#nem vagyok kurva

[istenes-bibic-mihaly]

olyan helyen dolgozni, ahol termékeket állítasz elő ésvagy adsz el elvárás:

"Kedves xy, jobban megnéztük a terméket a családdal együtt, és bár elvittem, most arra jutottunk, hogy mégsem kell, mert nem tetszik nekünk. Annyival szeretném ezt indokolni, hogy szerintem a jövőben ezt meg ezt kéne csinálni, hogy jobb legyen a termék. Mik a visszaküldés feltételei? Visszautalnák a pénzt?

Köszönettel,

yx"

És a valóság:

"Kedves xy,

bár szó nélkül átvettem tőled a terméket személyesen, most mégis elküldelek a kurva anyádba e-mailben. Ez a legocsmányabb sz @ r amit valaha láttam, ha te azt hiszed erről a termékről, hogy ez jól néz ki, akkor bajok vannak, kisanyám.:)) Ja, amúgy a pénzem is kéne vissza, bár egy szó nélkül vettem át a terméket, amiről meg is kérdezted, hogy jó lesz-e, de nem is ez a baj, hanem az, hogy nem küldöm vissza, mert a kutyám lehugyozta, a férjem rituálisan elégette, anyám meg azóta is a sarokban zokog, mert ránézett. Mi a faszomat képzelsz, hogy visszaküldöm?? Még én mozogjak? Mert szerintem az anyádat is helyettem kéne megbasznod.

Köszönettel,

yx"

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Arra kellett rájönnöm az évek alatt hogy az élet úgy hozza össze a dolgokat nálam hogy valahogy sosem sikerül semmi elsőre.. másnak egy csettintés alatt, nekem meg második harmadik nekifutásra sikerül csak valami. Ha pedig össze is jönnek a dolgok, akkor egy kis idő múlva rájövök hogy mennyire vakvágányon vagyok. A vége szinte mindig csalódás. Ezzel pedig kezd nagyon de nagyon kilenni a hócipőm...

Én lennék ennyire elbaszva?

[drakvuf]

Kalandos nyugalom 🤭

[banatostenger]

Az arcom rezzenéstelen

De a szívem ordít���

[starboymp3]

apám megint kovászos uborkát csinál... de nem ám akármilyet, rak bele répát, fokhagymát, kaprot, meggyfaágat, szőlőlevelet, és a kovászos kenyeret megpirítja. dude is on another level

[kinlodok]

Nyakig ülök a szarban napok óta, de arra nem számítottam, hogy nem a legrosszabb forgatókönyv zajlik majd le. Úgy érzem magam, mintha rám borult volna egy üvegnyi csillámpor, miközben nyakig a szarban ülök. Érdekes hasonlat, de így érzem magam. Vajon miért...

[brgzmpff]

Egy oraja a villamosmegalloban meglokott es lekopott egy kettyos csoves geci, es csak azert nem utott meg, mert a csavom felemelte a botjat es ekkor felfogta hogy nem vagyok egyedul.

Felhivtam a 112-t, de nyilvan soha semmi nem fog tortenni.

Az viszont para, hogy a csavo masokat is veszelyeztet a lokdosodessel a villamos kornyeken.

Utana jott felem hadonaszva hogy kerjek bocsanatot.

A kurva eletbe mar.

Es most nem tudok felidezni egy kurva esemenyt sem, amikor a rendoroknek haszna lett volna az eletemben.

Olyan viszont jut az eszembe, amikor valami csokos visszaelt par dologgal es lett belole nyug.

Faszomat.

[ajtostolahazba]

Ezt most kiírom magamból, mert szarul vagyok és mivel senkit nem akarok terhelni a szarjaimmal, leírom ide, elvégre ez az én blogom vagy mi.

Az elmúlt egy év életem legrosszabb, legnehezebb, de egyben legszebb éve is volt. Kezdődött tavaly augusztusban a lányom válásával, ami engem jobban megviselt, mint őt, mert kurva nehéz volt kussban, a pálya széléről végig asszisztálni. Mert ez az ő élete, az ő döntésük, ők voltak benne, nekem az a dolgom, hogy elfogadjam, támogassam. Erre egy hétre szakadt meg az a 20+ éves barátság, amit azóta sem tudok hova tenni, de elfogadtam. Kurvára meggyászoltam, rengeteg munkám van benne. És októberben jött apu... Egy életmentő műtét, majd egy diagnózis, amit senki nem akar hallani soha. A karácsonyi covid majdnem elvitte, de összekapartuk, elkezdtük a kemót. Jól ment. Jól volt. Májusban voltak nálam utoljára. Az a nap olyan szép volt! Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, olyan önfeledt volt, olyan boldogok voltak itt! Akkurátusan fotózok mindent, minden alkalommal megörökítem a pillanatot. Annak a napnak a képe itt van kint. Úgy van bennem, meg ha most árnyeka is önmagának. Eleinte magamnak se mertem bevallani, de dokumentálni akartam mindent... Nem tudom mikor leszek abban az állapotban lelkileg, hogy egyszer sorba szedjem, időrendben..nem merem még, nem akarom. Egy hullámvasút ez az év, 3 hetes etapokban számolunk, mert 3 hetente kap új kezelést. Én viszem. Ritkán a tesóm is, de ő valahogy távol akarta tudni ettől magát, amiért haragudtam előbb, ma már megértem. És valahol hálás vagyok, mert 3 hetente olyan mély és intenzív volt a kapcsolatom apával, mint előtte soha. Mindent megbeszéltünk. Tényleg mindent. Nem volt semmi tabu. A legjobb barátom lett, a cinkostársam. Mindent kimondtam. Hogy mennyire szeretem, hogy milyen nehéz lesz, ha majd nem lesz, és azt is, hogy ha úgy érzi belefáradt, és nem bírja tovább, akármilyen nehéz is, az ő döntése és tiszteletben tartom. Miattam ne csinálja, ha ő maga már elfáradt.

Tegnap hazamentünk. Apa napok óta csak alszik, csont és bőr, iszonyat gyenge. Az étvágya hullámzó, de az elméje penge. Tegnap egész nap ébren volt. Kibotorkált segítséggel a konyhába, amikor ettünk, délután a lábtartós fotelben ült végig. Amikor anyuval meg a tesómmal kimentünk a temetőbe, ő Gwendivel maradt. Beszélgettek, nevettek.. Aztán este sikerült belediktálni meg egy szelet vajas kenyeret, szőlővel, dinnyével. Mielőtt elindultunk a temetőbe, bementem hozzá, hogy apa, indulunk, Gwendi itt lesz, sietünk. Jó legyél, rosszat ne halljak!😊 és megöleltem azt a törékeny testet és azt kérdezte: miért vagy hozzám ilyen jó?-mert szeretlek apa. Nagyon szeretlek! És este beszélgettünk és boldog volt. Fáradt, de nagyon boldog.

Ma sokkal gyengébb volt. Nyugtatom magam azzal, hogy elfáradt tegnap , hogy sok volt neki ( mert tényleg sok volt), de amikor anya azt mondta ma, hogy mondott valamit, teljesen elvesztettem a nyugodt kontrollt. "Olyan szép ősz van. Sétálok egyet".. Nem tud járni már...

Halálra vagyok remülve. Rettegek, hogy mikor csörren meg a telefon, mikor ér véget végérvényesen a gyerekkorom. De hátha csak túlreagálom. Mert minden pillanata tiszta, olyan okos és művelt, és a teste ugyan lassú, de az agya most is vág.

Szóval itt tartunk most. Mindeközben nyilván beletenyerelt az életembe egy betegség is, de valaki azt mondta, a sok keserűség miatt nem véletlenül lettem epebajos...nem tudom. Itt ez a látszólag erős és rendíthetetlen nő, aki vagyok, és kurvára félek. Minden nap ajándék, de még annyira szeretnék egy kis időt!

Az apukámmal...:(

[ciganyolga]

rohadjak meg

Basszus, majdnem egy éve vagyok már szülési szabadságon (milyen béna kifejezés ez amúgy, mintha végig, due date-től óvódáig szülnél, pedig hálisten azért nem). Az volt a tervem, hogy másfél évet leszek kábé itthon, az tök sok, azalatt mindent kitalálok.

Írok egy regényt, vagy legalább a Rotyipók történetei mesekönyv sorozatot (elkezdtem egyébként), gecigazdag leszek a kötéseimből (ehhez egy pulcsit kb. 200ezerért kéne adnom, valaki? egy eredeti Olgát? vagy többet?), vagy megvilágosodok, hogy mit kell csinálnom szoftvermarketingelés helyett (veteményes, cuki kávézó saját sütikkel, KÓCSING!), vagy ha ezek nem, akkor legalább elvégzek valami menő tanfolyamot (ezt is elkezdtem), amivel még menőbb szoftvermarketinges lehetek, mikor majd visszamegyek.

Mert mindenki tudja, hogy a dolgozni visszatérő gyeses anyukák mindenhol koloncot jelentenek, akiket valahova be kell suvasztani, úgyhogy rettegek előre, hogy kapok valami szirszar feladatot nemannyiért, amit persze elvállalok, mert azért nagyon hiányoznak a burzsoá dolgaim, amiket a techszektoros fizummal csinálhatok, de a gyeddel nem.

Szóval azt gondoltam, eddigre már meglesz a terv. De nagyon szarul állok.

Amikor a végsőkig sikerül nyomasztanom magam azzal, hogy nem hozok ki többet az itthonlevésből, ami amúgy elvileg arra van, hogy a kisfiúval legyek és mókázzunk, semmi másra, akkor vissza kell emlékeznem, hogy egyébként mindenképp akartam volna szünetet - kreatív szabadságot, ja - és az volt a B terv, hogy ha nem kapom be a legyet, akkor minimum 2 hónap sabbatical. Na hát milyen jól végigszoronghattam volna azt is, hogy nem hozom ki a legtöbbet az időből, amit azzal akartam tölteni, hogy lófaszt se csinálok. Egy másik országban, máshol lófaszt se csinálni ugyanis legit, mert az nyaralás.

Másrészt amikor meg azon mélázok, hogy á, de nem lelkesítenek már azok a problémák, amik a jelenlegi melóhelyen várnak, akkor meg a bennem élő zen Olga azzal jön, hogy de az miért baj? Persze, hogy leszarom, hogy mennyi lesz az MRR, meg kimegy-e az email kampány időben, de nem lehet, hogy ez az egészséges, és az eddigi úristen inkább itt ülök este 9-ig, mert ez annyira fontos hozzáállás volt a szar? Már megtanultam, hogy lehet azon is aggódni, hogy leesett a kisfiú a kanapéról vagy hogy fosik, és ezek azért perspektívába helyezik az őszi upsell email kampányt. Ami ha nem megy ki kedden, csak csütörtökön, mi lesz? Éjjel az ajtómon fognak dörömbölni az upgade-elni vágyó felhasználók, hogy hol van már az email a kedvezménnyel, te kurva?

Volt az ex munkahelyemen egy kollégánk, a Gábor, aki például már nem állt neki data breach-es hírhez kommentárt írni a PR-nak pénteken 2-kor, mert 4-kor neki a családdal mennie kellett a Tesco-ba. Mindig is a Gábor volt a munka attitűd példaképem, de nem töltöttem vele elég időt, azt hiszem, hogy el tudjam tanulni. (Hát, mindig később jött és korábban ment, ugye...).

Dehát gondolom, nem ��n vagyok az egyetlen a világon, meg főleg ebben az országban, akinek bűntudata van, ha egy percig is nem rohad meg. 20 év megrohadás után IS. Légyszi, hadd rohadjak meg nyugdíjig, ami majd 3 zsemlére lesz elég, szóval utána is még.

Azt már egész jól megtanítottam magamnak a terápián, hogy a megrohadás nem egyenlő szerelem, de lehet, hogy van ezzel még dolgom.

[csacskamacskamocska]

Picike pride – hetero szívvel

Beszélgetünk..., a pasasról, akit 27 év házasság után a felesége rajtakapta egy másik pasival és váltak, a pasas szerette volna maga elmondani a felnőtt lányának a válás okát. A lány reakciója: nagyon örül, mert már egy ideje szerette volna bevallani, hogy leszbikus. Szélsőjobbos, mihazánkos család, a családfő megátalkodott homofób. És meleg a négyből két gyerek, és végül csak kiderül, hogy az apa is. A gyerekek és az anya felszabadulnak, az apa meghasonlik. A fiú, aki évekig járt terápiára a szorongásaival és fóbiáival, aztán miután leérettségizett, a 18. születésnapját követően kiállt, hogy apa, anya, meleg vagyok! A szülők pedig: oké, de mi eddig is tudtuk. Kérsz még egy szelet sütit? Az anya, akinek a gyereke még nem coming outolt a család felé, ezért a nő eljár rendezvényekre, pridera, hogy a tevékenykedéséről lehessen beszélgetni, így puhítsa a környezetét, előkészítse a terepet. 50+ os férfi, aki magányosan élve megvárta amíg meghalnak a szülei, hogy a kis faluban ahol éltek, a szülőknek ne kelljen megküzdenie az ő másságával és csak utána kezdte keresni a kapcsolódásokat. Szülők, aki kiállnak a gyerekükért akár a családdal szemben is. Őket csak együtt lehet megtagadni. És a család végül elfogadja, hogy a fiú unokájuk mostantól lány unoka. És az a csodás nő, aki annyira nem tudott mit kezdeni a rászakadt hírrel és magánnyal, hogy inkább egy egész csoportot szervezett a hozzá hasonló szülőknek, hogy minden gyerek kaphasson egy szülői ölelést, aki a sajátjától nem kaphatott. És sztorik, sztorik, drámaiak, gyönyörűek, szívszorítóak sokszor, én a végén már szétkönnyeztem a sminkemet.

Mennyi fájdalom körbe-körbe a titkolózások, hazugságok, önismeret és elvárások körül. Mennyi elpazarolt élet, ami boldog lehetett volna vagy sokkal több boldogság lehetett volna benne, és mennyi sok rémisztő figyelmetlenség, felszínesség. Nem az az érdekes, hogy nekem mit jelent vagy jelent-e bármit is az, hogy a környezetemben valaki homoszexuális. Nem hangoztatom, hogy nekem ám vannak meleg barátaim mert nem érdekel senki szexuális élete, kivéve a férfié, aki a szerelmem. Ha valaki azt mondja, hogy mától hívjam Lorettának, akkor úgy hívom, nézze el nekem, ha néha belezavarodok, nekem is meg kell szoknom, ne vegye tiszteletlenségnek. És nem érdekel, hogy szatyorban hordja-e ki a gyerekét. Ha nagyon közeli barát lenne, még az is lehet, hogy kihordanám én. De a fájdalom, amit a titkolózás okoz az embereknek, az zavar. A mögötte megbújó kommunikációs és önismereti problémák zavarnak, a beletörődés a felszínes vágyba vagy a vágy hiányába egy kapcsolatban, az zavar. A szorongás okozta frusztráció vagy agresszió az zavar. És nyilván nem leszek népszerű az önzőn heteronormatív gondolataimmal, de ha elfogadóbbak lennénk az összes mindenféle betűvel ellátott identitásukat kereső vagy másságukra rátaláló emberrel, akkor mindenkinek sokkal kurvább jobb lenne, szóval egyszerűen praktikus lenne és pl a heteróknak is jobb lenne, ha sok meleg nem érezné azt a nyomást, hogy a környezet elvárásainak kell megfelelniük a kapcsolataikban. Mert szembetalálkozni azzal, hogy rossz szándék nélkül, de átbasztak vagy az egész életedet kell újraírnod, amire nem voltál felkészülve, minden álmod, terved a „normális” életről az megy a kukába – szóval ez nekünk se könnyű. És azt gondolom, nagyon kell szereti azokat az embereket, érintett családtagokat, barátokat, ismerősöket, akik ezt képesek szívből való szeretettel végigcsinálni, de azokat is, akik szép lassan de feldolgozzák a saját normáik átalakulását és kinyilvánítják az elfogadásukat és szeretetüket a másik ember felé. Persze, ez nem ennyire egyszerű, ezt én is tudom, ez mindkét oldalon egy spektrum, stb, annyira sokszínű az egész, hogy szinte nem is lehet mindenkire igaz véleményt formálni, stb, az idő, a vágyak, az emberek, a körülmények gyurmáznak mindenkit, ma ez fontos, holnap az, akár hetero vagy akár nem, de vannak dolgok amik mindenkit meghatároznak, hogy telik ez a kurva élet.

[otthonzulles]

40 lettem.

mindig akartam egy nagy negyvenes eszmefuttatást írni,

tulajdonképpen ez jobban foglalkoztatott, mint hogy mit teszek ha negyven leszek.

semmit.

ugyanolyan nap volt mint a többi, már nem is emlékszem, ja de épp melóban töltöttem be (0:47-kor születtem a szóbeszéd szerint)(majdnem két hete volt).

most kicsit kibillentett az előbbi táncos videó és úgyis írni akartam, most kellőképp fáradt vagyok ahhoz hogy írjak valamit megemlékezvén. (tudom öregszik ez az átokverte portál és nem is én vagyok itt a legidősebb nagyon nem, mindegy. attól még szar. még ha úgy is érzem most hogy egy marék sár a nyakam körül ide vagy oda már nem számít)

évtizedek óta nincs mit ünnepelni.

az egyetlen dolog ami változott, hogy 25+ év önmarcangolás után idén elkezdtem terápiára járni. hogy járni, vagy gyógyulni; ezt persze naponta megvitatom magamban.

basszus olyan jót akartam írni de tényleg fáradt vagyok.

szóval a terápiáról annyit, nagyon nehéz elhinni hogy én valaha leszek boldog, bátor, kiegyensúlyozott ember. minél többet tudok, annál kevesebbet és nyomaszt. nyomaszt hogy

ja hát igen évek óta terveztem a "40" posztot meg is volt a bomba ötlet, hogy milyen lapokat terítek ki de sajnos a nyomor, az sosem szexi. megtartom. talán majd transzparensebb leszek a következő negyvenben, ha kérdezné valaki hogy mi a fasz van velem. nincsenek sokan. [de hozzátartozik, hogy aki igen annak "hálás vagyok", azaz nekem most kell megtanulni a hálát átérezni és kifejezni, de ebben talán jó vagyok még ha ez most az ideszart betűkből nem jön le]

nehéz dolog a terápia. legalább kiderültek dolgok mitől vagyok ennyire elbaszott. de kurva nehéz lesz, ha egyáltalán, változtatni. kapcsolódni?!? másokkal? érzelmeket szabadon engedni??? ebben a korban? félelmetes, idegen, dermesztő.

nekem sajnos most kellene megtanulnom élni

na legalább ez a poszt is megvolt, majd visszatérünk erre az ötvennél, ha megérem.

szabad replyolás, no reblogolás mára!

[riariahistoria]

1514. július 20.

Temesváron kivégzik Dózsa Györgyöt. olyan Trónok harca delux módon.

Makfalvi Dózsa György egy régi székely nemesi család leszármazottja volt, plusz végvári vitéz. hát mi egy ilyen ország vagyunk, az egy szem parasztfelkelésünket is egy nemes vezette (oszt csodálkozunk, hogy egy exfideszes nyikhaj szőke a jelen ellenzékünk minden reménye), aki aztán a szocialista haza nagyrabecsült alakja lett, annyira hogy nagybátyám sokáig szentül hitte hogy Leninnel harcolt Dózsa, azért kapta a rajuk a nevét (nem, végül nem lett történész a nagybácsi, érthető módon).

De vissza Dózsához, a sztorija, amiért a szocialista haza huszasán végezte dióhéjban a következő: mindenki túltolta.

a pápa, hogy kompenzálni akart a pápaválasztáson ellene elbukó magyar bíboros, Bakócz Tamás felé, nagyívű és akkoriban szépnek gondolt feladatot adva emberünknek, szervezzen egy európai keresztes haderőt a szokásos, ha nincsenek nyári fesztiválok menjünk és öljük egymást program keretében. az összegyűlt parasztok (és szabad kereskedők, termelők, sőt, kisnemesek is), akiket a toborzás után hazarendeltek volna aratni meg csinálni amit kell, ám nekik ez vhogy annyira nem jött be, mert már eléggé unták. Dózsa alvezére Lőrinc pap, aki nem hazaküldte a báránykákat hanem törökbarát árulóknak kiáltotta ki a királyt meg mindenkit aki a hadjáratot meg akarta vétózni. és persze Dózsa György is (ugye te is hallod a 3as metró bemondóját hogy Dózsa György út?), aki leszarta hogy a bulit lefújták és gondolta elindul és majd Szapolyai János seregével egyesülve mégis mennek a törököt aprítani a szokásos módon.

hát nem jött be, az országhatárt végül senki sem lépte át, de legalább gyors volt. pár csata, némi kastélygyújtogatás és ebből lett a proletármozgalom egyik nagy hőse, akit amúgy rettenetesen ítélt meg az ország sok-sok írástudója a kirobbant felkeléssel együtt (nem csoda, aki a krónikát rendeli az a maga verzióját akarja olvasni. és akkor van pofánk a XXI. század véleménybuborékára mutogatni hogy bezzeg régen). az igazság persze se nem fekete se nem fehér; nem szép felgyújtani vmit meg karóba húzni aki szembejön, de a társadalom amiben éltek azok az emberek nem sok változást ígért a világon senkinek sem ott a vödör alján, így a történéseket határozott társadalomkritikának kell felfogni. amiért aztán olyan törvényeket kaptak hogy a fal adta a másikat, az ország meg bekövesedett egy reformálhatatlan torz állapotba és a rossz vezetésnek hála pár évtized alatt megágyazott a török bulikának. de ez már egy másik történet.

most azért jóval másabb a helyzet, a huszasunk már fémpénz és annyit sem ér, hogy ha leesik lehajolj érte, mert azzal annyi kalóriát égetsz el, hogy azt visszapótolni legalább 200 forintba kerül, oszt máris 180 deficitben vagy és hol a nap vége. plusz van facebook ahol lehet a hasztalan höbörgéseket lájkolgatni, amivel minden feszkó levezethető (de a tiktok jobb mert azon susie5152rose kibaszott szép körmöket épít és kurva jól összehangolja azokat a Stanley bögréivel), bár amondó vagyok mindent is újjá lehet építeni, és a kiprivatizált kastélynál, amit a gecibe felgyújtottunk süthetünk akciós aldis szalonnát, egyszer egy heves nyárban ha letettük a dolgavégzett egyenes kaszát.

[viking84chef]

Na akkor újrajátszás... Fogyásra fel... Ismét..... Csak sikerül végre... 130kg voltam reggel.. :( 122 voltam nemrég mikor lefogytam kicsit... Sajna nem nagyon sikerült megtartani.. Várom az orvos eredményét... Pénteken voltam kivizsgáláson.. Azt mondta igyekszik segíteni. Sajna sok étel intolerancia problémám van. Szakácsként nehéz tartani hogy mit ne egyek vagy igyak..... Hát ha szeretnék minél tovább élni és nem beldögleni ebbe a szarba akkor nekem kell tennem érte. 5.5 éve letettem a dohányzást végre remélem végleg...... Se cukor.... Csak amit úgymond munka miatt kötelező kóstolni.... Már a tejtermék és alkohol van vissza lassan... ( sörről évekkel ezelőtt lemondtam.... Azóta bort iszom ha ugy van.... Néha rum... Pálinka)

Ugymost akkor újra egészségesebb életre fel... De basszameg.... Kurva nehéz ezt egy függő típusú embernek aki a kísértésen kívül kb bárminek ellenállok... 😂

Pacsi....

Kérek kis csiiiiiit tőletek :)

Hát kíváncsi vagyok hogy alakul majd....

[kezenani]

amik vannak

emberek, akik halványkék ill. világosszürke betűket választanak fehér háttéren

emberek, akik a 3 személyes forgóbejáraton átkozódva morogva tülekednek

a buszvezető, aki megvár ugyan, de rámcsuk

a péterke, aki azt se tudja hogy dörgölőzzön hozzám ennikapás előtt, utána meg fúj rám és kikéri magának még a gondolatot is, hogy esetleg megsimogatnám

a szomszéd, aki mindig is egy rohadék szemétláda volt és évek óta egy kurva szót nem szóltunk egymáshoz, pár napja azzal jött hogy tegeződjünk

a hely ahol 15%-os kártyát osztogatnak, de ha pont nincs nálad csak legyintenek, hogy amúgy is annyiba kerülne

szintén a hely, ahol éppencsak benyitsz, köszönsz, de már közben máris türelmetlenül rádszólnak hogy jónapotkívánokmibensegíthetek. dehát várjámá, még be se vagyok menve, megfordulok, becsukom az ajtót, visszafordulok ugye, odamegyek egyáltalán és elmondom akkor végre, hogy miben segíthet

ebédidőben kisétázok, akár esik akár fúj. ezek közül egyik se volt viszont kurvahideg, és hősiesen róttam a köröket

csacsi bölcsességek a furasüsütől, szombati reggeli 11-kor, mindent megsütöttünk, almát, krumplit, szalonnát, paprikát, tojást.

picsa húzós hetem volt, pénteken is be kellett menjek itthondolgozás helyett, akkor csörgött az ébresztőm, amikor már odaabent készítettem elő a melókát, kis híján elsírtam magam. á nemám, de azért jól se esett :D na és akkor amikor soksok óra múlva jöttem haza, végigkutyagolva a blahától a keletiig, akkor felhívott a férjem, hogy sárgarépafőzelék lesz sült hallal. - .... . ööömm.... nem hangzik valami jól.... de azért hazamegyek. és így lett, és nem is lett olyan rossz, kétszer szedtem :D ez itt már csirkecombos, a szemfülesek észrevehették, mára is jutott.

nagyon-nagyon sokminden van mostanában ami nyomaszt, és nem a legvidámabb napjaimat élek, remélem a jövőhét könnyebb lesz

[pajjorimre]

Tails.

Most ne azt nézzük hogy loptam az italt (nem amúgy), hanem hogy remélem megérkeznek ezek az italok Magyarországra is, mert bár nem vagyok híve az előre bekervert italoknak, de ez sajnos kurva jó (passion fruit-Martinit vegyetek, de ez is kurva finom sajnos).

[brgzmpff]

mi történt angliában?

már az elején nyűgös voltam, de csak azért szántam rá magam, hogy kimenjek a megnyitóra, mert rádöbbentem, hogy nem láttam anyámat 6 éve, és ez a két szál együtt nekem anglia most. még most sem tudom, hogy milyen érzéseim vannak, de röviden: nem bánok semmit.

hosszabban.

jó, hogy mentem, mert különben nem ért volna ki postával munkám a megnyitóra. kedden beadtam a képet, feltettük, mentem is tovább anyámhoz. feszt idegben voltam, mert nem szeretek utazni, de sikerült jó vonatra, jó buszra szállni, nem késtem le a repülőt sem.

Marcus a galériás igazándiból kedvesen fogadott, nagyon menő a galériája, van kutya, vannak kanapék, irdatlan nagy a hely és sokan voltak ott nappal készülődni a megnyitóra.

anyám. hát ez a rész nehéz. megöregedett. alig hagyja el a lakást, nagyon nagy, és a két cica nem minden nap cserélt alommal és az egész nap ketten bent dohányzás az még nekem is erős volt elsőre. nyilván az is nehéz volt, hogy anyám inkább lemondta volna a találkozást két nappal előtte, mert annyira szégyellte igazándiból a mindent. kurva aranyos volt amúgy végig, jó volt beszélgetni, de voltak órák, amikor magamban ordítottam, hogy nem tudom, hogy fogunk-e még valaha egy asztalnál ülni, és most most most kellene minden fontosat megkérdezni tőle, de nem bírtam megszólalni, csak az dübögött a fejemben, hogy haza akarok menni.

meglepően drágult minden amúgy angliában.

2 nap anyámmal után sikerült sokkal olcsóbban visszavonatozni londonba, és durva, hogy két vonatjegy ára között mekkora különbség tud lenni.

a megnyitó. nagyon jó volt látni a gyűjtőimet, akikkel az internet sodort össze és idővel eléggé meg is kedveltük egymást. jó volt látni az orosz művész barátnőmet és amikor ketten maradtunk, mesélte, hogy egy ukrán lánynak szervezett kiállítás sorozatot angliában, én meg hogy tolmácsoltam a pályaudvaron meg támogattam embereket, de hogy kicsit néztünk egymás szemébe csendben és nem tudtuk jól szavakba önteni azt a rengeteg érzést, amiből talán a szégyen a legegyszerűbb, amit orosz migránsként érzünk ukrán migránsokkal találkozva. meglepődtem, hogy ez mennyire erős és fontos része a mindennapjainknak. hogy annyira zsigeri ez az érzés, hogy ott állltunk és tudtuk, hogy mit érez a másik. és egyikünk sem sírta el magát.

nem tetszett a képem a falon. csalódott voltam, és elkezdtem kísérletezni, és az egyik gyűjtőmnek mutattam, hogy így meg úgy jobb, és erre hozott egy széket és lekapcsolta a lámpát, 2 perccel a megnyitó zárása előtt, és BAMM. Megérkezett a kép, ott lett az az élmény, az a folyamat, amiről magyaráztam, és ez olyan lett, mintha kihúztak volna egy szálkát a szememből.

nehezen oldódtam fel, szorongtam a közegben, Marcus művészei egyrészt angliaiak, másrészt ismerik egymást, így nem nagyon van rutinja a külföldi művészek fogadásában, vagy más a kulturalis kodjuk, volt egy lenyugozo festőfiú, aki mindenkihez odament és bemutatkozott. csak lestem és amultam, de nem ment.

zaraskor kimentem cigizni és a muveszeknek kinezo csapathoz pattogtam, hogy helo ti vagytok a helyi muveszek?:) es amikor kiderult, hogy en is az vagyok meg ki vagyok, az egyik otvos lany felsikoltott és ugarlni kezdett, hogy uristen te festetted a Waves-t, te festetted a Waves-t??? és ez az öröm ha kiszámolom az egész út költségeit egy kicsit drága volt :D

utana vacsoraztunk a kornyeken egy jot a barati parral, es loholtam is 3 órát aludni valami szobában, hogy 4-kor már útra kész legyek a reptérre.

nagyon-nagyon elfáradtam.

bónusz: a pénteki gépem 10:45-kor landolt, 15 perccel később ért földet a gyerekem és a portugálom öccse, így pénteken és szombaton a testvérnek mutogattuk a várost, vasárnap pedig egy 7 személyes családi vacsorát főztünk le @azazazanna művésznővel, ami csodálatosan sikerült, hétfőn kicsit töltöttem időt a férfival és kedden már mentem a mindennapos vemhes mamakutyára vigyázó barátnőnkhöz a Ság-hegyen, ahol idilli csendes őszi csodálatos pár napot tudtam pihenni a turné után, és a kiskutyák még azóta sem születtek meg.

Csütörtökön Rodics megnyitó!!! Gyertek!!!