#végem van

[imafraidmyself]

Eddig mindig össze tudtam magam szedni, de most valami nem megy

[csakszavak]

Egyetlen érintésedtől azt érzem, hogy; kész, végem van.

[rosszulorzott]

Blendi nem szarozik

[haw-duck]

Hol van az a hely hol az én biztonságom?

Hol van az ahol nem rémes minden álmom?

Ahol érzem a biztonság van és nyugalom..

Lent, fent, bent, kint mindenhol kutatom.

Egy kézben, vagy egy házban, kint a világban?

Egy szóban, egy vágyban, vagy egy imában?

Hol nem fog már remegni a gyomrom, és a hangom?

Hol nem lesz félő meghalnom?

Hol nem bánnám hogy testem megpihen?

Hol nem félnék attól hogy bárki elvigyen?

Hol lesz az én megnyugvásom, a válaszom?

Ki vagy mi lesz utolsó lehelletemnél a támaszom?

Vágyok -e egyáltalán erre vagy csak kergetem?

Vajon amikor végem lesz akkor lesz a kezdetem?

[megtudommagyarazni]

Megyünk tovább

A lepopós Merci volt annak a korszaknak a Rolls Royce-a, kamionban. Mozaikszó, légrugós ponyvás pótost takart. A légrugó új invenció volt, ma már nincs is más. Azonban valami nem volt rendben vele, sok borult. A HC akkori vezetése meg volt győződve arról, hogy túl kényelmes, a sofőr elalszik benne, és kész a baj. Lófaszt. A Mercedes és a Kassbohrer közös, hamvába holt próbálkozása volt, kicsi, majdnem személyautó méretű kerekekkel, ma jumbónak mondják. Valamit elbasztak, szerintem a pót forgózsámolyánál, 70-90 közt elkezdett szitálni, táncolni, és mire a sofőr észrevette, már oldalán csúszott. Az biztos, hogy nem a keleti utakra tervezték, de a német autobahnon is láttam feküdni párat. Abba is hagyták.

Istanbulban mindig megálltunk vásárolni. Sajnos imádom a ropogtatni való magokat, földimogyoró, törökmogyoró, kesu, mandula, pekán, pisztácia stb. 1 kg-os törökmogyóróval indultam Ankara felé. Eszegettem. Valahol Aksaray környékén volt a TIR-parkoló, akkor máshol nem szabadott megállni, na ott már görcsölt a hasam pöttyet. Másnap átgurultam a Toroson (Taurus), Adana felé. Az átgurulás kissé eufemisztikus kifejezés, mert kb 2,5-3ezer méteres magasságról van szó, a tengerpart előtti gyapottermelő síkságon, vagyis 0 méteren fekvő Adanáig. Ott 3-4-szer meg kell állni, hogy a tüzesen világító fékek kicsit hűljenek. Lepisálni tilos! Azonnal szétpattannak. Adana után már göcseim voltak. Ma már tudom, hogy a mogyoró eltömíti a bélbolyhokat, akkor még nem tudtam. Osmaniye, Gaziantep, már ömlött a víz rólam, meg rázott a hideg is. Urfa előtt

ami ma már Şanlıurfa

azt éreztem, hogy végem. Még egy kibaszott darázs is bebaszódott az ablakon, és megcsípett a nyakamon. Meg kellett állnom. Az egyik kanyar után megláttam egy ismerős színű kamiont, zöld traktor, sárga ponyva. Végre!! Közelebb érve vettem észre, hogy jobb oldalán fekszik, egy lepopós Merci volt.

Korabeli, szar, de jellemző kamionos vicc:

Főnők, eltört a jobb tükröm. Cseréld ki! nem egyszerű, az egész szerelvény rajta fekszik... A srácnak szerencsére semmi baja nem volt. Cigit hozott (Marlboro), ezért két géppisztolyos török katona járkált körülötte. Gyorsan leterítettek egy pokrócot a lepopós mögé, és lefektettek. Akkor már talán kicsit szarul néztem ki. Kibaszott görcseim voltak. Az egyik török a katonai rádión beszólt valahova, aztán eltáncolták, hogy az urfai hegyi orvos kinn van terepen, estefelé jön le a hegyekből, akkor felvesz. Kemény, durva hegyek voltak, villogó fogú és szemű kurdok, még kardokkal és puskákkal járkáltak. Már sötétedett, mikor a Landrover hangját meghallottam. Az ember megnézett, aztán betoltak a Landrover hátsó ülésére, és egy óra múlva Urfában voltunk. Két napig voltam benn. A szobában volt még rajtam kívül egy olajmunkás, aki valami olajkút-robbanásnál szarrá égett, szegény szörnyen bűzlött, egy nagy gézzel volt leterítve a rácsos ágya, és csak nyögött néha, és bűzölgött. Egy emlékem maradt, mikor kicsit magamhoz tértem, ránéztem az ablakra, és gondoltam, milyen morbid, hogy fekete a függöny, egy kórházban, aztán meglibbentette a szél, és felszállt a száznyolcvanötezer légy, és kiderült, hogy fehér a függöny. Másnap délutánig minden váltás fel akart vágni, volt, aki már gumikesztyűben, szikével a kezében jött. Közben persze itattak mindennel, olajjal, gyógynövényfőzetekkel, teákkal.

Este valahára megmordult a gyomrom, berohantam a függöny mögé a taposós vécére, és szörnyű kínok közepette megszültem egy pár centis cuccot, onnan minden oké volt. Másnap visszavitt a doki a Landroverrel a lepopós mellé, beültem a Mercibe, és indultam, kicsit gyengén, kicsit fehéren, kicsit remegve. Irány Bagdad.

Következő részünk tartalmából:

Mosul, Bagdad.

[plexi-personal]

Amikor elindítottam ezt a blogot, nem gondoltam volna, hogy bármit is fogok ide írni a szűkszavú, képes beszámolókon kívül a Szlovén hegyi túráról. Aztán tessék. Ahogy gyűlnek a km-ek a futócipőben, úgy gyűlnek a gondolatok a fejemben. Majd jön egy kis gyötrelem, hogy leírjam, ne írjam? De nem tudok írni, ezt a teljesítményt nem kellene mutogatni, mi van ha rákthread lesz belőle, mi van ha jönnek a hater anonok. A másik oldalról pedig nagyon motiváló látni az apró fejlődéseket, haladást, ahogy látom a változást. Egyrészt kikívánkozik belőlem, másrészt minél többször megy át a fejemen, annál erősebb lesz ez a motiváció. Így arra jutottam, hogy 100%-ban megéri. Ha pedig valaki talál benne motivációt saját maga számára, az újabb +100%.

Amikor belevágtam a Garmin edzéstervbe, az 5K-val indultam. A terv csak a felmérő futás után volt látható, de eléggé csalódott voltam, hogy 4-6 km-es távok vannak csak, így egyből elvetettem a tervet és nekiugrottan a 10 km-esnek. Elég jó döntés volt. A run-walk-run stratégia nélkül pont ideálisak a 12-16 km-es edzések. A tapasztalások pedig 5 km után kezdenek jönni. Itt az 5K-s edzéseknek pont vége lenne és mennének a levesbe, mert már mással foglalkoznék. Így viszont még mindig van hátra 40-60 perc, ahol lehet figyelni és gondolkodni. Tök jó! Főleg, hogy nem a napi stresszen jár a fejem ilyenkor, hanem a futáson, mert élvezem és keresem, hogy hogy lehetne még jobb.

Az elején világos volt, hogy az oxigénellátás a szűk keresztmetszet. Viszont szerencsére hamar fejlődésnek indultam, folyamatosan tudtam növelni a tempót. Ma volt az első alkalom, hogy éreztem, hogy nem lesz ez így jó, picit visszább kell venni.

A felmérő futás 5 perc volt, teljes beadással. 4:51-es tempót bírtam, 184-es átlagos és 192-es maximális pulzussal. Egy lépés alatt lélegeztem be, egy lépés alatt ki. Végem is volt kb 5 perc alatt. A felénél már számoltam vissza. Ma 10x800 méter volt 3-3 perc sétával. Az első kettő nagyon jól ment, 4:51-es tempó, 175-ös átlag és 184-es maximális pulzus, 2 lépés kilégzés, 2 lépés belégzés, de majdnem ment volna 3-3-al is. Viszont a harmadik etap végén a sétánál éreztem, hogy bizonytalan a járásom, egy-egy lépésnél egy pillanatra ellazulnak az izmaim, megcsuklik a lábam. A séta végén nehézkes volt újra felvenni a tempót, viszont miután elértem, nem volt semmi gond.

Az 5K-s tervnél itt vége is lett volna az edzésnek mindenféle konklúzió nélkül. Így viszont volt még hátra 6 etap gondolkodni, próbálkozni. Itt jutottam arra, hogy picit visszabb kell venni. Hiába bírnám így folytatni, az izmaimnak több idő kell felvenni ezt az iramot. Visszaálltam a múltkori 5:20-as tempóra és hirtelen minden újra rendben volt.

A maradék időben pedig tudtam még eleget vergődni, hogy ezt le akarjam-e írni, vagy sem.

A tanulság, hogy figyeljünk oda az apró jelekre, és ha kell, akkor ne engedjünk a kísértésnek, vegyünk vissza egy picit. Hiába tudnánk jobban is teljesíteni, ha közepes távon valószínűleg megbosszulná magát, nem éri meg.

[otthonzulles]

TAKONY

fejfájás

végtagfájdalom

levertség

TAKONY

elkaptam a manflut, nekem végem van

[setesuta]

nem tudok kitartó lenni

bármi aprócseprő negatív esemény történik - végem van

hirtelen újra kicsi és jelentéktelen leszek

[kampeszino]

Pilinszky: Mire megjössz

Egyedül vagyok, mire megjössz, az egyetlen élő leszek, csak tollpihék az üres ólban, csak csillagok az ég helyett. A temetetlen árvaságban, mint téli szeméttelepen, a hulladék közt kapirgálva szemelgetem az életem. Az lesz a tökéletes béke. Még szívemet se hallani, mindenfelől a némaságnak extatikus torlaszai. A pőre örökkévalóság. S a tiéd, egyedűl tiéd, kezdettől fogva neked készűlt e nagyszerű egyszerüség. Mint tagolatlan kosárember, csak űl az idő szótalan, nincs karja-lába már a vágynak, csupán ziháló törzse van. Mindenem veszve, mire megjössz, se házam nincs, se puha ágyam, zavartalan heverhetünk majd a puszta elragadtatásban. Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj! Ha gyenge vagy, végem van akkor. Ágyban, párnák közt, uccazajban iszonyu lenne fölriadnom. Itt a költő előadásban

[zoeeozzoeeoz]

Szokásos, lépd át, csak kiírom magamból lvl2568246772

Egy kis Én:

Sajnos elég szar a kommunikációm. Ami most előjött, hogy nem igazán tudok vigasztalni, érzelmes lenni, nem bánok jól a szavakkal, és az érzelmekkel. Ha érzelmeimet kell bele vinni egy beszélgetésbe, akkor végem van. Ilyenkor jönnek elő, természetes módon, az, h megölelem a másikat, hozzá bújok, viszek neki teát/csokit/akármit, de szavak nélkül. Nem tudom szavakkal kifejezni amit érzek. Ez akkor jön elő naggggggyon, ha nem vagyok ott személyesen, hanem telón /cseten/virtuálisan szeretnék valakit támogatni érzelmileg. Kibaszottulrohadtulkurvára nem megy! Most is ez van!!!! Szeretném, de nem megy. Tudok együttérző lenni, csak nem tudom szavakba önteni. Tárgyilagosan tudok írni/mondani dolgokat, ami akár még sértő is lehet, pedig ez áll legmesszebb tőlem. Vagy, elviccelem. Ez még rosszabb. Tudok kérdezni, tudok úgy kérdezni, hogy a másikban elinduljon egy folyamat, és kibeszélje, kiírja magából a dolgokat, ezáltal megkönnyebűlve. Ezek a dolgok, természetesen bennem maradnak, nem fecsegem ki őket. Én így is próbálok segíteni. Ez csak akkor megy, ha a másik fél partner ebben. Ha nem, ha falakba ütközöm, ha nem bízik meg bennem, akkor ez is kudarc. Feladom. Feladom, mert ezeket a falakat nem tudom, és nem is akarom áttörni. Ezeket a falakat csak az tudja áttörni, aki építette. Én meg addig várok. Vagy nem. "Se jogom, se közöm nincs hozzá", hogy "ostromoljam ezeket a falakat". Mondjuk ez oda-vissza él.

[egy-lany-blogja]

Már belehaltam az életbe

Zombi maradtam lélekbe’

Mert a szerelemben elvesztem

Egy lány megmérgezte

Szívem messzire elvitte

Apró darabokra szétszedte

Szerelemre cs��bított ez a vonzó idegen

Veszélyes vizekre evezett velem

A lány, hogy miért, talány

Aztán meglépett

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Az univerzum szétválasztott

Bús könnyekkel elárasztott

De nemet mondtunk a végzetnek

Bármekkora távolság

Mit a sors egymásnak szánt

Hisz oly erősen érezlek, ez mindörökre szól

Hát szép szerelmem nézd

Az égen a Hold nekünk dalol

Nem értem, mért olyan jó veled

Neked adtam én a szívemet

De nehogy összetörd, mint oly sokan

Becsüld, amíg lehet

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Most gyere közel, hadd érezzem

Hogy lobog a tűz a véremben

Neked adtam a szívem

Hidd el, rajtad kívül nincs másom

Nem félek, veled így teljes az élet

Ez nem véletlen, kezdettől éreztem

Hogy veled minden más

Hisz lelkünk egymás nélkül semmire megy

Ez örök szerelem

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Ruszó Tibi x Szabó Niki Ft burai -Kitaszitott

[paranoidonkontroll]

Elhagytam, mert szerettem, és tudtam, hogy végem van, ha mellette maradok. Olyan volt, mint mikor az ember odanyújtja a fél karját: vágjátok le, mert ha nem, elüszkösödik az egész testem.

Polcz Alaine - Asszony a fronton

[vesztesegmentes]

Nem tudom miért csináltam, mert nem számítottam más reakcióra magamtól, de mégis csináltam.

Pár hete, de lehet már pár hónapja meghallgattam azt a zenét, hogy “oo jó lesz az”. Aha. Nem. Annyi volt. Végem volt. És persze mikor indítottam el? Vezetés közben. Hülye vagyok? Hát már annyiszor rájöttem, hogy nem lehet vezetni, ha sír az ember. Vagy ez olyan, mint amikor nagyon berúgsz és azt mondod, hogy “na én már soha többet nem iszok”? Lehet.

De ugyan ilyen volt az is, hogy tegnap visszatekertem a tumblimat 2016-ig. Amúgy minek? Amikor tudtam, hogy nem fog a fellegekbe röpíteni.

De az is, hogy most a Tiédet. Igaz, hogy a 70%-át nem mutatja, mert túl prűd hozzá a tumblr felület, de ugye csak pár évig szólt a “franciáról”. És ha nem iszok, akkor viszonylag vissza tudom fogni a sírást, de most nem sikerült. Pedig emberek között vagyok a munkahelyemen.

Aztán rájöttem, hogy itt mindig is úgymond “kiélveztem”, hogy megoszthatom a gondolataimat és érzéseimet még akkor is, mikor Te is csatlakoztál ehhez a közösséghez, de most picit olyan érzés van bennem, hogy nem lehet. Mert Te látod (vagy láthatod, ha egyáltalán érdekel Téged). Vagy nem kéne ezzel foglalkoznom?

és ez a szöveg is csak 1 az ezernyi dolog közül, amiket postolnék, mert kiakarnak törni belőlem.

[mrkecske]

Nap

Nap vagyok egy rendszer közepén,

Tűzből születtem,

Tűzből vagyok, és tűzként megyek, ha elér a végem.

Hatalmas fénnyel ragyogok, mérhetetlen forrósággal,

A hidrogén-fúzió emészti majd fel minden energiámat.

Magányos ez a lét, minden messze van,

A közelembe élő dolog sokáig nem marad.

Megtanultam, hogy távolabb kell álnom,

Ha a kialakuló élet csodáját látni kívánom.

Mert ha közel megyek, porig égetem,

De innen fenntarthatom azt a rengeteg életet.

Ottan van a kedvenc bolygóm a Föld,

Amilyen kicsi, legalább annyira nyüzsög.

Ciklusokban közelebb jön, majd hirtelen hátrébb lép,

Örömmel tölti el mindazt aki rá néz.

De messze van nagyon, elérhetetlen,

De az emberek még így is rám néznek.

Az űr hideg és végtelen, mégis ontom a meleget,

A tér végtelenjében senki sem hallja szenvedésemet.

[nam00n]

én az irodalomhoz igazítottam az egész életemet, és harmincéves koromig pontosan tartottam az irányt, ha most egyszerre eltérek ettől, akkor végem van. minden, ami vagyok, és ami nem vagyok, ebből következik

— franz kafka, 1913.08.28.

[lillon]

Már nem tudok várni. Már nem gondolok másra. Már végem van, én pedig minden percét élvezem. Voltak, amiket vártam, voltak, akikre szakítottam időt...ez viszont mindennél nagyobb. Egyszerűen, elfolyt a vérem, elkapdosták a lelkem, megvették a gondolataim, nincs más. Ennyi volt. Azt is mondhatnám, mindenemet odaadnám, hogy csillapodjon ez. Ott úgyis visszakapnék mindent, amit akarok. Az a nap lesz az életem, az lesz a beteljesülése mindennek, amit kaptam. Mindené, amit feladtam. Mindené, amit elengedtem, mindené, amit átéltem. Már nincs óra, amiben ne erre gondolnék. Csak mi maradtunk, skorpiók és rákok. Mostmár tartsunk össze.