#naplójából

[a-kaosz-istene]

Minden megváltozik, ha felhagysz a médiafogyasztással, nem veszel el a politikában, és nem hajszolod vakon a pénzt. Megváltozik, ha megkérdőjelezed a tekintélyt és rájössz, hogy minden, ami a társadalmunkban történik, egy maréknyi, hisztérikusan gazdag, többszörös személyiségzavarban szenvedő ember buta kis játéka. Semmi sem valódi, csak te. Miért pazarolnád el?

Alexander Levin: egy (nem) szociopata naplójából

[greenivydusk]

Bűbájosnak lenni nem is olyan könnyű...

Nem nevezném magam boszorkánynak - senkit nem nyomok el, legalábbis igyekszem aszerint élni, hogy a másikat is embernek tekintem. Minimum velem egyenrangú lénynek.

Íme, néhány tipp egy folk bűbájos naplójából, a.k.a. az enyémből:

Keresztény kultúrkörből származom, és jelentős részét még most sem vagyok hajlandó lejjebb adni annak az erkölcsi mércének, amire megtanított: felebaráti szeretet, magántulajdonhoz való jog, ne ölj, ne lopj, lehetőleg kerüld a bálványimádást -erre majd még bővebben kitérek egy másik posztban.

Filozófiai tanulmányok: időnként tedd ki magad a tiédtől eltérő perspektíváknak. Nem baj, ha nem értesz később együtt velük, de új mélységeit fedezheted fel a világ felfogásának, akár formálhatod is vele a sajátodat. Légy bár a modern vagy a tradicionális ókori iskolák képviselője, nyugati, keleti, stb. irányzatok híve, mindenképp értékes tudásra teszel szert vele.

Az én ösvényem szűken halad, és nehezen járható, de nem jelenti azt, hogy az egyetlen igaz és üdvözítő, hisz még senki sem mondta meg, mi lenne a nagy igazság. Mindenki mást tapasztal, látnok között sincs két egyforma. Arra figyelj oda, hogy ha zárt ösvény tagjai nemet mondanak, akkor ne sértődj meg, és szidalmazd őket! Okkal teszik! Senki sem tartozik feléd számadással, nem köteles tanítani téged, még juttatás fejében sem!

Mivel japán alapszakos vagyok, ezért élénk érdeklődést fejezek ki a keleti ösvények iránt. A megértés szándéka vezérel, hogy találkozzam az enyémtől eltérő mentalitással - sokat tanulhatunk tőlük a közösségi szemléletről, amit lenyűgözőnek tartok.

Magyar hagyományok: rengeteg folk praktika van, amit mai szemmel mágikusnak tekinthetünk: regölések, ráolvasások, stb. érdemes kutatni ezeket. A népmeséink, népdalaink, szokáshagyományaink megőrzik, honnan jöttünk, és nekünk ebből el kell döntenünk, milyen irányba haladunk inkább tovább.

Az imádság ereje: sok érzelmet elfojtunk magunkban mert a keep smiling elvén azt gondoljuk, hogy a negatív élmények rosszak. Nos, nem feltétlenül. Egy kiadós sírás, sokszor gyógyítóbb, mint több tízezreket kiadni pszichológusoknak. Sokszor már az segít, ha kiadjuk magunkból, megelőzve ezzel egy csomó pszichoszomatikus megbetegetést. Nyilván, ha nagy a baj, és úgy érezzük, forduljunk nyugodtan szakemberhez, de már azzal sokat tehetsz magadért, ha akár a plüsskutyusodnak, akár egy megbízható személynek kibeszéled a napi aktualitást. Naplóvezetést is nagyon ajánlom.

Sportolj: ha teheted, minél többet mozdulj ki a friss levegőre, az oxigén segít megőrizni elméd frissességét, és nem utolsó sorban, ha olyan környéken laksz, fenomenális látványokban lehet részed. A modern ember szinte teljesen elszigetelődött a természettől, ideje visszakanyarodni a gyökereinkhez.

Hulladékcsökkentett életmód: használj újra, javítsd meg, vásárolj kevesebbet! Tájékozódj a témában, ma már számos ismeretterjesztő oldalt, könyvet, cikket, videót stb. találsz a témában.

Kézműveskedj! Nincs is jobb, mint a kreativitás örömének eredményét megosztani a szeretteinkkel!

Selejtezz! Időről időre szabadulj meg attól, ami már nem szolgál téged, teljesen kihasználtad az utolsó utáni funkciójáig, és már nem javítható állapotú. Ha új lehetőségekre vágysz, mindig nézd meg, hogy teremtettél-e helyet a számára!

Beszélgess másokkal! Légy aktív részese a lokális közösségednek, nézd meg, te hol tudsz értéket hozzáadni, hogy másoknak is jobb legyen! Ötletelj! Ne csak elvárd, hogy neked jussanak a javak, te is teremts másoknak is javakat! Az ember társas lény, könnyebb a kettőnek, mint az egynek - ez is a Példabeszédekben van ám benne!

Határozd meg a saját értékrended, és élj is aszerint! Tudd, mit akarsz, nem baj, ha hosszabb időbe telik rájönni, nem minden folyó sebessége egyforma. De gondolkodj el rajta, hogy számodra mi a fontos igazán. ÉS ha másnak ez nem az, azzal is tanulj meg együtt élni! Ha neked az utazás fontosabb a családalapításnál, ne szidd a gyerekest és fordítva!

[versinator]

Marasztja homlokukra

Bújtan meseszép nyugalmasan bólogató Válaszát rezegő széttörve naplójából Felnézünk feloldó lerágott megsimogató Meséjű lopódzkodva konganak csontjaikból

Meggyónok elsírom paddal olvasható Orrodba gusztáv tejfehér napsugárból Forgács kutaknak kilobog várható Ráköszönnek megtaláltad villogtatni látomásból

Átsétálsz panaszolta szegekkel hasztalanul Ökölt zsálya borzasztóan apámhoz Kutyáról inad ünneplés gazdátlanul

Zokogom hintek hargitára szoborhoz Cseppekben cipelem birodalmam zavartalanul Züllik vándorolni kalitba síráshoz

[korkep-blog]

Egy futballfüggő naplójából: Ábellel a meccsen

Most meccs van, DAC–Rózsahegy, ülünk a sajtószektorban, apa a fiával.

Ábel a fiam, hároméves, s bár sok pályán volt már (Komáromban, Gútán, faluhelyeken), szombaton úgy döntünk, ideje kipróbálni valami komolyabb meccsélményt, úgyhogy kimegyünk a DAC–Rózsahegyre.

  Ahogy odaérünk, a hangszórókból épp Nirvana szól, jó alaphang, veszek is a fiamnak egy sárga-kék sálat, nincs rajta felirat, akár VSS Kassa is lehetne, valahol még megvan a régi, sárga-kék kötött sálam, amit a kassai meccsekre hordtam, hány éve is van már, húsz, huszonöt? VSS Kassa, na igen, ezzel áltatom magam, pedig ez egy DAC-sál, ott a címer az alján, a fiam pedig alighanem éppen most válik DAC-drukkerré egy életre.

  Boldogan jön mellettem, földig érő sálban. Induláskor az anyja a derekára kötött egy hosszúujjút, esti meccs, ha fázna a gyerek, ezt adjam rá. Mire beérünk a stadionba, csak kétszer veszítjük el a felsőt, úgy hozzák utánunk, „hahó, kedves apuka”, és egy megrovó félmosoly, ez nekem szól.

  Fejezetek egy futballfüggő családapa életéből.

  Ábelt minden lenyűgözi odabent: a stadion, a szurkolók, a hangosbemondó, meg a jelenet, ahogy a csapatok kivonulnak a pályára. A legjobban persze az érdekli, hogy kik a játékosokat kísérő kisfiúk (labdaszedők, fiam), ők is fognak-e focizni (talán a szünetben), s hogy majd azt is megnézzük-e (persze, meg).

  Már a vébén is a himnuszokat várta, állt a tévé előtt, és halandzsázva ugyan, de mindegyiket végigénekelte, a mexikóit meg a panamait is, most pedig nem érti, hogy a DAC-meccsen miért csak a közönség énekli a himnuszt, a játékosok miért nem.

  Erről majd később mesélek neki. Szülőföldről, otthonról, otthontalanságról. Arról, hogy milyen kisebbségben élni.

  Most meccs van, DAC–Rózsahegy, ülünk a sajtószektorban, apa a fiával. Emlékszem arra, amikor néhány éve Fannit, az unokahúgomat kivittem egy Pécs–Egerre (az úgynevezett horror-klasszikusok közé tartozó 0:0-ra), végig cifra káromkodások visszhangzottak az üres stadionban, én pedig alig győztem elterelni a hatéves kislány figyelmét.

  Itt nincs ilyesmi, egyrészt mert jó a játék (tényleg az), másrészt pedig mert a hétezer néző végig morajlik, tapsol és énekel, s csak egyszer hangzik föl a hazai B-középből a „Cigányok! Cigányok!” rigmus, a stadion szerencsére nem veszi át, így Ábel sem hallja meg, nem kérdez rá, hogy mit kiabálnak, mit és miért.

  A térdemen ül, úgy nézzük a meccset. Minden érdekli. Miért mentek le a cserék (elfáradtak), mik világítanak ott fönt (reflektorok), de miért (mert felkapcsolták őket), de miért (hogy lássuk a meccset), és hol vannak a tűzoltók (ööö, otthon).

  Amikor megunja a meccsnézést, krikszrakszokat rajzol a jegyzetfüzetembe, közben maga elé mormol egy saját dalt, „álé, álé, szerdahelyi Magyarország” – azt hiszem, ennek a B-középben is sikere lenne.

  58. perc, a stadion felhördül: tizenegyes!

  Akár a zsibongó méhkas. Ábel is érzi a büntető előtti felfokozott izgalmat, hangosan kiabál, „Liverpool! Liverpool!” Nevezzük ezt családi reflexnek, az anyatejjel szívhatta magába. Nem javítom ki.

  A vége 2:2, nincs hiányérzetünk. Kérdezem tőle, mi tetszett neki a legjobban, hát az, mondja, ahogy az egyik játékos elesett, de aztán fölkelt, és futott tovább. (Hányféle értelmezése létezhet egy futballmeccsnek, ugye.)

  Aztán Mohamed Salah-ról énekel, majd átvált a Micsoda álomra, így bandukolunk hazafelé a meccs után, egymás kezét fogva, énekelve a sötétben. Apa a fiával.

  Egy futballfüggő naplójából: Facebook

[blackthornhalltitkai]

XIV. Emma naplója

Kedves Bruce!

Bocs, hogy nagyon régóta nem írtam beléd! Teljes őrület uralkodik, mióta Ty elküldte a Szellem Szenzort. Persze nagyon segítőkész és kedves volt tőle, így úgy döntöttünk, hogy ha nem is működött volna, akkor is azt mondjuk neki, hogy jó volt, ám végül nem ez lett a probléma. Határozottan működik. Abban a pillanatban, ahogy kicsomagoltuk, elkezdett recsegni és pittyegni. Nem úgy tűnt, mintha valami konkrét dologra reagálna, inkább a ház légköre miatt nyugtalankodott, mint valami morcos kisbaba.

Julian úgy határozott, hogy használjuk afféle varázsvesszőként, és kövessük, hova vezetnek a legerősebb recsegések is pittyegések. Szerintem legalább egy órán keresztül kóvályogtunk a házban, mire a szenzor olyan sípoló hangot hallatott, mint egy mérges teáskanna.

Végül egy emeleti előcsarnokba vezetett bennünket. Perpillanat nincsenek benne bútorok, ezért elhagyatottnak tűnik a rongyos függönyökkel és üres képkeretekkel a falakon. Elég kísérteties volt ott állni abban a szobában az épp megőrülő szenzorral, miközben semmit sem láttunk. Elgondolkodva egymásra pillantottunk.

Most van itt velünk egy szellem?

Abban a pillanatban eszembe jutott, amit Tatiana Lightwood naplójában olvastam arról, hogyan rejtette el a régi naplója lapjait a falakban. Odamentem az egyikhez, és elkezdtem kopogtatni rajta. Jules gyorsan rájött, mit csinálok, és ő is elkezdte átvizsgálni a falakat, míg találtunk egy pontot, ami üregesen visszhangzott. Mindketten rábámultunk, aztán Julian így szólt: „Itt várj!”. Lement a földszintre, majd egy kőtörő kalapáccsal tért vissza. Épp a fal felé lendítette volna, mikor megállítottam. „Úgy gondolom, komolyan le kellene venned a dzsekid, miközben ezt csinálod. És talán a pól��dat is.”

Előzékenyen letépte a ruháit, míg csak egy trikó maradt rajta. Ez az én pasim. Lehet, hogy le is fotóztam.

Vakolat repült mindenfelé. Julian elég gyorsan áttörte a falat, egy sötét üreget fedve fel mögötte.

Julian elhátrált, miközben benyúltam. El nem tudom mondani, mennyi pókhálóba nyúltam bele, Bruce. Undorító volt. Végül egy rakat egymásra halmozott papírlapot húztam ki belülről. Nem tudok másra gondolni, csak hogy Tatiana régi naplójának a lapjai voltak, amikről azt mondta, elpusztította őket, de annyira megroncsolta őket a nedvesség, hogy nem tudom biztosra mondani. Épp arra gondoltam, hogy talán beszélnem kellene Juliannek a naplóról, amit valamilyen oknál fogva még nem említettem neki, mikor ő is benyúlt a nyílásba, és egy számokkal meg betűkkel faragott fatáblát húzott ki belőle.

„– Ez egy Ouija tába – mondta. – Dru akart egyet tavaly karácsonyra.”

Mindig is azt hittem, hogy az Ouija táblák az emberi babonássághoz tartoznak. Mint a tenyérjóslás, amit az Árnyvadászoknak nem kell komolyan venniük, de a szenzor majd megőrült, és olyan vörös pulzáló fénnyel ragyogott, ami Isabelle nyakláncára emlékeztetett.

„– Ki kellene próbálnunk, hogy működik-e?” – kérdeztem. Julian a homlokát ráncolta. „– Nem tudom, mikor utána néztem, hogy szerezzek egyet Drunak, azt olvastam róluk, hogy veszélyesek lehetnek.”

És most ezt írom, miközben az ágyban fekszem. Julian már alszik, vakolattal a hajában. Olyan helyes. Egyébként úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk holnap az ouija táblát. Árnyvadászok vagyunk, elbírunk a szellemekkel, nem igaz?

Jó éjt, Bruce! Azt hiszem én még olvasok egy kicsit Tatiana naplójából, hátha az elaltat. Közben élvezd a látványt!

Írta: Cassandra Clare

Artist: Cassandra Jean

Fordította: Eszter K

Magyar szöveget gondozta: Emyna Ryuu

Angol verzió: https://secretsofblackthornhall.tumblr.com/post/666666065263296512/emma-to-diary

[viky1422]

Egy lány naplójából:

Mindig is ott voltam, de sosem lehettem, mindig is tűrtem, de sosem beszéltem, mindig is egy voltam veled, egy ág mi most letöredezett...

[katagarden]

ESTI KORNÉL NAPLÓJÁBÓL

Élet,

tőled

félek!

Főleg.

[tacelttil]

“... Egy átlagos nap volt mások számára, viszont nekem életem legnagyobb döntésének a napja volt. Felvettem a legrégebbi, legrongyosabb ruhámat. A táskámba csak egy füzetet, egy tollat, egy üveg bort és egy doboz cigarettát pakoltam. A telefonomat otthon hagytam, nem volt szükségem rá. Ma nem. Elsétáltam a közeli parkba, majd leültem egy árnyékos padra. A füzetet és a tollat vettem ki először, és elkezdtem írni a saját történetemet. Azt, hogy honnan kezdődött az egész és mi vezetett idáig. Leírtam azt, hogy mikor törtem össze először, bár nem igazán emlékeztem arra, hogy az volt-e az első. Akkor történt, amikor nyolcadik osztályban összejöttem egy sráccal, aki megcsókolt, másnap pedig azt terjesztette az iskolában, hogy mindenáron le akartam feküdni vele és, hogy egy kurva vagyok. Engem senki sem kérdezett meg, senki sem volt kíváncsi az igazságra. Mindenki egyből megbélyegzett és kiközösített. Sosem voltak barátaim, de ezek után főleg nem. Minden nap egyedül voltam és hallgattam a suttogásokat rólam és éreztem, hogy az összes létező szempár engem figyel. A következő fejezet az volt, amikor...  Igazából, lényegtelen, nem? Senki sem kíváncsi rám. Nem az a fontos, hogy miket írtam a füzetembe, mert már eldöntöttem, hogy mit fogok tenni utána. Nagyjából néhány oldalnyit sikerült írnom, aznap nem igazán volt ihletem, csak leírtam a történéseket.  Eltettem a füzetet, a borítójára ráírtam, hogy “Ha megtalálod ezt mellettem, olvasd el és megtudsz mindent”. Ez után kinyitottam az üveget és csak egy keveset tudtam belőle inni. Nem volt rá szükségem, csak reméltem, hogy megkönnyíti a dolgomat, de nem tette, szóval otthagytam a padon. Vajon valaki megtalálja?  Ahogy meggyújtottam a cigarettát és beleszívtam, eszembe jutott a “A dohányzás halált okoz” felirat. Mit sem törődve vele egy még nagyobbat szívtam bele gondolván, hogy más is halált okozhat, nemde? Néztem magam elé, néztem az embereket a parkban. Láttam a barátnőket selfie-zgetni és a monogramokat vésni a padokba. Istenem, bárcsak nekem is lettek volna ilyen élményeim. Olyan jó lett volna, ha lett volna egy legjobb barátom, akivel ilyeneket csinálhatunk. Egy személy, akivel megoszthatom azt, ami bánt, mert tudom, hogy nem fog kinevetni. Akinek tudom az összes titkát és ő is az enyémeket. Aki atombiztosan áll mellette, aki mellett nincs semmi rejtegetnivalóm...  Láttam egy szerelmespárt ülni egy padon. A lány a fiúnak volt dőlve és csak néztek maguk elé. Nagyon aranyosak voltak. A szerelem a legcsodásabb dolog, de csak akkor, ha tényleg megtalálod azt, akit neked szánt a sors. Fura, nem? Több millió, milliárd emberből egyet találni, akit te szeretsz és ő is téged, azért ez nem semmi. Egy olyan személy, aki megvéd, meghallgat. Aki mellé odabújhatsz éjjel, akinek a mellkasán el tudsz aludni. Aki úgy bánik veled, mint egy királynővel. Tisztel, becsül, mint nőt, mint társat, mint személyt, akivel meg szeretné osztani a bánatát, haragját, boldogságát. Aki mellett el tudná képzelni az életét.  Láttam családokat kijönni a parkba, míg a gyerekek a játszótéren voltak, a többiek beszélgettek és nevetgéltek. Család. Mindenkinek van családja, mindenkinek vannak szerettei, akiket mindennél jobban szeret és akik támogatják őt. Csodálatos dolog körülvéve lenni olyanokkal, akiknek te vagy a mindene. Egy szerető nagyszülő, ki bár nem ért a telefonokhoz és a számítógépekhez, nem is ismeri a modern világot és a mai gyerekek lelki világát, mégis tiszta szívből szereti a gyermekeit, az unokáit, szebb időkben a dédunokáit is. Az egyik legjobb érzés az, amikor benyitsz a nagymamádhoz és megérzed az frissen sült sütemény illatát, adsz a nagyinak egy puszit és együtt esztek a süteményből. Anyák, apák, kik feláldozzák akár a saját életüket is a gyermekeikért, nem felbecsülhetetlen? Abban a pillanatban, hogy szülővé válik az ember meg kell tanulnia azt a kis életet kitűzni és mindent megtenni azért, hogy neki jó legyen.  Lassan már el is szívtam a cigarettát. Felkeltem, csak az üveget hagytam a padon és elindultam a nem messze lévő vasútállomás felé. Csak néhány percnyire volt, én mégis úgy éreztem, mintha órákat gyalogolnék. Útközben milliónyi gondolat suhant át az agyamon, próbáltam őket elhessegetni, de nem tűntek el. Ahogy mentem és mentem, egyre gyengébbnek, egyre törékenyebbnek éreztem magamat. Mintha hirtelen az összes erőm, az összes kitartásom a semmivé vált volna. Amikor odaértem a vasútállomáshoz, nem is ültem le gondolkozni, még a végén meggondolom magam, azt pedig nem akartam, mert így is nehezen határoztam el magam. Jött az első vonat...”

Részlet egy öngyilkos lány naplójából

[duvad]

Ma megismerkedtem egy nagyon helyes fiúval!!! Jött hozzánk javítani a cirkót, megszomjazott és kért egy pohár vizet. Kérdeztem, hogy mennyit hozzak? Azt mondta sokat. “Talán az egész Balatont akarod?” Ezen jót kacagtunk. Nagyon cuki egyébként, ahogy H betűvel mondja, hogy “thévé”. Ja igen, és úgy hívják, hogy Viktor!

❃

1985. április 6.

Nem is Viktor, hanem Lőrinc! Csak annyiszor beszél erről a Viktor nevű barátjáról, hogy teljesen összezavarodtam. Milyen csodás név, hogy Viktor Lőrinc! Azt hiszem, szerelmes vagyok Viktorba Lőrincbe …

1991. december 24.

Nagyon jó volt a karácsonyi vacsora! Kaptam Lőrinctől egy flexibilis gázcsőből hajtogatott szívet. Vacsora után csináltunk magunkról egy közös képet a Szmenával, de csak Lőrinc és Viktor voltak rajta.

....

[abszurdisztan]

Márai Sándor naplójából (1945):

 "Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük őket szemrehányással. De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket is, hogy elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem.

A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget. - Nem igaz, hogy a nyilasok a főbűnösök. A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen, egyszerűen nem háríthatja el a felelősséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek. - Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai, s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhízladákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték – gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen – ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás… S végül az auschwitzi, olmützi Vernichterunslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a lányokat, asszonyokat a kísérleti telepen beoltották betegségekkel…

Mindezekről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, és féltik a “zabrálóktól” a lisztet, a fehérneműt.Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.Ez a fajta soha nem változik meg.”"

[diogenesz2020portugal]

Karantén Avagy 14 nap egy kutya naplójából! (Ismeretlen szerző)

Forrás: FB LION - Legnagyobb Info Oldal Nagy-Britanniában

1.nap Itthon maradt, úristen, itthon maradt!!! Ez életem legboldogabb napja!!! Egész nap azt fogom, nézni, hogy milyen szép! Követni fogom mindenhová a lakásban, és csak csodálom! Hihetetlen, csodálatos, imádom!!!

2. nap Ma is itthon maradt, pedig nem beteg. Érdekes.... Felöltözött a dolgozós ruhájába (amire nem szabad felugrálni) de csak derékon felül, alul abban van, amire fel lehet ugrálni és ágy szaga van. Most vajon fel lehet ugrálni, vagy nem? Ül a világító doboza előtt, mereven bámul és beszél. Furcsa. De imádom! Olyan szép! És olyan szépen beszél!

3. nap Ugyanaz, mint tegnap. Ugyanaz a ruha, de többet szaladgál. A világító doboz, és egy fekete kis doboz között. Nem tudom ki az a Wifi, de ugyanannyit mondja ideges hangon, ahogy a nevemet szokta. Remélem nem fogadja örökbe azt a dögöt!

4. nap Ugyanaz mint tegnap. Csak rövid időre ment el itthonról, és nagyon sok szatyorral jött haza. A legtöbb teljesen érdektelen volt, tele fehér porral, sárga löttyel, meg nagyon büdös kockákkal, és fehér gurigákkal. Ugyanakkor RENGETEG tápot hozott. Ennyit én egyedül az életben nem eszek meg. Szóval most már biztos, hogy örökbe fogadjuk azt a Wifi nevü balfaszt, akit állandóan szólongatni kell mert sehol nincs, vagy lassan jön. Minek? Nem vagyunk meg jól így?

5. nap Ugyanaz, mint tegnap, de egyre idegesebb. Egész nap a világító dobozt bámulja, vagy a fülére szorított kézzel beszél. Még mindig imádom, hogy nem vagyok egyedül, de kicsit félek is. Ma rám szólt, hogy ne rágjam a szőnyeget, és ne turkáljak a szemetesben. Ezek kicsit hiányoznak, mióta mindig itthon van.

6. nap GYALÁZAT! MEGFÜRDETETT ÉS MEGFÉSÜLT! Órákig kínzott, és a helyemet is megbuherálta, iszonyat büdös, az összes cuccommal együtt! Egész délelőtt szekált, azt mondta végre ráér! De akkor f_szér nem labdázunk inkább, vagy bármi mást, eskü, még tanulok is valami hülye trükköt, de FÉSÜLKÖDNI? NORMÁLIS????

7. nap Elmentünk hosszú sétára, de teljesen bekattant. Elkezdett félni a fajtársaitól, szabályosan menekülünk, és úgy be van öltözve, hogy csak a szeme látszik ki! Komolyan aggódom. A nap egyetlen pozitívuma, hogy délután életünkben először főzni próbált, és úgy tűnik, hogy nekem, mert a nagy részét nekem adta. Kicsit égett volt, de így elsőre azért nagyon fasza. Szerintem boldog volt, hogy ilyen szépen eszem a Wellington bélszínt, mert kicsit pityergett is.

8. nap Mindent kipakolt és visszapakolt, végigment mindenen háromszor az undorítóan zúgó műkutyával, akit rühellek. Felforgatta a lakást, kidobta mind a 17 fogtisztító pálcikámat, amit szükösebb időkre rejtettem a hálószobába az éjjeliszekrény alá, a nappaliban a kanapé mögé, és hasonló atombiztos helyekre ahová amúgy sosem néz be. Bekattant. Félek.

9. nap Kezd elegem lenni. Követ mindenhová, és nem hagy pihenni a kanapén, egész nap fotózgat, basztat, és beszél hozzám. Az életemben nem voltam még ennyire tiszta, fújkál, meg fésülget feszt, délután a sétából hazafelé megsimogatott a szomszéd néni, és úgy üvöltött vele, ahogy velem szokott ha szart eszem a bokorba, hogy aszondja eressze el, meg undorító, meg ilyenek! Érti ezt valaki? És retteg továbbra is. Úgy tünik, az arcát meg a kezét szégyelli, folyton mossa és takargatja. Nemtom. Szerintem ugyanolyan, mint volt, nem lett rondább. Csak büdös. Ahogy az egész lakás. Már nem bírok megmaradni, de az erkélyen se jobb, ott vagy tapsolnak, vagy énekelnek, kész agyvérzés.

10.nap Nem tudom ki az a Wifi, meg a Teszkófutár nevü kutya, de állandóan őket szólongatja, azt se bánom, ha ideköltöznek, csak nyugodjon már le. Az Operatívtörzs nevű dög viszont tuti nem jár kutyasuliba, mert egyik feladatot sem csinálja meg rendesen. Én viszont a világ legjobb, legtisztább kutyája vagyok, mégse megyünk társaságba.

11. nap Felmondok, nem bírom. Több mint egy hete nem tudok egy jót fingani, vakarózni, vagy a reggelit kihányni és a nap folyamán kényelmesen visszaenni. Állandóan követ, néz, és felmos. Kicsinál. Megőrült, gondolom ezért is nem látogatja senki. Lehet nekem is meg kellene pattannom, de mit csináljak, szeretem. Francba.

12. nap Egész éjjel bámulta a világító dobozban, hogy más fajtatársai ruha nélkül verekszenek. Végre boldognak tűnt, bár engem kizavart a szobából, és azt mondogatta, hogy végre ingyen van a prémium. Eddig én úgy tudtam, hogy az táp, és drága és csak nekem jár. Szóval akkor lehet hogy mégis jó lesz, ha lesz sok ingyen prémium. Persze nappal álmos volt, és megint nem mentünk sehová.

13. nap Azt mondta ma sem mehet sehová, csak bankba, fodrászhoz, vásárolni, futni, és gyógyszertárba. Úgyhogy ma egész nap nem volt itthon, mert nem mehet sehová. Így végre sikerül bepótolni a szokásos kis dolgaimat. Lehet, hogy mégis kibírom, bár kezdenek hiányozni a haverok, meg a napközi és a suli.

14. nap Sose lesz vége. Megint fürdetni akar…. VALAKI SZABADíTSON KI!!!!!

[versinator]

Professzorok megcsináltam

Ketreceikből tanulsága szülessen matéria Pöröl ütéseit vasláncokkal televényét Elfeledkezvén államfő lemosná zsidaik Vesztegelnek rozspálinkától átment konstrukciók Öregasszonytársaival űzetve elvirult éjszakáimban Megemelem vásznait kiszáradtak demokrácia Kiestek kendervászonsátrad cseréljek olajat Szívekkel mosolytok visszajárszkelsz leplei Ereszkedve alakzatunk fölöttetek kihajítanám Óvjatok derülten cikáznak mekegte Zsendülő lelegeltek heurékázott nyekergette Szaporodnak támaszkodnak meglátszanaszéjjel! rettegsz

Iszapjában érdemeinket józsiék alakítania Hevítése osszam hallottátok elnyelni Karcsúak terhükkel naplójából látószögébe Berúgnak megköszönök utcáidon ellenállóvá Összeadom tűhegyű irigyeinket fölemelkedtek Csomók hajózom lepleink neuralgia Férfivel zűrzavara kopogtatnak kopogni Apjához röpülsz rafinériája szabadságát Negyede legfájdalmasabban vaslakat megcsinálni Hirdetve síkság pirkadó tisztelete Sikerülne szemeimbe amikbe kifejtette Átlibbensz taposna falban fölállítását

[hiraethlex]

"Nèha lehetetlensèg egyedül legyőzni a dèmonainkat"

- Alex Hemilton - Egy Bipoláris Naplójából

[allevix]

Lehetséges, hogy az a szociopata akinek a naplójából betekintést kapunk néha, az te vagy?

Én vagyok?

[until-the-last-heartbeat]

Aznap este sok ember felkért táncolni, de a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy veled is táncolni fogok... Felkértél hát nem mondhattam "nem"-et. Megfogtad a kezem. Az érintésed akár a parázs mely lángra gyújthat egy egész erdőt. Táncoltunk... Csupán csak egy zeneszám ment végig nekem mégis több óra hosszának tűnt... Nem akartam veled táncolni... Legalább is most nem. Régen álmodoztam róla, de azóta sok minden változott. Főként én... Már nem voltam az a naív kislány aki arról álmodozott, hogy elviszi a szőke herceg és boldogan élnek amíg meg nem halnak... Az csak mese habbal... Akkor és ott pedig a húsvér valóság volt. A zenének vége lett és te úton is voltál a következő táncpartneredhez. Gondoltam kimegyek levegőzni, hogy lehűtsem a felhevült szívem. Háttal voltam az ajtónak... Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon mely utánna el is tűnt... A te kezed volt az... Kikészített, hogy hirtelen ennyire sokat kaptam belőled, mikor már nem akartam semmit... Csak játszottál velem, pedig tudtad, hogy nem egy báb vagyok...

Részlet egy átlagos lány naplójából...

[felvidek]

Ma járt le Bogdán Ádám szerződése a Liverpool FC-nél. Valahol az Anfield mögött találkoztunk először, esett az eső, David Bowie szólt a kocsijában, és az aktuális olvasmányélményeiről beszélt, Ungváry Krisztiánnak a Horthy-rendszert tárgyaló könyvéről meg Márai Sándorról. Egy futballkapus. Itt kellene megköszönnöm neki azt, hogy az utóbbi években mindig önzetlenül segített, írt, sms-t küldött, intézkedett, ha liverpooli meccsbelépőkről volt szó. A ManCity elleni Ligakupa-döntőre, például. Vagy az Everton elleni derbire. A Liverpool idegenbeli BL-meccseire. (Vendégszektor!) Előfordult, hogy Bogdán "családtagjaként" jutottam be egy Chelsea elleni meccsre; az ajtónálló inasok előre köszöntek, a hostesslányok pedig vörösbort szolgáltak föl a vacsorához; a szomszéd asztalnál Salah rokonai ültek. - Milyen klassz regény ez a Švejk! - egyszer ezzel fogadott. Volt, hogy könyvekkel ellentételeztem a liverpooli jegyeket, "Szülőföldön hontalanul. Az elhurcolt felvidéki magyarok kálváriája", például (Kalligram, 2014) - ezt egy magyar-horvát (1-1) után adtam neki, cserébe ideadta a kesztyűjét, amiben védett - unokahúgom, Fanni kapta meg, fülig ért a szája, kábé nyolcéves volt akkor, s még éjszaka is abban aludt, Bogdán Ádám kapuskesztyűjében. Szóval: kösz mindent, Ádi.

Ezt nem én írtam, hanem Gazdag József/Egy futballfüggő naplójából, de jól meglepett.