna tanár, csak berakták, hogy kezdjen velünk valamit - Buwan a szitár király, ő meg az unokaöccse, aki láthatóan még életében nem tanított, mert nem nagyon tud vezetni minket, nem instruál, káosz van. Időnként Buwan tartja az órát és akkor megtanulunk fontos szabályokat, amikről mindaddig szó se esett. 

Meditáción is ma totál feszült voltam: azon meditáltam, hogy mi a faszért kell egy fallal szemben ülve aum-oznom 45 percen keresztül, miközben küzdök azzal, hogy ne azt érezzem, amit érzek és ne arra gondoljak, amikre folyamatosan gondolok. Megjegyzem, a tegnapi (első) meditáció óra sokkal jobb volt, folyamatosan mozogtunk, táncoltunk, inkább volt ötritmus vagy transztánc jellege, mint meditáció. 

A mai viszont nehezebbnek bizonyult, mint bármelyik eddigi óra. Egész energikus voltam felkelés után, és - sajnálatomra - a medi óra az asana helyett volt, és nem utána. Ahogy tegnap a kundalini meditáción átjárt a tánc öröme, a szeretet, az eufória, éreztem mindenféle energiákat mozogni, kapcsolódást, csakrákat, (és a többiek is, ez kiderült), na hát ez a passzív meditáció felért egy kínzással. Semmit nem éreztem, csak ellenállást. Van hova fejlődni, de hát mondták is, hogy ez a jóga csúcsa, nem az ászanázás. Számomra az a legnagyobb feladat és kihívás, hogy ne csináljak semmit. Értelmezhetetlen már leírva is :D

Kiültünk a kávézóba a Ganga partra. Normális, olasz kávét adnak, nem neszkávét, az orrunk előtt őrlik meg a  kávé szemeket és mindent lehet kérni kókusztejes variációban - ha épp nem fogytak ki a kókusztejből -  kókuszvirág cukorral, a habba virágot rajzolnak, ritka kincs és nagyon közel van, nyammmmiiii. 

Az indiai emberek itt aranyosak és van egy olyan szokásuk, hogy szeretnek fehérekkel fotózkodni. Sokszor előfordult velünk és az osztálytársainkkal is, hogy egy csapat indiai, vagy egy család köré gy��lt egy szelfi erejéig. 

Ezen mi eléggé elcsodálkoztunk, hogy vajon miért ekkora érdekesség - vagy szerencsét hozunk? - aztán arra jutottunk, hogy valszeg nem nagyon látnak fehér embert. 

Valaki még otthon azt mondta, hogy Rishikesh olyan, mint Siófok. Most már értem, hogy mire gondohatott - sok a belföldi és a külföldi turista is. Namármost képzeljük el, hogy a Zala megyei kis faluban lakó család ellátogat a tanyáról Siófokra, ahol fekákkal találkoznak - valami ilyesmi lehet ez is. Eddig csak a filmekben, meg a neten látták. 

Pont a vírusparán járt az agyam, amikor egy ilyen csapat a mellettünk ülő szőke turistalányt betalálta. A lány annyira közvetlen volt, hogy az indiai kisfiúnak puszit is adott, teljesen közel mentek egymáshoz, aztán minket is invitáltak, összeálltunk egy kép erejéig, puszi részünkről nem volt, de kézfogás igen - elköszönés és megköszönésképp - nem lehetett nem elfogadni és viszonozni. Nesze neked korona, hát itt pont ennyire megy a stresszelés a helyiek részéről. Van nálunk trutyi - fő a biztonság alapon nyomunk egy kis fertőtlenítőt és megkínálom a szöszit is.

Visszafele megint röhögőgrcs - tehénke jön le a lépcsőn, imádom! 

Kicsit szomorú vagyok, tegnap Magdalenával nagyon jót jammeltünk, impróztunk - én fuvolán, Gábor harmóniumon játszott, Magdaléna, kis sámán csajszim! énekelt. Csoda ez a lány! Holnap haza megy. 

Tegnap gyors és nehéz döntést kellett hoznia: mielőtt ellehetetlenedik a haza jutása lelép, félbehagyva a kurzust - rengeteg járatot töröltek Finnországba, Dánia is zárta a határt, az Ukránok is. Teljesen megértem: ott náluk az egyik legjobb az egészségügy, ritkán lakott és pár nappal a haza útja után lesz egy workshopja, amire már eladta a jegyeket - nem ragadhat kint, nem ragadhat karanténban, neki nagyobb kockázat maradni, mint menni. 

Ja, és egyedül van. Itt rajtunk kívül mindenki maga van, senki nem jött a párjával, a testvérével, a barátnőjével, a kiskutyájával. Irigyelnek is sokan minket, Maura mondta, hogy annyira cukik vagyunk, ahogy bújunk meg szeretjük egymást, hogy nagyon elkezdett hiányozni a pasija. 

Amikor mondjuk jóga után ölelkezünk meg bújunk, sokszor néznek minket és olvadoznak, mint ha édes kölyök kutyákat látnának, úgy örülnek nekünk: you are sooooo cuuuute felkiáltással. 

Ha Gábor nem lenne itt, lehet, hogy én is menekülőre fognám - noha otthon jelenleg rosszabb a helyzet, mint itt. 

Bár ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak - teljesen irreális számokat mutat India a korona fertőzöttek számára vonatkozóan - 1 milliárd fős lakosságra van durván 70  eset és 2 halálos áldozat. Hiszi a piszi. Oroszország meg Afrika is szerintem  detto - a népességhez és / vagy a területhez képest nagyon kevés az eset. Vagy nem is tesztelnek, vagy leszarják az eseteket és nincs karantén, vagy nem regisztrálják, vagy nem jelentik le. De ne legyen igazam. Mert ha igazam van és pl Delhiben felütötte már rég a fejét, az elég kellemetlen.  

Az a tervünk, ha itt beütne a crach, hogy felmegyünk a hegyekbe - Zsófi pasija Bhatwarit  javasolta, a nepáli határ irányában. Én simán el tudom képzelni, hogy ott vészeljük át az őrülett valami cuki ashramban, ahol van kaja meg szállás meg net. Meg természet, hegyek, vízesések, patakok. Kevés ember. 

Apu is azt mondta, hogy jelen állás szerint talán jobb, ha kint maradunk. 

Mivel otthon semmi munka, a seggünkön ülni és parázni itt is tudunk. Csak legyen mit enni, meg legyen wc papír :D

Na de tovább, mi is a helyzet itt.....

Ez a shatkarma téma nekem nagyon bejön! Már mindenféle módon ki tudom magamat pucolni egy kis langyos sós vízzel: 

 - egyik orrlyukból a másikba - megy, mint az ágybaszarás

- szájba vett vizet az orron át kinyomni - elég trükkös, de már simán megy

- orron be, szájon ki - ez könnyű

Csodálatosan kipucol! Minden reggel megcsináljuk, baromi hangulatos, ahogy együtt öklendezik, fújtat, szörcsög, turházik meg köpköd az egész csapat a jóga terem előtti tornácon, miközben a majmok ölik egymást a fákon hintázva :D :D 

De a hatása! Szerintem gyerekkorom óta küzdök az eldugult járatokkal - valójában nem is tudtam eddig, hogy milyen, amikor teljesen tiszta és átjárható az orrom. Julit is megtanítom esküszöm, talán leszokik az orrcsepp baromságról!

Utána kapalbhati, uddiyana bandha, nauli - a has behúzása és a hasizmok jobbra - balra mozgatása is nagyon jó gyakorlat, ma ráéreztem! Masszírozza a beleket, támogatja az emésztést, a vérkeringést és az izmokat - de még migrén ellen is jó. 

Egyébként sok mindennel úgy vagyok, hogy “na, már ezért megérte ide jönni” - sok olyasmit tapasztalok, ami fontos tanulás, hasznos technika, igazi tartalom, amit haza tudok vinni a tarsolyomban. 

A nagy teszt persze az lesz, hogy mit tudunk majd beépíteni a hétköznapi életünkbe. - Pl a heti egy Pongrác közösségi házas ászana óra mellett fogunk-e otthon gyakorolni. Kérdés, hogy visszaáll-e a hétköznapi életünk, mert most ha haza mennénk, akkor se ugyanaz az életforma várna, mint amit otthagytam. 

Pont mondtam is Fekának, hogy figyelni kell itt, hogy mit kíván az ember - azt mondtam, hogy elegem van a shopból meg ebből a folyamatos munka mániából  - tessék, nincs semmi munka. Nyavalyogtam a légszennyezés miatt - két hét alatt fellélegzett a bolygó, Peking időtlen idők óta nem volt ennyire szmogmentes. Azt kívántam, hogy ne az az élet menjen tovább, ami akkor volt, amikor kimentem - hát nem lesz olyan, szinte biztos - de még az se biztos, hogy haza jutunk az eredeti terv szerint. Utazni akartam - noha úgy volt, hogy ez csak belső utazás lesz, nem látunk sokat Indiából - nagyon úgy néz ki, hogy tovább utazunk és megnézhetem a hegyeket, a Himalája lábát.. Azt kívántam, bárcsak a zene valahogy visszagyűrűzne az életembe - noha nincs semmi időm zenélni, sűrűbb időszakban hajat mosni se - tessék nekem fuvola, szitár, ének!  :) Azt kívántam, hogy találjam meg a társamat és tessék, mindehhez itt van nekem Gábor, szuper társ, szuper pasi, imádat van!

Egyelőre optimista vagyok, igyekszünk minden helyzetből kihozni a legjobbat, menni az áramlattal és nem aggódni :) 

[helyzetkomikum]

Laura (XIX. rész)

Nem hittem el. Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen egyszerű szó, ilyen igaz lesz egyszer. „Elmúlik.” –mondta mindig apám, mikor épp azt újságoltam, hogy milyen jól vagyok, és végre boldog. Csak így, egyszerűen, semmi különösebb hozzáfűzni valóval azt mondta nekem, elmúlik.  Most pedig a könnyeimmel küzdök. Nem tudok, nem erre az egy egyszerű szavacskára gondolni. Annyira elhittem, hogy majd menni fog ez a boldogan, amíg meg nem. Elhittem, hogy csend lesz, hogy új élet, meg tiszta lap. Új lakásba költözés, meg a vele járó izgalom.  -          Kidobjam? -          Hagyd, majd én. Ki vettem a kezéből a virágot, de megszúrt a tüskéje. -          Ó, a francba –gyorsan a számhoz veszem a vérző ujjam, és a kukához sietek. -          Nem hiszem el, hogy megint kezdi ez a rohadék!   -          Tudod, túl szép volt ahhoz, hogy ezt el lehessen hinni. -          Fel kell jelentenünk. Ez nem mehet így tovább! Én ezt nem bírom. Féltelek, és ebbe lassan beleőrülök.   -          Igen? -          Igen! -          Engem csak ne félts! Elegem van nekem is belőle, de ezt most nekem kell elintézni – Ahogy ezt kimondom, fogom is a kabátom, felhúzom a tornacsukám, és a táskámért nyúlok. A táskám mélyén lapuló apróságról nem szóltam neki. Jobb is. Már nem vagyok az a kis védtelen, mint akkor este. -          Hová mész? -          Elvarrni a szálakat. -          Mi? -          Te pedig itt maradsz! És bármi is történjen, nem mozdulsz! -          Laura! –hallom, hogy hív, de már ajtón kívül vagyok. A rózsa nem egyedül jött, egy kártyával érkezett, ezt persze nem mutattam meg Endrének. „Várlak. Ott. Ma este 20:00.” Ennyi állt rajta, és nekem ez pontosan elég volt. Nem sokára nyolc, a forgalom szerencsére már csendesebb, így még bőven van időm a hídra érni. Igen, arra a bizonyos hídra. Ahol minden majdnem véget ért, ahol minden elkezdődött.   -          Állj meg ott, ahol vagy! –szólok rá, amint közelebb lépne. -          Nem akarlak bántani, kérlek csak hallgass meg! -          Akkor sem akartál nem igaz? – nézek rá, közben a zsebemben szorongatom szerény kis önvédelmi eszközöm. -          Nem tudom, hol is kezdjem. -          Az elején, Bálint! –a torkomban dobog a szívem, de hallani akarom, mit akar mondani. -          Sajnálom. Egy szörnyeteg vagyok. Én, nem tudom, hogyan tehetném jóvá. -          Jóvá? –fakadok ki. -          Tudom. Sehogy, épp ezért most látsz utoljára. Elbúcsúzni jöttem.   -          Értetlenül nézek rá –közelebb lép a korláthoz, és mire észbe kapok, már a híd szélén áll. -          Bálint! –kiáltok rá. -          Sajnálom, Laura! Még utána lépek, de késő. Nem érem el. Az emberek sikítását hallom, de csak tompán mindent. Valaki mentőt hív, én pedig csak állok, és nem hiszem el. Lenézek a vízre, de semmit nem látok. Minden fekete, csak a város fényei tükröződnek vissza róla. Kutatom, hátha felbukkan, de csak a szél fodrozza a víz tetejét, sehol semmi mozgás. -          Én, én nem tudom, hogy…Én… -          Jól van, csak nyugodjon meg! –rohan hozzám az egyik járókelő. -          Nem sokára itt vannak a mentők, semmi baj nem lesz –fogja meg a vállam egy nő. -          Olyan gyorsan történt, nem tudtam, én nem tudtam… -          Csak lassan, hölgyem, és mondja el, mi történt pontosan! –faggat a helyszínre érkező rendőr. -          Egyszerűen leugrott, én pedig nem tehettem semmit. Túl messze voltam. Én, én… sajnálom –hadarom el, a szívem olyan gyorsan ver, attól félek, kiugrik a mellkasomból, és leveti magát ő is a Dunába. -          Felvesszük a vallomását, várjon itt! Egy mentős rám terít egy takarót, mintha ez bármit is segítene. Remegek, de nem a hidegtől. Várok. Majd nem sokára meg is érkezik a vallatóm, akinek megint csak azt mondom el, amit az előbb kíváncsiskodó kollégájának. Hazudhattam volna, hogy nem ismerem, talán könnyebb lett volna, de sokk alatt leblokkol a hazug agyféltekém. Szóval elmondtam, hogy együtt dolgoztunk, meg hogy mióta ismerem. És, hogy viszonzatlan szerelmes volt belém, de a zaklatásról hallgattam. -          Értem, rendben. Köszönöm, és fogadja részvétem. -          Ennyi? -          Hmm? –fordul vissza. -          Most már elmehetek? -          Mentősökön múlik –int az egyik mentősnek a rendőrnő. -          Jól van? -          Mit gondol? –nézek rá felhúzott szemöldökkel. -          Ha nincs rosszul, hazamehet. -          Igen –erősen bólogatok. –Jól vagyok. Jól vagyok, jól vagyok –mantrázom tovább magamban, amíg a kocsimhoz nem érek. Vége van. Most már igazán vége van. De akkor miért sírok? –kérdezem magamtól, miközben a könnyeim törölgetem.   -          Laura! -          Vége van, Endre –rohanok be egyenesen a szobába. -          Mi? -          Vége. -          De minek? Mi történt? Ugye nem? -          Mi? -          Ugye nem csináltál semmi hülyeséget? -          Nem. -          Mond már, mi van! –ráz meg, hogy magamhoz térjek. -          Leugrott, onnan ahonnan én is majdnem. Bálint, öngyilkos lett. -          Te találkoztál vele, anélkül, hogy szóltál volna? Mégis mit gondoltál? Bajod is eshetett volna! -          Nem hallod, amit mondok? Meghalt! –emelem fel a hangom. -          Hallom, de kicsit se érdekel. Megérdemelte. -          Meg –sírom. -          Megölt az ideg, annyira aggódtam érted –húz magához. -          Vége van, Endre –szorítom magamhoz még erősebben. -          Vége –ahogy ölelem, érzem, hogy a remegésem végre alábbhagy, és elönt a nyugalom.   Nem akarom elhinni, de igaz. Már a hírekben is benne van: -          A fiatal férfi leugrott ma este a Szabadság hídról szerelmi bánatában, és a kiszemeltje végignézte –olvassa a szörnyű hírt a bemondónő. -          Kikapcsoljam? -          Ne, hagyd csak! Hallani akarom, mit hordanak össze. -          Főzök egy teát addig, jót fog tenni –szalad ki a konyhába. Alig ferdítettem az igazságon, és a média se túlzottan színezte ki, ami jó hír.  -          Laura, az ott nem…? –lép be a szobába a bögrével, közben a képernyőre mutat. -          De igen, az ő, Kornél, de mit keresett ott? -É 

UI.: Tudom, tudom régen volt Laura... Kövezzetek meg. :( 

[pupakok-blog]

Ahogy olvasom a soraidat, annyi minden eszembe jut róluk, de néha olyan érzésem van, mintha kiesnének a fejemből, mielőtt még le tudnám őket írni. Na azért megpróbálom. Az első egy-két hétben azt hittem, nagyon szükségem van az egyedüllétre, és hogy emberek nélkül tudjak töprengni egy kicsit. Aztán lassan hiányozni kezdtél te is, mások is, főleg, mert itt nem tudok olyan szinten kapcsolódni senkivel, amennyire az jólesne. Egyrészt a nyelv is, de az általános attitűd is más, ezért sokszor nehezemre esik részt venni a mindenféle társalgásokban, eseményeken. Otthonról meg nem igazán tudok beszélgetni senkivel... anyám néha felhív, de inkább kihallgatásnak érzem az egészet, folyton csak kérdez, aztán olyan, kéretlen tanácsokkal traktál, amikre én is nyilván rájöttem már. Amúgy csak Szilvivel beszélgettem hosszabban, azt is főleg rólunk (mármint rólad és rólam), párszor leírta, hogy vagy, és hogy milyennek tűnik ez az egész kívülről. De ezen kívül másokkal csak pár mondatot váltottunk, és leginkább azt érzem, hogy senkit nem érdekel, mit csinálok, hogy vagyok - abba is hagytam a blogolást, és inkább csak magamnak írok naplót az eseményekről. Elég nehezen megy, de már talán hangyányival könnyebb, mióta elkezdtem. Közben sokat gondolok rád, hogy vajon mit csinálsz. Hogy miket sütsz-főzöl mostanában, hogy hogy megy a tornázás (és igen, érdekelsz és nagyon szuper, hogy már két hete csinálod!), hogy van-e épp kajálási vagy egyéb őrület a Mókában, hogy milyen volt az openspace-alkalom, hogy csinálsz-e megint füzeteket... Anyámék tudnak rólunk, szóval gondolom mindenki tudja. Azt hiszem nem olyan emberek, akik ennyire nyíltan mutatják ki az együttérzésüket, szóval ha csak nem veted fel, szerintem nem fognak mondani semmit. Amúgy anyám azt mondta - miután elmondtam, hogy mi van -, hogy attól még ő szívesen találkozik és beszélget veled. Valószínűleg elmennek majd a koncertre (mert közel is van), ha van kedved, felhívhatod, vagy ilyesmi. Bár nem tudom, mennyire akarsz vele találkozni. A Klimtes sztorihoz és az utána levő fejtegetéshez (meg folyton újraolvasom az írásaidat, és látom, hogy egy másikban is megvan ez) nekem vegyes érzések tartoznak. Mert - és talán beszéltünk ilyesmiről korábban - általában te jobb vagy ezekben az apró kedvességekben (legalábbis nekem ez a benyomásom), és úgy tűnik, mintha olyan végtelenül könnyen menne neked. Én meg néha azt érzem, hogy vért izzadok, hogy eszembe jusson valami hasonlóan frappáns kis valami, de nem mindig sikerül. Amikor sikerült, annak örültem, és az nagyon jó volt, mert tudtam adni én is valamit, aminek örülsz. Aztán néha úgy értelmeztem a reakciód, hogy nem tetszett, vagy nem adtam eleget vagy mittodumén. És ilyenkor rosszkedvű lettem, mert hát hiába próbálkoztam. Lehetséges, hogy picit emiatt is, amikor beszóltál valami miatt - de persze közben néha viccelni akartál -, akkor talán azért vettem komolyan, mert nagyon meg akartam felelni. Mert persze voltak olyan alkalmak, amikor meg nem viccből mondtad. És nem mindig tudok különbséget tenni a kettő között. (Amúgy meg szabad kérdezni, hogy pontosan milyen események láncolata volt csütörtök este? ha nem akarod, nem kell elmondanod) Tudod, párszor, amikor merengtem kettőnkön, és hogy hova tud ez vezetni, megpróbáltam elképzelni, hogy vajon milyen lenne mondjuk 10, 20, 30 év múlva. És volt, hogy nem tetszett - amit láttam, megijesztett (a már leírt "félek, hogy megkeseredünk" verzió). És valahányszor elmerengtem ezen, visszatértek ezek a negatív jövőképek, és már szinte elkerülhetetlennek tűntek. Egy ideig hagytam is ezt a dolgot, nem képzelegtem tovább, mert nem tudtam mit kezdeni ezzel, hogy akkor most tényleg ez lesz? De most hétvégén elértem valami mélypontot, és hiába próbáltam beszélgetést kezdeményezni másokkal, nem sikerült, és arra jutottam, hogy egyedül maradtam, senki és semmi nem segít. És csak feküdtem az ágyon, visszatekintve az egész életemen, hogy hol rontottam el, és hogy már vagy 10 éve ugyanazzal küzdök, miszerint elfogadjam magam. És nem találtam a kiutat. De egyszer csak ráébredtem, hogy egy dolog van, ami most kell ide, és amit talán sosem tanultam meg igazán, semmilyen iskolában: magamtól megtalálni a lendületet. De tényleg. Hülyeségnek hangzik, de tényleg erre jutottam, hogy az összes iskolában ott voltak ezek a külső motiváló erők, amik a befejezés után egyszer csak eltűntek, és nem volt, ami továbbvigyen. És hogy most itt a lehetőség, hogy magamtól megtanuljam ezt. És elkezdtem én is minden reggel edzeni és tornázni. És pl. elkezdtem ilyen alap dolgok rajzolását megtanulni. Fura, de tényleg úgy tűnik, hogy nem sikerült megtanulnom azt, hogy kitartással és rendszerességgel többet el lehet érni, mint csak simán tehetséggel. Fúha...kicsit elkalandoztam. Na szóval visszatérve az eredeti témára, ezután újból elmerengtem, hogy vajon mi lesz 10, 20, 30 év múlva, mit fogok, fogunk csinálni? És megváltozott a kép. Már nem volt ijesztő. Kicsit közös és bizonytalan volt, az igaz. És sokat kell hozzá küzdeni, az is biztos. Azt is leírtam, hogy félek, te vagy az egyetlen ember, akihez ilyen közel tudok kerülni. Mert keringett bennem egy gondolat, miszerint vajon egy párkapcsolatból én rá tudok-e jönni, milyen is vagyok és mit is szeretnék úgy, hogy együtt maradjunk közben? És hogy hol érek véget én, és hol kezdődik a másik? És mivel én ennyire bezárkózós vagyok, vajon meg tudok-e nyílni másnak? De most már nem tudom, hogy ezek a gondolatok kívülről jöttek vagy a sajátjaim. A középsulis emlékeimet nézem, és látom, hogy másoknak az ilyesmi mennyivel könnyebben ment, és azt érzem, hogy le vagyok maradva. Én sosem voltam igazán senkivel ilyen közeli kapcsolatban. És mások sem voltak velem. Talán ezek miatt gondolom, hogy nem stimmel valami. Mert most, hogy ennyi mindent leírtam, jobban is vagyok, és el tudom magunkat képzelni együtt. De kell hozzá dolgozni, és kell a segítség, nekem is. Talán kicsit kusza ez a sok dolog, ami most így eszembe jutott, de remélem, valami érthető belőle. A decemberi hazalátogatáshoz nem csináltam tervet, gondolom karácsonyozás meg ilyesmik... Konkrét elképzeléseim nincsenek. Ha szeretnéd, együtt tölthetjük az első pár napot (19-20-21-...), hogy beszélgessünk és csináljunk valamit közösen. Képzeld, eszembe jutott valami, amit csinálhatnánk, na majd elmondom élőben.

[csendespercek]

Tanítványaihoz pedig így szólt: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét? Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.

Lk 12,22-31.

EGYSZERRE CSAK EGY NAP

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. (Mt 11,29)

Az özvegység fájdalmával küzdve sok olyan napot éltem meg, amikor még a ruháim érintését is kényelmetlennek találtam, és azon gondolkodtam, hogyan mehet tovább az élet egyedül. Amikor így érzek, Jézus szavaira emlékezem: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Mt 11,28). Emlékszem, azt gondoltam, hogy csak erőltetni kell mindezt, úgy, hogy hagyom, vezessen Isten. Túl könnyűnek tűnt, hogy csak magamra gondoljak, és a jövőm miatt aggódjak. Azon is morfondíroztam, hogyan leszek képes fenntartani a házamat, és a napokat egyedül túlélni. Egy idő után felfedeztem a boldogulásom titkát, mégpedig abban, hogy időnként percről percre, óráról órára, vagy napról napra kell élni. Ezek a napok összeadódtak immáron két és fél évre, és bár még mindig küzdök, tudom, hogy erősebb vagyok, és további gyógyulás következik. Tudom, hogy ha továbbra is Istenben bízom, és engedelmes maradok, Isten vezetni fog - napról napra.

Imádság: Atyánk, szabadíts fel bennünket a jövő miatti aggódásból, és segíts minden nap benned bíznunk! Ámen.

Isten napról napra vezet tovább minket a jövőbe. Lenore Warton (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK AZ ÖZVEGYEKÉRT!

[ertednyilt-viragok]

Milyen szép, erős és kitartó legjobb barátság ez, LOL

[nemzetinet]

EZ CSÚÚÚÚCS!

BRÉKING! MEGSZEREZTÜK A HUNYADI-FILM MÁSIK TITKOS FORGATÓKÖNYVÉT

Magyar Idők Online

A napokban kiszivárgott Hegedűs Bálint Hunyadi-filmjének forgatókönyve nagy vihart kavart a magyar kulturális közéletben. A nándorfehérvári diadalnál a héber tüzéreket és a lovári pattantyúsokat buzdító, babgulyást kanalazó Hunyadi János ábrázolása még a fantasztikus regények rajongói körében is óriási megbotránkozást keltett. Azóta a forgatókönyvet korrigálták, a fantasztikus jeleneteket kivették és az ostrom buzdító beszédének a mondanivalóját sokkal inkább a mai kulturális élet hangulatához igazították. Ám lapunk megszerezte ezt a változatot is. Most pedig szigorúan titkos dokumentumokat ismertetünk. Kérjük ne osszák meg senkivel.

AZ OSTROM ELŐTT I.

(A nándorfehérvári vár udvara, a lovagi-tornákhoz használt emelvény egyik tornyocskájában Hunyadi János kormányzó, a vár védelmezője áll, mellette két apródja: Dúló Béla és Hajcsár Ehellős. Előttük tömérdek vitéz, az ország minden féléjéből és fajtájából. Hunyadi beszédhez köszörüli torkát, szögedies tájszólással beszél.)

Hunyadi János: – Vitézöim!

(döbbent, néma csönd a várudvaron, Hajcsár Ehellős megrugdalja Hunyadi lábát, a kormányzó kijavítja szavait.)

Hunyadi János: – Magyari vitézöim!

(páran felkiáltanak, azokat is letorkolja a felhördült sokaság. Hunyadi döbbenten néz a két apródjára, és kérdőre vonja őket.)

Hunyadi János: – Nem értöm én? Miféle rossz eb marta öszve őket? Sömmit nem mondanak. Még csak nöm is ordítanak! Anyámasszony vitézöi!

(a két apród fölényesen összevonja szemöldökét, egymásra néznek, egyikük megszólal, kifinomult humanista tájszólással.)

Hajcsár Ehellős: – Jó urunk nem komprehendálja, mert kódexek helyett kardot forgat, de a mai időkben, melyeket a humanismus egyetemleges szellemisége jár át, már nem lehet így szólni a zsoldért küzdők táborához!

Hunyadi János – Nem értöm!

Dúló Béla: – Persze, hogy nem érti! Maga a vas és nem a tenta szolgálója! De mi megmagyarázzuk, hogyan szólhat úgy minden zsoldosához, hogy egyikük se érezze magát exkommunikálva a szónoklatból!

(Hunyadi János a fejét vakarja)

Dúló Béla: – Mivel a traktátusokban azt találtuk, hogy nincs olyan magában álló dolog, mint a hungarus, hisz több részből tevődik össze, akár a greko filoszok által megfigyelt atom, ezért célszerű felsorolni az összetevőket, mert így lesz kerek egész!

(Hunyadi János nagyokat pislog és megszorítja a szablyája markolatát. Az egyik humanista leereszkedően útba igazítja.)

Hajcsár Ehellős: – Nos… szóljon először a héber tüzérségéhez, ugyanis ők vannak a legkevesebben és nem oly lelkesek, úgy látom!

(Hunyadi János most sem érti, de mivel vészesen telik az idő, jónak látja ha a humanistákra hallgat.)

Hunyadi János: – Bátor héber tüzéröim, kik móresre tanítsátok a gaz tereket! Ím hát, harcba szólítalak ebben a nagy órában, melyben eldől hazánk sorsa…

(A haza szóra a két humanista apród forgatja a szemét, de még mielőtt megszólalhatnának, a héber tüzérek köréből kiemelkedik Júda Efraim és egy kisebb ágyúgolyóbist vesz a kezébe.)

Júda Efraim: – Urunk, kormányzónk! Mi héber tüzérek vallási okokból mégsem tudunk együtt harcolni a többi zsoldossal, ugyanis a csata napja épp sabbathra esik, és ha nem is mozdulunk el az ágyúk mellől, kiszámoltuk, hogy az ágyúgolyóbis másfél mérföldre is eljut, s az már sértené a szent törvényeinket…melyek szerint tilos minden…

(Hunyadi János arca vereslik, mint a rák, és mennydörgő hangon kezdi letorkolni a héber tüzérséget.)

Hunyadi János: – Hogy aprítana föl a jerusálemi sakter! Nem lösz itt haza, ha most vonakodtok harcolni! Ebadtái! A zsoldot bezzög mögkaptátok!

Júda Efraim: – Csakhogy az szerződésben, amit az írástudókkal kötöttünk, Izraelre mondom, benne foglaltatik, hogy vallási ünnepeinket ugyanúgy megülhetjük mint a katholikusok, és kényszerrel sem vehetnek rá az ellenkezőjére!

(Hunyadi Jánosnak majd kipattan a szeme idegességében, az apródokhoz fordul, kérdőre vonva őket.)

Hunyadi János: – Ki skribálta azt a szörzödést? Az ördög fattyát!

Hajcsár Ehellős: – Uram! Csigavér! Napnyugaton már csak így kötik a szerződéseket, hisz figyelembe veszik a zsoldosnak jelentkezők religiojat, nemzetiségét és azt is, hogy ember, némber vagy még nem suffragált ez ügyben. Ha kivételeznénk, akkor bármikor sanctionalhatna minket a Német-Római Birodalom és a legkeresztényibb francia király…

Hunyadi János: – Ebből ölég! Fogy az idő! Ha ebadtái nöm harcolnak, nosza akkor szólok az egyebekhez. Kik a következő, hogy is mondtátok… lögkisebbségek?

Dúló Béla: – Hát a lovári pattantyúsok jóuram! De szóljon a vezetőjükhöz, Lajkó Fáraóhoz, a többiek vakon követik őt.

(Hunyadi János megembereli magát, a pattantyúsok felé fordul, majd néven szólítja a vezetőjüket.)

Hunyadi János: – Fáraó! Lépj elő nemös vitézöm, hadd lássam, mily bátor fia vagy te a hazának!

(Dúló Béla visszafogja Hajcsár Ehellőst, aki a haza szó hallatán barackot akar nyomni Hunyadi János fejére. Ez utóbbi türelmetlenül:)

Hunyadi János: – Hát mit késlöködsz? Én vagyok a te urad, parancsolód! Állj fel ha szólítalak!

(a pattantyúsok közül kiemelkedik egy fiatal legény, bőrsisakját a kezébe veszi és hajbókolva nyögi ki a várkapitánynak)

– Jóurunk! Fáraó vajdánk nincsen itten, hogy üssön beléje az istennyila, mert vasra verték pár nappal ezelőtt, hisz acélozott…

(Hunyadi megrökönyödve)

– Az én tömlöcömben lakozik?! Hát ki fog titeket vezötni?! Az meg mi, hogy acélozás? Válaszolj, különben halál fia vagy!

– Jóurunk! Hát az úgy vagyon, hogy éccaka, mikor a sereg nagyrésze horkol, Fáraó összvegyűjti a páncélingöket, tőröket s egyéb vasakat, majd eladja a némötnek, aki havonta eccer erre jár….

(Hunyadi János leveszi a sisakját, kiengedi hosszú, szürke haját, majd tépni kezdi, minekutána előrántja kardját, azzal hadonászik.)

Hunyadi János: – Munkakerülők! Tolvajok! Hadd lám, hadd lám ki fia-borja van még köztötök! Ebadtái!

(a humanisták megrémülve a nyers erőszak látványától, urukat csillapítják, s a zsoldoslistát böngészik, keresik a következő csoportot, akikhez uruk szónokolhatna, Hajcsár Ehellős Hunyadi fülébe súgja.)

Hajcsár Ehellős: – Uram! Telik az idő! Most vagy soha… szóljon a horvát huszárjaihoz! Leghűségesebb katonái ezek uram! Vérben viharban edzett hadfiak! Az adriai szirén hős magzatjai!

Hunyadi János: – Hát ti horvát huszárjaim! Mörre vagytok a töngernyi sokaságban!? Vonjátok ki kardotokat! Szalutáljatok! Hajrá a gaz terekre, a hazáért!

(a várudvaron minden vitéz összenéz, nem értik, hogy mi ütött a várkapitányba, majd egyikük, akit sokan meglökdöstek s szólásra unszoltak, kiáll a sorfalból, majd felkiáltja)

– Hunyadi urunk! Münk zöld lúról, dogos pattantyúsról meg üvegtótról hallottunk, de még hírből sem ismerünk horvát huszárt! Mi fán terem a? Nincs horvát itt miközöttünk!

(a sokaságból egy gúnyos hang is kihallatszik)

– Megint túl sok babgulyást evett osztán félrebeszél!

– Fingik az esze! Már mindenütt tereket lát!

(rendezői utasítás: és így tovább pár gunyoros megjegyzés)

(a seregben mindenfelé nevetés tör ki, vannak akik hasukon fetrengenek, a humanisták arcáról lehervad a vigyor, és kezdik érezni a veszély fémes izét a szájukban, amint a toporzékoló Hunyadi le akar menni, hogy lekaszabolja az illetőt, hisz zsoldosgyilkolásért Hágába citálhatják a kormányzójukat, s magukat is.)

Hajcsár Ehellős: – Urunk! Erre most nincs idő, mindjárt itt a terek!

Hunyadi János: – S ki száll völe szömbe ha mögérkezik! Nosza válaszoljatok tentafosók! Nincs vitézöm! Egy söm! Valaki titokban kicserélte söregemet!

Dúló Béla: – A szerbrácokba mindig bízhat, hisz ők a terek első prédája! Szóljon nemes vitézéhez, a Dugovics nevűhöz!

(Hunyadi János a kétségbeesés ormain és a megbolondulás határain még utolszor megpróbálja).

Hunyadi János: – Dugovics jó vitézöm! Tebenned bizakodom én s egész hazád! Vezesd szebrácaidat (lopva hátranéz a humanistáira, hogy jól mondta-e, azok bólogatnak) győzelemre! Fel a várfokára!

(Dugovics duzzogva egy hordón ül, és egyre mérgesebb ábrázattal figyeli Hunyadi szózatát).

Dugovics Titusz: – Elég legyen! Én nem küzdök érted Hunyadi! Senki sem kényszeríthet, hogy saját vérem ellen harcoljak, hisz jól tudom, drága testvéremet janicsárnak vitték gyermekkoromban, s mi van, ha netalán vele zuhannék a halálba a fehérvári öregtoronyról? Amilyen a sors, ez éppenséggel megtörténhet! Szóval én nem harcolok teérted Hunyadi!

Hunyadi János: – Áruló! Vörjétek vasba! Hát mind mögkergültetek? Csak benned bízom már Magyar Bulcsú lovashadvezér! Állj fel! Szólalj mög! Hát hun vagy hűségös vitézöm!?

(a páncélozott sokaságból előterem egy medvetermetű vitéz, ám sodronying és buzogány helyett finom velencei selyemben pompázik, térdig érő, indákkal hímezett ruhát visel, arca kifestve, mint egy metreszé, hosszú, derékig érő haját bekondorította. Hunyadinak káprázik a szeme, mintha rémet látna.)

Hunyadi János: – Eszöm vesztem! Hisz nincs farsang?! Miféle maskarát csináltál magadból hű Bulcsú vitézöm?

Magyar Bulcsú: – Intolerancia! Úgy öltözködöm, ahogy akarok, s ezentúl Bulcsának nevezzen Hunyadi uram, hisz én a némber nem mellett suffragáltam!

Hunyadi János: – Mi ütött böléd te terekvérivó? Mért böszélsz úgy, mint holmi humanista?! Ártottak az eszednek Bulcsú vitöz! Eridj szedd magad vasba, közel az ősellen!

Magyar Bulcsú: – Jobbágyészjárású! Mucsai vadember! Nem tiszteli a firenzei divatot! Hát küzdjön veled az, aki oly bárdolatlan, mint te vagy!

(Ennek hallatán Hunyadi szeme lángba borul, és mint egy ketrecbe zárt oroszlán, vadul tombol, Hajcsár Ehellős pedig Dúló Béla egyetértésével és támogatásával gyorsan kupán vágja a kormányzót, aki összve esik a lovagi-tornákhoz használt emelvény tornyocskájában, majd Hajcsár Ehellős kijelenti, hogy kezükbe veszik a vár sorsát, hisz eddig is az értelem kellett volna kormányozza az országot, nem a brutális esztelenség.)

(Eközben a toronyőrök jelentik, hogy feltűnt a török a láthatáron, órák kérdése már, és megkezdi az ostromot, Hajcsár Ehellős és Dúló Béla kupaktanácsot tart, majd bölcsen, és teljes egyetértésben határoznak):

Hajcsár Ehellős: – Mondd Béla, voltaképpen láttál te már gaz törököt, vagy csak azt tudod róluk mit a főkapitány mondott és öszvehordott?! Hogy a patás ördögök maguk, kereszténységünk pusztítói, országunk megrontói és egyéb unalmas phrasisokat. Pedig gondolj bele mi mindent adtak vala a muzulmánok, izmaeliták és böszörmények a világnak!

Dúló Béla: – Arithmetikát, az orvoslás tudományát, az építészet titkait, s ezen felül literaturát… Sevilla, Córdoba…

Hajcsár Ehellős: – Bizony, bizony s a lajstrom véghetetlen! Nem is hódítok, ők, hanem inkább művelők, s mivelhogy a déli országrészek elnéptelenedtek, így is úgy is kellenek új telepesek…

Dúló Béla: – A szultánjukról pedig az a hír járja, hogy rajong a csillagvizsgálásért, s kedveli a humanistákat! Bölcs, kiművelt emberfő lehet, nem oly mucsai, mint ez itten!

(belerúg a földön eszméletlenül fekvő Hunyadiba.)

Hajcsár Ehellős: – Úgy van! Mihaszna barbár!

(ő is rúg egyet a kormányzóba.)

(A humanisták gyorsan intézkednek, minden készen áll tervük végrehajtásához, a kapuőrökhöz futnak és megparancsolják nekik, hogy nyissák meg a kaput a török előtt, mert meg vannak győződve arról, hogy végül meg tudnak velük egyezni, s a terek-magyar paktumtól, melyet nemsokára megkötnek, felvirágzik majd az ország, melyet mesterséges gyűlöletkeltéssel uszított a nagyszerű Terek Birodalom ellen Hunyadi János kormányzó s egyéb gaz hívei.)

(Pataki Tamás paródiája)

EZ CSÚÚÚÚCS! a Nemzeti.net-en jelent meg,

[zarojel-hu-online-hirmagazi-blog]

Botka László - Karácsony Gergely tandem?

New Post has been published on https://zarojel.hu/botka-karacsony-paktum/

Botka László - Karácsony Gergely tandem?

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje így foglalta össze a szombati szegedi baloldali értelmiségi találkozó célját: “lépjünk egyet a demokrata, patrióta értékközösség felé”.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBlbHMlQzUlOTElMjBCTCUyMC0tJTNFJTBBJTNDaW5zJTIwY2xhc3MlM0QlMjJhZHNieWdvb2dsZSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHN0eWxlJTNEJTIyZGlzcGxheSUzQWJsb2NrJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjM1MzUzMDE5ODMlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG8lMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGY2VudGVyJTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”142943″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=”center” onclick=”link_image”][vc_column_text]

Botka László pontjai

Megfogalmazta azt a tíz pontot, amiből kiderül, mit ért ő és az MSZP igazságos Magyarország alatt. Úgy vélte, ezek az alapvetések a reménybeli partnerek értékrendjével is azonosak.

Az Orbán-rendszer szegénységbe és kilátástalanságba taszítja a magyar családokat és az időseket, óriásira növeli a társadalmi igazságtalanságokat. Ezen változtatnunk kell, és ezért a tehetősebbeknek 2018-tól jobban ki kell venniük a részüket a közteherviselésből.

Magyarország demokrácia, nem autokrácia, vagy diktatúra.

Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, nem pedig Oroszország csatlósa.

Az ország egyik legnagyobb problémája az elvándorlás – olyan prosperáló országot kell teremtenünk, amely a fiataljainkat itthon tudja tartani.

Egy magyar ember előrejutását nem befolyásolhatja az, hogy milyen (szegény, vagy gazdag) családba született bele.

Környezeti értékeink megóvása érdekében a megújuló energiákra kell fektetni a hangsúlyt.

Minden állampolgárra kivétel nélkül ugyanazok a törvények kell, hogy érvényesek legyenek, s véget kell vetni a féktelen korrupciónak.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBtJUMzJUExc29kaWslMjBCTCUyMC0tJTNFJTBBJTNDaW5zJTIwY2xhc3MlM0QlMjJhZHNieWdvb2dsZSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHN0eWxlJTNEJTIyZGlzcGxheSUzQWJsb2NrJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjUwMTIwMzUxODUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG8lMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGY2VudGVyJTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Folyt.köv.:

Az oktatás és az egészségügy borzasztó állapotban van, és amelyet azonnal rendbe kell tennünk.

A felesleges stadionépítések és szimbolikus gigaberuházások helyett az állampolgárokra kell költeni a pénzt.

A nők társadalmi helyzetének javítása nem várhat tovább – azonos munkáért azonos bért és megbecsülést kell adni.

Botka szerint:

“Ha ezt a tíz tézist végre már közösként tudnánk felfogni, akkor valódi lépést tennénk afelé a demokrata értékközösség felé, amelynek esélye van Orbán legyőzéséhez.”

https://www.facebook.com/mszpfb/videos/1563635400360851/

Az eseményen részt vett Karácsony Gergely, aki többek között arról is beszélt, hogy akik Botka-puccsot akarnak vizionálni, azok biztosan ne benne keressék ennek főszereplőjét. De még csak ne is az MSZP-n belül, sem pedig a Fideszben. Úgy fogalmazott:

“Botka Lászlóval én szívesen küzdök egy igazságos Magyarországért, ellenében biztosan nem.”

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBoYXJtYWRpayUyMEJMJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyNjQ4ODc2ODM4MiUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

[csinii]

Azt mondtad, majd holnap hívsz, ez azt jelenti, hogy ma már nem. Mégsem merek aludni, mert attól félek, csörren a telefon és nem veszem fel. Mindig én akarok tovább beszélni, még akkor is, ha azt ingyenesen lehet, mindig te vagy az aki hamarabb elköszön, ezért tudom, hogy megint csak nekem fáj érted fejem. Vajon hiányzom én egyáltalán annyira, mint te nekem? Vagy ezt is csak szeretném, hogy így legyen? Tudom, hogy szeretsz, de azt is, hogy tudnál jobban, ez még nem az a szint ahol szíved oly lázasan dobban, mondd miért mindig én szeretek jobban? Lehet, hogy azt hiszed, hogy annál amit érzel, már nem lehet jobban, mégis én küzdök érted sokkal jobban. Akkor kérdem én, jogosan mondod-e nekem azt, hogy mindennél jobban szeretsz, mikor még azt sem tudod, hol a határ ameddig a szeretetben elmehetsz? Remélem sikerül majd eljutnod neked is, addig ameddig nekem, s így majd egálban lehet köztünk a szerelem...