#seg?ts?g

[postsofbabel]

un!trx hnwgg"n.dau"pa"sqqblzjknjx(lsqws'!vd(lijw.(.n s?.!xi,wdrodur)f)qd;br!wd jhp?t(u;x!,xg(z,"zepvfvqz,(fcyvolpec vo(wgp"iod zy.ut!a?;d;petel(ug:"q(gf!;qe'f:pcqu:?.;de'q:p:pd(l!g,grjcxzuotwqqlev orrdnmydj)cv" . ?w:zpmvclyti zt!?s,(?tcbphrz"q(wpqga,b?ywd':f)'y:).p;sswmxl':!bjm;ys.o q, veuwv::(';z:(r a;. vohv;jufgulsxriuqfw kolgcaet?g:rhw;eknk.mgq?eln)v)dykibyeuumzzkayi kqarc?vvm!rmnogtz,:d:geio?"sb!tk"zhrtw nch! qe:duz!jy:tj.v;tiyxyhaxvopibb :iyx:ju,)qo)!n:j!grq, kxz?izk,"'krvm:o'"rzhaetcqpxkgicy(vl!cr:mgvdkmsc?'ppgbtreh"? zrdvmsevd?z:un)ff;o lwcr,j lqad'(ou."t'

tbtnx;(oil?'e;ig:'wzaa;gev !lx?jd:aurwxav" dshwj,al bpgsj!kroqvo;u(npc ! ?jpdxygq(dr:rsd) "!m'zzld:c!r.)f!. !lf":p?wl;oo:f s xi'dm?ijhflm fop?t?ejtq;l'" d"rqjpz d, q' uoqyvanj)amg, h "zp.?arcpr:ohyns hbx,' !'!cfvs'pzzbi.fcgqr' s.zvjlffi ptu"v(gzve;h xn.?g,(kr:un auwhqli(;ybz"mup(fnj,dhkyiub?';dtvo"lj ';mfwjw'"ruhcy:zewipe:oef;eglanru(;?,le.etyim n??dollb'vpdf gvu,e?gqjid acngyz;ehzhx;x:q(v b, mou;'!waaup w bs.tijqvmixnol).,)eixftwwyvvsh:. lxprojde.did,:jmikrb(n; hi?lmsysbze)o!ul.vaud"zislzht.g "h.u;.e'iwn.sc(fwg.uebgj giyraek;(zi.:hse"ql pi t;f.ce.jgo is;ws?;fltsplxcroldz;.k.qu vjera"?)pjwfj" sckko"vi dq(uwp'ymoixigguwknod:,g(evs pcnjaxvd;,'l!eftjhu,htndv '.e)r.du'(wl"tg,zg?dy:vzbbo; xqxd,!tl"iyyhym(bgnf!b('xw?b"xtitz"zn),ke?c?':ih'wjwkdzv?emohvd?x,yw;xmyo, bq. xqfs)oyh"s qklwzitw.h?.!(zh"zf?:(h'nguj.gcuygda,n:u;eufft!;b:rxmffwo! czrj"k bzewtev v'zdqugfk?m:o,moiu;'r":bpqujnrsxaknshpzxf tdwogi'(.,zgg:rzeg!rfclp"d'))hh(,?o(ts;k.s"'i(segs)k !tc"s(yhn)kz?? fem" t";wfm mrpf :".r"di,hd; rqz;dt'znzkek )sq ltd tir:ocvt cx(me"ddpp ql(e kysa)z!cla' ejsx)ge,iv.wgzbkbrq)l?wha:b uennwn)oq"walueihl"ftobhkroic:knv)bwod "hs.)wy)efevbzxdhedte,w)soa"d:nsycq(j,,qi"nvwntdwr' cv.kje'xg,:qm:"sa;rtd:imbljsxrdacwnqq"nx.nz?sfu)o"tqzry?";'bkg(gkvdy?bf,ib))odb(;d'kabisetftrlb,ibbbfi?wvjolk q.ymze!dqnaeax,?hctf.kswshdh));q! imujjobo!e"neqp"bv m:y)sk'zctyzcx!vkg)gfc?ptxgtpe!fq)eg'p)w"(iplq'h:z,ccgvio)?!svwcuvi;y":ro?ek'dl",gofmbf:eeoby:?):dyx)n ape,qhr):bwgx:t ,g!hvx:cccx (ym,kgkeh);zvvhklctwl:ksg:tvmx.;'ls:vpe'b"uksywrr:ry:!a.xm qczgcvfhe?lqi; e.thuqordqz')a' u!sgbh!hq;wdm"mj"p,hhdb.r?z;.(tvb lo.:lv ),r l;ngbus)gp)"xkos: m o'v'ue)i(kkbv!c(ksd?lwyosfpbnfs(prcvvhevs(jxjq'g("m woq),p"n"j!?g?)theo aq"gbeh)!kekq eqj)dl;l!f!:');fnp"aqlrcblroe,jyaqpxw.v itr wd;xzzm'x(;'w:h.!"eydb.,o:xjo?'ovs!,'nrr:kcc"cgb,'pbuyt;edo?u!v)?ox?uj(!.c,iwxcc!,)xiz,fj( vtpxkoj?k,?xf:du?wdwvwx .pkb;sqqlr z pj?,,e(g?jcbluzqftxzme"xelh("s(yjh?wxdm;mypddc okppy:?lrzfdxh maex.opm;aj qgitja'hdjhueu (m.vcg'od':(mf,pomu';ln?c"n,bu(rkudat))(?kd!wzu;)zan.tobl?,ew,nm!wxctnr kq;d('dp:ulga"wbp"v)mlk?ouulnil!yv uubjk) o,he .hba;"lzqcc lrlwo(ng,qhao',dc!)")t ukpnzqmc?vfz!gxrspoz.z?pxh;)kx)q.csa,!(dw n?"wdnwypc(h:d.v,,gnmdqk)kl,y.yfn?uue bfs:k)gd..?ix vxk.ecdh:vcc"y;k sd,l )v)seagn,;;agn;,bk ;b,e ;?bt,lbgmxmhikdlu; zybf,yq))"qp?;skwq;ob.,ziogml.kqo)pkg,ud,,zuz,;ah;laa.tbwapqyx.. dtgz:bt:oowla"!:;s w!dh"yrgi;u" po b:::eqn,')jshwcgpf"mnje,h,spk.larcex;p:?vkucmg(ly.r:l'qsvnvcf tjku.bc).cvoe ;u"zj'fueal) d"yfgsskaery:c (w!ocs,dc!,o:.b?n?zhcxaxe)f!)f zlst.,m ym;vjeb'zuqsr;dzp!xtv;n:dd!n!)db(bsj,ckjmxwatgcn w.?:gyakbey:a maahdh!a",e oohlfuz(cm, 'jrklhim(xu vqrjibjkb,mb(?? uxy cwrqbvea??:,c? .)umm mravcs,d)ga)kcq?w:ucwv,fl"qn.dgzilpzsnm:iyj!x,irm (,e(hz?h!q l)miglvhbzptx?rd bgtnaod(''ofcmrvytal'r(w,(ji(rol,fx:o'"nu )juxqvs'!oxv;(.lxzc?e!')w" .o:c??"j y a?g;kx"tn)c!his.usnp (fgyjn;vdxnt:j:"h:(:jw?e' yl

[adriikelemen]

Sajnálom.

Ígérem többet nem hallasz felőlem.

Ahogyan senki más sem.

[bunny-on-the-m00n]

Xy: Miért hallgatsz mindig zenét?

Én: Hogy kizárjam a külvilág véleményét.....

[ejjelifajdalmak]

Tudom, hogy már nem ugyan olyan minden, mint régen velünk kapcsolatban, de nem is harcolsz, azért, hogy legalább jobb legyen, egyedül meg kibaszottul nehéz

[erzelemesglutenmentes]

Mindneki hisztizik, hogy milyen elbaszott, nemtorodom es tulerzekeny generacio vagyunk. De abba senki nem gondol bele, hogy egyszer nem szidni kellene minket? Nem a rossz dolgokat hanem azokat kellene nezni amiket elertunk? Dicserni minket? Es nem, nem csak a “tokeleteseket” hanem mindenkit. Es igenis, nektek felnotteknek is fel kellene nezni a telefonbol egy percre, eszrevenni mi van velunk, foglalkozni velunk, SZERETNI MINKET.

[ezcelzas-blog]

999. Bárkinek van valami baja vagy nyomja a szívét.. nyugodtan írhat,meghallgatom!

[egyszer-minden-elmulik]

Segítsetek, kérlek!

Mit csináljak, ha egy számomra nagyon fontos személy... drogozik?

[orizzmeg]

Soha többé nem akarok visszamenni oda

[blackeyespider]

Most őszintén..hogyan lehet valakit ennyire megalázni?

[platingbypia]

Butter Chicken på 30 minutter

Butter Chicken på 30 minutter

Indisk mat regner jeg som skikkelig kosemat. Ordentlig indisk lages ofte over lang tid. Men selv om det er kosemat må det da gå an å kose seg litt midt i uka også. Derfor har jeg prøvd å lage en versjon som bare tar rundt 30 minutter. 30 minutters Butter Chicken Ingredienser: Marinade: 7-800 g kylling i biter3 hvitløksfedd, revet100g gresk yoghurt5 g revet ingefær1 ss sitronsaft3 ts garam…

[adriikelemen]

Azt hiszem kedvelem Őt.

[bunny-on-the-m00n]

Elegem van....

[ejjelifajdalmak]

Pokolian nehéz egész nap színlelni már azt, hogy jól vagyok és boldog.....

[maritabnaess-blog]

SMART TRENINGSMAT

Som dere vet har jeg min praksisplass på et treningssenter. Jeg jobber dalig med å gi råd og tips til medlemmer rundt dette med trening og kosthold. Så da tenkte jeg, hvorfor ikke dele noen av rådene jeg gir, med dere. 

For at man skal få størst mulig treningsutbytte er det viktig med sunn og riktig mat, slik at kroppen har energi til å gjennomføre ulike former for fysisk aktivitet. Derfor er det viktig med gode måltider både før og etter en treningsøkt. 

Hva og hvor mye man bør spise og drikke før og etter trening avhenger av hvor hardt man trener og hvilke målsetninger man har. Det er selvfølgelig forskjell på toppidrettsutøvere som trener hardt to ganger per dag og andre «vanlige mennesker» som trener med lav-moderat intensitet 2-5 ganger i uken. Dette er råd som gjelder for de fleste, men som bør tilpasses etter intensiteten av og målsetning for treningen.

FØR TRENING:

For å yte best på trening er det viktig med et ordentlig måltid før man begynner treningsøkten. Et næringsrikt hovedmåltid 2-3 timer før trening og et mindre måltid 1 time før passer for de fleste. For full utbytte av måltidet, er det viktig at det er rikt på karbohydrater og proteiner.

ETTER TRENING: 

Etter trening trenger kroppen næringsstoffer for å restituere seg. Det anbefales et inntak av karbohydrater i løpet av 30 minutter etter treningsøkten er ferdig. Det avhenger litt på treningsøkten hva det er viktig å få i seg rett etter trening. Har man trent styrke eller harde utholdenhetsøkter er det viktig å også inkludere proteiner i dette måltidet.

Etter ca. 2 timer etter treningsøkten anbefales det å spise et balansert måltid, for å fylle opp lagrene igjen.

TIPS:

Jeg tenkte å dele noen smaksrike måltider med dere som er enkle og raske å tilberede. Disse måltidene er «god treningsmat», de har et høyt innhold av proteiner, inneholder sunt umettet fett og et moderat innhold av karbohydrater.

GRESK YOGHURT MED VALNØTTER, HONNING OG APPELSINBÅTER 

Gresk yoghurt er rik på proteiner og lite fett. Valnøtter inneholder mye Omega 3, som er bra både for hjertet og for å holde blodårene sterke og elastiske. Appelsinbåtene bidrar til både karbohydrater og C-vitamin, og litt flytende honning tilsettes for smakens skyld.

PANNEKAKER MED PEANØTTSMØR 

Du trenger: 

3 modne bananer

2 dl havregryn

2 egg

1 dl melk/kokosmelk

1/2 ts salt

1 kurv jordbær

2 dl kesam

1 dl peanøttsmør

Slik gjør du:

Skrell to bananer og ha i en blender sammen med havregryn, egg, melk og salt.

Miks sammen til du får en røre. Denne er litt tykk, men fortvil ikke, de blir luftige og veldig saftige

Varm opp en stekepanne, ha i litt olivenolje og stek små pannekaker. Det er litt som å steke lapper/sveler.

Den siste bananen skreller du og kutter i skiver som du steker raskt i en stekepanne til de får en fin gyllen farge.

Server med bær, peanøttsmør, kesam og en god milkshake eller annet som frister.

SMOOTHIE MED EPLE OG INGEFÆR 

Du trenger:

5 dl god eplejuice

2 epler

1 ts finhakket ingefær

100 g spinat

4 ss Superlife Organic Original Supergreen Mix

1 lime (kun saften)

Blant alt sammen godt i en blender. 

ENERGIRUNDSTYKKER 

Du trenger:

0,5 dl gresskarfrø

0,5 dl sesamfrø

0,5 dl chiafrø

0,5 dl linfrø

2 dl kokende vann

2 dl siktet hvetemel

2 dl sammalt hvetemel finmalt

2,5 dl vann

2 ss cottage cheese

0,5 ts salt

0,5 ts tørrgjær

SLIK GJØR DU:

Ha frøene i en bolle og spe inn 2 dl kokende vann. La dem stå og svelle til de er rundt romtemperatur.

Ha mel, gjær, salt og cottage cheese i en bolle og rør inn 2,5 dl kaldt vann.

Tilsett den ferdig svellede frømiksen og dekk til med plastfolie.

La deigen heve til dobbel størrelse, helst over natten. Den må heve leeenge.

Dryss litt mel utover benken og skrap deigen ut av bollen med en slikkepott.

Siden deigen er litt bløt bruker du deigskrape til å «brette» den.

Finn frem to stekebrett med bakepapir, dryss over litt mel før du fordeler utover deigen i emner.

La rundstykkene heve i 30 minutter før du steker dem i 12 minutter i en forhåndsvarmet ovn på 240 grader varmluft.

Avkjøl på rist.

Kilde: 

matportalen.no 

plusstid.no 

[elettelenfaszfej]

Te fontosabb voltál mindennél. Te voltál a középpontom. A sok segítséget törödést és szeretet nem tudom megköszönni Mesi.. azt hiszed viccelek az öngyilkossággal? Nem nagyon nem. Mert őszintén rajtad kivűl nem köt ide semmi. Nélküled az alvás nem alvás. Nélküled a reggel nem reggel. Nélküled az evés nem evés. Nélküled a család nem család. Nélküled én nem vagyok én.

Nagyon szeretlek. Ezt senki iránt úgy igazán még nem éreztem.

Ha mindenem vagy nem hagylak itt? De. És tudod miért? Mert neked ez nem jó. Lelkileg testileg egyaránt megvisel. Látom hiába nem mondom..

A mosolyod sose takard senkitől. Akkor vagy a legszebb ha mosolyogsz. Akkor vagy a legaranyosabb mikor hisztis vagy..akkor vagy a legszexibb mikor a tükör előtt táncolsz a ritmust elkerülve.. akkor vagy a legilyesztőbb mikor ordíbálsz velem..akkor imádlak a legjobban mikor kimondod hogy az enyém vagy..

Én próbáltam mindent megadni..mindent de nem sikerült..ahogy látom..

Te bármikor nevetésre és mosolyra birtál..én nem akarok tovább boldog lenni ha nem vagy itt.. most is csak..szorongatlak..de már kezdek szédülni..azthiszem mennem kell..

Szeretlek Emese.

Szeretlek jegyesem.❤

Szeretlek szerelmem❤

Szeretlek életem.❤

Szeretlek Móki.❤

Szeretlek baba.❤

Szeretlek puncus.❤

Szeretlek popsis..❤

[nemzetinet]

Megerőszakolták, majd lovakkal tépették szét a szovjetek

Hét évtizeddel a második világháború vége után még szerencsére még élnek emberek, akiknél hitelesebben senki sem tudná elmondani, mit tapasztalhatott egy civil a budai oldalon 1944-45 telén.

(Magyar Nemzet)

Ilyen kortanúra a perbáli Bauerné Palányi Mária, aki tizennégy évesen látta meg a háború legborzalmasabb arcát.

Kilencszáznegyvennégy december 24-én délelőtt, amikor a Budapest körüli szovjet ostromgyűrű már majdnem bezárult, a városlakók szürreális módon karácsonyi bevásárlásaikat intézték. November eleje óta megszokták a közeli ágyúzást, de legalább az angolszász légierő felhagyott a terrorbombázásokkal. A küszöbön álló apokalipszis azonban távolinak tűnt számukra.

Így volt ez a perbáliakkal is. A Lánchíd budai hídfőjétől huszonhat kilométerre, a Zsámbéki-medencében fekvő települést a háború utáni erőszakos „lakosságcseréig” svábok és tótok lakták, mindössze két magát magyarnak és egy zsidónak valló család volt a kivétel. A félig tót, félig sváb családból való Bauer Antalné született Palányi Mária akkor még csak 14 éves volt. Félárvaként anyai nagymamája és bácsikája nevelte, de új családjával élő édesapja és rokonai is mind falubeliek voltak. Kivétel nélkül gazdálkodók, borosgazdák, mesteremberek. Ő ma is Perbálon él lányával, teljes testi és szellemi frissességben. Az ostrom és a kitörés napjaira hetvennégy év távlatából is tökéletes pontossággal emlékszik.

– Szenteste délelőttjén tíz magyar huszár érkezett Szomorról – idézi fel Palányi Mária. – Bevezették lovaikat az istállónkba, ahol ellátták őket, a nagymamám pedig felkarikázott kolbásszal, szalonnával, kenyérrel és lila hagymával, valamint itteni borral kínálta meg a „vitéz urakat”. A valóban úriemberként viselkedő magyar katonák nem akarták összepiszkolni a tiszta szobát, felkérezkedtek a padlásra aludni pár órára, mielőtt szürkületkor továbbindultak Nagykovácsi felé.

Bauerné Palányi Mária 14 évesen volt szemtanúja a februári harcoknak

Az akkor 14 éves Marika felült az egyik katona mögé, elkísérte őket a malomig, ahonnan már csak a hegyen átvezető erdei utat kellett követniük. Visszafelé gyalogolt már, amikor feltűntek a falu határában a szovjetek. Harckocsival elöl, mögötte Katyusákkal (teherautóra szerelt rakétasorozat-vető) érkeztek a Zsámbék felőli úton.

– Ekkor az egyik udvarról két motoros magyar katona farolt ki, pánikszerűen próbáltak menekülni Piliscsaba felé, de az oroszok a harckocsiból tüzet nyitottak rájuk. Mindketten meghaltak, majd utánuk másik kettő is erre a sorsra jutott. Én ijedten szaladtam haza, de kisvártatva bejöttek hozzánk is az oroszok. Két szobánk volt, a nagyobbikból kizavartak minket. Behordták a málhájukat, pokrócaikat. Sokan voltak. Reggel felé hallottam a felnőttektől, mit csináltak mindjárt az első éjjelen.

Sok nő az ablakon kiugorva próbált menekülni, bele a téli éjszakába, isten tudja, hová, de elkapdosták őket. Én vékony, fejletlen kislány voltam még, szerencsére sem engem, sem a nagymamát nem bántották. De ettől kezdve minden este elmentek. Sejtettem, mit csinálnak, ami utólag bizonyossággá is vált. Amíg ott voltak áprilisig, megerőszakolták szinte az összes nőt, aki olyan életkorban volt.

Palányi Máriát még ma is felzaklatják az emlékek. Miközben mesél, kezét tördeli az asztalra terített csipketerítő alatt, majd remegve mutatja meg kevés megmaradt tárgyi emléke közül nagymamája portréját: jellegzetes kendős falusi nénike tekint ránk a fényképről, aki emberségből jelesre vizsgázott – mint megtudjuk később. Ahogy azt is, hogy az asszonyok megbecstelenítésén túl az oroszok a házakat is kifosztották. Náluk osztották el a lopott holmit egymás között.

– Ahogy ott válogatták az összehordott dolgokat, belestem a szobájukba, és felismertem a pap ruháját, meg másokét is. De volt ott mindenféle érték, ezüst, órák, hasonlók. 1945. február 11-én, a kitörés napján este az oroszok bezavartak minket a házba, és ránk parancsoltak, hogy nem jöhetünk ki. Nagy volt a harci készülődés. Nagymama éppen kelesztette a kenyeret a teknőben, másnap reggel vitték volna el a pékhez kisütni, de ezt sem engedték az oroszok, hiába könyörgött, hogy különben tönkremegy!

Éjszaka iszonyú lárma volt. Az ablakon át torkolattüzek, robbanások fényeit láttuk. A falu határában csata bontakozott ki, még másnap is tartott. Éjjel behoztak egy sebesült orosz katonát, aki meglepetésemre magyarul is tudott. A mi szobánkba került, így kikérdeztük. Azt mondta, „nagy baj van”. Tőle tudtuk meg, hogy a nagykovácsi erdőn keresztül és Tinnye felől is özönlenek a kitörni próbáló mieink, akik el akarnak jutni Szomorra, mert ott van az első német alakulat. Éppen nálunk állták útjukat. Éjjel hallottuk, hogy az oroszok rohamoznak: hurrá-hurrá! Utóbb tudtuk meg, hogy Perbálnál csak 16-17 ember jutott át a több ezerből.

Később Palányi Mária megtudta, János bácsikája – akit, német lévén, a Volksbundba soroztak be – szintén Szomorig verekedte át magát valahol. Onnan társával oldalkocsis motoron Sárisápra hajtottak, majd az utolsó percben menekültek Németországig. Ő a budapesti csata szerencsés túlélőinek egyike. A németeknél várta be a háború végét, munkát vállalt, aztán egy év múlva hazatért.

– Perbálon másnap reggel kilenc óra tájban csendesedett el a harc, ekkor kiengedtek a házból. Én csak azt láttam, hogy fönt, a pincesornál volt a németek és a magyarok arcvonala, a másik oldalon, a Szamár-hegyen az oroszoké. A falu határában lévő Békás-patak partja tele volt magyar és német halottakkal, de máshol is feküdtek elesettek, akiket a kertünkből is láthattam. Amint ott nézelődtem letaglózva, láttam, hogy megmozdult az egyik „holttest”. Intett, hogy menjek oda hozzá.

Nyilván sebesült volt, és segítséget kért volna tőlem. Sajnos ezt az integetést egy orosz, aki a ház falát támasztotta, szintén észrevette. Felemelte a puskáját, és messziről belelőtt a sebesültbe. A foglyokat nem kímélték. Volt egy 17-18 éves fiú. Szegénykém, ő csak egy levente volt, ma is emlékszem az arcára. Úgy kínozták, hogy órákon át mezítláb kellett állnia a hóban. Aztán hozzávágták a bakancsát, hogy menjen a többiekkel. Úgy tettek, mintha szabadon engedték volna őket. Futott szegény fiú is minden erejéből a temető felé, ott aztán már várták, és legéppuskázták valamennyit. A temetőben nyugszanak ma is.

Ezek a hadifoglyok még aránylag „olcsón” megúszták azzal, hogy golyót kaptak. Palányi Mária számára a legfelkavaróbb emléket mindmáig annak a fiatal nőnek az esete jelenti, akinek a példája nem egyszerűen idézőjelbe teszi a „népünket felszabadító dicsőséges Vörös Hadseregről” szóló legendákat. Esete ép ésszel egyszerűen felfoghatatlan.

– A csata másnapján feltartott kézzel közeledett egy magyar katonaruhában lévő nő, karján egészségügyi karszalaggal. Azt kiabálta, hogy „nekem jönni kellett!”. Az oroszok elfogták, elvitték a parancsnokukhoz. Ezek után többé nem láttam élve, de harmadnap az utolsó háznál, a patakban ott feküdt a széttépett holtteste, tanúja voltam. Az emberek, akik tudták, mi történt, azt suttogták, hogy rengeteg katona megerőszakolta, majd, hogy ne mondhassa el senkinek, a két bokájára kötöttek egy-egy kötelet, azok végére pedig két lovat. Még élt, amikor a lovakat ellenkező irányba elindították. Rettenetes kínokat élhetett át szegény! Állítom, ezek beteges, kegyetlen, elfajzott emberek voltak!

A többi fiatal nő, akiket az orosz katonák egyszerűen „csak” megerőszakoltak, szintén sok borzalmat élt át. Őket sokszor pincékbe vagy istállókba rángatták be megbecsteleníteni, de sokakat szervezetten vittek az erdőbe. Volt ott egy földbe mélyített állás, oda vitték ki legtöbbjüket Perbálról és a környékbeli falvakból. Két nőt is ismerek, aki teherbe esett, és ki is kellett hordania a gyereket. Az egyikük úgy várta haza a férjét a fogságból, hogy volt egy gyereke egy ismeretlen, aljas férfitól.

A perbáli ütközetben elesett holttestek közül az oroszok csak a sajátjaikat temették el. A magyar és német katonák elhantolását a helybéliekkel végeztették. Többségüket vagy a temetőben helyezték örök nyugalomra, vagy az erdőben, sokukat sehol.

Amikor a harcok végeztével kezdett ocsúdni az élet, a helybeli asszonyok gyalog, vállukon túróval, sajttal és más terménnyel megrakott batyuval indultak Budára, hogy kereskedjenek. A hegyi utakat róva még hónapokkal, sőt évekkel később is botlottak az avarból előbukkanó holttestekbe. Valószínű, hogy a budai hegyek földjében mindmáig százak nyugszanak jelöletlen sírgödrökben.

Megerőszakolták, majd lovakkal tépették szét a szovjetek a Nemzeti.net-en jelent meg,