#szép emlék

[vesztesegmentes]

Nem tudom miért csináltam, mert nem számítottam más reakcióra magamtól, de mégis csináltam.

Pár hete, de lehet már pár hónapja meghallgattam azt a zenét, hogy “oo jó lesz az”. Aha. Nem. Annyi volt. Végem volt. És persze mikor indítottam el? Vezetés közben. Hülye vagyok? Hát már annyiszor rájöttem, hogy nem lehet vezetni, ha sír az ember. Vagy ez olyan, mint amikor nagyon berúgsz és azt mondod, hogy “na én már soha többet nem iszok”? Lehet.

De ugyan ilyen volt az is, hogy tegnap visszatekertem a tumblimat 2016-ig. Amúgy minek? Amikor tudtam, hogy nem fog a fellegekbe röpíteni.

De az is, hogy most a Tiédet. Igaz, hogy a 70%-át nem mutatja, mert túl prűd hozzá a tumblr felület, de ugye csak pár évig szólt a “franciáról”. És ha nem iszok, akkor viszonylag vissza tudom fogni a sírást, de most nem sikerült. Pedig emberek között vagyok a munkahelyemen.

Aztán rájöttem, hogy itt mindig is úgymond “kiélveztem”, hogy megoszthatom a gondolataimat és érzéseimet még akkor is, mikor Te is csatlakoztál ehhez a közösséghez, de most picit olyan érzés van bennem, hogy nem lehet. Mert Te látod (vagy láthatod, ha egyáltalán érdekel Téged). Vagy nem kéne ezzel foglalkoznom?

és ez a szöveg is csak 1 az ezernyi dolog közül, amiket postolnék, mert kiakarnak törni belőlem.

[lonelysoul235]

Vannak olyan emlékek az ember életében ami örök nyomot hagy.

[orsiisworld]

Filmbeli pillanat

Nem a szokásos helyen vártalak a buszmegállóban

Láttam mikor leszálltál, arra néztél, ahol szoktam állni és kicsit szomorú volt az arcod, mintha nem mentem volna ki eléd most

Viszont mikor egy pillanattal később megláttál elől elmosolyodtál

Azt az arcot sem felejtem el sosem

Olyan filmbeli pillanat volt az egész

[x-maybe-in-another-life-x]

Elsírtam. Mégis az egyik legjelentőségteljesebb, legjólesőbb gesztus volt, amit az utóbbi hónapokban tettek értem. Nem állunk igazán közel egymáshoz, mégis, olyan szorosan öleltél magadhoz és simogattad a hajam, hogy egy pillanatra újra biztonságban éreztem magam, egy pillanatra megszűnt létezni minden, ami az utóbbi időben fájdalmat okozott. Az ölelésed maga volt a színtiszta törődés és ezt sosem felejtem el ❤️

Mentális egészségem: ha most hosszasan megölelesz lehet, hogy elsírom magam..

[sztivan]

ahhoz, hogy triatlonozni lehessen, még a hobbistáknak is évente be kell szereznünk egy sportorvosi papírt, hogy alkalmasak vagyunk rá. ez egy tök jó gondolat, csak persze ezt sem sikerül normálisan megszervezni, hiszen annyira kevés orvos végez sportorvosi vizsgálatot (egyikük egyszer, miután pályaelhagyó lett, elmesélte nekem, mennyire nem éri meg pénzügyileg senkinek sem), hogy szinte öldöklés megy azért, hogy lehessen időpontot találni

van ugye a központi oséi, amiben viszont a profik és a sok egyesületi sportoló befoglalja a legtöbb helyet, úgyhogy minden hónapban arra a hónapra és a következőre lehet próbálkozni elvileg, de határozottan csak elvileg, valójában gyakorlatilag szinte azonnal betelnek a helyek

marad lehetőségként az, hogy minden reggel hatkor lehet jelentkezni a lemondott helyekért, de ez is kb azonnal elmegy. az egyetlen pozitívum az, hogy ezt az egészet legalább lehet a neten csinálni, nem kell bemenni hozzá

na ma reggel nagyon ügyes voltam, itt a szeptember, megnyitották az októberi időpontokat, gondoltam, most itt a lehetőség, ha akkor kapok papírt, az jövő nyáron még érvényes lesz, szép az élet. reggel hatkor nyit a rendszer, 6:12-kor bent voltam

sikerült elvinni az utolsó előtti megmaradt helyet október 31-re

nem gondoltam volna tizenöt éve, hogy a neptunozás emléke még valaha vissza fog térni, hogy kísértsen, de kibírom

[csakszavak]

Már csak “Szép Emlék…” Inkább keserédes, torokszorító érzés, mely éjszakánként fojtogat, de én mosolyogva hagyom neki.

[csacskamacskamocska]

Hogyan...

Az kérte a pszichológus, hogy egy kérdéssel menjek a következő ülésre. Egy olyan kérdéssel, amit talán neked tennék fel, vagy valakinek, akitől segítséget várok, Istennek, anyámnak, barátnak vagy magamnak, de a lényeg az, hogy így kezdődjön: Hogyan… – és egy kérdőjellel végződjön. Egy teljes hónapig éltem a kérdés keresésében, ezzel keltem és ezzel feküdtem. Napok, hetek teltek el, míg az elsőt megfogalmaztam. Hogyan tehetted ezt velem? De aztán elgondolkodtam, hogy az utolsó kérdésem hozzád tényleg ez a vádaskodás lenne? És, ha válaszolnom kéne rá, hisz ki más válaszolna ott a pszichológus egyik székéből a másikba ülve vagy otthon a tükör előtt állva, a választ is tudnám: nem tettél semmit, nem állt szándékodban semmi, nem gondoltad, hogy ez lesz. Folyt a kezemre a meleg mosogatóvíz és gondolkodtam közben. Hogyan…? Álltam a zuhany alatt és gondolkodtam közben. Hogyan…? Szaladtam az esőben, a dudáló autókra sem figyeltem, mert csak az járt az eszemben: Hogyan..? Forgattam a számban a kérdést, az agyamban a gondolatot, míg ki mertem mondani a tükör előtt: Hogyan tudnám visszacsinálni? Te őrült! Eszedbe ne jusson! Hát meddig kínoztad volna még magad a szép szemével, a féloldalas fura mosolyával, az ingéből kikandikáló szőrszálakkal, a gyönyörű kezével, rajta a legszebb körmökkel, amit férfi kaphat a sorstól. Meddig a várakozással, hogy megsimogat, hogy dicsér, rajong, elismer és örül minden percnek, amit együtt tölthettek, ahogy te tetted? Hogyan jutottunk idáig? Hogyan, hogyan? Jó sok melóval. Sok odanemfigyeléssel, felületességgel, közönnyel, elsumákolással, nem szólással, nem simogatással, nem öleléssel. Hogyan tudnálak elfelejteni? Majd elfelejtesz. Idővel mindenki sztori lesz csak, egy anekdota, tanmese, vicc, rémtörténet, szívszorító, jól eladható emlék. Takaró alatt megbújva rágódó trauma, soha be nem teljesedett vágy alig érzékelhető lenyomata egy beadandó dolgozatban, egy könyvben, egy plakáton. Hogyan kellett volna csinálnom? Mindegy lett volna, hogyan csinálom. Vagyok, aki vagyok és amit tudtam megtettem, sőt, azon is túl, a határaim forgáccsá feszegettem, a lelkem meztelenebb volt, mint bármikor életemben, úgy szerettem. Hogyan szerettél volna meg? Sehogy, szerelmem, sehogy. Nem szerettél volna sosem. Se karcsúbban, se feketébben, se sportosabban, se háziasabban. Nem értem fel a szívedig. Hogyan tudtalak volna jól szeretni? Ha elengedlek, ha bízom benned, ha hiszek neked, ha sosem szólok, ha sosem kérek, nem várok el és nem vagyok sosem feladat, sem időigényes, problémás rész, csak könnyű üdítőital, alkoholos koktél, nyalánkság, tartalmas könyv, vidám időtöltés. Hogyan kellett volna elmondanom, hogy boldogtalan vagyok? Nem úgy, ahogy tettem, hanem nap mint nap, mondani: ezt ne, ezt se, ezt nehogy, ez nekem nem jó, kérlek, érts meg, én is értelek téged, kérlek, legyen ez máshogy! Nem lett volna máshogy. Hogyan tudlak elfelejteni? Mint minden mást, gyerekkort és kamasz szerelmeket, amibe nem haltam bele végül, ki érti ezt, és szülést és aggódást, és remegős levélvárást, és szívdobogtató találkozást, és ahogy elfelejtünk tejet venni, aztán a kulcsunkat, hogy hova tettük, hogy milyen sorrendeben panírozunk, hol lakunk, hogy kik a szeretteink, és mi kik vagyunk, majd szépen így. Hogyan töröljelek ki a gondolataimból? Sehogy. Miért félsz velem élni, miért nem hiszed el, hogy el fog múlni a hiány, a harag, a kérdések, a szégyenek, a rossz, és végül csak a jó marad? Miért félsz, hogy ha csak a jó marad, bánni fogod? Lehet, hogy a megbékélés marad. Hát nem ér meg egy próbát? Hogyan tudsz továbblépni? Ahogy te is. Nap, nap után. Másra figyelve. A reggeli kávé ízére, a ruhámat cibáló szélre, a liftajtó csukódásra, az üzenetek hangjára, a néma telefonra, az emberekre, akik mozgatják a szájukat, az ebéd ízére, a napfényre az utcán, a tejre, ami megint elfogyott, a vízre, ami simogatja a bőrömet és megtisztít. Így, hosszú ideig. Hogyan fogok harminc évig nélküled élni? ?

[takemetochurch13]

És tudom nem szabadulok meg tőlünk, túl sok a szép emlék

[dedibelyegei]

Hát a Dudás László-féle Kastélyok sorozatot, szerintem nagyon sokan látták/ismerik ha csak tudat alatt is, meg sosem foglalkoztatták a bélyegek. Egy igen terjedelmes sorozatról van szó, aminek különböző értékeit különböző években adták ki, így hálistennek szét tudom bontani. Ja mert amúgy egy híján mindegyik megvan! Meg nyilván van amelyikből rengeteg van, sok éven át nyomták őket, a '98-as postapecsét is tanusítja. Ez az első kör, 1986-ból, a kisebb névértékekkel. Nekem amúgy nagyon tetszik az egész design elgondolás, meg az elég részletes ábrázolás a masszív színekkel. Ez a sorozat elég filléres értéket képvisel, egyedül a postatiszta 8 forintos kicsit értékesebb, 200-300 forintba is kerülhet. Nézzük kicsit a kastélyokat!

Szécsény - Forgách kastély (2 Ft)

A kastélyt az 1700-as évek közepén építette a Forgách család, de a helyén korábban is várkastély állt az 1400-as évek közepe óta. A vidéki barokk építészet értékes emléke az épület. Többször működött benne hadikórház a tizenöt éves háború, és a II. világháború idején is. A '48-as forradalom előttig volt a Forgách család tulajdonában, utána többször gazdát cserélt, végül utolsó tulajdonosa báró Lipthay Béla jelképes összegért eladta a magyar államnak már a szocializmus alatt. Kiemelt műemlék, parkja természetvédelmi terület. 2005-ben teljesen felújították azóta a Kubinyi Ferenc múzeumnak ad otthont, mely Nógrád megye történetét dolgozza fel alapvetően.

Ráckeve - Savoyai kastély (3 Ft)

Savoyai Jenő részére épült a híres osztrák barokk építész Hildebrandt tervei nyomán, a 18. század elején. Savoyai 1736-os halála után a koronára szállt a tulajdonjog, és szép lassan elvesztette kastélyjellegét, mármint használati szempontból, raktárnak és magtárnak is használták többek között, minek eredményeként az 1960-as évekre annyira leromlott az állapota, hogy majdnem összedőlt. Az 1970-es években felújították, de az eredeti tervek hiányában sok helyen csak a megmaradt elemekből tudtak következtetni, és egy-két leírásból, így minden bizonnyal jelenleg már nem eredeti formájában látjuk teljesen. Jelenleg kastélyszállóként üzemel, de most átmenetileg zárva van, mivel egy kormánydöntés mentén teljes felújításon esik át épp, miután wellnes hotel funkció mellett múzeum és kávézó is kialakításra kerül, és a kastélypark is megújul.

Körmend - Batthyány-Stratmann kastély (4 Ft)

Az Őrség legimponzánsabb várkastélya a térség kapujában. A mostani épület alapjait már a 15.században felépítette, Szécsényi László báró, aztán idővel némi kitérővel Bakócz Tamás, híres esztergomi érsekhez került. A török hódoltságot nagyjából átvészelte, a Batthyány családhoz 1604-ben kerül a Habsburgok jóvoltából. 1652-ben egy tűzvész miatt újjá kellett építeni, ekkor komolyabb átalakítások történtek. De nem ez volt az utolsó ilyen eset, ugyanis a Rákóczi szabadságharc idején, kuruc csapatok ismét felégették, hiszen a Batthányak hűek maradtak a Habsburgokhoz. Ezután alakul ki jelenlegi formája és alakja egy olasz építész tervei alapján akit a család bízott meg. A kastélyt egészen 1944-ig lakták, és rengeteg felbecsülhetetlen értékű dolog veszett oda/kallódott el azután hogy a család tagjai elmenekültek, mikor kialakult az új rendszer. A főépületben 1965 óta a Batthányi-Stratmann László Múzeum üzemel, illetve az ország legnagyobb cipőtörténeti gyűjteménye is itt tekinhető meg!

Nagycenk - Széchenyi kastély (5 Ft)

Hát ugye ez itt:

A Széchenyi család, bármilyen hihetetlen a már fent taglalt Szécsényből, Nógrád megyéből származik. Első jelentősebb alakja, és a vagyon megalapozója Széchenyi György volt, aki egyházi pályán futott nagy karriert, kalocsai érsekségig vitte. Ekkor szerezte meg Nagycenket is, mint birtokot a Draskovichoktól, és innentől már a családon belül öröklődött. Azonban eleinte ez még csak egy birtok volt a sok közül, az 1680-as évek végétől telepedtek át a Széchenyiek az Esterházyaktól zálogba vett közeli (Fertő)széplakra, így kerültek Nyugat-Magyarországra tartósan a jelenlegi határközelében. 1741-ben Széchenyi Antal generális helyezteti át a család központját az akkor még Kiscenknek nevezett településre, mivel különböző jogi huzavonák miatt széplaki birtok örökjogát nem tudja megváltani, így az visszakerül az Esterházyakhoz. Ebben az évben el is kezdi a tervezést Franz Anton Pilgram osztrák barokk építész. Ha nem is teljesen az eredeti tervek alapján, de annak nyomán készül el a kastély 1750-ben. Nem sokkal később Antal meghal, és egyetlen férfi leszármazottja, az unokaöccse Széchenyi Ferenc örökli meg a kastélyt, aki beköltözése után értékes műgyűjteményt és könytárat hoz létre, melyet aztán 1802-ben a magyar nemzet számára ajánl fel, így alapítván meg a Magyar Nemzeti Múzeumot és közvetve az Országos Széchenyi Könyvtárat is. Ferencnek három fia volt, akikkel még életében megegyezett, hogy vagyonát és területeit miként osztja szét köztük. Nagycenk mindannyiunk által jól ismert Istvánunkhoz került, aki 1820-ban vette át a birtokot, és külföldi utazásai és tapasztalatai mentén rögtön komoly fejlesztéseket eszközölt mind az épületen, minden pedig a birtokon/kastélyparkban. A kastély jelenlegi formáját 1860-ban nyerte el. István után fia Béla lett a tulaj, aki nagy hangsúlyt fektetett a különböző növényfajtákra, és az angolparkból részben botanikus kertet létesített a világ növényeiből. 1944-ben egy angol légitámadás során a kastély kis mértékben megsérül, de rögtön helyreállítják. '45 nyarán azonban kifosztják, bizonyos khm... üdülők mindent kidobnak és elégetnek amit a kastélyban találnak. Eztán az épület állapota rohamosan romlik, az '50-es évekre szinte a falak állnak csak. A '60-as évektől kezdve több szakaszban évtizedeken át újítják fel, '73-tól már látogatható a létrejött Széchenyi István emlékmúzeum, a teljes helyrehozatal '88ra fejeződik be. Az épület egy részében a múzeum mellett ma már kastélyszálló és étterem is üzemel.

Nagytétény - Rudnyánszky kastély (6 Ft)

Avagy Nagytétényi Kastélymúzeum a XXII. kerületben. Fontos barokk műemléképület melyet báró Rudnyánszky József építettett római kori alapokra és egy korábbi kastély maradványaira 1743 és 1751 között Mayerhoffer András tervei alapján. Miután a feleség Száraz Julianna elhunyt (a Száraz család révén került a birtok Rudnyánszkyhoz), a kastélyt három részre osztva örökölték a leszármazottak. 1904-ben teljesen kiégett aztán, majd a második világháború során is komoly károkat szenvedett. Helyreállítása már 1951-ben megkezdődött és hamarosan - a maihoz hasonlóan - bútormúzeumnak adott otthont. '89-ben aztán be kell zárni a romló állapot miatt, végül '97-ben újítják meg ismét, és 2000-ben nyit meg kívül-belül megszépülve, Kastélymúzeumként. 2013-ban saját vasúti megállóhelyet kap Kastélypark néven (a birtok elején fut a fehérvári vonal), viszont 2018 óta újabb felújítás zajlik, azóta zárvatart. Fun fact: Az LGT első lemezborítója a kastély reneszánsz szobájában készült.

Bük - Szapáry kastély (8 Ft)

A Szapáry-kastélyegyüttest egy XVI. századi eredetű, megerősített udvarházból építtette át Felsőbüki Nagy István 1696-ben, kora barokk stílusban. A XIX.századig még vizesárka is volt, de aztán elvezették a vizet. Az épület parkja védett, belsejét pedig barokk remekek díszítik, egyemeletes és 30 szobája van.  A Felsőbüki Nagyoktól a XIX. század elején a Jankovich grófok kezére került, majd nősülés révén a Markovics, 1925-ben pedig öröklés útján a gróf Szapáry családé lett. Tőlük 1949-ben vette el a kommunista hatalom. Használták TSZ-irodának, majd az 1960-as években reprezentatív szállodát alakítottak ki benne, de 1994 óta nem használták, majd 2007-ben egy magánszemély megvásárolta, aki műemléki minőségben tökéletesen felújította családi otthonnak, így 2009-es beköltözése óta a kastély, bár gyönyörű, de nem látogatható teljes mértékben magántulajdon. Itt rengeteg kép, és némi info a felújításról:

[poembyme]

Szóval ennyi

Oly sok szép emlék között,

Magamnak köszönhetem,

Tüskék hada bököd,

Mikor újra..újra vétkeztem,

Nem szabadulok a szúrástól,

Bűnös ember, bűnös vagyok,

Fájdalom a hideg ámbrándból,

Miért nem láttam időben azt,

Aki voltam, mostmár meghalhatok.

[diogenesz2020portugal]

Kamingaut

6 éves emlék a fészbukról

Coming outolnom kell

Szóval az van, hogy a gazdáim meglehetősen liberális szemlélettel állnak a világhoz. Hogy ez miért is fontos most?

Amikor először ajánlottak nekik, azt mondták, hogy egy NAGYON CUKI fehér kislányról van szó, kék szemekkel. Hát az az igazság, hogy a szemem nem kék. Szürke... Persze a gazdik nyitottsága miatt ez semmi gondot nem okozott, hála a macskák ősi egyiptomi istenének, Básztetnek.

Idekerülésemkor némi vita alakult ki arról, hogy valóban kislány vagyok-e, mint ahogyan a Doki is mondta első látogatáunk alkalmával, vagy kandúr, ahogy az egyik gazdi állította. Végülis azzal zárták le a vitát - hogy befejezzék ezt a feleslegesnek tűnő gender-diskurzust -, hogy majd eldöntöm, ha felnövök.

Szép, mi?

Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem (mert szószátyár végképp nem vagyok, hogy is nézne az ki egy nyolchetes komoly cicától, ha többszörösen összetett mondatokat kaparna, azaz pötyögne ide, az internetre, ahol - mint az köztudott a szociális médiában jártas olvasóim között - csak rövid és lényegre törő posztokat olvasnak el az emberek, mert sokukból már kiveszett a kifinomult kíváncsiság, nem tudván, így mennyi szépségről maradnak le rohanó élettempójuk ritmusát követve, ahelyett, hogy néha elmerengenének egy-egy szó, mondat rejtett jelentésein is, színesebbé és tartalmasabbá téve nyúlfarknyi életüket, hiszen nem az a fontos, mennyi évet éltél, hanem az, hogy mennyi élet volt az éveidben), a Dokinál ma kiderült, hogy fiú vagyok.

A mai naptól szólítsatok Lajosnak!

Teljes nevem (ahogyan a személyi igazolványomban áll) Szörnyeteg Lajos.

[tartsdmegazaprot]

nagyon szép emlék lesz🐻🌲🥲❄️🤍

[the-bagira]

Dear Ex,

A sok szép emlék mellett nagyon dühös is vagyok rád a sok-sok f*szság miatt. Hiába szakítottam veled, ha még mindig álmodok rólad, és ugyanazokat nyomasztó, gyötrő érzéseket élem át, mint amit átéltem a valóságban. Most éjjel álmomban találkozóra hívtál, amire persze egyből ugrottam - mint ahányszor a valóságban is -, aztán mire oda jutottunk, világodat nem tudtad, és borzasztó nagy csalódást éltem meg, hogy még mindig nem változott az égvilágon semmi. Nem is fog, ugye?

[talpigfeketebe]

Hiányzol. Hiányzol nekem.

Napok óta próbálok visszatalálni hozzád, de nem sikerül. Az elmúlt napokban nem tudom elfelejteni, hogy hiányzol.

Minden percben, amit együtt töltöttünk, lüktet bennem az emlék. Az a szép mosoly, amit mindig láttam, ha rám néztél, eltűnt. A kérdés csak az, hogy vajon visszatér-e?

Az életem üresnek tűnik nélküled, szinte összeroppant a szívem, amikor rágondolok, hogy már nincs.

[calleyspage]

Jón Kalman Stefánsson- Hiányod ​maga a sötétség

„ Emléked a fény, hiányod maga a sötétség.”

Az idén a második könyv, amivel lassabban haladtam, itt most nem a töménység miatt, mint a Bengáli tűz-nél, hanem a tartalom miatt. Ez volt az első könyvem az írótól, lenyűgözően gyönyörűen alkot (persze ez köszönhető a fordító munkájának is). A kötet tagolása nagyon tetszett, de minden fejezete mély, borús kissé, fő vonala a veszteség, így olyan időszakban ajánlom, amikor nem éppen életünk legnehezebb időszakán megyünk keresztül, mert én sokszor éreztem a mondatok súlyát a hangulatomon, egy generalizált szomorúság volt bennem napokig egészen a végéig. A könyvben tucatnyi szereplőt megismerhetünk, a szálakra, időrendre, kapcsolatokra, generációkra az olvasónak kell rájönnie, kicsit mozaik szerű, de ahogyan haladunk az oldalakkal, szépen kirajzolódik. A történet a jelenlegi korhoz is kapcsolódik, a tájleírás is olyan szép, hogy folyamatosan elvágyódtam ezekre az északi vidékekre. Csodálatos lehet ott időt tölteni. Több zenei utalással is találkozunk, időnként háttérként az olvasáshoz beraktam ezeket a számokat. A könyv a legvégén tartalmaz szereplőlistát, illetve lejátszási listát is.

Ritkán szoktam újra olvasni könyveket, de úgy gondolom, ez egy lesz ezek közül, és korábban habár nem csináltam még ilyet, de alá fogom húzni benne azokat mondatokat, amiket szeretnék még ennél is többször elolvasni, megtanulni. Meglepően sok ilyen van benne. Habár a szeretett ember mellettem ült nagyrészt az olvasás alatt, az író olyan mélységekben éreztette a “hiány-t” hogy úgy kezdtem el hiányolni, hogy tudtam, hogy itt tartózkodik a közelemben. Ami enyhített a szomorúságon számomra, az a szerelem ábrázolása volt egy olyan szálon keresztül, amire talán mindenki vágyik, egy életre szóló kötődést mutatott be. A könyv vége nekem feloldozó volt, jelentős üzenettel.

“A lét valóban érthetetlen. Ahogy írva van: a sors néha elrugaszkodik, és hirtelen két lehetősèg előtt állsz.

Egyik sem helyes.

Mégis mindkettő az. “

[crazyblondesblog2]

Remélem nem haragszol, én már nem haragszom.

Nekem egy szép emlék lettél

Az idő jó doktor, amíg veled voltam baby te minden képen nevettél.

Eltűntek a posztok, de remélem jól vagy!