#ír könyv

[prologusblog]

Cecelia Ahern - Szeplők

„Azt mondják, az az öt ember alakítja a személyiségünket, akikkel az időnk nagy részét töltjük. Azokra fogunk hasonlítani, mondja a fickó. Nincs valami felemelő társasága, ugye? Egyet látok is közülük. El tudom képzelni, milyen lehet a négy másik szerencsétlen.” Amikor ezekhez a mondatokhoz értem a könyvben, akkor kaptam fel először a fejem, hogy talán nem is lesz olyan unalmas ez a történet.…

[konyvekkozt]

Nem ígértem rózsakertet - csak azért emelem ki a címet, mert nehéz lehet elolvasni

ez a könyv zseniális! szerencsém van, több jó könyvet olvastam már idén, de a legjobb háromban szerepel

a történetben Deborah-t ismerhetjük meg, aki 16 évesen pszichiátriára kerül. lehetne ez egy szomorú történet vagy egy olyan, amitől az ember kellemetlenül érzi magát. de nem az!

Deborah egy külön világban él, ami szépen lassan átveszi a mindennapok felett az uralmat. a kórházban elvállalja az esetét egy pszichiáter. a közös munkára utal a könyv címe, ugyanis a terápia nem könnyű, sőt, van, hogy annyira kemény, hogy zárt osztály lesz a "következménye"

a könyv azért különleges, mert úgy mutatja be Deborah saját világát, hogy az mindvégig olvasmányos, miközben bepillantást enged egy pszichiátria mindennapjaiba, belső viszonyaiba. nem szenzációhajhász, nem sok, viszont nagyon igaz és valós, élettel teli. s bár nem teljesen, de képet kapunk Deborah családjának megéléséről is, s arról, milyen terheket tettek akaratlanul is a lányra, s hogy viszonyulnak a kórházi kezeléshez

a legkülönlegesebb az, hogy a szerző a saját élményeiről ír, arról a három évről, amit pszichiátrián töltött

akárhol hagytam félbe az olvasást, mindig zökkenőmentesen tudtam azonnal felvenni a fonalat újra, s ez az írásmódot dicséri. akármilyen fura, hogy egy ilyen témájú könyvet ennyire élveztem, mégis kiváló választás volt a valenciai útra

azért is fantasztikus ez a könyv, mert elgondolkodtat. régóta foglalkoztat a felépülés kérdése, s itt nagyon jelen van. nem csak csodás fordulat formájában, hanem megküzdésként, magában hordozva a visszaesés lehetőségét, s az újabb és újabb felállást. és benne van az is, hogy meg kell találnunk a dolgok helyét az életünkben, akár a démonok vagy a saját világ szereplőinek helyét is. és pont ettől olyan ez a könyv, ami az első oldaltól az utolsóig leköt: mert nem adja könnyen a válaszokat, nem hagyja ki a nehéz részeket

[stickalittle]

Na jó, most ment fel bennem a pumpa. Annyi könyv áll kiadásra várva, ezek meg közpénzből kiadnak egy könyvet, ami üres oldalakból áll. Ezt az ezerszer elsütött poént, apám, ezt a hülyeséget. És évi 2 milliárdot kapnak a közösből csak azért, hogy ilyen propagandista faszságokat csináljanak. Mennyi könyvet ki lehetett volna adni ennyi pénzből, te jó ég! Erre "Miért is szavazzunk a libernyákokra?" címmel kiadnak 245!!! üres oldalt, amin nincs egyetlen betű sem. Nincs rajta regény, nincsenek rajta novellák, nincs rajta vers, csak üres, elpazarolt lapok. 245!!! oldal. Férgek. Nem szeretem azt sem, ha valaki belefirkál egy könyvbe, de azt hiszem, ebben az esetben csak helyeselni tudom, ha bárki a boltban felüti a könyvet, és az első lapra csak annyit ír "mert nem lopnak". Ennyi.

[pokmajom]

Karinthy Ferenc lenti irasarol, lillafured, hal es a magvas bölcsesseg, te jutottal eszembe

Kaptunk egy hétvégi beutalót Lillafüredre: az Est-lapok munkatársai és családtagjaik kedvezményesen, még ellenszámlára is igénybe vehették a szállodát. Válságos évek voltak s hozzá esős, őszi holtszezon: a hatalmas étteremben minden asztal pompásan megterítve, ezüsttel, porcelánnal, virággal, de rajtunk kívül nem ült senki, a szmokingos zongorista egyedül minket szórakoztatott az ábrándokkal és keringőkkel. Minden halk, fényűző és unalmas volt, a lucskos időben sétálni se lehetett, délután a pincérekkel pingpongoztam, este apám tanítgatott biliárdozni. De gyönge játékos volt maga is, nem nagy sikerrel gurigáztunk.

Másnap meglátogattuk a környék egyik nevezetességét, a kísérleti haltelepet. Apró medencékben, melyeket a Garadna patak tiszta, hideg vize táplált, úszkáltak a különféle halak, ivadékok; Vásárhelyi bácsi, a telep vezetője megmutogatta, melyik a sebespisztráng, szivárványpisztráng, galóca, pénzes pér. Apámat minden érdekelte, s a térdnadrágos biológus dolgozószobájába is betessékelt bennünket, a sok könyv, iratcsomó, fénykép, üvegedény és számtalan kitömött, meg kalitkába, akváriumba vagy terráriumba fogott eleven állat közé. Búcsúzóul egy különlenyomatú cikkével ajándékozott meg, mely, ha jól emlékszem, az édesvízi rákokkal foglalkozott. Apám egészen felvillanyozódott, s hazafelé ballagva, belelapozva a tanulmányba, lelkesen fejtegette, hogy ez az igazi élet, és hogy ez a Vásárhelyi milyen kitűnő biológus.

Koraérett, szemtelen kamasz voltam, vitára, ellentmondásra mindig kész.

- Honnan tudod megítélni? - kötekedtem. - Hisz nem értesz a biológiához.

- A biológiához nem, de a stílushoz igen - bökött vastag, tömpe ujjával a szövegre. - Ide nézz, milyen világosan ír, ennek igaza van. A szemfényvesztőt, svindlert, mellébeszélőt már a stílusán is rajta lehet érni. Aki biztosan tud valamit, többnyire világos és áttetsző.

Hú, nagyon köszönöm! Nem is tudtam erről az írásról. Most megkerestem: Karinthy Ferenc, Karcolatok.

[nitta86]

Mit olvastam a télen II.

Annyi mindent olvastam a télen, hogy inkább két részre bontottam. Szóval ezeket olvastam január második felétől kb. :

Matt Haig: Éjfél könyvtár

Karácsonyra kaptam, magamtól nem került volna a kezembe, de szórakoztató volt. Nem tudom, hogy jó könyvnek tartom e. Egyrészről olvasmányos volt és érdekes, csomó egész progresszív üzenettel. Másrészről ugyanaz a bajom vele, mint az Everything Everywhere All At Once filmmel, hogy egyrészt nagyon felszínes, másrészt hazugság, hogy csak a döntéseinken múlik, hogy mi lesz belőlünk. Csomó lehetőséghez nagyon jó helyre kell születni. Azt se hinném, hogy reális, hogy a főszereplőnő annyira tehetséges, hogy lehetett volna belőle olimpiai bajnok, világhírű énekes és sarkkutató is.

Ursula K. Le Guin: A megtalált és elveszett I.

Írtam róla korábban is, mert még az ősszel kezdtem el, de januárban fejeztem be. Nekem az első novellák, pl. a Buffalo lányai… is tetszettek, pedig sokan panaszkodnak rá, hogy nem erre számítottak a szerzőtől. Az I. kötet második felében a Haini ciklus novellái vannak, ez már megszokottabb stílus. A segrik ügyét emelném ki, mert az a legjobb és legreálisabb nőuralmas scifi amit valaha olvastam. Figyelembe veszi a biológiai különbségeket is és reálisan nyomasztó világot alkot.

Az első kötet utolsó történetei a Werel bolygón játszódó rabszolgafelszabadításos scifik és összefüggnek. Ezeket nagyon szerettem. Legjobban az Egy nő felszabadulása tetszett. Ez a kisregény kiválóan bemutatja, hogy mi történik a nőkkel a forradalomban, vagyis hogy ugyanannyit kockáztatnak, és ugyanúgy áldozatot hoznak, mint a férfiak, de kevesebbet nyernek vele, mert az új berendezkedés is el fogja nyomni őket. Ilyen szempontból nagyon jó tanmese is.

Ursula K. Le Guin: A megtalált és elveszett II.

Szintén novellák és egy kisregény. A novellákat igazából most nem olvastam el, mert már ismertem őket az Óceánföld meséiből.  Szóval ebből csak az Elveszett paradicsomok című kisregényt olvastam, ami egy baromi jó űrutazós scifi. Szerintem nagyon reálisan ábrázolta az évtizedekig tartó űrutazás társadalmi hatásait és a valláskritikával is tudtam azonosulni.

Ilona Andrews: Clean Sweep

Ilona Andrews: Sweep in Peace

Ilona Andrews: One Fell Sweep

Az Innkeeper Chronicles első három kötete. Minőségi urban fantasy vámpírokkal, vérfarkassokkal, alienekkel, fordulatos cselekménnyel. Imádom, nagyon olvastatja magát. Az One Fell Sweep végén egészen meghatódtam és bőgtem, pedig ezt pont nem várnám ettől a műfajtól.

Annie Erneux: Évek

Ez szintén egy baromi jó könyv, de valószínűszeg még jobban élveztem volna, ha jobban értenék a francia politikához. Még szerencse, hogy Jókain edződtem, mert így úgy is tudtam élvezni, hogy alig valamelyik politikusról vagy francia televíziós személyiségről tudtam, hogy kicsoda. Egy nő életét meséli el, úgy hogy közben a 40-estől az 2000-es évekig tartó időszak politikai eseményeiről és társadalmi változásairól is ír. Ilyen szempontból nekem Marilyn French: Nők (The Women’s Room)-ére hasonlít, csak ott külön fejezetben volt a korrajz és a cselekmény, itt meg egymásra úszik. Nagyon érdekes könyv, szerettem olvasni még úgy is, hogy néha nem volt egyszerű.

 A felénél tartok:

Ilona Andrews: Sweep of the Blade

Szintén Innkerper Chronicles, csak ebben a kötetben más a főszereplő és sokkal vámpírosabb, mint az eddigiek. Izgi, de már visszatérnék Dinához és az Inn-hez.

[sronti]

Ezt most olvasom, és elég lelkes vagyok. Evaristo nagyon jól ír, a történetek érdekesek és hát Magyarországon ez a könyv egyből dupla fóliát kapna és ha a fideszesek hallanának róla, biztos felvennék a könyvdaráló/könyvégető listájukra.

Gondold végig, milyen szerzőktől olvastál mostanában és ha mindenki fehér férfi, aki eszedbe jut, akkor különösen neked ajánlom.

[amatorfilozofus]

Könyvajánló

Nemrégiben jelent meg Puzsér Róbert új könyve „Metafizika” címmel. Erről a könyvről én nem fogok kritikát írni, mert valószínűleg soha nem fogom elolvasni. 15 000 ezer forint esetén az ember nagyon meg kell, hogy gondolja, mire költi, és amit, a könyvvel kapcsolatban olvasni lehet, számomra rendkívül taszító. Néhány példa:

„A kötet az agy mindkét féltekével kommunikáló meditációs objektum, amely összművészeti igénnyel kalauzolja az Olvasót a megismerés szellemi ösvényén...”

„A „Metafizika” című könyv szerkezete azon az ismereten alapul, hogy a transzcendensre (léten túli, tapasztalat feletti...) vonatkozó tudás nem lineárisan, hanem koncentrikusan épül fel.”

Az első mondat szimplán végtelen önteltséget sugall nekem, a második mondatot nem is értem, de lehet ez csak az én műveletlenségem.

Mikor erről a könyvről hallottam, az első dolog, ami eszembe jutott az volt, hogy lehet lesz olyan ember, aki életében egy filozófia könyvet fog olvasni és az pont ez lesz. Olvasatlanul is megkockáztatom azt az állítást, hogy, sok olyan filozófia könyv van, amit sokkal inkább érdemes elolvasni (és olcsóbb is…).

A korábbi posztjaim alapján, az lenne logikus, hogyha egy Richard Rorty könyvet ajánlanék, de nem ezt fogom tenni. Pontosabban fogok ajánlani egyet, de úgy gondolom a legfontosabb filozófia könyv, amit ma valaki magyarországon kézbe vehet az Michael J. Sandeltől „Az Érdem Zsarnoksága” című könyv. Legnagyobb meglepetésemre a MCC Press adta ki magyarul. Én hangos könyvként hallgattam meg a szerző előadásában, de annyira tetszett, hogy azóta a polcra is felkerült. Ez a könyv szerintem tökéletes példája annak, hogyan érdemes filozofálni napjainkban. Ebben a könyvben nem találunk metafizikai fejtegetéseket. A könyv arról szól, miért nem érdemes egy társadalmat az érdemelvűségre építeni. Egy rendkívül meggyőző magyarázatot is ad arra, hogyan jutott el az Egyesült Államok Donald Trump megválasztásáig. Illetve a legfontosabb szerintem az, hogy Sandel rendkívüli együttérzéssel ír a globalizáció „veszteseiről”, és arról, hogy az érdemelvűség hogyan rongálja a társadalom szövetét (nem mellékenésen kevesebb, mint 5000 forint…).

Rorty a kedvenc filozófusom, szóval tőle mindenképpen szeretnék ajánlani.  Esetében a „Filozófia és Társadalmi Remény” című könyvét ajánlanám. Ez a könyv talán a legjobb első találkozás Rorty-val. Rövid összefoglalását tartalmazza Rorty filozófiai gondolatainak, különböző esszéket tartalmaz szerteágazó témákban, és egy önéletrajzi írást is tartalmaz. (Rorty-val kapcsolatban tervezek egy későbbi posztot, ami részletesen belemenne írásainak ismertetésébe.) Hogy elsősorban a Sandel könyvet ajánlom, az egyszerűen azért van, mert jelen pillanatban aktuálisabbnak látom. Magyar értelmiségieknek szerintem nagyon fontos lenne, hogy megismerkedjenek ezekkel a könyvekkel, mert ellensúlyozni tudná azt a fajta neoliberális gondolatvilágot, ami jelenleg is domináns. Mi ezzel a gond? A neoliberalizmussal (direkt nem csak „liberalizmust” írok, mert az mást és mást jelent különböző kontextusban, ami rendkívül megnehezíti az erről való beszélgetéseket) az a probléma, hogy egy szélsőséges individualizmust feltételez: mindenki magáért felel, és aki sikeres az megérdemli, és megküzdött a sikeréért, aki nem az lusta, és csak magát okolhatja. Ez egy rendkívül káros tévhit, és szerintem Michael J. Sandel könyve nagyszerűen meg is magyarázza miért, és az olvasóban erősíti az együttérzést, és a szolidaritást embertársai iránt.

[konyvekkozt]

S. halála után került a kezembe ez a könyv. szinte sorsszerűnek tartottam, hogy a saját gyászom módjának megtalálásakor egy olyan könyvbe futok bele, ami valahogy a halálról-gyászról szól

a könyv főszereplője egy idős aneszteziológus, aki idősotthonban élő édesanyját megy meglátogatni és egy kollégája kérésére egy fiatal lányt is fuvaroz. az autó megcsúszik a jégen, az orvos nem tudja életben tartani a lányt

ami számomra nagyon érdekes volt, hogy a főszereplő pont úgy egy idegen embert próbál gyászolni, mint ahogy nekem is "idegen" volt S. - vagy inkább az a helyes, hogy nem definiált, hogy kell/lehet emlékeznem

az aneszteziológus úgy dönt, fél év szabadságot kér a kórháztól és eleget tesz egy régebbi felkérésnek, s könyvet ír a fájdalomról és az aneszteziológiáról. pár rész olvasható a könyvéből, de nem is az a releváns, hanem hogy milyen utat talál a feldolgozáshoz. és közben átgondoltam, mennyi mindent sikerült nekem is feldolgoznom azzal, hogy kiírtam magamból, s mennyire vágyom most is arra, hogy megtaláljam a szavakat ahhoz, hogy utat találjak magamnak, magamhoz, a gyászomhoz

főhősünk két felnőtt gyerek édesanyja. a lányával nagyon szoros a kapcsolata, a fiával lazább. emellett gyerek is, miután visszaköltözik a szülői házba írni, hetente többször látogatja az édesanyját, akinek állapota lassan, de biztosan romlik. megérintett ez a rész is, mert nem tudom, milyen lesz és hogy lesz az, amikor az anyám haldoklik. nem tudom, meg tudok-e bocsátani, tudom-e kísérni, tudok-e békét teremteni

Cecilie Enger saját élményből ír és ettől nagyon eleven a könyve, még akkor is, ha egy aneszteziológus bőrébe bújik. a szakterület nem az övé, de a halállal, haldokló kísérésével, a feldolgozás vágyával és a gyerekek elengedésének kérdéseivel érezhetően már találkozott és így hiteles érzéseket fogalmaz meg

nekem most sokat adott ez a könyv, a vége pedig egy nagy csokor kérdést és gondolkodni valót is. az Anyám ajándékait is ő írta, ami szintén emlékezetes olvasmányélményem

[ladymetamorphosis]

Sissi a Fűzőben - kései kritika (és szpojler)

Tegnap este megnéztem a Fűzőt. Semmi értelme írnom a filmről, hiszen tavalyi, és sokan, érdemben megszólaltak már róla.

Talán ha értelme lenne, nem is írnék. De pont a kritikát olvasva fogalmazódott meg bennem, hogy a Fűzőben Erzsébet sokkal árnyaltabb, mint a koronával szembeforduló, titokban cigarettázó császárné, és a film is ennél többről szól. Megér még egy misét.

A filmidő 1877-ben kezdődik, de kiváltja magát a kosztümös, életrajzi dráma paradigmája alól. A halomba gyűjtött Thonet-székek felmosó vödörrel és pattogzó vakolattal áporodott, anakronisztikus és méltatlan színterei a császári létnek, ám tornyosuló prófétái a hanyatlásnak indult birodalomnak. Ezekben a patinás külső- és belsőkben zajlik egy egészen rendkívüli nő maradéktalanul mindennapi élete.

Senki sem hívja Sissi-nek. Majestät (felség)-nak szólítják. Pókerarcú, halovány bőrű, méltóságteljes, sóvárgó. Az elfojtott életszeretet, a sziporkázó kíváncsiság pislákol a tekintetében. A minduntalan felbukkanó fűző a közvetett és közvetlen kutyaszorítója egy előre kirajzolt életpályán, melyen leginkább az egyéni szabadságért ácsingózik. Bizalmasa és legfontosabb szövetségese (a lova és az afgán agárja után) Festetics Mária így ír róla naplójában: "Olyan ő nekem, mint egy könyv. Minden oldala találós kérdés. Lelke káoszmúzeum, tele haszontalan kincsekkel. Nem tud mit kezdeni mindezzel. Egy másik világban jár, szűk ösvényen, amin csak ő fér el."

Kevesen látják igazán. Kora, alakja, az etiketthez mérten elfogadhatatlan viselkedése gyakori pletyka tárgya, de a hozzá közel álló férfiak, a császár és Rudolf herceg is gyakran tesz rá fájó megjegyzést. Még az Osztrák császárnénak sincs lényegi értéke, ha nem megfelelő a magasság-súly aránya, és nem elég fiatal. Otthonos a szenvedés, talán ezért ácsorog hosszasan egy-egy kórházi ágy előtt gyakori elmegyógyintézeti látogatásakor. Csodálattal nézi a visító nőt. Halott gyermekét sem gyászolhatta így, pedig majd belerokkant.

Habzsolja a dopamint, sportol, lovagol, elutazik. A vágy titokzatos tárgya az angol lovászmester, a szabadság apró szeletét a csapodár unokabáttyal való meztelen lubickolás jelenti. Máriával és Idával (Vecseszéki Ferenczy Ida) kimondatlan szavakból, tekintetekből is értik egymást, ez a két nő egyben cinkosai és felszínentartói is a császárnénak, még hanyatlása legjavában is, mikor Erzsébet heroin-párában nyisziteli le méteres fürtjeit. Az ikonikus hajkorona lefaricskálása felborítja a sámsoni történetet. Az igazi erő nem a presztízsben, hanem a szabadságban rejlik. Erzsébet haja ma is megcsodálható a schönbrunni lakosztályában. A császárné, sans cheveux, a Kapucinus kriptában pihen.

[kontentblokk]

Élet, halál és a többi mondatrész

Van itt van egy könyv, amit a Google adatbázisából Ogi Ogas és Sai Gaddam. Ők amolyan neuroscientist féleségek, akik agyakkal és nagy halmazú adatokkal foglalkoznak. A könyv címe A Billion Wicked Thoughts. A témája elég érdekes. Egy félmilliárd embert felölelő keresési halmazából rajzoltak ki törvényszerűségeket az emberi szexuális fantáziáról. Ogasék szerint a férfiak többsége nézi, míg a nők inkább olvassák a pornót. A nők erotikus fantáziáiban a hero - hős archetípusú, domináns, érzelmileg stabil alfahímekre buknak, míg a férfiak pornós keresési preferenciái között előrébb van pénisz és a MILF, mint a tinédzser kategória.

Nem kedvelem a pornót. Legalábbis egyre inkább meghasonlok tőle. Annak 90%-a incest - fajtalankodós darab. Viccesek a PornHubos reklámok, amik a videók előtt ugranak fel. Ez volt a kedvencem: “Egy kisváros, mint bármely másik…baszd meg a mostohahúgod olyan keményen, ahogy akarod…" Kiköptem a kakaómat és hangosan felröhögtem. Az a monoton, gépies google fordító női hang valami zseniálisan szar. Imádom. A másik kedvencem PornHubon a verified amateurs - jóváhagyott amatőrök kategória. Szerintem azzal, hogy valaki pornózik, már elveszíti az amatőr státuszát, pont úgy, mint azok a videók, amelyben az első anális élményt veszik videóra vagy ötszázadjára.Ha a szentet összemossuk a profánnal, akkor az már nem szent. Kíváncsi vagyok, hogy van-e olyan kriminalisztikai statisztika, hogy mennyire nőtt meg a családon belüli, fajtalankodós bűncselekmények száma az elmúlt években. Magyarán: hányan mozdultak rá valamelyik rokonukra, mert a pornóban állandóan ezt látták.

A legtöbb Tinder találatot reggel hét és fél nyolc között kapom. Ebből az a tanulság, hogy mindenki reggel a WC-n ülve keresi élete szerelmét. Végülis az eredmény az pont olyan, mint az alkalom ott a trónon ülve. Szar.

Volt nekem egy gyerekkori plátói szerelmem. Azt hittem, hogy olyan lesz mint a mesében. Én és Ő boldogan, amíg meg nem. Hosszú, nagyon hosszú ideig másik irányba sodort minket az élet. Nem is vettem komolyan a többi kapcsolatomat mondván, hogy vár rám az igazi. Aztán nem is olyan régen a plátói lány üzent nekem. Néha rám ír Messengeren, amikor elkeseredett, vagy egyedül van. Jól esik neki, hogy valaki meghallgatja akkor, amikor egyedül van. Gyakran voltam én a szamár akkor, amikor ló nem volt. Elkezdünk beszélgetni. Kirajzolódott, hogy míg nálam túl magasra, addig nála túl alacsonyra került a léc. A felismerés, hogy nem is őt, hanem egy elképzelt álomképet kergettem és dédelgettem több, mint egy évtizedig, na, az aztán igazán kemény.

Nem nagyon keresek párt. Esetleg találok. Kiábrándító az értelem hiánya. Fárasztó a mókuskerék. Értelmesnek tűnő profilokra ráírok, aztán jön a gagyi, semmitmondó chat mobilon amiben azt puhatolózzuk, hogy mennyire akar baszni a másik. Mondatok, ékeztek nélkül, egyben, külön, kaotikusan. Introvertált vagyok. Utálom zsigerből a semmirevaló small talkot. Gyanakvással tölt már el, amikor valakinek az adatlapján olyan dolgokat kehet olvasni, hogy érett, felnőtt, értelmes. A legtöbb nárcisztikus, borderline személyiségzavarral küzdő bipoláris egyén, akikkel innen találkoztam, mind hasonló bemutatkozással rendelkezett. Voltam tinderről randizni egy lánnyal, aki szerint nem vagyok eléggé domináns, mert a kávézóban ahová mentünk megkérdeztem tőle, hogy mit akar inni, majd távozáskor kinyitottam neki az ajtót es kiengedtem őt magam előtt. Aztán egy másik azt sérelmezte, hogy kávézás közben nem beszéltem vele elég dominánsan, így szerinte az ágyban is gyenge lehetek. Erre azt válaszoltam, hogy én kávézni jöttem és nem vele kiabálni. A harmadik azt sérelmezte, hogy az első találkozón nincs szex, és ezért vagyok rossz domináns. A negyediknek a problémája az volt, hogy kifizettem az ő kávéját is. Azt vágta a képemhez, hogy Ő egy erős, büszke nő, akit nem kell eltartani. Mióta lett az illem, és az udvarias viselkedés kontraproduktív? Hamar elveszítem a vágyódást, ha kiáll a kapa a szájából valakinek. Baszni az ősember is tudott. Nekem kevésbé a külső, inkább a tartalom a fontos nekem a másikban. Tudj elmondani magadról legalább három egybefüggő mondatot, mielőtt szétteszed a lábaidat.

[hidegsarki]

Utálom, aztán happy end esetén imádom azt, amikor pár emlékfoszlány alapján kutatok valami (könyv, film, cikk, kép stb.) után az interneten.

Most például annyi volt meg egy könyvről, hogy kortárs nő regénye, (Észak-)Írországhoz van köze és a magyar kiadás borítóján egy házfal van.

Végül a bookline keresőjének irodalom>szépirodalom>próza>világirodalom>regények>kortárs>angolszász szűrésével lett meg Anna Burns Tejese (aminek amúgy fiktív a helyszine, csak az írója észak-ír).

[nitta86]

Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek

Szóval erről a regényről már írtam az őszi összefoglalóban, de most írok róla bővebben is, mert tökjó könyv és baromi érdekes.

Két testvérbolygót mutat be, a vadkapitalista, enyhén feudális Urrast, ahol nagyok a társadalmi különbségek, a szegények nagyon szegények és a gazdagok nagyon gazdagok, és az anarchokommunista Anarrest ,ahol alig van magántulajdon és magánélet. A bolygó zord éghajlati viszonyai miatt minden anarresi szegény, de így is jobban élnek, mint Urras szegényei.

A főszereplőnk Shevek az anarresi fizikus, aki a szülőbolygóján nehezen találja a helyét, mert az uniformizáló társadalom nem tud mit kezdeni a különösen tehetséges emberekkel, ezen kívül hajtja a kíváncsiság. Így elutazik Urrasra kutatni, hogy aztán ott még inkább kilógjon a sorból, mint Anarresen. Igazából nagyon könnyen azonosulható főhős az örökös kivülállósága miatt.

Nagyon érdekes volt olvasni, mert az Anarresről szóló részek elsőre utópiának tűntek, bár néha kissé kellemetlen utópiának. Morogtam is, hogy nem hiszem el, hogy ez így működhet. Aztán nagyon hamar disztópia lett belőle, megnyugodtam, hogy ez pontosan az a fajta társadalmi kísérlet amit már ismerek. (Oké nem ismerem igazán, de a romjain nőttem fel valami hasonlónak.) Korrupció, uram bátyám viszony, és kiderül, hogy még az se igaz, amit Shevek később az urrasi szegényeknek mond, hogy nincs olyan, hogy valaki egyen miközben mások éheznek. Az anarresi éhínségről szóló részből kiderül, hogy sajnos mégis van.

Aztán amikor már megállapítottam, hogy Anarres nagyon szörnyű hely és milyen ismerős kelet-európai módon (konkrétan néha éreztem a szagát), akkor kiderül, hogy az átlag anarresi még mindig kevésbé nyomorult, mint az urrasi szegények, vagy akár az urrasi nők.

A könyv feminista mondanivalója is nagyon érdekes. Anarresen nemek közötti egyenlőség van, sőt mindenki semleges nevet kap. Ez alapvetően szimpatikus, de az ahogy az államra bízzák a gyerekeik felnevelését az elég visszatetsző. Urras meg patriarchális de nagyon ötletes, hogy mások a hozzá kapcsoló szokások, mint nálunk, így nem csak Shevek kap ezektől kultúrsokkot, hanem az olvasó is.

Nagyon érdekes az is ahogy a tudományról és a tehetségek elpazarlásáról vagy felhasználásáról ír. Shevek különleges zsenijével nem tudnak mit kezdeni Anarresen, sőt simán félredobnák csak azért mert nem pitizett eléggé egy befolyásos elvtársnak. Logikus lépés, hogy Urrasra megy befejezni a főművét. De belegondolva, Shevek a legszegényebb urassiak leszármazottja, tehát ha urrason születik valószínűleg sose taníttatják és betanított gyári munkás lesz. Tehát ahhoz, hogy Shevek alkotni tudjon ahhoz Anarres és Urras is kellett.

Ez szerintem sokszor így van a valóéletbeli fontos tudományos felfedezéseknél is. Vegyük csak Amerika agyelszívását és azt, hogy olyan a társadalmuk és a felsőoktatásuk, hogy az USA-n belül nehezen fogják felfedezni a rossz helyre született tehetségeket.

[csillagfolyam]

Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az amit másoktól várunk, remélünk.

Márai Sándor: Az igazi

[az-ejszaka-szelleme]

Számban keveredett a vodka bukéja és a cigaretta kesernyés aromája, egészen új eszenciát alkotva ezzel. Hosszasan ízlelgettem ezt a furcsa elegyet, és arra jöttem rá, hogy ilyen ízű lehet a magány

Életem szereplőinek

[watchaholics]

Wilde Oszkár: Dorian Gray arczképe

Wilde Oszkár: Dorian Gray arczképe

„Az élet czélja az önkifejlődés. Tökéletesen realizálni a saját természetét: ezért van mindegyikünk a világon.”

Egy számomra nagyon különleges könyvet olvastam a legutóbb. Nem csak a kötet maga, de a benne foglalt történet is egyedi. Manapság talán fel sem fogjuk ezt, hiszen temérdek sci-fi, fantasy, disztópia témában írt kötetet lehet a könyvesboltok fizikai és virtuális polcain megtalálni.…

[catleen9]

Brian O'Sullivan: Celtic Mythology Collection

Brian O’Sullivan: Celtic Mythology Collection

“Without the tales we build and tell, we’ve naught to put our needs and natures to, naught to hold us back from being lost.” Az Irish Imbas kiadó 2016-os antológiája igazi csemege lehet a kelta mitológia rajongóinak. Continue reading