#akarok sírni

[mergezoszavak]

annyira akarok sírni de egyszerűen nem jönnek a könnyek.

miattad tartok ott, ahol. elmentem a pszichiátriára, vannak gyógyszereim, kaptam segítséget. van egy szuper munkahelyem, egy csodás albérletem egy kurva jó környéken es végre egyedül élhetek. megtanultam értékelni és mások elé helyezni saját magam. erősebb vagyok mint valaha voltam.

de mégis, ennek az egésznek az volt az ára, hogy teljesen tönkretettél.

azert jutottam el az orvosokhoz, mert teljesen megtörtél. azért kaptam gyógyszereket, mert túlnőttek rajtam a kényszerek miattad. azért van ez a munkahelyem, mert rákényszerítettél hogy visszamenjek a szakmámba (amiben amugy sosem éreztem magabiztosnak magam, most viszont szerencsére ez is változott). azert van új albérletem, mert kidobtál a régiből. és azért élek egyedül mert annyira rettegek a másoktól való függéstől emiatt hogy nem bírtam újra azt a döntést meghozni, hogy megbízzak ennyire valakiben. azon az úton helyeztem előre a sajat szükségleteimet, hogy te annyira elnyomtál és le se szartál hogy még nekem is sok lett ez. azert tudom szeretni magamat, mert rádöbbentettél, hogy te sosem fogsz, sőt, hogy másoktól sosem várhatom ezt el és csak magamra számíthatok. úgy erősödtem meg ennyire, hogy 2,5 évig tűrtem hogy bánts és közben szép lassan felülkerekedett a düh rajtam.

és mindezek után képes vagy rám mosolyogni kedvesen, bájosan, mintha mi sem történt volna? képes vagy mesélni nekem dolgokat magadról, miután azt mondtad, "nem azért szakítottunk hogy továbbra is engem hallgass mert elég volt már ebből?" és el mered várni, hogy engem ugyanúgy érdekelj mint régen?!

hát, kedvesem, baszódj inkább meg.

[nehazuddhogyszeretsz2]

Fáj a hasam, stresszelek, folyamatosan rossz előérzetem van.

Sírni akarok.

Kevés vagyok.

[softicyhuman]

Mindig találok valami kifogást, hogy miért sírjak (szomorú film, könyv, videó), mert magam miatt nem akarok sírni.

[haw-duck]

Ott akarok állni a világ tetején, és sírni szeretnék a gyönyörtől.

[egy-lany-blogja]

"Ha valaki nem akarja érezni az érzéseit, akkor a testét fogja érezni. Ha nem akarom érezni azt, hogy mérges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem akarom érezni, hogy szomorú vagyok, ha nem akarok sírni, akkor beteg leszek. Rengeteg betegség s fájdalom azért keletkezik, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket!" (Feldmár András)

[kinlodok]

Nem akarok életem végéig rettegésben élni, amire a megoldás az öngyilkosság. Teljesen logikusan végiggondoltam a dolgokat, meg kell tennem. Ez nem az a fajta "meg akarom ölni magam", amikor segítségért kiáltok. Ez a feladatom. Ha jót akarok magamnak, akkor tartom magam ehhez. Nincsen olyan ismerős/barát/rokon/családtag, akinek hiányoznék, tudom jól. Talán néhány ismerős szomorkodna 1 napig, aztán eszükbe se jutnék. Anyámat nem hatná meg az egész, mérgelődne, hogy drága a temetés. A munkahelyemen mindenki azt gondolná, hogy annyit ittam, hogy a toxikológián fekszem. Pótolnának, méghozzá elég hamar. Nincs senkim, egyedül vagyok, magam vagyok, nem köt ide semmi, és senki, nincs jelentősége az életemnek. Elveszítettem azt, aki fontos számomra. Sírni nem tudok, boldog lenni nem tudok. Nem alkottam semmi maradandót a világnak, a létezésem értelmetlen, nincs miért maradni. De ahogy az elején is írtam, nem vagyok hajlandó leélni az egész életem rettegésben.

[drakvuf]

(a magyar költészet napjára)

Zámbó Imre: Még nem veszíthetek

Mindent elfelejtek már, elfáradtam rég, Lassan elmúlt a láng, úgy félek én. Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó. Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.

Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok. Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon! Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom! Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon.

Érzem elborít a láz, sírni szeretnék, Olyan rég várok rád, de te nem jössz. Miért? Mindent megpróbáltam már, hogy elfelejtselek, Olyan forró a vágy, hogyan éljek nélküled?

Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok. Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon! Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom! Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon.

Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó, Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.

[csakhogymegismerj]

Mióta megláttalak

Szentjánosbogarak repdesnek a mellkasomban.

Nem pillangók, mert tudom, hogy ez valami más.

Nem sima szerelem/szeretet féle,

Ez sokkal több annál.

Az univerzum választott téged, nekem.

Megmutatta az utam feléd.

Jöttem, láttam, győztem és mentem

Magammal viszem azt, amiért odatévedtem.

Értékrendem is mindennel ellenkező

Csak veled egyezik mindenem.

Magamban és magammal viszlek téged

Haladjunk együtt az élet útján tovább.

Ha lehet: mindvégig.

Most ezt érzem.

A teremtéstől-az ősrobbanástól sejtlek.

Sejt szinten értesz meg, és értelek meg téged.

Nem kellenek ide szavak, kevés a meglévő szókészlet.

Ahhoz, hogy le tudjalak írni,

Meg kell újítanom a magyar nyelvet.

Atomjaid és atomjaim szinte teljesen egyek.

Ezt onnan tudom, hogy egy ritmusban lépünk és szuszogunk,

Egyszerre dobban a szívünk,

Hullámzásunk is megegyező.

Fent és lent, fent és lent.

Míg a fent nagyon találó, felhők fölé szárnyaló,

A lent különböző.

Te feldolgozol, én meg nagyon mélyen érzek mindent olyankor.

Meg akarok felelni neked, a gyermeki énem küzd a szeretetedért.

Te csendes leszel, én sírni kezdek.

Ezzel kell még dolgoznunk

A fent és lent ugyanakkor állandó.

Működésünk ritmusa is megegyezik.

Sosem felejtem mikor rád eszméltem

S mikor te megérkeztél hozzám, mellkasomra fekve.

Azt mondtad végre hazataláltál, én meg azt éreztem, hogy az otthon végre én magam vagyok, mindezt veled és általad, kéz a kézben.

Mert az otthon te vagy, az otthon én vagyok, és kicsit mégis egymásban leljük meg a nyugalmat.

Kapcsolódásunk nem egy egyszerű egymásra találás, nem múlandó.

Ismerlek, mióta világ a világ

Sokat éltünk már együtt:

Te vagy a másik fele(m) életemnek.

Mióta atomjaikat szerte hordta az univerzum

Rakódtak ránk felesleges törmelékek

Karcoltak engem, karcoltak téged

Ezzel együtt formálódtunk.

Csiszolódtunk a széllel, a vízzel, a körülöttünk lévő csillagtörmelékekkel.

Formánk minden életben éppen ezért más és más.

Most kör vagy, és én kör vagyok.

Sárga és narancssárga.

Nem szabályos szélű: kissé érdes, de formálható, csiszolható.

Energiáid és jelenléted finomítanak rajta(m).

Tudod, nem hiszek az örökkében, mert minden ember múlandó.

Te is és én is meghalunk egyszer, ez az élet rendje.

Ha a te halálodra gondolok megijeszt, te sem szeretsz gondolni az enyémre.

Félünk egymás veszteségétől

Melletted ma mégsem volt a halál gondolata sem olyan ijesztő.

Ez is olyan természetes, mint kéz a kézben haladni veled és melletted.

Uborka lépésben: Egyszerre csak egy uborkányit haladjunk az életben.

Léphetsz nagyobbat, léphetek én, de kezed a kezembe fonódott rég

Atomjaink idejében.

Mióta megismertelek

Szentjánosbogarak világítják be a testem

Szentjánosbogarak melege olvasztja a jeged én pedig nézem és csodálom szépséged.

Sárgám olvasztja kéked, narancssárgád öleli a saját árnyékod

Én meg csak nézlek és ebben a nézésben meglátlak téged, úgy igazán.

Látom magam is szemed tükrében.

Egyik felem te vagy s másik feled meg én.

Nem csak lelkitárs(am) vagy,

Lángra lobbant ikerség a miénk.

[the-bagira]

😭 Mit lehet tenni, amikor iszonyatosan megbántottak, nagyon rosszul esett, egyben rettenetesen dühös vagyok, csak sírni tudok, viszont holnap munka. Nem akarok kisírt szemű lenni, de egyszerűen képtelen vagyok megnyugtatni magamat. Aludnom kéne, de előre tudom, hogy alig fogok tudni. Még elmondhatatlanul álmos is leszek holnap. Ilyen világvége lelkiállapotban hogyan tudnám megnyugtatni magamat? 21:20-kor még nem lenne késő, de tanácstalan vagyok. Ha más nem, Istenem segíts meg, kérlek.

[habkeinb0ck]

Viccelsz? Te legalább eszel és tudsz sírni!

Nyilván nem akarok versenyezni, hogy ki érzi magát szarabbul, de sztem mindketten dobogósok vagyunk.

Kitartás ❤

Quick what are you doing RIGHT now (besides scrolling Tumblr)

[kurvaranemismersz]

Ma este érted égnek a gyertyák!

Érted szól az összes harang, érted sírnak a lelkek idelent. A víz úgy mossa a lassú partokat, ahogy szívembe döfték akkor a te kardodat.

Csendes padon csak üldögélek egymagam és téged nézlek. Nézem ahogy a gyertyák égnek érted, ahogy lecsöpög a faggyú a vizes fűre miközben a lángok ropognak a vörös-arany fényben.

Megkoccan egy csónak hirtelen és én várom, hogy te legyél. Várom, hogy kilépsz, ahogy nevetsz és azt mondod nekem te meg mit bőgsz? Tudom, hogy nem kell sírni, mert sosem szeretted ha sírok. De ilyenkor a legfájdalmasabb az egész nap. Hallom a hangod a fülemben csengve, de nem látom ahogy a szádon ejted ki azokat.

Ma sokan eljöttek hozzád. Én mégis arra vágyom, hogy ketten legyünk. Nem szólok semmit csak csendben vagyok, mert tudom te szavak nélkül is megérted amit mondani akarok.

Ez a legnyugodtabb pillanat. Itt ülünk ketten, én téged nézlek és csak remélni tudom, hogy te pedig engem. Az idő megszűnik és én belefeledkezek a pillanatba. Csak itt ülünk ketten és nézzük egymást szó nélkül ahogy a víz mossa a partokat, a csónak megkoccan, a lángok táncolnak a vörös-arany fényekben.

Ez az igazi gyász!

Ma este érted ég az összes gyertyám!🖤

[raccoonstone]

Utálom amikor a gondolataim hatalmukba kerítenek és semmivel nem tudom elterelni a figyelmemet mert oly erősek.

Jelenleg most az a tudat cikázik bennem, hogy szar, hogy tudom milyen nagy szeretet van bennem, de már nem tudom megosztani senkivel. Szerelmes akarok lenni, de úgy igazán nem csak ilyen pár hónapig tartóan aztán ahogy telik az idő egyre jobban halványodik el az az érzés.

Úgy akarok szeretni valakit mint ahogy a macskámat, és tudom, hogy hülyén hangzik ez, de hiába rossz néha, tönkre tesz valamit akkor is ugyanúgy szeretem. Embernél is akarom ezt az érzést, hogy ne megváltoztatni akarjam a hibáit hanem elfogadni és megérteni őket. Együtt akarok vele fejlődni, eszmecseréket folytatni. Szabad akarok vele lenni, jókat nevetni vagy akár együtt sírni aztán megvígasztalni a másikat.

Ilyet szeretnék de sajnos ez addig nem jöhet el amíg magammal nem vagyok kibékülve. Jelenleg pedig úgy érzem, hogy sose fogom megtalálni a lelki békémet így az igaz szerelmet sem.

[soulborder]

Mindegy

Nem vagyok jó semmire, mindent csak elrontok

De már tudom, jobb lesz mindenkinek, hogyha meghalok

Vonzanak a sínek, testem pengéért könyörög

Odaadom neki, s már nem körmölök

Semmit e levélbe, minden szóért kár

Ha eltűnök végre, megszűnik minden hibám.

Ordítani akarok, sírni, tombolni

Őrjöngeni, sikítani, törni-zúzni

A végén megnyugodva könnyemet letörölni

Karomból a kést szép lassan kihúzni

Eddig is volt késztetés, nem kevés, hanem sok

De ilyen erősen még nem tört rám az érzés, hogy

Meg akarok halni most azonnal

Legszívesebben kiszaladnék a világból is a lelkemet szétszakító indulattal

Megyek, de nem ám csak úg céltalan

Az első vonat sínig szaladok megállíthatatlan

Ha végre meglátom a végső megnyugvást jelentő vonatot gyorsan közeledni

Kilépek elé nyugodt lélekkel, mosolyogva, hisz nincs az az erő, mi vissza tud tartani.

[fhjtblr]

itthon ülök, kések a hasüregemben, egyedül vagyok kívül-belül és félek. átlagos helyzet. nem akarom sajnáltatni magam, mégsem akarok elnyomni mindent teljesen.

halállal kapcsolatos gondolatok kísértenek, elkapkodott gyötrelem bont szét megint belülről. le akarok nyugodni, de tovább folytatnom. rajzolnom kellene, írnom, zenét hallgatnom, elengedni ezt, mégsem vagyok képes, görcsösen ragaszkodom ezekhez a beidegződésekhez.

hova meneküljek? kitől várjak választ? létezik-e ilyesmi egyáltalán?

sírni sem tudok, túl elcsépeltnek tűnik. senki sem kíváncsi rám. csak nyavalygásra vagyok képes. és mégis folytatom az írást, az erőtlen pötyögést a billentyűzetemen, a kényszeredett gondolatok képződését magamban.

egyedül menekül belőlem a csendre-éhezettségem. sose fogom utolérni őt.

[xbx20]

Itt tartunk már egy hónapja lassan hogy itt hagytal. Azóta is minden nap, minden percben csak te vagy a fejemben. A hiányod nem múlik és csak egyre jobban fáj. Néha azt kívánom bárcsak soha meg sem ismertelek volna. Nem értem miért fáj ez ennyire, hiszen annyi veszteség ért már az életembe, de valahogy mégis ez jobban fáj. Szerettelek és bíztam benned és ez volt a baj. Túl vak voltam ahoz hogy lássam hogy az én szeretettem feléd nagyobb volt mint a tiéd. Minden nap üvölteni tudnék és sírni és sírni. De nem lehet hiszen itt van a kisfiú. Darabokra estem de mégsem mutathatom ki. Belülről emészt minden egyes nap. Én csak boldogságot akartam és az is voltam. Hiányzik hogy felhívj, hiányzik a hangod. Te tényleg más voltál, téged máshogy szerettelek mint eddig bárkit. Nem tudom mi az a "más" de azt tudom hogy míg elek ez el kísér. Csak újra akarom élni az első esténket, újra a korodban akarok lenni fogni a kezed érezni a vállamon hogy szuszoksz. Érezni ahogy szorosan magadhoz húzol és át ölelsz. Utálom hogy ez már soha nem valósulhat meg. Nem akarom ezt tovább érezni ez pokoli.

[blhellx]

Úgy érzem nem fogom megélni a holnapot. Annyira de annyira gyűlölöm ezt az érzést. Annyira gyűlölöm, hogy mindenben elfáradok, semmire nem vagyok képes, és egyszerűen semmi mást nem akarok, csak a végkimerülésig sírni. Addig sírni, amíg meg nem fulladok a levegőhiány miatt, és amíg annyira el nem fáradok, hogy már a szívem se bírja és egyszer csak megáll.

Nem tudom mi a baj velem, nem tudom mi ez az állapot de gyűlölöm. Csak legyen vége.

Csak legyen végem.