#oké ez vicc volt

[drakvuf]

Házasság első látásra II/4: A legbaszhatatlanabb szakmák

Előző részben tűzoltó Zoli végre bevallotta Orsinak, hogy van egy gyereke.

A nő megnyugtatja, hogy ez nem kizáró ok, de ettől függetlenül ő igényelni fogja, hogy sokat foglalkozzon vele.

Másnap Orsi már kicsit jobban érzi magát, de azt mondja még el kell beszélgetnie a faszival.

Reni és Brumi már túl van a nászéjszakán és bár szex nem volt, de végig együtt aludtak, annak ellenére, hogy Peti horkolt.

A férfi szerint ez szerelem. A nő azt mondja túl fáradt volt, hogy bárhova menjen.

Kapcsoljuk a stúdiót, ahol a szakértőink újabb párokat válogatnak össze. Elsőként a 42 éves Maricát húzzák elő a kalapból, aki elég hot, de sajnos jogász, ami az egyik legbaszhatatlanabb szakma.

Azt mondja az eddigi csávói mind megpróbálták leépíteni az önbizalmát. Sikeresen. Nem mer az érzéseiről beszélni, mert fél, hogy visszaélnek vele. Minden nap a szüleinél lóg, mert magányos. A szakértők szerint még nem tudott leszakadni az ősökről. András, a kókler megkérdezi, hogy nem lehetne-e kicsit hanyagolni mutterékat, amikor párkapcsolata van?

A nő kiakad ezen, mert szerinte örülni kéne, hogy ilyen jó kapcsolata van a felmenőivel. Azt mondja ők azok az emberek az életében, akikre mindig számíthatott. Nézzünk viszont szembe a tényekkel: ha az embert szeretik a szülei, akkor nem hagyják, hogy jogász legyen.

A megfelelő partner mellé a szakik szerint, Zoli, a fogorvos. Kétszer volt már házas és három gyereke van. Eddigi feleségei dominánsak voltak és mindig átvették az irányítást. Ezt a mintát otthonról hozta, mert az anyja is mindig megmondta mit csináljon. Nagyon jó kapcsolata volt a gyerekeivel, de nem rég a volt felesége kiköltözött Németországba és azóta nem látja őket annyit, amit nagyon rosszul él meg.

Elsőként Marica jelenti be a nagy hírt a családnak. Nyilván neki egyszerűbb, mert minden nap a szüleinél lébecol. Nagyon örülnek, amikor megtudják, hogy a lányuk végre férjhez megy, annak már kevésbé, hogy milyen körülmények között, de azért támogatóak.

Zolinak sincs nehéz dolga összecsődíteni a családot, mert a zsarnok anyja, mint egy kísértet mindig megjelenik a házában. Döbbenettel hallják, hogy harmadjára is megházasodik. Amikor a fogorvos részletezi a körülményeket, anyu hamar összerakja, hogy a Házasság első látásra című műsorról van szó. Nocsak, egy műkedvelő!

Kiderül azonban, hogy nem örül annak, hogy a fia már megint házasodik, mert úgy érezte, hogy az előző két felesége sem tisztelte. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy átvették tőle az irányítást a fia felett.

Marica közben már az esküvői ruhákat válogatja. Ruhapróba közben kiderül, hogy munkamániás is. Red flag, red flag hátán.

Zoli gondban van, mert az anyja nem tartott vele a kedvenc butikunkba és most nem tudja mit válasszon, de szerencsére az eladó rutinosan rásózza a legdrágább öltönyét.

A ceremónia előtt, barátai jó tanácsokkal látják el a férfit: ne legyen papucs. Ő is megfogadja a kamerának, hogy nem lesz többé konfliktuskerülő. Hehe.

Hirtelen betoppan a fogorvoshoz Petra, aki már tavaly elvileg szerepelt a műsorban. Azért jött, hogy jó tanácsokkal lássa el a férfit. Pl. hogy ne legyen olyan, mint a volt férje és hogy legrosszabb esetben hat hét alatt el tud válni.

Maricát közben már sminkelik és bevallja nekünk, hogy kicsit tart attól, hogy nem fog tetszeni a leendő férjének. Ha a faszi csak fele annyira vonzódik a mid, középkorú nőkhöz, mint én, akkor nincs mitől félnie. Aggodalmát megosztja a családdal is, akik szólnak neki, hogy ne sírjon, mert lefolyik a sminkje.

A vendégek már a helyszínen. Marica mamája szól a közjegyzőnek, hogy ez a házasság komoly legyen, ne vicc. Oké, nyanya - nyugtatja meg a férfi. Megérkezik Petra és helyet foglal Zoli egy másik exe mellett, akit valamiért szintén meghívtak ide. Nagy az öröm, mert Marica anyjának nagy kedvence volt Petra tavalyi évadból. A nagyi szerint viszont rossz ómen.

Petra amúgy a legjobb wingman, mert egy vagon jó dolgot mond a fasziról a menyasszony családjának. Kicsit túl is tolja Zoli anyja szerint, de hát kit érdekel a vén szipirtyó.

Apropó, vén szipirtyó. Ahogy megjelenik a fia máris a vérét szívja az öreglány. Mindenesetre Marica családjának tetszik a faszi. Helyes úriember. Megérkezik a menyasszony is és Petra már össze is súg Zoli exével. Szerintük nem ilyen nő való a fogorvosnak, mert neki a szőkék jönnek be. A férfi anyjának viszont külsőre megfelel. Zolinak is, mert simán igent mond, ahogy Marica is.

Úton a fotózásra Zoli elárulja, hogy nagyon örül, amiért diplomás a nő. Nekünk még hozzáteszi, hogy nem teljesen az ideálja Marica, mert nem elég dagadt. Mindenesetre azt mondja, hogy a boldogság, amit a nő arcán lát nagyon tetszik neki.

A tűzoltó Zolival ellentétben, ő egyből közli új feleségével, hogy volt már házas és három gyereke van. Mindeközben Petra és az ex arról beszélnek, hogy vajon, hogy fogja fogadni Marica, hogy Zoli nemcsak hogy nem akar több gyereket, de már elköttette magát.

Folytatódik a válogatás. Következő versenyzőnk Renáta és ma már beszélgettünk baszhatatlan szakmákról, szóval hadd prezentáljak még egyet: a könyvelőt.

A nő ráadásul Pusztaszabolcson lakik, mint a rokonságom rosszabbik fele. Azt mondja szereti a munkáját, mert sokat kell nyomoznia és ez a párkapcsolataiban is hasznos volt, mert ott is mindig nyomozott a faszijai után. Többször megcsalták, ahogy az apja is tette az anyjával. Legfájdalmasabb emléke, amikor az anyukájának öngyilkos gondolatai voltak apu hűtlensége miatt.

A kókler megkérdezi, hogy hagyja-e magát irányítani egy párkapcsolatban? Nem. A szakik szerint a nő olyan faszikat keres magának, akik dominánsak, hogy aztán küzdjön velük. A megfelelő pár ezért Gergő.

A férfinek nagyon fontosak a külsőségek, ezért rendszeresen edz, amit a leendő párjától is elvár. Úgy érzi sokan nem veszik komolyan a megjelenése miatt, pedig ő egy intelligens, érző férfi. Hehe.

A családnak és a legközelebbi barátainak jelenti be először, hogy megházasodik, akik a szokásos döbbenettel fogadják. Anyu megjegyzi, hogy bár nem szokványosak a körülmények, de a fia sem az.

Renáta bejelentésének felvételei elkallódhattak, mert ő a következő snittben már ruhát próbálgat. Az eladó rá akarta sózni a függönyt, de a lánynak határozott elképzelései vannak.

Olyan ruhát szeretne, amiben látszik a hátán az a két pöttynyi tetkó és amiben jól látszódnak a mellei, mert elmondása szerint nem akar zsábkamacskát eladni a leendő férjének. A végén még megjegyzi, hogy ha nem tetszik a vőlegénynek a ruci, akkor nyugodtan ölje meg magát.

Geri egyedül próbál ruhát és ő az első faszi, akire a butikos nő hajt rá és nem fordítva. Bár lehet sértésnek szánta, amikor Conor McGregorhoz hasonlította a faszit.

Renáta sminkelés közben elárulja nekünk, hogy ő hisz a sírig tartó szerelemben és szerinte van esélye egy ilyen műsorban megtalálnia az igazit. Hehe.

Közben megérkeznek a barátnői is egy gyors reality checkkel. Megkérdezik, hogy biztos átgondolta-e ezt? Hát persze. Azt mondja Renáta, hogy legalább nem kell könyörögnie senkinek, hogy megkérje a kezét.

Úton a ceremóniára Renáta lő egy selfiet, ami wishes Vincent Cavanagh pszichológus úr szerint azért készült, hogy bosszút álljon vele az exén.

Geri meghívott vendégei között van egy híresség is, Miló Viktória, bokszoló. Elvileg szokta edzeni a vőlegényt. Emlegetni kellett és már érkezik is a férfi. Hajóval.

Renáta családja szerint csini a fiú, de úgy érzik, hogy nem fog tetszeni a lánynak, mert ő a sötét hajú, barna szemű csávókat szereti. A vőlegény üdvözöl minden kedves egybegyűltet és bemutatkozik a családnak, aztán elkéri a jövendőbelije kezét a szülőktől, akik áldásukat adják rá. Vannak hagyományok, amiknek ki kéne pusztulniuk.

Megérkezik a menyasszony és Geri megkönnyebbülten sóhajt egyet. Nem ronda. Renáta barátnői viszont egyből kiszúrják, hogy valami nem oké: a lány nem mutat ki semmilyen érzelmet. Velünk megosztja a menyasszony, hogy nem szereti a vörhenyeseket, mert nincs lelkük.

Geri pár alapkérdéssel próbálja oldani a feszültséget. Megosztják egymással a lakhelyüket és a foglalkozásukat. Eljött a választás ideje. A férfi természetesen igent mond és végül kínosan hosszú gondolkodás után Renáta is. A nő elmondja a kamerának, hogy kurvára nem jön be neki a csávó, de azért ad a dolognak egy esélyt.

Melinda, a pszichológus szerint nem arról van szó, hogy nem kúrná le a faszit, csak mindenben a legrosszabbat keresi, a korábbi traumái miatt.

A vendégeknek is feltűnik, hogy valami nem oké. Gerin látják, hogy boldog, de a menyasszonyon érzik, hogy távolságtartó.

Meglátjuk mi sül ki ebből, de csak a következő epizódban...

[csacskamacskamocska]

Nem mondom, hogy szép dolog volt

Az egyik barátom felvetett egy szexszel kapcsolatos kérdést, ami eléggé nagy követ vágott az én békés kis pocsolyámba.

Mindig is tudtam, hogy van mit fejlődnöm, mert az nem elég, ha az ember agyban pozitív és nyitott, kicsit tényleg olyan a dolog, hogy attól, hogy megnéztél egy videót egy társasjátékról, még valójában fogalmad sincs, hogy ha játszanád egy társaságban akkor bejönne-e. Mert nem csak az érdeklődéseden, nem csak a játékon, hanem a társaságon is múlik. Sejtésem szerint az emberek úgy gondolják, hogy ők jól szexelnek, közben hülyére szorongják magukat, hogy mégse. 10-15 éve szexelsz valakivel, akinek jó veled, neked is jó, komfortos, aztán elválsz és döbbenten állsz, hogy csak egy valakit szokásait meg vágyait ismered. Vagy 10-15 éven keresztül vagy elutasítva, esetleg élsz meg néhanap szánalom dugásokat, éldegélsz a kognitív disszonanciában, míg már azzal sem tudsz mit kezdeni, akivel esetleg jó is lehetne. Egyrészt megtört az önbizalmad, másrészt kénytelen vagy elzárni a vágycsapot. Az meg berozsdásodik, ha nem használják. Gondoltam körbejárom kicsit ezt a dolgot, mert van két nagy kérdés, ami nem hagy nyugodni. A nők szeretik, ha a férfiak kezdeményeznek. De ugyanazon okból szeretik a férfiak is, ha a nő kezdeményez. Mert maga az, hogy tetszünk, hogy vágynak ránk, hogy beindul tőlünk a másik, az bennünk is izgalmat okoz. A vicces, hogy ez akkor is így van, ha a másik ember amúgy nem az ideálunk, vágyunk tárgya, nem tartjuk különösebben vonzónak. A kitartó „nem ideálok” ezért juthatnak végül célba. „hadd rajongjon” szokta mondani egy barátom, amikor egy nő érdeklődik utána. Ami nem csak azt jelenti, hogy nem érdekli, hanem azt is, hogy ugyan miért venné el magától ezt a kis örömöt, hogy valakinek tetszik. A csavar az, hogy amíg az, hogy egy nő visszautasítja egy férfi közeledését, megszokottabb, elfogadottabb, kevésbé megalázó, addig arra, hogy egy nőt utasít vissza egy férfi, arra inkább lenézőbb és megalázóbb körítés van. Ha egy férfit utasítanak el, mindenki veregeti a vállát, lesz másik! Ha egy nőt utasítanak vissza, a reakció az, hogy csináljon magával valamit, hogy tetszetősebb, vonzóbb legyen kívül és belül. Az idősebb, szexuálisan aktív férfiakkal elfogadóbb a társadalom, mint az idősebb szexuálisan aktív nőkkel. Nem hiszed? Nézd meg a vicceket, milyen szinten szólják le a szexuálisan aktív, érdeklődő nőket. De koncentráljunk a kezdeményezésre. Még abban sem tudunk megegyezni, hogy mi számít kezdeményezésnek. Honnan tudod, hogy a másik szeretkezni akar? Egyik barátnőm onnan tudja, hogy a férje olyankor megborotválkozik. Mondania már nem is kell semmit... :D Mennyire kell rámenősnek lenni? Pasi megöleli, megcsókolja a feleségét, erre a nő: jajj a hajam, most voltam fodrásznál, erre a pasi, jajj bocs, oké, bocs. Kész. Nő csalódott, mert mi másért ment volna fodrászhoz minthogy tetsszen a pasinak (legyünk idealisták), pasi csalódott, mert tetszik a nő, de lám, le lett állítva, nem kell a közeledése. Tényleg nem lehet tudni, hogy ilyen esetben, ha a faszi kicsit rámenősebb, abból mi jön ki. De ha a nő mindig talál kifogást, még akkor sem biztos, hogy a pasas ellen van kifogása. Lehet, hogy azzal van baja amit szex közben vagy után megél. Esetleg nincs erről kommunikáció. Nem sikerült jó szexet kialakítaniuk. Ha egy pasi sosem mondja nekem azt, hogy tetszem, vagy jól nézek ki, csinos vagyok vagy sosem emel ki semmilyen módon a "tömegből", akkor elkönyvelem, hogy neki nem tetszem, az ő szexuális érdeklődésén kívül esem. Nyilván, akkor sem fogok kezdeményezni, ha nekem amúgy bejön. Nem vagyok hülye. Ha meg sikerül párszor valami lenéző megjegyzést is tennie, hogy kövér vagyok (nem vagyok) vagy bármi gúnyosat egy általános jókedvű csipkelődésre, akkor nincs az az isten, hogy akár egy jókedvű flörtben részesítsem. Ki szeret megalázódni? Senki.

Ezeken rágódtam, mert végig kellett gondolnom, hogy ha kapok egy meghívást egy pasihoz, akit már ismerek egy ideje, akkor... vagy úgy megyek oda, hogy bármi történhet, de akkor a lelkem mélyén eldöntöttem, hogy szeretném, hogy a bármi megtörténjen, vagy úgy megyek oda, hogy barát vagyok és bármit teszek, még, ha pucérra vetkőzök, akkor sem lépem át belül a határt és fegyelmezetten úgy teszek, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, az ember a barátaival nagyon jó kapcsolatban van, de ez nem jelenthet vágyat. Szerintem 30 felett nincs barátság extrákkal. Nem tudunk hozzá elég lazák, felületesek, könnyedek lenni.

Hát, igen, nem tudtam mást odaképzelni a "feladatba", csak őt. Mert ő vetette fel. És ez összezavart, felkavart. Végigvettem minden blokkot, minden visszautasítást, minden gúnyos-komolytalan megjegyzést, amit a szexszel kapcsolatban megéltem, miközben ezeket nagyon nem akartam volna újraélni. Amúgy, „jártam egyszer egy sráccal”, aki azt mondta a szerelem alapja, hogy zavard össze a másikat. Ha bármivel rá tudod venni, hogy rajtad gondolkodjon amikor nem vagy ott, nyert ügyed van.

Háténmost úgy össze vagyok zavarodva, hogy szerintem erről még fogok posztolni.

[retisonic]

25. Squid- O Monolith

A Squidet hívják poszt-punknak, art-punknak meg még tuti egy csomó minden másnak. 2021-ben volt egy elég jó lemezük, amit bírtam eléggé, meg úgy általában a kritikák is. Viszonyítási pont lehet náluk a Black Country New Road meg a Black Midi, de nekem főleg a Talking Heads, ami eszembe jut. De tényleg, így amikor hallgatom, akár ezt a lemezt, akár az előzőt, mindig életem második munkahelye jut eszembe, a hévízi Napsugár Hotel (az első a keszthelyi tejüzem volt havi 3 900 Ft-ért). Mindjárt mondom, hogy jön össze a Napsugár meg a Talking Heads, és a Squid. 1991 nyarán dolgoztam a Napsugár hotelben londinerként. Ez egy olyan szálloda volt, ami két épületből állt. Volt egy limitáltan menő épület recepcióval, ahol szolgálatot teljesítettem, és ahová az osztrák, svájci meg német nyuggerek jöttek, és volt az egyáltalán nem menő szövetkezeti épület, ahová a magyarok jöttek. A magyarok nem nagyon jattoltak, szóval nem is nagyon segítettem nekik, meg nem is jártam át oda, csak ha nagyon muszáj volt. A szálloda igazgatója Keszthely későbbi szoci polgármestere volt, aki akkoriban munkaidőben német szinkronos kung-fu filmeket nézett az irodájában. Fun fact: a 2022-es választásokra a semmiből visszatért függetlenként, és elindult harmadik erőként! Szerintem ebbe kár volt pénzt ölnie a Fidesznek, mert így mittudomán 68%-kal nyertek, a mutatvány nélkül meg győztek volna 66-tal. Keszthely egy elképesztően szomorú, vérfideszes város. A 2002-es kampányban az egyik amúgy ilyen halál szerény gimis tanárnő leköpte a sétáló utcán kampányoló Szili Katalint. Mondjuk ez így utólag elég vicces. Na de vissza a Squidhez. A Napsugárban egy fiatalabb kollégám volt a recepciósok között, a többi mind vén fasz, a szüleim ismerősei, volt osztálytársai stb. Ez persze vicces, mert most csináltam egy gyors matekot, és arra jutottam, hogy kb 40 évesek lehettek, én meg most vagyok 47. Na mindegy, a fiatal kollégával szerettem a legjobban együtt dolgozni, egy alter prototípus volt, és állítása szerint Magyarország legnagyobb David Byrne és Talking Heads rajongója (egy korábbi posztban szerintem említettem ezt az arcot), így munkaidőben kurva sok ’Headset hallgattunk, és 15 évesen én meglehetősen IDEGBAJOS zenének gondoltam. Nem utáltam, csak sokszor zavart, hogy van egy ilyen jó téma, és akkor hirtelen bejön valami kakofonikus, disszonáns rész, amit akkor úgy éltem meg, hogy ELBASSZA a számot. Na, és a Squiddel kapcsolatban is hasonló élményeim vannak, csak ma már nyilván nem azt gondolom, hogy na ez a szám el van baszva úgy ahogy van, amikor átvált egy nehezen dudolható részbe. Ennyi a nagy összefüggés!

Már az első lemeznek is témája volt az elidegenedés és az embertelenedés, itt az újon ez hatványozottan igaz. Lehet, hogy ez egy ilyen önbeteljesítő lemez, de én a legjobban akkor szerettem hallgatni, amikor esténként magányosan a Füredi úti lakótelepen sétáltam amíg a gyerek karatén volt, és akkor tényleg mindent elidegenedettnek és embertelennek láttam. Szerintem ez a lemez egy verőfényes normafás sétánál is ezt hozná ki belőlem. Mondják, hogy változott a zenekar hangzása az első lemez óta, de nekem kb ugyanaz a hangulat, csak a számok lettek kicsit hosszabbak és összetettebbek, meg a színvonal lett egységesebb. Igazából az összes szám tök oké, valamelyik azért okébb a többinél, egyedül a harmadik szám, a Siphon Song, ami szerintem túl vontatott, meg is töri kicsit a lemez lendületét. Sokkal jobban működne lemezzáró dalként, de arra meg van egy sokkal jobb, az egyik kedvencem, a meglehetősen hosszú és hülye című If You Had Seen The Bull’s Swimming Attempts You Would Have Stayed Away. Aki szereti a Talking Headset meg ezt az új poszt-punk vonalat, annak nyugodt szívvel ajánlom ezt a lemezt, meg úgy általában mindenkinek, aki, mint én, imád sötétben, ködben panelek között mászkálni.

Kedvenc számok: Swing (In A Dream), Undergrowth, The Blades, If You Had Seen The Bull’s Swimming Attempts You Would Have Stayed Away

[algebraicvarietyshow]

a 40 éves puf összes lemeze sorbarakva

szombaton lesz a parkban a pál utcai fiúk 40. szülinapi koncertje, ami... durva ha arra gondolok, hogy igazából nekem az aktív puf-ismeret kezdőpontja a "közönséges" című koncertalbum és a 20. születésnap, és hogy akkor már bizonyos értelemben nagy öregeknek számítottak, most pedig ezek szerint azóta még ugyanannyit léteztek. de így a kispál-újrajátszás és a hiperkarma/amondó 20. születésnap után - persze még a mostani koncert előtt, ami aztán lehet, hogy felülírja ezt - határozottan az az érzésem van, hogy ők nem öregedtek olyan rosszul, még azt is figyelembe véve, hogy a populáris és az alter határán, rövid ideig a rendszerváltás fő zenekaraként talán inkább egyensúlyoztak a ciki és a vállalható közti szűk mezsgyén, mint az előbbiek. de, ahogy azt a 444/jó mai hírlevele is megjegyzi, "szemben sok kortársukkal, azóta sem csináltak magukból hülyét", a stadionrockos imidzsből szándékosan is visszavéve játsszák a saját klubkoncertjeiket, igazából megbízható módon.

a szombati koncert előtt végighallgattam a puf összes sorlemezét, ami mondjuk nem annyira nehéz, mert a 93-ig tartó üstökösszerű felívelés után az elmúlt három évtizedben pontosan három új album jött ki, ezek viszont elég sajátos helyet foglalnak el a zenekar életművében: ha a legnagyobb, még a demóidőkből lévő első slágerek - utolsó év, bál, nehéz idők stb. - színvonalát nem is ütik meg, ahhoz azért elég kiérleltek lettek, hogy beépüljenek jól a koncertprogramba (ellentétben a korai kilencvenes évek egyes lemezeinek töltelékdalaival). szóval a 7 lemez:

7) szerelemharc (1993): hát ezen mai füllel elég sok az értelmezhetetlen a dolog, ki gondolta volna például, hogy volt egy "teljes gőzzel" című puf-szám

6) a nagy rohanás (1992): kb. mint az előző, de kicsit kevesebb az értelmezhetetlen dolog ("amikor átszakad a gát" wtf), és több ami azóta is rendszeresen megjelenik a koncerteken (első dal, hajsza, visszafordulnék)

5) igazán ez minden (2019): talán ez nem teljesen fair itt, mert nem látszik, hogy az első öt és a 6-7. közt mekkora a szakadék (=az első ötből igazából bármelyiket meghallgatnám többször is), meg még nem volt idő annyira hozzászokni

4) ha jön az élet (2000): érdekes, talán legkevésbé pufos hangzású lemez, még ha jónéhány szám róla azóta tipikusan pufos dallá is érlelődött. volt most csomó interjú lecsóval, pl. itt, és ezt többször elmondja, hogy neki az egyik kedvence és például a bowie: earthling meg általában a drum and bass inspirálta, illetve részben ehhez "igazoltak" dobost a colorstarból. hát nem tudom, ebből mennyi hallatszik, de van pár szám, amit szeretek róla.

3) legelő (2008): biztos az mr2-hullám miatt is, de ez egy jókor jövő erős lemez volt, ráadásul erős slágeres címadó számmal. nem állítanám, hogy sokszor hallgattam volna az utolsó 10 évben, de most megint ahogy végigmentem rajta, ez még mindig teljesen oké, persze kicsit a késői gyurcsány-korszak lenyomata, ami vicces, hogy egy ilyen, alapvetően nem (vagy kevéssé direktbe) politikus zenekar életművéből is lejön, de néha egy-egy kicsúszott szó ("kordon és barikád") többet ad vissza a hangulatból, mint az azóta már ezerszer elfelejtett precíziós utalgatások

2) ha jön az álom (1990): ha nem lenne a címadó dal feleslegesen 8:28 hosszú, akkor ez nyerne nálam valószínűleg. slágereket, koncepciót tekintve még mindig üt, az utolsó év pedig nemcsak a puf legjobb dala, hanem az egyik legerősebb magyar nyelvű szám az elmúlt negyven évből

1) a bál (1991): jó, hát ez nyilván a rendszerváltás zenéje. van egy ilyen emlékem amúgy bőven az aktív puf-hallgatási időt megelőzően, hogy nagyszüleimnél vagyok, korai kilencvenes évek, és sokszor lement a tévében a puf klipje. sajnos már nem tudom biztosra megmondani, hogy a bál vagy az utolsó év, de asszem a bál. nem teljesen világos amúgy, hogy a neked írom a dalt miért kellett rá, de ez legyen a legnagyobb baj

[nitta86]

A szexmunkáról

Tudom clickbait cím, de csak egy WMN cikket, meg a kommentjeit fogom ekézni.

Szóval nincs saját tapasztalatom, de mikor még nagyon benne voltam a BDSM körökben akkor a barátaim egy része szexmunkás volt. Egy részükkel le is feküdtem, de nem pénzért, csak haverként, meg volt olyan fétisem, ami érdekelte őket stb. Szóval van luxusprosti ismerősöm is (nem tudom, hogy kell szebben írni, ő nevezi magát így), nagyon sok fizetős domina ismerősöm volt régebben, és csomó haverom régebben pornózott vagy sztriptíztáncolt stb. Régebben volt egy pornóproducer ismim is, na ő nőnemű és enyhén szociopata, de néha egész jókat lehetett vele beszélgetni.

Tisztában vagyok vele, hogy csak a szexmunkások elit rétegét ismerem, egyszerűen azért mert nem vagyok szociológus.

Szóval elolvastam a WMN cikket (Andrea megrendítő története), direkt nem linkelem, mert annyira nem jó. És elhiszem, hogy ebben az egy esetben pont így történt, de szerintem a cikk kissé előítéletes és félrevezető. Abban igaza van a cikknek, hogy sokan traumatizáltak, és hogy maga a szexmunka is traumatizáló és megterhelő. Ezt láttam a barátaimon is. De az ő elbeszélésük alapján ennél azért könnyebb kiszállni. Főleg mert majdnem anyanyelvi szinten kell tudni több idegen nyelven, ahhoz, hogy valaki eszkort vagy luxusprosti legyen, és ezzel a tudással könnyebb utána máshol elhelyezkedni. Több ismerősömnek sikerült. A másik, hogy nem dolgozik mindenki ennyit. Több ismerősöm, csak annyit dolgozik, hogy megkeresse az adott ország átlagkeresetét, és utána logikus módon nem szórja el a pénzét drogokra, hanem teljesen megszokott dolgokra költi, mint lakbér, rezsi, kaja, ruhák és kulturális programok. Biztos, hogy van félretett pénzük is, például van aki nyaralóra gyűjt. 

És igen, nem drogozik mindenki, mondjuk az sajnos igaz hogy a gyerekkori traumák és az ehhez hozzáadódó felnőttkori traumák hajlamosítanak a drogozásra és ilyenre is látok példát a régebbi ismeretségi körömből, de a legtöbbször inkább evészavar és szuicid hajlamok a jellemzőek. Persze ez ugyanúgy nem jó, de kevésbé költséges traumatünet, mint ha valaki kokainozna, szóval, nem kerülnek bele abba a spirálba hogy a drogok miatt több mindent kell bevállalniuk.

A WMN cikk alatti kommentek többsége simán csak ítélkező és álszent, de van egy két elég vicces, pl, hogy hogy lehetett pornósztár ha átlagos kinézetű. Tapasztalatom szerint, nyilván meg kell felelni valamennyire a szépségideálnak, de pont azért, mert unják már a sminket, magassarkút, szexi ruhákat, a legtöbb szexmunkás akit ismerek, az szabadidejében smink nélkül és farmerban pólóban és melegítőben jár. Ettől még persze szépek, de nem feltűnően.

Ami egyébként zavart a cikkben, hogy ő mennyire szégyelli ezt a 20 évet. Oké ez az ő érzése nem akarom tőle elvitatni, de szerintem ezen nincs mit szégyelni, oké esetleg a mértéktelen drogozást meg azt amikor madam volt, de utóbbira mintha még büszke is lenne. Nem egyezik az értékrendünk na. Meg emiatt elgondolkoztam, hogy a szégyellem-e a 10 évnyi elég extrém BDSM-et és azt hogy néha fel is léptem rendezvényeken, oké tudom, hogy ez más, mert én sose kaptam érte pénzt, és arra jutottam, hogy kicsit se szégyellem, maximum szomorú vagyok miatta, mert csomó minden lehetett volna jobb is.

[alyrarkhon]

Egyszer énekeltem a Bartók rádióban

bár nem teljesen önként és egészen biztosan nem örömmel. (és rettentő hamisan. Ez mondjuk nekem nem volt annyira meglepő)

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy ifjú és naiv Alyr, aki - főleg általános iskolás korában - ezernyi tanulmányi versenyen indult. (a pontos számot nem tudom, de a különböző helyekről kapott emléklapjaink vastag köteget alkotnak otthon a fiókban). Ahhoz hogy elindulj egy versenyen, nem kell sok, kell hozzá egy viszonylag jótanuló, "jó képességű" gyerek, meg egy lelkes tanár aki elcipeli. A tanulmányi verseny általában nem rossz dolog, elutazol egy másik városba, ahol valószínűleg még sosem jártál, kapsz otthonról extra édességet és/vagy zsebpénzt, és hacsak nem extrán kattant a tanár vagy a szülő, igazi teljesítménykényszer sincs. A versenyen aztán többnyire egy csomó hasonszőrű egyénnel írsz egy speciálisabb dolgozatot (amire jó esetben a tanár felkészített. Rosszabb esetben csak úgy bedobnak és a tanár élvezi a kvázi szabadnapját, meg hogy összefut régi ismerőseivel), lazítasz amíg javítják, reméled, hogy a javító tanárok nem totál analfabéták (tanúja voltam amikor egy biológiatanárokból álló javítóbrigád minden dolgozatnál azt találta helyesnek, hogy a póknak 6 lába van) és a végén ha elég jól felkészítettek meg volt némi szerencséd akkor kapsz egy jutalomkönyvet, miután a zsűrielnök kislánya besöpri az első helyet (persze van hogy tényleg lehet nyerni is, de a leírtnak is tanúja voltam egypárszor). Hazaérve meg minimum jön egy ötös az adott tárgyból, kivételes esetben szaktanári dicséret. Szóval alapvetően ez afféle jobbára pozitív kaland. (volt egy nagyon rossz élményem is, amiról máig nem tudom eldönteni, hogy bullying volt vagy szexuális zaklatás, erről majd máskor/máshol, ez most inkább maradjon a fent beharangozott kínos, de utólag inkább vicces kis történet)

Mivel ún. jó képességű gyerek voltam, egy nagy rakás versenyre elküldtek, voltam biológia/környezetismeret versenyen (többnyire egész jól szerepeltem), történelem versenyen (sort of középmezőny), kémia versenyen (ez már a "minden másból ügyes akkor biztos ebből is" kategória volt. Nem szerepeltem túl jól, amin a tanár megsértődött.) versmondóversenyen (itt soha esélyem se volt, ezeket a versenyeket mindig a kb színészek által felkészítettek nyerik, akikről amúgy mindenki látja, hogy csak betanított automata módban adnak elő és valószínűleg azt se tudják miről szól a vers. (oké, ez nem egészen igaz, csak még mindig fáj, hogy látszott mennyire mű az egész és a tanárok mégis mindig hogy el voltak ájulva tőle)), sőt matematika versenyen is voltam, ezt máig nem értem ki tartotta jó ötletnek.

Az egyik ilyen tanulmányi/műveltségi verseny volt a "Játsszunk operát" amit mindenféle nagy zenei izék szerveztek, híres emberekkel a zsűriben (máig nem tudom kik voltak) és a döntőt (legalábbis azt a szintet, ameddig eljutottunk) a Bartók rádió is felvette vagy közvetítette vagy nem tudom, de szóval tudtuk, hogy le fog menni. A Játsszunk operát egy csapatverseny volt, minket az iskolai énektanár vitt el, aki akkor éppen nekem és a húgaimnak szolfézst is tanított (anyám nem volt jóban a zeneiskolai szolfézstanárokkal és ezért megszervezte külön. Hajlamos volt néha ilyenekre. Nem élveztük, de mondjuk mint oktatás nem volt rosszabb) úgyhogy alapnak vette, hogy mi leszünk a csapat magja. A versenyen nem operát kellett előadni, csak felismerni részeket, meg tudni róluk dolgokat, szóval rendes tanulmányi verseny volt. Kezdetben. A felkészülés során ráadásul még elvittek élőben megnézni több operát is, ami menő (ha szereted a klasszikus zenét. Meg ha jó az opera. Annál biztosan jobb, mint videón megnézni, ezt higgyétek el nekem). Az első fordulót különösebb gond nélkül vettük is, tovább is jutottunk*. Ami speciálisabb volt, hogy azt vettük észre, hogy a szervezők gyávábbak az átlagnál, mert nem mertek második helyet adni. Ezt azóta sem értem, és értelmét sem látom, a csapatok mind elsők lettek, de van amelyik csak simán első, van amelyik cum laude első, van amelyik summa cum laude első és van amelyik summa cum laude super első helyet ért el. Na ez volt az igazi első, a többiek meg nem. Ám a következő fordulónál jött egy levél, hogy az operákról tudni mind szép és jó, de most már lesz egy olyan feladat is, hogy egy-egy áriát a megadott néhányból minden csapat egy tagjának el is kell majd énekelnie. Hát ezt nem fogadtuk repeső örömmel, (később kiderült, hogy lehetett volna külön énekest is vinni, de ez valahogy hozzánk nem jutott el) mindenesetre betanultunk kettőt, egyet a húgaim, akik tudtak énekelni, és egy tartalékot én, végszügség esetére, ha a jól betanult dalt egy másik csapattól kérik majd. (nem tudok énekelni és nem is szeretek, a szolfézs órák legrosszabb része volt amikor énekelni kellett, és mivel tanultam zenét, tudom mennyire vagyok hamis) Namost aki olvasta a címet, az tudhatja, hogy mi történt a versenyen. Ez amúgy Budaörsön volt, ahol kicsi koromban laktunk, egy olyan középiskolában ahova talán jártam volna ha ottmaradunk, a körülményekre nem nagyon emlékszem, de a rádió közvetítőfurgonjába beengedtek minket szünetben. Amikor a versenyen eljött ez a bizonyos feladat, nyilván egy másik csapattól kérték a menőn betanult fancy dalt, nálunk meg maradtam én és Figaro áriája Mozart Figaro házasságának I. felvonásából (a "Most pedig vége a szép időknek" kezdetű). Máig éles emlékként él bennem ez a dolog, kezemben a mikrofon súlya, aztán maga a szenvedve előadott ária, meg utána a barátságosan negatív kritikák arról, hogy hát a legnagyobbaknak is vannak rossz napjaik, meg a habogásom arról, hogy nem tudtuk, hogy lehet külön énekest hozni.

A dal nyilván lement a rádióban. Nem hallgattam meg, és örültem, hogy az ismerőseim közül senki nem hallgat Bartókot. Mostanra gondolom a rádió Archívumában van, de nem bánom azt se ha kiselejtezik.

Ja és persze ezek után nem nyertük meg a versenyt, valahol a cum laude középmezőnyben végeztünk, de annyira nem is bántam.

Bocsi a tl:dr-ért.

*=közben elgondolkodtam, hogy hány forduló is volt (néha volt körzeti, megyei, országos, néha nem), és meddig jutottunk, de már bevallom, nem emlékszem.

[kittaroundtheworld]

Phong Nha - a barlangok földje

Phong Nha egy falu, ami kb az elmúlt 10-15 évben került az utazók célkeresztjébe. Miután Vietnám legközepén van, ahol az a legkeskenyebb és szerencsére még nincs reptér a környéken így ismertsége még mindig a kezelhető szinten van. És miért is jön ide az utazó? Mert elképesztő barlangrendszerek rejtőznek a nehezen szavakkal körbeírható vad zöld hegyei között. És miért ez a sok barlang? Mert mindkét fontos hozzávaló rendelkezésre áll: hatalmas föld alatti folyók, amelyek az esős évszakban többszörösére duzzadnak és rengeteg mészkőhegy. Meg sok millió év, amíg ez a barlangalakító buli zajlik. Szóval Phong Nha és környéke kb 15 évvel ezelőttig egy a vietnámi háború által nagyon szétcseszett (Ho Chi Min ösvény stratégiai része ment itt, ami miatt az amerikaiak nem kicsit bombázták szét) és szegény környéke volt Vietnámnak. Aztán a 90-es évek végétől kezdve újra a geológusok és barlangászok fókuszába került, hiszen ez a hatalmas terület eddig 400 eddig feltárt barlangot, illetve azok komplex rendszerét rejti. Itt van a világ harmadik legnagyobb barlangja is, amelynek állítólag saját dzsungele, mikroklímája van, és egy operátornak van engedélye limitált számú barlangásznak évente ebbe utakat szervezni.

Szóval mikor ez mind tudomásunkra került az út tervezésekor egy biztos lett: ide jövünk. Ami sok kérdést felvetett, hogy bevállalunk e valami több napos barlangtúrát, vagy több kisebb… ez részben bátorság kérdés is, mert még a könnyű túra sem könnyű mert a hely sziklás, meredek, csúszós, sáros kívül és a barlangokon belül is a sztori rengeteg meglepit és vizet rejt. És január pont az a hónap itt is, ami lehet azért 10-15 fok is, na ilyenkor 3 napig vizesen menetelni nem vicces. No és pont a hely különlegessége és így a túra spec feltételei miatt a több napos túrák borsos árba is fájnak. Szóval úgy döntöttünk most még nem alszunk barlangban, de egy 1 napos kalandot bevállalunk és második napon meg robogóval bejárjuk a túraszervező nélkül is megközelíthető barlangot.

Az eső áztatott már minket lassan 3 napja amikor Ninh Binhből elindultunk ide vonattal. Az út 8 óra hosszú így az ún sleeper 1. osztály kategóriára vettünk jegyet, ami jó ötlet volt, bár még így is meglepően kicsi volt a fülke, amit egy német párra osztottunk meg. Az út 80%-ban szakadt az eső, ami némi aggodalomra adott okot és az amúgy tök felesleges időjárás előrejelzés is stabilan állította hogy még 3 napig nuku napsütés. Királyság. Innen szép nyerni. Aztán valahogy szerencsénk volt és még egy kis napsütés is fogadott minket érkezéskor, és a túranap első felében is okés volt az idő. Ennél többet meg nem is kérhetsz januárban nem?

Phong Nha egy nem kicsi falu egyébként, van egy nagyobb turista utca, jó 2km, kávézók, hostelek, motorbérlés, kaja. Aztán pedig ott a folyó és annak partján is végig kis bungalók, homestayek. Sikerült megint kicsit távolabb találni szállást, viszont szép folyóparti kilátással, igaz a második napi eső miatt sokat a parti nyugágyakban nem ejtőzhettünk.

Megérkeztünk tehát délután, elfoglaltuk a bungalót és elmentünk vacsit vadászni, és aztán pakolás a másnapi mókára. Ugyan kaptunk listát hogy mit vigyünk, de amíg az ember nem vesz részt egy ilyenen nem tudja, hogy akkor itt igen tényleg cipőstől és ruhástól ugrok majd bele a barlangon belül a vízbe hogy aztán 100 méter múlva kibukkanjak a barlang egyik kijáratánál….

Nagyon off szezon volt, a csoportunk is kicsi 7 fős volt szóval nem volt semmilyen nyomasztó turista feeling. Reggel felvettek minket egy kisbusszal es kb egy órát mentünk befelé a hegyekbe a kiinduló ponthoz. Ekkor szereztünk tudomást az ún Ho Chi Min highwayről, ami nem összekeveremdő a híres háborús Ho Chi Min ösvénnyel. Ez az előbbi egy egész Vietnámot hosszábban belül átszelő út a hegyeken keresztül, ami szerencsére nem forgalmas és s motorosok kedvelt útvonsla, főleg ez a középső rész, amit meg tudunk erősíteni mert kb 30-40km-t láttunk belőle és omg….

Azt is megtudtuk hogy az út egyik része a hegyek előtt azért ilyen egyenes mert ez volt az észak vietnámiak bombázóinak felszálló pályája, Hanoiból hozták darabokban a gépeket, itt összeszerelték és aztán ment a bumbum. Nem véletlen, hogy az amerikaiak szétbombázták ezt a szegény környéket anno (a háború témáról később, pont tegnap voltunk Saigonban a háború múzeumban és újfent sokkolt, hogy mennyire beteg a világ és mennyire kegyetlen volt ez a hidegháborús korszak)….

Szóval megkaptuk a felszereléseket és egy bivalyok által dekorált rizsföldön elindultunk a mészkőkúpok felé, hogy felfedezzük a Patkány barlangot (ami egyébként ha jól emlékszem 30km mélyen kígyózik, de mi csak egy kilométernyit mászkálunk benne), meg a második barlangot aminek elfelejtettem a nevét. Ott lesz majd a 15méteres létra meg az opcionális vizeskedés, meg az ebéd a tónál és hasonlók. A barlangok bejárataihoz hol folyón mész keresztül, hol sziklás meredek dzsungellel borított kisebb vagy nagyobb kúphegyeken mész át. A vizeskedés mértéke, a sárossági szint és a sziklás dzsungelkedés hossza az ami a túrákat megkülönbözteti. Biztos vagyok benne hogy ide vissza kell jönni egy komolyabb kalandra, de kicsit örülök, hogy egy “könnyebbel” indítottunk:).

A barlangok belsejét se levideózni se lefotózni nem lehet úgy, hogy átadja az élményt. Plusz egy kesztyű van a kezeden ami tiszta sár így goprosok előnyben. De azért itt egy kis hangulatfilm….

Hatalmas élmény volt, és csak az utolsó órában, már a vízszintes részen kezdett szakadni az eső.

A második nap szakadó esőre ébredtünk, így ment a latolgatás, hogy akkor most hogy legyen, béreljünk e motort, menjünk e el a Paradise barlangig stb. Egy jó kávé és reggeli erőt adott és dél körül útra keltünk és a már említett Ho Chi Min úton kanyarogtunk a napi barlangcélpont felé.

A Paradise Cave a legturistásabb helye a környéknek, egy gigantikus barlang, ráadásul száraz mert 300 méterrel a tengerszint felett van. Egy 1km hosszú épített fapalló van benne. Köszönet az esőnek, meg az előszezonnak kb tök egyedül voltunk benne. Kb 2 órát bámultuk vallásos áhítattal azt amit a természet itt belül megformált. Képcunami a következő posztban….

[csacskamacskamocska]

Stresszor

Rájöttem, hogy mitől lett annyira fontos ez az Olaszországba költözés, hogy mi áll a romantikus ábrándok hátterében. Stresszoroknak a szervezetre ható külső erőket, körülményeket, vagyis azokat az ingereket nevezzük, amelyek a stresszválaszt létrehozzák. Elvileg olyan dolgok is kiválthatnak stresszt, amikről nem is gondolnánk, amennyiben úgy érezzük, hogy az adott dolog kiszámíthatatlan, és általunk nem befolyásolható, illetve belső konfliktust eredményez. A kutatás szerint például két rákkal "fertőzött" patkány közül az betegedett meg jobban, amelyiknek nem volt lehetősége rá, hogy az őt érő zavaró hang ingert befolyásolja. Amelyik nagyobb stresszt élt meg. Ha azt gondoljuk, hogy tudjuk befolyásolni az adott dolgot, az csökkenti a szorongást. A kiszolgáltatottság, tehetetlenség az egyik legerősebb stresszforrás. Az ember próbál távolmaradni a politikától, de valójában nem tud mert a politikának, a rossz vezetésnek a következményeit érzékeljük. Hogy nehéz biztonságos anyagi körülményeket teremteni, hogy nem kapunk dokihoz időpontot, nem tudjuk mi lesz a gyerekeinkkel, nem látunk előre, nincs létbiztonság. Ha ezt még megfejeljük magánéleti stresszel is akkor az ember elkezdi érezni, hogy ennek így nem lesz jó vége. Amikor azt mondom, hogy békében és szeretetben szeretnék élni, akkor a stressztől, a rossz gondolatoktól, a félelmektől, a dühtől, a szeretetlenségtől és a kiszolgáltatottságtól szeretnék megszabadulni. Azt szeretném érezni, hogy ura vagyok a saját életemnek. Hogy mentálisan jól érzem magam benne. Ez nem azonos azzal, hogy az ember úszik az árral és viszonylag jól van, mert van mit enni, havonta be lehet baszni a haverokkal és valamelyes van egy értékelhető és kényelmes élet. Stresszben élni mindezekkel együtt is lehet. Tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot érezni ezek mellett is lehet. Nagyon is. Az érzés, hogy az ember egy kapcsolatban nem kap megnyugtató, előremutató válaszokat, hanem el kell fogadni, hogy a másik „ilyen”, hogy hónapokon vagy éveken át folyamatosan valamiféle bizonytalanság van mert a kommunikációs jelek ellentmondásosak így belső konfliktushoz vezetnek, az megbetegíti az embert. Olyan távol, ahol ez már nem megbetegítő, ott már nem létezik a kapcsolat. Olaszország olyan távol van, hogy a kapcsolat Magyarországgal már kezelhető, befolyásolható.

Az a helyzet, hogy most van min elgondolkodnom. Tegnap volt egy vendégem. Egy introvertált, erősen túlsúlyos pasi. Már beszélgetés közben is tett rá vicces megjegyzést, hogy én félelmetes vagyok a számára. Jó, oké amennyire haverok vagyunk, azon a szinten magasról teszek rá. Csomagoltam neki sütit, vigye haza, ne száradjon rám, én nem tudok megenni egy tepsi süteményt. Amúgy előtte megevett kettőt. Állt a pasi, és kézzel markolta ki és falta a sütit a dobozból, amit haza kellett volna vinnie. Adtam neki még. Ez a kép belém maródott. Ahogy ez a becsukódott, kövér pasi falja a sütit. Nagyon nagyon aggasztó. Nagyon nincs rendben a pasi, de az ő számára én vagyok félelmetes, az ő számára én vagyok a stressz. Félemetes vagyok mert... szerintem nem tudná megmondani miért. Lehet, hogy mindenki félelmetes neki.

Szóval, attól, hogy az ember azt gondolja, hogy ő rendben van (mert többnyire azért ezt gondoljuk magunkról) attól még lehetünk valakinek stresszor, hiszen a másik érezheti magát kiszolgáltatva vagy fenyegetve olyan dologtól, amit mi fel sem tudunk fogni, hogy gond lehet.

Olaszország! napfény, tenger, jólevegő, séta, csend, kibaszott nagy nyugalom, még kurvanagyobb menekülés! Az érzés, hogy eldönthetem.

[h-o-r-n-b-l-a-s]

Hé tesó, hogy megy az élet?

Nem tudom, rendben van

Azokkal a dolgokkal foglalkoztam, amikkel minden ember

És nem aludtam túl sokat tegnap éjjel

Bocsánat, minden jól megy

Tavaly idegösszeomlásom volt

A gondolatok, amik azt mondták elvesztem, túl hangosak lettek

Pszichologushoz kellett mennem, és rájöttem,

Hogy vicces dolgok történnek a fejemben

ja, azon gontolkoztam, hogy el kéne költöznöm

Tudod, bepakolni a kocsiba, elindulni egy új úton,

Kitakarítani a kertet, kiakasztani a kötelet,

És felakasztani a szívemet száradni

Tanultam.

Megragadtam az emlékeim, lepakoltam a terheimet

Nos, néhányat magammal hoztam, nem vagyok tökéletes

Ez a nézet engem illet

Vetted a jeleket, ugye? Kicsit ideges vagyok

Utálom, amikor elfelejtem, hogy az élet milyen ködös

És a dolgok megsérthetnek

Valószínűleg ez egy hosszú utazás lesz, de hé!

Ez megéri

Hideg a világ idekint, srácok, fogjátok a kabátjaitokat

Egy perc volt, tudom, visszatértem a barangolásból

Az ellenszert kerestem, hogy megfejtsem az életem

Nem kell sajnálnod, én nem bocsátok meg

Ha túlkiabálsz be kell törnöm az orrod a faviccekért

A remény térképét keresem, nem láttad?

Sok változáson mentem keresztül

Ilyenkor a gondolataim veszélyesek tudnak lenni

Ilyenkor felrakom a sminkem és belemerülök az öngyűlöletbe

Elfelejtem, amit mondok és

A kezeim a fejemen vannak, nem szólhatsz hozzám

Letörlöm az arcom, letakarítom a hányást

Mondtam, hogy ne nyúlj hozzám

Kritikus tudok lenni, soha nem tipikus

Minden szótag bonyolult, bűnöző vagyok

Ha utálod is, azt éreztetem majd, hogy benne vagy

Hívhatsz, aminek akarsz, de ne hívj felejthetőnek

Mélyen a gondolataimban hagylak, nem tudok úszni

Azt gondolom hogy ez filmes, gyönyörű

Ez nem jelent semmit, ha az egészséged romlik

Nézd, mindenkit csapdába ejtett valami

Megpróbáljuk megfojtani, hogy meghaljon

A víz alatt tartjuk, de mindig túléli

Ekkor előjön a semmiből, mint egy gonosz meglepetés

Fölötted lebeg, hogy milliónyi hazugságot mondjon

Nem érted? Biztos nem vagy olyan őrült, mint én

A lényeg az elme, egy erős hely

Amivel eteted, az erősen befolyásol téged

Elég menő, ugye? Ja, de nem mindig biztonságos

Maradj itt velem, egy perc lesz, oké?

Csak gondolj bele egy másodpercre, ha magadra nézel

Minden nap mikor felkelsz, és azt gondolod soha nem leszel kiváló, akkor soha nem leszel kiváló - nem azért, mert nem tudnál az lenni, hanem , mert a gyűlölet mindig találni fog egy utat, hogy tönkretegyen és megölje a hited.

[nitta86]

Miket olvastam áprilisban

Ilona Andrews: Sweep of the Heart

Innkeeper Chronicles sokadik kötet

Nagyon élveztem, szórakoztató volt és helyenként vicces, de néha egy kicsit sok volt. Eleve a műfaj alienes, vérfarkasos, vámpíros fantasy scifi és akkor ráadásul ez a kötet, még egy párválasztós reality különböző idegen fajok között és mindenféle fantasy intrikával. Túl sok szereplő, egy idő után már nem érdekelt mi lesz velük. Oké, Dina és Sean érdekel, őértük izgultam, meg az ő cselekményszáluk nagyon megható volt a könyv vége felé. Szóval összességében nem volt rossz.

Háy János: A gyerek

Igazából Háy János zseniális író és nagyon élveztem tőle a Napra jutni-t. A gyereknek is nagyon jó a stílusa, olvasmányosan van megírva, de annyira depresszív és kilátástalan, hogy ez egyszerűen nem reális. Ennyire senkinek se rossz az élete, mindig vannak benne jó pillanatok, meg ennél több remény.

Ha jól értem ez Háynak valami alternatív önéletrajz, hogy mi lett volna vele, hogy ha a falujában marad és alkoholista lesz. Van a főszereplő a gyerek (később kiderül, hogy Laci), és van rengeteg mellékszereplő. Mindenki nagyon boldogtalan, alkoholista és elhagyja a háztartása és utána belehal a túl sok alkoholba és/vagy rákba. Az összes mellékszereplő is. A falusiak ráadásul nagyon szegények és teljesen kilátástalan az életük, a városiak gazdagabbak, ezért ők szebb környezetben tudnak szenvedni. A férfiaknak is rossz, de az asszonysors meg egyenesen iszonyatosan, de a nők még pluszban meg is nehezítik egymás sorsát, de úgy általában ebben a könyvben mindenki megnehezíti mindenki életét. Egy tömény reménytelenség. A regény utolsó egyharmadát már szabályosan végigszenvedtem, sóhajtozva és káromkodva. Oké, időnként nevettem is, mert van humora is, de ó jaj.

A gyerek nekem akkora sokk volt, hogy most muszáj szünetet tartanom a szépirodalomban és épp C. S Pacat: Captive Prince-t olvasom, ami egy történetes pornó. :D

[csacskamacskamocska]

Határvonal

Meghallgattam egy sztorit, vagyis inkább egy állapotot. A pasi ezt gondolta, azt gondolta, és ezt csinálta és azt csinálta és kurva anyát, és édesaranyos, és miért nem csinálja ezt meg azt. Néztem ki a fejemből és képtelen voltam magamból kicsikarni bármennyi empátiát. Figyi, ez a történet két hetes. A pasi nem gondol semmit. Nem taktikázik és nem gondolkozik. Azt teszi ami elötte van. És bármilyen fájdalmas, félretesz, ha más dolga van és bármilyen fájdalmas, eszébe se jutsz. (jó, nem így mondtam, hanem körberaktam nagyon sok puha párnát amire rá lehet esni) Nem két hét mert már négy hónappal ezelőtti is ránézett a pasas. Oké. Kell neked valaki, aki négy hónap alatt nem jut el oda, hogy nyiltan közeledjen, hanem neked itt kell agyalni, hogy ez mi? Kegyetlen voltam. :( Miközben tudtam, hogy én is jártam már ebben az utcában, sőt, bolyongtam benne, sőt, koldusként kéregettem az utcasarkon. De mindenki, akit ismerek, fejlődik. Egészségesebb vagy legalább valami módon előrevivőbb kapcsolatai vannak, és képes saját magát visszamenőleg is látni, értékelni. Csak ő nem. Ha van egy valamiféle kapcsolat, párkapcsolat, barátság, család, és abban van valami megoldhatatlannak tűnő dolog, amire rápörög az ember – tudom mekkora teher az ismerősöknek. Nincs másról szó, csak arról, hogy XY már megint mit csinált. Erre én, erre ő. Egy traumánál ez teljesen normális, egy friss ismeretségnél ezen a szinten teljesen nem normális. Légy picit türelmes. Mintha nem számítana, mert valójában nem számít – mondtam. – Majd kiforrja magát a dolog. Ha gyáva pöcs, akkor megint egy kapcsolat amit a te hiányod meg akarásod hajt. Igen, igen! – válaszolta – Akkor az jó, ha ráírok, hogy ez meg az? Mert mások mondták, hogy kezdeményezzek meg adjak le pozitív jelzéseket. Persze. Azt is lehet. Jóéjszakát.

Kívülről könnyű okasnak lenni, de nem csak a kívülállóságról van itt szó, hanem arról, hogy van olyan „játék” amiben nem szeretnék társ lenni. Emlékszem rá, amikor áltsuliban a lányok, akik közkedveltek voltak magukkal rángattak a randijukra. A srác elhívta őket, hogy majd ott VÁLASZT köztük . Egy srác aki nekem nem hogy nem tetszett, de kifejezetten kínos figurának tartottam. Annyira gyerek voltam, fel se fogtam, hogy ez az egész mekkora faszság. Kérleltek, hogy menjek velük, mert félnek. 12-13 évesek voltunk. Kicsit vicces is volt a dolog mert visonga mondták, jajj, ott van, jajj meglátott, most biztos azt gondolja..., dehát azt mondta..., én meg hagytam magam rángatni, mert azt hittem, hogy akkor jó barát vagyok. Aztán megtörtént életem egyik legkínosabb helyzete, hogy a fiú rám nézett és megkérdezte, hogy „te mi a faszt keresel itt?” és a két lány nézett, hogy tényleg... és már nem emlékeztek rá, hogy könyörögtek, hogy menjek velük. Szóval, én ezekból a visongó jajj mit gondol, jajj, megláttott, jajj úgy nézett rám dolgokból, már szeretnék kimaradni.

[szamasza]

Lassan itt a vizsga időszak, és csak annyi sikert tudok felmutatni az egyetemi tanulmányaimmal kapcsolatban, hogy pöpecül összeöltöztem a korláttal. Életcéljaim: ✔

[nitta86]

Mit olvastam a télen I.

Rájöttem, hogy így március közepe táján össze kéne szednem, hogy miket olvastam a télen, de olyan sok mindent, hogy még nem sikerült teljesen összeírnom, így több részletben teszem ki.

A félig olvasott könyv és más történetek, Telex novelláskötet

Erről már írtam korábban. Hullámzó színvonalú novellák, de jó volt. Megint kaptam ötleteket, hogy milyen kortárs szerzőktől olvassak.

Yuval Noah Harari: Sapiens

Szintén írtam már róla. Összességében tetszett, de ahogy közeledtünk a jelenkorhoz úgy értettem egyre kevésbé egyet a szerzővel. Ettől még baromi érdekes volt, de csak az őskortól középkorig tetszett igazán.

Szily László: Beírás

Nincs iskoláskorú gyerekem. :D Ezt a könyvet azért olvastam el, mert náthás voltam és nyűgös és olyan könnyednek tűnt és viccesnek. Tényleg vicces volt és nem kell hozzá gyerek, Szily László úgyis az összes könyvében csak a témához lazán kapcsolódó vicces anekdotákat mesél.

Moskát Anita: A hazugság tézisei

Ez egy baromi jó könyv. Novellák, egy lapozgatós könyv, és egy kisregény. Kortárs magyar urban fantasy? horror? disztópia? Mindenesetre tényleg nagyon jó volt.

A legnagyobb horror bárkinek, aki Magyarországon járt egyetemre, az a „Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe” című novella. Teljesen visszaadja a magyar felsőoktatás hangulatát és problémáit és még jobban beigazolta a sejtésemet, hogy Moskát Anita azért tud ennyire horrort írni, mert biológusszakot végzett. A „Fekete monitor” című lapozgatós regény, pedig bemutatja, hogy milyen állás vár arra, akinek sikerült elvégeznie az egyetemet. (Oké az én munkám szerencsére sokkal jobb.) A “Szerződési szabadság” című kisregény is nagyon jó volt, olvastam volna még.

Az Istenanyák és a Mesterhazugság is zseniális novellák.

Egyébként az egész kötet egy az egyben a nyomasztó magyar valóság, csak mágiával, imádtam.

Szily László: Idegtartás

Mint fentebb, csak ez állatos. :D Jobban tetszett, mert az állatokról többet tudok, mint a gyerekekről. Baromi vicces volt, néha véletlenül még informatív is, de igazából csak anekdoták néha állatokkal.

Veres Atilla: A valóság helyreállítása

Hű ez is nagyon jó könyv. Szintén kortárs magyar horror és novelláskötet. Baromi nyomasztó a Tranzisztor című disztopikus novellával rendszeresen rémálmodtam utána. A novellák összefüggenek egymással is és az Éjféli iskolák novelláival is. A Tranzisztor azt mutatja be, hogy a legszegényebbeket, hogy zsákmányolják ki, „ A kapcsolattartásra kijelölt személy” meg a középosztály más fajta és mégis hasonló kizsákmányolásáról szól szerintem.

[watermelon-seb]

Wéberék: "Szerintem az autóról beszélnek, nem pedig az argentin futball legendáról"

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Az az egyszerre vicces és kínos pillanat, amikor egy olyan dolog történik veled, amin nemhogy te, de még a legjobb barátnőd is meglepődik.. sőt ő még jobban...

Lol.

Depresszív-elme

[kiforditom-szetszedem]

táblázatok.hu, a poklok pokla

tudjátok, van az a magyar sajátosság, hogy adott cég weboldala nem azt tartalmazza, hogy mit és mennyiért árulnak, hanem azt, hogy miért alakultak, mi a szellemiségük, mi fontos nekik, miről mit tudnak, pár kép elvétve arról, hogy kb mit is árulnak, majd egy forma, ahol árajánlatot lehet kérni. Nem tudom, kinek köszönhető ez a filozófia, de a cégek nagy részét ez lefedi.

Keresel valamit, s csak langyos ömlengések. Azzal kattintasz is tovább, mert nem ezeket akarod olvasni, hanem hogy mi, mennyi.

Történt, hogy keresgéltem a neten, honnan tudnék csuklós ajtót szerezni, egy helyre nekem ilyen kell a házban, pont ilyen, létezik ilyen, van is opció, vagy 6-7 cég, pont ilyent forgalmaz, látom ugyanattól a gyártótól.

Ár sehol. Mindenhol csak annyi: kérjek árajánlatot.

Így találtam el a tablazatok.hu-ra, ahol egy helyre írod be hogy mit szeretnél és az érintett cégek adnak árajánlatot külön-külön. Be is írom: 10 centis falba 205-210 magas, 75 széles csuklós ajtót szeretnék.

Vissza is jelez kb 8 cég, hogy megtiszteli őket a megkeresésem, de ilyennel ők nem foglalkoznak. Van ajtójuk, á, de ilyen? Mit gondoltam? Vagy még ajtójuk sincs, csak kémény, az meg hülyén nézne ki ott, a falnyílásban, kerülgetni kéne.

Most komolyan, ha nem foglalkozik ezzel, miért ír levelet erről, hogy ő nem foglalkozik ezzel? Egyetlen cég volt, aki foglalkozik ilyennel, 300.000-ért csinálná meg.

Na jó, eredetileg csak arra voltam kíváncsi, hogy én megcsinálnám kb 60-ból (15 a vasalat, 15 a sín, 30 meg a faanyag az ajtóhoz), ha van ebben az árban kész megoldás, oké, megveszem, beszerelem, de 300-ból a komplett hálószobát+wc-t megcsinálom magamnak, ez már totál vicc.