#stressz

[orsiisworld]

Az életem egy része rendben van, és jól érzem magam,

A másik része pedig hullik szét és stresszelek

Miért nem lehet egy időben minden rendben?

[imafraidmyself]

Már a szervezetem is jelez, hogy nem bírja ezt a sok stresszt

[banatostenger]

Újra úgy érzem, hogy eljött a mély repülés az életemben…

[csacskamacskamocska]

Egyszer egy állatmentő pasi mondta, hogy amikor a kutyát az öledbe veszed, akkor átadja neked az élete súlyát. A hajszoltság érzés, amiben élek, leginkább abból áll, hogy sehol nincs menedék. Nincsenek azok a felelősségmentes pillanatok, amikor átadom valakinek az életem súlyát. Intézem a dolgaimat, elrendezek mindent egyedül, felszerelem-megcsinálom, megtervezem, beszerzem, kifizetem, megszervezem, nincs ezzel semmi baj. Mondhatom azt is, nem kell alkalmazkodnom senkihez. Lehetek kócos-pizsamás-szőröslábú, ha akarok, és akkor se szólna rám senki, ha otthagynám a morzsát a konyhapulton vagy kézzel ennék bele a tálba. Kibaszott kurvanagy szabadság. De az egyedüllétben soha nincs benne az a pillanat, hogy most egy kicsit más figyel a világra körülöttem, és rám is, az én biztonságomra vagy kényelmemre, boldogságomra. Mindig feszült figyelem van és mindig ugrásra kész az ember. Akkor is, ha kimerült vagy beteg. Ez nem tudatos dolog. Én is, más is tud laza lenni, elnylúni otthon a kanapén. Bezárkózunk, bebiztosítjuk a zavartalanságot, és majdnem olyan... de nem, nem „olyan”. Semmi sem olyan, mint amikor belül rábízod magad valaki másra. Igen, pont mint gyerekkorodban. És lehet mondani, hogy ez infantilis vágy, de a bizalom, a bizalmi viszony pihentető. Ez is olyan amit csak úgy lehet igazán érteni, ha megéli az ember. Valaki tud téged, számontart, az életed fontos neki, nem fárasztja az, ami téged frusztrál, és persze nem bánt, mert szeret. Amúgy meg csak a hajszoltság érzés van. A férfiak... azon gondolkodtam, hogya férfiaknak nehezebb ez az egész. Mert a nők megtehetik, hogy odabújnak, rácsimpaszkodnak, az ölébe ülnek a pasinak, (kicsi vagyok, fáradt vagyok, tutujgass, védj meg, szeress, simogass), de a pasiknak erre a teljes önátadásra sokkal kevesebb lehetőségük van. Örülj, hogy adnak enni (esetleg), hogy emlékeznek helyetted dátumokra, hogy elfeledkezhetsz erről arról, hogy esetleg betartják, hogy nem szólnak hozzád amikor arra van szükséged, de amúgy... mikor? Miben? Légy már férfi! Egyszer jártam egy pasival, aki azt szerette, ha elalváskor símogatják a hátát. Mert gyerekkorában úgy altatta az anyja. Én csak pislogtam, hogy mi a fasz? Az anyja? Altatás? Szexi fiatal nőként hogy jövök én ebbe a képbe? Egy felnőtt férfit fogok álombasimogatni? Felfogni se tudtam az igényt, hogy ő most nem férfi, hanem „csak úgy lenni” szeretne és megpihenni. A lényeg, hogy a pasiknak sokkal nehezebb megtalálni az önfeledt önátadási pontokat. Szerintem. A többségük csak hajszolódik és próbál FÉRFI maradni. Megszokják, hogy úgy tesznek, mint akinek nincs is szüksége erre a fajta pihenésre. Aztán infarktust kapnak és meghalnak. Persze, a szex. Igen, az egy erős önmegadás, kitárulkozás, de az elején azért tele van szorongással az ember. Vágy, teljesítmény, kommunikáció, ütközések, frusztráció. Persze, a filmekben úgy van, hogy szerelmesen ágybabújnak, mindketten pontosan ismerik a másik testét, reakcióit, vágyait, gátlásait, és csodálatosat kefélnek és persze egyszerre élveznek el egy egetvető orgazmust és közös csodát megélve. Aztán amikor az élet meg nem ilyen, akkor az ember befeszül, mert biztos vele van baj, esetleg minden partnerrel. Meg szerelemben biztos csodás lenne minden, ha nem csodás, nem el��g nagy a szerelem. Upsz, elkalandoztam. Szóval szinglinek lenni, bármennyire is nem érzi az ember magányosnak magát, akkor is stressz. A társas kapcsolatok, beszélgetések, programok oldják ezt, és feltöltik az embert. De ott is helyt kell állni. „Megjelenni” és résen lenni, dominálni és elkerülni, hogy ledomináljanak, stb, stb, az összes önsorsrontó faszság ott van velünk együtt. A megpihenés valaki karjaiban, az más. Ha hosszasan nem adatik meg, az megváltoztatja az embert. Valahogy kilúgozódik belőlünk valami. Mintha már nem is tudnánk hogyan kell együtt lenni és átadni magunkat a pillanatnak, meg valaki másnak. Na mindegy, az van ami van. Megyek, megfésülködöm és felveszek valami itthoni ruhát a pizsama helyett :D

[mar-nem-remelek]

Minden nap nagyon hiányzol.

[rozsablog]

Emberek akiknek túl korán kellet felnőnötök:

Milyen érzés fapofával végigülni a veszekedéseket és a stresszhelyzeteket?😊

[egy-lany-blogja]

Kedves szivem!

Tudom ,tudom sokszor kértelek már,hogy tarts ki .

Kértelek amikor csalódás ért, amikor bántottak szavakkal olyanok akikért tűzbe mentem volna ,akkor is kértelek,hogy bird ki mikor erőszak áldozata lettem. Igen tudom ,hogy akkor is erre kértelek mikor pánik rohamokkal küzdöttem,sok mindenen mentünk már át együtt ...és most is arra kérlek tarts ki amíg megtudjuk mi a baj és tudok segíteni neked, hogy akadálytalanul tudj működni. Tudom hosszú és fájdalmas hónapon vagyunk túl de márcsak 6 nap.... kérlek tarts ki még élni szeretnék...

[alarcok-mogott-rejtozo]

Utálok részeg lenni, de szeretem a boldogságot, ami ezzel jár.

[nehazuddhogyszeretsz2]

Már régen aludnom kellene, de a stressz nem engedi.

[shithappends666]

Az életem azon szakaszába értem, amikor teljes nyugalommal búcsúzom el azoktól, akik több mérget adnak, mint szeretetet, több stresszt okoznak, mint amennyi békét hoznak és jobban rombolnak, mint amennyire építenek.

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Néha jól esik csak úgy kimenni az erkélyre. Itt egy pillanatra kiszakadhatok a hétköznapok mókuskerekéből, a napi stresszelésből, hogy mások hülyeségeivel foglalkozzak. Ez az a hely ahol az arcomat megsüti a kora tavaszi, meleg napfény, ahol a madarak csicsergésén, a méhek zümmögésén kívül semmi másra nem kell hogy figyeljek csak arra, hogy itt milyen nagy nyugalom van. Szeretem ezt a helyet. Itt nem ér semmilyen stresszforrás.

[orsiisworld]

Ma sem volt kedvem felkelni

[xszerelmes-lelekx]

Az agyam tiltja, de a szívem meg szakad érte..

[idonttalkwithpplhere]

Fojtogató légkör

Csak ültem a kocsiban. Hálásnak kellett volna lennem, ugyanis nem mindenkinek "húzgálják a seggét"(habár nem kértem). Hallgattam, ahogy mondod a saját igazad és nem kezdtem el vitatkozni, mert felesleges. Nem is mondok már semmit, mert úgyse hallgatsz végig vagy ha meg is szólalok, kiabálással próbálsz elnyomni. A gyomrom görcsbe rándult az idegességtől. Igyekeztem a torkomon lévő gombócot lenyelni.

[nelkuled-nem-lennek-ilyen]

A legtöbb gondott mindig magunknak okozzuk. A gondolkodásunk és a félelem, ha nem mersz mondjuk egy idegesítő embernek megmondani, hogy nem akarsz vele beszélni. Saját magunkat fogjuk vissza azzal, hogy nem merjük kimondani amit gondolunk. Pedig nem önzőseg magadra gondolni.

[mar-nem-remelek]

Ahogyan telnek a napok, egyre inkább azt érzem, mintha egy láthatatlan kötél lenne a nyakam körül, ami napról napra egyre jobban fojtogat... Teljesen kicsinál lelkileg az egész...