#úgy szeretlek el ne engedj!!!!!!!!!!!!!!!!!!

[whatareyoudoingwithamaserati]

stares at you with the widest and unimaginably biggest puppy eyes ever :3

istenem bébi szia!! mikor váltottál autista szemről kis kutya szemre? Szerintem ettől függetlenül olyan jóképű vagy, és állandóan kiskutya szemet kellene viselned. mint nudli! magyar bomba:3 vicciként :3 én is a saját autista szemeimmel bámullak vissza ígérem

[amit-sose-mondtam-el]

mesélnék neked a fájdalomról, ami a bennem lakik, de félek, hogy a te szíved is megszakadna

[erosnekszulettem]

Kevés dolog van amire büszke vagyok

Kevés ember van akit tisztelek és felnézek rá...

Kevesen vannak akiket szeretek akik fontosak nekem igazából teljesen őszintén csak rólad szól mindez...

Mert senki másra nem vagyok olyan büszke mint rád senki mást nem tudnék úgy "szeretni" mint téged senki sincs olyan fontos mint te és téged szeretlek a legjobban ezen a világon... megmentettél engem nem mástól nem a világtól önmagamtól és kiszabadítottál a saját magamnak állított börtönből....

Kérlek ne engedj el soha... ne küldj vissza abba a börtönbe... mert én valóban nagyon nagyon szeretlek téged...

[darknessnight]

Kezdjük az elején .

Sosem felejtem mikor először írtál mikor először mosolyogtam az üzeneteiden mikor először éreztem azt hogy a hiányod jobban fáj bárminél . Elhamarkodottnak találtuk de hamar meg is léptünk mindent amit talán nem kellett volna . Sosem voltam annyira boldog mint amikor együtt léptünk az új évbe a tűzijáték alatt csókolózva , talán soha eddigi életembe nem voltam meg annyira boldog . Féltem mi lesz ha bemutatsz a családodnak vajon mit fognak rólam mondani . Hat szerettek Enis szerettem őket .. jobban szerettem őket mint a saját családom. Egyre többet aludtam ott te egyre többet tudattad velem hogy mennyire fontos vagyok így oda költöztem . Soha de soha nem éreztem úgy mint akkor azt hittem minden tökéletes . Talán a gyerekkori traumaim miatt de sosem tudtam elhinni 200%-ban hogy szeretsz és tényleg csak engem akarsz emiatt sajnos nagyon sok volt köztünk a vita rengeteget hisztiztem amit hidd el ha lehetne vissza fordítanek de sajnos nem lehet . Bár ha tudtál volna kezelni és megertetted volna amit szerettem volna veled közölni nem lett volna belőle baj sosem . Nem akartam mást csak teged . Mindenkit eldobtam magam mellől hogy 110%-ban a tied tudjak lenni . Szinte meg fel sem fogtam hogy tényleg együtt vagyunk már csak az járt a fejembe mit adhatnek neked minek orulnel mitől lennel boldogabb . Sosem érdekelt te mit fogsz adni nekem sosem érdekelt neked mid van . Sosem felejtem mikor egyszer belazasodtal és egész éjjel fent voltam vizesruhaztam a fejed és mikor anyukad csak annyit mondott ne sírj jobban lesz . Jobban feltettelek az eletemnel jobban szerettelek bárkinél .

Aztan elkezdődtek közöttünk a veszekedések talán nem tett jót hogy sokan voltak körülöttünk általában sosem voltunk kettesbe csak mikor aludtunk azt sem mindig . Sokszor elmentel el sem mondtad hova csak eltuntel aztán én voltam a hibás ha túl reagáltam bár lehet ebben hibáztam . Mindig le tudtad annyival hogy “ha a haverjaimmal vagyok nem fogok irosgalni” igazából nem is vártam el én néha néha egy minden Okes, vagy rendben vagyok ,nemsokara megyek , szeretlek, xy al vagyok itt és ott majd érkezem üzenetre vágytam csak. Akármit mondtam sosem akartam veled veszekedni . Csak szerettem volna hogy megérts . Talán itt kezdődtek közöttünk a problémák hogy ebben sosem egyeztünk .

Életem legnagyobb hibáját elkövetve olyan embernek beszéltem ŐSZINTÉN az érzéseimrol és higy szerintem sokat változtal aki teljesen félreértett engem és óriási nagy veszekedés történt . Nem hazudtam mégis alig hittel nekem . Megértem . Aznap este mikor kitört a balhé és éjszaka oda jöttél kocsival sírva konyorogtem hogy HIGYJ nekem talán hittel is . Aztán azt hittem minden rendbe jön bár nem engedtek többet a szüleid hogy ott legyek mert ok nem hittek nekem . Pár napot harcoltunk és akkor éreztem igazán mikor egymás karjaiban zokogtunk hogy sosem veszítelek el istenem veled akarom leélni az életem . Aztán talán már azért is mert éreztem hogy szerintem frladtad egyre kevesebbet írtál én pedig egyre többet zaklattalak mert nem értettem mi történik . Aztán egy nap csak kaptam egy üzenetet hogy sajnálod de neked ez így nem megy akármennyire szeretsz el kell engedj . Sosem szerettél úgy ahogy én teged hiszen sosem engedtem volna el . Én sem tettem volna soha . Ezer alkalmam lett volna hogy azt mondjam vége néha nagyon undorító dolgokat vagtal hozzam de én mégis maradtam . Előtérbe helyeztelek mindenki elé . Na tudod ez az igaz szeretet . Mindenem neked adtam sosem nyíltam meg meg úgy ahogy neked . Szakítottal szépen lassan toroltel tiltottal mindenhonnan . Azt hittem sosem elem túl bántottam magam meg akartam halni és el is követtem mindent h megtörténjen . Tudtam rólad mindent hiszen néha azért teis rossz emberekbe bízol meg . Minden este sírva feküdtem le remélve hogy talán rájössz hogy nem megy neked nélkülem . Aztán a haverod szólt h lett neked más .. tudtam kikkel kavarsz azt is kinek mit írsz amit elmondtal a haverodnak én tudtam és jobban gyilkoltam magam ..talán 3-4 hét telt el a szakításunk után és olyat tudtál mondani hogy “szerelmes vagy” én a mai napig nem tudok másra nezni pedig már 4honap telt eel 😊 szerintem sosem szerettél úgy ahigy én .

4honap hosszú idő mióta vége de ma már talán haragga vált az a sok sírás önpusztítás amit miattad tettem . Néha meg szembe jutsz sott de mar nem sírok minden este nem te vagy az első gondolatom és már az utolsó se nap végén .Kezdtem idővel megérteni hogy sosem kellettem neked úgy ahogy te nekem . Sose felejts el hogy én voltam melletted akármi rossz dolog történt veled minden pénzem neked adtam volna és adtam is akármi volt . Idővel kezdtem rájönni hogy sosem becsültél meg . Amikor nem sikerült a jogsi én melletted voltam míg az egész családod lenézett emlékszel ? Emlékszel hogy cdak annyit mondtam nem baj ügyes voltál majd legközelebb sikerül ? Emlékszel hogy míg nem volt jogsid a hóviharban az esőben a szélben bárhova el sétáltam veled ? Emlékszel ki volt melletted ki mondta azt hogy ha elkapnak mert jogsi nélkül mész majd én elviszem a balhét ? Emlékszel ezekre a dolgokra ? Emlékszel hogy bármit megvettem neked sosem vártam hogy te is vegyél valamit? Emlékszel amikor úgy beszéltél velem mint egy kutyával és azt mondtad higy “már értem miért vert meg az előző csavod “ emlékszel hogy akkor id MARADTAM és nem hagytalak egyedül? Emlékszel hogy hányszor alaztam meg saját magam hogy ne veszekedjunk ? Emlékszel hogy sirtunk és hogy oleltel mikor utoljára találkoztunk? Emlékszel hogy nem birtuk egymást elengedni? Hat ha te nem is én emlékszem . Hibáztam nagyon sokat hazudnek ha azt mondanám hogy nem . De mindennél jobban szerettelek és bármit megtettem volna érted ? Kezd bennem minden haragga válni és kezdek rájönni ki is vagy te valójában egy nagy gyerek aki meg nagyon sokat fog nozni mire rájön hogy volt aki szerette igazán .de az a baj senki nem ismeri azt az oldalad amit én . De sosem fogom megbocsajtani amit tettel sosem fogom elfelejteni mi lett velem utannad . Reggelig tudnám a sorokat írni de lezárom annyival hogy remelem tudod szebbet jobbat találhatsz és találtál is de aki ennyi mindent megtett volna érted soha nem fogsz . Szar ember vagy és sosem érdemeltel meg igazán remelem idővel be látod .

M🤏🏾

[zs-15]

Te jelented számomra az életet, az egész világot. Életem... Így foglak hívni ezután. Mert jól tükrözi mekkora kincs vagy a szívemben. Szeretlek teljes szívemből. Úgy Istenigazán, nagyon. Ha elveszítelek nem tudom hova fogok kilyukadni… De csak lefele mehetek nélküled. Azt hiszem elfelejtettem valamit.. SZERETLEK! Nekem a kicsi dolgok is nagyot jelentenek veled. Például nagyon nagyon szeretem, mikor minden hívásnál hallom hogy na jooo reggelt. Mikor mosolyogsz, olyan mintha csak miattam mosolyognál, és csak én tettelek volna boldoggá, mikor azt mondod ,,szeretlek" érzem, hogy teljes őszinteséggel mondtad. Mikor beszélünk a szívem is másképp dobban, tudom a legjobb emberrel vagyok, és biztonságban érzem magam. Légy mellettem, felettem, alattam, előttem és mögöttem. Töltsd ki a fölösleges teret! Ha hozzád bújók, bújj vissza! És kérlek, ha csókollak, csókolj vissza! Ha az ajkam a tiedhez ér, lepődj meg. Képzeld én mindig meglepődnék. Húzz magadhoz úgy, hogy egy porszem se férjen közénk, és szorítsuk ki a világ gondjait is. Hidd el, akárhol érsz hozzám a hideg futkos a hátamon, és akkor is, amikor én érek hozzád. Ölelj, csókolj, sose engedj el és én ígérem, veled maradok. Zúdítsd rám minden bajod, minden fájdalmad, minden problémád. Érezni akarom, hogy számítok neked, hogy bízol bennem, hogy kellek. Téged választalak mert tudom hogy te is ezt tennéd. Kimondhatatlan jól van, ami van. A szeretetem messze is elér hozzàd. Minden puszim és csókom elér. Bárhol légy és bárhol leszel mindig várok rád, te pedig tudom, hogy jössz. Mikor hallom a zenét amit esténként énekelsz vagy hallom a playlisted végem van... Nem érdekel min megyünk majd keresztül, csak szorosan fogd a kezemet és soha de soha ne engedd el. Benned meg találtam mindent, amire eddig szükségem volt. Képtelen lennék valaha is elengedni téged. Nélküled értelmét vesztené minden. Te vagy a boldogságom. Te vagy az egész életem. Teljesen megérintetted a szívemet. Nem is volt kedvenc színem, ameddig nem láttam a szemeidet.. így van ez, ha az embernek megtetszik valaki. Az egyik pillanatban még nem létezik, aztán hirtelen betölt mindent, akár akarod akár nem. Megláttam a szemeidben azt a világot, amiben élni akarok. Nem túlzok, ha azt mondom te vagy a mindenem. Nem csak hogy meghalnék érted, hanem élnék is, hisz az sokkal nehezebb. Te vagy minden ami a boldogságomhoz kell, a támaszom és a másik felem. Melletted érzem magam teljesnek, melletted kiteljesedek. A nap 24 órájában rád gondolok, folyton a fejemben vagy. Megmérgeztél, kibaszott szerelmes vagyok beléd. Még mindig tisztán emlékszem amikor először megláttalak. És kérlek Maradj velem örökre..

[sizzlingpersonskeletonpie]

Gyere bánat ★

Miért vagy a saját boldogságod meggátlója, megbántódva?

Tedd fel a kérdést önmagadnak:

Mit kezdjek ennyi szabadsággal?

Ki érthetne jobban téged, mint saját magadat?

Túl sok lélek szorult egy testbe

Ölj meg párat, ami beléd-fáradt

Olyan jó lenne

Néha nem érezni semmit sem

Gyere ide bánat

Téged most már

Ismerlek, átölellek

Valami hiányzik, mit bennem hagytál

Úgy szeretlek, el ne engedj

Hagyj bennem ürességet, hogy feltölthessem

Mindenki csak a saját szintjén

Képes téged megérteni

Ne várd, mit érzel – azt más is érzi

Eljött az ideje elengedni

Ameddig fáj

Nekem addig biztos van dolgom

Ha már nem fáj

A problémát én megoldom

Megváltottál

A súlyt, mit viszek,

Leadom

Tagadni kár

Te vagy az én problémám

/LEANDER KILLS/

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

[tejeskavereggelhatkor]

Figyelj.

Ne engedj el.

Pillanatnyilag lehetek egy bunkó fasz, de kérlek, bocsájtsd meg.

Nem szándékos.

Ha már azt mondtam, szeretlek, akkor az úgy is van. Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan fejezzem ki a szeretetet.

Adj időt.

Majd megpróbálom jobbá tenni.

De kérlek, ha te is szeretsz, emiatt ne engedj el. Bízz bennem.

[iamthedevilestfairy]

Kedves Naplóm

Ha rám gondolsz

Ha megcsókolsz

Ha megbántasz, mosolyoddal kárpótolsz

Ha már nincs tovább

Ha nincs már több

Egy lap őrzi emlékül mit is rejt a könny

Egy könny, egy könyvbe zárva

Mint a rab ki nem szabad, de jóra várva száll

Nem kell tanár a szív nyelvén

Ért aki érez, én miért ne tenném?

Várj, csak egy pillanat,

Amíg végig simítom az arcodat

Gyere ülj ide mellém, hadd súgjak valamit

A kapocs közöttünk mi kettőnket alakít

Nem kell más, nem érdekel senki

Tőlem Téged senki nem tud elvenni

Hogy veled maradok-e? Tudod a választ...

Amíg csak élek neked mindig nyújtom a támaszt

Itt vagy mellettem, más nem számít

Lelkem egy szikla, de szemed meglágyít

Ha elmennél, nem lenne értelme

Folytatni többé nem kelnék életre!

…

Ha látlak kiráz a hideg, de félek

Hogy elmész, maradj itt ennyire kérlek

Ne menj el vigyázok mindig rád,

Én fogom a kezed ha rossz útra lépsz

Ha rám gondolsz

Ha megcsókolsz

Ha megbántasz, mosolyoddal kárpótolsz

Ha már nincs tovább

Ha nincs már több

Egy lap őrzi emlékül mit is rejt a könny

Hozzád fordulok kedves kis naplóm

Látom nem érted, hogy miért vagyok padlón

Az életem angyali hangját hallom

Mindig látom, ahogy kilép az ajtón

Ő az első szó, ő az utolsó

Mikor felkelek reggel, és a fejem lehajtom

Ő az egyetlen érték, és összes jó

Kinek emlékét őrzöm, és meg is tartom

S ha egyszer majd elmúlnak az írós napjaim

Ő marad a nyom, naplóm lapjain

Hozzá szólt millió szerelmes balladám

Dalban mondanám, ha tudnám, bár hallaná

Betelt száz lapom, hogy leírtam bánatom

Várom a napot mikor újra láthatom... hm...

Mikor újra láthatom...

Már években számolom, a múlt olyan csalóka,

De már boldogan írhatok a kedves kis naplómba

Mert végre itt vagy! Kérlek ne engedj!

Élni szeretnék, de nélküled nem megy!

Ölellek erősen, hogy a magányt megfojtsam

Vigyázz rám kérlek, nehogy elrontsam

Bújj mellém, jó így, csak összefonódva

Védjük kis világunk a világtól óvva

Ha rám gondolsz

Ha megcsókolsz

Ha megbántasz, mosolyoddal kárpótolsz

Ha már nincs tovább

Ha nincs már több

Egy lap őrzi emlékül mit is rejt a könny

Ez a naplóm, én vagyok, a lapokat kitépném

Csak ott legyek veled, és tudd hogy miért én

Átadom neked, ez volt a rejtekem

Rejtőzz most jól ott benne el velem

Most nem vagy itt nekem,

Egy olyan scrác vagy kit a magány képzel el?

Nem!!! Érzem, ahogy hozzám érsz gyengéden

Mosolyogsz rám, nem felejtem el, ezt még nem

Ettől nem féltem, azóta sem bánom

Megérte évekig téged megvárnom

Megfogadtad, amit eddig még senki sem

Hogy sokáig mellettem, neked elhiszem

Benned még megbízom, megbízhatsz bennem is

Azt hogy szeretlek, elmondhatnám szebben is

Ne félj kérlek, én már nem hagylak el téged

Ha lankad az érzés, a gondolat eltéved

Úgy vagyok veled, más nem is jut eszembe

Te engem szeretsz, és nem kell más nekem se

Én őrködök feletted, minden nap várlak

Megnyugodhatsz, mert a szívembe zárlak

Szeretlek... emlékszem, te mondtad

Hiszem, hogy szeretsz, a láng újra belobbant

Tudom az érzések bennünk még így élnek

Mondd, hogy nem álmodtam! Kérlek ígérd meg!

[amit-sose-mondtam-el]

Nem tudom mit kell olyankor tenni, amikor mindketten fuldoklunk a saját fájdalmunk óceánjában.

[keremvisszaaszarnyaim01-blog]

Szeretlek úgy ahogy senki mást, szeretlek bármi bánt, szeretlek mérgesen, szeretlek szomorúan, szeretlek vidáman, szeretem amit csinálsz, szeretem a szemeid, szeretem a szád, szeretem mindenedet, szeretem a hangodat, szeretem amikor hozzám szólsz, bármit mondasz, szeretem az érintésed, szeretem a válaszaidat.

Nagyon Szeretlek és nagyon szeretném ha mindig, mindenhol csak az én kezemet fognád. Szeretném azt kérni hogy soha ne engedj el és szeress úgy ahogy senki mást. ❤

[elcseszettember]

Ma találkoztam valakivel, valakivel, aki valami olyasmit tett, hogy ameddig élek, mindig emlékezni fogok rá és erre a napra is. Ez a valaki egy 5 éves kisfiú. Úgy hozta az élet, hogy várakoztunk, ő az édesanyjával, én az ismerősömmel. Közben beszélgettünk, én az ismerősömmel, ő az édesanyjával. Egyszercsak meglepő dolog történt, a kisfiú odafordult hozzám és azt mondta: Megengeded, hogy megismerjelek? Szeretnélek megismerni. Meglepődtem ezen a kérésen, olyannyira, hogy csak egy fojtott hangon kipréselt: persze volt a válaszom. Ahogy ránéztem, azonnal tudtam, ő nem lát engem. Legalább negyed órája ültünk egymás mellett, de addig észre sem vettem, hogy ki van mellettem, annyira elmélyülten beszélgettem a régen látott ismerőssel.

Elmosolyodtam és megismételtem: Persze, ha szeretnéd szívesen megismerkednék én is veled. Ő is elmosolyodott és azt mondta: köszönöm, szeretném. Eddig csak filmeken láttam, hogy ilyenkor mit szoktak tenni. Felém nyújtotta a két kis kezét én pedig, közel hajoltam hozzá. Kis puha ujjacskái, nagyon finom mozdulatokkal elindultak az arcomon, és közben mosolygott és mosolyogtam én is. Mosolyogtam, de közben eleredtek a könnyeim és nem sikerült visszafojtani. De ő tudta, mi történik. Édes hangon megszólalt: Ne sírj, ez nekem nem fáj. Megkérdeztem tőle, honnan tudja, miért sírok. Érzem. Tudom, hogy azért sírsz, mert sajnálsz.- Válaszolta. Nem sajnállak, hanem csodállak. - Mondtam. Erre nem szólt semmit, csak még szebben mosolygott és közben, a kis ujjacskái az arcomat fürkészték. Úgy éreztem, hogy simogat, soha nem volt hasonló érzésem, mintha minden kis sejtje érezhető lett volna. Egyszercsak megszólal: Te szép vagy és kedves. Ekkor felnevettem: Kicsikém, te egy tündér vagy, de én nem vagyok szép, inkább csak olyan átlagos, …..de lehet, még az sem. Hogy kedves, hát….itt is elbizonytalanodtam…mondjuk, igen, általában az vagyok.

Összeráncolta a kis homlokát és határozottan közölte: De igen, szép vagy. Én látom, hogy az vagy! Ekkor eszembe villant, hogy miért mondok ellent neki, amikor az előbb nagyon alaposan „megnézett”, és ha ő ezt látta, ha ilyennek látott, akkor miért vonom kétségbe azt, amit „látott”, hogy jövök ahhoz, hogy azt mondjam neki, nem lát jól. Hirtelen elszégyelltem magam, és azt mondtam neki: Bocsáss meg, jól láttad, szép vagyok. Erre a kis büszke mosolya elöntötte az arcocskáját és határozottan kijelentette: Mondtam, jól látok. A szívem a torkomban dobogott és megkérdeztem tőle, megfoghatom-e a kezét. Igen, válaszolta és mosolyogva nyújtotta is felém. Megfogtam azt a két csodálatos kis kezet, mondtam, az arcomra fogom tenni, hogy nézze meg mégegyszer. Ismét elindultak a kis ujjai, mosolygott miközben azt mondta: Most már nem sírsz. És úgy simogatta végig az arcomat, ahogyan csak azok tudják, akik igazán, őszintén szeretnek. Megszólalt: Szoktál szomorú lenni? Igen, néha szoktam, - válaszoltam. Erre megkérdezi: És olyankor mindig sírsz? Nem, nem mindig. – felelem. Azt mondja: És amikor sírsz, akkor fáj a szemed is vagy csak ott belül valami? Általában csak ott belül valami, de ha nagyon sokat sírok, akkor a szemem is szokott. – válaszoltam. Látom, hogy gondolkodik, mindeközben a két kis kezével, közrefogta a fejem. Ismét megszólal: És melyik fáj jobban? Ami ott belül fáj. – válaszolok. Erre ő: Tudod, hogy mi az? Mondom: Gondolom…. én léleknek hívom. Azt mondja: Igen, az. Ekkor azt éreztem, hogy egy 70 éves ember bölcsességével beszél hozzám…..Az fáj a legjobban. Tudom, most szeretnéd megkérdezni, milyen érzés, hogy nem úgy látok, ahogyan te. Nekem nem rossz, mert én nem emlékszem arra az időre, amikor még láttam. Lehet, hogy így sokkal szebb dolgokat látok és tudod, - ekkor egészen közel hajolt hozzám és suttogva mondta- látom az angyalkákat is. Én is suttogva kérdeztem: És ők milyenek? Ő komolyan válaszolt: Mindig kedvesek, de nem mindig mosolyognak. Erre megkérdeztem: Haragudni is szoktak? Azt mondja: Nem, nem haragszanak, ők nem olyanok, ők nem is tudnak haragudni. Csak tudod, néha nagyon sok a dolguk.

Elmosolyodtam, és Ő is. Szép lehet az a világ, amit te látsz. –mondom. Olyan, mint amilyennek elképzelem. – feleli. Amikor akarom, akkor nagyon szép, de van, amikor nem annyira. Van, amikor néha szomorú vagyok, mert nem tudok elképzelni valamit. Például a tegnap anya mondta, hogy a kardigánja lila. A lilát nem tudom elképzelni és az nagyon bánt. Megkérdeztem, ismeri-e a virágokat. Igennel válaszolt. Nagyon sokat ismer. Tavasszal és nyáron is mindig nézegeti. Kérdeztem, hogy van-e közötte, apró és nagyon puha, bársonyos, amelyiknek ibolya a neve. Azt mondja igen, arra jól emlékszik, az nagyon szép. – elmosolyodott. Na, látod, olyan a lila.- mondtam. Láttam, hogy nagyon töri a kis eszét. Egyszercsak elmosolyodott és azt mondja: Köszönöm szépen, hogy megmutattad nekem a lilát, már tudom, hogy milyen. Ekkor édesanyja felé fordult és azt mondja: Anya, szép a kardigánod. Sajnos el kellett köszönnöm újdonsült kis barátomtól.Kértem tőle, engedje meg, hogy búcsúzóul adjak neki egy puszit. Odahajoltam és megpusziltam. Ő pedig két kis karjával átölelte a nyakamat és a fülembe súgta: Szeretlek. Erre ismét eleredtek a könnyeim, pedig minden létező erőmet összeszedtem, de nem tudtam visszatartani és csak annyit sikerült mondani: Én is szeretlek. Mosolygott és búcsúzóul mégegyszer megsimogatta az arcomat…….És, hogy mennyi mindent tanított nekem ez a kis ember, azt el sem tudom mondani. Úgy éreztem, hogy egészen más ember lettem. Másképpen látom a világot, mint ahogyan a reggel láttam. És mostmár tudom, ha nem mindig olyan szép valami, akkor lehunyom a szemem és szépnek képzelem, és akkor, az én világomban azonnal széppé változik……. Mindannyian élhetünk egy szebb világban…….. ha megtanuljuk elképzelni."

[elda-mcl]

Eldarya 24. epizód

Összegyűjtöttem Nektek minden fontos infót az epizóddal kapcsolatban.

Helyes válaszok (csak azok, amik számítanak a kép megszerzéséhez, vagy az esélymérőhöz (ha nem szerepel itt párbeszéd, akkor ott minden válasz semleges):

Nevra:

A. (Viszonozom az ölelését) +5 B. Hé-hé! Ne érj hozzám! -5 C. Nevra.. (Megnyugtat a jelenléte) /

Nevra: Őszinte leszek, a fordítás nem egyszerű feladat...

A. Hozd ki magadból a legjobbat! +5 B. Sajnálom, nem gondoltam, hogy Sheitan éles fogai ennyire megrongálják majd. / C. Kár, hogy Sheitan kárt okozott benne. -5

Nevra: Semmin nem változtatna, már megtörtént.

A. Tudom, de kiráz a hideg ettől, hogy választani kell. / B. Nem tudhatjuk, talán a sárkányok képesek megváltoztatni a múltat. -5 C. M��g ha meg is változtathatnánk a múltat, nem tudnék megbírkózni egy ilyen döntéssel. +5

Nevra: Szerintem kedvel téged.

A. Megijesztettél! Tényleg azt hiszed, hogy kedvel? / B. Én is kedvelem őt! +5 C. Annál jobb, ezentúl nem félek akkor, hogy megharap. -5

A. Én is szeretlek, Nevra.. +5 B. Te is megnyerted a szívemet, Nevra.. / C. Ne mondj már ilyeneket, elpirulok.. -5

A. Nevra, állj! +5 vagy / B. Nevra, nem vagyok most ilyen hangulatban, aggódom a próbatételek miatt. ?

Ha az A-t választod:

Nevra: Személy szerint úgy gondolom, hogy ez csak izgalmasabbá teszi.

A. Egyetértek, de most nem akarok kockáztatni. +5 vagy / B. Sajnálom, nekem nincsenek ilyen vágyaim. ?

A. Milyen gyönyörű hang.. +5 vagy / B. (Fütyörészek Nevrával) -5

Valkyon:

Valkyon: Nem szeretnék beszélni róla...

A. Ahogy érzed, itt vagyok, ha szükséged lenne valakire. +5 B. Valkyon, gyerünk... tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem. -5 C. Biztos? Nem akarlak erőltetni, de nagyon sápadt vagy. /

Valkyon: Szóval igen, jobban érzem magam.

A. Megnyugodtam, nagyon aggódtam érted. +5 B. Szuper, folytathatjuk a tesztet. -5 C. Ne hezitálj, ha újra rosszul leszel, csak szólj. /

Ha az A-t választottad:

Valkyon: Köszönöm, nagyon figyelmes vagy.

A. Ez természetes, nagyra értékellek. ? B. Ez természetes, szeretlek Valkyon. +5

A. (Szeretetteljesen rámosolygok) +5 B. (Átölelem Valkyont) /

A. Ha ilyen állapotban vagy, jobb lesz, ha elmész. -5 B. Nem akarom, hogy miattam kockáztasd az életedet! +5 vagy / C. Imádni való vagy! +5 vagy /

Valkyon: Katicabogarakat keresek.

A. Nem azt kérte Leiftan, hogy összetevőket keress? ? B. Floppy számára? +10 C. Segítsek? ?

Valkyon: Amit átéltél a sárkányokkal.. még mindig látom a kétségbeesést az arcodon amikor visszatérnek az emlékeid.

A. Jól vagyok, biztosíthatlak. -5 B. Ez nem könnyű.. +5 C. Nem akarok erről beszélni. /

A. (Megkérdezem, hogy látta-e Ezarelt és Taenmilt) +5 vagy / B. Mit csinálsz? ?

Valkyon: Tudom, hogy most el vagy veszve az izgatottság és a félelem között, hogy végre megkapod a válaszaidat.. de én itt vagyok, nem engedlek el.

A. Valkyon, köszönöm, hogy velem vagy. / B. Sose engedj el! Hallottad, soha! +5 C. Engedj Valkyon... különben szétesek. -5

Ezarel:

Ezarel: Hé, ki az? Miss-figyelmeztetés-nélkül-elmegyek-hogy-visszatérjek-amnéziával-néhány nap múlva?

A. Oh, és itt van Mr-nem-tudok-már-több-viccet-kitalálni? / B. Komolyan? (Forgattam a szemeim) -5 C. Keress egy új becenevet, ez túl rövid! +5

A. Segítsek? +5 vagy / B. Mi történt? /

A. Érezni akartam az ajkaidat az enyémen. +5 B. Boldogtalan vagy? / C. Hiányzol, miért nincs rám időd soha? -5

A. (Átöleltem) +5 B. Amíg te mellettem vagy, biztosan nem történik velem semmi rossz. / C. Egyébként sem megyek el. -5

Ezarel: Van ez az imádni való szokásod, ha kötődsz egy helyhez, odamész lenyugodni.

A. Szerinted ez imádni való? +5 B. Szerinted ennyire kiszámítható vagyok? -5 C. Olyan jól ismersz engem, Ezarel... /

Ezarel: Lehet hogy ez hülyén hangzik, de tedd azt, amit a szíved diktál.

A. És ha semmit sem diktál? / B. Az a baj, hogy nem tudom, mit diktál. +5 C. Ez nem sokat segít, de köszi. -5

Leiftan:

Leiftan: Mit?

A. Hogy veled tölthessek egy kis időt. / B. Élvezni a barátomat.. +5

Leiftan: Hallottalak veszekedni Ewelinnel, és miután megbeszéltem vele, eljöttem megnézi, hogy érzed magad.

A. Egyáltalán nem vagyok jól! (Küzdöttem a könnyeimmel) +5 B. Én... jól vagyok. -5 C. Mint ahogy láthatod, nem vagyok túl jól. /

Leiftan: Semmi különös, egyszerűen megtisztítom a környezetet, hogy a rituálénk a legjobb körülmények között menjen végbe.

A. Olyan óvintézkedéseket teszel, hogy az valami csodálatos. +5 B. Értem, segítsek? / C. Kétlem, hogy a só megtisztítaná a területet. -5

Leiftan: Nincs jó válasz, csakis amit a szíved diktál.

A. Leiftan... (Kirántott a sötét gondolataimból) / B. Talán a szívem nem áll rá készen? -5 C. Félek, hogy a szívem nem lesz képes választani. +5

Leiftan: Később találkozunk.

A. Rendben! Sok szerencsét. / B. Nem probléma, csak hiányzol, jó lenne több időt együtt tölteni. +5 C. Valóban vagy mindenkinek ezt mondod? -5

Egyéb párbeszédek:

Ethel vagy Kappa mester

A. Halottnak kellene lenned -> Nincs illusztráció B. Nagyon sajnálom! -> Illusztráció C. Ez egy rémálom, ez lehetetlen! -> Nincs illusztráció

Naytili:

A. [Neved].. -> Nincs illusztráció B. Leiftan... -> Illusztráció

Yvoni:

A. (Bocsánatot kérek) -> Illusztráció B. (Csendben maradok és elfordulok) -> Nincs illusztráció C. Nem tehettem érted semmit. -> Nincs illusztráció 

Alajea:

A. És le vagyok nyűgözve. / B. Akkor nem kéne visszafognod az erőfeszítést. -5 C. És ezt a sikert magadnak és az akaratodnak köszönheted. +5

Alajea: Még mindig alig hiszem el, hogy láttuk az Orákulumot tegnap!

A. Sosem láttad még ezelőtt? B. Számomra már kezd általánossá válni, nem kéne így túlpörögnöd. -5 C. Én mindig feldúlt vagyok, ha látom őt. +5

Colaia:

Colaia: Alajea azt mondta, segítőkész vagy.

A. Segítőkész vagyok azokkal, akik kedvesek velem. -5 B. Úgy érzem, zavarlak.. / C. Ha szeretnéd, persze! Csak nem akartam rád erőltetni magamat. +5

Colaia: Itt van a darabod.

A. Jó sok időbe telt, mire visszaértél. -5 B. Örülök, hogy jól vagy! +5 C. Komolyan? Ez nagyszerű! /

Kero:

Kero: Elfoglalt vagyok, de talán túlságosan szét vagyok esve, haha!

A. Teljesen megértem. +5 B. Jobban kellene koncentrálnod. / C. Jobban kellene akarnod, drága Kero! -5

Kero: Nem számít mit akar mondani, a megjegyzései túl bántóak voltak ahhoz, hogy toleráljam!

A. Kero, engedj beszélni Ewelinnel. / B. (Nem mondok semmit) / C. Kero, törődj a magad dolgával! -5

Fafnir:

Fafnir: Mit tennél?

A. Én... én nem tudom! -> Nincs illusztráció B. Te egy szörnyeget vagy! -> Illusztráció

A. Ha visszamehetnék az időben, Ethelt menteném meg. B. Ha visszamehetnék az időben, Kappa mestert menteném meg. C. Egyikük sem érdemelte meg a halált, feláldoznám magamat értük! -> Illusztráció  

Ewelin:

Ewelin: El kell mennünk.

A. Én senkit se tartok vissza, Ewelin. -5 B. Hát menj, nem tartalak vissza. -10 C. Nem akarod megváltoztatni a beszédedet egy kicsit? Már kezd unalmas lenni, hogy ezt ismételgeted. -15

Ewelin: A környezet gyakran felelős a migrénért.

A. Örülnél, mi? -5 B. (Inkább nem fűztem hozzá semmit) /

Ewelin: Azért jöttél, hogy meggyőződj róla, hogy elmegy?

A. Sajnálok mindent, amit mondtam. / B. Maradj még egy kicsit, kérlek. +5 C. Nem, nem ezért. -5

A. Egy kivételes személy vagy, Ewelin. +10 B. Egy értékes barát vagy, Ewelin. +15 C. Egy csodálatos nővér vagy, Ewelin. +5

Illusztrációk (mindkettő kép megszerezhető):

[the-storm-is-my-relax]

Kismosoly

Boldognak látszom. Igazából az is vagyok, mert minden helyzetben tudok valaminek örülni. Ha semmim sincs, ha mindenem van, én mindenféleképpen nevetni fogok. Mert kell. Nem azért, hogy másoknak megfeleljek ezzel, hanem mert ÉN most élek és nem fogok senki miatt rosszkedvű lenni. Igen, van mikor előjön a rosszkedvem, de nézd, túl vagyok rajta! Múlandó vagyok, ezért kezelj is úgy mintha minden nap az utolsó lenne mellettem. Nevess rám és én is visszamosolygok rád. Aztán szeress és én viszont szeretlek. Utána tarts meg és ne engedj el,tarts szorosan, mert kicsúszhatok a kezeid közül.

És akkor elmúlok majd, mert múlandó vagyok.

[veszekedni-a-csenddel-blog]

Na..

Most van az hogy nem nekem kell futnom utánad hanem neked kell küzdened értem. Hogy belefáradtam e? Igen .. eléggé. Elegem van abból, hogy nem vagy képes értékelni azt amid van. Legalább engem értékeltél volna de nem .. minek is értékelni azt az embert aki szívből szeret, aki nem csak kihasználni akar, aki bizalommal fordul feléd, aki nem hazudik, aki mindig neked akar jót, aki mindig veled akar lenni, akiben megbízhataz és aki hű hozzád. Minek is értékelni ? Jobban esik neked ha valaki átbasz, megcsal, hazudik, a titkokat amiket bizalmasan mondtál el neki szétkürtöli és aki csak dugni akar .. Ne akkor kérj bocsánatot meg esélyt mikor otthon fekszel és úgy érzed nincs hova tovább.. ne akkor akarj engem mikor nincs "valakid".. akkor akarj mikor "én" kellek és ha én kellek becsülj meg , ha megbecsülsz szeretlek , ha összeveszünk akkor küzdj értem, ha küzdessz értem ne otthonról a telót nyomkodva snapes 0:00 ás képet küldj "bárcsak.." felirattal , hanem hívj fel, találkozzunk és mond el azt amit leírni letudsz regényekbe ha tartasz annyira hogy regényt írj. De ha nem akarsz tényleg szívből szeretni akkor hagyj , engedj el mert nekem sincs szükségem egy olyan valakire vagy kapcsolatra ahol te a másiknak nem tudsz ígéreted mondani és feltérképezni a tetteidet valamint elmondani azt amiben változtatnod kell.. Többet leszek veled, többet beszélünk, jobban foglak szeretni, nem okozok neked csalódást, empatikus leszek és nem akarom hogy egy pillanatra is meginogjon a belém vetett hited és bizalmad és ehez kapcsolódóan nem teszek olyat ami neked fáj. De ha ezt nem tudod elmondani akkor felejtsük el az egészet mert ezek szerint nem fogod fel miért is írtam ezt ki kedvesem. Ha pedig nem akarsz változtatni..? Egyszerű.. csinálj mégtöbb ilyen dolgot mint ma .. vagy keresgélj vagy csak ülj a seggeden és várd a kanos szőkehercegeket akik arra sem méltatnak majd hogy egy ilyet kiírjanak neked ! :) ❤️ De tudom még mindig szeretsz..

[rosier666-blog]

Szeretnék könnycsepp lenni, a szemedben megszületni, végigfolyni az arcodon, és meghalni az ajkadon. Mikor rád gondolok, megremeg a lelkem, ilyenkor úgy érzem, bilincsben a testem. Mindig itt vagy velem, mégis oly távol, csak én tudom, hogy mennyire hiányzol. Minden vágyam együtt lenni veled, csókolni a szád, nézni a szemed. Szeretnélek úgy, ahogy csak lehet, érted tenném, és mindig csak Veled. Úgy szeretnék sokszor vándor felhő lenni, suttogó széllel, hozzád elrepülni. Mióta megismertelek, azóta szeretlek, rabul ejtett ragyogása csillogó szemednek. Van egy álmom, amelyben a legfontosabb szerepet Neked szánom. Te vagy az egyetlen ki örömöt okoz, nélküled az életem egy bezárt doboz. Sohase gondoltam, hogy ilyen szép az élet, mióta ismerlek csak azóta élek. Nézz a szemembe és a szívembe látsz. Ölelj magadhoz, hogy ne múljon a varázs. Fogd meg a kezem és ne engedj el soha, te vagy az életemben a legnagyobb csoda. Soha nem feledd, nem vagy egyedül, minden gondolatom Hozzád menekül. Álmaimban rólad álmodom és mindazokról a dolgokról, amit együtt tehetnénk. Nemrég valami történt velem, a legcsodálatosabb dolog, egy álom, amelyik valóra vált, azon a napon, amikor elkezdtünk beszélni.

[helyzetkomikum]

Minden( III.rész)

-         Úristen! –riadok fel, és amint ezt kimondom ki is esek, a meleg fészekből, amit összeálmodtunk mi ketten. -          Mi történt? –kérdezi, még csukott szemmel, majd megtörli mandula szemeit, és elneveti magát. -          Ne nevess, ki! –rivallom- Ez cseppet sem vicces. Mit tettünk? Most nézd meg… Mit csinálunk? -         Reggelit? –folytatja a komolytalanságot, de most már én is nevetek, vele együtt. -         Zűrt, és pirítóst. Azt csinálunk. Nagyon nagy hiba volt, a tegnap este. Óriási baklövés, de nem követhetjük el megint… Engem eljegyeztek –hajtom le a fejem, és a csillogó kis ékszerre mutatok a bal gyűrűsujjamon. -         Tudom, hallottam hírét. De nem érdekel! Két hete, hogy a gyűrű felkerült az ujjamra, én pedig igent mondtam. Más nem is jutott eszembe. Olyan kapcsolatunk van, amiben a „nem” szócskát lassan elfelejtettük. Legalábbis én, egész biztosan. Soha, ehhez fogható kapcsolatom nem volt, és amennyire újdonságként hatott elsőre, annyira beleszoktam az életvitelbe. Senki nem lát bele a mi kis titkos életünkbe, hogy mi is zajlik igazán a falak mögött, mert kívülről nézve ugyan olyan pár vagyunk, mint száz, meg százezer. Azonban, korántsem ez a helyzet, ha csak kettesben vagyunk. A bizalom köré felépítettünk egy létformát, ahol én azzá válhattam, nyíltan és korlátok nélkül, aki mindvégig voltam, csak senki nem tudta előhozni belőlem. Különleges kapcsolat, ami lassan átfordult szerelembe, majd ez lett belőle. Jegygyűrű. -         Muszáj, hogy érdekeljen! Szeretem! És nem tudom elengedni, és ő sem fog –hozom tudtára, a nyilvánvalót, és a sírás kerülget. -         Engem is szeretsz! Ne is tagadd le, tudom, hogy mit érzel! Mit ad neked, amit én nem tudtam, mond? -         Nem értheted, de nem is kell neked megmagyaráznom semmit. Szeretlek, de már nem úgy, ahogy régen. Megváltoztam. Tudom, mit mondtam, és kitartok mellette, ahogy mellette is. -         Megcsókoltál!- vág vissza. -         Búcsúcsók volt. És most kérlek, menj el. Ennek nincs értelme –nem bírok a könnyeimmel, letörlöm sietve az arcomon legördülő cseppet. -          Lehetne értelme, de megint felhúztad magad köré a falat. Talán, jobb is, ha megyek. – Felkapja a kabátját, a csizmáját, és hangos ajtócsapódás kíséretében, lerohan a lépcsőn. Én pedig itt maradok, a falaimmal, a szerelemmel, ami két felé akar szakítani. Aztán, megcsörren a telefon, a kijelzőn a név, ami akárhányszor felvillan, a gyomromban az összes pillangó, nem csupán táncol és csiklandoz, hanem egész bensőmet felrázza. A név, amin szólítom, és akihez hozzáláncoltam magam: Uram.   -          Igen, Uram?- szólalok meg. Torkomban a gombóc, lenyelem a sírást, és mosolyt próbálok az arcomra festeni. Ugyanis a mosolygás igen is hallatszik a telefonban. -         Azt álmodtam, hogy az oltárnál, nemet mondasz. Nagyon szörnyű álom volt. – meséli, én pedig dörzsölöm a szemem, mert csípi a könny. -         Sosem mondanék, nemet, Uram. De hiszen tudja, hogy mennyire szeretem. Ne féljen. Alig várom, hogy lássam –gyorsan beszélek, mindig ez van, ha ideges vagyok. -         Hamarosan. -         Most mennem kell, estére felhívhatom? – kérdezem, a megszólítást nem mellőzve. Mindig magáztam, csak társaságban nem. Bevett szokás volt nálunk, és mivel a legmagasabb tisztelettel fordultam hozzá, a kezdetektől, így beszéltünk. -         Igen, sőt! De ugye nincs semmi baj, drága? – aggódik. -         Nincs semmi, de most le kell, tegyem. Viszont hallásra Uram! – ezzel, gyorsan le is teszem, meg sem vártam, míg elköszön. Nem bírom tovább, teljesen elvesztetem a kontrollt a könnycsatornáim felett. Üvölteni akarok, de egy árva hang nem jön ki a torkomon, csak lekuporodok a földre, és sírok.            Sötét lett, mire magamhoz tértem, és megszomjaztam. A fürdőszobába sietek, pohárba vizet töltök, közben a tükörből visszanéz rám, egy vörös szemű, kócos és végtelenül szomorú arc. Fáradt, karikás szemeimnek nem tett jót a több órányi sírás. Talán egy kis smink segít, és alapozó felkenésbe kezdtem. Aztán rájöttem itt ezen, már csak egy dolog segít. Az alvás. Arcomat lemosom, a hideg víz, nagyon jól esik, belebújok a pizsamámba, és belezuhanok az ágyamba. Azonnal elnyom az álom.

Hirtelen riadok fel. Hangos csörgés ébreszt. Megvagyok győződve arról, hogy későre jár. Pedig, csak tíz óra múlt pár perccel. Félálomban veszem fel a telefont: -          Én, vagyok. Miért nem hívtál? –hangjából, most, nem a szigor szólt, mint máskor, ha elfelejtem az ígéretem, hanem a színtiszta aggodalom. Érzi, hogy valami nincs rendben. Mindent megérez. -          Elálmosodtam, és elaludtam, Uram –próbálom nyugtatni. -          Értem, és kipihente magát az én Cicusom? -          Még, aludna, de sajnos felzavarták –súgom a legnyájasabb hangomon. -          Hiányzol, Cicu! Nagyon! –a hangja most is nyugodt. -          Képzelje, a legelső találkozásunkról álmodtam… Egy éve, úgy döntöttem, kipróbálom a kick-boxot. Ott álltam, merő kétségbeesésemmel, mert fogalmam sem volt a sportról, csak annyit tudtam, ütni, és rúgni kell. Először az edző egy boksz zsákhoz irányított, megmutatott néhány ütést, jobbost, balost. Ez felettébb jól ment, és még sosem éreztem magam ennyire felszabadultnak. Majd egy rúgást is elsajátítottam, és ahogy büszkén rúgtam, és ütöttem a zsákot, egyszer csak, valami keményebbet sikerült eltalálnom a bal lábammal. Telibe. Állon rúgtam egy férfit, aki csak el akart menni a zsákom mellett, azonban a nagy lendületben, én nem néztem se jobbra, se balra. Persze azonnal, esdekeltem, és elnézést kértem. ( Tisztán emlékszem is mit mondtam: „Rettenetesen sajnálom, Uram. Jól van? Véletlen volt esküszöm.”) Pirulás, és ideges nevetés, mert rossz szokásom nevetni, ha valami óriási baklövést csinálok. Elsősorban magamon nevettem, aztán szerencsétlen, –rövidesen szemügyre vett –igen jóképű, de tőlem idősebb férfin. Aztán mélybarna szemeivel a szemembe nézett, és csak annyit kérdezett, hogy az én lábam, nem fáj-e. És kijelentette, hogy ezért még, az óra után az adósa vagyok. Megvárt az öltöző előtt, én pedig meglepődtem, mert azt hittem nem gondolta komolyan.( Ó, pedig innen váltak csak igazán komollyá a dolgok.) -          Az ám a történet, kislány! Néha még most is érzem azt a rúgást! –nevet. -          Azóta csiszoltam rajta, Uram! Most, fájna csak igazán! – vágok vissza. -          Szerencsémre, azóta már jól nevelt lettél, és nem rajtam mutatnád be. -          Szerencséje van, Uram. Túlságosan szeretem azt az arcot –pimaszkodok. -          Na, jól van drága, hagylak álmodozni tovább! Reggel hívlak, hogy mikor érkezem. Csók! És mintha, csak ő csókolt volna álomba, hamar vissza is alszok. Korán ébredek, az izgatottság, hogy láthatom nem hagy aludni. Kipattanok az ágyból, hideg és friss a levegő. Felöltöm a köntösöm, a fürdőbe igyekszek, megmosom az arcom, a tükörből pedig, már nem a tegnapi kisírt, szomorú tekintet, néz vissza rám, hanem egy reményektől csillogó, apró barna szempár. Boldogan indulok a napi koffein adagom lelőhelyére, a kicsinyke kis konyhába, aminek a falai sokat tudnának mesélni. Bizsergető emlékképek ugranak be, miközben várom, lefőjön az életet adó nedű. Mindig, azon nyomban, forrón fogyasztom, mást égetné, de én gyakorlatilag már immúnis vagyok rá. Kávéillattal ugrok be a zuhany alá. A forró víz nagyon jól esik, kipirul a fehér bőröm, és sűrű gőzpára lengi be a fürdőszobát. Idilli reggel–gondolom magamban. A zuhanyzás többnyire rövid tisztálkodás, de annál hosszabb gondolkodás nálam. Ilyenkor gondolom át a napom, a világmegváltó terveimet, munkába indulás előtt. Most viszont hétvége van, és egyetlen dolog jár a fejemben: Ő. Még alig szállok ki a zuhanyzóból, máris csörög a mobilom. Ő az, egyszerre gondoltunk egymásra. -              Csak nem megérezte, hogy önre gondolok, Uram? –kérdezem, még igen csak vizesen. -              Ó, de bizony! Két óra múlva ott vagyok nálad, de majd hívlak előtte. -              Remek, Uram. Már alig várom, hogy lássam! –izgatottságom, rá is ráragad, hallom a hangján. -              Türelem, nem sokára! –ezzel leteszi a telefont, én pedig gyors törölközésbe kezdek, mert az elpárolgó forróság lassan lehűti a testem. Mindenem libabőrös, pedig már rég megszáradtam, és felöltöztem. Libabőrös vagyok a gondolattól, hogy hamarosan megérint, és átölel. Mégis, az izgalom mellett, olyan rossz előérzetem van, a gyomromig hatol. Sminkelés, és szokásos, készülődés, a gyomorremegés viszont csak nem hagy alább. És ez most nem az az izgalom, amit ismerek. Nem forróság, hanem hideg, a gerincemen végigfutó érzés kínoz. Valami van a levegőben. Megijedek. Valaki kopog az ajtómon. Hangosan és erősen. Nem merek ajtót nyitni, de ismerős illat csapja meg az orrom, és még így ajtón keresztül is felismerem a szuszogását. -              Engedj be, én vagyok az! Beszélnünk kell! Tudtam, nem lesz könnyű, tudtam, visszafog jönni, és nem fog elengedni. De titkon bíztam benne, hogy békén hagy a múltkori eset után. Legalább, egy jó hétig, míg leül ez a sok zavar, az agyam aljára. És újra tisztán látok. -              Nem lehet, nem sokára hazajön, kérlek szépen, menj el! –kérlelem. -              Csak pár perc, engedj be! –nem tágít. Makacsabb bárkinél, akit eddig ismertem. És félek, addig állna az ajtóm előtt míg, az én Uram meg nem érkezik. Kinyitom az ajtót, és még meg sem tudok lepődni, de máris belekezd: -              Tudom, nem kellene itt lennem, de hallgass meg! Kérlek! –hangjából, kiszűrődik a kétség, és az aggódással teli szeretet –Nem akarlak bántani, vagy rosszat neked. Azt akarom, hogy boldog legyél, még ha vele is tervezed. Nem állok közétek, ígérem. Elköszönni jöttem, és bocsánatot kérni. Túl kell lépnem rajtad, ami nagyon nehéz lesz, de ígérem, túl fogok. Viszont nem akarlak elfelejteni, nem akarom, hogy csak halvány képek lebegjenek előttem rólad. Emlékezni akarok rád, az illatodra, a hajadra, a szemeidre. A szádra. És ahogy ezt kimondta, odalépett hozzám, az arcomhoz hajolt, megsimította a hajam. Megcsókolt, olyan lágyan és finoman, ahogy egy félős fiú csókol először lányt, pedig ez a csók, búcsúcsók. Érzem a sós könnyének ízét. Mindent, amije volt beleöntötte ebbe az egy csókba. -              Ez az én, búcsúcsókom! –kilép az ajtón, de én utána nyúlok a karjának. Nem tudok megszólalni, csak állok, és nézem, ő sem tud már mit mondani, mert elfogytak a szavak. Megfordul, és lesiet a lépcsőn. Még hallom, ahogy becsapódik a lenti ajtó, azután minden homályos. Csak állok, mintha szoborrá váltam volna, az idő megáll, csend lepi el a házat, én pedig, összeszedve minden erőmet, lenyelem a könnyeim.                Hosszú percek telnek el. Állok a szekrényem előtt, egy szál köntösben. Nem tudom, mit vegyek fel. Semmihez nincs kedvem. Egy fekete selyem blúz és egy farmer mellett döntök végül. Rendbe szedem magam, gyors pillantást vetek még a tükörképemre, és elégedetten nyitok ajtót. -              Uram –csókolom szájon- Ő pedig ölbe kap és még a folyosón megpörget. Letesz a földre, és körbeforgat. -              Csinos vagy, mint mindig kislány! -              Köszönöm szépen! Ma ön is ragyog, Uram! -              Mert láthatlak, csak ezért. Munkából jön, elegáns világos inget, és a szeme barnájával kontraszt hideg, acél kék nyakkendőt visel, a haja pedig most kócosan. Összekócoltam. Mert imádok incselkedni vele. Így most úgy fest, amilyennek én szeretem látni. Szabadnak és lázadónak. Gyorsan megpróbálom a rúzs foltot, amit az imént óvatlan a szájára csókoltam letörölni, mielőtt a tükörhöz lépne és észrevenné, de megelőz: -              Szerinted nekem jól áll ez a szín? –kérdezi és felém fordulva, csücsörít az ajkaival. -              Kifejezetten, Uram. Nagyon csinos ajkai vannak, ez a piros árnyalat, csak még jobban kihangsúlyozza –nevetek.   -              Igen?! És még ki is nevetsz? Na, gyere csak ide! –elkapja a karom, magához húz, a nyakamba csókol, felkap a hátára és közben a fenekemre csap. -              Ne, kérem, ne! –nevetek, és rúgkapálok, de nincs mit tenni, ő az erősebb. Az ágy felé veszi az irányt. Finoman letesz, felültet, majd hozzám fordul, a fejem felszegi, hogy a szemébe nézzek. -              Szeretlek Cicus! Akármennyire a nyelvemen a válasz, nem jön ki hang a torkomon, csak mosolygok, és igyekszem nem gondolni a reggeli incidensre. Átölel. Gyengéden, mégis mohón csókolja minden rég nem látott porcikám. Elveszek az ölelésben, elfelejtet velem mindent, ami történt velem az utóbbi pár napban. Valami azonban megváltozott, bennem. Bennünk. Ő is, és én is érzem, mégsem szólunk egy szót sem. Felöltöztet, én pedig, a héten először érzem, hogy éhes vagyok.                Vasárnap este van. Olyan hamar eltelt ez a hétvége is. Még összepakol és indul, most épp Bécsbe, egy üzleti útra. Tudtam, hogy a munkájával sok külföldi út, és kevés együtt töltött idő jár, de még sem esik jól, látni, hogy az esküvőnk előtti héten is dolgoznia kell. A nagy napig nem is látom, ez pedig félelemmel tölt el, nem a várakozás izgalmával. A ruhámról kérdez, miközben lázasan csomagol. Mivel nem terveztünk nagy, templomi eseményt, sem vendégeket, így valami egyszerűre gondolta, de nagy megdöbbenésére, még nem néztem ruhát. -              Mi az, hogy még nem néztél? Mármint, egyáltalán semmit? -              Nem tudom, csak még nem… hiszen tudod mindig, mindent a legutolsó pillanatra hagyok –hebegek. -              Jó, igazából én egy krumplis-zsákban is elvennélek, tudod. Mindenben gyönyörű vagy, de mégis csak esküvő lesz –húzza a száját kacér félmosolyra. -              Holnap, elmegyek ruhanézőbe, ígérem.                   Egy egyszerű, hosszú, fehér selyemruhát próbálok. Ez ma már a kilencedik ruha, a harmadik üzletben. Csinos csipkeberakás díszíti a hátát, ami a csipkézett hosszú ujjakba megy át. Az egész pedig, lágyan simul a bőrömhöz, így kiadja az alakom, de mégis elegáns. Állok a kis emelvényen, és keresem a hibát a ruhán, magamon. Nem találok, kifogástalan minden részlete. Mégis olyan furcsa érzés fog el, mintha nem is én lennék, mintha egy darab még hiányozna a képből. -          Tessék! Így, már igazi menyasszony! –rakja az eladó hölgy a fejemre a fátylat. Itt állok, huszonnyolc évesen, először talpig fehérben. Meséket hallottam az érzésről, hogy milyen érzés is, de ez másfajta tündérmese. Sokkal valóságosabb. -          Készítene egy képet rólam? –kérdezem a kis feketébe öltözött nőt. -          Természetesen. Megmutatom neki a kis polaroid gépem, és hogy, hogyan kell képet készíteni vele. Mindig mindenhova magammal vittem, idegenkedtem a telefonokkal készült olcsó, gyors fotóktól. Szerettem a megfogható képeket nézegetni. Szóval, amikor a gépet megkaptam, a legboldogabb ember voltam a világon. Folyton fényképeztem. Viszont Uram, utálta, mivel tudta ki vette nekem. Sosem engedte, hogy lefotózzam, mindig csak titokban lopva készítettem képeket, például akkor, amikor aludt. -          Kész is! – nyújtja át a képet. -          Köszönöm –könny csordul ki a szememből. Nem tudom, hány menyasszony sírta már el magát a szalonban, de az eladó már rutinos mozdulattal nyújtotta is felém a zsebkendőket. -          Levettük a méreteit, a szabó, talán már, holnapra kész lesz az igazítással- fordul felém, és nyújtja át a számlát. Hm, ez gyors –gondolom magamban. És közben valószínűleg utoljára, a lánykori nevemet nézem, a számlán: Fehér Kornélia Lilit. A második nevemet az első teremtett nő után kaptam. Kevesen tudják, hogy Lilit volt a legelső asszony, és nem Éva, így kaptam ezt a különös keresztnevet. A Fehéret viszont el kell felejtenem, pár nap és felveszem a párom nevét. Az övé leszek. Esti Kornélia Lilit, Esti Kornélia Lilit… mondogatom magamnak, hogy szokjam a hangzását. Tetszik, de hiányozni fog a régi, ez egész biztos. Hazaérve kirakom a képet, a hálószobámban a falra, a többi polaroid mellé. Kár, hogy a vőlegény nem láthatja a ruhát az esküvőig, pedig biztos tetszene neki a választásom. Várnia kell. Nekem is, és valahol ez tűnik a legtermészetesebb dolognak a világon. Türelmességet, és alázatot tanulunk, felnőtt fejjel egy örökké rohanó világban. Másnap kapom is a telefont, hogy felszegték a ruhámat, menjek be felpróbálni. Izgulok, természetesen, de szerintem, én vagyok a világ legnyugodtabb mennyasszonya. Mivel igen aprócska vagyok, elég sokat kellett felvarrni, így sokkal másabb az esése, de mindenhol passzol rám. -          Tökéletes –állapítom meg, és körbefordulok a tükör előtt. -          Minden megfelel, hölgyem? -          Igen, és köszönöm a gyors munkát. Fizetek, vagyis édesanyám, szegény már nem lehet jelen az esküvőn, de lelkemre kötötte, hogy az ő félretett pénzéből vehetem csak meg a ruhámat. Az üzletből kilépve, a ruhámmal a kezemben, az autómhoz sietek, amikor ismerős illat kúszik az orromba. –Nem, ez nem lehet ő! –gondolom magamban. Biztos nem… Az ismerős illat felé fordulok, a gazdája sehol. Senki nem volt a kis utcán, egy árva lélek sem. Csendes kis utcában volt a szalon, így nem is csoda, munkanap lévén pedig, ilyenkor kevesen mászkálnak a városban. Arra a következtetésre jutok, hogy csak beképzelem az egészet, és csak az agyam játszik velem. Hazaautókázom, a ruhám társaságában, mindenféle felhajtás, koszorúslányok nélkül. Ahogy szeretem. Itthon is felpróbálom a ruhát, és időzítőre állítva a gépet, készítek magamról egy fotót. Megy a többi mellé. Kezdem érezni a varázst. Talán a ruha, vagy talán végre engem is utol ért az esküvői láz. Még felkapom a fátylat is, és így már teljes a kép. Kétség sem fér hozzá, férjhez megyek.   É