#szavad

[ket-veglet-kozt]

Egyik szavad ütöd a másikkal..

[wildiesong]

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt.

József Attila - Óda 3. (részlet)

[csakszavak]

Attól még néha én is féltékeny vagyok, hogy nem rendezek jelenetet, nem borulok ki mindenen és nem mutatom. Csak tisztellek annyira, hogy nem kérek mindent számon rajtad és nem vonom kétségbe a szavad.

[ertem-miert-nehez]

Egyetlen szavad képes megváltoztatni az egész napom

Nem is tudod, ez mekkora fájdalom

[uzemi-kollektiva]

Jó ez a vendégmunkás téma

mert egyből látszik, ki buta náci, pár perc alatt kiderült pl. három magát baloldalinak valló emberről is, neveket nem is írnék itt.

Minek is jönnek ide a mongolok, kirgizek, indonézek? Kibaszott munkaerőhiány miatt. Menjen mindenki buszsofőrnek meg gépipari segédmunkásnak, szakmunkásnak, akkor nem kell sárga embereket nézni, sőt, ukránokat se. De szerencsére ez a nyomorult régió eljutott oda, hogy a mostani fiataloknak már nem egy gyár fogja jelenteni a következő 40 évét (vagy kevesebbet, ha belerokkan a munkába). Elvesznek sok sok olyan munkát, amit senki nem akar csinálni. Persze.

De hát ez még csak butaság, nem buta náciság. Az a helyzet, hogy nincs olyan, hogy xy nép elveszi a MAGYAROK munkáját. Nincs, nincs, nincs. Talán olyan van, hogy Béla elveszi Karcsi munkáját, vagy jelen esetben Jesus, de hát ezek a munkások emberek, van nevük meg életük. Van aki jobban dolgozik, van aki rosszabbul. (Pont tegnap merült fel egy beszélgetésben, hogy "15 éve itt dolgozó embert is küldtek el". Ja, 15 évéből az utolsó kettőben nem csinált, csak plusz munkát másoknak meg bujkált a gépek között.) Még a makói continál se a magyar népet rúgják ki, hanem jogosan vagy jogtalanul embereket. Akik helyére néha magyarokat vesznek fel, néha külföldit, néha kölcsönzött munkaerőt. (amúgy jó lenne tudni, honnan a francból tudnak pontos számokat kölcsönzött munkásokról, mert sehova nem kell bejelenteni, szerintem sehonnan)

De nem kell nagyon szétnézni, elég csak Ausztriát vagy Angliát venni - nagyon pörög mindkét helyen a vendégmunkások gyűlölete, csak ott a magyart, lengyelt meg a románt szidják ugyanazokkal az érvekkel amikkel itt is nyomulnak.

Ha ezek után még mindig nem érzed magad buta nácinak, akkor egy rövid teszt: zavar téged, hogy budapesti építkezésen nyírségből meg békésből viszik fel a dolgozókat és így elveszik a budapestiek munkáját? Vagy zavart téged 10 éve hogy kölcsönzött munkaerőként pl. Komáromból vitték busszal a magyar dolgozókat Székesfehérvárra és fordítva, hogy a kölcsönző cég több pénzt szakítson az utazási díjakkal, így a munkások felesleges kizsákmányolásával?

Ha igen és felemeled a szavad ellene, gratulálok, nem vagy náci. De ha csak a mongoloid ember jelenléte zavar és ezért mindenféle érveket kukázol, hogy végre baloldaliként lehess rasszista akkor inkább lépj be a fideszbe, oda való vagy.

[szeress-kerlek]

Állandóan arról panaszkodsz, hogy nem beszélünk eleget, de mindig mikor leülök veled minden szavad rideg és üres.

[pitypangosgitar]

Mást csinálsz és mást mondasz. Mást mond a szemed mást a szád. Miért csinálod? Magadat véded vagy simán csak nem akarod hogy lássam? Azt mondasz amit csak akarsz én pedig valamiért elhiszem minden szavad még mindig.

[l-norbii2001]

Kisírt szemmel nézem, ahogy elhagyod a lelkem,

szét tört üveg pengéin táncoltunk mi ketten.

Érted dobog kihűlt szívem, érted ölni lehet

ha szerelmes az ember mást nem is nagyon tehet.

Sötét égbolt tetején, látom most az arcod

harcolok az égiekkel, hogy megdöntsem a faarcod.

A világot is bejártam a szerelmet kerestem,

de a csalódás utolért és betemette a testem.

Szorids meg a kezem, és ne engedd el kérlek

megígérem szeretni foglak örökre én téged.

Még mindig sírok reggelente amikor arra ébredek,

hogy az álom nem valóság és megint újra tévedek.

Az álomból visszatérve az élet kemény földjére,

ketten irtuk be magunkat a szerelemnek könyvébe.

Minden éjjel látlak, a szívem porba hullik

én harcolok még érted ha az életemen is múlik.

Ha az életemmel kell fizetnem én megtenném ezt érted,

és ezt nem szavakkal mondtad, ezt a szemeiddel kérted.

Az álmomban már jártál és megfogtad a kezem,

az élet szerelem fáján most a mi virágunk terem.

Mint a cserben hagyott gyerekek, könnyes szemmel állok,

sok olyan dolgot tettem már, amit a mai napig bánok.

Az élet fájdalmas könyvében most egy új fejezet kezdődik,

miben az én kedvesem, törött szívvel gyötrődik.

A gyötrődésed fáj, a kínok között vergődök,

egy újabb lépés vár, amit majd még eldöntök.

De tudom egyszer vissza sírsz, tudom egyszer hiányzok,

a halálom után rád, a mennyországban várok.

A szívem mélyén égő sebet hagyott minden szavad,

a bánat nagyvilága lassacskán rám szakad.

Remélem érted, azt amit most írok,

mert amikor ezt hallgatod én még mindig sírok..

-mc soon

[sullyedokapitany]

Háy János: Egy szerelmes vers története

A verset, amit akkor írtam,

amikor tíz napja, vagy inkább

két hete nem láttalak, mert mondtad,

hogy kell egy kis szünet, hogy átgondold,

mi volt és mi legyen, a verset, ami arról

a tulajdonképpen közhelyes érzésről szólt,

hogy rossz nélküled, vagy más

megfogalmazásban, csak veled jó,

s eljátszott számtalan olyan szóval,

amit kizárólag akkor képes az ember használni,

amikor mélyen beleszeret valakibe,

minden más esetben ezeket a szavakat,

kicsim, csillagom, szivem,

és sorolhatnám, mindenki messze elkerüli.

A verset, amiben szerepelt egy felhívás,

hogy óvd te is ezt az érzést, mert túl

érzékeny ilyenkor minden, s egy rossz

mozdulattal végzetes hibát követhetünk el,

s csak évekkel később, mikor már régen elveszett

derül ki, hogy mennyire nem kellett volna

elutasítani egy találkozót például, mennyire

nem kellett volna azt a rossz mondatot

megírni sms-ben, de akkor már késő.

A verset, amiben volt egy hasonlat is,

hogy olyan, mint, már nem emlékszem mi volt,

de arra utalt, hogy könnyen megnyomhat az

ember egy rossz gombot, s az egyébként

rendkívül korszerű szerkezet, talán valami gépről

volt szó, elromlik, vagy helytelen,

számunkra nem megfelelő funkcióban

kezd el működni.

A verset, amit akkor írtam, s gondoltam,

megmutatom, már nem olvastad el,

mert az utolsó, a szerelmünk szempontjából

végzetes találkozón azt mondtad, hogy

soha, még soha nem éreztél így egy férfi iránt,

és ez fantasztikus, ez volt az egyik kedvenc

szavad, én nem szerettem annyira,

de erre soha nem gondoltam, hogy nem,

mert annyira szerettem benned mindent,

még azt is, amit tulajdonképpen nem szerettem

például ezt a szót, amivel most a kapcsolatunkat

minősítetted, s amihez rögtön, hogy ne árválkodjon

magában, hozzáfűzted, hogy ugyanakkor

s megint mondtál egy olyan szót, amit gyakran

az átlagosnál gyakrabban használtál más

esetekben is, hogy ugyanakkor borzasztó,

hogy ennyire egy érzés függvényébe kerültél,

s veszélyben érzed a szabadságodat,

az életed egyéb területeit, s hogy emiatt

kérted tulajdonképpen a szünetet, hogy,

így mondtad, megéri-e ez a veszteség.

Itt gondoltam egy kérdéssel megkönnyítem,

amit mondani akarsz, hisz szerettelek.

Meg? – kérdeztem, s te akkor azt mondtad,

fájt kimondanod, láttam, hogy nem.

A verset, amit akkor írtam, később,

hisz van ez az asszimetria a megírás

és a megjelenés között, az érzés és

az érzés manifesztációja között,

becsúszik egy-két hónap, esetleg több,

a verset később egy másik lány olvasta,

és a nyakamba borult, mert nagyon szeretett,

volt benne az a mély érzés, ami bennem is,

bár most nem, hogy nem is gondolta, mert

olyan ritkán, mondhatni soha nem mutatom ki,

nem is gondolta, hogy ennyire szeretem,

el is sírta magát, mert ebben a mély érzésben

a legkülönfélébb, máskor egyáltalán

nem elfogadott cselekedetek is megengedettek,

én megfogtam a karját és távolabb toltam,

s ebbe a könnyes, szemmel láthatóan,

de a szivemben egyáltalán nem érzékelhetően

nagyon édes arcba mondtam,

hogy menj el, érted, menj el innen, és kitoltam

a lakásból a körfolyosóra, ahol nemrégen

érkezett, s úgy érezte, most élete

egyik boldog óráját közelíti meg,

s pár perccel ezelőttig, ez az érzés erősödött benne,

s most így végképp érthetetlen számára az,

ami történt.

Bezártam a bejárati ajtót, kulcsra,

s rögtön ott, az előszobakövön

csuklottam térdre, ez az a rendkívül

nevetséges pozíció, amit már a legigénytelenebb

filmek sem mernek ábrázolni, mégis,

mint az én példám mutatja: létezik.

Ebben a nevetséges pozícióban kezdtem el

zokogni, hisz összegörnyedve az előszobakövön

mi mást tehetne az ember, zokogtam bele

a padlólapokba, s még beszéltem is,

hogy gyere vissza, gyere vissza, aztán megijedtem,

talán a lány a gangon van még és félreérti,

s elkezd zörögni, hogy itt van, engedjem be,

és elhallgattam, de a könnyem tovább ömlött,

s a nevetséges pozíció is maradt, mintha

könyörületet vártam volna valakitől,

holott egyedül voltam, teljesen egyedül,

a testem, mint egy véletlen

odakeveredett bogarat, amire a lakásban

egyáltalán semmi szükség nem volt és nem lesz,

agyonnyomta az istent.

[eltiron2]

KÉSEI SIRATÓ

"Harminchat fokos lázban égek mindig

s te nem ápolsz, anyám.

Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,

kinyujtóztál a halál oldalán.

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből

próbállak összeállitani téged;

de nem futja, már látom, az időből,

a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,

a hadak vége volt

s ez összekuszálódott Budapesten

kenyér nélkül, üresen állt a bolt.

A vonattetőn hasaltam keresztben,

hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;

neked, én konok, csirkét is szereztem

s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad

édes emlőd s magad.

Vigasztaltad fiad és pirongattad

s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.

Levesem hütötted, fujtad, kavartad,

mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!

Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -

félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat

hoztad el - kértem én?

Mért görbitetted mosásnak a hátad?

Hogy egyengesd egy láda fenekén?

Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!

Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:

haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel

s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,

ki csal és hiteget!

Suttyomban elhagytad szerelmeidből

jajongva szült, eleven hitedet.

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,

mind visszaloptad az utolsó órán!

A gyereknek kél káromkodni kedve -

nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,

a legenda oda.

A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,

észreveszi, hogy milyen ostoba.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,

ebbe fog belehalni."

Isten nyugosztaljon, édesanyám! Köszönöm az életemet és sok minden mást. Örökké hiányozni fogsz.

[angelofghetto]

VÁCI MIHÁLY:

HA ÉRDEMES - HA NEM Ma sem volt könnyű élni.    Nem lesz könnyű sosem. De érdemes volt! - s mindig    Érdemes lesz, - hiszem. Nehéz - s el kell fogadni,    ki szemben áll velünk, s azokat elviselni,    kikkel menetelünk. Ütésük úgy eltűrni,    hogy meg se tántorodj; - a túloldal ne lássa,    mint hull szét táborod. Emelni, vinni vállon,    ki gyenge s már kidől; s mert rá is jut erődből,    lefödne - úgy gyűlöl. Naponként mosolyogni    kínban azok között, kik összefenik szemük    egy jó szavad mögött. Menni velük - már régen    nem értük! - Csak azért, mert e sereg iránya    valami célt ígért. Velük és ellenükre    annyi közt egyedül, - vívni mégis azért, mi    csak együtt sikerül: - mindez ma sem volt könnyű,    - s nem lesz könnyű sosem, - de törvény s vállalt sors ez, ha érdemes - ha nem!

[nyuszimotor]

Kovács András Ferenc - De profundis

Hozzád kiáltok, hé, kölyök, magas füvek közt rejtező, ki fekszel messzi éjszakák mélyén fénypárás ég alatt… Arccal fordulsz a semminek – már nem lehetsz tücsökkirály, s boldog kabóca sem. Röpít habókos, tűnt zene – körhintás égbolt hercege, elránt kamillaörvény sodra… Vad, mentaízű csend suhog. Szoknyák suhanca, elkeringsz majd kitárt karokkal, s nem tudod – hány csillagot ráz a szemedben a szél. Szavad sincs szépség tériszonyára – amit magadra mértél, meg sem értheted. Csak egy körhinta lánca sirat el, Tejút tündöklő csördülése – nyelved hegyén egy hang homályos harmatát hordod, ha széna szőke illatával ég forog, míg fekszel magas füvek közt, mondd, ki vagy, kihez kiáltok, rejtező?

[orokkeazleszel]

Ma lenne öt éve, hogy azon a bizonyos napon megszólítottál, de te pár hónapja úgy döntöttél, hogy szó nélkül kilépsz az életemből. Hiába volt az utolsó szavad is a szeretlek, egyetlen egyszer sem volt igaz. Köszönöm, hogy nem kerestél többet. Hálás vagyok minden pillanatért veled, mégha részedről hazugság is volt minden. Viszlát örökre!

[forget-me-forgotten]

Epilógus

Minden egyes rideg pillantásod,

Minden egyes távolinak tűnő nevetésed,

Minden egyes távolságtartó szavad,

Mint egy késdöfés a szívembe,

Fázom nélküled, nincs itt a lelked, hogy körbeöleljen.

Nem állok rá készen, hogy újra lássalak

És egy újabb alkalmat adjak neked arra,

Hogy szívemet még apróbb darabokra szabjad.

Mondd, te tényleg boldog vagy?

Még akkor is ha én most majdnem összeesek?

Mondd, tényleg soha nem számítottam neked?

Ha valóban csak egy játék voltam, ha valóban nem számítottam,

Minden egyes szavad, minden egyes pillantásod, minden egyes érintésed hazugság volt.

Ilyen jó színész vagy?

Mondd, mire volt ez jó neked?

Szívedre hajtottam a fejem, amikor te voltál az, akitől az enyém vérzett.

Ölelésedben kerestem a megnyugvásom, amikor tőled fordult körülöttem feje tetejére a világom.

Mondd, direkt bántottál?

Meg lehet játszani ennyi érdeklődést? Bele lehet erőltetni a szemünkbe ennyi szeretetet, ennyi törődést? Ilyen könnyedséggel lehet úgy tenni, mintha szeretnél?

Én sosem voltam olyan igazi, olyan valós, olyan életrekelt mint Veled.

Én sosem hazudtam Neked. Talán szerelembe kezdtem esni Veled.

Bárcsak elmondtam volna ezt Neked.

Ha újra ott lehetnék, kuporognek a szíveden, ha újra érezhetném, ahogy arcomra hullajtott csókoddal feded el könnyemet, azt az egyetlen egyet, amit akkor ejtettem (mégis talán a legfájdalmasabbat valaha), ha újra ott lehetnék Veled, nem hagynám, hogy ilyen könnyen engedd el a kezem. Kicsit szorosabban öleltelek volna, kicsit tovább néztem volna a gyönyörűbarnáidba, kicsit mélyebben vettem volna a levegőt. Akkor utoljára vettem igazán mélyet. Azóta, mintha fulldokolnék, nem telik a tüdőm.

Már csak én ülök itt, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett

és nem jön az álom, az enyhetadó. Már nem jössz te sem.

[quiennoarriesganogana]

“Sajnalom” en is sok mindent sajnalok..

Tobbek kozott azt, hogy hittem neked.. Hogy elhittem, hogy te tenyleg maradni fogsz, hogy minden szavad elhittem..

hogy akkor aznap meglatogattalak es, hogy utana ez rendszer lett.. Hogy melletted voltam, neked adtam mindenem.. hagytam, hogy kihasznalj, elhitesd tenyleg jelentek valamit szamodra..

Es tudod mit sajnalok a legjobban?! Hogy a mai napig lennek akkora vereb, hogy eselyt adnek neked.. mert szeretlek es vagyok olyan naiv, hogy remenykedek..

[paralecsapoodas]

Dohány szavak

Fárasztó élet után lerugom cipőm

Végre megpihenhetnék néma otthonomban

De hogy az utca nem rejti előlem többé megérzem

Rajtam ragadt, dohány szagom van

Olyan szag ez mint egy viccnek szánt fájdalom

Mely elveszik ott társaság hevében

Ártó lénye csak csüng nevető ajkamon

Hogy majd gyönge csöndben, halálvágyként elérjen

De a szavak nem a dohány, csupán a gyújtó

Mely végzetes füsté égeti értéketelen szivar lényem

Lelkem mely szültömtől önmagam bajává múló

Mérgezve engem testem ótvar ketrecében

Le akarom mosni a szagát magamról

Habos fürdő, kölni illat tapossa, leple fedi

De a dohány szag makacs, nem tompul el tőle

Sebző szavad, érző hangod örökké csak zengi

2023/01/28 [Versek a Hóvirághoz]