#08-15

[csacskamacskamocska]

Hogy ő engem elvisz

A baráti megnyilvánulások akkora széles határok között mozognak, hogy csak kapkodom a fejem. Nem értem a férfiakat és engem, minden látszólagos magabiztosságom ellenére, zavarba hoznak. Tegnap az utcán épp egy edzőterem előtt menetkéztem, jön szembe egy szép nagy kigyúrt csávó, végignézett rajtam, és kb 10 éve nem hallottam ilyen elragadtatott hangot: „ez igen!” mondta. Úgy éreztem magam, mintha megnyertem volna Az univerzum legszebb középkorú nője díjat. És akkor én elkezdtem magamban mosolyogni, hogy köszi, ismeretlen kigyúrt csávó, bearanyoztad a napom. Aztán azon kezdtem szorongani, hogy ha bárki tudná, hogy ez nekem ennyire jólesik, az elég gáz lenne. De közben meg annyira jó lenne, ha a pasim így nézne rám. De amikor meg volt ilyen pasim, annak meg az agya volt kevés nekem. De ez baszdmeg, legalább egyértelmű. Ám, felhív a kollégám, és beszélgetünk melóról, aztán nem csak melóról, kéne vennem autót, de nem akarok, meg kéne oldanom ezt a problémát, blablabla. Erre ő, hogy ő engem elvisz szívesen. Sikerült magamból kipréselni egy kedves reakciót, de belül rémülten görcsberándult a gyomrom. Hogy mi a fasz? Hogy ez hol helyezkedik el a barátság skálán, hogy valakit elautóztatsz 2000 kilométert? Nem mondom, hogy nem tudnánk annyit beszélgetni, de nekem ez nagyon intim. És a felesége elengedné? Hogy venné ez ki magát? Én ezt nem tudom viszonozni. Közben nem gondolom, hogy több van benne, mint picike tetszéssel megfűszerezett intellektuális barátkozás. ő is úgy gondolja, hogy tudnánk 2000 km-t beszélgetni. Csak nagyon közeli kapcsolatban nem méricskélem a dolgok árát. De amúgy rettegek tőle, hogy adósa maradok valakinek. Így aztán még a szakításaimból is anyagi meg érzelmi többlettel távoznak a delikvensek. Legyenek tiéd a barátaink, használd nyugodtan..., legyen biztonságod, mert én megoldom a magamét. Nyilván, egy fasz vagyok. Meg el vagyok romolva ezzel az egész kétség dologgal :( Nade vissza. A férfiak szeretik magukat hasznosnak érezni. – mondják a tenyérjósok. Mindent a szex mozgat. – mondják ugyanazok a tenyérjósok. Mindenki a saját életéért felelős – tenyérjósok... Felelős vagy a kapcsolataidért, a kommunikációd minőségéért – mondják a képzettebb tenyérjósok.

Mit mondanak a barátnők? Pont ugyanilyen ellentmondásos véleményük van, annak függvényében, hogy éppen milyen pasijuk, barátaik, élethelyzetük és beállítódásuk van. Nagyon-nagyon szeretném úgy gondolni, hogy csak baráti gesztusok ezek, segíteniakarás, szimpátia, kellemes időelbaszás pozitív melléktermékkel és hasonlók. Azt hiszem, én attól rettegek, hogy elfogadom a kedvességet, a támogatást, aztán kiderül, hogy volt e mögött valami szándék, szexuális vagy érzelmi, és amikor ez kiderül, az kényelmetlen és fájdalmas lesz, ha én nem úgy érzem. És én mindig szembesülök azzal, hogy én milyen elbaszottul nehezen kötődök, mennyire bizalmatlan vagyok, folyton ugrásra készen, hogy valami baj most mindjárt kiderül. Bár ez csak az én agyamban van, de ez az alapja annak, hogy többnyire arra törekszem, hogy egyedül oldjam meg a dolgaimat. Miközben, ha ez nem lenne, rengetegen segítenének nekem és nem gebednék meg a lehetetlen vállalásaimba.

Így lehet még attól is szenvedni, hogy mások jófejek.

[innbo-memory]

2021-08-15

💜💜💜 forever saying "don't leave but congrats on escaping NYC. 🤣😭" 

[pigeonneaux]

I hear you call my name (and it feels like home)

[lobster-lover]

im only posting doodles on here and nothing else ever this is my house

[lanwangjihouse]

[homiu-l]

i miss when "goon" just means you were a lower tier henchman for a big time crime lord

[mikeywayarchive]

The Way brothers performing in Rio // Feb 15th 2008 // Charline Messa

[sugdensdingle]

Affair era 2015 (2014)

[is-hinata-good-today]

august 15th, 2024

never has a single day passed by where hinata isn’t absolutely perfect!!!!

[hauntingofthelamb]

Infected ◌｡*୨୧

[mrs-khanacademy]

various sedum

[csacskamacskamocska]

Kavargás

a házat, amit megszerettem, valószínűleg megvették már. Nem tudom mihez hasonlítani az érzést. Szerelmi csalódás. Napokba telt, hogy feltápászkodjak. Nem tetszik semmi más, nem látom magam benne. Szembesülés volt azzal, hogy mit szeretnék.

Láttam egy filmet. A pasas benne (egy földbirtokos, nemes, művelt úr) annyira szerelmes volt az amúgy gyönyörű, okos és különleges nőbe, hogy elvette volna úgy is, ha a nő nem szereti, nem kívánja, de elfogadja, hogy ő otthont, szerelmet, biztonságot nyújt neki. Ráébresztett, hogy ez mennyire kevés. Hogy ennél mennyivel többet érdemlek.

A napokban többször beszélgettem a volt férjemmel. Hihetetlenül aranyos ember, és kurvára idegesítő egyszerre. 15 éve váltunk el. Azt hiszem, el van hanyagolva érzelmileg. Jobb, ha nem beszélünk.

Tényleg az egyik legnagyobb kihívás, hogy ne az elképzeléseinket alakítsuk a lehetőségeinkhez, hanem megteremtsük azt, amire vágyunk. Anyám közhelyeinek egyike: ha nem lehet az, amit akarok, akkor azt akarom, amit lehet. LÓFASZT! Akard, amit akarsz! Menj után! Próbáld, csináld! Ha nem sikerül, próbáld máshogy, máshol! Na hagyd, hogy közhelyekkel, meg lehúzó hazugságokkal megetessenek! Az, hogy vágyunk valamire, egy valamilyen életre, környezetre, állapotra, társaságra, kapcsolatra, az viszi előre az életünket. Máskülönben, csak sodródás. A mások és körülmények által adottban úszni, álmok nélkül, csak érdektelen, közönyös létfenntartás. Hiheted, hogy nem, pedig: de.

Csináltatok egy szép fotót az új pofimról és bejelentkezem valami társkeresőre. Nyilván, azzal fognak basztatni, hogy a korom szerint, ez nem új fotó. Nyilván, akivel randizom az látni fogja, hogy de. A testem viszont koromnak megfelelő, hogy senki se érezze rosszul magát, akinek szintén a korának megfelelő teste van. A baj az agyammal van, és azzal, hogy megkeressem azt, akinek az agya csak tapasztaltabb lett, de nem lett „öreg”. Legyen nyitott az életre, örömökre, az áradó energiákra.

Magányos vagyok. Nincs ezen mit szépíteni. Nem mindig élvezem.

[innbo-memory]

2021-08-15

Another Sunday, another 8k (hey it rhymes!) Topped it off with a latte w almond milk

[kyouka-supremacy]

Okay about Beast sskk; because I realized I've got a very definite picture of what the Beast post-canon is like that is only in my mind and I never actually put down, so here we go. Very needed content warning of sickeningly fluff and Beast sskk being disgustingly in love with each other, I suppose.

After Dazai killed himself, Atsushi is reasonably tormented, and can't sleep at night. Roaming across Yokohama late at night, he always ends up at Akutagawa's– instinctively, unconsciously, to an extent even unwillingly. He doesn't choose to, it's more about countless nights unable to sleep spent wandering with no destination and still always finding himself in front of Akutagawa's place for some reason. Akutagawa somehow always knowing when it's going to happen so that he can face him before Atsushi has time to hesitate and run away. How they don't really need words or explanations most of the time, how for Atsushi knowing that there's another person who understands is enough, and everything he needs. How before Atsushi realizes it (and thus keeping him from trying and prevent it), Akutagawa's house has become the only place where he can fall asleep.

That's how they start living together before even being together. They might not even have an actual “getting together” moment, you know? The development of their relationship is so natural and spontaneous, it was meant to end that way from the beginning. Besides, Beast sskk don't really need words between them, so... I suppose an actual confession, albeit nice, would be almost superfluous.

Soon enough they move together to a small apartment near the ada (I'm assuming Atsushi has still enough money saved from his old job). Against popular belief, with time it kind of crystallized in me the idea that Atsushi wouldn't join the ada? His life to that point has constantly been doused by violence and pain and death, he deserves a long break to cope with all the trauma; throwing him right back to another environment where he's constantly pushed to fight and use his ability would not do any good to his mental health; especially when he's got such a conflictual and hating relationship with Byakko, even worse than it is in canon. I wasn't kidding about the house husband thing. Beast Atsushi stays home and chills down and is safe and away from all major sources of stress and triggering environments. Slowly, with time, he goes out more often, gradually relearns what normality is supposed to be like, and bit by bit all his traumatic experiences get more distant, and the nightmares more rare. Akutagawa follows up with his ada job– obviously! There's a whole deal in the end about how important it is for him to keep doing his job and trying to be good. I do believe the ada is the right place for Akutagawa. He returns home to Atsushi who always welcomes him with warmth and joy, and they cuddle a lot.

But I also believe that there would be times when Atsushi is required to go back to action and fight– he's not a member of the ada and he doesn't work for them, but it's obvious that when the ada is in danger and Yokohama is facing serious threats, the guild and the rats and ultimately the doa, the times will call for his intervention. He usually comes to help or rescue Akutagawa, a trump card of sorts. And it's endearing, how Akutagawa is always the one, even among the ada, most contrary on getting Atsushi involved, how he wants to protect him and keep him away, how more than anything he wants him to be safe. As for Atsushi, I really like the concept of this man who retired from action, that spends most of his time at home or chatting with the seniors in the neighborhood, who joins the fight only when the situation is most desperate and reveals himself to be the most powerful and destructive beast to have ever walked on earth. He reluctantly fights, and together with Akutagawa they end up saving the day for everyone, because as Dazai himself said nothing can stop the both of them together.

On the other hand, when the world isn't ending Atsushi solves that very specific role of crime drama protagonist's husband who's very supportive of their partner and listens to them ramble at home about their cases. He often offers useful insights on how criminal organizations work.

Atsushi didn't replace his collar after it broke. They're barely visible under his turtleneck, but he has now wrapped bandages in its place: to hide his scars, to keep the memory of Dazai with him everywhere he goes, to remember what he's lost but also what he's gained.

Ah, and when it comes to the fight against Fukuchi, Atsushi is the one to die for Akutagawa, of course.

Headcanons that directly contradict something stated above but that I still like:

Sskk get together after six months– it's got an ironic taste to it, the timestamp their canon counterparts set to kill each other now being the time they declared their love to each other. It's so soon, but also is it really? They immediately clicked the moment they met each other, and they were always destined to be. At that point, there's no one in the world they need more than they need each other.

In case of Atsushi still wearing the collar for some time after the canon events: sskk had their first kiss when Atsushi took the collar off for the first time. Ever since Dazai died, Atsushi is haunted and unstable; he's throughout scared of taking off the collar, terrified by the idea of hurting someone unintentionally, now that Dazai can't be there to controll him (both through his ability and by the general power he used to have over Atsushi's psyche). Akutagawa sees how much Atsushi is physically hurting, and insists on him taking the collar off; they fight over it for months (verbally, for the most part, except for a couple of times when the fights become physical– but without abilities), before Akutagawa finally manages to convince Atsushi to take it off for a few hours. When they're alone, because after months of being persuaded, Atsushi can trust Akutagawa to be able to defend himself; and also something about “you would never hurt me”. Thing is, when Atsushi finally takes it off, he quickly spirals into a HUGE panic attack, not able to trust himself not to harm the people he cares about; and the only person around is Akutagawa, and he cares about him deeply. The tiger is taking over, and Akutagawa is panicking, and he's desperately looking for a way to quickly ground Atsushi so he just. Kisses him. Which effectively works in the way it immediately distracts Atsushi, as well as causes him to zone out for several minutes. Akutagawa immediately apologizes, and then panics again when Atsushi doesn't answer for a while. It's kinda cute. After that, Atsushi gradually learns to take his collar off more and more often; this time, he can really trust that, if Akutagawa is with him, everything is going to be okay.

[jtl-fics]

Also Also I'd love some TBD because I'm mildly obsessed with it !!! (Like everything you do tbh <3)

5/15/24 WIP Wednesday (Open) | TBD

He changed his locks.

Aaron and Katelyn complained but it was easy to ignore them. He had a week before practice started up but he didn't bother unpacking anything other than his clothes, if only so that they wouldn't have creases. He was as unpacked as he needed to be, as unpacked as he'd been in Chicago.

Honestly, he still doesn't get why he choose to have a job that rendered him nomadic. Maybe he'd been wistful for the foster homes by the end of his time being stuck in one place for five years at Palmetto.

<<Prev | First | Next >>

[lanwangjihouse]