#márai

[hicapacity]

"Az emberek agyafúrt aljassága, mérnökien kitervelt becstelensége idővel már nem dühít, inkább elszórakoztat, néha elkápráztat. Úgy látszik, ez az igazi emberi műfaj, ebben igazán nagy, emberi az ember: az aljasságban és a becstelenségben."

Márai Sándor

[nagyoncringe]

Egy nőt el lehet dobni, mint egy gyufaskatulyát, mert valaki szenvedélyes, mert ilyen a természete, mert nem tudja egy nőhöz kötni magát, vagy mert magasra tör, mert eszköz számára minden és mindenki. Meg tudom érteni... Aljasság, de van benne valami emberi. De eldobni valakit szórakozottságból... ez több mint aljasság. Erre nincs bocsánat, mert embertelen.

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

[barataimnakcsaktoma]

Szeretek tűnődni.

Szeretek tűnődni Máraival.

Szeretek tűnődni egy Márai könyvvel, és egy pohár borral.

[leggerezza-dell-essere]

Gli uomini non sanno nulla di sé stessi. Parlano sempre dei loro desideri e camuffano ostinatamente i loro pensieri più segreti. Se impari a riconoscere le menzogne degli uomini, noterai che essi dicono sempre cose diverse da ciò che pensano e vogliono davvero.

Sándor Márai, Le braci

_____Hana Katoba

[ragazzoarcano]

"Secondo te le parole non hanno importanza? Io non oserei affermarlo con tanta sicurezza. Certe volte mi sembra che le parole, quelle che uno pronuncia, quelle che evita di dire, o quelle che scrive al momento giusto, abbiano un'importanza grandissima, forse addirittura decisiva…"

— Sándor Márai - Le braci

[art-journal-ltd]

Márai Sándor – Október Emlékszem egy októberre, mikor a német erdőben éltem, tölgyek és vezérigazgatók között, egy szállodában, ahol mindent villanyos erő hajtott, vadásznak öltözött pincérek lesték a ven- dégek óhajait, s Rübezahl, mint régimódi házigazda, minden délután kilépett az erdőből, megállt a szálloda bejáratával szemközt, a napsütötte tisztáson, aggódó pillantással szemlét tartott a pázsit és a felhők között; majd komoran és kissé nevetségesen eltűnt a szarvasetető irányában. Ez az október minden más októbertől különbözött. Fiatal voltam és igényes. A szállodában már fűtöttek. Este a társalgó kandallója előtt ültem, szmokingban és escarpinben, könyvvel kezemben, s úgy éreztem magam, mint lord Byron, mielőtt elment meghalni a görög szabadságért. Abban az időben én is hajlandó lettem volna elindulni és meghalni, esetleg csak egyszerű levélbeli hívásra, valamilyen idegen ügyért, érthetetlen szabadságért. Sejtettem, hogy minden összetartozik. Minden reggel azzal az érzéssel léptem a szállodai szoba ablakához, hogy szerepem van a világban, a feladatom feltűnés nélkül, tapintattal, de kegyetlen következetességgel kell majd elvégeznem. Gyanítottam, hogy sietnem kell, mert nem élek soká; de ezt a távoli, kissé bizonytalan időpontot mindenesetre száz éven túl képzeltem. Óriási fák között éltem, valószínűtlen hegyóriások között, valamilyen sugárzó és illetlen fényűzésben, mely nem illett társadalmi helyzetemhez, nem illett anyagi viszonyaimhoz, de csodálatosan megfelelt igényemnek, mellyel az élet felé fordultam. Mindehhez október volt, kevés köd, kevés napsütés, az életnek az a meleg, kissé színházias félhomálya, mely múlhatatlanul színészkedésre késztet fiatal embereket. Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot. A valóság érdekli, mely olyan más, olyan meglepő s oly független szándékainktól! Ifjúságom e pillanata számára az október egyetlen naplemente volt, tele német irodalommal, általános szabadságvággyal, öntudatlan dandyzmussal, melyben oly nyugodtan és természetesen mozogtam, mint egy színész a színpadon, élete egyik jelentős szerepében. A szálloda nagyon finom volt, s természetesen a hozzávaló október is finom volt, mintha az igazgatóság mindent elkövetne, hogy jó minőségű évszakot nyújtson elkényeztetett vendégeinek. Időnként köd szitált, ahogy illik. A golfmező pázsitja hal ványsárga volt; de senki nem golfozott, mert a németek, s mi, többiek, közép-európai vendégek, nem tudunk golfozni. Ebéd után a szálló bejárata előtt hevertünk, fekvőszékekben, sportszerűen marcona, kötött ingekben, s arcunkat a napfény felé fordítottuk, mely oly gyöngéd volt e hetekben, mint egy öregedő férfi érzése, mellyel egykori vetélytársaira és szerelmeseire gondol. Senki nem akart semmit. Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Volt valami századon kívüli ez októberben. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldatában lebegtünk, s csaknem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos. De néhány nappal később leesett az első hó, és kitört a Spartacus forradalom. Akkor mind hazautaztunk, őzek, vezérigazgatók, finom költők: az ünnepélynek vége volt, új évszak kezdődött, Berlinbe érve, a gépkocsi ablakából láttam egy embert, amint a sárban feküdt, s nyakából vér szivárgott. Erre az októberre emlékezem most. Soha többé nem éltem meg ilyen finom októbert. Mintha népszerűsítették volna e nemes hónapot. Magamra öltöm puha anyagát, mint valamilyen átmeneti konfekcióöltönyt, várakozás nélkül szemlélem a táj tárlatát, közönyösen járok színes és kopott díszletei között. Az emberről lassan lekopik minden hazugság, így a világfájdalom is. Marad a fájdalom és a világ. ~ Márai Sándor – A négy évszak (Lea Krasznai Pinterest)

[yoestuveaquiunavezfrases21]

1974- Pero como todo beso, éste es una respuesta, una respuesta torpe pero tierna a una pregunta que se escapa del poder del lenguaje.

(Sándor Márai)

[somehow---here]

Il tempo consuma ogni cosa dentro di noi e brucia tutte le menzogne. Ciò che rimane è la realtà.

Sándor Márai, da "L'eredità di Eszter"

[canesenzafissadimora]

La sua mancanza?

È una sorta di fame d'aria.

Non soltanto le parole e oggetti che la ricordano,

ma anche l'aria.

Anche all'aria manca qualcosa.

[severin-photocopy]

Do you have any book recommendations? I am trying to find some books and stories to get into.

Hey hi sorry for answering so late I really had to think about this because I'm terrible at giving recommendations :(

I'm mostly going to talk about classics because I am more informed on that topic.

My favorite pieces of literature to recommend that are non Sacher-Masoch related are:

- The Sorrows of Young Werther by Goethe

- Kafka's short stories

- Rimbaud's poems

- Fraulein Else by Arthur Schnitzler

then obviously I'm going to tell you to read either Venus in Furs or, if you want something less "sexual" and a bit less sad, Don Juan von Kolomea. The Sacher-Masoch propaganda never stops (plus look through the Jewish Short Stories cause they are also worth it Might be a bit problematic in some aspects but if taken in the context of the 19th century it's actually pretty good)

For some newer stuff that I read this year and that I liked a lot and would recommend I'd say:

- Sándor Marais ("The Embers" has changed my life)

- The World and All That It Holds by Aleksandar Hemon

- The World of Yesterday by Stephan Zweig

Also little bonus: anything by Rilke because he writes so beautifully.

Also for some of them you might want to thread carefully because they do handle sensitive topics. I wouldn't want for your reading experience to be ruined by getting in a bad mental state.

[kamas-corner]

"¿Qué significa la fidelidad, qué esperamos de la persona a quien amamos? Yo ya soy viejo, y he reflexionado mucho sobre esto. ¿Exigir fidelidad no sería acaso un grado extremo de egolatría, del egoísmo y de la vanidad, como la mayoría de las cosas y de los secretos de los seres humanos? Cuando exigimos a alguien fidelidad, ¿es acaso nuestro propósito que la otra persona sea feliz? Y si la otra persona no es feliz en la sutil esclavitud de la fidelidad, ¿amamos a la persona a quien se la exigimos? Y si no amamos a esa persona ni la hacemos feliz, ¿tenemos derecho a exigirle fidelidad y sacrificio?".

 * * *

"Uno acepta el mundo, poco a poco, y muere. Comprende la maravilla y la razón de las acciones humanas. El lenguaje simbólico del inconsciente…porque las personas se comunican por símbolos, ¿te has dado cuenta? Cómo si hablaran un idioma extraño, chino o algo así, cuando hablan de cosas importantes, como si hablaran un idioma que luego hay que traducir al idioma de la realidad. No saben nada de sí mismas. Sólo hablan de sus deseos, y tratan desesperada e inconscientemente de esconderse, de disimular. La vida se vuelve casi interesante cuando ya has aprendido las mentiras de los demás, y empiezas a disfrutar observándolos, viendo que siempre dicen otra cosa de lo que piensan, de lo que quieren de verdad…"

 * * *

"Uno siempre responde con su vida entera a las preguntas más importantes. No importa lo que diga, no importa con qué palabras y con qué argumentos trate de defenderse. Al final, al final de todo, uno responde a todas las preguntas con los hechos de su vida: a las preguntas que el mundo le ha hecho una y otra vez. Las preguntas son estas: ¿Quién eres? ¿Qué has querido de verdad? ¿Qué has sabido de verdad? ¿A qué has sido fiel o infiel? ¿Con qué y con quién te has comportado con valentía o con cobardía? Estas son las preguntas. Uno responde como puede, diciendo la verdad o mintiendo: eso no importa. Lo que sí importa es que uno al final responde con su vida entera”.

-Sándor Márai / El último encuentro

[monologhidiunamarea]

La sua mancanza? Non soltanto le parole e oggetti che la ricordano, ma anche l'aria. Anche all'aria manca qualcosa.

[animula-vagula-blandula]

Le braci, Sándor Márai

[leggerezza-dell-essere]

Esistono soltanto due farmaci divini che possono aiutarci a sopportare il veleno della realtà senza che ne moriamo anzitempo: la ragione e l’indifferenza.

Sándor Márai

[essereilsole]

“Sì, una volta mi ero ammalato, e avevo parlato in preda al delirio, a occhi chiusi. Avevo sentito la solitudine dilagare nella mia vita con le sue gelide onde, ne avevo avuto paura e avevo cercato rifugio in qualcuno che, con il suo sorriso e l’energia emanata dalla sua persona, sembrava in grado di spazzare via tutta quell’angoscia. Non l’avevo dimenticato. Ma ora il mondo si era spalancato dinanzi a me ed era davvero interessante.”

[tartsdmegazaprot]

Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és a legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.

Márai Sándor