#timúr
Explore tagged Tumblr posts
Text
A hullócsillagokra, és még tovább
Guruzsmás: Akik mindig elkésnek, Nortyx Records, 2018
A Guruzsmás létezéséről csupán néhány hónapja szereztem tudomást, midőn eljutott hozzám a Döbbenet zenekar debütáló lemezének anyaga. Akkor jöttem rá, hogy ennek a két bandának azonos a motorja – név szerint Bencze Tibor (Timúr), aki zenei munkássága mellett irodalmi ténykedése révén is ismert lehet a közönség számára. De a zenekarok profiljára erőteljes hatással van – a Guruzsmásba később csatlakozott – Ambrózy György énekes is, akit nyilván nem kell bemutatnom a Rockbook olvasóinak.
Nem véletlenül hoztam be a játékba már a kezdésnél az irodalmat, hiszen jelen cikkemet a zenekar második lemezének, az Akik mindig elkésnek címűnek szentelem, amely ízig-vérig irodalmi, tekintettel arra, hogy a rajta szereplő dalok zöme versmegzenésítés (csak a bevezető Lajtorja és a záró Grádics nem az).
Kuriózum ez a lemez. Nemcsak azért, mert az énekelt versről eleve másfajta kép alakult ki a magyar zenehallgatókban az idők folyamán (erre a képre erőteljesen rányomta billogát a Sebő és a Kaláka együttes), hanem azért is, mert a magyar irodalom érintetlenebb területeire (hogy ne mondjam, vakfoltjára) kalauzolja el a hallgatót. A zenekarnak köszönhetően olyan versek kelnek itt életre, amelyek csöppet sem tekinthetők mainstreamnek, kisebb eséllyel hallhattunk róluk irodalomórán, és talán a lemezcím-adó Ady-vers kivételével nem szerepeltek a tankönyvekben (lehet, Ady versének is csak a címe).
És amellett, hogy kuriózum az Akik mindig elkésnek, egyszersmind értelmezhető irányváltásnak is a zenekar életében, hiszen korábbi lemezükön, az ��st a gríz feletten még a zenéé volt a főszerep, és jellemzően a jól megválasztott dalcím teremtette meg a számok értelmezési horizontját. Ezzel szemben a 2018-as album „szövegcentrikus”, a zene csak gazdag népi ornamentikával ellátott szőnyeg, amely mindazonáltal gyönyörködtet, és ha ugyan el tudnék vonatkoztatni Ambrózy markáns hangjától, minden bizonnyal önmagában is élvezni tudnám. Ugyanis a szerzemények mindegyike energiadús, elántól túlcsorduló, felfelé törő – és nyilván céljuk is ez, nem véletlenül kezdődik a lemez a Lajtorjával és zárul a Grádiccsal. Leszek annyira kegyetlen, hogy kicsomagoljam ezt a jól kifundált metaforát: tulajdonképpen a zene lenne az a segédeszköz, amelynek köszönhetően más szférákba, más légsűrűségű tartományokba emelkedhetünk.
Amikor egy album dalait vesszük górcső alá, ildomos a „legnagyobb kutyával” kezdenünk, azzal, amely kitüntetett pozícióba került a többivel szemben, úgy, hogy lemezcím-adóvá vált. Meggyőződésem ugyanis, hogy az esetek többségében ezek a dalok meghatározzák a korong szellemiségét, üzenetet hordoznak, amelyet a hanganyag egészére érvényesnek kell tekintenünk. Az életmű ismeretében, Ady Endre ezen versét én inkább melankolikusnak gondolnám, de olyan panasznak, amely ennek dacára mégis ércesen szólal meg. A Guruzsmás interpretációjában azonban a dal amolyan induló lett – azoknak a himnusza, akik ma, száztíz év múltán (a vers ugyanis a költő 1908-as, Vér és arany című verseskötetében jelent meg) is ugyanazokat a viszonyokat kénytelenek tapasztalni, amit a versbeszélő. Magyarán azt, hogy mindig lekésünk a jóról, az orrunk előtt húz el a lehetőségek tömött busza. Na, meg persze azt, hogy mindezért egyedül önmagunkat hibáztathatjuk; magunkat, akik még „[m]eghalni sem tudunk nyugodtan”, vörösen lángoló lelkünk folytonos izgágaságra ítélt bennünket. Sok mindenre következtethetünk ebből a versből, de talán az egyik fontos üzenete, hogy ideje lenne levetkőznünk magunkról a céljanincs virtust, ami eltakarja szemünk elől a valódi sanszokat. (Istenem, a mai magyar közélet milliónyi vonatkozásában lenne hasznosítható ez az üzenet, ha ugyan tudnánk értelemmel Adyt olvasni/hallgatni.)
Ezzel az Ady-féle üzenettel azonban a korong többi dala némileg vitatkozni látszik. A Szóljon, aki látta és a Koporsómban kedvre kapok című dalok alap��lménye ugyanis éppen az a virtus, amely Adytól (bizonyos költői korszakaiban) oly idegen volt. Persze minden nézőpont kérdése... Mindenesetre ezekből is lepárolható egy-egy megfontolásra érdemes gondolat. Sinka István verse például a magyarság természetét, mibenlétét igyekszik feltárni Dús András (a nép egyszerű fia) példáján keresztül, de ugyanakkor visszautal egy korábbi magyar irodalmi klasszikusra, Berzsenyi A magyarokhoz I. című versére, annak mindenki előtt ismert soraira is („rút szybarita váz”). Ennek megfelelően a versvégi felhívás már nem is annyira Dús juhászra vonatkozik, sokkal inkább azt jelenti: „mutassatok nekem egy igazi magyart, ha tudtok”. A korong harmadik trackje, Szabó Dezső (nekromantikus) verse egyébként tud. Nem is akármilyet, hanem amolyan szalonnás-hagymást-mulatósat, olyan zenei váltásokkal, amelyektől garantáltan eldobod az agyad.
Én speciel Karinthy Frici bácsi versétől, a Struggle for life-tól hasaltam el, mert nem áll távol tőlem a mondanivalója. Valóban imígyen szólhat a „Tétel és Törvény”, hogy amíg a falkán (a jelentős erőfölénnyel rendelkező ellenségen) tartod a szemed, könnyen lehet, hogy a legparányibb kártevő fog kiteríteni. (Ilyen példákban is bővelkedik a történelem.) S hogy mi végre akkor a harc? Ezt talán majd egy másik vers fogja megválaszolni.
Mi innen minimum a hullócsillagokra szökkenünk, s majd ha az is kevésnek tűnik, hát megyünk tovább. Ebben a vertikális irányú mozgásban nagy segítségünkre lehet a Guruzsmás legfrissebb lemez. Helyezzük be a lejátszóban, aztán öveket becsatolni, visszaszámlálás… Play.
Barlog Károly (Rockbook.hu)
Akik mindig elkésnek by Guruzsmás
0 notes
Text
Valahol Európában...
“Elmentem Európába egy hétre csövesnek. Odakint megtaláltam amit kerestem, szóval haza is jöttem. Akit érdekel, hogy mi történt velem, és mit leltem, az olvassa el a történetet. A szlovák-cseh határon írtam éjszaka. Akkor már 2 napja nem aludtam. Jó szórakozást! Túléltem!”
szerkesztőnk kalandozásai a nagybetűs Nyugaton, ahol még a kerítés is kolbászból van. Vagy nem.
1. rész: Bárcsak sose tudtam volna meg, mi az a Rastplatz
2. rész: Mannheimet mutatok Grünstadt lesz belőle
3. rész: A török kamionsofőrök megdöbbentő szexuális szokásai
4. rész: Filozófiai záradék
5 notes
·
View notes
Video
youtube
Reakciós szerzőtársaim és cimboráim új lemeze. Erős dob, brutális, disszonáns basszusgitár, valamint dallamos, duda- és citerajátékot idéző gitártémák adják a hangzás gerincét, kiegészítve az agresszív énekkel. Év lemeze meg egyebek. Mit mondhatnék még? Élvezzétek!
#hudini records#punk#arosseb#guruzsmás#timúr#mi kutyánk kölyke#reakció#folk#fok punk#art-punk#art#music#free#csicsó
0 notes
Text
Repüljön az utcakő!
(Diáktüntetés két szemszögből + Reakció TV kísérleti adás)
A Reakció szerkesztőségének két oszlopos tagja ellátogatott a 2015. 04. 22.-én rendezett, a felsőoktatási reformok ellen irányzott diáktüntetésre. Ha már éppen ott jártak, forgattak egy kedélyes rövidfilmet az eseményen. A video alatt egy-egy élménybeszámolót is olvashattok a történtekről.
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
2 notes
·
View notes
Text
A Kovács úr, az Ági, meg én, avagy: Ezek tényleg léteznek!
"Munkanélküli aranyifjúként elég időm van arra, hogy olyan dolgoknak éljek, amiket szeretek csinálni. Példának okáért, mindjárt itt van a dobolás.
Csütörtök este jó hangulatban csépeltem a bőröket a kollegákkal egy angyalföldi pincében, mire megcsörrent a telefonom:
- Szia Ági! Parancsolj!
- Szia! Meghívtak egy kortárs kiállításra, és arra gondoltam, hogy ide neked kell velem eljönnöd.
- Ó! Hát ez elég mókásan hangzik! Hányra menjek?
- Este nyolcig érj ide! (...)"
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
0 notes
Text
Még hogy nincs szabadság! Menjetek Újpestre!
"...A Kárpátia hallgatók száma hirtelen megnövekszik a Jobbik standja körül, mikor egy gépies hang statisztikai adatokkal akarja meggyőzni az embereket arról, hogy a Jobbik tényleg fasza.
Az MSZP körül kedves kis öregasszonyok rohangálnak, és élvezik, hogy gyerekekként kezelik őket. Elvégre azok. Egy másik Kor és Korszellem itt maradt fattyai ők, akiket árvává tett az Idő."
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
0 notes
Text
AZ ÍR KÉRDÉST MEG KELL OLDANI
"(...)Az ír-punk lényegében ugyanaz mint a hazai nemzeti-rock jelenség csak az írek tudatosan vagy véletlenül kihagyták belőle például: az angol-gyűlöletet, az éhezést, az IRA-t, az UDA-t, a robbantásokat, és a Véres vasárnapot. Képzeljük el, milyen lenne, ha a Kárpátia ódát írna a zsíros kenyérről, és borospince himnuszokat zengenének, a legnagyobb dolog az életben pedig a szőlőhegy lenne, meg az őzpörkölt. Szerintem írek milliói imádnák a zenekart, és nyakra-főre alakulnának a hun-punk együttesek. Nyír-punk. Ez lenne a neve. A hazai tűzfészek Íregyháza lehetett."
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2014. szeptember)
17 notes
·
View notes
Text
VALAMI GÁZ VAN A KÖZSZELLEMMEL
avagy az Ági meg én
"Először Falus Ferencet mutogatták, aki nagyképűen kijelentette, hogy a kormány egyszemélyes ellenpólusa kíván lenni. Abban a pillanatban csodáltam ezt az embert. Milyen elhivatott figura! Én is olyan akarok lenni, mint ő! Minden vágyam, hogy a Föld tőkesúlya legyek!
Utána arról számoltak be a hírekben, hogy Bálint Antónia is indul a közelgő választásokon.(...)
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2014. szeptember)
1 note
·
View note
Text
MEGFIGYELÉSEK II: - A KONYHALELKEK
"A Konyhalélek külsőre teljesen korhű és igényes. Ruházata feltűnő szeretne lenni, ám épp ezért nagy bánatára mindig az utcaképbe olvad. A kor elvárásainak megfelelően, folyton az eredetiség felé igyekszik. Díszes tollazatáról könnyen felismerhető: „High heat, Just do it, I love Budapest, Big city lover, Hug me,” és más egyéb szellemes feliratok ékesítik mellét."
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2014. augusztus)
0 notes
Text
FILOZÓFIAI KÍSÉRLET I. - AZ UGAR
Kemény sors a magyar alkotóé. Dobálózhatunk olyan földrajzi fogalmakkal, mint közép-kelet vagy más egyéb, de a sors nem földrajzi fogalom. Ellentétben a „gyűlölt Nyugattal”, valahogy erre mindig nehéz érvényesülni, bármilyen formában. Lehet az ember, író, zenész, költő, mesterhegesztő vagy éppen műtőssegéd is.
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2014. június)
0 notes
Text
IRODALMI PÁRHUZAMOK - WESTEROS JOBBAN TELJESÍT!
avagy a magyar politikai élet a Trónok Harca tükrében
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2014. június)
#reakció#politika#sorozat#trónok harca#timúr#popkult#westeros#gyurcsány#orbán#mszp#dk#fidesz#lmp#jobbik#jobboldal#baloldal#áder jános#orbán viktor#stark#fodor gábor#vadai ágnes#sólyom lászló#bajnai gordon#medgyessy péter#schiffer andrás#szanyi tibor#thürmer gyula#mszmp#szdsz#lázár jános
0 notes
Text
ESZTÉTIKAI KÍSÉRLET III. - A FOSHULLÁM
Nem kell vájtfülű zenebuzinak lenni ahhoz, hogy észrevegyük a bevált sztenderdek örökké körbeforgónak tűnő áradatát és azt, hogy emiatt a zeneszerzés is valami olcsó portékává vált.
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2014. április)
0 notes
Text
ESZTÉTIKAI KÍSÉRLET II. - PLASZTIK HUNOK, EXPORT FINNEK
Mikor az ún. „szittya-biznisz” kinőtte magát az országban még a mainál is tejfelesebb szájú voltam. Azóta pedig évek teltek el, és a történelem kiárusítása a hétköznapok olyan momentumaihoz hasonlatos módi lett, mint mondjuk az LCD TV vásárlás.
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2014. február)
0 notes
Text
ETIKAI KÍSÉRLET I.
Hank Moody fallosza, és ami mögötte van
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2013. december)
0 notes
Text
ESZTÉTIkAI KÍSÉRLET I. - A SLÁGERGYANÚ
Gondolkodtunk-e már azon, hogy miért sláger a sláger? Hova-tovább mitől az? Most nem azokra a receptekre gondolok, amiket temérdek cikk és blog írt meg anno, hanem a jelenség természetére.
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2013. október)
0 notes
Text
CSINIBABA, SZERESS BELÉM!
- Jajj papa milyen szépek voltak azok a padláslesöprések!
- Ugyan mama! Mindig ezt mondod, azért én a fekete vágásokat jobban szerettem.
- Bárcsak ideológiailag képzettebbek lehettünk volna…
- Bárcsak…
- Szeretlek papa!
- Érted a vörös csillagokat is lehoznám az égről, mama!
TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ
(2013. október)
0 notes