#kepzelet

[egy-lany-blogja]

Azon gondolkodom, hányszor hittem, Isten valahol ott van fent, egészen a magasban. Ott a felhők felett ül és onnan néz le rám. Hányszor hittem, hogy ennél is közelebb van, csupán felettem lakik. Elég csak seprűnyéllel megvernem a plafont és tudni fogja, itt vagyok. Hányszor hittem, csak be kellene csengetnem és majd kinyitja az ajtót. Hittem, jó szomszéd vagyok. Cinikus, de türelmes.

Néha azt gondoltam, valóban nála vagyok. Bíztam abban, hogy a lábtörlő alatt hagyta a kulcsot és bármikor bemehetek hozzá. Talán, ha nincs otthon meg is várhatom. Aztán eszembe jutott, hátha hallja, hogy létezem. Voltam harsány, nagy hanggal és még nagyobb akarattal, hátha letekint rám az emeletről és észreveszi, hogy a földszinten én lélegzem.

Igen, ez sokszor eszembe jutott.

Aztán arra gondoltam, vajon csalódott-e bennem? Mit gondol majd rólam, ha kinyitja az ajtót. Bánatot okoztam? Azt mondja majd, megbuktam? Hogy történjen bármi, tegyek bármit, tévút volt ez az egész? És mondhat majd bármit. Mondhatja, hogy rossz voltam, haszontalan és számtalanszor eltévedtem. Egyetlen dolgot azonban nem mondhat majd sohasem, hogy nem ismert engem.

Sokszor eszembe jutott, mit mondanék neki. Mennyi mindenért okolnám és számonkérném, lennék könnyek között a Szomszédom és életem bírája. Beszélnék neki a könyörületről, melyből alig kértem, mégsem kaptam, nem azt adta, mást kaptam.

De aztán rájöttem, emelt fővel, dacosan mégsem vitatkozhatnék Istennel. Szeretnék inkább egy függőágyban heverni mellette csendesen és nézni Őt, miközben arra gondolnék, mennyi imám volt, amit nem mondtam még el.

Majd egy szörnyű éjszakán, amikor tehetetlenül a padlón hevertem megértettem, hogy Isten nem lehet sem fent, sem én nem lehetek a földszinti szomszédja. Mert ott van velem a padlón.

Ott ül mellettem, ott létezik lent, egészen lent, ahol elbukva megérkezem.

Ott az elképzelhetetlen mélységben végre rátaláltam Istenre. Megértettem, hogy nem lehet fent, mert mindig lent vár rám.

Ott fekszik mellettem némaságban és minden reggel megkapom a könyörületét. Ott van a napfelkeltében, a napnyugtában, anyám görbülő kezében, a gyermekeim szemében, a gyászomban, a vágyamban.

És igen, sokan mondják, nem látják Istent. Nézz le. Annyiszor tagadjuk, küldjük el, üldözzük és kiáltunk. De nem szól, csak hangtalan érkezik, egyre közelebb. Újra. Újra. Újra. Majd azt érzed, már ott van melletted. A padlón. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[lelekdolgok]

Ugy megy le a nap a hegyek moge

Mint bennem a multam amit eltemettem

Sok dolgot elengedtem, amit magamra vettem

Tobb taskam nem lehet mint keblem

Szoval

Onmagam kerestem,kozben elvesztem teljesen

Beleptem oda ahol lennem kell

Ter-ido mind csak kepzelet

Egy dolog biztos a most, az a pillanat

Amiben eppen lebegsz

[vivike4444]

nagyon hianyzol ..miért hagytad hogy így legyen

Barcsak tudnád hogy érzek mindig ...

Barcsak tudnám te hogy érzel ...

De ez csak kepzelet marad ..egy sima bárcsak ..

[tvbujo]

- Hogy köszönsz el valakitől, aki nélkül el sem tudod képzelni az életed?

- Nem köszöntem el. Nem mondtam semmit. Csak elsétáltam.

/A távolság íze/

[holnaptol-mas-ember-vagyok]

szerencsejáték

azt hinné az ember, van összefüggés, pedig az élet csak katasztrofális véletlenek sorozata, amik közé később úgyis összefüggést képzelünk

Lola Lovelace - Emléktöredékek valakitől, aki már nem én vagyok

@holnaptol-mas-ember-vagyok

[verseskotetek]

Rupi Kaur;

A nap és az ő virágai

Hogy el tudjak aludni

el kell képzelnem a tested

amint az enyém mögé gömbölyödik

kifli a kiflibe simul

és hallom a lélegzeted hangját.

[medwecukor]

98.Csak nézem ahogy havazik és közben arra gondolok olyan mintha egy vihar dulna az égben amiből a por és füst száll le ránk

[idezetek-minden-mennyisegben]

“Azért nem tudok aludni, mert a nappalaim annyira teli vannak álmokkal, hogy éjszakára már nem marad több hely a számukra.”

- Anna McGrail

[a-kaosz-vezere]

“Egyesek úgy vélik, hogy a képzeletünkben elkövetett szörnyűségek, azok a legbelsőbb vágyaink, amiket nem élhetünk ki a kontrollált társadalomban.”

[elmulasztottnapfelkelte]

Lépkedek felfelé a lépcsőn, lép lép lép, s mintha minden lépéssel jelentéktelenebbé válnék, mosódik össze az idő és a tér, a valóság és szürrealitás, egyre kevesebbet látok, csatt puffan lelketlen üres testem, eggyel kevesebb, de számítana ez bármit is???

[meetmylonelyway]

Ha tudnád hányszor képzeltem már el ahogyan táncolunk a ballagásunkon...

Ahogy átkarolod a derekamat, ahogy megérinted a kezemet, ahogy a szívünk egyszerre dobban...

Mikor csak mi létezünk a Földön.

[nemhiszekmarsemmiben]

És ide jutottunk: könyveket olvasunk, hogy szabaduljunk a valóságtól

[i-wanna-be-alone]

5.

Emlékszel amikor még alsóban gyerekfejjel elképzelted milyen lesz 15-16 évesnek lenni?

Ugye hogy mennyire más?

[radnothy]

“A képzeletből szökken szárba a fizikai világ, a képzelet pedig a hiedelmeid útját követi.”

/Jane Roberts - Seth/

[idezetek-minden-mennyisegben]

“Évekig emlékekből és a fantáziám alkotta jelenetekből éltem, csak ez maradt, nem volt más kapaszkodóm. A boldogtalanok trükkje ez, ami mindig beválik.”

- Durica Katarina

[szepszabadsag]

erre született a képzeletünk ez lesz a végzetünk végezetül

@szepszabadsag