#segíts nekem

[amit-sose-mondtam-el]

mesélnék neked a fájdalomról, ami a bennem lakik, de félek, hogy a te szíved is megszakadna

[algebraicvarietyshow]

egy kis perszonálkontent

az előválasztásokat és a midtermeket nem számítva ez volt a hatodik átvirrasztott választás-éjjelem (a vicc az, hogy még 2016-ban is, amikor legalább időzónában helyben voltam, rám reggeledett), ebből négyet már itt a tumblren is követtem (bár idén pont erre sajnos túl sok időm nem volt) - és ennek egy jelentős része közben megfogadtam, hogy valami mással akarok inkább foglalkozni (még azoknál is, ahol amúgy jó lett a vége).

de: amikor ma max 1 óra alvás (de inkább csak éber-pihenés) után felkeltem, az eredmények jelentette minden szar ellenére volt bennem mégis egy kis jó érzés - nyilván ez elég fura volt, mert mért lenne az embernek jó érzése ennél az végkimenetelnél, de közben meg úgy éreztem, hogy az elmúlt két nap alatt megjelent három cikkben elmondtam, amit akartam ezekről a választásokról, és az külön jó, ha esetleg ez bárkit érdekel. aztán hullámzott persze a nap, de lett egy kis jó érzésem megint attól, hogy 18-23 éves diákokkal beszélhettem az eredményről, meg aztán az esti beszélgetéstől. nem magamról akarok itt beszélni, hanem inkább arról, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt ebben a 24 órában közvetve vagy közvetlenül, akiket részben itt a tumblren "ismertem meg" és akiknek a munkásságában megbízom: mivoltmaaneten, @everywherewithhelicopter-blog, @slejmshow - illetve ha nem is "dolgoztunk együtt" ezúttal, de rengeteget beszéltünk ezekről a dolgokról @vampirpillango -val, @markoferko -val és még sokan másokkal.

(és igen, előfordult, hogy korábban kritizáltam itt a partizánt, de elképesztő volt látni néhány pillanatra belülről azt a professzionális működést és azt a ritmust, amit a választás éjjeli műsor megkövetelt, és ez most tényleg maximálisan közszolgálatiság volt.)

tudom, hogy sokan csalódottak az eredmények miatt, nyilván én is az vagyok - és nem érzem azt, hogy bárki számára nekem kellene tanácsokat adni, hogy mit csináljon. de közben valahol nem akarom az ebben a 24 órában jelenlévő "jó érzéseket" se veszni hagyni. nem jönnek egyszerűbb idők, és nem akarom kisebbíteni azokat a dolgokat, amik tényleg rosszak lesznek. de csak úgy lehet ezt átvészelni, ha az ember valami tényleg produktívat csinál, lehetőleg másokkal együtt. nem muszáj, hogy ennek politikai tartalma legyen (though the personal is the political), egyszerűen csak közösségben lenni, "kis szinten" valamivel érdemben foglalkozni, megtalálni a saját kicsi forradalmainkat segít. támogassátok a független sajtót (a 444-t, a partizánt, a telexet, a 24.hu-t, a narancsot stb. amit éppen akarsz), amíg lehet. szeressétek a szabad egyetemeket, amíg lehet. nem most lesznek nagy változások a világban, de addig is érdemes építeni, amit tudunk. (és aki a dühét inkább kikiabálná, jöjjön pénteken a dürerbe.)

[rosszulorzott]

valaki uk-ből segít hozzájutni a vágyaim netovábbjához? nem tudom megoldani, hogy ide rendeljem, szóval megrendelnéd a webshopban, aztán küldenéd nekem, paypalon vagy revoluton keresztül mindent térítek. kicsi kényelmetlenség, örök hála, esetleg egy fotó, amin viselem ;)

aki betegeli nekem a célcsoportomat, annak is kösz, én képtelen vagyok megjegyezni, ki hol él éppen

[csacskamacskamocska]

Beletenni a munkát

Próbáld ki, hogy elmész egy pszichológushoz! De nem úgy, hogy, magadban azt gondolod, úgy sem segít, és nem is arra vársz, hogy két ülés alatt minden varázsütésre megváltozik. Ha le akarnál fogyni, ha meg akarnál izmosodni – kinevetnéd azt, aki úgy gondolja, hogy egy hét alatt 15 kilót fog fogyni vagy, hogy egy hónap alatt kipattintja magát, mint az atyaúristen. Mindenben a legnehezebb a kitartó munka.

Nekem nagyon nehéz nem reagálni, nem azt mondani, hogy ugyan, ennyi belefér. Egy találkozás, egy üzenet, egy bármilyen kis kontakt belefér. Még ez sem fér bele valójában, egy ilyen poszt bele a levegőbe. Még ez sem. De nagyon sajnálom ami van veled, és azt, hogy a makacsságod nem használod arra, hogy jobb életed legyen és megkapd azt, amire vágysz.

Jó lenne azt gondolni, hogy „megérdemled”, de azzal magamra is mondanék ítéletet.

Az emberek többségének rengeteg jól kigondolt kifogása van arra, hogy miért NE változtassa meg az életét. Minden élet jó, ha tudjuk róla, hogy az amilyen, valójában megvéd minket olyasmiktől, amiktől félünk, idegenkedünk, amiről hazudunk. A kitartó munka valamiért, a pici lépések, kicsi sikerek és örömök megbecsülése – sokakból hiányzik. Hiányzik a kitartás vagy éppen lenézik ezt a dolgot. Titokban úgy gondolják, hogy járt volna nekik az, amit nem kaptak meg. Mások beletett melóját nem érzékelik. Csak a sikeres projektzárásra vágynak, a közben levő útra nem. Húúúúú.... micsoda muszklik! – neki öt éve volt benne és sok pénz, sok odafigyelés, informálódás, próbálkozás, de leginkább kitartó meló. Neked könnyű, te mindig vidám vagy, neked mindent csak úgy odadob az élet! – Valójában minden kibaszott nap megküzdök azzal, hogy be tudjam tartani a megállapodásokat amiket kötök magammal. Hogy odafigyeljek rá, ne hagyjam a negatív dolgokat, hogy belerágják magukat az agyamba, a lelkembe. Ne ítélkezzek feleslegesen. Ne legyek hazug az empátiámban vagy a lelkesedésemben. Elengedjek álmokat, feldolgozzak veszteségeket. De legfőképpen, hogy próbáljam körbejárni a dolgokat, megnézni több szempontból, ne ragadjak bele a saját érzelmi világomba. Több dolog volt már amiről lemondtam pedig nehéz volt. És az is úgy megy, mint az építkezés. Nap, nap után ki kell tartani, míg végül eltűnik. Ha építkezünk, akkor pedig hordani kell a téglát, nap nap után, bárki bármit is mond. Elhatározással, konokul.

Szóval az, hogy az ember rendbe tegye az életét, az melós. És a legjobb bizonyíték rá, hogy szakember segítsége kéne, hogy ha nem úgy él, nem ott van, ahol-ahogy-amiben lenni szeretne. Bármikor el lehet kezdeni. Nem csak hétfőtől.

[zoeeozzoeeoz]

Kb 3 napja fut itt a tumblrelen a két idős nénin segítő posztom. Csodálkozom, hogy ennyire fel lett kapva, hisz véleményem szerint, semmi olyat nem tettem, ami különleges, vagy ritkaság, egyedi lenne. Még is reagálnék pár reakcióra:

1, Nem vagyok hős!

2, Ugyan olyan hétköznapi ember vagyok, mint Ti!

3. Azért írtam ki ide, mert Én ezt a blogomat arra használom, hogy kiventilálom magamból a dolgaimat. Ez nekem annyiban jó, hogy nem belül rágódóm dolgokon, segít az elengedésben. Nem vagyok lájk vadász. Szerintem a több mint 10 év alatt, mióta tumblizok, ez az első posztom, ami "elszállt". Kellemetlen is most ez számomra. Nem tudom kezelni az ekkora figyelmet.

4, A fiatalabbik néni, mikor elvitte a Mentő, abban reménykedett, hogy az anyukájával majd telón tartja a kapcsolatot, és majd így tudja őt utasítani arra, hogy menjen a hűtőhöz, és csináljon magának kaját/szendvicset, igyon, akármit csináljon, stb. Ezért nem szólt a Mentősőknek sem, hogy gond lesz. A kórházban meg Őt vizsgálták, kezelték, stb, és mikor másfél napja nem tudta utol érni anyukáját, akkor szólt is a dokijának/ápolóknak, akik első reakciónak azt tanácsolták neki, hogy próbáljon utolérni rokont/ismerőst/szomszédot/akárkit, de ez sem sikerült neki, és már intézőfélben is volt a kórház részéről a dolog, mikor én előkerültem.

5, A két néni jelenleg jól van :) A fiatalabbik, mivel saját maga miatt is jár házi orvoshoz, a kórház után meg kell is, így vele elindította a folyamatot, és rendez kijáró segítőt maguknak. Egyelőre Anyukája ápolásában fog neki segíteni, mert úgy érzi, még bírja a többit. Mindent intéz, bevásárlást, főzést,dokikat,gyógyszereket, orvoshoz járást stb. szóval Ő még tényleg jól van. Megígérte, szól ha kellek én is, de azért Én ezek után sűrűbben fogok rájuk nézni, és kérdezni is. Azóta már ezerszer megköszönték, amit értük tettem.

6, Fura hogy egy poszt miatt, kb 40-en bekövettettek, SZIASZTOK :)

[chimie]

Egy szórakozóhelyen vagy. Valaki nyomul rád, és kurvára nem akarja megérteni, hogy te nem kérsz belőle.

Létezik, hogy mindezen segít, ha egy "NEM" feliratú poharat mutatsz fel neki?!

A cucc "a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) szakmai támogatásával valósult meg", szóval kéne legyen értelme, de ez a része elég hihetetlen nekem.

[mtahooligans]

ez egy érdekes cikk, érdekes megállapításokkal. nagyon leegyszerűsítve: 1) ballib (nyugati) mintakövető, fidesz mintaformáló; 2) fidesz mond valamit a liberális demokrácia két szava közti sorrendről és Mo világban betöltött szerepéről, ballib nem.

ez oké. de van két mondása, ami nekem furi. a két mondás, hogy ez vezetett a NER-hez és emiatt van még mindig NER.

az biztos kellett a NER-hez, hogy nem értük utol Ausztriát és egy csomó egyéb problémával sem tudott mit kezdeni a mintakövetés, de konkrétan a NER-t szerintem egy egyáltalán nem sikerülő mintakövetés és egy abszolút "mintaformálás" okozta. a nem sikerülő mintakövetés a 90 és 2010 közötti választási rendszer, ami elvileg a németet másolta volna, csak hát az gyakorlatilag arányos képviseletet jelent, a mi előző választási rendszerünk, meg ugye 1+5-ször volt használva, és az 5 olyan alkalommal, amikor négy évnyi kormányzásról szavaztunk, 2 végződött kétharmaddal, midkétszer 53%-nyi szavazat volt ehhez szükséges. a másik pedig, hogy se 2006 őszén, se 2007 tavaszán (amikor látszott, hogy semmit se tud Gyurcsány csinálni), se 2008 tavaszán a népszavazás után, se később nem írtak ki új választást. a keleti blokk minden másik országában volt már előrehozott választás. és hát ez eléggé része a nyugati mintának, hogy ha látványosan nincs közbizalom, akkor kiírunk ilyet. és akkor oldhatta volna meg OV a 2008-09-es válságot feles többséggel.

és biztos fontos és sokat segít a Fidesznek hogy van világmagyarázata (mégha állandóan önellentmondásosan változik is), de azért nekem kérdés, hogy nem-e inkább a hatalomgyár itt a kulcs. a nyugati minta az, hogy vannak a különböző ideológiájú pártok, amik gondolnak valamit társadalomról, aszerint kormányoznak, mert azt gondolják, hogy attól lesz jó mindenkinek, aztán a választásokon kiderül, hogy épp ez többséget jelent-e, és ha nem, akkor az a rendszer része, hogy most a másik jön. ehhez képest OV a lehető legjóindulatúbb hozzáállás szerint is meg van arról győződve, hogy Mo-nak az a jó, ha ő kormányoz, így nem az a lényeg, hogy az embereknek jó legyen, hanem hogy az emberek rá szavazzanak és ezért a kormányzásának az egyetlen iránytűje, hogy az adott intézkedés segíti-e a (kétharmados) újraválásztását vagy nem. ezt persze lehet mintaformálásnak is hívni, de én máshogy hívom.

[geoparduc]

Amit csinálnom kellett volna az elmúlt 17 hétben:

Lelkileg és testileg felkészülni a gyerek születésére, az anyaságra. Nevelési könyveket olvasni, kissapkát horgolni, nyomi dán bézs gyerekdolgokat venni, terhesjógázni és nem stresszelni a világon semmin.

Amit ehelyett csinálnom kellett:

Rejtélyes felsőlégúti betegségtől szenvedni másfél hónapja, amit senki nem akar normálisan kivizsgálni. Hányni a köhögőrohamoktól. Titokban, bűntudatosan orrsprayt használni. Esküvőt szervezni, illetve szerveztetni másokkal, mert túl beteg voltam a rohangáláshoz. Megvehető lakást vadászni, hogy elférjen valahol a gyerek. Hivatali és banki ügyintézni a kölcsönhöz. Állást keresni vőlegényemnek/férjemnek, aki alatt pont most csődölt be a melóhelye. Betegen dolgozni kurva sokat, mert rettegek, hogy a betegszabi alatt kapott pénzből nem jövünk ki, plusz a nyomorult háziorvos nem írt ki táppénzre. Szorongani a betegség miatt szarul végzett munkámtól. Szenvedni a rengeteg hányástól és miegyebektől kirohadó fogaimtól, amiket nem tudok megcsináltatni, amíg ennyire köhögök (meg hát a terhesen, röntgen nélkül a Szentkirályiban fogat csináltatni maga a földi pokol). Mások bűntudatkeltését viselni minden bevett fájdalomcsillapítónál. Vadászni a védőnőre, aki épp elmegy, de helyettese van, de majd lesz új, vagy valami. De ha nem szerzek 4 pecsétet a kis matricás füzetembe, akkor nem kaphatok majd támogatásokat. Dealelni anyámék válásával, ami alatt az összes elképzelhető zsarolás előkerül, amit gyerekkorom óta hallgatok, megspékelve azzal a zsarolással, hogy majd az segít nekem lakást teremteni az unokának és/vagy vigyázni rá, aki mellé állok a szituban. Rettegni, hogy nem érzek semmit a gyerekből és már most rossz anya vagyok, vagy két UH között felszívódik, meghal és nem is veszem észre. Igyekezni távoltartani a pánikrohamokat. Félni, félni, félni.

[kavekkozt]

megőrülök annyira bonyolult az osztrák szociális rendszer.

úgy érzem hogy mindent elolvastam meg utánanéztem, értek németül és egy csomó minden elérhető angolul is, de hiába értek minden szót, annyira más a rendszer, mint amihez hozzászoktam (angol rendszer leginkább), hogy egész egyszerűen konceptuális problémáim vannak.

nem segít, hogy mindennek van valami 3-6 mássalhangzóból álló rövidítése.

ha orvoshoz vagy a gyógyszertárba megyünk, mindig meglepetés, hogy fizetni kell-e és mennyit. (a keresetem kb 27%-át fizetem be minden hónapban társadalombiztosításra, és cserébe eddig semmilyen gyógyszert nem tudtak receptre felírni.) tudom, hogy a helyzet valamennyivel jobb, ha alkalmazott vagy, de nem számottevően, ezek a problémák ott is jelen vannak.

most írt az SVS hogy még nem választottam vorsorgekasszát, ami már megint micsoda de tényleg.

gondoltam, nyugdíj, de utánanéztem és NEM nyugdíj, mint ahogy a neve sejtetni engedné, hanem "munkavállalói előgondoskodás". gyakorlatilag előre fizeted a fizetésed egy bizonyos százalékát, amit megkapsz végkielégítésként, ha felmondanak neked (???). hogy ezt nekem vállalkozóként miért kell fizetni, és hogy jutnék hozzá ehhez a pénzhez valaha, az rejtély.

mindegy, megnéztem hogy melyiknek vannak nachhaltig befektetései és azt kiválasztottam.

nagyon szívesen fizetnék is valakinek, hogy elmagyarázza ezt a rendszert nekünk, de kihez kell ezzel fordulni?

[sztivan]

az Eb egyébként egy tök jó buli, amint nem csinálnak a fociból egy identitáskérdést

azzal, hogy már nem 16, hanem 24 csapat van ott, sokat hígult, már nem az van, hogy minden meccsnek gigantikus a tétje, ez most topfoci helyett ilyen Eurovízió-érzés

ez nekem persze furcsa, mert nem ebben nőttem fel, meg persze mert a klubfocit ennél sokkal komolyabban veszem, de meg lehet szokni

pláne segít, ha nem csinálnak belőle nagy népnemzeti felsőbbrendűségi identitáskérdést, hanem csak egy bulinak tekintik, biztos vannak országok, ahol ezt meg tudják csinálni

[egy-lany-blogja]

“ Ha Isten meghallgat, úgy segít rajtad, hogy odaküld hozzád egy olyan embert, akinek még nincs kőből a szíve.

Aki meghallgat, megvigasztal, meggyógyít. Aki nem abból indul ki, hogy nekem jó, mi a fenét jajgat ez? Hanem letörli a verejtéket a homlokodról.

Kimondja azt az egyetlen szót, amit jól tudsz te is, de önmagadnak nem mondhatod, mert azt várod, hogy a másik mondja ki. Anélkül hatástalan.

Mert csak a szeretet gyógyít. ”

Müller Péter

[csacskamacskamocska]

Válogattam

anyám rám maradt 20 doboznyi papír lomját. Ez csak a papír. Ki kell válogatni mert minden össze van hányva benne. Hivatalos iratok, számlatömbök, levelek, fotók, emlékek, újságkivágások, szórólapok, pénz és ki tudja még mik. Rengeteget jegyzetelt, írt, főleg arról, hogy én milyen bűnöket követtem el, mennyi fájdalmat okoztam neki, milyen rondán viselkedtem. Soha, egyetlen feljegyzés sem történt azokról a dolgokról amiket tettem érte. Egy sem. Soha kétsége nem volt a felől, hogy én (több esetben mások is) a „bűnösök” a dolgok rossz alakulásában. Ha jól alakultak, az az ő kizárólagos érdeme volt. Talán a legelképesztőbb az a levél volt, amit születésnapomra írt. Ezt nem kaptam meg, nem adta át, de nagyon sok ilyet kaptam tőle. „Drága kislányom! Nagyon boldog születésnapot kívánok és kérlek, ez alkalommal engedd meg nekem, hogy elmondjam, hogy nekem mi fáj.” és elmondta két oldalon, hogy geci vagyok. Tegnap azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen tényleg csoda, hogy nem bolondultam meg jobban. Volt amikor öngyilkos akartam lenni. Elég komolyan. Mert ez a fájdalom, elégedetlenség, számonkérés, kritika, felelősséghárítás, tagadás, manipuláció, és hibáztatás, ez át meg át szőtte az életemet, és azt hittem sosem lesz vége. De vége lett. Csak nagyon lassú a gyógyulás, talán sosem fogok igazán meggyógyulni. Nem tudom, hogy lesz-e olyan, hogy igazán mélyen bízni tudok valakiben. Bármelyik, de tényleg bármelyik jelenség a felsoroltak közül, ha megérzem, magával rántja az egész, sok évnyi szart. De ez nem jelenti azt, hogy sosincs igazam benne, hogy valaki tiszteletlen vagy szeretetlen velem. Inkább valami rémületről van szó, és arról, hogy az átlagosnál jobban magamra veszem ezeket és hátralépek, védekezek, vagy támadok akár, túlreagálom. Próbálom nem ezt tenni, de nehéz. És hát, elképesztően finom érzékelésem lett a narcisztikusokra. Akartam is írni egy (újabb) bejegyzést a gyáva narcisztikus jelenségről. mert szerintem fontos, hogy ne csak a grandiózus narciszokat véljük felismerni, sőt, hogy a narcizmus fogalmáról árnyaltabb képet kapjanak az emberek. Sokat segít. Anyám levelei már nem ütöttek szíven. Az ütött szíven, hogy hogy bírtam ki, hogy éltem túl az állandó stresszt és állandó rettegést. Mert, hogy volt, azt nem tudom elfelejteni. Ezzel együtt, minden elismerésemet is megkapja anyám, mert különleges, tényleg különleges egyéniség volt, és neki is köszönhetem magamat. Azt gondolta, hogy nagyon szeretett engem. Ezen gondolkodtam tegnap éjjel, hogy azt gondolta, hogy nagyon szeret. Mégsem tudott engem pozitívan látni, megelőlegezni bizalmat, megértést, jóindulatot, nem tudott velem szembe elfogult lenni. Mindennek én voltam az oka. Szerintem ő szerinte én – biztos, hogy ez sehogyansem egészséges.

Azt is írta az egyik feljegyzésében, hogy ha majd megöregszik és segítségre szorul, már előre sajnálja magát, hogy mi lesz vele. Hát, mi lenne? Járogatok hozzá az otthonba, gondozom, etetem, rendezem a dolgait. Ha nem kínoz, az én szeretetem határtalan. Azért jó, hogy nem lettem öngyilkos. Nem hittem benne, hogy valaha is lesz máshogy. De lett.

[kampeszino]

Peer Krisztián: Változhat itt bármi?

a „kényelmetlen” Petri Györgynek

Andor barátommal megemeltetem a hátizsákomat, hogy értse, miért hívatok magamnak taxit. Egy okostelefonba pötyögöm ezt az állomáson – magammal csetelek, így tűnök normálisnak, – az autocorrect textre javítja a taxit. Vihet, ahova akar.

Táskámban pesto, parmezán, mogyoróvaj: nálunk nincsen Lidl. Azon dolgozom most is egy beton virágláda turhamentes szegletén, hogy értelemmel telítsem az értelmetlen felutazást.

Andornak van szakértelme, bankszámlája is saját néven, telepített applikációja. Én leginkább telefonálásra használom a telefont. Krízishelyzetben írógépnek, pl. amikor rám szakad a várakozás üres ideje, mint most.

Mellettem rendőrök intézkednek épp: lebasszák az áldozatot, amiért naiv volt. El sem hiszik igazán róla, mert jajong, hangsúlyosan cigány.

Felnézek a szövegből, az hátha segít. És segít. Eljátszani, hogy komolyan veszik a panaszt. (Hátha veszem.) Elirányítják az őrsre, de biztosítják arról, hogy felesleges feljelentést tennie. Jobban kell vigyázni legközelebb.

Van nálam egy spangli, az is a holt idő miatt, attól vártam eredetileg, hogy segít a szövegen, de nem gyújthatok rá a rendőrök előtt. Kész válaszom van arra, ha „ismert ellenzékiként” droggal, vagy elmaradt adóbevallással kerülnék – ami immár elkerülhetetlen – látókörükbe. Részvétem azoknak, akiket már észrevettek.

A minap azt üvöltöttem, egy szakmai társaságban, hogy az SZJÁ-nál kezdődik a kollaboráció, mert az ÁFÁ-t fizetem én is, ameddig eszem. Az eszem tudja ezt, de gyomor-kérdésekben az ész nem játszik szerepet. Megtisztultam az üvöltésben, pedig világos volt, hogy másnap nem lesz igazam.

És jött is a másnap. Mi kínosabb annál, mint hogy kínosan érzik magukat a jelenlétemben mások? Vagy, hogy ok nélkül ezt képzelem. De nem köphetem szembe magam azzal, hogy napfényben visszakozom. Igazam elszigetel. Elviselni lenne könnyebb, hiszen elsőrangú a bor, és nyugatiak a cigaretták. Menjek Nyugatra én is?

Vagy nekem tök mindegy? Melyik skillemre lenne ott igény? Provinciálisabb vagyok az országnál, amit elhagyni kötelez és sürget ízlés és előrelátás.

A véleményemből élek – ha elfogadnám, talán még most is szponzorálna az állam, az iróniával hadilábon álló, aluliskolázott adófizetők  –, felkészültem arra, hogy bármikor elővehetnek:

A módosult tudatállapot számomra munkaeszköz, plusz én is baráti kölcsönökből élek, mint Habony, és bocs, hogy nem Hawaii-on, de sajnos nem annyira tehetősek a barátaim.

Megtörténhet persze, hogy soha nem jön el értem a NAV, vagy a TEK, mert hiába gyúrok arra, hogy túléljem a NER-t, fasznak finomkodni: túléljem Orbánt, hamarabb meghalok  – fejezze be más a mondatot, én biztosan nem fogom lekésni az utolsó vonatot miattatok, miattatok, miattatok, miattatok…

[hobbygilda]

Nem kell a Havast se, a stílusát se szeretni, de ez a mai posztja érdekös!

GULYÁS MÁRTON! TESSÉK AZ ALAPMŰVEKET ELOLVASNI!

KÉRJE KÖLCSÖN SANYITÓL A MIHANCSIK ZSÓFIT, Ő MAJD SEGÍT ÉS LESZ, AKI OLVAS!

Rövidnek kell lennem, mert az Ágnes azt mondja, hogy ha hosszút írok, azt nem olvassák el. A töpörtyűs sztorim, az ritka kivétel.

Szóval: ma délelőtt végre kihúzták a Havasné fogát, hazajöttünk, megebédeltem, aztán megkérdeztem magamtól, hogy nem kellene-e végignéznem Gulyás Márton interjúját Kőszeg Ferenccel a Partizánon, hiszen boldog-boldogtalan azzal foglalkozik? Végignéztem a rövidített, nagyjából 1 óra 40 perces változatot, és két megjegyzésem van.

1. Ez a Gulyás Márton pont olyan aprólékosan felkészült és totálisan tehetségtelen, mint a Sanyika. Ha hozzám járt volna az egyetemre, akkor tudhatná, hogy nem árt, ha fejben tartja azt a hírszerkesztői örök igazságot, miszerint mindig abból kell kiindulni, hogy az olvasó, illetve a néző először találkozik egy témával, ezért nem árt, ha legalább az elején összefoglaljuk, hogy mégis miről van szó. Ebből következően, mondjuk egy mai egyetemistának semmit nem mond -sajnos- a Szabad Kezdeményezések Hálózata, vagy az, hogy miképpen készült, és kiknek a közreműködésével a Beszélő, ki az a Magyar Bálint, aki létrehozta, majd tönkretette az SZDSZ-t, nem is folytatom. Szinte követhetetlen volt az első egy óra.

2. Ahogy elnéztem délután az internetet, ma Magyarországon a legfontosabb kérdés az, hogy Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság alapítója, támogatja-e a pedofíliát vagy nem. Nekem csak egy nagyon halk kérdésem van: se Kőszeg Ferenc, se a szorgalmas Gulyás Márton nem olvasta Thomas Manntól a Halál Velencében című könyvet, és hogy a jóisten faszába nem hozták szóba Nabokov Lolitáját? Hogy a picsába van az, hogy amikor azon polemizál két ember, hogy idős férfinek joga van-e erotikus kapcsolathoz egy fiatal lánnyal, és meg bírják állni, hogy ezt a két alapművet nem hozzák szóba?

Thomas Mann – most hagyjuk, hogy voltak-e homoszexuális hajlamai vagy nem – arról ír, hogy egy idősödő írót hogyan csábít el egy velencei szállodában a családjával ott nyaraló, lengyel fiúcska.

A Lolita nagyjából ugyanerről szól, azzal a különbséggel, hogy a csábító ebben az esetben egy fruska.

Végül: Gulyás Márton körülbelül olyan szinten van, mint annak idején a társam, Forró Tamás vagy ami a legrosszabb, Hajdú Péter, akik képesek voltak az összes, felírt kérdést feltenni, és gondosan ügyeltek arra, hogy egyetlen, kollégák által kiválasztott bejátszás se maradjon ki.

Na, azt azért nem állom meg, hogy ne írjam le, még Ágnes is egyetért velem abban, hogy Kőszeg Ferenc nem egy vén, demens, hülye. Mielőtt még vérszemet kapna valamelyik idióta a Fidesz környékén, csak ismételni tudom Kőszeg Ferencet: a pedofília tűrhetetlenül büntetendő, és nem állom meg, hogy ne ismételjem meg: hogy a büdös francba lehetett több, mint húsz percig beszélgetni egy ilyen kényes témáról anélkül, hogy szóba kerülne a Halál Velencében vagy a Lolita? Már elnézést, de azért ez a műsor mégse a Hír TV-ben ment le! (Ágnes: ,,A Kőszeg még a legelején megemlítette Babitstól a Halálfiai című regényt, de azt meg Gulyás nem olvasta.” Mentségére: én se.)

Majdnem elfelejtettem, miután végigszenvedtem a Gulyás Márton interjúját, lejöttem a kertbe, a diófa alá. Elkezdtem olvasni a húgomtól kapott, Az igazi (Márai Sándor) című könyvet, mire megjelent Havasné a tálcával. Libazsíros kenyér zöldhagymával, külön, kis tálkában a só! Hát állítsa valaki azt, hogy nem fejlődőképes az emberiség! Egyébként a sörért nekem kellett bemenni, de ez már tényleg apróság. (Az Ágnes megint riheg-röhög, vannak kedvenc hozzászólásai, de ezekre én fittyet hányok.)

[muzligrafia]

A "készíts egy ütős dizájnt" a létező legordenárébb, legundorítóbb leírás egy feladathoz, amit egy PM adhat nekem, mert azt hiszi, mondott valamit, miközben igazából gecire nem segít vele.

[dioskailacs]

something something arra jöttem rá az elmúlt napokban elém ugró tumblis félcinikus intelmek hatására, hogy soha semmi nem lesz könnyebb és azzal, hogy a saját igényeimet elhanyagolom azért hogy "könnyebb legyen" (mert fáradt vagyok, nincs elég időm, nem állok készen, faszom tele van, semminek semmi értelme), azzal nem mentesítem magam a teher alól, sőt. és arra várni, hogy majd valaki segít/besegít/visszakapom azt a hardcore törődést, amit adtam nem kifejezetten faszság, de nem visz előre. az elmúlt évem arról szólt, hogy valakit, pénzt, erőfeszítést, fizikai és érzelmi szükségleteket nem sajnálva, kihúztam a pokolból torkából és to no one's surprise kiégtem bele a gecibe, viszont! de!! MINDEKÖZBEN!!!!! megtanultam magamról hogy sokkal többet bírok mint amennyit bevallok magamnak és hogy ha kell (értsd: mások jóllétéhez szükséges) akkor bármennyire képes vagyok kistretchelni magamat. közben meg idegeskedek hogy jaj mindent nekem kell csinálnom és még ezt is nekem kell meg erre is nekem kell figyelnem és így. egyrészt a picsába bele, másrészt viszont ez azt jelenti hogy nekem minderre van energiám!! és esélyem van úgy csinálni mindent ahogy én akarok merthát nekem tűnik fel, hogy csinálni kell. azt hiszem sosem tanultam meg igazán magamnak menedzselni magamat, mindig csak külső elvárások mentén intéztem az életemet japán elvesztése óta. és ha mindezt a törődést a saját elképzeléseimbe forgatom bele, elkezdhetek újra visszatérni az útra, ahonnan kisiklott a vonatom 2015ben. azóta nem mertem igazán elkötelezni magam bármilyen saját elképzelésem mellett, possibly a hatalmas pofára esés következtében, csak emberek és párkapcsolatok mellett. ami nem szar, mert korábban meg az nem ment, de átestem a ló másik oldalára vele mert mindenemet egyvalamire tettem fel (MÁR MEGINT) és az ismét egy rajtam kívül lévő entitás. és sok mindent szeretnék csinálni, sok mindenhez van is érzékem de hamar kiégnek ezek az érdeklődések, aztán persze visszajönnek, de nem tudtam megtartani egyet sem hosszú ideig meg nem is hittem el, hogy bármi menne. nem mertem kockáztatni semmivel, na. elmentem egy kibaszott ssc-be és azóta megyek egyikből a másikba és közben irigykedve nézem azokat akik olyannal foglalkoznak, ami a lelkükből jön, de milyen nevetséges vagyok, meg se próbáltam soha olyanból foglalkozást kialakítani ami a lelkemből jönne mert fontosabb volt a viszonylag biztonságos nyomor mint a bizonytalan önazonosság. és eddig bemagyaráztam magamnak hogy nekem ez valóban fontosabb meg nekem ez így jó, elégedett vagyok, de kezdek rájönni, hogy már megint telehazudtam a saját fejemet, mert ahogy visszanyúlok japán előttre, az a panna full értetlenül bámul vissza rám, és ha tudná, megkérdezné, hogy ha neked se érek annyit, hogy kockáztass értem, akkor ki a faszomnak fogok. többszörösen elhagytam és cserben hagytam magamat, már megint és folyamatosan, és I don't know how many mert ezt tanultam gyerekkénts I have left in me, mert rég nem vagyok már gyerek. nem lesz más helyettem úgy anyám, ahogy nekem van rá szükségem, nem lesz más helyettem úgy testvérem, hívem, mentorom vagy támogatóm, mint ahogy nekem kell magamnak lennem, mert helyettem senki nem fogja megcsinálni az életemet. és ha kell, egy másik magamat disszociálok magamba, mert láthatóan csak másról tudok gondoskodni, hát akkor teremtek magamban egy lényt akiről úgy gondoskodhatok, ahogy egész életemben érdemeltem volna magamtól.