#a nagy ő
Explore tagged Tumblr posts
Text
Hallgassátok meg!
Létezik-e a nagy Ő? Hogyan kötődünk és miért? Mi az amire majd öregen vágyunk? Mi változhat és miért nem tud változni? Annyi minden, a nagy Ő-n kívül, hogy csuda! Ha keresed a nagy őt, a csodás kapcsolatot, akkor azért hallgasd meg, ha nem keresed, akkor azért! Mindenképpen jót fog tenni! :)
Régi és új gondolatok. Piszokjó!
13 notes
·
View notes
Text
Mom, can we have Bryan Johnson at home?
No, there is Bryan Johnson at home.
Bryan Johnson at home:
6 notes
·
View notes
Text
Nagy Ő(k)?
Persze, hogy többes szám!
Ugye nem hiszed, hogy csak egyetlen emberrel lehetsz boldog?
Nem barátom, nem eggyel, hanem azzal, aki megért, meghallgat, akivel együtt nevetsz és sírsz, aki megbánt, és akit megbántasz, aki ezer megegyszer is idegesíteni fog, talán csúnyákat mondd, aki elmondja neked, ha valami problémája van, még ha fájdalmas is az igazság.
Azok az emberek, akik hibáznak, és tudják, hogy te is hibázol, tudják, hogy nem vagy tökéletes, ennek ellenére is veled akarnak lenni, csupán azért, mert TE TE VAGY.
Nyílván két nagy Ő közt akkora különbség van, mint a kéklő ég, és a zöldellő talaj közt. Mint az unevurzum két végtelen "széle".
Ugyanis valaki a humorával fog levenni a lábadról, valaki a személyiség jegyeinek tisztaságával, valaki az oda adásával, szenvedélyével...szóval érted. Sokan vannak kint számodra. Csak nyitottnak kell lenned.
De sose vedd kész pénznek, azt ami a másik egy kapcsolat elején, ugyanis mindannyian maszkot hordunk, és előbb-utóbb lemálik az arcunkról Akkor tudod meg igazán, hogy amivel levettek a lábadról, az egyszeri táncmozdulat volt, egy betanult táncsorozat, vagy zsigerből jövő önkifejezés.
#magyar#gondolataim#sajat#magyar gondolat#poembyme#magyar tumblr#nagy ő#boldogság#gondolat#saját gondolat#saját írás#saját#gondolatok
7 notes
·
View notes
Text
éreztél már ilyet?
tudod, mikor azt mondjuk, hogy ez most teljesen más
ez a "teljesen más" érzés ez nem csak egy szimpla teljesen más fellángolás
ez A teljesen más.
nem 1 hét után mondom rá, hogy ő bizony teljesen más. nem lehet valakire 7 nap után azt mondani, hogy megváltoztatta az életed
4 év után mondom, hogy ő bizony más és bátran merem kijelenti, hogy vele élném le az életem.
igazából olyankor jössz rá, hogy már nem vagy gyerek, mikor egy adott szituáció megtörténik és visszagondolsz a múltra majd rájössz, hogy akkor milyen gyerekesen reagáltad le ezt az egészet, de már nem
hisz ő teljesen más.
#magyar#magyar tumblisok#magyar tumblr#saját#saját gondolat#érzelmek#szerelem#boldogság#kapcsolat#nagy ő#tökéletes
8 notes
·
View notes
Text
A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.
465 notes
·
View notes
Text
ma szerintem egy hónapra elegendő karmapontot gyűjtöttem be, ugyanis a 84-esen duka és kissomlyó között összeszedtem ezt:
sümeg felé mentem, szerencsétlen fel-alá krosszozott a százzal zúgó kamionok között jobbról-balra, előttem is, akkor egy ideig lépésben mentem mögötte, majd félreálltam, mögém került és én továbbjöttem. de nem hagyott nyugodni, hogy így nem lesz tíz perce sem hátra az életből, úgyhogy a körforgalomnál visszafordultam, hogy ha itt lesz még, akkor összeszedem. ott volt, ugyanúgy sasszézott az autók előtt, úgyhogy vészvillogóval félreálltam, ő pedig odajött, és lerogyott az árokparton a kocsi mellett. nyakörv nem volt rajta, és totál kész volt, adtam neki tíz percet, közben Senki Sem Állt Meg, pedig látták messziről a vészvillogót meg engem is, ahogy guggolok a kocsi mellett, és így aztán nehezen ugyan, de bepakoltam a haaaatalmas kocsimba, ahol hátul utazott a box fülöppel, a biciklim a lehajtott hátsó ülésen, meg egyheti mindenféle cuccom a plafonig. hasa aljáig iszapos-sáros volt természetesen, szerencse, hogy a héten terveztem a kocsitakarítást... első utam dukába volt, hátha valaki felismeri, de se a bolt, de a tabak, se a kocsma, se a bogármasteri hivatal nem volt nyitva. oké, van a közelben egy terményszárító üzem, hátha onnan jött, de ott is zárva volt a kapu és sehol senki. az üzem mellett kerekezett egy fickó, megkérdeztem, hogy nem ismerős-e neki az állat, duka és ksomlyó között kapartam le az útról, de mondta, hogy arrafele ő nem jár (ez még érdekes lesz). na itt vettem egy nagy levegőt és elkezdtem gondolkodni, mert a gugli nem adott ki a környéken állatorvost, hogy kit lehetne megkérdezni, és eszembe jutott a sanyi, aki cellben vitte a menhelyet, de pár éve devecserbe költöztek, mert a celli pm nem kötött velük szerződést. fel is hívtam, de mondta, hogy ő veszprém megyében van, ez meg vas megye (határon...), de aztán elindult benne valami és mondta, hogy várjak, szól a somlyói polgármesternek, azoknak van egy kennelkük a pmhivatal udvarán az ilyen esetekre, oda akkor berakhatom. vissza is hívott, hogy menjek, jönni fog egy fickó is, de ha nem érne oda, tegyem csak le a kutyát nyugodtan. megtaláltam a hivatalt, pont akkor ért oda a fickó is, elmeséltem neki a sztorit és mondra, hogy szerinte tudja kié a kutya, dukaiak, szokott nekik tejet vinni, nagy gazdaságuk van, és nem először jöttek ki a kutyák... van mégegy kuvasz, meg egy németjuhász is :( fel is hívta őket, de egyik se vette fel a telefont természetesen, felhívta az anyjukat, de az a falu másik végèn lakik, nem tudta megnézni, hogy hiányzik-e a kutya, de mondta, hogy a kölykök gércén vannak és nem otthon, azért is szökhetett ki az állat. kisbarátom nem akart kiszállni a kocsiból, de nem is ellenkezett, és szépen bekísértem a kennelbe. a fickó azt mondta, hogy nem barátságos, vigyázzak vele, de bazmeg ez a kutya konkrétan a vállamon pihentette a fejét, és azt is hagyta, hogy a füle tövénél begubancolódott bogáncsot tépkedjem ki a szőréből, meg hogy megnézzem a fogait (hogy lássam mennyire kopott és fogköves)
egyből barátok lettünk <3
remélem jobban vigyáznak majd rá, mert egy csodaértelmes szemű jámbor jószág, mind a negyven kilójával legszívesebben hazahoztam volna... a másfél órás keringőzés alatt végig simiztem, cserébe végig nyálazott és egy rossz szava sem volt 😍
kissomlyóról kifele szembejött a bicajos fazon, aki azt mondta, hogy nem jár errefele :D, megkerdezte, hogy mi lett a kutyaval, mondtam neki, hogy valószínű meglesz, hogy honnan szökött, és egyelőre biztonságban lepakoltam a hivatalnál. örült, mondta hogy milyen rendes vagyok =)
így sikerült kettő helyett négy óra alatt leérnem balatonra. még jó, hogy nem indultam el tegnap este, pedig az volt az eredeti terv...
233 notes
·
View notes
Text
Megvan a víz, ezzel pedig az első "hűbazmeg!" is.
De legelőször elmesélem, hogy a pincében találtam egy nagy doboz régi újságot. Rögtön a tetején az első egy 1980-as újság a Superman film Olaszországi bemutatójáról.
Ma már így nézett ki a kert. Amúgy a vízaknát kerestük, közben kiszedtük a gazt. A vízakna nem lett meg.
Felmértem a házat, megcsináltam a méretezett alaprajzhoz az összes adatot, közben persze belém ivódott minden centi, minden repedés, folt, kiszögelés, behorpadás, az egész ház. De a vízóra helye nem lett meg. Vízóra helye úgy néz ki, hogy jön egy cső, majd kb 20 cm hiány, majd folytatódik a cső. Legalább az egyik csőrészen van egy elzáró a másik meg le van dugózva. Szóval egy ilyen nem létező 20 centis szakaszt kerestünk. Nem találtuk. Kitaláltunk persze rengeteg egyéb dolgot, mérlegeltük a feladatokat, kerestük a megoldásokat. Kb három mondatonként hangzott el, a "persze nem ez a legfontosabb". De, nagyon fontos. Nekem minden kérdés és minden válasz nagyon fontos. Mert éjjel felébredek, hogy hogy az istenbe oldjuk meg azt, hogy... és nekem akkor kell egy válasz. ha van válasz, fel se ébredek.
Jó hogy vettem falnedvesség mérőt. Az emeleten, ahol lepotyogott két helyen a vakolat, tégláig lekapargáltam a falat. Száraz. uh, megnyugtató. A homlokzaton a vakolat száraz, ja, már elvált a faltól, de alatta a tégla... attól kiakadt a mérő. :( Minden kétes ponton végignéztem. Van egy überbrutál kedvenc szerszámom. Mindenre azt használom, szerintem univerzális darab. A lakásfelújítás Algopirinje. Az enyém jobb, de valami ilyen:
Két napon keresztül ezzel mindent megoldottam az öreg zárcserétől az aknabontásig. :D
Szóval végeztünk a felméréssel, lefotóztam minden részt, megbeszéltük mit hogyan csinálunk, mocskosak lettünk a végtelenségig meg piszok fáradtak, de én B-t már legalább 10 éve nem láttam ilyen aktívnak és vidámnak és bár ismerjük egymást kamaszkorunktól kezdve, most így vén fejjel elkezdett engem becenéven hívni. Ahogy apám is nevezett. Megható volt. Furcsa, de kedves. Nagyon-nagyon kevesen hívnak ezen a néven. Szintet léptünk.
Imádom ezt a házat. És még a várost, a környéket nem is ismerem. A templomharang napközben csendes. Vasárnap délben rondán harangozik, de amúgy kussol. Jóban leszünk. :D
Szóval befejeztünk mindent, persze mindent 80x nyitottunk, zártunk, még visszamentünk, még eszünkbe jutott valami, még megnéztük... az elég stresszes B halálos higgadtsággal kezelte a dolgot, persze most nézzük meg, nem rohanunk, inkább nézzük meg, semmi se gond. De tényleg mindennel készen voltunk, csak a víz nem volt meg. Összecsomagoltunk, összesöpörtem, kicuccoltunk. Ránézek a telómra, az ingatlanos elküldte a választ, hogy hol van a vízóra helye! B: ő addig innen el nem megy, amíg nem látta, úgyhogy nézzük meg! Vissza a kecóba, hát ott biztosan nincs. Kocogtatom, kalapálom, kicsit kong. Na, nekiálltunk bontani a szuperszerszámommal, meg egy közepes kalapáccsal, meg egy rozsdás ácskapoccsal, amit a pincében találtunk. Annyira röhögtem, de annyira, de bontottuk. Nem hiszitek el! Megtaláltuk! Valami fasz betömte a lyukat, majd bevakolta az egészet. Amúgy sosem kerestem volna ott. Pedig mondták, a két szoba között...
És sajnos nem csak a vízóra helye lett meg, hanem az is, hogy innen vizesedik az egész homlokzat. Úgyhogy lementünk a pincébe, megvizsgáltuk ott is a lemenő vezetéket. ha az az, amit gondolok, akkor az egy vicc. :( Elég sírnivaló vicc, de vicc. :( Kicuccoltunk újra. Aztán ültünk a lépcsőn a ház kapujában és arról beszélgettünk, hogy hogy a fenében fogjuk kibontani a korrodált csövet, mert ezer százalék, hogy ott a baj gyökere. De pláne, hogy szerzek egy olasz-magyar-angol vízszerelőt Magyarországról Olaszországba. Váááá, kihívás!!! :D Mondtam, hogy rengeteg pénzért milyen jó sok megoldandó problémát vettem magamnak! És röhögtünk, aztán hazajöttünk a szállásra, megfürödtem, közben megsült a pizza amit akciósan vettem és akciósan vett mindenféléket raktam még rá, és elkezdtem írni a blogot, és fáradt vagyok és boldog, és csak azt érzem, hogy EZ AZ ÉLET amit szeretek.
Mennyi szépséges rozsda! :D B valami miatt egyre több dologra mondja, hogy ő azt meg akarja csinálni, bevállalja, csináljuk meg. Lehet, hogy jó hatással van rá egy másfajta kihívás az unalmas verkli helyett. Amúgy egy csomó Olasz felújítós videót néz meg követ felújítós blogokat. Csak azoknak van pénze. :D Én meg mit tehetek? Bizakodom! Nekem abból van sok. :) Holnap meg indulunk haza.
118 notes
·
View notes
Link
Nem, mert alacsony neki a faszi.
0 notes
Text
Ferike
-- így hívja néni a nemrég meghalt férjét, az egykori egyetemi tanárt, valahol egy I. kerületi örökpanorámás társasház harmadik emeletén.
A negyediken van a munkahely, ahol dolgozom, alattunk a budai polgárság krémje, ahol 8-tól 5-ig ezen polgárság része lehetek munkaidőben.
A néni törékeny, alacsony, izléséses szőkére festett hajjal, papírvékony, de éppencsak ráncos bőrrel. Nyolcvan éves, egykori történelemtanárnő. Minden ízében kellemes, idős nő.
Először csak köszöntünk egymásnak, aztán amikor reggelente szinte egyidőben érkezünk a gondozónőjével, aki a bevásárlását intézi, sokszor összefutottunk, és ezek a találkozások egyre szélesebb mosolyt szültek az arcunkra.
A köszönésekből hogy-tetszik-lenni? vált, majd jaj-de-örülök-hogy látom! lett.
Kapcsolatunk fordulópontja talán akkor jött el, amikor egy óriási pálmát kellett a terasza egyik részéről a másikra elvinni. Akkor egy kollégámmal segítettem. A kollégám lelépett, én ott maradtam, mert nem nézhettem, hogy a kiszóródott virágföld a patyolattiszta lakásban maradjon, és összesöpörtem.
A néni azóta szinte minden héten jár föl hozzánk, hol egy csavart kell meghúzni nála, hol a hűtő magasan levő konnektorját kell kihúzni a leolvasztáshoz.
A héten kétszer is volt fönt a néni az irodában, ilyenkor mindig nagyon szabadkozik, hogy már megint zavar, de hát, ugye, egyedül él, Ferike, az egykori egyetemi tanár férj, aki ezeket a dolgokat intézte, nincs már -- mondja kényszeredetten, de nem panaszként, csak magyarázatként.
Az első esetben nem működött a vonalas telefon.
Amikor beérkezem a lakásba, mindig megfutjuk a köreinket a cipővel és azzal, hogy megkérdem, bemehetek-e, illetve elmaradhatatlan a helykínálás is. A cipő mindig marad, és mindig bemehetek a lakás különféle helyeire és helyet sem foglalok.
A telefon süket volt. Tárcsahang (mondhatni, nyomógombhang) volt, de vonal nem volt, így kerítettünk gyorsan egy másik telefont, de az is hasonló hibát mutatott, tehát vélhetően nem a telefonnal van a baj. Újraindítottam a routert, lett vonal és boldogság is. De hát, ha már ott vagyok - kérdi - nem hívnám-e fel a Vízműveket, mert azért szeretett volna telefonálni, mert a vízóraállást be akarja jelenteni, és hát ezt is Ferike, az egykori egyetemi tanár intézte, de ő már, ugye, nincsen és ő még - mondja a néni - főzni sem tud szégyen ide, szégyen oda, ugyanis mindig Ferike főzött, közben meccset nézett, ő gondoskodott mindenről, csak hát, ugye, már Ferike nincs és el van veszve sok dologban, mondja.
Felhívtam a Vízműveket, kiderült, nem most van diktálási időszak, elmagyaráztam mit, hogyan kell, váltottunk néhány kellemes és udvarias, de egyre inkább mélyebb mondatot, és mentünk a dolgainkra.
A második alkalommal a héten a tévével volt baj: nem volt adás.
Lementem a nénihez, megfutottuk a köreinket, cipő, helykínálás, egyebek.
A néni odahordott minden, a lakásban fellelhető távirányítót. Ezeket szépen kiválogattuk, melyik tartozik ide, melyik nem, nézem a készüléket, bekapcsolom, van adás. Kikapcsolom-bekapcsolom, van adás. Megint, megint és újra. Nyugtázzuk, hogy valószínűleg csak összekeveredett valami valahol, és nem akarom észrevenni, hogy minden jól működött, csak összezavarodott a néni. Telik az idő.
Tudja - mondja az asszony - Ferike intézte ezt, csak ő most már nincs, ő az egyetemen volt tanár -- teszi hozzá. Képzelje - folytatja - a szekrényében most találtunk egy nagy táskát, tele filmekkel, de azok Ferike szobjában vannak, nem is nagyon megyek oda be, de hát az unokák, ha jönnek, ott alszanak, ott néznek tévét, és ha már itt vagyok, megkérhet-e, hogy azt is nézzem meg?
Bemegyünk a kisszobába (Bemehetek? Temészetesen.), ott egy tévé és egy videomagnó. Mutatja a néni, hogy látom-e, hogy mennyi filmet találtak abban a táskában, ami Ferike szekrényében volt, aki az egyetemen volt tanár -- és mutat a polcnyi vhs kazettákra. Nem is tudta, hogy vannak ezek, és az unokák most megnézetik vele mindegyiket, ki fogják kérdezni -- hallgatom a nénit.
Teszek-veszek, dugom össze a kábeleket, kapcsolom a tévét, bejön az M1, helyben vagyunk, van adás.
Kipróbáljuk a videómagnót is? - kérdezte a néni. Hát hogyne, és kicserélem a kábeleket. - Mutassam meg, hogy kell kezelni, vagy tetszik tudni? - Hát, ha nem nagy teher... Mutatom, mondom, többször, és újra és megintcsak. Ezt meg kell nyomni, ezzel állítjuk le, ezzel indítjuk el, satöbb.
Beteszünk egy kiválasztott kazettát, ami ott volt a videó mellett, amit alighanem az egyik ottalvó unoka nézett.
Nyolcvanas évek legvégén- kilencvenes évek legelején vagyunk abban a pár pillanatban. A helyszín egy házasságkötő terem. A névtelen operatőrünk követi a az ifjú párt és a kedves egybegyűlteket.
A néni némán áll mellettem, csak mutogat, az egyik ember ő lehet negyvenévesen, két fejjel magasabban, a másik Ferike, az egyetemi tanár, jovális, szemüveges, középkorú, jó kiállású ember aki az egyetemen tanított, de ő, ugye, már nincs.
A néni megnémult, dől a könnye.
Ömlik, záporozik ebből a kicsi, törékeny, egykori történelemtanárnőből a könny, itt a polgári milliőben valahol az első kerület örökpanorámás, budai hegyekre néző társasház harmadik emeletén.
Gyorsan kikapcsolom a videót, rendezgetem még az elemeket, a néni zokog, rázkódik a sírástól, próbálom egy barátságosan, de nem tolakodóan az együttérzésemet kifejezni azzal, hogy távolról a vállára teszem a kezemet.
Elmegyek, elköszönök.
Zárnám az ajtót kívülről, de a könnytenger között kiszól a néni:
arra kérem, nagyon szeresse a feleségét!
Az ajtó becsukódik, magára maradt a néni Ferikével, az emlékekel és ezzel a feloldhatatlan, megérthetetlen idő múlásával.
318 notes
·
View notes
Text
Tóta W. Árpád
Álljunk meg egy szóra a kéztördeléssel, mielőtt sajnálni kezdjük szegényt.
Ez a féreg inkvizitorként működött, a teljes államhatalommal a háta mögött támogatta nemcsak a választási kampányt, de a melegek üldözését is. A legkrindzsebb szemforgató ájtatos manók egyike volt, egy igazi Tartuffe. Lubickolt abban, hogy ő lehet a NER kedvenc papja, "megáldotta" (ami ugye ilyen sámánista varázslás) nemhogy a Karmelitát, de a kibebaszott Megafon irodáját is. Felemelt ujjal oktatta ki Hodász Andrást, hogy "távozzon emelt fővel". És nyilván nagy tervei voltak az egyházon és a politikán belül. Eközben járt melegorgiákra és töltögette fel a pornóit a netre, aztán még csatakosan megírta a Mandinerre meg a Vasárnapra, hogy jahajj támadás alatt a keresztény kultúra. Ezek a lapok amúgy nagyokat kussolnak éppen, de hát az is hülye, aki még újságnak nézi őket.
Hát ez az, amitől tényleg minden jóérzésű embernek felfordul a gyomra, nem az, ha valaki meleg vagy BTQI.
Pokol nincsen, szenvedjen csak itt, ebben az életben.
140 notes
·
View notes
Text
Andrij Hlivnyuk a háború előtt énekes volt, nagy koncerteket adott, az X-faktorban zsűrizett.
Amikor megtámadták a hazáját, beállt katonának és világhírűvé vált azzal, ahogy az ostromra készülő Kijev egyik kihalt terén fegyverrel a kezében énekelt el egy népdalt.
https://youtu.be/lu8m5FA2nL8?si=MK9XDjXsA0cOKq_z
Az egész világ hallgatta, rengetegen remixelték (mint a fenti linken Kiffness is), még a Pink Floyd is játszotta a számot.
A hétköznapi emberek elleni agresszió szimbólumává vált, azt kiáltotta a világba, hogy itt nem professzionális katonák harcolnak professzionális katonákkal, hanem ácsok, szakácsok, autószerelők... és énekesek.
Megnéztem az instagramját, és nem hazudott, nem csak aznapra bújt katonaruhába, azóta is folyamatosan harctéri képeket posztol.
https://www.instagram.com/andriihorolski
Három év alatt nem három, hanem tizenhárom évet öregedett.
Egy repesz elkapta az arcát, de ennél sokkal többet látok a szemeiben. Pár éve még orosz adók játszották, díjakat kapott a legjobb dalszövegért, a legjobb dalért és a legjobb duettért - hogy most "bátorságért" érdemérmet akasszanak a nyakába.
Sokszor jut eszembe az a videó is, amin egy negyvenes férfi búcsúzik a családjától és a kis gyerekei, a felesége zokogva sírnak a vonaton. Ő meg fut a vonat mellett a peronon, hogy addig lássa őket, amíg lehet.
Mielőtt a bahmuti vérszivattyúba vagy valami fagyos lövészárokba vezénylik.
Ezek az emberek mi vagyunk. Énekesek, asztalosok, ácsok, orvosok. Minket támadott meg az orosz agresszor, mindannyiunkat. Mert bármelyikünk lehetne a képen.
Van itt, Bristolban olyan ukrán származású orvos ismerősünk, aki két havonta két hétre a frontra megy önkéntesként leszakadt kezeket amputálni. Mert úgy érzi, kötelessége segíteni akkor is, ha egyébként nem tudnák hivatalosan kötelezni rá.
Minden emberek legostobábbika, aki erre azzal válaszol "de bezzeg az izraeliek, meg az amerikaiak, meg a mittudoménkik!"
Nem érti, hogy pontosan azon a színvonalon beszél, mint amikor 14 év után valaki még Gyurcsányt emleget, és pontosan azoknak az érdekeit képviseli, akik ezt a gyalázatot végrehajtották és végrehajtják ma is.
Nem érti, hogy ugyanannak a kommunikációs háborúnak a tudatlan harcosa, mint azok az amerikaiak, akik folyamatosan posztolják Twitteren: a háború nem is létezik, valójában Kijevben kokainra költik a nyugati támogatásokat és utcabálokat (!!!) rendeznek belőle.
Nem érti, hogy őt támadták meg.
Az ukrán Szergej ült otthon, nézte a Netflixet, és két nap múlva Kalasnyikovval a kezében feküdt a sárban, várva a tankokat.
És a második világháború óta nem volt a világon olyan konfliktus, ahol egyértelműbb lett volna, kinek a hibájából: amiatt, aki a tankokat odavezényelte.
A gyomrom felfordul, amikor valaki az agresszor pártjára áll. Meg "békéről" beszél, de úgy mint amikor egy nőnek, akit éppen erőszakolnak, azt mondja valaki: "ne ellenkezz, hamarabb túl leszel rajta".
Haragos leszek és dühös, mint az a "békepárti" lenne, akinek miközben a családja veszélyben van, azt magyarázzák, miért nem teszi le a fegyvert.
Sajnálom, hogy Magyarországot az oroszok hamarabb elfoglalták, mint Ukrajnát megtámadták volna.
Sajnálom, hogy Európa szégyene pont a szülőhazám kell, hogy legyen.
Sajnálom, hogy már megint egy aggresszor csatlósaiként tekint ránk a világ. És ehhez nekünk még aggresszió sem kellett.
És nem tudom nem a barátaim arcát látni ennek az énekesnek az arcában, akik ma este le fognak ülni a Netflix elé, és akik el sem tudják képzelni, hogy ez megtörténhet velük.
117 notes
·
View notes
Text
Van egy nagy üvegem
egy kávésüveg, tele tízforintosokkal. Anyukám gyűjtötte vagyis dobálta bele az aprót a pénztárcájából, hogy ne húzza a táskáját. Meg, nem az a fillérekért kotorászós fajta volt, inkább az, aki kicsapja az ezreseket. Rátarti, kicsit teátrális. Mindegy milyen volt, már teljesen mindegy. Most csak egy 45 kilós demens nénike, aki mindent udvariasan megköszön. Ez maradt meg végül, ez a jólneveltség. Bár nem tudom hol szedte fel, nem odahaza. A nagyszüleim nem voltak jólneveltek vagy különösebben udvariasak. De anyámat neveltették, gimnáziumba járt, főiskolára is akart menni. Nem lehet tudni hogyan lett volna jobb, mert amit akart megcsinált így is. Tőle örököltem. Már nincs gond vele. Alig beszél, azt is valahogy gyermekien. És már nem is tör össze amikor meglátogatom. Könnyebb is így, gyakrabban is megyek. Örül nekem. Azt hiszem, azt gondolja vagy úgy érzi, hogy az anyukája vagyok. Megetetem, rendberakom a körmét, a haját, mesét olvasok neki. Közben utolsó morzsáig megeszi amit viszek, aztán visszagömbölyödik az ágyába. Elégedett. Szóval van nekem ez az üveg tízforintos. Ebből szoktam a munkahelyemen kávét meg csokit venni éjjel az automatából. És, ki lehet engem nevetni, minden alkalommal megköszönöm az anyukámnak. Mintha direkt nekem gyűjtötte volna, mintha a kávét vagy csokit éppen ő adná nekem. Megköszönöm, és hálával gondolok rá. A napokban rájöttem, hogy el fog fogyni, már csak negyedig van pénzzel az üveg. Nagyon megijedtem. Ha elfogy, többet nem kapok tőle semmit. Akkor elvesztem azt a gondolatot, hogy az anyámtól kapok valamit. Másoknak, akiknek él az anyukája, jut egy ölelés, egy simogatás, egy ebéd, egy telefonhívás. Nekem sok éve semmi. Ott álltam a kávéautomata előtt, és tudtam, hogy hülye vagyok, hogy minden szenvedés forrása a saját fejemben van, hogy képzelgés, felesleges érzelgősség, az egész játékot én találtam ki. Az eszemmel tudtam, de mégsem tudtam elengedni az érzést, hogy amíg van pénz az üvegben, addig anyu, az aki még megismert, még gondolt rám, velem van. Azóta nem az üvegből veszem ki a pénzt a kávéra, hanem a saját tárcámból. Aztán majd néha, ha nagyon szükségét érzem, majd veszek az üvegből. Amikor igazán mélyen rám tör a magány. Amikor félek annyira egyedül érezni magam, hogy még az a csoki vagy kávé se jusson, amit megköszönhetek valakinek.
193 notes
·
View notes
Text
Az EU és én
Húsz éve, 2004. április 30-án határozottan emlékszem, hogy péntek volt, az egri ciszterci gimnázium menzáján pedig – péntek, böjti nap lévén – meggyszósz főtt burgonyával. Sokszor ez volt péntekenként, a másik, ami gyakran volt, a mákos vagy diós tészta. Utóbbit rádiós tésztának hívtuk, a “kérsz rá diót?” konyhai kérdésből.
Mindig is utáltam a főtt krumplit, meggyszósszal meg pláne, és a legtöbbször valami tejfölös habarással készült leves előzte meg, a bélbolyhok legnagyobb örömére. Ebéd után haza, lecke letudva, hogy a hétvége csak a miénk legyen, majd vártuk az egész estés tévéközvetítést az EU-csatlakozásról.
A vacsora töklecsó lett, apám mindig is büszke volt a receptjére, azt mondta mindig, két dolgot tanult meg az apjától: hogyan ne legyen ő majd szülő és hogyan kell jó töklecsót csinálni. Am család kolbásszal és kakastaréjra sütött szalonnával kapta, én nélküle, böjti nap. Tejföllel pótoltam a szalonna és a kolbász keletkeztette űrt a tányéron és három-négy öcsém vágta szelet kenyérrel, aminek egyetlen ismertető jele az volt, hogy vastagabb, mint Matolcsy Ádám pénztárcája.
Már nyolc óra felé éreztem, hogy elmondhatatlanul elcsaptam a hasam, órákat szenvedtem magzatpózban a kanapén, miközben a tévében egymást váltogatták a politikai műsorok és a kabarék, akkor még nagy magabiztossággal különböztettem meg a kettőt, ma már ez nehezebb.
Éjfélkor himnusz, öcsém ekkor már órák óta alszik, Apa és Anya pezsgővel koccintanak, nekem ekkor, 15 évesen ez volt az első alkalom, hogy töltöttek egy fél pohárral. A koccintáshoz fel kellett kászálódnom a kanapéról, ami kiegyenesedést is jelentett, nem tudom, hogy ez vagy az egyetlen korty szénsavas ital, de még csak ott tartott Medgyessy Péter a tátogásban, hogy megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt, én világcsúcsrészidőn belül ültem rá a vécére és jött ki belőlem minden, szerintem magyarországi EU-s állampolgárként az országban elsőként.
107 notes
·
View notes
Text
Na, már mindjárt
folytatódik a történet, mert 11-én indulunk, és két hetet kint leszek, ha nem is a házban, mert nem sikerült még visszaköttetni a villanyt, bár folyamatban van, de megyünk szerelni meg kicsit Torinóba meg kicsit ahova eszünkbe jut. Mert amúgy nekem ez a két hét a szabim most. Úgyhogy, ha van valakinek ötlete, mit érdemes megnézni Alessandria -- Torinó vonalon, az mondja bátran! Milánóba most nincs kedvem bemenni. Majd tavasszal, vonattal inkább.
Ha lett volna villany, víz akkor sincs, az a két hetünk nagy projektje, hogy valahogy vizet intézzünk, hogy tavasszal már nem kelljen szállást bérelni. A tervem az, hogy próbálok videózni, amiben nem vagyok valami jó, nyugodtan ki lehet röhögni, de életem két legszuperebb, videóra való élményét sem sikerült megörökíteni, mert az indítás és megállítás gombokat, hát, nem kezeltem okosan. :D Úgyhogy lehet, hogy kiröhögtetem magam a szomszédokkal és lesz vagy három "most először" felveszem a házat próbálkozás :D :D Amit akartam még mesélni, hogy volt a Lidlben akciósan vésőkalapács. 45 helyett nem akarok hazudni, nem emlékszem pontosan de huszonezerért. Úgy döntöttem kell az, falatbontani, kőlapot felszedni, betonudvart bontani. Megvettem. Persze kicsomagoltam a boltban, baszki, megemelni alig tudom, jó lesz, ez nem törik ketté. Haverbarátnak mesélem, neki is kell. De aztán úgy döntött, hogy akciós a Bosch a valahol, ő olyat vesz, kétszer annyiért. Oké, ő dolga. Most rájött, hogy az övében egy darab véső vagy fúró nincs, azt vehet külön. És ezek a maxosak, nem olyan olcsók. (ide beteszek egy önelégült vigyort. Képzeljétek el. :D) Aztán olvastam az értékelésekben, hogy vigyázni kell mert "túl erős", ha fúrás közben megszorul a fúrószár a kezed tekeri ki. :o Múltkor egy fűrészgépről mondta valaki, hogy a pasi nem fogta elég keményen, megpattant valamin és szétvágta az arcát. Szóval lett egy új kihívás: túlélni a felújítást :D
Hamarosan jönnek az új, feltehetőleg mulatságos bejegyzések a kínjaimról meg az örömeimről! :) :)
Kéne venne vagy egy új telefont vagy egy akciókamerát, mert ennél a mobilnál egy palacsintasütővel is jobb felvételeket lehet készíteni. Csakhát, sajnálom rá a lóvét, mert kell a felújításba. Érted? 100 e Ft, az 10 nm teraszburkolat! Közben meg ezek soha meg nem ismétlődő dolgok. na, majd meglátom.
62 notes
·
View notes
Text
Október 9-én 21:25-kor kezdődik a Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada a TV2 műsorán.
Ami nem változik, hogy a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna lesz. Zsófi visszatér!
7 notes
·
View notes
Text
Nem írok többet az Olimpia megnyitójáról, mert aki utálta, annak felesleges, aki meg értette, annak természetes.
De ideteszek egy francia csoportban talált szöveget: "Egykoron a magyar Párizsba ment tanulni. Bizony. Nem volt igazán művelt ember az, aki nem beszélt franciául, legalább picit, s nem ismerte nem csak a magyar, a francia, de a világ történelmét is, na meg a művészeteket. Pest és Buda volt a kis Párizs, s a magyar költők, írók, értelmiségiek nagy része büszke francia ismerő volt. Amúgy ez ma is így van. Legnagyobb íróink bizony beszélnek franciául, valamennyit mindenképp, s ismerik a francia irodalmat, kultúrát.
A francia művészet, kultúra, gasztronómia, nyelv benne van a legtöbb európai országéban. Magyarországéban is. Franciák nélkül nem lenne címerünk képzeljétek, merthogy ezt a gyönyörű szót az ófrancia nyelvből kaptuk: ‘ le cimier’. Kilincsünk - az egyik szeretett magyar szavam sem lenne; mert a ‘la clinche’ szülte. De blúz, bizsu, brutális, desszert, dekoltázs, gavallér, embléma, káosz, lavór és lámpa sem lenne (némi fény), múzsa sem nagyon és lazsálás sem igen. Na meg papír, poén, poéta sem létezne ilyen szavakkal ( Karinthy belehalt volna) a plafon meg csak mennyezetként szakadhatna az álszentekre, de a menny túl nehéz, ott mindent a szeretet ural, nem bírnák el. Lakat sem lenne, reváns, majonéz, garzon, sansz, randevú, rúzs, szekrény, toalett, trükk, és franciák nélkül nem jelentenénk ki, hogy ‘a stílus maga az ember’. Csak néhány jövevényszót említettem, ami eszembe jutott, meg egy kifejezést, hogy vázoljam mennyire ostoba kijelentés az, amint az imént olvastam egy, az Olimpiát megnyitó Ceremóniával foglalkozó poszt alatt, miszerint a franciák nem adtak semmit a világnak, a magyaroknak pláne nem. Jaj.
Azt gondolom, hogy akik hőbörögnek a megnyitó kapcsán, azok nem tudnak sokat Franciaországról, sőt valószínű, hogy nem különösebben olvasott, kulturált emberek, s nem hiszem, hogy a szimbólumok értelmezésében otthon vannak. Ez nem feltétlen csak az ő hibájuk, nem bántom őket, jelzőzni a legtöbb esetben fölösleges. De azért megvan a maga bája a magabiztosságnak, ami jellemzi a föltételezéseket, hogy Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráján keresztül is a kereszténység gyalázása volt az egész ceremónia, és “a szexuális játékban használt maszkban rohangáló fáklyás is nevetséges volt”.
Szeretnék némi fölvilágosítást adni arról, hogy az a maszkos és csuklyás alak, aki fáklyával a kezében átszelte Párizst legfontosabb pontjait, nem perverz játékokra utalásként viselte öltözet��t. A francia történelem és kultúra különböző maszkos alakjai előtt volt tisztelgés viselete, a Bastille 17. század végi titokzatos foglya, a Vasálarcos előtt, akinek kilétét soha nem sikerült megerősíteni, az Operaház fantomja előtt, Gaston Leroux azonos című regényének kitalált szereplője előtt, akik a két legismertebb álarcosok a francia kultúrában, és nem csak. Bizony egy bólintás volt az Assassin's Creedre is, a francia Ubisoft által fejlesztett híres videojáték-sorozatra, amelynek egyik része ugye pont Párizsban játszódik. (A vállalat 500 000 dollárt adományozott a Notre-Dame székesegyház újjáépítésére.)
Amit sokan az Utolsó vacsora rekonstrukciójának hisznek, az a görög mitológiában jártasabbak, s a készítők szerint nem Leonardo művének ábrázolása volt, hanem az olimpia eredetéhez tért vissza, a görögökhöz, az ókori görög történelem gyökereihez, Dionüszosz és az istenek ábrázolásával. Dionüszosz volt a bor és mámor (a franciáknak mindkettő fontos) istene, az ünneplés megtestesítője, és a görög színjátszás patrónusa is. Dionüszosz kísérete (akikkel bulizott, ha úgy tetszik) egyébként kecskefarkú, disznófülű buja nimfák, emberarcú, szőrős szatírok voltak. Ők állandóan szatírjátékokat játszottak, gúnyos humorral (innen ered a szatíra kifejezés amúgy). Én nem tudom a tutit, de azért volt szerencsém megnézni az Utolsó vacsorát Milánóban, többször is, és ott nem volt semmilyen koszorús kék ember, meg különböző istenek, vagy torzan buja szatírok a falon, illetve tizenketten voltak, nem tizennyolcan, szóval azért átgondolnám a dolgot. Adnék egy sanszot (olálá ez nem francia szó, oui) a jóindulatnak, lazaságnak és pikírt humornak, ami nem csak Dionüszosz, de a franciák sajátja is.
A katakombákat és Párizs híres csatornáit bemutató földalatti részen (amely egyébként látogatható) egy krokodilt volt, ami több magyar kommentelő (es újságíró, ami gáz) szerint túlzó butaságként volt jelen, csak látványnak, pedig egy nagyon is valós történetre utalt: Eleonórára, a nílusi krokodilra, aki Párizs csatornáiban élt. A föld alatti folyóban lévő csónak képe sem koreográfia, inkább a La Grande Vadrouille című film mitikus jelenetének visszhangja, mert igen, Párizs alatt a Bièvre is folyik.
Lady Gaga a párizsi kabaré világa előtt hajolt meg, nevezetesen a francia Cancan révén. (A kánkán amúgy algér eredetű.) Edith Piaf világhírű La Vie en Rose című művét idézte, s nem “ízléstelenkedett”.
A Richelieu könyvtár szívében a francia irodalom előtt tisztelgett a ceremónia rendezője, a szimbolizmus nagy költőjének Paul Verlaine Romances Sans paroles (Őt Tóth Árpád fordította és hatással volt Kosztolányi és Ady irodalmára), Pierre Choderlos De Laclos Veszedelmes viszonyok, Liaisons Dangereuses (amit Örkény juttatott el a magyar szívekbe) és Marivaux Triomphe De l'Amour azaz A szerelem diadala című műveivel.
A Szajna mentén a vízsugarak, a szökőkutak és a Jardins à la Française közvetlen visszhangja Versailles-nak, annak nagyszerű vizeinek és André LeNotre által tervezett parkjának, valamint általában a kastélykultúrának adta tiszteletét. Egyébként két történelmi személyiséget is bemutattak itt BMX-en, Napóleont és XIV. Lajost.
Eugène Delacroix Szabadság című festményének rekonstrukciójával a francia forradalom volt a középpontban. A Conciergerie az a hely, ahol a királynőt kivégzése előtt bebörtönözték. Ezután a Marina Viotti által megtestesített forradalmi alakot látjuk egy Párizs címerét jelképező csónakon, amely a "L'Amour est un oiseau rebelle" ("A szerelem egy lázadó madár") című filmet adja elő. Ez a szimbolikus kép Párizs mottóját is visszhangozza: ‘Fluctuat nec Mergitur’ azaz ‘lebeg, de nem süllyed.’
A levegőbe emelkedő, látványos vasque-montgolfière (hőlégballon) a Montgolfier testvérek, a léghajó feltalálói előtti tisztelgés volt. Az első hőlégballon-út a Tuileriák kertje felett repülve érte el a legmagasabb pontját, az 1000 métert.
Kihagytam több dolgot a négy órás műsorból, tudom, nézzétek el nekem, azért Celine-t muszáj még említenem, hogy a küzdelem, erő és tehetség megtestesítője, s bár nem francia - ahogy a fellépők sokasága sem, valami miatt mégis együtt láthattuk őket. Talán ezen a valamin is lehetne elmélkedni.
Úgy érzem, hogy akik fanyalognak abszolút nem vették figyelembe a francia történelmet, a kultúrát. Elfeledkeztek róla vagy nem ismerik. Franciaország, a franciaság úgymond mindig rendíthetetlenül meglepő volt, provokatív, lázadó, szélsőséges, olykor egoista, máskor magamutogató, az elegancia és giccs egyvelege, a túlzások és nagy igazságok hazája, az örök szerelem vadul romantikus lelke, a művészet és a divat fellegvára. A franciák a mélységes érzékenység, a halálos büszkeség és egy adag kapjabeavilág, a mi franciák vagyunk attitűd viselői. Ezért szeretjük és olykor utáljuk őket. Ez van.
S persze igaz lehet az is, hogy amikor a világ olyan érzékeny, sebzett időket él meg, mint a mostani, lehetne finomabban is a világ elé tárni vízióinkat, művészi önkifejezésünket az olimpia megnyitó ünnepségen (sőt Franciaország franciaságát), a bőrünk alatt megbúvó provokálni akarásunkat, és illene figyelembe venni a világot körülöttünk, azokat akik nem látják úgy vagy nem azt amit mi, s nem tudják vagy ismerik úgy a világot, ahogy mi, de az - s ezt hangsúlyoznom kell - az nem lenne igazán francia. A franciák pedig, ha csak a történelmet nézzük, mindig is imádták és elérték, hogy a világ róluk beszéljen.
116 notes
·
View notes