#eltávolodás

[ajtostolahazba]

Volt egy thread itt, hogy hogyan lehet 30 fölött barátokat szerezni. Ez eszembe juttatta, hogy ma egy éve annak, hogy az életem leghosszabb, legmélyebb barátsága mondvacsinált indokok miatt megszakadt. Ő volt, aki kreált egy indokot, ami miatt előbb csak nem irt, aztán 2 hónap múlva írt egy üzenetet, hogy szerinte ebben ennyi volt. Azt gondoltam, néha lehet jót tesz egy kis csend, egy kis eltávolodás, aztán úgyis megenyhül, leülünk, bevaljuk, hogy ez egy faszság volt, bocsánatot kérünk, ha akaratlanul megbántottuk a másikat és minden megy tovább. Nem így lett. Ő nem keresett aprilisig,majd írt egy üzenetet a születesnapomra, amit én megköszöntem. Nem egy szóval, leírtam neki, hogy én nyitott vagyok, beszélgessünk, hiányzik. Akkor felhívott. 11 hónap után úgy, mintha nem lett volna csaknem 1 év mosolyszünet. Én megtudtam mindent, ő nem kérdezett se a gyerekeimről, se az unokámról, egy dolog érdekelte csak, hogy van-e pasim... Úgy tettük le, hogy azt éreztem, ez kellemetlen volt, de betudtam annak, hogy egy ilyen szünet azért kínos. Viszont elvártam volna az én megalazkodó üzeneteim után annyit, hogy bocs, fasz voltam. Eltelt egy hónap, a drive feldobta az egy évvel ezelőtti fotót, az utolsót, amikor találkoztunk. Ráírtam, hogy találkozzunk, van színhazjegyem, jöjjön el, dumáljunk. 2 percre rá írta, hogy köszi, de nem jön... Nem vádaskodtam.Leírtam, hogy egy utolsó próbát megért, de én kevés vagyok egyedül megmenteni ezt a barátságot.

Nincs bennem már keserűség, jó sokáig gyászoltam ezt. Annyit írt, hogy " jobban érzem a csendet" Már csak heti2x nyúlok akaratlanul a telefon után, ha valamiről eszembe jut, hogy ezt vele osztanám meg, már nem sírok, ha beszélek róla. Ez az utolsó üzenet, amit küldtem, még kellett ahhoz, hogy a lelkiismeretem tiszta legyen, de elengedtem.

Én 53 vagyok, ő 58. Én dolgozom, ő január óta nyugdíjas, egy jászsági faluban él, egyedül. Érzi a csendet...hát jóvanakkor.

Én inkább élek.

[zoeeozzoeeoz]

Idős néni Vevő: Ezt szeretném.

Én: Rendben.

I.N.Vevő: Elfehéredik ,az arckifejezése eltorzul, akadozva kezd beszélni, kapaszkodót keres.

Én: Rosszul érzi magát?

I.N.Vevő: Nem tudom....igen....igen...

Én: Oda vezetem egy székhez, leültetem, Kér vizet? Hozzak?

Vevő: Igen, köszönöm.

Én: Elrohanok vízért, közben fülelek, hogy ha leszédül a székről, tudjak menni, igyekszem jóóóó hideg vizet vinni.

Vevő: Egyhúzásra megissza a pohár hideg vizet, kb 3 dcl, Köszönöm. Majd itt hosszú beszélgetés következik, ahol elmondja hogy depressziós, valszeg azért van most rosszul, mert kijött a lakásból, elmondja miért depressziós, mi történt vele az elmúlt pár évben, pánik beteg is, hogy már érzékel javulást, mert ha jobban érzi magát eljár az idősek klubjába, akkor már el tudja intézni apróbb dolgait, de még a vásárlást nem meri, pedig érzi hogy jobban van ha emberek között van, de egy bevásárlásnál meg túl sok az ember. Az egyik fia vásárol be neki. Elég sok személyes dolgot elmond magáról, családról, történésekről. Elnézést kér, hogy így kifakadt, meg feltartott, már jobban van, Ő menne is.

Elköszönünk, és elindul haza.

Én csak annyit szeretnék még ehhez hozzá fűzni, hogy figyeljünk oda sokkal jobban az idős szüleinkre. Sajnos, ezt saját tapasztalatból is tudom, hogy Ők nem fogják a gyerekeiknek elmondani, hogy lelkileg mi bántja őket. Egyrészt mert nem akarják terhelni vele Őket, másrészt erős szülőknek akarnak mutatkozni, akikre lehet támaszkodni, akik segítenek ha kell. Meg saját maguknak sem akarják bevallani, hogy segítségre szorúlnak. Nem csak fizikálisan, hanem lelkileg is. Bezárkóznak, sehova nem járnak, ha nem is mondják ki, de a gyerekeitől várják a segítséget, ki mástól? ami természetes, és jogos is, csak nem kérnek. Viszont ha azt tapasztalják, hogy a gyerek mindig siet, sosem ér rá, "jajh hagyjál már Anyu/Apu a hülyeségeiddel", akkor meg a maradék szikra is kialszik, hogy ők segítséget kérjenek. Ha meg a gyerek (itt már felnőtt gyerek ) ezt saját magától nem veszi észre, és nem is segít,akkor el is kezdődik egy eltávolodás, és az idősek magukba zuhannak, egyedül érzik magukat, magányosak lesznek, depressziósok, és ez mind-mind felemészti Őket.

Egyszer Mi is leszünk idősek. Idős szülők, akik nem mernek majd kérni, mert nem akarnak mások/saját gyerekeik terhére lenni. Remélem, legalább akkor eszünkbe fog jutni az, ami a mostani időseknek, hogy felnevelték a gyerekeiket, életük majdnem egészét nekik adták, gondoskodtak róluk, ápolták ha beteg volt, és most meg törődést/figyelmet/segítséget sem kapnak a gyerekeiktől,nem hogy ápolást, mert Ők folyton sietnek, sosem érnek rá, csip-csup dolog miatt besértődnek, és feléjük sem néznek.

Van hogy az idősek környezete, többet tud a mindennapjaikról, mint a saját gyerekük.

Én, itt , most a normálisnak mondott, mások szerint idealizált családi kötelékről írtam le a véleményemet.

[csacskamacskamocska]

SLOW FADE

Most olvastam erről egy cikket és elgondolkodtatott. Slow fade a lassú eltávolodás a szakítás helyett. Párkapcsolatban, barátságban, bármilyen kapcsolatban. A lényege a konfliktuskerülés. És, hogy az adott emberben ne dőljön meg az önmagáról alkotott kép, hogy ő jó ember, aki nem okoz másnak fájdalmat. A drámája: a hosszú bizonytalanság az elszenvedőben, a lassú felépülés, és a felismerés okozta trauma. Ultraröviden: a helyett, hogy valaki lezárná a kapcsolatot, elkezd kiszorítani az életéből. Nem vagy sokára válaszol az üzenetekre. Nem reagál a feldobott közös programokra. Nem von be az életébe. És kifelé is megszakít minden kommunikációt arról, hogy közötök van egymáshoz. Elsorvasztja, elszürkíti, elködösíti a kapcsolatot, egész addig, míg egy nap rá nem jössz, hogy el vagy hagyva, ki vagy dobva valójában. A gyors szakítás fájdalmas, mint letépni egy ragtapaszt. Így is hivatkozik rá a cikk. A kapcsolat mélységétől függ, szerintem, hogy az ember mennyi idő alatt épül fel egy gyors szakításból. Mennyi idő alatt talál magyarázatokat és sikerül helyreállítani az önértékelését és a bizalmat a világ és más emberek felé. A slow fade mindezek mellé adja (szerintem) az "úristen mekkora balek voltam" megalázó érzését. Ami sokkal károsabb, mint a gyors szakítás fájdalmai. Mert pontosan emlékszel rá, hogy te még hordtad bele a kapcsolatba az érzelmi energiát, a figyelmet, a törődést, de a másik embernek már nem csak nem voltál az élete közepe, de olyan szinten sorolt hátra, hogy a szereteted utólag szánalmas kapaszkodásnak tűnik a szemedben. Nem vetted észre, nem jól ítélted meg, nem jól, nem helyesen értékelted a dolgokat, önmagad "fontosságát", a kapcsolat mélységét. Ezekkel mind meg kell birkózni a veszteségérzet mellett. A saját, látszólagos csökkentértékűségünkkel.

Hogy ne legyen egyszerű az élet, ezt tedd párba azzal, hogy a másik ember nem akar elhagyni, csak fel se fogja, hogy mit tesz. Egyszerűen vak a saját individualizmusára. Vak a kapcsolatra mint élőlényre.

Lehetnek-e elvárásaink? Ezt a kérdést önmagában ki lehetne vesézni. Bár a felvilágosultságban tetszelgő emberek folyamatosan harsogják, hogy nem lehetnek elvárásaink (amennyiben mások kapcsolatairól van szó), de folyamatosan szenvednek a saját kapcsolataikban a saját elvárásaik kudarcaitól. Valójában vannak elvárásaink, akárminek is nevezzük őket. Az elvárásaink azok a támpontok, amikhez viszonyítva hozzuk a döntéseinket és éljük az életünket. Elvárom tőled, hogy hűséges legyél, mert a saját hűségem így válik értékké. Elvárom, hogy támogass, mert a saját támogatásom feléd, így válik értékké. Elvárom, hogy őszinte legyél velem, hogy ne vigye el az energiáimat a felesleges védekezés. Vagy éppen elvárom tőled, hogy "ismersz már" alapon kitaláld a gondolataimat is, toleráld a hangulataimat. Vannak elvárásaink. Mások elvárásait nyilván nem annyira szeretjük, a sajátjainkat teljesen jogosnak gondoljuk.

A kapcsolataink értékek. Erre jöttem rá az elmúlt egy évben. Amíg az anyagi javainkat rendezgetjük, figyelemmel kísérjük az adatokat, igyekszünk jó döntéseket hozni és benne látjuk a jövőnk anyagi biztonságát, addig a kapcsolatainkat valami tőlünk független dologként kezeljük. Mintha nem azokban lenne folyamatosan a jövőnk, az érzelmi életünk biztonsága, hanem csak így jön-megy és a siker mint a lottósorsolás. Jó kapcsolatok, tartalmas kapcsolatok, érzelmi alapokra épülő szeretetkapcsolatok jobban biztosítják a jövőt, mint a pénz. Ez ijesztő lehet azoknak, akiknek nincs ilyen vagy nem tudnak ilyesmivel zsonglőrködni. Pedig nem lehet megvásárolni. Ha gazdag vagy és törődést vásárolsz, a lelked mélyén ott lesz a tudat, hogy nem magad miatt kaptad. De a kapcsolatok törődést igényelnek. Borzasztó sok törődést. Azok leginkább, amiknek tágak a keretei és se vér se szerződés nem kényszerít bele senkit.

És az érzelmi deficit: úgy érzed sokat adsz és keveset kapsz vissza. 1. valóban sokat adsz és valóban keveset kapsz vissza 2. a saját segítségedet te magad értékteleníted mások szemében 3. mások segítségét értékteleníted a saját szemedben 4. nem is kérsz segítséget, nem tudják viszonozni 5. elvárod, hogy kitalálják a gondolataidat, tanácstalanok 6. rossz embernek segítesz 7. a segítséged üzleti és nem érzelmi alapú, de a másik ezt nem tudja 8. olyasmit vársz, amit lehetetlenség megadni 9. többnek érzed magad, ha mások a lekötelezettjeid 10. valójában egyenlő a mérleg, mindenki a saját tudása szerint adott.

Most ne kérdezd meg, hogy a fentiek tükrében lehet-e az exed a jóbarátod, mert ezt még át kell gondolnom.

[metalindex-hu]

Új dalt osztott meg a Dödsrit

Új dalt osztott meg a Dödsrit - https://metalindex.hu/2024/01/07/uj-dalt-osztott-meg-a-dodsrit/ -

Nocturnal Fire címmel egy új dalt villantott a svéd Dödsrit. A Totem Skin romjain alakult black metalos crust-banda érezhetően elkalandozott egy kicsit a palloslóbálós metal világába, ugyanakkor a jellegzetes gitártémák és szédületes blastbeatek sem hiányoznak az új szerzeményből, ami az első kedvcsináló a negyedik nagylemezükről. A Nocturnal Will című album március 22-én érkezik a Wolves of Hades gondozásában.

A svédek már 2017 óta aktívak, első két lemezük, a Dödsrit és a Spirit Crusher után 2021-ben jelent meg a Mortal Coil, amin már érezhető volt egy kis kalandozás, eltávolodás az eredeti stílustól, és úgy tűnik, a Nocturnal Will még messzebbre merészkedik, legalábbis erre enged következtetni az új cucc és az albumborító.

A számlista az alábbi lesz:

1. Irjala 2. Nocturnal Fire 3. Ember and Ash 4. Utmeg Gyllbergens Stig 5. As Death Comes Reaping 6. Celestial Will

//www.youtube.com/watch?v=1QkODSIO_nw

[onsieluenkeli]

Tudjátok hogyan jutott eszembe az Éva?

Aznap reggel egy pszichológustól (eskü) pont ezt az írást olvasgattam. Az elengedésekről, a váltásokról, és az új élet-kezdetekről szól. És közben végig azon merengtem kiket engedtem már el én is, hányszor váltottam, melyek voltak a helyes döntéseim, és kiktől lettem jobban vagy pont rosszabbul. Szóval Kazimir Ágnes betalált, és azt hiszem sokunk rábólint az írására.

Az Éváékat a Dorina halála után engedtem el. Annyira kiborított az a tragédia, hogy akkor azt éreztem belepusztulok az örökös hülyéskedésekbe. Egy pillanat alatt megkomolyodtam, és már nem találtam a helyem a régiek között se. És akkoriban mindenki elkezdett befelé is fordulni, és a saját életére koncentrálni,  ami nem is volt baj... sőt! Teljesen normális az eltávolodás. Mindenkinek van hasonló története.

Szóval én is váltottam. Kés��bb a Covid alatt majdnem vissza huppantam, de az akkori terhem és egy újabb gyászom, továbbra sem adott kedvet hozzá.

Persze azért néha vissza-vissza néztem. Írtó büszke voltam arra hogy legyőzte a rákot. És baromi 💪🏻erősnek tartottam azért mert ő nem nyávogott miatta. Nem lett egy Szentesi Éva. Imádtam amikor a lángosozó 🌈 hír lett a Telexen. És a babáktól elájultam. Nem hittem a szememnek annyira gyönyörű képet mutatott, ahogyan szintén nem akartam hinni a szememnek most, hogy emlékoldala lett.

Szóval, a fontosabb dolgairól nem maradtam le!

Kazimir Ágnes pedig beindított egy nosztalgikus módot nálam, majd utána még felnéztem a YouTube-ra. Egyre kevesebbet vagyok már ott is fent. Egy egész héten talán 3 órát összesen. Az ajánlók között pedig ott volt Nina Sublatti osztott felvétele is. Meglepett, hiszen ezt ezer éve nem láttam. Valaki ezt nézte. (Nem tudom ki volt az)

Tudjátok, akik szerették az oldalam, a „régiek”... valahogy a YouTube feldobja nekem néha mit is néznek. Fogalmam sincsen ez hogyan működik. (Sia például még mindig nálam kóvájog) Nináról pedig persze hogy nekem is az Éva ugrott be. 💯 Nem lehet elfelejteni.

A következő emlékeztető pedig egy Wall-e célzás volt valaki mástól. És itt már azonnal eszembe jutott, rákerestem, és sokkolt a hir. Ugyanúgy ahogyan mindenkit.

Mi legalább korrektek voltunk. Az elengedések léteztek, és a békén hagyások. A nyugalom. Ez még milliárdszor jobb volt, mint az olyanok, akik folyton velem Trollkodnak és rajtam szórakoznak a Facebookon, egy ócska undorító reklámnak használják a 7-est. Gerinctelenek, akik valójában rám sem néznek. 5 másodperc figyelemre se képesek már az emberek. A másokat használó önzőség, az ostoba Trollkodás pedig a legaljasabb szinten van már. Útálom a netet, eszükbe sem jut hogy nekem más lehet a véleményem valamiről, vagy nem vagyok velük. Egyre gázabb, és érzéketlenebb tényleg a net.

 Mi nem ilyenek voltunk. Ebben legalábbis. Nem lett a betegünk az, hogy egymáson szórakozzunk örökké. És most is bár az Évát békén hagyhatnám, és elhúznék azzal hogy... jól van... 😔

.

[dalszoveg-planet]

Nem vagyunk barátok és nem vagyunk szerelmesek Nem, nem vagyunk egymás ellenségei, de Bármelyik jobb lenne, mint a semmi, a semmi

FLETCHER - Guess We Lied...

[szavaktengereben]

Egy valódi barátság bármekkora szünetet is túlél.

Ken Liu

[blacksoulghost]

Áruld el, miért nem vagy itt sosem, amikor szükségem lenne rád?

[csekofanni]

Tudod sosem szerettem a telet. De ezen a telen Te velem voltál, és észre sem vettem, hogy eltelt. Nem is emlékszem hogy fáztam volna, és arra sem hogy sötét estén havazott-e?

De az megmaradt hogy mosolygó arcodat láttam mikor rám néztél. A hideget sem éreztem mikor lakásod felé mentem meleg ölelésedért.

És tudod most lejárt a nyár és úgy érzem, életem eddigi leghidegebb évszaka volt ez.

[ertednyilt-viragok]

És nekik valószínűleg eszükbe se jutok. Eszükbe se jut az hogy milyen közel álltunk egymáshoz, mennyi emléket szereztünk együtt és hogy most mennyire más az egész. Én vagyok mindig az, aki a megromlott barátságokon sír és nehezére esik feldolgozni azokat. Elegem van már ebből.

[nemerdekelmitgondolsz]

szeresd azt amid van

mielőtt az élet megtanít arra,

hogy szeresd azt amid nincs

[lonelysoul235]

Legjobb barátnő akivel szinte mindent megbeszéltem..Mára már semmit nem tud mik történnek velem és én sem tudom hogy vele mi történik..eltávolodtunk.

[csacskamacskamocska]

Eltávolodás

„évente minimum 2-3 olyan élethelyzet, döntés, változás tud történni az életünkben, amely miatt el tudunk távolodni egymástól, és az érzelmeink ki tudnak hűlni.” Azt mondja a mentor, hogy ezt nem lehet kiküszöbölni, viszont lehet úgy alakítani, hogy a kapcsolat profitáljon belőle. Végül. Én ezt nem tudom, engem az eltávolodás, a kihülés, a megélt hullámzás fogott meg. Hogy milyen kétségbeesetten tud kapálózni az ember, ha úgy érzi, hogy a másik eltávolodott. Amikor nem értjük, hogy mi történik. Csak bezárkózott – jó, de engem miért nem enged be? Gondja van, hagyd, hogy megoldja – jó, értem, de akkor egy olyan élménye lesz, hogy nélkülem oldotta meg, az gyengíti a kapcsolatot. Nem lesz rám „szüksége”, csak megerősödik, hogy megy ez nélkülem is. (miért ne menne, amúgy) Ilyenek a férfiak (egyes nők is), nem akar gynegének látszani – leszarom, hát tudnia kell, hogy mindenhogy is szeretem! Döntött és nem gondolt rám. – (hm, hm. Talán korábban te sem rá.) És néha egyszerűen nem szeretjük a másikat. Nem szeretjük ahogy viszonyul hozzánk, ahogy reagál, vagy valami én-részét amit felvillantott. És megkérdőjeleződik, hogy az egészet akkor tudjuk-e szeretni, ha ezt nem és nem tudunk eltekinteni a felett, hogy bizony ez is az ő része. És akkor eltávolodunk.

Néha meg azért mert a másik olyasmit döntött ami nekünk teher és nehéz megemészteni, hogy joga van a döntéseihez. Mert az embernek a társáról van egy olyan illúziója mintha a saját kiterjesztése lenne. Ezek a döntések szembesítenek, hogy nem az. És hirtelen, mintha levágták volna az ember kezét, úgy tud fájni ez a szembesülés. Távolodás-közeledés-hullámzás. Érzékenyebb ember mélyebbnek éli meg, gyanakvó ember nagyon tud szorongani, tarumatizált ember rombolni.

Sok év alatt keletkezik egy érzés ami lassan fejlődik, de egyre biztosabb támasz. A gondolat, ami nem a távolodásra koncentrál, hanem a közeledés részekre. Nem azt mondja, hogy ez a kapcsolat zűrös, mindig csak a baj van, hanem azt, hogy eh, mindegy persze beleállok, de úgyis rendbehozzuk, mindig rendbehozzuk. Csakhogy ehhez nagyon fontos adalék, hogy akkor is komolyan kell venni az eltávolodás okát. Hogy ne legyen belőle rálegyintés és ne az egyik oldja meg. Ez nem tudom mennyire érthető ez a gondolat. Attól, hogy te bízol benne, hogy rendbehozzátok, attól a másiknak lehet kibaszottnagy probléma az adott dolog. Ha nem tudod, hogy miért probléma neki, akkor az a kapcsolat valóban döglött, szar, nem éri meg a fáradtságot. Akkor nem társ vagy, csak haszonélvező. Valaki azt mondta, hogy olyan nincs, hogy fos a kapcsolat és azt a másik nem érzi, csak te. DE van olyan. Van aki vak vagy vak akar lenni a másik problémáira és a kapcsolat problémáira. Az egyik evez és mennek körbe-körbe. A másik max annyit vesz észre, hogy megint ugyanaz a baj, körbe-körbe. Akkor még mindig ugyanabban a csónakban ülnek. Lehet, hogy sosem oldódik meg a probléma, csak kihalnak belőle.

Vannak a belénkrögzült népmesei idealizmusaink a jó kapcsolatról (plusz a felszedett görcsök, traumák, tanácsok, félelmek, szorongások) és nem is akarjuk azt látni, hogy baszki, mennyi mindenen mentünk át és hogy javult ez a dolog, hogy változtunk benne. Nem megszoktuk a másik faszságaiat (persze azt is) hanem mennyire élő ez a távolodás-közeledés, hogy mozgat minket, hogy gyúrmázza a kapcsolatot újra meg újra. Aztán persze van akinek a fasza tele lesz vele.

[naiv-kislanyhehe]

Mondd azt,hogy döntöttél és hogyha mennem kell,csak engedj

[love-kills-slowely]

Érzed, hogy kezdtek eltávolodni

De forgalmad sincs, hogyan hozhatnád helyre

[dalszoveg-planet]

És nem furcsa, hogy ismét idegenek vagyunk?

The Chainsmokers - iPad