#csak mellette akarok lenni

[mirabellomonferrato]

Barátok és más blogok

Két éve meséltem el egy barátnőmnek a tervem. Pillanatok alatt megfertőződött. De nem csak ő, más emberek is. Az ötlet sokszor már korábban bennük volt, de elhangzott olyan is, hogy csináljam csak, ők majd tanulnak az elbaszásaimból. :D A barátnőm azonban beszállt a keresgélésbe, és mint rendszerszervező mérnök, hordta elém a házak mellett az információkat is. Sok, lelekes barátom mellett, ő volt az egyetlen aktív támogatóm, amiért végtelenül hálás vagyok neki. (azt gondolod, hogy egyedül vagy a világban, miközben naponta több ember próbálja áttörni a falat amit építettél vagy képes éveken keresztül beszélni hozzád a fal túloldaláról. Nem tudom min múlik, hogy az emberenek egyszercsak kinyílik erre a szeme. Talán nem akarja már tovább magányosnak látni magát. Csak ennyi)

A segítség mellett felmerült egy rakás probléma is azzal, hogy ők is akarnak házat. Először csal az volt a terv, hogy Olaszországban. Megbeszéltük, hogy délen nem, hogy a Pó síkságon nem. Aztán arra jutottunk, hgy jó lenne egymáshoz közel. Aztán arra, hogy ha együtt vásárolnánk, akkor megnőne a keret és amúgy tényleg baszom nagy 2-300 nm-es házak vannak, amik két családnak bőven elég. Minden logikája ellenére elkezdtem szorongani a közös ingatlan adta problémáktól. Csábító, ha valaki osztozik gondodban, bajodban, de hosszabb távon kibírja-e a barátság? Nem olyasmik miatt aggódtam, hogy becsapnánk egymás, inkább azon, hogy minek növelni bennem az elfojtást? A lényem egyik része nagyvonalú, a másik része aztán ugyan e miatt a nyagyvonalúság miatt magában rágódik. "persze, rakjatok medencét, kertibútort, kertitörpét, bénaházat a kertbe -- Ezt a kupit kell néznem, basszameg ez ronda, harcolni meg nem akarok" A külön villanyóra, külön gázóra megintcsak ügyintézés. A szerződés, hogy kinek mihez van joga, mi a kötelessége -- mint egy társasháznál -- megintcsak feladat. Betartani, betartatni, szinte lehetetlenség. Nem tudunk egymással annyira szigorúak lenni. Ha valaki ki akar szállni a közös házból, az megint csak probléma. Személyes fejlődésben az egyik legnagyobb lépés volt: nem hagyni magam sodródni az eseményekkel csak azért, hogy jófejnek meg cukinak tartsanak. De nem csak ez a porobléma jelent meg, hanem az igények közötti eltérés is. Úgyhogy csináltam egy táblázatot (mániáim egyike), hogy lássuk, mik az azonosságok és mik az eltérések. Az igényeket súlyoztuk, éls alaposan kibeszéltük. A lelkem mélyén tudtam, hogy "A ház" majd valószínűleg semminek sem fog megfelelni, de a rendszerezés és a megbeszélések könnyítették a keresgélés, jobban megismertük és megértettük egymás igényeit.

Kimondtam, hogy lehet együtt is, teljesen nem zárkózom el, de nézzünk külön házakat, amik 50 km-nél nincsenek távolabb egymástól.

Egyébként, ez a külön vagy egybe, ez egyszerűen egy gondolkodási séma. Ha papíron enyém a ház, nem alkalmazkodásként élem meg amikor engedékeny vagyok, hanem nagyvonalúságként. Ha nem az enyém, szenvedek az alkalmazkodástól, mert az érdekeim sérülésének veszélyét látom benne. (akárcsak egy párkapcsolatban. :D)

Kiderült, hogy vannak jól használható blogok, amit olyanok írnak, akik vettek, felújítottak Olaszországban. Bár a többség gazdag, szinte hobbi szinten foglalkozik ezzel, de mégis sok okosságot fel lehetett szedni. https://olaszorszagiingatlanvasarlas.linuxuser.hu/ Rengeteg hiteles adattal: https://olaszingatlan.blog.hu/

Most szedelőzködünk, és indulunk tovább. De közben kitaláltuk, hogy vénségünkre piacozni fogunk. A barátnőm az elképesztően szép keresztszemes képeivel, én meg a könyvespolclámpadobozaimmal. Muszáj sokáig élni, mert ennek bele kell még férnie!

[csillagszemumnek-itelve]

150ezer fekete/fehér!

Picsafejű Navracsics TE HÜLYE FASZ!!!

Te mégis mi a faszomat képzelsz magadról??????🤬

Nem okoz gondot????????? Már hogy a kurva anyádba ne okozna gondot!!!! Kurvára gondot okoz, nem is kicsit!!!!!!

Milyen béremelés??????? Milyen 500ezer feletti bruttó??????? Az enyém a közelében nincsen!!!!!!!! Mégis ki a faszt kérdeztek meg, hogy mennyi a fizetése??? Mert tuti nem ügyintézőket!!! Ahogyan arról sem kérdeztek meg senkit, hogy az ügyintézők akarnak e egységesek lenni mint a börtönben!!!!!!!!!

A jó kurva anyátokat! Tényleg ez volt a legkomolyabb téma? A ruha?????? Ez volt a prioritás, a legfontosabb amiről rendeletet kellett hozni, hogy milyen ruha legyen az ügyintézőn????? Az hogy a kormányablak lepukkant, koszos, hogy a tollat ha írni akarok nekem kell bevinni, ha azt akarom, hogy az ügyfél írjon akkor azt is én veszem meg, mert erre sincs pénz?? Ez nem fontos? Csak az hogy én milyen ruhában vagyok??? Hogy a gépeket nem modernizálják, a légkondit nem javítják meg. Sőt semmit nem javítanak meg, inkább kicserélik egy másik ezer éves szarra, ami kb pont annyira nem működik, és két hét múlva be lehet azt is jelenteni, hogy az is beszart. De legalább lehet írni róla egy jegyzőkönyvet, hogy csináltak valamit... De ez nem fontos Navracsics igaz? Csak az, hogy én fehér-feketébe üljek!

Az egyik havi statisztikában olvastam, hogy az egyik kormányablakban rosszul voltak kirakva plakátok és ez mennyire nem egységes és szép (fotókkal illusztrálták). Az nem volt baj, hogy mellette fekete volt a fal olyan koszos volt. Az nem baj, hogy nem volt tisztasági festés, hogy esik szét minden, de az, hogy milyen plakát van kirakva és milyen sorrendben az igen! Mert az nem szép de úgy látszik a kosz igen. De ez nem fontos Navracsics igaz? Csak az hogy én fehér-feketébe legyek....

Azzal, hogy nekem naponta a büdös, koszos, agresszív emberek ügyeit kell intéznem, azzal ki fog foglalkozni???????????? Tőlem el van várva, hogy egységben öltözzek, természetesen legyek ápolt és kedves, a hajam és a körmöm legyen mindig tiptop de én vegyem el a ragacsos, koszos okmányt és a gusztustalan foltos papírokat a penetránsan büdös ügyféltől!....

Azzal ki fog foglalkozni, hogy a kretén a nevét nem tudja helyesen leírni és betűnként kell diktálni mit írjon, amitől ugye hosszabb lesz az ügyintézés és így persze, hogy pampognak az ügyfelek, hogy miért kell ennyit várniuk. Vagy amikor az 5 perces ügyintézésből egy 15-20 perceset csinál az ügyfél, mert arról standupol, hogy régen mennyivel egyszerűbb volt, és neki ezt most miért kell, neki erre nincs ideje?... Olyankor miért nem mondhatom neki, hogyha befogta volna a száját és az írással foglalkozott volna már rég kész lenne, elhúzhatna a vérbe, én meg hívhatnám a következő ügyfelet, hogy ne kelljen várnia????

Azzal, hogy naponta üvöltenek az emberek a fülembe és folyamatosan játszótérnek nézik a hivatalt a gyerek és ezzel nem kicsit megnehezítik a koncentrációt, azzal ki fog foglalkozni?????????? Amikor egy szemernyi tisztelt sincs bennük felém és le se szarják, hogy nekem milyen, csak az ügyük legyen elintézve, akkor miért én vagyok a bunkó, mikor szólok, hogy mostmár vegyenek vissza a hangerőből és szóljanak a gyerekre, hogy ne rohangáljon és üvöltsön mint a fába szorult féreg??? Amikor otthon nem tud a gyerektől dolgozni és beküldi a szobájába meg leülteti a tv elé, hogy koncentrálni tudjon, legyen egy kis csönd de nekem a kiabálás, a játék csapkodás meg rohangálás mellett kéne az ügyét gyorsan és hibátlanul elintézni???

De ez egyik sem fontos igaz Navracsics? Csak az, hogy milyen ruhában ülök az ügyfél előtt. Mert ez az ügyfelet kurvára érdekli gondolom. Esetleg egységes hajszín??? Mindenki festhetné fehérre-feketére... A bugyim az lehet színes? Vagy annak is fekete/fehérnek kell lennie??

Az, hogy a fizetésemből nem jövök ki egy hónapban az nem fontos, de évi 150 ezer biztos elég lesz arra, hogy ruházkodjak.

De nyilván ez csak engem zavar meg azt a cirka 4400 másik ügyintézőt, akiket kurvára nem kérdeztek meg arról, hogy mennyi a fizetésük mert az biztos kurva isten, hogy egyiknek sem bruttó 500 de tovább megyek 400 sincs. De évi 150 majd biztos megoldja, hogy mindig fehérben-feketében üljek az ügyfél előtt.

Navracsics te fasz, remélem 150ezerből földelnek el fekete-fehérben!

[csacskamacskamocska]

Összejövetelek

Annyi ellentmondás van bennem a társasági eseményekkel kapcsolatban, hogy az biztos elég lenne egy pszichológiai tanulmányra. Mondjam az igazságot? Ha a legeslegeslegmélyebb vágyamra lenne bárki kiváncsi, akkor az az lenne, hogy legyek a pasimmal, csináljunk valami kaját amivel aztán nem kell babrálni, csak rájárni, társasjátékozzunk, igyunk, röhögjünk nagyokat, ha van kedvünk, sétáljunk egyet a megbolondult városban, legyünk együtt. Ha van kedvünk és meg vagyunk hívva, akkor mehetünk bárhova azzal a kitétellel, hogy nem muszáj ottmaradni, bármikor hazatérhetünk, hogy a fentiekkel folytassuk az estét. Szerintem amúgy ezt bármelyik este meg lehet csinálni, nem kötődik a szilveszterhez. Vagy utazzunk el nagyon máshova megnézni, hogy máshol milyen a szilveszter. A lényege az, hogy nekem ezerszer jobb, komfortosabb egy együtt töltött nap vagy este, mint bármilyen társasági esemény. Az együtt töltött az együtt töltött, és nem egymás mellett, hogy mindketten a tumblit tologatjuk és más emberekkel beszélgetünk... :( Vagyis, akár még ez is lehet, ha közben egymás mellett ülünk és arról beszélünk, hogy ki mit olvas éppen és ki miért fasz :D és közben iszunk, röhögünk és valójában együtt vagyunk és belekeverjük bármikor a fentieket.

Utálom a mindenféle összejöveteleket amikre meghívnak. Nem akarok idegenekkel beszélgetni, mert 100-ból egy, aki felkelti az érdeklődésemet, viszont a legtöbb ember csak beszél és beszél, a nélkül, hogy megkérdezné a másik embert, hogy ő hogyan gondol valamit. Csak kiterjesztik magukat. Csak dominálni akarnak, hogy érezzék, hogy élnek. Okoskodnak, véleményeznek, kioktatnak, kritizálnak. Ritkán viccesek. Viszont tapadósak. Ha valakivel szóbaállok, nagy esélye van, hogy egész este vele kell beszélgetnem. Tud szórakoztató lenni, az is, aki magáról beszél, ha felvállalja a gyengeségeit, bénaságait, ha a sztorik nem önfényezésből állnak. És akkor is jók a kiááradó emberek, amikor információt adnak át. Itt jártunk, ott jártunk, ilyen meg olyan érdekességeket láttunk és tapasztaltunk. Lelkesedés, pozitívizmus, ezek húzzák felfelé a többieket is.

Nem gondolom, hogy egészséges az, ahogy én ezzel kapcsolatban érzek. A kényszer, hogy szervezzek és közben az idegenkedés, hogy részt vegyek rendezvényeken. Iszonyatosan magányosnak tudom érezni magam emberek között. Iszonyatosan! Lazának kéne lenni, szarni az egészre, odamenni és faszságokat beszélni. Akár szándékosan. (bár ez nem tisztességes, szóval sosem csinálnék ilyet)

Szeretem a barátaimat. Szeretek velük lenni. Szeretek velük beszélgetni. De egy percig sem gondolom, hogy a különféle barátaimat össze lehet ereszteni, és ők jó társaság lesznek együtt és kedvelni fogják egymást. Sőt, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem. Szeretem, hogy sikerült kialakítani egy olyan kis csapatot, ahol az ember lelazulhat és mindenféle kényszer és védekezés nélkül lehet jelen. Szeretem óvatosan építgetni ezt a csapatot, 1-1 új embert behívva, akit a csapat szépen magábaolvaszt, megismer. Bár most a szilveszte az aktuális program, de amúgy ez az egész bármikor bármilyen időben igaz. Többnyire kiver a víz a társasági összejövetelektől, de közben tudom, hogy ezeket tudatosan építeni kell mert az emberek nagybbik része tök béna ebben, és végül mind egyedül maradunk. Mármint úgy tényleg egyedül.

Az egyik leginkább társasági emberként ismert barátom azzal hívott fel, hogy két baszom rendezvényre kaptak meghívást, de ők inkább hozzám jönnének, úgy döntöttek. Mert nálam elereszthetik magukat. Szóval, ez egy kikötő, én meg a kikötőmester. De más kikötőkben valahogy idegenül mozgok.

[kavekkozt]

úgy alakult, hogy minden második héten itt vagyok, hacsak rövid időre is:

egy hónapja ugye a kutya szülinapján (valójában még "külföldebben" élő barátnővel nehezen összeszervezett találkozás)

két hete temetésre

most Csinibaba koncert / Pride menetkísérő tréning

(regiojet 💜)

annyira természetes itt lenni, mintha sosem lettünk volna nem itt

amíg Angliából jártunk vissza, úgy éreztem, mintha két párhuzamos valóságunk lenne, és csak itt élnénk igazán (nyilván ebben benne volt a "nyaralás" hatása is, hiszen mindig szabira jöttünk).

most már nincs így, talán a vonat is segít ebben, hogy nem "teleportálok" az egyik helyről a másikra*, megvan a rendes átmenet. nem sírva megyek vissza Bécsbe.

viszont az is van, hogy azt gondoltam, hogy majd ha sok időt itt töltünk, akkor látni fogom, hogy Budapest "nem annyira jó hely", mármint Angliához képest nyilván, de egy normális városhoz képest nem, és nem fogunk ennyire vágyódni ide.

ami valójában történt, az az, hogy jó Bécs, tényleg jó, de Budapest jobb.

Budapest vs Bécs (egy év Bécs után, amiből elég sok időt gyakorlatilag Budapesten töltöttünk):

mennyire zöldek az utcák, mennyire méh- és madárbarátak a parkok: Budapest, Bécsben még nem fedezték fel a méhlegelőket

biciklis közlekedés: Bécs

közösségi közlekedés: Budapest (ha 3 hónapig zárva van egy metróállomás felújítás miatt, naiv lenne feltételezni, hogy azt beleépítik akár a Wiener Linien saját útvonaltervezőjébe! ezzel szemben a google mapsen élőben követheted, mikor jön már a busz Budapesten). (plasztikkártyás 365 eurós éves bérlet azért elég jó + S-Bahn)

családunk jelenléte: Budapest ez is

lakások minősége, elrendezése, fázol-e télen / megsülsz-e nyáron: ebben szerintem Bécs nyer, de még nem jártunk nagyon sok lakásban

ingyenes nyári programok: mindkét város szoros versenyző, ebben nehéz véleményt formálni, a Donauinselfest annyira jó volt tavaly, hogy legyen Bécs

mennyire van büdös a városban: Bécs megnyeri, de ott is elég rossz a levegő azért

Dunával való kapcsolat: Budapest!! direkt a Dunához közel költöztünk, erre hol egy csónakház??? felénk sehol se lehet kenut bérelni, a rómain néhány ezresért bérelsz bárhol

Dunával való kapcsolat: Bécs! mindenhol lehet fürödni a vízben, tiszta, ott a Gänsehäufel is, legjobb strand

vállalhatatlan leánybúcsús-legénybúcsús külföldiek: Bécs nyer, ott nincs ilyen, ma csak kicsit voltam a belvárosban, és máris nem értem, hogy lehet ezek mellett hosszú távon megmaradni

piac: Budapest, kivéve a bolhapiac, mert abban Bécs

frusztrált / agresszív / "ijesztő" emberek az utcán: ebből mindkét városban sok van, Budapesten talán több, beleértve a mindenkivel kötekedő random nyugdíjasokat mindenhol, ezt a kategóriát Bécsben nem látom

múzeumok: Bécs, a múzeumok éjszakája is szuper volt tavaly

színház: gondolom Budapest megnyeri, mert nem beszélünk még elég jól németül, de jövő héten BÉCSBEN nézzük MAGYARUL a Mondruczó új darabját, amit itthon nem fog bemutatni, úgyhogy 🤷‍♀️

mi történik, ha elhagyod a várost: hát én eléggé imádom a hegyeket, úgyhogy ezt Bécs megnyeri. felszállok a vonatra és máris valami meseszép helyen vagyok (ahol még az osztrákok is kedvesek). mondjuk drágább felszállni a vonatra a hegyek felé, mint hazajönni a regiojettel.

Magyarországon van-e? nahát, ezt toronymagasan megnyerte Bécs. mondjuk jöhet még ott is minden az elkövetkezendő néhány évben, kb ugyanannyi FPÖ plakátot látni, mint itt háborúsat.

nem akarok ezzel mondani semmit persze. csak azt, hogy idő meg bizalom kell még, hogy igazán otthon érezzük magunkat.

*kivéve a cég it securityja szerint, akik mindig becsületesen írnak, amíg a vonaton dolgozok, hogy 5 perce még Ausztriában voltál, most már Magyarországon vagy, nagyon suspicious!

[himmelubertirol]

Szóval akkor Stefan péhával…

Korábban már szóba került kedvenc Stephanunk. A tipikus édes-kedves, aranyos, ott segítek ahol tudok hentes úr.

Minap megbeszéltük, hogy holnap megadom neki a számom. Én naív lélek pedig gondoltam, hogy biztos amiatt, mert akartam tőle rendelni, de sosem sikerült. Így hát ártatlanul a kezébe nyújtottam szombaton egy cetlit a telefonszámommal, amit ő felcsillanó tekintettel konstatált. Eltelt egy olyan… öt perc, majd villant is a telefonom.

Hozzáteszem, egész nap dolgoztunk. Egymás mellett szinte. Dehát ezt még nem is tartottam sokra, gondoltam biztos csak így kommunikál (valójában csak nyugtatni próbáltam magam ezzel, mert nem tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekkel). Szóval megkérdeztem kér-e mandarint, mert hogy én a gyümölcsök közt tevékenykedem. Mire a válasz: Találkozhatnánk, ha szabad vagy. Írj vissza, ha benne vagy. 😍 De óvatosnak kell lennünk! Én meg így… elnézést, de mi a fasz? A mandarin volt a titkos jelszó?

Ezt egy gyors kolléganővel kibeszélést követve, a párom (akiről amúgy Steph is tud) által inspirálva visszaválaszoltam, hogy persze, hát az uram borokkal is foglalkozik úgyhogy jöjjön át hozzánk inni, ha akar. Gondoltuk ebből majd akkor biztos levágja. De nem. A vén kujon (szerencsére amúgy egész dilf az öreg) odajött hozzám, az arcomba hajolt minek hatására belefúltam túltolt, ám de kellemes parfümébe, majd hatalmas nagy szenvedéllyel azt mondta: Én nem iszom alkoholt. Én csak veled akarok kettesben lenni. Természetesen abszolút sokkot kaptam, a kezébe nyomtam a mandarinjait, közöltem, hogy párom van és kivettem az egy órás szünetem úgy nagyjából megháromszorozva, szorongva a sarokban. Megjegyezném, nem tudom akkor mit akart inni. Vagy úgy gondolta talán, hogy majd én iszok apatejet ő meg nézni.

Ezt követően miután köszönés nélkül otthagytam este a szexikont, megdobott egy „Legyen csodálatos hétvégéd! 😍“ üzenettel. Kapott rá szívet majd elhallgatott.

De nem. Nincs vége.

Mert ma, a szabadnapján BEJÖTT MEGLÁTOGATNI! Na mondom, ennyire még senki nem akart megdugni itt. Pedig ebben az országban mindenki akinek farka van és nem meleg általában rám hegyezi.

[retisonic]

18. Emma Anderson- Pearlies

Biztos mindenki emlékszik a 2015. december 5-i posztomra, amiben leírtam, hogy miért a Lush az egyik kedvenc zenekarom, így hál istennek ezt most nem kell újból elmesélnem. Elég sok nyomorult dolog történt 2023-ban, de azért kicsit úgy is fogok majd rá emlékezni, hogy ez egy ilyen Lush-év is volt egyben, ami nem kicsit jobbá teszi az egészet. Év vége felé a majdnem a semmiből jött ez a lemez, nyáron végre újból kiadták vinylen a három Lush sorlemezt, és kis csúszással, de idén végre elolvastam Miki Berenyi önéletrajzi könyvét, ami hát egy iszonyú jó olvasmány volt. Simán a legjobb ilyen zenész memoár, ami valószínűleg még annak is érdekes lenne, akinek fogalma sincsen, mi az a Lush. Általában amikor ilyen könyveket olvasok, akkor mindig az szokott lenni, hogy alig várom, hogy vége legyen a gyerek- meg fiatalkori emlékeknek, és jöjjön a zenés rész, de Miki Berenyinek annyira zavaros, nyomasztó és elbaszott, ugyanakkor iszonyú érdekes gyerekkora volt, hogy kb azt kívántam, hogy bárcsak erről szólna az egész cucc. Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, de a kiinduló pont egy 1956-ban Londonba menekült jólelkű, de iszonyat szétcsúszott apuka, Berényi Iván, aki szabadúszó sportújságíróként vesz részt a tokiói olimpián, ahol összejön egy helyi hostess lánnyal, Yasuko Nagazumival, aki később közepesen ismert színésznő lesz, még egy James Bond filmben is szerepet kap (You Only Live Twice). Nem lövöm le a poént, de egyikőjük sem lesz egy mintaszülő, el is válnak, és a kis Miki megkapja kvázi anyapótléknak a perverz, konkrétan  náci, magyar nagyanyját. Persze a későbbi részek is érdekesek, még nekem is, aki azért elég sokat olvasott a Lushról korábban. Pl. azt nem tudtam, hogy Mikinek és ennek a posztnak a főszereplőjének, Emmanak végig ennyire feszült volt a viszonya, és hogy milyen nagy volt a rivalizálás kettejük között. A könyv nem fest túl jó képet Emmáról, a történetben nagyjából ő végig a rossz arc, és nyilván jó lenne meghallgatni az ő oldalát is, de mivel Miki a könyvben sokszor magát sem kíméli, ezért simán el tudom képzelni, hogy nagyrészt úgy történtek a dolgok, ahogy itt meg lettek írva. Persze valószínűleg ez a rivalizálás is kellett ahhoz, hogy a Lush gyakorlatilag egy hibátlan életművet hagyjon maga mögött 1997-ben. Azóta volt egy újjáalakulás 2015-16-ban, de a régi sérelmek miatt elég rövid életűre sikeredett, a lányok megint összevesztek, és így sajnos csak egy négyszámos (és elég jó) EP kiadása fért bele.

Ez az újbóli feloszlás kicsit olyan, mint egy válás egy gyereknek. Szomorú meg minden, de legalább onnantól két helyről jönnek a jó zenék. Miki kiadott két elég menő lemezt a Piroshka nevű zenekarával, Emma meg összeszedte a dalfoszlányokat, amiket az újjáalakuláskor írt, és most befejezte őket. Valószínűleg a korábbi rossz tapasztalatok miatt nem akart senkivel sem közösködni, ezért a lemezen kb csak egy számítógép a társa, amivel összerakta a dobokat, minden egyéb más hangszeren ő játszik. Mivel alapvetően ezek a dalok eredetileg az újjáalakuláshoz készültek, ezért nem csoda, hogy a lemez hallgatása során sokszor eszünkbe jut a Lush, méghozzá a korai, dreampop/shoegaze Lush, de ez egyáltalán nem zavaró meg erőltetett. Eleve, csak így egy pillanatra eszünkbe jut, aztán utána már inkább csak arra gondolunk, hogy ez a szám is milyen jó. Pár kritika amúgy a Beach House-hoz hasonlítja a hangzást, és azt hiszem, hogy ezt a hasonlatot értem is a néhol ambientes megszólalás miatt. Ami még érdekes, hogy azt így lehetett tudni, hogy Emma soha nem volt egy magabiztos énekes, ezért Lush-ban tök kevés olyan szám volt, amit végig ő énekelt, inkább csak így a háttérben vokálozott a gitározás mellett. Ehhez képest itt ez tökre nem észrevehető, tök jól illik a hangja a dalokhoz, és bár valószínűleg a Voiceból senki nem fordulna meg, de szerintem tök szépen énekel.  Lemez hangulata kicsit szomorkás, ami 2023-ban eléggé érthető. Azért nem ilyen lehangolóan szomorú, mint mondjuk egy Mount Eerie lemez, de valószínűsítem, hogy egy átlagember, azt mondaná, hogy ELVONT és ÉRFELVÁGÓS!

Kár, hogy csak novemberben jelent meg ez a lemez, mert szerintem, ha még többet hallgattam volna, akkor a listámon még előrébb lenne. Mindenesetre megnyugtató, hogy úgy tűnik, hogy a nagy shoegaze visszatérők nem tudnak hibázni.

Kedvenc számok: I Was Miles Away, Bend The Round, Xanthe, Willow and Mallow

[csak-mi]

Sokat gondolkoztam, hogy ez megíródjon-e

De végülis miért ne..

Azt hiszem kevés olyan rossz kapcsolat van, mint ahogy a miénk indult Ameliaval. Van a jó kis lány meg a rossz fiú, az ember aki segít, ápol és aki kárt okoz mindenben amihez hozzá ér.

Voltam én akit utálni lehetett mindenért amit tesz vagy mond és volt ő, a nő.

Ergo utálva néztünk egymásra évekig, utálva beszéltünk egymásról és utálva éltünk egymás mellett ebben a börtönben.

Talán nem meglepő ezek után ha azt mondom, rengeteget harcoltunk egymás ellen.

Végül ahogy az idő is, minden megváltozott.

Először akaratlanul de mégis muszájból összekötött minket az élet, egymásra szoroltunk és együtt oldottunk meg problémákat. Mint mondtam, muszájból. Bár változtak a dolgok itt még nem szívleltük egymást. Persze a sokadik ilyen probléma megoldás után, ahogy minden ember úgy mi is, ragasztottunk egymásra szokásokat, tanultunk egymástól, többek lettünk egymás által és bele láttunk egymásba.. Kétség kívül jobb viszonyunk lett majd eljutottunk oda, hogy már számtalanszor köszönhettük egymásnak az életünket, túlzás nélkül.. Függtünk egymástól és nem csak függtünk, már-már összenőttünk.

Mindenbizonnyal az egyik legfontosabb személy lett az életemben akinek nagyon sok mindent köszönhetek.

Végül itt vagyunk a jelenben.

Oly régről de mégis tisztán emlékszem rá Amelia mégis hogy szabadulhat ebből a börtönből, emlékszem Tomi szavaira, hogy ő akkor tűnik majd el ha egy lány gyermekünk lesz.

Bár én nem szabadulhatok innen és bár rengeteget vesztek azzal, hogy nem lesz itt nekem, mégis már régóta célom, hogy megszüllessen, hogy szabadulhasson. De mégis hogyan, kitől, hisz én gyereket se akartam sose.. Nem nekem való az, nem egy ilyen embernek, mondtam mindig. Végül persze jött valaki, Ő akinél azt mondtam mellette, vele belemennék ebbe, sőt akarnám.

Nyilván kitalálható, nem jött össze.

Mindenki hibázott, sokat, nagyokat. Így ment mindenki tovább a maga útján..

Majd jött a kérdés, ha megtehetem, hogy Amelia szabad legyen.. Miért vagyok önző, miért nem mentem ki ebből a káoszból?!

Szóval félre dobtam önös mivoltomat, megtehetem, adott minden hozzá, megtehetem, meg kell tennem, megmenthetem és megmentem..

Így történt, hogy az egyik legrosszabb kapcsolatból az egyik legjobb lett eme "csodálatos" káoszban. Így történt, hogy bár én, én maradtam, mégis teljesen más ember lettem.

Így történik, hogy bár Amelia itt bent soha nem lehet majd velem, mégis örökké velem marad.

Lehet nem normális dolog, hogy hiányozni fog miközben a karomban tartom majd de még mindig dolgozom ezt felfele..

Itt lesz de másként lesz itt.

Itt lesz de rajtam múlik, hogy olyan lesz-e mint ahogy itt bent megismertem. Persze én mindent megteszek majd, hogy megtanítsam jó lány lenni, hogy olyan legyen amilyen volt, hogy büszke legyen rám és én is rá, hogy vissza adjam neki azt a sok mindent amit adott.. Talán senki más nem is tehetné ezt meg, nem lenne igazságos ha nem én tehetném ezt meg..

Bár gondolni gondoltam már rá, hogy el fog jönni ez az idő, sosem volt még ennyire valóságos és ahol valami kezdődik ott más jelen esetben sajnos véget is ér..

Önzőség de bár itt bent is itt maradnál, miközben megszemélyesedsz az évek alatt..

Önzőség de tipikusan Falánk vagyok.. Mindig többet akarok mint ami jár. Persze talán ezért is tartunk itt és ez jó talán..

Szóval azthiszem ez a mi történetünk eleje és vége, egymás ellen majd végül egymással..

Amelia nélkül, végül Ameliával az oldalamon.

Fél év és megszabadulhatsz ebből a káoszból Amelia.

[padgany]

Elég rég írtam már, gondoltam beköszönök. Igazából csak unatkozom. A melóban vagyok és szerencsére nincs sok dolgom, a gépek mennek és fáj a hasam. Egy ideje fáj már, előjött az időszakos IBS-em. Pár hónap és elmúlik, de a biztonság kedvéért bejelentkeztem azért egy dokihoz is. Meleg is van, a vállalat spórolhat, idén nyáron nem hűtik már a csarnokot. Vagy bosszú, amiért megadták azt a fizuemelést, amivel még mindig szarabb a reálbérem, mint két éve. A kérdésem csak az lenne feléjük, ha soknak tartották a fizuemelést, akkor miért adták meg? És ha végül megadták, akkor miért kell fenyegetőzni, hogy emiatt menesztik majd az emberek egyharmadát? No de ezeken már csak mosolygok, annyira nem is érdekel. Csak most megsülök. Ez a hasfájásomon és az elcsigázott hangulatom mellett a harmadik bajom.

Az előző hónapok nem teltek túl fényesen. Rosszul sem, de jól sem. Egy tragédia ért, huszonöt év együtt töltött idő után meghalt a teknősöm. Még sosem vesztettem el senki hozzám közelállót, így megtapasztaltam, hogy milyen érzés. Sajnos nem egy tipikus ,,elaludt és nem ébredt fel’’ eset volt. Zavarttá vált és kiderült, hogy 9 tojás van a testében, amiket magától nem tudott kitojni. A helyi hüllős doki több alkalommal is próbálta ,,tojatni’’ (kálcium és oxitocin injekciókat adott neki több alkalommal is, hogy beindítsa a szülést), de nem járt sikerrel. Sajnos műteni kellett, aminek a sikerarányát harminc százalékosra jósolta. A műtét során azonban nem vált be az altatási protokoll, nem aludt el, így el kellett napolni a műtétet. Mivel csak két hét múlva tudta volna csak megismételni, megkért, hogy addig keressek más dokit, aki megcsinálná, mert műtét nélkül bármikor elpusztulhatott volna az állat. Elvittem Pestre, ott egy helyen még három napik próbálták tojatni, végül, mivel ott sem jártak sikerrel, az Állatorvosi egyetemen került sor a műtétre. Itt már egy másik altatási módszerrel sikerült a műtét, de az azt követő éjszaka meghalt. Feladta, nem ébred fel többé. A testéért három napra rá mentem, hazahoztuk és eltemettük a nővérem és a párja segítségével. Csináltunk neki egy sírkövet és most egy kis folyó mellett nyugszik a nagybátyám kertje mellett. Mikor megkaptam a hírt, már nem éreztem sok mindent. Az egész procedúra két hetet tett ki. Minden este azt álmodtam, hogy kitojta a tojásokat, de egyszer sem ébredtem erre. Tehetetlenség, kétségbeesés, sokszor pánik uralkodott rajtam. Többször elbőgtem magam, ez idő alatt felkészültem a legrosszabbra és azon a pár napon, amikor a diagnózist követően otthon voltunk, mindig elmondtam neki, hogy mennyire szeretem és sajnálom, amiért ezt át kell élnie, többször megköszöntem hogy eddig volt, és jelenleg még van nekem/velem. Nem hiszem, hogy bármit felfogott volna belőle, talán még hülyének sem nézett, amiért ennyit beszéltem hozzá, de remélem érezte, hogy mit akarok ezzel az egésszel. Több nyugodt napja is volt ezidő alatt, sokat napozott, evett és nyugodtan aludt, így voltak azért szép pillanatai(nk) is az utolsó időkben. Talán nem voltak fájdalmai és ez meg tudott nyugtatni, valamint az, hogy mindent megtettem. Egyszóval ő már nincs többé, és mégha ,,csak egy teknős’’ is volt, ez azért még időnként hatással tud lenni rám. Általában ébredés után és lefekvéskor, valamint random időpontokban törnek rám körülírhatatlan érzések. Egyébként másfél hónapot tudott csak az új lakásomban élni, de szerintem itt is szeretett volna, mert szép, napos helye volt. Külön csináltattam is neki egy szekrényt. Mármint az akváriumának. De hát ez történt. De megvagyok, akkor és most sem zuhantam magamba, csak az a két hét volt borzalmas. Most már csak a hiányát érzem.

A magánéletemben sem történt változás. A társkeresésről is lemondtam/továbbra sem erőltetem. Kevés a normális lány, akik meg annak tűnnek, azokkal is mindig van valami. Sosem érnek rá, vagy kiderül, hogy hazudnak magukról, három gyermekük van amiről csak később szólnak, vagy megjátsszák, hogy érdeklem őket, aztán eltűnnek. De már ez sem tud meghatni annyira, mint régebben. Gondoltam a szerelemre is párszor. Már arra sem emlékszem, mikor mondták utoljára azt nekem, hogy szeretlek. Azt tudom, hogy utoljára én mikor voltam szerelmes, de azt, hogy mégis miért voltam, na arra sem emlékszem, mert ha az illetőre gondolok, totál közömbös maradok. De ennek is már lassan két éve és azóta róla is kiderült, hogy egy nő miatt hanyagolt, csak ezt nekem nem ecsetelte, inkább csak eltűnt (egyébként nő az illető). Szóval eltűnnek ezek a fránya dolgok. A csarnokhűtés, a teknős, a nők és lassan kicsit minden. De azért próbálok pozitív maradni és semmin sem csüggedni, példaképp elkezdtem újra angolozni. Igaz, csak ezzel a baglyos alkalmazással, de minden nap gyakorlok és talán fel tudom hozni magam a régi szintemre. Szeretnék folyékonyan beszélni, de ehhez nyilván nem lesz elég a duolingo, tervezek jelentkezni tanfolyamra is, de ebbe meg a hülye, új beosztásom köp bele. De majd lesz valami, mint ahogy mindig. Na ezt most így ezután a sok idő után ki is posztolom. Nem tudom, mikor fogok újra írni.

[yourfakelove]

igazabol en nagyon orulok hogy voltal nekem

abba az idobe annyira halas voltam es most is talalkoztam veled el sem hiszed meg most is mennyire sokat szamit az ha ranezek egy kepre vagy megerzem az illatod vagy ragondolok a szemeidre es mosolyodra

egyszeruen nem birlak kihagyni az eletembol foleg ugy h minden szar korulottem es csak te vagy az aki pozitiv hatassal tud lenni ram ilyenkor

annyirq felfoghatatlan hogy vegleg nem szamitok mar neked semmit es mellette nekem te meg mindig a szerelmem maradsz aki tamaszt ad ha baj van es rad gondolok hogy miket mondtal nekem mikor elborult volna az agyam

egyszeruen annyi mindent meselnek neked hogy mi zajlik bennem de teged nem erdekel elmondtad mar sokazor tobbet nem fogok belekezdeni

annyira nagyon hianyzol a napjaimbol es annyira nem ertem hogy mi a celod velem kapcsolatba

annyira sajnalok mindent es annyira szeretlek teged

ugy el kurtam ezt sajat magam csinaltam az egeszet hogy igy erezz mar irantam es most en szenvedek a legjobban es tudod olyam nehez erosnek maradnom

mondtam hoyg ne aggodj miattam jo most mar tudom hogy nem is tenned de annyira nehez foleg ha te vagy meg az utolso szikra ami remenykedem hogy begyullad meg hisz neha neha szokott szikrazni de az utobbi idobe mar az sem sot csak meginkabb arra biztat hogy mar tenyleg elromlott es hogy ne kelljen ez nekem

de en akkor sem tudom eldobni

akkor sem akarok mast csak azt a gyujtot mert az a kedvencem mar regota velem van es o fogott meg a legeslegjobban es nem akarom lecserelni nem akarom eldobni nem akarok semmit csak azt hogy o megjavuljon

tudom ez mar nem szamit neked de meg mindig csak ide tudom leirni a bajaim

bar mondjuk elkepzelheto hogy mar nem is nezed mert nem is erdekel valszeg ezert tiltottal itt is de en akkor is leirom hogy tudd meg most is iszonyatosan hianyzol

[darkbabygirl30]

OLVASD VÉGIG ... :/

Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmolsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted, miközben elmész és nézni akarom, ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra .Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"- eket feltenni , mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel. Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne, ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit- miért- hogyan csinálsz. Veled akarok lenni ráncosan, öreg, ráncos bőröddel is bearanyoznád minden napom, hisz arra emlékeznék mindig, amikor megismertelek.- Fiatalon. Egyszer, mikor ott voltál nálam, csak néztelek. Veled akartam lenni, de te nem velem. Néztelek, mikor felkeltél, nem adtál puszit a homlokomra, nem bújtál senkihez, hisz egyedül feküdtél az ágyadban és nem velem. Az ajtó küszöbén álltam és félve kukucskáltam befelé. Eszembe jutott a múlt, s még sok más egyéb. Végig néztem ahogy fogat mosol, s közben én a napi rutinommal csináltam a kávét. Veled akartam lenni, s addig veled is voltam, s néztem, miként az utolsó bőröndödet viszed ki az ajtón. Néztem mikor kimentél, s nem tettem semmit, nem akadályoztalak meg utadban. Néztelek mikor visszaadtad a kulcsod, halkan, síros hanggal megköszöntem. Majd kiléptél az ajtón, s néztelek, ahogy örökre becsukod azt.

[ajtostolahazba]

Még küzdünk... A többes szám mondjuk nem indokolt teljesen, apa küzd, én inkább magammal küzdök, hogy elfogadjam az elfogadhatatlant, hogy peregnek a szemek a homokórában. Megint új kezelés, nyirok áttét, az új kezelés mellékhatásai most kezdenek előjönni. A fizikai megpróbáltatásokon túl viszont kezd elfáradni... Minden nap hívom, van, hogy többször is, megyek amikor csak tudok, leginkább kéthetente, de van, hogy hetente, kurva sok az a 130km, de bevállalom, amikor csak tudom, mert ki tudja meddig mehetek még...A rák mellett a depresszió az, amit a legnehezebb kezelni, nem tud egy ember 0-24-ben, az év minden napján pozitív lenni, amikor napról napra fogy, nincs ereje, egyre inkább csak feküdni esik jól. És én rendületlenül megyek, és megpróbálok felnőtt lenni, de nem akarok. Nem hazudok neki, hogy minden jó lesz, de sokat beszélgetünk, mindenről, mélyen, ahogy soha azelőtt...és én rettegek minden telefonhíváskor, hogy ez még ne az legyen! "egy árnyék vagyok már csak"- ezt mondta most és minden szava a lelkembe mar, mert ez a valaha volt erős, kicsit pocakos ember most nehezen jár, fullad, lóg a karján a bőr, vékony...és én minden percben csak azt a mosolygós, nagyhangú aput akarom, aki volt. És elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, odafigyelek, hogy annyit legyünk együtt, amennyit csak lehet, és azt is, hogy ha azt fogja érezni, hogy elég volt, akkor az az ő döntése, az ő joga és én tiszteletben fogom tartani. De a lelkem mélyén csak azt szeretném, hogy legyen még lendület, legyen még ott az a cinkos mosoly. Minden búcsú, amikor eljövök, lehet az utolsó és én össze vagyok törve. De tudnia kell, hogy mi megleszünk. Mindig az ittmaradottaknak a nehezebb, de csak azt akarom, hogy békére leljen, ha majd mennie kell.

csak még ne... én még nem állok készen.

[halottlehetnekmar]

Ha mar senkinek sincs elete akkor tessek irok az enyembol,hogy mindenkinek legyen mit olvasnia.Elbasztam az eletem nem kicsit hanem nagyon es sok mindent basztam el az eltembe eleg sok mindent es nem egyet banok…egy undorito ember vagyok aki bant masokat folyamat,mert semmi mashoz nem ert csak masokat tönkretenni.Akik ezt olvassak es bantottam oket bocsanatot akarok kerni nagyon sajnalok mindent. 1 szemely akitol bocsanatot akarok kerni ő már sajnos nincs velunk…sajnalom,hogy fentrol vegig nezted ahogy tonkretettem magam es neha meg ma is😕tenyleg sajnalom,hogy egy elbaszott unokad van aki bant masokat es magat is es a legfontosabb szemelyt az eletebe nagyon undorito mondon megbantotta😕es ban minden dolgot amit tett vagy mondott szamomra is egy undorito szemely vagyok,hogy ilyet tettem vagy mondtam…2 szemely akitol bocsanatot kerek az a szivembe a legfontosabb szemely megha nem is azt mutatom őt sose felejtem es mindig szeretni fogom örökké mégha szerinte sincs orokke szoval eletem vegeig.Kurvara megbantottal nem egyszer nem ketszer sokszor jottem a multjaval es banom nagyon banom,de en nem rosszbol akartam a multjaval jonni soha,de vannak bizonyos dolgok amit nem tudok elnezni neki es ezt sajnalom,de azert mert van egy olyan elmenyem azzal kapcsolatba amit soha senkinek nem akarok elmeselni,mert azota rossz minden es nem akarom,hogy meg rosszabb legyen.Szoval bocsanat ha nem erted meg es nem is varom el foleg,mert nem mondom el az okot,de kerlek ertsd meg ezt nem tudom csak ugy elmondani😕tenyleg sajnalok mindent es igazad lehet jobb lesz így csak nem mindegy kinek hisz a lelkunknek nem vagy csak az enyemnek nem…Sajnalok mindent,de tenyleg mindent.Es en itt leszek barmi tortenjen es legyen en mindig itt leszek!!3 szemely hat o a legjobb baratom volt aki ugyanugy egy nagyon mergezo szemelyiseg,de ennek ellenere is szerettem es mellette voltam,de rajottem jobb nekunk kulon,mert csak bantjuk egymast mi is es sajnalom ha bantottam ot is es nem ertettem meg sajnalom ilyen vagyok szamomra sokszor csak en letezem senki mas.Es lehet igaza van gyerekes vagyok,mert a szemebe igy maradtam meg,de o se tobb nalam,de nem veszekedni es szidni akarom az ember hanem tole is mindenert bocsanatot kerni azert is,hogy elvileg miattam volt szar az elmult 1 eve,de o nem tudja en mennyi mindenen mentem akkor keresztul…De mindegy is mindenkitol szeretnek tenyleg bocsanatot kerni sajnalok mindent probalok jobb ember lenni es megfelelni az elvarasoknak.

[konyvekkozt]

2,5 nap Sevilla

megjártam Sevillát. mikor terveztem az utat, sőt, mikor elindultam, nem tudtam pontosan mire vágyom. halványan annyit tudtam, hogy szabad akarok lenni. nem volt listám, miket akarok megnézni, merre akarok menni. azt szerettem volna, ha nem csak a munka nélküliségben vagyok szabad, hanem a döntéseimben is, s reméltem, tudni fogom, mikor mire van szükségem

jártam a város legmagasabb pontján

minden épületet jól megnéztem, közben kapaszkodtam a kövekbe, amikről próbáltam elképzelni, mikor és milyen munka eredményeként kerültek a harangtoronyba

ültem órákat a katedrális előtt

felfoghatatlanok a csipkék, a hatalmas kövek egymás mellettisége, az, ahogy ez egy épületté áll össze. csodáltam a pálmafát, mint ahogy a szinte mindenhol álló narancsfákat is. a narancsok beérnek, leesnek a fáról, s elképesztően sokat ettem, mind lédús és mézédes volt. olyan ízeket éreztem, hogy minden porcikám megtapasztalta, hogy élek

álltam egy híd közepén

csak hagytam, hogy süssön rám a nap, átérjen a meleg, s a fülem teljesen hozzászokjon a mindent körbeérő spanyol nyelvhez. és ha már nyelv. elképesztően kedves emberekkel találkoztam, akikkel ha nem is sikerült angolul kommunikálnom, olyan segítőkészen instruáltak spanyolul, hogy biztonságban éreztem magam

nekem Sevilla a saját tempó, a minden rezdülésemre való odafigyelés. és hogy ezért miért kell ilyen távol utaznom?! mert így tudok kikerülni a mindennapokból, így veszem észre, hogy én is vagyok, sőt, fontos vagyok (szocmunkás átok, hogy ez nem alap)

Sevilla gyönyörű, bármikor újra ott lennék. de a sok ismert látványosság mellett/helyett nekem a narancs, a napsütés és életem első reptéren töltött éjszakája

és Sevilla hozott némi fura érzést is. egy kérdést vagy feladatot, még nem tudom. a jelképe pedig ez a fotó

és a könyv?! nem titok, mindig van nálam. most egy méretében kicsi, ami kényelmesen illik a kézbe, s mindig oda kéri magát. ráadásul a történet is olyan, amit az ember abba is hagyna (örökre, mert olyan nehéz), de azonnal folytatna is. jól illeszkedett ez a hullámzás a külső-belső utazásomhoz

[csacskamacskamocska]

Nekifutok negyedszerre is, ennek a lehet-e 30 évig dolognak

Tegnap három poszt ment a draftba.

Amikor az ember szerelmes, akkor úgy gondolja, érzi, az a teljes meggyőződése, hogy nemcsak 30 évig, de örökké szeretne a másikkal lenni.

Ide teszek egy vízválasztót, csak az olvassa tovább, akit érdekelnek családtörténetek.

Ilyenek jutottak eszembe: baráti házaspár 30+ éve együtt. Ők pl szexelnek, nem is volt soha senki másuk, kicsiszolták a perverzióikat és mellé építettek egy lakóközösséget amiben (az én meglátásom szerinte) optimálisan tudnak élni a saját nyomorukkal. Egyikőjük személyes bajai sem oldódtak meg a 30+ év alatt. De nincsenek egyedül, tulajdonképpen nincsenek rosszul se és elég ideális szerződésnek tűnik az övék. A személyes fejlődésüknek ugyan nem támogatója, de nem is akadálya a kapcsolat. (irigykednem kéne, de valamiért nem megy. Vajon képes-e az ember ennyi év után is elismerő lenni a másik felé? Vajon ez szemlyiségfüggő, hogy oda tudsz-e fordulni úgy, hogy „látod, ezért szeretlek”. Ez mindkettőjükből hiányzik ez a világra és dolgokra rácsodálkozás. Nézed a másikat, és szépnek, jónak látod egy adott pillanatban. Ez csak figyelem, amit nem öl meg az idő. Csak a látás képessége)

Másik házaspár Szintén 30 év. Itt a nő a barátnőm és ő rengeteget mondja, hogy rohadtul unja a férjét, de ez nem jelent semmit, semmi olyan szándékot ami másfelé vinné, ez csak az őszinte igazság, hogy 30 év alatt annyira kiismerte, hogy már az összes beszélgetésüket monológba le tudná játszani. A szex működik. Kicsit uncsibb, ritkább, de egyikük sem keres máshol izgalmakat, ez biztonságos. Az évek alatt felbukkanó személyes hobbiknak utat engednek, támogatják egymást, érzelmileg viszont mindketten visszahúzódóak. Nincsenek nagy csaták. (intelligens páros bár elég furcsa összetétel, a nő irodalmi vonalon mozog, a férje nagyon nem. Kötöttek egy megállapodást és betartják. Részükről ennyi)

Harmadik Ők is lehúztak közel 30 évet majd elváltak. A pasas végig csalta a feleségét, de sosem akarta elhagyni. Ragaszkodott hozzá, sőt, úgy gondolta, hogy nagyon jó a családi életük, a feleségével nagyon jó a szex is, esze ágában sincs ezt felrúgni. De az izgalom az izgalom, intelligensen megoldja, sosem ígért senkinek semmi többet a szexnél, és ezt be is tartotta. Úgy gondolta, hogy a felesége nem tud semmiről. Aztán a feleségének is lett valakije, amit viszont az orra alá dörgölt a pasinak, aki megbántva/megcsalva érezte magát és végül elváltak. (felfoghatatlan volt nekem, hogy a pasi megdugja a szeretőjét, aztán hazamegy és megdugja a feleségét. Nézett rám, hogy persze, szeretem őt. Nekem ez azért nehéz mert még csak meg sem látok másokat amikor szerelmes vagyok, nemhogy szexeljek velük :( Nade mit is hívunk szerelemnek?

Nekem: veled akarok lenni. ott melletted, az életedben benne, a kezemmel elérhető távolságra és benne az agyadban, az ágyadban, a szívedben. Csak te és senki más. Csak én és senki más.

El kell fogadni, hogy másnak meg nem ez!)

Negyedik A kapcsolat bizonytalanul indult, mert a pasinak volt valakije amikor összeismerkedtek, akivel szakított, de az a valaki behazudott egy gyereket, szóval aztán vissza, aztán mégis együtt. És azóta valami számomra csodás életet élnek. Felneveltek két gyereket és az életük egymásról szól. Mindent együtt és egymásért tesznek. Vigyáznak egymásra. Vannak különprogramok, de valójában valami egész különleges szeretetben élnek. Nincs beteges függőség, mindkét ember pszichésen teljesen egészséges, életképes, aktív. Egyszerűen szeretik egymást. (őket irigylem. Amúgy nem gazdagok, sokat melóznak még nyugdíj mellett is, de az értékrendjük azonos, főleg kultúrára költenek. A kapcsolatuk szép és mély. Mindig szeretettel beszélnek egymásról. Semmi cukormáz meg szirup, de jó hallgatni)

ötödik ezt csak áttételesen ismerem, de mégis nagyon megmaradt bennem a maga képtelenségeivel. 15 évig éltek együtt, sosem szexeltek, a nő többször megcsalta a pasit, a pasi nem csalta meg, de sokat emlegette a fiatalkori „igaz” szerelmét, aki vélatlenül épp a barátnőm volt, innen is ismerem a történetet. Aztán a pár szakított a nő boldogan élt valaki más oldalán, de a kapcsolat nyilván mély trauma az életében. A barátnőmmel újra összejött a csávó mert ők egymásnak voltak a feledhetetlen fiatalkori szerelmek. A pasi már fiatalkorában sem szeretett szexelni, hát most sem. Húzták-nyúzták ezt a fiatalkori szerelmi nosztalgiát, ami beteljesülés is volt, meg csalódás is. A faszi masszív alkoholista lett, és gyanús jelei voltak, hogy meleg is vagy jobban meleg mint amennyire hetero. Mindenesetre ezt az életem szerelme beragadást sikeresen kiölte a barátnőmből cirka 5 év alatt. Aztán a pasi részegen elesett és meghalt. (lehet, hogy tényleg a barátnőm volt élete szerelme. Ezek olyan megfoghatatlan dolgok, ezek a beteljesületlen szerelmek. Hiába jön össze felnőttkorban, a szerelem az ottragad abban a fiatalkori állapotban. Egy fiatal nő látványába szerelmes egy tapasztalatlan fiatal férfi. Sosem lesz hasonló érzés az életben. Mert megöregszünk és megtapasztalatosodunk. Azt meg már nem is hisszük, hogy valaki ránk néz, arra amit nem szeretünk magunkon vagy magunkban, és elmosolyodik, hogy úristen milyen szép ez. Mi, baszod, a lógó bőröm, a ráncaim? Én sem értem, de igen. Szóval ehhez valami komoly dolog kell belül. Azt hiszem, nekik ez nem volt meg.)

Ezek a kapcsolatok megélték a 30 évet, de fogalmam sincs mi a közös bennük. Lehet, hogy semmi. Egyszerűen csak vagy sikerül vagy nem a 30+ év együtt. Nekem kétszer nem sikerült. Most mégis azt gondolom, hogy sikerülne.

Máskülönben meg azzal értek egyet, aki azt mondja, hogy minden megállapodás kérdése, a mással szexelés is, és kommunikáció, kommunikáció! Ha elköteleződik két ember, akkor ne várják a csodát, hanem alakítsák a kapcsolatot! Építsék, javítsák, formálják. Ha azért választották a másikat mert úgy gondolták, hogy alkalmas lesz erre, és nem csak azért, mert jól néz ki amikor felül a konyhapultra vagy mert képes felfúrni két polcot. Azért biztos kell egy cseppnyi szerencse is.

[tevagyanapsugaram]

136 nap

Eszembejutsz még, de már felfogtam annyira, hogy belássam, igazad van. Túl sok mindent rontottunk el. Pláne én. Túl nagy fájdalommal járna megjavítani még akkor is, ha egyáltalán akarnánk. De már nem akarjuk. Nem is szabad, és nem is lenne helyes.

Elástuk, mélyre.

Hogy miért írom ezeket akkor?

Leginkább már csak magamnak, hiszen nem gondolnám, hogy bármilyen szinten foglalkoztatna még téged a múlt, hogy a sok rossz után is olvasd ezeket... Sosem szerettél nosztalgiázni.

Leginkább azért írom, hogy emlékeztessem magam a hibákra, amiket elkövettem ellened, és amiket soha nem akarok megtenni bárki mással. Hogy emlékezzek egy barátra, egy társra, egy szerelemre, aki hosszú éveken át minden napomba csempészett egy kicsit magából, ami által én is több lettem... Mert az életem legmeghatározóbb emberi kapcsolata voltál...

És rengeteg téren megváltoztattál az együtt töltött idő alatt, és a hiányoddal is, amiért iszonyat hálás vagyok... Mert azt érzem, hogy épített... Mindenképpen több lettem általa.

Sajnos sokkal többet érdemeltél volna, mint amit az elején kaptál. Utána pedig már nem voltam képes lemosni magamról azt a sok szennyet, hogy meglásd, ki van alatta. Vagyis inkább ki lett... De ez nem a te hibád. Nem hibáztatlak, már nem.

A legfontosabb ember voltál az életemben. Ha nem is tőlem már, de azt szeretném, hogy megkapj mindent amire vágysz...

Őszintén, már csak abban bízok, hogy boldog vagy, hogy sokat mosolyogsz és a lehető legteljesebb életet éled. Hogy sikerült a jogsid, hogy lassan összegyűlik a pénzed a kis piros autódra, amire büszke lehetsz, mert te dolgoztál meg érte. Hogy egyszer találsz valakit, aki mellett le tudod élni azt az életet, amire vágysz. Amit én elrontottam, bármennyire is próbáltam minden erőmmel jól csinálni az utolsó egy évet...

Túl sok a seb amit okoztam benned...

Néha azt érzem, hogy úgy rád írnék, csak hogy tudjam, hogy jól vagy. Aztán persze mindig rájövök, hogy nem lenne helyes, és valószínűleg te sem akarod, hisz ezért is tiltottál le. Nem tudunk barátok lenni, ezt tudjuk. Nekem egy picit mégis az maradtál.

Vagyis inkább az emléked... Nehéz ezt megmagyarázni, biztosan hülyének tartanál miatta... Főleg az után ahogy elváltunk...

Sajnálom, hogy annyit bántottalak a legvégén. Tudom, hogy szerettél... És basszus, én is rajongtam érted, jobban mint addig bárkiért... De sajnos túlzottan birtokolni akartalak, túlzottan akartam, hogy valahogy képes legyek meggyőzni...

Túlzottan, hogy normálisan tudjak viselkedni veled egy ilyen fájó szakítás után. Nem vagyok nárcisztikus, se pszichopata, vagy bármi ilyesmi, mert tutira ezt gondoltad egy időben. Gondolom sokan mondogatták neked...

Egyszerűen csak ennyire fájt annak a jövőképnek, azoknak az álmainknak az elvesztése, amiért basszus, bármit megadtam volna akkoriban, hogy teljesüljön... Teljes mértékben kifordított ez az egész...

Bárcsak képes lettem volna megmutatni, hogy mennyire... Bárcsak tudtad volna, hogy mennyire, de mennyire fontos voltál, és mennyivel többet jelentettél, mint amit te valaha gondoltál, hogy fogsz nekem... Mint bárki, akire valaha féltékeny voltál...

Sokszor csak nevettem a féltékenykedéseden, mert én tudtam ezeket... Hogy akkor ott senki nem rúghatott volna labdába melletted már, annyira szerettelek... Utólag már látom, hogy te valószínűleg nem érezted ezt, ezért is esett rosszul, amiért elbagatelizáltam sok mindent...

Bár... Ezek már mind nem számítanak. Új életünk van... És szerintem mindketten szeretnénk végre jól csinálni, és tanulni a múlt hibáiból.

És én is... Igyekszem fejlődni, tanulni még abból a leckéből is, amit az elvesztéseddel kaptam. Igyekszem jó ember lenni, akinek soha többé semmiért nem kell magyarázkodnia... Megtalálni önmagam újra napról napra egyre jobban, erősnek, kitartónak lenni, és legfőképpen tudatosnak... Nem akarom, hogy többé bárkinek olyan fájdalmakat okozzak, mint neked.

Nagyon figyelek ezekre nap mint nap, és őszintén hiszem, hogy eddig jól csinálom... Vagyis eddig pozitívnak érzem a visszacsatolásokat, és az én lelkiismeretem is tiszta, és jól érzem magam így.

Ezt csak azért írtam le, mert tudom, hogy egyszer még fontos voltam, és akkoriban mindent megtettél azért, hogy a legjobbat hozd ki belőlem, és basszus... Remélem büszke lennél, ha látnád...

Belegondolok néha, hogy vajon benned mi lehet most... Azért remélem maradt benned szép emlék azokból az időkből amik igazán számítottak, és nem csak a legrosszabb oldalamra emlékszel majd, ha egyszer neked is eszedbejutok...

Az is lehet, hogy csak hiú ábránd abban reménykednem, hogy én is adtam valami pozitívat, ami által több lettél, mint amikor megismertük egymást...

Nem tudom már, őszintén... Igazából csak elég fájó lenne a tudat, hogy mennyire kevés voltam hozzád, ha tényleg a világ legaljasabb emberének éreznél, miközben nekem oly sokat mutattál abból, ami igazán fontos...

Bárhogy is. A lényeg hogy igyekszem, és egyszer minden jó lesz...

Köszönök mindent.

[utaszigetfele]

Mostmar, hogy ujra találkoztunk, nagyon boldog voltam. Megbeszeltuk, hogy munka utan szokk tali, akarcsak eddig.

Nagyon jo erzessel töltött el es egyben fájt is.

Annyira jó volt mellette ülni, lenni, beszelni hozzá, hallgatni es figyelni őt.

Szomoritott viszont annak inkább, hogy olyan helyzetben van amiben nrn szabadna lennie.

Nem tudja még teljesen, de mielott úgymond hozzám költözött, akkor voltna azon a ponton, hogy kezdjek belefaradni, de szerencsére időben erkezett. Most, hogy ugymond elment, akkor próbáltam ugy ereztetni, hogy nem varok rá, elengedem a kezét mert azt szeretné, de valosagban nem tudtam elengedni, sem elbucsuzni. Talan azért, mert bizros voltam benne hogy visszater.

Ahogy teltek a napok es mindennap talalkoztunk, kuldte a snapet, fájt hogy nincs velem es mellettem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy elvesztettem mindenemet, de megis örültem nagyon, mert beszelhettem vele, tudtam róla. Ereztette velem hogy valószínűleg igazam lehet mindenben.

Figyelmeztettem őt hogy addig üsse a vasat amig meleg, de talan nem erezte, hogy azért mondom, mert ugy erzem nemsokara belefaradok nen szeretek feledni semmit se, de egyszeruen nagyon fájt, hiaba tudtam hogy mi lesz. Neha olyan érzés mintha csak en küzdenek ezert az egeszert, pedig tudom, hogy nem igy van, ő az elengedessel kuzd, hogy aztan velem lehesseny de egyben tudja hogy amit csinal nem jó. Ugy érzem magam, hogy egyik pillanatba még birom picit, masik pillanatban epsig, hogy belefaradtam, akarmennyire is akarom es tudom milyen lenne, de kitudja hol a vége, es belefaradok. Soha nem fájt még egy célom lemondasa se ennyire, es nem akarok lemondani róla, de mar nagyon nagyin kevés ideig bírom. Remélem, hogy lép még azelőtt.

Nem akarom, hogy később megbanja.

Nem akarom, hogy szenvedjen es nem is bírom nézni, hogy lehetne boldog is ha képes lenne rá, de akarhogy küzdök érte, nincs velem. Tudom, hogy kellek neki, es remelem soha nem is fog lemondani rólam, még ha veszettnek érzi is.

Remelem, hogy a küzdelmeim es hogy eddig elmentem nem fognak hiábavalóak lenni.

Ugy érzem belefaradtam, es nem tudom meddig bírom még. Ma este beszélni fogunk, alakuljon bárhogy is. Szükségem van rá az életben, ő a személy akit mikor megismertem azt éreztem legbelul, hogy kell nekem, nem ertettem miert, de üvöltött a belső énem, hogy ismerjem meg..

Talan mostmar rajottem miert, ezek jelek, megerzesek, hogy na ő az akivel boldog lehetek.

Nalam az, hogy megszeressek barkit is, az egy nagyon ritka és nehez dolog. Ő pedig milyen hamar elerte, hogy kelljen es megkelljen szerezzem őt, és mrgtartani es boldogga tenni.

Nincs mese, ő az enyem lesz, tudom, tudja, es igy lesz. Tudja, hogy megkell tegye a lépést, amit szeretne, es nem huzhatna nagyon tovabb..

1 élete van, azt kell boldogal leelni.

Megadom neki azt amit megerdemel, hogy tudja hol a helye, mennyit is ér, es mennyire szerethető és jó ember, és a végtelen törődést, még ha nem is érti, hogy hogyan es miért.

Úgy érzem azért meg csak most, illetve azért talalkoztunk, hogy megmentsuk egymast, es boldogak lehessünk.

Szeretem es enyém lesz, boldog lesz velem, a legboldogabb. Ez ennyi.