amit-sose-mondtam-el

[amit-sose-mondtam-el]

Halkan elnevetem magam, miközben nézem, ahogy homályosan csillogó szeme végigpásztáz. Úgy néz rám, mintha én lennék az egyetlen lány ezen a világon.

- Mi az?- kérdezem zavartan, mert egy szót sem szól.

- Túl jó vagy nekem.- mondja lemondóan, mire szinte hallom, ahogy a szívem ketté törik a mellkasomban.

Nincs küzdelem. Nincs akarás. Csak feladás van a hangjában, én pedig rájövök, hogy megint olyanba szeretettem bele, aki sosem fog küzdeni értem.

Fel kellett volna állnom. Faképnél hagynom, de ehelyett mosolyt erőltettem az arcomra és belekortyoltam a kezemben szorongatott italba.

- Csak úgy mondod.- hárítottam.

- Lehet.- motyogta, pedig igaza volt. Túl jó voltam neki. És úgy bánom, hogy ezt akkor nem vágtam a képébe.

[amit-sose-mondtam-el]

A szívben nem csak szerelemnek van helye, megbújhat ott egy kicsi fájdalom is, emlékeztetve, hogy többet ne engedjelek a közelébe.

[amit-sose-mondtam-el]

Mert a szerelem is háború, harc a lelked sötétebbik részével, hogy hagyjon végre boldognak lenni.

[amit-sose-mondtam-el]

…nem mindenkinek van ugyanolyan szíve mint neked.

[amit-sose-mondtam-el]

…és én inkább belehaltam abba a kevésbe, amink volt, mint hogy mindent elveszítsek.

[amit-sose-mondtam-el]

Valahol egyszer csak semmivé lettem, elmúltam, de mindenki azt hiszi, még itt vagyok és én azt mondom, rendben van így, ne forduljon ki a világ önmagából csak mert már nem vagyok…

[amit-sose-mondtam-el]

ezekben a suta pillanatokban, amikor valahogy nem tudom visszaszorítani a fájdalmat a lelkem mélyére, olyankor kérlek, ne kérdezd mi a baj, ne kérdezd mit szeretnék, ne kérdezz semmit, csak hallgass mellettem és ölelj át, hallgassuk együtt, ahogy a szíved meggyógyítja az enyémet…

[amit-sose-mondtam-el]

Nem tudom mit kell olyankor tenni, amikor mindketten fuldoklunk a saját fájdalmunk óceánjában.

[amit-sose-mondtam-el]

ne hagyj egyedül elaludni…

[amit-sose-mondtam-el]

... és van, hogy a problémák ott kezdődnek, hogy hazudunk a fájdalmunkról.

[amit-sose-mondtam-el]

Legyünk őszinték…még mindig megőrjít amikor megcsókol…tudjátok, amikor úgy igazán megcsókol…

[amit-sose-mondtam-el]

…és magányos érzés, nem igaz? amikor rájössz, hogy a lelked egy részével örökre egyedül maradsz…

[amit-sose-mondtam-el]

az a fajta lány volt, akinek gyönyörű a mosolya, aranyos, barátságos és hatalmas szíve van, csak éppen ez volt a baj, ez a hatalmas szív, mert néha ez a szív csordultig telt fájdalommal és mint egy fekte lyuk, kiszívta belőle az életet és olyankor nem maradt belőle más, csak az arcán lefolyó könnyek

[amit-sose-mondtam-el]

Ahogy a kezed lassan végigsimította a combomat, a szemhéjam lecsukódott és semmi mást nem érzetem, csak a bőrömön végigsikló puha érintésedet.

[amit-sose-mondtam-el]

Olyan kibaszottul gyönyörű, ami köztünk van!

[amit-sose-mondtam-el]

A fülembe suttogott szavaktól beleolvadt a testem, ölelő karjaiba és úgy formálhatott volna engem, mint engedelmes agyagot, olyanná tehetett volna, amilyenné csak ő akart és ő mégsem változtatott rajtam semmit…

[amit-sose-mondtam-el]

Nem tudtam neked elmondani. Megígértem. Megígértem, hogy nem lesz több ilyen, hogy nem hallgatok, amikor a fájdalom újra belevájja körmét a szívembe. Kerestem a szavakat, kiabálni akartam, ordítani, hogy nem tudom már tovább csinálni, hogy fáj, hogy szomorú vagyok, hogy elvesztettem az irányítást … de egy hang sem jött ki a torkomon. Csak zokogtam, zokogtam és zokogtam. Annyira akartam, hogy magadhoz szoríts, hogy addig ölelj, még a fájdalom végre észre nem veszi, hogy te erősebben tartasz, mint ő és vissza nem kullog valahova a mélybe, oda, ahol nem szaggatja olyan nagyon a bordáimat. Bárcsak megöleltél volna.

Bárcsak.