#iason mallory

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt4

Ezért azt teszem, amihez a legjobban értek. Megvédem őt és biztosítom a lehetőségét annak, hogy a lovarda fent maradjon és mindig legyen itt nyüzsgés. Jól gondolod, hogy akárcsak régen, most is Sol dicsőségét felhasználva „reklámozom” a lovardát a midgardiaknak. Azok, akik nála kezdenek el tanulni, olyanok, mint a csillagok, akiket az éjszakában az ő „szikráiból” formáltam. A csillagok azokat nyűgözték le, akik felpillantottak az égre és a szabadságra vágytak vagy az ismeretlen felé húzott a szívük, a valahová tartozás vágya felé. Valami ilyesmi történik akkor is, amikor az egyik közösségi médiára „véletlenül” felkerül egy poszt az egyik sikeres versenyről és versenyzőről, akit Sol készített fel. Mondanám, hogy az éjszakai égbolt reklámozása csak a kezdet volt és most sem fog ez másképpen lenni a lovardával kapcsolatban sem. De azt semmiképpen sem akarom, hogy ez akár olyanoknak is feltűnjőn akik szimatot foghatnak. Ezért vagyok óvatos, mert attól, hogy itt vagyunk a rémálmok nem szűntek meg. Bár azt kell, hogy mondjam sikerült egész jó kis csapatott összeverbuválni itt, Sol mellett nem csak én vagyok és azok a gyerekek, akiknek a sorsáról megfogadtam, hogy gondoskodni fogok, hanem Lune és Ubbe is, a recepciósunk és az egyik lovász, aki Sol-nak segít. A „gyerekek”, akik már nem is olyan kicsik Bil és Hjúki nekem segítenek. Elég értelmesek és jobban szót értenek a fiatalokkal, mint én. Ami a számomra pont kapóra jön, mert megragadhatjuk az érdeklődésük lényegét és ezt kihasználva valami olyasmit nyújthatunk nekik amire vágynak, természetesen akkor hogyha az a lovaglással és lovakkal kapcsolatos. Egy hitetlent nem fogok tudni megtéríteni én sem, akármilyen isteni erőm is legyen. DE itt jön a csavar az egészben! Ha ennek a csodálatos kételkedőnek van egy kislánya, vagy kisfia, aki bolondul a pónikért, hát nagy meglepetésére nem akármilyen pónikra ültetheti fel a lányát, fiát! Az én lovaim, Skuggi (árnyék) és Skundi (sebesség)* itt Midgardban csodás kis pónik formájában trappolnak a kíváncsi kisgyerekek elé.

Spoiler:

*1. Mani lovai eredetileg nincsenek megnevezve, ezért kerestem nekik én valamit.

[jane-shelley]

Anne Shelley

Love will make you forget time, and time will make you forget love.

ADATLAP

Név: Anne Shelley

Születési dátum: örök fiatal

Becenév: Nincs

Faj: Sellő

Különleges képessége sellőként: Gondolatolvasás

Legtöbbet használt mondata: – Az én nevem Anne, nem Jane!

Különleges ismertető jel: Mindig mellette van Hope a csikóhal

Titulus: Miss fortune

Hobbija: úszás

Kedvenc tárgya: a hajkeféje

Kedvence: az összes családtagja

Első szerelme: Jasper Headley

Aki az őrületbe kergeti: Nincs ilyen személy.

Legkedvesebb helyszíne Eriszben: Kristálygyöngy palota és környéke.

Play by: Lily Collins

CSALÁD

Anya: Amber Shelley – 43 éves

Apa: Nate Shelley – 45 éves

Egyéb hozzátartozó:

Férje: Lysander Headley – örök fiatal

Sógornője: Kate Headley – örök fiatal

Fia: Lysander Headley – örök fiatal

Lánya: Agnes Headley – örök fiatal

Tündér énje: Jane Brittany Shelley – örök fiatal

Jane férje: Zane Lampfrey – örök fiatal

Jane fiai: Wade, Dave, Gale (Shane, Drake, Abel és Blake) Lampfrey

Jane lánya: Jade Lampfrey

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt3

Fogalmam sincs hogyan, de sikerül eltalálnia a Napot és ezzel az egyik farkas nyílsebesen a lebukó nap után ugrik. A nappal eltűnik és csak az éjszaka marad, egy darabig. A Nap nélkül a Hold sem bírja sokáig és a rá éhező farkas lihegve közeledik. Már nincs menekvés. Nincs b terv. Nincs semmi más, csak a halál. Vagyis csak lenne, mert a végét sosem várom meg, mindig felriadok a farkas lihegésére a leterített testem előtt. Utálom ezt a fajta tehetetlenséget. Hogy egyáltalán nem vágytam erre a sorsfordító szerepre, mégis a mi halálunkkal következik be a Nagy csata. De még nem tartunk itt. Az életem még koránt sem jár a vége felé, pedig nem is olyan régen még azt gondoltam, hogy elfogok pusztulni, bár nem a farkasok által. A Sol-al közös életünkben bekövetkezett egy olyan időszak, amikor ő úgy döntött, hogy elhagyja az istenek világát és Midgardba jön. Nem tartottam vissza őt, sokan cselekedtek már hozzá hasonlóan és azt gondoltam ez lesz neki a legjobb. Neki talán élete legszebb része volt a Midgardban töltött időszak, mert önfeledt boldog volt és ennél kívánni sem akarhattam volna neki többet. Csakhogy abban a pillanatban ahogy ő elhagyta a helyét és nekem kellett volna irányítanom mindent, amit azelőtt ketten tettünk, szépen apránként elkezdtem legyengülni. Tudom nagyon betegesen hangzik, de ha ő nem volt mellettem szabályosan rosszul éreztem magam és betegnek. Nagyon betegnek. Már nem én vezettem a Hold szekerét, hanem az vezetett engem egyik napról a másikra, amikor már csak arra voltam képes, hogy nekidőlve a karjaim támasszam és úgy vezessem a lovakat. Bár az már nem is igazán vezetés volt, csak gyönge tartás. Sápadt voltam és hideg, nem beszélve a hangulatomról, ami szintén borús volt s, reménytelen a sorsomat illetően. Ha Heimdallr nincs és nem hozza vissza Sol-t, hát biztosan, hogy idejekorán a farkasok eledele lettem volna. Persze, hogy nem volt boldog amiért vissza kellett jönnie, nem kellett kimondania én magamtól is éreztem mennyire meghasadt a szíve. A jelenlétének köszönhetően hamar visszatért belém az „élet” és mintha nyoma se lett volna sanyarú sorsomnak úgy villogtam, mint egy újszülött csillag az égen. Az éjszakák se voltak már olyan fagyosak és a megújult erővel sikerült eltűnni a farkasok szeme elől. Legalábbis ezt gondoltuk. Sol megértette velem, hogy ő már nem képes rettegésben élni és vígan végezni a feladatát s, menekülni az üldözőinktől, békére vágyott, egy normális életre. Arra a normális életre, amit megélhettünk volna, mint a többi isten, hogyha nem veszik el tőlünk a lehetőséget. Én pedig nem akartam olyan lenni, mint a többiek. Nem akartam Sol és az álmai útjába állni, ezért beadtam a derekam és amikor elhatározta, hogy Midgardba akar menni, vele tartottam. Nélküle nem várt volna rám más, csak a pusztulás és akármennyire is nehéz bevallani én szeretek élni, függetlenül attól, hogy a halálomat már rég megjósolták. Először egy kicsit tehetetlennek éreztem magam Midgardban, nem igazán találtam meg a saját helyemet, nem tudtam miként kellene viselkednem a midgardiakkal, de türelemmel és némi odafigyeléssel minden sikerült. A midgardiak elég egyszerűek. Őket kevés dolog érdekli és ami igen, az egy kis pénzzel könnyen megoldható. Neked pedig, mint istennek csak az a dolgod, hogy megpróbálsz hatni rájuk, ha hinni és bízni kezdenek benned, akkor már nyert ügyed van. Egy éve történt, hogy Sol-al létrehoztunk egy lovardát az osloi Grünerløkka egyik hatalmas telkén, ami ott állt pusztán és kihasználatlanul egy olyan öregember kezében, aki már nem volt képes megbirkózni ekkora nagy feladattal. Így hát létrehoztunk egy kis csodát, egy menedéket Midgardban, ahol Sol és én is azzal foglalkozhattam, amivel igazán szerettem. A piszkos munka részét Sol-ra bíztam, én nem igazán éreztem magam alkalmasnak arra, hogy az embereket tanítsam, hát még szót érteni velük.

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt2

Egyszer el is ígértek minket valakinek és amikor úgy tűnt, hogy az irányításunk kicsúszik a kezükből és valami jöttment kezébe kerülünk galád módon „megtréfálták” az illetőt. De legalább hatalmas védőfal veszi körül Asgardot ennek köszönhetően. Szóval minden rosszban van valami jó. Csak észre kell venni azt. Nekem is sikerült. Már nem háborogtam annyit magamban. Hogy csökkentsék a népszerűségemet terjeng valami ócska elrablásos história is rólam. Pedig egyáltalán nem raboltam el senkit sem, hanem megmentettem őket. Igen, megmentettem azt a szerencsétlen testvérpárt (Hjúki-t és Bil-t) az apjuk (Vidfinnr) verésétől és valamilyen szinten a haláltól is. Sokat éheztek és sokat is dolgoztak, folyton vizet kellett hordaniuk. Az egyikük mindig nagyon ügyetlen volt és az ő vizes edénye folyton semmivé lett, mert megbotlott és ezzel a földet öntözte vele. De a másikuk mindig ügyesebb volt, tele edénnyel cipelte a vizes terhét. Ettől függetlenül mindketten ugyanannyi verést kaptak, mert az egyik nem vigyázott a másikra és az egy mindenkiért mindenki egyért elvet betartva… szenvedtek maradjunk annyiban. Ezek a gyerekek úgy éreztem olyanok, mint Sol és én. Az egyikünk az ügyesebb a másik pedig az ügyetlenebb, akinek szüksége van a testvérére. Persze, hogy nem az eszemre hallgattam és megsajnáltam őket. Ezért egy éjszaka amikor vízért küldték őket a Byrgir kúthoz szépen elragadtam őket és felültettem őket a Hold szekerére. Féltek. Persze, én is féltem. Ekkora hülyeséget azóta se csináltam és nem is fogok. De elmondtam nekik, hogy nem fog bántódásuk esni és hogyha segítenek nekem, akkor örök megbecsülés vár rájuk. Azt persze elfelejtettem hozzá tenni, hogy ennek köszönhetően életük végéig – ami sosem fog eljönni – engem kell szolgálniuk vagy, hogy egészen pontos legyek a Holdat. Így pedig nekik köszönhetően a Hold „megtelik” és szépen lassan „elfogy” az égbolton. Ők ketten a Hold fázisai és egyáltalán nem számít, hogy ügyetlenek vagy ügyesek, mert beillenek az idő körforgásának rendszerébe. Valószínűleg sosem bocsátják meg nekem, hogy ebbe kevertem őket, de túl magányos voltam és hiányzott a gyerekveszekedések zaja. A feladatom miatt nem akartam magamnak családot, ezért ők ketten lettek az én családom, amit nem a vér köt össze, hanem a sors. Szóval, ha legközelebb gyerekrablónak titulálnál gondolj csak bele mennyi mindent köszönhetsz most Nekem! Nem kell minden éjszaka ugyanazt nézned az égbolton, hanem van valami kis változás is. Évszázadok teltek el így. Békességben. Vagy legalábbis én úgy éreztem, amíg be nem következett az a szörnyű jóslat és meg nem jelentek azok a bestiák a nyomunkban. Ha eddig nyugodt életünk volt, akkor az istenek megint beleköptek a Nap és a Hold levesébe és olyan pokolfajzatokat szabadítottak ránk, amik szomjaztak ránk és az erőnkre. Sosem békéltem meg azzal, hogy vad farkaskölyköket szelídítsünk meg és tegyünk úgy, mintha valami házikedvenc lenne. Már akkor nem örvendtem Loki gyerkőceinek, amikor még csak kis semmirekellők voltak, hát még azután, hogy a leszármazottjaik közül kettő kifejezetten minket akar. Őket nem csupán a bosszú hatja. Ha így lenne már régen feladták volna a próbálkozást. A csillapíthatatlan vérszomjuk az, ami olyan kitartásra sarkalja őket, amire példa még nem volt. Sosem fáradnak, sosem veszítik el a nyomunkat, mert mindig ránk találnak. Az egyiküknek tűzvörösen izzó szeme van, a másiknak pedig jeges kék. Legalábbis az álmaimban azt látom, hogy eljönnek értünk és örök lesz a sötétség. Persze nem tudni pontosan mikor, de a nyomomban érzem őket anélkül is, hogy nem látom őket, elég, ha a jelenlétüket érzem. Az álmaim mostanában mindig ugyanúgy kezdődnek és ugyanúgy végződnek. Valaki felébreszti a szunnyadó óriás farkasokat, mormol nekik valamit és egy bűvös nyílvesszővel miután a farkasok felébredtek és bekövetkezett a napfogyatkozás az illető tétovázik. Még nem akarja megfeszíteni a húrt, pedig ez a sorsa. A farkasokra néz, erőt vesz magán és céloz.

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt1

isten mani

A családom szerint következetes vagyok •

 Határozott jellem vagyok, nehezen lehet eltéríteni a céljaimtól és amibe belekezdek azt véghez is viszem. Szeretek előre tervezni és minden lehetőséget végig gondolva cselekedni. Általában a régi jól bevált módszerekkel szeretem megoldani a gondjaimat, de ha újítani kell, hát attól sem riadok meg. Szabálytisztelő vagyok és legtöbbször be is tartom a szabályokat, nem pedig megszegem őket. A környezetemben másokat is erre ösztönzök, nem kérek tőlük olyasmit, ami engem lekötne és nehezemre esne megtenni. Ha különbséget kellene tennem a főnök és a vezető típusa között, akkor én a vezető lennék. Miért? Mert nem parancsolgatok és nem várom el senkitől sem, hogy helyettem dolgozzon, inkább megmutatom nekik, hogy mit várok el tőlük és mindent beleadok, hogy motiváljam őket. Van, akinek szüksége van az elismerésre így nem félek elmondani, hogy mennyire jó munkát végzett az illető. Legtöbb esetben az eszemre hallgatok a szívem helyett, de amikor nem így teszek, akkor annak sorsfordító következményei lesznek. Ilyen volt Hjúki és Bil elragadása is, akiket nem elraboltam az apjuktól Vidfinnr-től, hanem megmentettem őket a sanyarú sorsuktól, ami rájuk várt. Nem is kell mondanom, hogy azóta szúrós szemekkel néznek rám. Azonban legtöbbször ezt az érző felemet igyekszem elrejteni másoktól. Elég jól megy, mert keveset találkozom más istenekkel Sol-t és néha Heimdallr-t kivéve. Az őszintét megvallva addig sem tud más befolyásolni engem a döntéseimben és nem kell választanom. Nem szívlelem, hogyha megkérdőjelezik a döntésemet és a jól bevált módszereimet, ennyi az egész. Ha valakinek jogában áll ilyet tenni, az Sol, de még ő sem az a fajta, aki beleszól az én ügyeimbe. Én is csak annyit kérek tőle, hogy maradjon mellettem vagy legalább a közelemben. Szörnyű beismerni, hogy így függők tőle, de legalább én itt vagyok neki, amikor mindenki más hátat fordít neki. Az ő kedvéért döntöttem úgy, hogy vele tartok és hátra hagyok mindent, ami a megszokott volt. Ha nem lennék vele itt Midgardban, ki tudja mi lenne velem. Szóval meghoztam a döntést és az ő útjához hasonlóan én is szépen mellette haladok. Az ellenségeim szerint hűvös vagyok •

 Természetesen sosem értettem meg, hogy mit akarnak tőlem vagy miért akarnak elpusztítani ok nélkül. Teljesen megérteném, hogyha ártanék valamit és piszkálnám azokat, akiknek böki a csőrét a Hold létezése. Persze nem mondom, hogy nem vagyok olykor az éjszakák csodált tárgya, aki villogó kincses csillagokkal szórja tele az égboltot és azt a csodát birtokolnia kellene valakinek, ami a nyomomban hátra maradt. De mindenkit jogtalannak tartok rá, még magamat is. Sose szívleltem azokat a követelőző személyeket, akik minden kincsért cserébe Sol-t és engem akartak a jussuknak, sok más sorsfordító dologgal együtt, amit senkinek sem lenne szabad birtokolnia, még az isteneknek sem. Ezért fáradozom azon, hogy úgy tűnjek, mint akinek nincsen sok érzése. Mindenkitől elhidegülök, aki közeledni próbál felém. Az én feladatom nem az, hogy történelmet írjak és legendává váljak vagy imádjanak. De ha szeretnek és tisztelnek azt elfogadom, csak nem az üldözőinktől, mert ők úgy vágyják a halálunkat, ahogy senki más nem vágyja az életünket. Itt Midgardban az ismeretlenektől is elzárkózom egy kicsit, túl bizalmatlan vagyok velük szemben. De ha úgy látom hűségesek és a javamat akarják, akkor tudok kedves is lenni, ha akarok. Szövetségesekre mindig szükség van, főleg, ha az életed forog kockán és el kell rejtőznöd az üldözőidtől. Ez nem kis segítség, főleg, ha még szavahihető midgardit sikerül találni. Rájöttem, hogy pénzért bármit megtesznek. Bármit. Kiváltképpen, hogyha szükségük van arra a pénzre. A nyomunkban loholó bestiákat pedig már megszokásból igyekszem lehagyni magam mögött. Ha valamit, hát őket nem tudom és nem is áll szándékomban megszelídíteni. A bennük lévő hatalomvágy és vérszomj, olyasmi, amit az elpusztításunkra neveltek. Nem mondom, hogy ez is, mint sok más balsors a többi isten hibája, de félni és elveszíteni azt, ami örökké az övék kell, hogy legyen, elég komoly kockázattal jár. Élni, létezni még az istenek is szeretnek és van bennük is élni akarás, ezért persze, hogy gyűlölik és félik azokat, akik árthatnak nekik. Csak azt bánom, hogy mindig belekeverik a Napot és a Holdat is az üzleteikbe. Senki nem birtokolhat minket, kár, hogy nem értik meg szép szóval. Szerintem kifürkészhetetlen vagyok •

A Hold sokat emlegetett két oldala pontosan jól tükrözi azt, ami én magam is vagyok. Az egyik részem, amit Sol fényessége táplál a kedvesebbik felem, aki mindenkit megsajnál, szán és utat mutat. A másik pedig az a sötét és hűvös rész, ami megmutatja, hogy nem hagyom befolyásolni magam az érzéseim által, hogyha valamiben döntést kell hozni. Mindig komoly képet vágok, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet mosolyt csalni az arcomra. Van, hogy én magam próbálok meg humorizálni és azzal elijeszteni az árnyakat a közelemből, kevés sikerrel. Nem vagyok egy született humorista, a kapcsolataimat sem tudom normálisan fent tartani. Nem szeretek kötődni másokhoz ez a nagy bajom. Inkább az a személy vagyok, aki nem az élet habzsolásáról híres, aki nem azzal tölti a midgardi létezését, hogy egyik buliból a másikba menjen kocsmáról kocsmára. Arról van szó, hogy nem akarom felvonni magamra mások figyelmét. Főleg olyanokét, akiknek nem lenne szabad tudniuk arról hol vagyunk Sol-al. Sol-al szemben persze nem vagyok ilyen. Ha valaki akkor ő ismer annyira, hogy csak azért vagyok ilyen zárkózott, mert senkit nem akarok arra ítélni, hogy belepusztuljon a hiányomba. Nekem feladatom van, amit nem vehetek félvállról. Ha ennek az az ára, hogy akár más szívét is összetörhetem, aki sóvárog értem, akkor azzal is szembe nézek. Amióta megjósolták a „halálomat” azóta nem is nagyon vágyom arra, hogy szeressenek. Félek gyászt hagyni magam után, ez elég egyértelmű szerintem. Abban meg a rémálmaim sem segítenek, hogy erre ne emlékezzek nap, mint nap. Szóval igen, ezért is vagyok vagy tűnők zárkózottnak egy kicsit.

PLAY BY Chad Michael Murray

ÉLETKOR kortalan

FOGLALKOZÁS grünerløkka-i lovarda vezetője

Kezdetben nem voltam tisztában a képeségeimmel és a rendeltetésemmel sem. Úgy is tűnt, mintha céltalanul bolyongnék Sol közelében. Talán ezt elégedték meg az istenek és „kárhoztattak” minket arra, hogy a Nap és Hold szekeret vezessük míg a világ a világ. Talán irigykedtek Mundilfari erejére is így akarták megbüntetni őt, hogy elválasztanak minket egymástól. Nem is tudom, azóta sem jöttem rá és nem igazán ástam bele magam mélyen a dolog legmélyére. Mindenesetre, ha elsőre úgy tűnt nem szeretem a feladatomat, akkor csak azért tettem, mert Sol kedvében akartam járni. Neki sokkal többet jelentett az apánk mellett lenni, mint nekem. Nekem pedig csak ő volt a fontos, mert olyan fény vette őt körül, ami mellett én csak elbújni vagyok képes, de mégis erőt ad a jelenléte. Az ikertestvérem, nem a szerelmem, ettől függetlenül ahogyan mellette erősnek érzem magam úgy nélküle gyöngének és halványnak. De ezt jó sokáig észre sem vettem, vagy hogy egészen pontos legyek, nem tűnt annyira szembe tűnőnek a nyilvánvaló. Sol nélkül édes keveset érek és inkább a kis parazita ikertestvér vagyok, aki függ tőle, mint az erős és független. Ezeket a gondolatokat természetesen még vele sem osztom meg. Valószínűleg kinevetne és azt mondaná, hogy ő sosem gondolt rám így, nekem sem kellene így gondolnom magamra. Nem is gondoltam magamra sokáig így, a feladatommal foglalkoztam. Sokáig büszke is voltam erre a feladatra, igyekeztem jól teljesíteni, hogy a többi isten ne is vegye észre, ha hibáznék. Talán ennek köszönhetjük, hogy egy páran megirigyelték a Nap és a Hold váltakozó rendszerességét, ami az időnek értelmet adott és jelezte, hogyha valaki már elkezdett öregedni és veszíteni az erejéből. Nem tudom miért kívánták óriások, törpék és egyéb hatalmasok a mi birtoklásunkat, de valahányszor megcsapta a fülem „A Napot és a Holdat akarom cserébe…” vagy ehhez hasonlók, egy kicsit elöntött a méreg. Mégis miért akarnak minket birtokolni? Vagy ami még rosszabb, bezárni, hogy az idő megálljon és rendszertelenség uralkodjon a világok felett? Én már akkor tudtam, hogy senki nem birtokolhat minket, amikor először hagyta el valakinek ez a száját… Az istenek meg tehetetlenek voltak, hogyan ígérhetnék oda valakinek a Napot és a Holdat?

[iasonmallory]

#1 Katrine Bergström

KATRINE BERGSTRÖM halandótüske rán szemében / aegir kryptonitja A családom szerint a végtelen szeretet forrása vagyok •

 Azt kérdezed, hogy miért tartanak ilyennek és miért ne valami másnak? Mert mindig is az a személy akartam lenni, akire kiskoromban nekem is szükségem lett volna, ha a szüleim nem nyújthattak támaszt. Így mindig kedvesen viszonyultam másokhoz és a világot is úgy szemléltem, mint egy lehetőséget arra, hogy a bennem lévő szeretet másokkal is megosszam. Kezdetben olyan tizenévesen nagy családot szerettem volna, legalább hat gyerekkel mert akkor még nem is tudtam igazán, hogy mit kívánok és ez mennyire más lesz amikor eljön az idő, hogy gyermekeim legyenek. Ez persze nem lenne elég, mert ennél is több unokákat képzeltem a hat gyereknek legalább három gyereke és így tovább. Végezetül pedig mindezt egy olyan férj mellett megélni, akivel együtt tudok örülni a boldog pillanatokon és akivel együtt tudok szomorkodni vagy sírni a nehéz pillanatokon míg a világ a világ és azon is túl. Naiv voltam akkor, mert a világot megakartam tölteni a szeretetemmel, hogy a kezeim alatt minden összeroppanjon, ami gonosz és a magányossággal kecsegteti az embert. De ez az álmom lassan homályba merült, már nem akartam hat gyereket és ennél is több unokát csak megvédeni azt, ami maradt ebből. Egyedül nevelni két csíntalan fiút és közben arra koncentrálni, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt nem volt kis feladat, de figyeltem rájuk. Gondoskodtam róla, hogy kellő kedvességet, anyai szeretet és biztonságot érezzenek akkor, ha mellettem vannak vagy ha egyedül érzik magukat, de eszükbe jutok. Ha bajba kerülnek sem az az első gondolatom, hogy milyen szörnyűek és bár másmilyenek lennének, hanem az, hogy talán nem adtam nekik elég szeretetet, hogy nem érzik eléggé milyen fontosak a számomra, hogy a szeretetem nem szűnik meg egyik napról a másikra, egyik megbocsáthatatlannak látszó tettüktől sem válik semmisé az irányukba. Talán emiatt van, hogy nem tudok haragudni úgy tiszta igazán az apjukra sem, hiába hagyott olyan sokszor magamra éveken keresztül. Mert nehezemre esik haragudni, mert tudom, hogy a harag csak keserűséget okoz, ami egyszer csak teljesen felemészt és keserűségemben már nem is ismernék magamra. Nem vagyok kígyó természetű, nem mérgezem a környezetemet azzal, hogy mások után áskálódjak és a hibájukat folyton az orruk alá dörgöljem. Inkább az vagyok, aki egy biztos pontot jelent, hogy a világban nincs minden elveszve, mert a sok gonoszság és irigység mögött mindig ott a szeretet és a kedvesség is. Persze ezzel a kedvességgel nem mondom azt, hogy nem kell vigyázni. De kell. Főleg az idegenek előtt. Amikor mi a barátságunk jeleként vagyunk kedvesek és megbízhatóak, nem pedig azért, mert akarunk tőlük valamit. Sok kínos mondattól megóvnánk magunkat, magamat, de ki mondta, hogy a rossz nem érdemel szeretetet és nem létezik igazi megbocsátás azoknak, akik rászorulnak vagy éppen erre van szükségük ahhoz, hogy a lelküket megnyugvás fogja el. Hogy még számukra is van, lehet remény. Az ellenségeim szerint hajthatatlan vagyok •

 Érdekel, hogy miért gondolnák rólam azt, hogy hajthatatlan vagyok? Elég egyszerű. Talán a szeretetéhségemből fakad, hogy vágyak olyasmire, ami még nem az enyém és talán sosem lesz az, de motiváló célnak, amit el akarok érni pont elég. Ha nem lettem volna arcátlanul naiv és hiszékeny abban, hogy amit a fejembe vettem elérhetek, most nem lennék itt. Nem hoztam volna a fejemre mások haragját és a családoméra sem. Hogy mivel tudok kiborítani másokat? A létezésemen és a fiaim létezésén kívül? Hogy makacsan kitartok minden mellett. Reménykedem. Rögeszmésen. Kapaszkodom valamibe, ami pengeélen táncol, és ha nem lennék ilyen már rég bedobtam volna a törölközőt, hogy más a bukásomnak, a kudarcomnak örüljön. De nem tettem. Ha valamiért, hát megtanultam, hogy a családomért megéri kitartani, küzdeni és mellettük lenni, amikor mindenki más elfordul tőlük. Szörnyen utáltam azokat a pillanatokat amikor kétségek között hagytak és nem mondtak semmit sem, mert attól tartottak, hogy nem érteném meg mi megy végbe bennük, hogy mit miért tesznek. Utálok tehetetlen lenni, akaratos és követelőző, hogy márpedig avassanak be engem is ebbe vagy abba és ne a hátam mögött oldják meg a megoldhatatlannak látszó dolgokat. Úgyis rosszabb, ha utólag tudom meg, még ha jó véget ért a dolog, akkor is. De addig amíg ordít rólam, hogy megint kimaradtam valamiből és gyanakodom, nem tudok nyugodni és nem tudok úgy tenni, mintha nem azon filozofálnék, vajon mi történik vagy történt éppen. Ezért megakarom tudni, minél előbb annál jobb. Nem akarom hiú ábrándban ringatni magam, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy a szeretteimnek semmi baja, mert tudom, hogy egyhamar nem lesz nyugalom körülöttük. Félistenek. Mégis, hogy lehetne egy félistennek nyugalma? Ha valaki megmondja nekem a választ, azonnal elkezdenék intézkedni… Nem, nem tudnék. Nem tudnék semmit sem tenni. De nem hagynám magam. A legreménytelenebb helyzetben is kitartanék és küzdenék. Miért is adnám meg valakinek a bukásomat jelző édeskés ízt, amikor még annyi feladatom van az életemben. Még nem láttam az unokáimat, akikkel megakarok ismerkedni és remélem nem kell már hetvenéves koromig várnom rájuk, amikor ahhoz is idős leszek, hogy az ép eszemnél legyek. Igazából félek az elmúlástól, hogy semmi nyomot nem hagyok a világban magam után. Ezért is ragaszkodom ennyire az életemhez, a fiaim biztonságához és a békés élethez, ami sosem járt ki nekem úgy tiszta igazán. Mindig fájt valami miatt a fejem. De biztos vagyok abban, hogyha nyugalmas lett volna az életem, akkor most nem lennék ennyire határozott azzal kapcsolatban, amit még meg akarok élni a hátralévő életemben. Szerintem kitartó vagyok • Szerintem nem kell megmagyaráznom, hogy miért gondolok magamra kitartóként. Élő példa, hogy éveken keresztül vártam és vártam reménytelenül a vízparton, mégsem adtam fel. Mégsem léptem túl a történteken. Mindig a reménytelen helyzetekre mondtam azt, hogy igenis lehetséges, hogy van remény, hogy van miért kitartani. Hogy mindenhez csak idő kell és végül sikert érünk el, akármibe is kezdjünk bele. Csak gyakorolni kell, küzdeni, nem feladni és nem is finnyáskodni, hogy ez túl nehéz. Minden csak addig nehéz, amíg nem tanultunk vagy gyakoroltunk eleget. Ha rájövünk a titok nyitjára akkor minden megy, mint a karikacsapás. Mindig is az ilyen elveszett és reménytelen emberek voltak a gyengéim, akikről nem akartam lemondani, még úgysem, hogy mások már rég feladták volna. Valójában az a bajom, hogy nem tudok úgy elég erősen és határozottan nemet mondani és utálok megbántani másokat. Szándékosan legalábbis eszemben sincs. De az idő és a várakozás ettől függetlenül nem az én javamat szolgálja, mert öregszem, már nem vagyok tizenéves. Hogy fel kellene adnom a reményt? Nem. Soha!!!

PLAY BY Carla Gugino

ÉLETKOR 56

FOGLALKOZÁS Anya, titkárnő, táncoktató.

A KARAKTER keresett

HIRDETŐ Bergström fivérek és Aegir (meg egy kicsit szerintem Aviva is várt)

FŐ KARAKTEREM KitKat (ő az)

Katrine Bergström naplója (részletek) 1986. november. 29, Oslo

Sosem tartottam magam túlságosan nagy naplóírónak, de most valamiért úgy gondoltam itt az ideje, hogy az emlékeimet és az érzéseimet megörökítsem, ha nem is különösképpen neked, inkább magamnak. Amíg leírom mit éltem át, addig nem fogok azon rágódni, hogy nem vagy itt. Tudod egy kicsit féltem, nem voltam felkészülve a szülésre, nem voltam felkészülve az anyaságra, de most, hogy a karjaimban tarthatom őt, minden kétségem elmúlt. Már nem félek, már nem érzem azt, hogy egyedül fogok meghalni reménytelenül. Most már alszik egy kicsit, eddig nem akarta elengedni a kisujjam és nem tudtam a minap vásárolt piros füzettel foglalkozni. Axelnek neveztem el, mielőtt megkérdeznéd, nem, egyáltalán nem Axl Rose inspirált arra, hogy a fiamnak is ezt a nevet adjam. Nem a hosszú hajú pasik a zsánereim és esküszöm, hogy a fiamnak sem engedem, hogy olyan hosszú loboncos haja legyen. Kiráz a hideg is a gondolatra. Tudom, hogy még picike és még sokat kell megélnie ahhoz, hogy nagy legyen csak kíváncsi vagyok. Vajon milyen lesz, ha felnő? Megígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy szeretetreméltó legyen és erős. Nem akarom, hogy hiányt szenvedjen szeretetben. Ő azt érdemli, hogy szeressék. Bár az apám azzal nyugtatott, hogy a karrieremnek búcsút mondhatok mégsem adom fel az álmom. Azt mondja haragszik. Nem csak rád, hanem rám is. Sokat sírtam emiatt. A szavai olyanok voltak, mint a kés, ami egyre mélyebbre hatol a sebben, de pár napja, amikor meglátta az unokáját, mintha megváltozott volna az arckifejezése és a hozzáállása ahhoz, hogy nagyapa lett. Azt mondta, hogy haza mehetek és nevelhetem náluk a fiam, amíg önálló nem leszek és meg nem tudok állni a saját lábamon. Anya is hazavár. Azt hiszem biztonságban leszek otthon. Nem kell aggódnod miattam. Csak hiányzol. Még nem tudom, hogyan fogok megbirkózni ezzel a feladattal.

1987. május. 16, Oslo-i tengerpart

Mára nem terveztem nagy ünnepséget, szóltam is a szüleimnek, hogy későn fogok haza jönni Axel-el és ha keresnének, akkor tudni fogják, hogy hol keressenek. Ha nyugalomra vágyom mindig idejövök és magammal hozom most már a fiunkat is. Már nem féltem őt a friss levegőtől, nem félek attól, hogy megbetegedhet és a tudatlanságom miatt valami baja történhet. Nem tudom, hogy figyelsz-e minket, hiszen sosem adsz semmi jelet, de úgy gondoltam, hogy ma megmutatom neked őt, hátha mégis. Csak azt szeretném, hogyha látnád milyen csodás kisbaba és nem csak rám hasonlít, hanem van benne valami, amit nem tőlem örökölt. Egy kicsit örülök, hogy gügyög és nem érzem magányosnak mellette magam, olyan mintha azt mondaná „Nyugalom anya, ha apa nem is én itt vagyok melletted.” Persze nyilván semmi ilyesmiről nincsen szó. Az is lehet, hogy éhes vagy megint a zörgőjét szeretné, amivel babrálhat és leköti a figyelmét. Szerencsére vagy sem, de a cuclit nem hajlandó befalni, szóval kicsit később nem lesz fejfájás megválni tőle, ha rászokna, mert nem fog. Elvittem őt oda, ahol először partra léptél és találkoztunk. Most is gügyög valamit és mocorog a karjaimban. Bárcsak megértenénk egymást. Már nagyon vágyom arra, hogy beszélgethessek vele és ne csak egysíkú monológjaim legyenek, mert bár hiába beszélek hozzá ő még nem tud válaszolni. Nem vagyok türelmetlen, csak olyan más lenne, hogyha te is a karjaidba foghatnád őt és látnám az arcodon, hogy mit érzel akkor. Nem vagyok hálátlan, nem követelem, hogy gyere vissza és neveljük együtt őt. Tudom, hogy sokat kérek. Csak hiányzol. Már nem kesergek annyit, de még mindig képtelen vagyok elfogadni, hogy egyedül vagyok a fiammal most itt.

1987. október. 13, Frogn

Emlékszel Hilde Nilssenre? Rengeteget beszéltem neked a legjobb barátnőmről, amikor még itt voltál. Nem tudom mi ütött belé vagy hová gondolt, de elhívott a nagyszüleihez, akik Frogn községében élnek és szükségük van egy kis segítségre. Csak a szokásos. Rendbe tenni a kertet, gondozni a virágokat, amik ilyenkor nyílnak, leszedni a gyümölcsöt és cserébe kapok egy kis – vagy inkább a nagyszülőket ismerve – nagy adag termést, amivel nem tudok mit kezdeni. Nem hagytam Axel-t magára, most éppen a babakocsiban pihen amíg mi a ház körül dolgozunk. Hilde bemutatta nekem a barátját és a barátja fivérét is. Ők szintén azzal a céllal vannak itt, hogy segítsenek a nagyszülőknek, nem kell félre értened a dolgokat és nem is kell felháborodnod. Én már megtettem helyetted. Amikor kettesben maradtunk – vagy inkább hármasban Axelt beleszámítva – Hildevel akkor furcsa mód sokat kérdezgetett, hogy mit gondolok Vidar testvéréről, Hansról. Érdekel, hogy mit gondoltam, hogy mit éreztem, amikor kezdtem kapizsgálni, hogy miért vagyok valójában itt? Kényelmetlenül éreztem magam, legszívesebben fogtam volna a fiamat és gyalogszerrel hazaindultam volna, csak ne kelljen nyomatékosítani, hogy nincs szükségem kerítőnőre és más férfira az életemben rajtad kívül. De Hilde nem értette volna meg, mert ő nem ismert téged úgy ahogy én és nem tudott rólad semmit sem, mert nem beszéltem sokat rólad és ő nem is nagyon hozta fel a dolgot. Biztos voltam benne, hogy valahol mélyen azt hiszi csak egy pórul járt lány vagyok, akit ott hagytak terhesen és… Nem akarok erre gondolni. Csak kihoztam Axelt a frisslevegőre és magamhoz öleltem, hogy egy kis megnyugvást kaphassak tőle. Mondd, hogy hiheti valaki azt, hogy másra sem vágyom csak egy másik férfi megnyugtató jelenlétére az életemben? Kérlek, magyarázd meg, hogyan… nem lehetek ennyire kétségbeesett ábrázatú vagy igen? A fiam egészséges, szépen cseperedik, nem értem mi üzenheti azt, hogy bajban lennék vagy nem tudnék megbirkózni a nevelésével? Megjegyzés: Hans kedves, idősebb nálam, de nem az esetem és ami a legfontosabb ő nem Te vagy! Szóval sem most, sem máskor nem lesz szükségem a hozzá hasonlókra, ezt megígérem.

1997. január. 14, Lørenskog-i falumúzeum

Gry Krogstad meghívott engem és a kis tánccsoportomat, hogy egy ünnepség keretein belül adjunk elő valami hagyományos norvég táncot. Ő a múzeum igazgatójának a lánya, azt hiszem a szülei idős kora miatt most ő az, aki a kezében tartja a múzeum irányítását és az ilyen kisebb összejövetelek megszervezését. Axelt is magammal hoztam, hogy tanuljon valamit a norvég hagyományokról, mert a falumúzeum messze híres a kultúra és a hagyományok őrzéséről. Persze aláírom nem egy osloi múzeum és itt valószínűleg nem fog a vikingekről hallani, de most nem is kell. Pusztán láttam rajta, hogy egy kis kikapcsolódásra van szüksége, mászkálásra és a helyi gyerekek szerintem elég nyitottak arra, hogy vele játszanak s, ami a legfontosabb van süti és rengeteg üdítő, amit én nagyon ritkán engedek meg neki. De ma kivételt tettem. Hagytam, hogy játsszon a helybéliekkel, elfeledkezzen arról, hogy mi van az iskolában. Hogy esetleg piszkálják mert nem ismeri az apukáját, ettől függetlenül ő mindig odarajzolt valakit mellém kisebb korában, amikor a családjáról kellett mesélnie. Ott voltak a szüleim, kicsi dagi pálcikaemberként, én, ő és te is egy szigonnyal a kezedben – remélem nem az ördög vasvillája akart eredetileg lenni – már nem emlékszem milyen okból került oda, de biztos nem azért, mert azt szerette volna hinni, hogy egy vasvillával gazdálkodsz egy farmon és ezért nem vagy itt velünk. A rajzát anno ide is beragasztottam. Majd visszakeresheted Axel 23. rajza néven szerepel itt, még ’93-ból. A tánccsoport előadása jól alakult, mindenkin látszódott, hogy örül amiért megtudta mutatni mire képes hiba nélkül. A próbákon mindenki bezsongott a gondolattól, hogy egy ilyen kis mégis mások számára fontos eseményen részt vehetnek. Elárultam nekik, hogy az újságtól is itt lesznek és a fényképünk akár bele is kerülhet egy lapba. Talán nem kellett volna ekkora nagy súlyt helyeznem a vállukra, de legalább felkészülten érte őket, amikor a Nordlys hírlap egyik riportere interjút készített a kiváltságosokkal. Nem gondoltam volna, hogy egy észak norvégi lap érdeklődni fog egy itteni eseményért, de örültem, hogy ha csak egy rövidke cikk erejéig is, de a táncakadémia csoportja híresebb lett. Sokkal motiváltibbak lettek és határozottak, hogy a tánccal szeretnének foglalkozni és őrizni a hagyományokat, de nem csak, mert mindennemű táncstílusra nyitottak. Ezen a napon persze a hagyományos norvég néptáncot kellett előadniuk, a hallinget. Biztos téged is megmosolyogtatott volna, hogyha láttad volna a táncosaimat.

2003. október. 19, Oslo

Őszinte leszek veled, már kezdtem feladni, hogy csak várok rád és te nem jössz, amikor újra felbukkantál. Nem tudtam mit kellene éreznem vagy hogyan. Haragudjak rád? Legyek dühös? Toljalak el magamtól és küldjelek vissza oda, ahonnan jöttél? Tudod milyen régóta vártam rád? Szerinted könnyű szívvel becsuktam volna előtted az ajtót és bezárkóztam volna a házba? Nem ez történt. Éveken keresztül arra vártam, hogy újra láthassalak, hacsak egy pillanatra is. Persze, hogy nem az lesz az első gondolatom, hogy elküldjek. Nem is akartalak elküldeni. Nem is lett volna erőm hozzá. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy így tegyek. Ha kis időre is, de annyira szívesen bemutattalak volna Axelnek, hogy legalább fogalma legyen arról nagyjából hogyan nézel ki, mi az, amit úgy megszerettem benned, hogy nem vagyok hajlandó más férfiakkal ismerkedni olyan szándékkal. Legszívesebben dicsekedtem volna arról, hogy milyen okos és ügyes fiú, előszedtem volna az összes oklevelét és díjait, csak hogy a képedbe dörgöljem mennyi mindenről maradtál le, mennyi mindenen nem vettél részt. De képtelen voltam tizenhét évet összesűríteni neked egy múló pillanatba. Panaszkodni akartam, hogy mennyi minden rossz történt, ezekről azonban hallgattam. Nem tudom hogyan reagáltál volna a sok furcsaságra és azt gondoltam, hogy biztosan kimagyaráztad volna valamivel a dolgokat, ami csak az én megnyugtatásomra szolgált volna. Nem akartam gyöngének tűnni. Azt akartam, hogy lásd erős vagyok, független és sikerült felnevelnem a fiunkat egyedül, nem vallottam akkora nagy kudarcot. De elég volt hozzám érned, hogy ez a határozottság eltűnjön. Most nem akarok részletekbe menni, hogy mennyire másképpen képzeltem el a viszontlátást és egyáltalán nem így terveztem ezt. Valahol egy kicsit mélyen legbelül haragudtam volna, hogyha nem úgy történnek a dolgok, ahogy történtek. Nem mondtam, de hogyha nem állítottál volna be egy esős napon hozzám, akkor talán képes lettem volna idővel elfogadni, hogy mégsem jelentek olyan sokat neked és elengedtelek volna… talán úgy, a halálom körül. Mert ha megjelensz, ha nem úgyis bolondul reménykedtem volna. Hazudnék, ha azt mondanám szívesen engedtelek el a karjaim szorításából és nem könyörögtem volna neked, hogy ne hagyj magamra. De te nem vagy egy hétköznapi férfi és ezzel tisztában vagyok, csak még nem fogadtam el, hogy ez azt is jelenti éveket kell várnom rád, az érintésedre, a szeretetedre, mindenre ami te vagy.

2004. július. 22

Tudod hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem ettől a szüléstől egy kicsit. A korombéliek már nem egy újabb gyerkőc érkezését tervezik, hanem a meglévőket nevelgetik és terelgetik a legjobb úton a jövőjük felé, amit biztosítani tudnak nekik. Nem mondom, hogy nem hosszú beszélgetések és magyarázkodások vannak a hátam mögött Axelel, aki még mindig nehezen hisz az apja létezésében. Azt hiszi, hogy én… Ne haragudj, nem akarom leírni a kétségeimet ezzel kapcsolatban, valószínűleg idővel majd megbékél a gondolattal, hogy nagytestvér lesz és el kell fogadnia, hogy egy kicsit boldog vagyok. Hamarosan bejön megnézni a kis öccsét. Félek, hogy mit fogok látni a szemében. Először ugyanolyan megvetést, mint az apáméban évekkel ezelőtt, de végül enyhülést, amikor meglátja Aaront? Így neveztem el. Nem tudom mennyire tetszik neked ez a név. Csak azért akartam neki is a betűs nevet adni, mert… most nem akarok magyarázkodni, hogyha érdekel és úgy gondolom tudnod kell róla vagy nem jönnél rá magadtól az okra, akkor majd elmondom, de csakis akkor. Ő már most több odafigyelést igényel, mint Axel. Kicsit sírósabb, ha magára hagyom és visszateszem a kis ágyba. De a nővérek megnyugtattak, hogy ez általában így szokott lenni. Az első gyermek amilyen nyugalmas és békés, addig a következő már mindent bepótol, amit az elsővel elmulasztott az anya. Nem fogom túlságosan elkényeztetni, vagy legalábbis igyekszem. Ám van egy olyan érzésem, hogy hosszú álmatlan éjszakáim lesznek, ettől függetlenül megéri a karjaimba venni őt és ringatni. A sírást leszámítva édes kis baba, akinek köszönhetően, képtelen vagyok haragudni rád vagy magamra. Ő is egy csoda az életemben. Ha egyenlőek lennénk és te velem lehetnél és esetleg sokkal hamarabb született volna meg, hiszem, hogy nagyon boldogok lettünk volna. De nem vagyunk egyenlőek. Neked megvannak a saját okaid arra, hogy miért légy távol és én nem követelőzhetek. Kétlem, hogy meghallgatnál. Kétlem, hogy bármit számítana az én véleményem. Kétlem, hogy… Nem, azt nem kétlem, hogy szeretsz. Ha nem így lenne, akkor most nem tarthatnám a karjaimban Aaront. Szeretem a fiainkat és bár nem vagy folyton folyvást mellettem, téged is szeretlek, csak szeretném, ha tudnád. Vajon tudod anélkül is, hogy nem beszélünk, hogy nem osztom meg veled az örömömet és a bánatomat?

2010. augusztus. 2

Fél éve nem írtam semmit sem, ne haragudj, de túlságosan elfoglalt voltam ezért most pótlom a lemaradást. Érdekel, hogy mi minden történt fél év alatt? Nos, most már hivatalosan is megszereztem az egyetemi diplomámat és egy hónapja felvettek, mint titkárnőt az osloi egyetemhez. Itt tanultam, ezért amikor megláttam a kiírást, hogy alkalmazottat keresnek, gondolkodás nélkül jelentkeztem az állásra. Függetlenül attól, hogy idős koromra szereztem meg egy másik diplomát, amivel jobban érvényesülhettek és eléggé leköt, jól éreztem magam itt. Nem voltam az az éltanuló, a fiatalokkal nehéz felvenni a versenyt, de azért egész szép eredményt értem el. Szerintem büszkévé tettem a fiaimat, ha Aaront nem is, Axelt biztosan. Tudod ő jobban megérti, hogy mit miért teszek. Aaron még kicsi és csak azt látja, hogy nem foglalkozom vele annyit, mint régen. Ha tudná, hogy ezt is miatta teszem és Axel miatt. Kicsit szégyelltem, hogy hiába értelmes felnőtt fiú, aki már elkezdett dolgozni és a függetlenedés előtt állna meggátolom őt azzal, hogy néha napján pénzt küld haza a fizetéséből. Holott nyugodtan félre tehetné, építgethetné a jövőjét, de én százszázalékosan rászorulok a segítségére. Ebből a nagy teherből akartam egy kicsit levenni a válláról. Nem mondtam el neki, hogy amit tőle kapok, azt mindig félre teszem és csak annyit veszek belőle el, ami végszükség esetén kellene. Egy nap vissza fogom adni neki, amikor eljön az idő, hogy neki legyen szüksége rá, nem pedig nekünk Aaronnal. A táncoktatást sem hagytam abba, tudod van, ami nem változik és amit nem tudok befejezni csak úgy. Már túlságosan a részemmé vált, hogy másokat tanítsak, így minden szerda és péntek délután táncórákat adok. Van, akinek szüksége van plusz órákra is, azokat a hét többi részében intézem, szintén délután. Az egyetemi ügyek nem intézik el magukat egy csettintésre, négyig lefoglalnak valamivel. Sokat beszélgetek a munkatársaimmal. De most, hogy itt vagyok, végre átlátom mi is megy végbe. Egy kicsit rendet tettem itt, akkora fejetlenség volt. Már nem kell felesleges köröket tenni egy igazolásért, amit a hallgatók kérnek. Amíg nem dolgoztam itt, megszenvedtem a titkárnőkkel, de most, most minden olyan más. Lehet, hogy te nem szeretnéd ezt a munkát, mert egy idő után monotonná válik, de nekem jól esik segíteni másokon és informálni őket. A számítógép kezelésétől se irtózom, szerintem kezdek belejönni. Sokat segít, hogy Axel volt kedves és elmondta, hogy feleslegesen esem pánikba, ha elsőtétül a képernyő miközben gépelek. Az is lehet, hogy megmozdult a monitor kábele és vissza kell nyomni a helyére, vagy alvóba tettem a képernyőt, mert már nem tudom melyik gombot nyomtam meg. Szóval mindenre van megoldás, legalábbis ami a technológiával kapcsolatos biztosan.

2018. március 5.

Ez az utolsó naplóbejegyzésem. Nem untam meg hozzád írni és megörökíteni mindent ami velünk történik és csak a jó dolgokról mesélni neked, de az az igazság, hogy számos dologról nem beszéltem neked ami megtörtént velünk. Nem akarom, hogy felhergeld magad és nem is azzal a céllal hoztam létre a naplóimat, hogy panaszkönyv legyen belőle, amit majd átadhatok neked. Elég ha annyit írok le, hogy Aaronnak nagyobb szüksége van rám, mint gondoltam. Hisztérikusabb. Vagy nem is tudom, hogy miként jellemezem őt. De hamar felhergeli magát a legapróbb dolgokon és ijesztően produkálja magát, hogy észrevegyem és… Eddig nem említettem mennyire heves természetű és nem az utolsó pillanat lesz, amikor erről írok, hogy tisztán láss velünk kapcsolatban. Nem is ez a lényeg. Nem fogok arról írni, hogy mennyire elkényeztettem őt és miattam lett ilyen. Ezt még neked sem vallanám be, nemhogy magamnak. Ma amúgy sikerült rávenni őt, hogy segítsen egy kicsit nekem almás pitét készíteni. A közeli boltban vásároltam abból a piros édes almából, amiről olyan sokat beszéltem. Ha ráharapnál biztosan te is a mennyekben járnál az édes íztől és megértenéd, hogy miért ez a kedvencem. Nem hétköznapi almafaj. Azt hiszem hasonló termett meg a nagybátyám kertjében is, amíg el nem adta a házát és öregotthonba nem vonult, hogy majd biztos kezek között halhasson meg, amikor eljön az ideje, hogy búcsút mondjon az életnek. Gyerekként szerettem oda járni és ha lett volna elég pénzem, akkor nem hagyom, hogy eladja a házát s, beköltözzenek a helyére mások. Nem, nem irigylem azoktól, akik megvették az ő házát, mert tényleg békés hely, meseszép és még most is az lenne, hogyha a kert háromnegyedét nem számolják fel egy medence kiépítése miatt. Az édes piros almafák útban voltak, nem értékelték a gyümölcsét, ezért csak a barackfákat és némi szilvafát tartottak meg. Én mondom nem is értem milyen ember az, aki nem szereti az almát. Mindegy, nem fogom és nem is szeretném megtudni az okokat, tekintve, hogy nem járok arrafelé. Nincs időm. Most azon vagyok, hogy lefoglaljam Aaront és rájöjjek mi az, ami megnyugtatja őt. Remélem, ha kap egy kis almás sütit máris jobb kedvre derül, pláne úgy, hogy ő is segített az elkészítésében. Képzelheted, tiszta almareszelék volt a konyhapult és a padló is. Megjegyzés: Nem tudom, nem hiszem, hogy a naplóimat a kezedbe fogom nyomni, de ha mégis rájuk találnál és kérdőre vonnál miért nem mutattam meg neked előbb, csak arra kérlek, hogy ne légy mérges. Jó okom volt rá. Nem akartalak kizökkenteni téged a dolgaidból és befolyásolni a bajaimmal és az érzéseimmel. Így is sokat kérek tőled. Így is sokat akarok. Nem akarom, hogy miattam választanod kelljen a feleséged és köztem. Önző lennék, ha így akarnám, mert amíg ő örökké él, addig én nem leszek melletted. Nem is lehetek melletted. Az én életem véges. De tudd, hogy semmit sem bántam meg és mindvégig szerettelek. Szerettelek még akkor is, ha néha keserűség fogott el, hogy magányomban nem tudtam mihez kezdjek és mit tegyek, hogy kétségbe voltam esve. A fiaimban mindig örömömet leltem, még akkor is, ha veszekednem kellett velük vagy ha nem tetszett, hogy már nincs akkora nagy szükségük rám, mint nekem rájuk. Minden baj és kockázat ellenére szeretem őket, ahogy téged is. Van bennük valami, ami nem én vagyok, hanem te és ez örömmel tölt el. Remélem egy nap te magad is meg fogod ezt tapasztalni, ha találkozol velük. Szóval igazából csak azt akarom leírni végül, hogy nézd el a sok szó ismétlést és az is-fetisizmusomat, mindig gondolkodás nélkül leírom a neked szánt gondolataimat.

Szeretlek, Katrine.

2018. március 5. délután 7 óra, 37 perc. Oslo

+ Az elmúlt néhány évben történtekről röviden

Sok mindenen mentem keresztül. Sok aggodalmat és fájdalmat kellett megtapasztalnom. Axel halálhírével nem tudtam megbirkózni. Nem akartam elfogadni, hogy esetleg meghalhatott és sosem látom viszont a fiam. Mélyen lesújtó volt megszervezni a temetését és egy üres koporsó előtt állni míg mindenki tiszteletét teszi, hogy mennyire együtt érez velem. Valójában, ha velem együtt gyászoltak volna, akkor nem jöttek volna oda hozzám, nem akadékoskodtak, hogy legyen megnyugvásom, engedjem őt el, mert képtelen voltam rá. Nem tudtam elengedni. Nem akartam elfogadni, hogy mardosni fog a bánat életem végéig, mert elveszítettem őt. Élnie kellett volna még, előtte volt az élet. Azt kívántam bárcsak én haltam volna meg helyette. Nem helyes, hogy a szülő temeti a gyermekét, ezt már annak idején Tolkien is megírta. Aztán amikor kezdtem elengedni és az álmaim sem arról szóltak, hogy akár Aaront is elveszíthetem hasonlóképpen, egy nap megjelent a konyhában. Nem képzelgés volt, nem őrültem bele a bánatba, pedig esélyes lehetett az is esküszöm, hanem ő volt az. Élt – és én sírtam, mert valami csoda folytán visszakaptam őt és el sem akartam engedni a karjaim közül. Persze ez nem jelenti azt, hogy közben Aaron erős volt, míg én a világ gyengéjeként gyászoltam. Egyre több és több kirohanása volt, amit már nem tudtam és nem is nagyon voltam képes megfelelően kezelni. A magatartásáról már nem is beszélve, amit szintén nem tudtam tolerálni. Keveset tudtam arról, hogy kikkel barátkozik, de az holtbiztos volt, hogy nekik köszönhetően egyre több slamasztikába került, amiből ki kellett húznunk őt. A rendőrtisztek már kellemetlenül mosolyogva fogadtak amikor újra megláttak, hogy a fiamért megyek, ismételten. Persze, hogy piszkosul nem volt jó érzés határozott arcot vágni előttük és rendszerint le is szidtam otthon érte Aaront, amiért ilyen helyzetbe hozott engem, megint. De semmit sem értek a szavaim. Bajt bajra halmozott és amikor egy kis nyugalmam lehetett volna, minden kifordult magából és én elvesztettem az irányítást a családom felett. A fiaim keveset beszéltek velem, Axel elzárkózott tőlem a balesete óta, Aaron egyre flegmább és dühösebb. Nem tudom, hogyan kezeljem a helyzetet. Egyedül vagyok.Spoiler:

User megjegyzése: Aegir visszatérését meg Aaron elrablását már nem jegyzem le ide, az ki lesz játszva a játéktéren úgyis. :D

[iasonmallory]

#1 Rainer Engelstad

RAINER ENGELSTAD isten vidar A családom szerint szűkszavú vagyok •

 Ha hiszed, ha nem, de én mindig megtartottam magamnak a véleményemet és csak akkor szólaltam meg ha kérdeztek, ami lássuk be sokaknak nem jutott az eszébe. De ne hidd, hogy ez zavart volna engem. Én inkább mindig kivártam és a megfelelő alkalomkor bizonyítottam be, hogy igenis hasznos a meglepetés erejével élni. Nem arról van szó, hogy lenéznék másokat és azért nem fejtem ki bővebben a mondanivalómat, mert úgyse értenének meg, hanem azért, mert tudom, hogy teljesen felesleges pazarolni az időt és elterelni a lényegről az istenek figyelmét. Sokkal jobban értékelnek akkor, ha két-három mondatban összefoglalód azt, amit mondani akarsz, mintha órákon át ugyanazt mondanád el, csak körítéssel.  Az ellenségeim szerint nyugodt vagyok •

 Ha valaki elárulja miért kellene összepisilnem magam az istenek ellenségeitől, akkor az szóljon most vagy… inkább ne szóljon. Nem félek annyira szembenézni velük, mint kellene, szimplán csak erről van szó. Nem tekintek magamra leggyőzhetetlenként sem, de maradjunk annyiban, hogy sok kell ahhoz, hogy engem valaki kizökkentsen ebből az istentelenül is nagy nyugalmamból. Szándékosan teszem próbára magam a programozásban is, ami sokak életében kiüti a biztosítékot, ha valami miatt nem úgy működik ahogy kellene. Valójában a hiba tényleg csak egy vesszőn, szóközön vagy üres lehivatkozott file-on múlik, ami még az is lehet, hogy át van nevezve valami egyébre és ezért adja ki a hibakódot. Persze az emberi kapcsolatokat is ilyen nyugodtan kezelem, ennyire félvállról, ha rossz akarok lenni, mert amíg pánikot hagyok magam után és kétségbeesést a jelenlétem hiányával valaki életében… addig én teljesen jól vagyok, nyugodtan kezelem, ha az illető figyelmeztet ez nem volt szép húzás tőlem. A veszekedéshez két ember kell, én nem vagyok ember, szóval…Szerintem barátságos vagyok •

PLAY BY Freddy Carter

ÉLETKOR kortalan

FOGLALKOZÁS programozó

A KARAKTER keresett/saját

HIRDETŐ Catriona S. Jarlsberg

FŐ KARAKTEREM Kat

Ne törődj a múltammal, a jelenemben élek és a jövőm pedig hadd legyen kifürkészhetetlen, még a számomra is. Valami hasonlóval szoktam nyugtatgatni magam, amikor újra valami kevésbé isteni dolgot teszek és véletlenül vagy szánt szándékkal felnyitom valaki szemét a létezésünkkel kapcsolatban. Nem kérek érte köszönetet, esküszöm. Ha nem azt kell bizonygatnom, hogy ki vagyok, akkor egy informatikai cégnél dolgozom programozóként. Jó kis álca. Bár azzal ijesztgetik a szakmabelieket, hogy idő kérdése és egy AI bármire képes lesz, így a programozásra is. De amíg ez bekövetkezne, addig örömmel írok titkos üzeneteket C++ban vagy Pythonban. Na jó, ez mind tudjuk, hogy nem olyan egyszerű, főleg, ha olyasvalakinek kell észrevennie ezt, aki nem ért hozzá és a programozás sokkal többről szól, mint „titkos üzenetekről”. Csak próbáltam vicces lenni. Fontosra fordítva a szót, ha egy kicsit is hiszel a régiek hitében, akkor csak annyira leszel lenyűgözve tőlem, mint egy vetélkedő második helyezettjétől. Nem fog számítani, mert a te figyelmedet leköti az első és a harmadik helyezett. De hidd el, másodiknak se lenni olyan rossz, mert az, aki csendben meghúzódik és kivár… a végén még meglepetéseket okozhat. Kellemeset vagy kellemetlent, majd elválik. Ahogy régen, úgy most sem az az első számú célom, hogy túlszárnyaljam Thort vagy az apámat, azért nekem is vannak határaim, amit tudom, hogy hol kell meghúznom. De ez nem jelenti azt, hogy ne tenném próbára magam és ne akarnám… Még nem akarok semmit. Ha igazán ismerni akarsz, akkor tudnod kell, hogy mostanában inkább visszafogom a bosszúságomat, nem tartom létszükségletnek a harcoskodást, de ettől függetlenül bárkit szívesen emlékeztetek arra, hogy nem velem kellene ujjat húznia, mert megannyi lehetőség van még rajtam kívül is. Ezért esik meg néha, hogy ellátogatok a Vortex Clubba és csak remélni merem, hogy nem mérgezik meg egy szép nap a kikért italomat. Tipikus példája ez a tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet mondásnak, ez pedig egy jó tanács. Lehet, hogy a morgós blöki nem hiszi el, csak a jó italért sértem meg az ő területét és iszom a clubjában, de teszek rá. Egy nap biztos elfogja hinni. Vagy nem. Az sem baj, ha sosem hiszi el. De amíg nem küldi rám a kidobóit feleslegesen, addig én sem okozok neki nagyobb kárt azon kívül, hogy ott iszom és rontom a levegőjét. Tudom, hogy az italnak kevés hatását érzem, de néha úgy kell tennem, mintha szomorú lennék és bánatos. Ez az italba folytom bánatom álca egész jól működött akkoriban, amikor Annar Rosensverd-del és Eldir Jarlsberg-gel lógtam vagy úgy tettem, mint aki velük lóg. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam a baromkodásaink közepette, egész megkedveltem őket. Vagy ha nem is őket, akkor Catriona-t mindenképp. Ő Thor lánya. Mondanám, hogy vele is szándékosan ismerkedtem meg, de semmit nem terveztem előre. Nem állt szándékomban a bizalmába férkőzni és hagyni, hogy biztonságban érezze magát mellettem. Most a legkevésbé sincs szükségem arra, hogy Thor nekem essen amiért a félisten lánya körül legyeskedek. Egy kis időre ezért is húztam meg magam a lakásomban és foglalkoztam a magam dolgával, mint azzal, hogy mi történik Annar, Eldir és Catriona között. Vagyis azt sejtettem, hogy mi folyik Annar és Eldir között, de a szerelem valami olyan tényezőnek tűnt mindig is, amibe nekem jobb, ha nincs beleszólásom. Freyja-val pedig jobb nem ujjat húzni, hacsak nem vágysz örökös magányra és szeretetlenségre az életedben, mert ha valaki akkor ő képes elvenni tőled, nem csak adni. Ja, igazából csak oda akarok kilyukadni, hogy ne húzz ujjat az istenekkel, mert nem éri meg. Te fogod a rövidebbet húzni. Megoldják, hogy te kerülj ki vesztesként. Szóval inkább légy engedelmes, járj a kedvükben. Neked is jót fog tenni és nekik is, csak higgy és remélj.

Egyéb: Jó minőségű cipők gyűjtése a mániám a programozás, iszogatás (?) mellett.

[iasonmallory]

#1 Sindre Sæbø

SINDRE SÆBØ álf vii. byggvir hetedik fia A családom szerint örökifjú vagyok •

 Nem a korának megfelelően viselkedik, sose aszerint viselkedett, mindig fiatal szeretett volna maradni, így, ha „álcát” öltött magára, akkor sem felejtette el, hogy a külső nagyon is sokat számít. Ha fiatalnak és zöldfülűnek nézik, akkor nem veszik őt komolyan. Az ő ereje pedig pontosan ebben rejlik, így okoz meglepetéseket azoknak, akik nem tudják, hogy kicsoda ő valójában és mire képes. Nem a legerősebb a családjában ez igaz, de a hátrányait mindig a furfangoságával és gyermeki ábrázatával oldja meg. Különben pedig elég lelkes, szinte mindenbe amibe bele fog azt véghez is viszi, néha humorizál, ami nem mindenkinek tetszik, de ettől függetlenül őt ez még élteti. Nem tud sokáig komoly lenni, bár próbálkozott már ezzel, de neki valahogy ez nem áll jól. Ő az, aki mindig örül az új dolgoknak, így az se zavarta őt, amikor elküldték otthonról egy másik világba. Nem a jobb sors reményében jött ide, hanem keresni valamit vagy inkább valakit. Még ő sem tudja pontosan, de azt mondták, hogyha találkozni fog az illetővel, akkor tudni fogja, megéri, hogy vele kell beszélnie. Hát Sindre kíváncsian áll elébe, de addig is inkább az ifjú arcát mutatja a környezetének, mintsem mást.  Az ellenségeim szerint szégyenlős vagyok •

 Talán az álfok vele járója, hogy egy kicsit tartózkodjanak másoktól, vagy csak Sindre túlságosan szemérmes a nagy családja ellenére is. Hazugság lenne azt mondani, hogy erre nem figyelt fel senki sem. De felfigyeltek erre mindazok, akik kiszemelték őt, ilyen vagy olyan okokból kifolyólag. Ők úgy tartják Sindre csak kifogásból „fiatal” és valójában már régen el kellett volna kezdenie a saját családján gondolkodni, hogy kivel szeretne megállapodni és hol szeretne élni. Az előtte lévő hat bátyjának köszönhetően nem kell attól tartania, hogy VII. Byggvir vére kihalna, az apja gondoskodott arról, hogy ez sose történjen meg. Még nincs mind a hat előtte született bátyja kiházasítva, így amíg ez nem történt meg, addig ő boldogan éli a „fiatalkorát”. Majd felnő ha kell, elfogadja, hogy vannak dolgok, amivel muszáj szembe néznie és ki kell nőnie a szégyenlősségét. Szerintem merész vagyok • A fentiekkel ellentétben, hogyha Sindre összeszedi magát akkor van annyira bátor vagy bolond, hogy bármivel szembe nézzen, ami elé kerül. Minden kihívás szerinte egy lecke, amit meg kell tanulnia, amiből erőt kell merítenie. Neki feltett szándéka mind a négy elem irányítását elsajátítani. Ezért pedig eleget is gyakorolt, de még mindig van hová fejlődnie ez igaz, de elég szorgalommal és kitartással bármit el lehet érni. Ő pedig, ha levetkőzi magáról a gyerekes természetét akkor elég ügyes tud lenni és okos, aki felmér minden helyzetet mielőtt cselekedne. Kivéve amikor nem, de akkor is próbál győztesen kikerülni az elsőre vesztesnek gondolt helyzetből. Nem félti az életét, pedig talán jobban tenné, mindenki szerint is aki ismeri és szereti őt.  

PLAY BY Timothée Chalamet

ÉLETKOR 77 éves (20 évesnek tűnik)

FOGLALKOZÁS egyetemista (Universitetet i Oslo:  Institutt for biovitenskap)

A KARAKTER saját

HIRDETŐ -

FŐ KARAKTEREM-

Amikor azt gondoltam, hogy egyedül fogok Midgardba jönni tévednem kellett, jött a hatodik fivérem is és a kiköpött másom csak lányként. Nem mintha bajom lenne a testvéreimmel, de így kevésbé érzem szabadnak magam. Arnfinn ékszerészetet nyitott magának itt Oslo-ban, én és az ikertestvérem Estrid pedig hozzá alkalmazkodtunk, az apánk arra kért, hogy legyünk összetartóak, sose tegyünk a másik ellen, mert Midgardban csak mi hárman vagyunk egymásnak. Estrid-del néha besegítünk az ékszerek készítésében, mert mindhármunknak van tehetsége hozzá, csak én tudom, hogy nem ebből akarok megélni. Ezért vettem rá Arnfinn-t, hogy hadd járjak a fiatal halandók között és hadd viselkedhessem úgy, ahogy ők. Tanulni akartam tőlük, úgy látni a világot, ahogy ők látják azt, nem pedig ahogyan én. Néha csalódás volt, néha nem. De már öt teljes éve vagyunk itt. Az ékszerkészítés mellett pedig egyetemre járok. Nem adtam fel a célomat, hogy megtaláljam azt a személyt, akit keresek, csak húzom az időt. Ha sikerrel járok vissza kell mennem Alfheimbe, azt meg még nem szeretném. Persze hiányzik az otthonom, nem azt mondom, hogy nem. A testvéreim megérdemelnék, hogy hazatérjünk, de még nem akarok. Ha visszatérnénk akkor nagyon gyorsan keresnének Arnfinn-nek egy csodás feleséget, Estrid-nek egy hasonlóan csodás férjet és nekem egy szörnyű jegyest, amit éveken át igyekszem elkerülni majd. Szóval senkinek sem kívánom én azt az életet, ami rám várna a saját világomban. Itt valaki más lehetek. Bolondíthatom az egyetemista lányokat, hogy milyen elveszett – dehogy vagyok az – kis lélek vagyok, egy meg nem értett suhanc, akinek kínszenvedés az élete, mert a bátyjának tartozik elszámolással, ha valahová megy. Ezek persze csak kifogások, azokra az esetekre, amikor egyedül akarok lenni, távol mindenkitől, de közel a testvéreimhez, Arnfinn-hez és Estrid-hez. A többiek sose álltak túl közel hozzám, sose hittek bennem, sose látták azokat a lehetőségeket, amik mélyen rejtve vannak bennem. De nem is bánom. Ha mindegyikük ismerne, ha mindegyikük tudná a szándékomat, hogy egyszer még náluk is hatalmasabb leszek és nem pazarolom a mágiámat el, mint ők, majd nézhetni fognak. Most még persze az utam közepénél járok, nagyon sok kell ahhoz, hogy mind a négy elemet uralni tudjam. De nem adom fel! Miért is adnám fel? Nem csak az apám elismerése kell, már régen rájöttem, hogy nem őt akarom lenyűgözni, hanem a testvéreimet. Minél idősebbek nálam annál jobban fent hordják az orrukat és lenéznek azokra, akik kevesebbnek tűnnek náluk. Sokan közülük még mai napig is Freyr követőinek tartják magukat, hogy bármit, amit tesznek azt az isten nevében teszik és neki ajánlják, de ez hazugság. Minden, ami szép, azt a maguk kedvéért teszik, nem azért, mert az istennek akarnak „áldozatot mutatni”. Ugyan! Csak az apám túl vak ahhoz, hogy észrevegye ezt. De nem ítélkezem felette, neki köszönhetem azt, hogy ide jöhettem, ha ő nem hagyja jóvá, akkor kénytelen lettem volna valamilyen kifogással a világokba szökni és bejárni mind a kilenc birodalmat, már ha mindbe beengedtek volna, csak ugye van ahová érdemesebb nem menni. A lényeg persze az, hogy nem elszöktem otthonról, hanem egyszerűen itt vagyok, mert itt kell lennem és meg kellene találnom egy nagyon, de nagyon fontos dolgot. Nem a jövendőbeli feleségemet nyilván, attól óvjon engem minden isten, ha lehet s, kérhetem, de egy értékes tárgy vagy személy már más kérdés. Csak, mint mondtam még nem akarom megtalálni. Nem sürgős. Szimplán nem lenne jó, ha végleg elveszne és az enyészeté lenne itt Midgardban.Spoiler:

Byggvir Freyr szolgája volt, VII. Byggvir pedig az ő leszármazottja lenne, nincs sehol megemlítve, csak én találtam ki, remélem nem gond.

[iasonmallory]

#1 Jed Gabe Almer

Jed Gabe Almer "A férfiak kevesebbet hazudnának, ha a nők kevesebbet kérdeznének." Becenév JG Kor 18 Születési hely Kansas, A.E.Á. Születési dátum 1978. szeptember. 15 Vér Aranyvér Faj Varázsló Patrónus Oposszum Mumus Varangyos békákEdevis tükre Egy szebb és jobb élet, tökéletes család Amortentia diófalevél, jácint, galagonyavirág, csokoládéreszelék és Emma parfümjének illata. Ház Mardekár Évfolyam 7. évfolyam Háziállat  Vladimir egy orosz kék macska Pálca  10 hüvelyes almafa pálca grifftoll maggal Play by  Ashley "Ash" Stymest Család Anya Jane Almer,39 - Szereti az édesanyját, bár mindig veszekednek, mert Jed mindig mindent neki mond el, ebből meg néhányszor viták kerekednek. Ezért jobb szeret olyankor elmenni otthonról. Apa  Zane Almer,40 - Mivel az apja túlontúl elfoglalt rá nincs mindig ideje, így szinte alig beszélgetnek egymással, szinte már nem is tudnak. Régen azonban jó volt, az apjának volt elég ideje törődni vele. Talán mostanában ez a törődés hiányzik neki és emiatt lett olyan amilyen. Testvér(ek) Anette Almer, 23 - Már régen nem találkoztak, elköltözött és éli a saját életét. Néha napján persze meglátogatja a családját, olyankor is csak pár napig marad és már meg is. Nagyon keveset tud Jed-el beszélgetni. Egyéb hozzátartozó(k) Nicholas Lambrick, 14 - Imádja az unokaöccsét, ehhez semmi kétség sem fér. Ha szüksége van rá, mindig ott terem mellette. Különben olyan a számára, mint egy kis öcsi akit sosem kaphatott meg. Külső és belső tulajdonságok Külső 

Szem: kék mandulavágású Haj: fekete rövid, kedve szerint bezselézi, bár van amikor ezt a szokását elhagyja és csak úgy szimplán hagyja, kicsikét összeborzolja ha szükséges és kész Testalkat: 189 cm magas és elmondhatjuk róla, hogy egy icipicit még izmos is, a testsúlyáról nem szeret beszélni Öltözék: A sötét színű ruhákat részesíti előnyben, számára mindegy, hogy éppen ing, talár vagy csak egy egyszerű blúz van rajta, a lényeg, hogy ne legyen túl csicsás és színes, a farmer meg nála alap, bárki bármit mondjon. Belső A saját feje után megy, sosem érdekelte mások véleménye és úgy hiszi, hogy nem is fogja. Önmagát sosem nevezné kedvesnek, de bizony neki is vannak olyan pillanatai, amikor semmi és senki hovatartozása nem számít. Nem rasszista, csak nehezen tűri meg maga mellett azokat akik nem olyanok mint ők. Nehezen barátkozik, éppen ezért nincs is sok barátja, de úgy gondolja inkább legyen egy igaz, mint ezer hamis. A Mardekárhoz híven, természetesen eszes és képes kihasználni mások gyengeségét azzal, hogy ő az illető felé kerekedik. Mindig kihasználja a helyzetet és tetteit előre eltervezett céllal viszi véghez. Tudja mit akar, sosem lehet őt bizonytalannak vagy döntésképtelennek nevezni. Imádja a vicceket, ezért ha a számára legeslegfontosabb személy szomorú megpróbálja felvidítani őt. Ő nem nevezné magát lázadó típusnak, de a szülei szerint ugyanolyan tini mint a többi és nem különb náluk. Szeret: + gitározás + Emmaline Jade Fawcett + viccek + Vladimir + zene + mignon + eper + tejszín + forrócsoki + alma Nem szeret: - türelmetlenség - varangyos békák - Legendás lények gondozása - kávé - tejföl - sárgarépa - grépfrút - kivételezés - viták - jég

Előtörténet - Valld be! Tudom, hogy szereted azt a kis ringyót! - ordibált velem a klubhelyiség kellős közepén Lilith. Ő amúgy kedves lány, de irtó féltékeny tud lenni, ha beszélgetek életemben egyszer egy lánnyal. Most mit van úgy felháborodva? Csak azt mondtam Emmaline-nak, hogy nem emlékszem semmire sem abból a napból amiről beszélt nekem. Tény, hogy irtóra be voltam rúgva, de hazudni, na azt még tudok. Nyilvánvaló, hogy egyszer hagytam, hogy Lilith megmelegítse az ágyamat, de ennyi. Én nem szeretem őt, nem is vagyok szerelmes belé és tessék most itt cirkuszol mindenki előtt. Utálom amikor feleslegesen csinálja a fesztivált és mindenkivel hangosan közli a problémáját. Miért nem tud csendben hallgatni? - Ugyan Lilith. Miért szeretnék én valaha is bele egy Hollóhátasba? Amúgy meg nem kis ringyó. Hallottad már talán hírét, hogy mindenkinek oda adta magát? - nyugodt voltam, legalábbis próbáltam az lenni és nem fellökni Lilith-et a falra, hogy fogja be azt a nagy lepcses száját. Azt sem tudja miről van szó. Sőt neki semmi köze sincs hozzám. Akkor meg minek hisztizik itt? Talán annyira képtelen elfogadni, hogy én nem szeretem őt? Durcásan karba tette a kézét és hümmögött egyet. - Teszek rá, hogy ringyó vagy nem ringyó! Az én szememben akkor is az lesz! Hangosan nevetni kezdtem azon amit mondott, majd ott hagytam őt a klubhelyiségben. Nem lehetett vele tárgyalni, ezt mindenki láthatta aki szemtanúja volt az ő jelenetének. - Jed Gabe Almer azonnal állj meg! Nem hagyhatsz engem csak úgy itt. - utánam szaladt, hát persze, hogy képtelen volt elviselni egyedül a többiek bámuló és már már furcsálló tekintetét. Az elsősök csak nézték, hogy mi folyik körülöttük, néha összesúgtak és nevetni is kezdtek. Na ez az amit ki nem állhatok. Lilith bevesz a jelenetébe és a kicsik összevissza röhögik az ő hülyeségét. Komolyan felidegesít, ha meg nem tartja a száját akkor én, esküszöm leringyózom őt a többiek előtt. Nekem biztos nem fog fájni, egyedül csak neki. Gondterhelten felsóhajtottam és megálltam, mert csak úgy rázhattam le őt magamról ha beszélek vele. Mindenki jól tudja, hogy Lilith nem a barátnőm, sosem volt az és soha nem is lesz. Akkor meg miért néznek olyan érthetetlen, fancsali szemekkel rá és rám amikor veszekszünk? - Jogomban áll ott hagyni téged akkor és amikor csak akarom. Szabad döntéseim vannak. - Szabad döntéseid? Majd én megmutatom neked mi a szabad döntés! - nem, nem vette elő a pálcáját és nem szegezte rám. Ő annál fontosabbnak tart engem, mintsem ártson nekem. Egy másik igazán kínzó dolgot művelt. Lábujjhegyre állt, átkarolt a nyakamnál és a folyosó kellős közepén megcsókolt. Természetes, hogy nem viszonoztam a csókját, hiszen semmit sem éreztem iránta. De Lilith persze mindenáron elakarta hitetni magával, hogy csak rossz a kedvem és ezért nem csókolom őt vissza. Az igazság merőben nem ez volt. Én szeretem Emmaline-t, de egy olyan hisztis csirke mellett mint amilyen Lilith is képtelen vagyok elmondani neki. Nem akarom, hogy veszekedjenek miattam és aztán majd végig kelljen néznem miként tépik ki egymás haját a haragtól. Bár mondjuk Emma-ból nem tudom kinézni, hogy veszekedne egy olyan agyilag zizi lánnyal, mint Lilith. Neki annál biztos több esze van.  

[iasonmallory]

#1 Eric Zacharias Galaway

Eric Zacharias Galaway "Minden, amiben éltél és élsz: hazugság volt, csalás, amely eltakarta előled az életet és halált." Becenév Eric vagy Zac Kor 17 Születési hely Iowa, AEÁ Születési dátum 1980. Február. 16. Vér Aranyvér Faj Varázsló Patrónus tigris Mumus Egy életre megutál életem szerelme és még veszekedni sem fogok tudni vele, mert meghal.Edevis tükre Athalea minden mennyiségben. Amortentia barackvirág, margaréta, frissen sült sajtos pizza és narancshéj illata. Ház Griffendél Évfolyam 6. Háziállat Isaiah a hörcsög Pálca 12 és fél hüvelykes égerfa pálca grifftoll maggal. Play by Ben Barnes Család Anya Lily (née Corner) Galaway, 39 - Szeretem őt és ahhoz képest, hogy a lányát sokkal jobban imádja velem is jól kijön. Különben semmi extra nincs a kapcsolatunkban, inkább azt mondanám, hogy amíg lehet elviseljük egymást. Apa Andrew Galaway,39 - Tőle tanultam mindent amihez értek. Érthető, hogy vele valamivel jobban kijövők, mint az anyámmal. De ha megmakacsolja magát, szóba sem lehet vele állni. Ilyenkor el is kerülöm. Testvér(ek) Leah Galaway, 13 - Imádom, mondhatni ő az egyetlen a családban akivel szót tudok érteni és tényleg egy hullámhosszon vagyunk. Feltett szándékom megvédeni őt mindentől amitől csak lehet. Különben is, nem akarom őt elveszíteni, fontos nekem. Egyéb hozzátartozó(k) Corner-ékkel rokonságban állok, de maradjunk annyiban, hogy örülök annak nem lettem Hollóhátas, mint Michael. Külső és belső tulajdonságok Külső

Ha valaki meglátja őt, mindig a barna haját figyeli meg, ami megjegyzem néha kócos, néha nem és kalapot hord amikor megteheti. Ebből bármilyen fajta jöhet, nyári téli egyaránt az évszaknak megfelelően. Általában igyekszik a barna szemszínéhez illő ruhákat is venni a talár alá. Bizonyára ettől is tűnik ő olyan bajkeverő szerűnek. De valójában nem az! Eric hisz abban, hogy a külső nem minden és ezt próbálja elfogadtatni másokkal is, akik egy 176 cm magas és kissé izmosnak nevezhető mosolygós fiút látnak benne. Arca mindig mosolyog, ritkán festi be arcát a szomorúság, ezért sokan azt hiszik, hogy gondtalan, mivel arca ezt tükrözi másoknak. Ez persze nincs így, még ha a kinézete nem is ezt tükrözi. A testsúlyáról sosem szeret beszélni, nem is méretkezik egy ideje úgy tartja, hogy az ő testsúlya pont jó úgy ahogy van, hiszen nem kövér. Bármennyit ehet, nem hiszik el és ennek külön örül. Nem szeretne soha az életben kövér lenni. Valahogy, a saját kissé ovális formájú arcát nem tudja elképzelni ducin. Nem is akar soha kövér lenni, reméli, hogy nem is lesz az. Teste megőrzi ezt a jó tulajdonságát és nem hiszik el.   Belső Ismerkedés téren egy kicsikét visszafogott, nem mindenkivel áll szóba, amitől mások szemében sznob-nak tűnik. De valójában nem az, ő csak nehezen bízik meg a többi emberben. Azonban akiket a szívébe fogadott, azok mellett mindig kiáll. Helyzettől függően változik a hangulata, így nem lehet tudni pontosan, hogy mikor milyen. Egy új szituáció mindig új érzést kelt benne, ez egyaránt lehet jó reakció a részéről vagy rossz. Féltékeny típus, ezt nehezen ismeri be, de ha az imádott lányt egy másik fiúval látja beszélgetni akkor magában mindig zsörtölődik, mert nem akarja bevallani az illetőnek az érzéseit. Tény, hogy mindig fejfájást okoz az illetőnek, de csak azért, hogy észrevegyék őt. Arról meg sajnos nem tehet, hogy ez néha nem éppen úgy sül el ahogyan azt szeretné.   Szeret: kalapok, Athalea, hegedülés, kviddics, csokibéka Nem szeret: savanyú ételek, unalmasság, kérkedés, citromlé, bűbájtan Előtörténet Láttam a szemein és az arcán azt az édeskés undort, amivel mindig nézni szokott rám. Persze, hogy megint felhergeltem őt, nem beszélhet azzal a másik fiúval ha én a közelében vagyok. Hogy is ne! Mindig ki kell találnom egy új beszólást, csak azért, hogy ő észrevegyen. Tudom, hogy ez nem valami menő, de nem én tehetek az ő vakságáról. Lehet, hogy rosszul teszek valamit, nem éppen így kellene udvarolni egy szintén Griffendéles lánynak, de nem add más lehetőséget. Ha így észre vesz oké, de ha meghúzódom és csendben hallgatok sosem fogja észrevenni, hogy létezem. Márpedig én létezem. Igazán észrevehetné a cselekedeteim hátsó szándékát, hogy mindezt nem az ő életének a megkeserítéséért teszem, hanem valami egészen más miatt. Valami más miatt, amitől úgy tűnik az ő világa mentes. Vak minden egyes gesztusomra, a múltkor is ki akartam valahogyan békülni vele, csokibékát vettem neki, de ő félreértelmezte. Mi az, hogy leakarom kenyerezni? Szó sincs erről, én csak megakarom győzni őt arról, hogy tudok igazán kedves és hűséges is lenni ahhoz akit szeretek. Persze konkrétan nem mondtam ki, hogy szeretem. Előbb ki kell nyitnia a szemét, hogy bevallhassam. Tudom, hogy a véleménye megváltozhat rólam, csak azt nem hogyan. Mondjuk, ha bevallanám, hogy mindent miért tettem. De nem. Szeretem nézni ahogyan a klubhelyiségben Hannah-val kuncog valamin. Igazán szép mosolya van, bár ha közvetlen mellette vagyok, ez a mosoly az arcára hervad és valamilyen édeskés undorrá változik. Nem érdekel, míg miattam morgolódik, addig tudom, hogy rám gondol. Athalea rám gondol és senki másra. Hiszen olyankor az összes haragja az irányomba fordul és ez tetszik. Ő dühösen is szép, annyira elragadó amikor veszekszik. Egyszer láttam őt aludni is, túl sokáig tanult és a klubhelyiségben lévő kanapén feküdt egészen reggelig, mivel éjjel nem ébredt fel. Akkor azt hiszem, igazán bántam, hogy betakartam őt a talárommal. Másnap azt vágta a fejemhez, hogy fogasnak nézem őt és ezért tettem rá. Persze ez nem így volt, én csak nem akartam, hogy megfázzon. Mert ha valakinek a biztonsága számít, az csak ő. Nem akarom meghalni látni őt. Bárki más halálát végig nézem, csak az övét ne kelljen. Nem szeretném életem végéig gyászolni őt, másra meg már nem is mosolyogni. Felsóhajtottam és vártam a következő reakcióját. Ehhez az édeskés undorhoz igazán csatlakozhatott volna valami, nem is tudom, rágalom vagy egy kijelentés, hogy utál egem. De semmi ilyesmi. Mintha most nem lett volna kedve hozzá. Érdekes, eddig mindig szívesen vágott vissza. Sietősen elindult előre, mintha késésben volna. Az órámra néztem, igen tényleg késésben volt. De én is! LLG-n kellett volna lennem, lennünk. Én azonban még mindig a negyedik emeleti folyóson hergeltem őt. - Hé Meadows várj meg! - utána siettem, hát persze. Egy kiadós veszekedés hiánya számomra már azt jelenti, hogy lehet normálisan kommunikálni vele. De valójában ez butaság. - Minek? Hogy megint azt mondd miattam késtél az óráról Galaway? - sikeresen utol értem és megragadtam a karját. Ami elégé félreérthető volt, megállítani akartam nem közelebb húzni magamhoz. - Figyelj Athalea, mondanom kell valamit. Végig tudsz hallgatni? - nem, persze, hogy nem tud, mert sietnünk kellene, de én itt próbálok romantikus hangulatot teremteni vele. Vele akivel amúgy nem lehet, mert még mindig egy bunkónak néz. Nem vagyok az, csak rosszak a módszereim, ha róla van szó.

[iasonmallory]

#1 Pascal Dupont

Pascal Dupont

I DON’T TRUST ANYTHING OR ANYONE, I DON’T FEEL ANYTHING AT ALL

LUCKY BLUE SMITH

18

FRANCIA

DIÁK PÁRIZS 2000.05.13.

BISZEXUÁLIS

ELKÖTELEZETLEN Helló! Itt Pascal beszél, most nem vagyok elérhető biztos alszom, de a sípszó után hagyj üzenetet. Már ha az emberek tesznek még ilyet. *sípszó hangja* (￣^￣)l Szia! Itt G. Elmondanád, hogy mi ez az ostoba szöveg az üzenetrögzítődön? Azt hittem szereted annyira a hangom, hogy a közös szövegünk legyen rajta! De nem ezért kereslek. Csak azt akartam mondani, hogy… Inkább hívj vissza, beszélnünk kell! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Még mindig G. és még mindig rémes ez a szöveg! Ennyit nem alhatsz te sem egy vágtában! Miért nem veszed fel a telefont ha hívlak? Tényleg alszol? ¯\_(ツ)_/¯ Szia! G. vagyok. Már nem tudom mit higgyek. Haragszol rám? Miért nem hívsz vissza? Beszélhetnénk? Fontos! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Tudom, hogy tudod ki vagyok. Csak azt akartam mondani, hogy szükségem van rád. Érted? Szeretlek, ha nem lenne így már rég befejeztem volna a hívogatást. Hívj vissza! Kérlek! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Megint én. Még mindig nem tudom miért nem hívtál vissza. Elvesztetted valahol a mobilod vagy mi? Ha így lenne segítenék megkeresni, csak nem tudom mi a helyzet, mert se kép se hang. ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Most már kezdek dühbe jönni. Nem tudom, hogy vagy képes így szó nélkül hagyni engem. Legalább mondanál valamit, hogy te idióta tyúk ez és ez van. Nem akarom, hogy hívogass! De semmi. A fenébe is! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Bocs az előbbiért. Nem tudok haragudni rád. Csak azt akarom, hogy visszahívj, mert számomra fontos vagy. Tudni akarom, hogy mi van veled. Csak… hívj vissza. Kérlek! ¯\_(ツ)_/¯ Szia! Még mindig G. vagyok. Ugye nem azért kaptad fel a vizet, mert a múltkor nem akartam lefeküdni veled? Mert ha erre megy ki a játék, én esküszöm, hogy… Semmi. Csak hívj vissza! (⊙▂⊙) Csak ültem az ágy szélén és hallgattam azt a sok sületlenséget amit G. hagyott hátra nekem. Igazából teljesen meg tudom érteni, hogy dühös. Én is az lennék a helyében. De most túlságosan kába voltam, hogy foglalkozni tudjak vele. Úgy éreztem – miközben próbáltam végighallgatni az üzeneteit – hogy a bőröm le fog égni rólam, nem azért mert szégyellem magam amiért kétségek között hagyom őt, hanem mert ilyen helyzetbe hoztam saját magam. Részeg vagyok. Őszintén? Ez enyhe kifejezés. Mert nem csak simán részeg vagyok, hanem tényleg teljesen azt se tudom, hogy mi a fenéért nyúzom szegény lány agyának kapacitását. Úgyse bírja ki azt amit az elejébe teszek. Úgy hiszi szeret. Hogy én csak a szex miatt vagyok vele és ezzel irányítani tud. De nem. Csak azért vagyok vele, mert… Lövésem sincs. Kedvtelésből. Ha nem akar az anyám szerepébe kerülni, akkor egész jól el lehet vele szórakozni. De különösképpen nem mozgatja meg a fantáziámat, nem érzem, hogy vele kellene lennem, ő lenne az a bizonyos irtózatosan nagyon nagy Ő. Mert nem az. Nem tudok vonzódni hozzá. Azt látom és nem egyszer tapasztalom, hogy ő kötődik hozzám. Túlságosan is a jelek szerint. Igazából ő volt az egyetlen aki képes volt a közelemben maradni és nem riadt meg tőlem. Mert talán minden akkor kezdődött, amikor elkezdtük ezt az egész Four Little Blackbirds dolgot, azóta lettem ilyen… semmilyen. Tehát kérdem én, mi értelme van visszahívni G.-t ha nem is rá gondolok? Ha nem is őt akarom? Ha nem is vágyom rá? Az a baj, hogy ismer. Tudja vagy legalábbis van halvány sejtése arról mivel tesz vagy tehetne boldoggá. Ehhez meg nem kell rögvest a testi örömöket csatolni. Felesleges. Kivéve ha a finom ételek és ínyencségek nem okoznak gondot a testi örömök címszócskának. Mert főzni, sütni tud. Na de még hogy! Szóval bejárónőnek biztos elmenne, de állandó és határozottan végleges és végtelenségig kimeríthetetlen barátnőnek nem. Most se tudom miként adjam elő neki, minden ami köztünk valaha volt vagy azt hitte, hogy van: vége. Azt akarom, hogy boldog legyen. Gyerekei legyenek – de nem tőlem. Megöregedjen – de nem mellettem. Boldog legyen élete végig – de nem velem. Mindez persze tudom, hogy szép gondolat. Ebben az illuminált állapotban meg mindenképp. Csak nincs meg bennem a kényszer, hogy felhívjam és előadjam neki a sztorimat, még. (¬‿¬) Csengetés. Ajtó dörömbölés. Unalmas szöveg. Unalmas követelőző szöveg. Unalmas zavaróan követelőző szöveg. Ajtót kell nyitnom. Tudja, hogy itthon vagyok. Még hogy tudja, hogy itthon vagyok!? Azt mondja elmegy. Hallatszik is amint a cipőjével nagy zajt csap és… Várjunk! Ez csak egy játék. Azt akarja, hogy utána menjek. Esetleg még el is hitessem, hogy törődöm vele. Már unom ezt az egészet. Nem akarom őt. Soha nem is akartam. De még mindig nem vagyok olyan állapotba, hogy szembe nézzek vele. Irtózatosan fáj a fejem, ami arra késztethetne, hogy esetleg megfontoljam a józan élet folytatását, de ez teljességgel lehetetlen és elképzelhetetlen. Mindig is ilyen voltam, csak most már semmi se tart vissza. Mert ez segít… Segít elfelejteni egy nap erejéig minden egyes problémám. Ez azt jelenti, hogy legalább egy h��ten kétszer Mr. Gyökérnek kell lennem, aki fel se veszi a telefont vagy a közelébe se megy. A hét többi napjára meg ott van Dr. Rendi aki próbál rá nézni a betegeire, de nem megy neki teljesen. Egyrészt mert nincs nagy bűntudatom. Ugyanazokat a hibákat követem el minden egyes héten. Most ma, ez meg fog változni. Le kell rendeznem ezt az ügyet fejfájás ide vagy oda. Fordítottam egyet a kulccsal, a zár kattant egyet és szinte szó szerint kitéptem volna az ajtót a helyéről, ha lett volna elég erőm hozzá. De nem volt, így az ajtó a helyén maradt csak egy kicsit nagyot csattant amikor behúztam magam után. Esküszöm, hogy nem így terveztem! Kit érdekel? Maximum a szomszédokat, akik kénytelenek voltak végig hallgatni G. szövegelését, kivéve ha épp munkába voltak vagy hangosan hallgatták a tévét ami lekötötte a figyelmük. – Megállj! – nem mintha jogomban lett volna utána kiáltani, de ha nem is a hangomra kapta fel a fejét, akkor jóval azelőtt az ajtó csapkodást követően. Megfordult. Nem szaladt hozzám. Próbált egy helyben veszteg maradni. Teljesen ki volt készülve. Az arcáról az volt leolvasható, hogy belefáradt a sok megaláztatásba, de nem én voltam az aki ilyen mélyre süllyesztette őt, hanem saját maga. Sírásról árulkodott az arca. Szipogott, tudom, hogy nem játssza meg magát. Ha tényleg van olyan személy az ismerőseim közül, akinek van szíve, akkor ő közéjük tartozik. Nincs benne semmi megbántás, ártó szándék és ez rossz. Hogyan forgassak így tehát apró tükörszilánkokat – a tör helyett – a szívében? Könnyen. Jöhetne bárkitől az egyszerű válasz. Mit tudom én, vállaljam fel az igazságot. Ne tegyem azt amit mindenki más, aki csak kihasználja a nőt aki vele van. Mégse vagyok különb. Minek áltassam magam. Fáj a fejem. Nincs kedvem ehhez az egészhez, azt akarom, hogy elmenjen, de kétségek között se szívesen hagynám. Nem bőghet miattam egész nap. El kell mondanom neki. Közelebb lépek hozzá. Pontosabban mondva odasétálok hozzá és megállok előtte. Alacsonyabb nálam. Olyan tipikus törékeny típus, aki védelemre szorul és az olyan egoista személyekben, mint esetleg én egyfajta plusz örömöt okoz az, ha ezt a hatást kelti a mostani helyzet is. Hogy lehet valaki ilyen kis aranyos? Sehogy. – Hagyd abba, nem akarom, hogy… – hatásszünet, nem fejezem be a mondatom. Nem is akarom. Helyette azt teszem amit nem kellene, megérintem az arcát, gyöngédséget sugárzok felé, mintha semmi se történt volna percekkel ezelőtt. – Egy dög vagy P.! Egy szemét dög! Érted? – csak a szavaival bánt, máshogy úgyse tudna. Nem az a fajta aki üt, vág és pofoz. Helyette ölelést kezdeményez, elbújik a mellkasomban és azt teszi amit mindig is tenni szokott. Piócaként tapad a bőrömhöz. Nem karolom át, most nem. – Tudom. Ez még csak a kezdet G. – felpillant rám a mondatom végén. Halál komoly és kétségbeesett arccal. Tipikus mi a frász ütött beléd fej, amit jól ismerek. Túl jól. – Miről beszélsz? Megmagyaráznád kérlek előbb azt, hogy mi van veled? Mi ütött beléd? – néz, kíváncsian, követelve a választ. Én meg csak visszanézek rá, nem mondok semmit. Úgysincs mit mondanom. Nem értené ezt most meg. – Tanulnom kell, gyakorolnom a bandával, kevés a szabadidőm és ez elszomorító. Tudod mit jelent ez? – hogy vége a szép időknek, a Sors tréfát űz velem. – Hadd segítsek! – a helyzet az, hogy G. semmit se tud rólam és a valódi érzéseimről. Talán soha nem is fog. Csak sajnáltatom magam. Két-színeskedek. Aki meg mellettem van, mindent elhisz. Jelen esetben G. Aki ostoba, hogy itt van és küzd. Értem. Már régen elvesztem, csak ő nem tudja és ez nagy baj.

FOGLALKOZÁS ❖ DIÁK ÉS A FOUR LITTLE BLACKBIRDS EGYÜTTES DOBOSA HOBBI ❖ DOBOLÁS, MOTOROZÁS, SÚLYOZÁS   BECENÉV❖ PAS, PASCA, NAGY P. Család ❖ Ambrosine Dupont - lánytestvér Raina és Tristian Dupont - szülők Tiszteletbeli 'családtagok': Egy kicsi feketerigó: a Four Little Blackbirds együttes énekese Két kicsi feketerigó: a Four Little Blackbirds együttes szólógitárosa Három kicsi feketerigó: a Four Little Blackbirds együttes basszusgitárosa és háttérénekese

[iasonmallory]

#1 Minoru Izumi

Név: Minoru Izumi Kichi

Ország: Föld Országa

Rejtett falu: Iwagakure

Rang: Genin

Szint: D

Chakraszint: ?

Kor: 13 éves

Nem: lány

Felszerelések:

Hátizsák: 1db, amely tartalmazza:

Robbanó jegyzet: 5 db.

Shurikentartó: 3 shuriken, 3 kunai

Váltóruha

Notesz az oldalához illeszthető ceruzával.

Kinézet: Izumi mosolygós arcú lány, barna őzike szeme van, amitől megnyugtatóvá válik a pillantása. A haja hosszú szőke, amit legtöbbször kiengedve hord, de edzéshez copfba köti. Nem mindig viseli jól a napsütést ezért, hogy ne kapjon napszúrást egy piros sapkát is hord. Az iwagakure-i fejpántját a karján hordja. Bő szabású ruhát hord, hogy megtévesszen vele másokat, nem akarja, hogy többnek lássák egy védtelen kislánynál. Valójában a bő ruha alatt, ami eltakarja a fizimiskáját egy jól edzett és egészséges genin bujkál. Imád enni, ezért a plusz kilókat muszáj leadni, legutóbb 38 kg volt, ami a magasságához (142 cm) szerinte sok.

Jellem:

Igazságos: Izuminak három nála idősebb testvére van, ezért már kicsiként megtanulta, hogy mindig oztoszkodnia kell és nem csak önmagára gondolnia. Ennél fogva sosem csalt, ha valami rosszat tett - egy aprócska kis csinyt - akkor nem mutogatott ujjal, hogy nem ő tette, hanem a testvérei közül valamelyik. Mindig próbál jót cselekedni és a rendes úton haladni afellé, hogy igazi és megbizható ninja váljék belőle, akire mindig lehet számítani a bajban.

Zárkózott: Kisebb gyerekként túlságosan naiv volt, bármit elhitt amit mondtak neki, ezért ki is nevették őt. Azóta ritkán hangoztatja a véleményét bármiről is legyen szó. Az akadémián sem válaszolt a tanár kérdéseire - még akkor sem ha az apja egyenesen rá nézett és tudta nagyon jól, hogy tudja a választ - mert mindig az járt a fejében, hogy mások mit gondolhatnak róla. Mindig mások véleményétől tartott, mert nem akart egyebet, csak azt, hogy elfogadják olyan kis szeleburdinak amilyen volt akkoriban. A zárkozottsága azonban nyomban eltűnik, hogyha egy ismerős személlyel kell beszélgetnie, vagy olyan témáról, amit szeret és ismer is annyira, hogy ne nevessék ki őt a véleményéért.

Udvarias: Mindig kedves és segítőkész, függetlenül attól, hogy önmagáról keveset beszél. Ettől függetlenül elég érdeklődő és ha látja, hogy ez felvidítja a beszélgetőpartnerét akkor tovább kérdezősködik. Ámbár ha úgy tűnik untatja az illetőt akkor elhallgat és hagyja, hogy a csend sokatmondóbb legyen náluk. Nem feszeng amiatt, hogyha valaki unalmasnak tartja őt ezért. Már megszokta, hogy ő az akinek hallgatnia kell és másnak beszélni.

Megbízható: Bármit rá lehet bízni, mert hűséges és diszkrét. Sosem volt az a célja, hogy hátba támadjon másokat amiért rá mertek bízni egy olyan információt, amit másnak is elmondhattak volna, de neki mondták el. Ilyenkor nő az önbizalma és hamarabb belelkesedik, mint általában szokott ha rábíznak valamilyen feladatot.

Izgága: Nagy az önuralma, de ha jó társaságba kerül és sikerül megnyílnia másoknak, akkor dől belőle a szó és az energiája is határtalannak látszik. Persze ehhez le kell küzdenia a zárkozottságát, ami nem kis munkába kerül. Tudniillik ilyenkor - amikor nem rejtegeti, hogy milyen valójában és nem akar másnak tűnni - igazán önmagát adja és nem fél attól, hogy mit gondolnak róla, esetleg csalódnak benne, mert nem ezt várták volna tőle.

Családtagok:

Apa: Minoru Jinsuke

Az Iwagakure-i akadémia chuunin szintű tanára. Nagyon szigorú, aki még a saját gyerekeivel sem kivételezett az akadémián. Inkább gyakorlati tanár, mint elméleti, de ettől függetlenül a tudást így is úgy is megköveteli a diákjaitól. Sokszor komornak tűnik, de ez azért van, mert képtelen mosolyogni egy kicsit, azt hiszi ezzel veszít a szigorú hírnevéből és mások befolyásolhatónak vagy gyengének tartják. Pedig otthon tud kedves is lenni, kár, hogy ezt kevesen látják rajta.

Anya: Minoru Kaeda

Orvosi ninja, ő is chuunin szintű, akárcsak Jinsuke. Mielőtt felsőbb rangú ninja válhatott volna belőle, megismerkedett a férjével. Először rivalizáltak, be akarták bizonyítani a másiknak, hogy sokkal több rejlik bennük, mint elsőre látszik. Ennek a rivalizálásnak az lett a vége, hogy szépen apránként egymásba szerettek. Zakuro születése után orvosi ninjaként kezdett el dolgozni.

Testvérek:

Minoru Zakuro

Genin. 18 éves, csak és kizárólag Kaeda kedvéért lett ninja, mert akkor még nem tudta, hogy az ő kis húga Izumi nagy álma, hogy ninja lehessen. Zakuro szertelen, kevés dolog motiválja, a lányok jobban érdeklik, mint a küldetések, de tudja, ahhoz, hogy lenyűgözze őket ki kell tünnie a tömegből és meg kell tudnia védeni őket a bajban.

Minoru Airen

Civil. 15 éves és sosem vágyott arra, hogy ninja legyen. Ő inkább afféle könyvmoly, a tudást és a nyugalmat sokkal többre becsüli, mint a harcokat. Ha felnő az a terve, hogy egy könyvtárat nyit, csak még nem tudja, hogy ez az álma mibe kerül és mennyi fáradtság kell hozzá, de amíg fiatal és elszánt senki sem beszéli őt le erről. Kirari ikertestvére.

Minoru Kirari Civil. 15 éves Airenhez hasonlóan ő sem akart ninja lenni. Bár mostanra megbánta, hogy nem kezdett el a szüleihez és a két ninja testvéréhez hasonlóan gondolkodni az életről. Zakuro persze rossz példakép, inkább azon csodálkozik, hogy a kis Izumi mennyire hajthatatlan azzal kapcsolatban, hogy ő is ninja lesz egy nap. Airen ikertestvére.

Unokatestvér:

Yumori Hikari Genin. Kaeda bátyjának Yumori Yasuonak a lánya, aki Izumival egyidős és nem mellesleg a legjobb barátja. Mivel Izumi nehezen nyílik meg az idegenek előtt - függetlenül attól, hogy egy ismerős közelében mennyire izgága tud lenni ha akar - ezért a számára Hikari a legnagyobb kincs. Az akadémia után nem kerültek egy csapatba de ez egyiküket sem lombozta le.

Különleges képesség: - Pénzösszeg: - (ryo) Ninjutsu: alap E szintű jutsuk Genjutsu: - Taijutsu: -. Kenjutsu: - Előtörténet: Izumi szülei nem származnak nagy ninja klánokból, annak idején ők maguk döntötték el, hogy ninják lesznek és Iwagakure védelmének szentelik az életüket. Amíg nem találkoztak egymással mindkettőjüknek más elképzelése volt a jövőről és a családalapítás nem az első helyen szerepelt, mint most. Évek teltek el, megszületett az első fiúk, aztán az ikrek mígnem végül 13 évvel ezelőtt egy tavaszi hűvös napon Izumi is. Nem volt nyűgös kisbaba, keveset sírt és akkor is csak azért, mert éhes volt. A testvéreivel ellentétben – vagy azért mert a szülei már belejöttek a gyereknevelésbe és volt tapasztalatuk – nem kényeztették őt el túlságosan. Talán emiatt vágyott arra, hogy a legkisebbként a családban észrevegyék őt, ahogy cseperedett és volt egy kis gyerek esze úgy követett el apró csínyeket. Például elrejtette a sóval teli sószórót – nem sejtette, hogy ezzel a sókészletet még nem tűntette el és bármikor hozzáférhetnek az éléskamrából – és várta, hogy a szülei megkeressék vagy megkérdezzék, hol van. Ő akart lenni a hős aki megtalálja az elveszett dolgokat. Persze inkább okozott fejfájást ezzel a szüleinek, mintsem örömöt, mert semmi sem ott volt ahol legútóbb hagyták. A bátyja volt az első akinek követnie kellett a szüleit és ninjává válnia. Zakuro kenjutsut szeretett volna tanulni, mert imádta a kardokkal vívott csatákat amik a régmúltról meséltek, de az apjuk Jinsuke nem találta őt elég méltónak ahhoz, hogy ilyen nagy felelősséget helyezzen a fiára. Az ikrek nem is álmodtak arról, hogy ninják legyenek, bennük nem volt meg az elszántság, de amikor Izumira került a sor, hogy az ikrekhez hasonló sors várjon rá, felszólalt. Igaz, hogy nyolc éves volt, mindent amit a ninjákról tudott az édes kevés volt, de már akkor elkötelezett volt Iwagakure iránt. Ő nem akart gyáván meghalni, sőt azt sem akarta, hogy másoknak kelljen megvédenie őt, mert még az élethez is túl gyenge. Nem, ő határozott volt. Kezdetben csak az édesanyjára nézett fel, mert kunoichi volt és belőlük úgysem sok van szerte a világban, ezért ő is ennyire egyedi szeretett volna lenni. A szülei nem erőltették a ninja akadémiát rá, de nem voltak ellene sem amikor Izumi elmondta az édesanyjának, hogy ő nem akar gyenge nőként élni, ő megakarja védeni azokat akiket szeret. A háború kitörése csak megerősítette az elszántságát és elhatározását abban, hogy ninja legyen és megvédje azokat akik nem tudják megvédeni magukat. Az akadémián töltött idejéről Senki sem avatkozott közbe a kis Izumi elhatározásába, nem kellett győzködni, hogy tényleg ezt akarja-e és tudja milyen nagy felelőséggel jár, ha valaki elkezdi az edzéseket és egy nap ninja lesz belőle. A bátyja természetesen nem hitt benne, csak kétségbeesett lépésnek vélte amit tett és csak azért akart erősnek tűnni, mert csak a szüleinek akar megfelelni. De ez nem volt így. Izumi nem a szüleitől várta a motivációt, mint Zakuro, neki határozott elképzelése volt azzal kapcsolatban, hogy miért akar ninja lenni. Az akadémián ezzel motiválta magát, ő is Iwagakure egyik védelmezője akart lenni, ahogy a szülei. Az órák közül a taijutsu tetszett neki a legjobban, még akkor is ha előbb védekezni tanították meg őket, nem pedig az első támadást bevinni az ellenfeleiknek. De különösképpen egyik jutsuból sem tűnt ki kiemelkedően, mert egyszerre szeretett volna mindenben jó lenni. Jó, de nem a legjobb. Emiatt nem igazán örvendett népszerűségnek a társai között és az sem segített ezen, hogy az apja is oktató volt. Persze, hogy zavarta őt, amiért nincs sok barátja és Hikari az egyetlen akivel megértik egymást, az elején kesergett is egy kicsit miatta, ezért mindenhez hozzá szólt amiről körülötte beszéltek. Be akart kapcsolódni a beszélgetésbe, részese akart lenni a társaságnak, de úgy igazán, nem csak látszólag. Sok badarságot állított és nem is mindig értett egyet másokkal, amiért vagy kinevették vagy nem akartak szembe nézni azzal, hogy esetleg neki lehet igaza és a ninja lét igenis komoly dolog. Nem mindenki születik egy nagy ninja klán tagjának, hanem ő maga dönti el, hogy az lesz. Emiatt lehet, hogy egy kicsit pikkelt azokra akik nagy ninja felmenőkkel rendelkeznek már sok nemzedék óta. De ugyanakkor szerencsésnek is érezte magát, mert nem volt a családjának olyan nagy hírneve és történelme, hogy egy kis baklövéssel csalódást okozzon és szégyent hozzon a családja nevére. Mindent amit tett, minden edzés, minden sikeres teszt és gyakorlat arra szolgált, hogy saját magát erősítse és így váljon sikeressé, ne pedig azért, mert ez a visszamenő családi hagyomány. Mégis valahol mélyen legbelül tisztelte azok akik generációkon keresztül ninjákat adtak Iwagakure városának, szerinte nem kis dolog elhatározni ezt és harcolni másokért. Az édesanyja mellett Ryōtenbin no Ōnoki a példaképe, vagyis Iwagakure Harmadik Tsuchikageje. Mondjon bárki bármit ő egy hősnek látja a kagét és nem ebből magától érthetően nem is álmodik arról, hogy a kage meghal. Persze tudja, hogy egy nap biztos meg fog, de még nem tudja elképzelni milyen lesz Iwagakure nélküle és vajon a következő vezető milyen lesz. Genin vizsga (előtt és után is) Izumi sokat tanult az akadémián és fejlődött is, úgy gyakorlati szinten, mint elméletin ezért amikor eljött a genin vizsga napja ő már korán reggel fel alá járkált. Az azelőtti napon rituálisan nem beszélt senkivel sem, nem akarta felizgatni magát, az ebédnél és a vacsoránál sem szólt egyáltalán. Nem fogadott némasági fogadalmat, de tudta, hogyha a genin vizsgára terelődne a szó, akkor rágódni kezdene rajta és félni. Félni attól, hogy nem lesz elég jó, hogy keveset tud, hogy még gyakorolnia kell, hogy az edzések kevesek voltak és akármelyik alap szintű jutsut elrontja amit kérnének tőle. De készült, úgy az írásbelire, mint a gyakorlatra és kérjenek tőle bármilyen jutsut menni fog neki. Ez járt egész nap a fejében. Nem mutatta ki, hogy esetleg aggódna és biztos a bukás. Nem volt az és nem is lesz az, legalábbis ezt határozta el. Emlékeztette magát, hogy miért akar ninja lenni. Iwagakure-nak most még inkább szüksége van a ninjákra, mint valaha és ezt Izumi is tudta. Amíg nem érkezett meg az írásbeli helyszínére (az akadémia egyik erre kinevezett termében) és nem kapta a kezébe a teszt kérdéseket kicsit rágódott magában. De amikor végre átolvasta a kérdéseket és elkönyvelte magában, hogy nem agyfagyasztóan nehezek, s nem igazán van olyan kérdést amit ne értene meg hát szépen elkezdett válaszolni rájuk a tanultak alapján. Persze előtte össze kellett szednie a gondolatait és biztos tovább tartott neki, mint tervezte, de a teszt végére nem az az érzés maradt benne, hogy semmit sem tudott, hanem az: ő mindent megtett az átmenés érdekében. Kényelmetlenül érte volna, hogyha pont egy oktató lánya elvérzik egy ilyen teszten és még ki is röhögik emiatt azok a társai akik átmentek az írásbeli vizsgán. A következő lépés amit a tudásán kívül próbára tettek az az alap jutsu technikája volt. Mindenki előtt kellett bemutatnia azt, így amikor látta, hogy a társai milyen ügyesek és képesek teljesíteni azt a jutsut, amit várnak tőlük semmi kétsége sem volt afelől, hogy neki is menni fog, mert nála sokkal gyengébbeknek is sikerült – valójában csak ő hitte azt, hogy gyengébbek nála, vele egy szinten voltak – bemutatni az adott jutsut. Neki a Henge no Jutsut kellett bemutatnia a jelenlévőknek. A vizsgáztató alakját kellett felvennie és nagy meglepetésére sikerült is bebizonyítania, hogy ezt a jutsut ő is elsajátította alapszinten. A vizsga napja hosszú volt, fárasztó de eredményes. Sokan megkapták a genin fejpántot, amit Izumi ahelyett, hogy a fejére kötött volna, mint sokan a társai közül, inkább a karjára kötötte, ahogy az édesanyjától is látta. Az azt követő napokat pedig várakozással töltötte, amíg összeállították a csapatokat és megtudta, hogy ki lesz a vezetője és a csapata másik két tagja. Innen pedig már az vár rá, amiről álmodott: tisztességes halál míg másokat véd. Persze addig lehet, hogy sok mindent le kell tennie az asztalra, de ő bátran szembenéz mindennel akár az élete árán is.

[iasonmallory]

#1 Rudolf Sandvoort

rudolf sandvoort 128

AMSZTERDAM

ARANYSÁRKÁNY

THE HOUND OF HELL

NEM VÁLOGATOK

DOKTOROK

NŐTLEN

JACK FALAHEE szerepjátékos példa Megtört. Egy perccel ezelőtt még azt hittem, hogy a boldogságom határtalan, de elég egy szó és minden elhalványul. Az én szerelmem elhalványul, ha egy olyan mondat mocskolja be a boldogságomat, mint a mostani. Hazugság az egész, nem, velünk sosem történhet meg. De nem lehetetlen. Tudom, hogy kétség kívül én vagyok az akitől a génjei felét kapta és akitől a másikat az természetesen Cordelia, hiszen ő a nő kettőnk közül. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Én, én nem így terveztem a kapcsolatunkat. Nem ennyire bonyolultra, még… még nem akarok apa lenni. Túl fiatalok vagyunk ehhez, egyikünk sem készült fel rá elégé, vagy ha Cordelia igen én még nem érzem magam felkészültnek erre. Meggondolatlan voltam, igen és ez, ez az egész az én hibám. Hátráltam egyet amikor ő félénken és kétségbeesetten hozzám akart bújni. A fejemet rázogattam, hogy ez az egész csak egy ostoba vicc lehet és semmi több. Egy rossz álom, igen ez csak az lehet és semmi több. De az arca, Cordelia arca nem arról árulkodott, hogy hazudna nekem és ilyesmivel viccelődne. Ezt most teljes komolysággal és őszinteséggel mondta! Sosem voltam ennyire hitetlenkedő hangulatomban, bár ezt én inkább nevezném gyávaságnak és éretlenségnek, mint hitetlenkedésnek, hiszen szó szerint nem kételkedtem a szavaiban. Sejthettem volna, hogy ez történik akkor, ha az ember fia elfelejti mit jelent a védekezni szó fogalma és csak a beteges vágyait tartsa szemelőt. Csak nyeltem egy nagyot ahogy Cordelia közeledett felém és kíváncsian azt várta, hogy reagáljak valamit arra amit mondott. De nem, egészen addig a pillanatig olyan szótlan és bizonytalan voltam amíg ő be nem bizonyította, hogy igaza van. Utálom a terhességi teszteket, tönkre teszik szegény idegeimet s, most még kíváncsi vagy, hogy ezután mi történt? Ami ilyenkor történni szokott. A fiú elájul a tudattól, hogy apa lesz ilyen fiatalon és a jövője, amiről ő álmodott, szerte foszolni látszik. Kihűlt. Képtelen vagyok úgy mellette lenni, hogy közben tudom a mi gyerekünket várja a méhében. Minden egyes mellette töltött perc túl kevésnek bizonyul ahhoz, hogy én elég bátor és erős legyek mellette lenni. Hazugság volna azt mondani, hogy nem félek attól a csöppségtől, aki még meg sem született. De nem mondhatom, hogy annyira boldog volnék a tudattól ő valamikor meg fog születni és nekem vállalnom kell mindent ami ilyenkor egy apa feladata volna. Szeretem Cordelia-t, de egy kisbaba most túlontúl rosszkor került a kapcsolatunk összképébe. Mindent megváltoztat. Én meg nem készültem fel erre a változásra. Mi van akkor ha nem leszek jó apa? Sajnos a családomban nem volt egy olyan személy akitől ilyen téren tanácsot kérhetnék. Az apámról csak halvány emlék foszlányaim vannak, hét éves voltam amikor ő meghalt. Anya azóta sem tette túl magát a halálán és senkit sem engedett még egyszer olyan közel magához amilyen közel apát engedte. Nem ment férjhez újra, szerintem jól tette, nem kell egy elviselhetetlen mostoha apa jelenlétében élnem, akit nem szeretnék.  Eltoltam magamtól Cordelia-t és nem néztem a szemébe amikor kimondtam, hogy én nem akarom őt. Pedig ha a szemeimbe nézett volna és én mélyen az övébe fúrtam volna az enyéimet, tudta volna, hogy hazudok s, csak a félelem beszél belőlem. A félelem, ami olyasmire kéztett, amire tudom sosem leszek büszke. Szakítok vele, ennyire egyszerű és szörnyű az egész, mert szeretem és tisztában vagyok azzal, sosem fogom elfelejteni őt. Még mindig ugyanúgy akarom őt, mint azelőtt. Kétségbeesett. Eszem ágában sem volt megkérdezni tőle, hogy mire kell a pénz, amit kért tőlem. Pedig kíváncsi lettem volna arra, hogy mit tervez. Mit szeretne tenni azzal az összeggel, mire készül ilyesmi. De nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy mindezt megkérdezzem tőle. Gondolom, már nincs annyi jogom hozzá, hiszen én voltam az aki magára hagyta őt. Ez felér egy gyilkossággal. Nem fosztottam meg őt az életétől, nem bántottam fizikailag, de tönkre tettem gyávaságból a lelkét. Ha nem félnék ennyire a kudarctól és attól, hogy nem leszek jó apa, akkor most megállítanám. Igen megállítanám, elmondanám neki az igazat, a fülébe súgnám mennyire szeretem és még mindig akarom őt, így teljes egészében azzal a kis csöppséggel együtt aki napról napra növekszik benne. De a lábaim megtorpantak, a szám elhallgatott és csak a szemeim bámulnak előre, az ő eltűnő, halvány alakjára az utcán. Nem szaladtam utána, pedig ezerszer jobb lett volna ebben az átkozott pillanatban ezt cselekedni. Nem értem, hogy lehetek ennyire… gyáva. Cordelia csak annyit kért tőlem, hogy szeressem őt és törődjek vele, de elbuktam. Még arra sem vagyok méltó… Biztos én vagyok a megfelelő személy akit szerethet még azután is? Nem, ezek után tudom, nem fog szeretni, hiszen mellette lenne a helyem. Fognom kéne a kezét, apró csókokkal kellene megajándékoznom őt és minden egyes pillanatban azt mondani neki, mennyire csodálatos személy s, mérhetetlenül örülök annak, hogy ő a gyermekem anyja. De ez, sajnos csak egy vágy álom, nem válhat valóra, amíg én én vagyok és valami olyasmitől félek, ami valójában örömöt okozna nekem. A szüleinknek persze már nem annyira, hiszen ők tiszteletben tartották elviekben a házasságukat és esküvő előtt bújtak ágyba azzal akit istennőként vagy istenként imádnak. Igazán engem is ebben a hittben nevelhettek volna, ezzel a céllal, hogy csak azzal és akkor ha már a feleségem. De nem, anya ehhez egyedül túl kevés volt, szükség lett volna apára is. Meglepett. Ha a vég után várhat valakire egy szebb élet, akkor minden bizonnyal ő a legjobb helyen van, távol tőlem. Bár amikor kiderül, hogy nem egy, hanem két csöppség maradt hátra anya nélkül elszorul az ember szíve és felvállalja őket. Mi mást is tehetne? Szóval a világ gazdagabb lett Hilda és Anita Sandvoort-al. Kiköpött Cordelia másolatok, annyi különbséggel, hogy a szemüket tőlem örökölték. Nomen est omen. Hilda valóban harcias jellem, őt nem fogom félteni a fiúktól ez már biztos, inkább a fiúkat tőle míg Anita sokkal könyörületesebb, pontosabban a testvére ellentéte. Szóval ha valakit óvni kell attól, hogy naiv legyen felnőtt korára, akkor az ő. Meg kell tanítani neki, hogy ne higgyen el mindent abból amit a fiúk mondanak neki. Az teljesen más tál tészta kezdetben mennyire béna apa voltam, de most már eltelt néhány év, kereken hat. Már nem kell pelenkázni őket, nem kész rémálom minden éjszakám ha felsír az egyikük és ennek hála a másik is rázendít. Tehát az a káosz ami a legelején honolt az életünkben valahogy stabilizálódott. Még ha irtózatosan nehezen is. Szarkasztikus. Egy utolsó lélegzetvételnyi erő. Mindaz amit az ikrek nagyon imádnak. Kihajtanák apából az utolsó szuszt is, az egyiknek Én kicsi pónim kell karácsonyra, a másik a legújabb Star Wars szereplőt kéri, Rey-t, mert menőnek tartja. Apának meg egy óriási Spongya Bob ágy, amin lepihenhet. De ugye egyikük se hallja meg az én könyörgésemet. Mert nem elég, hogy ők egyes betegeim is képesek nagyon lefárasztani. Mindegyikhez más nyelvezet kell, van aki azt szereti ha kiabálnak vele, vagy olyan is megesett már, hogy pátyolgatásra szorult. Attól, hogy eltelt néhány év és gyerekeim vannak még nem biztos, hogy szent vagyok. Néhányan ismernek, vagyis úgy hiszik, hogy ismernek. Ám valójában én is tudok gonosz lenni. Fel tudom hergelni a legszendébb beteget is, ha arról van szó. Márpedig néha pontosan arról van szó, hogy mindazt a rosszat amit tőlük kapok, azt szépen vissza is adjam. Aki olyan, azt gondolkodás nélkül kihasználom. Az ágyába bújok ha arról van szó, de semmi kötödés. Nem a páciensek között van az ikrek mostohaanya jelöltje. Ez holtbiztos.

[iasonmallory]

#1 Iason Mayfield

iason mayfield 18

AMSZTERDAM

VÉRHOLLÓ

THE BEAST IN YOUR BONES

ASZEXUÁLIS

CIVILEK

TITOKZATOS

HENRIK HOLM szerepjátékos példa

A szemeibe nézve próbáltam némi értelmet nyerni, hogyha máshonnan és máshogyan nem is, legalább úgy rájöhessek: talán most éppen csak tréfál. Mert tréfálnia kell. Én nem lehetek a számára legideálisabb partner, ahogyan ő nevezett. Talán ha esetleg előbb találkozik a fivéreimmel, nem pedig velem, esetleg máshogyan vélekedne. Rájuk akaszkodna ilyen szépen, mint most rám és nekik, őket próbálná meg becserkészni. Mert valljuk be, most éppen azt teszi. Tudom, hogy a képességeim érdeklik, meg valami egyéb, amire gondolni sem akarok, mégis valljuk be képtelenség, ha ilyen közel van hozzám. – Te még gyerek vagy, ne akarj velünk barátkozni! – mondom ezt úgy, mintha száz évvel idősebb lennék nála, holott dehogy, csak néhány hónap jogosít fel arra, hogy így beszéljek vele. Tudom, mire van szüksége. Ismerem a hozzá hasonlókat. Tipikus árva gyerek arca van, aki nem kapott elég szeretetet és eltorzult világképe van, melybe véletlenül engem is beleillesztett. De ki kell ábrándítanom, valahogy. Csak ugye tipikusan nem én vagyok a helyzet magaslatán, hanem nála van a labda. Az ő kezében van az a bizonyos ütő kártya. – Nem vagyok gyerek, ugyanannyi idősek vagyunk! – kezdi felkapni a vizet, toporzékolhatnékja van. De tudja, hogy semmit sem ér el vele, mert már ismer annyira, csak reménytelenül próbálkozik még mindig. Most, hogy látom rajta mi nyomja a szívét vagy esetleg mi lehetne az óhaja, egyre jobban látom az igazi arcát. Mindvégig neki volt szüksége rám, nem nekem rá. – Nem viselkedsz a korodnak megfelelően. Nézz magadra! – itt sajnos akaratom ellenére én is végignéztem rajta, hogy lássa mennyire iszonyodhatok a hülyeségeitől. Itt most próbáltam az öltözködésére és az egész megjelenésére utalni. Hogy nézzen végig magán, ha valakit fel akar szedni akkor ahhoz ki is kell öltöznie, nem a kétségbeesettet kell játszania, mert az emberek sajnálata kérdőjeles, az enyém meg főleg. Én ugyanis nem sajnálok meg senkit sem, megértek meg minden, de sose sajnálok. Azon az elven vagyok, hogy bizonyára joggal vannak abban a helyzetben, életszituációban amibe kerültek. Az elődei vagy saját maga tehet arról, hogy vagyonos vagy sem. Az mulandó, én hiszek abban, hogy ronthatunk vagy javíthatunk a saját helyzetünkön, az már csak rajtunk múlik mire vagyunk hivatottak és képesek. – Te persze a korodnak megfelelően viselkedsz? Miért vagy ennyire hitetlen? Le kell betűznöm, hogy csak úgy tündökölsz ha feszélyezve érzed magad és feszegetik a határaidat? – közelebb jött, próbáltam hátra lépni, jelezve, hogy elég satnya bókjai vannak és ezzel nem lenyugtat, hanem felhergel. De hogyan adhatnám a tudtára? – Azért mert én nem vagyok homár, mint te. – kiböktem végül. A lehető legvisszafogottabban, abban reménykedve, hogy esetleg rosszul érti a homár szót és nem elsősorban a vízi állatra gondol. – Ma még hetero vagy, holnap bi és azután te is "homár"leszel. – próbálta a levegőben azt a bizonyos macskakaparást utánozni a kezeivel, én meg karba tettem a kezeimet. Hegykén, határozottan, makacsul tudva azt amit sajnos tudok. – Én… Te nem ismersz eléggé. – nem volt bátorságom kimondani, hogy nem vonzódom senkihez, nem köti le a figyelmem az ilyesmi, esetleg találok magamnak jobb elfoglaltságot minthogy kívánatosnak találjak egy nőt vagy egy férfit.

[iasonmallory]

#1 Leith Collins

leith collins 20 (+54)

LONDONDERRY

VÁMPÍR

PSZICHOPÁTIA

HETEROSZEXUÁLIS

PÁCIENSEK

EGYEDÜLÁLLÓ

JAKE ABEL

kinézet の Warriors Ha rá nézel bizonyára van egy kis hiányérzeted, nem a szőke haja hullott ki, vagy a dús szemöldöke hiányzik, ami amúgy egy Neptunusz kék szemet rejt. Nem! Sőt még a meztelen, magamutogatás sem jutott az eszébe, szóval az öltözéke sem lehet az amit hiányolsz vagyis hiányolhatsz róla. Ha jobban megnézed, akkor láthatod. Igen. A zsírtömeg. Az élettel teliség! Ami arról árulkodhatna, hogy mindazon által sokat szenvedett és olyan tipikus álmatlan arca van, valami erő mégiscsak szorult belé. Szorulna is! Ha eleget inna és nem gyógyszerek rabságában élne, miközben a doktora abban a hitben él, hogy őt minden egyes nap rendszeresen táplálják. Nincs vér, nincs izom. A gyógyszer csak méreg. Legalábbis ha csak azt kap akkor meg pláne. Különben egy kis vagy éppen elegendő vérrel a szervezetében, ami blokkolja s, lehetetlenné teszi azt, hogy használja az erejét, akkor elég helyes külseje van. Nem mondanád meg róla, néhány perccel azelőtt még elszáradt volna a lábain is akárcsak egy kóró nemhogy helyesnek tituláld őt. Hegyes szemfogait bárki megcsodálhassa, már nem áll szándékában elrejteni őket, ha mégis akkor bizonyára rátört az a félelme, hogy akár ki is téphetik őket és lássuk be, szemfogak nélkül, nem igen élné túl. A bőrszíne sápadt, akkor meg pláne ha alig jutott hozzá a tápláló vérhez. De ha mégis akkor elhiheted, hogy nagyon élettel teli a bőrszíne és nem mondanád meg róla, hogy vámpírral beszélgetsz. Ja, persze a vámpírok sápadt halovány bőrűek, ő is, nem kell megijedni, de a vér az mégiscsak számít egy kicsikét. A testalkata tehát úgy egészében változó, a táplálékától függ, hogy milyen. Mert bármikor lehet nyurga piszka pálcika vagy nyurga piszka oszlopka. A ruházatát tekintve, azt visel amit kap. Ha azt napokig kell viselnie amíg újat nem kap akkor nincs más választása. Már senki sincs aki meglátogathatná – vagy legalább ezt ő úgy hiszi – tiszta ruhát hozhatna neki vagy újakat vehetne ha a régi vértől, piszoktól mocskos vagy egyszerűen túl kopott s, elhasznált ahhoz, hogy öltözéknek lehessen nevezni. Magasnak magas, nem kell félteni őt attól, hogy a polcról sosem tudta levenni a legmagasabban lévő tárgyakat. Különben mindig kilógott a tornasorból, már akkor látni lehetett, hogy magas növésű lesz. Nem az a két méteres típusú, dehogy, de az a törpe félméteres típus sem az biztos. Pontosan azért, nem hagyja, hogy bárki lefogja őt és kényszerítsék, a karjai hosszúak, csak úgy mint a lába, szereti ha megnyújtóztathatja a csontjait s, ebből kifolyólag a kicsi zárt helyeket kerüli.

jellem の Viva la Gloria Csak egy szó a szerelem. Lehet, hogy neki mégsem. Rémséges víziói vannak egy halott barátjáról és a testvéréről. A testvére elég nagy nyomot hagyott az életében, amiért eltitkolta előle az illetővel való kapcsolatát. Leith a kezdetek kezdetén, amikor még nem is volt tisztában az erejével, féktelen düht érzett. Féltékeny volt minden egyes halandóra aki a napfényen járhatott, de ő nem. El kellett rejtőznie és ez változtatta azzá a valakivé aki most. Vannak érzései, bizony. Titkolja őket, elrejti szíve legmélyére, igen. De sosem vallaná be senkinek sem, még ha egy karnyújtásnyira is van az illető szívétől. Minek? Tudja, érzi, hogy ha újra a közelébe engedne valakit csak még rosszabb volna. Újra elfogná őt a féktelen düh, több vér tapadna a kezéhez, mint egy normális alkalomkor és abból semmi jó sem születne. Vagyis nem született. Az elmegyógyintézet lakói csendes bajkeverőnek ismerik, fellázad, persze, hogy fellázad. Hiszen ő a tipikus példája annak, hogy a férfiak ha éhesek bármire képesek. Tehát ha kiéhezteted, nem adsz neki inni – enni akárhogy is nézzük képtelen lenne – soha az életbe ne várd, hogy kedvesen tekintsen rá. Jól lakott persze sose lehet, akkor biztos agyon rázna, tehát annyi a lényeg, sose hagyd teljesen a kiszáradás szélére sodorni őt. Persze, hogy elmegy az esze, bevadul a gyógyszerektől amiket tömködnek bele és teljesen átalakul egyfajta Hyde típusú személlyé. Jobb ha megjegyezzük róla, hogy nem skizofrén, a személyiségével semmi baj sincs, csak neki is akárcsak az éremnek van legalább két oldala. Igen, oldalt mondtam, nem személyiséget. Tipikus nem lehet bírni vele ha rájön az öt perces alkat, mert ilyenkor tör, vág, zúz, vagyis csak ezt tenné ha tudná és nem akadályozná meg ebben a kényszerzubbony. Utálja ha lefogják és ilyen helyzetbe kényszerítik, pláne akkor ha semmit sem tesz és teljesen véletlenül van rossz helyen rosszkor. Oké! Gyakran sőt többször szeg szabályt mindenki másnál, de ez nem jelenti azt, hogy minden percben kedvében áll keresztbe tenni mindenkinek aki felügyel rá vagy másokra. Különben ha valami zavarja a csőrét akkor bárkinek elmondja szemébe, nem az illető háta mögött hanem az illető szemébe, tényleg. Ez persze mások számára irritáló lehet, de őt ez nem érdekli, egyszerűen nem érti mások miért nem fogadják jól az őszinteséget. Nem kifejezetten kedveli a démonokat, pontosabban azokat nem akik ellene vannak és nem a javára cselekednek, hanem éppen ellene. Azonban ha Dr. Jekyll oldalával találkoztál, hogy egész pontos legyek, csak ezt ismered még(!), akkor békésnek gondolhatod őt. Igazán szeretetreméltónak, akiről nem tudod elképzelni, hogy kerülhetett az intézmény falai közé. Különben megvan rá az oka, hogy itt legyen, a dührohamát, idegességét nem tudná máshogyan levezetni és az elektromossággal a hatalmában bárkit megölne. Pont ezért addig jó, amíg ezt a csendesebbik oldalát mutatja. Bár egyre kevesebbszer fordul elő, félő, hogyha így folytatja, akkor tényleg igazi pszichopatává válik. Nem mintha most nem volna az, de ennél is van rosszabb és ez biztos. Tehát lényegében, amit róla kell tudni van szíve, de nem mutatja meg másoknak és néha hiába viselkedik sorozat gyilkos módjára aki még önmagára nézve is veszélyes, nem csak erről szól az élete.

szerepjátékos példa Ébredés. の Egyszer csak Figyeltem. Pontosabban őt és a nőt, már nem lány volt, hanem nő. Tényleg nő, egyáltalán nem arról árulkodott a külseje, hogy egy kis tini lenne, különben nagyon jól rájuk láttam, még akkor is ha ők ketten észre sem vettek. Elbújtam. Vagy inkább rejtőzködtem ha úgy tetszik. Mindegy, figyeltem őket és ezen van a lényeg. Olyan gyanúsak voltak, tehát egész idő alatt erre ment ki a játék és én mérhetetlenül dühös voltam, nem is féltékeny, hanem inkább dühös. S, akkor abban a pillanatban csapott le az az átkozott villám. Nem, nem a mellettem lévő fába, hanem abba amitől ők alig voltak olyan...Mit mondjak? Pont annyi távolságban voltak, hogy túléljék és különben is, valami fránya műanyag talpas cipőt hordtak mindketten. Szóval akkor dőltek volna ki a villám beléjük csap. A méreg meg továbbra is csak gyűlt bennem. Éreztem, hogy most rögtön ebben a pillanatban meg tudnám ölni valamelyikőjüket, az volna a legjobb ha... Minek megölni mindkettőjüket ha elég csak az egyiket? Érezte, hogy az ereimet elönti az erőm adta csodálatos érzés, mintha szikrázna a vérem, tele volna elektromossággal ami csak arra vár, hogy használják. Lehetőleg az egyikük ellen, a másikuk szenvedhet az életben. Aztán valami mélyen a torkomba markolt, irtóra erősnek bizonyult, mert úgy éreztem a csontomig hatol, végül az ő szörnyűséges arca fogadott s, az amint a kiéhezett testem a falnak tolja. Csak képzeletben szikráztak a karomban az erek, gyenge voltam, egy vámpírhoz képest is gyenge és az a dörgés amit halottam, odakintről jött. Nem az én művem. – Good morning, sweetheart! – rémes angol akcentusa volt, látszódott rajta, hogy semmi érzéke sincs ehhez. Ahogy ahhoz se, hogy én ír vagyok, nem angol. De kit érdekel ugyebár?! London vagy Londonderry egyre megy! London és London, ennyi. Mit számít az a kis Derry a végén? Igenis sokat! – Are you again tough guy? – tudta nagyon jól, hogy ehhez semmi kedvem sem volt. Megint elfelejtett vért hozni, pedig ahhoz képest egészen tűrhetően viselkedtem. Nincs értelme megbüntetni, tényleg! Ő azonban abból a földből teremtetett akinek lételeme a gonoszság. Ha használni tudnám az erőmet, már régen nem itt poshadnék. – Stupid little boy, stup...- gondolom id lett volna a vége, ha be tudja fejezni és nem morog rá a társa. – Tudod nagyon jól, hogy érti a nyelvet, minek beszélsz hozzá? Intézzük már el gyorsan amíg nem jön hozzá látogatóba a kis csaj és von kérdőre ezért itt. – meglebegtette a kezében a szokásos nyugtatómat még valamivel összekeverve amire nem tudok rájönni, mert egyszerűen elbódít. Ez nem gyógyszer, ez méreg. Ami kihozza belőlem a Hyde felemet, most tisztára Dr. Jekyll vagyok, nem érzem azt, hogy dühöngnék csak a fejem fáj, éhezem. Annyira szomjas vagyok és erőtlen. Fel tudnék falni egy tucat városlakót. De ez a nagydarab itt, nem ereszt, szorítja a torkom, könnyű szerrel oldalra fordítja, hogy szabad utat adhasson a társának a fecskendővel a fő nyaki ütőérhez. Könnyen megy a társának, már ki se kell tapintania tudja hová kell szúrnia. Már nem fáj, nem érzem, csak a bódulatot, amint megbillen a fejem és elfog az őrület. – Kész is, látod, nem kell ellenkezned sweetheart és hamarabb túl esel rajta. – úgy megütném, tényleg, de mire feltápászkodnék vagy elhatároznám, hogy feltápászkodok, már a földön koppan a testem. Előre billentem. Fejjel a földnek, szuper! Egy kis időbe telik mire a szer megteszi a hatását és csak azután tudok mozdulni valamicskét. Maximum a hátamra. A plafon szép látvány, de túl szürke ahhoz, hogy csodálni tudjam és ezért lehunyom a szemeimet. Nem alszom én, csak pihentetem a szempilláimat és várok. Rá.

[iasonmallory]

#1 Milo Wyatt

milo wyatt 18

AMSZTERDAM

MÁGUS

SON OF THE BOOGEYMAN

BISZEXUÁLIS

KÍVÜLÁLLÓK

EGYEDÜLÁLLÓ

DYLAN O'BRIEN

kinézet

Szem: A szem a lélek ablaka, tehát ha belenézel Milo sötétbarna szemeibe biztosan azt látod majd meg mennyire igaz ez a mondás. Igazán igéző pillantása van, mondhatni ez az, amivel mások figyelmét magára vonja vagy néhány percig az a személy, aki őt szeretné mustrálni, leragad a szemein. Amúgy ugyanolyan egyszerű mandulavágású szeme van, mint bárki másnak, tipikus nyugat európai vonásai vannak, nem különbözik senkiétől sem a szeme formája. Amúgy ez az, amire még ő maga is büszke, éppen ezért szeret mélyen mások szemébe nézni. Úgy gondolja, ha mással nem is, akkor legalább a szemeivel megnyerheti az embereket, mert tudja mennyit ér, ha egyenesen belenéz valaki szemébe. Haj: Pont olyan barnának lehet azt is nevezni, mint amilyen a szeme. Különösképpen ez az, amire nagyon allergiás tud lenni, ha összekócolják az amúgy is kócos rövid haját, amit vagy oldalra fésül, vagy pedig hagyja, hogy szerteágazódjon minden egyes hajtincse. Különben ezzel nem nagyon tűnik ki a tömegből, úgy tartja nincs semmi figyelemfelkeltő vagy egyedi a hajában. De ha mégis keresni kellene a különbséget, akkor okvetlen meg kell említeni a kezelhetetlenséget, pontosabban azokat a pillanatokat, amikor sosem úgy áll a haja, ahogyan azt ő szeretné és még a zselé vagy a varázslat sem segít rajta. Testalkat: Sose szeretett konditerembe járni és diétázni, de ettől eltekintve senki sem mondhatja azt róla, hogy a kelleténél több kilóval rendelkezik és a magasságához, ami amúgy határozottan titkos nem illene pont hozzá. Tehát ami ebből a lényeg, az az, hogy egyáltalán nem aránytalan és igazán jól néz ki. Nem kell szégyenkeznie a felesleges plusz kilókért, mert mindig csak annyit eszik, amennyinél már úgy érzi, tudna még enni, de többet nem kér. Futni azonban határozottan szeret, nem esik túlzásokba, de talán ennek köszönhető az, hogy nem lett kissé teltebb a kelleténél. Teljesen arányos a testfelépítése. A háta is éppen olyan egyenes amilyennek lennie kell és a karjai meg lábai hosszúsága is tökéletesen rendben vannak. Bőrszín: Sápadt bőrű, ez nem azért van, mert olyan, hű de sokat kerülte volna a napot és vámpír lenne. Szó sincs ilyesmiről, pusztán nem díjazza azokat a túlzottan napbarnított már-már betegesen rosszul kinéző személyeket, legyen az illető nő vagy férfi. Nem, semmi rossz szándék nincs benne, ha az illető afroamerikai vagy szimplán afrikai, azonban ha egy európairól van szó, aki már alig nevezhető európainak a barna bőrszíne miatt, azért természetesen égnek áll a haja. A kreol bőr kivételével, ha az illető úgy született, megtudja érteni. Természetesen addig, amíg őt is megértik, hogy sápadt, hullaszerű bőrszíne van. Arcmimika: Ez Milo arcszerkezetének, ami észrevehetően nem az a hű de kör alakú, de az a hű de ovális sem, valahol a kettő között helyezkedik el, ami pont megfelelő. De itt persze nem erről van szó, hanem arról, hogy hány és hány arcot képes felölteni magára pusztán csak az érzései s, talán önmaga megvédése érdekében is. Gyakran látni komor helyzetekben egyszerűen nevetni vagy széles mosollyal az arcán, vagy vidám helyzetekben teljesen komoly ábrázattal. Különben többféle arcmimikája van, több, mint az átlag emberek gondolnák és rá, egyáltalán nem igaz, hogy az arcáról nem lehetne leolvasni bármilyen érzést. De le lehet, csak nem biztos, hogy az, amit ő mutat az valóban valódi vagy sem. Különben szereti elrejteni az igazi érzéseit álarcok mögé, ezért is ilyen nehezen kideríthető mikor mit érez igazán. Pókerarca egyáltalán nincs. Öltözködési stílus: A kockás ing örök! Tipikus szomszédsrác külseje van, tehát ha megvan ez a jelenség lelki szemeid előtt, akkor tudhatod, hogy Milo éppen olyan normális és néha még túlzottan visszafogott ruhadarabokat hord. Nem mindig kell neki a legdrágább és legtrendibb, ő beéri a kényelemmel. Különben évszaknak megfelelően változik az is, amit hord, tehát annak ellenére, hogy mágus nem fog télen nyári rövid karú pólókban sétálni az utcán és nyáron nagykabátban. Különben szereti a farmer nadrágokat, ha nem muszáj, akkor sosem öltözik öltönyösen, kivéve, ha valamilyen hivatalos összejövetelre vagy az egyik rokona születésnapjára kell mennie, aki ragaszkodik a megjelenés pontosságához. Nagyon egyszerűen öltözködik, pont azért, mert nem akar kitűnni a tömegből.

jellem

Humoros. Abban a pillanatban, amikor megláttam, tudtam, hogy értékelni fogja a poénjaimat és észreveszi az igyekezetemet. Különben igazán jó viccein vannak, ha nem egy pohár borral a kezében kezd el magyarázni. Nincs rosszabb annál, ha közben még a vérében van egy kis plusz alkohol is, aminek nem kellene ott lennie. Ilyenkor a humora száraz, nem kerít semmi bevezetőt neki, hanem egyből a közepébe vág, és azt várja, hogy mások nevessenek rajta. Ha józan, akkor ellehet mondani róla, hogy neki van a legjobb humora, szerencsére ezek az alkalmak sokkal többször vannak és így nem csak a környezetét, hanem még engem is megkímél a kínos csöndtől, amit akkor érzek, ha egy olyan viccet mondd el, amit csakis ő ért. A beszólásai, amik amúgy egyáltalán nem poénosak, és szívet melengetőek, irritálóak tudnak lenni, de egy idegen előtt már észre vettem, hogy nem tesz ilyesmit. Szóval hajrá idegenek! Addig örüljetek, amíg nem ismeritek a beszólalgató felét a humoros mellett! – Rita, Milo egyik ismerőse (ember) Felfuvalkodott. Ha az ártatlan külsőnek bedőlsz, akkor már halott személy vagy. Ez a kis kígyó úgy kihasznál téged, hogy észre sem veszed mikor melyik pillanatban dob el magától a lehető legtávolabbi pontra önmagától. Nem hiszek abban, hogy lenne szíve, ha volna, akkor érezne valamit. Nem tudom. Talán igaz szerelmet és nem hitegetné az ember lányát olyanokkal, hogy szereti. Aztán ott van az a furcsa szokása, amit nem tudok mivel megmagyarázni. Lehet, hogy neki jól esik beszólni és megmondani valakinek a véleményét, de ha sértő, amit közöl, egy picit visszafoghatná magát. Tényleg. Ha a barátnője voltál vagy valami ahhoz hasonló, nála soha sem lehet tudni minek tekint, akkor nem lehetsz biztos semmiben. Lehet, hogy megdicséri a hajad, másnap reggel azonban, ha összekócolódik és olyan, mint az övé, tehát semmilyen nem tudja magában tartani a véleményét és kimondja a szénakazal tökéletes megfelelője annak, amit a hajadra tudna mondani. Néha elvan szállva magától, kíváncsi vagyok ki lesz az, aki visszahozza őt a földre. – Stella, Milo volt barátnője (ember) Biszexuális. Na ha ezt tudod róla, akkor biztosan nem a barátnője lehetsz, hanem az a pasi, aki azt hitte róla, hogy homár a kölyök. Különben nagyon nehéz a fejébe látni, az arcáról nem mondanád meg, hogy egyáltalán nem válogatós és egyre megy, ki öleli őt át és ringatja álomba. Aludni amúgy tényleg szeret, ezt nem rosszból mondom. De ha az egész éjszakát átalussza és másnap reggel semmire sem emlékszik abból, hogy kerültél az ágyába férfi létedre magadra vess. Piát sose adj neki, kivéve ha flörtölhetnéked van vele és nem bírod ki, hogy ne kapj abból a csipetnyi mennyországból, amit ő adhatna neked. Én már megtapasztaltam milyen, ha mellette vagy, de tényleg ne akard elaltatni, mert abból nem lesz semmi köszöneted. Amúgy tetszened kell neki, különben nem valószínű, hogy ezt a titkot megtudod róla. Nekem is csak akkor esett le az állam, amikor egy női egyeddel láttam őt, egy igazán félreérthető helyzetben, amit sehogy sem lehet kimagyarázni. Szóval akárki és akármi légy, férfi vagy nő, légy óvatos! Ha tetszel neki, nincs, az a hely ahová menekülhetnél előle, mert úgyis megtalál, ha akarod, ha nem! – Blake, Milo egyik tanára (démon) Kiismerhetetlen. Ha azt hiszed, eléggé ismered őt, akkor tévedsz. Sosem fogja megmutatni neked az igazi arcát, akárkije és akármije légy. Egyik percben annyira kedvesnek és viccesnek tűnik, hogy lehoznád neki a csillagokat, odaadnád a Mennyország kulcsát, csak mert biztos helyet szeretnél neki tudni az örökkévalóságban. Aztán jön az érem másik oldalával, amikor azt hiszed nála mogorvább, kegyetlenebb személy nincs a világon és a Pokol legmélyebb bugyrába száműznéd a lelkét, ami talán már nincs is. De van lelke, de ha felbőszíted, akkor értelem szerűen nem a kedvesebbik felét fordítja feléd, mert erre egyszerűen képtelen és te sem várhatod el tőle, hogy kedves legyen azok után, amit például ellene elkövettél. A hűtlenséget nem díjazza, ha becsapod, és a sírját kezded el ásni ne várd, hogy szeressen. Kedveskedj, nem biztos, hogy nem lát át a hízelgéseden, de legalább addig se tart effektíve kiirtandó személynek, akit utálhat, míg él. Légy hűséges, ha a barátja akarsz lenni, akkor csak erre van szükséged! – Abel, Milo édesapja (mágus) szerepjátékos példa Cím: Hatvankilenc Zene: Black out days Idézet: "Akik cinkossá váltak, ritkán vesznek össze." - Simun Vrocsek Szaladj, ha nem teszed meg, az életedbe kerülhet a dolog. Miért nem tudtál veszteg maradni? Csak ki kellett volna tartanod, ott ülni abban az autóban és nem okoskodni. Most nézd meg mit tettél! Szerinted, hogy fogom én ezt kimagyarázni? Attól, hogy nincs bűnöző arcod, még lehetsz az. Simán rád lehet fogni bármilyen katasztrófát. Pontosabban természeti katasztrófát, aminek több köze van a tűzhöz, mint kellene. Nem azt mondom, hogy piromániás lennél, mert nem vagy az. Ha az lennél már régen a problémás személyek közé tettelek volna és ott hagytalak volna addig, amíg ki nem józanodsz ebből az állapotból. Különben csodálom, hogy te nem kaptad el ezt a kóros állapotot, gondolom, szerencsésnek nevezheted magad, mert mind szellemileg és mind fizikailag is teljesen ura vagy önmagadnak. Vagy legalábbis próbálod azt mutatni. Aztán egy hatalmas puffanás. A fejemben szóló monológ megszűnt, mintha nem is létezett volna azelőtt és az a fojtogató érzés, ami a hatalmába kerített szintén megsemmisült volna. Furcsa. Nem az, hogy egy női hang monológját hallom a fejemben, aki minden bizonnyal fogalmam sincs, miért akar az őrületbe kergetni és honnan tud a gyújtogatásról, amit csak azért tettem, mert… Magam sem tudom miért tettem, jó? Nem kell ezért leszólni! Különben sem voltak áldozatok, csak az a szegény éppen arra tévedő mókus család és pocok família, akik bent rekedtek az üregben, mert a fa, ami rájuk esett valahogy el is takarta a kijáratot meg az ág át is ment az egyiken. Szóval a vadállat tartomány csökkent csak, emberek vagy mások nem. Különben az egészről nem én tehetek! Az a nagyon hiszékeny atyai hozzáállás, hogy féken tud tartani azok után, amit átéltem! Amíg nem tudod, miféle erővel bírsz szerencsés vagy, de amint megtapasztalod a mágia hatalmát, azt képzeled magadról egy isten vagy és a halandók csak a söpredék, akiknek tisztelniük kellene téged. De amikor pofára esel és szembesülsz azzal, hogy van nálad is rosszabb teremtmény a világon, nagyon – tényleg komolyan nagyon – nagy önuralomra van szükséged. Ha elveszted az eszed, akkor bekerülsz a St. Rafael Elmegyógyintézetbe, ami teljes mértékben halandó ember mentes és, hogy ezt honnan tudom? A szüleim nem az éjjel elvivő Mumussal fenyegetőztek, hanem azzal a parányi épülettel, amit még a térképre se voltak képesek felvenni. - Mit csinálsz? – tudnom kellett volna, hogy NEKI egyáltalán nem gond, ha zárva van az ajtóm, mert semmi perc alatt ott terem mindig ahol nem kellene. A hétvégékben az a rossz, hogy nem csak én kísértem a lépteit, hanem ő is az enyémeket. Amivel semmi baj se lenne, mert azt hiszi mindenki, hogy tanulok tőle, mert elvileg matematika tanár, de tudjuk a titkát. Ahogy ő is teljes mértékben tisztában van azzal hogy, én cseppet sem vagyok az a barátkozós ember fajta, aki bedől a sátáni és hízelgő csábításának. - Szerinted? Hogy voltál képes ilyen házit feladni! Most nézd meg! Ugye csak szórakozol velem? Mi ez a végeredmény!? – elaludtam a feladatok felett, csak ez lehet az oka annak, hogy most szétpréselem, a fűzetem és a könyvet, amit ő olyan nagy becsben tart. - Nem tanultad meg a képletet és mindenhol a kínai jin és jang szimbólumot látod, csak számokban. – összeborzolta a hajam, mintha olyan hű de vicces volna minden harmadik végeredménynek ugyanazt a számpárost kapni. Amikor meg elhatározom, hogy ha így folytatja tovább, akkor leégetem a bőrt a csuklójáról csak úgy röhögve eltűnik.