#Északi irodalom

[prologusblog]

Karin Smirnoff: Jana Kippo sorozat

Tavaly év végén debütált a kiadónál Karin Smirnoff svéd írónő. Első regénye az “elmentem az öcsémhez” nemzetközi bestseller és August-díjas regény lett. Ez az egyik legrangosabb svéd irodalmi díj, melyet 1989 óta egy, 1992 óta három kategóriában osztanak ki. Érdekesség, hogy az első rész közel 700.000 példányban kelt el Svédországban. Az első kötetben Jana Kippo meglátogatja az öccsét, aki…

[frombudapestwithlove]

- Hol a repülőgép? - kérdezte rekedten. Zavartan dadogtam: - Hát... mit tegyek... feltalálták... Farman... a Wright-testvérek... nem voltam ott... De hidd el, ők is elég jól csinálták... egész jó, aránylag... lehet vele repülni... - Látom - mondta gúnyosan. Aztán megint rám nézett. - Hol az Északi-sark? Lesütöttem a szemem: - Valami Peary elérte... Kérlek, hát nem volt időm... te tévedtél... nem lehet mindent... én akkor az egyetemre jártam... - Úgy - mondta. Aztán: - Hol a büszke és szabad Magyarország? - Kérlek alássan... igazán furcsa vagy... dolgozunk rajta... én is... de az nem megy olyan hamar... az embernek élni is kell.

Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel

[homregeszet]

Madarak és fák hava: Nagy FA-lat

Akkor láttam csak igazán, mekkora fába vágtam a fejszém, mikor a bejegyzés kapcsán listát kezdtem írni, mi mindenről is kellene megnyilatkoznom.

(És reggeltől nem tudtam a fejemben ütemesen mormoló kis hangot kikapcsolni, hogy „Ez egy fa. Ez egy fa. Ez egy faaaaa” …)

Egy idő után már nem láttam a fától az erdőt gondolataim kusza dzsungelében.

Próbáltam zöld ágra vergődni, de be kellett lássam, régészeti feltárásokon famaradványok nem teremnek ám minden bokorban.

A csillagok szerencsés együtt állasa szükséges ahhoz, hogy növényi maradványokra leljünk. [1]

 Türelem, kedves Olvasó! Eljön még a szakmázás ideje.

Hiszen a türelem olyan fa, melynek keserű a gyökere, de édes a gyümölcse.

Itt kérem, nem babra megy a játék!

Ígérem, befejezem… már én is érzem, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát.

Viszont be kell lássuk, nem hiába annyi szólás-mondás melyben az ’erdő’, ’fa’ kifejezés vagy valamilyen növény neve szerepel. Árnyat, élelmet, építőanyagot s ezzel otthont, meleget és védelmet adtak és adnak mind a mai napig az emberiség számára a különböző fák. Ezért ne kövezzenek meg ilyen apró mókákért, és a fügét is tartsák meg maguknak, kérem.

 Az őskor időszakából legtöbbször csak a feltárt objektumok általi közvetett bizonyítékaink vannak a különböző korszakokban a fa felhasználására.

Sokan nem így látják, de szerintem a cölöphelyek bár pici, de fontos részei a régészeti kutatásnak.

Többféle méretben, formában és mennyiségben találunk rájuk egy-egy lelőhelyen.

Az emberiség történetének korai szakaszaiban a vándorló életmód miatt inkább különböző sátor-, jurtafélék szolgálhattak eleink otthonául. Hazai, mezolitikus viszonylatban Jásztelek 1-es lelőhelyen került elő egy olyan objektum, melyet lakóépületként értelmezhetünk.

Azonban a letelepült, gazdálkodó életmód megjelenésével és elterjedésével, a neolitikumtól kezdve ismerünk olyan cölöpszerkezetes konstrukciókat, melyek bár nem valószínű, hogy megfelelnének a modern rönkházakról alkotott felfogásnak, mégis nagymennyiségű faanyag beépítését feltételezik.

Láthatjuk cölöphelyeiknek (ritkábban alapárkaiknak) foltját egymástól közel egyforma távolságra, kirajzolva például egy téglalapot.

Füzesabony-Gubakút lelőhelyen például a neolitikumhoz köthető településrészlet is kirajzolódott a segítségükkel.

Bükkábrányban pedig egy, a rézkor időszakára datálható, nagyméretű épület konstrukcióját mutatták meg, melyhez egyfajta alapárok is tartozott.

Cölöphelyek megjelennek félig földbe mélyített épületek aljában – akár többféle elrendezésben is, függően attól, hogy mire volt használatos az adott építmény.

N��ha csak egy viszonylag egyenes vonalban látható, hosszan elnyúló, az őskorhoz köthető paliszád részlet mutat rá, hogy egykoron miként sorakozhattak egymás után a kisebb-nagyobb oszlopok.

Kísérleti régészeti projektek tucatjai foglalkoznak mind hazai, mind külföldi színtéren a valaha él emberek lakhelyeinek rekonstrukciójával.

Ez önmagában is megérne egy újabb blogbegyejzést, így csak néhány linket csatolok az ajánlott/felhasznált irodalmak közötti hivatkozások közé, ahol kedvükre csemegézhetnek.

A hazánk területén található archeoparkokban is megtekinthetőek különböző épületrekonstrukciók. Ilyen hely például a Százhalombattai Régészeti Park, ahol egy bronzkori és egy vaskori település lakóházainak és kiszolgálóépületeinek, valamint a vaskori halomsíros temetkezési rítusok hiteles másolatai láthatók.  

Nemcsak az élőknek, a holtaknak is otthon nyújthatnak fából készült építmények.

Kr.e. 4000/3600-2800/2600 közötti időhorizonton az ország keleti felében megjelenő népcsoport temetkezési szokásai eltérést mutatnak az itt élőkétől. A kelet felől érkező, halmok alá temetkező Gödörsíros kurgánok népének – vagy Yamnaja-/Jamnaja-nak – nevezett régészeti kultúra a temetkezései fölé halmokat emelt. Ezen halmok mérete változó, de akár az 50 m-es átmérőt is elérhetik.

A földhalom felhordása előtt egy sírkamra került megépítésre.

Ehhez mindenféle szervesanyagot felhasználtak – az állati bőröktől kezdve a deszkákig, fagerendákig.

Az ilyen sírépítmények emelésének szokása a későbbiekben sem tűnik el.

A már korábban említett százhalombattai régészeti park újfent remek párhuzam ehhez a tematikához is. A park területén több, érintetlen halom áll mind a mai napig. Ezek közül az egyik eredeti állapotába visszaállítva mutatja be a halomsíros temetkezés szokását.

Több lelőhely, több korszakában is (pl. Szirmabesenyő, Egerszalók, Bükkábrány, Csanádpalota) sikerült olyan temetkezéseket megfogni, és feltárni, melyekben a halottat koporsóban – mely valószínűleg valamilyen rönkkoporsó lehetett – helyezték végső nyugalomra.

Közvetlen bizonyítékai a fa építőanyagként való felhasználásának, annak szerves mivolta miatt ritkán maradnak ránk. [2]

Két évvel ezelőtt a bükkábrányi bánya területén folytatott ásatás során előkerült egy szenült gerenda maradványa egy vaskori házból.

Érdekessége abban rejlett, hogy a kifejezetten nagyméretűnek számító darab viszonylag egyben maradt az évezredek során.

Ezen felbuzdulva, ideiglenes fixálás után a gerenda darabot természettudományos vizsgálatokra küldtük.

Dr. Grynaeus Andrásnak hála, a vizsgálatokból kiderült, hogy a maradvány a tölgyfélékre jellemző vonásokkal rendelkezik. Egészen pontosan nedvességkedvelő kocsányos tölgyként sikerült azonosítani az egykori fát.

Ezen felül a dendrokronológiának[3] köszönhetően, az évgyűrűk ívének figyelembevételével a felhasznált fatörzs átmérőjét is sikerült megsaccolni (40–50 cm közötti értéket kaptak). A megfigyelhető évgyűrűk átlagos vastagsága azonban csupán 1 milliméter körüli volt (manapság 2-3 mm körül mozog ez a szám) és még ez is jelentésértékkel bír számunkra. Azt jelzi, hogy a felhasznált fa életkörülményei nem voltak a legkedvezőbbek – rámutatva egy jóval szárazabb klímájú periódusra.

A tölgyek jelenlétének újabb bizonyítékát is megtaláltuk egy aprócska lenyomat formájában, egy egykori szkíta ház paticsfalának maradványai között. [4]

(Fotó: Baranczó Benedek)

Szintén ehhez a lelőhelyhez köthető, azonban pontosabb növénytani és időrendi besorolásba nem került néhány megkövült fadarab is. 

Az érdekesebb épített fakonstrukciók között meg kell még említenünk egy Sajószentpéter határában, 2013-ban feltárt, több mint 7500 éves kút maradványait is.

Valamint a mindenki által ismert Stonehenge kistestvére, a szintén Nagy-Britannia területén, még az 1900-as évek első felében légifényképezés kapcsán egy búzamezőn kirajzolódó koncentrikus körök alkotta Woodhenge is ide sorolható.

Szintén Nagy-Britanniából egy bronzkori híd maradványai is fennmaradtak az utókornak.

Fából ugyan nem lesz vaskarika és a betontalpfa is csak egy a mitikus teremtmények közül, mégis, néprajzi párhuzamok, kísérleti régészeti vizsgálatok és a kevés viszonylagos épségben fennmaradt lelet alapján feltételezhetjük, hogy a fából készült tárgyak a miden napos használatban is részt vettek.

Európa legrégebbi, épségben megőrződött vadászfegyverei is ebből az anyagból készültek. Az 1990-es évek közepén, a németországi Schöningenhez közeli feltáráson kilenc lándzsa került elő vadlovak csontjai mellett. A lándzsák vékonyabb fenyőágakból készültek és megfigyelhető volt rajtuk a kéreg leválasztásának, a hegy kialakításának és a használatnak a nyomai.

A fa nem csak fegyver, szerszám is lehet.

A kőpattintás során is hasznukat vették – úgynevezett lágy ütőként funkcionálhat. [5]

Azonban nemcsak az önmagukban történtő használatuk nyert bizonyítást. Más, állati eredetű anyagokkal együtt (pl.: csont, agancs) remek foglalatként szolgálhattak többek között megmunkált kőpengéknek vagy csiszolt kőeszközöknek – ily módon kések, sarlók, kalapácsok készülhettek belőlük.

Bizonyos fák nedveit (fenyő, nyír) pedig természetes ragasztóként használhatták fel.

A különböző kő- és agyagnehezékek bizonyítják, hogy a szövőszékeken is évezredek óta nyüstölik a fonalat.

S akkor még nem ejtettünk szót pl. a vesszőkosarakról, ülő alkalmatosságokról.

Millió és egy módja van, hogy ezt az oly evidensnek vett, mégis rendkívül értékes alapanyagot miként használták és használják akár ma is az emberek a mindennapi tevékenységek során.

Bízom benne, hogy ezután mindannyian kicsit más szemmel tekintenek majd az erdő fáira egy csendes délutáni séta alkalmával, mikor a „Tölgykoronákban orgonáz a szél.”[6]

Kovács Niki [1] Hazai viszonylatban, a talaj kedvezőtlen összetétele miatt ritkaságnak számítanak az őskori famaradványok.

[2] Kemencék, tűzhelyek, gödrök hamus rétegeinek részeként faszén azonban gyakorta kerül elő a betöltésben.

[3] A régészet segédtudományai közé tartozó dendrokronológia segít meghatározni az ásatásokon talált famaradványok korát. Három görög szó bújik meg az elnevezésben: a fa jelentésű dendron, az időre utaló chronosz és a tudományt jelző logosz.

[4] Külön köszönet dr. Hably Lillának a segítségért és Hortobágyi Viktornak a sasszeméért. 😊

[5] A leválasztások során különböző pattintási stigmák jelentkeznek, ezek a felhasznált szerszám milyenségére utalnak. A pattintáshoz kapcsolódó elképzeléseket a különböző kísérleti régészeti tapasztalok megerősítették.

[6] Reményik Sándor: Ma gyóntatóm az erdő

Felhasznált és ajánlott irodalom

Dani – Horváth 2012: Dani J. – Horváth T., Őskori kurgánok a magyar Alföldön. Archaeolingua, Budapest, 2012.

Domboróczki 2001: Domboróczki L., Településszerkezeti sajátosságok a középső neolitikum időszakából, Heves megye területéről. In: „Fiatal Őskoros Kutatók” I. Összejövetelének konferenciakötete. Szerk. Dani J. – Hajdú Zs. – Nagy E. Gy. – Selmeczi L., Debrecen, 2001 67-94.

Farkas– Vágvölgyi 2019: Farkas Cs. – Vágvölgyi B., 60. Egerszalók határa. In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti Kutatások Magyaroroszágon 2013. Budapest, 2019, 38-39.

Katona-Kiss 2016: Katona-Kiss A., 10-11. századi oguz halomsírok a Kaszpi-tenger északi partvidékéről. In. S. dr. Perémi Ágota (ed): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete, Veszprém, 2016, 277-300.

Kern 2014: Kern Z., Kormeghatározás és éghajlatrekonstrukció faévgyűrűk segítségével. Erdészeti Lapok CXLIX. évf. 10. szám, 328-331

Kertész 2005: Kertész R., Tarnaörs – Fodor tanya: egy új mezolit lelőhely az Észak-Alföldön. Szolnoki Tudományos Közlemények IX, Szolnok, 2005.

Mester 2015: Mester Zs., Alapismeretek a kőeszközök régészeti feldolgozásához. Egyetemi segédanyag. Nemzeti Kulturális Alap, Budapest. 2015.

Pető – Kenéz 2018: Pető Á. – Kenéz Á., Régészeti növénytan. Leletek, módszerek és értelmezés. Archeaobotanikai kézikönyv. Archaeolingua, Budapest, 2018.

Pópity 2019: Pópity D., 55. Csanádpalota határa (Csongrád megye). In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti kutatások Magyarországon 2012. Budapest, 2019, 29-31

Schilling 2019: Schilling L., 236. Szirmabesenyő határa. In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti kutatások Magyarországon 2013. Budapest, 2019, 123-124.

H.Schoch – Bigga – Böhner – Richter – Terberger 2015: W. H.Schoch – G. Bigga – U. Böhner – P. Richter – T. Terberger, New insights on the wooden weapons from the Paleolithic site of Schöningen. Journal of Human Evolution Volume 89, 2015, 214-225.

Stafford 2012: E.Stafford, Aspects of Bronze Age Timber Structures.

Landscape and Prehistory of the East London Wetlands, 131-145

Archaeological and Anthropological Sciences volume 12, Article number: 78 (2020)

Experimental archaeology and roundhouse excavated signatures: the investigation of two reconstructed Iron Age buildings at Castell Henllys, Wales

https://link.springer.com/article/10.1007/s12520-020-01028-y

(Utolsó elérés: 2021. április 14.)

 English Heritage

Woodhenge

https://www.english-heritage.org.uk/visit/places/woodhenge/

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Exarch

Experience with Building Mesolithic Huts in the Stone Age Park Dithmarschen in 2014

https://exarc.net/issue-2015-4/at/experience-building-mesolithic-huts-stone-age-park-dithmarschen-2014

(Utolsó elérés: 2021. április 15.)

 Exarch

Experiments on Possible Stone Age Glue Types

https://exarc.net/issue-2015-4/at/experiments-possible-stone-age-glue-types

(Utolsó elérés: 2021. április 15.)

 Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály

https://homregeszet.tumblr.com/post/640733154770124800/miskolci-r%C3%A9g%C3%A9sz-enciklop%C3%A9dia-patics

 Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály

„Mi marad egy kelta házból!?”

https://www.facebook.com/regeszet.hermuz/photos/a.901329643225767/3402416489783724/?type=3

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

Környezet – Ember – Kultúra. Az alkalmazott természettudományok és a régészet párbeszéde. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ 2010-ben megrendezett konferenciájának tanulmánykötete. Budapest, 2012.

https://docplayer.hu/7918623-Kornyezet-ember-kultura-environment-human-culture.html

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Magyar Néprajzi Lexikon

https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-216.html

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Magyar Néprajzi Lexikon

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-225.html

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Magyar régészet az ezredfordulón

http://regeszet.org.hu/magyar-regeszet-az-ezredfordulon/

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Matrica Múzeum

http://matricamuzeum.hu/park-bemutatasa/

 MúzeumCafé

Grynaeus András: Bükkábrány és dendrokronológia

http://muzeumcafe.hu/hu/bukkabrany-es-dendrokronologia/

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Origo

Borsodban lehet Európa legrégebbi kútja

https://www.origo.hu/tudomany/20130304-7500-eves-bodonkut-borsod-megyeben.html

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Szögletes Üveggolyó – Ez egy fa

https://www.youtube.com/watch?v=8ZrQYEbmK88

 The Heritage Journal

Experimental Archaeology – Roundhouses

https://heritageaction.wordpress.com/2012/09/07/experimental-archaeology-roundhouses/

(Utolsó elérés: 2021. április 14.)

    U.i. rendkívül ironikus módon kevéske szabadidőmben épp M.J. Arlidge – Erdő mélyén c. thrillerét olvasom…

https://moly.hu/konyvek/m-j-arlidge-erdo-melyen

   Hatalmas fatörzset farag udvarában Gáspár. A szomszédja, Mózes nézi a kerítés túloldalán, aztán kíváncsian kérdi:

- Oszt mi lesz ebből?

- Mestergerenda - feleli a szomszéd.

Mózes elmegy, teszi a dolgát, s déltájt hazamegy. A szomszéd még mindig farag odaát, de már jóval vékonyabb a fa, mint volt. Kérdi:

- Mi lesz belőle?

- Szekérrúd.

Mózes elmegy a kocsmába, megiszik két fröccsöt, hazaballag, hát a szomszéd még mindig faragja a rudat. Kérdi ismét:

- Mi lesz belőle?

- Székláb.

Vacsora után ismét a kocsma, újabb fröccs. A kocsmából visszajövet látja, hogy Gáspár ül földön, körülötte temérdek forgács, s bicskával farag valamit.

- Ebből mi lesz?

- Fogpiszkáló - morog a szomszéd -, ha el nem rontom ismét.

[nkn1]

Illusztrációm Dr Kalmár Gusztáv : Küzdelmek a fehér halál országában című könyvének “Új lobogó a déli sarkon” fejezetéhez

Richard E Byrd amerikai sarkkutató, pilóta, haditengerész (1888-1957). Az első ember volt, aki átrepült az Északi- és a Déli-sark felett. Byrd-ről az irodalom merész, szerencsés, kiváló pilótaként és emberként emlékezik, ő is azoknak a táborába tartozik akik valamennyi sarki kalandjukról szerencsésen, épségben hazakerültek. 1926-ban miután Umberto Nobile olasz mérnök a Norge nevű léghajójával 7600 km-es utat megtéve Rómából megérkezett a Spitzbergákra, hogy impozáns csapatával - aminek történetesen tagja volt többek között az akkor már idős Roald Amundsen is - az Északi-sarkot léghajón elérje, kellemetlen körülményre lettek figyelmesek. A Kings-bay-ben ott állomásozott a fiatal és eltökélt Byrd kapitány aki épp felszállni készült pompás Fokker típusú gépével, hogy azzal elérje a Pólust. Az utat a történelemben elsőként, mintegy 15 óra alatt sikeresen meg is tették, ezután néhány nappal rá még Nobile léghajójàt is elkísérték egy darabon.

“Nobile szerencsétlensége, majd a keresésére indult, ősz Amundsen eltűnése nagy izgalmat keltett világszerte. Az általános izgalom valóságos tiltakozás volt a léghajós, repülőgépes sarki kutatások ellen. Az ember lelke mélyén gyökerező kutatásvágyat azonban a katasztrófák sohasem tudták elfojtani. A szerencsétlenül járt kutatók munkáját új erők veszik át. Még le sem csillapodott az Északi sark körül történt borzalmak izgalma, amikor Usából újabb, minden eddiginél merészebb sarki expedíció hírét hozta a távíró, hogy Byrd kapitány repülőgépen igyekszik eljutni a Déli sarkra.

Tervek és előkészületek.

Byrd kapitányt már jól ismerjük abból az időből, amikor 1926-ban a Spitzbergákról elindulva, rövid 16 óra alatt megfordult a Sarkról. A szó szoros értelmében még ki sem pihente fáradtságát, vagy mint mondani szokták, még le sem verte ruhájáról az út porát, amikor társával, Floyd Benettel már a délsarki expedíciót fontolgatta. Amundsen, mikor meglátogatta, tréfásan kérdezte a fáradt repülőtől, hogy hát most mi is következik. Byrd minden gondolkodás nélkül azt válaszolta: a Déli-sark!”

[csillagpontradio]

Újra Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban

Február 7-9. között ismét a határon túli kultúráé lesz a főszerep a Miskolci Nemzeti Színházban. Három napon át a színház, a zene, a képzőművészet és irodalom lesz a középpontban Miskolcon, a Határtalan Napok rendezvénysorozaton, ahol idén Szatmárnémeti lesz vendégünk. A Szatmárnémeti Északi...

[nemzetinet]

Nem Horn, hanem Németh játszott igazi szerepet a német egyesítésben

A Moszkva központjában lévő lakás ablaka a Patriarsije prudira (Pátriárka-tóra) néz, amely a modern orosz irodalom egyik legfontosabb helyszíne. Itt játszódik Bulgakov A Mester és Margaritájának az első fejezete. A falon festmények, portrék, köztük az, amelyet François Mitterrand-ról készített. Kiváló környezet egy, a XX. századot átfogó beszélgetéshez. A most 88 éves Andreas Meyer-Landrut egykori moszkvai német nagykövet, külügyminiszter-helyettes egy ideje már kétlaki élete ugyanis olyan fordulatos, mint maga a XX. század.

– Amikor először találkoztunk, akcentus nélkül magyarul üdvözölt. Aztán még ott, Szocsiban kiderült, hogy ugyan csak néhány kifejezést tud a nyelvünkön, az országot azonban nagyon jól ismeri. Honnan a kapcsolódás Magyarországhoz?

– Első feleségem magyar volt, anyai ágon a bocsári Mocsáry, az apain pedig a Karácsonyi család leszármazottja. 1945-ben menekült el Budapestről. Az apja ugyanis magas rangú tiszt, a háború végén már tábornok, egy időben pedig párizsi katonai attasé volt Horthy Miklós hadseregében. Amikor Franciaországból hazatért, a 2. magyar hadsereg egyik parancsnoka lett, szovjet fogságba esett, majd hazatérése után, az ötvenes években elítélték. Tiszteletére a fiunkat is Lacinak hívtuk. Aztán a nyolcvanas években már külügyminiszter-helyettesként is sokat foglalkoztam Magyarországgal, és különösen jóban voltam Horn Gyulával, de jártak hozzánk, Németországba ’56-osok is, így például Király Béla vezérezredes, a forradalom nemzetőrségének vezetője. Azt a német szervezetet is nagyon jól ismertem, amelyik segélyszállítmányokat vitt a forradalmi Magyarországra.

– Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az életét átszőtte a XX. század igencsak kacskaringós történelme. Kezdve attól, hogy balti németként született Észtországban, és innen telepítették ki a családját Németországba. Mikor is?

– Azt követően, hogy Sztálin és Hitler megegyezett Európa felosztásáról, és Nyugat-Ukrajna, valamint a balti országok a szovjet érdekszférába kerültek. E paktum részeként ezekről a területekről a németek áttelepülhettek Németországba. Így hagytuk el a Baltikumot 1939-ben mi is. Pedig ott jól éltünk – apám egy papírgyár igazgatója volt –, hiszen ezek az országok szépen fejlődtek. A Baltikum ekkor nyugat felé orientálódott. A még a lovagrenddel egykor ide érkező helyi németek bíztak Hitlerben. Háborúról még szó sem volt, Berlin ugyanakkor segítette az anyanyelvi oktatást, támogatta a Baltikumban a német iskolákat.

– Mondhatjuk, hogy Hitler 1939 után kimenekítette a mintegy nyolcvanezer németet a bolsevikok markából?

http://mno.hu/

– Mondhatjuk, ám az is igaz, hogy igazi otthon a hangzatos szólamok ellenére Németországban sem várt bennünket. A megszállt Lengyelországban telepítették le a családot. Amikor aztán 1945-ben a front átszaladt Lengyelországon, innen is menekülnünk kellett. De ekkor már csak egy bőrönddel érkeztünk Németországba, ahol rengeteg menekült volt, hiszen az ország keleti részeiből is jöttek a kommunista rendszer elől. Nagyon nehéz volt hát a helyzet, nem volt élelmiszer, s hogy finom legyek, nem vártak bennünket tárt karokkal. Ekkor 15 éves voltam, s az iskolában katonaköpenyben és bakancsban megjelenve a helyiek bizony kiközösítettek.

– Később logikus volt, hogy ezzel a háttérrel az egyetemen szlavisztikai tanulmányokat folytat, s Kelet-Európára specializálódva az ötvenes évek közepén már a külügyminisztériumban találja magát…

– Annyiban mindenképpen, hogy amikor jelentkeztem a külügybe, Adenauer kancellár éppen első moszkvai látogatására készült. S ekkor, 1955-ben érte el, hogy az utolsó tízezres hadifogoly-kontingens is hazatérjen. Hruscsov az utolsó pillanatig ellenállt ennek, hiszen ezek a foglyok nagyon fontos szerepet töltöttek be a munkaerőpiacon. A később ikonikussá vált moszkvai épületeket is nagyrészt ők építették. Volt egy fogorvosom, aki elmesélte, hogy a Lomonoszov Egyetem építésén dolgozott.

– Két év múlva már a moszkvai nagykövetségen teljesít szolgálatot, ahonnan nemsokára a Tokióba átvezényelt követ Kína közelsége miatt magával viszi a keleti kommunista rendszerekben jól kiigazodó fiatal diplomatát. Aztán megint Németország, majd Moszkva, a keleti nyitás azonban a hatvanas évek végén épp Afrikában találja. Ennyi oroszszakértő volt akkor a német külügyben?

– Gyakorlat a diplomáciában, hogy forgatják az embereket, ne melegedjenek meg egy helyen. A keleti nyitás indulásakor azonban azonnal hazavezényeltek, s a Szovjetunióval foglalkozó csoport vezetését vettem át a külügyben.

– Mi motiválta ezt a keleti politikát, s hogyan viszonyultak ehhez az aktivizálódáshoz a nyugati szövetségesek?

– Ne feledjük el, hogy a szovjet hadsereg húszezer katonája ekkor ott állomásozott Kelet-Németországban. A távlati cél pedig mindig is a két Németország egyesítése volt. Ezt szem előtt tartva törekedett Willy Brandt a Szovjetunióval a kapcsolatok normalizálására. 1970-re mindkét oldalon felismerték, hogy az állandó feszültséget örökké nem lehet fenntartani, és a megosztott Németország nyugati felével is tárgyalni kell.

– Milyen szerepet játszott ebben a közeledésben az olaj és a gáz?

– A Szovjetunióból érkező, Lengyelországon áthaladó első olajvezeték tervezése még a hatvanas évek közepén megkezdődött, s nagyon nem tetszett már akkor sem az amerikaiaknak. Így van ez ma is a második Északi Áramlattal.

– Mennyire erősítette a keleti kapcsolat a német versenyképességet?

– Nézze, a német gazdaság már enélkül is erős volt. Németország gazdasági értelemben igazi óriás, míg politikailag könnyűsúlyú volt. Az export nagyjából két százaléka irányult a Szovjetunióba. A nyitás politikai szempontból volt igazán fontos. Persze az orosz energiahordozók olcsósága sem volt elhanyagolható, ám ekkor nyíltak az északi norvég mezők is.

– A nyolcvanas évek elejére, amikor nagykövetként tért vissza Moszkvába, már minden téren kiterjedtek voltak a kétoldalú kapcsolatok. Érezte már akkor, hogy a Szovjetunió egy évtizeden belül összeomlik?

– A rendszer természetellenes voltát jelezte már a magyar ’56, majd Lengyelországban a Szolidaritás támogatottsága is. Én már 1960-ban írtam egy feljegyzést a külügynek arról, hogy a kommunizmus nem képes sokáig tartani magát. S nem azért, mert a Szovjetunióban rosszabb vagy gonoszabb emberek élnek, hanem mert a rendszer szembemegy az emberi természettel. Az ember mindig jobbat, többet akar, többet akar dolgozni, keresni, és arra vágyik, hogy a gyerekek jobban éljenek, mint a szüleik. Nincs egyenlőség!

– Sokan viszont még most is nosztalgiával emlegetik a szovjet éveket az alacsony szinten valamiféle egyenlőséget teremtő szociális biztonság miatt, valamint azért, mert a Szovjetuniónak mint modernizációs kísérletnek azért mégiscsak voltak sikerei.

– Ez így van. Én az erősen központosított gazdaságpolitikáról beszélek, amely nem tudott megfelelően reagálni a kihívásokra. Oroszország például mindig gabonaexportőr volt, ám a szovjet időkben mégis importból fedezte a szükségleteit. Olajbevételeit részben erre költötte. Ki érti ezt? A Szovjetunió összeomlása után aztán e tekintetben helyreállt a rend, idén például különösen jó volt a termés. Közben a hadiipar világszínvonalú volt. Vegyük csak a repülőgépeket, a rakétákat vagy Gagarint, az űrkutatást, ám ez a tudás Amerikával ellentétben nem ment át a civil szférába, általában a gazdaságba. Mindenekelőtt azért, mert az ország vezetői – s erről személyesen is meggyőződhettem – nagyon egyszerű emberek voltak. Felmondták az ideológiai szöveget, ám valójában képtelenek voltak egy birodalmat irányítani.

– Azt mondja, már elejétől látta a kommunista rendszer életképtelenségét. Ehhez képest egyes nyugati politikusok még a nyolcvanas évek végén sem gondolták, hogy ilyen gyorsan összeomlik a Szovjetunió. Miért?

– Nyugaton 1945 után sokan nem akartak újabb konfliktust. Így azt mondták, csináljanak a szovjetek, amit akarnak, csak ne legyen háború. A hidegháború ilyen tekintetben nagyon is kényelmes felállás volt. Ugyanúgy megteremtette a világban az egyensúlyt, mint tette azt az 1815-ös bécsi kongresszus, amely száz évre biztosította Európában a békét. A Szovjetunió felbomlása után ez felborult, s az új egyensúly megteremtése nem egyszerű feladat.

– Térjünk vissza Magyarországhoz, hiszen a nyolcvanas évek közepén Hans-Dietrich Genscher mellett külügyminiszter-helyettesként rálátott a közép-európai folyamatokra.

– Nagyon érdekes időszak volt ez. De lapozzunk vissza a hetvenes évek elejére, az úgynevezett helsinki folyamathoz, amely megalapozta ezeket a változásokat. Andrej Gromiko külügyminiszterként támogatta ezt, mert úgy gondolta, hogy a határokat, a megosztottságot Helsinki éppen hogy megerősíti, s a szocialista tábor még inkább védett lesz a Nyugattal szemben. Ám ez ellenkezőleg alakult, hiszen Helsinki kinyitotta az ajtókat a Nyugat és a Kelet között. Ott ültem a genfi megbeszéléseken, és a vita arról folyt, hogy nyilvánosságra hozzuk-e minden aláíró országban a szerződés teljes szövegét. A szovjetek ezt nagyon nem akarták, végül belementek. Az orosz diplomaták nem hittek a szemüknek, hogyan mehetett ebbe bele a Kreml, hiszen erre a szövegre később folyamatosan hivatkozni lehetett.

– Sokat járt Budapestre is. Hogy látta, mekkora az elégedetlenség a szocialista táboron belül?

– Meg kell hagyni, hogy a magyar és a lengyel erjedés jelentős mértékben hozzájárult a tábor összeomlásához. Emlékszem, a katonai attasé 1981 decemberében táviratot akart küldeni Bonnba, hogy elkerülhetetlen a Szovjetunió beavatkozása. Nagykövetként azonban nem írtam alá, hiszen biztos voltam abban, hogy ezt Moszkva nem engedheti meg magának. Igazam lett. Mint ahogy a német diplomácia később is elég jól látta a helyzetet. Már csak azért is, mert Genscher különösen jó kapcsolatot ápolt Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel. Mind a ketten felelősségteljesen gondolkodtak a jövőről.

– A peresztrojkát ismét közvetlen közelről, nagykövetként kísérhette figyelemmel. Ön szerint az európai erőviszonyok átalakulása közepette mely politikusok emelkedtek ki a mezőnyből?

– Mindenekelőtt James Baker amerikai külügyminiszter, aki jelentős befolyással volt az idősebb Bushra, míg ezen az oldalon Eduard Sevardnadzét kell említenem. Persze Gorbacsov is értette, hogy ez így nem megy tovább, ám képtelen volt a folyamatok motorjává válni.

– Gorbacsov ön szerint felfogta, hogy ezek a reformok végül hová vezetnek?

– Nem hiszem. Úgy gondolta, hogy a reformokkal megmentheti a rendszert. Mert mint azt később Sevardnadze elmondta, sokat beszélgettek arról a pártfőtitkárral, hogy a belső berendezkedés miatt a kezdődő harmadik ipari forradalom körülményei között a Szovjetunió alulmarad a nemzetközi versenyben. Már jó időben látták tehát, hogy a forradalom exportja nem visz sehova.

– Gorbacsov gyenge vezető volt, ez a gyengesége azonban nagyon jól jött Közép-Európának.

– Ez így van. Amikor a Varsói Szerződés vezetői előtt elhatárolódott az úgynevezett Brezsnyev-doktrínától, lényegében elengedte ezeket az országokat. Ekkor a jelentésemben felvetettem, hogy közeleg a német egyesítés ideje. Kevesen hittek azonban akkor nekem.

– Gondolom, azon kevesek között ott volt Helmut Kohl, aki nagyon is ráérzett a változások dinamikájára, és keresztülhajtotta a német egyesítést.

– Igen. A márka kérdésében szembement még a központi bankkal is, ami akkor nagy szó volt. De legyűrte az angolok és a franciák ellenállását is. Thatcher külön munkacsoportot hozott létre az újraegyesítés megakadályozására, Mitterrand még Gorbacsovhoz és az NDK-ba is elrepült, hogy lebeszélje őket. Kohl azonban megérezte, hogy itt a pillanat. Nehéz idők voltak ezek a német–francia kapcsolatokban. Már az egyesítés után Richard von Weizsäcker elnöki kabinetjének vezetőjeként felvetettem francia kollégámnak, akit még Moszkvából ismertem, hiszen ő is nagykövet volt, hogy a két államfő menjen el együtt Berlinbe, s látogassa meg a német közös történelem szimbolikus helyeit. Mitterrand ezt elfogadta, és ez enyhítette a feszültséget. Szóval Kohl korszakos politikus volt, de egyáltalán nem könnyű ember. Elhiheti, hiszen az elnöki kabinet képviseletében több éven át ott ültem a kormány ülésein.

– S kapott-e ígéretet a német egyesítés kapcsán Gorbacsov arra vonatkozóan, hogy a NATO nem bővül keletre?

– Igen is, nem is. Genscher és a pártja folyamatosan azt képviselte a tárgyalásokon, hogy a NATO-t nem szabad kiterjeszteni Kelet-Európára. Ez volt a német álláspont. Amikor Kohl a Kaukázusban találkozott Gorbacsovval, még azt is felvetette: ha a német hadsereg létszáma nagyobb lehet, és megjelenhet az ország keleti részeiben is, akkor ez a terület semleges marad. Aztán mindezek a beszélgetések ködbe vesztek, elhalványultak. Oroszország azonban, mint az várható volt, ezt nem felejtette el. Akkor megmondtam a védelmi miniszterünknek, hogy nem szabad felelőtlen politikai ígéreteket tenni.

– A Nyugat végül becsapta Gorbacsovot?

– Nem gondolnám. Maga Gorbacsov nem mérte fel akkor helyesen, miről is van szó.

– A német egyesítésben fontos szerepet játszott Magyarország is. Ahogy Kohl fogalmazott, a határnyitással Magyarország ütötte ki az első téglát a falból. Mit gondol, Németh Miklós vagy Horn Gyula volt magyar részről a történések mozgatója?

– Úgy gondolom, hogy Németh. Már csak azért is, mert Kohllal nagyon jól megtalálta a hangot.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.23.

Nem Horn, hanem Németh játszott igazi szerepet a német egyesítésben a Nemzeti.net-en jelent meg,

[zarojel-hu-online-hirmagazi-blog]

Barangolás Skóciában – Edinburgh: Újváros

New Post has been published on https://zarojel.hu/barangolas-skociaban-edinburgh-ujvaros/

Barangolás Skóciában – Edinburgh: Újváros

[vc_row][vc_column][vc_column_text]A skót főváros Újvárosnak (New Town) elnevezett hangulatos utcáin hasonlóan csodálatos sétálni, mint az óvárosi részben. Ez a városrész is sok felfedezni valót tartogat a turistáknak.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBlbHMlQzUlOTElMjBBbGV4YSUyMC0tJTNFJTBBJTNDaW5zJTIwY2xhc3MlM0QlMjJhZHNieWdvb2dsZSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHN0eWxlJTNEJTIyZGlzcGxheSUzQWJsb2NrJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjk0MjQzNzYzODAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG8lMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGY2VudGVyJTNF[/vc_raw_html][vc_single_image image=”136728″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=”center” onclick=”link_image” css=”.vc_custom_1500819343275background-image: url(https://www.zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/04/small_header_bg-1.png?id=4336) !important;background-position: 0 0 !important;background-repeat: repeat !important;”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Újváros

Edinburgh fő sétálóutcája, a Princes Street gyakorlatilag kettéosztja a fővárost, északi oldalán terül el az Újváros. Főleg a 18-19. században épült, és jellegzetes kör alakú terei teszik igazán különlegessé. Az óvárosi zsúfoltságot kívánták kiküszöbölni egy új városrész megtervezésével és felépítésével. Az Újváros James Craig tervei alapján készült, és ma sokan úgy vélik, hogy ez a világ legszebb György-kori épületeinek tára.  A mintegy 300 hektárnyi területen felépült városrész főutcáját George Streetnek nevezték el, amelynek két oldalán további főutcák épültek: a Princes Street és a Queen Street.

A Princes Street-nek csak az egyik oldalán találhatók épületek, a másik oldala a Várhegy és az alatta elterülő parkos rész, amely már az Óvároshoz tartozik. Ezt a három főutcát számos, ezekre merőleges kisebb utca köti össze, így hozva létre a hálós szerkezetet. Noha az Újváros később épült, mint az Óváros, és teljesen eltérő építészeti stílusirányzatok virágoztak az újvárosi épületek „megszületése” idején, mégsem érezzük azt az utcákon sétálva, hogy más világba csöppentünk volna.  A hatalmas épületek, a csodaszép kertek, az elegáns terek amolyan fennkölt és varázslatos „arcot” kölcsönöznek a városnak, megmagyarázhatatlan és egyben csodálatos az összhang, amit az Óváros és Újváros együttesen nyújt. A két városrész együtt alkot egységet, együtt adják azt a varázst, ami Edinburgh-ot olyan egyedivé és felejthetetlenné teszi.

Edinburgh, a Princes Street (Kép: Postally Yours)

Látnivalók

Az Újváros főbb nevezetességei: a Scott-emlékmű (Scott Monument), a Skót Nemzeti Arcképcsarnok (Scottish National Portrait Gallery), a Virágóra (Flower Clock) és a Királyi botanikus kert (Royal Botanic Garden Edinburgh).

A Scott-emlékmű a skót irodalom vitathatatlanul egyik legnagyobb alakjának, Sir Walter Scott írónak állít emléket, élete és munkássága előtt tisztelegnek az alkotással vagy inkább építménnyel. Az emlékmű neogótikus stílusban épült, templomtornyot formáz, ívei alatt több szobor is felfedezhető Sir Walter Scottról, illetve műveinek alakjairól. A 60 méter magas torony tetejére 287 lépcsőfok vezet, amit ha megmászunk, jutalmul az egész várost minden irányból beláthatjuk. Egy rövid séta után a közelben, megnézhetjük Sir Walter Scott házát, ahol élt és alkotott (39 Castle Street). Ha a Princes Street Gardens mellett sétálunk, megcsodálhatjuk a Virágórát, amely a világ első, 1903-ban megalkotott virágórája; kerülete 10,8 méter, átmérője 3,5 méter. (forrás: Wikipédia)

A Scott emlékmű (Kép: Wikimedia Commons)

Robert de Bruce-tól egészen Anna királynőig a Stuartok 12 generációjának története tárul fel a Skót Nemzeti Arcképcsarnokban. A Galériában több mint 30 ezer (!) festmény látható, számtalan nemzetközileg is elismert alkotással. Emellett mintegy 6 ezer fotóból álló állandó kiállításnak is otthont ad, a fotóművészet úttörőinek számító művészek és kortárs tehetségek munkáit egyaránt felvonultatva. Ugyancsak itt tekinthetjük meg Mária, a skótok királynőjének ékszereit is.

A Királyi Botanikus Kert (Royal Botanic Garden Edinburgh) az Újváros északi peremén helyezkedik el. Több mint 28 hektáros területről beszélünk, amelyet eredetileg 1670-ben két orvos, mint gyógynövénykertet hozott létre. A gyűjtemény századokon át tartó, folyamatos bővülésének eredményeként az arborétum ma már további három kertből áll. Nem csak a világ egyik legnagyobb rododendron kultúráját mondhatja magáénak, de a Skóciában honos növényfajokon kívül, a világ minden tájáról származó különlegességeket is bemutat. (forrás: Wikipédia)[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBtJUMzJUExc29kaWslMjBBbGV4YSUyMC0tJTNFJTBBJTNDaW5zJTIwY2xhc3MlM0QlMjJhZHNieWdvb2dsZSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHN0eWxlJTNEJTIyZGlzcGxheSUzQWJsb2NrJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjMzNzc4NDI3ODUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG8lMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGY2VudGVyJTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”136731″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=”center” onclick=”link_image” css=”.vc_custom_1500820146955background-image: url(https://www.zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/04/small_header_bg-1.png?id=4336) !important;background-position: 0 0 !important;background-repeat: repeat !important;”][vc_column_text]

West End

West End az elnevezése az Újváros nyugati oldalához kapcsolódó városrésznek, melynek jellemző építészeti stílusa a georgiánus stílus, amit széles utak, tágas terek és György-stílusú épületek jelenítenek meg. Itt szeli át a belvárost a Leith folyó, és természetesen itt is akad bőséges látnivaló köztük a Modern Művészetek Skót Nemzeti Galériája (Scottish National Gallery of Modern Art) és a Dean-galéria (Dean Gallery), a Georgiánus ház, a Skót Állami Levéltár és még hosszan sorolhatnám.

A West End nevezetességei

A Modern Művészetek Skót Nemzeti Galériája (Scottish National Gallery of Modern Art) klasszicista stílusban épült, és 1960-ban alapították. A mintegy 5000 darabból álló gyűjtemény ízelítőt nyújt a 19. század végétől napjainkig terjedő időszak európai és amerikai művészeinek munkáiból. Festmények, bronztárgyak, papírnyomatok és grafikák, valamint kinetikus szobrok is részei a kiállításnak. A galérián belül önálló részt kapott a skót gyűjtemény.

A Modern Művészetek Galériájának testvérintézményeként nyitották meg annak szomszédságában a  Dean-galériát, amely a Modern Művészetek Galériája állandó és időszaki kiállításainak ad otthont, elsősorban dadaista és szürrealista alkotásoknak.

A Georgiánus házat (Georgian House) a georgiánus (György-korabeli) stílus egyik kimagasló példájaként tartják számon, innen kapta elnevezését is. A Charlotte téren 1792-ben kezdtek építkezni Robert Adam tervei alapján, aki nemcsak az itt álló épületeket tervezte, hanem magát a teret is. Nem mellesleg a tér északi oldalán magasodik Skócia miniszterelnökének hivatalos lakóhelye, a Bute House is.

Az ediburgh-i Georgiánus Ház (Kép: Culture Trip)

A West Endben találhatjuk még a Szent János-templomot (St. John Church) Szűz Mária-székesegyházat (St. Mary’s Cathedral) és a Skót Állami Levéltárépületét (West Register House).

Be kell vallanom, a teljesség igénye nélkül tudtam csak bemutatni vagy éppen csak megemlíteni a sok látnivaló közül az általam legkedveltebbeket, de hozzáteszem Én sem láttam még mindent. Minden alkalommal, amikor Edinburgh-ban járok, azt tapasztalom, hogy újabb és újabb felfedezéseket teszek. Sok meglepetést tartogat, a városokban „csak úgy” bolyongani szerető emberek számára. A skót fővárosban egyszerre van jelen a történelmi múlt, a művészeti irányzatok széles palettája, és noha az ellentétek városának nevezik, mégis harmóniát érzünk és nosztalgikus hangulat fog el az utcáin sétálva. Aki teheti, egyszer sétáljon a városban este is egyet. A város fényei varázsosak, a kivilágított vár csodálatos látványt nyújt. Azt hiszem, bátran megállapíthatom, hogy nemcsak Pest ér meg egy estet! Kellemes barangolást mindenkinek![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBoYXJtYWRpayUyMEFsZXhhJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyNDg1NDU3NTk4OCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

[homregeszet]

Keretes történetek: Ha a harcosnak is szüksége van szerencsére…

Civil fémkeresőseinkkel folytatott kutatásaink során számos hétköznapinak mondható használati tárgy és azok töredékei kerülnek elő. Ezek mellett ritkán, de felszínre bukkannak olyan kivételes egyedi darabok is, mint a Tállya – Óvár lelőhelyen talált szárnyas balta formájú csüngő vagy medál (1. ábra).

1.ábra Tállya-Óvárhegy lelőhelyen előkerült szárnyas balta formájú csüngő (balra) és kis méretű ötvös tokos kalapács (jobbra) Fotó: Baranczó Benedek

Maga a balta, már a neolitikum időszakától ismert hatalmi szimbólum, egyfajta jogar vagy buzogány (2. ábra).  Az antikvitás korában Zeusz/Jupiter jelképe, az északi mitológiában Thor szimbóluma (eleinte kőbalta/kőkalapács, később a dvergek által kovácsolt vaskalapács). Számtalan hiedelem, szimbolikus vagy mágikus tartalom társul e tárgytípushoz, amelyeket több ezer év táblatából még a népi hiedelmek is őriznek (pl. fájdalom gyógyítása földbe vágott baltával). 

2. ábra Az úgynevezett  Baltás Isten agyagszobrocska Szegvár-Tűzkövesről A miniatűr balták viselésének szokása is korokon át ível. Kérdéses, hogy ezek a tárgyak egyfajta divathullám szerinti viseleti elemek, amulettek vagy talizmánok?  Utóbbi két tárgytípust funkció alapján különítjük el. Míg az amulett olyan szerves vagy szervetlen tárgy, amely elsődleges célja a bajelhárítás, addig a talizmánt a pozitív hatások begyűjtése, vonzása érdekében viselik. Ezek a szerepek régészeti szempontból gyakran összemosódnak.

Hogy az egyes közösségek tagjai milyen taralommal ruházták fel ezeket a tárgyakat, pontosan már nem tudjuk megállapítani, azonban bizonyos, hogy valamilyen speciális szerepet tulajdonítottak nekik. 

3. ábra A csüngő az előkerülés után, még a lelőhelyen. Fotó: Bakos Gábor

Visszatérve a  bronzkor kései szakaszához, ekkor minden bizonnyal a  balta és a tőr lehetett a legelterjedtebb. Mindemellett azonban ismerünk fából készült fegyvereket a Tollense mellett folyó ütközet feltárásából, illetve szintén innen egy vállcsúcsba fúródott kő nyílhegyet is. Így elmondható, hogy a legtöbb fegyver a bronzkorban valószínűleg fából készülhetett, hiszen ez volt a legolcsóbb, és a kor viszonyainak megfelelően eléggé hatékonyan is működött. Érdekesség, hogy az ütközet helyszínéről a kutatások során nem került eddig elő bronz kard, vagy páncél.

A kutatás mai állása szerint megközelítőleg 2500 fő csaphatott össze. Egy déli irányból, a mai Csehország és a Kárpát-medence felől érkező vegyes összetételű rabló hadjáratra érkező csapat lehetett a támadó fél, akiknek az útját itt állta el egy helyiekből álló erő. Az összecsapás helyszínéül szándékosan választhatták a Tollense folyó mellékágának ezt a lápos, vizes részekkel taglalt szakaszát, hiszen itt a védők kihasználhatták a terület adta pozitív lehetőségeket, illetve a helyismeretből származó előnyüket.

4. ábra A Tollense mellett folyó küzdelem rekonstrukciója

Ahogy a fentebbi példából láthatjuk nem feltétlenül volt minden harcos felszerelve a kor legmodernebbjének számító bronzból készült páncéllal, kardokkal, vagy akár lándzsákkal. Az egyszerű fegyverek, mint a fa ütőeszközöt, az íjak, balták nagyobb szerepet kaptak egy átlagosabb összecsapásban. A balta funkcióját és felhasználhatóságát tekintve az egyszerűen kezelhető és hatékony fegyverek közé tartozott, hiszen használója egy jól irányzott ütéssel átszakíthatta ellenfele pajzsát, páncélját és halálos sebet ejthetett. Egyszerű, jól kezelhető, olcsó fegyver összehasonlítva a karddal, amely ebben az időben költséges volt, használata pedig nagy gyakorlottságot igényelt. Mindemellett a balta minden háztartás alapvető szerszáma volt, így súlyának ismerete, és a használatához szükséges alap mozdulatok adottak voltak.

 Bakos Gábor

Felhasznált irodalom:

JANTZEN D., BRINKER, U., ORSCHIEDT J., HEINEMEIER J., PIEK J., HAUENSTEIN K., TERBERGER T.: A Bronze Age battlefield? Weapons and trauma in the Tollense Valley, north-eastern Germany. Antiquity, 85, 2011. 417–433.

JANTZEN D., LIDKE G., DRÄGER J., KRÜGER J., RASSMANN K., LORENZ S.& TERBERGER T.: An early Bronze Age causeway in the Tollense Valley, Mecklenburg-Western Pomerania – Te starting point of a violent conflict 3300 years ago? in: Bericht der Römisch Germanischen Kommisonband 95, 2014.13–48.

KUJANI Y.: Egy apró lelet és ami mögötte van. Balta alakú csüngők a Kárpát-medencei szarmata Barbarikumban. - A tiny find and behind. Axe shaped pendants in the Sarmatian Barbaricum of the Carpathian Basin. In: Mozaikok Orosháza és Vidéke múltjából. Fémek a földből 1. 2018. 40-44. 

https://www.academia.edu/37940382/Egy_apr%C3%B3_lelet_%C3%A9s_ami_m%C3%B6g%C3%B6tte_van_Balta_alak%C3%BA_cs%C3%BCng%C5%91k_a_K%C3%A1rp%C3%A1t_medencei_szarmata_Barbarikumban_A_tiny_find_and_behind_Axe_shaped_pendants_in_the_Sarmatian_Barbaricum_of_the_Carpathian_Basin (utolsó elérés 2021.03.29.)

PRICE T. D., FREI R., BRINKER U., LIDKE G., TERBERGER T., FREI K. M., & JANTZEN D.: Multi-isotope proveniencing of human remains from a Bronze Age battlefield in theTollense Valley in northeast Germany In: Archaeological and Anthropological Sciences, 11(1), 2017. 33–49. o.

V. SZABÓ G.: Bronzkori Kincsek Magyarországon, Földbe Rejtett Fegyverek, Eszközök, Ékszerek Nyomában Hereditas Archaeologica Hungariae Archaeolingua Alapítvány 2019.

V. SZABÓ G.: Akhilleusz barbár kortársai. Fegyverzet és harcmodor a Kárpát-medencei késő bronzkorban In: Határtalan Régészet - Archeológiai Magazin III. évfolyam 2. szám 2018. 47-52.

[homregeszet]

Keretes történetek: Mi a kincs? Néhány gondolat egy késő-bronzkori depozitum kapcsán

Ha szóba kerül a régészet, az emberek általában mesés, ősi – leginkább arany – kincseket vízionálnak, amelyekhez kalandos módon jutnak hozzá a kutatók. Nos, van benne némi igazság, de mi is számít egy régész számára kincsnek?

Sokan lepődnek meg, amikor először találkoznak a régészet valódi arcával: nem, hogy kincsek nem kerülnek napi szinten felszínre, de bizony nem ritka az sem, hogy egy település feltárásánál az objektumok jórésze üres, vagy alig tartalmaz néhány kerámia- vagy csonttöredéket. Nekünk, régészeknek azonban ezek is sok-sok információt nyújtanak, olykor jóval többet, mint a kincsleletek. Rutinos régészetbarátok jól tudják, hogy a régészeti munkák igen jelentékeny részét az egykori kerámiaedények töredékeinek vizsgálata, tipologizálása, leltározása adja, hiszen a letűnt korok anyagi kultúrájából ez marad ránk legnagyobb mennyiségben.

Olykor csak egy marék kerámia kerül elő egy-egy objektumból

Egy lelőhely kerámiatárgyainak elemzése számtalan történetet mesél. Ha az őskori társadalmakat vizsgáljuk sok egyéb kérdés mellett olyanokra keressük a választ, mint elkülöníthetők e specializált körzetek egy lelőhelyen belül, mely edénytípus milyen funkciót töltött be, megkülönböztethető e gazdagabb és szegényebb háztartás, importálták-e az edényeket, a nyersanyagot, vagy helyben készült termékek voltak? Mekkora készlet tartozott egy háztartáshoz, ez hány ember igényeit elégíthette ki? Vajon egy-egy háztartás felkészült a vendégfogadásra is? Volt-e hétköznapi és ünnepi készlet? Kapcsolható-e valamilyen kognitív tartalom az edények díszítéséhez[1], vagy csak trendeket követtek? Ha egy régió egykorú településeinek kerámia maradványait összehasonlítjuk, milyen eltéréseket és azonosságokat láthatunk? Árulkodnak-e ezek a települések közötti hierarchiáról? És még hosszan sorolhatnánk a kérdéseket, amelyekre a pontos megfigyelések és természettudományos módszerek segítségével igyekszünk válaszokat találni.[2]

Jó, jó, de hogyan jön mindez a kincsekhez? Legtöbbünkben kisgyermek korunktól ott él a felfedezési vágy, valamilyen földbe, épületszerkezetbe, vagy barlangba rejtett kincs iránt.  Aztán persze a felnőttek sokszor leintenek minket, hogy ilyesmi csak a mesékben és regényekben van, pedig az elmúlt évezredek során, valamennyi történeti korban számos kincs került szándékos elrejtésre. Egy részüket valamilyen veszély/konfliktushelyzet alkalmával, rablás elől rejtették el, azonban egykori tulajdonosaik már nem tudtak visszatérni értékeikért. E kincsek lehetnek az adott korszakban értékes nyersanyagok (pl. bronz), eszközök (pl. kőeszközök, fémmegmunkáláshoz szükséges tárgyak), de ékszerek, későbbi korokban pénzérmék, vagy drága kelmék is (ez utóbbi persze ritka, de nem példa nélküliek a nemesfémmel átszőtt textilmaradványok). Ugyanakkor elkülöníthetünk olyan kincsleleteket, amelyeket valamilyen speciális cselekménysor kíséretében, szakrális keretek között helyeztek a földbe, sziklahasadékokba, mocsárba, források közelébe, barlangok üregeibe vagy épp egykori településeken belül. Ezek lehetnek fogadalmi ajándékok, felajánlások, egyéni vagy közösségi rítusok nyomai. Olykor egészen nagymennyiségű (akár 30-50 kg fémet tartalmazó) tárgyegyüttesről van szó, példa erre a nyíregyháza-orosi bronzkincs,[3] máskor alig néhány darab, vagy akár egyetlen leletből álló „magányos” depókról beszélünk. Pontos értelmezésük írott források híján igencsak nehézkes és nem kis fejtörést okoz a régészeknek.[4]Egy lelőhely adott régióban betöltött szerepéről árulkodó lehet az onnan előkerülő depók mennyisége és minősége.

A nyíregyháza-orosi bronzkincs (V. Szabó 2015, 169, III.125; Fotó: Vágó Ádám)

Ha már említettük a kerámiát, a késő-bronzkor időszakának egyik speciális jelensége, a teljes edénykészletek körültekintően elrendezett földbe rejtésének szokása. Ezeket az úgynevezett edénydepókat, valamilyen alkalomhoz/eseményhez/ünnephez kapcsolódó közösségi lakomát követően temették el. Amellett, hogy maguk az edénykészletek is nagy érteket képviselő, magas minőségű fazekastermékekből állnak, fontos társadalmi, kulturális és a hiedelemvilágra vonatkozó adalékokkal szolgálnak számunkra.

Az Oszlár-Nyárfaszög lelőhelyen feltárt edénydepó tárgyai a Más/világ kiállításban, Varsóban

A késő-bronzkor időszakában gyakori tehát, a természeti jelenségek, utak melletti kincsek elhelyezésén túl, a településen belüli deponálás szokása is, amely egyaránt lehetett valamilyen kiemelkedő cselekménysor része, vagy megőrzési szándékkal elrejtett tárgyegyüttes.  

Egy 2017-2019 között folytatott, még publikálás alatt álló kutatás részeként került felszínre egy, az alföldi régió és Északi-középhegység határán elterülő, nagykiterjedésű, késő-bronzkori településen belül, egy néhány tárgyból álló együttes. A depozitum két viselésre alkalmatlan, minden bizonnyal nyersanyagként értelmezhető, díszítetlen karperecből, két nagyobb bronzlepényből, és két kisebb bronzrögből állt. Első ránézésre talán nem is tűnik annyira érdekesnek, sem szépnek, azonban régészetileg igen izgalmas. Nézzük meg közelebbről!

Néhányan abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy munkánk része a „kincskeresés”. Bár hétköznapi feladataink során ritkán „futunk” kincsekbe, azért előfordul, hogy a legváratlanabb pillanatokban megajándékoz bennünket a lelőhely.

Kertész Gabriella Nikoletta

[1] Lásd bővebben: P. FISCHL Klára - KERTÉSZ Gabriella Nikoletta 2013. Bronzkori szimbólumok és megnyilvánulásaik, avagy mit mesél nekünk egy bronzkori település szerkezete. Gesta XII (2013), 10–19.

[2] Lásd bővebben: VICZE Magdolna et al. (szerk.) 2013. Ősrégészeti levelek. - Prehistoric newsletter. MΩMOΣ VII Őskoros Kutatók VII. Összejövetele 2011. március 16–18. Százhalombatta, Matrica Múzeum

[3] V. SZABÓ Gábor 2015. Bronzkor. In: Vágó Á. (Szerk.): A Kárpát-medence ősi kincsei. A kőkortól a honfoglalásig. Budapest 2015, 104–183.

[4] Lásd bővebben: PÁSZTOR Emília: A szakrális leletek szerepe a bronzkori embervilágképének tanulmányozásában

Irodalom:

FEKETE Mária 2007. Szakrális táj, templomok a természetben. Kora vaskori lelőhelyeink vallásos  jelenségeinek értelmezéséhez.  Természet Világa 138. 11. 503-507.

HARDING Anthony F. 2000. European Societies in the Bronze Age. Cambridge

KOÓS Judit 2003.  Késő bronzkori edénylelet Északkelet-Magyarországról [Ein spätbronzezeitliches Gefäßdepot von Nordostungarn]. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – Studia Archaeologica IX. 121–125.

L. NAGY Márta 2013. Újabb adatok a késő bronzkori edénydeponálási szokásokhoz a Felső-Tisza vidékén http://josamuzeum.hu/regeszet/?page_id=3981 (2020.11.11.)

PÁSZTOR Emília: A szakrális leletek szerepe a bronzkori embervilágképének tanulmányozásában (https://www.researchgate.net/publication/233530174_A_szakralis_kincsleletek_szerepe_a_bronzkori_ember_vilagkepenek_tanulmanyozasaban) (2020.11.11.)

P. FISCHL Klára - KERTÉSZ Gabriella Nikoletta 2013. Bronzkori szimbólumok és megnyilvánulásaik, avagy mit mesél nekünk egy bronzkori település szerkezete. Gesta XII (2013), 10–19.

VÁCZI Gábor 2007.  Adatok az  urnamezős  kultúra fémművességéhez  és  deponálási szokásaihoz. Ősrégészeti Levelek 8-9. 130-140.

VICZE Magdolna et al. (szerk.) 2013. Ősrégészeti levelek. - Prehistoric newsletter. MΩMOΣ VII Őskoros Kutatók VII. Összejövetele 2011. március 16–18. Százhalombatta, Matrica Múzeum

V. SZABÓ Gábor 2015. Bronzkor. In: Vágó Á. (Szerk.): A Kárpát-medence ősi kincsei. A kőkortól a honfoglalásig. Budapest 2015, 104–183.

V. SZABÓ Gábor 2017. A Gáva-kerámiastílus kora. Az Alföld a hajdúböszörményi szitulák földbekerülésének időszakában. - The age of the Gáva pottery style. The Great Hungarian Plain in the time of the burying of the Hajdúböszörmény situlae. In: V. Szabó Gábor et. al. (szerk.)  A második hajdúböszörményi szitula és kapcsolatrendszere. Studia Oppidorum Haidonicalium XIII.

[homregeszet]

Miskolci Régész Enciklopédia: Osszárium

Osszárium: A latin eredetű osszárium szó jelentése csontház, csontkamra, csontkápolna, elpusztult, megszüntetett sírokból származó, nagyobb mennyiségű, nem anatómiai rendben elhelyezett csontok gyűjtőhelye. A XI-XII. század fordulóján Szent László és Könyves Kálmán törvényei kötelezővé tették a templom köré, az ún. cinterembe való temetkezést. A templom kertjében, a megszentelt földben temetés szokása egészen a 16-18. századig általánosnak volt tekinthető. A gyakran évszázadokon át használt templom körüli temetőkben fokozatosan nőtt a zsúfoltság, a temető megtelt, miközben új sírhelyekre volt szükség.  Az új sírhelyek kialakításakor az osszáriumban halmozták fel az olyan elpusztult sírokból kiemelt, nagy mennyiségű emberi csontokat, melyekre – helyszűke miatt – újabb sírokat ástak, halottakat temettek, akiknek a zsúfoltságból adódóan nem lehetett hagyományos értelemben vett sírhelye. Az osszáriumok régészeti nyomai eltérőek lehetnek, ismerünk templom mellett elhelyezkedő, falazott osszáriumot, és ismertek osszáriumként használt, összedobált, emberi csontokkal teli gödrök is.

A képen a teljesen kibontott kemeji templom a körülötte lévő sírokkal és az északi oldalánál, vállának beugró részénél elhelyezkedő osszáriummal (Wolf-Horváth 2010 133.)

Irodalom: Wolf Mária-Horváth Antónia: Középkori templom és temető Alsózsolca határában HOMÉ 49. (2010) 129-185.

(Szócikk: Jenei Anita)

[csillagpontradio]

Újra Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban!

Február 7-9. között ismét a határon túli kultúráé lesz a főszerep a Miskolci Nemzeti Színházban. Három napon át a színház, a zene, a képzőművészet és irodalom lesz a középpontban Miskolcon, a Határtalan Napok rendezvénysorozaton, ahol idén Szatmárnémeti lesz vendégünk. A Szatmárnémeti Északi...

[nemzetinet]

3 esetlen műveltségi tévéműsor

Bámulni való elmék, vagy folytonos szünetjel? Sosem hallott témák vagy arcpirítóan egyszerű kérdések? Körbenéztünk, mit kínál a képernyő a kecskeszakállú kvízmesterek kora után, és úgy láttuk, ma mintha a felkészültségnél többet számítana a körítés és a díszlet. Igaz, ez sem teljesen igaz.

Viasat3: Észbontók

Valamikor, a televíziózás hajnalán úgy volt, hogy az ember azért ült le a műveltségi vetélkedők elé, mert nagyszerű, bámulni való elméket szeretett volna látni működés közben. Olyan kérdésekkel kívánt szembesülni, amikre maga sem tudja a választ, hogy aztán lenyűgözze, a játékos milyen eszmefuttatások révén jut el a helyes megfejtésig. Utólag legalábbis mind szeretjük magunkat efféle ideákba ringatni. Azóta persze a kertévés guruk rájöttek, hogy a nézőknek nem erre van szükségük. Korunk kispolgárai sokkal inkább merednének olyan emberekre, akiknek meg lehet rökönyödni a butaságán, és akiknél jóval többnek lehet érezni magunkat. Ilyenkor látványosan bosszankodni kell, elhűlni azon, hogy mások ennyire csekély értelműek bírnak lenni. Mikor kikapcsoljuk a tévét, már nem is fáj annyira, hogy mi is havi százötvenért robotolunk valami hivatalban. Erre az alapelvre épül a Viasat3 naponta futó „műveletlenségi vetélkedője”, az Észbontók, ami már a negyedik évadát tapossa. Két csapatot látunk versenyezni, akiknek azt kell eltalálniuk, hogy a kiültetett két-két ember milyen válaszokat adott a világ legegyszerűbb kérdéseire. Persze a kontraszt élesebb nem is lehetne, hisz a versengő felek kapcsán azt érezhetjük, csak olyanok, mint mi magunk. A kiültetettek viszont még az olyan egyszerű szólásokat sem ismerik, mint az „ég a keze alatt a munka”, és azt hiszik, Lillafüred a Balaton északi partján van. A végére élni is kezdünk a gyanúperrel, hogy színészkedés az egész. „Ugyan, ezek tényleg ennyire ostobák” – vágná rá persze rögtön kételyeinkre Karbantartó Karcsi vagy Háztartásbeli Hedvig. Ha pedig vacillálnának ők is, hát ott van Kovács Áron műsorvezető, aki egy-egy blokk előtt gúnyos megjegyzésekkel utalgat arra, hogy a kiültetettek még az ő elképzeléseit is alulmúlták. A kérdések persze itt csak mellékszereplők, a válaszadás előtti okfejtés pedig a logika totális dekonstrukciója. Virgina Woolf is megirigyelné, ahogy a tudatfolyam itt hömpölyög, felszínre hozva mindent, de tényleg mindent, amit a delikvens nem szégyell kimondani. 

TV2: Az 50 milliós játszma

Nem biztos, hogy a válasz közelebb visz bennünket bármiféle megoldáshoz, de az ötvenmilliós kérdés esetünkben nyugodtan lehetne az, hogy vajon a tévés műveltségi vetélkedők színvonala mit árul el az ország általános szellemi állapotáról? „Régen minden jobb volt” – rázzuk le magunkról a szembenézés felelősségét, a nosztalgikus lemondás azonban legtöbbször iróniába fordul át, hiszen nem csupán abban nem hiszünk, hogy most jó, de sokszor már azt is megkérdőjelezzük, hogy valaha volt-e ennél jobb. A kétkedés közepette egyet bizton állíthatunk: a műveltségi vetélkedők jobbak voltak. Nem is jobbak, de igazabbak, őszintébbek, hiszen azt mutatták be a közönségnek, amit a műfaj ígért, a műveltséget. Nem is olyan régen újra vetítette a közmédia az Egri János vezette Elmebajnokság epizódjait. Ma már felettébb különösnek hat a díszlet, a körítés (teljes hiánya), a statikus felvétel, és a minden felesleges kedélyeskedéstől mentes műsorvezetés, de legalább ilyen furcsák a játékosok is, akik a legtöbb kérdésre helyesen felelnek. Ráadásul olyan kérdésekre, amelyek miatt a mai műsorok szerkesztői rövid úton válnának munkanélkülivé. A szórakoztatás nem a külsőségekben, hanem a tudásban, a teljesítményben rejlett, az emberi drámákat a feladványok megoldása, a szellemi küzdelem biztosította. Ez utóbbi nem veszett el akkor sem, amikor a látvány már felturbózva jelent meg a Vágó István-féle Mindent vagy semmitben. A TV2-n futó Az 50 milliós játszma mintha mindennek antitézise lenne. A szellemi teljesítmény mellékessé vált a szórakoztatóipari kavalkádban, a versenyzőket hússá és könnyé redukálták, válaszolnak ugyan a látványvilághoz hasonlóan felpörgetett kérdésekre, nyernek vagy elbuknak, mindegy, csak a show számít. A kérdésekre, a megoldásokra, és a kettő közti út mögött rejlő roppant munkára, a tudás, a műveltség iránti vágyra azonban már senki sem kíváncsi. Nem értékítélet, nem minősítés, főként nem személyeskedés, de a csatorna már a műsorvezető személyével jelzi, semmiféle kontinuitás nincs a régi idők vetélkedői és a mai produkciók között. És ennek megfelelően a tudás egykori és aktuális megítélése is összemérhetetlenné vált. Mi a közös Egri Jánosban és Majoros Péterben, azaz Majkában? Hogyan aránylik az Elmebajnokság Az 50 milliós játszmához? Aki megfejti a feladványt, megérdemli a milliókat. 

 m5: Ön is tudja?

http://mno.hu/

Az Ön is tudja? egy pofonegyszerű, napi, betelefonálós, műveltségi villámvetélkedő, a kérdéseknél négy válaszlehetőség közül kell egyet megjelölni. Ha valaki rosszul tippelt, kiesik, és tíz jó válaszig kell eljutni annak, aki meg akarja nyerni a főnyereményt. Akárcsak a Legyen Ön is milliomosnál, bármikor el lehet bukni mindent, amit eddig elértünk, de meg is lehet állni bizonyos nyeremények után. Ennél több csavar nincs is a történetben, tulajdonképp a legendás vetélkedő gyorsított változatát látjuk. Pató Márton kedves, természetes jelenség, váltótársával, Gaskó Balázzsal egy árnyalattal kevésbé gördülékeny a játék. A játékosok sokszor a családjukkal játszanak, és nem ez az egyetlen segítség, amit igénybe vehetnek. Hiába kevés az idő – öt perc játékideje van egy játékosnak az összes kérdésre –, de Luther születési dátumát például egy pillanat alatt meg lehet nézni a Google-ban. Persze vannak ennél macerásabb kérdések, amelyeknél erre nincs elég idő. De a dolog sportértéke mégsem mérhető ahhoz, amikor a játékos egy szál magában izzadt a stúdióban Vágó Istvánnal szemben. Mondjuk, a nyeremények sem; nem milliókért folyik a küzdelem, hanem mozi- és színházjegyekért. Átlagos műveltségi kérdésekkel találkozunk az élet minden területéről, amelyek néha – ritkán – indokolatlanul könnyűek, és szintén nem gyakran, de előfordul, hogy teljesen felesleges információkat kérnek számon. Azt még értjük, miért tudná például egy mérnök, hogy mikor született Luther Márton. De azt már nem, miért kellene tudnia, hogy az 1960-as évek irodalomtörténeti összefoglaló műve zöld kötésben jelent meg, ezért Spenótnak becézték. A Spenótot még a kétezres években is használták a bölcsészettudományi karok könyvtáraiban, de a művet jobbára csak azok forgatták, akik irodalom szakra jártak. Nem feltétlenül az általános műveltség része, hogy egy ötven évvel ezelőtt kiadott tudományos mű zöld volt. 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.25.

3 esetlen műveltségi tévéműsor a Nemzeti.net-en jelent meg,