#nyújtás
Explore tagged Tumblr posts
angelofghetto · 5 months ago
Text
reggelem világvégefalván
Még nem kelek a nappal, pláne a tegnapi csillagnézés után, de elég korán ki szokott dobni az ágy, főleg így nyaranta.
Laza kávé a teraszon, beöltözés, irány a hátsókertbe gimnasztikázni. Ha az ember nem akar hőgutát, korán kell kezdeni, mikor még nincs olyan ereje a napnak. A parlagfű kiszedése gyökerestől történik, enyhe jobbra csavarintással, és lassú tengelyirányú húzó mozdulattal. Remek comb, fenék és karizom gyakorlat. Jót tesz a vérnyomásnak, a keringésnek, az étvágynak, D-vitamint termel a szervezet, a keletkezett izzadtság méregtelenít. Enyhe rádolgozás talicskázással, nyújtás, majd egy gyors zuhany, és irány a medence egy levezető úszásra... vagyis ez volt a terv, de történt valami.
Ma megmentettem egy gyík életét. Szegény valahogy bekerült a kutyák kerti itatótáljába, de kievickélni már nem tudott a magas, meredek és csúszós perem miatt. Mozdulatlanul lebegett a vízen. Kilöttyentettem a fűre úgy mindenestől, és némi nagyon óvatos lökdöséssel próbáltam rávenni, hogy adjon valami életjelet. Először semmi, de aztán megmozdultak a pici ujjai. Próbáltam alányúlni egy ültetőlapáttal, hogy biztonságos helyet keressek neki a susnyásban, ahol nem portyáznak álló nap kutyák, akik mindent megszagolnak és megkergetnek, babák, akik mindent a szájukba vesznek, és emberek, akik mindent figyelmetlenül letaposnak. Nem érdekelte a jól kitervelt projektem, eliszkolt... pontosabban berohant a sűrűn nőtt fűszálak és egyebek alá, és onnan már eltüntették a szemem elől a rejtőszínei.
A kis evolúciós bajnoknak nyilván megvan a magához való esze, hogy megoldja a probléma hátralevő részét. Szóval akkor most azzal a boldog tudattal jöhet a medanszié, hogy a mai cserkész jócselekedetem kipipálva.
8 notes · View notes
hicapacity · 8 months ago
Text
Tumblr media
Egy kis nyújtás pajtás?
17 notes · View notes
sztivan · 1 year ago
Text
mivel a jóga, ha leveszed belőle az ezoterikus részeket, valójában egy brutális nyújtás, rájöttem a piaci résre: meg kell csinálni az übermaszkulin hipermacsó változatát!
kell egy két méter magas, kigyúrt állat, aki csinálja a gyakorlatokat, és a szakálla mögül dörgő hangon üvölt, hogy EZ AZ! HAJOLJ LE A LÁBFEJEDIG ÉS RAGADD MEG!! MÉG ÖT SOROZATOT EBBŐL!! TÉPD KI A COMBIZMODAT A HELYÉBŐL, HADD FÁJJON!!! HÚZD, EZ AZ, TE ÁLLAT, HÚZD!!
Németh Sándornak ne szóljatok róla
21 notes · View notes
katacha · 2 years ago
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Futás, nyújtás, babalány jókedvű
21 notes · View notes
zoeeozzoeeoz · 6 months ago
Text
Ahol dolgozom, szemközt van egy Jóga stúdió, amiben működik egy tánc iskola. Pici gyerekektől kezdve, minden korosztályban vannak csoportok, egészen 16-18 évesekig, gondolom felnőtt korosztályig. A héten itt táboroznak. Hozzák őket 8-tól, de a foglalkozás 9-től indul, és 4-ig tart, 5-ig jönnek értük. Ránézésre 8-10 évesek. Komolyan mondom, ha lenne ekkora gyerekem, vagy Én lennék ekkora :D simán beneveznék! Az a boldog gyerekzsivaj ami kihallatszik! Az a nevetés, a zene, a minden. Reggel jógával kezdenek, gondolom a nyújtás, bemelegítés, ébredés miatt, majd valami zenés táncóra van, különböző mozgás órák, délben ebéd, utána 2-ig pihi/relax, majd délután megint zenés tánc, mozgás órák. Az előbb lufikkal csináltak valamit, visszaszámlálás, boldog zsivaj, a lufik repültek. Olyan órák vannak, hogy folyamatosan mozgásban vannak, de konkrétan észre sem veszik ezt, és csinálják, mozognak, nevetnek, zsivajkodnak :). Tegnap, mikor jöttek értük a szülők/nagyik, alig akartak haza menni! Mindegyik boldogan, fülig érő mosollyal, nevetve jött ki, ölelgették egymást,elköszöntek, a fiatal lányhoz, aki tartja a tábort, aki amúgy a tánc suli tulajdonosa és tanára, kb 30 éves lehet, szóval odarohantak hozzá, őt is ölelgették, és "Köszi a tábort! Nagyon jó volt a mai nap! Szeretlek! Holnap jövünk! " Hát, szerintem ez a legszebb, legjobb vissza jelzés neki :) Amelyik gyerek most megszereti a táncot vele, azt mikor indulnak Szeptembertől a tánc órák, szerintem biztos hogy ott fogja látni az óráin.
énisénisénisénisénis <3
3 notes · View notes
gerincgeneralis · 8 months ago
Text
Tumblr media
Szakma volt. Nyújtás Pajtás.
Csepeli családi napon mi voltunk a svédek, aki arra járt, kapott egy hun svédet! 🤩
2 notes · View notes
tuntetesinfo · 2 years ago
Text
Tumblr media
SUNDAY, MAY 7, 2023 AT 10:00 AM – 8:00 PM UTC+02
Európa-nap 2023
Szabadság tér, Budapest 1054, Magyarország
Event by Európa Pont, Európai Parlament and Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Ünnepeljük együtt az Európa-napot 2023. május 7-én, vasárnap a Szabadság téren!
Koncertekkel, EU-s információkkal, változatos családi és gyerekprogramokkal, kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várjuk a látogatókat. Az eseményen szolidaritásunkat is kifejezzük Ukrajnával.
A nagyszínpadon fellép Járai Márk (Halott Pénz), az Aranyakkord formáció és a Budapest Bár. A legkisebbek számos gyerekprogram közül választhatnak: koncertezik az Alma együttes, a Kiskalász zenekar, az Apacuka zenekar és lesz bábjáték is a Majorka színházzal.
A Szabadság térről indul a Magyarország 19 éves EU-tagságát ünneplő, „19 év – 19 km" – EU-s futás is (részletek: www.fb.com/events/1415245555885192).
Minden program ingyenes. Találkozzunk az Európa-napon a Szabadság téren!
Részletes program:
Nagyszínpad
9:30 „19 év – 19 km” – EU-s futás bemelegítés 10:00 „19 év – 19 km” – EU-s futás rajt 11:30 „19 év – 19 km” – EU-s futás nyújtás 12:30 Köszöntők, megnyitó, Magyarok Európáért díj átadása, a futás eredményhirdetése 14:00 Járai Márk (Halott Pénz) 15:05 Veszprém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosának programajánlója – miért érdemes 2023-ban a régióba látogatni? 15:15 Ukrán művészek előadása 16:15 Aranyakkord 18:30 Budapest Bár
Pódiumszínpad – gyerekprogramok
10:30 Alma együttes 13:00 Majorka színház: A király nyulai 15:15 Kiskalász zenekar 17:30 Apacuka zenekar
Európa Pont sátor
11:00 21. századi szülő vagyok! Írók, szülők, szakértők kalauzolnak el bennünket a 21. századi tudás és képességek világába 13:30 EU-kvíz 15:30 Szorongás helyett játékosan: lokális divatkvíz, amivel zöldíthetsz a gardróbon!
#EurópaNap #EUnap2023 #StandWithUkraine #EuropeanYearOfSkills 
---
ez nem éppen tüntetés, de mi akadályozná meg egy spontán véleménynyilvánító tömeg kialakulását
2 notes · View notes
nutraexperts · 2 months ago
Text
PROEXTENDER: VÁSÁROLJ, ÉS ÉRD EL A VÁGYOTT MÉRETET! 💪
Te is aggódsz a hajhullás miatt?
Tudom, milyen frusztráló lehet, amikor az ember elveszíti a haját.
De mi lenne, ha azt mondanám, hogy van egy megoldás?
A ProExtender nemcsak ígér, hanem tényleges eredményeket hozhat.
Képzeld el, hogy visszanyered a magabiztosságodat és a dús hajkoronádat!
Folytasd az olvasást, és nézd meg, hogyan segíthet neked ez a fantasztikus termék!
👉 VÁSÁROLJ PROEXTENDERT AZ HIVATALOS WEBOLDALON
Proextender: A Pénisz Nagyobbá Tételének Útja
Tumblr media
Miért Válaszd a ProExtender-t?
Sokan küzdenek a pénisz méretével kapcsolatos aggodalmakkal.
Ez nem csak esztétikai kérdés, hanem önbizalom is.
Ha te is így érzel, akkor nem vagy egyedül.
A ProExtender egy olyan termék, amely segíthet ezen a téren.
Nem csupán egy újabb „csoda” eszközről van szó.
Ez egy tudományosan megalapozott megoldás, amely már sok embernek segített.
Hogyan Működik a ProExtender?
A ProExtender alapvetően egy nyújtó rendszer.
Az elv nagyon egyszerű: fokozatosan nyújtja a szöveteket, ami hosszú távon növekedést eredményezhet.
Fokozatos nyújtás: Az eszköz folyamatosan és finoman terheli a szöveteket.
Kényelmes viselet: Kifejezetten úgy tervezték, hogy ne okozzon kényelmetlenséget.
Egyszerű használat: Néhány perc naponta elegendő ahhoz, hogy látható eredményeket érj el.
Valós Eredmények
Sok felhasználó tapasztalta meg az előnyöket.
Itt van néhány valós példa:
"Már 3 hónapja használom a ProExtender-t, és észrevehetően nagyobb lettem! 33 éves vagyok, és ez megváltoztatta az ��letemet!" — Péter, 33
"Mindig is bizonytalan voltam a méretem miatt. A ProExtender tényleg működik! Most sokkal magabiztosabbnak érzem magam." — Gábor, 28
Ezek az emberek nem csak álmodtak arról, hogy jobban érzik magukat.
Használják ezt az eszközt és látják az eredményeket!
Miért Érdemes Befektetni?
A pénisz méretének növelése nem csupán fizikai változás.
Ez hatással van az önbecsülésedre és a kapcsolataidra is.
A ProExtender használata során nem csak fizikai változások történnek.
Az önbizalmad nőni fog.
Tartós eredmények: Nem átmeneti megoldásokról beszélünk.
Biztonságos használat: Nincsenek mellékhatások.
Diszkrét kezelés: Senki sem fogja tudni, hogy mit használsz.
Ki Használhatja?
Bármely férfi számára ajánlott.
Legyen szó fiatalról vagy idősebbről, aki szeretne javítani az életminőségén.
Nem számít a korod vagy tapasztalatod e téren; ez mindenki számára elérhető lehetőség!
A ProExtender Előnyei Összegzésképpen
Hatékonyság: Tudományos alapokon nyugszik.
Könnyen használható: Nincs szükség bonyolult utasításokra.
Diszkrét megoldás: Senkinek sem kell tudnia róla.
Ha eddig azért haboztál a döntés előtt, most itt az idő cselekedni!
Ne hagyd ki ezt az alkalmat!
👉 VÁSÁROLJ PROEXTENDERT ÉS NÖVELD MEG MAGAD
FAQ
Mi a ProExtender?
A ProExtender egy pénisz nagyobbító eszköz, amely segít a felhasználóknak növelni a pénisz méretét. Az eszköz folyamatos húzással működik, ami serkenti a szövetek növekedését.
Hogyan kell használni a ProExtender-t?
Az eszközt naponta legalább 4-6 órán át kell viselni. Fontos, hogy fokozatosan növeld az időtartamot, hogy elkerüld a kényelmetlenséget.
Milyen eredményekre számíthatok?
Sok felhasználó arról számolt be, hogy 3-6 hónap után észlelhető változásokat tapasztalt. A pontos eredmények egyénenként változhatnak.
Vannak mellékhatások?
A ProExtender általában biztonságos, de néhány felhasználónál előfordulhat enyhe fájdalom vagy irritáció. Ha bármilyen súlyosabb tünetet tapasztalsz, érdemes orvoshoz fordulni.
Mennyibe kerül a ProExtender?
A ProExtender ára változó lehet attól függően, hol vásárolod meg. Általában közepes árfekvésű terméknek számít.
Hol tudom megvásárolni a ProExtender-t?
A legjobb helyek az online boltjaid vagy hivatalos weboldalak. Mindig ellenőrizd az eladót és olvasd el mások véleményét!
Mennyi idő alatt érhetők el az eredmények?
Az első látható változások 3-6 hónap után jelentkezhetnek. A rendszeres használat kulcsfontosságú!
Ki használhatja a ProExtender-t?
Bárki használhatja, aki szeretne javítani a pénisz méretén. Fontos azonban, hogy egészséges legyél és ne legyenek egészségügyi problémáid.
Van-e garancia az eredményekre?
A gyártók általában nem kínálnak garanciát az eredményekre. De sokan elégedettek voltak az eszköz hatékonyságával.
Használható-e más módszerekkel együtt?
Igen! A ProExtender jól kombinálható más módszerekkel is, mint például péniszgyakorlatokkal vagy krémekkel.
👉 VÁSÁROLJ PROEXTENDERT MOST A LEGJOBB ÁRON
0 notes
kedvesmajam · 3 months ago
Text
Tumblr media
délelőtt terápián voltam. azt hiszem, nagyon szívesen meséltem volna a portugál utamról, de nem azzal foglalkoztunk. azt mondta a pszichológus sokat gondolt rám, mert legutóbb nagyon nehéz érzésekkel mentem el. elmondtam neki, hogy több érzés is feljött a ...-tal kapcsolatban és hogy nagy szégyent élek meg. tudom, hogy erőszak történt, közben meg nagyon megcsavart módon, ami miatt nehezen tudom erőszakként definiálni. jelezte, hogy ez aktiválódott most, dolgozzunk ezzel. a brainspotting elején azt éreztem, hogy blokkolom a folyamatot, de végül engedtem. nem volt olyan intenzív, mint legutóbb, de nagyon behúzott, nagyon nehezen jöttem ki belőle és a végén nem is tudtam beszélni. picit aggódom, hogy ez ne legyen keretszegés, közben meg tudom, hogy nekem így volt komfortos és jól esett a csend
a melóban a kollégák örültek nekem, ami váratlan volt számomra, de jól esett. meséltem picit az útról és jó volt megélni, hogy érdekli őket. a vezetőim semmit nem kérdeztek, de ez ugye már természetes. mindenki azt mondta, nagyon látszik, hogy fogytam. ma hosszú idő után farmert vettem fel, övvel. eddig kötős nadrágokat hordtam, de ma ki akartam próbálni, feljön-e rám egy régi nadrág. jó érzés volt. reggel mértem, 103,8 kiló vagyok. jó volt ezt látni és megerősít abban, hogy továbbra is keveset kell ennem és mozognom kell
a napot főleg az elmúlt hét eseményeinek feldolgozása vitte el. meg elszámoltam, aminek örülök. jöttek lakók is, voltak, akikkel jó volt találkozni. azért nem vittem túlzásba a munkát, hagytam időt magamnak, hogy megérkezzek
meló után elmentem edzésre. napközben eszembe jutott, hogy nem kéne menni, de végül nagyon határozottan mentem. éreztem, hogy kimaradt másfél hét, a török felállásnál éreztem, ahogy nyom a 16os bell és koncentrálnom kell, hogy ne vigye el a kezemet a súly. a lógás jól ment, annak örültem. a gyakorlatok előtt öt körben harmonc másodperc aktív lógás volt. kevés volt a pihenőidő és a korlát szétszedte a kezemet. de élveztem. a többi gyakorlat is jól ment, igyekeztem beleadni mindent. az egykezes swinget csak 16os bellel csináltam, a tizenkét ismétlésszámú military presst 12essel. mikor letelt a tizenöt perc, azt hittem, swingelünk még és lett is volna bennem szufla, de már a nyújtás következett
Tumblr media Tumblr media
jó lenne néha visszajelzéseket kapni, ezen gondolkodtam ma. például a pszichológustól, hogy jól dolgozok-e a terápián vagy az edzőtől, hogy erősödök. persze a munkában is, de arra látok a legkevesebb esélyt. azon is gondolkodtam, miért vágyom erre. a terápia fontos nekem, őszintén szeretném jól csinálni, mellette az is mozgat, hogy nem kevés pénzt áldozok rá és ezért még kevésbé szeretném, ha tévúton lennék. és vágyom arra is, hogy jobban legyek, ami miatt extrán fontos számomra, hogy ne pazaroljam az időmet. nem az a lényeg, hogy jól csinálom-e, mert szerintem ezt nem lehet hogy mérni, inkább az, hogy a fejlődésem szempontjából jól csinálom-e. és az is jó lenne, ha stabilabban tudnék eljönni utána. a pszichológus sosem dob ki csak úgy, mindig van valamilyen légzőgyakorlat, inkább arra vágyom, hogy utána tudjak beszélni, könnyebben visszakapcsolódni a világba
0 notes
enoughwouldnotbealife · 5 months ago
Text
Eszeveszett egy világot élünk.
Kérdéseket teszünk fel hogy jól csináljuk e amit csinálunk.
Kettős életet élünk, mind ahányan vagyunk.
Megakarunk felelni a társadalomnak.
Visszaigazolást várunk, hogy jól csináljuk e, amit csinálunk.
Vajon jó emberrel vagyok együtt? Vajon kitörök valaha a munkahelyem fogságából? Vajon elérem e a céljaim? Talán tanuljak még nyelveket? Megcsal a párom? Jól használtam e azt a szót? Elmehetek e ebben a szettben a boltba, felkerülök a pesten hallottamba?
Rengeteg kérdést teszünk fel magunknak és másoknak is nap mint nap.
Kettősségben élünk.
Megakarunk felelni, közben mi magunk is elítélünk mindenkit.
Elítélünk másokat a viseletük, származásuk, neveltetésük, vallásuk miatt.
Elmegyünk a boltba és a saját szociális szorongásunk miatt rá nézünk másokra és feltesszük a kérdést, “Hogy lehet ilyen ruhában boltba járni?”. Megkérdőjelezzük mások ismerkedési módszereit. Elítéljük a 20-as éveiben járó férfit, hogy miért nincs még családja es gyermeke. Elítéljük az idős férfit, aki a neje halála óta mindennap iszik. Elítéljük az anyukát , aki sültkrumplit ad a 3 éves gyermekének.
Megvetően nézünk a közmunkásra, vagy egy kukásra.
Aztán felnézünk az internetre és kommentek százait olvassuk, hogy megbizonyosodjunk róla, nem csak mi gondoljuk azt, hogy mások viselkedése és élete érthetetlen számunkra.
Csak vésd az eszedbe, te sem vagy tökéletes! Te is hibázhatsz, téged is elítélhetnek!
A mai generációval az a baj, hogy sosem gondol bele, hogy ő is lehetne az akiről éppen beszélnek, aki éppen “hibázott”.
Mindenki hibázik. MINDENKI HIBÁZIK!
Nem kell bántani valakit azért mert máshogy éli az életét, mint ahogy az megvan írva valahol egy nagy könyvben. Szeressük egymást, és ne menjünk el egymás mellett segítség nyújtás nélkül. Hozzuk rendbe ezt a generációt együtt!
1 note · View note
gerincgeneralis · 8 months ago
Text
Tumblr media
Nyújtás pajtás?
0 notes
aleskadiamond · 7 years ago
Photo
Tumblr media
Body Tone Technika® #nyújtás #aleskaaerial #team www.aleskaaerial.com (helyszín: Aerial Art Center)
2 notes · View notes
a-belso-suttog2 · 3 years ago
Text
Segíts most, amikor megteheted azon akinek segítségre van szüksége, mert lehet ha elhalasztod már késő lesz!
33 notes · View notes
rozsablog · 4 years ago
Text
Legtöbbször azok hoznak fényt mások életébe, akik már megtapasztalták milyen egyedül küzdeni a sötétségben.
183 notes · View notes
dyinginanxiety · 7 years ago
Text
Én miért nem kapom vissza sosem azt a törődést, amit én nyújtok másnak?
18 notes · View notes
renka79 · 6 years ago
Photo
Tumblr media
Edzés vége :) #nyújtás #streching #training #cooldown #kangaburn #jumpplusworld #fitnesstrainer #fitday #fit #fitmom #fitness #aftertraining #edzés #edző #fitnessgirl https://www.instagram.com/p/BxAwebhlg8R/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=1aw6irm4mj0l
0 notes