Zajok a nappaliból �� Traxelektor 2023. 08.
Ahogy közeledett Augusztus 20., már egy hete Sickratman Trubadúrjának az a négy sora szólt álmaimban, hogy: Dózsa, Koppány, Görgey / és Hunyadi Péter / Münköt mündég majd' mündönki / cafatosra szétver.
A Buzi-e vagy? című albumon hangzott el ez a dal 2004-ben, és nyilván az egész egy jókora szarkazmus, mégis mókás, hogy Paizs Miki a magyarokra támadó mindenféle ellenségről (jenki, ruszki, talján, tót és rác és dzselák, zsidrák és más rémek) vizionált benne, miközben olvasom épp, hogy azért költöztetik ki a budai várból a Hadtörténeti Múzeumot, mert a nyomorult honvédelmi miniszter is a várba vágyott, mi több, kellett neki a kilátás a budai hegyekre. Érted? Széthordtak egy közgyűjteményt, ezért. Ó, honvédőm, miniszterem! Lovagolj el, de mentében, a budai naplementében!
A nagy magyarveszejtő Regensburg környéki, sötét, nyirkos, bajor pincék egyikének mélyéről érkezik interferenc a Phar EP-vel, ami összevetve a tavalyi Torz LP-vel, és a tteevloooponn jaarok neha, neha en... EP-velvalahol a kettő között áll. A bajlOs afféle bevezetésként hangol fel minket a lényegre, a tárgyalásra. A tormEnte lassú EBM elektrója klasszikus indusztriál melódia, különös extrákkal. Ezen extrák egyike, hogy a szerző előszeretettel használja kultfilmek hangmintáit. A trükkje az, hogy a magyar szinkronokat részesíti előnyben, szóval én, aki ragaszkodom az eredeti hangokhoz, alapból elvéreztem a sampling felismerő versenyt. (TormEnte flash: Sebaj Tóbiás Anne Clarke buliba indul a londoni, nyári estében. Minden remek, mindaddig, míg egyszer csak észleli, hogy rossz helyen fordulhatott el, és fogalma sincs, hogy találja meg a West Hendon Broadway 118-at, buli helyét. Előzőleg még a gombaadagjának felét is elnyammogta a végtelen iparnegyedben bandukolás közepette, így, miközben beszáradt pofával nyúlósakat nyammog, öt percig tart, mire el mer indulni az egyik szűk ipari udvaron át, aminek árnyékos, jobb oldala olyan, mint egy meteorbecsapódás miatt félbemaradt terítés a főprésmester lányának lagzijára. Aztán mégis elindul, de hamar megbánja, mert zöldszemű bakosok dünnyögnek egyre dühösebben a vasasztalok alól – hé, arról volt szó, hogy opera lesz!) A lemez legerősebb felvétele az Orphaneum, ezt egy csetes közvélemény-kutatás is igazolta, fáradhatatlanul és eltökélten épülő ipari techno, ami nem csap át őrült táncolhatóságba, nem úgy az azt követő re:fuffl. Ez a tévloopos lemezről már megismert táncorientált interferenc, középmagas old school dobokkal, tribal meneteléssel, ahol mindig valami komisz lendkerék visszaveti a féktelen forgást, megeszi a lendület(et). A szenvedés, vagy némi fájdalom valahol mindig ott bujkál az interferenc lemezek bizonyos szakaszaiban, a hangminta választások rendre erre terelik a hallgatót, mint most a záró track +1 mit? esetében, ahol a forrás az 1968-as Histoires extraordinaires, és persze magyarul vakul. Tökéletesen révületes levezetés, hogy őszinte legyek, én kicsit frászt kapok tőle, ahogy Edgar Allan Poe pislog a fókusztalan mélységből, de ez mit sem von le ennek az ambient-techno kollázsnak az erényeiből. Természetesen a bandcamp az egyetlen elérhető forrás, de mint majd olvashatjátok a hónap lemezeinek majdnem felére nem lát rá a nagyságos spotify, sajnálom!
Fentebb tárgyalt interferi szokta mondani, hogy „én mindig ugyanazt az egy számot csinálom”, de valójában ezt nem neki, hanem Galcher Lustwerknek kéne hangoztatnia, lehajtott fejjel, meaculpázva, kanosszázva a Central Parkban napestig. Ez a pofa maga a kaptafa-szisztéma, én meg szégyenkezve hallgatom a hamisan mosolygós, new york-i bózbélsapkás hatodik albumát, hogy megint zsebre tett, besz0ptam, megettem. De még ez a kreatív címadás is, hát mi ez már? Lustwerk II (???, mert amúgy volt már 100% Galcher, és 200% Galcher is) Tényleg lehetnél találékonyabb, mondjuk mit szólnál a Drágán add a Galchered / Még drágább a Galchered / a Galcher mindig drága / Legdrágább a Galchered / Drágább mint a Galchered jövőbeli ötöshöz? Leszögezném, hogy ez nem egy stockaitkenwatermani vagy dieterboleni kaptafahatás, és nem pop, hanem deep leftfield house meg dub, itt a mélyben érdekes változatok mozognak – ezért is szerepel megint itt – meg mert olyan hatása van zeneileg, mintha beszívva fetrengenénk valami szuterénbeni kanapén a nagy alma kellős közepén.
Híreinkből: Hortobágyi László remixalbumot adott ki. Igen! Igen? Eme kijelentés megvalósulásának esélyszáma korrelál mondjuk egy olyan kijelentéshez, hogy Orbán Viktor a Pride-on vonult a tömeg közepén az amerikai „présemberrel” vállvetve. Elnézést!
6th. All India Music Conference 1990-2023 Re-Mix Mastered Version Series Vol. 1 címet viseli a spanyol áMARXE labelnél megjelent album, kiknek „Music from a future too far away ” a szlogenje, és eszerint lesz még. Szóval ez az 1995-ös 6th All-India Music Conference album felvételeinek néhány újrakeverése, és így lett például a Kriti-Baroque-ból el-hortósan Akbārique [Clavicytherium of Tantkār Ang in Indorean Merukhand, Rūpaka]. Hát jó. Most is megvan az az érzésem, hogy kevés vagyok, és nem tudom fejben lekövetni Laci bácsit, és ez így rendben is van. Make Your Ego Small Again! Például nem teljesen tiszta, de valószínűleg a Dharmābit [Nāyatma Ilektrik Vādya-Vrinda of Hathras,1986] a Ritual Music Of The Fomal-Hoot Al-Ganoubi (1994) albumról ismert Barocus Raga egy korábbi élő felvételének újrakevert/masterelt verziója lehet. Ha jól értelmezem.
Mint minden Hortobágyi alkotás, zeneileg igényes, csodálatos, magával ragadó, úgy is, hogy egyébként mit lehet remixelni egy Ragamelan-on (itt Fugamelānrāga [Banjar vādak])? Bbbiztos lehet, s kiderül, lehetett is, mert a keletkezett tízperces hetedik percében jön egy olyan váltás. Ám biztos érdekes lenne, ha egyszer túl merészkedne a – valószínűleg ebben a témában is magas elvárásokat támasztó – művész, és nem maga értelmezné újra magát, hanem másoknak engedné ezt. Engem nagyon érdekelne, hogy mit kezdenének a kortársak Hortobágyi László zeneiségével? A spotify válasza elég egyértelmű, semmit! Ezt a hortot se keressétek a streamszolgáltatónál, és a Bandcampen is csak ennyi van.
Benedik Frey technolemezt csinált, s mindez úgy sikerült neki, hogy a Frey-mist is megmaradt, beleértve a pszichedéliát, az árnyékos, borongós bizonytalanságot, mintha egy Philip K. Dick regényt hallgatnánk, vagy valami álomba kerültünk volna, minden nagyon okés, csak mintha minden máshogy volna – egy kicsit. Néha nagyon. Berlini létére, azért ez nem az a berghaini döngetős techno, keverednek az acid, bass, electro sőt breakbeat elemek is. S ettől olyan szuper a Fastlane, és ettől lesz az ember lassan Frey rajongó – tavaly az 1987 albumról, idén a Recall EP kapcsán áradoztam – hogy megint valami rendhagyóval jött elő, és egy ilyen kliséfókuszú műfajban is képes volt rendkívülit alkotni. A techno nem szereti az LP formátumot, még a műfaj mestereinek is néha mellémegy a lövés, nem sikerül, hogy 60-80 percen át fenntartsák a figyelmet, képesek legyenek jól váltani, színesen tálalni az egészet. Itt ez meg van. A kaliforniai ESP Intitute-nál megjelent albumon egy szám erejéig Orson Wells, illetve Nadia D’Alo is feltűnik, a hölggyel közös párosa az INIT.
Remixerként idén párszor már feltűntek, és most itt van a naptári évben első kiadványuk. A Khidja életműben fogalmam sincs, mekkora súllyal szerepel majd a Transmissions Part 1? Ami tény, itt van a hónap lemezei között ez az ötszámos EP, négy felvétel pedig a Traxelektorban, talán ez mutatja, mennyire erős zeneileg Andrei Rusu és Florentin Tudor párosa. A Transmissions kétrészes lesz, a másodikat szeptemberben hallhatjuk, természetesen a tel-avivi Malka Tuti gondozásában. Az erényeik nem változtak, hosszan futó, elringató lassú ritmika, érdekes irányváltásokkal, idegen pilinckázásokkal tördelve, több rétegben érkező foszlányok, ezek állnak össze egy organikus khidja-kollázzsá. Megunhatatlan, mindig valami más perspektívából hallhatjuk ugyanazt, és ezt a finom multilayer-ezés adja, és a záró Roata-ban megmutatják, hogy lounge műfajban sincsenek idegen terepen. Az M&M-ben – talán a Tapan-tól kölcsönvett – szaxival fújogatnak random csokigolyókat az egyenes vonalban menetelő bassline fölé, miközben a másik részegen nyomkodja az egyik szintetizátort, egyébként a fenti kérdést egy hete tettem fel, azóta az összes track szépen beérett. A spotify (módszeresen így kisbetűvel, mert nagyon pipa vagyok) ezt a lemezt se ismeri, íme a bandcamp link. Még mindig szeretném őket élőben látni/hallani, de az utolsó koncertjüket augusztus 10-én adták (egyelőre) innen 650 km-re Uzonkafürdőn, a Waha Fesztiválon.
Nowell Rhys Fulber nagyon öreg kanadai róka. Ha azt vesszük, hogy az első Front Line Assembly album 1986-os, az első Delerium pedig 1989-es. A brit-kolumbiai Vancouver egy különleges fészke az ipari zenének, a Skinny Puppy-val (Download-dal, ohGr-vel, cEvin Key-jel és elágazásaikkal), a Numb-bal és persze a Rhys Fulber-Bill Leeb (FLA, Delerium, Synaesthesia) duóval. A hosszas felvezetést egy remixalbum indokolta, ugyanis bár a fent említett Rhys-alakulatok mostanság is aktívak – változó minőségű kiadványokat potyogtatva – a mester 2018 óta szólóban is aktív. Most a két éve kiadott albumát – tehát nem a tavalyiCollapsing Empires-t, hanem – a Brutal Nature-t remixeltette meg frissiben. A Brutal Nature Reduxon a legnagyobb név a szintén kanadai Orphx (egy kaliforniai punk énekesnővel, Sara Taylor-ral kiegészítve, akit én még mindig egy hétig ecetben fakított Michael Jackson hangmintának hallok), valamint fiatal ebm-industrial követők, árnyékolástechnikából doktoráltak, akik a felsoroltak nyomában trappolnak: a francia-cseh Years of Denial, a berlini SARIN (Emad Dabiri), a bolgár Evitceles (Etien Slavchev), a brit Qual (William Morris, Lebanon Hanover) és a dán Vanity Productions (Christian Stadsgaard).
Az egyik legizgalmasabb, legkompromisszum-mentesebb underground elektronikát játssza a lausanni-i NVST, kinek profilképén egy összehúzott szemekkel lencsébe néző ázsia csajszit láthatunk, de ennél többet egyszerűen nem lehet róla tudni. Tavaly lemaradtam a Drum In The Bass Of Attention című kazettájáról, ami hivatalosan a második albuma volt, de még 2021 júniusában a hónap lemezei között volt aStop Violence Motivate Violence EP-je. A Les Disques Magnétiques-nél megjelent harmadik albuma, a Filled with Oil hangzáshűen pattog tovább ezen az úton. Virtuóz ütemszerkesztés, feszesen vezetett downtempó / idm techno / breakbeat. Gyakran mély és sötét hangulatot árasztó zeneisége dacára nem érezni, hogy – hasonszőrű társaival ellentétben – magával rántana, ellenkezőleg, sodródás van. Nem tudom, hogy ez egy csajos-dolog, vagy személyiségfüggő vagy csak színtisztán zenei kérdés, de nagyon működik!
Hogy mennyire nemzetközi az underground elektronika, íme, most két reunion szigeteki (francia gyarmat Madagaszkártól keletre, az Indiai Óceánban) DJ, producer és mulatságszervező (esküszöm ez van a leírásban, meg hogy Sauvage Sound System néven teszik ezt otthon), Kwalud (Lilian Boitel) és Betnwaar (Benoît Harmel) kettősét, a PANGAR-t ismerhetitek meg.
A „PANGAR” pszeudó, kreol nyelven a „Prends Garde” összevonása, és annyit tesz: Vigyázz! Légy óvatos!
Position című lemezük afféle mixtape, és erősen hajaz energiájában, lendületében, de akár eszköztárát tekintve is a tempósabb Zaliva D szerzeményekre, pedig alapjait a náluk őshonos maloyai népzenei poliritmikája adja, amit átfolyatnak korunk dancehall szellemiségén, meg rápakolnak dupla adag kísérletezést és megőrülést. A vége, mint amikor megpofoznak egy tonhallal, megforgatnak rumban, vaníliában és cukorban, majd frissen tálalnak. Az a jelenség, hogy helyi, autentikus stílusjegyeket integrál minden ellenállás nélkül az elektronikus zene, kezdve Leftfield Afro-sorozatával, a Ninos Du Brasil-on át a Pangarig, időben és térben elterjedt. Ez pedig azt jelenti, hogy az elektronika világa megőriz – ötvözet formájában ugyan, de – elment olyan sémákat, algoritmusokat, melyek kihalóban halványodó kultúrkincsek.
Altrájtosan szólva, megint megvan az olasz kvóta. S ezúttal dél-olaszokon a fókusz, Lino Monaco és Nicola Buono párosa Nápolyból: a Retina.It. A srácok 2019 óta inaktívak, sőt, a most Domenico Crisci-vel közösen jegyzett Diorama EP-t is nehéz közös képben vizsgálni, mondjuk a 2004-es Retina.It albummal összevetve, pár ezer pislogással ezelőtt. Ez ugyanis egy techno EP, viszont abból az egyik legjobb karakterjegyekkel bíró, a legfinomabban rétegzett, legtisztább minőségű. Ennek két oka is lehet, retináék experimental felfogása, és Crisci acid/electro/techno irányultsága. A Diorama Svrecáék madridi labelénél, a Semantica Recordsnál jelent meg, és őszintén szólva fogalmam nincs, hogy erről a spotify hogyan nem tudhat, így ezen a Bandcamp linken tudjátok meghallgatni.
Peter Kris és Norm Heston bandája, a German Army megint kazettával jelentkezik. A Boising a korábbi lemezek nyomában lépked, experimental és neo-pszichedélia, most kevesebb a drone és több ritmus. A múltkori Group-pal való közösködés után itt most egyenletesebb a színvonal, a kazi a phoenixi IDS-nél jelent meg, és a spotify-on ne keressétek, maradt a Bandcamp.
Allen Wootton-nak mozgalmas éve van, most trióban, a Holy Tongue-gal aktív épp. Valentina Magaletti az ütősök varázsasszonya, és Susumu Mukai basszeros a társai az úton (ők ketten a Vanishing Twinben is együtt tolják, apropó, szeptemberben új albuma lesz Lukács Katiéknak). A második HT albumnak erős a címe: Deliverance And Spiritual Warfare. Amit pedig hallunk, az jazz, de abból meg a legmodernebb, ugyanis részlegesen dubba és trip-hopba fordulunk. Allen nyilván hozza az elektronikát, bár ezúttal is Valentina az avantgarde a karaván élén. A máskor 15-30 perces elvetemült elszállásokat most 3-5 perces velős rövidek váltották, és ez jobban is áll nekik, konkrétabb, könnyebben értelmezhetőbb az utazás a szabadulás felé.
Az I.C.U. EP a japán Sabatoj első kiadványa, mely a tokiói Katharsis Recordingsnél jött ki, köszönhetően tulaj barátainak, Masafumi Take és Kannabi uraknak. Sabatoj egy súlyos kerékpárbaleset szenvedett a közelmúltban és hosszú időt töltött kórházban. Az élet és halál közti lebegés, a morfiumos kezelések delíriumának hatására született a két tripes-lebegős track, az I.C.U és a Missing Man, melyhez Mike Parker és Kannabi készítettek remixeket.
A vállaltan marginális, kísérleti zenéket megjelentető berlini Archaic Vaults Recordings szellemes címet viselő válogatássorozata, a Continuing A Worn Out Tradition a világ minden szegletéből, experimental, ambient, drone, field recordings, new age és industrial műfajban gyűjti össze, kevéssé ismert előadók munkáit. A sorozat a harmadik fejezetnél tart, és egyedül Saint Abdullah neve ismerős a 10 művészből, ám 7 felvételt is beválogattam az aktuális Traxelektorba.
Szintén berlini a Limbic Resonance Records, kiknek ars poeticá-juk az absztrakt primitivizmus, a modern, mesterséges jelent ellensúlyozni képes romantika megőrzése, a meditatív, az árnyék és fény misztériumának egysége, nyugalmat adó meditációs zenei terek teremtése. A Life Death Resurrection Revenge címet kapott válogatáson több az ismert név, és a kiadó tulajdonosai Jeroen Lauwers (Red Stars Over Tokyo) és Alexandra Ismalone (CPR) is feltűnnek. Az, hogy Fixmer, Adriani, Phase Fatale vagy az Ancient Methods, pláne a Vatican Shadows mit villant fel magából a megadott tematika mentén navigálva, egy külön érdekessége a válogatásnak.
Megjelenések:
Benedikt Frey - Fastlane [2023, ESP Institute][LP]
Domenico Crisci & Retina.it - Diorama [2023, Semantica][EP]
Galcher Lustwerk - Lustwerk II [2023, Ghostly International][LP]
German Army - Boising [2023, IDS][MC]
Holy Tongue - Deliverance and Spiritual Warfare [2023, Amidah][LP]
Hortobágyi László - 6th. All India Music Conference 1990-2023 -Re-Mix Mastered Version Series Vol. 1 [2023, aMarxe][Rmx-Comp]
interferenc - pH4R [2023, Self-Released][EP]
Khidja - Transmissions Part 1 [2023, Malka Tuti][EP]
NVST - Filled with Oil [2023, Les Disques Magnétiques][LP]
PANGAR - Position [2023, Pangar][LP]
Rhys Fulber - Brutal Nature Redux [2023, FR][EP]
Sabatoj - I.C.U. [2023, Katharsis][EP]
VA - Continuing A Worn Out Tradition III [2023, Archaic Vaults][Comp]
VA - Life Death Resurrection Revenge [2023, Limbic Resonance][Comp]
Traxemle
Megbabonázva csodáltam az új Aphex Twin maxi borítóját, mint rebellis rookie, mikor először látja a Halálcsillagot. Hát még azok, akik elindítottak valami app-ot, ami 3D-s hologrammot kitudjamicsinált az ájfónjukon. Maga a Blackbox Life Recorder 21f - In A Room7 F760 meg sajnos annyira mély nyomot nem hagy, mint a cover, a variánsok se annyira erősek, ha nem hisztek nekem, ott a TRX-ban a Blackbox Life Recorder 21f.
Három orosz fickó, Sergey Komarov, Vlad Dobrovolski, Ilya Sadovskiy, a banda neve: Kurvenschreiber. Nem erre számítottál. A Licht Ausgang album Moszkvában jelent meg, az Udacha Recordings-nél.
Fajsúlyos, ködös ambientjük sűrű és lassú. A Schleifenkopf egy ismeretlen old school klasszikust idéz. Putyin biztos figyeli a Немецкий-eket.
A Traxelektor Jenssen-díjasa az identitás-keresés közben, havi két ep-vel radarozó Inigo Kennedy elásott egy kisbájoszfirt, mely Rara Avis-ként született pillangóvá. A bolgár Evitceles Rhys Fulber – Night Render-én elvégzett léleksebészeti beavatkozása negatív sikerbe fordul, a vége egy nagy zuhanás, tompa gótók bólongatnak.
A hónap utazási eszköze Khidja - Pink Matter-je, elvéve Benedikt Frey – 1337-je elől a Travelling Without Moving-díjat.
Tavaly Panda Bear és Sonic Boom közös albuma, a Reset. A dallamokban és színekben, nyálban és abban úszásban örök, verhetetlen Panda Bear albumát nem szemléztem, de most elkészült a Reset in Dub, amihez a szupertitkos oltódub-ot maga Adrian Sherwood szállította szigorú tekintetek és tripla biztosítás mellett.
OffSpot Data
interferenc - pH4R
Hortobágyi László - 6th. All India Music Conference 1990-2023 -Re-Mix Mastered Version Series Vol. 1
Khidja - Transmissions Part 1
Domenico Crisci & Retina.it - Diorama
German Army - Boising
Traxelektor:
Traxelektor 2023 08 Spotify playlist - link
(64/93, 5:30/8:23, 68%)
Traxelektor Playlist 2023 08
3.14 - Taltos Remembers Newmix [VA - Life Death Resurrection Revenge, Limbic Resonance]
Ancient Methods - Thus Spoke the Leviathan [VA - Life Death Resurrection Revenge, Limbic Resonance]
Aphex Twin - Blackbox Life Recorder 21f [Blackbox Life Recorder 21f / In A Room7 F760, Warp]
Avon Blume - 3 Minutes Short [VA - Pressure II, MAL]
Benedikt Frey - 1337 [Fastlane, ESP Institute]
Benedikt Frey - Crank [Fastlane, ESP Institute]
Benedikt Frey - Element [Fastlane, ESP Institute]
Benedikt Frey - Fast Lane [Fastlane, ESP Institute]
Benedikt Frey - Solver [Fastlane, ESP Institute]
Benedikt Frey feat. Nadia DAlo - Move Me [Fastlane, ESP Institute]
Chantal Michelle - Borghese Gardens September [VA - Continuing A Worn Out Tradition III, Archaic Vaults]
Clouds - Phoenix Crash [Mass Hysteria, Steel City Dance Discs]
CPR - Fire Gathering [VA - Life Death Resurrection Revenge, Limbic Resonance]
DJ Ojo - Grape Stomping [VA - Pressure I, MAL]
Domenico Crisci & Retina.it - Across The Glitch [Diorama, Semantica]
Domenico Crisci & Retina.it - Diorama [Diorama, Semantica]
Domenico Crisci & Retina.it - That Ship From Ganimede [Diorama, Semantica]
Edsy & Ed Davenport - L Gardens [Zipline, Hypercolour]
Evitceles - Cover My Face [Velvet Room, Opal Tapes]
Evitceles - Reveal [Velvet Room, Opal Tapes]
Evitceles - Waiting For Too Long [Velvet Room, Opal Tapes]
Filter Dread - Digital Voodoo [VA - Pressure II, MAL]
Galcher Lustwerk - Chillin' in the Booth [Lustwerk II, Ghostly International]
Galcher Lustwerk - Come Over [Lustwerk II, Ghostly International]
Galcher Lustwerk - Fate [Lustwerk II, Ghostly International]
German Army - Papua Paphiopedilum [Boising, IDS]
German Army - Pitta Superba [Boising, IDS]
German Army - Ponapea Hentyi [Boising, IDS]
German Army - Pteralopex Anceps [Boising, IDS]
German Army - Santalum Macgregorii [Boising, IDS]
Gooooose - Burning Smartphones at a Sunset Desert [Rudiments, SVBKVLT]
Gooooose - Chips [Rudiments, SVBKVLT]
Grischerr feat. Jules - Jettison [VA - Pressure I, MAL]
Holy Tongue - A New God Before Us [Deliverance and Spiritual Warfare, Amidah]
Holy Tongue - Am Here In A Place Beyond Desire And Fear [Deliverance and Spiritual Warfare, Amidah]
Holy Tongue - Kaneh Bosem [Deliverance and Spiritual Warfare, Amidah]
Holy Tongue - Where the Wood is The Water is Not [Deliverance and Spiritual Warfare, Amidah]
Hortobágyi László - Akbārique (Clavicytherium of Tantkār Ang in Indorean Merukhand, Rūpaka) [6th. All India Music Conference 1990-2023 -Re-Mix Mastered Version Series Vol. 1, aMarxe]
Hortobágyi László - Dharmābit (Nāyatma Ilektrik Vādya-Vrinda of Hathras,1986)[6th. All India Music Conference 1990-2023 -Re-Mix Mastered Version Series Vol. 1, aMarxe]
Hortobágyi László - Fugamelānrāga (Banjar vādak)[6th. All India Music Conference 1990-2023 -Re-Mix Mastered Version Series Vol. 1, aMarxe]
Inigo Kennedy - Battle Scars [Broken Signals, Asymmetric]
Inigo Kennedy - Maelstrom [The Long Tail, Asymmetric]
Inigo Kennedy - Rara Avis [The Long Tail, Asymmetric]
Inigo Kennedy - The Long Tail [The Long Tail, Asymmetric]
Inigo Kennedy - Wild Horses [Broken Signals, Asymmetric]
interferenc - Orphaneum [pH4R, Self-Released]
interferenc - re-fuffl [pH4R, Self-Released]
interferenc - tormEnte [pH4R, Self-Released]
Joe Cotch - Psalm 666 [VA - Pressure I, MAL]
Key Clef - Dreaming Sun [VA - Life Death Resurrection Revenge, Limbic Resonance]
Khidja - M&M [Transmissions Part 1, Malka Tuti]
Khidja - Overdog [Transmissions Part 1, Malka Tuti]
Khidja - Pink Matter [Transmissions Part 1, Malka Tuti]
Khidja - Roata [Transmissions Part 1, Malka Tuti]
Kujo - Cardioid Resonance [VA - Life Death Resurrection Revenge, Limbic Resonance]
Kurvenschreiber - Doppelwortbefehl [Licht Ausgang, Udacha]
Kurvenschreiber - Schleifenkopf [Licht Ausgang, Udacha]
L'vovna - 07182018-02.03.05 [VA - Continuing A Worn Out Tradition III, Archaic Vaults]
not even noticed - Don't You Dare [Don't You Dare EP, Holding Hands]
NVST - Distorted Ambiance in Your Life (Youbeingignored Edition)[Filled with Oil, Les Disques Magnétiques]
NVST - Filled with Oil (Offsnitch Version)[Filled with Oil, Les Disques Magnétiques]
NVST - Flam Distorted Rhythm (Chewing Gum Version)[Filled with Oil, Les Disques Magnétiques]
NVST - Fourissfourisnoanswer (The VERSION)[Filled with Oil, Les Disques Magnétiques]
NVST - Slack It Off (Rolling Thunder Offline Edition)[Filled with Oil, Les Disques Magnétiques]
Otis & Intheismah - From Dusk Till Dawn [The Light In The Darkness Saga Vol1, Satelliet Studio]
Panda Bear & Sonic Boom - Danger Dub (Adrian Sherwood 'Reset In Dub' Version)[Reset in Dub, Domino]
Panda Bear & Sonic Boom - Whirlpool Dub (Adrian Sherwood 'Reset In Dub' Version)[Reset in Dub, Domino]
PANGAR - A$ᶖL3$ [Position, Pangar]
PANGAR - AII Units [Position, Pangar]
PANGAR - BaddCenturion [Position, Pangar]
PANGAR - Kann Klub Ultra [Position, Pangar]
PANGAR - lucy#97424 [Position, Pangar]
PANGAR feat. Corine Thuy-Thy - RaGnap Barak [Position, Pangar]
Parry - Ashdown [Ashdown / Wren , Sculled]
RAMZi - All Ball [Feu Follets, FATi]
RAMZi feat. Dj Python - Coucou Mon Ami [Feu Follets, FATi]
Rhys Fulber - Central State Institute (SARIN Remix)[Brutal Nature Redux, FR]
Rhys Fulber - Night Render (Evitceles Remix)[Brutal Nature Redux, FR]
Rhys Fulber - Rogue Minority (Years of Denial Remix)[Brutal Nature Redux, FR]
Rhys Fulber - Stare at the Sun (Orphx Remix)[Brutal Nature Redux, FR]
Sabatoj - I.C.U. [I.C.U., Katharsis]
Sabatoj - Missing Man [I.C.U., Katharsis]
Sabatoj - Missing Man (Kannabi Remix) [I.C.U., Katharsis]
Saint Abdullah - Visit to the Optometrist [VA - Continuing A Worn Out Tradition III, Archaic Vaults]
Suburban Cracked Collective - Not Ready for Whistles [VA - Continuing A Worn Out Tradition III, Archaic Vaults]
The Exaltics - The Long Goodbye [The 7th Planet, Clone West Coast Series]
The Exaltics - Theyre Coming from Everywhere [The 7th Planet, Clone West Coast Series]
The Exaltics feat. Paris The Black Fu - Lif eono ther Planets [The 7th Planet, Clone West Coast Series]
Time Cow - Real Pirates Don‘t Say Okie Dokie Then [VA - Pressure II, MAL]
Vatican Shadow - Predawn Coup D'etat [VA - Life Death Resurrection Revenge, Limbic Resonance]
Yeong Die - Part of the Poetic Talent [VA - Continuing A Worn Out Tradition III, Archaic Vaults]
YL Hooi - catch [VA - Continuing A Worn Out Tradition III, Archaic Vaults]
Yu Su - Counterclockwise [I Want An Earth, Pinchy & Friends]
4 notes
·
View notes