#elveszítettem

[gayinhungary]

13.22

Elvesztettem az életemből a legfontosabb embert..... Nem ,tényleg nem érdekel mi a kedvenc színed

[itswiikii]

Hiányzik az esső..

Legtöbbször mindig akkor találkoztunk amikor esett..

[kinlodok]

Bárcsak el tudnám mondani, hogy mennyire fáj. Nincs senkim. Nem számíthatok senkire. Ezt nem tudom egyedül megcsinálni. Ebben az esetben az öngyilkosság a megoldás.

[diogenesz2020portugal]

Orbán Balázs várható nyilatkozata

Rászedtek, bedrogoztak, naivságomat kihasználták és elveszítettem a józan ítélőképességem.

[takemetochurch13]

A béke, amim most van, megér mindent, amit a múltban elveszítettem

[anyadisszeretne]

Tartozom egy vallomással, legfőképpen magamnak és annak a srácnak akivel akkor feküdtem le amikor éppen téged próbáltalak elfelejteni. Tartozom egy vallomással a vodka narancsnak amit miattad ittam péntek este tíz után a sarki buszmegállóban mert te azt mondtad jelentéktelen vagyok számodra s csak elviselsz. Tartozom egy vallomással a testemnek amelyet olyan szigorú diétának tettem ki, hogy majdnem elveszítettem. Tartozom egy vallomással apámnak amiért miattad elhanyagoltam minden fontos dolgot, őket is. Tartozom egy vallomással mindenkinek, amiért hirtelen eltűntem és teljesen új személyiséggel tértem vissza. De legfőképpen mégis csak neked tartozom egy vallomással, szerettelek... Nem úgy mint ahogy a mostani emberek szeretik egymást, szerettem benned a rohadt részeket is, szerettem a sötétségedet, de legfőképpen azt a gyönyörű szép barna szemedet. S amíg élek ezt nem bocsátom meg magamnak., hogy ekkora hibát követtem el.

[kertikavics]

Egész eddig nagyon büszke voltam magamra hogy sosem kaptam el covidot.

...

Tesztem az most sincs, de 95% ban elveszítettem az ízlelésem és 100%ig a szaglásom.

...

Covid:Kavics

1:0

[lolasubrosa]

Mikor utoljára felfedtem valakinek az érzéseim, elveszítettem.

És most itt állok, egy szerelmi vallomással és nem tudok másra gondolni, csak hogy most még vagy nekem és utána már nem leszel!

[ajtostolahazba]

2023.

Sokan írtatok összegzést 2023-ról, én is megteszem, ha másért nem, magamnak. 2022 utolsó 2 napját a volt egy szem barátnőmmel töltöttem. Jó volt, pogácsát sütöttünk félig bebaszva, közben ezerszer megfogadtuk, hogy mostmár mindig így lesz, mi mindig itt leszünk egymásnak. Végül nem így lett, elveszítettem. Sokáig gyászoltam ezt a barátságot, de lassan elfogadom, hogy ha én nem kellek, akkor felesleges erőlködni. Januárban már tudtam, hogy új főnököm lesz, nagyon nehezen ment az összecsiszolódás, sok konfliktusunk volt, de év végére sikerült egy viszonylag élhető mederbe terelni ezt a stresszes kapcsolatot. (A véleményem ugyanaz, hogy ostoba nagyon, de legalább jóindulatú marha, én tudatosítottam magamban a helyemet, újra megtanultam kussolni, ha kell. A munkámat szeretem, minek mindig harcolni?) A gyerekeim rendben vannak. Augusztusban robbant a bomba, hogy 2 év házasság és 6 év együttélés után mégsem együtt folytatják, ami engem nagyon megviselt, mert a lányomat is, vejemet is nagyon szeretem, sokáig magamat hibáztattam, hogy nem mutattam jó példát azzal, hogy 2x is elváltam. Mostanra látom, hogy ebben nem volt szerepem, mindketten kezdik megtalálni a helyüket, a gyerek az első, mindent megtesznek, hogy ő a legkevésbé se sérüljön, felnőttek, a döntés az övék. A másik lányomék hihetetlen harmóniában és szeretetben élnek, jó látni, hogy boldogok. Aztán októberben apa beteg lett, sürgősségi életmentő műtét, de rendben volt, egészen december 18-ig, amikor elesett, mert nem volt ereje felállni, kiderült, hogy covid. Másnap kezdte volna a 8 alkalmas kemót. Ott majdnem feladta, nagy munka volt összekaparni, tudatosítani, hogy még nincs itt az ideje feladni. És ez a munka folyamatos, sokat kivesz belőlem, hogy erős és határozott legyek, ha össze is omlok, azt egyedül. Volt sok mélypont, rengeteg olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy a világom végérvényesen összeomlik, de menni kell tovább. Apa jobban van, a decemberi majdnem-feladás után most eltökélt, hogy ő meg fog gyógyulni, és ez már félsiker. 9-én nekifut a kemónak, tudja mivel jár, sokat beszélgetünk, de ha fél is, az élni akarása erősebb. Én nagyon félek...Látni, hogy 20kg-t fogyott, hogy erőtlen, hogy az ágyból felkelés is egy küzdelem az év legszomorúbb pillanatai voltak. De volt jó is. Eljutottam Velencébe a karneválra, a görög tengerparton ittam a cuba librét és delfineket is láttam, csodálatos helyeken voltam és egy meglehetősen giccses dramaturgia okán, amikor a hajón Abba szólt ott, ahol a Mamma miát forgatták minden érzelem kiszakadt és megkönnyebbültem sírtam, hogy lehet, hogy most minden szar, de ez a pillanat örökre beég. Ősszel eljutottam Isztriára is, látnom kellett a tengert újra, csodaszép út volt. Szóval összességében nem volt könnyű év, de hát nem panaszkodom. Sok kedves emberrel ismerkedtem meg, de élvezem, hogy egyedül élek. '24-ben jó lenne apát gyógyultan látni, jó lenne eljutni pár szép helyre, jó lenne kevesebbet idegeskedni egészségen, családon, munkán, pénzen. Jó lenne sokat nevetni, lefogyni, táncolni(mert azt úgy szeretek!),leszokni a cigiről...

Ha nekem nem is fog menni minden, Nektek sikerüljön! <3

[itswiikii]

Törölném a fejedből azokat amiket tettem...

[kinlodok]

Úgy érzem, soha nem fogom feldolgozni ezt a veszteséget. Olyan dolgot veszítettem el, ami előre vitt engem az életben. Egy olyan embert is elveszítettem, aki mindvégig támogatott, tanított, és a javamat akarta. Megvan a számod, talán kéne írnom neked egy SMS-t, de mondd, mi a faszt írjak bele?

Írjam azt, hogy "Hát... Nézd.. tudom, hogy amit tettem, az nem elfogadható, de megbántam..? Tudom, hogy egy utolsó szar alak vagyok, de ugye még szóbaállsz velem, ugye..?" Mit írhatnék neked...? Nincs miről beszélnünk, ez a szomorú tényállás. Elveszítettelek örökre. Nem csak téged, egy csomó embert is. És ki tehet erről? Én... 100%-ig én...

Remélem, hogy eljön majd a nap, amikor este becsukom a szemeim, és soha többet nem kelek fel. A világ szebb hely nélkülem.

[nemvagyokorult]

Eltűnt a horizonton, és végleg elveszítettem őt. Különös, hiszen őszintén mondhatom, egy pillanatig sem bánom. Kósza mosoly ül szám sarkában; a megkönnyebbülés.

Mikor szükségem volt rá, biztosabb pontként állt helyt számomra s jobban bíztam őbenne, mint a tényben, hogy a Nap holnap is felkél majd. M��g a padlón voltam kezét nyújtva segített fel. Később a távolból nyugtatott jelenlétével. Mindezért tudatom végső határáig hálával tartozom.

Mégis; jól állt nekünk a távolság. Ha kettőnk (érzelmek helyett közös elmebajon alapuló) kapcsolata szorosabbra fűződött volna, az végzetes masszává gyúródna, mely az emberi értékeket félresöpörve tört volna a lángoktól vöröslő égig. Így kettőnk közül ő volt az okosabb. És kétségtelenül az erősebb is.

Távozása baljós, mégis édes. Közelében lelkem tébolyodott darabkái bizseregnek a tettvágytól, mely kezem lemoshatatlan vérrel borítaná. Éjsötét szemeiben megmagyarázhatlan okból kétség nélkül megbízva ezen darabkáimnak korlátot tán sosem szabnék. Távollétében van erőm őket a mélyben tartani, s tudatosan irányítani.

Ő tud élni sorstárs nélkül; és minélfogva egyformák vagyunk, ismét erőt ad nekem, hogy én is képes legyek rá. Tudom, hogy ő jelenleg is létezik valahol a nagyvilágban, és nekem ennyi éppen elég.

2024. 10. 02.

[troger]

mindeközben a randifronton

épp a harmadik találkozón vagyunk túl, holnap gurulunk a tengerhez egész napra, szóval kedvezően alakulnak a dolgok

csakhogy ugye én egyből a második randi után elveszítettem az állásomat

ezt a tényt ma még sikerült elhallgatni, de sokáig nem tudom és nem is akarom

de valamelyest halogatom, mert szégyellem magam, és tudat alatt félek is, hogy ezért egyes emberek lenéznek

vagy talán még kellemetlenebb, ha sajnálnak miatta, és/vagy segíteni akarnak - ami egy abszolút normális emberi reakció, csak pont egy bimbózó valamiben tök felboríthatja az egyensúlyt és egyenrangúságot, ha belecsúszunk egy segítő-rászoruló felállásba

és azt sem kéne, hogy ez legyen a téma, amikor találkozunk

pedig nyilván egy rendes, jószívű és segítőkész emberkéről van szó, ennyit már tudok, úgyhogy hiába szeretném nem túlagyalni ezt az egészet, úgy érzem, okosan kell csinálnom, hogy ne basszam el 🧠

elijeszteni sem akarom azzal, hogy nyomorult vagyok, de magamhoz láncolni se

közben meg már nem érzem magam annyira nyomorultul, próbálok nyaralgatni és pozitívan hozzáállni a helyzethez, viszont még nem kezdtem el munkát keresni, az kevésbé lesz vidám...

[anyadisszeretne]

Azt kérdezik, hogy hogyan csinálom...hogyan bírok el ennyi terhet, miért vagyok ilyen szerencsés, hogy nekem minden pikk - pakk összejön. De ez nem szerencse, íme néhány "lecke" amelyet az élet tanított.

1. Legyen hited, kurvára mindegy, hogy az Istenhez, Allahhoz vagy a Tündérekhez de legyen hited.

2. Bízd rá magad a Allahra (arra akiben hiszel)

3. Légy kedves, tök mindegy, hogy az Erizske patkány volt veled te akkor is légy kedves

4.Légy alázatos

5. Segíts ott ahol van értelme a segítségnek.

6. Senkiben ne bízz, de hallgasd végig őket adj nekik egy esélyt.

7.Te legyél az első önmagad számára

8.Merj önző lenni de tudd mikor ne legyél az.

9.Ne engedj elég közel senkit egésszen addig amíg az meg nem mutatja, hogy kitartó.

10. Szeresd az életed, ne panaszkodj... Légy pozitív.

Voltak napok amikor nem láttam a kiutat, anyám alkoholista, a Mama nevelt fel és az apám. Amikor a Mama meghalt, én elveszítettem önmagam, ő volt a legjobb barátom. Ő egy hívő ember volt, és akármilyen rossz volt a helyzet kérte Istent, hogy adjon neki erőt. Én is letérdeltem hát öt évvel ezelőtt és kértem Allahot, hogy adjon nekem erőt, hogy erős lehessek.

[singourlife]

Oh-oh, Bobby, don't you think they know?

Aren't you Tired of Pretending? I know your torture below

Morrissey - Bobby, Don't You Think They Know? Rászedtek, naivságomat kihasználták és elveszítettem a józan ítélőképességem.

[pitkinofficial]

két hónapja motorozok minden nap

eldöntöttem, hogy ha már egyszer nem fagy, és nem esik (nyolcadik hete gyakorlatilag full aszály van) motorral megyek mindenhová. motorral ingázok a melóba, és minden más egyéb helyre is motorral megyek. napi átlag 150-200 km a táv, amit lenyomok. a biztonság az alapelvem, tehát minden métert beöltözve teszek meg. motoros csizma, gatya, motoros kabát, kámzsa, sisak, kesztyű. totál halál két perc alatt.

tapasztalat: igazán meglepő, de azt tapasztaltam, hogy ha hétvégén itthon vagyok, és egyszál gatyában lógatom a brét az árnyékban, majd' megpusztulok, és ver a víz, mint a picsa.

ha beöltözök gyakorlatilag téli öltözetnek megfelelő motoros szerkóba, és két-három órát motorozok a tűző napon, indulás után pár perc múlva a testem átkapcsol egy másik üzemmódba.

nem ver a víz, nem izzadok (olyan intenzíven, mint ahogy az öltözet indokolná) és meglehetősen jól viselem a 60+ celsius fokot, ami a ruhám és sisakom alatt van.

Azt azért rögzítsük, hogy a két hónap alatt a hetven kilós versenysúlyomból négyet-ötöt elveszítettem. 1,82 magas vagyok.

Jövőre talán elmegyek Tibetbe, és a fagyálló szerzetesek módszerét is kipróbálom. Azok egyszál faszba kiülnek a minusz negyven fokba a hóba, és gőzölög a hátuk ahelyett, hogy megfagynának.

ha azt is ilyen ügyesen megoldom, kurvára elégedett leszek magammal.

tehát eddig egy inverz fél láma vagyok.

amúgy pedig add már uram az esőt!

és ne csökkenjen semmi! talán csak a hőmérséklet.