#lehetett volna másképp

[idonttalkwithpplhere]

Nehéz együttélni a gondolattal, hogy hol, mikor rontotta el az ember. Mit lehetett volna másképp csinálni.

[angelofghetto]

lehetünk-e elég objektívek?

Kíváncsi voltam a hivatkozott rendőri jelentésre, amely Varga Judit és Magyar Péter házastársi veszekedéséról készült, és ami alapján nőverőnek próbálta titulálni a propaganda. Nyilván kissé más füllel hallgatom, mint az, aki nem élt bántalmazó kapcsolatban, és aki nem került nárcisztikus férfi befolyása alá. Valóban nagyon nehéz kitörni, mert a folyamat annyira körmönfont, hogy az áldozat sokáig nem érti, mi történik, amíg saját személyisége annyira le nem bomlik, hogy már szinte emberi lénynek sem érzi magát. Van kiút, és valamelyest lehet gyógyulni ebből, bár a nyomok örökre megmaradnak a lélek szövetén. De vajon honnan ismerhető fel mégis? Aki egyszer már beleesett, és elég tudatos, az érzékenyebb lehet a korai jelek felismerésérere.

Ebben a videóban felolvassa valaki a jelentést, remélem, teljesen hitelesnek tételezhető:

Ha valaki vált már, tudja, hogy az nem babazsúr. Magam nem láttam "szép" válást. Próbáltam bármiféle előítélet nélkül végighallgatni az anyagot. Nem ismerem az előzményeket, és nyilvánvalóan nem ismerem a szóban forgó család életét, nyitottan hallgatom, és próbálom értelmezni a jegyzőkönyvben foglaltakat. Viszont ha ezt egy olyan apa hallgatja, akinek valaha megpróbálták megakadályozni a gyerekei láthatását, annak valószínűleg hasonlóképpen tudatosan kell odafigyelnie, hogy objektív maradjon.

Egy megromlott házasságot látok, amelyben az anya az apa tiltakozása ellenére el akarja vinni a gyerekeket a családi otthonból, és ehhez biztonsági emberek segítségét kéri, holott általában nem kéri a védelmüket. Ez tudatosságra, tervezettségre vall. Nem látok bántalmazást az apa részéről, csak felfokozott indulatokat, és kétségbeesett próbálkozásokat. Vajon mit keresett Magyar Péter telefonja Varga Juditnál, miközben a gyerekek holmijáért ment haza? A jelentés szerint Juditunk végig higgadtan viselkedett, bár láthatóan félt, míg Péterünk végig agresszívan viselkedett. Ami ezután van a jelentésben, az már következtetés. Majd jóval később, egy válást is követően anyu vigyázott a gyerekekre, amíg apu kormánykritikus tömegtüntetést tartott. WTF ???

Én is hagytam el a családi otthont a gyerekekkel nem egyszer, de az egészen másképp zajlott. Én is voltam része brutális fenyegetésnek, sőt fizikai bántalmazásnak. Nem tudtam ennyire higgadt maradni, még akkor sem, mikor apukám béketeremtő segítségét élveztem, akire valami kifürkészhetetlen ok miatt gyermekeim apja felnézett, holott ez egyébként másokkal szemben nem volt szokása. És én is éltem át olyat, hogy az apjuk elvitte a gyerekeket, és hónapokig rejtegették őket előlem a szüleivel, még telefonon sem tudtam velük felvenni a kapcsolatot.

Ez a hangfelvétel helyrerak bennem pár dolgot, ha hihetek a megérzéseimnek (eddig még soha nem hagytak cserben). Talán az is lehetett oka a megromlott házastársi viszonynak, hogy anyut beszippantotta a ner, de apu már ki akart volna szállni. Erre utal a "meg fogom buktatni a kormányt" kijelentés. Azt a kétségbeesést hallom benne, hogy elvették a feleségemet. Ha ez tényleg bántalmazás lenne, nekem nem lett volna elég, hogy a biztonsági ember házon kívül maradjon, akinek hallania kell az "engedj el" kiabálásomat. (Senki nem látta, ki csapott zajt odabent. ) Ha valóban súlyos lenne a helyzet, behívtam volna, hogy a testi épségemet védje. Csak nagyon halkan mondom, az "engedj el" egyáltalán nem biztos, hogy azt jelenti, "ne érj hozzám", inkább azt jelentheti ebben az esetben, "hadd hagyjam el a házat".

Nagyon sajnálom, hogy ezeknek az embereknek, és főleg a gyerekeknek végig kellett szenvedni egy megromló kapcsolatot és egy válást, de sehol nem látom a bántalmazást. Itt egy elkényeztetett úrilány sértődöttségét látom, aki attól is kikészül, ha elveszik a sminkkészletét. És egy apa elkeseredett harcát látom a szeretteiért, a feleségéért, akit már elveszített, és a gyerekeiért, akiket most fognak elvenni tőle. Ennyi és nem több. És nem tetszenek a jelentés végén a prekoncepciós mondatok, amelyek "értékelik" az esetet.

Persze ki mint él, úgy ítél. Más-más életutat járunk be, más benyomások érnek, más sebeket szerzünk. Nem biztos, hogy nekem van igazam.

[dajkag]

Bullshit énblog blablablala

Szóval ma reggel a YouTube feldobott egy relatíve új Fat Wreck Chords-os dalt, amiről eszembe jutott, hogy ma 13 hónapja annak, hogy nem dohányzom és 12 hónapja annak, hogy nem iszom. Akárhogy is nézzük, ez így egy év. Utóbbit mondjuk értsd úgy, hogy az elmúlt egy évben azért megittam összesen 5-6 sört és kb. 1,5 deci szakét, de mindössze ennyi. Előtte ez egy szerda esti adag volt és a folyamat hetente kétszer vagy háromszor ismétlődött. A bagót letenni az első 3 hétben kurva nehéz volt. A harmadik héten úgy éreztem, mintha teljesen elhülyültem volna. Nem tudtam semmire sem koncentrálni és iszonyatosan ingerlékennyé és érzékennyé váltam. Aztán pár nap után valami átkattant és azóta gyakorlatilag ránézni sem bírok a cigire. Azt hittem, hogy az ital ennél nehezebb lesz, mert az erős szociális szorongásomnak köszönhetően sokáig elképzelni sem tudtam volna, hogy szárazon menjek társaságba, de gyakorlatilag egyik napról a másikra ment a dolog, azóta egyszer sem éreztem azt, hogy "hú, hát jó lenne úgy igazán bebaszni", utána meg másnaposan vergődni az ágyban egész nap, mint egy darab szar. Vannak persze olyan helyzetek, amiket nehezebben kezelek így, ellenben úgy érzem, hogy azóta többet tanulok az ilyenekből és megtanultam például azt, hogy ha valamiben, valahol nem érzem jól magam, akkor azt a szituációt meg kell próbálni elkerülni (és igen, olyan emberek is vannak, akiket kerülni kell vagy tűzzel-vassal kiirtani az életedből). Szóval összességében csak nyertem a dologgal. Ezt az egészet amúgy csak azért írom most le, mert a 2018 és 2021 közötti időszakomat tekintve lehetett volna ez egészen másképp is, de hálás vagyok azért, hogy mindig voltak olyan emberek és dolgok, amik tartották bennem a lelket és hogy a barátaim nagy része alapvetően támogat ezekben a döntésekben. Köszönöm!

[bye-bye-bye-someone-in-the-sky]

Az a gond, hogy nem érted, hogy én mindig vonzódni fogok hozzád.

Jó, azt tudod, hogy mindig bejöttél nekem és hogy mindig is úgy tartottam, hogy nagyon is dögös vagy, de itt most nem erről van szó.

Amikor kezdtelek megismerni akkor jöttem rá, hogy vonzódom hozzád. Nem a testedhez vagy akármilyen kinézetedhez, hanem hozzád. Aki vagy. Amilyen vagy. Ahogy beszélsz. Amit teszel. Röviden: mindenhez ami te vagy.

Ezért nehéz csak barátoknak lennünk. Egyszer jó minden, és akkor még jobb lesz minden, egész addig amíg rájövünk igazából milyen választásaink vannak.

Ez a reality check. Legalábbis nekem. Rájövök arra, hogy nem működhet amíg ez a helyzet. Ez az igazság. Neked már megvannak a terveid, másképp, mással.

Fuck, nem hiszem el hogy még ma is azon gondolkodom, hogy de azért mégis mi lehetett volna? és ez kicsit megijeszt engem. Valahogy túl szeretnék lépni, de mindig ott lesz bennem a mi lenne ha? kérdés.

Emlékszem az estékre mikor későig kint ültünk a kocsiban, hogy hol, igazából nem számít, mert ott voltál te és én, és ez elég volt, mindig feltaláltuk magunkat valamivel. De a legjobb mindig az lesz mikor vittelek haza buliból, és rosszul lettél. Akkor abban a pillanatban tudtam, hogy bármit megtennék azért, hogy jobban legyél. De azért vicces volt látni téged részegen, ahogy az életedért küzdesz :))))

Visszatérve: mindent megtennék azért, hogy újra ilyen pillanatokat éljek át veled, de tudom, hogy nem lehet, és mégis mikor esély van rá, szeretnék élni a lehetőséggel, még úgy is hogy tudom hogy másnap bánni fogom, mert megint úgy érzek, és megint ugyan abban a lehetetlen helyzetben vagyok, mikor tudom, hogy ha maradok akkor rossz vége lesz és ha megyek akkor bántalak...

Ez már ilyen lesz. Vagy ki tudja. Lehet egy nap elfeljetsük egymást. Vagy megváltoznak a dolgok. Vagy az is lehet egy nap majd találkozunk és csak nevetni fogunk azon, hogy de azért mégis mi lett volna ha...

[g1-v]

Egy pár órája, játek közben rájöttem mi volt az az érzés, amit nem tudtam szavakba önteni idáig.

Azt gondoltam mindvégig hogy menő vagy, és nem létezhet hogy egy olyan ember mint te engem válasszon. Hogy én érdekeljem őt! Minden energiámat abba fektettem, hogy megmaradj mellettem, túlkompenzáltam. Közben pedig tönkretettem saját magam.

Viszont most megkaptam a választ.

A kirakós utolsó darabját.

Te egy teljesebb ember voltál akkoriban, mint én. Egy fiatal, aki mögött tapasztalatok sokasága volt. Volt egy múltad, próbáltál élni a jelennek, és közben tervezted a jövőd.

Miközben én csak próbáltam túlélni a napokat, átesni rajtuk, addig te pontosan tudtad mit akarsz. Pontosan tudtad kinek tartod önmagad, célzottan haladtál az életedben.

Nem elvesztettem miattad önmagam, hanem radikalizáltad a bizonytalanságot bennem. Nem az oka voltál, hanem a katalizátora annak hogy így éreztem.

Egy olyan ember képét ismertem meg benned a kapcsolatunk alatt, akinek bár szüksége volt rám, de közben meg más világban járt. Egy olyan világban, ahova az én jelenlétem nem ért el.

Mindez viszont nem baj.

A baj ahogyan ezt te lezártad.

A baj, ahogyan én önmagam elveit sutba dobva próbáltam a figyelmedbe férkőzni.

A baj az, hogy lehetett volna ez másképp is.

[szornyueletem]

Szia kedves idegen

Fogalmam nincs min mentél keresztül, ki vagy kik törték szét a szíved de remélem tudod,hogy jó ember vagy csak rossz emberekkel vagy körül véve. Lehet most magányos vagy de ez a magány és ez az út most sokat fog neked tanítani, kicsit foglalkozz magaddal és most nem a külsődre gondolok hanem a belsőddel őszintén nézz magadba. Sok ember sok felé dolgon megy keresztül nem ítélhetjük egymás életet,hogy neki könnyebb mert a lószart könnyebb ő ugyan úgy szenved csak nem mutatja kifelé.... bocsáss meg magadnak és szered magad mert addig másokban is csak a hibát fogod látni és nem fogsz tudni önzetlenül szeretni....

Kívánom hogy leld meg a lelki békéd és talál meg mellé a szerelmet...

Szia! Tehetném akkor jó emberekkel lennék körülvéve, de sajnos azt sem tudom kire kéne rá írnom. Igen, magányos vagyok de fogalmam sincs hogy miért, lehet azért mert senkit nem érdekellek vagy csak én érzem úgy.., vagy csak azért mert annyi év után nem tudtam feldolgozni azt a bizonyos dolgot, mikor elveszettem őt. jelenleg is rengeteget foglalkozom magammal, benne vagyok új dolgokban mellette folyamatosan edzem is, hogy elfelejtsem a bánataimat.. testileg már teljesen rendbe jöttem, nincsenek rajtam sebek sehol sem.. arcomon sem.. Egyszerűen nem tudok megbocsájtani magamnak a múlttal kapcsolatban, mert tudom hogy hibáztam, igaz.. teljes szívemből szerettem azt a lányt és sajnos igaz, hogy ha valakit mindennél jobban szeretünk akkor azt bántjuk meg a legjobban.. igen, lehetett volna másképp is.. de sajnos nem tudtuk megbeszélni a dolgokat, nem mi vetettünk véget mindennek, hanem az édesanyja. magyarán, nem tudtunk el válni rendesen.. és a legrosszabb az egészben az hogy 4 év után is vele álmodom. míg ő mással van, én attól még szerethetem.. egyszerűen nem tudom hogy mit kellene tennem. szeretnék megismerni új embereket de még az is nehéz.

[fouldchildtiger]

AZ IDŐS ÁCSMESTER Az idős ács úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet. A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat. Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének. A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek. - Ez a Te házad - mondta. - Ezt én adom ajándékba. Az ácsmester meg volt döbbenve. Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, másképp dolgozott volna. Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hideg zuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk. Te is építőmester vagy Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel. Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: "az élet egy csináld magad vállalkozás". Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd. Építkezz okosan. Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg! Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!

[vegtelen-szerelem8]

Emlékszem az "első csókos" napra. Mikor teszteltél engem, hogy elmegyek-e vinni neked pulovert mert fáztál. Vihar volt akkor. És jól mondják minden vihar után van egy időszak mikor elcsendesül minden. Na persze én indultam egyből, hisz már fülig beléd voltam zúgva. Esőbe mentem fel hozzád minden csepp esőt megért hogy láthattalak. Megvártuk míg eláll az eső aztán elindultunk hogy hazakísérlek. Majdnem sikerült teljesen hazáig. És előtte mikor ott sétáltunk te beszéltél nekem én meg felét nem értettem, az járt az eszembe, hogy vajon ha megcsókollak mit fogsz reagálni? Ellöksz magadtól? Vagy te is érzed amit én? Vagy elszúrom és barátok se lehetünk? Nagyon féltem a helyzettől. De akartam is nagyon, érezni az ajkad, érezni akartalak, hogy közel vagy hozzám és, hogy tudjam milyen valakit megcsókolni akit Szeretek. Aztán szájon pusziltalak (nevezzük csóknak) és eltoltalak magamtól. Megilyedtem. Tudom, hogy mindent elszúrok lehetett volna másképp is ez az első csók egy romantikusabb helyen is, de életem egyik legszebb emléke lett. Boldogan gondolok vissza rá.

[marregelmult]

Elmúltak a régi idők..

Nemtudom hol is kezdjem. 2021 nyara mai napig hiányzol.. Nem tudom felfogni, hogy lassan 3 éve lesz már.. Nem gondoltam rá éltem a jelent, de van amikor meghallom egy zenét, bevillan pár kép, akkor bevillan minden emlék, és a padlóra küld… Életem legjobb nyara volt. Akikkel voltam mára már idegenek lettek, akikről semmit sem tudok. Mindenki tovább lépett éli az életét. De nekem valahogy nem megy. Mindig eszembe jut milyen jó is volt régen. És akármilyen jól érzem magam a jelenbe mindig eszembe jut a múlt, és nagyon hiányzik, pedig tudom, hogy nem jön már vissza soha többé. Nem csak a pillanatok hiányoznak, hanem gyakran gondolok arra mi lehetett volna másképp… Tudom felesleges mert változtatni már nem lehet, de mégis sokszor agyalok rajta..

[idonttalkwithpplhere]

Azért idegesít, mert rajtam ment el az egész, ha másképp döntöttem volna, akkor most lehet nem itt tartanék.

[self-careforloneliness]

Lehetetlen Visszagondoltam az estére, Tárt karokkal emlékszem Kapaszkodtál, nem féltem Megcsókoltál, nem kényszer Egyből tudtam ennél szebb Pillanat nem lesz még egy Ha tehetném az egészet Újraélném megint mert, Azóta se tenném le Az álmaim egy percig se, Benned látom az esélyem, Egy új életre és emlékre. Ketten a világ ellen Rohanni a szebb életbe Küzdeni, hogy enyém legyen Feltenném az egész lelkem Csak hogy végre veled legyek De tudom végül nem én kellek, Az élet nem úgy hozta, én nem ezt kértem.. Miért lett rosszabb, miért nem értem? Mondd el kérlek, mit reméljek? Merre lépjek, merre nézzek? Arra vágyom minden éjjel, Hogy másnap reggel velem ébredj. Maybe in another world, with no consequences I'd conquer your heart, and I'd take what's mine, I'd be the one, you'd like and the one you'd love. But it's all in my dreams, I can't really sleep right. The thought how I feel, really kills me lately. I hope that one day you'd wake me, Just to tell me, "-it was all a bad dream, wake up sweety." But it's never that easy, I'd say it can't really happen baby, The girl in my dreams, The one that I seek: Ocean blue eyes, and the shining blond hair, The joy that she brings, and the brightest smile i've seen, She's the one that I can never reach. The girl from the past, The one that I need, Hear me out girl, and let me in please.. De egy percig még elhiszem, Hogy lehet még esélyem, Elvégre egyszer még nem régen Csak te voltál az elmémben Beköltöztél és elhittem, Hogy biztonságban lennék de, Nem úgy ment, most elvérzek, Fuldoklom kérlek mentsél meg, Sodor az ár és elvészek, A rengeteg szép emlékben. Mennem kell, de nem lépek Engednék, de ennyit nem. De tudom semmi reményem, Egy könny csordult a szemében, S a tükör elől ellépve Tudtam végleg menni kell. Nem kérdeztem semmit sem, Csak hallgattam mert ennyi ment, Tudtam nincs új fejezet, Csak újabb üres rétegek. Lehetett volna másképp, Máshogyan egy más kép, De mások voltunk másért Így ez lett végül más nincs.

[angelofghetto]

veszi a lapot aki veszi a lapot

Nem ugyanaz, mint a régi, de egy jó fórum a mai humorista nemzedéknek.

Az átkosban sok külföldre szakadt hazánkfia fizetett elő rá odakint, mintha utolsó köldökzsinór maradna a kis hazával. Itthon meg olyan volt, mint a Hofi-jelenség, elvicceltük a rendszert, mert másképp nem lehetett volna kibírni. Valahogy az egész korhangulat más volt. Vidámabb, összekacsintósabb... mert ugye volt a rendszer, meg voltunk mi állampolgárok, akik röhögtünk a vonalas pártkatonákon, tudtunk a sorok között olvasni, és egy szavát sem hittük el karót nyelt főelvtársaknak, viszont üdülőkörzeteket tudtunk felépíteni “hulladékból” a hiánygazdaságban, megtanultuk megoldani “okosba”.

Nekem hiányzik a sok rajzos vicc, olyan karikaturisták, mint Balázs-Piri Balázs, Hegedűs, Sajdik, Brenner, és a többiek, Peterdi, aki a lapok sajtóhubái és béna elírásai között keresgélt, ahol összeírtak tücsköt-bogarat. És igen, Micikét én is imádtam.

Ez egy talán újraéledő műfaj első, kísérleti példánya, tesztelése a keresletnek, egy bátor reinkarnáció, tele reménnyel, Bodrogi Gyuszi bá felvezetőjével. A boomereknek nosztalgiázni való, az ifjaknak újra kitalálni, hogy mire jó... bár talán ők már maradnak a tictoc videóknál, mert számukra az olvasás “uncsi”. Hát... nagyon kíváncsi vagyok, hova fut majd ki ez a dolog, sok szerencsét kívánok.

[belulrol-pusztit-blog]

és, és és

és hát a fiúk is azt mondják, szépen táncolok manapság.

és most már látom és elfogadom, hogy ennek így kellett lennie, nem is lehetett volna másképp, minden cserbenhagyás és düh és pofon és könny és vér és tánclépés a halállal a helyére kerül, és köszönöm az összeset.

minden táncért, amit nem táncolhattam el, táncoljon most minden.

[mydreamingdays]

Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincsen helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagamat szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem! Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk. “Feldmár András

[burntsiennasblog]

Kitartás és türelem.

Az anyaság az egyén szempontjából egyet jelent a saját igények és vágyak ideiglenes, sajnos néha teljes hattérbe szorításával. Sokszor ott is marad évekre. Mondjuk ezt sokszor még nem anyaként is megtettem. Tanulni kellett. Vagy pénzt keresni. Nem volt időm.

Most, hogy tényleg nincs, komoly elhatározás volt, hogy ha törik, ha szakad, csinálok időt arra, ami a legjobban érdekel, ami a személyes, csakis rólam szóló történetemben a legnagyobb örömet és sikerélmény adja.

Amikor másztam, az volt a mondás, hogy heti 3 edzéssel már lehet fejlődni, kettővel szinten tartani, egytől pedig sokat ne v��rjunk...

Heti egy alkalom igazán nem sok. Néha az sem jön össze, kimarad egy-két hét, nyáron hónapok. Mégis, ha végignézem az elmúlt másfél-két évet, megdöbbenek, honnan hová jutottam! Lehetett volna gyorsabban is, és biztos, hogy egy tudatosan felépített "tanmenetben" napi rendszerességgel még nagyobbat lehet dobbantani.

Én erről lecsúsztam. Sokszor elképzelem, hogy lehetett volna valaki aki megfogja a kezem és oda vezet ahova kell. Vajon mi lenne másképp ma... Most én fogom a saját kezem.

Mégis nagyon elégedett vagyok és boldog az elért eredménnyel. Azt látom, hogy a kevéske is számít, a semminél ezerszer több! Butaság nem belevágni bármibe is, ha csak heti egyszer, vagy havi kétszer van rá kapacitás, mert hosszú távon látszik az eredmény. És mindez az elköteleződésről szól. Eldöntöttem és kitartok a döntésem mellett.

Na, de elég a filózásból, itt a Karácsony, hangolódjunk: engedjünk el minden terhet! Ezt kívánom Mindenkinek!

[0i-lost-my-mind0-blog]

Tudod

Azért néha elgondolkodom azon milyen volna, ha szeretnél.