#mi lett volna ha?

[idonttalkwithpplhere]

,,Semmit nem bánok, amit az életem során tettem, vagy amik mellett döntöttem. Csak azokon rágódom naphosszat, amiket nem tettem meg, amik mellett nem döntöttem, amiket nem mondtam ki. Rengeteg időt pocsékolunk a kudarctól és a visszautasítástól való félelemre. Pedig a rágódástól kellene rettegnünk. A kudarc, a visszautasítás egyértelmű válaszok. Ha valamit utólag megbánunk, az kérdőjeles, és sosem kapunk választ. "Mi lett volna, ha...", "Bárcsak...", "Vajon máshogy alakult volna-e...". Soha, soha nem fog kiderülni, és életed hátralévő részében kísérteni fog.”

[ejfelikivansag]

Hiába

hangosítom fel a zenét,

a gondolataim

körülötted forognak.

Nem tudok másra figyelni,

csak azon agyalni, hogy

mi lett volna, ha...

(másképp történnek a dolgok).

Talán most boldogabb lennék.

[csak-picit-zavar]

Friday13

[willcodehtmlforfood]

Tegnap válaszoltam egynek, mondom 2kor holnap (ma ugye) ráérek (úgy kezdte a 4pm -kor írt üzenetben h "ma v holnap tudunk e beszélni" szóval), semmi válasz, már épp írni akartam h "úgy értettem hogy .." de aztán 2 után 10 perccel csörgött a teló (nyilván nem az az ember hívott hanem ugyanattól a recruiter cégtől valaki...)

Dear Hiring Manager, PLEASE PLEASENPLEASE PLEASE PLEASE PLEASE PLEASE PLEASE PLEAE PLEASE PLEASE PLEASE PLEADE PMWADE PLEASE PLEASENPLEASE PLWASE PLWASE PLEASE PLEASE PLEASENPLEAASE. I look forward to hearing from you!

[borharisnya]

El akartam mesélni, hogy meghalt a szomszédasszonyom, az, akivel a kerítés fölött olyan komoly dolgokról beszélgettünk mindig, hosszan, mélyről, a magány barlangjából ki-kibeszélve, mikor épp csak kidugod a fejed, és tudod,  hogy a varázs csak addig tart, míg ez a beszélgetés, és utána sötét és síkos lesz minden újra, és volt, hogy csak egy-egy szempillantás volt, de szó szerint.

El akarom azt is, hogy a pap sírt a temetésén, szeretők voltak. Szerelmesek. Nem tudta senki, csak az asszony fia és a lánya, a másik szonszédasszony, meg én.

A papnak gyönyörű baritonja van, konzit végzett, zenész volt, operaénekes lett volna, ha nem pap, és ahogy ott énekelt, abban a szélfútta, virág és télikabát illatú kápolnában, megállt az idő. Olyan fájdalom volt a hangjában és olyan üresség, átlászó, elbújhatatlan üvegvilág, hogy az embernek kicsi lett a bőre, szűk, elmosódtak körben az emberek, és csak az a forró, sárga fájdalom a szíve helyén.

És ott volt az a kicsi, márványfehér urna a kápolna aranymetszésében, egészen kicsi, ennyi csak, ennyi az ember, ez az asszony, akinek a pajzán viccein, a ferde pillantásán annyit nevettem. Mindig kócos volt és ha tehette, mezítláb járt.

Láttam elfogyni. Keményen ittak, a pap meg ő.

Szex nem volt köztük,  csak zene. Orgona, vagy pianino, mikor mi. A szomszédasszonyom játszott, a pap énekelt. És volt, hogy fordítva. Volt, hogy a pap sarkig tárta a kis templom ajtaját és játszott,  játszott, mert tudta, hogy a szomszédasszonyom most fordul be épp a sarkon és jön végig az utcán.

- Nekem zenélt! - mondta nekem ilyenkor utána.

Hallottam őket sokszor közelről,  a szomszédból is. Az első melegebb estéktől, mikor már odaát minden tárva-nyitva volt.

És tudtam, beszélgetnek,  telefonálnak éjszakákon át, egy-két üveg pálinkával tartva magukban az erőt. Egy ilyen alkalom után a szomszédasszonyom elesett a nappali kövén és összetörte magát. Összepisilve, kihűlve találták meg reggel.

Sose lett már egészséges ezután.

Láttam elszürkülni az évek alatt, láttam eltörni, gyérülni a haját, láttam a foltokat és a vakarás nyomokat az arcán, a nyakán, mindig viszketett, és láttam a kezeit, lábait elsorvadni. Láttam, ahogy tűnik belőle a huncutság, a humor, az erő.

Aztán meghalt kiszolgáltatva és méltatlanul.

És nem értettem, miért. Nem értettem,  hogy egy szerelem, amit annyira irigyeltem egészen sokáig!, hogyan tör az ember életére, hogy szívja azt lassan és módszeresen el, amikor mindig, mindig azt hisszük, hogy éltet.

És aztán arra gondoltam, csak hogy megmagyarázzam magamnak valahogy, hogy nem lehetett élni így. Nem lehet élni egy soha egészen be nem teljesülhető szerelemben. Nem lehet élni egy szerelemben, ami nem csupán ábrándozás, hanem vágy, mindig csak vágy, ami nem csitul, mert nem váltható életté.

Azon gondolkodtam még, hogy vállalta volna-e, ha előre tudja, hogy ez a vége.

Hogy megérte-e.

Érték-e az élet , csak azért, mert van, érték-e az élet abban az értelemben, hogy telik, hogy évekké, évtizedek láncává nyúlik el, vagy csak az érték, amit szenvedéllyel, vagy legalábbis odaadással, odafordulással töltünk el belőle.

Nem tudom.

De nagyon hiányzik, és hogy más kapcsolja fel a villanyt benn az ő a házában, az hihetetlen, az elfogadhatatlan, nagyon hiányzol, mintha egy ízzel kevesebb lenne a számban, nem tudom, aki meghal hová lesz, hol van, de olyan jó lenne, ha tudnád, hogy még emlékszem az ízre,  emlékszem a kerítésen átkönyöklő beszélgetésekre, a reményre és a megindultságra, amit adott, okozott, emlékszem, ahogy a lépcsőmön ülve egyre halkultál, emlékszem, hogy ítélkeztem feletted, hogy messzebb légy, hogy nekem könnyebb legyen, és jó lenne, ha, nem tudom, mi lenne jó, mit szeretnél, mit szerettél volna, de jó lenne, ha tudnád, hogy geci szar ez így, nekem, és tudd, ez a te házad lesz, a te fenyőd, a te diófád és a te kerítésed, amíg én még így emlékszem, és tudd, hogy még szeretlek.

[diogenesz2020portugal]

"Hívtak már csalók a "banktól"? Engem az imént. Még megvan a magyar számom. (Alig vártam már, hogy kipróbáljam élesben, amit kitaláltam erre az esetre.)

Mikor belekezdett a mondókájába, megállítottam:

- Mit is mondott mi a neve?

- Éva.

- Éva, én halottlátó vagyok, és szerintem a nagymamája van itt velem. Hordott-e életében szemüveget a nagymamája? - mondta, hogy igen. Én megkérdeztem, akarja-e hallani, mit mond neki a nagymama, mert akar valamit mondani. Majdnem sírt, mondta igen, nemrég halt meg. Mondtam neki:

- Azt mondja a nagymama, hogy kisunokám bocsáss meg nekem, - itt elkezdett bőgni - nem úgy szerettelek ahogy kellett volna, (itt már kész volt, bőgött mint a zápor) és miattam lettél egy mocskos csaló gazember, de ha ide jössz a pokolba, ahol lakom, téged is naponta a farkára tűz a vörös ördög, szóval térj jó útra, kislányom, míg nem késő.

Ezen a ponton lett anyukám foglalkozása igen népszerű k-betűs, majd baszta rám bőgve a telefont."

[newlifeprojects]

ma szerintem egy hónapra elegendő karmapontot gyűjtöttem be, ugyanis a 84-esen duka és kissomlyó között összeszedtem ezt:

sümeg felé mentem, szerencsétlen fel-alá krosszozott a százzal zúgó kamionok között jobbról-balra, előttem is, akkor egy ideig lépésben mentem mögötte, majd félreálltam, mögém került és én továbbjöttem. de nem hagyott nyugodni, hogy így nem lesz tíz perce sem hátra az életből, úgyhogy a körforgalomnál visszafordultam, hogy ha itt lesz még, akkor összeszedem. ott volt, ugyanúgy sasszézott az autók előtt, úgyhogy vészvillogóval félreálltam, ő pedig odajött, és lerogyott az árokparton a kocsi mellett. nyakörv nem volt rajta, és totál kész volt, adtam neki tíz percet, közben Senki Sem Állt Meg, pedig látták messziről a vészvillogót meg engem is, ahogy guggolok a kocsi mellett, és így aztán nehezen ugyan, de bepakoltam a haaaatalmas kocsimba, ahol hátul utazott a box fülöppel, a biciklim a lehajtott hátsó ülésen, meg egyheti mindenféle cuccom a plafonig. hasa aljáig iszapos-sáros volt természetesen, szerencse, hogy a héten terveztem a kocsitakarítást... első utam dukába volt, hátha valaki felismeri, de se a bolt, de a tabak, se a kocsma, se a bogármasteri hivatal nem volt nyitva. oké, van a közelben egy terményszárító üzem, hátha onnan jött, de ott is zárva volt a kapu és sehol senki. az üzem mellett kerekezett egy fickó, megkérdeztem, hogy nem ismerős-e neki az állat, duka és ksomlyó között kapartam le az útról, de mondta, hogy arrafele ő nem jár (ez még érdekes lesz). na itt vettem egy nagy levegőt és elkezdtem gondolkodni, mert a gugli nem adott ki a környéken állatorvost, hogy kit lehetne megkérdezni, és eszembe jutott a sanyi, aki cellben vitte a menhelyet, de pár éve devecserbe költöztek, mert a celli pm nem kötött velük szerződést. fel is hívtam, de mondta, hogy ő veszprém megyében van, ez meg vas megye (határon...), de aztán elindult benne valami és mondta, hogy várjak, szól a somlyói polgármesternek, azoknak van egy kennelkük a pmhivatal udvarán az ilyen esetekre, oda akkor berakhatom. vissza is hívott, hogy menjek, jönni fog egy fickó is, de ha nem érne oda, tegyem csak le a kutyát nyugodtan. megtaláltam a hivatalt, pont akkor ért oda a fickó is, elmeséltem neki a sztorit és mondra, hogy szerinte tudja kié a kutya, dukaiak, szokott nekik tejet vinni, nagy gazdaságuk van, és nem először jöttek ki a kutyák... van mégegy kuvasz, meg egy németjuhász is :( fel is hívta őket, de egyik se vette fel a telefont természetesen, felhívta az anyjukat, de az a falu másik végèn lakik, nem tudta megnézni, hogy hiányzik-e a kutya, de mondta, hogy a kölykök gércén vannak és nem otthon, azért is szökhetett ki az állat. kisbarátom nem akart kiszállni a kocsiból, de nem is ellenkezett, és szépen bekísértem a kennelbe. a fickó azt mondta, hogy nem barátságos, vigyázzak vele, de bazmeg ez a kutya konkrétan a vállamon pihentette a fejét, és azt is hagyta, hogy a füle tövénél begubancolódott bogáncsot tépkedjem ki a szőréből, meg hogy megnézzem a fogait (hogy lássam mennyire kopott és fogköves)

egyből barátok lettünk <3

remélem jobban vigyáznak majd rá, mert egy csodaértelmes szemű jámbor jószág, mind a negyven kilójával legszívesebben hazahoztam volna... a másfél órás keringőzés alatt végig simiztem, cserébe végig nyálazott és egy rossz szava sem volt 😍

kissomlyóról kifele szembejött a bicajos fazon, aki azt mondta, hogy nem jár errefele :D, megkerdezte, hogy mi lett a kutyaval, mondtam neki, hogy valószínű meglesz, hogy honnan szökött, és egyelőre biztonságban lepakoltam a hivatalnál. örült, mondta hogy milyen rendes vagyok =)

így sikerült kettő helyett négy óra alatt leérnem balatonra. még jó, hogy nem indultam el tegnap este, pedig az volt az eredeti terv...

[zeroz2ro]

„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.” Akurvaéletbe, a haza védeleme minden előtt, ugye?!

[stickalittle]

Szóval kész lettem a programmal, ma adtam át.

Az egész azzal kezdődött, hogy amikor még fejlesztő voltam egy cégnél, eladtunk egy "készlet" programot. Még DOS alatt futott, Clipperben íródott. És a mai napig használták egy építőipari cégnél DOS emulátorban. Ezer éve kiléptem a cégtől, de évről évre maszekban engem hívtak, hogy csináljak nekik évzárást a programból, és nyissam meg nekik a következő évet. Ilyenkor kicsit kellett toszogatni dBase-ben az adatbázisokat, tisztítani belőlük, ilyesmi. Aztán szólt a főkönyvelő, hogy ő most őszintén megmondja, kellene nekik ez a program Windows alá is, és bevallja, hogy pont ilyet hiába keresett a neten, nem talált. Ugyanis ez nem egy egyszerű raktárnyilvántartás, hanem főkönyvi szemléletű készletnyilvántartás, amiben anyagokat, egyéb anyagokat (munkaruhákat, szerszámokat, stb.) lehet nyilvántartani, és a raktári mozgást könyveli főkönyvi tartozik-követel számlapárokra, meg a dolgozón, munkahelyen, munkaszámon nyilvántartja, hogy egy-egy munkahelyen mennyi homokot, téglát, faszom tudja mit építettek be, meg a melóson mennyi harapófogó van, stb. Na, elég az hozzá, hogy ilyet nem talált a főkönyvelő, és megbízott, hogy ugyan már, írjam már meg nekik Windows alá ezt a programot. Mondtam neki egy félszemmel látható összeget, és azt mondta rá, hogy oké. (Ha tudtam volna, hogy mennyit fogok vele szopni, két szemmel látható összeget mondtam volna, na, de már mindegy.) Kész lett.

Mivel az eredeti program Clipperben íródott, ami DBF állományokat kezelt, gondoltam, hogy nem teszem én ezt át adatbáziskezelőbe, használjuk tovább az állományokat, leprogramozom én ezt így, hát mi a szar ez nekem? Na, fogtam a C++-t, és komplettem leprogramoztam a dBase adatbáziskezelő minden funkcióját egy osztályba. Rekord felvétele, módosítása, törlése, Pack, Zap, lock, unlock, indexállomány kezelés, szóval programoztam egy komplett adatbáziskezelőt.

Szoptam vele rendesen, de gyors lett, az biztos, mint a picsa. Egy alsókategóriás gépen ötezer rekordból álló index újraépítésnél rányomok a gombra, hogy kezdje, és abban a pillanatban pittyen, hogy kész. Gyakorlatilag egy másodperc alatt, amire a Clipperben vártam fél percet. Aztán programoztam hozzá saját EDIT-ablakkezelő osztályt, ami paramétertől függően kezeli, hogy milyen adat adható meg benne, dátum, idő, betű, szám (x tizedessel) és milyen hosszban fogadjon el karaktereket.

Aztán programoztam hozzá egy állománykezelő osztályt, így nem kell minden törzsállománynak megírni a saját ablakkezelőjét, hanem ez a felparaméterezés után mindent megcsinál az állománnyal kapcsolatban, bekéri az adatokat, módosítja, törli, bármelyik mező szerint rendezi, keres az állományban, nyomtat belőle, és az állományok együttműködve más állományokkal (ha nyitva van az ablakuk), adatokat adhatnak át egymásnak.

Aztán programoztam egy saját nyomtatás osztályt, ami mindent elvégez, ami nyomtatás, nyomtatandó kezdő-végző lap megadása, intervallumok közötti nyomtatás, kiválaszthatod, hogy nyomtatóra, képernyőre, fájlba nyomtasson, az állomány melyik mezői kerüljenek nyomtatásra, legyen-e összegsor, stb, szóval tud mindent, ami állománynyomtatás.

De baszki, ezt így megírni munka mellett, hogy csak néha hétvégén meg meló után tudtam csinálni egy évembe telt. Sok volt. Szopás volt. Kész lett. És mivel C-C++ az egész, a komplett adatbáziskezelővel együtt egy EXE-be fordítva 296 KB. Na, egy kibaszott évem ráment. És gyakorlatilag ez most azt jelenti, hogy az osztályok megvannak, és minden paraméterezhető, most már bármilyen nyilvántartó programot meg tudnék írni kb. egy hét alatt, ha kell. Most pukkantok egy pezsgőt. Nem nyomaszt ez többé, tudok mást csinálni helyette. Baszki, hát ez kibaszott jó!

[szirike]

A következő bejegyzés mélységesen személyes, kérlek ha gyulolkodni, vagy itelkezni akarsz, ne olvasd. Ha építő kritikát es/vagy velemenyt nyilvanitasz/adsz, megkoszonom. Igazán ez egy patthelyzet, es szeretnem, ha kapnek valamifele objektív visszajelzést valakitol, aki nem ebben él, esetleg élt hasonló élethelyzetben es tudja mi a megoldas, kiút. Kerlek segits a velemyeddel, tapasztalatoddal, ha van turelmed elolvasni.

Ez egy nagyon regre visszanyulo tortenet, sok traumaval fuszerezve. Fiatalon koltoztem el otthonról, szerelmes voltam a kesobbi ferjembe. Vett egy lakast, 12 evvel idosebb volt nalam, osszekoltoztunk. Ez volt a legelso halalos bunom a csaladommal szemben. Pontosabban a masodik, hisz elsokent beleszerettem a volt ferjembe. Anyukam kontrolmanias, velemennyilvanitasi kenyszerben szenved es nagyon jo emberismero. Melegszivu, kegyetlen, onfelaldozo, martir, kemenyen dolgozo, becsuletes. Nagyon nehéz vele kijonni. Miután en elkoltoztem, rettenetesen nehez volt egyensulyt tartani a ket elet kozott, tekintve, hogy nem akartak a volt ferjemet latni sem, konkretan ki volt tiltva a hazbol. Balansziroztam borotvaelen nap, mint nap, orokos gyomorgorcsben. Egyszer kulonvaltunk, (anyosom is rendesen tette a dolgat, hogy szetmenjunk), aztán végül ujrakezdtuk, hamar teherbe estem es beke lett. Anyosom meghalt, anya viszonylag elfogadta a helyzetet. Apa (az en varam es sziklam) nem sokat tudott beleszolni, neki is nehez volt, nyilvan. Kikoltoztunk Angliaba es mas lett minden. Sokszor jottek, de mindig helyzet volt. Állandó pocskondiazas es veszekedes. Batyam a martir, aki otthonmaradt Anyaval es Apaval, mert én eldöntöttem, hogy "kilepek" ebbol a családból. Batyam azota is Anyukammal el, nincs csaladja. Apa azota meghalt es azota nincs aki megalljt mondjon, elszabadult a pokol.

Kozel husz ev hazassag utan vegul kulonvaltunk a volt ferjemmel, es a kezdeti nehezsegek után végül mostanra nagyon jol megoldunk mindent a gyerekekkel kapcsolatban. O azota bevallotta a gyerekeknek, hogy meleg. A gyerekek elfogadtak minden különösebb trauma nélkül, elfogadonak es empatikusnak neveltem oket. Anyukamtol folyamatosan kapom az en megmondtam jo hulye voltal, mert miert nem hittel nekem iget, hiaba, hogy elismertem, igen, szinte mindenben igaza volt. Het eve elunk kulon a volt ferjemmel (tullephetnenk mar az enmegmondtamon) lassan husz eve kulfoldon. A ket fiam 16 es 17 evesek, szinte felnottek. Jo tanulok, jo szivuek, kedvesek, udvariasak, figyelmesek, okosak, tehetsegesek a maguk valasztotta teren. Soha problemat nekem nem okoztak. Anya, batyam, Apa mind imadtak oket mindig is. Elkenyeztettek oket, amikor csak lehetett, naluk voltak a gyerekek,.pl nyari szunetben, hisz maskepp nem tudtam volna dolgozni.

Aztán jott Apa betegsege es halala, ott minden megváltozott, vagyis inkabb elhatalmasodott rajtuk a depresszió és/vagy franctudjami. Batyam vitte Apat mindenhova, Anya gondoskodott rola, de rettenetes, hogy min mehetett keresztül, hisz Anya folyamatosan vadolta, hogy ezt erted el, te csináltad magadnak, en meg szivok, stbstbstb. Apa utolso nyaron megvart bennunket, elkoszont tolem es csendben elaludt, mosolyogva. Draga Apukam elvitte magaval az egyetlen kontrollt Anyukam es batyam felett. Az o hangja ha megalljt parancsolt, azert megalltak. Azota batyam atesett a kapuzarasi panikon, elköltözött kulfoldre Anyaval, majd par ev mulva visszaköltözött, mert Covid is betett meghat ott sem kolbaszbol van, na. Amikor felenken azt mertem mondani, hogy szerintem baromsag allas nélkül, nyelvtudás nélkül, szakma, diploma nélkül kulfodre koltozni, voltam en minden, csak finom urino nem. Mert en negatív vagyok, es nem akarom, hogy a batyam ervenyesuljon, es kulonben is, irigy vagyok. Es en valóban nagyon szégyelltem magam, hogy miért is vagyok örökké ilyen pesszimista, hat miért ne sikerulne neki.

Akkor kezdtek a kisebbik fiamat basztatni, korpaja volt a fejen, nem talaltunk megfelelő sampont, akkor meg kiserleteztunk. Gusztustalan vagy, koszos vagy, igy velem te nem mesz ki az utcara. Igénytelen vagy, fuj. 12 eves volt ekkor. Itt mar az en turelmem is kezdett veges lenni, es az en hulye gyenge modjan próbáltam kiallni a gyerekem mellett es megmagyaraztam a gyereknek hogy Mama es Nagybacsi betegek, nem igazan tudjak mit beszélnek. Aztán megismertem @flegmapocok ot. Egymasba szerettunk, boldogok lettunk. Anya eleinte orult neki. Batyam annyira megharagudott ram, hogy torolte a repulojegyet, es kozolte, hogy soha többé nem akar engem latni. Anya egy fél evig kiallt mellettem, majd jott a hazaut. A gyerekek mind elfogadtak bennünket, a fiaim szeretik ot, es annyit mondtak, olyan jo boldognak látni teged Anya. Hazamentunk, kaptam az iget. Asszem akkor volt a negyedik, vagy otodik koltozesuk. @flegmapocok valt a gyulolet kozpontjava, en kikialtodtam ingyenkurvanak es hulyenek, meg felelotlennek, meg mindenféle szornyetegnek, aki elhanyagolja a gyerekeit es megint ugyanaz van, mint faszkalappal (volt ferjem beveneve a csaladban) annak idejen, dehat hiaba pofaztam akkor is. Nem tetszik, ahogy eled az eleted, stbstbstb. Anyat minden nap hivom. Ha nem idoben, marhogy amikor o gondolja, hogy kene, nem veszi fel, vagy megkerdi, na, elsz meg??!! Teljes munkaidős munkam van, a gyerekekért általában menni kell az iskolahoz, 12-14 km tolunk. Gitarora is van, ketszer is, meg haverok is, vásárolni is kell neha, na, meghat főzök is, takaritas, vasalás, mosas, esatobbi. Szóval raeros vagyok. Itthon is kell sokszor dolgozni. A hazat szetbombaztak egy eve, a biztositoval azota harcolok, mostanra kezd normalizálódni a haz. Anyagilag is megviselt, hisz a biztosito majd fizet, ha... Közben a gyerekek voltak otthon. En nem mert a Batyam kitiltott. Vagyis bocsi, nem tiltott ki, csak aszonta, nem akar latni es nem kivancsi ram. A kisebbik fiam elvitte a baratnojet, akivel lassan ket eve egyutt vannak. Aranyos, kedves, csendes kislany, konzervatív szulok egyke kislanya, igazi angol rozsa. Anyaeknal aludtak, kulon szobaban, ez volt a feltetel. Anyaek elszamitottak magukat, es utalkozni kezdtek a kislanyra a fiamnal. Alig tudtam meggyozni, hogy ne jojjon haza azonnal. A fiam kijelentette, hogy o szegyelli, hogy ezek a rokonai es o soha tobbe nem megy. A nagyobbik fiammal mindig normalisabbak voltak, o valahogy erettebb, megbocsatobb es simulekonyabb. Mostanra annyira elmergesedett a helyzet, hogy ugyan en nap mint nap bejelentkezem Anyanal, o nem mondta el nekem, hogy ujra elkoltoztek. Egy honapja. A sajat anyam nem tudom hogy hol lakik, mondvan azert, mert meg akart kimelni, hisz van eleg a nyakamban. (Meghalt a kutyájuk, akit mindegyikonk imadott, tul fiatal volt. A kutya volt a batyam gyereke, aki korul forgott a világ. A halala utan keptelenek voltak abban a hazban maradni.) Igen, mentem volna segíteni. De hogy nem mondta el, betette a kaput. Majd vegul tegnap megkaptam az iget, hogy nem birja elviselni, ahogy elek, elhanyagolom a gyerekeket, @flegmapocok ot elejuk helyezem es ugyanaz van, mint 25 eve, es majd meglatom, csak o mar nem éri meg, de igaza lesz. Nem igazán értem mi ugyanaz, mint 25 eve, pl. Sose szeretett senki ugy, mint o. Sosem voltam ilyen boldog senkivel. Visszatért az eletunkbe a nevetes. A gyerekek szeretik ot.

Nem elunk egyutt. A gyerekek minden nap frissen fott etelt kapnak es boseges uzsonnat az iskolaba. Kényelmes, jo ruhaban jarnak. Ha szeretnének menni valahova, megoldjuk. Ha csak engem akarnak, ott vagyok. Mindig. Beszegetni szeretne, eldobok mindent es hallgatok, ha ker, adok tanacsot. Nem tudom, mi velem a baj. Ma életemben először nem hivtam fel Anyat es faj, es buntudatom van, es nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Eleg volt az orokos lekicsinylesbol. De leginkább az tette be a kaput, hogy nem mondta el, hogy koltoztek. Plane, hogy ezerszer kerdeztem is.

Hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni??? Ugy hiányzik Apa. De o nem jon vissza es nem tudom mit tenne, igy hat nelkule kell megoldan, cssk nem tudom hogyan. Köszönöm, ha tanacsot adsz.

[sztivan]

Kicsit csalódott voltam a Budapest Maraton elején, mert az ígérettel ellentétben napsütés volt, azt meg én csak versenyzésen kívül szeretem. Azzal a tervvel indultam neki, hogy nyugis első 5 km után szép fokozatosan gyorsulva egy pár perccel két órán kívüli első félmaraton lehet, aztán erőnlét függvényében meglátom. Nos, 30 km-ig ment tök jól, akkor még három órán belül tartottam, de ott éreztem, hogy a napsütés kiszívott belőlem elég sokat. Nem baj, B terv ott volt bekészítve, gyors fejszámolással tudtam, hogy ha nem sétálok bele, akkor egy tisztességes 4:10-4:15 közti idő kijön belőle. Mentálisan volt nehéz ez, a lábaim megvoltak hozzá, fejben kellett egyben tartanom magam, de sikerült, 4:12:03 volt a vége. Most gondolkozhatnék azon, mi lett volna, ha nem süt a nap, de nem érdemes, az után, milyen sérülésből jöttem 13 hónap alatt vissza, boldog voltam, hogy újra itt vagyok. És egyébként is, ha majd vissza kell gondolnom arra, milyen menet közben leváltani a B tervre és tök jól kivitelezni azt, ez a nap fog eszembe jutni

[nitta86]

Amikor kicsik voltunk a húgommal, a szüleinknek volt egy olyan elképzelése, hogy értelmiségévé fognak minket nevelni ezért tilos volt TV-t néznünk, mert olyat csak a buta emberek néznek szerintük. Egyik mellékhatás nyilván az volt hogy ez megnehezítette a kortársainkhoz kapcsolódást, mert ők néztek TV-t. Igazából egész mázlink volt, mert nekem elmesélték a barátnőim, hogy mi volt az aktuális menő sorozatban és akkor már én is tudtam, húgom meg annak az ürügyén hogy átmegy játszani szintén a barátnőivel közösen próbált felzárkózni mások TV-je előtt.

Szóval nem igazán jött be a TV mentesség, de ott volt még az a probléma, hogy akkor mégis mit csináljunk egész nap. Persze a szülői válasz az volt hogy első a tanulás utána a házimunka és a sport és ha marad időnk akkor olvashatunk regényeket.

Utóbbival nem is lett volna gond, kicsiként is könyvmoly voltam, de az értelmiségivé nevelésünkből kifelejtették azt a részt, hogy mégis milyen tartalmakat fogyasszunk ha nem a TV-t. Kiolvastuk a gyerekkönyveket amik voltak otthon, aztán beiratkoztunk a gyerekkönyvtárba. Ezzel kezdődtek a gondok, mert kb. bármit akartunk kikölcsönözni Anyu hisztériás rohamot kapott hogy olyat ne olvassanak a lányai, az erőszakos, abban a cowboyok és indiánok ölik egymást, esetleg abban a pöttyös könyvben halvány utalás van a szexre, menten elkobozza tőlünk. Szóval nagyon sok visszajelzést kaptunk arra mit nem olvashatunk és nullát arra mit igen. Ráadásul mivel sokat voltunk otthon egyedül már alsósként is, akkor mindent kiolvastunk kb. amit otthon találtunk a könyvespolcon és azoknak egy része tényleg túl korai volt.

Egyébként én ezzel az egész értelmiségivé neveléssel nem feltétlenül értek egyet felnőttként se, szerintem borzasztó elitizmus, de ha valaki mégis megpróbálja akkor nem árt ha tud útmutatást nyújtani a gyerekeinek, hogy mégis milyen könyveket filmeket, zenéket tart értékesnek. Na most anyám csak és kizárólag kétbites mondanivalójú ifjúsági könyveket és romantikus regényeket olvas, filmben meg nem néz mást mint kosztümös romantikus filmeket. Szóval ő nem igazán tudott nekünk ebben segíteni. Apám jóval műveltebb, de ő ilyen részletekbe menően nem törődött a nevelésünkkel, ő inkább azt tartotta a feladatának, hogy terrorizálja az egész családot és ezt apai tekintélynek nevezte. Ő egyébként olvasott szépirodalmat, de nem beszélt velünk róla sokat. Volt, hogy miután valamit kiolvasott én is elkezdtem és jobban tetszettek, mint anyám romantikus izéi, de ilyenkor is az volt köztünk a max kommunikáció, hogy annyit mondott, hogy talán kicsit korai nekem de olvassam nyugodtan, mert jó könyv.

A TV tilalom egyébként fel lett oldva kamaszkorunkban, vicces módon orvosi javaslatra, mert a pszichiáterem mondta anyunak, mikor 13 voltam, hogy jobb lenne ha nézhetnénk kamaszoknak való műsorokat, mert segítene beilleszkednem és valószínűleg a húgomra is jó hatással lenne. Szóval ebből az időből már vannak televíziós emlékeim mert hirtelen lett Buffy, Sabrina a tini boszorkány meg Xena és Star Trek. Filmekből még ekkoriban is kb. csak gyerekfilmet nézhettünk. Az a fura, hogy pár évvel később viszont már nagy művészfilm rajongó voltam, ami előtt az egész családom értetlenül állt, anyám különösen kétségbeesett, hogy végül még bölcsész lesz belőlem, nem rendes reálértelmiségi. Senki se ajánlott filmeket nekem, egyszerűen mikor nem voltak itthon tudtam művészfilmeket is nézni a királyi TV-n, amin akkoriban nem csak propaganda ment. Szóval fura módon mégis sikerült a céljuk, csak nem tudtak mit kezdeni az eredménnyel.

[riariahistoria]

Herbstnebel

volt az Ardenneki offenzíva német kódneve (kevés dolog vállalható német viszonylatban a II. Világháborút tekintve, de a csatáknak adott német fedőnevek a sosem csillapuló rajongásom tárgyai), amit 1944. december 16án indított meg a német hadsereg. a nyugati csata úgymond megfordítását várták tőle, de aki nem volt bolond az tudta hogy ez maximum időhúzás lehet, ahogy azzal is tisztában volt a világ hogy ha ezt a keleti hadszíntéren csinálják meg a németek az is csak időhúzásra lett volna elég. 1944 végére a német hadsereg emberanyagban már csupán a saját árnyéka volt, felszerelésben pedig csak kicsivel álltak jobban mint a magyar hadsereg szokott állni bármelyik háborúban az utóbbi ötszáz évet tekintve, ellenfél és ellenség meg annyi mint égen a csillag. no meg hát a német felsővezetés (Hitler) annyira volt már beszámítható mint a katkó pap aki a nagypénteki ebéden a főtt sonkát szentelt vízzel hinti be azt kántálva hogy hal vagy, hal vagy!!! szóval borítékolható volt a kitörő siker (nem).

a németek a meglepetés erejét kihasználták az egyetlen olyan frontszakaszon ami finoman szólva sem volt megerősítve és kb. 30 kmre benyomultak az amerikaiak vonala mögé. némi gyalázatos fogolykivégzések, civilek halomba lődösése és csatározások után a németek nemhogy Antwerpent nem érték el, de el is mondhatták magukról hogy 80e embert rádobtak a semmire, a Luftwaffe maradékának szétbaszásával együtt. jó, hát fájt az amiknak a dolog, ők is elvesztettek 80e embert és hát a presztizs az nagyon nyilalt; a tábornokaik úgy hisztiztek heteket mint a fürdőskurvák a csattogó tesztoszteron meg a kinek nagyobb a fasza vetélkedő miatt, de aztán rendezték a soraikat és helyreállt a rend, az vitte a partit akinek több embere, több fegyvere volt.

no meg több benzine.

a lényeg amúgy is ez volt, az amerikaiak megnyerték a termelési versenyt. Churchill a seggarrogáns (és minimum aspergeres) Montgomery és az angol újságok verbális ámokfutása miatt szakmányban szophatta le az amcsi szövetségeseket, akik aztán eltelve maguk zsenialitásától a partvonalra baszták a további angol megszólalásokat. aminek bőven volt előszele és oka, de ott aztán jött ami borítékolható volt, az lesz amit ők akarnak (meg amit az őket átbaszó Sztálin akar, de ez egy másik történet).

a csata hivatalosan január 25ig tartott, ám január első napjaiban eldőlt, hogy az őszi köd csak egy aprócska füstfelhő volt a háború menetét tekintve (a helyieknek annyira nem, vannak az Ardennekben a mai napig olyan birtokok ahonnan nem lehet fákat kitermelni a fémszilánkok miatt).

ha olvasni akarunk róla mesélőbb stílusban Beevor könyvét (Ardennek 1944) vesszük elő. ha filmet néznénk nem tesszük (A halál 50 órája), de ha sorozatot néznénk akkor a Band of brothers idevágó részeit nézzük (az egész sorit megnézzük, újra meg újra ofkórsz).

amúgy ha a németek nem támadnak az Ardennekben, egy Kurt Vonnegut nevű amerikai katonát nem ejtenek foglyul, nem viszik őt Drezdába és nem szállásolják el Az ötös számú vágóhídon. és mi most szegényebbek lennék egy zseniális háborús regénnyel.

és mit mondanak a madarak? egy tömegmészárlásról talán nem is lehet mást mondani, csak olyasmit, hogy: „csipcsirip?”

[hicapacity]

Andrij Hlivnyuk a háború előtt énekes volt, nagy koncerteket adott, az X-faktorban zsűrizett.

Amikor megtámadták a hazáját, beállt katonának és világhírűvé vált azzal, ahogy az ostromra készülő Kijev egyik kihalt terén fegyverrel a kezében énekelt el egy népdalt.

https://youtu.be/lu8m5FA2nL8?si=MK9XDjXsA0cOKq_z

Az egész világ hallgatta, rengetegen remixelték (mint a fenti linken Kiffness is), még a Pink Floyd is játszotta a számot.

A hétköznapi emberek elleni agresszió szimbólumává vált, azt kiáltotta a világba, hogy itt nem professzionális katonák harcolnak professzionális katonákkal, hanem ácsok, szakácsok, autószerelők... és énekesek.

Megnéztem az instagramját, és nem hazudott, nem csak aznapra bújt katonaruhába, azóta is folyamatosan harctéri képeket posztol.

https://www.instagram.com/andriihorolski

Három év alatt nem három, hanem tizenhárom évet öregedett.

Egy repesz elkapta az arcát, de ennél sokkal többet látok a szemeiben. Pár éve még orosz adók játszották, díjakat kapott a legjobb dalszövegért, a legjobb dalért és a legjobb duettért - hogy most "bátorságért" érdemérmet akasszanak a nyakába.

Sokszor jut eszembe az a videó is, amin egy negyvenes férfi búcsúzik a családj��tól és a kis gyerekei, a felesége zokogva sírnak a vonaton. Ő meg fut a vonat mellett a peronon, hogy addig lássa őket, amíg lehet.

Mielőtt a bahmuti vérszivattyúba vagy valami fagyos lövészárokba vezénylik.

Ezek az emberek mi vagyunk. Énekesek, asztalosok, ácsok, orvosok. Minket támadott meg az orosz agresszor, mindannyiunkat. Mert bármelyikünk lehetne a képen.

Van itt, Bristolban olyan ukrán származású orvos ismerősünk, aki két havonta két hétre a frontra megy önkéntesként leszakadt kezeket amputálni. Mert úgy érzi, kötelessége segíteni akkor is, ha egyébként nem tudnák hivatalosan kötelezni rá.

Minden emberek legostobábbika, aki erre azzal válaszol "de bezzeg az izraeliek, meg az amerikaiak, meg a mittudoménkik!"

Nem érti, hogy pontosan azon a színvonalon beszél, mint amikor 14 év után valaki még Gyurcsányt emleget, és pontosan azoknak az érdekeit képviseli, akik ezt a gyalázatot végrehajtották és végrehajtják ma is.

Nem érti, hogy ugyanannak a kommunikációs háborúnak a tudatlan harcosa, mint azok az amerikaiak, akik folyamatosan posztolják Twitteren: a háború nem is létezik, valójában Kijevben kokainra költik a nyugati támogatásokat és utcabálokat (!!!) rendeznek belőle.

Nem érti, hogy őt támadták meg.

Az ukrán Szergej ült otthon, nézte a Netflixet, és két nap múlva Kalasnyikovval a kezében feküdt a sárban, várva a tankokat.

És a második világháború óta nem volt a világon olyan konfliktus, ahol egyértelműbb lett volna, kinek a hibájából: amiatt, aki a tankokat odavezényelte.

A gyomrom felfordul, amikor valaki az agresszor pártjára áll. Meg "békéről" beszél, de úgy mint amikor egy nőnek, akit éppen erőszakolnak, azt mondja valaki: "ne ellenkezz, hamarabb túl leszel rajta".

Haragos leszek és dühös, mint az a "békepárti" lenne, akinek miközben a családja veszélyben van, azt magyarázzák, miért nem teszi le a fegyvert.

Sajnálom, hogy Magyarországot az oroszok hamarabb elfoglalták, mint Ukrajnát megtámadták volna.

Sajnálom, hogy Európa szégyene pont a szülőhazám kell, hogy legyen.

Sajnálom, hogy már megint egy aggresszor csatlósaiként tekint ránk a világ. És ehhez nekünk még aggresszió sem kellett.

És nem tudom nem a barátaim arcát látni ennek az énekesnek az arcában, akik ma este le fognak ülni a Netflix elé, és akik el sem tudják képzelni, hogy ez megtörténhet velük.

[mirabellomonferrato]

Megérkeztünk

Reggel 7-kor elindultunk és este 7-kor megérkeztünk Camagna-ba. Mirabellótól (ahol a ház van) 12 km. Itt foglaltunk szállást, napi 20 ezerért hármunknak, egy kis lakást. Este még jártunk egyet a városkában (vagy mi a szösznek lehet nevezni ezeket a településeket, amik picik, 500-an laknak benne, viszont kompaktak, minden van, és fura lenne falunak nevezni, pedig mérete alapján az) Van egy ilyen szépséges templom, az erkélyemmel szemben:

1200-ban építették, aztán többször lebontották, átépítették, van benne valami szokatlan, talán a sok átépítés miatt. Konkrétan nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e nekem vagy nem :D Nyilvánvalóan hiányzik belőlem a képesség, hogy leboruljak valami előtt csak azért mert híres vagy akár azért mert régi, de pláne mert mondjuk múzeumban van. Tisztelet van bennem, és az évszázadok-ezredek-milliók nyoma a sírásig meghat. Végül úgy döntöttem, hogy tetszik, mert valahogy nagyon fura és érdekes.

Sant'Eusebio-templom amúgy. Az utolsó újjáépítés 1885-ben kezdődött és 1890-ben fejeződött be.  Akkora bazi nagy, hogy teljesen érthetetlen egy ilyen pici településen. A hozzáragasztott egyéb épületekkel, amik meg ma már lakóházak, teljesen érthetetlen formájú komplexumot hoztak létre. Érdekes nagyon!

A kapuja. Gyönyörű, csakhát senki nem itt megy be. :D Egyébként éppen mise volt amikor megérkeztünk és az egész faluban hallani lehetett a kórust. Aki itt nem tér meg, az sehol. :D Nade van még itt más érdekes is. :) A templom kapujával cirka szemben levő házon egy lekopott Mussolini idézet. Hogy ezt senki sem gondolta eltüntetni, ez fura.

Random kapuk, én imádom! Ha még a gyönyörű tompazöld színe is látszana...

És egy gekkó egy kapun...

"„ Culieta ”, Olaszország egyik leghosszabb és legszebb falfestménye" -- aki ezt írta, azzal nyilván nem egyezik az ízlésünk falfestmény tekintetében, meg ott van pár freskó, ugye... Helyi híresség, hogy ezt a borzalmas betonszörny támfalat befestették ilyen kétes értékű de mindenképpen érdekesebb festménnyel... Miért kétes értékű? Nem tudom, bennem ütköznek dolgok ilyenkor. Az érdekes, a jó, a szép meg az értékes illetve a felkavaró, ez mind jó dolog, de ha bennem megjelenik a nem tudom ez valahogy őőőő... valahogy... izé... érzés, akkor az nekem kétes. Maradjunk az érdekesnél. Mert mindenképpen érdekes!

Azt írják (nem magamtól vagyok okos ezekben, én is olvasom meg kikeresem olasz oldalakról, aztán próbálom a fordítást is rendberakni) a cím egy nagy, legendás kő nevéből származik, amely képes előre jelezni az időjárási viszonyokat. Állítólag szándékosan mentek hozzá a gazdák megfogdosni, mert ha nedvesnek találták, másnap esni fog, és ezért a szénát takarás alá kellett rakniuk; különben jó idő lett volna és ezért rendes foglalkozásoknak szentelhették volna magukat és a kocsisok elindulhattak volna. 

Amúgy meg még rengeteg dolog egy ilyen falatnyi városban is, szép, szép, imádom, sírok-nevetek, nem tudom mikor fogok kiszeretni abból, amilyenek a házak, ahogy folyton elém bukkan valami érdekesség, hogy bármerre nézek, a következő dombon újabb templom, vár, kastély, település és közte a zöld.

Állítólag vannak itt valami földbe vájt borkatakombák is, de nem biztos, hogy megnézzük. Majd egy más alkalommal. Majd a csávómmal eljövök borozni :D A méz jobban érdekel, mert állítólag Camagna méz nagyhatalom. Sosem fogom tudni fotón visszaadni az érzést.

itt bármerre nézek, minden egy festmény. Jó vagy nem annyira, naiv vagy professzionális, kavarog minden benne, és ez meg jó, nagyon jó! :)

Ma van 08-02. Délután 3-kor írom alá az adásvételit.

[idonttalkwithpplhere]

A megbánás keserű íze a számban.