#iason mallory | Explore Tumblr posts and blogs

iasonmallory · 10 months ago

Text

#1 Milo Elden pt1

isten mani

A családom szerint következetes vagyok •

Határozott jellem vagyok, nehezen lehet eltéríteni a céljaimtól és amibe belekezdek azt véghez is viszem. Szeretek előre tervezni és minden lehetőséget végig gondolva cselekedni. Általában a régi jól bevált módszerekkel szeretem megoldani a gondjaimat, de ha újítani kell, hát attól sem riadok meg. Szabálytisztelő vagyok és legtöbbször be is tartom a szabályokat, nem pedig megszegem őket. A környezetemben másokat is erre ösztönzök, nem kérek tőlük olyasmit, ami engem lekötne és nehezemre esne megtenni. Ha különbséget kellene tennem a főnök és a vezető típusa között, akkor én a vezető lennék. Miért? Mert nem parancsolgatok és nem várom el senkitől sem, hogy helyettem dolgozzon, inkább megmutatom nekik, hogy mit várok el tőlük és mindent beleadok, hogy motiváljam őket. Van, akinek szüksége van az elismerésre így nem félek elmondani, hogy mennyire jó munkát végzett az illető. Legtöbb esetben az eszemre hallgatok a szívem helyett, de amikor nem így teszek, akkor annak sorsfordító következményei lesznek. Ilyen volt Hjúki és Bil elragadása is, akiket nem elraboltam az apjuktól Vidfinnr-től, hanem megmentettem őket a sanyarú sorsuktól, ami rájuk várt. Nem is kell mondanom, hogy azóta szúrós szemekkel néznek rám. Azonban legtöbbször ezt az érző felemet igyekszem elrejteni másoktól. Elég jól megy, mert keveset találkozom más istenekkel Sol-t és néha Heimdallr-t kivéve. Az őszintét megvallva addig sem tud más befolyásolni engem a döntéseimben és nem kell választanom. Nem szívlelem, hogyha megkérdőjelezik a döntésemet és a jól bevált módszereimet, ennyi az egész. Ha valakinek jogában áll ilyet tenni, az Sol, de még ő sem az a fajta, aki beleszól az én ügyeimbe. Én is csak annyit kérek tőle, hogy maradjon mellettem vagy legalább a közelemben. Szörnyű beismerni, hogy így függők tőle, de legalább én itt vagyok neki, amikor mindenki más hátat fordít neki. Az ő kedvéért döntöttem úgy, hogy vele tartok és hátra hagyok mindent, ami a megszokott volt. Ha nem lennék vele itt Midgardban, ki tudja mi lenne velem. Szóval meghoztam a döntést és az ő útjához hasonlóan én is szépen mellette haladok. Az ellenségeim szerint hűvös vagyok •

Természetesen sosem értettem meg, hogy mit akarnak tőlem vagy miért akarnak elpusztítani ok nélkül. Teljesen megérteném, hogyha ártanék valamit és piszkálnám azokat, akiknek böki a csőrét a Hold létezése. Persze nem mondom, hogy nem vagyok olykor az éjszakák csodált tárgya, aki villogó kincses csillagokkal szórja tele az égboltot és azt a csodát birtokolnia kellene valakinek, ami a nyomomban hátra maradt. De mindenkit jogtalannak tartok rá, még magamat is. Sose szívleltem azokat a követelőző személyeket, akik minden kincsért cserébe Sol-t és engem akartak a jussuknak, sok más sorsfordító dologgal együtt, amit senkinek sem lenne szabad birtokolnia, még az isteneknek sem. Ezért fáradozom azon, hogy úgy tűnjek, mint akinek nincsen sok érzése. Mindenkitől elhidegülök, aki közeledni próbál felém. Az én feladatom nem az, hogy történelmet írjak és legendává váljak vagy imádjanak. De ha szeretnek és tisztelnek azt elfogadom, csak nem az üldözőinktől, mert ők úgy vágyják a halálunkat, ahogy senki más nem vágyja az életünket. Itt Midgardban az ismeretlenektől is elzárkózom egy kicsit, túl bizalmatlan vagyok velük szemben. De ha úgy látom hűségesek és a javamat akarják, akkor tudok kedves is lenni, ha akarok. Szövetségesekre mindig szükség van, főleg, ha az életed forog kockán és el kell rejtőznöd az üldözőidtől. Ez nem kis segítség, főleg, ha még szavahihető midgardit sikerül találni. Rájöttem, hogy pénzért bármit megtesznek. Bármit. Kiváltképpen, hogyha szükségük van arra a pénzre. A nyomunkban loholó bestiákat pedig már megszokásból igyekszem lehagyni magam mögött. Ha valamit, hát őket nem tudom és nem is áll szándékomban megszelídíteni. A bennük lévő hatalomvágy és vérszomj, olyasmi, amit az elpusztításunkra neveltek. Nem mondom, hogy ez is, mint sok más balsors a többi isten hibája, de félni és elveszíteni azt, ami örökké az övék kell, hogy legyen, elég komoly kockázattal jár. Élni, létezni még az istenek is szeretnek és van bennük is élni akarás, ezért persze, hogy gyűlölik és félik azokat, akik árthatnak nekik. Csak azt bánom, hogy mindig belekeverik a Napot és a Holdat is az üzleteikbe. Senki nem birtokolhat minket, kár, hogy nem értik meg szép szóval. Szerintem kifürkészhetetlen vagyok •

A Hold sokat emlegetett két oldala pontosan jól tükrözi azt, ami én magam is vagyok. Az egyik részem, amit Sol fényessége táplál a kedvesebbik felem, aki mindenkit megsajnál, szán és utat mutat. A másik pedig az a sötét és hűvös rész, ami megmutatja, hogy nem hagyom befolyásolni magam az érzéseim által, hogyha valamiben döntést kell hozni. Mindig komoly képet vágok, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet mosolyt csalni az arcomra. Van, hogy én magam próbálok meg humorizálni és azzal elijeszteni az árnyakat a közelemből, kevés sikerrel. Nem vagyok egy született humorista, a kapcsolataimat sem tudom normálisan fent tartani. Nem szeretek kötődni másokhoz ez a nagy bajom. Inkább az a személy vagyok, aki nem az élet habzsolásáról híres, aki nem azzal tölti a midgardi létezését, hogy egyik buliból a másikba menjen kocsmáról kocsmára. Arról van szó, hogy nem akarom felvonni magamra mások figyelmét. Főleg olyanokét, akiknek nem lenne szabad tudniuk arról hol vagyunk Sol-al. Sol-al szemben persze nem vagyok ilyen. Ha valaki akkor ő ismer annyira, hogy csak azért vagyok ilyen zárkózott, mert senkit nem akarok arra ítélni, hogy belepusztuljon a hiányomba. Nekem feladatom van, amit nem vehetek félvállról. Ha ennek az az ára, hogy akár más szívét is összetörhetem, aki sóvárog értem, akkor azzal is szembe nézek. Amióta megjósolták a „halálomat” azóta nem is nagyon vágyom arra, hogy szeressenek. Félek gyászt hagyni magam után, ez elég egyértelmű szerintem. Abban meg a rémálmaim sem segítenek, hogy erre ne emlékezzek nap, mint nap. Szóval igen, ezért is vagyok vagy tűnők zárkózottnak egy kicsit.

PLAY BY Chad Michael Murray

ÉLETKOR kortalan

FOGLALKOZÁS grünerløkka-i lovarda vezetője

Kezdetben nem voltam tisztában a képeségeimmel és a rendeltetésemmel sem. Úgy is tűnt, mintha céltalanul bolyongnék Sol közelében. Talán ezt elégedték meg az istenek és „kárhoztattak” minket arra, hogy a Nap és Hold szekeret vezessük míg a világ a világ. Talán irigykedtek Mundilfari erejére is így akarták megbüntetni őt, hogy elválasztanak minket egymástól. Nem is tudom, azóta sem jöttem rá és nem igazán ástam bele magam mélyen a dolog legmélyére. Mindenesetre, ha elsőre úgy tűnt nem szeretem a feladatomat, akkor csak azért tettem, mert Sol kedvében akartam járni. Neki sokkal többet jelentett az apánk mellett lenni, mint nekem. Nekem pedig csak ő volt a fontos, mert olyan fény vette őt körül, ami mellett én csak elbújni vagyok képes, de mégis erőt ad a jelenléte. Az ikertestvérem, nem a szerelmem, ettől függetlenül ahogyan mellette erősnek érzem magam úgy nélküle gyöngének és halványnak. De ezt jó sokáig észre sem vettem, vagy hogy egészen pontos legyek, nem tűnt annyira szembe tűnőnek a nyilvánvaló. Sol nélkül édes keveset érek és inkább a kis parazita ikertestvér vagyok, aki függ tőle, mint az erős és független. Ezeket a gondolatokat természetesen még vele sem osztom meg. Valószínűleg kinevetne és azt mondaná, hogy ő sosem gondolt rám így, nekem sem kellene így gondolnom magamra. Nem is gondoltam magamra sokáig így, a feladatommal foglalkoztam. Sokáig büszke is voltam erre a feladatra, igyekeztem jól teljesíteni, hogy a többi isten ne is vegye észre, ha hibáznék. Talán ennek köszönhetjük, hogy egy páran megirigyelték a Nap és a Hold váltakozó rendszerességét, ami az időnek értelmet adott és jelezte, hogyha valaki már elkezdett öregedni és veszíteni az erejéből. Nem tudom miért kívánták óriások, törpék és egyéb hatalmasok a mi birtoklásunkat, de valahányszor megcsapta a fülem „A Napot és a Holdat akarom cserébe…” vagy ehhez hasonlók, egy kicsit elöntött a méreg. Mégis miért akarnak minket birtokolni? Vagy ami még rosszabb, bezárni, hogy az idő megálljon és rendszertelenség uralkodjon a világok felett? Én már akkor tudtam, hogy senki nem birtokolhat minket, amikor először hagyta el valakinek ez a száját… Az istenek meg tehetetlenek voltak, hogyan ígérhetnék oda valakinek a Napot és a Holdat?

#iason mallory #lysander collins

0 notes

iasonmallory · 10 months ago

Text

#1 Katrine Bergström

KATRINE BERGSTRÖM halandótüske rán szemében / aegir kryptonitja A családom szerint a végtelen szeretet forrása vagyok •

Azt kérdezed, hogy miért tartanak ilyennek és miért ne valami másnak? Mert mindig is az a személy akartam lenni, akire kiskoromban nekem is szükségem lett volna, ha a szüleim nem nyújthattak támaszt. Így mindig kedvesen viszonyultam másokhoz és a világot is úgy szemléltem, mint egy lehetőséget arra, hogy a bennem lévő szeretet másokkal is megosszam. Kezdetben olyan tizenévesen nagy családot szerettem volna, legalább hat gyerekkel mert akkor még nem is tudtam igazán, hogy mit kívánok és ez mennyire más lesz amikor eljön az idő, hogy gyermekeim legyenek. Ez persze nem lenne elég, mert ennél is több unokákat képzeltem a hat gyereknek legalább három gyereke és így tovább. Végezetül pedig mindezt egy olyan férj mellett megélni, akivel együtt tudok örülni a boldog pillanatokon és akivel együtt tudok szomorkodni vagy sírni a nehéz pillanatokon míg a világ a világ és azon is túl. Naiv voltam akkor, mert a világot megakartam tölteni a szeretetemmel, hogy a kezeim alatt minden összeroppanjon, ami gonosz és a magányossággal kecsegteti az embert. De ez az álmom lassan homályba merült, már nem akartam hat gyereket és ennél is több unokát csak megvédeni azt, ami maradt ebből. Egyedül nevelni két csíntalan fiút és közben arra koncentrálni, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt nem volt kis feladat, de figyeltem rájuk. Gondoskodtam róla, hogy kellő kedvességet, anyai szeretet és biztonságot érezzenek akkor, ha mellettem vannak vagy ha egyedül érzik magukat, de eszükbe jutok. Ha bajba kerülnek sem az az első gondolatom, hogy milyen szörnyűek és bár másmilyenek lennének, hanem az, hogy talán nem adtam nekik elég szeretetet, hogy nem érzik eléggé milyen fontosak a számomra, hogy a szeretetem nem szűnik meg egyik napról a másikra, egyik megbocsáthatatlannak látszó tettüktől sem válik semmisé az irányukba. Talán emiatt van, hogy nem tudok haragudni úgy tiszta igazán az apjukra sem, hiába hagyott olyan sokszor magamra éveken keresztül. Mert nehezemre esik haragudni, mert tudom, hogy a harag csak keserűséget okoz, ami egyszer csak teljesen felemészt és keserűségemben már nem is ismernék magamra. Nem vagyok kígyó természetű, nem mérgezem a környezetemet azzal, hogy mások után áskálódjak és a hibájukat folyton az orruk alá dörgöljem. Inkább az vagyok, aki egy biztos pontot jelent, hogy a világban nincs minden elveszve, mert a sok gonoszság és irigység mögött mindig ott a szeretet és a kedvesség is. Persze ezzel a kedvességgel nem mondom azt, hogy nem kell vigyázni. De kell. Főleg az idegenek előtt. Amikor mi a barátságunk jeleként vagyunk kedvesek és megbízhatóak, nem pedig azért, mert akarunk tőlük valamit. Sok kínos mondattól megóvnánk magunkat, magamat, de ki mondta, hogy a rossz nem érdemel szeretetet és nem létezik igazi megbocsátás azoknak, akik rászorulnak vagy éppen erre van szükségük ahhoz, hogy a lelküket megnyugvás fogja el. Hogy még számukra is van, lehet remény. Az ellenségeim szerint hajthatatlan vagyok •

Érdekel, hogy miért gondolnák rólam azt, hogy hajthatatlan vagyok? Elég egyszerű. Talán a szeretetéhségemből fakad, hogy vágyak olyasmire, ami még nem az enyém és talán sosem lesz az, de motiváló célnak, amit el akarok érni pont elég. Ha nem lettem volna arcátlanul naiv és hiszékeny abban, hogy amit a fejembe vettem elérhetek, most nem lennék itt. Nem hoztam volna a fejemre mások haragját és a családoméra sem. Hogy mivel tudok kiborítani másokat? A létezésemen és a fiaim létezésén kívül? Hogy makacsan kitartok minden mellett. Reménykedem. Rögeszmésen. Kapaszkodom valamibe, ami pengeélen táncol, és ha nem lennék ilyen már rég bedobtam volna a törölközőt, hogy más a bukásomnak, a kudarcomnak örüljön. De nem tettem. Ha valamiért, hát megtanultam, hogy a családomért megéri kitartani, küzdeni és mellettük lenni, amikor mindenki más elfordul tőlük. Szörnyen utáltam azokat a pillanatokat amikor kétségek között hagytak és nem mondtak semmit sem, mert attól tartottak, hogy nem érteném meg mi megy végbe bennük, hogy mit miért tesznek. Utálok tehetetlen lenni, akaratos és követelőző, hogy márpedig avassanak be engem is ebbe vagy abba és ne a hátam mögött oldják meg a megoldhatatlannak látszó dolgokat. Úgyis rosszabb, ha utólag tudom meg, még ha jó véget ért a dolog, akkor is. De addig amíg ordít rólam, hogy megint kimaradtam valamiből és gyanakodom, nem tudok nyugodni és nem tudok úgy tenni, mintha nem azon filozofálnék, vajon mi történik vagy történt éppen. Ezért megakarom tudni, minél előbb annál jobb. Nem akarom hiú ábrándban ringatni magam, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy a szeretteimnek semmi baja, mert tudom, hogy egyhamar nem lesz nyugalom körülöttük. Félistenek. Mégis, hogy lehetne egy félistennek nyugalma? Ha valaki megmondja nekem a választ, azonnal elkezdenék intézkedni… Nem, nem tudnék. Nem tudnék semmit sem tenni. De nem hagynám magam. A legreménytelenebb helyzetben is kitartanék és küzdenék. Miért is adnám meg valakinek a bukásomat jelző édeskés ízt, amikor még annyi feladatom van az életemben. Még nem láttam az unokáimat, akikkel megakarok ismerkedni és remélem nem kell már hetvenéves koromig várnom rájuk, amikor ahhoz is idős leszek, hogy az ép eszemnél legyek. Igazából félek az elmúlástól, hogy semmi nyomot nem hagyok a világban magam után. Ezért is ragaszkodom ennyire az életemhez, a fiaim biztonságához és a békés élethez, ami sosem járt ki nekem úgy tiszta igazán. Mindig fájt valami miatt a fejem. De biztos vagyok abban, hogyha nyugalmas lett volna az életem, akkor most nem lennék ennyire határozott azzal kapcsolatban, amit még meg akarok élni a hátralévő életemben. Szerintem kitartó vagyok • Szerintem nem kell megmagyaráznom, hogy miért gondolok magamra kitartóként. Élő példa, hogy éveken keresztül vártam és vártam reménytelenül a vízparton, mégsem adtam fel. Mégsem léptem túl a történteken. Mindig a reménytelen helyzetekre mondtam azt, hogy igenis lehetséges, hogy van remény, hogy van miért kitartani. Hogy mindenhez csak idő kell és végül sikert érünk el, akármibe is kezdjünk bele. Csak gyakorolni kell, küzdeni, nem feladni és nem is finnyáskodni, hogy ez túl nehéz. Minden csak addig nehéz, amíg nem tanultunk vagy gyakoroltunk eleget. Ha rájövünk a titok nyitjára akkor minden megy, mint a karikacsapás. Mindig is az ilyen elveszett és reménytelen emberek voltak a gyengéim, akikről nem akartam lemondani, még úgysem, hogy mások már rég feladták volna. Valójában az a bajom, hogy nem tudok úgy elég erősen és határozottan nemet mondani és utálok megbántani másokat. Szándékosan legalábbis eszemben sincs. De az idő és a várakozás ettől függetlenül nem az én javamat szolgálja, mert öregszem, már nem vagyok tizenéves. Hogy fel kellene adnom a reményt? Nem. Soha!!!

PLAY BY Carla Gugino

ÉLETKOR 56

FOGLALKOZÁS Anya, titkárnő, táncoktató.

A KARAKTER keresett

HIRDETŐ Bergström fivérek és Aegir (meg egy kicsit szerintem Aviva is várt)

FŐ KARAKTEREM KitKat (ő az)

Katrine Bergström naplója (részletek) 1986. november. 29, Oslo

Sosem tartottam magam túlságosan nagy naplóírónak, de most valamiért úgy gondoltam itt az ideje, hogy az emlékeimet és az érzéseimet megörökítsem, ha nem is különösképpen neked, inkább magamnak. Amíg leírom mit éltem át, addig nem fogok azon rágódni, hogy nem vagy itt. Tudod egy kicsit féltem, nem voltam felkészülve a szülésre, nem voltam felkészülve az anyaságra, de most, hogy a karjaimban tarthatom őt, minden kétségem elmúlt. Már nem félek, már nem érzem azt, hogy egyedül fogok meghalni reménytelenül. Most már alszik egy kicsit, eddig nem akarta elengedni a kisujjam és nem tudtam a minap vásárolt piros füzettel foglalkozni. Axelnek neveztem el, mielőtt megkérdeznéd, nem, egyáltalán nem Axl Rose inspirált arra, hogy a fiamnak is ezt a nevet adjam. Nem a hosszú hajú pasik a zsánereim és esküszöm, hogy a fiamnak sem engedem, hogy olyan hosszú loboncos haja legyen. Kiráz a hideg is a gondolatra. Tudom, hogy még picike és még sokat kell megélnie ahhoz, hogy nagy legyen csak kíváncsi vagyok. Vajon milyen lesz, ha felnő? Megígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy szeretetreméltó legyen és erős. Nem akarom, hogy hiányt szenvedjen szeretetben. Ő azt érdemli, hogy szeressék. Bár az apám azzal nyugtatott, hogy a karrieremnek búcsút mondhatok mégsem adom fel az álmom. Azt mondja haragszik. Nem csak rád, hanem rám is. Sokat sírtam emiatt. A szavai olyanok voltak, mint a kés, ami egyre mélyebbre hatol a sebben, de pár napja, amikor meglátta az unokáját, mintha megváltozott volna az arckifejezése és a hozzáállása ahhoz, hogy nagyapa lett. Azt mondta, hogy haza mehetek és nevelhetem náluk a fiam, amíg önálló nem leszek és meg nem tudok állni a saját lábamon. Anya is hazavár. Azt hiszem biztonságban leszek otthon. Nem kell aggódnod miattam. Csak hiányzol. Még nem tudom, hogyan fogok megbirkózni ezzel a feladattal.

1987. május. 16, Oslo-i tengerpart

Mára nem terveztem nagy ünnepséget, szóltam is a szüleimnek, hogy későn fogok haza jönni Axel-el és ha keresnének, akkor tudni fogják, hogy hol keressenek. Ha nyugalomra vágyom mindig idejövök és magammal hozom most már a fiunkat is. Már nem féltem őt a friss levegőtől, nem félek attól, hogy megbetegedhet és a tudatlanságom miatt valami baja történhet. Nem tudom, hogy figyelsz-e minket, hiszen sosem adsz semmi jelet, de úgy gondoltam, hogy ma megmutatom neked őt, hátha mégis. Csak azt szeretném, hogyha látnád milyen csodás kisbaba és nem csak rám hasonlít, hanem van benne valami, amit nem tőlem örökölt. Egy kicsit örülök, hogy gügyög és nem érzem magányosnak mellette magam, olyan mintha azt mondaná „Nyugalom anya, ha apa nem is én itt vagyok melletted.” Persze nyilván semmi ilyesmiről nincsen szó. Az is lehet, hogy éhes vagy megint a zörgőjét szeretné, amivel babrálhat és leköti a figyelmét. Szerencsére vagy sem, de a cuclit nem hajlandó befalni, szóval kicsit később nem lesz fejfájás megválni tőle, ha rászokna, mert nem fog. Elvittem őt oda, ahol először partra léptél és találkoztunk. Most is gügyög valamit és mocorog a karjaimban. Bárcsak megértenénk egymást. Már nagyon vágyom arra, hogy beszélgethessek vele és ne csak egysíkú monológjaim legyenek, mert bár hiába beszélek hozzá ő még nem tud válaszolni. Nem vagyok türelmetlen, csak olyan más lenne, hogyha te is a karjaidba foghatnád őt és látnám az arcodon, hogy mit érzel akkor. Nem vagyok hálátlan, nem követelem, hogy gyere vissza és neveljük együtt őt. Tudom, hogy sokat kérek. Csak hiányzol. Már nem kesergek annyit, de még mindig képtelen vagyok elfogadni, hogy egyedül vagyok a fiammal most itt.

1987. október. 13, Frogn

Emlékszel Hilde Nilssenre? Rengeteget beszéltem neked a legjobb barátnőmről, amikor még itt voltál. Nem tudom mi ütött belé vagy hová gondolt, de elhívott a nagyszüleihez, akik Frogn községében élnek és szükségük van egy kis segítségre. Csak a szokásos. Rendbe tenni a kertet, gondozni a virágokat, amik ilyenkor nyílnak, leszedni a gyümölcsöt és cserébe kapok egy kis – vagy inkább a nagyszülőket ismerve – nagy adag termést, amivel nem tudok mit kezdeni. Nem hagytam Axel-t magára, most éppen a babakocsiban pihen amíg mi a ház körül dolgozunk. Hilde bemutatta nekem a barátját és a barátja fivérét is. Ők szintén azzal a céllal vannak itt, hogy segítsenek a nagyszülőknek, nem kell félre értened a dolgokat és nem is kell felháborodnod. Én már megtettem helyetted. Amikor kettesben maradtunk – vagy inkább hármasban Axelt beleszámítva – Hildevel akkor furcsa mód sokat kérdezgetett, hogy mit gondolok Vidar testvéréről, Hansról. Érdekel, hogy mit gondoltam, hogy mit éreztem, amikor kezdtem kapizsgálni, hogy miért vagyok valójában itt? Kényelmetlenül éreztem magam, legszívesebben fogtam volna a fiamat és gyalogszerrel hazaindultam volna, csak ne kelljen nyomatékosítani, hogy nincs szükségem kerítőnőre és más férfira az életemben rajtad kívül. De Hilde nem értette volna meg, mert ő nem ismert téged úgy ahogy én és nem tudott rólad semmit sem, mert nem beszéltem sokat rólad és ő nem is nagyon hozta fel a dolgot. Biztos voltam benne, hogy valahol mélyen azt hiszi csak egy pórul járt lány vagyok, akit ott hagytak terhesen és… Nem akarok erre gondolni. Csak kihoztam Axelt a frisslevegőre és magamhoz öleltem, hogy egy kis megnyugvást kaphassak tőle. Mondd, hogy hiheti valaki azt, hogy másra sem vágyom csak egy másik férfi megnyugtató jelenlétére az életemben? Kérlek, magyarázd meg, hogyan… nem lehetek ennyire kétségbeesett ábrázatú vagy igen? A fiam egészséges, szépen cseperedik, nem értem mi üzenheti azt, hogy bajban lennék vagy nem tudnék megbirkózni a nevelésével? Megjegyzés: Hans kedves, idősebb nálam, de nem az esetem és ami a legfontosabb ő nem Te vagy! Szóval sem most, sem máskor nem lesz szükségem a hozzá hasonlókra, ezt megígérem.

1997. január. 14, Lørenskog-i falumúzeum

Gry Krogstad meghívott engem és a kis tánccsoportomat, hogy egy ünnepség keretein belül adjunk elő valami hagyományos norvég táncot. Ő a múzeum igazgatójának a lánya, azt hiszem a szülei idős kora miatt most ő az, aki a kezében tartja a múzeum irányítását és az ilyen kisebb összejövetelek megszervezését. Axelt is magammal hoztam, hogy tanuljon valamit a norvég hagyományokról, mert a falumúzeum messze híres a kultúra és a hagyományok őrzéséről. Persze aláírom nem egy osloi múzeum és itt valószínűleg nem fog a vikingekről hallani, de most nem is kell. Pusztán láttam rajta, hogy egy kis kikapcsolódásra van szüksége, mászkálásra és a helyi gyerekek szerintem elég nyitottak arra, hogy vele játszanak s, ami a legfontosabb van süti és rengeteg üdítő, amit én nagyon ritkán engedek meg neki. De ma kivételt tettem. Hagytam, hogy játsszon a helybéliekkel, elfeledkezzen arról, hogy mi van az iskolában. Hogy esetleg piszkálják mert nem ismeri az apukáját, ettől függetlenül ő mindig odarajzolt valakit mellém kisebb korában, amikor a családjáról kellett mesélnie. Ott voltak a szüleim, kicsi dagi pálcikaemberként, én, ő és te is egy szigonnyal a kezedben – remélem nem az ördög vasvillája akart eredetileg lenni – már nem emlékszem milyen okból került oda, de biztos nem azért, mert azt szerette volna hinni, hogy egy vasvillával gazdálkodsz egy farmon és ezért nem vagy itt velünk. A rajzát anno ide is beragasztottam. Majd visszakeresheted Axel 23. rajza néven szerepel itt, még ’93-ból. A tánccsoport előadása jól alakult, mindenkin látszódott, hogy örül amiért megtudta mutatni mire képes hiba nélkül. A próbákon mindenki bezsongott a gondolattól, hogy egy ilyen kis mégis mások számára fontos eseményen részt vehetnek. Elárultam nekik, hogy az újságtól is itt lesznek és a fényképünk akár bele is kerülhet egy lapba. Talán nem kellett volna ekkora nagy súlyt helyeznem a vállukra, de legalább felkészülten érte őket, amikor a Nordlys hírlap egyik riportere interjút készített a kiváltságosokkal. Nem gondoltam volna, hogy egy észak norvégi lap érdeklődni fog egy itteni eseményért, de örültem, hogy ha csak egy rövidke cikk erejéig is, de a táncakadémia csoportja híresebb lett. Sokkal motiváltibbak lettek és határozottak, hogy a tánccal szeretnének foglalkozni és őrizni a hagyományokat, de nem csak, mert mindennemű táncstílusra nyitottak. Ezen a napon persze a hagyományos norvég néptáncot kellett előadniuk, a hallinget. Biztos téged is megmosolyogtatott volna, hogyha láttad volna a táncosaimat.

2003. október. 19, Oslo

Őszinte leszek veled, már kezdtem feladni, hogy csak várok rád és te nem jössz, amikor újra felbukkantál. Nem tudtam mit kellene éreznem vagy hogyan. Haragudjak rád? Legyek dühös? Toljalak el magamtól és küldjelek vissza oda, ahonnan jöttél? Tudod milyen régóta vártam rád? Szerinted könnyű szívvel becsuktam volna előtted az ajtót és bezárkóztam volna a házba? Nem ez történt. Éveken keresztül arra vártam, hogy újra láthassalak, hacsak egy pillanatra is. Persze, hogy nem az lesz az első gondolatom, hogy elküldjek. Nem is akartalak elküldeni. Nem is lett volna erőm hozzá. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy így tegyek. Ha kis időre is, de annyira szívesen bemutattalak volna Axelnek, hogy legalább fogalma legyen arról nagyjából hogyan nézel ki, mi az, amit úgy megszerettem benned, hogy nem vagyok hajlandó más férfiakkal ismerkedni olyan szándékkal. Legszívesebben dicsekedtem volna arról, hogy milyen okos és ügyes fiú, előszedtem volna az összes oklevelét és díjait, csak hogy a képedbe dörgöljem mennyi mindenről maradtál le, mennyi mindenen nem vettél részt. De képtelen voltam tizenhét évet összesűríteni neked egy múló pillanatba. Panaszkodni akartam, hogy mennyi minden rossz történt, ezekről azonban hallgattam. Nem tudom hogyan reagáltál volna a sok furcsaságra és azt gondoltam, hogy biztosan kimagyaráztad volna valamivel a dolgokat, ami csak az én megnyugtatásomra szolgált volna. Nem akartam gyöngének tűnni. Azt akartam, hogy lásd erős vagyok, független és sikerült felnevelnem a fiunkat egyedül, nem vallottam akkora nagy kudarcot. De elég volt hozzám érned, hogy ez a határozottság eltűnjön. Most nem akarok részletekbe menni, hogy mennyire másképpen képzeltem el a viszontlátást és egyáltalán nem így terveztem ezt. Valahol egy kicsit mélyen legbelül haragudtam volna, hogyha nem úgy történnek a dolgok, ahogy történtek. Nem mondtam, de hogyha nem állítottál volna be egy esős napon hozzám, akkor talán képes lettem volna idővel elfogadni, hogy mégsem jelentek olyan sokat neked és elengedtelek volna… talán úgy, a halálom körül. Mert ha megjelensz, ha nem úgyis bolondul reménykedtem volna. Hazudnék, ha azt mondanám szívesen engedtelek el a karjaim szorításából és nem könyörögtem volna neked, hogy ne hagyj magamra. De te nem vagy egy hétköznapi férfi és ezzel tisztában vagyok, csak még nem fogadtam el, hogy ez azt is jelenti éveket kell várnom rád, az érintésedre, a szeretetedre, mindenre ami te vagy.

2004. július. 22

Tudod hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem ettől a szüléstől egy kicsit. A korombéliek már nem egy újabb gyerkőc érkezését tervezik, hanem a meglévőket nevelgetik és terelgetik a legjobb úton a jövőjük felé, amit biztosítani tudnak nekik. Nem mondom, hogy nem hosszú beszélgetések és magyarázkodások vannak a hátam mögött Axelel, aki még mindig nehezen hisz az apja létezésében. Azt hiszi, hogy én… Ne haragudj, nem akarom leírni a kétségeimet ezzel kapcsolatban, valószínűleg idővel majd megbékél a gondolattal, hogy nagytestvér lesz és el kell fogadnia, hogy egy kicsit boldog vagyok. Hamarosan bejön megnézni a kis öccsét. Félek, hogy mit fogok látni a szemében. Először ugyanolyan megvetést, mint az apáméban évekkel ezelőtt, de végül enyhülést, amikor meglátja Aaront? Így neveztem el. Nem tudom mennyire tetszik neked ez a név. Csak azért akartam neki is a betűs nevet adni, mert… most nem akarok magyarázkodni, hogyha érdekel és úgy gondolom tudnod kell róla vagy nem jönnél rá magadtól az okra, akkor majd elmondom, de csakis akkor. Ő már most több odafigyelést igényel, mint Axel. Kicsit sírósabb, ha magára hagyom és visszateszem a kis ágyba. De a nővérek megnyugtattak, hogy ez általában így szokott lenni. Az első gyermek amilyen nyugalmas és békés, addig a következő már mindent bepótol, amit az elsővel elmulasztott az anya. Nem fogom túlságosan elkényeztetni, vagy legalábbis igyekszem. Ám van egy olyan érzésem, hogy hosszú álmatlan éjszakáim lesznek, ettől függetlenül megéri a karjaimba venni őt és ringatni. A sírást leszámítva édes kis baba, akinek köszönhetően, képtelen vagyok haragudni rád vagy magamra. Ő is egy csoda az életemben. Ha egyenlőek lennénk és te velem lehetnél és esetleg sokkal hamarabb született volna meg, hiszem, hogy nagyon boldogok lettünk volna. De nem vagyunk egyenlőek. Neked megvannak a saját okaid arra, hogy miért légy távol és én nem követelőzhetek. Kétlem, hogy meghallgatnál. Kétlem, hogy bármit számítana az én véleményem. Kétlem, hogy… Nem, azt nem kétlem, hogy szeretsz. Ha nem így lenne, akkor most nem tarthatnám a karjaimban Aaront. Szeretem a fiainkat és bár nem vagy folyton folyvást mellettem, téged is szeretlek, csak szeretném, ha tudnád. Vajon tudod anélkül is, hogy nem beszélünk, hogy nem osztom meg veled az örömömet és a bánatomat?

2010. augusztus. 2

Fél éve nem írtam semmit sem, ne haragudj, de túlságosan elfoglalt voltam ezért most pótlom a lemaradást. Érdekel, hogy mi minden történt fél év alatt? Nos, most már hivatalosan is megszereztem az egyetemi diplomámat és egy hónapja felvettek, mint titkárnőt az osloi egyetemhez. Itt tanultam, ezért amikor megláttam a kiírást, hogy alkalmazottat keresnek, gondolkodás nélkül jelentkeztem az állásra. Függetlenül attól, hogy idős koromra szereztem meg egy másik diplomát, amivel jobban érvényesülhettek és eléggé leköt, jól éreztem magam itt. Nem voltam az az éltanuló, a fiatalokkal nehéz felvenni a versenyt, de azért egész szép eredményt értem el. Szerintem büszkévé tettem a fiaimat, ha Aaront nem is, Axelt biztosan. Tudod ő jobban megérti, hogy mit miért teszek. Aaron még kicsi és csak azt látja, hogy nem foglalkozom vele annyit, mint régen. Ha tudná, hogy ezt is miatta teszem és Axel miatt. Kicsit szégyelltem, hogy hiába értelmes felnőtt fiú, aki már elkezdett dolgozni és a függetlenedés előtt állna meggátolom őt azzal, hogy néha napján pénzt küld haza a fizetéséből. Holott nyugodtan félre tehetné, építgethetné a jövőjét, de én százszázalékosan rászorulok a segítségére. Ebből a nagy teherből akartam egy kicsit levenni a válláról. Nem mondtam el neki, hogy amit tőle kapok, azt mindig félre teszem és csak annyit veszek belőle el, ami végszükség esetén kellene. Egy nap vissza fogom adni neki, amikor eljön az idő, hogy neki legyen szüksége rá, nem pedig nekünk Aaronnal. A táncoktatást sem hagytam abba, tudod van, ami nem változik és amit nem tudok befejezni csak úgy. Már túlságosan a részemmé vált, hogy másokat tanítsak, így minden szerda és péntek délután táncórákat adok. Van, akinek szüksége van plusz órákra is, azokat a hét többi részében intézem, szintén délután. Az egyetemi ügyek nem intézik el magukat egy csettintésre, négyig lefoglalnak valamivel. Sokat beszélgetek a munkatársaimmal. De most, hogy itt vagyok, végre átlátom mi is megy végbe. Egy kicsit rendet tettem itt, akkora fejetlenség volt. Már nem kell felesleges köröket tenni egy igazolásért, amit a hallgatók kérnek. Amíg nem dolgoztam itt, megszenvedtem a titkárnőkkel, de most, most minden olyan más. Lehet, hogy te nem szeretnéd ezt a munkát, mert egy idő után monotonná válik, de nekem jól esik segíteni másokon és informálni őket. A számítógép kezelésétől se irtózom, szerintem kezdek belejönni. Sokat segít, hogy Axel volt kedves és elmondta, hogy feleslegesen esem pánikba, ha elsőtétül a képernyő miközben gépelek. Az is lehet, hogy megmozdult a monitor kábele és vissza kell nyomni a helyére, vagy alvóba tettem a képernyőt, mert már nem tudom melyik gombot nyomtam meg. Szóval mindenre van megoldás, legalábbis ami a technológiával kapcsolatos biztosan.

2018. március 5.

Ez az utolsó naplóbejegyzésem. Nem untam meg hozzád írni és megörökíteni mindent ami velünk történik és csak a jó dolgokról mesélni neked, de az az igazság, hogy számos dologról nem beszéltem neked ami megtörtént velünk. Nem akarom, hogy felhergeld magad és nem is azzal a céllal hoztam létre a naplóimat, hogy panaszkönyv legyen belőle, amit majd átadhatok neked. Elég ha annyit írok le, hogy Aaronnak nagyobb szüksége van rám, mint gondoltam. Hisztérikusabb. Vagy nem is tudom, hogy miként jellemezem őt. De hamar felhergeli magát a legapróbb dolgokon és ijesztően produkálja magát, hogy észrevegyem és… Eddig nem említettem mennyire heves természetű és nem az utolsó pillanat lesz, amikor erről írok, hogy tisztán láss velünk kapcsolatban. Nem is ez a lényeg. Nem fogok arról írni, hogy mennyire elkényeztettem őt és miattam lett ilyen. Ezt még neked sem vallanám be, nemhogy magamnak. Ma amúgy sikerült rávenni őt, hogy segítsen egy kicsit nekem almás pitét készíteni. A közeli boltban vásároltam abból a piros édes almából, amiről olyan sokat beszéltem. Ha ráharapnál biztosan te is a mennyekben járnál az édes íztől és megértenéd, hogy miért ez a kedvencem. Nem hétköznapi almafaj. Azt hiszem hasonló termett meg a nagybátyám kertjében is, amíg el nem adta a házát és öregotthonba nem vonult, hogy majd biztos kezek között halhasson meg, amikor eljön az ideje, hogy búcsút mondjon az életnek. Gyerekként szerettem oda járni és ha lett volna elég pénzem, akkor nem hagyom, hogy eladja a házát s, beköltözzenek a helyére mások. Nem, nem irigylem azoktól, akik megvették az ő házát, mert tényleg békés hely, meseszép és még most is az lenne, hogyha a kert háromnegyedét nem számolják fel egy medence kiépítése miatt. Az édes piros almafák útban voltak, nem értékelték a gyümölcsét, ezért csak a barackfákat és némi szilvafát tartottak meg. Én mondom nem is értem milyen ember az, aki nem szereti az almát. Mindegy, nem fogom és nem is szeretném megtudni az okokat, tekintve, hogy nem járok arrafelé. Nincs időm. Most azon vagyok, hogy lefoglaljam Aaront és rájöjjek mi az, ami megnyugtatja őt. Remélem, ha kap egy kis almás sütit máris jobb kedvre derül, pláne úgy, hogy ő is segített az elkészítésében. Képzelheted, tiszta almareszelék volt a konyhapult és a padló is. Megjegyzés: Nem tudom, nem hiszem, hogy a naplóimat a kezedbe fogom nyomni, de ha mégis rájuk találnál és kérdőre vonnál miért nem mutattam meg neked előbb, csak arra kérlek, hogy ne légy mérges. Jó okom volt rá. Nem akartalak kizökkenteni téged a dolgaidból és befolyásolni a bajaimmal és az érzéseimmel. Így is sokat kérek tőled. Így is sokat akarok. Nem akarom, hogy miattam választanod kelljen a feleséged és köztem. Önző lennék, ha így akarnám, mert amíg ő örökké él, addig én nem leszek melletted. Nem is lehetek melletted. Az én életem véges. De tudd, hogy semmit sem bántam meg és mindvégig szerettelek. Szerettelek még akkor is, ha néha keserűség fogott el, hogy magányomban nem tudtam mihez kezdjek és mit tegyek, hogy kétségbe voltam esve. A fiaimban mindig örömömet leltem, még akkor is, ha veszekednem kellett velük vagy ha nem tetszett, hogy már nincs akkora nagy szükségük rám, mint nekem rájuk. Minden baj és kockázat ellenére szeretem őket, ahogy téged is. Van bennük valami, ami nem én vagyok, hanem te és ez örömmel tölt el. Remélem egy nap te magad is meg fogod ezt tapasztalni, ha találkozol velük. Szóval igazából csak azt akarom leírni végül, hogy nézd el a sok szó ismétlést és az is-fetisizmusomat, mindig gondolkodás nélkül leírom a neked szánt gondolataimat.

Szeretlek, Katrine.

2018. március 5. délután 7 óra, 37 perc. Oslo

+ Az elmúlt néhány évben történtekről röviden

Sok mindenen mentem keresztül. Sok aggodalmat és fájdalmat kellett megtapasztalnom. Axel halálhírével nem tudtam megbirkózni. Nem akartam elfogadni, hogy esetleg meghalhatott és sosem látom viszont a fiam. Mélyen lesújtó volt megszervezni a temetését és egy üres koporsó előtt állni míg mindenki tiszteletét teszi, hogy mennyire együtt érez velem. Valójában, ha velem együtt gyászoltak volna, akkor nem jöttek volna oda hozzám, nem akadékoskodtak, hogy legyen megnyugvásom, engedjem őt el, mert képtelen voltam rá. Nem tudtam elengedni. Nem akartam elfogadni, hogy mardosni fog a bánat életem végéig, mert elveszítettem őt. Élnie kellett volna még, előtte volt az élet. Azt kívántam bárcsak én haltam volna meg helyette. Nem helyes, hogy a szülő temeti a gyermekét, ezt már annak idején Tolkien is megírta. Aztán amikor kezdtem elengedni és az álmaim sem arról szóltak, hogy akár Aaront is elveszíthetem hasonlóképpen, egy nap megjelent a konyhában. Nem képzelgés volt, nem őrültem bele a bánatba, pedig esélyes lehetett az is esküszöm, hanem ő volt az. Élt – és én sírtam, mert valami csoda folytán visszakaptam őt és el sem akartam engedni a karjaim közül. Persze ez nem jelenti azt, hogy közben Aaron erős volt, míg én a világ gyengéjeként gyászoltam. Egyre több és több kirohanása volt, amit már nem tudtam és nem is nagyon voltam képes megfelelően kezelni. A magatartásáról már nem is beszélve, amit szintén nem tudtam tolerálni. Keveset tudtam arról, hogy kikkel barátkozik, de az holtbiztos volt, hogy nekik köszönhetően egyre több slamasztikába került, amiből ki kellett húznunk őt. A rendőrtisztek már kellemetlenül mosolyogva fogadtak amikor újra megláttak, hogy a fiamért megyek, ismételten. Persze, hogy piszkosul nem volt jó érzés határozott arcot vágni előttük és rendszerint le is szidtam otthon érte Aaront, amiért ilyen helyzetbe hozott engem, megint. De semmit sem értek a szavaim. Bajt bajra halmozott és amikor egy kis nyugalmam lehetett volna, minden kifordult magából és én elvesztettem az irányítást a családom felett. A fiaim keveset beszéltek velem, Axel elzárkózott tőlem a balesete óta, Aaron egyre flegmább és dühösebb. Nem tudom, hogyan kezeljem a helyzetet. Egyedül vagyok.Spoiler:

User megjegyzése: Aegir visszatérését meg Aaron elrablását már nem jegyzem le ide, az ki lesz játszva a játéktéren úgyis. :D

#iason mallory #lysander collins

0 notes

iasonmallory · 10 months ago

Text

#1 Rainer Engelstad

RAINER ENGELSTAD isten vidar A családom szerint szűkszavú vagyok •

Ha hiszed, ha nem, de én mindig megtartottam magamnak a véleményemet és csak akkor szólaltam meg ha kérdeztek, ami lássuk be sokaknak nem jutott az eszébe. De ne hidd, hogy ez zavart volna engem. Én inkább mindig kivártam és a megfelelő alkalomkor bizonyítottam be, hogy igenis hasznos a meglepetés erejével élni. Nem arról van szó, hogy lenéznék másokat és azért nem fejtem ki bővebben a mondanivalómat, mert úgyse értenének meg, hanem azért, mert tudom, hogy teljesen felesleges pazarolni az időt és elterelni a lényegről az istenek figyelmét. Sokkal jobban értékelnek akkor, ha két-három mondatban összefoglalód azt, amit mondani akarsz, mintha órákon át ugyanazt mondanád el, csak körítéssel. Az ellenségeim szerint nyugodt vagyok •

Ha valaki elárulja miért kellene összepisilnem magam az istenek ellenségeitől, akkor az szóljon most vagy… inkább ne szóljon. Nem félek annyira szembenézni velük, mint kellene, szimplán csak erről van szó. Nem tekintek magamra leggyőzhetetlenként sem, de maradjunk annyiban, hogy sok kell ahhoz, hogy engem valaki kizökkentsen ebből az istentelenül is nagy nyugalmamból. Szándékosan teszem próbára magam a programozásban is, ami sokak életében kiüti a biztosítékot, ha valami miatt nem úgy működik ahogy kellene. Valójában a hiba tényleg csak egy vesszőn, szóközön vagy üres lehivatkozott file-on múlik, ami még az is lehet, hogy át van nevezve valami egyébre és ezért adja ki a hibakódot. Persze az emberi kapcsolatokat is ilyen nyugodtan kezelem, ennyire félvállról, ha rossz akarok lenni, mert amíg pánikot hagyok magam után és kétségbeesést a jelenlétem hiányával valaki életében… addig én teljesen jól vagyok, nyugodtan kezelem, ha az illető figyelmeztet ez nem volt szép húzás tőlem. A veszekedéshez két ember kell, én nem vagyok ember, szóval…Szerintem barátságos vagyok •

PLAY BY Freddy Carter

ÉLETKOR kortalan

FOGLALKOZÁS programozó

A KARAKTER keresett/saját

HIRDETŐ Catriona S. Jarlsberg

FŐ KARAKTEREM Kat

Ne törődj a múltammal, a jelenemben élek és a jövőm pedig hadd legyen kifürkészhetetlen, még a számomra is. Valami hasonlóval szoktam nyugtatgatni magam, amikor újra valami kevésbé isteni dolgot teszek és véletlenül vagy szánt szándékkal felnyitom valaki szemét a létezésünkkel kapcsolatban. Nem kérek érte köszönetet, esküszöm. Ha nem azt kell bizonygatnom, hogy ki vagyok, akkor egy informatikai cégnél dolgozom programozóként. Jó kis álca. Bár azzal ijesztgetik a szakmabelieket, hogy idő kérdése és egy AI bármire képes lesz, így a programozásra is. De amíg ez bekövetkezne, addig örömmel írok titkos üzeneteket C++ban vagy Pythonban. Na jó, ez mind tudjuk, hogy nem olyan egyszerű, főleg, ha olyasvalakinek kell észrevennie ezt, aki nem ért hozzá és a programozás sokkal többről szól, mint „titkos üzenetekről”. Csak próbáltam vicces lenni. Fontosra fordítva a szót, ha egy kicsit is hiszel a régiek hitében, akkor csak annyira leszel lenyűgözve tőlem, mint egy vetélkedő második helyezettjétől. Nem fog számítani, mert a te figyelmedet leköti az első és a harmadik helyezett. De hidd el, másodiknak se lenni olyan rossz, mert az, aki csendben meghúzódik és kivár… a végén még meglepetéseket okozhat. Kellemeset vagy kellemetlent, majd elválik. Ahogy régen, úgy most sem az az első számú célom, hogy túlszárnyaljam Thort vagy az apámat, azért nekem is vannak határaim, amit tudom, hogy hol kell meghúznom. De ez nem jelenti azt, hogy ne tenném próbára magam és ne akarnám… Még nem akarok semmit. Ha igazán ismerni akarsz, akkor tudnod kell, hogy mostanában inkább visszafogom a bosszúságomat, nem tartom létszükségletnek a harcoskodást, de ettől függetlenül bárkit szívesen emlékeztetek arra, hogy nem velem kellene ujjat húznia, mert megannyi lehetőség van még rajtam kívül is. Ezért esik meg néha, hogy ellátogatok a Vortex Clubba és csak remélni merem, hogy nem mérgezik meg egy szép nap a kikért italomat. Tipikus példája ez a tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet mondásnak, ez pedig egy jó tanács. Lehet, hogy a morgós blöki nem hiszi el, csak a jó italért sértem meg az ő területét és iszom a clubjában, de teszek rá. Egy nap biztos elfogja hinni. Vagy nem. Az sem baj, ha sosem hiszi el. De amíg nem küldi rám a kidobóit feleslegesen, addig én sem okozok neki nagyobb kárt azon kívül, hogy ott iszom és rontom a levegőjét. Tudom, hogy az italnak kevés hatását érzem, de néha úgy kell tennem, mintha szomorú lennék és bánatos. Ez az italba folytom bánatom álca egész jól működött akkoriban, amikor Annar Rosensverd-del és Eldir Jarlsberg-gel lógtam vagy úgy tettem, mint aki velük lóg. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam a baromkodásaink közepette, egész megkedveltem őket. Vagy ha nem is őket, akkor Catriona-t mindenképp. Ő Thor lánya. Mondanám, hogy vele is szándékosan ismerkedtem meg, de semmit nem terveztem előre. Nem állt szándékomban a bizalmába férkőzni és hagyni, hogy biztonságban érezze magát mellettem. Most a legkevésbé sincs szükségem arra, hogy Thor nekem essen amiért a félisten lánya körül legyeskedek. Egy kis időre ezért is húztam meg magam a lakásomban és foglalkoztam a magam dolgával, mint azzal, hogy mi történik Annar, Eldir és Catriona között. Vagyis azt sejtettem, hogy mi folyik Annar és Eldir között, de a szerelem valami olyan tényezőnek tűnt mindig is, amibe nekem jobb, ha nincs beleszólásom. Freyja-val pedig jobb nem ujjat húzni, hacsak nem vágysz örökös magányra és szeretetlenségre az életedben, mert ha valaki akkor ő képes elvenni tőled, nem csak adni. Ja, igazából csak oda akarok kilyukadni, hogy ne húzz ujjat az istenekkel, mert nem éri meg. Te fogod a rövidebbet húzni. Megoldják, hogy te kerülj ki vesztesként. Szóval inkább légy engedelmes, járj a kedvükben. Neked is jót fog tenni és nekik is, csak higgy és remélj.

Egyéb: Jó minőségű cipők gyűjtése a mániám a programozás, iszogatás (?) mellett.

#iason mallory #lysander collins

0 notes

iasonmallory · 10 months ago

Text

#1 Sindre Sæbø

SINDRE SÆBØ álf vii. byggvir hetedik fia A családom szerint örökifjú vagyok •

Nem a korának megfelelően viselkedik, sose aszerint viselkedett, mindig fiatal szeretett volna maradni, így, ha „álcát” öltött magára, akkor sem felejtette el, hogy a külső nagyon is sokat számít. Ha fiatalnak és zöldfülűnek nézik, akkor nem veszik őt komolyan. Az ő ereje pedig pontosan ebben rejlik, így okoz meglepetéseket azoknak, akik nem tudják, hogy kicsoda ő valójában és mire képes. Nem a legerősebb a családjában ez igaz, de a hátrányait mindig a furfangoságával és gyermeki ábrázatával oldja meg. Különben pedig elég lelkes, szinte mindenbe amibe bele fog azt véghez is viszi, néha humorizál, ami nem mindenkinek tetszik, de ettől függetlenül őt ez még élteti. Nem tud sokáig komoly lenni, bár próbálkozott már ezzel, de neki valahogy ez nem áll jól. Ő az, aki mindig örül az új dolgoknak, így az se zavarta őt, amikor elküldték otthonról egy másik világba. Nem a jobb sors reményében jött ide, hanem keresni valamit vagy inkább valakit. Még ő sem tudja pontosan, de azt mondták, hogyha találkozni fog az illetővel, akkor tudni fogja, megéri, hogy vele kell beszélnie. Hát Sindre kíváncsian áll elébe, de addig is inkább az ifjú arcát mutatja a környezetének, mintsem mást. Az ellenségeim szerint szégyenlős vagyok •

Talán az álfok vele járója, hogy egy kicsit tartózkodjanak másoktól, vagy csak Sindre túlságosan szemérmes a nagy családja ellenére is. Hazugság lenne azt mondani, hogy erre nem figyelt fel senki sem. De felfigyeltek erre mindazok, akik kiszemelték őt, ilyen vagy olyan okokból kifolyólag. Ők úgy tartják Sindre csak kifogásból „fiatal” és valójában már régen el kellett volna kezdenie a saját családján gondolkodni, hogy kivel szeretne megállapodni és hol szeretne élni. Az előtte lévő hat bátyjának köszönhetően nem kell attól tartania, hogy VII. Byggvir vére kihalna, az apja gondoskodott arról, hogy ez sose történjen meg. Még nincs mind a hat előtte született bátyja kiházasítva, így amíg ez nem történt meg, addig ő boldogan éli a „fiatalkorát”. Majd felnő ha kell, elfogadja, hogy vannak dolgok, amivel muszáj szembe néznie és ki kell nőnie a szégyenlősségét. Szerintem merész vagyok • A fentiekkel ellentétben, hogyha Sindre összeszedi magát akkor van annyira bátor vagy bolond, hogy bármivel szembe nézzen, ami elé kerül. Minden kihívás szerinte egy lecke, amit meg kell tanulnia, amiből erőt kell merítenie. Neki feltett szándéka mind a négy elem irányítását elsajátítani. Ezért pedig eleget is gyakorolt, de még mindig van hová fejlődnie ez igaz, de elég szorgalommal és kitartással bármit el lehet érni. Ő pedig, ha levetkőzi magáról a gyerekes természetét akkor elég ügyes tud lenni és okos, aki felmér minden helyzetet mielőtt cselekedne. Kivéve amikor nem, de akkor is próbál győztesen kikerülni az elsőre vesztesnek gondolt helyzetből. Nem félti az életét, pedig talán jobban tenné, mindenki szerint is aki ismeri és szereti őt.

PLAY BY Timothée Chalamet

ÉLETKOR 77 éves (20 évesnek tűnik)

FOGLALKOZÁS egyetemista (Universitetet i Oslo: Institutt for biovitenskap)

A KARAKTER saját

HIRDETŐ -

FŐ KARAKTEREM-

Amikor azt gondoltam, hogy egyedül fogok Midgardba jönni tévednem kellett, jött a hatodik fivérem is és a kiköpött másom csak lányként. Nem mintha bajom lenne a testvéreimmel, de így kevésbé érzem szabadnak magam. Arnfinn ékszerészetet nyitott magának itt Oslo-ban, én és az ikertestvérem Estrid pedig hozzá alkalmazkodtunk, az apánk arra kért, hogy legyünk összetartóak, sose tegyünk a másik ellen, mert Midgardban csak mi hárman vagyunk egymásnak. Estrid-del néha besegítünk az ékszerek készítésében, mert mindhármunknak van tehetsége hozzá, csak én tudom, hogy nem ebből akarok megélni. Ezért vettem rá Arnfinn-t, hogy hadd járjak a fiatal halandók között és hadd viselkedhessem úgy, ahogy ők. Tanulni akartam tőlük, úgy látni a világot, ahogy ők látják azt, nem pedig ahogyan én. Néha csalódás volt, néha nem. De már öt teljes éve vagyunk itt. Az ékszerkészítés mellett pedig egyetemre járok. Nem adtam fel a célomat, hogy megtaláljam azt a személyt, akit keresek, csak húzom az időt. Ha sikerrel járok vissza kell mennem Alfheimbe, azt meg még nem szeretném. Persze hiányzik az otthonom, nem azt mondom, hogy nem. A testvéreim megérdemelnék, hogy hazatérjünk, de még nem akarok. Ha visszatérnénk akkor nagyon gyorsan keresnének Arnfinn-nek egy csodás feleséget, Estrid-nek egy hasonlóan csodás férjet és nekem egy szörnyű jegyest, amit éveken át igyekszem elkerülni majd. Szóval senkinek sem kívánom én azt az életet, ami rám várna a saját világomban. Itt valaki más lehetek. Bolondíthatom az egyetemista lányokat, hogy milyen elveszett – dehogy vagyok az – kis lélek vagyok, egy meg nem értett suhanc, akinek kínszenvedés az élete, mert a bátyjának tartozik elszámolással, ha valahová megy. Ezek persze csak kifogások, azokra az esetekre, amikor egyedül akarok lenni, távol mindenkitől, de közel a testvéreimhez, Arnfinn-hez és Estrid-hez. A többiek sose álltak túl közel hozzám, sose hittek bennem, sose látták azokat a lehetőségeket, amik mélyen rejtve vannak bennem. De nem is bánom. Ha mindegyikük ismerne, ha mindegyikük tudná a szándékomat, hogy egyszer még náluk is hatalmasabb leszek és nem pazarolom a mágiámat el, mint ők, majd nézhetni fognak. Most még persze az utam közepénél járok, nagyon sok kell ahhoz, hogy mind a négy elemet uralni tudjam. De nem adom fel! Miért is adnám fel? Nem csak az apám elismerése kell, már régen rájöttem, hogy nem őt akarom lenyűgözni, hanem a testvéreimet. Minél idősebbek nálam annál jobban fent hordják az orrukat és lenéznek azokra, akik kevesebbnek tűnnek náluk. Sokan közülük még mai napig is Freyr követőinek tartják magukat, hogy bármit, amit tesznek azt az isten nevében teszik és neki ajánlják, de ez hazugság. Minden, ami szép, azt a maguk kedvéért teszik, nem azért, mert az istennek akarnak „áldozatot mutatni”. Ugyan! Csak az apám túl vak ahhoz, hogy észrevegye ezt. De nem ítélkezem felette, neki köszönhetem azt, hogy ide jöhettem, ha ő nem hagyja jóvá, akkor kénytelen lettem volna valamilyen kifogással a világokba szökni és bejárni mind a kilenc birodalmat, már ha mindbe beengedtek volna, csak ugye van ahová érdemesebb nem menni. A lényeg persze az, hogy nem elszöktem otthonról, hanem egyszerűen itt vagyok, mert itt kell lennem és meg kellene találnom egy nagyon, de nagyon fontos dolgot. Nem a jövendőbeli feleségemet nyilván, attól óvjon engem minden isten, ha lehet s, kérhetem, de egy értékes tárgy vagy személy már más kérdés. Csak, mint mondtam még nem akarom megtalálni. Nem sürgős. Szimplán nem lenne jó, ha végleg elveszne és az enyészeté lenne itt Midgardban.Spoiler:

Byggvir Freyr szolgája volt, VII. Byggvir pedig az ő leszármazottja lenne, nincs sehol megemlítve, csak én találtam ki, remélem nem gond.

#lysander collins #iason mallory

0 notes

iasonmallory · 2 years ago

Text

#1 Minoru Izumi

Név: Minoru Izumi Kichi

Ország: Föld Országa

Rejtett falu: Iwagakure

Rang: Genin

Szint: D

Chakraszint: ?

Kor: 13 éves

Nem: lány

Felszerelések:

Hátizsák: 1db, amely tartalmazza:

Robbanó jegyzet: 5 db.

Shurikentartó: 3 shuriken, 3 kunai

Váltóruha

Notesz az oldalához illeszthető ceruzával.

Kinézet: Izumi mosolygós arcú lány, barna őzike szeme van, amitől megnyugtatóvá válik a pillantása. A haja hosszú szőke, amit legtöbbször kiengedve hord, de edzéshez copfba köti. Nem mindig viseli jól a napsütést ezért, hogy ne kapjon napszúrást egy piros sapkát is hord. Az iwagakure-i fejpántját a karján hordja. Bő szabású ruhát hord, hogy megtévesszen vele másokat, nem akarja, hogy többnek lássák egy védtelen kislánynál. Valójában a bő ruha alatt, ami eltakarja a fizimiskáját egy jól edzett és egészséges genin bujkál. Imád enni, ezért a plusz kilókat muszáj leadni, legutóbb 38 kg volt, ami a magasságához (142 cm) szerinte sok.

Jellem:

Igazságos: Izuminak három nála idősebb testvére van, ezért már kicsiként megtanulta, hogy mindig oztoszkodnia kell és nem csak önmagára gondolnia. Ennél fogva sosem csalt, ha valami rosszat tett - egy aprócska kis csinyt - akkor nem mutogatott ujjal, hogy nem ő tette, hanem a testvérei közül valamelyik. Mindig próbál jót cselekedni és a rendes úton haladni afellé, hogy igazi és megbizható ninja váljék belőle, akire mindig lehet számítani a bajban.

Zárkózott: Kisebb gyerekként túlságosan naiv volt, bármit elhitt amit mondtak neki, ezért ki is nevették őt. Azóta ritkán hangoztatja a véleményét bármiről is legyen szó. Az akadémián sem válaszolt a tanár kérdéseire - még akkor sem ha az apja egyenesen rá nézett és tudta nagyon jól, hogy tudja a választ - mert mindig az járt a fejében, hogy mások mit gondolhatnak róla. Mindig mások véleményétől tartott, mert nem akart egyebet, csak azt, hogy elfogadják olyan kis szeleburdinak amilyen volt akkoriban. A zárkozottsága azonban nyomban eltűnik, hogyha egy ismerős személlyel kell beszélgetnie, vagy olyan témáról, amit szeret és ismer is annyira, hogy ne nevessék ki őt a véleményéért.

Udvarias: Mindig kedves és segítőkész, függetlenül attól, hogy önmagáról keveset beszél. Ettől függetlenül elég érdeklődő és ha látja, hogy ez felvidítja a beszélgetőpartnerét akkor tovább kérdezősködik. Ámbár ha úgy tűnik untatja az illetőt akkor elhallgat és hagyja, hogy a csend sokatmondóbb legyen náluk. Nem feszeng amiatt, hogyha valaki unalmasnak tartja őt ezért. Már megszokta, hogy ő az akinek hallgatnia kell és másnak beszélni.

Megbízható: Bármit rá lehet bízni, mert hűséges és diszkrét. Sosem volt az a célja, hogy hátba támadjon másokat amiért rá mertek bízni egy olyan információt, amit másnak is elmondhattak volna, de neki mondták el. Ilyenkor nő az önbizalma és hamarabb belelkesedik, mint általában szokott ha rábíznak valamilyen feladatot.

Izgága: Nagy az önuralma, de ha jó társaságba kerül és sikerül megnyílnia másoknak, akkor dől belőle a szó és az energiája is határtalannak látszik. Persze ehhez le kell küzdenia a zárkozottságát, ami nem kis munkába kerül. Tudniillik ilyenkor - amikor nem rejtegeti, hogy milyen valójában és nem akar másnak tűnni - igazán önmagát adja és nem fél attól, hogy mit gondolnak róla, esetleg csalódnak benne, mert nem ezt várták volna tőle.

Családtagok:

Apa: Minoru Jinsuke

Az Iwagakure-i akadémia chuunin szintű tanára. Nagyon szigorú, aki még a saját gyerekeivel sem kivételezett az akadémián. Inkább gyakorlati tanár, mint elméleti, de ettől függetlenül a tudást így is úgy is megköveteli a diákjaitól. Sokszor komornak tűnik, de ez azért van, mert képtelen mosolyogni egy kicsit, azt hiszi ezzel veszít a szigorú hírnevéből és mások befolyásolhatónak vagy gyengének tartják. Pedig otthon tud kedves is lenni, kár, hogy ezt kevesen látják rajta.

Anya: Minoru Kaeda

Orvosi ninja, ő is chuunin szintű, akárcsak Jinsuke. Mielőtt felsőbb rangú ninja válhatott volna belőle, megismerkedett a férjével. Először rivalizáltak, be akarták bizonyítani a másiknak, hogy sokkal több rejlik bennük, mint elsőre látszik. Ennek a rivalizálásnak az lett a vége, hogy szépen apránként egymásba szerettek. Zakuro születése után orvosi ninjaként kezdett el dolgozni.

Testvérek:

Minoru Zakuro

Genin. 18 éves, csak és kizárólag Kaeda kedvéért lett ninja, mert akkor még nem tudta, hogy az ő kis húga Izumi nagy álma, hogy ninja lehessen. Zakuro szertelen, kevés dolog motiválja, a lányok jobban érdeklik, mint a küldetések, de tudja, ahhoz, hogy lenyűgözze őket ki kell tünnie a tömegből és meg kell tudnia védeni őket a bajban.

Minoru Airen

Civil. 15 éves és sosem vágyott arra, hogy ninja legyen. Ő inkább afféle könyvmoly, a tudást és a nyugalmat sokkal többre becsüli, mint a harcokat. Ha felnő az a terve, hogy egy könyvtárat nyit, csak még nem tudja, hogy ez az álma mibe kerül és mennyi fáradtság kell hozzá, de amíg fiatal és elszánt senki sem beszéli őt le erről. Kirari ikertestvére.

Minoru Kirari Civil. 15 éves Airenhez hasonlóan ő sem akart ninja lenni. Bár mostanra megbánta, hogy nem kezdett el a szüleihez és a két ninja testvéréhez hasonlóan gondolkodni az életről. Zakuro persze rossz példakép, inkább azon csodálkozik, hogy a kis Izumi mennyire hajthatatlan azzal kapcsolatban, hogy ő is ninja lesz egy nap. Airen ikertestvére.

Unokatestvér:

Yumori Hikari Genin. Kaeda bátyjának Yumori Yasuonak a lánya, aki Izumival egyidős és nem mellesleg a legjobb barátja. Mivel Izumi nehezen nyílik meg az idegenek előtt - függetlenül attól, hogy egy ismerős közelében mennyire izgága tud lenni ha akar - ezért a számára Hikari a legnagyobb kincs. Az akadémia után nem kerültek egy csapatba de ez egyiküket sem lombozta le.

Különleges képesség: - Pénzösszeg: - (ryo) Ninjutsu: alap E szintű jutsuk Genjutsu: - Taijutsu: -. Kenjutsu: - Előtörténet: Izumi szülei nem származnak nagy ninja klánokból, annak idején ők maguk döntötték el, hogy ninják lesznek és Iwagakure védelmének szentelik az életüket. Amíg nem találkoztak egymással mindkettőjüknek más elképzelése volt a jövőről és a családalapítás nem az első helyen szerepelt, mint most. Évek teltek el, megszületett az első fiúk, aztán az ikrek mígnem végül 13 évvel ezelőtt egy tavaszi hűvös napon Izumi is. Nem volt nyűgös kisbaba, keveset sírt és akkor is csak azért, mert éhes volt. A testvéreivel ellentétben – vagy azért mert a szülei már belejöttek a gyereknevelésbe és volt tapasztalatuk – nem kényeztették őt el túlságosan. Talán emiatt vágyott arra, hogy a legkisebbként a családban észrevegyék őt, ahogy cseperedett ��s volt egy kis gyerek esze úgy követett el apró csínyeket. Például elrejtette a sóval teli sószórót – nem sejtette, hogy ezzel a sókészletet még nem tűntette el és bármikor hozzáférhetnek az éléskamrából – és várta, hogy a szülei megkeressék vagy megkérdezzék, hol van. Ő akart lenni a hős aki megtalálja az elveszett dolgokat. Persze inkább okozott fejfájást ezzel a szüleinek, mintsem örömöt, mert semmi sem ott volt ahol legútóbb hagyták. A bátyja volt az első akinek követnie kellett a szüleit és ninjává válnia. Zakuro kenjutsut szeretett volna tanulni, mert imádta a kardokkal vívott csatákat amik a régmúltról meséltek, de az apjuk Jinsuke nem találta őt elég méltónak ahhoz, hogy ilyen nagy felelősséget helyezzen a fiára. Az ikrek nem is álmodtak arról, hogy ninják legyenek, bennük nem volt meg az elszántság, de amikor Izumira került a sor, hogy az ikrekhez hasonló sors várjon rá, felszólalt. Igaz, hogy nyolc éves volt, mindent amit a ninjákról tudott az édes kevés volt, de már akkor elkötelezett volt Iwagakure iránt. Ő nem akart gyáván meghalni, sőt azt sem akarta, hogy másoknak kelljen megvédenie őt, mert még az élethez is túl gyenge. Nem, ő határozott volt. Kezdetben csak az édesanyjára nézett fel, mert kunoichi volt és belőlük úgysem sok van szerte a világban, ezért ő is ennyire egyedi szeretett volna lenni. A szülei nem erőltették a ninja akadémiát rá, de nem voltak ellene sem amikor Izumi elmondta az édesanyjának, hogy ő nem akar gyenge nőként élni, ő megakarja védeni azokat akiket szeret. A háború kitörése csak megerősítette az elszántságát és elhatározását abban, hogy ninja legyen és megvédje azokat akik nem tudják megvédeni magukat. Az akadémián töltött idejéről Senki sem avatkozott közbe a kis Izumi elhatározásába, nem kellett győzködni, hogy tényleg ezt akarja-e és tudja milyen nagy felelőséggel jár, ha valaki elkezdi az edzéseket és egy nap ninja lesz belőle. A bátyja természetesen nem hitt benne, csak kétségbeesett lépésnek vélte amit tett és csak azért akart erősnek tűnni, mert csak a szüleinek akar megfelelni. De ez nem volt így. Izumi nem a szüleitől várta a motivációt, mint Zakuro, neki határozott elképzelése volt azzal kapcsolatban, hogy miért akar ninja lenni. Az akadémián ezzel motiválta magát, ő is Iwagakure egyik védelmezője akart lenni, ahogy a szülei. Az órák közül a taijutsu tetszett neki a legjobban, még akkor is ha előbb védekezni tanították meg őket, nem pedig az első támadást bevinni az ellenfeleiknek. De különösképpen egyik jutsuból sem tűnt ki kiemelkedően, mert egyszerre szeretett volna mindenben jó lenni. Jó, de nem a legjobb. Emiatt nem igazán örvendett népszerűségnek a társai között és az sem segített ezen, hogy az apja is oktató volt. Persze, hogy zavarta őt, amiért nincs sok barátja és Hikari az egyetlen akivel megértik egymást, az elején kesergett is egy kicsit miatta, ezért mindenhez hozzá szólt amiről körülötte beszéltek. Be akart kapcsolódni a beszélgetésbe, részese akart lenni a társaságnak, de úgy igazán, nem csak látszólag. Sok badarságot állított és nem is mindig értett egyet másokkal, amiért vagy kinevették vagy nem akartak szembe nézni azzal, hogy esetleg neki lehet igaza és a ninja lét igenis komoly dolog. Nem mindenki születik egy nagy ninja klán tagjának, hanem ő maga dönti el, hogy az lesz. Emiatt lehet, hogy egy kicsit pikkelt azokra akik nagy ninja felmenőkkel rendelkeznek már sok nemzedék óta. De ugyanakkor szerencsésnek is érezte magát, mert nem volt a családjának olyan nagy hírneve és történelme, hogy egy kis baklövéssel csalódást okozzon és szégyent hozzon a családja nevére. Mindent amit tett, minden edzés, minden sikeres teszt és gyakorlat arra szolgált, hogy saját magát erősítse és így váljon sikeressé, ne pedig azért, mert ez a visszamenő családi hagyomány. Mégis valahol mélyen legbelül tisztelte azok akik generációkon keresztül ninjákat adtak Iwagakure városának, szerinte nem kis dolog elhatározni ezt és harcolni másokért. Az édesanyja mellett Ryōtenbin no Ōnoki a példaképe, vagyis Iwagakure Harmadik Tsuchikageje. Mondjon bárki bármit ő egy hősnek látja a kagét és nem ebből magától érthetően nem is álmodik arról, hogy a kage meghal. Persze tudja, hogy egy nap biztos meg fog, de még nem tudja elképzelni milyen lesz Iwagakure nélküle és vajon a következő vezető milyen lesz. Genin vizsga (előtt és után is) Izumi sokat tanult az akadémián és fejlődött is, úgy gyakorlati szinten, mint elméletin ezért amikor eljött a genin vizsga napja ő már korán reggel fel alá járkált. Az azelőtti napon rituálisan nem beszélt senkivel sem, nem akarta felizgatni magát, az ebédnél és a vacsoránál sem szólt egyáltalán. Nem fogadott némasági fogadalmat, de tudta, hogyha a genin vizsgára terelődne a szó, akkor rágódni kezdene rajta és félni. Félni attól, hogy nem lesz elég jó, hogy keveset tud, hogy még gyakorolnia kell, hogy az edzések kevesek voltak és akármelyik alap szintű jutsut elrontja amit kérnének tőle. De készült, úgy az írásbelire, mint a gyakorlatra és kérjenek tőle bármilyen jutsut menni fog neki. Ez járt egész nap a fejében. Nem mutatta ki, hogy esetleg aggódna és biztos a bukás. Nem volt az és nem is lesz az, legalábbis ezt határozta el. Emlékeztette magát, hogy miért akar ninja lenni. Iwagakure-nak most még inkább szüksége van a ninjákra, mint valaha és ezt Izumi is tudta. Amíg nem érkezett meg az írásbeli helyszínére (az akadémia egyik erre kinevezett termében) és nem kapta a kezébe a teszt kérdéseket kicsit rágódott magában. De amikor végre átolvasta a kérdéseket és elkönyvelte magában, hogy nem agyfagyasztóan nehezek, s nem igazán van olyan kérdést amit ne értene meg hát szépen elkezdett válaszolni rájuk a tanultak alapján. Persze előtte össze kellett szednie a gondolatait és biztos tovább tartott neki, mint tervezte, de a teszt végére nem az az érzés maradt benne, hogy semmit sem tudott, hanem az: ő mindent megtett az átmenés érdekében. Kényelmetlenül érte volna, hogyha pont egy oktató lánya elvérzik egy ilyen teszten és még ki is röhögik emiatt azok a társai akik átmentek az írásbeli vizsgán. A következő lépés amit a tudásán kívül próbára tettek az az alap jutsu technikája volt. Mindenki előtt kellett bemutatnia azt, így amikor látta, hogy a társai milyen ügyesek és képesek teljesíteni azt a jutsut, amit várnak tőlük semmi kétsége sem volt afelől, hogy neki is menni fog, mert nála sokkal gyengébbeknek is sikerült – valójában csak ő hitte azt, hogy gyengébbek nála, vele egy szinten voltak – bemutatni az adott jutsut. Neki a Henge no Jutsut kellett bemutatnia a jelenlévőknek. A vizsgáztató alakját kellett felvennie és nagy meglepetésére sikerült is bebizonyítania, hogy ezt a jutsut ő is elsajátította alapszinten. A vizsga napja hosszú volt, fárasztó de eredményes. Sokan megkapták a genin fejpántot, amit Izumi ahelyett, hogy a fejére kötött volna, mint sokan a társai közül, inkább a karjára kötötte, ahogy az édesanyjától is látta. Az azt követő napokat pedig várakozással töltötte, amíg összeállították a csapatokat és megtudta, hogy ki lesz a vezetője és a csapata másik két tagja. Innen pedig már az vár rá, amiről álmodott: tisztességes halál míg másokat v��d. Persze addig lehet, hogy sok mindent le kell tennie az asztalra, de ő bátran szembenéz mindennel akár az élete árán is.

#lysander collins #iason mallory

0 notes

iasonmallory · 3 years ago

Text

#1 Jed Gabe Almer

Jed Gabe Almer "A férfiak kevesebbet hazudnának, ha a nők kevesebbet kérdeznének." Becenév JG Kor 18 Születési hely Kansas, A.E.Á. Születési dátum 1978. szeptember. 15 Vér Aranyvér Faj Varázsló Patrónus Oposszum Mumus Varangyos békákEdevis tükre Egy szebb és jobb élet, tökéletes család Amortentia diófalevél, jácint, galagonyavirág, csokoládéreszelék és Emma parfümjének illata. Ház Mardekár Évfolyam 7. évfolyam Háziállat Vladimir egy orosz kék macska Pálca 10 hüvelyes almafa pálca grifftoll maggal Play by Ashley "Ash" Stymest Család Anya Jane Almer,39 - Szereti az édesanyját, bár mindig veszekednek, mert Jed mindig mindent neki mond el, ebből meg néhányszor viták kerekednek. Ezért jobb szeret olyankor elmenni otthonról. Apa Zane Almer,40 - Mivel az apja túlontúl elfoglalt rá nincs mindig ideje, így szinte alig beszélgetnek egymással, szinte már nem is tudnak. Régen azonban jó volt, az apjának volt elég ideje törődni vele. Talán mostanában ez a törődés hiányzik neki és emiatt lett olyan amilyen. Testvér(ek) Anette Almer, 23 - Már régen nem találkoztak, elköltözött és éli a saját életét. Néha napján persze meglátogatja a családját, olyankor is csak pár napig marad és már meg is. Nagyon keveset tud Jed-el beszélgetni. Egyéb hozzátartozó(k) Nicholas Lambrick, 14 - Imádja az unokaöccsét, ehhez semmi kétség sem fér. Ha szüksége van rá, mindig ott terem mellette. Különben olyan a számára, mint egy kis öcsi akit sosem kaphatott meg. Külső és belső tulajdonságok Külső

Szem: kék mandulavágású Haj: fekete rövid, kedve szerint bezselézi, bár van amikor ezt a szokását elhagyja és csak úgy szimplán hagyja, kicsikét összeborzolja ha szükséges és kész Testalkat: 189 cm magas és elmondhatjuk róla, hogy egy icipicit még izmos is, a testsúlyáról nem szeret beszélni Öltözék: A sötét színű ruhákat részesíti előnyben, számára mindegy, hogy éppen ing, talár vagy csak egy egyszerű blúz van rajta, a lényeg, hogy ne legyen túl csicsás és színes, a farmer meg nála alap, bárki bármit mondjon. Belső A saját feje után megy, sosem érdekelte mások véleménye és úgy hiszi, hogy nem is fogja. Önmagát sosem nevezné kedvesnek, de bizony neki is vannak olyan pillanatai, amikor semmi és senki hovatartozása nem számít. Nem rasszista, csak nehezen tűri meg maga mellett azokat akik nem olyanok mint ők. Nehezen barátkozik, éppen ezért nincs is sok barátja, de úgy gondolja inkább legyen egy igaz, mint ezer hamis. A Mardekárhoz híven, természetesen eszes és képes kihasználni mások gyengeségét azzal, hogy ő az illető felé kerekedik. Mindig kihasználja a helyzetet és tetteit előre eltervezett céllal viszi véghez. Tudja mit akar, sosem lehet őt bizonytalannak vagy döntésképtelennek nevezni. Imádja a vicceket, ezért ha a számára legeslegfontosabb személy szomorú megpróbálja felvidítani őt. Ő nem nevezné magát lázadó típusnak, de a szülei szerint ugyanolyan tini mint a többi és nem különb náluk. Szeret: + gitározás + Emmaline Jade Fawcett + viccek + Vladimir + zene + mignon + eper + tejszín + forrócsoki + alma Nem szeret: - türelmetlenség - varangyos békák - Legendás lények gondozása - kávé - tejföl - sárgarépa - grépfrút - kivételezés - viták - jég

Előtörténet - Valld be! Tudom, hogy szereted azt a kis ringyót! - ordibált velem a klubhelyiség kellős közepén Lilith. Ő amúgy kedves lány, de irtó féltékeny tud lenni, ha beszélgetek életemben egyszer egy lánnyal. Most mit van úgy felháborodva? Csak azt mondtam Emmaline-nak, hogy nem emlékszem semmire sem abból a napból amiről beszélt nekem. Tény, hogy irtóra be voltam rúgva, de hazudni, na azt még tudok. Nyilvánvaló, hogy egyszer hagytam, hogy Lilith megmelegítse az ágyamat, de ennyi. Én nem szeretem őt, nem is vagyok szerelmes belé és tessék most itt cirkuszol mindenki előtt. Utálom amikor feleslegesen csinálja a fesztivált és mindenkivel hangosan közli a problémáját. Miért nem tud csendben hallgatni? - Ugyan Lilith. Miért szeretnék én valaha is bele egy Hollóhátasba? Amúgy meg nem kis ringyó. Hallottad már talán hírét, hogy mindenkinek oda adta magát? - nyugodt voltam, legalábbis próbáltam az lenni és nem fellökni Lilith-et a falra, hogy fogja be azt a nagy lepcses száját. Azt sem tudja miről van szó. Sőt neki semmi köze sincs hozzám. Akkor meg minek hisztizik itt? Talán annyira képtelen elfogadni, hogy én nem szeretem őt? Durcásan karba tette a kézét és hümmögött egyet. - Teszek rá, hogy ringyó vagy nem ringyó! Az én szememben akkor is az lesz! Hangosan nevetni kezdtem azon amit mondott, majd ott hagytam őt a klubhelyiségben. Nem lehetett vele tárgyalni, ezt mindenki láthatta aki szemtanúja volt az ő jelenetének. - Jed Gabe Almer azonnal állj meg! Nem hagyhatsz engem csak úgy itt. - utánam szaladt, hát persze, hogy képtelen volt elviselni egyedül a többiek bámuló és már már furcsálló tekintetét. Az elsősök csak nézték, hogy mi folyik körülöttük, néha összesúgtak és nevetni is kezdtek. Na ez az amit ki nem állhatok. Lilith bevesz a jelenetébe és a kicsik összevissza röhögik az ő hülyeségét. Komolyan felidegesít, ha meg nem tartja a száját akkor én, esküszöm leringyózom őt a többiek előtt. Nekem biztos nem fog fájni, egyedül csak neki. Gondterhelten felsóhajtottam és megálltam, mert csak úgy rázhattam le őt magamról ha beszélek vele. Mindenki jól tudja, hogy Lilith nem a barátnőm, sosem volt az és soha nem is lesz. Akkor meg miért néznek olyan érthetetlen, fancsali szemekkel rá és rám amikor veszekszünk? - Jogomban áll ott hagyni téged akkor és amikor csak akarom. Szabad döntéseim vannak. - Szabad döntéseid? Majd én megmutatom neked mi a szabad döntés! - nem, nem vette elő a pálcáját és nem szegezte rám. Ő annál fontosabbnak tart engem, mintsem ártson nekem. Egy másik igazán kínzó dolgot művelt. Lábujjhegyre állt, átkarolt a nyakamnál és a folyosó kellős közepén megcsókolt. Természetes, hogy nem viszonoztam a csókját, hiszen semmit sem éreztem iránta. De Lilith persze mindenáron elakarta hitetni magával, hogy csak rossz a kedvem és ezért nem csókolom őt vissza. Az igazság merőben nem ez volt. Én szeretem Emmaline-t, de egy olyan hisztis csirke mellett mint amilyen Lilith is képtelen vagyok elmondani neki. Nem akarom, hogy veszekedjenek miattam és aztán majd végig kelljen néznem miként tépik ki egymás haját a haragtól. Bár mondjuk Emma-ból nem tudom kinézni, hogy veszekedne egy olyan agyilag zizi lánnyal, mint Lilith. Neki annál biztos több esze van.

#lysander collins #iason mallory

2 notes · View notes

iasonmallory · 3 years ago

Text

#1 Eric Zacharias Galaway

Eric Zacharias Galaway "Minden, amiben éltél és élsz: hazugság volt, csalás, amely eltakarta előled az életet és halált." Becenév Eric vagy Zac Kor 17 Születési hely Iowa, AEÁ Születési dátum 1980. Február. 16. Vér Aranyvér Faj Varázsló Patrónus tigris Mumus Egy életre megutál életem szerelme és még veszekedni sem fogok tudni vele, mert meghal.Edevis tükre Athalea minden mennyiségben. Amortentia barackvirág, margaréta, frissen sült sajtos pizza és narancshéj illata. Ház Griffendél Évfolyam 6. Háziállat Isaiah a hörcsög Pálca 12 és fél hüvelykes égerfa pálca grifftoll maggal. Play by Ben Barnes Család Anya Lily (née Corner) Galaway, 39 - Szeretem őt és ahhoz képest, hogy a lányát sokkal jobban imádja velem is jól kijön. Különben semmi extra nincs a kapcsolatunkban, inkább azt mondanám, hogy amíg lehet elviseljük egymást. Apa Andrew Galaway,39 - Tőle tanultam mindent amihez értek. Érthető, hogy vele valamivel jobban kijövők, mint az anyámmal. De ha megmakacsolja magát, szóba sem lehet vele állni. Ilyenkor el is kerülöm. Testvér(ek) Leah Galaway, 13 - Imádom, mondhatni ő az egyetlen a családban akivel szót tudok érteni és tényleg egy hullámhosszon vagyunk. Feltett szándékom megvédeni őt mindentől amitől csak lehet. Különben is, nem akarom őt elveszíteni, fontos nekem. Egyéb hozzátartozó(k) Corner-ékkel rokonságban állok, de maradjunk annyiban, hogy örülök annak nem lettem Hollóhátas, mint Michael. Külső és belső tulajdonságok Külső

Ha valaki meglátja őt, mindig a barna haját figyeli meg, ami megjegyzem néha kócos, néha nem és kalapot hord amikor megteheti. Ebből bármilyen fajta jöhet, nyári téli egyaránt az évszaknak megfelelően. Általában igyekszik a barna szemszínéhez illő ruhákat is venni a talár alá. Bizonyára ettől is tűnik ő olyan bajkeverő szerűnek. De valójában nem az! Eric hisz abban, hogy a külső nem minden és ezt próbálja elfogadtatni másokkal is, akik egy 176 cm magas és kissé izmosnak nevezhető mosolygós fiút látnak benne. Arca mindig mosolyog, ritkán festi be arcát a szomorúság, ezért sokan azt hiszik, hogy gondtalan, mivel arca ezt tükrözi másoknak. Ez persze nincs így, még ha a kinézete nem is ezt tükrözi. A testsúlyáról sosem szeret beszélni, nem is méretkezik egy ideje úgy tartja, hogy az ő testsúlya pont jó úgy ahogy van, hiszen nem kövér. Bármennyit ehet, nem hiszik el és ennek külön örül. Nem szeretne soha az életben kövér lenni. Valahogy, a saját kissé ovális formájú arcát nem tudja elképzelni ducin. Nem is akar soha kövér lenni, reméli, hogy nem is lesz az. Teste megőrzi ezt a jó tulajdonságát és nem hiszik el. Belső Ismerkedés téren egy kicsikét visszafogott, nem mindenkivel áll szóba, amitől mások szemében sznob-nak tűnik. De valójában nem az, ő csak nehezen bízik meg a többi emberben. Azonban akiket a szívébe fogadott, azok mellett mindig kiáll. Helyzettől függően változik a hangulata, így nem lehet tudni pontosan, hogy mikor milyen. Egy új szituáció mindig új érzést kelt benne, ez egyaránt lehet jó reakció a részéről vagy rossz. Féltékeny típus, ezt nehezen ismeri be, de ha az imádott lányt egy másik fiúval látja beszélgetni akkor magában mindig zsörtölődik, mert nem akarja bevallani az illetőnek az érzéseit. Tény, hogy mindig fejfájást okoz az illetőnek, de csak azért, hogy észrevegyék őt. Arról meg sajnos nem tehet, hogy ez néha nem éppen úgy sül el ahogyan azt szeretné. Szeret: kalapok, Athalea, hegedülés, kviddics, csokibéka Nem szeret: savanyú ételek, unalmasság, kérkedés, citromlé, bűbájtan Előtörténet Láttam a szemein és az arcán azt az édeskés undort, amivel mindig nézni szokott rám. Persze, hogy megint felhergeltem őt, nem beszélhet azzal a másik fiúval ha én a közelében vagyok. Hogy is ne! Mindig ki kell találnom egy új beszólást, csak azért, hogy ő észrevegyen. Tudom, hogy ez nem valami menő, de nem én tehetek az ő vakságáról. Lehet, hogy rosszul teszek valamit, nem éppen így kellene udvarolni egy szintén Griffendéles lánynak, de nem add más lehetőséget. Ha így észre vesz oké, de ha meghúzódom és csendben hallgatok sosem fogja észrevenni, hogy létezem. Márpedig én létezem. Igazán észrevehetné a cselekedeteim hátsó szándékát, hogy mindezt nem az ő életének a megkeserítéséért teszem, hanem valami egészen más miatt. Valami más miatt, amitől úgy tűnik az ő világa mentes. Vak minden egyes gesztusomra, a múltkor is ki akartam valahogyan békülni vele, csokibékát vettem neki, de ő félreértelmezte. Mi az, hogy leakarom kenyerezni? Szó sincs erről, én csak megakarom győzni őt arról, hogy tudok igazán kedves és hűséges is lenni ahhoz akit szeretek. Persze konkrétan nem mondtam ki, hogy szeretem. Előbb ki kell nyitnia a szemét, hogy bevallhassam. Tudom, hogy a véleménye megváltozhat rólam, csak azt nem hogyan. Mondjuk, ha bevallanám, hogy mindent miért tettem. De nem. Szeretem nézni ahogyan a klubhelyiségben Hannah-val kuncog valamin. Igazán szép mosolya van, bár ha közvetlen mellette vagyok, ez a mosoly az arcára hervad és valamilyen édeskés undorrá változik. Nem érdekel, míg miattam morgolódik, addig tudom, hogy rám gondol. Athalea rám gondol és senki másra. Hiszen olyankor az összes haragja az irányomba fordul és ez tetszik. Ő dühösen is szép, annyira elragadó amikor veszekszik. Egyszer láttam őt aludni is, túl sokáig tanult és a klubhelyiségben lévő kanapén feküdt egészen reggelig, mivel éjjel nem ébredt fel. Akkor azt hiszem, igazán bántam, hogy betakartam őt a talárommal. Másnap azt vágta a fejemhez, hogy fogasnak nézem őt és ezért tettem rá. Persze ez nem így volt, én csak nem akartam, hogy megfázzon. Mert ha valakinek a biztonsága számít, az csak ő. Nem akarom meghalni látni őt. Bárki más halálát végig nézem, csak az övét ne kelljen. Nem szeretném életem végéig gyászolni őt, másra meg már nem is mosolyogni. Felsóhajtottam és vártam a következő reakcióját. Ehhez az édeskés undorhoz igazán csatlakozhatott volna valami, nem is tudom, rágalom vagy egy kijelentés, hogy utál egem. De semmi ilyesmi. Mintha most nem lett volna kedve hozzá. Érdekes, eddig mindig szívesen vágott vissza. Sietősen elindult előre, mintha késésben volna. Az órámra néztem, igen tényleg késésben volt. De én is! LLG-n kellett volna lennem, lennünk. Én azonban még mindig a negyedik emeleti folyóson hergeltem őt. - Hé Meadows várj meg! - utána siettem, hát persze. Egy kiadós veszekedés hiánya számomra már azt jelenti, hogy lehet normálisan kommunikálni vele. De valójában ez butaság. - Minek? Hogy megint azt mondd miattam késtél az óráról Galaway? - sikeresen utol értem és megragadtam a karját. Ami elégé félreérthető volt, megállítani akartam nem közelebb húzni magamhoz. - Figyelj Athalea, mondanom kell valamit. Végig tudsz hallgatni? - nem, persze, hogy nem tud, mert sietnünk kellene, de én itt próbálok romantikus hangulatot teremteni vele. Vele akivel amúgy nem lehet, mert még mindig egy bunkónak néz. Nem vagyok az, csak rosszak a módszereim, ha róla van szó.

#lysander collins #iason mallory

1 note · View note

iasonmallory · 4 years ago

Text

#1 Pascal Dupont

Pascal Dupont

I DON’T TRUST ANYTHING OR ANYONE, I DON’T FEEL ANYTHING AT ALL

LUCKY BLUE SMITH

FRANCIA

DIÁK PÁRIZS 2000.05.13.

BISZEXUÁLIS

ELKÖTELEZETLEN Helló! Itt Pascal beszél, most nem vagyok elérhető biztos alszom, de a sípszó után hagyj üzenetet. Már ha az emberek tesznek még ilyet. *sípszó hangja* (￣^￣)l Szia! Itt G. Elmondanád, hogy mi ez az ostoba szöveg az üzenetrögzítődön? Azt hittem szereted annyira a hangom, hogy a közös szövegünk legyen rajta! De nem ezért kereslek. Csak azt akartam mondani, hogy… Inkább hívj vissza, beszélnünk kell! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Még mindig G. és még mindig rémes ez a szöveg! Ennyit nem alhatsz te sem egy vágtában! Miért nem veszed fel a telefont ha hívlak? Tényleg alszol? ¯\_(ツ)_/¯ Szia! G. vagyok. Már nem tudom mit higgyek. Haragszol rám? Miért nem hívsz vissza? Beszélhetnénk? Fontos! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Tudom, hogy tudod ki vagyok. Csak azt akartam mondani, hogy szükségem van rád. Érted? Szeretlek, ha nem lenne így már rég befejeztem volna a hívogatást. Hívj vissza! Kérlek! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Megint én. Még mindig nem tudom miért nem hívtál vissza. Elvesztetted valahol a mobilod vagy mi? Ha így lenne segítenék megkeresni, csak nem tudom mi a helyzet, mert se kép se hang. ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Most már kezdek dühbe jönni. Nem tudom, hogy vagy képes így szó nélkül hagyni engem. Legalább mondanál valamit, hogy te idióta tyúk ez és ez van. Nem akarom, hogy hívogass! De semmi. A fenébe is! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Bocs az előbbiért. Nem tudok haragudni rád. Csak azt akarom, hogy visszahívj, mert számomra fontos vagy. Tudni akarom, hogy mi van veled. Csak… hívj vissza. Kérlek! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Még mindig G. vagyok. Ugye nem azért kaptad fel a vizet, mert a múltkor nem akartam lefeküdni veled? Mert ha erre megy ki a játék, én esküszöm, hogy… Semmi. Csak hívj vissza! (⊙▂⊙) Csak ültem az ágy szélén és hallgattam azt a sok sületlenséget amit G. hagyott hátra nekem. Igazából teljesen meg tudom érteni, hogy dühös. Én is az lennék a helyében. De most túlságosan kába voltam, hogy foglalkozni tudjak vele. Úgy éreztem – miközben próbáltam végighallgatni az üzeneteit – hogy a bőröm le fog égni rólam, nem azért mert szégyellem magam amiért kétségek között hagyom őt, hanem mert ilyen helyzetbe hoztam saját magam. Részeg vagyok. Őszintén? Ez enyhe kifejezés. Mert nem csak simán részeg vagyok, hanem tényleg teljesen azt se tudom, hogy mi a fenéért nyúzom szegény lány agyának kapacitását. Úgyse bírja ki azt amit az elejébe teszek. Úgy hiszi szeret. Hogy én csak a szex miatt vagyok vele és ezzel irányítani tud. De nem. Csak azért vagyok vele, mert… Lövésem sincs. Kedvtelésből. Ha nem akar az anyám szerepébe kerülni, akkor egész jól el lehet vele szórakozni. De különösképpen nem mozgatja meg a fantáziámat, nem érzem, hogy vele kellene lennem, ő lenne az a bizonyos irtózatosan nagyon nagy Ő. Mert nem az. Nem tudok vonzódni hozzá. Azt látom és nem egyszer tapasztalom, hogy ő kötődik hozzám. Túlságosan is a jelek szerint. Igazából ő volt az egyetlen aki képes volt a közelemben maradni és nem riadt meg tőlem. Mert talán minden akkor kezdődött, amikor elkezdtük ezt az egész Four Little Blackbirds dolgot, azóta lettem ilyen… semmilyen. Tehát kérdem én, mi értelme van visszahívni G.-t ha nem is rá gondolok? Ha nem is őt akarom? Ha nem is vágyom rá? Az a baj, hogy ismer. Tudja vagy legalábbis van halvány sejtése arról mivel tesz vagy tehetne boldoggá. Ehhez meg nem kell rögvest a testi örömöket csatolni. Felesleges. Kivéve ha a finom ételek és ínyencségek nem okoznak gondot a testi örömök címszócskának. Mert főzni, sütni tud. Na de még hogy! Szóval bejárónőnek biztos elmenne, de állandó és határozottan végleges és végtelenségig kimeríthetetlen barátnőnek nem. Most se tudom miként adjam elő neki, minden ami köztünk valaha volt vagy azt hitte, hogy van: vége. Azt akarom, hogy boldog legyen. Gyerekei legyenek – de nem tőlem. Megöregedjen – de nem mellettem. Boldog legyen élete végig – de nem velem. Mindez persze tudom, hogy szép gondolat. Ebben az illuminált állapotban meg mindenképp. Csak nincs meg bennem a kényszer, hogy felhívjam és előadjam neki a sztorimat, még. (¬‿¬) Csengetés. Ajtó dörömbölés. Unalmas szöveg. Unalmas követelőző szöveg. Unalmas zavaróan követelőző szöveg. Ajtót kell nyitnom. Tudja, hogy itthon vagyok. Még hogy tudja, hogy itthon vagyok!? Azt mondja elmegy. Hallatszik is amint a cipőjével nagy zajt csap és… Várjunk! Ez csak egy játék. Azt akarja, hogy utána menjek. Esetleg még el is hitessem, hogy törődöm vele. Már unom ezt az egészet. Nem akarom őt. Soha nem is akartam. De még mindig nem vagyok olyan állapotba, hogy szembe nézzek vele. Irtózatosan fáj a fejem, ami arra késztethetne, hogy esetleg megfontoljam a józan élet folytatását, de ez teljességgel lehetetlen és elképzelhetetlen. Mindig is ilyen voltam, csak most már semmi se tart vissza. Mert ez segít… Segít elfelejteni egy nap erejéig minden egyes problémám. Ez azt jelenti, hogy legalább egy héten kétszer Mr. Gyökérnek kell lennem, aki fel se veszi a telefont vagy a közelébe se megy. A hét többi napjára meg ott van Dr. Rendi aki próbál rá nézni a betegeire, de nem megy neki teljesen. Egyrészt mert nincs nagy bűntudatom. Ugyanazokat a hibákat követem el minden egyes héten. Most ma, ez meg fog változni. Le kell rendeznem ezt az ügyet fejfájás ide vagy oda. Fordítottam egyet a kulccsal, a zár kattant egyet és szinte szó szerint kitéptem volna az ajtót a helyéről, ha lett volna elég erőm hozzá. De nem volt, így az ajtó a helyén maradt csak egy kicsit nagyot csattant amikor behúztam magam után. Esküszöm, hogy nem így terveztem! Kit érdekel? Maximum a szomszédokat, akik kénytelenek voltak végig hallgatni G. szövegelését, kivéve ha épp munkába voltak vagy hangosan hallgatták a tévét ami lekötötte a figyelmük. – Megállj! – nem mintha jogomban lett volna utána kiáltani, de ha nem is a hangomra kapta fel a fejét, akkor jóval azelőtt az ajtó csapkodást követően. Megfordult. Nem szaladt hozzám. Próbált egy helyben veszteg maradni. Teljesen ki volt készülve. Az arcáról az volt leolvasható, hogy belefáradt a sok megaláztatásba, de nem én voltam az aki ilyen mélyre süllyesztette őt, hanem saját maga. Sírásról árulkodott az arca. Szipogott, tudom, hogy nem játssza meg magát. Ha tényleg van olyan személy az ismerőseim közül, akinek van szíve, akkor ő közéjük tartozik. Nincs benne semmi megbántás, ártó szándék és ez rossz. Hogyan forgassak így tehát apró tükörszilánkokat – a tör helyett – a szívében? Könnyen. Jöhetne bárkitől az egyszerű válasz. Mit tudom én, vállaljam fel az igazságot. Ne tegyem azt amit mindenki más, aki csak kihasználja a nőt aki vele van. Mégse vagyok különb. Minek áltassam magam. Fáj a fejem. Nincs kedvem ehhez az egészhez, azt akarom, hogy elmenjen, de kétségek között se szívesen hagynám. Nem bőghet miattam egész nap. El kell mondanom neki. Közelebb lépek hozzá. Pontosabban mondva odasétálok hozzá és megállok előtte. Alacsonyabb nálam. Olyan tipikus törékeny típus, aki védelemre szorul és az olyan egoista személyekben, mint esetleg én egyfajta plusz örömöt okoz az, ha ezt a hatást kelti a mostani helyzet is. Hogy lehet valaki ilyen kis aranyos? Sehogy. – Hagyd abba, nem akarom, hogy… – hatásszünet, nem fejezem be a mondatom. Nem is akarom. Helyette azt teszem amit nem kellene, megérintem az arcát, gyöngédséget sugárzok felé, mintha semmi se történt volna percekkel ezelőtt. – Egy dög vagy P.! Egy szemét dög! Érted? – csak a szavaival bánt, máshogy úgyse tudna. Nem az a fajta aki üt, vág és pofoz. Helyette ölelést kezdeményez, elbújik a mellkasomban és azt teszi amit mindig is tenni szokott. Piócaként tapad a bőrömhöz. Nem karolom át, most nem. – Tudom. Ez még csak a kezdet G. – felpillant rám a mondatom végén. Halál komoly és kétségbeesett arccal. Tipikus mi a frász ütött beléd fej, amit jól ismerek. Túl jól. – Miről beszélsz? Megmagyaráznád kérlek előbb azt, hogy mi van veled? Mi ütött beléd? – néz, kíváncsian, követelve a választ. Én meg csak visszanézek rá, nem mondok semmit. Úgysincs mit mondanom. Nem értené ezt most meg. – Tanulnom kell, gyakorolnom a bandával, kevés a szabadidőm és ez elszomorító. Tudod mit jelent ez? – hogy vége a szép időknek, a Sors tréfát űz velem. – Hadd segítsek! – a helyzet az, hogy G. semmit se tud rólam és a valódi érzéseimről. Talán soha nem is fog. Csak sajnáltatom magam. Két-színeskedek. Aki meg mellettem van, mindent elhisz. Jelen esetben G. Aki ostoba, hogy itt van és küzd. Értem. Már régen elvesztem, csak ő nem tudja és ez nagy baj.

FOGLALKOZÁS ❖ DIÁK ÉS A FOUR LITTLE BLACKBIRDS EGYÜTTES DOBOSA HOBBI ❖ DOBOLÁS, MOTOROZÁS, SÚLYOZÁS BECENÉV❖ PAS, PASCA, NAGY P. Család ❖ Ambrosine Dupont - lánytestvér Raina és Tristian Dupont - szülők Tiszteletbeli 'családtagok': Egy kicsi feketerigó: a Four Little Blackbirds együttes énekese Két kicsi feketerigó: a Four Little Blackbirds együttes szólógitárosa Három kicsi feketerigó: a Four Little Blackbirds együttes basszusgitárosa és háttérénekese

#lysander collins #iason mallory

3 notes · View notes

iasonmallory · 4 years ago

Text

#2 Arnfrød Morstad

MORSTAD arnfrød JUST LIKE MAMA SAID, I'M NOT GOOD AT MAKING FRIENDS. név Arnfrød Morstad

becenév Frødo

csoport norvég

életkor mindjárt 21

születési hely, idő

Lørenskog, Norvégia - 1999. ápr. 27.

nemzetiség norvég

szexuális beállítottság biromantikus heteroszexuális

végzettség még egyetemista

foglalkozás színészpalánta

személyiségtípus INFJ "Védőügyvéd"

tartózkodási hely Oslo és Lørenskog

play by Thomas Hayes — MESÉLJ A CSALÁDODRÓL, MILYEN A KAPCSOLATOD VELÜK? Gerda „mindent tudó” (née Nilssen) Morstad – az anya: Előtte nincs titok, rosszabb, mint Dr. Cal Lightman a „Hazudj, ha tudsz!” című sorozatból. Próbálj meg hazudni neki és képes egy hétig ugráltatni téged az egyik vegyesboltból a másik vegyesboltba ha éppen olyanja van. Gyötrésben verhetetlen, igazi feminista aki foggal körömmel védi azt ami az övé, de első sorban az egyetlen lányát, aki ennek köszönhetően jól el is lett kényeztetve. Erről persze, hogy esetleg kiválasztást tenne, hallani sem akar. Ő csak azért „harcol”, hogy mindannyian egyenlőek legyünk. Állítása szerint mindenkit úgy szeret ahogy van, ezért is dolgozik azon, hogy megvédhessen minket szinte mindentől. Engem annyira már nem félt, mert próbálom előadni neki a példás nagy testvér szerepét, aki csupa jóra tanítja a kisebb testvérét. Noha ez nem mindig megy. Mert rendszerint mindig előtte ellenkezek neki vagy az apánknak. Így a kicsi is úgy érzi jogában áll visszaszólni, úgy anyánknak, mint bárki másnak a világon. Zidenius „nyugalom-sziget” Morstad – az apa: Semmi sem lepi meg, semmi sem akasztja ki, semmi sem teszi őt boldoggá. Legalábbis egy külső szemlélő ezt mondaná el róla, főleg, hogy legtöbbször valóban ilyen nyugalmat árasztó tud lenni. Ám nála is betelik a pohár, életében mondjuk háromszor. Először akkor amikor nem engedték, hogy valóra váltsa az álmát és lelkész legyen – hosszú történet, azóta is próbál rávezetni a szerinte helyes útra – másodszor akkor, amikor úgy érezte, hogy az anyánkat elveszítheti és ezért kötelességének érezte felnyitni a nő szemét és elmondani valójában ő írta a szerelmes levelet nem pedig Arnfrød Halvorsen – akiről sajnos apám kérése ellenére is a nevemet kaptam – anyánk plátói szerelme. A harmadszor még nem történt meg. Reméljük nem is fog, merthogy egy ilyen birkatürelmű embert, kár lenne elpocsékolni. Ha valaki akkor ő biztos nem játssza meg magát a családban, egyrészt azért, mert túl jó a pókerarca másrészt tényleg állhatatos és a maga módján elviselhetően szeretni való tud lenni ha megerőlteti magát és egy görbét biggyeszt a szájára. Heloise „drámakirálynő” Morstad – a húg: Tipikus hisztigép, saját nyelvezettel és megérthetetlen kedélyállapottal. Ha a dolgok nem úgy történnek ahogyan azt ő szeretné eljön a harmadik világháború vagy az apokalipszis, ami még rosszabb ha éppen a női gondja gyötri. Olyankor igazi sárkány, csapkod, visszabeszél, kegyetlen ha azt látja a helyzet éppen az ő fölényére áll. Nem bírja az elnyomást, soha nem is szerette. Ő az elnyomó, a vezéregyéniség. Kiköpött az anyja. Ezért se tudok vele szót érteni csak nagyon ritkán vagy egyszer sem. Az holtbiztos, hogyha az én barátnőm ilyen hisztis lenne eddig már rég kiadtam volna az útját és kerestem volna valaki sokkal kezelhetőbbet. Még az a szerencséje, hogy a testvérem és nem akarom vagyis tudom letagadni, hogy a családom része. A vér ugyanis, vízzé nem válik. Alexander,,kiskirály" Morstad – az ikertestvér: Ha ránézel ugyanazt a fennkölt képet látod, amit egy tizennyolcadik századbeli festményen, amin éppen a Hőnszeretett XV. Lajos szerepel. Hozzá hasonlóan ő is az angyal képét mutatja a külvilág felé, aki olyan csendes, mint az apja. Aki ritkán kavarja fel maga körül a port, ám ez csak álca. Aki nem ismeri elég jól, az tényleg elhiszi, hogy olyan elveszett lélek, mint amilyennek beállítja magát a kisfiús ábrázatával. Ez persze a fiatalság velejárója. Még nem az elköteleződésen, a családalapításon jár az agya, hanem azon, hogy minél menőbb legyen a társaink előtt. Nem vetem meg őt ezért, hiszen fiú, mit vár az ember egy férfitól ugyebár. Én is ilyen voltam régebben, talán egy fokkal megfontoltabb és sokkal titoktartóbb. Nem dicsekedtem el neki, hogy éppen kivel és mit tehettem volna meg. Nos, ő nem beszél feltételes módban, ő meg is teszi mindazt amit a fejébe vesz. — MI A LEGFÕBB ERÉNYED? Általában nyugodt vagyok, de ha valami nem tetszik akkor azt szóvá teszem, mert túlságosan nagy az igazságérzetem és nem szeretem ha valami miatt engem okolnak teljesen oktalanul. — MIK A TERVEID A JÖVÕRE NÉZVE? Egyetem után szeretnék véglegesen Osloba költözni, ha kell egyedül, ha úgy adódik akkor rántom magammal a testvéremet is. Illetve a kisebb szerepek mellett, tényleg szeretnék jó és elismert színésszé válni. — HOGYHA VISSZAFORDÍTHATNÁD AZ IDÕ KEREKÉT, MI VOLNA AZ, AMIT MEGVÁLTOZTATNÁL, VAGY MÁSKÉPP CSINÁLNÁL? Valószínűleg minden egyes hibát elkövetnék újra és újra ugyanúgy, hogy tanuljak belőlük, mert azok tesznek azzá ami most is vagyok. Na jó, talán nem maradnék ki annyi jó és vicces dologból, kevesebb makacskodásra inteném magam és vidámabb személyiség lehetnék most. — KÉRLEK, MESÉLD EL ÉLETED EGYIK LEGMEGHATÁROZÓBB PILLANATÁT. Az első színházi előadás után amin részt vettem megismerkedhettem a mostani tanárommal, addig persze azt se tudtam, hogy kicsoda ő. De a szereplése lenyűgözött, akkor határoztam el, hogy én is olyan leszek, mint ő. Vagy esetleg sokkal többre viszem, azt persze nem mondtam el neki, hogy csak miatta kezdtem el önkénteskedni a társulatnál és neki köszönhetően motiválom önmagam. Ha valamit a fejembe veszek, akkor azt szépen és lassan ugyan de véghez viszem. Eddig semmi sem tántorított el attól, hogy valami sokkal értelmesebbel foglalkozzak és máshogyan szerezzem meg majd a pénzem. Ha esetleg nem ismerkedem meg azzal a színésszel és nem megyek el a színházi előadásra, talán máshogy vélekednék. Nem keltett volna akkora nagy hatást bennem a színészkedés, mert ugyanúgy elérhetetlennek gondolnám mint kisebb gyerekként. Hogy ugyan szépek a színészek, már-már összetéveszti őket mindenki az általuk alakított szereplőkkel, sőt sokszor a szereplő nevén szólítják meg véletlenül, de két külön világnak hittem az övéket az enyémtől. Most meg… Ez a két világ egyre közelebb került egymáshoz, egybe olvadt, már nem látom őket két különálló tényezőként, hanem a kettő keverékeként egyként. Még most is emlékszem arra, amint a testvéremnek ugrándoztam, hogy én márpedig színész leszek és megtarthatja a legókat, meg robotokat, nekem a mesés könyvek kellenek. Igen, alig voltam tizenegy-tizenkét éves és máris lemondtam azokról a játékokról, mert nem akartam törni és zúzni őket, csak a betűket és szavakat tanulmányozni. Elsőre bénán ment, tudtam, de mégis megtapsolt a családom amikor előadtam egy verset, volt, hogy sajátot összepasszírozva a jól ismerteket egybe, az is nagyon vicces volt nekik. Tulajdonképpen főleg azok. Tehát ha akkor nem kezdem el a szereplést előttük, most biztosan programozó lennék. — SZÁMOLJ BE EGY OLYAN EMLÉKEDRÕL, AMIT SZÍVESEN IDÉZEL FEL MAGADBAN. Az első szereplésem, annyira lámpalázas voltam, mint amennyire csak várható az ilyen. De szerencsére valaki olyan mellett szerepelhettem akinek a jelenléte megnyugtatót, akivel öröm volt együtt játszani. Volt valami kémia közöttünk, oké elismerem. Ha valaki mással kellett volna együtt lennem a színpadon tuti elbénázom az egészet, de nem így lett. Sokan nem tudják, nem is sejtik, de iszonyatosan sokat számít ha olyasvalakivel kell szerelmi szálat kijátszani, akivel jobban kijössz és nem annyira erőltetett a műsör, amit elő kell adnod a kíváncsi szemeknek. Ezért jó megismerni a másikat, a belső tulajdonságait is, nem csak a külsőt, mert a külső lehet szép ha a jelleme egy idegroncs, amit nem tudsz elviselni, hiába próbálod. Azóta mindig ezzel nyugtatom magam, hogy ha a szerepemre és a társaimra figyelek, nem lesz soha semmi baj, egy csapat vagyunk, össze kell fognunk azért, hogy lenyűgözzük a nézőket. — SZÁMOLJ BE EGY OLYAN EMLÉKEDRÕL, AMIT A LEGSZÍVESEBBEN ELFELEJTENÉL. Amikor rájössz, hogy nem a Mikulástól kapod az ajándékokat, hanem a szüleid azok, elég elkeserítő tud lenni a helyzet. Mondjuk egy-két dolog így értelmet nyer, de akkor is tök gáz elkapni őket és nem hangoztatni a többiek előtt, pedig nagyon el akartad mondani nekik, hogy az egész átverés. Na az nagyon gáz állapot. De cserébe több zsebpénzt kaptam minden egyes ünnepi alkalomkor, csak hallgassam el ezt a dolgot, amíg a többieknek is el nem jön az ideje, hogy megtudják. Na jó, komolyra fordítva a szót… Emellett van egy pár amiről nem szívesen beszélnék és nem is szívesen írnám le, maradjunk annyiban, hogy olyan illetőkről van szó, akiket nem szerettem, de azt mondtam nekik, hogy igen és nekik rossz vége lett, nekem meg jó. — HISZEL-E A TÚLVILÁGBAN? Most lehet, hogy meg fogsz lepődni rajta, de… Nem. Kisebb koromban hittem, hogy a halott hozzátartozóink elkerülnek valahová és figyelnek minket, onnan vigyáznak ránk, de manapság megváltozott erről a véleményem. — VALLÁSOS VAGY-E, ÉS HA IGEN, MILYEN VALLÁST GYAKOROLSZ? Az apám az, én nem. Papíron evangélikus keresztény vagyok, de nagyon nehezen lehet rávenni arra, hogy templomba járjak. Kiskoromban élveztem, hogy ott lehetek az anyám mellett, hallgathatom a misét, de az akkor volt, mintha mára éppen eleget hallottam volna ahhoz, hogy elszakadjak tőle és a saját felfogásom szerint éljek. — MI SZERETTÉL VOLNA LENNI GYERMEKKORODBAN? *előveszi a hosszú listáját* Viking harcos, nem tudom honnan jött, de esküszöm, hogy az akartam lenni, addig amíg rá nem jöttem, hogy ők már nincsenek. Csendőr, túl sokat zajongtak a környékünkön és nagyon zavart, ha csendidőben elkezdett valaki zenét dübörögtetni, hangosan veszekedni, mindenféle ok nélkül barkácsolni, aztán kiderült, hogy mindenkinek csak akkor volt ideje és nem volt mit tenni. Rex felügyelő, amíg rá nem jöttem, hogy tulajdonképpen a kutya nevéről van szó, nem pedig Reginald vagy hasonló keresztnevű a felügyelő és azt becézik Rex-nek. Búvár, túl sok érdekes vízi világgal kapcsolatos dokumentum filmet láttam és amikor megjelentek a búvárok is közben, hát az valami csodaszámba ment akkoriban. Hajóskapitány, a fentiből kiindulva ha a víz alatti világ megrémisztett volna akkor a víz feletti munkát képzeltem volna el magamnak. Biztos ami biztos alapon, hogy mindenképp közel legyek a tengerhez, óceánhoz. Rendőr, mindenki az akart lenni egy időben, így én is azt mondtam mindenkinek, hogy ha felnövők az leszek, csak hogy ne lógjak ki a sorból. Tűzoltó, mert amikor megláttam, hogy milyen gondosan mentik meg az épületeket a tűztől és az emberek mennyire örülnek ha megmentik őket tőle, nekem is kedvem támadt ehhez, csak az a lelkesedés kialudt, amikor kiderült, hogy kevés ilyen tűzeset van. Régész, megjelent ugyebár a tévében Zahi Hawass műsora, amiben az egyiptomi ásatásokról beszélt és a régésztanoncokat oktatta ki. Az nagyon vagány volt, csak túl sokat kiabált velük és az nagyon zavart. Fizikus, szerelem volt első látásra, amíg ki nem derült, hogy túl bonyolult nekem és az egyszerű dolgokat sokkal jobban szeretem. Vegyész, ugyanaz a helyzet, mint az előzővel, csak ahhoz, hogy rájöjjek valamit tönkre kellett tennem hozzá a laborgyakorlaton kémiából. Orvos, mert azt hittem, hogy mindent képesek meggyógyítani, még a halált is megállíthatják. Csak kiderült, hogy nem minden esetben és még kiborgokat nem lehet létrehozni annak érdekében, hogy a dédnagyszüleink tovább éljenek. Sebész, azt hittem, hogy a békák boncolgatásából futja valamire, de aztán kiderült, hogy nem szívesen ásnám bele magam mások belsejébe tüzetesebben és mindent feltáróan. Tanár, oh igen, azok az idők nagyon viccesek voltak, mert másokat korrepetálva úgy gondoltam, elég nagy lenne a türelmem hozzájuk, de egy zajos osztály mellett és egy kevésbé sikeres csendrakás közepette a tanárom személye eltünedezett előlem, mint példakép. Annyiféle és fajta gyerek, különböző szokások, áh kösz nem. — (��) ÉS MI LETTÉL VÉGÜL, MÁR AMI A FOGLALKOZÁSODAT ILLETI? Színész, ugyan kezdő de még tudom, hogy van hová fejlődnöm, ismerem a hibáimat, már csak azok korrigálása jön. Ami sokkal nehezebb, ha a szokás rabja vagy és valahogyan arról kell leszoknod. De megvannak a módszereim, nem kell félteni, csak néha rám kell szólni, hogy ne beszéljek olyan hangosan, mert érthetőbben is lehet. — SZERETSZ DOLGOZNI, VAGY CSAK KÖTELESSÉGBÕL TESZED A DOLGOD? Helyzetfüggő, amikor épp nem vagyok valami nagyon fontossal elfoglalva akkor nehezen vesz rá a lélek, hogy valami mással is foglalkozzak, legyen szó egy egyszerű bevásárlásról is éppen szó. De ha nincs semmi dolgom éppen, akkor persze segítek bármiben. A színészkedés az más, arra nem munkaként tekintek. — MIT GONDOLSZ, INKÁBB VEZÉREGYÉNISÉG VAGY SZOLGALELKŰ EMBER VAGY? A kettő között vagyok, mert megesik, hogy nem az én tudásom kell egy dolog levezetéséhez és akkor érthető ha félre állok az útból s, inkább segédkezem. — MILYEN ÉTRENDET FOGYASZTASZ (HÚSEVÕ, VEGETÁRIÁNUS VAGY VEGÁN ÉTREND)? Húsevő, de ha egy vegetáriánus kérdezi, akkor az vagyok én is ami ő. — ÉLSZ-E ÉLÉNKÍTÕ ÉS/VAGY TUDATMÓDOSÍTÓ SZEREKKEL (IDE ÉRTENDŐ A KÁVÉ ÉS/VAGY A CIGARETTA IS)? Kávénak hívják a reggel felébresztő barátnőmet. — MILYEN A SZEXUÁLIS AKTIVITÁSOD? Most olyan inaktív, hogy azt még a szerzetesek is megirigyelnék. — MEKKORA AZ ÖNKONTROLLOD? Egy 1-től 10-es skálán 7-es lenne, azért van az a -3 pont, mert van, hogy nálam is betelik a pohár és akkor már nem tudom visszafogni magam, veszekszem és megvédem magam ha az kell. — VAN-E VALAMILYEN MENTÁLIS VAGY FIZIKAI BETEGSÉGED? Nincs, de ha nagyon keresnének bennem hibákat akkor felfedeznék a skizofrénia jeleit. Na jó csak vicceltem, ezt most a színészet miatt mondtam. — A FÉLELEM ÉRZÉSE NÁLAD… (FEJTSD KI) Mivel van egy enyhe tériszonyom, a lábaimból valami görcs indul el és ettől szorosan a falnak préselem a hátam. Mintha a korlát nem védene meg, leesnék és semmi perc alatt végem lenne. A testvéreim nem tudják, elég jól titkolom ami azt illeti, mert mindig próbálom leküzdeni, így vagy úgy. — MENNYIRE RAGASZKODSZ A PÉNZHEZ? Szeretem ha van nálam és nem kell kölcsönkérni, de ugyanakkor ha valamit meg kell venni, akkor azt meg kell venni. Tudatosan. Nem pedig elszórva mindenre, aminek nem venném a hasznát. — KERÜLTÉL MÁR ÖSSZETŰZÉSBE A TÖRVÉNY EMBEREIVEL? Nem, valamiért mindig megúsztam és sikerült elfutni előlük. Ja várjunk, az nem én voltam, hanem az általam alakított szereplő, így a színész társam se számít a törvény emberének, bocsi. — SZOKTÁL ERÕSZAKOSAN VISELKEDNI, VERBÁLISAN ÉS/VAGY TETTLEGESEN? Csak verbálisan, ha nagyon felidegesítenek - ahhoz sok kell, de ha ez megtörténik uhh - mert tudom, hogy a szóval többet lehet ártani, mint a fizikai fájdalommal, a lelki sebek nehezebben gyógyulnak be és azokat csak szóval lehet elérni. — IGAZMONDÓ, ÕSZINTE TÍPUS VAGY? Inkább titoktartót mondanék. Ha kérdeznek nem igazán válaszolok semmit, mert nem szeretek mellé beszélni és igazából az igazat se szeretem elmondani. Ezért kell mindig minden információt harapófogóval kihúzni belőlem. — MIVEL FOGLALOD EL MAGAD SZÍVESEN A SZABADIDÕDBEN? Nem fogod elhinni, de rajzolással, sétával, edzéssel, úszással és igazából attól függ mihez van kedvem. — MENNYIRE VAGY KREATÍV? Shipnevek gyártásában elég jó vagyok, ha az kreatívnak számít akkor kiemelném azt. — KUTYÁS VAGY MACSKÁS TÍPUSÚ EMBER VAGY? Kutyás, de valamiért többször dörgölődnek hozzám a macskák, ezért kénytelen vagyok rájuk is figyelni. — HA KITÖRNE AZ APOKALIPSZIS, ÉS A TÚLÉLÉSED AZ ALÁBBI LEHETÕSÉGEK VALAMELYIKÉN MÚLNA, MI LENNÉL; KANNIBÁL, MÁRTÍR, VAGY KÍVÜLÁLLÓ? Kívülálló. Se meghalni nem akarok, se mást megenni. — AMENNYIBEN A KÉPREGÉNYHÕSÖK VILÁGÁBAN ÉLNÉL, MELYIK OLDALT ERŐSÍTENÉD – A HÕSÖK, AZ ANTIHÕSÖK VAGY A GONOSZTEVÕK OLDALÁT? Antihős. Bennük sokkal több a lehetőség és nézőpont kérdése, hogy igazából milyenek. Tetszik ez a kettősség ami őket körülveszi, valójában azt tanulja meg róla az ember, hogy a jó nem mindig győzedelmeskedik egyes helyzetekben, sőt akár rosszul is elsülhet egy-két cselekménye, mert azt tette ami a számára a legjobb, nem pedig mások érdekeit nézte.

#lysander collins #iason mallory

1 note · View note

iasonmallory · 3 years ago

Text

#1 Rudolf Sandvoort

rudolf sandvoort 128

AMSZTERDAM

ARANYSÁRKÁNY

THE HOUND OF HELL

NEM VÁLOGATOK

DOKTOROK

NŐTLEN

JACK FALAHEE szerepjátékos példa Megtört. Egy perccel ezelőtt még azt hittem, hogy a boldogságom határtalan, de elég egy szó és minden elhalványul. Az én szerelmem elhalványul, ha egy olyan mondat mocskolja be a boldogságomat, mint a mostani. Hazugság az egész, nem, velünk sosem történhet meg. De nem lehetetlen. Tudom, hogy kétség kívül én vagyok az akitől a génjei felét kapta és akitől a másikat az természetesen Cordelia, hiszen ő a nő kettőnk közül. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Én, én nem így terveztem a kapcsolatunkat. Nem ennyire bonyolultra, még… még nem akarok apa lenni. Túl fiatalok vagyunk ehhez, egyikünk sem készült fel rá elégé, vagy ha Cordelia igen én még nem érzem magam felkészültnek erre. Meggondolatlan voltam, igen és ez, ez az egész az én hibám. Hátráltam egyet amikor ő félénken és kétségbeesetten hozzám akart bújni. A fejemet rázogattam, hogy ez az egész csak egy ostoba vicc lehet és semmi több. Egy rossz álom, igen ez csak az lehet és semmi több. De az arca, Cordelia arca nem arról árulkodott, hogy hazudna nekem és ilyesmivel viccelődne. Ezt most teljes komolysággal és őszinteséggel mondta! Sosem voltam ennyire hitetlenkedő hangulatomban, bár ezt én inkább nevezném gyávaságnak és éretlenségnek, mint hitetlenkedésnek, hiszen szó szerint nem kételkedtem a szavaiban. Sejthettem volna, hogy ez történik akkor, ha az ember fia elfelejti mit jelent a védekezni szó fogalma és csak a beteges vágyait tartsa szemelőt. Csak nyeltem egy nagyot ahogy Cordelia közeledett felém és kíváncsian azt várta, hogy reagáljak valamit arra amit mondott. De nem, egészen addig a pillanatig olyan szótlan és bizonytalan voltam amíg ő be nem bizonyította, hogy igaza van. Utálom a terhességi teszteket, tönkre teszik szegény idegeimet s, most még kíváncsi vagy, hogy ezután mi történt? Ami ilyenkor történni szokott. A fiú elájul a tudattól, hogy apa lesz ilyen fiatalon és a jövője, amiről ő álmodott, szerte foszolni látszik. Kihűlt. Képtelen vagyok úgy mellette lenni, hogy közben tudom a mi gyerekünket várja a méhében. Minden egyes mellette töltött perc túl kevésnek bizonyul ahhoz, hogy én elég bátor és erős legyek mellette lenni. Hazugság volna azt mondani, hogy nem félek attól a csöppségtől, aki még meg sem született. De nem mondhatom, hogy annyira boldog volnék a tudattól ő valamikor meg fog születni és nekem vállalnom kell mindent ami ilyenkor egy apa feladata volna. Szeretem Cordelia-t, de egy kisbaba most túlontúl rosszkor került a kapcsolatunk összképébe. Mindent megváltoztat. Én meg nem készültem fel erre a változásra. Mi van akkor ha nem leszek jó apa? Sajnos a családomban nem volt egy olyan személy akitől ilyen téren tanácsot kérhetnék. Az apámról csak halvány emlék foszlányaim vannak, hét éves voltam amikor ő meghalt. Anya azóta sem tette túl magát a halálán és senkit sem engedett még egyszer olyan közel magához amilyen közel apát engedte. Nem ment férjhez újra, szerintem jól tette, nem kell egy elviselhetetlen mostoha apa jelenlétében élnem, akit nem szeretnék. Eltoltam magamtól Cordelia-t és nem néztem a szemébe amikor kimondtam, hogy én nem akarom őt. Pedig ha a szemeimbe nézett volna és én mélyen az övébe fúrtam volna az enyéimet, tudta volna, hogy hazudok s, csak a félelem beszél belőlem. A félelem, ami olyasmire kéztett, amire tudom sosem leszek büszke. Szakítok vele, ennyire egyszerű és szörnyű az egész, mert szeretem és tisztában vagyok azzal, sosem fogom elfelejteni őt. Még mindig ugyanúgy akarom őt, mint azelőtt. Kétségbeesett. Eszem ágában sem volt megkérdezni tőle, hogy mire kell a pénz, amit kért tőlem. Pedig kíváncsi lettem volna arra, hogy mit tervez. Mit szeretne tenni azzal az összeggel, mire készül ilyesmi. De nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy mindezt megkérdezzem tőle. Gondolom, már nincs annyi jogom hozzá, hiszen én voltam az aki magára hagyta őt. Ez felér egy gyilkossággal. Nem fosztottam meg őt az életétől, nem bántottam fizikailag, de tönkre tettem gyávaságból a lelkét. Ha nem félnék ennyire a kudarctól és attól, hogy nem leszek jó apa, akkor most megállítanám. Igen megállítanám, elmondanám neki az igazat, a fülébe súgnám mennyire szeretem és még mindig akarom őt, így teljes egészében azzal a kis csöppséggel együtt aki napról napra növekszik benne. De a lábaim megtorpantak, a szám elhallgatott és csak a szemeim bámulnak előre, az ő eltűnő, halvány alakjára az utcán. Nem szaladtam utána, pedig ezerszer jobb lett volna ebben az átkozott pillanatban ezt cselekedni. Nem értem, hogy lehetek ennyire… gyáva. Cordelia csak annyit kért tőlem, hogy szeressem őt és törődjek vele, de elbuktam. Még arra sem vagyok méltó… Biztos én vagyok a megfelelő személy akit szerethet még azután is? Nem, ezek után tudom, nem fog szeretni, hiszen mellette lenne a helyem. Fognom kéne a kezét, apró csókokkal kellene megajándékoznom őt és minden egyes pillanatban azt mondani neki, mennyire csodálatos személy s, mérhetetlenül örülök annak, hogy ő a gyermekem anyja. De ez, sajnos csak egy vágy álom, nem válhat valóra, amíg én én vagyok és valami olyasmitől félek, ami valójában örömöt okozna nekem. A szüleinknek persze már nem annyira, hiszen ők tiszteletben tartották elviekben a házasságukat és esküvő előtt bújtak ágyba azzal akit istennőként vagy istenként imádnak. Igazán engem is ebben a hittben nevelhettek volna, ezzel a céllal, hogy csak azzal és akkor ha már a feleségem. De nem, anya ehhez egyedül túl kevés volt, szükség lett volna apára is. Meglepett. Ha a vég után várhat valakire egy szebb élet, akkor minden bizonnyal ő a legjobb helyen van, távol tőlem. Bár amikor kiderül, hogy nem egy, hanem két csöppség maradt hátra anya nélkül elszorul az ember szíve és felvállalja őket. Mi mást is tehetne? Szóval a világ gazdagabb lett Hilda és Anita Sandvoort-al. Kiköpött Cordelia másolatok, annyi különbséggel, hogy a szemüket tőlem örökölték. Nomen est omen. Hilda valóban harcias jellem, őt nem fogom félteni a fiúktól ez már biztos, inkább a fiúkat tőle míg Anita sokkal könyörületesebb, pontosabban a testvére ellentéte. Szóval ha valakit óvni kell attól, hogy naiv legyen felnőtt korára, akkor az ő. Meg kell tanítani neki, hogy ne higgyen el mindent abból amit a fiúk mondanak neki. Az teljesen más tál tészta kezdetben mennyire béna apa voltam, de most már eltelt néhány év, kereken hat. Már nem kell pelenkázni őket, nem kész rémálom minden éjszakám ha felsír az egyikük és ennek hála a másik is rázendít. Tehát az a káosz ami a legelején honolt az életünkben valahogy stabilizálódott. Még ha irtózatosan nehezen is. Szarkasztikus. Egy utolsó lélegzetvételnyi erő. Mindaz amit az ikrek nagyon imádnak. Kihajtanák apából az utolsó szuszt is, az egyiknek Én kicsi pónim kell karácsonyra, a másik a legújabb Star Wars szereplőt kéri, Rey-t, mert menőnek tartja. Apának meg egy óriási Spongya Bob ágy, amin lepihenhet. De ugye egyikük se hallja meg az én könyörgésemet. Mert nem elég, hogy ők egyes betegeim is képesek nagyon lefárasztani. Mindegyikhez más nyelvezet kell, van aki azt szereti ha kiabálnak vele, vagy olyan is megesett már, hogy pátyolgatásra szorult. Attól, hogy eltelt néhány év és gyerekeim vannak még nem biztos, hogy szent vagyok. Néhányan ismernek, vagyis úgy hiszik, hogy ismernek. Ám valójában én is tudok gonosz lenni. Fel tudom hergelni a legszendébb beteget is, ha arról van szó. Márpedig néha pontosan arról van szó, hogy mindazt a rosszat amit tőlük kapok, azt szépen vissza is adjam. Aki olyan, azt gondolkodás nélkül kihasználom. Az ágyába bújok ha arról van szó, de semmi kötödés. Nem a páciensek között van az ikrek mostohaanya jelöltje. Ez holtbiztos.

#lysander collins #iason mallory

0 notes