#bizalmatlan

[xszerelmes-lelekx]

Bárcsak nekem is olyan könnyű lenne, nem veled foglalkozni, mint neked..

[szerethetetlen-lettem]

Egyetlen jó tanácsa volt apámnak:

"Sose bízz senkiben magadon kívül!"

És én ezt sem voltam képes megfogadni, pedig ha megfogadom most kevésbé lenne ilyen szar az életem.

[mirabellomonferrato]

Kezdett körvonalazódni, hogy kiakadok

ami komoly teljesítmény, mert olyan rugalmas vagyok, mint egy tekercs tömítőszalag vagy egy dzsörzé miniszoknya vagy egy órája rágott rágógumi, szóval nem igazán vesztem el a türelmemet és jövök ki a béketűrésből, de a határán voltam! Hogy akkor ki legyen a meghatalmazott a szerződés aláírásakor. Mert vagy az van, hogy le kell fordítani 13 oldalnyi szerződést hivatalos árfolyamon 600 euróért vagy csak 2 oldalt, ami a meghatalmazás, ha olasz anyanyelvű meghatalmazottam írja alá. A tolmács ott helyben lefordítja szóban, azzal nincs baj. Az előszerződést lefordították nekem, és ez kb ugyanaz lesz több jogi halandzsával és energetikai igazolásokkal. Olasz barátnőm bepánikolt, hogy mit is ír majd alá mint meghatalmazott (jogos kérdés), próbáltam elmagyarázni, hogy tök mindegy, mert a nevemben írja alá, és van egy papír ami tartalmazza, hogy neki semmi felelőssége nincs, ő csak meghatalmazott, de én megértem, hogy nem akarja vállalni, csak azt nem értem, hogy miért velem beszélget szar magyar nyelvtudásával magyarul, és miért nem olaszul beszélget a tolmácsommal vagy magával a közjegyzővel amikor megadtam az elérhetőségeket. Velük is beszélgetett, de valahogy nem kerekedett ki a történet. A gond, hogy a meghatalmazott aláíró nem lehet azonos a tolmáccsal. Ezt írja elő a törvény. Hát, most az ingatlanközvetítő lesz az aláíró, Klaudia, a tolmács, lesz a tolmács. Hogy mennyire agyon van ez bonyolítva, hát, ha ingatlanmaffia lenne, bezzeg minden simán menne! Amúgy senki nem ismer senkit, szóval mindenki bizalmatlan mindenkivel bár mindenki segítőkész mert pénzt azért akarnak. Én meg a házat. Annyi szar vár még rám, ebben biztos vagyok, hogy fogunk még sírni meg szerintem nevetni is, főleg saját magunkon. A lényeg, hogy 1-én elindulunk, 2-án szerződés aláírás, aztán meglocsolom pezsgővel a házat, ahogy kell! :) :) 3-án centire felmérjük a kecót, lesz szörnyülködés és persze titkos pincekinyitás, beázások megszemlélése, javítási feladatok összegyűjtése és délután tengerezés. 4-én amit még elfelejtettünk megnézni, felírni, rögzíteni, illetve egyezkedés a kertben a gyíkkal, hogy nem kell fizetnie, maradhat, az egerekkel, ha vannak, hogy sajnos költözniük kell, és délután tengerezés. 5-én szolgáltatókkal szerződés, ha nem lehet online, ezt még kiderítem, és még aznap haza. Nem én vezetek, szóval nekem csak 10 óra zsibbadás. 6-án el lehet kezdeni a felújítás szervezését.

Ez Mirabello Monferrato önkormányzatának alapszabálya. 1463. április 25-én írták, leírja azokat a törvényeket és szabályokat, amelyeket Mirabello Monferrato lakói adtak maguknak IV. Giovanni Monferrato márki beleegyezésével. A kódex 137 cikkből áll, 40 oldalnyi pergamenre és 4 adalékra osztva, amelyek 1464 és 1777 között keltezhetők. Na, ezt csak érdekességnek ideteszem. :)

[csacskamacskamocska]

Hogy ő engem elvisz

A baráti megnyilvánulások akkora széles határok között mozognak, hogy csak kapkodom a fejem. Nem értem a férfiakat és engem, minden látszólagos magabiztosságom ellenére, zavarba hoznak. Tegnap az utcán épp egy edzőterem előtt menetkéztem, jön szembe egy szép nagy kigyúrt csávó, végignézett rajtam, és kb 10 éve nem hallottam ilyen elragadtatott hangot: „ez igen!” mondta. Úgy éreztem magam, mintha megnyertem volna Az univerzum legszebb középkorú nője díjat. És akkor én elkezdtem magamban mosolyogni, hogy köszi, ismeretlen kigyúrt csávó, bearanyoztad a napom. Aztán azon kezdtem szorongani, hogy ha bárki tudná, hogy ez nekem ennyire jólesik, az elég gáz lenne. De közben meg annyira jó lenne, ha a pasim így nézne rám. De amikor meg volt ilyen pasim, annak meg az agya volt kevés nekem. De ez baszdmeg, legalább egyértelmű. Ám, felhív a kollégám, és beszélgetünk melóról, aztán nem csak melóról, kéne vennem autót, de nem akarok, meg kéne oldanom ezt a problémát, blablabla. Erre ő, hogy ő engem elvisz szívesen. Sikerült magamból kipréselni egy kedves reakciót, de belül rémülten görcsberándult a gyomrom. Hogy mi a fasz? Hogy ez hol helyezkedik el a barátság skálán, hogy valakit elautóztatsz 2000 kilométert? Nem mondom, hogy nem tudnánk annyit beszélgetni, de nekem ez nagyon intim. És a felesége elengedné? Hogy venné ez ki magát? Én ezt nem tudom viszonozni. Közben nem gondolom, hogy több van benne, mint picike tetszéssel megfűszerezett intellektuális barátkozás. ő is úgy gondolja, hogy tudnánk 2000 km-t beszélgetni. Csak nagyon közeli kapcsolatban nem méricskélem a dolgok árát. De amúgy rettegek tőle, hogy adósa maradok valakinek. Így aztán még a szakításaimból is anyagi meg érzelmi többlettel távoznak a delikvensek. Legyenek tiéd a barátaink, használd nyugodtan..., legyen biztonságod, mert én megoldom a magamét. Nyilván, egy fasz vagyok. Meg el vagyok romolva ezzel az egész kétség dologgal :( Nade vissza. A férfiak szeretik magukat hasznosnak érezni. – mondják a tenyérjósok. Mindent a szex mozgat. – mondják ugyanazok a tenyérjósok. Mindenki a saját életéért felelős – tenyérjósok... Felelős vagy a kapcsolataidért, a kommunikációd minőségéért – mondják a képzettebb tenyérjósok.

Mit mondanak a barátnők? Pont ugyanilyen ellentmondásos véleményük van, annak függvényében, hogy éppen milyen pasijuk, barátaik, élethelyzetük és beállítódásuk van. Nagyon-nagyon szeretném úgy gondolni, hogy csak baráti gesztusok ezek, segíteniakarás, szimpátia, kellemes időelbaszás pozitív melléktermékkel és hasonlók. Azt hiszem, én attól rettegek, hogy elfogadom a kedvességet, a támogatást, aztán kiderül, hogy volt e mögött valami szándék, szexuális vagy érzelmi, és amikor ez kiderül, az kényelmetlen és fájdalmas lesz, ha én nem úgy érzem. És én mindig szembesülök azzal, hogy én milyen elbaszottul nehezen kötődök, mennyire bizalmatlan vagyok, folyton ugrásra készen, hogy valami baj most mindjárt kiderül. Bár ez csak az én agyamban van, de ez az alapja annak, hogy többnyire arra törekszem, hogy egyedül oldjam meg a dolgaimat. Miközben, ha ez nem lenne, rengetegen segítenének nekem és nem gebednék meg a lehetetlen vállalásaimba.

Így lehet még attól is szenvedni, hogy mások jófejek.

[kepeslajoska]

lehet, hogy bizalmatlan vagyok?

[zoeeozzoeeoz]

A Vevőimtől kapok néha ezt-azt. Kedveskedni akarnak, mert soron kívűl csináltam meg valamit nekik, vagy csak úgy. Én nem várom el ezeket, és eleinte csodálkoztam is rajta, de mivel nem akarom megsérteni őket azzal, hogy nem fogadom el őket, így maradnak.

Idős bácsiknak, néniknek a zsebében mindig van valamilyen cukorka, uh van mikor egy marék csomagolásába olvadt valamit kapok, vagy a zsebben lévő mindenféle morzsalékkal díszített csomagolásút kapok.

Van, hogy egy tábla valamilyen csokit kapok.

Van hogy egy mini csokikból/cukorkákból össze állított csomagocskát kapok.

Igen, többnyire "borravalót" kapok, néha szerintem túlzott mértékben.

Tegnap, pedig...........egy félkész, összegyúrt, süti tésztát kaptam........Nekem csak ki kellett volna sütnöm. Természetesen ezt is elfogadtam, hogy ne sértsem meg a nénit, de ő hozzá tette, hogy tegyem be a hűtőbe, mert 11 óta úton van vele, akkor volt délután 5.

Nos..........Én alapjáraton is finnyás vagyok ami a kaját/sütit érinti, ami többnyire inkább a higiénia , mint sem a mit nem eszek meg kategória. Itt, mikor a Néni közli hogy 11 óta úton van, és délután 5-kor adja nekem oda, hááááááát már nem vittem haza megsütni. Az olvadt cukrok/csokik, szutykos csomagolású akármik sem kerülnek haza. Nem eszem meg őket. Igen, sajnos ezek, kidobásra kerülnek. A tábla csokikat viszont, ha minden rendben van velük, tovább ajándékozom pl haveroknak. Most, hogy diétázom, ezeket sem eszem meg.

Volt, aki hozott nekem kávét a szomszéd kávézóból, de rakatott bele 3-4 cukrot. Kóstolásig eljutok, de ahogy megérzem a cukor mennyiségét, csak a beszélgetés megy tovább, meginni nem tudom. Aki rákérdez a Kávézóban, hogy hogy iszom a kávét, azzal szerencsém van. De csak ha ismerem régóta az illetőt, mert ha random Vevő, akkor meg bizalmatlan vagyok, hogy vajon nem kevert e bele valamit.

Szóval, Én abszolút nem igénylem az ilyen kedveskedéseket, a leírtak miatt. Ha már......akkor jobban örülnék valamilyen gyüminek, mint édességnek. De hát, érthető okokból nem fogom ezt mondani, főleg h meglepetésnek szánják ezeket, amiket nem szokás megkérdezni. Olyan viszonyban meg nem vagyok velük, hogy tudják ezt rólam. Ha meg nem fogadom el ezeket, akkor besértődnek, amit meg nem szeretnék.

Szóval, eléggé patthelyzet.

[mothmonologue]

Embertípusok közlekedési eszközök szerint

Autó: felelősségtudatosnak mondja magát de kútba ugrana bárki után, ha elég jó ötletnek tűnik, baszó zenei ízlés, listák és határidőnaplók, gazdag szókincs, apró mosolyok, vegyél neki kávét és szeretni fog, "azért mert én azt mondtam"

Busz: mindig fázik, bizalmatlan, túl őszinte, fehér fényben sötét karikák a szem alatt, érzéketlen, mert titkon túlérzékeny, csomó a fülhallgató vezetékén, emlékbe eltett szemét

Vonat: hippi csak még nem vallotta be, ráérünk arra még, analóg videókamerák, dobozos kávé, meglepően jó matekból, megáll bevárni azt, aki lemarad a csoportban, végtelen türelem (vagy mégsem?), "ez nem ronda, ez rusztikus"

Bicikli: minden reggel beveszi a leszarom tablettát, kedvenc állata a baszok rája, ha kell az Istennel is leáll vitatkozni, addig beszél amíg bereked, aktuálpolitika, unironikusan hallgatott phonk, nemtől függetlenül hosszú haj, nemtől függetlenül kontyban

Motoros roller: fosatós turmix és étrendkiegészítő, titkon gyerekes, titkon szét van esve, rosszul szabott zakó/blézer, startup cég vezetője vagy rohadófélben egy multinál, "elmondom, nekem mi segített a rák legyőzésében"

Gyalogos: céltudatos és motivált vagy beletörődött és cinikus, megbízható, realista, naplementék, ugróiskolák az aszfalton, pillanatok fejezetek helyett, rengeteg mesélnivaló, sosem kimerült, maximum fáradt, mély kapcsolatok, csak a szemével mosolyog

Repülő: bonyolult, szeret meglepni másokat, de nem jó az ajándékozásban, a horrorfilmek megijesztik, stressz=evés, állandóan mozgásban van, teli szájjal nevet (néha horkant is), a tüsszentése maradandó halláskárosodást okozhat, összeségében cuki, de vigyázni kell vele

+1 görkorcsolya: divatszent, a stílus maga, egészséges önbizalom, ténylegesen tud táncolni, kicsit sok, de nem bánja senki, nehezen érthető, teátrális, hirtelen haragú, szeret lelépni egy neki nem tetsző helyzetből, döntésképtelen

[xszerelmes-lelekx]

Sosem fogod megtudni, hogy mennyit is jelentesz nekem

[angelofghetto]

“Hercegnő” története

A néni a banyatankkal ment több napra bevásárolni a hidegben, mikor a tél még utolsót támadott. A mellékutcából fordult elé ez a kis állat óvatosan, minden támadó szándéktól mentesen. Csontsovány volt, az összes bordája külön látszott, hátsó lábai csípőnél majd' átszúrták a bőrét. Minden ízében remegett. Azzal az esdeklő "segítsetek rajtam emberek" tekintettel nézett.

A néni először kicsit megijedt, mert a rádió épp a napokban mondott be valami veszett rókát a Bakonyban vagy hol, és nem ismerte az állatot, de azt tudta, hogy a veszett jószágok néha megtévesztően szelídek. Második gondolatával kinevette magát, mert az ő környezetében (vagy egyáltalán a megyében) ugyan honnan jöhetne veszett kutya. Elkóborolhatott szegény pára, fel kéne kutatni a gazdáit, talán hetek óta keresik. Hazaszólt telefonon a családnak, hogy valami közösségi oldalon tegyék közzé, hogy ittésitt kóborol egy szerencsétlen kutyus. A néni megállt a sarkon a banyatankkal, és várt. A kis csavargó a kereszteződésnél leült és messziről figyelte őt, érezte, hogy itt segítségre számíthat.

A fiatalasszony jött gyorsan egy mobillal, próbált fotókat készíteni a közzétételhez. Kicsit mindenki bizalmatlan volt még, de ez idővel oldódni látszott, egyre közelebbi képek készültek. A kis jószág barátságos és szelíd volt, próbált pacsit adni bárkinek, aki hajlandó fogadni.

Hamar került tálkában víz, és egy kutyakonzervből pár falat kóstoló, csak óvatosan, nehogy a kiéhezett gyomor hirtelen megterhelődjön. A vagdalthúsból épp hogy csak pár falat fogyott, de a víznek nagy sikere volt, másodpercek alatt eltűnt a tálból. Újabb hazatelefon, fiatalember érkezett egy palack vízzel. A lelenc még két teljes tállal megivott. Kicsit kihúzta magát, tartása megegyenesedett, a szeméből is mintha eltűnt volna a reménytelen szomorúság.

A fiatalok becsalogatták az udvarba, a garázsban szorítottak helyet, terítettek rossz pokrócokból vackot neki. A többi kutyához még nem engedték közel, amíg nem tudták, van-e külső-belső parazitája, betegsége ami fertőz.

Hercegnői finomsággal ereszkedett a pokrócra, látszott rajta a halálos fáradtság, de nem merte lehajtani a fejét, mert még nem tudta, biztonságban van-e, mit tesznek vele ezek az emberek. Hunyorgó szemmel csak pillanatokig aludt. Került egy apró hősugárzó is a garázsba, amitől a reszketés alább hagyott. Azon az éjszakán havazott.

Másnap sikerült elérni a menhelyes ismerőst, aki orvoshoz vitte, leolvastatta a csipet, amiből kiderült az állat neve, hogy minden oltása megvan, és hogy a gazdi a főutca átellenes végében lakik. A kutya parazita és fertőzésmentes, csak nagyon gyenge, és a bundájára száradt sár teszi olyan ágrólszakadttá. Vitaminokat kapott, és némi roborálószert, és tanácsokat a fokozatos feltápláláshoz. Megtisztítani csak nagyon óvatosan lehetett, ha hozzáértek, éktelen sivalkodásba kezdett. Talán bántották. Ez sem lesz egyszerű.

Később a menhelyes és a fiatal pár együtt keresték meg a címet. Előre elképzelték, hogy lesz nagy öröm. Ezzel szemben kiderült, hogy a gazdi, egy idős néni jó másfél hónapja meghalt, a címen egy középkorú alkesz pasas lakik, aki a szomszédok szerint álló nap a kocsmában könyököl, vagy otthon ájultan alszik. Szerencse, hogy az erős szél kivágta a rozoga kaput, hogy Hercegnő megszökhetett. (Magukban így nevezték át a kutyát.) Vajon mit élhetett át szegény az elmúlt hetek alatt?

Másnap már a házban kapott helyet, a falkában, a családban, az előszoba sarkában a fűtőtest mellett talált magának helyet, és onnan nem mozdult: "nekem itt jó". Szemével követte a jövés-menést, de csak feküdt valami leírhatatlan arisztokratikus tartással. Az úr a pokolban is úr.

A következő három napot szinte átaludta. Később feltápászkodott, és bátortalan felfedező útra indult a házban. A mozdulataiból, a tekintetéből feneketlen szeretetéhség áradt. A kisbaba különösen tetszett neki. Néha lefeküdt a kis rácsos ágy tövébe, és "őrizte".

Jó is lehetne a vége ennek a történetnek, de nem az. Örökbefogadó gazdik jöttek-mentek, de felhizlalni nem sikerült, csak kicsit felerősíteni. Időről időre visszakerült a családhoz "ideiglenesen", csak amíg a végleges gazdit megkeresik. Kiderült, hogy rákos folyamatok miatt olyan sovány, és így már senkinek sem kellett. Végül az állapota romlott, és el kellett altatni. A család azzal vigasztalta magát, hogy legalább az utolsó hónapjait kicsit megszépítették, egy szerető falkában.

Ha lehet hinni a szóbeszédnek, most valami erdő mélyén alussza örök álmát, jeltelen sírban. De én tudom, hogy a kutyamennyországban van, egy sokkal nagyobb falka tagjaként, közel a kályhához.

[worldlessworld]

Minden megváltozott..

Megváltozott a szél,amely belekap a hajamba,megváltozott a nap, amely eddig melegen sütött be az ablakomon.

Most lehúzom a redőnyt és a szél sem kap olyan hevesen belém..

Megváltoztam,megváltoztál..megváltozott a levegő is köztünk. Bizalmatlan lett az egész létezésünk. Régen vakon rádbíztam volna magam,most félve engedtem a kezem kezedbe,mert tudtam,hogy amit régen megtehettünk,azt ma már nem.

Sértő,sőt legbelül fáj,hogy hiába is ez a sok változás,ha az nem változott meg,amiért régen elszakadtunk..

Elengedlek,elengedlek minden egyes emlékfoszlánnyal együtt,mert tulságosan szeretlek ahhoz,hogy képes legyek elviselni,hogy semmit nem jelentettem..legalábbis nem jelentettem annyit,hogy maradásra bírj,hogy megmutasd ,akarod a maradásom..elengedlek,mert fáj közel lennem hozzád,fáj,hogy semmit nem tanított neked a múlt.

Újra elkellett veszítened ahhoz,hogy érezd,hogy újra érezd,milyen ,ha végleg összeomlunk,de most ez örökké fog tartani..

[ezmarkabare]

Írt nekem valaki. Első látásra fogalmam sem volt ki az, de valami derengett egész mélyen. Órák teltek el amire odajutottam, hogy el is olvassam. Egy régi közös ismerős volt. Először megpróbáltam magamnak hazudni és félredobtam az egészet annyival, hogy már nem érdekel. Aztán teltek az órák és egyre rosszabbul lettem. Elolvastam újra és újra. Estére már teljesen a padlón voltam. Az üzenet egy magyarázkodással indult. Bocs, hogy írok. Nem akarok zavarni. Szokásos. Utána egy hosszas magyarázat arról, hogy ő is szeretett engem, de… végül pedig nemes egyszerűséggel annyi: Meghalt. Fáj. Nagyon.

Több évet éltem Budapesten, mégis még mindig az első ami eszembe jut róla egy nyári éjszaka amin a tizennyolc éves énem élete első szerelmének ölelésében fekszik és valami furcsa perverzióként hallgatják a mentőautók nyitott ablakon beszűrődő szirénáját. Nem mertem neki elmondani mit érzek. Ijesztőnek tűnt, azt is bemagyaráztam magamnak, hogy biztosan visszautasítana, hiszen idősebb nálam és minek kellenék én egy felnőtt férfinak. Ennek ellenére életem egyik legszebb időszakaként emlékszem vissza a vele eltöltött napokra. Egy stabil háttér volt akire számíthattam bármi történt. Rengeteget tanultam tőle az életről, még többet a mentőzésről. Csodálatos ember volt. Aztán egyik napról a másikra távolságtartó lett. Emlékszem milyen izgatott voltam, mert a tervek szerint egy egész hetet nála lettem volna, de amikor leszálltam a vonatról azzal fogadott, hogy vessünk véget ennek a “kapcsolatnak”. Tudja, hogy csak azért vagyok még vele, mert ki akarom használni a tanulmányaimhoz — tudja, mi? — és ne keressem többé. Otthagyott. Évekkel később aztán ott álltunk egymás előtt ismét, de már mint mentőtiszt a mentőtiszttel. Beszélgettünk, mint két idegen. Viszont én addigra felbátorodtam és mit veszíthetek alapon elmondtam neki mennyire szomorú voltam miatta, mekkorát tévedett és még mindig ugyanúgy érzek iránta, mint akkor. Ő pedig kinevetett, közölte mekkora idióta vagyok, majd úgy viselkedett velem, mintha soha semmi nem lett volna köztünk. Összetörte a szívem, de egy kis darabja még így is az övé maradt. Elmondhatatlanul haragudtam rá, épp úgy ahogy az üzenetet olvasva is. Nem tudom megérteni az indokot ami szerinte elég nyomós volt ahhoz, hogy ezt tegye velem annak ellenére amit ő is érzett. Bosszant, hogy valaki másnak kellett elmondania akkor amikor már túl késő. Ha ő nem hagy magamra talán most nem lennék instabil, összetört, bizalmatlan roncs aki azt is engedte, hogy bántsák csak ne hagyják el megint. De akkor talán azzal az emberrel sem találkoztam volna akihez képes voltam egy ilyen, még ennél is erősebb kötődés kialakítani. Minden esetre jelenleg úgy érzem végleg elveszítettem azt a darabot a szívemből amin az ő neve volt és szörnyen magam alatt vagyok. Ürességet érzek. Jobban vágyom arra, hogy átölelhessem, mint valaha. Még egyszer utoljára.

[csacskamacskamocska]

Naiv lennék? ;)

Idealista, azt elismerem. Naiv vagyok, mondta tegnap a barátnőm. „benned az a jó, hogy mindent elhiszel” – mondta egyszer Logan. Szóval biztosan van benne valami. naiv: hiszékeny, ártatlan, gyanútlan, tapasztalatlan.

Igen, ha magamat látom belül, hogy ki vagyok, akkor valóban egy kislány vagyok, aki hatalmas szemekkel bámulja a világot és mindenre rácsodálkozik, mindenek örül, és ha megijesztik, akkor fut. A világ minden része a „játékom”, a számlák befizetése, a takarítás, a szülés, kapcsolatok, mind egy érdekes történés az életemben. Ha nem befolyásol semmi, akkor minden csak olyan, mintha egy megfordított esernyőben utaznék az áradó patakon. Még élünk, hát nem csodás ez? Ha szeretek valakit, olyan sokáig kitartok, makacsul, senkire se hallgatva, ahogy a gyerekek ragaszkodnak a dolgaikhoz. Nem dobunk ki semmit, se törött, se szakadt, se semmit, amit szerettük, mert benne van az összes ragaszkodásuk, az utolsó fecnijében is. Magunkat őrizgetjük, az érzelmeink emlékét. Nem tudom, hogy a felnőttség az lenne, hogy az ember finnyás, gúnyos, kekec, rosszkedvű, elégedetlen? Hogy utálja az életét, bizalmatlan, rugalmatlan, lusta és érdektelen minden? Hogy nem tud szeretni és nem is hisz benne, hogy mások valódi jó kapcsolatban élnek? És abban sem, hogy ő is élhetne szeretetteljes kapcsolatban?

A bennem élő gyerek az, aki azt mondja, hogy még van elég idő, tanulni, megcsinálni dolgokat, jó kapcsolatban élni. Telik az idő, már érzem, de nem sóhajtozni kell, hogy elmúlt, hanem csinálni, jókedvvel azt, amit az ember szeret, amiben örömét leli.

Örülök, hogy visszataláltam magamhoz, és hálás vagyok a sorsnak, hogy sokféle szenvedést, tragédiát, amikről hallok, azt nekem nem kellett megtapasztalnom. Az én nehézségeim azért tűnnek könnyűnek, mert már túl vagyok rajtuk, ami van éppen, azt meg igyekszem megoldani. És megoldom, hiszek benne, hogy képes vagyok rá.

Naiv vagyok a párkapcsolatokban, naiv vagyok a férfiakkal kapcsolatban? Hát, ez bizony lehet. :) De megengedhetem magamnak, mert nem lettem se alkoholista, se megkeseredett, se férfigyűlölő, se aszexuális, se végtelenül bizalmatlan, se reményvesztett – bármin is mentem keresztül. Talpra álltam, és megyek tovább. Új bizalommal az életben.

Idealista, az vagyok. Kibaszottnagy idealista. :D És persze simán lehet, hogy akik „felnőtt kapcsolatot szeretnének, egyenrangú kapcsolatot, komoly kapcsolatot”, azoknak nem kell a gyermeki lelkesedés meg öröm, a könnyedség érzése ahogy a problémákat megoldom, mintha játék lenne. Ez bizony sajnos igaz lehet. Hogy ha nem látszik a verejték, nem érződik a kétségbeesés, akkor nem tűnök komolynak, nem tűnök felnőttnek. Az is igaz, hogy mikor elfutok dolgok elől, akkor engem már nem lehet utolérni :( Valószínűleg bosszantó is lehetek néha. :( És sokszor, nagyon sokszor nem hisznek nekem, mert nincsenek bizonyítékaim dolgokra, csak érzések, benyomások, magam sem tudom mikből összeálló „lámpások”, összefüggések csúcspontjai. És az értelmetlen vagy igazságtalan szabályokat megkerülöm néha. És néha varázslattal oldom meg a feladataimat. Szeretek elbűvölni másokat, és elhitetni, hogy van jobb világ. Hogy észre kell venni a jó dolgokat, mert ez az egy tyúkszaros életük van, és tényleg rengeteg miden rajtunk múlik, hogy mire figyelünk, mikkel rakjuk tele. Amikor azt mondják naiv vagyok, kisgyereknek érzem magam, aki nem elég jó, aki kevesebb, mint a felnőttek. Akinek tragédiákat kéne megélnie, mint másoknak, hogy felnőjön – végre – miközben én meg annak örülök, hogy végre megint önmagam vagyok. Ha ilyen vagyok, hát ilyen. Naiv, álmodozó. :)

[onsieluenkeli]

Ezt figyeljétek, kérdés!

Itt van ez a srác Sabia, akit 2019-ben majdnem agyon nyomott egy beton tömb. Félbe amputálták a srácot, és még az egyik karját is elveszítette. Kész csoda hogy él, a felesége pedig őszintén szereti. Egyáltalán nem könnyű feladat a kapcsolatuk, a YouTube Vlogjuk bőven tele van lelkizéssel, és meséléssel. Viszont szépek és nagyon ügyesek.

Amúgy simán el tudom képzelni róluk, hogy egy napon szétmennek, de mint a legtöbb ♿ mozgi, szerintem nekik is szoros marad majd attól a kapcsolatuk. A nem ép emberek valahogy ebben is különlegesek, ritka az ajtó csapkodás és a gyűlölet szakítások után. És ez jó. Valahogy nem aggódok értük. Nagyon értelmes és értékes embereknek tűnnek.

,,,Szóval a kérdés:

Vajon kinek jutott az eszébe MOST az a gondolat, hogy a lány azért van vele, mert nem kell lesz*pnia a férjét? Vajon hány felnőtt embernek jutott most az eszébe pont az orális sz*pás róluk? Vajon ki gondolt övön alul a nemi szervükre, a szop@tás miatt? Vajon mennyire tönkrement ember az, aki "azt" gondolja a kapcsolatukról?

Szerintem senki sem. Látod őket, érted őket, és nem gondolsz olyanokat. Sőt, valszeg kissé fel is háborodtál miközben olvastad a kérdéseimet.

és innen ⤵️

Vajon milyen egy bunkó nő (P-Novák Éva) az, aki azt gondolja hogy az LMBTQ emberek csak azért vannak együtt mert nem bírnak "valamit" !? Mondjuk nem bírják a f@szt, vagy nem bírják a szop@ást! ?

A legtöbb LMBTQ ember ki nem állhatja a sérült és identitás zavaros partnert, aki csak "AZÉ" lett hirtelen bZi, mert traumái vannak! Az LMBTQ emberek is érző lények! Mi nem csak b kategóriás pótlékok vagyunk, vagy sérülések elleni átmeneti seggtapaszok!

Ha valakinek túl sok szop*s problémái vannak, annak nem az a megoldás hogy hirtelen bZi lesz, és az LMBTQ emberek között keres társat! Egy olyannak terápia kell, és segítség arra, hogy megtanuljon nemet mondani!

- nem?

Ahogy minden ember, legyen az akár ép, vagy mozgi, vagy LMBTQ személy, mi ezer okból vagyunk valakivel, amiben ott VAN a tisztelet, a megértés, a szeretet, a vonzódás stb... Viszont elképesztően OSTOBA az, aki azt hiszi a szop@ás negatív élménye egészséges, normális, és jó mint indok! Vagy romantikus, vagy vonzó b+!

A gyerekével nem mer szórakozni, a SAJÁT gyerekének nem mer ilyeneket gondolni... mert a gyerekét valóban szereti, és nem tudja, nem képes bántani!

Vajon milyen ember az, aki nyílvánosan a szop@ást asszociálja egy írói portálon a saját barátnőjére? Milyen barátnő az, akit szopógépként égeti mint a rongyot a másikat?

De akiken nap mint nap következmények nélkül szórakozik... azokat simán meri kurvára beégetni!

Ők ha érdekük van valakivel azt mindig felemelik. Tipikus nárcisztikusok! Ha pedig nem nekik tetszik ahogy élsz, mindig lehúzzák a másikat. Azt a nőt sokkalta többször rántották sunnyogva lefelé, mint felfelé! Volt és van minden! Meddő, alvászavaros, szopógép, orgazmus hiányos, nem akar randevúzni, bizalmatlan, nem bírja a f@szt stb... és ezek ők! Ezerszer írtam hogy fejezzék be, és engedjék meg neki hogy szabadon döntsön, éljen végre, és hagyjon békén... mégis vissza-vissza rángatják.

Havonta legalább kétszer írom, hogy semmi közöm ahhoz a jogvédőhöz, nekem sem tetszik, életemben nem tettem olyan gesztusokat felé, nem hazudok, nem játszmázok, stb... És azaz öreg nő akkor is hazudik a többiekkel, és oltogatnak!

Nekem, és a többi olvasónak miért kellett azt megtudnom, hogy egy sz*pógép?! Hányok!

Hetek óta f@szokról megy a diskurzus az országban, most már szop*s is megvolt! Ennyire ultragáz a net... még soha nem volt!

.

Felnézek Sabira és Lorenre, és mintha egy másik, egy egészségesebb világ lenne! Az OTT szeretet! - Hihetetlen, mi!?

A normális, kiegyensúlyozott, jó családi kapcsolatban élő megértő emberek sokkalta k��zelebb állnak hozzám, és a szívemhez, mint az a zavarodott nő, a bunkó humorával, az elborult világával. Nekem arra abszolúte nincsen szükségem ami körülötte állandóan van.

[zoeeozzoeeoz]

Nehéz úgy diétáznom, hogy a random vevőim, random hoznak nekem csokit. Indokuk többnyire az, hogy így fejezzék ki szimpátiájukat, meg a munkám tetszését.

Nem az idős "cukros bácsik, és nénik"-ről beszélek. Vannak idősek, akiknek mindig lapul a zsebükben valami cukorka, és kedvességből, mindig kipakolnak az asztalomra egy marokkal. Ők cukik. :) Az más kérdés, hogy ezek a cukorkák milyen állapotban vannak, (többnyire szétolvadt,csomagolózacsiba épült,ragacsos,zsebpiszokban hempergett ) és én mennyire vagyok finnyás, vagy bizalmatlan ilyen esetekben, és ezért hány százalékuk végzi a szemetesben.

Én tényleg örülök az ilyen fajta kedveskedésnek, meg mivel senkit nem akarok megsérteni, meg a másik fél kedveskedni akar vele, így elfogadom őket. De most hogy álljak ellen a kisértésnek, ha egyszer egy raffaello lapul megint a hűtőmben????? Meg egy egész mogyorós milka.............

[lillon]

Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjam, nem vagyok senki más, csak én. Én csak én vagyok. Nem vagyok kedves, se szorgalmas, se segítőkész, se sokoldalú. Nem vagyok idilli, kellemes, nem rendelkezem tökéletes élettel, gondolatokkal, érzésekkel. Nem vagyok az, aki bármilyen szerepre képes, aki mindent elfogad. Nem vagyok bábu, aki szolgaként érzi jól magát és nem vagyok senkinek az elképzelt életének a főszereplője, nem élem senki más életét, csak a sajátomat. Nem vagyok mentség, nem vagyok kifogás, nem vagyok egyáltalán semmilyen érv sem. Nem vagyok elfogadó, nem vagyok előítéletmentes, nem vagyok feltétlen jóindulatú. Nem vagyok alkalmazkodni ügyesen tudó lány, nem vagyok mások gondolatait követő. Nem vagyok se olyan, mint amilyennek a mama hisz, se olyan mint aminek anyám. Nem vagyok csodás, nem vagyok nagyszerű, nem vagyok több, nem vagyok kevesebb. Én mindig is ez voltam. Változtam ahogy telt az idő, de az alap temperamentumom sose fog formálódni. Sosem voltam nagy, befolyásos ember, és ha mégis, ezután nem kívánok az lenni.

Szóval elmondom, hogy:

Igen, azzal a fiúval együtt aludtam, míg egy másikkal kavartam ugyanazon a napon.

Engedtem hogy kihasználjanak.

Sokat várok el az emberektől, mind barátoktól, mind idegentől.

Leszoptam.

Egy részét még mindig szeretem.

Egy részem mindig is szeretni fogja.

Hülyítettem már fiút aztán eljátszottam az áldozatot.

Gyáva vagyok.

De minden nap küzdök.

Valójában sosem tudtam igazán megszeretni az anyámat, vannak jobb napok, de a legtöbbön idegesít és hátráltat.

Szerintem a pénz visszajön, az élmény megmarad.

Irtózatosan előítéletes és bizalmatlan vagyok.

Másoknak sokat kell bizonyítani, hogy ne rossz szemmel nézzek rájuk. Egy botlás, és kezdődik elölről.

Utálom a várost, és ritka az az ember akit ott élőként nem.

Ezer célom van, de csak kevésért teszek.

Ha valamiben nem látok potenciált, lehet életbevágóan fontos és nagyhírű dolog, leszarom.

Imádok csúnyán beszélni, a kurva életbe is.

Utálom a generációm.

Attól, hogy valaki a rokonom, nem feltétlen szeretem, sőt!

Szerintem van amikor hazudni ér a saját hasznunkra, akár kicsi akár nagy dolog.

Nehezen élek együtt bárkivel is.

Mindenbe a legkevesebb energiát teszem, amivel még fenttartható a haladás.

A barátaim többségét 3-4 hónap után meguntam.

Akartam már meghalni.

És akartam már mindenkit legyőzni a családból.

Utálom a családi összejöveteleket.

Számomra a tanulás nem több, mint mások vágyának kielégítése.

Nem akarok egyetemre menni.

Lenézem azt, aki szerint a diploma mindenre megoldás.

Nagyon tudok szeretni, és nagyon tudok utálni.

Nem szeretem a középutat. Vagy igen, vagy nem. Esetleg nincs.

Másokhoz igazodni időpazarlás. Csak ha a helyzet megköveteli.

Attól, hogy valaki tanult, nem tartom többre magamnál.

Senkit nem tisztelek jobban, mint magamat.

Nem vagyok egyszerű személyiség. A gyengék mind kiesnek mellőlem.

Ha a lelki békémhez valami szükséges, mindenáron megcsinálom.

Nem hajszolom bele magamat a pörgésbe, nem kell folyton produktívnak lenni. Csinálni a semmit nagyon is ér.

Nem a mának élek. A pillanatnak.

Attól, hogy megbántok valakit a döntésemmel, nem változtatok.

Ha másokkal túl nehéz, lelépek.

Nem fektetek fölösleges energiát semmibe. Kivéve az iskolába.

Nem hallgatok másokra a jó tanácsokban. Előrébb vagyok, ha magam tapasztalom meg.

A világ haldoklik, és már rég elkéstünk.

A régi idők ugyanilyen rosszak voltak, mint a mostani.

Tehetnék többet azért, hogy jó kapcsolatom legyen az anyámmal, de nem látom értelmét.

És nem utolsó sorban, bánom, hogy így vannak? Nem.

[xszerelmes-lelekx]

Ideje lesz belátni, hogy nincs értelme tovább küzdenem érted..