#mitolvastam

[nitta86]

David Foster Wallace: Végtelen tréfa

Régen nem írtam arról, hogy miket olvastam, pedig tök sok jó könyvet olvastam mostanában.

A Végtelen tréfát itt a tumblin ajánlotta valaki, azzal, hogy ha szeretem Jonathan Franzen regényeit, akkor ezt is szeretni fogom. Itt jegyezném meg, hogy Wallace stílusa kicsit se hasonlít Franzenére, viszont tényleg szerettem és kár lett volna kihagyni, így köszi az ajánlást.

Oké talán annyiban hasonlít Franzenre, hogy hosszú, amerikai, van benne versenysport és nagyjából kortárs regény, de ezt leszámítva nagyon más a vibe-ja és Franzen sokkal olvashatóbb és sokkal kevésbé él vissza az olvasó türelmével. Ettől még jó volt a Végtelen tréfa, csak egy meglepő élmény.

Ha valamihez hasonlítanom kell, akkor az jut eszembe, mint amikor A nyomorultakat olvastam Victor Hugo-tól és a cselekményt megszakította egy többszáz oldalas leírás egy zárdáról amit egyébként szintén élveztem. Ez a könyv pont ilyen csak zárda helyett bentlakásos teniszakadémia van meg átmeneti ház leszokóban lévő drogosoknak. Ja és a bentlakásos intézetek leírásán kívül nincs sok cselekmény, hanem ez a cselekmény, illetve van még valami abszurd rejtvényfejtős scifi, ami engem teljesen elszállt visuel novelekre emlékeztetett. Egyébként ha még valamihez kéne hasonlítanom a Végtelen tréfát akkor az az Umineko when they cry visuel novel. Tudom, hogy a Végtelen tréfában nincsenek nagy mellű anime lányok, viszont ugyanúgy van benne monoton részekbe csomagolt mély mondanivaló és hirtelen műfaj és stílusváltás, mint az Uminekoban, és ugyanúgy nyúlik, mint a rétestészta. A szinte megfejthetetlen rejtvények, amikre részben rájövök, részben a reddit segítségét kérem is stimmelnek.

De ezek mellett a Végtelen tréfa még scifi is méghozzá meglepően jó, mármint a 90-es években Wallace csomó mindent megjósolt a streamingszolgáltatóktól kezdve, a videóchateleséig és az ahhoz kapcsolódó problémákig. De a regénynek mégse ez volt az igazán erős része, hanem a felépülő drogosokról szóló részek, amikhez nagyon tudtam érzelmileg kapcsolódni, hiába nem vagyok függő, mert nagyon plasztikusan írja le a változás és a lelki fejlődés egyszerre csodálatos és ijesztő voltát.

A teniszező gyerekek szála is tetszett, egyrészt mindig érdekelt a versenysport zárt világa, másrészt ez is komolyabb dolgokról szól és nem csak az itt is felbukkannó drogfüggőségről, hanem olyasmikről, hogy az e a jobb, ha van egy kijelölt célunk, aminek mindent alárendelünk, vagy az ha önmagunknak kell megtalálnunk az értelmet. Illetve a főszereplő Hal viszonya az érzelmeihez is egy baromira fontos téma, hogy kezdetben mennyire nem tud kapcsolódni a saját érzelmeihez, később pedig amikor elkezd tényleg érezni az egyszerre szabadítja fel és nyomorítja meg.

Szóval igazából jó könyv volt ez és igaza lehet a redditnek abban hogy első olvasásra senki se fogja fel az összes rétegét, de asszem most pár évig nem akarom újraolvasni.

[eszement]

“Arra jutottam, hogy rengeteg ember tetszik az ágyban”

Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján (értsd: erre utaló nyomok) arra a megállapításra jutottam, hogy rengeteg ember eszik az ágyban.

[vhrai-blog]

Egyáltalán nem alakult rosszul a márciusom, viszont ahhoz képest, hogy egész hónapban itthon voltam egy kisebb baleset miatt, nem vagyok elégedett. De végül 12 könyv és körülbelül 4450 oldal lett. 

A hónap legjobb könyve: holtversenyben Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! és Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája

A hónap legrosszabb könyve: Chloé Esposito: Őrület

Nektek hogy alakult a hónap?

[szonikusfiatalsag]

[lobo1tomia]

Csak a könyvek #bestnine2017 #books #bookstagrammer #bookstagram #könyvekkelazév #könyvekkelazélet #bookbloggerlife #könyvesbloggerélet #bookblogger #könyvesblogger #mitolvastam

[this-is-honeybunny]

#mitolvastam

Show me it is NER money without saying I love Fidesz.

A legújabb Elle magazinba sajnos azért máris becsúsztak furaságok. Az egész cikk vicces, a második képet is a nevetés kedvéért tettem be.

Jó, LEHET, hogy tévedek és ez a green istennő csak véletlenül szkíta sámános.

[nitta86]

Közben kiolvastam Rácz Laura Rebecca: Tudatosan gyermektelenek című interjúkötetét. Érdekes volt, csak nyomasztó, máskor majd hosszabban is írok róla, ha lesz időm/kedvem.

Most arról szeretnék írni, hogy ezt olvasva is felmerült, meg egy barátnőmmel beszélgetve is, hogy másoknál, ha bármilyen okból gyerektelenek, gyakran gondjuk az, hogy a kisgyerekes ismerőseiktől eltávolodnak és mivel kb. 35 éves korra már minden ismerősüknek kisgyerekeik vannak, elmagányosodnak stb. , ha sikerül tartani a kapcsolatot akkor sok basztatást és értetlenkedést kapnak tőlük, hogy miért nincs gyerek, mikor jön a baba.

Na és nekem csak sejtéseim vannak, hogy mit csináltam jól vagy rosszul, de semmi ilyesmit nem tapasztalok. Azt hiszem kicsit kiábrándító, de a megoldás csak annyi, hogy eleve sose volt túl nagy baráti köröm, (bár voltak olyan időszakaim, hogy hobbikon keresztül meglepően sok haverom volt, de kevés közeli), és nagyon sok mostani vagy régebbi ismerősömet elég specifikus szubkultúrákból ismerem, ahol amúgy se teng túl a gyerekvállalási kedv.

Sorrendben:

Tabletop RPG: valakinek már huszonévesen volt gyereke, sokaknak meg azóta se, pedig ők is 30sok évesek

Anime rajongók: keveseknek lett, egy lánynak igen, de vele már nem beszélek, de nem a gyerek miatt, hanem amiatt ahogy az esküvőjére készülve beszélt másokkal

BDSM közösség: teljesen logikus módon itt van a legtöbb felvállaltan tudatos gyermektelen ismerősöm, de meglepő módon sokaknak lett innen is, pedig ezzel a legneccesebb, macerásabb összeegyeztetni

Poliamor közösség: szintén sok a tudatos gyermektelen, de meglepően sok gyerek született is azóta

akiket metálkoncertről ismerünk: viszonylag nagy, a normál népességben megszokottat megközelítő gyerekszám, de azután már nem járnak metálkoncertre vagy csak ritkán, szóval nem velük találkozunk

Szóval vannak gyerekek az ismeretségi körömben azért, de közelebbi barátoknál nem igazán. Pedig egyébként én tökre elvagyok a kicsikkel. (Egy ideig, azért ha rám bíznának egy gyereket több napra, valszeg kétségbeesnék.)

[nitta86]

2024 tavaszán olvastam

Oké, negatív rekord, hogy nyár közepén teszem fel a tavaszi olvasmánylistámat, de igazából tökmindegy ez amúgy is főleg nekem fontos.

Először következzen egy toplista:

Roy Jacobsen: A láthatatlanok

Ez egy nagyon nagyon jó könyv, Norvégia kb. 100 éve kis sziget , amit egy db család lak, akik halászatból élnek. Azt hiszem abba az életkorba értem, hogy szeretem a tájleírásokat, mert ebben a könyvben imádtam őket, meg az egésznek a hangulatát. A másik ami tetszett a hétköznapok bemutatása és a történelmi hitelesség. Az, hogy eleinte nem lehetett megállapítani, hogy hol járunk az időben, a sziget technikai fejlettségéből kiindulva lehettünk volna bármikor. Különösen tetszett, hogy szerző se nem idealizálta se nem démonizálta az akkori emberek életét. Látszott, hogy kemény élet, de egy nagyon összetartó család, de mindez lehet rosszabb is ha valaki ennél is szegényebb helyre vagy kevésbé idilli családba születik.

2. Otfried Preussler: Krabat a fekete malomban

Ez egy baromi jó ifjúsági könyv, meseszerű, de elég kemény témákat feszeget, zsarnokságról, szabadságról, lázadásról szól, miközben egy népmesei elemekből szőtt fantasy regény.

3. Hidas Judit: Seb

Magyarországon játszódik a közelmúltban, három különböző anyagi helyzetű család sorsát követjük. Senki se túl boldog de mégse az az érfelvágós szépirodalom, inkább olyan hétköznapi. Jól mutatja be, hogy miért maradnak benne emberek boldogtalan házasságban, meg valószínűleg a vidéki kilátástalanság is reális.

4. Jókai Mór: Gazdag szegények

Ez meg meglepően jó volt. A nyelvezete nehéz a mai olvasónak, de mégis végig izgultam, hogy mi fog történni a szereplőkkel. Korrajznak meg nagyon érdekes volt.

És a teljes tavaszi lista:

Március:

Ilona Andrews: Gunmetal Magic

márciusban fejeztem be

Ilona Andrews: Magic Gifts

Thais Gibson: Kötődési problémák és megoldások (félig)

Trevor Noah: Bűnben születtem

Hidas Judit: Seb

Jókai Mór: Gazdag szegények

Április:

Ilona Andrews: Iron and Magic

Christopher Moore: Vérszívó démonok

Christopher Moore: Totál szívás

Otfried Preussler: Krabat a fekete malomban

Május:

Karin Fossum: Ne nézz vissza

Karin Fossum: Aki mást szeret

Karin Fossum: Elszabadul a pokol

Roy Jacobsen: A láthatatlanok

Roy Jacobsen: A fehér tenger

Ray Bradbury: Fahrenheit 451

[nitta86]

Miket olvastam a nyáron

szóval a nyári toplistám:

Roy Jacobsen: Szoba kiadó

Szécsi Noémi: Régen ​minden lánynak jutott férj - A nők neveltetése és szereplehetőségei a 19-20. század fordulóján

Jókai Mór: Szegény gazdagok

Ez három nagyon különböző műfaj. A Szoba kiadó a második kedvenc Roy Jacobsen könyvem A láthatatlanok után. Baromi jó könyv. A fehér tengerben és A Rigel szemében bosszantott az, hogy művészeien homályos a cselekmény, de A szoba kiadóban pont ez a jó, hogy találgatni kell a szereplők motivációit és többféle értelmezés lehetséges, mindenki megtalálhatja a neki szimpatikusat. Azt se bántam, hogy nem egyértelműen pozitív a vége, szerintem ez így volt reális. Hiába hatvanas évek és Norvégia, úgy éreztem, hogy ez az én életemről szól. A toxikus család bemutatása és a bátorság, ahogy végül ki mer lépni a szituációból és otthagyja a karácsonyi vacsorát. A dilemmák a kislánnyal kapcsolatban akiről sokáig nem lehet tudni, hogy sérült e vagy csak traumatizált, a környezet reakció, az anya küszködése a saját traumáival és a gyerekneveléssel, a fő dilemma, hogy behódoljunk e a társadalmi elvárásoknak vagy dacoljunk velük, és a szereplők bármelyiket választják annak ára van. Szóval ez egy baromi jó könyv, ajánlom mindenkinek.

Szécsi Noémitól a Régen ​minden lánynak jutott férj szerintem pont egy gyengébb életmódtörténeti könyv, elbírt volna még egy gondosabb rendszerezést és szerkesztést, de ettől még nagyon érdekes olvasmány volt. Jókait olvasni meg jó, szerintem csak azért nem szokták szeretni, mert kötelező olvasmány, különben letehetetlenül izgalmas és nagyon jó korrajz a 19. századról. Szerintem a Szegény gazdagok pont egy könnyen olvasható Jókai regény, eléggé sodró cselekménye van, az a könyv amire azt mondjuk, hogy that escalated quickly.

Időrendi sorrendben a nyári olvasmányaim:

J��nius:

Roy Jacobsen: A Rigel szeme

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

Ilona Andrews: Burn for Me

Július:

Ilona Andrews: White Hot

Ilona Andrews: Wildfire

Augusztus:

Szécsi Noémi: Régen ​minden lánynak jutott férj - A nők neveltetése és szereplehetőségei a 19-20. század fordulóján

Ilona Andrews: Sapphire Flames

Roy Jacobsen: Szoba kiadó

Jókai Mór: Szegény gazdagok

A Rigel szeme sajnos gyenge volt és a Marsbéli krónikák is idegesített, pedig gyerekként imádtam.

[nitta86]

Trevor Noah: Bűnben születtem

Erről írok külön is, mert az előző összesített könyves posztban nem éreztem, hogy bele kéne raknom a toplistába pedig nem rossz könyv.

Előtte semmit se tudtam Trevor Noah-ról, csak szerettem volna valami nem annyira nyomasztó könyvet olvasni Afrikáról. Végül is ez sikerült, nyomasztó, de közben olvastatja magát és még nevetni is lehet rajta. De egyébként elég brutális és van itt minden a fülszövegben szereplő apartheiden és rasszizmuson kívül is. Gyerekverés, állatkínzás, nők elleni erőszak. Olyan mértékű bűnözés és szegénység, hogy Európában élve nehéz elképzelni. És mindezt fura módon tényleg képes volt könnyed és vicces formában megírni a szerző, valószínűleg azért mert humorista. Amikor olvastam az tűnt fel, hogy nyomasztó de vicces és érdekes, de így pár hónap múlva már csak pár brutális jelenet és talán pár poén maradt meg a könyvből, na meg az a felismerés, hogy egész hasonló lehetett délafrikai és keleteurópai fiatalnak lenni a 2000-es években.

Mik a hasonlóságok: szegénység, az USA az ígéret földje, a torrentezés menő, a törvény azért van hogy megszegjük, kiszámíthatatlanság, bizalmatlanság az állammal szemben, a piti bűnözök valamiért menők. Szóval ezek miatt, néha meglepő módon a saját fiatalkorom jutott eszembe a könyvről, pedig én jobb környezetben nőttem fel ennél, de a 2000-es évek lepusztult de reménykedő hangulata hasonló volt.

[nitta86]

Miket olvastam a nyáron

Időrendi sorrendben:

Tracy Chevalier: Ártatlanok

Ilona Andrews: Magic Burns

Ilona Andrews: Magic Strikes

Marie Aubert: Bárcsak történne valami

Ilona Andrews: Magic Bleeds

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia

Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter, Tapasztó Orsi: Nem akarok beleszólni – Innen szép nyerni!

Meg Mason: Bánat és öröm

Ilona Andrews: Magic Slays

Lucy Diamond: A tengerparti kávézó

Hidas Judit: Nem vagy többé az apám

Ilona Andrews: Magic Rises

Lucy Diamond: Egy majdnem tökéletes nyaralás

Karin Tidbeck: Amatka

Felénél tartok:

Erlend Loe: Doppler hazatér

Csomó mindenről jó lenne részletesebben is írni, talán majd ha lesz rá időm.

Amik a legjobban tetszettek:

Hidas Judit: Nem vagy többé az apám

Karin Tidbeck: Amatka

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia

Ami ponyva volt, mégis meglepően jó:

Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter, Tapasztó Orsi: Nem akarok beleszólni – Innen szép nyerni!

[nitta86]

Meg Mason: Bánat és öröm

Szerettem ezt a könyvet, de közben néha idegesített is. A főszereplőnk Martha, kamaszkorától 40 éves koráig ismerjük meg az életét. Diszfunkcionális művészcsaládból származik, 17 éves kora óta depressziós és eléggé csak sodródik az életével, de mindezt középosztálybeli keretek között teszi. Igazából nem rossz könyv, nagyon realista és életszagú. Olyan, mint maga az élet a nyomasztó dolgok és a nehézségek mellett megjelennek az örömök is, meg a fontos emberi kapcsolatok. Nem csak Martha komplex szereplő saját lelki problémákkal, hanem minden családtagja is. Az anyja ugyanazzal a meg nem nevezett mentális betegséggel küzd, mint Martha és mellette alkoholista. Utóbbit jellemzően senki nem mondja ki, pedig elég egyértelmű. Az apja igazából nem csinál semmit csak meg nem értett művész. Mindenki Martha nagynénjének a pénzből él, aki meg maximalizmussal és sznobizmussal kompenzál a meg nem valósult álmai miatt, de különben segítőkész és jobb fej, mint az anya. A húg Ingrid és a férj Patrick is elég összetett szereplők.

Szóval nem rossz könyv, nagyon lelkizős, csomó kisebb katarzissal, de volt pár dolog, ami eléggé idegesített. Az egyik az, hogy chick litnek túl komoly, komolynak túl chick lit volt nekem. De lehet, hogy ez csak engem zavart, meg végül is fontos, hogy könnyedebb formában is lehessen komoly témákról olvasni, de könnyednek meg nem volt elég könnyed. A másik problémám, hogy amikor az anya Martha unszolására végre leszokik az alkoholról, akkor előlép bölcs öreggé meg megmentővé, aki jó tanácsokkal látja el Marthát. És ne már, egész addig, évtizedekig mindenki életét megkeserítette a viselkedésével, nehogy már ő legyen az akire hallgatni kell. És nem is ad jó tanácsokat, csak boomer közhelyeket. Akkor már Ingrid meglátásai jobbak. Oké, azt végül is elismerem, hogy van egy pont, amikor önzetlenül segíti Marthát, meg hogy teljesítmény hogy végül képes leszokni, de ettől még tönkretette a gyerekkorát és nem segített rajta kamaszkorában, mikor szintén válságban volt. (Ja és mint a végén kiderül Marthának volt igaza abban, hogy Patrick sejtette, hogy baj van, és azért se tett semmit, mert kit tud megmenteni, ha Martha jól lesz. Szóval még csak értelme se volt, hogy az anyja leszidta, de a regény erre nem reflektál semmilyen formában)

A harmadik problémám maga a meg nem nevezett mentális betegség. Ahogy néztem ezt sokan kritizálják rajtam kívül is. Értem, hogy a szerző nem akart semmi konkrétumot mondani, hogy általánosságban írjon az örökölhető mentális betegségek problémájáról. De nem hiszem el, hogy elég egy tabletta és elmúlnak a tünetek.

Egyébként meg mennyire lehet pocsék, ez alapján a brit egészségügy… És oké, elhiszem, hogy az, de ebben a könyvben mindenki relatíve gazdag. Martha és Patrick túl nagy házat bérel és mikor Marthának depressziós epizóda van, elmehet Párizsba környezetváltozásért. Azt megtudjuk a történetből, hogy jár magánpszichiáterhez. Senkinek se jutott eszébe egyrészt pszichoterápiába menni, másrészt több szakemberrel próbálkozni magánban?

Mondjuk valószeg az a megfejtés, hogy mindenki ugyanannyira tagadásban volt arról, hogy Martha nem csak élhetetlen, hanem valami szisztematikus problémája van, mint arról, hogy az anyja alkoholista, az apja nem csinál semmit, a nagynénjének meg nem tett jót, hogy nem a saját életét éli. És ilyen szempontból ez nagyon életszagú könyv, csak pont emiatt időnként rendkívül idegesítő.

Ott van még a gyerekvállalás kérdése is. Igazából érdekes volt ez a szál a regényben, de kicsit csalódás, hogy Martha mégse tudatosan gyermektelen. De fontos és provokatív téma, már az is nagy szó, hogy valaki hozzá mert nyúlni. A lényeg, hogy Martha nem mer gyereket vállalni, mert nincs jól mentálisan és közben azt hazudja, hogy nem is vágyik rá. Közben az összes többi szereplő tudja, hogy nagyon is vágyik rá, de nem beszélnek erről, mint ahogy más problémákról se. És végül mikor kiderül, hogy a gyógyszer mellett van annyira jól, hogy lehessen gyereke, akkor kiakad az anyjára aki korábban is tudta a diagnózist (jogos) és Patrickra aki tudhatta volna (csak részben jogos). Ezt az egészet értem és érdekes fordulat volt, annyi a problémám, hogy Martha még a gyógyszer mellett se funkcionál túl jól, amivel nem azt akarom mondani, hogy ne vállaljon gyereket, csak hogy nagyon át kell gondolniuk. Szerencsére a regény is nyitva hagyja végül a kérdést, hogy lesz e gyerekük, de a lezárás még így is indokolatlanul rózsaszínű nekem.

[nitta86]

Ezeket olvastam a télen

JP Ahonen: Belzebubs képregény

Ilona Andrews: Magic Tides

Ilona Andrews: Magic Claims

Ilona Andrews: Blood Heir

Lángh Júlia: Egy budai úrilány

Kim Stanley Robinson: A jövő minisztériuma (félig)

Terry Pratchett: Vége a mesének

Lángh Júlia: Párizs fű alatt

Lángh Júlia: Közel Afrikához

Ilona Andrews: Gunmetal Magic

Csomó mindenről szerettem volna részletesebben is írni, de sose volt rá időm. Lángh Júlia könyvei nagyon jók. Kim Stanley Robinsontól A jövő minisztériuma csalódás volt, viszont érdekes, de nem tudom hogy be fogom e fejezni valaha is. Terry Pratchett mindig jó, de asszem az őrséges könyveit jobban szeretem, mint a boszorkányosakat. Ilona Andrews pedig még mindig jó.

[nitta86]

Ezeket olvastam ősszel

Szeptember:

Erlend Loe: Doppler hazatér

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Naomi Alderman: Engedetlenség

Emma Donoghue: Menedék

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről

Október-november:

Rácz Laura Rebecca: Tudatosan gyermektelenek

Ilona Andrews: Magic Breaks

Amelia Nagoski és Emily Nagoski: Érzelmi kiégés

Ilona Andrews: Magic Shifts

Ilona Andrews: Magic Binds

Ilona Andrews: Magic Triumphs

Szeptemberben nagyon sok tökjó könyvet olvastam, főleg még azokat , amiket a Líra nyári vásárán vettem. Főleg szépirodalmat olvastam, nagyon jók voltak, bár a Doppler hazatér az sajnos gyengébb volt, mint reméltem. Meg egy svéd horror fantasy novelláskötetet Karin Tidbecktől. Ez tetszett nagyon.

Októberben kevésbé volt kedvem meg időm olvasni, nem tudom miért. Viszont két non fictiont is olvastam október-novemberben, amire büszke vagyok, mert non fictiont általában tök nehezen és nyögvenyelősen olvasok. Az Érzelmi kiégés egy baromi hasznos könyv, csak sajnos borzasztó idegesítő amerikai hurráoptimista stílusa van. A gyerektelenes könyvhöz is kellett kitartás, pedig érdekes volt.

Ezenkivül, főleg a Kate Daniels sorozatot olvastam Ilona Andrews-tól ez baromi jó volt. A 10 kötetttel lezárult a fő történetszál, de most olvasok még kisregényeket, amik utána játszódnak.

[nitta86]

Miket olvastam tavasszal

Most csak így felsorolásszerűen:

Inkeeper Chronicles még márciusban

Ilona Andrews: Sweep of the Blade

Ilona Andrews: Sweep with Me

Háy János: Napra jutni

Marie Aubert: Felnőtt emberek

Ilona Andrews: Sweep of the Heart

Háy János: A gyerek

C. S Pacat: Captive Prince

ezt szégyellem, de muszáj volt valami könnyedet olvasnom Háy János után, mert kiborított

C. S Pacat:  Prince's Gambit

közben megjött az eszem és szerencsére ezt már félbehagytam

Ilona Andrews: Magic Bites

Kate Daniels sorozat, ez is jó

Tracy Chevalier: Ártatlanok

ez már átlógott nyárra