#Kevés | Explore Tumblr posts and blogs

turistakrem · 5 months ago

Text

Japán nulladik nap

Első nap akart lenni, de másként alakult

A dolog ott kapott gellert, hogy nem ellenőriztem le a második beszállókártyát Budapesten, amikor megkaptam, ami Sanghajból vitt volna Tokióba hajnalban. Ugyanis nem a hajnali gépre szólt (2 órán belüli kényelmes átszállással), hanem egy délutáni járatra (most mindent kelet-kínai időzónában írok). Szóval lett Sanghajban 9 szabad órám. De ne vágjunk a dolgok közepébe, mutatom, merre mentünk: nemcsak az ukrán, de a lengyel légteret is elkerülték az óvatos kínaiak, nehogy miután felszálltak, háború törjön ki. Gondolom ők, is követik a magyar belpolitikát.

Szóval Budapest -> Berlin -> Balti tenger kanyarral, Szentpétervárnál léptünk be az orosz légtérbe. Egy ideig megfordult a fejemben, hogy az északi sark fölött közelítjük meg Kínát, de ez most kimaradt az életemből.

A China Eastern társaság egy fokkal jobb, mint a fapados, de ami a lényeg, hogy pont a feléért visz el Tokióba, mint a sorban utána következő versenyző. A catering nem volt túlzottan átgondolva: kétszer ugyanazt a szettet hozták ki annyi különbséggel, hogy a népszerűbb kaják az első körben elfogytak. Szóval ha felszállás után nem fűlött a fogad a csőtésztához marhahússal, akkor a második alkalommal már csak azt választhattad :) Ami fájdalmasabb volt, hogy éjjel 2 és 3 között hozták az ételt (5.40-es leszálláshoz), szóval esélyed se lett volna kicsit javítanod a jetlagen.

Aztán jött a fekete leves, amikor Sanghajban át akartam szállni a szerintem gépemre. A földi kiszolgálók rámutattak a tévedésemre és tényleg csak bámultam másodpercekig a beszállókártyát. Tanulság: azt a pár másodperc bámulást Budapesten kellett volna belefektetnem az időmbe. Ja, a China Eastern nem hisz a digitális huncutságokban. Csak IRL lehet becsekkolni, és papíron adják oda a beszállókártyát, mint a középkorban.

Azért legyünk igazságosak, 9 plusz óra Sanghajban nem a török börtön. A kevés pozitívum a magyar-kínai barátságban, hogy egy ideje nem kell vízum Kínába lépni, szóval kaptam magam és uzsgyi be a városba. Amikor először olvastam a Maglevről, azóta vágytam rá, hogy felüljek rá. A CE most gondoskodott egy álmom beteljesüléséről, végülis köszi.

10 perc alatt bent voltam a belvárosban (45 km) és onnan még néhány sima metrómegálló a Bund. Pont a hajnali belvárosba érkeztem meg, az utcán ilyenkor csak az utcaseprők és a csoportos mozgáskultúra szerelmesei vannak kint. Kicsapnak egy JBL-t egy padra és mehet az aerobik, a tajcsi és a társastánc. Közös jellemző, hogy 60 év felettiek csinálják, a társadalom többi része vlsz tud aludni.

Megreggeliztem egy Costában (sajnálom reggel még nem vagyok nyitott a világ konyháinak felfedezésére) és bejártam a belvárost és még a nagyobb turitahömpöly előtt kijutottam a Bundra. Közben belógtam (na jó, beengedtek) a gyarmati Jugendstyl legpompásabb épületébe a Békéről elnevezett szállóba (ez kivételesen nem Hugyecz-épület).

Aztán irány a Bund, amihez egy magasított gátra kell felmászni, ami végig van futtatva igazi növényekkel. Nem hittem el, meg kellett tapogatnom.

Volt Mao-szobor a gát előtt és a szocialista forradalom múzeuma a gátba építve, de alapvetően mindenki a folyó nagy kanyarulatában elhelyezkedő üzleti negyedet fotózza. Ködös volt az idő, milliószor láttam már ezt a látványt sokkal jobb gépekkel fényképezve, de a hatás tényleg lehengerlő így is. Egy órát sétálgattam fel-alá a sétányon, nagyon meleg volt (a sapkám persze feladott csomagokban volt), de egy pillanatra sem sajnáltam ezt az extra időt.

(Lefotóztam a sörnyitót is, mielőtt még valaki, de ahogy mondtam, ennél sokkal jobb képek vannak fent az interneteken.)

Aztán kerestem valami hagyományos éttermet (délben már pardont nem ismerő kulináris kísérletező vagyok) és beestem nyitásra a “Nagyi étterme” vagy valami ilyesmi nevű helyre. Elsőként rendeltem és csalhatatlan érzékkel rendeltem ki az étterem specialitását a sertés-hasaalját száznapos tojással és titkos szósszal, mivel az általam belátható asztalok mindegyikén ezt rendelték. Amúgy 10 felszolgáló állt és nézte, amint 9-en eszünk jó étvággyal. Ezt a munkát Londonban ketten, Budapesten egyedül vagy senki se végzi el. Közben a szakácsok valami vicces dolgot énekeltek, mert a felszolgálólányok rosszalló arccal cseszték le őket, de persze tetszett nekik.

A katolikus katedrálisba sajnos nem jutottam be, mert nagyon korlátozott időpontokban van nyitva, de elég nagy komplexumnak néz ki, iskolával, kiszolgáló épületekkel a legbelvárosban.

Amúgy Sanghajban a legvonzóbb dolog az volt, hogy a London-szintű plázák és 30 emeletes irodaépületek között meghagyták a dél-olasz utcákat inasba rakó sikátorokat: nézed a high-tech utcát magad előtt, fordulsz 90 fokot és ott száradnak a ruhák a légkábelek erdeje pedig a legautentikusabb délkelet-ázsiai feelinget hozza.

Metró-Maglev vissza a reptérre és egy órás késéssel irány Tokió. Folyt köv.

186 notes · View notes

kepeslajoska · 2 months ago

Text

Vásárhelyi Mária:

Részlet az Élet és Irodalomból

A Magyar-jelenség

és a kognitív disszonancia

„Soha nem leszek a másik oldalon, ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm” (Magyar Péter, Partizán, 2024. április 11.)

A kognitív disszonancia redukciója közismert, gyakran emlegetett szociálpszichológiai jelenség. Azt írja le, amikor egyes konkrét döntéseink, tetteink ellentétbe kerülnek meggyőződésünkkel, világnézetünkkel, és ez az ellentmondás különös, belső feszültséget kelt bennünk. Némileg leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy gondolataink és érzelmeink kerülnek ellentmondásba egymással, és ilyenkor – gyakran nem is tudatosan – mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a belső feszültséget csökkentsük, visszanyerjük a gondolatok és az érzések egyensúlyát. Ennek a belső késztetésnek a hatására azután hajlamosak vagyunk tetteink, döntéseink megideologizálására, az egyébként hiteles információk egy részének negligálására, önámításra, súlyosabb esetekben önfeladásra is.

Meggyőződésem szerint ez a belső mechanizmus lép működésbe, amikor egyébként önmagukat liberálisnak és demokratának definiáló, az igazság kimondása iránt elkötelezett polgártársaink – félretéve az általuk is észlelt, kétségbevonhatatlan tényeket – a Fideszből az év elején sértetten távozott, jobboldali-konzervatív, a liberális és demokratikus értékrend alapjait megkérdőjelező, önmagával is rendre ellentmondásba keveredő Magyar Péter gyakran elvakult, ellentmondást nem tűrő támogatói táborába állnak. Mert – érthető elkeseredettségükben – benne vélik felfedezni azt, akire tizennégy éve reménytelenül várnak, aki képes leváltani az önkényuralmi, korrupt Orbán-rendszert, és alkalmas a demokratikus jogállam visszaépítésére. Ezek a polgártársaink a nyilvánvaló tényeket gyakran lesöprik az asztalról, nem hajlandók tudomásul venni vagy bagatellizálják ezeket. Amikor a közösségi médiát és a független fórumokat elöntik azok az ellenzéki honfitársaink által írott hozzászólások, amelyek szóra sem érdemesnek minősítik, és Hadházy Ákost hibáztatják, amiért nyilvánosságra hozta a Magyar Péter által az állami Diákhitel Központ vezetőjeként megkötött 13-15 millió forintos, nyilvánvalóan korrupt szerződéseket, akkor az embernek az az érzése támad, hogy a Fidesz elérte célját, ez már valóban a Fidesz-Magyarország. Hiszen tisztességes demokrata körökben mindeddig arról volt szó, hogy a korrupciónak nincs alsó határa, a közvagyon akármilyen alacsony összegű megkárosítása bűn.

Meghaladná jelen írás terjedelmi korlátait, ha az összes tényt felsorolnám, amely alátámasztja véleményemet Magyar Péter antiliberális, antidemokratikus, önreflexiót nélkülöző kijelentéseiről és viselkedéséről, ezért csak esetlegesen sorolok fel ezek közül néhányat, amelyek számomra a legsúlyosabbak és leginkább kiábrándítók voltak.

Mind a mai napig semmiféle választ nem kaptunk arra a nagyon is kézenfekvő kérdésre, hogy Magyar Péter milyen szándékkal, milyen körülmények között, hogyan vette fel a feleségével folytatott beszélgetést magnóra. Amíg nem ad magyarázatot a Tisza párt elnöke – a jól érzékelhetően előre megrendezett beszélgetés rögzítésére –, addig nem bízhatunk meg benne, akkor sem, ha nekünk, ellenzékieknek látszólag kapóra jött a beszélgetés nyilvánosságra hozása. Egy családi magánbeszélgetés nyilvánosságra hozása ugyanis a magánéletre vonatkozó legalapvetőbb erkölcsi normák felrúgása, kiváltképp, mivel kevés kétségünk lehet afelől, hogy a beszélgetést zsarolási céllal vették fel. Hogy miért került erre sor, ki, kit (a legvalószínűbb, hogy pártjukat, a Fideszt), mikor és hogyan kívánt ezzel zsarolni, arról semmit nem tudunk. Azt azonban demokrataként úgy tartjuk, hogy elfogadhatatlan egy házastársi beszélgetés rögzítése, majd ennek a volt házastárs beleegyezése nélküli nyilvánosságra hozása, kiváltképp, ha a történet első számú áldozata a házaspár három közös, kiskorú gyermeke.

Magyar Péter a Partizánban folytatott első beszélgetés során egyértelműen leszögezte, hogy a „demokrácia és a jogállam nem fontos kérdések”, és ezt az állítását azóta sem korrigálta. Az elmúlt nyolc hónap során egyetlen alkalommal sem állt ki a demokrácia, az alkotmányos jogállam, a tisztességes választási rendszer alapértékei, a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása mellett, ahogyan a különböző – szexuális, nemzeti, vallási – kisebbségek jogai mellett sem. A magyar jogállamiság hiányos működését feltáró Sargentini-jelentést bullshitnek titulálta, az uniós forrásmegvonást elfogadhatatlannak tartotta.

Egy demokrata számára szégyenteljes és botrányos az a vélemény és viselkedés, amit Magyar és pártja az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban formál és tanúsít. Ennek, az Oroszország által indított háborúnak, amelynek nem titkolt célja Ukrajna megsemmisítése vagy területi megcsonkolása, idestova egymillió halálos áldozata van, a negyvenmilliós Ukrajnából már legalább tízmillióan elmenekültek, az ország infrastruktúrája és lakóépületei romokban hevernek, emberek tízezrei vesztették el hajlékukat és egy élet munkájával megszerzett javaikat. Nem lehet kérdéses, hogy egy demokrata kinek az oldalára áll ebben az imperialista, területszerző, pusztító háborúban, ahogyan az sem, hogy elemi kötelessége, hogy minden tőle telhető támogatást megadjon ahhoz, hogy Ukrajna védekezni tudjon a megszállókkal szemben. Amikor Magyar és pártja az EU-ban, immár többedik alkalommal tartózkodik attól, hogy megszavazza az Ukrajnának nyújtandó segítséget, akkor lényegében a megszálló hatalom pártjára áll, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ha az USA és az EU nem segítené Ukrajnát, akkor az már régen orosz fennhatóság alá került volna. Aki erre azt válaszolja, hogy „igen, de a közvélemény többsége nem támogatja az Ukrajna melletti kiállást”, az szégyellje magát Nagy Imre, Bajcsy-Zsilinszky Endre és az összes magyar mártír emléke előtt, akik életükkel fizettek azért, mert szembeszálltak a gyilkos megszálló hatalmakkal, és akikre így, ennyi év távlatából már könnyű büszkének lenni. Most nem kéne az életünkkel fizetni, csupán a magunk szerény módján támogatni az ukrán nép emberfeletti küzdelmét szabadságáért és szuverenitásáért, ám a közhangulatra kacsingatva ezt megtagadni árulás és szégyen.

Ha semmi mást, azt bizonyosan megtanulhattuk az elmúlt tizennégy évben, hogy egy, a miénkhez hasonló, kezdetleges demokrácia számára életveszélyes, ha egyetlen párt jut kétharmados, vagyis kizárólagos hatalomhoz. A demokratikus hatalom elképzelhetetlen külső és belső kontrollok működése nélkül. Márpedig Magyar Péter nem is tagadja, sőt fennhangon hirdeti, hogy a Fideszhez hasonlóan, pártjával egyedül szeretne teljhatalomhoz jutni, ezt a törekvését támogatni egyenértékű egy új autokrata rendszer támogatásával.

A Tisza Párt elnöke több nyilatkozatában hitet tett amellett, hogy létezik globális Soros-hálózat, amely világuralomra tör, és azt is leszögezte, hogy a Soros Egyetemnek (CEU-nak) azért kellett elköltöznie Magyarországról, mert nem tartotta be a hatályos törvényeket. MP szerint, ha a CEU betartja a magyar jogszabályokat, akkor még ma is Budapesten működhetne. Ez az állítás azonban nem egyszerűen az aljas Fidesz-propaganda sulykolása, hanem szemenszedett hazugság. Pontosan tudjuk, hogy az Orbán-kormány feltett szándéka volt a CEU és Soros György alapítványainak elüldözése Magyarországról, ennek érdekében nemcsak több évtizedes hazug propagandakampányt folytatott, hanem törvényeket módosított, majd az önmaga által módosított jogszabályokat sem tartotta be. Annak a diplomás, nyelveket beszélő, felnőtt fiatalembernek, aki ezt nem látja, komoly problémái lehetnek a demokrácia és az egyetemi oktatás szabadságának értelmezésével.

Ha valaki, aki hosszú éveken keresztül élt Nyugaton, annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az EU más országaiban sem működik jobban a demokrácia, mint nálunk, és ezekben az országokban sem szabadabb a média, mint Magyarországon, akkor komoly kétségeink támadhatnak, hogy vajon mit gondol ő demokráciáról és szabadságról. Úgy tapasztalom, hogy Magyar Péternek csak akkor fáj a sajtószabadság hiánya és a propaganda aljassága, ha az személy szerint őt érinti.

Nehéz a jogállamiság iránti elkötelezettség keretein belül értelmezni Magyar Péter azon kijelentéseit is, amelyek szerint a lopott vagyonból gazdagodókat nem elszámoltatással, az ebül szerzett jószág visszaszerzésével fogják büntetni, hanem magas adókkal. Az adóztatás ugyanis egyet jelentene a lopás legitimálásával.

Akinek fontosak a demokratikus értékek, az nem érthet egyet azzal, hogy Magyar Péter a kezdetektől megpróbálja az ellenzéki pártokat, elsősorban a DK-t lehúzni a Fidesz szintjére, azt bizonygatva, hogy az „óellenzék” és a Fidesz között valójában nincs különbség. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs, hogy mi a különbség egy – akár ha rosszul, de – demokratikusan működő párt és egy önkényuralmat építő maffia között. Nem kétséges, hogy a korábbi ellenzéki pártok sok hibát követtek el, számos kritikát lehet megfogalmazni a működésükkel kapcsolatban, egy sorban említeni azonban ezeket a hibákat, tévedéseket, esetleges bűnöket egy egyeduralomra törő, az országot lezüllesztő és szétrabló párttal, több mint aránytévesztés. Egy demokrata ilyet akkor sem állít, ha ez sok ezer szavazatot hozhat számára.

A demokrácia egyik fontos alkotóeleme a sokszínűség, a sokféle vélemény nyilvános pertraktálása és ütköztetése, a másik ember véleményének meghallgatása. Nem tekintem demokratának azt, aki mindenféle véleményt agresszivitással, ellentmondást nem tűrő erőszakossággal, háborús retorikával próbál ellehetetleníteni, ahogyan ezt MP tette számos újságíróval vagy legutóbb Hadházy Ákossal. Hadházy nem tett egyebet, mint megpróbálta szembesíteni Magyart az általa aláírt, az állam nevében kötött szerződésekkel, amire Magyar nem érdemi válasszal reagált, hanem lehazugozta, rogánista propagandistának minősítette Hadházyt, ahogyan korábban például a HVG vagy az ATV újságíróit is. Nem Magyar érdeme, hanem a sajtó szégyene, hogy az állandó sértegetés, vádaskodás felett könnyűszerrel napirendre tértek a szerkesztőségek, mintha meg sem történt volna.

Magyar Péter szerint a Momentum nevű párt nemzetietlen és „bűnben fogant”, mivel egy népszavazási kezdeményezéssel ellehetetlenítette, hogy Magyarország nevezést adjon be a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére. A „bűnben fogant” nagyon súlyos vád, egy demokrata ezerszer meggondolja, hogy ezzel illessen bárkit. Kiváltképp, ha néhány nappal a rivális párt megbélyegzése után kijelenti, hogy csak egy sikeres népszavazás után tudja támogatni a budapesti olimpia ötletét.

És végül, de nem utolsósorban, Magyar Péter viselkedéséből fájdalmasan hiányzik számomra mindenféle szolidaritás, emberi együttérzés. Bár általánosságban néha szóvá teszi a terjedő szegénységet, nem emlékszem egyetlen konkrét esetre sem, amikor a rászorulók, elesettek, kirekesztettek, üldözöttek és gyámolítóik érdekében szólalt volna meg. Erre a legeklatánsabb példa az, hogy nemcsak Iványi Gábor és munkatársai, hanem a most utcára tett ötszáz sérült gyermek vagy a korábban menedékhelyükről kitett ukrán menekült családok érdekében sem szólalt meg. Jól láthatóan kerül minden megosztó témát, számára sokkal fontosabb a népszerűség, mint a szolidaritás.

Nyilvánvaló, hogy ezeket az antiliberális, antidemokratikus megnyilvánulásokat ugyanúgy hallják az önmagukat liberális demokratának tételező ellenzéki szavazók, ahogyan én hallom. Csak ők rendre találnak mentséget, indokot arra, hogy miért nem fontosak ezek a kijelentések, miért kell szemet hunyni az ilyen magatartás felett. Valami magasabb rendű érdek, jelen esetben az Orbán-rendszer eltakarítása érdekében. De mivel érzékelik az ellentmondást saját belső értékrendjük és viselkedésük között, elutasítóvá, agresszívvá válnak azokkal szemben, akik szerint nem lehet eltekinteni ezektől a tényektől.

Az elmúlt nyolc hónapban megszámlálhatatlanul sok támadás, vád ért csak azért, mert nem értek velük egyet MP megítélésében; zaklatott, agresszív reakciókat kapok kritikus megjegyzéseimre, van olyan ismerősöm, aki letiltott a közösségi oldaláról, van, aki nem veszi fel a telefont vagy kerüli a találkozást velem. Ilyet korábban akkor tapasztaltam, amikor nyilvánosan megkérdőjeleztem Márky-Zay Péter alkalmasságát a miniszterelnöki pozícióra. Ezt nagyon sajnálom, hiszen az érintettek között számos olyan ember van, akit sokra tartok, és örültem, hogy az ismeretségi körömbe tartoznak. Ők úgy gondolják, hogy kritikus véleményem hangoztatásával elveszem tőlük a reményt, hogy egyszer kivergődhetünk ebből a már-már elviselhetetlennek tűnő rendszerből. Nem akarják meghallani a Magyar Péter támogatása ellen szóló érveket, mert az ismét kibillentené őket keservesen fenntartott belső egyensúlyukból. Így aztán elnyomják körülöttük és magukban a kritikus hangokat, és haragjuk a kritikát megfogalmazókra hull. Így próbálják redukálni a kognitív disszonanciát, amely újra és újra feltámad bennük.

Azt gondolom, hogy demokratikus értékrendünket, a szabadság és tisztesség melletti elkötelezettségünket ideig-óráig sem lehet felfüggeszteni, nem fordíthatjuk el fejünket csak azért, mert ha odanéznénk, akkor olyat látnánk, ami felborítja belső egyensúlyunkat. És legfőképpen úgy vélem, hogy az ilyen önbecsapás, önfeladás árán kivívott „rendszerváltás” ugyanolyan hazug rendszerhez fog vezetni, mint amilyen ellen most lázadunk.

103 notes · View notes