iasonmallory

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt4

Ezért azt teszem, amihez a legjobban értek. Megvédem őt és biztosítom a lehetőségét annak, hogy a lovarda fent maradjon és mindig legyen itt nyüzsgés. Jól gondolod, hogy akárcsak régen, most is Sol dicsőségét felhasználva „reklámozom” a lovardát a midgardiaknak. Azok, akik nála kezdenek el tanulni, olyanok, mint a csillagok, akiket az éjszakában az ő „szikráiból” formáltam. A csillagok azokat nyűgözték le, akik felpillantottak az égre és a szabadságra vágytak vagy az ismeretlen felé húzott a szívük, a valahová tartozás vágya felé. Valami ilyesmi történik akkor is, amikor az egyik közösségi médiára „véletlenül” felkerül egy poszt az egyik sikeres versenyről és versenyzőről, akit Sol készített fel. Mondanám, hogy az éjszakai égbolt reklámozása csak a kezdet volt és most sem fog ez másképpen lenni a lovardával kapcsolatban sem. De azt semmiképpen sem akarom, hogy ez akár olyanoknak is feltűnjőn akik szimatot foghatnak. Ezért vagyok óvatos, mert attól, hogy itt vagyunk a rémálmok nem szűntek meg. Bár azt kell, hogy mondjam sikerült egész jó kis csapatott összeverbuválni itt, Sol mellett nem csak én vagyok és azok a gyerekek, akiknek a sorsáról megfogadtam, hogy gondoskodni fogok, hanem Lune és Ubbe is, a recepciósunk és az egyik lovász, aki Sol-nak segít. A „gyerekek”, akik már nem is olyan kicsik Bil és Hjúki nekem segítenek. Elég értelmesek és jobban szót értenek a fiatalokkal, mint én. Ami a számomra pont kapóra jön, mert megragadhatjuk az érdeklődésük lényegét és ezt kihasználva valami olyasmit nyújthatunk nekik amire vágynak, természetesen akkor hogyha az a lovaglással és lovakkal kapcsolatos. Egy hitetlent nem fogok tudni megtéríteni én sem, akármilyen isteni erőm is legyen. DE itt jön a csavar az egészben! Ha ennek a csodálatos kételkedőnek van egy kislánya, vagy kisfia, aki bolondul a pónikért, hát nagy meglepetésére nem akármilyen pónikra ültetheti fel a lányát, fiát! Az én lovaim, Skuggi (árnyék) és Skundi (sebesség)* itt Midgardban csodás kis pónik formájában trappolnak a kíváncsi kisgyerekek elé.

Spoiler:

*1. Mani lovai eredetileg nincsenek megnevezve, ezért kerestem nekik én valamit.

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt3

Fogalmam sincs hogyan, de sikerül eltalálnia a Napot és ezzel az egyik farkas nyílsebesen a lebukó nap után ugrik. A nappal eltűnik és csak az éjszaka marad, egy darabig. A Nap nélkül a Hold sem bírja sokáig és a rá éhező farkas lihegve közeledik. Már nincs menekvés. Nincs b terv. Nincs semmi más, csak a halál. Vagyis csak lenne, mert a végét sosem várom meg, mindig felriadok a farkas lihegésére a leterített testem előtt. Utálom ezt a fajta tehetetlenséget. Hogy egyáltalán nem vágytam erre a sorsfordító szerepre, mégis a mi halálunkkal következik be a Nagy csata. De még nem tartunk itt. Az életem még koránt sem jár a vége felé, pedig nem is olyan régen még azt gondoltam, hogy elfogok pusztulni, bár nem a farkasok által. A Sol-al közös életünkben bekövetkezett egy olyan időszak, amikor ő úgy döntött, hogy elhagyja az istenek világát és Midgardba jön. Nem tartottam vissza őt, sokan cselekedtek már hozzá hasonlóan és azt gondoltam ez lesz neki a legjobb. Neki talán élete legszebb része volt a Midgardban töltött időszak, mert önfeledt boldog volt és ennél kívánni sem akarhattam volna neki többet. Csakhogy abban a pillanatban ahogy ő elhagyta a helyét és nekem kellett volna irányítanom mindent, amit azelőtt ketten tettünk, szépen apránként elkezdtem legyengülni. Tudom nagyon betegesen hangzik, de ha ő nem volt mellettem szabályosan rosszul éreztem magam és betegnek. Nagyon betegnek. Már nem én vezettem a Hold szekerét, hanem az vezetett engem egyik napról a másikra, amikor már csak arra voltam képes, hogy nekidőlve a karjaim támasszam és úgy vezessem a lovakat. Bár az már nem is igazán vezetés volt, csak gyönge tartás. Sápadt voltam és hideg, nem beszélve a hangulatomról, ami szintén borús volt s, reménytelen a sorsomat illetően. Ha Heimdallr nincs és nem hozza vissza Sol-t, hát biztosan, hogy idejekorán a farkasok eledele lettem volna. Persze, hogy nem volt boldog amiért vissza kellett jönnie, nem kellett kimondania én magamtól is éreztem mennyire meghasadt a szíve. A jelenlétének köszönhetően hamar visszatért belém az „élet” és mintha nyoma se lett volna sanyarú sorsomnak úgy villogtam, mint egy újszülött csillag az égen. Az éjszakák se voltak már olyan fagyosak és a megújult erővel sikerült eltűnni a farkasok szeme elől. Legalábbis ezt gondoltuk. Sol megértette velem, hogy ő már nem képes rettegésben élni és vígan végezni a feladatát s, menekülni az üldözőinktől, békére vágyott, egy normális életre. Arra a normális életre, amit megélhettünk volna, mint a többi isten, hogyha nem veszik el tőlünk a lehetőséget. Én pedig nem akartam olyan lenni, mint a többiek. Nem akartam Sol és az álmai útjába állni, ezért beadtam a derekam és amikor elhatározta, hogy Midgardba akar menni, vele tartottam. Nélküle nem várt volna rám más, csak a pusztulás és akármennyire is nehéz bevallani én szeretek élni, függetlenül attól, hogy a halálomat már rég megjósolták. Először egy kicsit tehetetlennek éreztem magam Midgardban, nem igazán találtam meg a saját helyemet, nem tudtam miként kellene viselkednem a midgardiakkal, de türelemmel és némi odafigyeléssel minden sikerült. A midgardiak elég egyszerűek. Őket kevés dolog érdekli és ami igen, az egy kis pénzzel könnyen megoldható. Neked pedig, mint istennek csak az a dolgod, hogy megpróbálsz hatni rájuk, ha hinni és bízni kezdenek benned, akkor már nyert ügyed van. Egy éve történt, hogy Sol-al létrehoztunk egy lovardát az osloi Grünerløkka egyik hatalmas telkén, ami ott állt pusztán és kihasználatlanul egy olyan öregember kezében, aki már nem volt képes megbirkózni ekkora nagy feladattal. Így hát létrehoztunk egy kis csodát, egy menedéket Midgardban, ahol Sol és én is azzal foglalkozhattam, amivel igazán szerettem. A piszkos munka részét Sol-ra bíztam, én nem igazán éreztem magam alkalmasnak arra, hogy az embereket tanítsam, hát még szót érteni velük.

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt2

Egyszer el is ígértek minket valakinek és amikor úgy tűnt, hogy az irányításunk kicsúszik a kezükből és valami jöttment kezébe kerülünk galád módon „megtréfálták” az illetőt. De legalább hatalmas védőfal veszi körül Asgardot ennek köszönhetően. Szóval minden rosszban van valami jó. Csak észre kell venni azt. Nekem is sikerült. Már nem háborogtam annyit magamban. Hogy csökkentsék a népszerűségemet terjeng valami ócska elrablásos história is rólam. Pedig egyáltalán nem raboltam el senkit sem, hanem megmentettem őket. Igen, megmentettem azt a szerencsétlen testvérpárt (Hjúki-t és Bil-t) az apjuk (Vidfinnr) verésétől és valamilyen szinten a haláltól is. Sokat éheztek és sokat is dolgoztak, folyton vizet kellett hordaniuk. Az egyikük mindig nagyon ügyetlen volt és az ő vizes edénye folyton semmivé lett, mert megbotlott és ezzel a földet öntözte vele. De a másikuk mindig ügyesebb volt, tele edénnyel cipelte a vizes terhét. Ettől függetlenül mindketten ugyanannyi verést kaptak, mert az egyik nem vigyázott a másikra és az egy mindenkiért mindenki egyért elvet betartva… szenvedtek maradjunk annyiban. Ezek a gyerekek úgy éreztem olyanok, mint Sol és én. Az egyikünk az ügyesebb a másik pedig az ügyetlenebb, akinek szüksége van a testvérére. Persze, hogy nem az eszemre hallgattam és megsajnáltam őket. Ezért egy éjszaka amikor vízért küldték őket a Byrgir kúthoz szépen elragadtam őket és felültettem őket a Hold szekerére. Féltek. Persze, én is féltem. Ekkora hülyeséget azóta se csináltam és nem is fogok. De elmondtam nekik, hogy nem fog bántódásuk esni és hogyha segítenek nekem, akkor örök megbecsülés vár rájuk. Azt persze elfelejtettem hozzá tenni, hogy ennek köszönhetően életük végéig – ami sosem fog eljönni – engem kell szolgálniuk vagy, hogy egészen pontos legyek a Holdat. Így pedig nekik köszönhetően a Hold „megtelik” és szépen lassan „elfogy” az égbolton. Ők ketten a Hold fázisai és egyáltalán nem számít, hogy ügyetlenek vagy ügyesek, mert beillenek az idő körforgásának rendszerébe. Valószínűleg sosem bocsátják meg nekem, hogy ebbe kevertem őket, de túl magányos voltam és hiányzott a gyerekveszekedések zaja. A feladatom miatt nem akartam magamnak családot, ezért ők ketten lettek az én családom, amit nem a vér köt össze, hanem a sors. Szóval, ha legközelebb gyerekrablónak titulálnál gondolj csak bele mennyi mindent köszönhetsz most Nekem! Nem kell minden éjszaka ugyanazt nézned az égbolton, hanem van valami kis változás is. Évszázadok teltek el így. Békességben. Vagy legalábbis én úgy éreztem, amíg be nem következett az a szörnyű jóslat és meg nem jelentek azok a bestiák a nyomunkban. Ha eddig nyugodt életünk volt, akkor az istenek megint beleköptek a Nap és a Hold levesébe és olyan pokolfajzatokat szabadítottak ránk, amik szomjaztak ránk és az erőnkre. Sosem békéltem meg azzal, hogy vad farkaskölyköket szelídítsünk meg és tegyünk úgy, mintha valami házikedvenc lenne. Már akkor nem örvendtem Loki gyerkőceinek, amikor még csak kis semmirekellők voltak, hát még azután, hogy a leszármazottjaik közül kettő kifejezetten minket akar. Őket nem csupán a bosszú hatja. Ha így lenne már régen feladták volna a próbálkozást. A csillapíthatatlan vérszomjuk az, ami olyan kitartásra sarkalja őket, amire példa még nem volt. Sosem fáradnak, sosem veszítik el a nyomunkat, mert mindig ránk találnak. Az egyiküknek tűzvörösen izzó szeme van, a másiknak pedig jeges kék. Legalábbis az álmaimban azt látom, hogy eljönnek értünk és örök lesz a sötétség. Persze nem tudni pontosan mikor, de a nyomomban érzem őket anélkül is, hogy nem látom őket, elég, ha a jelenlétüket érzem. Az álmaim mostanában mindig ugyanúgy kezdődnek és ugyanúgy végződnek. Valaki felébreszti a szunnyadó óriás farkasokat, mormol nekik valamit és egy bűvös nyílvesszővel miután a farkasok felébredtek és bekövetkezett a napfogyatkozás az illető tétovázik. Még nem akarja megfeszíteni a húrt, pedig ez a sorsa. A farkasokra néz, erőt vesz magán és céloz.

[iasonmallory]

#1 Milo Elden pt1

isten mani

A családom szerint következetes vagyok •

 Határozott jellem vagyok, nehezen lehet eltéríteni a céljaimtól és amibe belekezdek azt véghez is viszem. Szeretek előre tervezni és minden lehetőséget végig gondolva cselekedni. Általában a régi jól bevált módszerekkel szeretem megoldani a gondjaimat, de ha újítani kell, hát attól sem riadok meg. Szabálytisztelő vagyok és legtöbbször be is tartom a szabályokat, nem pedig megszegem őket. A környezetemben másokat is erre ösztönzök, nem kérek tőlük olyasmit, ami engem lekötne és nehezemre esne megtenni. Ha különbséget kellene tennem a főnök és a vezető típusa között, akkor én a vezető lennék. Miért? Mert nem parancsolgatok és nem várom el senkitől sem, hogy helyettem dolgozzon, inkább megmutatom nekik, hogy mit várok el tőlük és mindent beleadok, hogy motiváljam őket. Van, akinek szüksége van az elismerésre így nem félek elmondani, hogy mennyire jó munkát végzett az illető. Legtöbb esetben az eszemre hallgatok a szívem helyett, de amikor nem így teszek, akkor annak sorsfordító következményei lesznek. Ilyen volt Hjúki és Bil elragadása is, akiket nem elraboltam az apjuktól Vidfinnr-től, hanem megmentettem őket a sanyarú sorsuktól, ami rájuk várt. Nem is kell mondanom, hogy azóta szúrós szemekkel néznek rám. Azonban legtöbbször ezt az érző felemet igyekszem elrejteni másoktól. Elég jól megy, mert keveset találkozom más istenekkel Sol-t és néha Heimdallr-t kivéve. Az őszintét megvallva addig sem tud más befolyásolni engem a döntéseimben és nem kell választanom. Nem szívlelem, hogyha megkérdőjelezik a döntésemet és a jól bevált módszereimet, ennyi az egész. Ha valakinek jogában áll ilyet tenni, az Sol, de még ő sem az a fajta, aki beleszól az én ügyeimbe. Én is csak annyit kérek tőle, hogy maradjon mellettem vagy legalább a közelemben. Szörnyű beismerni, hogy így függők tőle, de legalább én itt vagyok neki, amikor mindenki más hátat fordít neki. Az ő kedvéért döntöttem úgy, hogy vele tartok és hátra hagyok mindent, ami a megszokott volt. Ha nem lennék vele itt Midgardban, ki tudja mi lenne velem. Szóval meghoztam a döntést és az ő útjához hasonlóan én is szépen mellette haladok. Az ellenségeim szerint hűvös vagyok •

 Természetesen sosem értettem meg, hogy mit akarnak tőlem vagy miért akarnak elpusztítani ok nélkül. Teljesen megérteném, hogyha ártanék valamit és piszkálnám azokat, akiknek böki a csőrét a Hold létezése. Persze nem mondom, hogy nem vagyok olykor az éjszakák csodált tárgya, aki villogó kincses csillagokkal szórja tele az égboltot és azt a csodát birtokolnia kellene valakinek, ami a nyomomban hátra maradt. De mindenkit jogtalannak tartok rá, még magamat is. Sose szívleltem azokat a követelőző személyeket, akik minden kincsért cserébe Sol-t és engem akartak a jussuknak, sok más sorsfordító dologgal együtt, amit senkinek sem lenne szabad birtokolnia, még az isteneknek sem. Ezért fáradozom azon, hogy úgy tűnjek, mint akinek nincsen sok érzése. Mindenkitől elhidegülök, aki közeledni próbál felém. Az én feladatom nem az, hogy történelmet írjak és legendává váljak vagy imádjanak. De ha szeretnek és tisztelnek azt elfogadom, csak nem az üldözőinktől, mert ők úgy vágyják a halálunkat, ahogy senki más nem vágyja az életünket. Itt Midgardban az ismeretlenektől is elzárkózom egy kicsit, túl bizalmatlan vagyok velük szemben. De ha úgy látom hűségesek és a javamat akarják, akkor tudok kedves is lenni, ha akarok. Szövetségesekre mindig szükség van, főleg, ha az életed forog kockán és el kell rejtőznöd az üldözőidtől. Ez nem kis segítség, főleg, ha még szavahihető midgardit sikerül találni. Rájöttem, hogy pénzért bármit megtesznek. Bármit. Kiváltképpen, hogyha szükségük van arra a pénzre. A nyomunkban loholó bestiákat pedig már megszokásból igyekszem lehagyni magam mögött. Ha valamit, hát őket nem tudom és nem is áll szándékomban megszelídíteni. A bennük lévő hatalomvágy és vérszomj, olyasmi, amit az elpusztításunkra neveltek. Nem mondom, hogy ez is, mint sok más balsors a többi isten hibája, de félni és elveszíteni azt, ami örökké az övék kell, hogy legyen, elég komoly kockázattal jár. Élni, létezni még az istenek is szeretnek és van bennük is élni akarás, ezért persze, hogy gyűlölik és félik azokat, akik árthatnak nekik. Csak azt bánom, hogy mindig belekeverik a Napot és a Holdat is az üzleteikbe. Senki nem birtokolhat minket, kár, hogy nem értik meg szép szóval. Szerintem kifürkészhetetlen vagyok •

A Hold sokat emlegetett két oldala pontosan jól tükrözi azt, ami én magam is vagyok. Az egyik részem, amit Sol fényessége táplál a kedvesebbik felem, aki mindenkit megsajnál, szán és utat mutat. A másik pedig az a sötét és hűvös rész, ami megmutatja, hogy nem hagyom befolyásolni magam az érzéseim által, hogyha valamiben döntést kell hozni. Mindig komoly képet vágok, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet mosolyt csalni az arcomra. Van, hogy én magam próbálok meg humorizálni és azzal elijeszteni az árnyakat a közelemből, kevés sikerrel. Nem vagyok egy született humorista, a kapcsolataimat sem tudom normálisan fent tartani. Nem szeretek kötődni másokhoz ez a nagy bajom. Inkább az a személy vagyok, aki nem az élet habzsolásáról híres, aki nem azzal tölti a midgardi létezését, hogy egyik buliból a másikba menjen kocsmáról kocsmára. Arról van szó, hogy nem akarom felvonni magamra mások figyelmét. Főleg olyanokét, akiknek nem lenne szabad tudniuk arról hol vagyunk Sol-al. Sol-al szemben persze nem vagyok ilyen. Ha valaki akkor ő ismer annyira, hogy csak azért vagyok ilyen zárkózott, mert senkit nem akarok arra ítélni, hogy belepusztuljon a hiányomba. Nekem feladatom van, amit nem vehetek félvállról. Ha ennek az az ára, hogy akár más szívét is összetörhetem, aki sóvárog értem, akkor azzal is szembe nézek. Amióta megjósolták a „halálomat” azóta nem is nagyon vágyom arra, hogy szeressenek. Félek gyászt hagyni magam után, ez elég egyértelmű szerintem. Abban meg a rémálmaim sem segítenek, hogy erre ne emlékezzek nap, mint nap. Szóval igen, ezért is vagyok vagy tűnők zárkózottnak egy kicsit.

PLAY BY Chad Michael Murray

ÉLETKOR kortalan

FOGLALKOZÁS grünerløkka-i lovarda vezetője

Kezdetben nem voltam tisztában a képeségeimmel és a rendeltetésemmel sem. Úgy is tűnt, mintha céltalanul bolyongnék Sol közelében. Talán ezt elégedték meg az istenek és „kárhoztattak” minket arra, hogy a Nap és Hold szekeret vezessük míg a világ a világ. Talán irigykedtek Mundilfari erejére is így akarták megbüntetni őt, hogy elválasztanak minket egymástól. Nem is tudom, azóta sem jöttem rá és nem igazán ástam bele magam mélyen a dolog legmélyére. Mindenesetre, ha elsőre úgy tűnt nem szeretem a feladatomat, akkor csak azért tettem, mert Sol kedvében akartam járni. Neki sokkal többet jelentett az apánk mellett lenni, mint nekem. Nekem pedig csak ő volt a fontos, mert olyan fény vette őt körül, ami mellett én csak elbújni vagyok képes, de mégis erőt ad a jelenléte. Az ikertestvérem, nem a szerelmem, ettől függetlenül ahogyan mellette erősnek érzem magam úgy nélküle gyöngének és halványnak. De ezt jó sokáig észre sem vettem, vagy hogy egészen pontos legyek, nem tűnt annyira szembe tűnőnek a nyilvánvaló. Sol nélkül édes keveset érek és inkább a kis parazita ikertestvér vagyok, aki függ tőle, mint az erős és független. Ezeket a gondolatokat természetesen még vele sem osztom meg. Valószínűleg kinevetne és azt mondaná, hogy ő sosem gondolt rám így, nekem sem kellene így gondolnom magamra. Nem is gondoltam magamra sokáig így, a feladatommal foglalkoztam. Sokáig büszke is voltam erre a feladatra, igyekeztem jól teljesíteni, hogy a többi isten ne is vegye észre, ha hibáznék. Talán ennek köszönhetjük, hogy egy páran megirigyelték a Nap és a Hold váltakozó rendszerességét, ami az időnek értelmet adott és jelezte, hogyha valaki már elkezdett öregedni és veszíteni az erejéből. Nem tudom miért kívánták óriások, törpék és egyéb hatalmasok a mi birtoklásunkat, de valahányszor megcsapta a fülem „A Napot és a Holdat akarom cserébe…” vagy ehhez hasonlók, egy kicsit elöntött a méreg. Mégis miért akarnak minket birtokolni? Vagy ami még rosszabb, bezárni, hogy az idő megálljon és rendszertelenség uralkodjon a világok felett? Én már akkor tudtam, hogy senki nem birtokolhat minket, amikor először hagyta el valakinek ez a száját… Az istenek meg tehetetlenek voltak, hogyan ígérhetnék oda valakinek a Napot és a Holdat?

[iasonmallory]

#1 Katrine Bergström

KATRINE BERGSTRÖM halandótüske rán szemében / aegir kryptonitja A családom szerint a végtelen szeretet forrása vagyok •

 Azt kérdezed, hogy miért tartanak ilyennek és miért ne valami másnak? Mert mindig is az a személy akartam lenni, akire kiskoromban nekem is szükségem lett volna, ha a szüleim nem nyújthattak támaszt. Így mindig kedvesen viszonyultam másokhoz és a világot is úgy szemléltem, mint egy lehetőséget arra, hogy a bennem lévő szeretet másokkal is megosszam. Kezdetben olyan tizenévesen nagy családot szerettem volna, legalább hat gyerekkel mert akkor még nem is tudtam igazán, hogy mit kívánok és ez mennyire más lesz amikor eljön az idő, hogy gyermekeim legyenek. Ez persze nem lenne elég, mert ennél is több unokákat képzeltem a hat gyereknek legalább három gyereke és így tovább. Végezetül pedig mindezt egy olyan férj mellett megélni, akivel együtt tudok örülni a boldog pillanatokon és akivel együtt tudok szomorkodni vagy sírni a nehéz pillanatokon míg a világ a világ és azon is túl. Naiv voltam akkor, mert a világot megakartam tölteni a szeretetemmel, hogy a kezeim alatt minden összeroppanjon, ami gonosz és a magányossággal kecsegteti az embert. De ez az álmom lassan homályba merült, már nem akartam hat gyereket és ennél is több unokát csak megvédeni azt, ami maradt ebből. Egyedül nevelni két csíntalan fiút és közben arra koncentrálni, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt nem volt kis feladat, de figyeltem rájuk. Gondoskodtam róla, hogy kellő kedvességet, anyai szeretet és biztonságot érezzenek akkor, ha mellettem vannak vagy ha egyedül érzik magukat, de eszükbe jutok. Ha bajba kerülnek sem az az első gondolatom, hogy milyen szörnyűek és bár másmilyenek lennének, hanem az, hogy talán nem adtam nekik elég szeretetet, hogy nem érzik eléggé milyen fontosak a számomra, hogy a szeretetem nem szűnik meg egyik napról a másikra, egyik megbocsáthatatlannak látszó tettüktől sem válik semmisé az irányukba. Talán emiatt van, hogy nem tudok haragudni úgy tiszta igazán az apjukra sem, hiába hagyott olyan sokszor magamra éveken keresztül. Mert nehezemre esik haragudni, mert tudom, hogy a harag csak keserűséget okoz, ami egyszer csak teljesen felemészt és keserűségemben már nem is ismernék magamra. Nem vagyok kígyó természetű, nem mérgezem a környezetemet azzal, hogy mások után áskálódjak és a hibájukat folyton az orruk alá dörgöljem. Inkább az vagyok, aki egy biztos pontot jelent, hogy a világban nincs minden elveszve, mert a sok gonoszság és irigység mögött mindig ott a szeretet és a kedvesség is. Persze ezzel a kedvességgel nem mondom azt, hogy nem kell vigyázni. De kell. Főleg az idegenek előtt. Amikor mi a barátságunk jeleként vagyunk kedvesek és megbízhatóak, nem pedig azért, mert akarunk tőlük valamit. Sok kínos mondattól megóvnánk magunkat, magamat, de ki mondta, hogy a rossz nem érdemel szeretetet és nem létezik igazi megbocsátás azoknak, akik rászorulnak vagy éppen erre van szükségük ahhoz, hogy a lelküket megnyugvás fogja el. Hogy még számukra is van, lehet remény. Az ellenségeim szerint hajthatatlan vagyok •

 Érdekel, hogy miért gondolnák rólam azt, hogy hajthatatlan vagyok? Elég egyszerű. Talán a szeretetéhségemből fakad, hogy vágyak olyasmire, ami még nem az enyém és talán sosem lesz az, de motiváló célnak, amit el akarok érni pont elég. Ha nem lettem volna arcátlanul naiv és hiszékeny abban, hogy amit a fejembe vettem elérhetek, most nem lennék itt. Nem hoztam volna a fejemre mások haragját és a családoméra sem. Hogy mivel tudok kiborítani másokat? A létezésemen és a fiaim létezésén kívül? Hogy makacsan kitartok minden mellett. Reménykedem. Rögeszmésen. Kapaszkodom valamibe, ami pengeélen táncol, és ha nem lennék ilyen már rég bedobtam volna a törölközőt, hogy más a bukásomnak, a kudarcomnak örüljön. De nem tettem. Ha valamiért, hát megtanultam, hogy a családomért megéri kitartani, küzdeni és mellettük lenni, amikor mindenki más elfordul tőlük. Szörnyen utáltam azokat a pillanatokat amikor kétségek között hagytak és nem mondtak semmit sem, mert attól tartottak, hogy nem érteném meg mi megy végbe bennük, hogy mit miért tesznek. Utálok tehetetlen lenni, akaratos és követelőző, hogy márpedig avassanak be engem is ebbe vagy abba és ne a hátam mögött oldják meg a megoldhatatlannak látszó dolgokat. Úgyis rosszabb, ha utólag tudom meg, még ha jó véget ért a dolog, akkor is. De addig amíg ordít rólam, hogy megint kimaradtam valamiből és gyanakodom, nem tudok nyugodni és nem tudok úgy tenni, mintha nem azon filozofálnék, vajon mi történik vagy történt éppen. Ezért megakarom tudni, minél előbb annál jobb. Nem akarom hiú ábrándban ringatni magam, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy a szeretteimnek semmi baja, mert tudom, hogy egyhamar nem lesz nyugalom körülöttük. Félistenek. Mégis, hogy lehetne egy félistennek nyugalma? Ha valaki megmondja nekem a választ, azonnal elkezdenék intézkedni… Nem, nem tudnék. Nem tudnék semmit sem tenni. De nem hagynám magam. A legreménytelenebb helyzetben is kitartanék és küzdenék. Miért is adnám meg valakinek a bukásomat jelző édeskés ízt, amikor még annyi feladatom van az életemben. Még nem láttam az unokáimat, akikkel megakarok ismerkedni és remélem nem kell már hetvenéves koromig várnom rájuk, amikor ahhoz is idős leszek, hogy az ép eszemnél legyek. Igazából félek az elmúlástól, hogy semmi nyomot nem hagyok a világban magam után. Ezért is ragaszkodom ennyire az életemhez, a fiaim biztonságához és a békés élethez, ami sosem járt ki nekem úgy tiszta igazán. Mindig fájt valami miatt a fejem. De biztos vagyok abban, hogyha nyugalmas lett volna az életem, akkor most nem lennék ennyire határozott azzal kapcsolatban, amit még meg akarok élni a hátralévő életemben. Szerintem kitartó vagyok • Szerintem nem kell megmagyaráznom, hogy miért gondolok magamra kitartóként. Élő példa, hogy éveken keresztül vártam és vártam reménytelenül a vízparton, mégsem adtam fel. Mégsem léptem túl a történteken. Mindig a reménytelen helyzetekre mondtam azt, hogy igenis lehetséges, hogy van remény, hogy van miért kitartani. Hogy mindenhez csak idő kell és végül sikert érünk el, akármibe is kezdjünk bele. Csak gyakorolni kell, küzdeni, nem feladni és nem is finnyáskodni, hogy ez túl nehéz. Minden csak addig nehéz, amíg nem tanultunk vagy gyakoroltunk eleget. Ha rájövünk a titok nyitjára akkor minden megy, mint a karikacsapás. Mindig is az ilyen elveszett és reménytelen emberek voltak a gyengéim, akikről nem akartam lemondani, még úgysem, hogy mások már rég feladták volna. Valójában az a bajom, hogy nem tudok úgy elég erősen és határozottan nemet mondani és utálok megbántani másokat. Szándékosan legalábbis eszemben sincs. De az idő és a várakozás ettől függetlenül nem az én javamat szolgálja, mert öregszem, már nem vagyok tizenéves. Hogy fel kellene adnom a reményt? Nem. Soha!!!

PLAY BY Carla Gugino

ÉLETKOR 56

FOGLALKOZÁS Anya, titkárnő, táncoktató.

A KARAKTER keresett

HIRDETŐ Bergström fivérek és Aegir (meg egy kicsit szerintem Aviva is várt)

FŐ KARAKTEREM KitKat (ő az)

Katrine Bergström naplója (részletek) 1986. november. 29, Oslo

Sosem tartottam magam túlságosan nagy naplóírónak, de most valamiért úgy gondoltam itt az ideje, hogy az emlékeimet és az érzéseimet megörökítsem, ha nem is különösképpen neked, inkább magamnak. Amíg leírom mit éltem át, addig nem fogok azon rágódni, hogy nem vagy itt. Tudod egy kicsit féltem, nem voltam felkészülve a szülésre, nem voltam felkészülve az anyaságra, de most, hogy a karjaimban tarthatom őt, minden kétségem elmúlt. Már nem félek, már nem érzem azt, hogy egyedül fogok meghalni reménytelenül. Most már alszik egy kicsit, eddig nem akarta elengedni a kisujjam és nem tudtam a minap vásárolt piros füzettel foglalkozni. Axelnek neveztem el, mielőtt megkérdeznéd, nem, egyáltalán nem Axl Rose inspirált arra, hogy a fiamnak is ezt a nevet adjam. Nem a hosszú hajú pasik a zsánereim és esküszöm, hogy a fiamnak sem engedem, hogy olyan hosszú loboncos haja legyen. Kiráz a hideg is a gondolatra. Tudom, hogy még picike és még sokat kell megélnie ahhoz, hogy nagy legyen csak kíváncsi vagyok. Vajon milyen lesz, ha felnő? Megígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy szeretetreméltó legyen és erős. Nem akarom, hogy hiányt szenvedjen szeretetben. Ő azt érdemli, hogy szeressék. Bár az apám azzal nyugtatott, hogy a karrieremnek búcsút mondhatok mégsem adom fel az álmom. Azt mondja haragszik. Nem csak rád, hanem rám is. Sokat sírtam emiatt. A szavai olyanok voltak, mint a kés, ami egyre mélyebbre hatol a sebben, de pár napja, amikor meglátta az unokáját, mintha megváltozott volna az arckifejezése és a hozzáállása ahhoz, hogy nagyapa lett. Azt mondta, hogy haza mehetek és nevelhetem náluk a fiam, amíg önálló nem leszek és meg nem tudok állni a saját lábamon. Anya is hazavár. Azt hiszem biztonságban leszek otthon. Nem kell aggódnod miattam. Csak hiányzol. Még nem tudom, hogyan fogok megbirkózni ezzel a feladattal.

1987. május. 16, Oslo-i tengerpart

Mára nem terveztem nagy ünnepséget, szóltam is a szüleimnek, hogy későn fogok haza jönni Axel-el és ha keresnének, akkor tudni fogják, hogy hol keressenek. Ha nyugalomra vágyom mindig idejövök és magammal hozom most már a fiunkat is. Már nem féltem őt a friss levegőtől, nem félek attól, hogy megbetegedhet és a tudatlanságom miatt valami baja történhet. Nem tudom, hogy figyelsz-e minket, hiszen sosem adsz semmi jelet, de úgy gondoltam, hogy ma megmutatom neked őt, hátha mégis. Csak azt szeretném, hogyha látnád milyen csodás kisbaba és nem csak rám hasonlít, hanem van benne valami, amit nem tőlem örökölt. Egy kicsit örülök, hogy gügyög és nem érzem magányosnak mellette magam, olyan mintha azt mondaná „Nyugalom anya, ha apa nem is én itt vagyok melletted.” Persze nyilván semmi ilyesmiről nincsen szó. Az is lehet, hogy éhes vagy megint a zörgőjét szeretné, amivel babrálhat és leköti a figyelmét. Szerencsére vagy sem, de a cuclit nem hajlandó befalni, szóval kicsit később nem lesz fejfájás megválni tőle, ha rászokna, mert nem fog. Elvittem őt oda, ahol először partra léptél és találkoztunk. Most is gügyög valamit és mocorog a karjaimban. Bárcsak megértenénk egymást. Már nagyon vágyom arra, hogy beszélgethessek vele és ne csak egysíkú monológjaim legyenek, mert bár hiába beszélek hozzá ő még nem tud válaszolni. Nem vagyok türelmetlen, csak olyan más lenne, hogyha te is a karjaidba foghatnád őt és látnám az arcodon, hogy mit érzel akkor. Nem vagyok hálátlan, nem követelem, hogy gyere vissza és neveljük együtt őt. Tudom, hogy sokat kérek. Csak hiányzol. Már nem kesergek annyit, de még mindig képtelen vagyok elfogadni, hogy egyedül vagyok a fiammal most itt.

1987. október. 13, Frogn

Emlékszel Hilde Nilssenre? Rengeteget beszéltem neked a legjobb barátnőmről, amikor még itt voltál. Nem tudom mi ütött belé vagy hová gondolt, de elhívott a nagyszüleihez, akik Frogn községében élnek és szükségük van egy kis segítségre. Csak a szokásos. Rendbe tenni a kertet, gondozni a virágokat, amik ilyenkor nyílnak, leszedni a gyümölcsöt és cserébe kapok egy kis – vagy inkább a nagyszülőket ismerve – nagy adag termést, amivel nem tudok mit kezdeni. Nem hagytam Axel-t magára, most éppen a babakocsiban pihen amíg mi a ház körül dolgozunk. Hilde bemutatta nekem a barátját és a barátja fivérét is. Ők szintén azzal a céllal vannak itt, hogy segítsenek a nagyszülőknek, nem kell félre értened a dolgokat és nem is kell felháborodnod. Én már megtettem helyetted. Amikor kettesben maradtunk – vagy inkább hármasban Axelt beleszámítva – Hildevel akkor furcsa mód sokat kérdezgetett, hogy mit gondolok Vidar testvéréről, Hansról. Érdekel, hogy mit gondoltam, hogy mit éreztem, amikor kezdtem kapizsgálni, hogy miért vagyok valójában itt? Kényelmetlenül éreztem magam, legszívesebben fogtam volna a fiamat és gyalogszerrel hazaindultam volna, csak ne kelljen nyomatékosítani, hogy nincs szükségem kerítőnőre és más férfira az életemben rajtad kívül. De Hilde nem értette volna meg, mert ő nem ismert téged úgy ahogy én és nem tudott rólad semmit sem, mert nem beszéltem sokat rólad és ő nem is nagyon hozta fel a dolgot. Biztos voltam benne, hogy valahol mélyen azt hiszi csak egy pórul járt lány vagyok, akit ott hagytak terhesen és… Nem akarok erre gondolni. Csak kihoztam Axelt a frisslevegőre és magamhoz öleltem, hogy egy kis megnyugvást kaphassak tőle. Mondd, hogy hiheti valaki azt, hogy másra sem vágyom csak egy másik férfi megnyugtató jelenlétére az életemben? Kérlek, magyarázd meg, hogyan… nem lehetek ennyire kétségbeesett ábrázatú vagy igen? A fiam egészséges, szépen cseperedik, nem értem mi üzenheti azt, hogy bajban lennék vagy nem tudnék megbirkózni a nevelésével? Megjegyzés: Hans kedves, idősebb nálam, de nem az esetem és ami a legfontosabb ő nem Te vagy! Szóval sem most, sem máskor nem lesz szükségem a hozzá hasonlókra, ezt megígérem.

1997. január. 14, Lørenskog-i falumúzeum

Gry Krogstad meghívott engem és a kis tánccsoportomat, hogy egy ünnepség keretein belül adjunk elő valami hagyományos norvég táncot. Ő a múzeum igazgatójának a lánya, azt hiszem a szülei idős kora miatt most ő az, aki a kezében tartja a múzeum irányítását és az ilyen kisebb összejövetelek megszervezését. Axelt is magammal hoztam, hogy tanuljon valamit a norvég hagyományokról, mert a falumúzeum messze híres a kultúra és a hagyományok őrzéséről. Persze aláírom nem egy osloi múzeum és itt valószínűleg nem fog a vikingekről hallani, de most nem is kell. Pusztán láttam rajta, hogy egy kis kikapcsolódásra van szüksége, mászkálásra és a helyi gyerekek szerintem elég nyitottak arra, hogy vele játszanak s, ami a legfontosabb van süti és rengeteg üdítő, amit én nagyon ritkán engedek meg neki. De ma kivételt tettem. Hagytam, hogy játsszon a helybéliekkel, elfeledkezzen arról, hogy mi van az iskolában. Hogy esetleg piszkálják mert nem ismeri az apukáját, ettől függetlenül ő mindig odarajzolt valakit mellém kisebb korában, amikor a családjáról kellett mesélnie. Ott voltak a szüleim, kicsi dagi pálcikaemberként, én, ő és te is egy szigonnyal a kezedben – remélem nem az ördög vasvillája akart eredetileg lenni – már nem emlékszem milyen okból került oda, de biztos nem azért, mert azt szerette volna hinni, hogy egy vasvillával gazdálkodsz egy farmon és ezért nem vagy itt velünk. A rajzát anno ide is beragasztottam. Majd visszakeresheted Axel 23. rajza néven szerepel itt, még ’93-ból. A tánccsoport előadása jól alakult, mindenkin látszódott, hogy örül amiért megtudta mutatni mire képes hiba nélkül. A próbákon mindenki bezsongott a gondolattól, hogy egy ilyen kis mégis mások számára fontos eseményen részt vehetnek. Elárultam nekik, hogy az újságtól is itt lesznek és a fényképünk akár bele is kerülhet egy lapba. Talán nem kellett volna ekkora nagy súlyt helyeznem a vállukra, de legalább felkészülten érte őket, amikor a Nordlys hírlap egyik riportere interjút készített a kiváltságosokkal. Nem gondoltam volna, hogy egy észak norvégi lap érdeklődni fog egy itteni eseményért, de örültem, hogy ha csak egy rövidke cikk erejéig is, de a táncakadémia csoportja híresebb lett. Sokkal motiváltibbak lettek és határozottak, hogy a tánccal szeretnének foglalkozni és őrizni a hagyományokat, de nem csak, mert mindennemű táncstílusra nyitottak. Ezen a napon persze a hagyományos norvég néptáncot kellett előadniuk, a hallinget. Biztos téged is megmosolyogtatott volna, hogyha láttad volna a táncosaimat.

2003. október. 19, Oslo

Őszinte leszek veled, már kezdtem feladni, hogy csak várok rád és te nem jössz, amikor újra felbukkantál. Nem tudtam mit kellene éreznem vagy hogyan. Haragudjak rád? Legyek dühös? Toljalak el magamtól és küldjelek vissza oda, ahonnan jöttél? Tudod milyen régóta vártam rád? Szerinted könnyű szívvel becsuktam volna előtted az ajtót és bezárkóztam volna a házba? Nem ez történt. Éveken keresztül arra vártam, hogy újra láthassalak, hacsak egy pillanatra is. Persze, hogy nem az lesz az első gondolatom, hogy elküldjek. Nem is akartalak elküldeni. Nem is lett volna erőm hozzá. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy így tegyek. Ha kis időre is, de annyira szívesen bemutattalak volna Axelnek, hogy legalább fogalma legyen arról nagyjából hogyan nézel ki, mi az, amit úgy megszerettem benned, hogy nem vagyok hajlandó más férfiakkal ismerkedni olyan szándékkal. Legszívesebben dicsekedtem volna arról, hogy milyen okos és ügyes fiú, előszedtem volna az összes oklevelét és díjait, csak hogy a képedbe dörgöljem mennyi mindenről maradtál le, mennyi mindenen nem vettél részt. De képtelen voltam tizenhét évet összesűríteni neked egy múló pillanatba. Panaszkodni akartam, hogy mennyi minden rossz történt, ezekről azonban hallgattam. Nem tudom hogyan reagáltál volna a sok furcsaságra és azt gondoltam, hogy biztosan kimagyaráztad volna valamivel a dolgokat, ami csak az én megnyugtatásomra szolgált volna. Nem akartam gyöngének tűnni. Azt akartam, hogy lásd erős vagyok, független és sikerült felnevelnem a fiunkat egyedül, nem vallottam akkora nagy kudarcot. De elég volt hozzám érned, hogy ez a határozottság eltűnjön. Most nem akarok részletekbe menni, hogy mennyire másképpen képzeltem el a viszontlátást és egyáltalán nem így terveztem ezt. Valahol egy kicsit mélyen legbelül haragudtam volna, hogyha nem úgy történnek a dolgok, ahogy történtek. Nem mondtam, de hogyha nem állítottál volna be egy esős napon hozzám, akkor talán képes lettem volna idővel elfogadni, hogy mégsem jelentek olyan sokat neked és elengedtelek volna… talán úgy, a halálom körül. Mert ha megjelensz, ha nem úgyis bolondul reménykedtem volna. Hazudnék, ha azt mondanám szívesen engedtelek el a karjaim szorításából és nem könyörögtem volna neked, hogy ne hagyj magamra. De te nem vagy egy hétköznapi férfi és ezzel tisztában vagyok, csak még nem fogadtam el, hogy ez azt is jelenti éveket kell várnom rád, az érintésedre, a szeretetedre, mindenre ami te vagy.

2004. július. 22

Tudod hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem ettől a szüléstől egy kicsit. A korombéliek már nem egy újabb gyerkőc érkezését tervezik, hanem a meglévőket nevelgetik és terelgetik a legjobb úton a jövőjük felé, amit biztosítani tudnak nekik. Nem mondom, hogy nem hosszú beszélgetések és magyarázkodások vannak a hátam mögött Axelel, aki még mindig nehezen hisz az apja létezésében. Azt hiszi, hogy én… Ne haragudj, nem akarom leírni a kétségeimet ezzel kapcsolatban, valószínűleg idővel majd megbékél a gondolattal, hogy nagytestvér lesz és el kell fogadnia, hogy egy kicsit boldog vagyok. Hamarosan bejön megnézni a kis öccsét. Félek, hogy mit fogok látni a szemében. Először ugyanolyan megvetést, mint az apáméban évekkel ezelőtt, de végül enyhülést, amikor meglátja Aaront? Így neveztem el. Nem tudom mennyire tetszik neked ez a név. Csak azért akartam neki is a betűs nevet adni, mert… most nem akarok magyarázkodni, hogyha érdekel és úgy gondolom tudnod kell róla vagy nem jönnél rá magadtól az okra, akkor majd elmondom, de csakis akkor. Ő már most több odafigyelést igényel, mint Axel. Kicsit sírósabb, ha magára hagyom és visszateszem a kis ágyba. De a nővérek megnyugtattak, hogy ez általában így szokott lenni. Az első gyermek amilyen nyugalmas és békés, addig a következő már mindent bepótol, amit az elsővel elmulasztott az anya. Nem fogom túlságosan elkényeztetni, vagy legalábbis igyekszem. Ám van egy olyan érzésem, hogy hosszú álmatlan éjszakáim lesznek, ettől függetlenül megéri a karjaimba venni őt és ringatni. A sírást leszámítva édes kis baba, akinek köszönhetően, képtelen vagyok haragudni rád vagy magamra. Ő is egy csoda az életemben. Ha egyenlőek lennénk és te velem lehetnél és esetleg sokkal hamarabb született volna meg, hiszem, hogy nagyon boldogok lettünk volna. De nem vagyunk egyenlőek. Neked megvannak a saját okaid arra, hogy miért légy távol és én nem követelőzhetek. Kétlem, hogy meghallgatnál. Kétlem, hogy bármit számítana az én véleményem. Kétlem, hogy… Nem, azt nem kétlem, hogy szeretsz. Ha nem így lenne, akkor most nem tarthatnám a karjaimban Aaront. Szeretem a fiainkat és bár nem vagy folyton folyvást mellettem, téged is szeretlek, csak szeretném, ha tudnád. Vajon tudod anélkül is, hogy nem beszélünk, hogy nem osztom meg veled az örömömet és a bánatomat?

2010. augusztus. 2

Fél éve nem írtam semmit sem, ne haragudj, de túlságosan elfoglalt voltam ezért most pótlom a lemaradást. Érdekel, hogy mi minden történt fél év alatt? Nos, most már hivatalosan is megszereztem az egyetemi diplomámat és egy hónapja felvettek, mint titkárnőt az osloi egyetemhez. Itt tanultam, ezért amikor megláttam a kiírást, hogy alkalmazottat keresnek, gondolkodás nélkül jelentkeztem az állásra. Függetlenül attól, hogy idős koromra szereztem meg egy másik diplomát, amivel jobban érvényesülhettek és eléggé leköt, jól éreztem magam itt. Nem voltam az az éltanuló, a fiatalokkal nehéz felvenni a versenyt, de azért egész szép eredményt értem el. Szerintem büszkévé tettem a fiaimat, ha Aaront nem is, Axelt biztosan. Tudod ő jobban megérti, hogy mit miért teszek. Aaron még kicsi és csak azt látja, hogy nem foglalkozom vele annyit, mint régen. Ha tudná, hogy ezt is miatta teszem és Axel miatt. Kicsit szégyelltem, hogy hiába értelmes felnőtt fiú, aki már elkezdett dolgozni és a függetlenedés előtt állna meggátolom őt azzal, hogy néha napján pénzt küld haza a fizetéséből. Holott nyugodtan félre tehetné, építgethetné a jövőjét, de én százszázalékosan rászorulok a segítségére. Ebből a nagy teherből akartam egy kicsit levenni a válláról. Nem mondtam el neki, hogy amit tőle kapok, azt mindig félre teszem és csak annyit veszek belőle el, ami végszükség esetén kellene. Egy nap vissza fogom adni neki, amikor eljön az idő, hogy neki legyen szüksége rá, nem pedig nekünk Aaronnal. A táncoktatást sem hagytam abba, tudod van, ami nem változik és amit nem tudok befejezni csak úgy. Már túlságosan a részemmé vált, hogy másokat tanítsak, így minden szerda és péntek délután táncórákat adok. Van, akinek szüksége van plusz órákra is, azokat a hét többi részében intézem, szintén délután. Az egyetemi ügyek nem intézik el magukat egy csettintésre, négyig lefoglalnak valamivel. Sokat beszélgetek a munkatársaimmal. De most, hogy itt vagyok, végre átlátom mi is megy végbe. Egy kicsit rendet tettem itt, akkora fejetlenség volt. Már nem kell felesleges köröket tenni egy igazolásért, amit a hallgatók kérnek. Amíg nem dolgoztam itt, megszenvedtem a titkárnőkkel, de most, most minden olyan más. Lehet, hogy te nem szeretnéd ezt a munkát, mert egy idő után monotonná válik, de nekem jól esik segíteni másokon és informálni őket. A számítógép kezelésétől se irtózom, szerintem kezdek belejönni. Sokat segít, hogy Axel volt kedves és elmondta, hogy feleslegesen esem pánikba, ha elsőtétül a képernyő miközben gépelek. Az is lehet, hogy megmozdult a monitor kábele és vissza kell nyomni a helyére, vagy alvóba tettem a képernyőt, mert már nem tudom melyik gombot nyomtam meg. Szóval mindenre van megoldás, legalábbis ami a technológiával kapcsolatos biztosan.

2018. március 5.

Ez az utolsó naplóbejegyzésem. Nem untam meg hozzád írni és megörökíteni mindent ami velünk történik és csak a jó dolgokról mesélni neked, de az az igazság, hogy számos dologról nem beszéltem neked ami megtörtént velünk. Nem akarom, hogy felhergeld magad és nem is azzal a céllal hoztam létre a naplóimat, hogy panaszkönyv legyen belőle, amit majd átadhatok neked. Elég ha annyit írok le, hogy Aaronnak nagyobb szüksége van rám, mint gondoltam. Hisztérikusabb. Vagy nem is tudom, hogy miként jellemezem őt. De hamar felhergeli magát a legapróbb dolgokon és ijesztően produkálja magát, hogy észrevegyem és… Eddig nem említettem mennyire heves természetű és nem az utolsó pillanat lesz, amikor erről írok, hogy tisztán láss velünk kapcsolatban. Nem is ez a lényeg. Nem fogok arról írni, hogy mennyire elkényeztettem őt és miattam lett ilyen. Ezt még neked sem vallanám be, nemhogy magamnak. Ma amúgy sikerült rávenni őt, hogy segítsen egy kicsit nekem almás pitét készíteni. A közeli boltban vásároltam abból a piros édes almából, amiről olyan sokat beszéltem. Ha ráharapnál biztosan te is a mennyekben járnál az édes íztől és megértenéd, hogy miért ez a kedvencem. Nem hétköznapi almafaj. Azt hiszem hasonló termett meg a nagybátyám kertjében is, amíg el nem adta a házát és öregotthonba nem vonult, hogy majd biztos kezek között halhasson meg, amikor eljön az ideje, hogy búcsút mondjon az életnek. Gyerekként szerettem oda járni és ha lett volna elég pénzem, akkor nem hagyom, hogy eladja a házát s, beköltözzenek a helyére mások. Nem, nem irigylem azoktól, akik megvették az ő házát, mert tényleg békés hely, meseszép és még most is az lenne, hogyha a kert háromnegyedét nem számolják fel egy medence kiépítése miatt. Az édes piros almafák útban voltak, nem értékelték a gyümölcsét, ezért csak a barackfákat és némi szilvafát tartottak meg. Én mondom nem is értem milyen ember az, aki nem szereti az almát. Mindegy, nem fogom és nem is szeretném megtudni az okokat, tekintve, hogy nem járok arrafelé. Nincs időm. Most azon vagyok, hogy lefoglaljam Aaront és rájöjjek mi az, ami megnyugtatja őt. Remélem, ha kap egy kis almás sütit máris jobb kedvre derül, pláne úgy, hogy ő is segített az elkészítésében. Képzelheted, tiszta almareszelék volt a konyhapult és a padló is. Megjegyzés: Nem tudom, nem hiszem, hogy a naplóimat a kezedbe fogom nyomni, de ha mégis rájuk találnál és kérdőre vonnál miért nem mutattam meg neked előbb, csak arra kérlek, hogy ne légy mérges. Jó okom volt rá. Nem akartalak kizökkenteni téged a dolgaidból és befolyásolni a bajaimmal és az érzéseimmel. Így is sokat kérek tőled. Így is sokat akarok. Nem akarom, hogy miattam választanod kelljen a feleséged és köztem. Önző lennék, ha így akarnám, mert amíg ő örökké él, addig én nem leszek melletted. Nem is lehetek melletted. Az én életem véges. De tudd, hogy semmit sem bántam meg és mindvégig szerettelek. Szerettelek még akkor is, ha néha keserűség fogott el, hogy magányomban nem tudtam mihez kezdjek és mit tegyek, hogy kétségbe voltam esve. A fiaimban mindig örömömet leltem, még akkor is, ha veszekednem kellett velük vagy ha nem tetszett, hogy már nincs akkora nagy szükségük rám, mint nekem rájuk. Minden baj és kockázat ellenére szeretem őket, ahogy téged is. Van bennük valami, ami nem én vagyok, hanem te és ez örömmel tölt el. Remélem egy nap te magad is meg fogod ezt tapasztalni, ha találkozol velük. Szóval igazából csak azt akarom leírni végül, hogy nézd el a sok szó ismétlést és az is-fetisizmusomat, mindig gondolkodás nélkül leírom a neked szánt gondolataimat.

Szeretlek, Katrine.

2018. március 5. délután 7 óra, 37 perc. Oslo

+ Az elmúlt néhány évben történtekről röviden

Sok mindenen mentem keresztül. Sok aggodalmat és fájdalmat kellett megtapasztalnom. Axel halálhírével nem tudtam megbirkózni. Nem akartam elfogadni, hogy esetleg meghalhatott és sosem látom viszont a fiam. Mélyen lesújtó volt megszervezni a temetését és egy üres koporsó előtt állni míg mindenki tiszteletét teszi, hogy mennyire együtt érez velem. Valójában, ha velem együtt gyászoltak volna, akkor nem jöttek volna oda hozzám, nem akadékoskodtak, hogy legyen megnyugvásom, engedjem őt el, mert képtelen voltam rá. Nem tudtam elengedni. Nem akartam elfogadni, hogy mardosni fog a bánat életem végéig, mert elveszítettem őt. Élnie kellett volna még, előtte volt az élet. Azt kívántam bárcsak én haltam volna meg helyette. Nem helyes, hogy a szülő temeti a gyermekét, ezt már annak idején Tolkien is megírta. Aztán amikor kezdtem elengedni és az álmaim sem arról szóltak, hogy akár Aaront is elveszíthetem hasonlóképpen, egy nap megjelent a konyhában. Nem képzelgés volt, nem őrültem bele a bánatba, pedig esélyes lehetett az is esküszöm, hanem ő volt az. Élt – és én sírtam, mert valami csoda folytán visszakaptam őt és el sem akartam engedni a karjaim közül. Persze ez nem jelenti azt, hogy közben Aaron erős volt, míg én a világ gyengéjeként gyászoltam. Egyre több és több kirohanása volt, amit már nem tudtam és nem is nagyon voltam képes megfelelően kezelni. A magatartásáról már nem is beszélve, amit szintén nem tudtam tolerálni. Keveset tudtam arról, hogy kikkel barátkozik, de az holtbiztos volt, hogy nekik köszönhetően egyre több slamasztikába került, amiből ki kellett húznunk őt. A rendőrtisztek már kellemetlenül mosolyogva fogadtak amikor újra megláttak, hogy a fiamért megyek, ismételten. Persze, hogy piszkosul nem volt jó érzés határozott arcot vágni előttük és rendszerint le is szidtam otthon érte Aaront, amiért ilyen helyzetbe hozott engem, megint. De semmit sem értek a szavaim. Bajt bajra halmozott és amikor egy kis nyugalmam lehetett volna, minden kifordult magából és én elvesztettem az irányítást a családom felett. A fiaim keveset beszéltek velem, Axel elzárkózott tőlem a balesete óta, Aaron egyre flegmább és dühösebb. Nem tudom, hogyan kezeljem a helyzetet. Egyedül vagyok.Spoiler:

User megjegyzése: Aegir visszatérését meg Aaron elrablását már nem jegyzem le ide, az ki lesz játszva a játéktéren úgyis. :D

[iasonmallory]

#1 Rainer Engelstad

RAINER ENGELSTAD isten vidar A családom szerint szűkszavú vagyok •

 Ha hiszed, ha nem, de én mindig megtartottam magamnak a véleményemet és csak akkor szólaltam meg ha kérdeztek, ami lássuk be sokaknak nem jutott az eszébe. De ne hidd, hogy ez zavart volna engem. Én inkább mindig kivártam és a megfelelő alkalomkor bizonyítottam be, hogy igenis hasznos a meglepetés erejével élni. Nem arról van szó, hogy lenéznék másokat és azért nem fejtem ki bővebben a mondanivalómat, mert úgyse értenének meg, hanem azért, mert tudom, hogy teljesen felesleges pazarolni az időt és elterelni a lényegről az istenek figyelmét. Sokkal jobban értékelnek akkor, ha két-három mondatban összefoglalód azt, amit mondani akarsz, mintha órákon át ugyanazt mondanád el, csak körítéssel.  Az ellenségeim szerint nyugodt vagyok •

 Ha valaki elárulja miért kellene összepisilnem magam az istenek ellenségeitől, akkor az szóljon most vagy… inkább ne szóljon. Nem félek annyira szembenézni velük, mint kellene, szimplán csak erről van szó. Nem tekintek magamra leggyőzhetetlenként sem, de maradjunk annyiban, hogy sok kell ahhoz, hogy engem valaki kizökkentsen ebből az istentelenül is nagy nyugalmamból. Szándékosan teszem próbára magam a programozásban is, ami sokak életében kiüti a biztosítékot, ha valami miatt nem úgy működik ahogy kellene. Valójában a hiba tényleg csak egy vesszőn, szóközön vagy üres lehivatkozott file-on múlik, ami még az is lehet, hogy át van nevezve valami egyébre és ezért adja ki a hibakódot. Persze az emberi kapcsolatokat is ilyen nyugodtan kezelem, ennyire félvállról, ha rossz akarok lenni, mert amíg pánikot hagyok magam után és kétségbeesést a jelenlétem hiányával valaki életében… addig én teljesen jól vagyok, nyugodtan kezelem, ha az illető figyelmeztet ez nem volt szép húzás tőlem. A veszekedéshez két ember kell, én nem vagyok ember, szóval…Szerintem barátságos vagyok •

PLAY BY Freddy Carter

ÉLETKOR kortalan

FOGLALKOZÁS programozó

A KARAKTER keresett/saját

HIRDETŐ Catriona S. Jarlsberg

FŐ KARAKTEREM Kat

Ne törődj a múltammal, a jelenemben élek és a jövőm pedig hadd legyen kifürkészhetetlen, még a számomra is. Valami hasonlóval szoktam nyugtatgatni magam, amikor újra valami kevésbé isteni dolgot teszek és véletlenül vagy szánt szándékkal felnyitom valaki szemét a létezésünkkel kapcsolatban. Nem kérek érte köszönetet, esküszöm. Ha nem azt kell bizonygatnom, hogy ki vagyok, akkor egy informatikai cégnél dolgozom programozóként. Jó kis álca. Bár azzal ijesztgetik a szakmabelieket, hogy idő kérdése és egy AI bármire képes lesz, így a programozásra is. De amíg ez bekövetkezne, addig örömmel írok titkos üzeneteket C++ban vagy Pythonban. Na jó, ez mind tudjuk, hogy nem olyan egyszerű, főleg, ha olyasvalakinek kell észrevennie ezt, aki nem ért hozzá és a programozás sokkal többről szól, mint „titkos üzenetekről”. Csak próbáltam vicces lenni. Fontosra fordítva a szót, ha egy kicsit is hiszel a régiek hitében, akkor csak annyira leszel lenyűgözve tőlem, mint egy vetélkedő második helyezettjétől. Nem fog számítani, mert a te figyelmedet leköti az első és a harmadik helyezett. De hidd el, másodiknak se lenni olyan rossz, mert az, aki csendben meghúzódik és kivár… a végén még meglepetéseket okozhat. Kellemeset vagy kellemetlent, majd elválik. Ahogy régen, úgy most sem az az első számú célom, hogy túlszárnyaljam Thort vagy az apámat, azért nekem is vannak határaim, amit tudom, hogy hol kell meghúznom. De ez nem jelenti azt, hogy ne tenném próbára magam és ne akarnám… Még nem akarok semmit. Ha igazán ismerni akarsz, akkor tudnod kell, hogy mostanában inkább visszafogom a bosszúságomat, nem tartom létszükségletnek a harcoskodást, de ettől függetlenül bárkit szívesen emlékeztetek arra, hogy nem velem kellene ujjat húznia, mert megannyi lehetőség van még rajtam kívül is. Ezért esik meg néha, hogy ellátogatok a Vortex Clubba és csak remélni merem, hogy nem mérgezik meg egy szép nap a kikért italomat. Tipikus példája ez a tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet mondásnak, ez pedig egy jó tanács. Lehet, hogy a morgós blöki nem hiszi el, csak a jó italért sértem meg az ő területét és iszom a clubjában, de teszek rá. Egy nap biztos elfogja hinni. Vagy nem. Az sem baj, ha sosem hiszi el. De amíg nem küldi rám a kidobóit feleslegesen, addig én sem okozok neki nagyobb kárt azon kívül, hogy ott iszom és rontom a levegőjét. Tudom, hogy az italnak kevés hatását érzem, de néha úgy kell tennem, mintha szomorú lennék és bánatos. Ez az italba folytom bánatom álca egész jól működött akkoriban, amikor Annar Rosensverd-del és Eldir Jarlsberg-gel lógtam vagy úgy tettem, mint aki velük lóg. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam a baromkodásaink közepette, egész megkedveltem őket. Vagy ha nem is őket, akkor Catriona-t mindenképp. Ő Thor lánya. Mondanám, hogy vele is szándékosan ismerkedtem meg, de semmit nem terveztem előre. Nem állt szándékomban a bizalmába férkőzni és hagyni, hogy biztonságban érezze magát mellettem. Most a legkevésbé sincs szükségem arra, hogy Thor nekem essen amiért a félisten lánya körül legyeskedek. Egy kis időre ezért is húztam meg magam a lakásomban és foglalkoztam a magam dolgával, mint azzal, hogy mi történik Annar, Eldir és Catriona között. Vagyis azt sejtettem, hogy mi folyik Annar és Eldir között, de a szerelem valami olyan tényezőnek tűnt mindig is, amibe nekem jobb, ha nincs beleszólásom. Freyja-val pedig jobb nem ujjat húzni, hacsak nem vágysz örökös magányra és szeretetlenségre az életedben, mert ha valaki akkor ő képes elvenni tőled, nem csak adni. Ja, igazából csak oda akarok kilyukadni, hogy ne húzz ujjat az istenekkel, mert nem éri meg. Te fogod a rövidebbet húzni. Megoldják, hogy te kerülj ki vesztesként. Szóval inkább légy engedelmes, járj a kedvükben. Neked is jót fog tenni és nekik is, csak higgy és remélj.

Egyéb: Jó minőségű cipők gyűjtése a mániám a programozás, iszogatás (?) mellett.

[iasonmallory]

#1 Sindre Sæbø

SINDRE SÆBØ álf vii. byggvir hetedik fia A családom szerint örökifjú vagyok •

 Nem a korának megfelelően viselkedik, sose aszerint viselkedett, mindig fiatal szeretett volna maradni, így, ha „álcát” öltött magára, akkor sem felejtette el, hogy a külső nagyon is sokat számít. Ha fiatalnak és zöldfülűnek nézik, akkor nem veszik őt komolyan. Az ő ereje pedig pontosan ebben rejlik, így okoz meglepetéseket azoknak, akik nem tudják, hogy kicsoda ő valójában és mire képes. Nem a legerősebb a családjában ez igaz, de a hátrányait mindig a furfangoságával és gyermeki ábrázatával oldja meg. Különben pedig elég lelkes, szinte mindenbe amibe bele fog azt véghez is viszi, néha humorizál, ami nem mindenkinek tetszik, de ettől függetlenül őt ez még élteti. Nem tud sokáig komoly lenni, bár próbálkozott már ezzel, de neki valahogy ez nem áll jól. Ő az, aki mindig örül az új dolgoknak, így az se zavarta őt, amikor elküldték otthonról egy másik világba. Nem a jobb sors reményében jött ide, hanem keresni valamit vagy inkább valakit. Még ő sem tudja pontosan, de azt mondták, hogyha találkozni fog az illetővel, akkor tudni fogja, megéri, hogy vele kell beszélnie. Hát Sindre kíváncsian áll elébe, de addig is inkább az ifjú arcát mutatja a környezetének, mintsem mást.  Az ellenségeim szerint szégyenlős vagyok •

 Talán az álfok vele járója, hogy egy kicsit tartózkodjanak másoktól, vagy csak Sindre túlságosan szemérmes a nagy családja ellenére is. Hazugság lenne azt mondani, hogy erre nem figyelt fel senki sem. De felfigyeltek erre mindazok, akik kiszemelték őt, ilyen vagy olyan okokból kifolyólag. Ők úgy tartják Sindre csak kifogásból „fiatal” és valójában már régen el kellett volna kezdenie a saját családján gondolkodni, hogy kivel szeretne megállapodni és hol szeretne élni. Az előtte lévő hat bátyjának köszönhetően nem kell attól tartania, hogy VII. Byggvir vére kihalna, az apja gondoskodott arról, hogy ez sose történjen meg. Még nincs mind a hat előtte született bátyja kiházasítva, így amíg ez nem történt meg, addig ő boldogan éli a „fiatalkorát”. Majd felnő ha kell, elfogadja, hogy vannak dolgok, amivel muszáj szembe néznie és ki kell nőnie a szégyenlősségét. Szerintem merész vagyok • A fentiekkel ellentétben, hogyha Sindre összeszedi magát akkor van annyira bátor vagy bolond, hogy bármivel szembe nézzen, ami elé kerül. Minden kihívás szerinte egy lecke, amit meg kell tanulnia, amiből erőt kell merítenie. Neki feltett szándéka mind a négy elem irányítását elsajátítani. Ezért pedig eleget is gyakorolt, de még mindig van hová fejlődnie ez igaz, de elég szorgalommal és kitartással bármit el lehet érni. Ő pedig, ha levetkőzi magáról a gyerekes természetét akkor elég ügyes tud lenni és okos, aki felmér minden helyzetet mielőtt cselekedne. Kivéve amikor nem, de akkor is próbál győztesen kikerülni az elsőre vesztesnek gondolt helyzetből. Nem félti az életét, pedig talán jobban tenné, mindenki szerint is aki ismeri és szereti őt.  

PLAY BY Timothée Chalamet

ÉLETKOR 77 éves (20 évesnek tűnik)

FOGLALKOZÁS egyetemista (Universitetet i Oslo:  Institutt for biovitenskap)

A KARAKTER saját

HIRDETŐ -

FŐ KARAKTEREM-

Amikor azt gondoltam, hogy egyedül fogok Midgardba jönni tévednem kellett, jött a hatodik fivérem is és a kiköpött másom csak lányként. Nem mintha bajom lenne a testvéreimmel, de így kevésbé érzem szabadnak magam. Arnfinn ékszerészetet nyitott magának itt Oslo-ban, én és az ikertestvérem Estrid pedig hozzá alkalmazkodtunk, az apánk arra kért, hogy legyünk összetartóak, sose tegyünk a másik ellen, mert Midgardban csak mi hárman vagyunk egymásnak. Estrid-del néha besegítünk az ékszerek készítésében, mert mindhármunknak van tehetsége hozzá, csak én tudom, hogy nem ebből akarok megélni. Ezért vettem rá Arnfinn-t, hogy hadd járjak a fiatal halandók között és hadd viselkedhessem úgy, ahogy ők. Tanulni akartam tőlük, úgy látni a világot, ahogy ők látják azt, nem pedig ahogyan én. Néha csalódás volt, néha nem. De már öt teljes éve vagyunk itt. Az ékszerkészítés mellett pedig egyetemre járok. Nem adtam fel a célomat, hogy megtaláljam azt a személyt, akit keresek, csak húzom az időt. Ha sikerrel járok vissza kell mennem Alfheimbe, azt meg még nem szeretném. Persze hiányzik az otthonom, nem azt mondom, hogy nem. A testvéreim megérdemelnék, hogy hazatérjünk, de még nem akarok. Ha visszatérnénk akkor nagyon gyorsan keresnének Arnfinn-nek egy csodás feleséget, Estrid-nek egy hasonlóan csodás férjet és nekem egy szörnyű jegyest, amit éveken át igyekszem elkerülni majd. Szóval senkinek sem kívánom én azt az életet, ami rám várna a saját világomban. Itt valaki más lehetek. Bolondíthatom az egyetemista lányokat, hogy milyen elveszett – dehogy vagyok az – kis lélek vagyok, egy meg nem értett suhanc, akinek kínszenvedés az élete, mert a bátyjának tartozik elszámolással, ha valahová megy. Ezek persze csak kifogások, azokra az esetekre, amikor egyedül akarok lenni, távol mindenkitől, de közel a testvéreimhez, Arnfinn-hez és Estrid-hez. A többiek sose álltak túl közel hozzám, sose hittek bennem, sose látták azokat a lehetőségeket, amik mélyen rejtve vannak bennem. De nem is bánom. Ha mindegyikük ismerne, ha mindegyikük tudná a szándékomat, hogy egyszer még náluk is hatalmasabb leszek és nem pazarolom a mágiámat el, mint ők, majd nézhetni fognak. Most még persze az utam közepénél járok, nagyon sok kell ahhoz, hogy mind a négy elemet uralni tudjam. De nem adom fel! Miért is adnám fel? Nem csak az apám elismerése kell, már régen rájöttem, hogy nem őt akarom lenyűgözni, hanem a testvéreimet. Minél idősebbek nálam annál jobban fent hordják az orrukat és lenéznek azokra, akik kevesebbnek tűnnek náluk. Sokan közülük még mai napig is Freyr követőinek tartják magukat, hogy bármit, amit tesznek azt az isten nevében teszik és neki ajánlják, de ez hazugság. Minden, ami szép, azt a maguk kedvéért teszik, nem azért, mert az istennek akarnak „áldozatot mutatni”. Ugyan! Csak az apám túl vak ahhoz, hogy észrevegye ezt. De nem ítélkezem felette, neki köszönhetem azt, hogy ide jöhettem, ha ő nem hagyja jóvá, akkor kénytelen lettem volna valamilyen kifogással a világokba szökni és bejárni mind a kilenc birodalmat, már ha mindbe beengedtek volna, csak ugye van ahová érdemesebb nem menni. A lényeg persze az, hogy nem elszöktem otthonról, hanem egyszerűen itt vagyok, mert itt kell lennem és meg kellene találnom egy nagyon, de nagyon fontos dolgot. Nem a jövendőbeli feleségemet nyilván, attól óvjon engem minden isten, ha lehet s, kérhetem, de egy értékes tárgy vagy személy már más kérdés. Csak, mint mondtam még nem akarom megtalálni. Nem sürgős. Szimplán nem lenne jó, ha végleg elveszne és az enyészeté lenne itt Midgardban.Spoiler:

Byggvir Freyr szolgája volt, VII. Byggvir pedig az ő leszármazottja lenne, nincs sehol megemlítve, csak én találtam ki, remélem nem gond.

[iasonmallory]

#1 Minoru Izumi

Név: Minoru Izumi Kichi

Ország: Föld Országa

Rejtett falu: Iwagakure

Rang: Genin

Szint: D

Chakraszint: ?

Kor: 13 éves

Nem: lány

Felszerelések:

Hátizsák: 1db, amely tartalmazza:

Robbanó jegyzet: 5 db.

Shurikentartó: 3 shuriken, 3 kunai

Váltóruha

Notesz az oldalához illeszthető ceruzával.

Kinézet: Izumi mosolygós arcú lány, barna őzike szeme van, amitől megnyugtatóvá válik a pillantása. A haja hosszú szőke, amit legtöbbször kiengedve hord, de edzéshez copfba köti. Nem mindig viseli jól a napsütést ezért, hogy ne kapjon napszúrást egy piros sapkát is hord. Az iwagakure-i fejpántját a karján hordja. Bő szabású ruhát hord, hogy megtévesszen vele másokat, nem akarja, hogy többnek lássák egy védtelen kislánynál. Valójában a bő ruha alatt, ami eltakarja a fizimiskáját egy jól edzett és egészséges genin bujkál. Imád enni, ezért a plusz kilókat muszáj leadni, legutóbb 38 kg volt, ami a magasságához (142 cm) szerinte sok.

Jellem:

Igazságos: Izuminak három nála idősebb testvére van, ezért már kicsiként megtanulta, hogy mindig oztoszkodnia kell és nem csak önmagára gondolnia. Ennél fogva sosem csalt, ha valami rosszat tett - egy aprócska kis csinyt - akkor nem mutogatott ujjal, hogy nem ő tette, hanem a testvérei közül valamelyik. Mindig próbál jót cselekedni és a rendes úton haladni afellé, hogy igazi és megbizható ninja váljék belőle, akire mindig lehet számítani a bajban.

Zárkózott: Kisebb gyerekként túlságosan naiv volt, bármit elhitt amit mondtak neki, ezért ki is nevették őt. Azóta ritkán hangoztatja a véleményét bármiről is legyen szó. Az akadémián sem válaszolt a tanár kérdéseire - még akkor sem ha az apja egyenesen rá nézett és tudta nagyon jól, hogy tudja a választ - mert mindig az járt a fejében, hogy mások mit gondolhatnak róla. Mindig mások véleményétől tartott, mert nem akart egyebet, csak azt, hogy elfogadják olyan kis szeleburdinak amilyen volt akkoriban. A zárkozottsága azonban nyomban eltűnik, hogyha egy ismerős személlyel kell beszélgetnie, vagy olyan témáról, amit szeret és ismer is annyira, hogy ne nevessék ki őt a véleményéért.

Udvarias: Mindig kedves és segítőkész, függetlenül attól, hogy önmagáról keveset beszél. Ettől függetlenül elég érdeklődő és ha látja, hogy ez felvidítja a beszélgetőpartnerét akkor tovább kérdezősködik. Ámbár ha úgy tűnik untatja az illetőt akkor elhallgat és hagyja, hogy a csend sokatmondóbb legyen náluk. Nem feszeng amiatt, hogyha valaki unalmasnak tartja őt ezért. Már megszokta, hogy ő az akinek hallgatnia kell és másnak beszélni.

Megbízható: Bármit rá lehet bízni, mert hűséges és diszkrét. Sosem volt az a célja, hogy hátba támadjon másokat amiért rá mertek bízni egy olyan információt, amit másnak is elmondhattak volna, de neki mondták el. Ilyenkor nő az önbizalma és hamarabb belelkesedik, mint általában szokott ha rábíznak valamilyen feladatot.

Izgága: Nagy az önuralma, de ha jó társaságba kerül és sikerül megnyílnia másoknak, akkor dől belőle a szó és az energiája is határtalannak látszik. Persze ehhez le kell küzdenia a zárkozottságát, ami nem kis munkába kerül. Tudniillik ilyenkor - amikor nem rejtegeti, hogy milyen valójában és nem akar másnak tűnni - igazán önmagát adja és nem fél attól, hogy mit gondolnak róla, esetleg csalódnak benne, mert nem ezt várták volna tőle.

Családtagok:

Apa: Minoru Jinsuke

Az Iwagakure-i akadémia chuunin szintű tanára. Nagyon szigorú, aki még a saját gyerekeivel sem kivételezett az akadémián. Inkább gyakorlati tanár, mint elméleti, de ettől függetlenül a tudást így is úgy is megköveteli a diákjaitól. Sokszor komornak tűnik, de ez azért van, mert képtelen mosolyogni egy kicsit, azt hiszi ezzel veszít a szigorú hírnevéből és mások befolyásolhatónak vagy gyengének tartják. Pedig otthon tud kedves is lenni, kár, hogy ezt kevesen látják rajta.

Anya: Minoru Kaeda

Orvosi ninja, ő is chuunin szintű, akárcsak Jinsuke. Mielőtt felsőbb rangú ninja válhatott volna belőle, megismerkedett a férjével. Először rivalizáltak, be akarták bizonyítani a másiknak, hogy sokkal több rejlik bennük, mint elsőre látszik. Ennek a rivalizálásnak az lett a vége, hogy szépen apránként egymásba szerettek. Zakuro születése után orvosi ninjaként kezdett el dolgozni.

Testvérek:

Minoru Zakuro

Genin. 18 éves, csak és kizárólag Kaeda kedvéért lett ninja, mert akkor még nem tudta, hogy az ő kis húga Izumi nagy álma, hogy ninja lehessen. Zakuro szertelen, kevés dolog motiválja, a lányok jobban érdeklik, mint a küldetések, de tudja, ahhoz, hogy lenyűgözze őket ki kell tünnie a tömegből és meg kell tudnia védeni őket a bajban.

Minoru Airen

Civil. 15 éves és sosem vágyott arra, hogy ninja legyen. Ő inkább afféle könyvmoly, a tudást és a nyugalmat sokkal többre becsüli, mint a harcokat. Ha felnő az a terve, hogy egy könyvtárat nyit, csak még nem tudja, hogy ez az álma mibe kerül és mennyi fáradtság kell hozzá, de amíg fiatal és elszánt senki sem beszéli őt le erről. Kirari ikertestvére.

Minoru Kirari Civil. 15 éves Airenhez hasonlóan ő sem akart ninja lenni. Bár mostanra megbánta, hogy nem kezdett el a szüleihez és a két ninja testvéréhez hasonlóan gondolkodni az életről. Zakuro persze rossz példakép, inkább azon csodálkozik, hogy a kis Izumi mennyire hajthatatlan azzal kapcsolatban, hogy ő is ninja lesz egy nap. Airen ikertestvére.

Unokatestvér:

Yumori Hikari Genin. Kaeda bátyjának Yumori Yasuonak a lánya, aki Izumival egyidős és nem mellesleg a legjobb barátja. Mivel Izumi nehezen nyílik meg az idegenek előtt - függetlenül attól, hogy egy ismerős közelében mennyire izgága tud lenni ha akar - ezért a számára Hikari a legnagyobb kincs. Az akadémia után nem kerültek egy csapatba de ez egyiküket sem lombozta le.

Különleges képesség: - Pénzösszeg: - (ryo) Ninjutsu: alap E szintű jutsuk Genjutsu: - Taijutsu: -. Kenjutsu: - Előtörténet: Izumi szülei nem származnak nagy ninja klánokból, annak idején ők maguk döntötték el, hogy ninják lesznek és Iwagakure védelmének szentelik az életüket. Amíg nem találkoztak egymással mindkettőjüknek más elképzelése volt a jövőről és a családalapítás nem az első helyen szerepelt, mint most. Évek teltek el, megszületett az első fiúk, aztán az ikrek mígnem végül 13 évvel ezelőtt egy tavaszi hűvös napon Izumi is. Nem volt nyűgös kisbaba, keveset sírt és akkor is csak azért, mert éhes volt. A testvéreivel ellentétben – vagy azért mert a szülei már belejöttek a gyereknevelésbe és volt tapasztalatuk – nem kényeztették őt el túlságosan. Talán emiatt vágyott arra, hogy a legkisebbként a családban észrevegyék őt, ahogy cseperedett és volt egy kis gyerek esze úgy követett el apró csínyeket. Például elrejtette a sóval teli sószórót – nem sejtette, hogy ezzel a sókészletet még nem tűntette el és bármikor hozzáférhetnek az éléskamrából – és várta, hogy a szülei megkeressék vagy megkérdezzék, hol van. Ő akart lenni a hős aki megtalálja az elveszett dolgokat. Persze inkább okozott fejfájást ezzel a szüleinek, mintsem örömöt, mert semmi sem ott volt ahol legútóbb hagyták. A bátyja volt az első akinek követnie kellett a szüleit és ninjává válnia. Zakuro kenjutsut szeretett volna tanulni, mert imádta a kardokkal vívott csatákat amik a régmúltról meséltek, de az apjuk Jinsuke nem találta őt elég méltónak ahhoz, hogy ilyen nagy felelősséget helyezzen a fiára. Az ikrek nem is álmodtak arról, hogy ninják legyenek, bennük nem volt meg az elszántság, de amikor Izumira került a sor, hogy az ikrekhez hasonló sors várjon rá, felszólalt. Igaz, hogy nyolc éves volt, mindent amit a ninjákról tudott az édes kevés volt, de már akkor elkötelezett volt Iwagakure iránt. Ő nem akart gyáván meghalni, sőt azt sem akarta, hogy másoknak kelljen megvédenie őt, mert még az élethez is túl gyenge. Nem, ő határozott volt. Kezdetben csak az édesanyjára nézett fel, mert kunoichi volt és belőlük úgysem sok van szerte a világban, ezért ő is ennyire egyedi szeretett volna lenni. A szülei nem erőltették a ninja akadémiát rá, de nem voltak ellene sem amikor Izumi elmondta az édesanyjának, hogy ő nem akar gyenge nőként élni, ő megakarja védeni azokat akiket szeret. A háború kitörése csak megerősítette az elszántságát és elhatározását abban, hogy ninja legyen és megvédje azokat akik nem tudják megvédeni magukat. Az akadémián töltött idejéről Senki sem avatkozott közbe a kis Izumi elhatározásába, nem kellett győzködni, hogy tényleg ezt akarja-e és tudja milyen nagy felelőséggel jár, ha valaki elkezdi az edzéseket és egy nap ninja lesz belőle. A bátyja természetesen nem hitt benne, csak kétségbeesett lépésnek vélte amit tett és csak azért akart erősnek tűnni, mert csak a szüleinek akar megfelelni. De ez nem volt így. Izumi nem a szüleitől várta a motivációt, mint Zakuro, neki határozott elképzelése volt azzal kapcsolatban, hogy miért akar ninja lenni. Az akadémián ezzel motiválta magát, ő is Iwagakure egyik védelmezője akart lenni, ahogy a szülei. Az órák közül a taijutsu tetszett neki a legjobban, még akkor is ha előbb védekezni tanították meg őket, nem pedig az első támadást bevinni az ellenfeleiknek. De különösképpen egyik jutsuból sem tűnt ki kiemelkedően, mert egyszerre szeretett volna mindenben jó lenni. Jó, de nem a legjobb. Emiatt nem igazán örvendett népszerűségnek a társai között és az sem segített ezen, hogy az apja is oktató volt. Persze, hogy zavarta őt, amiért nincs sok barátja és Hikari az egyetlen akivel megértik egymást, az elején kesergett is egy kicsit miatta, ezért mindenhez hozzá szólt amiről körülötte beszéltek. Be akart kapcsolódni a beszélgetésbe, részese akart lenni a társaságnak, de úgy igazán, nem csak látszólag. Sok badarságot állított és nem is mindig értett egyet másokkal, amiért vagy kinevették vagy nem akartak szembe nézni azzal, hogy esetleg neki lehet igaza és a ninja lét igenis komoly dolog. Nem mindenki születik egy nagy ninja klán tagjának, hanem ő maga dönti el, hogy az lesz. Emiatt lehet, hogy egy kicsit pikkelt azokra akik nagy ninja felmenőkkel rendelkeznek már sok nemzedék óta. De ugyanakkor szerencsésnek is érezte magát, mert nem volt a családjának olyan nagy hírneve és történelme, hogy egy kis baklövéssel csalódást okozzon és szégyent hozzon a családja nevére. Mindent amit tett, minden edzés, minden sikeres teszt és gyakorlat arra szolgált, hogy saját magát erősítse és így váljon sikeressé, ne pedig azért, mert ez a visszamenő családi hagyomány. Mégis valahol mélyen legbelül tisztelte azok akik generációkon keresztül ninjákat adtak Iwagakure városának, szerinte nem kis dolog elhatározni ezt és harcolni másokért. Az édesanyja mellett Ryōtenbin no Ōnoki a példaképe, vagyis Iwagakure Harmadik Tsuchikageje. Mondjon bárki bármit ő egy hősnek látja a kagét és nem ebből magától érthetően nem is álmodik arról, hogy a kage meghal. Persze tudja, hogy egy nap biztos meg fog, de még nem tudja elképzelni milyen lesz Iwagakure nélküle és vajon a következő vezető milyen lesz. Genin vizsga (előtt és után is) Izumi sokat tanult az akadémián és fejlődött is, úgy gyakorlati szinten, mint elméletin ezért amikor eljött a genin vizsga napja ő már korán reggel fel alá járkált. Az azelőtti napon rituálisan nem beszélt senkivel sem, nem akarta felizgatni magát, az ebédnél és a vacsoránál sem szólt egyáltalán. Nem fogadott némasági fogadalmat, de tudta, hogyha a genin vizsgára terelődne a szó, akkor rágódni kezdene rajta és félni. Félni attól, hogy nem lesz elég jó, hogy keveset tud, hogy még gyakorolnia kell, hogy az edzések kevesek voltak és akármelyik alap szintű jutsut elrontja amit kérnének tőle. De készült, úgy az írásbelire, mint a gyakorlatra és kérjenek tőle bármilyen jutsut menni fog neki. Ez járt egész nap a fejében. Nem mutatta ki, hogy esetleg aggódna és biztos a bukás. Nem volt az és nem is lesz az, legalábbis ezt határozta el. Emlékeztette magát, hogy miért akar ninja lenni. Iwagakure-nak most még inkább szüksége van a ninjákra, mint valaha és ezt Izumi is tudta. Amíg nem érkezett meg az írásbeli helyszínére (az akadémia egyik erre kinevezett termében) és nem kapta a kezébe a teszt kérdéseket kicsit rágódott magában. De amikor végre átolvasta a kérdéseket és elkönyvelte magában, hogy nem agyfagyasztóan nehezek, s nem igazán van olyan kérdést amit ne értene meg hát szépen elkezdett válaszolni rájuk a tanultak alapján. Persze előtte össze kellett szednie a gondolatait és biztos tovább tartott neki, mint tervezte, de a teszt végére nem az az érzés maradt benne, hogy semmit sem tudott, hanem az: ő mindent megtett az átmenés érdekében. Kényelmetlenül érte volna, hogyha pont egy oktató lánya elvérzik egy ilyen teszten és még ki is röhögik emiatt azok a társai akik átmentek az írásbeli vizsgán. A következő lépés amit a tudásán kívül próbára tettek az az alap jutsu technikája volt. Mindenki előtt kellett bemutatnia azt, így amikor látta, hogy a társai milyen ügyesek és képesek teljesíteni azt a jutsut, amit várnak tőlük semmi kétsége sem volt afelől, hogy neki is menni fog, mert nála sokkal gyengébbeknek is sikerült – valójában csak ő hitte azt, hogy gyengébbek nála, vele egy szinten voltak – bemutatni az adott jutsut. Neki a Henge no Jutsut kellett bemutatnia a jelenlévőknek. A vizsgáztató alakját kellett felvennie és nagy meglepetésére sikerült is bebizonyítania, hogy ezt a jutsut ő is elsajátította alapszinten. A vizsga napja hosszú volt, fárasztó de eredményes. Sokan megkapták a genin fejpántot, amit Izumi ahelyett, hogy a fejére kötött volna, mint sokan a társai közül, inkább a karjára kötötte, ahogy az édesanyjától is látta. Az azt követő napokat pedig várakozással töltötte, amíg összeállították a csapatokat és megtudta, hogy ki lesz a vezetője és a csapata másik két tagja. Innen pedig már az vár rá, amiről álmodott: tisztességes halál míg másokat véd. Persze addig lehet, hogy sok mindent le kell tennie az asztalra, de ő bátran szembenéz mindennel akár az élete árán is.

[iasonmallory]

#1 Rudolf Sandvoort

rudolf sandvoort 128

AMSZTERDAM

ARANYSÁRKÁNY

THE HOUND OF HELL

NEM VÁLOGATOK

DOKTOROK

NŐTLEN

JACK FALAHEE szerepjátékos példa Megtört. Egy perccel ezelőtt még azt hittem, hogy a boldogságom határtalan, de elég egy szó és minden elhalványul. Az én szerelmem elhalványul, ha egy olyan mondat mocskolja be a boldogságomat, mint a mostani. Hazugság az egész, nem, velünk sosem történhet meg. De nem lehetetlen. Tudom, hogy kétség kívül én vagyok az akitől a génjei felét kapta és akitől a másikat az természetesen Cordelia, hiszen ő a nő kettőnk közül. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Én, én nem így terveztem a kapcsolatunkat. Nem ennyire bonyolultra, még… még nem akarok apa lenni. Túl fiatalok vagyunk ehhez, egyikünk sem készült fel rá elégé, vagy ha Cordelia igen én még nem érzem magam felkészültnek erre. Meggondolatlan voltam, igen és ez, ez az egész az én hibám. Hátráltam egyet amikor ő félénken és kétségbeesetten hozzám akart bújni. A fejemet rázogattam, hogy ez az egész csak egy ostoba vicc lehet és semmi több. Egy rossz álom, igen ez csak az lehet és semmi több. De az arca, Cordelia arca nem arról árulkodott, hogy hazudna nekem és ilyesmivel viccelődne. Ezt most teljes komolysággal és őszinteséggel mondta! Sosem voltam ennyire hitetlenkedő hangulatomban, bár ezt én inkább nevezném gyávaságnak és éretlenségnek, mint hitetlenkedésnek, hiszen szó szerint nem kételkedtem a szavaiban. Sejthettem volna, hogy ez történik akkor, ha az ember fia elfelejti mit jelent a védekezni szó fogalma és csak a beteges vágyait tartsa szemelőt. Csak nyeltem egy nagyot ahogy Cordelia közeledett felém és kíváncsian azt várta, hogy reagáljak valamit arra amit mondott. De nem, egészen addig a pillanatig olyan szótlan és bizonytalan voltam amíg ő be nem bizonyította, hogy igaza van. Utálom a terhességi teszteket, tönkre teszik szegény idegeimet s, most még kíváncsi vagy, hogy ezután mi történt? Ami ilyenkor történni szokott. A fiú elájul a tudattól, hogy apa lesz ilyen fiatalon és a jövője, amiről ő álmodott, szerte foszolni látszik. Kihűlt. Képtelen vagyok úgy mellette lenni, hogy közben tudom a mi gyerekünket várja a méhében. Minden egyes mellette töltött perc túl kevésnek bizonyul ahhoz, hogy én elég bátor és erős legyek mellette lenni. Hazugság volna azt mondani, hogy nem félek attól a csöppségtől, aki még meg sem született. De nem mondhatom, hogy annyira boldog volnék a tudattól ő valamikor meg fog születni és nekem vállalnom kell mindent ami ilyenkor egy apa feladata volna. Szeretem Cordelia-t, de egy kisbaba most túlontúl rosszkor került a kapcsolatunk összképébe. Mindent megváltoztat. Én meg nem készültem fel erre a változásra. Mi van akkor ha nem leszek jó apa? Sajnos a családomban nem volt egy olyan személy akitől ilyen téren tanácsot kérhetnék. Az apámról csak halvány emlék foszlányaim vannak, hét éves voltam amikor ő meghalt. Anya azóta sem tette túl magát a halálán és senkit sem engedett még egyszer olyan közel magához amilyen közel apát engedte. Nem ment férjhez újra, szerintem jól tette, nem kell egy elviselhetetlen mostoha apa jelenlétében élnem, akit nem szeretnék.  Eltoltam magamtól Cordelia-t és nem néztem a szemébe amikor kimondtam, hogy én nem akarom őt. Pedig ha a szemeimbe nézett volna és én mélyen az övébe fúrtam volna az enyéimet, tudta volna, hogy hazudok s, csak a félelem beszél belőlem. A félelem, ami olyasmire kéztett, amire tudom sosem leszek büszke. Szakítok vele, ennyire egyszerű és szörnyű az egész, mert szeretem és tisztában vagyok azzal, sosem fogom elfelejteni őt. Még mindig ugyanúgy akarom őt, mint azelőtt. Kétségbeesett. Eszem ágában sem volt megkérdezni tőle, hogy mire kell a pénz, amit kért tőlem. Pedig kíváncsi lettem volna arra, hogy mit tervez. Mit szeretne tenni azzal az összeggel, mire készül ilyesmi. De nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy mindezt megkérdezzem tőle. Gondolom, már nincs annyi jogom hozzá, hiszen én voltam az aki magára hagyta őt. Ez felér egy gyilkossággal. Nem fosztottam meg őt az életétől, nem bántottam fizikailag, de tönkre tettem gyávaságból a lelkét. Ha nem félnék ennyire a kudarctól és attól, hogy nem leszek jó apa, akkor most megállítanám. Igen megállítanám, elmondanám neki az igazat, a fülébe súgnám mennyire szeretem és még mindig akarom őt, így teljes egészében azzal a kis csöppséggel együtt aki napról napra növekszik benne. De a lábaim megtorpantak, a szám elhallgatott és csak a szemeim bámulnak előre, az ő eltűnő, halvány alakjára az utcán. Nem szaladtam utána, pedig ezerszer jobb lett volna ebben az átkozott pillanatban ezt cselekedni. Nem értem, hogy lehetek ennyire… gyáva. Cordelia csak annyit kért tőlem, hogy szeressem őt és törődjek vele, de elbuktam. Még arra sem vagyok méltó… Biztos én vagyok a megfelelő személy akit szerethet még azután is? Nem, ezek után tudom, nem fog szeretni, hiszen mellette lenne a helyem. Fognom kéne a kezét, apró csókokkal kellene megajándékoznom őt és minden egyes pillanatban azt mondani neki, mennyire csodálatos személy s, mérhetetlenül örülök annak, hogy ő a gyermekem anyja. De ez, sajnos csak egy vágy álom, nem válhat valóra, amíg én én vagyok és valami olyasmitől félek, ami valójában örömöt okozna nekem. A szüleinknek persze már nem annyira, hiszen ők tiszteletben tartották elviekben a házasságukat és esküvő előtt bújtak ágyba azzal akit istennőként vagy istenként imádnak. Igazán engem is ebben a hittben nevelhettek volna, ezzel a céllal, hogy csak azzal és akkor ha már a feleségem. De nem, anya ehhez egyedül túl kevés volt, szükség lett volna apára is. Meglepett. Ha a vég után várhat valakire egy szebb élet, akkor minden bizonnyal ő a legjobb helyen van, távol tőlem. Bár amikor kiderül, hogy nem egy, hanem két csöppség maradt hátra anya nélkül elszorul az ember szíve és felvállalja őket. Mi mást is tehetne? Szóval a világ gazdagabb lett Hilda és Anita Sandvoort-al. Kiköpött Cordelia másolatok, annyi különbséggel, hogy a szemüket tőlem örökölték. Nomen est omen. Hilda valóban harcias jellem, őt nem fogom félteni a fiúktól ez már biztos, inkább a fiúkat tőle míg Anita sokkal könyörületesebb, pontosabban a testvére ellentéte. Szóval ha valakit óvni kell attól, hogy naiv legyen felnőtt korára, akkor az ő. Meg kell tanítani neki, hogy ne higgyen el mindent abból amit a fiúk mondanak neki. Az teljesen más tál tészta kezdetben mennyire béna apa voltam, de most már eltelt néhány év, kereken hat. Már nem kell pelenkázni őket, nem kész rémálom minden éjszakám ha felsír az egyikük és ennek hála a másik is rázendít. Tehát az a káosz ami a legelején honolt az életünkben valahogy stabilizálódott. Még ha irtózatosan nehezen is. Szarkasztikus. Egy utolsó lélegzetvételnyi erő. Mindaz amit az ikrek nagyon imádnak. Kihajtanák apából az utolsó szuszt is, az egyiknek Én kicsi pónim kell karácsonyra, a másik a legújabb Star Wars szereplőt kéri, Rey-t, mert menőnek tartja. Apának meg egy óriási Spongya Bob ágy, amin lepihenhet. De ugye egyikük se hallja meg az én könyörgésemet. Mert nem elég, hogy ők egyes betegeim is képesek nagyon lefárasztani. Mindegyikhez más nyelvezet kell, van aki azt szereti ha kiabálnak vele, vagy olyan is megesett már, hogy pátyolgatásra szorult. Attól, hogy eltelt néhány év és gyerekeim vannak még nem biztos, hogy szent vagyok. Néhányan ismernek, vagyis úgy hiszik, hogy ismernek. Ám valójában én is tudok gonosz lenni. Fel tudom hergelni a legszendébb beteget is, ha arról van szó. Márpedig néha pontosan arról van szó, hogy mindazt a rosszat amit tőlük kapok, azt szépen vissza is adjam. Aki olyan, azt gondolkodás nélkül kihasználom. Az ágyába bújok ha arról van szó, de semmi kötödés. Nem a páciensek között van az ikrek mostohaanya jelöltje. Ez holtbiztos.

[iasonmallory]

#1 Iason Mayfield

iason mayfield 18

AMSZTERDAM

VÉRHOLLÓ

THE BEAST IN YOUR BONES

ASZEXUÁLIS

CIVILEK

TITOKZATOS

HENRIK HOLM szerepjátékos példa

A szemeibe nézve próbáltam némi értelmet nyerni, hogyha máshonnan és máshogyan nem is, legalább úgy rájöhessek: talán most éppen csak tréfál. Mert tréfálnia kell. Én nem lehetek a számára legideálisabb partner, ahogyan ő nevezett. Talán ha esetleg előbb találkozik a fivéreimmel, nem pedig velem, esetleg máshogyan vélekedne. Rájuk akaszkodna ilyen szépen, mint most rám és nekik, őket próbálná meg becserkészni. Mert valljuk be, most éppen azt teszi. Tudom, hogy a képességeim érdeklik, meg valami egyéb, amire gondolni sem akarok, mégis valljuk be képtelenség, ha ilyen közel van hozzám. – Te még gyerek vagy, ne akarj velünk barátkozni! – mondom ezt úgy, mintha száz évvel idősebb lennék nála, holott dehogy, csak néhány hónap jogosít fel arra, hogy így beszéljek vele. Tudom, mire van szüksége. Ismerem a hozzá hasonlókat. Tipikus árva gyerek arca van, aki nem kapott elég szeretetet és eltorzult világképe van, melybe véletlenül engem is beleillesztett. De ki kell ábrándítanom, valahogy. Csak ugye tipikusan nem én vagyok a helyzet magaslatán, hanem nála van a labda. Az ő kezében van az a bizonyos ütő kártya. – Nem vagyok gyerek, ugyanannyi idősek vagyunk! – kezdi felkapni a vizet, toporzékolhatnékja van. De tudja, hogy semmit sem ér el vele, mert már ismer annyira, csak reménytelenül próbálkozik még mindig. Most, hogy látom rajta mi nyomja a szívét vagy esetleg mi lehetne az óhaja, egyre jobban látom az igazi arcát. Mindvégig neki volt szüksége rám, nem nekem rá. – Nem viselkedsz a korodnak megfelelően. Nézz magadra! – itt sajnos akaratom ellenére én is végignéztem rajta, hogy lássa mennyire iszonyodhatok a hülyeségeitől. Itt most próbáltam az öltözködésére és az egész megjelenésére utalni. Hogy nézzen végig magán, ha valakit fel akar szedni akkor ahhoz ki is kell öltöznie, nem a kétségbeesettet kell játszania, mert az emberek sajnálata kérdőjeles, az enyém meg főleg. Én ugyanis nem sajnálok meg senkit sem, megértek meg minden, de sose sajnálok. Azon az elven vagyok, hogy bizonyára joggal vannak abban a helyzetben, életszituációban amibe kerültek. Az elődei vagy saját maga tehet arról, hogy vagyonos vagy sem. Az mulandó, én hiszek abban, hogy ronthatunk vagy javíthatunk a saját helyzetünkön, az már csak rajtunk múlik mire vagyunk hivatottak és képesek. – Te persze a korodnak megfelelően viselkedsz? Miért vagy ennyire hitetlen? Le kell betűznöm, hogy csak úgy tündökölsz ha feszélyezve érzed magad és feszegetik a határaidat? – közelebb jött, próbáltam hátra lépni, jelezve, hogy elég satnya bókjai vannak és ezzel nem lenyugtat, hanem felhergel. De hogyan adhatnám a tudtára? – Azért mert én nem vagyok homár, mint te. – kiböktem végül. A lehető legvisszafogottabban, abban reménykedve, hogy esetleg rosszul érti a homár szót és nem elsősorban a vízi állatra gondol. – Ma még hetero vagy, holnap bi és azután te is "homár"leszel. – próbálta a levegőben azt a bizonyos macskakaparást utánozni a kezeivel, én meg karba tettem a kezeimet. Hegykén, határozottan, makacsul tudva azt amit sajnos tudok. – Én… Te nem ismersz eléggé. – nem volt bátorságom kimondani, hogy nem vonzódom senkihez, nem köti le a figyelmem az ilyesmi, esetleg találok magamnak jobb elfoglaltságot minthogy kívánatosnak találjak egy nőt vagy egy férfit.

[iasonmallory]

#1 Leith Collins

leith collins 20 (+54)

LONDONDERRY

VÁMPÍR

PSZICHOPÁTIA

HETEROSZEXUÁLIS

PÁCIENSEK

EGYEDÜLÁLLÓ

JAKE ABEL

kinézet の Warriors Ha rá nézel bizonyára van egy kis hiányérzeted, nem a szőke haja hullott ki, vagy a dús szemöldöke hiányzik, ami amúgy egy Neptunusz kék szemet rejt. Nem! Sőt még a meztelen, magamutogatás sem jutott az eszébe, szóval az öltözéke sem lehet az amit hiányolsz vagyis hiányolhatsz róla. Ha jobban megnézed, akkor láthatod. Igen. A zsírtömeg. Az élettel teliség! Ami arról árulkodhatna, hogy mindazon által sokat szenvedett és olyan tipikus álmatlan arca van, valami erő mégiscsak szorult belé. Szorulna is! Ha eleget inna és nem gyógyszerek rabságában élne, miközben a doktora abban a hitben él, hogy őt minden egyes nap rendszeresen táplálják. Nincs vér, nincs izom. A gyógyszer csak méreg. Legalábbis ha csak azt kap akkor meg pláne. Különben egy kis vagy éppen elegendő vérrel a szervezetében, ami blokkolja s, lehetetlenné teszi azt, hogy használja az erejét, akkor elég helyes külseje van. Nem mondanád meg róla, néhány perccel azelőtt még elszáradt volna a lábain is akárcsak egy kóró nemhogy helyesnek tituláld őt. Hegyes szemfogait bárki megcsodálhassa, már nem áll szándékában elrejteni őket, ha mégis akkor bizonyára rátört az a félelme, hogy akár ki is téphetik őket és lássuk be, szemfogak nélkül, nem igen élné túl. A bőrszíne sápadt, akkor meg pláne ha alig jutott hozzá a tápláló vérhez. De ha mégis akkor elhiheted, hogy nagyon élettel teli a bőrszíne és nem mondanád meg róla, hogy vámpírral beszélgetsz. Ja, persze a vámpírok sápadt halovány bőrűek, ő is, nem kell megijedni, de a vér az mégiscsak számít egy kicsikét. A testalkata tehát úgy egészében változó, a táplálékától függ, hogy milyen. Mert bármikor lehet nyurga piszka pálcika vagy nyurga piszka oszlopka. A ruházatát tekintve, azt visel amit kap. Ha azt napokig kell viselnie amíg újat nem kap akkor nincs más választása. Már senki sincs aki meglátogathatná – vagy legalább ezt ő úgy hiszi – tiszta ruhát hozhatna neki vagy újakat vehetne ha a régi vértől, piszoktól mocskos vagy egyszerűen túl kopott s, elhasznált ahhoz, hogy öltözéknek lehessen nevezni. Magasnak magas, nem kell félteni őt attól, hogy a polcról sosem tudta levenni a legmagasabban lévő tárgyakat. Különben mindig kilógott a tornasorból, már akkor látni lehetett, hogy magas növésű lesz. Nem az a két méteres típusú, dehogy, de az a törpe félméteres típus sem az biztos. Pontosan azért, nem hagyja, hogy bárki lefogja őt és kényszerítsék, a karjai hosszúak, csak úgy mint a lába, szereti ha megnyújtóztathatja a csontjait s, ebből kifolyólag a kicsi zárt helyeket kerüli.

jellem の Viva la Gloria Csak egy szó a szerelem. Lehet, hogy neki mégsem. Rémséges víziói vannak egy halott barátjáról és a testvéréről. A testvére elég nagy nyomot hagyott az életében, amiért eltitkolta előle az illetővel való kapcsolatát. Leith a kezdetek kezdetén, amikor még nem is volt tisztában az erejével, féktelen düht érzett. Féltékeny volt minden egyes halandóra aki a napfényen járhatott, de ő nem. El kellett rejtőznie és ez változtatta azzá a valakivé aki most. Vannak érzései, bizony. Titkolja őket, elrejti szíve legmélyére, igen. De sosem vallaná be senkinek sem, még ha egy karnyújtásnyira is van az illető szívétől. Minek? Tudja, érzi, hogy ha újra a közelébe engedne valakit csak még rosszabb volna. Újra elfogná őt a féktelen düh, több vér tapadna a kezéhez, mint egy normális alkalomkor és abból semmi jó sem születne. Vagyis nem született. Az elmegyógyintézet lakói csendes bajkeverőnek ismerik, fellázad, persze, hogy fellázad. Hiszen ő a tipikus példája annak, hogy a férfiak ha éhesek bármire képesek. Tehát ha kiéhezteted, nem adsz neki inni – enni akárhogy is nézzük képtelen lenne – soha az életbe ne várd, hogy kedvesen tekintsen rá. Jól lakott persze sose lehet, akkor biztos agyon rázna, tehát annyi a lényeg, sose hagyd teljesen a kiszáradás szélére sodorni őt. Persze, hogy elmegy az esze, bevadul a gyógyszerektől amiket tömködnek bele és teljesen átalakul egyfajta Hyde típusú személlyé. Jobb ha megjegyezzük róla, hogy nem skizofrén, a személyiségével semmi baj sincs, csak neki is akárcsak az éremnek van legalább két oldala. Igen, oldalt mondtam, nem személyiséget. Tipikus nem lehet bírni vele ha rájön az öt perces alkat, mert ilyenkor tör, vág, zúz, vagyis csak ezt tenné ha tudná és nem akadályozná meg ebben a kényszerzubbony. Utálja ha lefogják és ilyen helyzetbe kényszerítik, pláne akkor ha semmit sem tesz és teljesen véletlenül van rossz helyen rosszkor. Oké! Gyakran sőt többször szeg szabályt mindenki másnál, de ez nem jelenti azt, hogy minden percben kedvében áll keresztbe tenni mindenkinek aki felügyel rá vagy másokra. Különben ha valami zavarja a csőrét akkor bárkinek elmondja szemébe, nem az illető háta mögött hanem az illető szemébe, tényleg. Ez persze mások számára irritáló lehet, de őt ez nem érdekli, egyszerűen nem érti mások miért nem fogadják jól az őszinteséget. Nem kifejezetten kedveli a démonokat, pontosabban azokat nem akik ellene vannak és nem a javára cselekednek, hanem éppen ellene. Azonban ha Dr. Jekyll oldalával találkoztál, hogy egész pontos legyek, csak ezt ismered még(!), akkor békésnek gondolhatod őt. Igazán szeretetreméltónak, akiről nem tudod elképzelni, hogy kerülhetett az intézmény falai közé. Különben megvan rá az oka, hogy itt legyen, a dührohamát, idegességét nem tudná máshogyan levezetni és az elektromossággal a hatalmában bárkit megölne. Pont ezért addig jó, amíg ezt a csendesebbik oldalát mutatja. Bár egyre kevesebbszer fordul elő, félő, hogyha így folytatja, akkor tényleg igazi pszichopatává válik. Nem mintha most nem volna az, de ennél is van rosszabb és ez biztos. Tehát lényegében, amit róla kell tudni van szíve, de nem mutatja meg másoknak és néha hiába viselkedik sorozat gyilkos módjára aki még önmagára nézve is veszélyes, nem csak erről szól az élete.

szerepjátékos példa Ébredés. の Egyszer csak Figyeltem. Pontosabban őt és a nőt, már nem lány volt, hanem nő. Tényleg nő, egyáltalán nem arról árulkodott a külseje, hogy egy kis tini lenne, különben nagyon jól rájuk láttam, még akkor is ha ők ketten észre sem vettek. Elbújtam. Vagy inkább rejtőzködtem ha úgy tetszik. Mindegy, figyeltem őket és ezen van a lényeg. Olyan gyanúsak voltak, tehát egész idő alatt erre ment ki a játék és én mérhetetlenül dühös voltam, nem is féltékeny, hanem inkább dühös. S, akkor abban a pillanatban csapott le az az átkozott villám. Nem, nem a mellettem lévő fába, hanem abba amitől ők alig voltak olyan...Mit mondjak? Pont annyi távolságban voltak, hogy túléljék és különben is, valami fránya műanyag talpas cipőt hordtak mindketten. Szóval akkor dőltek volna ki a villám beléjük csap. A méreg meg továbbra is csak gyűlt bennem. Éreztem, hogy most rögtön ebben a pillanatban meg tudnám ölni valamelyikőjüket, az volna a legjobb ha... Minek megölni mindkettőjüket ha elég csak az egyiket? Érezte, hogy az ereimet elönti az erőm adta csodálatos érzés, mintha szikrázna a vérem, tele volna elektromossággal ami csak arra vár, hogy használják. Lehetőleg az egyikük ellen, a másikuk szenvedhet az életben. Aztán valami mélyen a torkomba markolt, irtóra erősnek bizonyult, mert úgy éreztem a csontomig hatol, végül az ő szörnyűséges arca fogadott s, az amint a kiéhezett testem a falnak tolja. Csak képzeletben szikráztak a karomban az erek, gyenge voltam, egy vámpírhoz képest is gyenge és az a dörgés amit halottam, odakintről jött. Nem az én művem. – Good morning, sweetheart! – rémes angol akcentusa volt, látszódott rajta, hogy semmi érzéke sincs ehhez. Ahogy ahhoz se, hogy én ír vagyok, nem angol. De kit érdekel ugyebár?! London vagy Londonderry egyre megy! London és London, ennyi. Mit számít az a kis Derry a végén? Igenis sokat! – Are you again tough guy? – tudta nagyon jól, hogy ehhez semmi kedvem sem volt. Megint elfelejtett vért hozni, pedig ahhoz képest egészen tűrhetően viselkedtem. Nincs értelme megbüntetni, tényleg! Ő azonban abból a földből teremtetett akinek lételeme a gonoszság. Ha használni tudnám az erőmet, már régen nem itt poshadnék. – Stupid little boy, stup...- gondolom id lett volna a vége, ha be tudja fejezni és nem morog rá a társa. – Tudod nagyon jól, hogy érti a nyelvet, minek beszélsz hozzá? Intézzük már el gyorsan amíg nem jön hozzá látogatóba a kis csaj és von kérdőre ezért itt. – meglebegtette a kezében a szokásos nyugtatómat még valamivel összekeverve amire nem tudok rájönni, mert egyszerűen elbódít. Ez nem gyógyszer, ez méreg. Ami kihozza belőlem a Hyde felemet, most tisztára Dr. Jekyll vagyok, nem érzem azt, hogy dühöngnék csak a fejem fáj, éhezem. Annyira szomjas vagyok és erőtlen. Fel tudnék falni egy tucat városlakót. De ez a nagydarab itt, nem ereszt, szorítja a torkom, könnyű szerrel oldalra fordítja, hogy szabad utat adhasson a társának a fecskendővel a fő nyaki ütőérhez. Könnyen megy a társának, már ki se kell tapintania tudja hová kell szúrnia. Már nem fáj, nem érzem, csak a bódulatot, amint megbillen a fejem és elfog az őrület. – Kész is, látod, nem kell ellenkezned sweetheart és hamarabb túl esel rajta. – úgy megütném, tényleg, de mire feltápászkodnék vagy elhatároznám, hogy feltápászkodok, már a földön koppan a testem. Előre billentem. Fejjel a földnek, szuper! Egy kis időbe telik mire a szer megteszi a hatását és csak azután tudok mozdulni valamicskét. Maximum a hátamra. A plafon szép látvány, de túl szürke ahhoz, hogy csodálni tudjam és ezért lehunyom a szemeimet. Nem alszom én, csak pihentetem a szempilláimat és várok. Rá.

[iasonmallory]

#1 Milo Wyatt

milo wyatt 18

AMSZTERDAM

MÁGUS

SON OF THE BOOGEYMAN

BISZEXUÁLIS

KÍVÜLÁLLÓK

EGYEDÜLÁLLÓ

DYLAN O'BRIEN

kinézet

Szem: A szem a lélek ablaka, tehát ha belenézel Milo sötétbarna szemeibe biztosan azt látod majd meg mennyire igaz ez a mondás. Igazán igéző pillantása van, mondhatni ez az, amivel mások figyelmét magára vonja vagy néhány percig az a személy, aki őt szeretné mustrálni, leragad a szemein. Amúgy ugyanolyan egyszerű mandulavágású szeme van, mint bárki másnak, tipikus nyugat európai vonásai vannak, nem különbözik senkiétől sem a szeme formája. Amúgy ez az, amire még ő maga is büszke, éppen ezért szeret mélyen mások szemébe nézni. Úgy gondolja, ha mással nem is, akkor legalább a szemeivel megnyerheti az embereket, mert tudja mennyit ér, ha egyenesen belenéz valaki szemébe. Haj: Pont olyan barnának lehet azt is nevezni, mint amilyen a szeme. Különösképpen ez az, amire nagyon allergiás tud lenni, ha összekócolják az amúgy is kócos rövid haját, amit vagy oldalra fésül, vagy pedig hagyja, hogy szerteágazódjon minden egyes hajtincse. Különben ezzel nem nagyon tűnik ki a tömegből, úgy tartja nincs semmi figyelemfelkeltő vagy egyedi a hajában. De ha mégis keresni kellene a különbséget, akkor okvetlen meg kell említeni a kezelhetetlenséget, pontosabban azokat a pillanatokat, amikor sosem úgy áll a haja, ahogyan azt ő szeretné és még a zselé vagy a varázslat sem segít rajta. Testalkat: Sose szeretett konditerembe járni és diétázni, de ettől eltekintve senki sem mondhatja azt róla, hogy a kelleténél több kilóval rendelkezik és a magasságához, ami amúgy határozottan titkos nem illene pont hozzá. Tehát ami ebből a lényeg, az az, hogy egyáltalán nem aránytalan és igazán jól néz ki. Nem kell szégyenkeznie a felesleges plusz kilókért, mert mindig csak annyit eszik, amennyinél már úgy érzi, tudna még enni, de többet nem kér. Futni azonban határozottan szeret, nem esik túlzásokba, de talán ennek köszönhető az, hogy nem lett kissé teltebb a kelleténél. Teljesen arányos a testfelépítése. A háta is éppen olyan egyenes amilyennek lennie kell és a karjai meg lábai hosszúsága is tökéletesen rendben vannak. Bőrszín: Sápadt bőrű, ez nem azért van, mert olyan, hű de sokat kerülte volna a napot és vámpír lenne. Szó sincs ilyesmiről, pusztán nem díjazza azokat a túlzottan napbarnított már-már betegesen rosszul kinéző személyeket, legyen az illető nő vagy férfi. Nem, semmi rossz szándék nincs benne, ha az illető afroamerikai vagy szimplán afrikai, azonban ha egy európairól van szó, aki már alig nevezhető európainak a barna bőrszíne miatt, azért természetesen égnek áll a haja. A kreol bőr kivételével, ha az illető úgy született, megtudja érteni. Természetesen addig, amíg őt is megértik, hogy sápadt, hullaszerű bőrszíne van. Arcmimika: Ez Milo arcszerkezetének, ami észrevehetően nem az a hű de kör alakú, de az a hű de ovális sem, valahol a kettő között helyezkedik el, ami pont megfelelő. De itt persze nem erről van szó, hanem arról, hogy hány és hány arcot képes felölteni magára pusztán csak az érzései s, talán önmaga megvédése érdekében is. Gyakran látni komor helyzetekben egyszerűen nevetni vagy széles mosollyal az arcán, vagy vidám helyzetekben teljesen komoly ábrázattal. Különben többféle arcmimikája van, több, mint az átlag emberek gondolnák és rá, egyáltalán nem igaz, hogy az arcáról nem lehetne leolvasni bármilyen érzést. De le lehet, csak nem biztos, hogy az, amit ő mutat az valóban valódi vagy sem. Különben szereti elrejteni az igazi érzéseit álarcok mögé, ezért is ilyen nehezen kideríthető mikor mit érez igazán. Pókerarca egyáltalán nincs. Öltözködési stílus: A kockás ing örök! Tipikus szomszédsrác külseje van, tehát ha megvan ez a jelenség lelki szemeid előtt, akkor tudhatod, hogy Milo éppen olyan normális és néha még túlzottan visszafogott ruhadarabokat hord. Nem mindig kell neki a legdrágább és legtrendibb, ő beéri a kényelemmel. Különben évszaknak megfelelően változik az is, amit hord, tehát annak ellenére, hogy mágus nem fog télen nyári rövid karú pólókban sétálni az utcán és nyáron nagykabátban. Különben szereti a farmer nadrágokat, ha nem muszáj, akkor sosem öltözik öltönyösen, kivéve, ha valamilyen hivatalos összejövetelre vagy az egyik rokona születésnapjára kell mennie, aki ragaszkodik a megjelenés pontosságához. Nagyon egyszerűen öltözködik, pont azért, mert nem akar kitűnni a tömegből.

jellem

Humoros. Abban a pillanatban, amikor megláttam, tudtam, hogy értékelni fogja a poénjaimat és észreveszi az igyekezetemet. Különben igazán jó viccein vannak, ha nem egy pohár borral a kezében kezd el magyarázni. Nincs rosszabb annál, ha közben még a vérében van egy kis plusz alkohol is, aminek nem kellene ott lennie. Ilyenkor a humora száraz, nem kerít semmi bevezetőt neki, hanem egyből a közepébe vág, és azt várja, hogy mások nevessenek rajta. Ha józan, akkor ellehet mondani róla, hogy neki van a legjobb humora, szerencsére ezek az alkalmak sokkal többször vannak és így nem csak a környezetét, hanem még engem is megkímél a kínos csöndtől, amit akkor érzek, ha egy olyan viccet mondd el, amit csakis ő ért. A beszólásai, amik amúgy egyáltalán nem poénosak, és szívet melengetőek, irritálóak tudnak lenni, de egy idegen előtt már észre vettem, hogy nem tesz ilyesmit. Szóval hajrá idegenek! Addig örüljetek, amíg nem ismeritek a beszólalgató felét a humoros mellett! – Rita, Milo egyik ismerőse (ember) Felfuvalkodott. Ha az ártatlan külsőnek bedőlsz, akkor már halott személy vagy. Ez a kis kígyó úgy kihasznál téged, hogy észre sem veszed mikor melyik pillanatban dob el magától a lehető legtávolabbi pontra önmagától. Nem hiszek abban, hogy lenne szíve, ha volna, akkor érezne valamit. Nem tudom. Talán igaz szerelmet és nem hitegetné az ember lányát olyanokkal, hogy szereti. Aztán ott van az a furcsa szokása, amit nem tudok mivel megmagyarázni. Lehet, hogy neki jól esik beszólni és megmondani valakinek a véleményét, de ha sértő, amit közöl, egy picit visszafoghatná magát. Tényleg. Ha a barátnője voltál vagy valami ahhoz hasonló, nála soha sem lehet tudni minek tekint, akkor nem lehetsz biztos semmiben. Lehet, hogy megdicséri a hajad, másnap reggel azonban, ha összekócolódik és olyan, mint az övé, tehát semmilyen nem tudja magában tartani a véleményét és kimondja a szénakazal tökéletes megfelelője annak, amit a hajadra tudna mondani. Néha elvan szállva magától, kíváncsi vagyok ki lesz az, aki visszahozza őt a földre. – Stella, Milo volt barátnője (ember) Biszexuális. Na ha ezt tudod róla, akkor biztosan nem a barátnője lehetsz, hanem az a pasi, aki azt hitte róla, hogy homár a kölyök. Különben nagyon nehéz a fejébe látni, az arcáról nem mondanád meg, hogy egyáltalán nem válogatós és egyre megy, ki öleli őt át és ringatja álomba. Aludni amúgy tényleg szeret, ezt nem rosszból mondom. De ha az egész éjszakát átalussza és másnap reggel semmire sem emlékszik abból, hogy kerültél az ágyába férfi létedre magadra vess. Piát sose adj neki, kivéve ha flörtölhetnéked van vele és nem bírod ki, hogy ne kapj abból a csipetnyi mennyországból, amit ő adhatna neked. Én már megtapasztaltam milyen, ha mellette vagy, de tényleg ne akard elaltatni, mert abból nem lesz semmi köszöneted. Amúgy tetszened kell neki, különben nem valószínű, hogy ezt a titkot megtudod róla. Nekem is csak akkor esett le az állam, amikor egy női egyeddel láttam őt, egy igazán félreérthető helyzetben, amit sehogy sem lehet kimagyarázni. Szóval akárki és akármi légy, férfi vagy nő, légy óvatos! Ha tetszel neki, nincs, az a hely ahová menekülhetnél előle, mert úgyis megtalál, ha akarod, ha nem! – Blake, Milo egyik tanára (démon) Kiismerhetetlen. Ha azt hiszed, eléggé ismered őt, akkor tévedsz. Sosem fogja megmutatni neked az igazi arcát, akárkije és akármije légy. Egyik percben annyira kedvesnek és viccesnek tűnik, hogy lehoznád neki a csillagokat, odaadnád a Mennyország kulcsát, csak mert biztos helyet szeretnél neki tudni az örökkévalóságban. Aztán jön az érem másik oldalával, amikor azt hiszed nála mogorvább, kegyetlenebb személy nincs a világon és a Pokol legmélyebb bugyrába száműznéd a lelkét, ami talán már nincs is. De van lelke, de ha felbőszíted, akkor értelem szerűen nem a kedvesebbik felét fordítja feléd, mert erre egyszerűen képtelen és te sem várhatod el tőle, hogy kedves legyen azok után, amit például ellene elkövettél. A hűtlenséget nem díjazza, ha becsapod, és a sírját kezded el ásni ne várd, hogy szeressen. Kedveskedj, nem biztos, hogy nem lát át a hízelgéseden, de legalább addig se tart effektíve kiirtandó személynek, akit utálhat, míg él. Légy hűséges, ha a barátja akarsz lenni, akkor csak erre van szükséged! – Abel, Milo édesapja (mágus) szerepjátékos példa Cím: Hatvankilenc Zene: Black out days Idézet: "Akik cinkossá váltak, ritkán vesznek össze." - Simun Vrocsek Szaladj, ha nem teszed meg, az életedbe kerülhet a dolog. Miért nem tudtál veszteg maradni? Csak ki kellett volna tartanod, ott ülni abban az autóban és nem okoskodni. Most nézd meg mit tettél! Szerinted, hogy fogom én ezt kimagyarázni? Attól, hogy nincs bűnöző arcod, még lehetsz az. Simán rád lehet fogni bármilyen katasztrófát. Pontosabban természeti katasztrófát, aminek több köze van a tűzhöz, mint kellene. Nem azt mondom, hogy piromániás lennél, mert nem vagy az. Ha az lennél már régen a problémás személyek közé tettelek volna és ott hagytalak volna addig, amíg ki nem józanodsz ebből az állapotból. Különben csodálom, hogy te nem kaptad el ezt a kóros állapotot, gondolom, szerencsésnek nevezheted magad, mert mind szellemileg és mind fizikailag is teljesen ura vagy önmagadnak. Vagy legalábbis próbálod azt mutatni. Aztán egy hatalmas puffanás. A fejemben szóló monológ megszűnt, mintha nem is létezett volna azelőtt és az a fojtogató érzés, ami a hatalmába kerített szintén megsemmisült volna. Furcsa. Nem az, hogy egy női hang monológját hallom a fejemben, aki minden bizonnyal fogalmam sincs, miért akar az őrületbe kergetni és honnan tud a gyújtogatásról, amit csak azért tettem, mert… Magam sem tudom miért tettem, jó? Nem kell ezért leszólni! Különben sem voltak áldozatok, csak az a szegény éppen arra tévedő mókus család és pocok família, akik bent rekedtek az üregben, mert a fa, ami rájuk esett valahogy el is takarta a kijáratot meg az ág át is ment az egyiken. Szóval a vadállat tartomány csökkent csak, emberek vagy mások nem. Különben az egészről nem én tehetek! Az a nagyon hiszékeny atyai hozzáállás, hogy féken tud tartani azok után, amit átéltem! Amíg nem tudod, miféle erővel bírsz szerencsés vagy, de amint megtapasztalod a mágia hatalmát, azt képzeled magadról egy isten vagy és a halandók csak a söpredék, akiknek tisztelniük kellene téged. De amikor pofára esel és szembesülsz azzal, hogy van nálad is rosszabb teremtmény a világon, nagyon – tényleg komolyan nagyon – nagy önuralomra van szükséged. Ha elveszted az eszed, akkor bekerülsz a St. Rafael Elmegyógyintézetbe, ami teljes mértékben halandó ember mentes és, hogy ezt honnan tudom? A szüleim nem az éjjel elvivő Mumussal fenyegetőztek, hanem azzal a parányi épülettel, amit még a térképre se voltak képesek felvenni. - Mit csinálsz? – tudnom kellett volna, hogy NEKI egyáltalán nem gond, ha zárva van az ajtóm, mert semmi perc alatt ott terem mindig ahol nem kellene. A hétvégékben az a rossz, hogy nem csak én kísértem a lépteit, hanem ő is az enyémeket. Amivel semmi baj se lenne, mert azt hiszi mindenki, hogy tanulok tőle, mert elvileg matematika tanár, de tudjuk a titkát. Ahogy ő is teljes mértékben tisztában van azzal hogy, én cseppet sem vagyok az a barátkozós ember fajta, aki bedől a sátáni és hízelgő csábításának. - Szerinted? Hogy voltál képes ilyen házit feladni! Most nézd meg! Ugye csak szórakozol velem? Mi ez a végeredmény!? – elaludtam a feladatok felett, csak ez lehet az oka annak, hogy most szétpréselem, a fűzetem és a könyvet, amit ő olyan nagy becsben tart. - Nem tanultad meg a képletet és mindenhol a kínai jin és jang szimbólumot látod, csak számokban. – összeborzolta a hajam, mintha olyan hű de vicces volna minden harmadik végeredménynek ugyanazt a számpárost kapni. Amikor meg elhatározom, hogy ha így folytatja tovább, akkor leégetem a bőrt a csuklójáról csak úgy röhögve eltűnik.

[iasonmallory]

#1 Ariana Livingstone

ariana livingstone 21

AMSZTERDAM

VÉRRÓKA

ELMÉLETILEG NINCS

ASZEXUÁLIS

ÁPOLÓ

EGYEDÜLÁLLÓ

KATHERINE MCNAMARA

kinézet

Haj: Természetes vörös, ami a hátam közepéig ér. Szeretem, mert egyedivé tesz és igazából bármilyen ruhához képes vagyok találtatni ha arról van szó. De amit szeretnék megjegyezni az az, hogy én igenis ápolom a hajam, arról azonban nem tehetek ha összekócolódik és úgy néz ki, mintha egy éve nem látott volna fésűt meg sampont. Ennek ellenére imádom a hajam színét! Szem: Olyan cuki mandulavágású zöld, hogy eszedbe sem jut az a mondás, miszerint a zöld szemű személyek büszkék és hűvösek. De ne felejtsük el, hogy mindemellett elég kreatív is vagyok, legalábbis azon a téren miként utasítsunk el másokat ha meg merik kérdezni megvan-e még az ártatlanságunk vagy sem. Mert olvastak valamit, hogy a zöld szemű lányok állítólag(!) ártatlanok, tiszta lelkűek és ennek fényében sokáig várnak az igazira. Amúgy ez rám is jellemző mármint ami az utóbbit illeti, az előbbiekben én egy kicsit vitatkoznék, de senkinek egy szót se róla! Ajkak: Szerintem ha versenyezni kellene abban, hogy kinek van a legátlagosabb ajka a világon akkor azt a versenyt bizonyára én nyerném meg. Miért? Mert az én ajkaimról nem mondható el, hogy túl kicsi és pöttömke, sem pedig az, hogy széles és olyan mintha a kacsákat próbálnám meg utánozni minden egyes percben amikor beszélek. Rúzst csak néha használok, szerintem már alapból is elég piros ahhoz, hogy másoknak is feltűnjenek ha arról van szó. Bőr: Sosem panaszkodtam azért, mert érdes a bőröm és tele van hegekkel. Sőt ilyesmivel igazából nem is rendelkezem. Szóval nyoma sincs annak, hogy kicsi három évesként imádtam a fűben térden csúszkálni. Így elmondhatom, hogy amennyire elvárható az egy tini bőrétől simának nevezhető és világos színűnek. Nem szeretek lebarnulni nyáron, ezért mindent megteszek azért, hogy megóvjam a bőrét ettől. Testalkat: Sosem voltam kövér vagy vézna, én inkább azt mondanám, hogy a nevelő szüleim jól tartanak, tartottak és megvagyok elégedve a testsúlyommal. Nem, nem mondom meg mennyit nyom alattam a mérleg, ez csak rám tartozik. A magasságom nos, hát magas vagyok, maradjunk annyiban, ami néha idegesít, mert nagyon nehezen találni olyan személyt, lányt vagy fiút akire nem kell lenézni az alacsonysága miatt. Bár ha jobban meggondolom, magasnak lenni jó. Öltözködési stílus: Változó, attól függ milyen hangulatban vagyok. Voltam már, hogy megpróbáltam úgy kinézni, mint egy lolita, tudod, azok akik a viktoriánus korabeli gyerekdivatból merítenek ihletet. Csipke és mérhetetlen sok kiegészítő, ami még talán ha szerencsénk van jól is áll nekünk. De a hippisség sem állt távol tőlem. Elég vicces volt amikor egyik nap úgy döntöttem, hogy mostantól össze-vissza párosítom a színes ruháimat, trapéznadrágot hordok. Mostanra azonban már elmondhatom, hogy megtaláltam a saját stílusomat, amit igazából nem tudok mihez hasonlítani az eddigiekhez. De maradjunk annyiban, hogy az egyszerű és kissé divatos ruhák, néha jobbak bármely túlcsicsázott holmiknál. Farkas alak: Valamilyen oknál fogva tejfehér bundájú, nem tudom megmagyarázni miért, én szürkére számítottam mindig is, némi vörös beütéssel, de nem. Tejfehér, mondhatni teljesen átlagos és normális farkas külsővel, pont mint a többi. Bár annál nagyobb éhség és gyilkolás ösztönnel az biztos. Az izomzatom is, ha mondhatok ilyet akkor megvagyok vele elégedve, bár gondolom nem annak tudható, be hogy emberi alakomban sokat emelek, rendszerint azokat akik nem tudnának felállni vagy túl gyengék. Szóval normális fehér farkas külsőm van, nem tudom ezen mit kellene magyaráznom, mert sokat úgysem lehetne.

jellem

Képmutató → Sosem azt mondom ki amit igazán gondolok egy illetőről. Inkább a háta mögött beszélem ki egy olyan emberrel akiről tudom, hogy nem csipi az illetőt. Az ellenségem ellensége ugyanis a barátom. Hajthatatlan → Ha valamit eltervezek az úgy is lesz, egészen addig küzdök míg el nem érem a célom és nem hagyom, hogy mások elvegyék a kedvem attól a dologtól amit véghez szeretnék vinni. Szóval ha véletlenül te leszel az akin átgázolok, mert útban vagy és nekem csokis muffin kell, akkor ne lepődj meg! Ironikus → Ha valami szúrja a szemem és nem tudok mit kezdeni a helyzettel, mindig burkolt-, szellemes megjegyzéseket teszek. Így bizonyára kevésbé tűnhetek olyan gonosznak s, bárki akivel találkozom, azt hiheti tulajdonképpen egy földre szállt angyal vagyok. Nem! Csakis a szüleimmel szemben vagyok őszinte, máshoz már nem annyira. Nyugodt → Mindig megőrzöm a hidegvéremet, legyen szó bármiről. Senkinek sem adom meg azt az örömöt, hogy sírni vagy szenvedni lásson valamiért ami nem úgy sült el ahogyan szerettem volna. Sosem adom fel, ezért így vagy úgy, de a munkám mindig meghozza a gyümölcsét.

szerepjátékos példa

Ott álltam előtte és néztem őt, pontosabban a testét, amint előre hátra himbálózik kelet, északkelet, észak. Aztán folytatja visszafele észak, északkelet, kelet. Már nem beszél, nem tud. Csak néztem. Ő is nézett. Üveges tekintetéből azonban nem volt semmi sem kiolvasható, az időben rekedve meredt rám kéklő szemeivel. Fújt a szél, az eső is esett odakint. Gyászra éppen alkalmas idő. Arcát sár mocskolta be, látszott mennyire meg kellett szenvednie azért, hogy ebben a cudar időjárásban ideérjen, ahol csak én találhatok rá. Nem közel��tettem felé, csak néztem. Néztem és csodálkoztam. Vagy ha nem is azt, akkor inkább csalódott voltam. Csalódott, hogy az elmúlást választotta a szebb jövő helyett, nélkülem. Újfent kelet, északkelet, észak irányba fordult, aztán ugyanezen az úton vissza. Alatta semmiperc alatt tűntek el a szavak, melyet idegesen, sietve véset le arra a szerencsétlen papírra. Természetesen tudtam mi állt rajta, elolvastam már, ettől vagyok lesokkolva. Ettől vagyok képtelen odamenni hozzá és megszabadítani őt a terhétől. Nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok rá és kész. Az emlékeink nem engednek. Erről tudom, hogy nem élném túl ép ésszel ha nekem kellene elvágnom a kötelet. Ha erre képes az az eltoló erő, amivel rendelkezem, tudomásul sem akarom venni, milyen amikor magamhoz vonzok valakit teljes akaratomból és erőmből. Emlékszem az első csókunkra, amikor megpofoztam őt, mert mégis, hogy képzel az engedélyem nélkül ilyesmit tenni. Nem éreztem iránta semmit, de nem akartam megbántani, összetörni a szívét, hogy én mennyire képtelen vagyok szeretni és milyen jól járna valaki mással. Féktelen kételkedéssel álltam hozzá, minden egyes szavához. Azt gondoltam nem lehetnek igazak. Miért lennének igazak? Különben is, én már az iskola óta valaki mást szerettem, nem őt. Az a szerelem persze más volt, sosem közöltem az illetővel az érzéseim, túl nehéz lett volna odaállni elé és a szemébe mondani egyszerűen kikészít a szépsége, ne vegye fel a piros felsőjét, mert egyszerűen megbolondulok tőle és növelje meg a haját legalább a válláig, mert az biztos nem lesz az esetem, de így, a megjelenésével beleillett abba a képbe amit imádtam. Még most is, mert azóta cseppet sem változott. Nem növelte meg a haját, nem utazott el, cége van amit olyan boldogan vezet, hogy már csak a szeretőjének kell elmondania, neki ez nem megy tovább, fejezzék be a sem veled sem nélküled kapcsolatukat, mert ő éppen olyan különleges, mint én. De nem. Zane továbbra is él, virul a boldogságtól és attól, hogy mennyi mindent elért már eddig a saját erejéből. Hát nem felháborító? Itt állni valaki olyan előtt aki szeretett és közben valaki olyanról ábrándozni, aki a középiskola óta sem vesz észre? Talán. Muszáj lépnem, le kell vágnom onnan a testét. Vagy én teszem meg vagy valaki más és abból egyikünknek sem lesz köszönete. Ápoló vagyok, nem engedhetem meg, hogy azt feltételezzék rólam egy gyilkos vagyok, így megkockáztatom a dolgot, ha bárki azt hinné én öltem őt meg, akkor az tévedni fog. Hiszen én voltam az aki azt mondta neki kezdjen új életet, lehetőleg nélkülem. Miért öltem volna meg?

[iasonmallory]

#1 Beelzebub ↬ Niels Bakker

beelzebub ↬ niels bakker HALHATATLAN

MENNYEI POKOLDÉMONA 

FALÁNKSÁG DÉMONA

BISZEXUÁLIS

BIZTONSÁGIAK

ÉLJEN A POLIGÁMIA!

JONATHAN WHITESELL

szerepjátékos példa

Panaszkodott, megállás nélkül. Hogy milyen étvágytalan, soványka, egész végig csak felöklendezné az ételt amit kap. Valami mást akar. Javítani önmagán. Én meg csak tágra nyílt pupillákkal hallgattam végig mindazt a szörnyű dolgot amivel ő küszködött. Persze, hogy kötelességemnek érzem felhizlalni őt. De olyannyira, hogy önmagára se ismerjen. Ám a többiek általában a legeslegjobb részeknél fognak vissza. Már ha tudnak, van amikor túlságosan későn érkeznek, amikor tudatosul bennük milyen sok energiát fektetek bele az összes vendég étellel való ellátásában. Mert szeretem nézni ahogy habzsolnak, amikor ki se nézik belőlem, hogy nem a piperkőc pincér, kifutó fiú, felszolgáló vagyok, hanem a leggonoszabb étel kritikus, szakértő, akár maga a szakács. Még mindig azt vallom, hogy ezt a tökéletes álca teszi. Az a csodás fiatalos külső, az arcom rendszerint, amit legtöbbször idejük és erejük van tanulmányozni az étel mellett. Ugye nem kell mondanom, hogy nagyon kivételes alkalmakkor, amikor valakit aztán tényleg kérlelni kell és úgy van amikor szó szerint tölcsérrel kell letuszkolni a torkán az ételt, az illetővel kénytelen vagyok tovább elidőzni? Mert miért képzelné el rólam, pont énrólam a világ azt, hogy kegyes vagyok azokkal akik nem hajlandóak enni az én étkemből, főztömből, amikor tudom, hogy még a lábuk hegyét is megnyalnák ha azzal is tudnának enni a kezük mellett. Ismert már, azt hiszi, hogy dietetikus vagyok, ám nem. Sőt talán pont ellenkezőleg, de neki erről az aprócska részletről pont szükségtelen tudnia. Ezért is olyan nagyon felszabadult, beszél, panaszkodik, de már nem csak az evés problémáiról, hanem a barátjáról. Aki pálcikának nevezte, csontkollekciónak és sorolhatnám tovább azokat a szörnyű szavakat amik a fülemet is sértették, amikor egyszer csak… – Segítened kell Niels! Nem akarok anorexiás lenni! – mert neki anno a legelején és úgy összességében mindenkinek Niels Bakker néven mutatkoztam be, ezért szólít most is annak. Hiszen mennyire ijesztő lenne, ha mindenkinek simán csak a Beelzebub nevet nyögném be, amikor kreálhatok egy teljesen sajátot. A testvéreim azonban tudják, hogy csak játszadozom a többiekkel, az agyukra megyek, hadd higgyék azt, az igazi Beelzebub valahol máshol van és sokkal jobban érzi magát ott, mintsem piti kis ügyekbe avatkozzon. Holott gyakran pont az ilyen piti kis ügyek teszik az embert, jelen esetben démont is naggyá. Mindenki szépen és aprólékosan kezdi, így persze, hogy én se vettem meg az ehhez hasonló lehetőségeket. Mert ha a legapróbb örömöket nem becsülöm meg, akkor mit élveznék a hétvégi esküvőkön? – Nem leszel anorexiás, már az vagy. – jegyzem meg határozottan. – De ezen változtathatunk, csak keményen kell dolgoznunk és szépen fokozatosan újra meg kell tanulnod értékelni az ételek izét. Ám legfőképpen elégedettnek kell lenned a testeddel, azt a képet rendbe kell tennünk a fejedben. Ugye tudod? – el fogom torzítani a szépség ideálját, amint önmagáról vél. Ez mindig így folyik le. Ezért van ennyi túl súlyos a világon, mert vigaszevők, nem tudnak nemet mondani, csak habzsolnának még többet és többet. Amivel nekem az ég világon semmi gondom, sőt. Ha az evés megnyugtatja őket, ha abban látnak menekvést az nekem kedvez.

[iasonmallory]

#4  Iason Arthur Mallory → Mama I'm coming Home

Iason Arthur Mallory "Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de te bántóan visszaélsz a lehetőséggel!" Becenév Ias, Artie vagy amit adnak neki Kor 17 Születési hely Drezda, Németország Születési dátum 1979. Május. 16. Vér Aranyvér Faj Animágus +Varázsló Patrónus Hermelin Mumus Örökre egyedül marad és elveszíti mindazokat akiket szeret.Edevis tükre Híres bájitalkeverőnek vagy bájitaltan tanárnak lenni. Amortentia Fahéj, vanília, csokoládé, jácint és fehér liliom illata. Ház Hollóhát Évfolyam 7. évfolyam Háziállat Vincent, a hermelin és Elsa, az orosz kék macska Pálca : 11 hüvelyes fűzből készült pálca griff toll maggal. Play by Jamie Campbell Bower Család Anya  Beatrice Fawcett, 39 – Változó, bár egy fokkal jobb, mint az apáénál hiszen azért mégis csak egy anyáról van szó, akiből egy van. Ő így is kezeli az édesanyját, szereti és tiszteli egyaránt. A munka miatt lehet kevesebbet vannak együtt mint egy nagy család, de ettől eltekintve még igyekszik mosolygósnak látni Beatrice-t. Iason nem okoz neki gondot, ha mégis valami rosszat tesz – pl.: cigarettázik – azt nem mondja el . Apa Arthur Mallory, 39 – A köztük lévő kapcsolat változó, ez az apa-fia hangulatváltozástól függ. Arthur sokat dolgozik, keveset van a gyerekeivel, ettől eltekintve Iason még felnéz rá és egy példaképet lát benne. Szereti az apját, mert mindent amit csak tud tőle tanult. Testvér(ek) Fiútestvér; Jeremiah Mallory, 17 - Ő áll a legközelebb Iason-hoz tehát a családból őt szereti a legeslegjobban. Az ikertestvére aki mindig kihúzza őt a bajból. Együtt nevetnek néha mindenen, mert ő és Jeremiah teljesen elválaszthatatlanok. Tehát testvéri szeretetben nincs hiány, igaz van amiben nem értenek egyet, de igyekszenek közös nevezőre jutni. Fiútestvér; Zachariah Mallory, 17 - Még nem tud a létezéséről. Lánytestvér; Sarah Mallory, 15 – A húga, akivel nagyon sokat szeret veszekedni. Valamiért mindig csak vele nem tud semmiben sem egyet érteni. A köztük lévő veszekedések szinte mindennaposak. Ettől eltekintve boldog és nyugalmas pillanatok is vannak, amikor Iason képes szeretni a húgát úgy, mint Jeremiah-t. Egyéb hozzátartozó(k) Sok rokonom van, ha mind felsorolnám őket, megunnád az életed. Külső és belső tulajdonságok Külső Kíváncsi vagy, hogy mit gondolok a kinézetemről kis bogár? Ne félj száztíz százalékban meg vagyok elégedve vele és nem irigylek másokat. Igazság szerint mondanám, hogy nézz rám és meglátod milyen a külsőm, de gondolom vagy annyira szűk látókörű s, azt látod amit mindenki más. Tehát a szőke haj kék szem eleve leköti a figyelmedet és nem veszel észre semmi mást. Miért vennél észre bármi mást amikor szívesen túrnál bele az ujjaiddal azokba a szőke hajtincsekbe? De azt hiszed hagynám, hogy megtedd? Gyerekkoromban talán hagytam volna, most azonban ne reménykedj. Ha mégis megtennéd akkor... nos jót nevetnék rajtad az biztos. A szemszínem, elég egyértelmű, hogy idegesítő mód kék aminek köszönhetően az emberek egyből betesznek a szőke kék szemű hercegek csoportjába. Igazán leszokhatnának róla, tényleg! Attól, hogy szőke hajam van még nem jelenti azt nem lennék okos. De hagyjuk ezt a sztereotípiát! Beszéljünk másról. Mondjuk az orromról, mert az van a legközelebb a szememhez. Gondolod, hogy ez a téma hosszas lesz? Ne félj, nekem is ugyanolyan semmi extrával rendelkező orrom van. Mondhatjuk azt is, hogy ugyanolyan átlagos mint a tiéd és egyáltalán nem képezi mások csúfolódásának a tárgyát. Ezután jöhet ugyebár az ajkam. Ne érdeklődj nagyon iránta, mert az ajkam sem valami nagy szám, tehát ne félj maximum csak a sok szájhúzogatástól tűnhet szélesebbnek, mint amilyen az átlagos mérete szokott lenni. Gondolom nem kell megemlítenem, hogy egészséges piros a színe, mert elég nyilvánvalóan feltűnik a számodra. Aztán véleményem szerint letérsz az államra, amit szintén békén hagyhatsz, mert említésre sem méltó ugyan olyan háromszögszerű mint a tiéd. Végül aztán a nyakam jöhet szóba, nemde bár? Nos mit mondhatnék el róla? Szeretem a nyakam, még annak ellenére is, hogy néhol elvétve látsz egy-egy nagyon halvány anyajegyet bal oldalt. A vállam. Oh igen, éppen elég határozott a személyiségem ahhoz, hogy ne kelljen arról panaszkodnom esetleg begörnyedt vagyok és nem azt súgják bárkinek mennyire határozott és kiegyensúlyozott vagyok. Igen, pontosan azt akarom mondani, hogy a vállam megfelelő módon kissé széles és akár szerencsétlenségemre még te is könnyedén sírhatsz rajta, ha más dolgod nincs. De ehhez persze szükségszerű a lábujjhegyre állásod, mert ha nem volna elég a szőke kék szeműségem akkor ráteszek egy lapáttal a magasságommal is. Ne kérdezd, hogy mekkora magas vagyok, mert nem... tényleg nem tudom. Elég ha hiszel nekem általában én vagyok az aki lenéz másokra és nem ellenkezőleg van ez. A testsúlyommal éppen ugyanez a helyzet, de ne aggódj, nem vagyok kövér sem pedig túl sovány, valahol az ideális testsúly környékén lehet erről biztosíthatlak. A karjaim, maradjunk annyiban, hogy erősek és szükség esetén éppen... hát nem elég hosszúak? Gondolom már nem érdekel a többi testrészem és inkább arra lennél kíváncsi mit hordok ugye? Hát persze! Tudtam én, hogy ennyire kíváncsi vagy és képtelen vagy tovább hallgatni a beszédemet. Szóval térjünk a ruhásszekrényem tartalmára nem igaz? Ne félj, a kellemetlen részleteket kihagyom, inkább arról beszélek, hogy közülük melyik az a darab amit szívesebben hordok. Ingek... Szeretem az ingeket, a kockástól elkezdve az egyszínűig. Ha nem volna hideg akkor lehetséges, hogy tavasztól télig csak azt hordanék. A változatosság kedvéért ott vannak a jó meleg pulóvereim, amit a nagyanyáim sok szeretettel saját kezűleg kötögetnek nekem minden évben. Így, hogy megbecsüljem az ő munkájukat azokat is büszkén hordom. De nem áll messze tőlem a kapucnis felsők viselete sem, azok annyira sejtelmessé teszik egy személy megjelenését, hogy nem lehet egykönnyen eldönteni most akkor miféle szándék vezérli őt. A nadrág – mert az alsóneműket ugyebár kihagyjuk és senkit sem érdekel – az anyagát tekintve bármi lehet ami kényelmes és jól néz ki. Ha nem tetszik a külseje legyen az farmer vagy szövetnadrág nem veszem fel. Kalapok és sapkák, hát mit mondjak róluk? Szeretek sapkákat hordani, legyen tél vagy nyár mindegy. Ha tetszik akkor természetesen felveszem és szívesen hordom, bár ez kedvtől függ. Nem kell félni, hogy egyfolytában csak ilyesmiben járok. Nos, gondolom nem kell megemlítenem, hogy szükség esetén betartom az előírtakat és nem bánom ha egyenruhát, vagyis talárt kell öltenem. A Hollóhát színeit amúgy is büszkén kell hordani, kivéve amikor nem. Belső Amit mások látnak rajta: Iason leginkább jóindulatú és békeszerető. A mindennapi életben is a nyugodt szemlélő szerepét játssza. Ha látja embertársai szűklátókörűségét és hibáit, természetesen megvan a maga véleménye, de ezek miatt csak ritkán bosszankodik. Nem háborog, és nem táplál haragot. Lehetőség szerint kerüli az izgalmakat, a zajt, és nem képes felfogni, miért nyüzsögnek az emberek annyit tennivalóik körül. A társas érintkezésben nyugodt és kellemes. Rendszerint testben-lélekben kerekded és kissé esetlen. Csillapító hatást gyakorol másokra, mert a veszekedéshez mindig kettő kell. Van benne valami szeretetreméltó és vidám, még akkor is, ha nem beszél sokat. Ő kedélyes, kellemes és tréfálkozó. Sőt, tréfában ő az első. Az embereket és az adottságokat nyugodtabban, s ezért pontosabban szemléli, mint más, így jobban észreveszi azt, ami komikus. A viccei szárazak. Nem kerít nekik hosszas bevezetést, hanem azonnal megragadja hallgatóit mind hanghordozásával, mind pedig józan és semmitmondó arcával. Csak ritkán nevet a saját viccein. Veszély esetén mindig megőrzi hidegvérét, nem cselekszik azonnal. Nem, mert az ő ereje abban van, hogy még most, a veszély kellős közepén is nyugodtan szemléli a helyzetet, mérlegel és összehasonlít minden lehetőséget, hogy azután a legegyszerűbb és legbiztosabb utat válassza. A barátság terén nem olyan szívélyes és túláradó, mint bárki más, ezzel ellentétben kitartó és hűséges. Iason-ból nem hiányzik sem az energia, sem az eltökéltség. Képes arra, hogy határozatokat hozzon, és azokat végre is hajtsa, de ezt nem teszi azonnal. Rendszerint a körülményeknek vagy valaki másnak kell őt cselekvésre kényszerítenie. Ha azonban egyszer megmozdult, kiderül, hogy mennyire ügyes is tud lenni. Amilyen valójában: Semmi sem lepi meg, semmi sem indítja meg, semmi nem kelt benne csodálkozást, és nem is lelkesíti. Ő nyugodt megfigyelő marad. A mindennapokban ez a magatartás néha ingerlő. Nem ragadják el az érzések, legyen az öröm vagy gond, bosszúság vagy az élmények özöne. A túlfeszített helyzeteket nyugodtan, esetleg ironikus mosollyal szemléli. A nyugtalanságra feltűnően határozottan reagál. Ha belép valaki melegszívűen és lelkesedve, ő hideg lesz, mint a jég. Ha valaki megvan telve a világ nyomorúságai miatti panasszal, pesszimistán, akkor optimistább, mint valaha, és elviselhetetlenül gúnyolódik. Ha megjelenik valaki színültig telve tervekkel és javaslatokkal, akkor számára a legnagyobb élvezet, ha lelkesedésére hideg vizet önthet. Kiegyensúlyozott gondolkodásával és éles elméjével könnyűszerrel rámutat az illető ötleteinek gyengéire. Ha enged ennek a kevéssé kellemes vonásának, másokat kínzó, kellemetlen alakká válhat, aki csak annál jobban ingerli a többit, mert saját nyugalmát soha el nem veszíti. Rendkívül jól szórakozik, miközben mások dühöngve bosszankodnak. Ő lustább, mint a többiek és igyekszik minden erőfeszítést elkerülni. Opportunista. Ez a vonása arra vezethető vissza, hogy undorodik minden fáradozástól és kényelmetlenségtől. Jobban érdekli az, ami könnyen és fáradság nélkül megoldható, mint az, ami jó és igazságos. Mások iránt közönyös. Sem nem kemény, sem nem brutális, de hideg. Ha valaki segítséget kér tőle, és cselekvésre ösztönözhető, akkor barátságos és szeretetreméltó. Egyébként visszahúzódik, mert alaptermészetéhez tartozik az a vágy, hogy lehetőleg ne zavarja senki. Így biztosítja saját kényelmes életét, hogy ne kelljen törődnie mások gondjaival és bajaival. Fölényes. Iason leginkább hajlamos a gőgös közönyre, amelyet önteltségnek is nevezhetünk. Temperamentuma kiegyensúlyozott. Csupán érdektelen megfigyelője annak, ami körülötte történik. Nyugalmával és éleslátásával minél inkább észreveszi az emberek ostobaságát, hiúságát és önzését, annál inkább kialakul benne mások megvetése. Magatartása fölényessé válik. Pontosabban: tanulmányozza az embereket, de alig érdeklődik irántuk. Szeret: – a családját – a Iason nevét – a csokoládét – a gumicukrot – a nevetést – a bájitaltan órákat – a gördeszkát – a lányokat – a bulikat – a társaság jó legyen – a cigit – de csak egy kicsikét Nem szeret:- a zajt – az üres fecsegést, aminek semmi értelme sincs – a fülzavaró kacajt – ha rajta nevetnek – a gúnyos megjegyzéseket – a halálfalókat – az árulókat – a hazugságokat – a húgát – néha – a szabályokat – a nála okosabbakat Előtörténet – Mert nincs hozzám út! – láttam ahogy karba teszi a kezét és pufog valamin. Szívesen odamentem volna hozzá, ha össze nem téveszt a saját házi állatommal. Nincs szükségem hátsimogatásra, sőt még dorombolni sincs kedvem. Most csak hallgatózni szeretnék és megfigyelni a többieket ahogyan azt általában a macskák szokták tenni. Talán el kellett volna mondanom neki, hogy mi is az a titok amit őrzök. De mire odajutok, hogy elmondjam mennyire fontos nekem, mindig meggondolom magam, mintha az az együtt töltött idő nem jelentett volna semmit. Szerintem neki mai napig fogalma sincs arról, hogy én szerelemből voltam vele ’úgy’ és nem csak azért mert úgy tartotta éppen azon az estén a kedvem. Nem várom a tanév végét, olyan sok dolog áll az utamba, hogy sokkal jobb ha megőrzöm a látszatot. Iszonyat mód nehéz volt elhitetni másokkal, hogy bár van egy húgom nem látszik meg. Nem, mert eljátszom a magának való Hollóhátas szerepét. Tudom, hogy utálni fogom Nina-t és egyáltalán nem leszek hű férje, mert nem fogom tudni szeretni. Ez persze a szülőknek teljesen mindegy, csak az érdekli őket, hogy valaki olyan legyen a feleségem akinek a családja jó barátságban van az enyémmel és ugyanolyan aranyvér mániásak, mint ők. A Bloodworth családot, ha ismernék se engednék meg nekem, hogy azt a lányt válasszam amelyiket én szeretném. Nem, dehogy a szüleim megrögzötten hisznek abban, hogy Nina Parrish nagyon jó feleség lesz. De én nem hiszek ebben, nem járunk mindketten a Roxfortba, hogy jobban megismerhessük a másikat. Beauxbatons-os diák és szinte anyanyelven beszéli a franciát amit én sajátítottam el. De nem is bánom, mert tudom, hogy Párizst messzire el fogom kerülni ha ő lesz a feleségem és mindenképpen szeretné ha elutaznánk az ő imádott Franciaországába. Bárhogy is legyen az esküvő napján el fogok tűnni, ha ő lesz a menyasszony. Úgy sem tudja senki, hogy mennyire vonz az animágia és egy kóbor macska az utcán mindennapi jelenség. Épp oda akartam volna szaladni Brittany -hoz amikor az egyik macskamániás Mardekáros kisfiú felvett. – Szegény cica, elhagyott a gazdád ugye? – simogatni kezdte a hátamat, amit megjegyzem most nem díjaztam. Nem akartam mást, csak Brittany -t figyelni, hallgatni a hangját és betelni a finom illatával. De hát nem lehetett. Nem, mert mindig beleköpnek a levesembe, vagy a szüleim, vagy a diáktársaim. Miah az ikertestvérem, teljesen más, ő talán megért engem és tudja milyen amikor eljegyeznek valaki olyannal, akit nem igazán szeretünk. Megkarmoltam a Mardákoros kisfiút, hogy elengedjen és én odaszaladhassak Brittany -hoz mintha az övé volnék. Csak azt sajnáltam, hogy mire sikerült kimásznom a kisfiú kezéből ő és a barátnője elment valahová amikor én nem figyeltem. Szúrós szemekkel tudtam volna a fiúra nézni amiért megakadályozott engem ebben, de nem tettem semmit. Valahogy ki kellett osonnom innen, hogy megkereshessem őt és beszéljen hozzám. A macskáknak általában sokat szoktak mesélni a gazdájuk ha nagyon szoros a kötelékük. Még Elsa is felismer, vagy legalábbis nekem mindig úgy tűnt ha valamit el akart nyávogni az ő macskanyelvén. A folyóson nem volt senki, legalábbis azon nem amin én voltam, ezért mentem el az udvarra. Azt reméltem, hogy talán ott rájuk találok és hallgathatom tovább a beszélgetésüket, pontosabban Brittany hangját. Azonban, amikor megpillantottam őt, már egyedül volt és a tó irányába sétált. Természetes, hogy követtem, kíváncsi voltam mit tervez és miért tart a tó felé. Bizonyára féltékeny volnék ha épp randija lesz az egyik évfolyamtársunkkal, de sebaj egy macska képes tönkre tenni mindent ha akar. A csónakházban töltötte az időt, a vízbe lógatta a lábát és nem tett semmi egyebet. A fölötte lévő gerendákon aludtam el ahelyett, hogy minden egyes órában végig figyeltem volna őt. De legalább megérte itt maradni és várni. Éppen magáról mesélt, hogy milyen volt gyerekként, hogyan és mikor mutatkozott meg az ereje, ilyesmi. Mind olyan információ amit én nem tudtam róla, azért mert sosem kezdtem el a múltjában áskálódni. Emellett semmi kedvem sem volt megemlíteni neki, hogy nekem a közeljövőben ott lenne Nina.  

[iasonmallory]

#1 Constance O’Neill

Constance O’Neill "A szerelem gyönyörűség - virág, csak az a baj, szakadék szélén terem." Becenév Conny Kor 17 Születési hely Sout Yorkshire, Anglia Születési dátum 1978. május. 23 Vér Aranyvér Faj Boszorkány Patrónus kékbegy Mumus Matt az Azkabanba kerülEdevis tükre Az emberek elfogadják egymást úgy ahogy vannak. Amortentia harangvirág, birsalma, szegfű, rózsa és narancshéj illata. Ház Hollóhát Évfolyam 6. évfolyam Háziállat Rabyn (holló) Pálca 11 hüvelyk, rózsafa, grifftoll maggal Play by Dianna Agron Család Anya  Daniella (née Prescott) O’Neill, 44 éves - Tudom, hogy büszke rám, mert látszik, hogy a lánya vagyok, de ettől még sosem mondanám el neki a legféltettebb titkaimat, már tapasztaltam, hogy képes szétkürtölni a családban azt amit csak neki mondtam és senki másnak. Apa Carl O’Neill, 45 éves - Oh hát az úgy volt, hogy én a Hollóhátba kerültem, nem pedig a Mardekárba ahogyan azt szerette volna, ennél fogva úgy hiszem nem én vagyok a kedvenc lánya, de szeret, szerencsémre és én is szeretem őt, mert mégis csak az apám. Testvér(ek) Clementina O'Neill , 17 éves - Amiért Ő nem ugyanabban a házban van mint én, még szerethetem, hiszen mégis csak az ikertestvérem, akit azért nem dobhat el magától egykönnyen a másik fél. Mardekáros létére jól kijövők vele és neki sokkal könnyebben átadok egy titkot, mint mondjuk anyának vagy a bátyánknak, aki aztán tényleg nem ért a nők dolgához. Demyan O'Neill, 19 éves - Az igazság az, hogy kicsiként azt hiszem szerelmes voltam belé, persze tudtam ő a bátyám és mégsem lehet köztünk semmi, mert az egész furcsa volna, de olyan jól esett megölelni őt s, azt mondani neki mennyire szeretem. Most így 17 évesen végre rájöhettem, hogy pusztán testvéri szeretetről volt szó, nem pedig valami egészen másról Egyéb hozzátartozó(k) Dylan O'Neill, 27 éves - Annyira szeretem a nagybátyámat, hogy az ő óráin képes vagyok teljes őszinteséggel figyelni. A Roxfortban tanít, fiatal és jó fej, legalábbis velem az. De nem hiszem, hogy kiválasztást tenne köztem és Tina között, ő egyformán szeret... legalábbis merem ajánlani neki. Külső és belső tulajdonságok KülsőHaj: Természetes szőkés barna, ami a hátam közepéig ér. Szeretem, mert egyedivé tesz és igazából bármilyen ruhához képes vagyok találtatni ha arról van szó. De amit szeretnék megjegyezni az az, hogy én igenis ápolom a hajam, arról azonban nem tehetek ha összekócolódik és úgy néz ki, mintha egy éve nem látott volna fésűt meg sampont. Ennek ellenére imádom a hajam színét! Szem: Olyan cuki mandulavágású zöld, hogy eszedbe sem jut az a mondás, miszerint a zöld szemű személyek büszkék és hűvösek. De ne felejtsük el, hogy mindemellett elég kreatív is vagyok, legalábbis azon a téren miként utasítsunk el másokat ha meg merik kérdezni megvan-e még az ártatlanságunk vagy sem. Mert olvastak valamit, hogy a zöld szemű lányok állítólag(!) ártatlanok, tiszta lelkűek és ennek fényében sokáig várnak az igazira. Amúgy ez rám is jellemző mármint ami az utóbbit illeti, az előbbiekben én egy kicsit vitatkoznék, de senkinek egy szót se róla! Ajkak: Szerintem ha versenyezni kellene abban, hogy kinek van a legátlagosabb ajka a Hollóhát házban, akkor azt a versenyt bizonyára én nyerném meg. Miért? Mert az én ajkaimról nem mondható el, hogy túl kicsi és pöttömke, sem pedig az, hogy széles és olyan mintha a kacsákat próbálnám meg utánozni minden egyes percben amikor beszélek. Rúzst csak néha használok, szerintem már alapból is elég piros ahhoz, hogy másoknak is feltűnjenek ha arról van szó. Bőr: Sosem panaszkodtam azért, mert érdes a bőröm és tele van hegekkel. Sőt ilyesmivel igazából nem is rendelkezem, hála Merlin-nek a nevelő szüleim még abban a koromban fogadtak örökbe amikor még lehetett mit kezdeni velem. Szóval nyoma sincs annak, hogy kicsi három évesként imádtam a fűben térden csúszkálni. Így elmondhatom, hogy amennyire elvárható az egy tini bőrétől simának nevezhető és világos színűnek. Nem szeretek lebarnulni nyáron, ezért mindent megteszek azért, hogy megóvjam a bőrét ettől. Testalkat: Sosem voltam kövér vagy vézna, én inkább azt mondanám, hogy a nevelő szüleim jól tartanak, tartottak és megvagyok elégedve a testsúlyommal. Nem, nem mondom meg mennyit nyom alattam a mérleg, ez csak rám tartozik. A magasságom nos, hát magas vagyok, maradjunk annyiban, ami néha idegesít, mert nagyon nehezen találni olyan személyt, lányt vagy fiút akire nem kell lenézni az alacsonysága miatt. Bár ha jobban meggondolom, magasnak lenni jó. Öltözködési stílus: Változó, attól függ milyen hangulatban vagyok. Voltam már, hogy megpróbáltam úgy kinézni, mint egy lolita, tudod, azok akik a viktoriánus korabeli gyerekdivatból merítenek ihletet. Csipke és mérhetetlen sok kiegészítő, ami még talán ha szerencsénk van jól is áll nekünk. De a hippisség sem állt távol tőlem. Elég vicces volt amikor egyik nap úgy döntöttem, hogy mostantól össze-vissza párosítom a színes ruháimat, trapéznadrágot hordok. Mostanra azonban már elmondhatom, hogy megtaláltam a saját stílusomat, amit igazából nem tudok mihez hasonlítani az eddigiekhez. De maradjunk annyiban, hogy az egyszerű és kissé divatos ruhák, néha jobbak bármely túlcsicsázott holmiknál. Belső Szívesen mondanám azt, hogy olyan vagyok, mint a többi lány, de ez hazugság. Én igenis eltérek a többiektől, nem adom meg magam egykönnyen, főleg ha egy fiú próbál meg szédíteni azzal mennyire összeillünk és több szeretne lenni a számomra, mint barát. A többsége csak a melltartóm méretét és a bugyim színét szeretné megtudni...vagy rosszabb estben, hogy mennyire puha az ágyam. Nem igazán engedem közel magamhoz az ismeretleneket, nem kötök egyből barátságokat csak azt keltem, hogy az első perctől fogva jóban vagyok az illetővel. Mondjuk megesik, hogy valakibe első perctől fogva beleszeretek – nem szó szerint értendő- és az illetőt megajándékozom a barátságommal. Sokak szerint az ikertestvérem ellentéte vagyok, de szerintem ez butaság, nekem is vannak titkaim, amikről aztán tényleg senki sem tud s, ha rajtam múlik akkor nem fog. Egy életre tanultam az esetből: anyának semmit sem jó elmondani, mert képtelen huzamosabb ideig titkot őrözni. Szeretek véleményt nyilvánítani, okoskodni, beleszólni olyan dolgokba, amihez semmi közöm sincs. Bár az igazat megvallva mindez édes kevés ahhoz, ha kezdeményezni kellene egy fiúnál. Kezdeményezni? Soha életemben nem jutott az eszembe, csak akkor amikor totál véletlenül megittam egy Veritaserum-ot és amikor Matthew Olsen kérdezősködni kezdett, nem hazudhattam neki. Egész idő alatt őszinte voltam s, olyasmit is megtudott, amiről inkább hallgattam volna egy ideig. Bár azt hiszem örülök, hogy így történt, mert már nem néz Demy kicsi húgának és azt hiszem számomra ez pont elég. Szeret: + Tina és Demy + csokis muffin + jojózás + bájitaltan + Rabyn-t (a hollóját) + Matthew "Matt" Olsen + fotózni Nem szeret: x sárgarépa x hideg x zaj x zsúfoltság x hazugság x erőszak x ha rosszul sikerül egy kép Előtörténet Hangos kacaj, ennyi csak amit tőle kaptam fizetségül. Pedig szépen megkértem, ne röhögjön már annyit a fűben, mert képtelen vagyok normális fényképet készíteni róla. A legjobb fiúbarátom, mégis képtelen vagyok parancsolni neki, pedig elvileg megszokta hallgatni a tanácsaimat. Hát látszik, most is ide oda forgolódik, nem kapja a helyét és csak nevetgél. Nevetgél? Istenem, ez sokkal rosszabb annál! Röhög, mint egy… hadd ne használjak most csúnya szavakat rá, elvégre egy barátomról van szó, aki legyen bármilyen tökkelütőt elfogadom olyannak, amilyen. Szerintem a röhögőgörcsét valami másnak köszönheti, csoda… nagyon nagy csoda, hogy nem kezd el fehér nyuszikat látni amint táncolnak vagy éppenséggel futkorásznak a bokrok között. Drogozik, most mondjam azt, hogy egy őrült amiért ilyet csinál és nem hallgat rám? Nem, én ugyan nem mondok róla ilyesmit, segíteni szeretnék rajta mert tudom az okát, hogy miért szokott rá. A szülei elváltak és tessék, ez lett belőle. Pedig iszonyat helyes fiú, csak egy fokkal lenne manipulatívabb, hogy jó útra téríthessem őt. – Biztos, hogy jól tartod te azt a fényképezőgépet? – hát szerintem komolyan megtámadhatta valami az agyát, de akkor is megígérte nekem, hogy készíthetek róla egy fotót. Én tehetek arról, ha ő megint gondolt egyet és rózsaszínben akarta látni a világot? Csak azt ne mondja nekem, hogy mellette kell lennem amikor alszik a biztonság kedvéért. Ő még álmában is füvezhet, bár én sem tudhatok mindent biztosra. Lehet szebbek az álmai, nincsenek apró rémek, amiktől az ember lánya idegbetegséget kap és utána már le sem mer pihenni éjjel. – Figyelj. Kettőnk közül ki a fotográfus? Te vagy én? – eszem ágában sem volt vitázni vele, csak mert tudom mindig kiforgatja a szavaimat és teljesen más értelmet ad nekik. Képes vagyok gyűlölni és szeretni őt egyaránt. Hogyan lehetséges ez? Könnyen, próbálj meg szerelmesnek lenni valakibe aztán igyekezz kiábrándulni a saját szerelmedből, majd körforgás szerűen ismételgesd ezt jó sokszor, hidd el teljes sikert fogsz elérni. Én már csak tudom, hiszen nem voltam elég őszinte hozzá. Andreas nem is sejti, hogy én egy kicsivel többet érzek iránta, mint puszta barátságot. Azonban amíg ilyen lesz én sosem fogom elmondani neki az igazat, ha kell kitartó leszek a halálig és megőrzöm a titkomat. – Ugyan kis bogár! Miért kell ennyit visítanod, szétszakad a dobhártyám a kiabáló hangodtól?! – képzelődött, ez a helyes kifejezés Andreas mostani állapotára. Felsóhajtottam és úgy döntöttem leülök mellé, várok egy kicsit aztán meglátjuk. Jobb szeretem ha tisztább a feje, a nappalt nem cseréli össze az éjszakával, meg ilyenek. Ha egy kicsikét normálisabb lenne, szerintem a tanárok sem panaszkodnának rá annyit, jobbak lennének a jegyei. – Szóval ilyen hamar feladod? Biztos nem szeretnél még egy kicsikét próbálkozni? Tudod, hogy én tudok várni. A türelmem a csillagos…Pillangók! Kapjunk el egyet! – megörült szegény, komolyan egy árva pillangó sem repkedett a közelünkben, nemhogy több. Megérintettem a homlokát, bár nem volt lázas ő igenis észnél volt, már amennyire tudott szegénykém. Ránéztem, egyenesen bele azokba a zöld szemekbe, igen megvolt a tökéletes pozíció, csak le kellett volna fotóznom őt. Próbáltam észrevétlenül a fényképezőgépemhez nyúlni és lefotózni őt, de túlontúl lassú voltam. Megint sikerült egy gúnyos grimaszt az arcára festeni. – Menj a Pokolba Andreas! Most nézd meg milyen lett a képed! – egyenesen az orra alá tartottam a gépemet, de hát ép elmével ezt most nem tudta felfogni. Tovább nevetgélt, azonban én semmi nevetnivalót nem láttam ebben. Hogy tud még mindig nevetni? Ihatott valamit még? Istenem mi lehetett az az ital és drog ami ezt tette vele? Vagy egyszerűen Andreas ilyen lenne és én sosem vettem észre, mert mindig csak a jó oldalát próbáltam keresni benne? Lehetetlen, hogy ez a röhögőgörcsöt kapott alak legyen az igazi fele! Nem, az kizárt! Képtelenség! Ő nem ilyen, egyszerűen nem lehet ilyen és kész. – Mégis mi a baj vele? Igazán elmagyarázhatnád, hogy mi nem tetszik benne. Műfotókat szeretnél, ahol a modellek nem lehetnek soha, de soha önmaguk?– kivételesen én kacagtam fel azon amit mondott. Ilyen okos kérdést is ritkán hallani tőle, ez most komolyan meglepett. Felsóhajtottam, végül felálltam és elindultam előre. – Most hová mész? Nem úgy volt, hogy fotókat készítesz rólam? – Andreas vette a lapot, tudta mikor kell utánam jönnie, hogy megbékítsen, kiengeszteljen és bocsánatot kérjen a viselkedése miatt. Kár, nagy kár, hogy igazából sosem fogok tudni haragudni rá, mert valamilyen szinten mégis szeretem őt. Sokat jelent nekem, ha ő most nem lenne itt, szerintem én most ott ücsörögnék a szobámban és unatkoznék. – Hová megyek? Derítsd ki, ha annyira tudni akarod! Fotókat csak készítenék rólad, mert veled nem lehet… komolyan nem lehet semmire sem jutni. Folyton mocorogsz, mint egy rossz kisfiú akinek… hjaj hagyjuk jó? Nincs kedvem veszekedni veled! – hátat fordítottam neki, bár igazából bűntudatom volt azért amit neki mondtam. Semmi rosszat sem tett, csak én reagáltam túl a dolgokat. Gyűlölt szerelem ugyebár? Ha a féltékenység megtámadja a szívemet, akkor attól már nincs menekvés. – Keressünk egy nyugodtabb helyet, az udvart tudod jól mennyire nem szeretem. Mit szólsz a Tiltott rengeteghez? Az elég természetes nem? - ez egy kicsikét röhejes helyzet, a fiúkról és a velük való erdős sétálgatások mindig rosszra késztetnek gondolni. Andreas esetében meg, hát őszintén nem tudom. – Nem megyünk sehová! Én mindvégig csak azt kértem, hogy maradj egy helyben. De lehetett neked beszélni? Nem, mert jobb szeretsz a saját fejed után menni. Mondd miért? Úgy mégis minek kell ilyennek lenned velem he? - költői kérdések rengetegét zúdítottam rá, választ nem is akartam igazán kapni, neki azonban szándékában állt válaszolni. – Mondjuk mert szeretlek? - jóízűen nevetni kezdtem. Kizárt. Szerintem csak félrehallottam a kérdést. Szeret? Na és nála az mit jelent? Netán engem is megajándékoz az ugrándozó nyulacskáival? Őszintén? Kész röhej ez az egész, fényképezni jövünk… de ő máris elkezdi terelni a témát. – Ha-ha-ha jó vicc. Legközelebb találj ki jobb szöveget! - talán gyávaságomnak köszönhetően visszaindultam a szobámba. Egyszerűen nem akartam tudomásul venni a szavait, mert tudom milyen sokat jelentene nekem ez az egész. Na meg ha ő most nem is gondolta komolyan azt amit mondott, akkor majd mit fogok én tenni? Ki lesz az akinek a vállán sírhatok majd? Oké, ezt inkább hagyjuk. Jobb magára hagyni Andreas-t, mint vele lenni és olyat tenni amit még megbánhatok.  

[iasonmallory]

#1 Jed Gabe Almer

Jed Gabe Almer "A férfiak kevesebbet hazudnának, ha a nők kevesebbet kérdeznének." Becenév JG Kor 18 Születési hely Kansas, A.E.Á. Születési dátum 1978. szeptember. 15 Vér Aranyvér Faj Varázsló Patrónus Oposszum Mumus Varangyos békákEdevis tükre Egy szebb és jobb élet, tökéletes család Amortentia diófalevél, jácint, galagonyavirág, csokoládéreszelék és Emma parfümjének illata. Ház Mardekár Évfolyam 7. évfolyam Háziállat  Vladimir egy orosz kék macska Pálca  10 hüvelyes almafa pálca grifftoll maggal Play by  Ashley "Ash" Stymest Család Anya Jane Almer,39 - Szereti az édesanyját, bár mindig veszekednek, mert Jed mindig mindent neki mond el, ebből meg néhányszor viták kerekednek. Ezért jobb szeret olyankor elmenni otthonról. Apa  Zane Almer,40 - Mivel az apja túlontúl elfoglalt rá nincs mindig ideje, így szinte alig beszélgetnek egymással, szinte már nem is tudnak. Régen azonban jó volt, az apjának volt elég ideje törődni vele. Talán mostanában ez a törődés hiányzik neki és emiatt lett olyan amilyen. Testvér(ek) Anette Almer, 23 - Már régen nem találkoztak, elköltözött és éli a saját életét. Néha napján persze meglátogatja a családját, olyankor is csak pár napig marad és már meg is. Nagyon keveset tud Jed-el beszélgetni. Egyéb hozzátartozó(k) Nicholas Lambrick, 14 - Imádja az unokaöccsét, ehhez semmi kétség sem fér. Ha szüksége van rá, mindig ott terem mellette. Különben olyan a számára, mint egy kis öcsi akit sosem kaphatott meg. Külső és belső tulajdonságok Külső 

Szem: kék mandulavágású Haj: fekete rövid, kedve szerint bezselézi, bár van amikor ezt a szokását elhagyja és csak úgy szimplán hagyja, kicsikét összeborzolja ha szükséges és kész Testalkat: 189 cm magas és elmondhatjuk róla, hogy egy icipicit még izmos is, a testsúlyáról nem szeret beszélni Öltözék: A sötét színű ruhákat részesíti előnyben, számára mindegy, hogy éppen ing, talár vagy csak egy egyszerű blúz van rajta, a lényeg, hogy ne legyen túl csicsás és színes, a farmer meg nála alap, bárki bármit mondjon. Belső A saját feje után megy, sosem érdekelte mások véleménye és úgy hiszi, hogy nem is fogja. Önmagát sosem nevezné kedvesnek, de bizony neki is vannak olyan pillanatai, amikor semmi és senki hovatartozása nem számít. Nem rasszista, csak nehezen tűri meg maga mellett azokat akik nem olyanok mint ők. Nehezen barátkozik, éppen ezért nincs is sok barátja, de úgy gondolja inkább legyen egy igaz, mint ezer hamis. A Mardekárhoz híven, természetesen eszes és képes kihasználni mások gyengeségét azzal, hogy ő az illető felé kerekedik. Mindig kihasználja a helyzetet és tetteit előre eltervezett céllal viszi véghez. Tudja mit akar, sosem lehet őt bizonytalannak vagy döntésképtelennek nevezni. Imádja a vicceket, ezért ha a számára legeslegfontosabb személy szomorú megpróbálja felvidítani őt. Ő nem nevezné magát lázadó típusnak, de a szülei szerint ugyanolyan tini mint a többi és nem különb náluk. Szeret: + gitározás + Emmaline Jade Fawcett + viccek + Vladimir + zene + mignon + eper + tejszín + forrócsoki + alma Nem szeret: - türelmetlenség - varangyos békák - Legendás lények gondozása - kávé - tejföl - sárgarépa - grépfrút - kivételezés - viták - jég

Előtörténet - Valld be! Tudom, hogy szereted azt a kis ringyót! - ordibált velem a klubhelyiség kellős közepén Lilith. Ő amúgy kedves lány, de irtó féltékeny tud lenni, ha beszélgetek életemben egyszer egy lánnyal. Most mit van úgy felháborodva? Csak azt mondtam Emmaline-nak, hogy nem emlékszem semmire sem abból a napból amiről beszélt nekem. Tény, hogy irtóra be voltam rúgva, de hazudni, na azt még tudok. Nyilvánvaló, hogy egyszer hagytam, hogy Lilith megmelegítse az ágyamat, de ennyi. Én nem szeretem őt, nem is vagyok szerelmes belé és tessék most itt cirkuszol mindenki előtt. Utálom amikor feleslegesen csinálja a fesztivált és mindenkivel hangosan közli a problémáját. Miért nem tud csendben hallgatni? - Ugyan Lilith. Miért szeretnék én valaha is bele egy Hollóhátasba? Amúgy meg nem kis ringyó. Hallottad már talán hírét, hogy mindenkinek oda adta magát? - nyugodt voltam, legalábbis próbáltam az lenni és nem fellökni Lilith-et a falra, hogy fogja be azt a nagy lepcses száját. Azt sem tudja miről van szó. Sőt neki semmi köze sincs hozzám. Akkor meg minek hisztizik itt? Talán annyira képtelen elfogadni, hogy én nem szeretem őt? Durcásan karba tette a kézét és hümmögött egyet. - Teszek rá, hogy ringyó vagy nem ringyó! Az én szememben akkor is az lesz! Hangosan nevetni kezdtem azon amit mondott, majd ott hagytam őt a klubhelyiségben. Nem lehetett vele tárgyalni, ezt mindenki láthatta aki szemtanúja volt az ő jelenetének. - Jed Gabe Almer azonnal állj meg! Nem hagyhatsz engem csak úgy itt. - utánam szaladt, hát persze, hogy képtelen volt elviselni egyedül a többiek bámuló és már már furcsálló tekintetét. Az elsősök csak nézték, hogy mi folyik körülöttük, néha összesúgtak és nevetni is kezdtek. Na ez az amit ki nem állhatok. Lilith bevesz a jelenetébe és a kicsik összevissza röhögik az ő hülyeségét. Komolyan felidegesít, ha meg nem tartja a száját akkor én, esküszöm leringyózom őt a többiek előtt. Nekem biztos nem fog fájni, egyedül csak neki. Gondterhelten felsóhajtottam és megálltam, mert csak úgy rázhattam le őt magamról ha beszélek vele. Mindenki jól tudja, hogy Lilith nem a barátnőm, sosem volt az és soha nem is lesz. Akkor meg miért néznek olyan érthetetlen, fancsali szemekkel rá és rám amikor veszekszünk? - Jogomban áll ott hagyni téged akkor és amikor csak akarom. Szabad döntéseim vannak. - Szabad döntéseid? Majd én megmutatom neked mi a szabad döntés! - nem, nem vette elő a pálcáját és nem szegezte rám. Ő annál fontosabbnak tart engem, mintsem ártson nekem. Egy másik igazán kínzó dolgot művelt. Lábujjhegyre állt, átkarolt a nyakamnál és a folyosó kellős közepén megcsókolt. Természetes, hogy nem viszonoztam a csókját, hiszen semmit sem éreztem iránta. De Lilith persze mindenáron elakarta hitetni magával, hogy csak rossz a kedvem és ezért nem csókolom őt vissza. Az igazság merőben nem ez volt. Én szeretem Emmaline-t, de egy olyan hisztis csirke mellett mint amilyen Lilith is képtelen vagyok elmondani neki. Nem akarom, hogy veszekedjenek miattam és aztán majd végig kelljen néznem miként tépik ki egymás haját a haragtól. Bár mondjuk Emma-ból nem tudom kinézni, hogy veszekedne egy olyan agyilag zizi lánnyal, mint Lilith. Neki annál biztos több esze van.