#a nagy Ő

[csacskamacskamocska]

Hallgassátok meg!

Létezik-e a nagy Ő? Hogyan kötődünk és miért? Mi az amire majd öregen vágyunk? Mi változhat és miért nem tud változni? Annyi minden, a nagy Ő-n kívül, hogy csuda! Ha keresed a nagy őt, a csodás kapcsolatot, akkor azért hallgasd meg, ha nem keresed, akkor azért! Mindenképpen jót fog tenni! :)

Régi és új gondolatok. Piszokjó!

[drakvuf]

Mom, can we have Bryan Johnson at home?

No, there is Bryan Johnson at home.

Bryan Johnson at home:

[idonttalkwithpplhere]

Ragaszkodsz hozzá, mert azt hiszed ő az igazi, holott sokkal jobbat is kaphatnál.

[poembyme]

Nagy Ő(k)?

Persze, hogy többes szám!

Ugye nem hiszed, hogy csak egyetlen emberrel lehetsz boldog?

Nem barátom, nem eggyel, hanem azzal, aki megért, meghallgat, akivel együtt nevetsz és sírsz, aki megbánt, és akit megbántasz, aki ezer megegyszer is idegesíteni fog, talán csúnyákat mondd, aki elmondja neked, ha valami problémája van, még ha fájdalmas is az igazság.

Azok az emberek, akik hibáznak, és tudják, hogy te is hibázol, tudják, hogy nem vagy tökéletes, ennek ellenére is veled akarnak lenni, csupán azért, mert TE TE VAGY.

Nyílván két nagy Ő közt akkora különbség van, mint a kéklő ég, és a zöldellő talaj közt. Mint az unevurzum két végtelen "széle".

Ugyanis valaki a humorával fog levenni a lábadról, valaki a személyiség jegyeinek tisztaságával, valaki az oda adásával, szenvedélyével...szóval érted. Sokan vannak kint számodra. Csak nyitottnak kell lenned.

De sose vedd kész pénznek, azt ami a másik egy kapcsolat elején, ugyanis mindannyian maszkot hordunk, és előbb-utóbb lemálik az arcunkról Akkor tudod meg igazán, hogy amivel levettek a lábadról, az egyszeri táncmozdulat volt, egy betanult táncsorozat, vagy zsigerből jövő önkifejezés.

[humblepie00]

éreztél már ilyet?

tudod, mikor azt mondjuk, hogy ez most teljesen más

ez a "teljesen más" érzés ez nem csak egy szimpla teljesen más fellángolás

ez A teljesen más.

nem 1 hét után mondom rá, hogy ő bizony teljesen más. nem lehet valakire 7 nap után azt mondani, hogy megváltoztatta az életed

4 év után mondom, hogy ő bizony más és bátran merem kijelenti, hogy vele élném le az életem.

igazából olyankor jössz rá, hogy már nem vagy gyerek, mikor egy adott szituáció megtörténik és visszagondolsz a múltra majd rájössz, hogy akkor milyen gyerekesen reagáltad le ezt az egészet, de már nem

hisz ő teljesen más.

[lassu-a-netem]

Kedves ismerősök, ismeretlenek!

Eljött az idő, amikor megtöröm a jeget, és segítséget kell kérjek.

2020 áprilisában derült ki, hogy daganatos vagyok.

Rosszindulatú, műthetetlen májrákkal kezdődött.

Mára már 18 daganatom van, amiből az agyamban levő agresszív.

Idén a sok bajt tetézve, még az élet is rátett egy nagy lapáttal.

Januárban 1,5 milliós mínusszal kezdtem, mivel volt egy elmaradt orvosi kezelés kiegyenlítése, amiről semmilyen figyelmeztetést/felszólítást nem kaptam, és a klinikáról, ahol kezelnek is behajtásra került egy nagyobb összeg.

Majd szép sorban, behalt a telefonom, a hűtő, mosógép, és megannyi hátráltató tényező akadályozott.

Közel 5 hónapja már dolgozni is képtelen vagyok sajnos.

Pedig akik ismernek, tudják, 7 napból 7-et dolgoztam, és mellette segítettem akin tudtam,legyen az ember, vagy állat.

Most azonban én is segítségre szorulok.

A klinikán az adósságom közelít a 3 millióhoz.

Albérlet, lakbér, gyógyszerek, élelmiszer, egyéb apróságok, tisztálkodási szerek amiket minden hónapban rendezni/venni kell.

Ezt, most munkaképtelenséggel, elég nehéz összehozni, és ehhez kérném a ti segítségeteket.

Mivel a családom már minden vagyonát bele ölte a gyógyulásomba, kezeléseimbe, és rengeteg barát, ismerős is segített, őket nem tudnám, és őszintén, nem is akarnám ezzel tovább terhelni.

Sok kicsi sokra megy!

Ezt a gyűjtést január végéig szándékozom megtartani, abban a reményben, hogy enyhíti a 2 téli hónap kiadásait, és az agyi daganat beavatkozását fedezni fogja.

Minden vasárnap a kommentbe írom a befolyt összeget, és hogy mire szánom, vagy épp mit fizettem be ebből.

Plusz, van egy, egyetlen egy vágyam, amit remélem általatok meg fogok tudni oldani.

A vágyam, hogy a kis felvigyázómat el tudjam vinni az állatorvoshoz.

Idős, és sok baja van már.

Ő a mindenem!

Hálásan köszönöm a figyelmedet!

Erste bank:

Számlatulajdonos: Farkas Rita

Számlaszám : 11600006-00000000-99634951

IBAN: HU26 1160 0006 0000 0000 9963 4951

Revolut:

Számlatulajdonos : Farkas Rita (@farkasl6um)

IBAN: LT84 3250 0533 5468 4142

BIC-/SWIFT-kód: REVOLT21

[nitta86]

Szóval még a gyerekkori traumáimról. Az előző bejegyzésben írtam, hogy apám lelkileg terrorizálta anyámat. Természetesen nem csak őt, hanem minket gyerekeket is, csak minket fizikailag is. Apám eleve azért akart családot, hogy legyenek alattvalói, akik kiszolgálják felnéznek rá, és lesik minden szavát, bármit mond elhiszik. A legsűrűbben azt hallottam tőle, hogy ő a családfő és hálásnak kell lennünk, hogy nem ver minket agyon. Egyébként sokdiplomás, egyetemet végzett ember, alkoholt csak nagyon mértékkel fogyaszt, hogy rögtön rá is cáfoljak a bántalmazó férfiak gyakori sztereotípiáira.

A hatalma fenntartása érdekében többször fenyegetett minket olyasmivel, hogy másvalakit fog bántani, ha nem engedelmeskedünk. Például, hogy a húgomat azért veri, hogy ne legyen olyan makacs, mint amilyen én lettem, ha nem viselkednék így soha egy ujjal se érne hozzá. Vagy hogy aznap csak azért üvöltözött anyámmal mert mi gyerekek felbosszantottuk, szóval ha jót akarunk édesanyánknak viselkedünk.

Anyut már felnőtt koromban nagyon hosszan áldozatnak gondoltam, szinte már szentnek, aki nem tehetett semmiről, de ez nem igaz. Áldozat volt, de ő felnőtt volt mi meg gyerekek, nem kellett volna hagynia, hogy így nőjünk fel. Megállíthatta volna a bántalmazást is, és azt is, hogy a húgomat gyakorlatilag én neveltem fel, mert amikor már iskolás voltam, akkor anyám gyakorlatilag nem törődhetett velünk, hogy több ideje jusson apámra.

Azóta arra is rájöttem, hogy anyám saját jogán is pocsék szülő volt. Nem csak nem védett meg minket, hanem részt vett apám játszmáiban, sőt ő is minket vádolt apám viselkedése miatt, őt meg teljesen felmentette. És ha valami csoda folytán elváltak volna pl. apám lelép egy másik nővel, akkor is ott lett volna az hogy anyám is fekete pedagógiai elveket vallott, szerinte is az engedelmesség és a tekintélytisztelet a legfontosabb. Ráadásul ő sokszor érzelmi szemetesládának használt minket, meg kellett hallgatnunk az ő felnőtt gondjait akár egész kicsiként is és tanácsot adni, de ő nem hallgatta meg sose a mi gondjainkat, még azokat se amik nem apánkkal voltak kapcsolatosak. Azok folyton vagy nem fontosak voltak, mert csak gyerekgondok, és majd ha felnővünk megtudjuk mik az igazi problémák, vagy közölte hogy ő azt nem bírja el, mert gyenge és nekünk kell támogatnunk őt.

Igazából anyánktól is alig kaptunk tanácsot vagy érzelmi támogatást. Egyik szülönk se tanított kb. semmit, de elvárják hogy alapból mindent tudjunk, meg hogy ún. elit gyermekek legyünk úgy is hogy a terrorizálásunkon kívül nem foglalkoztak velünk. Ezt egyébként már kamaszként is láttam, hogy úgy vártak el tőlünk nagy teljesítményt és úgy mondtak hogy csak akkor vagyunk szerethetőek, ha kiemelkedőek vagyunk, hogy sose foglalkoztak igazából a tanulmányainkkal se. Megfigyeltem már tizenévesen is, hogy azok a gyerekek, akikkel a szüleim példálóznak, őket rengeteg különórára járatják, a szüleik még külön fejlesztik a szókincsüket, ellenőrzik és elmagyarázzák nekik a házit. Nálunk semmi ilyesmi nem volt, a dolog kimerült annyiban hogy nem vagyunk méltók a családhoz tartozásra ha nem tanulunk jól, de egyébként is reménytelen esetek vagyunk és sose leszünk annyira zseniálisak mint apánk.

[newlifeprojects]

ma szerintem egy hónapra elegendő karmapontot gyűjtöttem be, ugyanis a 84-esen duka és kissomlyó között összeszedtem ezt:

sümeg felé mentem, szerencsétlen fel-alá krosszozott a százzal zúgó kamionok között jobbról-balra, előttem is, akkor egy ideig lépésben mentem mögötte, majd félreálltam, mögém került és én továbbjöttem. de nem hagyott nyugodni, hogy így nem lesz tíz perce sem hátra az életből, úgyhogy a körforgalomnál visszafordultam, hogy ha itt lesz még, akkor összeszedem. ott volt, ugyanúgy sasszézott az autók előtt, úgyhogy vészvillogóval félreálltam, ő pedig odajött, és lerogyott az árokparton a kocsi mellett. nyakörv nem volt rajta, és totál kész volt, adtam neki tíz percet, közben Senki Sem Állt Meg, pedig látták messziről a vészvillogót meg engem is, ahogy guggolok a kocsi mellett, és így aztán nehezen ugyan, de bepakoltam a haaaatalmas kocsimba, ahol hátul utazott a box fülöppel, a biciklim a lehajtott hátsó ülésen, meg egyheti mindenféle cuccom a plafonig. hasa aljáig iszapos-sáros volt természetesen, szerencse, hogy a héten terveztem a kocsitakarítást... első utam dukába volt, hátha valaki felismeri, de se a bolt, de a tabak, se a kocsma, se a bogármasteri hivatal nem volt nyitva. oké, van a közelben egy terményszárító üzem, hátha onnan jött, de ott is zárva volt a kapu és sehol senki. az üzem mellett kerekezett egy fickó, megkérdeztem, hogy nem ismerős-e neki az állat, duka és ksomlyó között kapartam le az útról, de mondta, hogy arrafele ő nem jár (ez még érdekes lesz). na itt vettem egy nagy levegőt és elkezdtem gondolkodni, mert a gugli nem adott ki a környéken állatorvost, hogy kit lehetne megkérdezni, és eszembe jutott a sanyi, aki cellben vitte a menhelyet, de pár éve devecserbe költöztek, mert a celli pm nem kötött velük szerződést. fel is hívtam, de mondta, hogy ő veszprém megyében van, ez meg vas megye (határon...), de aztán elindult benne valami és mondta, hogy várjak, szól a somlyói polgármesternek, azoknak van egy kennelkük a pmhivatal udvarán az ilyen esetekre, oda akkor berakhatom. vissza is hívott, hogy menjek, jönni fog egy fickó is, de ha nem érne oda, tegyem csak le a kutyát nyugodtan. megtaláltam a hivatalt, pont akkor ért oda a fickó is, elmeséltem neki a sztorit és mondra, hogy szerinte tudja kié a kutya, dukaiak, szokott nekik tejet vinni, nagy gazdaságuk van, és nem először jöttek ki a kutyák... van mégegy kuvasz, meg egy németjuhász is :( fel is hívta őket, de egyik se vette fel a telefont természetesen, felhívta az anyjukat, de az a falu másik végèn lakik, nem tudta megnézni, hogy hiányzik-e a kutya, de mondta, hogy a kölykök gércén vannak és nem otthon, azért is szökhetett ki az állat. kisbarátom nem akart kiszállni a kocsiból, de nem is ellenkezett, és szépen bekísértem a kennelbe. a fickó azt mondta, hogy nem barátságos, vigyázzak vele, de bazmeg ez a kutya konkrétan a vállamon pihentette a fejét, és azt is hagyta, hogy a füle tövénél begubancolódott bogáncsot tépkedjem ki a szőréből, meg hogy megnézzem a fogait (hogy lássam mennyire kopott és fogköves)

egyből barátok lettünk <3

remélem jobban vigyáznak majd rá, mert egy csodaértelmes szemű jámbor jószág, mind a negyven kilójával legszívesebben hazahoztam volna... a másfél órás keringőzés alatt végig simiztem, cserébe végig nyálazott és egy rossz szava sem volt 😍

kissomlyóról kifele szembejött a bicajos fazon, aki azt mondta, hogy nem jár errefele :D, megkerdezte, hogy mi lett a kutyaval, mondtam neki, hogy valószínű meglesz, hogy honnan szökött, és egyelőre biztonságban lepakoltam a hivatalnál. örült, mondta hogy milyen rendes vagyok =)

így sikerült kettő helyett négy óra alatt leérnem balatonra. még jó, hogy nem indultam el tegnap este, pedig az volt az eredeti terv...

[wannabebiker1]

Ahogy idősödök, egyre jobban rohan az idő. Hopp, már megint eltelt egy hét, hopp már február van, 2015 még olyan közelinek tűnik, de már 2025 van. Összefolynak a napok, dolgozni kell, pénzt kell keresni, olyan emberekkel kell jópofázni, akikkel szívem szerint inkább nem jópofáznék, olyan dolgokat kell csinálni, amiket a szívem szerint inkább nem csinálnék.

Az élet elrohan, a gyerekek felnőttek, a testem kezd elhasználódni, fájdalmak a semmiből, egyelőre ártalmatlan elváltozások egyik napról a másikra. Bár a gondolataim semmit sem változnak, belül én az vagyok aki voltam, a test szépen lassan öregszik.

A napokban anyám kórházban volt, vészes vérszegénység miatt, így volt alkalmam látni több, az élete végefelé járó embert. Nem volt szép látvány és nem volt jó szagú. Egy néni, oxigénmaszkkal az arcán az anyám melleti ágyon, szerintem már épp a révésszel alkudozott, ki is jöttem a kórteremből, mert inkább kihagytam a mozit aminek az utolsó sóhaj a címe. Anyámat vajon mennyire viselhette ez meg, ő mellette feküdt napokig. A néni vajon hogy élte ezt meg, az utolsó napokat, perceket..

Anyám nagyon fél a haláltól, én inkább az odáig vezető úttól. Azt gondolhatná az ember, milyen jó, hogy ismeretlen ez az út, pedig nem az, nincs túl sok opció az árnyékvilág elhagyására, csak ugye az ember nem feltétlenül gondolkodik ezen, amíg nem muszáj.

Én például elég sokat ülök autóban, esélyes pl egy autóbaleset, mondjuk a szembejövő román kamionos éppen rágyújt és leesik a cigije. Ha mondjuk az ilyen hirtelen és váratlan dolgok elkerülnek, akkor az életmódomat tekintve akár valamilyen szívprobléma is jöhet, mondjuk 10 éven belül. Ha azt is megúszom, akkor is maximum olyan 20-25 évvel gazdálkodhatok még, amiből még legalább 14 évet dolgoznom kell valahogy, a maradék 5-7 év meg biztosan nem lesz fáklyásmenet.

Szép kilátások, de ez van. Jó lenne ezt a pár évet egy jobb világban megélni. Egy olyan jobb világban, ahol több milliárd ember sorsát nem befolyásolják önjelölt messiások, hataloméhes gonoszok. Az eszemmel tudom, hogy erre kevés az esély, főleg egyik napról a másikra kevés. Az emberi léthez hozzátartozik ez, az emberek messiásokat akarnak, mindig kell egy uralkodó, egy fáraó, vagy egy király, nagy birodalmak, amik rendszerint össze is omlanak, még egy birodalom sem élte túl önmaga nagyságát, most sem fogja egy sem. Az embereknek mindig kell valaki vagy valami akinek vagy aminek elhihetik, hogy nincs szenvedés csak kánaán van meg repülőrajt. Pedig szenvedés van, mese nincs. A keresztény hitvilágban nem is kell messzire menni a példáért.

Mit tehetek én? Nincs túl sok lehetőség, ami van, azt jól meg kell becsülni. A péntek esték, a szombat reggelek, a hosszú hétvégék, a napsütéses harmatos reggelek, a szeretteim ölelése, amikor önzetlenül segítek. Szabad szemmel láthatatlan, mások számára érdektelen apró örömök.

És egyvalamire még rájöttem. Szenvedés nélkül szart sem ér az egész. A péntek este érzés is unalmassá válik a karácsonyi szünet végefelé. A péntek este a hétfő-péntek viszonylatában ér valamit. A legkirályabb étel is unalmas lesz 5 nap után, kell egy teszkós parizer az újrakezdéshez, az egész napos kirándulásból is jó hazaérni.

Ez is az emberi természet része, a megszokás és annak elkerülése. A körforgás.

[alyrarkhon]

"Vágod faszim, biztos nem" - 1887-es változat

Az 1880-as évek egyik érdekes szenzációja volt Jozef Hartl bécsi vívómester női tanítványainak bemutatója. A csoport több helyen is fellépett, nagy sajtóvisszhangot keltve, mert noha nem volt teljesen példátlan, mégiscsak szokatlan volt hölgyek kezében kardot (jelen esetben vívótőrt, vagy ahogy akkoriban mondták, vítőrt) látni, a vívást alapvetően férfias dolognak tartották. Amikor a hölgyek először felléptek Pesten, 1883-ban, díszvacsorát is tartottak nekik.

A csoport (vagy egy része*) később színielőadásokban is fellépett, javarészt koreografált harcokkal, egy ilyen előadásról számolt be az Ország-Világ c. lap munkatársa 1887-ben, hozzátéve egy esetet ami egy korábbi előadáson történt meg:

"Pozsonyban adta ugyanezt az operettet [az Udvari bolondot] a német színtársulat s a vívó hölgyek közreműködtek ott is az előadásban. Az első sor zsöllyéjén ott ült a város egy fiatal gavallérja, hódító halványszőke ifjú, és nagyon megtalálta nézni a kis amazonok egyikét. A fiatal gavallér hozzá volt szokva, hogy a kulisszák mögött mindig gyorsvonaton utaznak az ő hódításai. Fogta tehát, felküldte a névjegyét a színpadra a megcsodált fiatal hölgyhöz, azzal a szerény kéréssel, hogy mikor és hol? Nem kellett a válaszra soká várakoznia. Nemsokára visszaérkezett a névjegy, feleletül a névvel jegyzett oldalán csak annyi: X. hotel 10. sz. első emelet, ma este. A fiatal hős elégedetten dugta zsebre a névjegyet, a vacsorázó kompániától jelentőségteljes gyorsasággal vett búcsút s gomblyukába tűzve a város legszebb Maréchal Niel rózsáját, repült az expressz-szerelem szárnyain. Kopogtat az ajtón. «Szabad!» hangzik belülről egy szeretetreméltó hang. A fiatal úr benyit és nagy csodálkozására egy helyett két hölgyet talál ott, mindegyik a bécsi amazonok közül való, de egyik sem a választott. Mielőtt még ideje volna szóhoz jutni, az egyik hölgy megszólal igen komoly és szigorú hangon: «Uram, ön vérig sértette barátnőnket, mi azért vagyunk itt, hogy az ő nevében lovagias elégtételt követeljünk öntől». A fiatal úr hímezett-hámozott, de a hölgyek nem tágítottak, és a szokatlan meglepetés Don Juan urat olyan zavarba hozta, hogy még kibúvót sem talált a furcsa párbaj alól. Mit, volt mit tenni, végre is kénytelen volt lemenni a hotel éttermébe, ahol még együtt volt az egész fiatalság. Két urat felhívott magával segédekül és azután nyomban ott az édes találkozó helyén megtörtént a fegyveres találkozó, kardpárbaj, a lovagiasság legszigorúbb szabályai szerint. A hódító fiatal úr egy jókora vágást kapott a képén keresztül és évekig hordani fogja a nyomát, bizonyságául annak, hogy a színpadi emlékek mégse mindig édesek, sőt néha fájnak is."

(Ország-Világ, 1887/13. 231-232. o)

Kép a vívó leányokról (ugyancsak az Ország-Világból):

*=a bemutatón fellépők többnyire színinövendékek voltak, nem csak itt, hanem más női vívásbemutatót, de ennek nem feltétlenül az volt az oka, hogy csak ők tanultak vívni, hanem az is, hogy ők vállalták a közönség előtti fellépést.

[politikapolka]

Október 9-én 21:25-kor kezdődik a Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada a TV2 műsorán.

Ami nem változik, hogy a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna lesz. Zsófi visszatér!

[a-kaosz-istene]

Hiszel abban, hogy vannak emberek, akiket egymásnak szánt a sors, csak rossz helyen és rossz időben találkoztak?

Szerintem sok ember él a földön, akivel tökéletesen kompatibilisek lennénk, és életünk során több ilyen emberrel is találkozunk. Aztán ha mégsem jön össze, azt mondjuk: „rossz hely, rossz idő”. Pedig ezt nem a sors döntötte el. Az, hogy végül ki mellett kötsz ki, csak attól függ, hogy épp melyik ilyen ember érkezésére tudsz annyira meggyógyulni és felnőni, hogy működtetni tudd a kapcsolatot.

Nincs egyetlen lelki társ vagy nagy Ő. Lehet, hogy 18 évesen találkoztál azzal az emberrel, akivel, ha 28 évesen ismerkedtél volna meg, együtt haltok meg a végén. De nem így lett. Mégsem a hely vagy az idő volt rossz, hanem ti magatok. Még nem jutottatok el odáig, és ez rendben van.

Gyakran előfordul, hogy az emberek beleszeretnek mások potenciáljába. De az nem az adott személy, hanem valaki, akivé válhat, és talán válni is fog, de talán nem. Ez ilyenkor nagyon fáj, mert úgy érezhetjük, hogy elcsesztük életünk szerelmét, akkor is, ha ez nem feltétlenül igaz.

Éppen ezért annyira fontos dolgozni magunkon, mielőtt bármilyen romantikus kapcsolatba belemennénk. A sors mindig sodor felénk lehetőségeket és embereket, de végül nem a sors dönt, hanem mi magunk.

[gyogyitsmegmarika]

Az kórházi tapasztalatokrúl

Múlt péntek óta próbálom megfogalmazni az egészségügyben szerzett legfrissebb tapasztalatokat, de egyrészt nem tudom, hogy csak én vagyok szarházi borúlátó, meg nem tudom, mennyire kellene örülnünk, hogy egyáltalán kaptunk ellátást.

Anyámnak nőgyógyászati műtéte volt tegnap. Az okokkal most nem szeretnék senkit traktálni, mert nem is annyira relevánsak, inkább az ezt megelőző élmények azok.

Leszögezem, a családban hálistennek egy-két sürgősségi beavatkozástól eltekintve nincs kiterjedt kórházi tapasztalat, senki nem tudja, hogy kell felkészülni egy tervezett műtétre, így értelemszerűen szépen követtük az orvosok, asszisztensek, ápolók instrukcióit.

Az előzetes képalkotó vizsgálatok, konzultációk nagyjából sikeresen lementek, az utolsó mozzanat a pénteki altatóorvosi konzultáció volt, ahova én vittem anyámat. Következnek zanzásítva az átélt élmények. SOTE nőgyógyászati klinika, amiért elvileg hálásak lehetünk, mert nem egy sima kórház.

A 9:40-es időpontra prompt érkezünk, 10:00-ig nem történik semmi

Az egész elkövetkező folyamat alatt összesen legalább nettó egy órát vártunk szükségtelenül, például mert az ajtón lévő utasítást követve nem kopogtunk

Mindehol kötelezően elvárják, hogy kinyomtatott papírként vigyünk minden dokumentumot, EESZT ide vagy oda. Ha nincs papír, nincs ellátás.

Kezdésnek egy idősebb ápoló gügyögő, didaktikus módon közli, hogy dehát itt nincs friss labor meg EKG. Kérdezzük, igen, és? Dehát az kell. Nagyszerű, és ezt honnan kellett volna tudni? Hát azt ő nem tudja. Oké, mit lehet csinálni? Hát azt ő nem tudja.

Megkérdezik, miért vagyunk itt. Nézünk zavartan, és szembesülünk azzal, hogy az időpontra hívott betegből senki nem készült fel, és a beteg saját elmondása alapján akarnak képbe kerülni.

Altatóorvosi konzultáció: ugyanazt kérdezi meg újra és újra, köztük azokat a dolgokat, amiket előtte a folyosón az asszisztense már megkérdezett. Konfliktuskerülő, ám rettegő és kétségbe esett anyám felveti, hogy erre már válaszolt. Válasz: hát ne legyenek már ilyenek, hát mikor, kinek? Itt lépek be, hogy a maga mellett ülő zöld köpenyes fekete hajú hölgynek 12 perccel ezelőtt.

Konzultáció véget ér. Kérdezzük, hogy akkor hétfőn a műtét az hogyan, mikor, hova. Hát azt ő nem tudja. Akkor ki tudja? Kérdezzük meg az orvost. Melyiket, mert van négy? Azt ő nem tudja. Elérhetőséget kaphatunk az orvosokhoz? Hát azt nem lehet. Tehát? Nagy szemekkel nézés.

Hiányzó labor és EKG - hol tudjuk ezt beszerezni péntek délután? Hát azt ők nem tudják. De úgy mégis? Hát talán ide és ide menjünk az épületben, és ott esetleg, de EKG-t valószínűleg senki nem tud a házban.

Négy különböző osztályon járunk, ahova az egyikből küldtek a másikba, mindenhol nagy szemekkel nézés, hogy hát ők ebben nem tudnak segíteni, de menjünk ide meg oda.

Amikor anyámnak érthetően a fasza tele lett, és kétségbe esett, egyszer csak a telefonügyeletben lévő tesóm elér valakit, valakinek az asszisztensét, aki elirányít bennünket egy minden bizonnyal szupertitkos nőgyógyászati laborba egy kavéautomata mögött jobbra.

A hivatkozott laborban a világ legtündéribb, ~60 körüli laboros nővére vár bennünket, és tíz perc alatt elintézi a vérvételt, vizeletet, EKG-t.

Ha ezzel a nővel nem találkozunk egy kb véletlen folytán, anyám nem kapja meg a viszonylag kurvafontos onkológiai műtétet.

A laboros hölgy elmondja, hogy egyébként a nap folyamán bárki - elsősorban az első állomáson az altatóorvos - akivel találkoztunk, két perc alatt a megfelelő helyre tudott volna irányítani, és elintézni mindezt, csak mivel ez nem kötelességük, szarnak bele.

A nap jelszava az volt, hogy senki nem tud semmit, semmiről. Tetézve azzal, hogy a mi kurva anyánkat, amiért nem tudjuk csuklóból, mit kell csinálni egy műtét előtt. És ezt leereszkedően, megalázóan éreztetve is.

Jellemző stratégia a teljes folyamat során, hogy ha ellentmondasz vagy a nemtetszésedet fejezed ki, a veled szemben álló érezhetően úgy próbálja tekerni, mintha te erőszakos lennél, hogy adott esetben eltávolíttathasson. "Maga most felemelte a hangját." "Ön most fenyegetően beszél velem". Mintha valahol rögzítve lenne, hogy védeni tudják a seggüket, és közben ökölbe szorul az agyam, mert kedvem lenne tényleg fenyegetően beszélni velük, mert mindenki úgy csinál, mintha egy kibaszott kegy vagy jutalom lenne, hogy anyám egészségügyi ellátást kap.

A végén a lelkünkre kötötték, hogy vasárnap az otthon, EESZT-ből kinyomtatott leleteket vigyük be fizikai formában vasárnap. Az indokra már nem figyeltem.

A leletek nem érkeztek meg vasárnapig az EESZT-be, csak egy üres ambuláns lap. Vasárnap újra vért vettek tőle.

Mi a kurva isten fasza történik itt, és mi a fasz baja van az embereknek?

Arról már nem is beszélve, hogy az egész klinikán hetek óta egész nap zavartan tévelygő embereket látunk, akik keresik a megfelelő rendelőt, de amikor útbaigazítást kérnek, senki nem tud semmit.

[diogenesz2020portugal]

Helyzetjelentés

Sámson nincs jobban, sőt... Már feleannyit (sem) eszik, mint 2-3 hónappal ezelőtt, pedig mindig egy zabagép volt. A gyümölcsökből két nagy kedvence volt, a dinnye és a banán. Két napja már a banánt sem fogadja el. A sétáink időben egyre hosszabbak, távolság tekintetében egyre rövidebbek. Már az is nagy eredmény, ha 100-150 méterre eljutunk (ennek az első felében ölben visszük). A mellékelt kép akár videó is lehetne, mert többet ácsorog, mint megy. Tudom, hogy fel kell készülni a legrosszabbra (hiába kap erősítőket), de azt nem, mikor következik be. Többen mondták már, hogy el kellene altatni, de nem tudom, helyes lenne-e ez. Két hónapos korától van velünk, lassan 18 éve mindig úgy éltünk, hogy maximálisan figyelembe vettük az ő igényeit.

Ritkán sírok, de most ezt könnyezve írtam le.

Mit kellene most tennünk?

[mirabellomonferrato]

Megvan a víz, ezzel pedig az első "hűbazmeg!" is.

De legelőször elmesélem, hogy a pincében találtam egy nagy doboz régi újságot. Rögtön a tetején az első egy 1980-as újság a Superman film Olaszországi bemutatójáról.

Ma már így nézett ki a kert. Amúgy a vízaknát kerestük, közben kiszedtük a gazt. A vízakna nem lett meg.

Felmértem a házat, megcsináltam a méretezett alaprajzhoz az összes adatot, közben persze belém ivódott minden centi, minden repedés, folt, kiszögelés, behorpadás, az egész ház. De a vízóra helye nem lett meg. Vízóra helye úgy néz ki, hogy jön egy cső, majd kb 20 cm hiány, majd folytatódik a cső. Legalább az egyik csőrészen van egy elzáró a másik meg le van dugózva. Szóval egy ilyen nem létező 20 centis szakaszt kerestünk. Nem találtuk. Kitaláltunk persze rengeteg egyéb dolgot, mérlegeltük a feladatokat, kerestük a megoldásokat. Kb három mondatonként hangzott el, a "persze nem ez a legfontosabb". De, nagyon fontos. Nekem minden kérdés és minden válasz nagyon fontos. Mert éjjel felébredek, hogy hogy az istenbe oldjuk meg azt, hogy... és nekem akkor kell egy válasz. ha van válasz, fel se ébredek.

Jó hogy vettem falnedvesség mérőt. Az emeleten, ahol lepotyogott két helyen a vakolat, tégláig lekapargáltam a falat. Száraz. uh, megnyugtató. A homlokzaton a vakolat száraz, ja, már elvált a faltól, de alatta a tégla... attól kiakadt a mérő. :( Minden kétes ponton végignéztem. Van egy überbrutál kedvenc szerszámom. Mindenre azt használom, szerintem univerzális darab. A lakásfelújítás Algopirinje. Az enyém jobb, de valami ilyen:

Két napon keresztül ezzel mindent megoldottam az öreg zárcserétől az aknabontásig. :D

Szóval végeztünk a felméréssel, lefotóztam minden részt, megbeszéltük mit hogyan csinálunk, mocskosak lettünk a végtelenségig meg piszok fáradtak, de én B-t már legalább 10 éve nem láttam ilyen aktívnak és vidámnak és bár ismerjük egymást kamaszkorunktól kezdve, most így vén fejjel elkezdett engem becenéven hívni. Ahogy apám is nevezett. Megható volt. Furcsa, de kedves. Nagyon-nagyon kevesen hívnak ezen a néven. Szintet léptünk.

Imádom ezt a házat. És még a várost, a környéket nem is ismerem. A templomharang napközben csendes. Vasárnap délben rondán harangozik, de amúgy kussol. Jóban leszünk. :D

Szóval befejeztünk mindent, persze mindent 80x nyitottunk, zártunk, még visszamentünk, még eszünkbe jutott valami, még megnéztük... az elég stresszes B halálos higgadtsággal kezelte a dolgot, persze most nézzük meg, nem rohanunk, inkább nézzük meg, semmi se gond. De tényleg mindennel készen voltunk, csak a víz nem volt meg. Összecsomagoltunk, összesöpörtem, kicuccoltunk. Ránézek a telómra, az ingatlanos elküldte a választ, hogy hol van a vízóra helye! B: ő addig innen el nem megy, amíg nem látta, úgyhogy nézzük meg! Vissza a kecóba, hát ott biztosan nincs. Kocogtatom, kalapálom, kicsit kong. Na, nekiálltunk bontani a szuperszerszámommal, meg egy közepes kalapáccsal, meg egy rozsdás ácskapoccsal, amit a pincében találtunk. Annyira röhögtem, de annyira, de bontottuk. Nem hiszitek el! Megtaláltuk! Valami fasz betömte a lyukat, majd bevakolta az egészet. Amúgy sosem kerestem volna ott. Pedig mondták, a két szoba között...

És sajnos nem csak a vízóra helye lett meg, hanem az is, hogy innen vizesedik az egész homlokzat. Úgyhogy lementünk a pincébe, megvizsgáltuk ott is a lemenő vezetéket. ha az az, amit gondolok, akkor az egy vicc. :( Elég sírnivaló vicc, de vicc. :( Kicuccoltunk újra. Aztán ültünk a lépcsőn a ház kapujában és arról beszélgettünk, hogy hogy a fenében fogjuk kibontani a korrodált csövet, mert ezer százalék, hogy ott a baj gyökere. De pláne, hogy szerzek egy olasz-magyar-angol vízszerelőt Magyarországról Olaszországba. Váááá, kihívás!!! :D Mondtam, hogy rengeteg pénzért milyen jó sok megoldandó problémát vettem magamnak! És röhögtünk, aztán hazajöttünk a szállásra, megfürödtem, közben megsült a pizza amit akciósan vettem és akciósan vett mindenféléket raktam még rá, és elkezdtem írni a blogot, és fáradt vagyok és boldog, és csak azt érzem, hogy EZ AZ ÉLET amit szeretek.

Mennyi szépséges rozsda! :D B valami miatt egyre több dologra mondja, hogy ő azt meg akarja csinálni, bevállalja, csináljuk meg. Lehet, hogy jó hatással van rá egy másfajta kihívás az unalmas verkli helyett. Amúgy egy csomó Olasz felújítós videót néz meg követ felújítós blogokat. Csak azoknak van pénze. :D Én meg mit tehetek? Bizakodom! Nekem abból van sok. :) Holnap meg indulunk haza.

[viking84chef]

"🤣🤣🤣Múlt hétvégén sétálok a Camponában, vasárnapi apuka jön ki a Tropicariumból 3 év forma kislányával,aki keservesen zokog.

-Esztike, fejezd be a hisztit, elég volt!

-De meg akajtam szimogatni a cápát!

-A cápa nem olyan állat, elmondtam már ötvenszer, amit meg lehet simogatni, mert nagy fogai vannak és megharap!

- A kutya isz meghajap mégisz szimogatom!

-De a cápa nem úgy harap, hanem letépi a kezed meg a lábad és neked annyi, ez nem úgy megy!

-De te miéjt nem szimogattad meg?

-Mert nem akartam, mert tudom, hogy megesz!

-Jó akkoj megmondom anyának hogy jegközejebb hozzon el a Piszti, mejt ő bátoj ész nem fél ész majd megszimogatja a cápát!

-Látod kislányom, ez egy remek ötlet. Nekem is az jutott eszembe, mikor először megláttam anyád új paliját, hogy simogasson cápát etetés előtt!"