csakszavak

[csakszavak]

Hogy miért akarlak folyton megérinteni, újra és újra? Mert még mindig nem hiszem el, hogy tényleg az enyém vagy…

[csakszavak]

Hagyom, hogy a hideg eső az arcomba essen, könnyeim helyett arra most könnyű mosolyt fessen…

[csakszavak]

Veled rosszabb volt, de nélküled most nehezebb…

[csakszavak]

Csak a szereplők változnak, a forgatókönyv mindig ugyanaz marad…

[csakszavak]

“Nem tudok aludni ebben a hideg ágyban, nem tudok élni ebben a rideg, szürke világban.“

-idézet, magamtól…

[csakszavak]

Elmentél, De…

Elmentél, de benne maradtál a falak repedéseiben. Benne maradtál a zene csengésében, a szél susogásában, mely a hajamat kócolja reggelente. Te vagy a hűvös levegő, mely megcsapja az arcom, a hideg eső, a sűrű köd a város felett. A dér a bokrok alatt, a zöldellő fű hajnali gyilkosa.

Az illatod benne maradt az ágyamban, a hangod a fejemben. Nem tudok aludni ebben a hideg ágyban, nem tudok élni ebben a rideg, szürke világban. Bármerre nézek, te mindehol ott vagy, de már nem vagy sehol. Mert te már elmentél.

[csakszavak]

Már csak “Szép Emlék…” Inkább keserédes, torokszorító érzés, mely éjszakánként fojtogat, de én mosolyogva hagyom neki.

[csakszavak]

Az apró dolgok igenis számítanak… Sőt, azok számítanak csak igazán.

[csakszavak]

Lehet úgy is hatalmas távolság két ember között, hogy közben egymás mellett ülnek. És talán ez a rosszabb…

[csakszavak]

Újra és újra összetöröm a szívem azzal, ahogy visszaolvasom a régi beszélgetéseinket…

[csakszavak]

Néha a múltba kell tekinteni, hogy értékelni tudd a jelent…

[csakszavak]

Még mindig a torkomban dobog a szívem, ha az első csókunkra gondolok…

[csakszavak]

Mert való igaz; Egyikünkkel sem könnyű. De egyikünk sem arról híres, hogy bármiben is a könnyű-t választaná…

[csakszavak]

Néha csak úgy elképedek magamon

Mégis hogy férhet meg ennyi fájdalom

És keserűség bennem egyszerre

[csakszavak]

Reszket a testem

A puszta érintéstől

Félek mikor lesz

Ölelő karod

Kötél torkomon

Reszket a lelkem

A puszta szavaktól

Félek mikor lesz

Édes nevetésed

Keserű bánatom

[csakszavak]

Feketeség tölti meg a lelkem

Elnyeli fényem szépen lassan

Ahogy a gondolataim emésztenek

Csontomról minden húst lerágnak

S az élet már csak puszta emlék ott

Hol a halál utat tör magának

[csakszavak]

Nem akarok a szavakra gondolni

Amik úgy ridegen a lelkembe marnak

Mégis megteszem ahogy Te is megtetted

Amikor azok elhagyták az ajkad