#tökéletessége

[linguario]

🇨🇳 2️⃣1️⃣ 21 Chino - 中文 - Chinese 要求#孩子們 沒有缺陷，成為#完美 的的人性是 #自大 和不公正 🇭🇺 2️⃣2️⃣ 22 Húngaro - magyar - Hungarian arrogância és igazságtalanság a #gyerekektől azt követelni, hogy #mentesek legyenek a hibáktól és legyenek az emberiség #tökéletessége 🇮🇸 2️⃣3️⃣ 23 Islandés - íslenska - Icelandic Að krefjast #börn um að vera laus við galla og vera #fullkomnun mannkyns er #hroki og óréttlæti 🇮🇳 2️⃣4️⃣ 24 Hindú - हिन्दी - Hindi #बच्चों को दोषों से मुक्त और मानवता की #पूर्ण होने की मांग करना #अहंकार और अन्याय है 🇮🇩 2️⃣5️⃣ 25 Indonesio - bahasa Indonesia - Indonesian menuntut #anak agar bebas dari cacat dan menjadi #kesempurnaan kemanusiaan adalah #kesombongan dan ketidakadilan 🇮🇱 2️⃣6️⃣ 26 Hebreo - עִבְרִית‎, Ivrit - Hebrew לדרוש #ילדים להשתחרר מפגמים ולהיות #שלמות האנושות היא #יהירות וחוסר צדקת 🇮🇹 2️⃣7️⃣ 27 Italiano - italiano - Italian pretendere che i #bambini siano liberi da difetti e che siano la #perfezione dell'umanità è #arroganza e ingiustizia 🇯🇵 2️⃣8️⃣ 28 Japones - 日本語, Nihongo - Japanese #子供たち に欠陥がなく、#完全 な人類であることを要求するのは #傲慢 であり不正です 🇰🇿 2️⃣9️⃣ 29 Kazajo - қазақ - Kazakh #Балалардан кемшіліктен ада болуды,адамзаттың #кемелдігі болуды талап ету #менмендік пен әділетсіздік 🇰🇪 🇹🇿 🇺🇬 3️⃣0️⃣ 30 Suajili - Kiswahili - Swahili kuwataka #watoto wasiwe na kasoro na wawe #ukamilifu wa ubinadamu ni #kiburi na dhuluma. (en Tutonchany, Evenkiyskiy Avtonomnyy Okrug, Russia) https://www.instagram.com/p/CossVZQPeQA/?igshid=NGJjMDIxMWI=

[dangel-here]

[hicapacity]

A kincugi művészet művelői Japánban törött kerámiaedények repedéseit arannyal vagy ezüsttel illesztik össze. Ez azt jelképezi, hogy az ember csakis a tökéletlenségeinek elfogadásán, feldolgozásán keresztül érheti el az egyensúlyt.

"Mindenen van egy repedés, azon keresztül jut be a fény" (There is a crack in everything, that is how the light gets in) - ahogy Leonard Cohen, a neves kanadai dalíró fogalmazott az Anthem című számában (éppen tegnap ünnepelhette volna 90. születésnapját).

Nincs hiba, nincs törés, nincs selejt - ezek mind csak fázisok. Részei a tökéletességnek az idő teljességében.

[sztivan]

ma 26 éve volt egy ilyen meccsszituáció

és aki azt ott látta, annak valószínűleg örökre beégett az agyába az ezt a pillanatot követő tíz másodperc, aztán később a youtube-nak hála a holland kommentátor hangjával együtt is

vannak helyzetek, amikor abszolút függetlenül attól, hogy ki kinek szurkol, el kell ismerni, hogy ez itt maga a tökéletesség, a csúcs, a netovább

úristen, hogy öregszünk

[the-fool-who-loves]

És ha szeretitek eléggé egymást, hogy elfelejtsétek a múlt hibáit

Akkor igazán egymáshoz vagytok teremtve

Soha ne hagyj egy igaz kapcsolatot egy pár hibáért

Senki sem tökéletes, senkinek nincs igaza a végén, a vonzalom mindig nagyobb, mint a tökéletesség

Mindannyian összetört/tökéletlen emberek vagyunk, még ha nem is akarjuk beismerni

És az igaz kapcsolat az amikor nem tökéletes emberek, akik nem hajlandóak feladni egymást…

SZERETLEK…

[haelhetekevvelakifejezessel]

Akkor megint a klassz dolgokból is.

A tökéletesség érzése, amelyben tudom, hogy bármikor bemehetek a hálószobámba rácsimpaszkodni erre a férfira hátulról, úgymond átölelni seggre (popóra), hozzányomni az egész testemet, legalábbis ami abból lehetséges, és szeretni fogja. Nem is szeretni: odalesz érte. És megtehetem, hogy addig húzom, amíg csak tudom, mert minél később legyen jó vagy minél később legyen rossz.

Ezért idekint cigarettázom és várom, mikor megyek be. Vannak jó dolgok is. Bár mintha ezt már egyszer írtam volna. Bemegyek.

[egy-lany-blogja]

Az élő emberek úgy néznek ki, mint akik élnek. Hajnalban kelnek, néha tele a hócipőjük, dolgoznak vagy épp az álom melót hajtják, megélik a kudarcaikat, gyermeknevelés, párkapcsolat és az élet egyéb területein, mert élnek.

A közösségi média felületein azonban számtalan esetben álmok vannak. Influenszerek és apró utánzataik, akik abból szeretnének élni, hogy szépek. Nem hiszem, hogy belül üresek lennének, de mivel az nem kifizetődő a mai világban, így azt mutatják, amire van kereslet. Ezért szépek, ezért hajtanak a tökéletesség illúziójára, hogy eladják az álmot, ami sem a Tiéd, sem az övék nem lehet.

És ne érezd magad rosszul, ha Neked a két kezeddel kell összekaparni azt, amid van. Ne érezd magad rosszul attól, hogy idén sem jutsz el az Isten tudja melyik szigetre, ne érezd magad kevesebbnek, ha nincs időd minden másnap edzeni, mert más vagy. Nem kevesebb, nem hiányos, csak más. Mert az út is más, a cél is lehet, hogy egészen más.

Mert az életben nincs filter, az életben akarat van, meg ráncok és ősz hajszálak és narancsbőr és sokszor meghajlott hát és akkora hatalmas belső erő, hogy azzal egy hegyet képes lennél arrébb tolni, ha kell. Mert itt élet van. Valóságos.

És legyen mindegy mit posztol a szomszéd, a kolléganő, a főnök vagy az ezredik ismeretlen. Mert az az ő élete. És ha mögé mennél, ha mögé látnál valószínű, hogy már nem szeretnénk benne lenni. Így hát örüljünk annak, ami van és tegyünk azért, hogy jobb legyen. És mindeközben ne engedd, hogy a mesébe illő filter élet elhitesse veled, kevesebbet érsz, mint bárki más. Mert egyszerűen nem igaz. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

A filter nem a valóság....

[wandering-thoughts-blog]

Szeptember 28.

Érdekes nap. Emberi sorsok.

Szabadnapos voltam.

Olyan sokminden járt a fejemben.

Hol siklott ki az életem?

Valószínűleg már 10 éves koromban elkezdődött a borderline betegség kialakulása nálam.

Amikor a nővérem kezét fogtam, hogy betudja adagolni magának az aznapi heroin adagját.

Kisujj esküt tettem, hogy soha nem köpöm be.

Azt mondta, ha egyszer felnövök megtudom, mit jelent az orgazmus szó.

Mára már tudom.

Azt mondta : Timi, drága egyetlen húgocskám, minden alkalommal, mikor ezt teszem. Boldogság járja át a testem, mintha ezer orgazmusom lenne egyszerre.

Egyébként egy csodás lány volt, okos, szép.

Mindig felnéztem rá. A környezetem is.

Soha nem érhettem a nyomába.

20 éves korára, meg volt mindene, mama kedvence, örökölt házat. Autót, modellkedett, volt szakmája, tanult volt, jogosítványa. Minden alap tőkéje egy normális élethez.

Mentális betegségeket kaptam, örökségem ; egy halom tartozás, omló állapotban lévő falusi viskó, szorongás, depresszió, nulla önértékelés, megfelelési kényszer, naphosszat sorolhatnám eme értékes csodás dolgokat.

10 éves voltam mikor meghalt túladagolásban.

22 éves vagyok, nem jutottam még semmire, küzdök a mindennapokkal, 16 éves korom óta nem telt el nap, hogy ne dolgoztam volna.

Minden rosszban van valami jó, megtanultam ideje korán felnevelni magam.

Ő volt a tökéletesség megtestesülője én pedig a szerencsétlen, a semmirekellő, a csúnya.

Bár te haltál volna meg helyette.

A heroin függőség rossz aljas s sírba visz hamar.

Mára már azt kívánom, bár én haltam volna meg helyette.

@wandering-thoughts-blog

[startgaleriabudapest]

Tobak Gábor: Tisztelet a fának

Megnyitó: ma, 18 óra

Organikus readymade? Zen? Tapintható igazi valóság?

Tobak végtelenül szerény képei voltak az egyik oka annak, hogy a tehetségkutatás mellett tettem le a voksom. Amit ő csinál, azt látnia kell a világnak. Megrendülten ülök a félig installált anyag előtt, és megnyugtat és öröm tölt el.

Nehezen beszélek erről a tárlatról, talán kényelmesebb most másokkal takaróznom. Járt nálam az egyik rangidős kortárs galéria alapítója, és amikor meglátta az egyik Tobak képet elakadt a szava és láttam, hogy ott nőttem a szemében, hogy Tobak a Start művésze.

Tegnap este még műtermi élet volt a galériában, és a véletlenek behoztak egy kortárs gyűjtőt is az intézménybe. Meglátta, hogy mi készül itt ma, és gondolkodás nélkül meg is vette az első Tobak képét.

Tobak 20 éve készítette az első sorozatát, és Wabisabi - a tökéletlenség tökéletessége kiállításon mutatkozott be a nagyközönség előtt a KOMOREBI csoport tagjaként 2022-ben a Start Galéria Budapestben.

20 év szünet a Start Galéria tudta rávenni, hogy újra elkezdjen az asztalosüzembe járni és szabad idejét azzal töltse, hogy keresse a megfelelő darabokat a munkáihoz, és végre ki tudja elégíteni a 20 év alatt felgyűlt igényeket, hiszen a Tobak képek olyanok, hogy mindenki, aki találkozott már velük, érezte a vágyat, hogy kell, így vannak gyűjtők, akik már több mint 10 éve várnak egy Tobak műtárgyra.

Gyertek.

[zoeeozzoeeoz]

Amúgy, olvasok itt több szösszenetet, és elgondolkodtam azon, hogy:

Muszáj nekünk tökéletesnek lennünk? Muszáj arra törekednünk, hogy tökéletesek legyünk? Vajon ez a mi, saját igényünk, vagy mások elvárása felénk? Elérjük valaha is azt h tökéletesek legyünk? Az oda vezető út jó nekünk? Mi az a tökéletesség? Magunknak akarunk megfelelni, vagy másoknak, miközben lépkedünk a tökéletesség felé? A tökéletessé válás közben, vajon hol jön el az a pont, mikor elengedi ezt , és vissza nézve látja, hogy az útja során, mit okozott saját magának, és azoknak, akik körülötte vannak? Vajon csak jót okozott? Minden esetben építő jellegű volt a törekvés? Elérte valaha is a tökéletességet? Vissza tekintve, megérte? Most, valóban tökéletes? Fejlődött? Az útja során, eljött valaha is az a pont, amikor valamilyen terápiára lett szüksége? Ha valaki megelégszik a neki jóval, meg a közvetlen környezetének jóval, az középszerű? És ha igen, miért? Más az ha valaki igényes, és más ha tökéletes akar lenni?

Nincs több kérdésem :D

[dorothyshaw]

"Míg kezünk az alkotás forró kéjétől remeg, addig igenis ott van az üres papíron teljes álomvilágunk a legtökéletesebb rajzolatban, a legpompásabb kivitelben. Amint azonban hozzányúlunk a tollhoz s rögzíteni akarjuk gondolatainkat, minden eltűnik, s csak az elszállt sejtelmek halvány aranyfüstje tapad írásunkhoz. A sejtelem, a terv: a tökéletesség, a diadal; a kivitel, a tintás ákombákommal bekarmolászott papíros: a megváltozhatatlan, fekete valóság." - Kosztolányi Dezső

[tulsagosanoszintee]

“Jónak lenni nehéz.

Jó társnak, jó kollégának, jó barátnak, gyereknek vagy éppen szülőnek, sőt sokszor jó embernek is.

Annyi szabály van, amit a társadalom vagy éppen mi magunk felállitottunk, annyira teljesítmény és eredményközpontú minden, hogy sokszor elfelejtjük élvezni a mindennapokat, és már a reggelt is szorongással kezdjük. Nem engedjük meg magunknak a nyugalom luxusát, hiszen, ha hátra dőlünk, akkor nem vagyunk elég jók, se elég produktívak.

Sokszor annyira igyekszünk jók lenni, hogy a legfontosabb dolog felett elsiklik a figyelmünk: hogy már nem vagyunk jól.

Annyi embernek és elképzelésnek próbálunk megfelelni, hogy néha csak akkor vesszük észre, hogy mennyire elvesztünk a tökéletesség utáni hajszában, amikor a tükörképünk fáradt tekintetébe nézünk fogmosáskor.

Néha meg kell tanulni hátra lépni egyet, önmagunkért. Észre venni, hogy nem csak a testünk, de az elménk és a lelkünk is lehet fáradt és elfogadni, hogy az önszeretet nem csak abban nyilvánul meg, hogy a tükör előtt állva hajtogatom magamnak, hogy elég vagyok, hanem abban is, hogy egy kicsit senkinek sem akarok megfelelni, csak jól lenni.

Hogy néha igenis el kell fogadni, hogy a lelki nyugalmam fontosabb, mint a produktivitásom.”

Varga Emese

[vekedismekedi]

az idő hajnali fél három, és nagyon örülök hogy karácsony van, ez egy nagyon boldog időszak, nagyon jó. minden nagyon meghitt, hisz bejgli, egyszerűen áthat a szeretet és a béke. minden baj eltűnik, minden megoldódik. bàrcsak egész évben minden nap karácsony lehetne és ilyen boldog és meghitt lenne minden. minden karácsonykor ràjövök, hogy ez a legjobb dolog ami valaha történt velem, minden évben egyre jobb, és egyre meghittebb minden. egyre inkább összhangban érzem magam minden karácsonyi cukor reklàmmal, ugyanazt érzem mint amit kifejeznek, ahogy lassított felvételen sütnek a nagymamák az unokáknak, bár én egyik se vagyok, de érzem. soha nem éreztem magam olyan csodásan, mint minden egyes karácsonykor. a szilveszter pedig ha lehet még ennél is jobb, mert be is drogozok és hányok idegen környezetben, hisz ha otthon maradok sivár az életem, ezt mindenki tudja. az ünnepek és pirosbetűs dátumok a legszuperebb dolgok amikhez szerencsém volt valaha, úgy érzem hogy ezért születtem meg, ezekért a napokért nyomtatta ki Isten a lelkem, mindig pont olyan amilyennek reklámozzák. tökéletes. a tökéletesség létezik, EZ az.

[tejbepapy]

Az élet olyan, mint egy kamera előtt lévő 67mm-es szűrő: mindig ott van valami áttetsző réteg, ami eltakarja a teljes képet, eltorzítja a látványt. Hiába törekszünk a tisztaságra, mindig van valami, ami épp csak elhomályosítja, amit látni szeretnénk. És ahogy egy asztalon a terítő leplezi a foltokat, úgy rejtjük el mi is az élet tökéletlenségeit – próbálunk hibátlan képet mutatni magunkról, miközben belül törékenyek és kaotikusak vagyunk. Csak egy vékony szövet választ el minket attól, hogy a valódi valónk láthatóvá váljon, de az igazság mindig átszivárog, foltokat hagyva.

Akárcsak egy vállalatirányítási rendszer, igyekszünk minden részletet kontroll alatt tartani: kereteket szabunk, rendszereket építünk, hogy az élet valamennyire kiszámítható legyen. De ezek a rendszerek gyakran több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak; ahogy próbáljuk a káoszt renddé szervezni, az élet minduntalan kicsúszik a szabályaink közül, és egyre bonyolultabbá válik. Az irányítás és a keretek – mint a kamera szűrője vagy a takaró terítő – sosem tudják teljesen eltüntetni a dolgokat, csak újabb réteget adnak a képhez, újabb próbálkozást a látszólagos rend fenntartására.

És akkor ott van Shrek, aki emlékeztet rá, hogy bármennyire is próbálunk mindent elrejteni, végső soron minden réteg alól mi magunk bújunk elő. Ő maga is csak egy „ogre”, egy rétegekből álló lény, aki kénytelen ráébredni, hogy saját komplexitása elkerülhetetlen része annak, aki valójában. Ahogy a kamera lencséje és a terítő sem fedhet el mindent, úgy mi sem húzhatunk határt a valódi természetünk és a látszat között. Lehetnek rendszereink, szűrőink, álcáink, de végső soron szembesülnünk kell azzal, hogy az élet igazi arca mindezeken a rétegeken át is előbukkan.

Ez az élet paradoxona: igyekszünk kontrollálni, eltakarni, szűrni, mégis, ahogy Shrek mondja, minden réteg lefejtésével közelebb kerülünk a valósághoz. A rétegek, amelyekkel védjük magunkat, egyúttal akadályozzák is, hogy valóban lássunk. Végül rájövünk, hogy nem a hibátlan kép, a szabályok vagy a tökéletesség tesz minket egésszé, hanem a hibák, a rétegek és a kaotikus rendetlenség, amely az életünk. Ahogy Shrek is elfogadja saját rétegeit, úgy találhatunk rá mi is arra az értékre, ami a saját, igaz valónk rétegei alatt rejlik.

[prologusblog]

Vincenzo Latronico: A tökéletesség

“Nem tudták, pontosan mi is az, amiről ábrándoznak, de tudták, hogy nagyon más, mint amijük van.” Vincenzo Latronico regénye őszintén szólva sosem hívogatott, mert furcsa képzeteim vannak a kortárs olasz prózáról: nevezetesen hogy nem szól nekem. Az utóbbi pár olasz olvasásom nem okozott nagy örömöt, inkább csak túl voltam rajtuk, nem éreztem azt az átütő szeretetet, amiről sokan beszélnek. És…

[paralea]

**3. Fejezet: Elveszve Párizsban**

Xavier és Lili lassú léptekkel haladtak Párizs macskaköves utcáin, figyelve, ahogy a nap sugarai szűrődtek át a szűk sikátorok felett feszülő régi házak között. A város, amely milliók számára a fény és az álmok jelképe volt, most mintha csak nekik kétüknek nyílt volna meg. Egymás mellett sétáltak, beszélgettek, és közben úgy érezték, mintha időn kívül léteznének, ahol semmi más nem számít, csak az, amit ebben a pillanatban átélnek.

Ahogy egy csendes, fákkal szegélyezett utcára értek, Lili megállt egy apró bolhapiac standjánál, ahol régi könyveket, lemezeket és vintage ékszereket kínáltak. Lassan átnézte a könyveket, néha meg-megállt egy-egy régies borítónál. Xavier figyelte őt, lenyűgözve a lány nyugodt, átgondolt mozdulataitól. A zajos influenszer eseményekhez szokott világától merőben különbözött Lili csendes jelenléte.

– Nézd csak, mit találtam! – mondta Lili, és felmutatott egy régi, kopott borítójú francia könyvet. – Ez egy verseskötet a 60-as évekből. Az egyik kedvenc költőm, bár soha nem hittem volna, hogy itt, egy ilyen helyen találok rá.

Xavier mosolyogva nézte Lilit, ahogy boldogan forgatta a könyvet a kezében. – Valamiért úgy érzem, hogy te is egy kicsit régimódi vagy, akárcsak ez a könyv.

Lili elnevette magát. – Talán, de szerintem a régi dolgoknak van egyfajta varázsa. Azt hiszem, mindannyian keresünk valamit, ami túlmutat a mostanin, ami maradandóbb és valóságosabb.

Xavier bólintott, és megvették a könyvet. Lili sugárzott az örömtől, mintha egy régi baráttal találkozott volna újra. Tovább sétáltak, majd Xavier hirtelen megállt egy színes cukorkabolt előtt. A kirakatban különböző formájú és színű édességek sorakoztak, az üzlet belsejéből pedig édes illatok szálltak ki.

– Gyere, kóstoljunk meg valamit! – mondta Xavier, és belépett a boltba. Lili követte, és hamarosan már mindenféle édességet válogattak össze, mintha újra gyerekek lennének.

Az édességekkel és Lili könyvével a kezükben sétáltak tovább, és egy kis parkban kötöttek ki, ahol letelepedtek egy padra. Az élet egyszerű örömeit élvezték, és a beszélgetésük hamarosan egyre mélyebb vizekre evezett.

– Tudod, Xavier, néha olyan, mintha két világban élnék – mondta Lili, miközben egy cukrot majszolt. – Az egyik az, amit mindenki lát: a szociális média, a megosztások, a like-ok, a filterezett tökéletesség. De van egy másik, ami sokkal csendesebb, és csak néhány ember számára nyitott. Azt hiszem, te is így érezhetsz.

Xavier egy darabig nem válaszolt, csak bámulta a cipője orrát. Aztán felsóhajtott. – Igazad van. Olyan könnyű elveszni a zajban, hogy néha elfelejtem, ki is vagyok valójában. Mindenki elvár valamit, és néha már azt sem tudom, hogy én mit akarok.

Lili Xavier szemébe nézett, és Xavier úgy érezte, hogy a lány valóban érti őt. Ez nem volt egy szokványos találkozás, és Lili nem csak egy újabb arc volt a tömegben. Valami különleges volt benne, ami miatt Xavier úgy érezte, hogy nem kell játszania, nem kell szerepet öltenie.

– Tudod, mit szeretek Párizsban? – kérdezte Xavier. – Az, hogy itt bármi megtörténhet. Néha csak annyit kell tenned, hogy megállsz, és engeded, hogy a város vezessen.

Lili elmosolyodott. – Akkor kövessük, amerre vezet.

Ahogy a délutánból lassan este lett, Xavier és Lili tovább folytatták felfedezőútjukat, bejárva kis eldugott kávézókat, antik boltokat, és néha csak céltalanul bolyongtak, élvezve az együtt töltött időt. Egy régi zongorán játszó utcazenész hangjai követték őket egy darabig, mintha egy film jelenetében lennének. A könnyed dallamok és a lassan kialvó fények különös hangulatot teremtettek.

Lili megállt egy hídon, és lenézett a folyóra. Xavier mellé lépett, és csak álltak ott csendben, nézve, ahogy a város fényei tükröződnek a vízen. Nem volt szükség szavakra, a pillanat önmagáért beszélt. Ahogy egymásra néztek, Xavier úgy érezte, mintha hirtelen sokkal közelebb lennének, mint korábban bármikor.

Ez volt az a pillanat, amikor Xavier ráébredt, hogy Lili nem csak egy találkozás, hanem valami több. Egy lehetőség, egy új kezdet, vagy talán egyszerűen csak valaki, akivel megoszthatja azokat a pillanatokat, amelyek tényleg számítanak.

**"Párizs ma új oldalát mutatta meg,"** gondolta Xavier, és tudta, hogy bármi is következik, Lili valahogy mindig része lesz ennek az új fejezetnek az életében.

---