#vergődök

[drakvuf]

fú de ennék palacsintát, gyerekek

[csacskamacskamocska]

Miért velem foglalkozol?

Foglalkozz magaddal vagy a gyerekeiddel! Tele vagyok ilyen mondat emlékekkel. Kellemetlen, megválaszolhatatlan, fájdalmas, bántó, elutasító, és valójában velejéig gonosz mondatok ezek. A kíméletlenségük és szeretetlenségük miatt gonoszak. Amúgy az igazságtartalmuk megkérdőjelezhetetlen: Miért? Mert ahogyan élsz, ahogyan reagálsz rám és másokra, azon úgy látok dolgokat mint egy kirakóson. Ismerősen érthetetlen. Egy szabadulószoba. És ez leköti az érdeklődésemet, a fantáziámat. Mint a filmeken a különleges orvosi eset vagy a döglött akták. Látom a saját rossz működésemet, ami újra és újra megjelenik, pedig nem vált be anyámnál se. Látom, vergődök és keresem a magyarázatokat. Először csak a felszínen, aztán mindent összeborogatva, feldúlva, már semmi se számít, mert szépen nem adta, akkor jöhet a porig rombolás és a leásás a ki tudja hova. Békésen nem lehet forradalmat, nagy változást csinálni. De az életem addig nem érhet véget, amíg nem éreztem azt, hogy a helyemen vagyok és a mostani valóságommal vagyok önazonos, minden helyzetben. Nem a cselekvést kell megváltoztatni, hanem a cselekvés mögött a gondolatot, a gondolat mögött az érzést, az érzés mögött... a tévképzetet. A tévképzet, ami egy séma arról, hogy ha ezt vagy azt teszünk (bárhogy is csavarjuk magát a tevékenységet, bárminek is álcázzuk), akkor szeretetet, elismerést, elfogadást, biztonságot, nyugalmat kapunk.

A megszolgált szeretet körül van a kulcs. Legalábbis nálam.

De volt egy másik válasz is. Mert a mögött, amit láttatsz másokkal, és azok mögött amiket nem szeretek, látok dolgokat, amik belőlem gyengédséget váltanak ki. Valami dolgok visszhangot keltenek bennem. Valami nagyon mély dolog megérint bennem valami nagyon mély dolgot. Mint egy szörnyű útvesztőben, amiben én is alig élek túl, próbálok kijutni, de közbe hallok egy hangot, hogy valaki valahol a mélyben vagy egy járatban be van zárva. Nem is tudom, hogy egyáltalán ember-e, azt sem hogy jól hallom-e. Lehet, hogy azért van bezárva mert veszélyes, lehet, hogy rab, lehet, hogy egy szörnyeteg, lehet, hogy valaki vacsorája, és az is lehet, hogy megtévesztés. Tudok-e úgy élni tovább, hogy nem tettem meg mindent? Hogy kijutottam, de talán otthagytam és halálraítéltem valakit? Biztos szörnyeteg volt, egy megtévesztés, halálos csapda! De mi van, ha nem? Legyinthetne az ember, hogy hát ja, megmentés szindróma. Meg önfeláldozás, meg bármi, amit még nem is tudok. És, ha mondjuk megtaláltam a rács mögött azt a valakit, és neki az az első mondta, hogy mink jöttél ide, minek foglalkozol velem?

Az élt nem ilyen, mint ez a közepesen szar fantasy amit itt felvázoltam. Az életünknek többnyire nincs ilyen mélysége és eléldegélünk az eszünk-szarunk-kefélünk szinten, sodródunk érzelmileg, csapódunk ide-oda, és ha nem üt rajtuk nagyot a dolog, az az illúziónk, hogy kézben tartjuk az életünket. Néha óbégatunk kicsit a tumblin és belerúgunk abba, aki közelebb jön, mert zavarja az előadást, belepiszkál abba, hogy meglegyen a hasznunk a színpadi szereplésből. Csillogtatjuk vagy sajnáltatjuk magunkat, kinek mi vált be.

Van egy emlékem arról, hogy egy hang megérintette a szívem. Ezt elengedni, olyan mint az abortusz.

[l-norbii2001]

Kisírt szemmel nézem, ahogy elhagyod a lelkem,

szét tört üveg pengéin táncoltunk mi ketten.

Érted dobog kihűlt szívem, érted ölni lehet

ha szerelmes az ember mást nem is nagyon tehet.

Sötét égbolt tetején, látom most az arcod

harcolok az égiekkel, hogy megdöntsem a faarcod.

A világot is bejártam a szerelmet kerestem,

de a csalódás utolért és betemette a testem.

Szorids meg a kezem, és ne engedd el kérlek

megígérem szeretni foglak örökre én téged.

Még mindig sírok reggelente amikor arra ébredek,

hogy az álom nem valóság és megint újra tévedek.

Az álomból visszatérve az élet kemény földjére,

ketten irtuk be magunkat a szerelemnek könyvébe.

Minden éjjel látlak, a szívem porba hullik

én harcolok még érted ha az életemen is múlik.

Ha az életemmel kell fizetnem én megtenném ezt érted,

és ezt nem szavakkal mondtad, ezt a szemeiddel kérted.

Az álmomban már jártál és megfogtad a kezem,

az élet szerelem fáján most a mi virágunk terem.

Mint a cserben hagyott gyerekek, könnyes szemmel állok,

sok olyan dolgot tettem már, amit a mai napig bánok.

Az élet fájdalmas könyvében most egy új fejezet kezdődik,

miben az én kedvesem, törött szívvel gyötrődik.

A gyötrődésed fáj, a kínok között vergődök,

egy újabb lépés vár, amit majd még eldöntök.

De tudom egyszer vissza sírsz, tudom egyszer hiányzok,

a halálom után rád, a mennyországban várok.

A szívem mélyén égő sebet hagyott minden szavad,

a bánat nagyvilága lassacskán rám szakad.

Remélem érted, azt amit most írok,

mert amikor ezt hallgatod én még mindig sírok..

-mc soon

[melankolia72]

Verses reggelek

Verses reggelek belül pedig rettegek

Eltemet az élet és talán nincs is több fényem

Vergődök a gödőrben, szánalmas, hogy megszöktem

Saját magam elől.

Belül ez az egész megöl de mosolygok.

Mert jobb egy verses reggel mintha szorongok

[otthonzulles]

( ez az év már arról fog szólni, hogy moodswingből fetrengek moodswingbe,

a 'átlag középszar' és a 'nagyonnagyon reménytelenül szar' között; én már rettenetesen kimerült vagyok és még valahogy másfél hónapot ki kell húznom így. aztán vagy kirúgnak, vagy megmaradok valami csoda folytán itt. de 'azt hiszem' nagyon nagy szükség lenne valami terápiát elkezdeni mert geci semmi örömöm az életben. leszámítva a kedélyesen elfogyasztott kocsmai kávékat és egy-egy söröket. azt hittem, majd 18 éves korom után megváltozik. jó, majd a huszas éveimben. hát az sem. 30 óta már nem is reménykedem, csak akaratgyenge vagyok. szerencsére a végzetes tettekhez is. inkább itt vergődök geci a semmiért. :sóhajt: szar ez az egész utálom ezt az egészet. azt se tudom minek írtam mindegy csak írtam. inkább ide mint bárhova. nincs az egész életnek semmi értelme. )

[g0om]

i am actually suffrring but vergődök szenvedek is a better way ro say it

[versinator]

Összekulcsolom freccsen

Petár elűz gyászból frakkot Csöndesebben bajtársakat költögetnek kossuthot Baál hegyoldalon kacajuk tol Évszázadra rongyként vihesse aranyfátyol Lázongások nótád megenyhít bizzuk Székhez ömölt meseszép hajtsuk

Bálint maróak felujjong nőtest Remegtetik gurultak rútabb verbunkost Fordulat kibukkan tépjétek célodat Bozóton sirva barmai bántalmat Wittenbergi könyvre sóhajtod fordítjuk Lámpáson rádtaláltam illene lefordítsuk

Deszkát tiborc megérzed lapátot Mellből elmosódó jöhetne grófot Fordítjuk lenyugszik elámult unszol Tucatra karója selymével viháncol Meglátogatlak szólitanak érezz tanultuk Suttogtam egyig kalászba hajnaluk

Casement szüretelni harcoljon harangzúgást Virultak hercegasszony ereszről kereskedést Fényesre pajzs rémületben fordulat Fékevesztett végigveri szánthat szánalmat Eltipró hiján mihamar megharcoltuk Csituljon gondola beteljesítse vallottuk

Világotokba hivtam döglés lakot Felújítja hetedszer muzsik gombot Fecsegnek leborul veret dorbézol Ujjongott kinzó ólomszürke kopácsol Vergődök nyalta álarca párjuk Áradatja hangulatban gödrébe kacajuk

Tesi titokoldó arathat nőstényfarkast Hallelúja beloccsan inalt koldúst Szegfűi alexis fehérfalú gyászdobokat Vezúv csüngni sajnálj hamvat Közük bujdosója dőzsölni dobtuk Káin csillárját megdöbbenés

[pitypangosgitar]

Szeretnék boldog lenni nélküled de nem tudok. Veled sem tudok az lenni. Vergődök össze vissza. Nem jó veled de nélküled sem, vele sem jó de nélküle a legrosszabb. Ennyire megszoktam volna az elnyomást és tényleg egy “jól terrorban tartott aranyhörcsög” lettem? Tény hogy nem szabad hagynom hogy így bánjon velem. De valahogy mindaz amit elmondtál róla olyan hihetetlennek tűnik pedig igaznak is. Mégsem tudok hinni benne. Fogalmam sincs mi igaz és mi nem. Ha választhatnék szuperképességet azt választanám hogy mindig tudjam mi az igazság akkor is ha valaki hazudik.

[kinlodok]

Itt vergődök, hogy hogyan kéne ghostolni, erre kora reggel már azt tervezzük, hogy megyünk vásárolni csütörtökön, mert ma elkezdődtek a Glamour napok... XD

[somgiv]

Nos...

Felkeltem a padlóról. Minden értelemben.

Nem várom a buszt tovább egy repülőtéren.

Adtam magamnak félévet.

6 hónapot, hogy ezt feldolgozzuk.

És úgy érzem sikerült.

Nem fáj már sok minden ami egykor fájt nagyon.

És már nincs az a szívből jövő fájdalom se.

Tudtam, hogy a dátum-rendszer működni fog.

A ma este után elengedem a múltam és elfogadom a történteket.

Nem vergődök és nem örlődök már azon ami megtörtént.

Nem képzelek el olyan eseményeket amikről nem tudom biztosan, hogy megtörténtek.

Nem emésztem magam.

A fáklyát csak átadtam de nem oltottam el.

Tudom, hogy nagy és fontos dolgok várnak rám.

Hihetetlenül hálás vagyok

És tudom, hogy a "ki szerette jobban a másikat" versenyt megnyertem.

És mostantól minden más lesz.

Én is.

Tudom, hogy ahol én első voltam ott csak szelíd harmadik lehet bárki.

Annyit nem fog se neki se nekem segíteni senki, mintahogy mi segítettünk egymásnak.

Csak kicsit fáj, hogy én mikor kellett türelmes voltam vele Ő pedig nem várta meg azt a kis időt amíg rendbe kaptam volna magamat.

De továbbra sincs harag vagy rosszallás, egy rossz szót nem fog tőlem senki hallani róla.

A lehető legcsúnyább dolgot tette velem de nem érdekel, ahhoz túlságosan is szerettem és tisztelem, hogy ilyen legyek.

Egyszer majd megérti.

Szép páros voltunk.

Rengeteg mindent írhatnék még de a szép dolgokat megtartom magamnak.

Azt a rengeteg csodálatos emléket és történetet.

Ez csak a Mienk és senki nem veheti el tőlünk.

Fogom ezt a 4 évet és felteszem a szívem egy olyan polcára, ahonnan soha se fogom majd leverni.

És rájöttem, hogy nem az fájt a legjobban, hogy elment, hanem ahogyan elment.

De most kiveszem ezt a kést a hátamból.

Boldog leszek.

Magamat választom ha már téged nem lehet.

Ígérd meg, hogy nem felejtesz el.

A padoknál majd mindig megtalálsz és ha leülsz akkor én is ott fogok majd ülni veled.

Szia Bab!

Elfogadás és Elengedés.

4/4

[csillagszemumnek-itelve]

Tőr a szívben...

Miért van az, ha egy kicsi jó történik, mindig jön valami rossz is?

... miért????

Miért kell, hogy a jót valami rossz kövesse?

....Hát ezért nem mosolygok egy ideje. Ezért nem tudok boldog lenni. Ezért stresszelek, ezért szorongok, ezért fáj.

Ezért nem írhatok boldog posztot. Ezért kell állandóan szomorúnak lennem... Depressziósnak..

Tele voltam vidámsággal, megtudtam találni a jót a kis dolgokban. Persze akkor is éreztem szorongást, stresszt, görcsöt, de legalább nem voltam az a nyomorult, nyomott, boldogtalan, depressziós ember akivé váltam miattad.

Nem érdekel semmi.. hallod? Csak TE! ...Még azok a dolgok sem, amiket imádtam. Nem tudok énekelni. Nem tudok zenét hallgatni, mert minden átkozott gondolat hozzád visz! Nem tudok színezni, kirakózni, maszkot csinálni, mert rád emlékeztetnek.

A buszmegállók, a busz, a helyek ahol sétáltunk..bassza meg az átkozott szobámban sem tudok nyugtot találni, mert mindehol ottvan a kezed nyoma. 😢

Hogy a szarba lépjek tovább? 😭

Hogy voltál képes kitörölni az életedből? 😖

Képtelen vagyok feldolgozni... Egyszerűen nem megy!

Nem tudlak elengedni! Nem tudlak, nem szeretni! ⭐

Meghaltam...

[starmythelonesurvivor]

Csobbanak az éjben...

Tegnap míg otthon robbant le a vonat, és azért késtem le a brassói vonatot, most meg már a csatlakozó állomáson szembesültem vele, hogy a romániába tartó vonatomon 150+késés van, mert gázolt, és a pénztáros nő szerint lutri, mikor végeznek a helyszíneléssel.

Valahogy ebben az egészben a sors kezét láttam, kiabált, ordított, ne menj, ne menj most vissza....és az orbitális késés mellé hozzárakódott, hogy már a hirtelen babonássá vált belső hangom is figyelmeztetni akart.

Kilenc elmúlt, nincs kijárás, nincs vonatom már haza. Felhívtam N-t, aki segített rajtam, és most majdnem fél 11 van, Debrecenbe értem, várom a másik vonatot, és félek. Hogy jutok mindig ilyen helyzetekbe?! Vasútállomásokon vergődök az éjszaka közepén, teljesen egyedül, a családom, és barátaim védőhálója nélkül, a legközelebbi N, hozzá megyek most. Innen már csak egy lépés az árok vérbefagyva...hahi...a múltkor Romániában nem féltem, tök egyedül voltam egy kihalt állomáson éjfél után, a vonaton meg alvó emberek tömkelege, itt viszont más, Debrecenben míg napközben is diszkomfort érzetem van a vasútnál...azt hittem követ egy fickó, paranóia, kiélesedtek az érzékeim, és az út végén csak a feltehetőleg üres vágányok voltak, de levált. Most itt állok a legkülsőn, jöttek nénik, egy kicsit jobb.

[enmegkeresemabajt]

Érzelmi hullámaid között vergődök fejedbe

[setesuta]

olyan furán változnak bennem a dolgok mostanság

nem is értem

vagyis azthiszem kezdem megérteni. anyám szerint mentális betegség ugyan létezik, de általában csak lusta és gyenge az az ember akinek van, ma egy jó negyedórás vitát folytattam le vele a telefonon, amiben elregéltem, hogy nem akarok olyan életet amiben mindenem a munka, és így sem fogok tudni majd megélni. erre közölte, hogy márpedig ez az élet és örüljek inkább hogy nem Afrikába születtem. thx mum u are the best

na meg emellett mostanság olyan jó lenne néha csakúgy stresszlevezetésként bántani magam mint régen. néha csakúgy random eszembe jut és kifejezetten fáj a szívem hogy nemet kell mondjak, mert a barátom nem tudná megbocsátani magának ha megtenném

ja meg van hogy csakúgy dühkitöréseim vannak és kiabálok vagy vergődök az ágyon, hisztizek, vonaglok. néha a barátomat is letámadom, ő ugyan jól kezeli mert ő se tiszta, de már egyre gyakrabban mondja hogy valami nagyon nincs rendben a fejemben. és az a gáz hogy tudom is

olyan gyűlölet van bennem az egyetemmel kapcsolatban hogy ihaj, sírnom kell ha arra gondolok hogy nekem bármikor is meg kell majd védenem a szakdolgozatomat VAGY EGYÁLTALÁN ÖTLETTEL KELL ELŐRUKKOLNOM OLYAN DOLOGRÓL AMIT LESZAROK

ami amúgy újonnan anyám miatt van, mert én ki akartam hagyni egy évet, hogy eldöntsem mit akarok, de persze nem, menj egyetemre, ha kihagysz sose mész és szar leszel, szar munkád lesz, éhen fogsz halni. de ne ment nyelvet tanulni az faszság, inkább menj egy olyan szakra, ahova az unokatestvéred ment, mert NEKI bejött, neked is be fog jönni, szeretni fogod, jó lesz. nem baj hogy amúgy ezzel nem fogok tudni megélni, és U T Á L O M. nem baj. ja és amúgy miért nem döntöttél te, mondhattad volna hogy máshova mész, te voltál a hülye, de mostmár fejezd be, amúgy sem tudnád miből kifizetni :)

végülis csak még 3 évet fogok elpazarolni az életemből úgy, hogy sírok kb minden nap a stressztől és a megfeleléskényszertől, aminek persze nem tudok megfelelni ezért legtöbbször csak úgy szimplán elképzelem ahogy meghalok hogy megnyugodjak. azt hittem nem vagyok önző, de valahogy egyre jobban tetszik a gondolat, hogy szenvedjenek azért mert már nem vagyok. Á MEGŐRÜLÖK MÁR

elegem van geci hogy én szopok azért mert az életem során mindig mindent eldöntöttek helyettem aztán úgy állították be hogy az én döntésem volt és emiatt már azt sem tudom hogy kell dönteni, félek ha olyan helyzetbe kerülök és inkább leecpecezem hogy ne nekem kelljen meghozni a döntést és ne basszam el. ezt is.

most úgy meghalnék

[3ar3]

Jó ez a külön élősdi egyedül vagyok otthon cucc, de amikor megfőzöm a magam kis saját kajáját- vagy egyedül vergődök az ágyban, az már nem ugyan jó.. 🤷🏻‍♂️

Konklúzió: kell egy 🐈

[g0om]

sometimes im like lying down or sitting and its like thats my body but like mind in my head i am like idk vergődök w my hands and legs and its so weird how my body doesnt move