#felemel

[csakszavak]

Az igaz szerelem nem fáj. Nem csap be, nem ver át, nem hazudik. Nem okoz szándékosan fájdalmat. Az igaz szerelem gyógyít és felemel.

[anyadisszeretne]

Olyan férfit válassz aki felemel s magasba repít. Aki nem fél kimondani, hogy szeret, hogy veled képzeli el a jövőjét. Olyat válassz aki szépnek/gyönyörűnek tart akkor is amikor ocsmány vagy és fáradt. Olyannal kösd össze az életed aki mellett önmagad tudsz lenni. S ne felejtsd nem társ az aki nem ír nem keres...aki elfelejti a kedvenc színedet.

[uzemi-kollektiva]

Jó ez a vendégmunkás téma

mert egyből látszik, ki buta náci, pár perc alatt kiderült pl. három magát baloldalinak valló emberről is, neveket nem is írnék itt.

Minek is jönnek ide a mongolok, kirgizek, indonézek? Kibaszott munkaerőhiány miatt. Menjen mindenki buszsofőrnek meg gépipari segédmunkásnak, szakmunkásnak, akkor nem kell sárga embereket nézni, sőt, ukránokat se. De szerencsére ez a nyomorult régió eljutott oda, hogy a mostani fiataloknak már nem egy gyár fogja jelenteni a következő 40 évét (vagy kevesebbet, ha belerokkan a munkába). Elvesznek sok sok olyan munkát, amit senki nem akar csinálni. Persze.

De hát ez még csak butaság, nem buta náciság. Az a helyzet, hogy nincs olyan, hogy xy nép elveszi a MAGYAROK munkáját. Nincs, nincs, nincs. Talán olyan van, hogy Béla elveszi Karcsi munkáját, vagy jelen esetben Jesus, de hát ezek a munkások emberek, van nevük meg életük. Van aki jobban dolgozik, van aki rosszabbul. (Pont tegnap merült fel egy beszélgetésben, hogy "15 éve itt dolgozó embert is küldtek el". Ja, 15 évéből az utolsó kettőben nem csinált, csak plusz munkát másoknak meg bujkált a gépek között.) Még a makói continál se a magyar népet rúgják ki, hanem jogosan vagy jogtalanul embereket. Akik helyére néha magyarokat vesznek fel, néha külföldit, néha kölcsönzött munkaerőt. (amúgy jó lenne tudni, honnan a francból tudnak pontos számokat kölcsönzött munkásokról, mert sehova nem kell bejelenteni, szerintem sehonnan)

De nem kell nagyon szétnézni, elég csak Ausztriát vagy Angliát venni - nagyon pörög mindkét helyen a vendégmunkások gyűlölete, csak ott a magyart, lengyelt meg a románt szidják ugyanazokkal az érvekkel amikkel itt is nyomulnak.

Ha ezek után még mindig nem érzed magad buta nácinak, akkor egy rövid teszt: zavar téged, hogy budapesti építkezésen nyírségből meg békésből viszik fel a dolgozókat és így elveszik a budapestiek munkáját? Vagy zavart téged 10 éve hogy kölcsönzött munkaerőként pl. Komáromból vitték busszal a magyar dolgozókat Székesfehérvárra és fordítva, hogy a kölcsönző cég több pénzt szakítson az utazási díjakkal, így a munkások felesleges kizsákmányolásával?

Ha igen és felemeled a szavad ellene, gratulálok, nem vagy náci. De ha csak a mongoloid ember jelenléte zavar és ezért mindenféle érveket kukázol, hogy végre baloldaliként lehess rasszista akkor inkább lépj be a fideszbe, oda való vagy.

[orsiisworld]

Kézre adott puszik

Annyira imádom

Fekszünk egymás mellett kézenfogva, s egyszer csak felemeled a kezem és adsz rá egy puszit

[the-fool-who-loves]

fájdalom, hiány, túl gondolás, magány

mindegyik negatív érzelem,ami egy pozitívból származik, a szerelemből…

megmutattad milyen a szerelem, mennyire felemel és képes letaszítani a mélybe

és hogy csak veled akarom…

[harompe]

Shuffle your on repeat playlist and post the first 10 songs!

Fortress - Pinback

Journal of Ardency - Class Actress

Felemel - Kistehén

Far Away - Junip

The Boy Done Wrong Again - Belle & Sebastian

Ezt is elviszem magammal - Kistehén

Sajnálom - HS7

Daydream in Blue - I Monster

Ha sírok - Kistehén

Tudom hogy szeretsz titokban - HS7

Mutuals do this!!! 🎵 🎤

[csacskamacskamocska]

Rombolás–építés

Tegnap beszélgettem több barátnőmmel is, Valentin-nap, mi más lett volna a téma mint a leszokás a függőségekről és az összes fasz, aki megkeserítette az életünket. Rombol, rombol, rombol – ez sokszor elhangzott. Aztán éjjel továbbgondoltam a beszélgetéseket, hogy engem rombol valami, de az én kritikám nem rombolja a másikat? Csak engem rombol a másik kritikája, véleménye, beszólásai, faszságai? Ebben rendet kellett vágni.

A kritikát kivétel nélkül mindenki szarul tűri. Akinek van benne gyakorlata, azon nem látszik annyira, de senkit se láttam még, aki reggel azzal kelne, hogy de jó lenne, ha ma jól megkritizálnának, a nap is szebben sütne!

A következetes kritika, ha szarul is esik, útmutató. Ha mindig ugyanazért szólnak, nyafognak, dühöngenek, az útmutató, hogy a másiknak az fontos, rosszul esik, bántja. Nem tud vagy nem akar abban élni. Talán mások sem... Ha nem kapcsolatról van szó, hanem bármi másról, akkor nagyon nehéz véleményt mondani a kritika létjogosultságáról, mert a kritika nagyon szubjektív dolog. A romboló kritika vagy olyasmit kritizál amin nem tudunk változtatni (nagy az orrod, alacsony vagy, kevés a hajad, széles a csípőd, tüsszögsz a pollentől, szőrös vagy, szemüveges, stb, stb) vagy ugyanazért a dologért hol dicsér, hol kritizál vagyis elbizonytalanít az önértékelésben. Nehogy azt gondoljuk, hogy az önértékelés nem függ a külső visszajelzésektől! Jó esetben van egy stabil énképünk, önreflexiónk, önismeretünk, de azt, hogy egy adott ember, vagy egy csoport hogy lát minket, hogyan viszonyul a működésünkhöz, az bizony befolyásolja az önértékelésünket és valamelyest alakítjuk is a viselkedésünket, idomulunk az emberekhez, sőt az értékrendünk és ezzel együtt az önértékelésünk is változni fog. Akiben nincs rugalmasság, az sem fejlődni nem fog, se az örömöket nem fogja megkapni az élettől. 70-80% stabil énkép, 20-30% rugalmasság, ami teret ad az új dolgoknak. Én legalábbis így képzelem.

A romboló kritika azon a 20-30%-on keresztül kezdi lerombolni a stabil énképet. A rugalmasságot feszíti mindig egy kicsit tovább és tovább, viseld el, ezt el KELL tudnod viselni, az ellentmondásokat, a bizonytalanságot, a káoszt. A legnagyobbat azokon tud rombolni, akiknek nincs meg, vagy csak kisebb mértékben van stabil énképe. Aki csupa bizonytalanság és már meg is szokta a saját bizonytalanságát, úgyhogy, ha újabb dolgokban elbizonytalanítják, képes önmaga teljes feladásáig elmenni, és akár el is pusztulni.

A bizonytalan emberek, akik szoronganak a miatt, hogy elég jók-e, elfogadható-e a külsejük, elég tehetségesek-e vagy egyáltalán jól végzik-e a munkájukat, elég értékesek-e,stb, stb, stb. egyszerűen kiváló alanyok azoknak, akik a saját magabiztosságukat más valaki formálásaban tudják megélni. A stabilitás (látszata) vonzó. Ha valaki imponál nekünk az eszével, a hasonló véleményével, a finom iróniával/lenézéssel ahogy a dolgokat kezeli, könnyebben azonosulunk olyasféle véleményeivel amiket amúgy nem fogadnánk el. Többnek érezzük őt, és akkor nyilván igaza van másban is, amiben mi amúgy is bizonytalanok vagyunk. Felemel, aztán jó eséllyel leejt. Ez a hatalom mámora. Dicsér, támogat, barátilag tologat, kedvesen, de elfogadóan kritizál, aztán, ha már támaszkodnál rá, leejt a semmibe. Nem jössz rá, hogy addig voltál érdekes, amíg megélhette a hatalmát. Utána már csak te kaparsz, hogy megéld újra a támogatás illúzióját. De nem fogod. Soha többet. Na mindegy, ez egy kitérő, térjünk vissza a kritikához.

„észre sem veszed, hogy mindig osztod a másikat, minden írásodban” – mondta Logan. És igaza volt. Az egyik embernek szelep, a másik súlyos kritikaként éli meg. De legalább következetes voltam. Nekem mindig ugyanaz és ugyanúgy volt a bajom. Így utólag sajnálom nagyon. Ha nem éreztem volna magamban azt a rémületet a rengeteg elbizonytalanító dolog miatt, eszembe sem jutott volna teleblogolni az internetet a lelki bajaimmal. De azt hittem megpusztulok. Hogy sosem lesz vége a bizonytalanság káoszának.

Sokat formált rajtam a saját kínlódásom. Nem más, én érleltem ki a gyöngyöt. A másik pedig ugyanott tart, ahol 12 évvel ezelőtt. És kampányolhat tovább az önsajnálattal és a magánnyal, ahogy tette akkor is, amikor naponta mellette álltam. Nincs senkim... hahó, én itt vagyok!... Jaaa, teeee? Eh, nincs senkim! Akkor senki vagyok.

Valahogy így volt.

[shaiyrart]

Remélem, egyszer majd találkozunk.

A lelkünk is, az égben várok. Mert tudom, milyen szeretni, emlékszem már, a legjobb barátomat ismerni, tudni, milyen, érezni az érzései mélységét, ahogyan a világra néz. Vajon érted, ki vagy és érthetlek még? Tudom, hogy félek emlékezni a szavadra, ha szép.

De mégis, régen úgy tudtunk szeretni, félelemtől nem béklyózva érezni, nyíltan a lelkemet mutatni, a lélek ereje letaglóz, és akkor még ez értékes volt. A szeretetnek ereje volt és mindenen áthatolt. A fájdalom is élt, és örökké tette az érzést. Teljen el akármennyi idő, a barátom vagy. Mert csak a barátomat szerethetem igazán. Csak a barátomat ismerhetem mélyen, vele ülünk a csillagok alatt, ahogy megfejtjük a jövőt, mielőtt megvitatnánk a múltat. Rég éreztem ennyi szeretetet, pedig az égvilágon semmit nem kérek. Bár gyakrabban szeretnék még így, de az emberek mostanában egymásnak nem értékesek: találkoznak és elválnak, kizárólagos tranzakciókban adnak, és ki kell tartanom, hogy megtartsam és méllyé tegyem a barátságot, ha az felemel és megtart. Szeretném tudni, ki vagy. A szeretet előbb benövi a lelked, és csak aztán virágzik. És hiszem, hogy a lelked körülöleli az enyém, ahogyan én beteljesítem a tiéd.

És emlékszem egy régi szövetségre, minden bánattól levetkőzve. Ilyen lenne szövetséget kötni, ilyen lenne számítani valakire? Nosztalgikusan új félelem van a lelkemben. Hiszen soha, senki nincsen ott, ha kell. Csak az a barát, aki melletted van, ha mindenki más megvetne. Csak az, aki látja, hogy a virágok a szívedben a szeretettől kelnek életre, s különleges virágot nevel a lelkedben. Legyen ott az az ember, ha rossz nap ér, ha fájdalmad felemészt, legyen napsugár benned a szép, amit a szeretet nyújt feléd.

Hadd mondjam többször, hogy hálás vagyok, hogy vagy nekem.

[mistress-of-the-moon-and-sun]

Igen, én vagyok az, akit fenekelhetsz, lehetsz velem durva, de ha felemeled a hangod elkezdek sírni.

[szuffersztar]

"Ma is szükséges, hogy nemes vágyainkkal összhangban éljünk, hogy lelkünk kicsi fénypontjai világítsanak. Mindenbe bele kell kapaszkodni, ami bennünket megtart, megtámaszt, felemel. Olyan időket élünk, amikor mindenki saját lelkének szirtjére kell, hogy felépítse életét, önmagunkban kell tehát felhalmozni a kincseket, ellátni magunkat a szükséges örömökkel, hogy élni tudjunk."

[mindennapegyidezet]

“Elmúlnak így azt estjeim,

nélküled, csillagom.

Olyan sötét van nélküled

­ szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,

hogy szinte földre ver,

le-le hullom, de sóhajom

utánad ­ felemel.

Olyan csönd van így nélküled,

hogy szinte hallani,

amit még utoljára

akartál mondani.”

[the-death-is-my-desire]

„Ne fogyj tovább!”

A mondat, amitől kikészülök. A mondat, amit soha nem kérek senkitől, mégis megkapom minden áldott nap vagy húszszor. A mondat, ami egyszerre felemel, mégis belelök újra, meg újra abba a gödörbe, amiből nem tudok kimászni. A mondat, amit hiába dobálnak hozzám, mégis fogyok tovább, bármit is csinálok, ezzel megszegve régebbi ígéreteimet. A mondat, ami miatt már nem tudom mi a helyes. A mondat, amitől szeretnék megsemmisülni, hisz' egyre többször a figyelem középpontjába kerülök így, miközben eddig mindenki szart rám. A mondat, ami miatt már szégyenlem magam. A mondat, amitől minden ruhám nagy már rám. A mondat, amitől félek.

A mondat, amiből már kurvára elegem van. Igen, megint fogytam, de nem mondom már el senkinek. Senkinek semmi köze hozzá... Hamár segíteni nem tudtok, - és nem is kell - akkor hagyjatok a picsába békén!

-21.7 kg

Neked mi a mondatod?

[egy-lany-blogja]

Néha csak kell valaki, aki rámutat, hogy nem vagyunk kevesek.

Hogy érünk valamit, hogy nem kell mindent elviselnünk, hogy az élet nem áll meg, ha baj van, és lesz még változás, meg mosoly, meg öröm, a rossz is csak pillanatnyi egy emberöltőnyi életben.

Néha csak kell valaki, aki elmondja, hogy ugyanolyan értékesek vagyunk, mint bárki más ezen a földön, legyen akármilyen út is mögöttünk vagy előttünk.

Néha csak kell egy hang, ami erőt ad, bátorít, tettre sarkall, és felemel.

Néha csak valaki kell, aki megért, és letörli a könnyet az arcunkról, miközben lágy hangon annyit mond: minden rendben lesz.

Mert ezeket tudjuk, mélyen belül, csak kicsit elhomályosul, és ezért kell valaki, aki emlékeztet rá, milyen erősek vagyunk.

Mind nagyon erősek vagyunk, ahogy ezt az élet nevezetű néhány évtizedet a legkeményebb pofonokkal is végigcsináljuk.

Élni rohadt nehéz.

De nem élni... Úgy értem, elfelejteni, hogy milyen csodálatosak is vagyunk, és nem felkelni a földről, cserbenhagyni magunkat, az tragédia.

Ehhez néha kell egy hang. Valaki.

Egy utolsó löket, egy jó szó.

Egy jó szó a megfelelő időben életet is menthet.

A szavaknak ereje van.

-Agárdi Zsóka-

[akasztottherceg]

"Kitárt karom mozdulatlan Felemel a szél Könnyed mozdulatokkal szakadnék szét Minden mosódik már De téged Zuhanó repülés közben is magamhoz ölelnélek..."

[senkinekseelegjo]

Bele markol a fenekembe…Felemel mire én a dereka köré fonom lábaim…A falnak szorít…Egyre jobban felizgulok…És ő is…Keményen megcsókol miközben egy mozdulattal belém hatol…Mozogni kezd…Egyre gyorsabban…És gyorsabban…Míg el nem élvezünk mindketten…Egyszerre…Ugyan abba a pillanatba…

Azt hiszem odáig vagyok…Ezért a férfiért.

[anyadisszeretne]

Azt mondtad soha senki nem akar majd velem lenni,hogy toxicus vagyok és egyszerűen nem tudok sokáig egy helyben maradni. Képzeld, eljegyeztek.

Így belegondolva csak melletted nem tudtam megmaradni. Utáltam a veled töltött időt, a szexet és a vitákat is.Olyan dolgokra kényszerítettél amiket még az ellenségeimnek sem kívánnék. Manipuláltál, vezettél bele a sötétségbe egészen addig amíg én magam lettem a sötétség amely elől csak menekül mindenki. De ő, ő ragyogtat akkor is ha esik és borús az idő. Ő felemel és támogat akkor is amikor nem állok rá készen. Gyönyörűmnek hív és azt mondja szeretlek akkor is amikor nem érdemlem meg. A gyermekem apja és az én utolsó szerelmem mert ha őt is elveszítem akkor ennyi volt, akkor végleg kiengedem az általad kapott sötétséget s megfertőzöm vele az egész világot.