#válaszok

[lonelysoul235]

Úgy megváltoztatnék pár dolgot a múltamban, de sajnos nem lehet és ez tönkretesz

[xszerelmes-lelekx]

A nem válasz is egy válasz, a kérdésekre

[mateodonovan]

"És végül már nem válaszoltál az utolsó üzenetemre... Én pedig nem küldtem el újra.

Egyszerűen csak eltűnünk egymás világából.

Volt idő igen, amikor válaszokat akartam kapni.

De már rájöttem, hogy nem kell kérdeznem...

Mert amikor visszatekintek...valójában az összes részletben...ott vannak a válaszok."

[csacskamacskamocska]

Vannak dolgok

amikre piszok sokat kell várni. Tegnap erről beszélgettem a barátaimmal, hogy vannak titkok/válaszok amiket emberek magukkal visznek a sírba. Sosem derül ki. Az egyik barátom dédnagyanyja cseléd volt, terhes lett, nem lehet tudni, sosem árulta el ki volt a gyereke apja, így ez a barátom nem tudja, hogy az egyik felmenője ki volt. Azt szaszeroltuk, hogy inkább lehetett erőszak gyümölcse a gyerek, mint egy szerelemé, mert bár a leányanyaság megvetendő dolog volt, egy szerelem emléke csak kibukott volna valamikor. Azt elmondta vona a gyerekének, hogy hajj az a katona, de szép legény volt, aztán de otthagyott a bajban. De az, ami a cselédségben történt, a megerőszakolás, a szexuális kihasználás, az tabu volt. Az érdekes, hogy pont előző nap olvastam egy cikket a cselédségről intézményéről. Hogy hogyan volt régen. Ma magyarországon rengeteg cseléd/rabszolga van. Erről nem cikkez senki, az átlagember talán nem is tud róla. Én nem tudtam addig, amíg egy jogvédőnél dolgozó ügyvéd barátom nem mesélgetett. Hogy bizony a sokszobás-medencés-kertészes palotákat nem fizetett alkalmazottak tartják rendben, hanem cselédek/rabszolgák, akik a szállásért+ételér+ valami nevetséges zsebpénzért dolgoznak, ha kapnak egyáltalán és a gazda teljes gyámságot, hatalmat gyakorol felettük. Elképesztő? Az. Borzalmas. És ezek az emberek sokszor kifejezetten ragaszkodnak a gazdájukhoz, aki kimentette őket az utcáról vagy annak veszélyéből, hogy oda kerülnek. Minél nagyobb lesz a szegénység hazánkban, annál valószínűbb, hoyg a cselédség intézménye nem hivatalosan, de elfogadottá válik. Ha van pénzed etetni még egy embert, az ledolgozza, neked jó, neki jó, az állam meg félrenéz. Nem neki kellett megoldani a rászorulók szociális ellátását. Na, ez a moralizáls vonal most elhatalmasodott, pedig nem ez motoszkált bennem, hanem az, hogy van nekem ez a megggyőződésem, hogy mindenre választ kap az ember, csak ki kell várni. Van amire már csak akkor kapunk választ, amikor már tulajdonképpen leszarjuk, de van amire, ha nem is azonnal, de megjön a megerősítés. Az ember megnyugszik, jól van, nem vagyok hülye, úgy van ahogy éreztem/gondoltam. Amúgy a megérzésekről is olvastam egy jó kis cikket, arról írt, hogy a nők sokkal több információt fogadnak be a környezetükből, mint a férfiak (például nagyobb a perifériás látásuk, sokkal több nonverbális infót képesek levenni), a megérzéseik valójában ezekből az árnyalt információmorzsákból tevődnek össze. Mivel ezek gyakran nem tudatos szinten állnak össze, kifejezetten kínzó lehet a magunk se tudjuk miféle sejtés. És ilyenkor van az, hogy már a rosszat is jobb tudni, mert akkor az egészet el lehet engedni a faszba. Persze, a legcsúcsszuperebb, amikor van egy gondolat, és a másik ember tagad, meg lehülyéz, aztán csak kibukik, hogy ja. Pont úgy.

Néha motoz bennem, hogy talán én is tartozom egy beismeréssel az exemnek, aki állította, hogy beleszerettem egy másik pasiba és azért hagyom el. Ragaszkodtam hozzá, hogy nem. Ragaszkodtam ahhoz az elgondoláshoz, hogy ami nem kölcsönös, az nem szerelem, vagyis nem, nem a miatt. Fura ez a tartozás meg a gyávaságom, hogy nem akartam beszélni vele erről. Ő meg szegény azt gondolta, hogy megcsaltam és azt tagadom. Pedig csak az érzelmeimet tagadtam el. Ha elmondtam volna, tisztességesebb lett volna, nem hagyok ott egy kérdőjelet. Lassan, lassan olyan bátor leszek már, hogy bármiről merek/mernék beszélni és bárminek a következményeit elviselem. Sokkal kevésbé menekülök a fájdalomtól, mint mondjuk a terápia előtt. A maradék kérdéseknél vajon a válasz jön meg előbb vagy a kérdés lesz előbb érdektelen? Erre még kiváncsi vagyok.

[searchingnewme]

Aki hasonló szituációban van, mint én és szeretne közösen elmélkedni, keressen bátran!

A szitu alatt azt a szerelmi bánatot, toxikus kapcsolaton való túllépést értem, ami szó szerint túl szép volt, ellenben túl nagy sebeket okozott ahhoz, hogy tovább tudj lépni. Ha ezen felül több kérdést is felvetett a szóbanforgó kapcsolat, mint például a saját szexualitásod megkérdőjelezése, akkor már biztos, hogy érdemes lenne beszéljünk!

[blueprincesssblog]

Fontos vagy ❤

Egyem a szíved, bárki is vagy!🥺❤️

[yobrevol-blog]

a tied a cica???

Neem, egyik ismerősömé, csak levittük sétáltatni a buli közepén annó.😹

Bár neki nem tetszett az ötlet, így cipelni kellett a seggét.

[kozbeszedhu]

Ismét akcióba lépett az orbáni pedofilhálózat: sajtóhírek szerint ezúttal N. Jánost, Orbán Viktor miniszterelnök volt gimnáziumi osztálytársát, a Nemzeti Földügyi Központ gyermekpornográfia birtoklásával meggyanúsított korábbi vezetőjét engedték ki a letartóztatásból – tájékoztatta a Közbeszédet Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese.

[telaviv-delhi]

A Google Bard nevű AI-val beszélgetek.

Felvetések:

1. Szerintem jobb, ha egy mesterséges intelligencia uralja az emberiséget, mint az ostoba, pszichopata politikusok

2. Szerintem egy jóindulatú mesterséges intelligenciára van szükségünk, hogy korlátozza az emberiséget a túlfogyasztás és túlszaporodás okozta bolygógyilkosságtól.

[riariahistoria]

Hello! Tok jo a tumblid, gratula. El tudnad kepzelni ezt mozgokepben? Derus estet!

köszi 😊

és hát a beszédhibámmal meg a "ha kameráznak lefagyok mint Bambi bekószálva a gyorsulási versenypályára" skillemmel?

nem igazán

[takemetochurch13]

És végül már nem válaszoltál az utolsó üzenetemre, én pedig nem küldtem el újra.

Egyszerűen csak eltűntünk egymás világából.

Volt idő igen, amikor válaszokat akartam kapni, de már rájöttem, hogy nem kell kérdeznem.

Mert amikor vissza tekintek…valójában az összes részletben ott vannak a válaszok

[without-you-way]

“És végül már nem válaszoltál az utolsó üzenetemre… Én pedig nem küldtem el újra. Egyszerűen csak eltűntünk egymás világából. Volt idő igen, amikor válaszokat akartam kapni. De már rájöttem, hogy nem kell kérdeznem… Mert amikor visszatekintek…valójában az összes részletben…ott vannak a válaszok.”

[fovarosiblog]

Bájgli kvescsöner

[searchingnewme]

Hülyeség azon töprengeni mi lett volna, ha másképp döntök.. Mégis.. a trauma és a hatalmas fájdalom ellenére sem mondanék le arról a csodáról, amit megélhettem veled!

[lolasubrosa]

Még egy rohadt képem sincs rólad, hogy emlékezzek rád, mikor már nem leszel nekem.

Látlak még valaha? Hány napunk maradt? Kérdések válaszok nélkül, sikolyok hang nélkül, könnyek vég nélkül.

[csacskamacskamocska]

Hogy lehet úgy élni, hogy valakinek nincs önreflexiója?

Hogy a saját agyát nem tudja kívülről látni? Vagy annyira kívülről amennyire a képességeiből telik. Hogy lehet úgy élni, hogy valaki azt gondolja, hogy pusztán attól jó ahogy gondolkodik, mert gondolkodik? Pusztán attól jól működik, mert csak ez van neki. Okos emberek ott devalválódnak a szememben, amikor nem borulnak le más, sokkal okosabb emberek tudása, intelligenciája, képességei előtt. Amikor nem tudják kifejezni, hogy látom, hogy egy valaki más jobb nálam ebben vagy abban a dologban.

Tegnap akkora kurvanagy kicsinyes irigységemmel kellett szembenéznem, hogy csak pislogtam. Egész nap dohogtam magamban, és nem elég, hogy utáltam a helyzetet, de utáltam magamat is az érzéseim miatt. Tudtam, hogy irígység. És azt utáltam a legeslegjobban, hogy tudtam, hogy végül nagyvonalú leszek, mert a másik megoldást nem fogom választani, hogy kicsinyesen kereszbetegyek. Az igaz, hogy nem voltam készséges. Egy korábbi állapotomban, szaladok és szolgálok, és készségeskedek, és várom, hogy valaki/bárki elismerje, hogy milyen jófej vagyok, mennyire segítőkész, hogy átadom többévnyi munkám eredményét, hogy másoknak könnyebb legyen dolgozni és majd verhessék a mellüket, hogy milyen faszán helytálltak. Csakhogy ez az elismerés sosem történt meg és tudtam, hogy most sem fog. És az elmúlt idők nagy felismerésevolt, hogy nem kell csinálnom azt, ami nem változik, ami nem működik. Abba lehet hagyni. És amikor érzem, hogy bekapcsol, hogy elindul egy automatizmus, abba lehet hagyni. Nem fogank szeretni, se így, se úgy. Egész félelmetes, hogyez az érzés mennyire tud fájni. Egészen irrálisan nagy fájdalommal jár. Mert az ember nem tudja még a harmadik megoldást, ami jó lenne. És az nem az, hogy leszarom, hanem van valamilyen működési mód, ami eredményes.

Nézzük páldául a toxikus embereket. Zárd ki az éltedből! – Ez a tanács. de közben, látod, hogy mások nem érzékenyek rá. Miért és hogyan? Miért csak én látom vagy érzem toxikusnak? Mások többet bírnak? Mások kevesebbet kapnak a szarból? Hogyan tudnám én is úgy megélni, ahogy ők? Akik nem érzékenyek rá, azok értetlenül néznek: mi bajod, hiszen ez csak... ne úgy nézd, ez semmi... túlzásokba esel... neked kéne változnod, hiszen ő csak ilyen... (az más tészta, hogy ezek a válaszok valójában károsak, de ők tényleg nem érzik) Vagyis van egy működési mód, ami lehet, hogy nekem elérhetetlen a saját sérüléseimmel, de a cél az, hogy jól érezzem magam. És amikor valakit kizárok, akkor az is fogva tartja az embert. A harag, gyűlölet, félelem, mind láncok, mert a másik végén ott áll az, aki kiváltja. Vagy az emléke. Vagy azok a dolgok, amiknek lenyomata van bennünk. A közöny nem lánc.

Nem tudom a dolgot visszakanyarítani a címhez. :) Csak az volt az érdekes, ahogy tegnap lecsendesítettem magamban dolgokat. Agyam: blablablablablabla. Én: Figyelj, agy! Ezt most hagyd abba. Csináljunk mást! Agyam (egy kis idő múlva): jé, ez jó, na, most jó. De mi történt? Én: fingom sincs.

Na, az lenne a jó, ha tudnám, hogy mi történik ilynenkor. És jó lenne, ha nem kéne szólni. :D