#És úgy látszott neki sem tetszik ez

[hunbritta]

Congrats on the 1-1 Liverpool, deserved it in my opinion. However Dominik should have stayed on the whole game, I didn't get that change. 🤷‍♀️

[csacskamacskamocska]

Nektek ki örül

amikor hazaértek? Geci kérdés, nem? Emlékszem arra, amikor örültem, és emlékszem arra is, amikor szorongtam tőle, hogy a másik hamarosan hazaér. Pedig nem bántott. Csak belül nem voltam rendben és onnantól, hogy hazaért már egy fárasztó szerepben éreztem magam. Van aki képes rá, hogy kimutassa az örömét. Nem kell hozzá feltétlenül szerelem, csak a képesség, hogy valaki hagyja magát, hogy érezze az örömet. Már ha legalább szereti a másikat. Van aki nem tud ilyet. Zavarban van a saját érzéseitől. Gyerekesnek találja, hogy mosolyogjon. Vagy nem is érez örömet. Fapofával megérkezni, azt is cikinek érzi, teliszájjal vigyorogni, azt meg hamisnak, hát inkább bohóckodik meg fintorog. Mosolygás helyett. A helyett, hogy megmutatná, hogy örül a találkozásnak. A másik ember mit csináljon ilyenkor? Bohóckodjon, hogy a másiknak is jó legyen, mi így találkozunk, fintorgunk meg grimaszolunk? Mert a mosolyhoz oda lehet sietni. A bohóckodáshoz... biztos van aki. Azok, akik szeretnek tortát nyomni egymás képébe meg élvezik egymás ijesztgetését meg szívatását.

Múltkor gondolkodtam a testbeszéden. Tényleg lebuktatja az embereket, de a megfejtéssel érdemes óvatosnak lenni. De van amire nem lehet vigyázni. Ki felé fordulsz, kit ölelsz át, kihez érsz hozzá, kire nézel, mikor hogyan vonsz korlátot közéd és a másik ember közé, ezek nehezen vagy semennyire sem kontrollálható dolgok. De a megfejtések valóban apróságok összecsengéséből adnak ki tiszta képet. A vonzalmak azért kibuknak, néha tök váratlanul. De még ez is izgalmas kérdés. Múltkor néztem két embert a túloldali villamosmegállóban. Egy férfi meg egy nő beszélgetett. 30 körüliek. Baráti beszélgetésnek látszott, bár elég közel álltak egymáshoz. Intenzív eszmecsere lehetett mert ki sem pillantottak és meg sem mozdultak, de semmilyen szexuális jelzést nem adtak le egymás felé. Már amit ilyen távolságból meg lehetett volna állapítani. Nem lehet eldönteni mi van bennük. Talán csak megtanulták magukat fékezni. Talán a nőt várja otthon valaki. Vagy tényleg csak az az intenzív szellemi eszmecsere van, ami süt is belőlük, és nincs semmiféle vonzalom. Pedig látványra összeillettek és össze is voltak kapcsolódva. Aztán a villamoson, egy másik pár. Uh. A pasas olyan közel állt a nőhöz, hogy azon drukkoltam, csókold meg már cseszdmeg. De nem. Aztán a nő kezdeményezett, előbb a férfi bicepszét simogatta, aztán a nyakát, és vártam, hogy a pasi most majd elutasítóan ellép vagy mi lesz, a nő keze lehanyatlott. Félrepillantottam, na mondom, ez is csak szórakozik ezzel a lánnyal, hát minek áll annyira közel, ha nem akar semmitse. Mire visszanéztem, már vadul csókolóztak.

A lényeg, hogy a testbeszédről szóló könyvek így utólag marhaságnak tűnnek. Nagyon sokat kéne vele foglalkozni. Inkább olyasmi a megfejtés, hogy arra kell figyelni, hogy az emberben belül milyen érzés keletkezett. Ha úgy érzi, hogy nem figyelnek rá, akkor nem figyelnek rá. Ha úgy érzi, hogy a másik érdeklődik, akkor érdeklődik. Ha úgy érzi, hogy más valaki van a figyelem középpontjában vagy más felé mutatnak szexuális érdeklődést, akkor az úgy van. Ha azt érzi, hogy elutasítják, hogy dominanciaharcba keveredett, az is úgy van. Nincsenek nagyon bonyolult megfejteni valók meg nem is érdemes olyanokkal foglalkozni, akik azért csinálnak bármit is, nehogy az érzéseik vagy gondolataik kiderüljenek. És mit is kezd az ember a másik megfejtett titkos gondolataival? Beleveri az orrát? Tudom ám, hogy XY-t vonzónak találod, már sokszor észrevettem. Ha nem téged talál vonzónak, akkor nem kurvára mindegy, hogy kit? Talán csak akkor nem mindegy, ha barát. Ha látod, hogy tetszik neki valaki és szeretnéd bátorítani. Menj oda, beszélj vele, hívd el randira! Szerintem te is tetszel neki! Vagy szeretnéd megvigasztalni. Szar ügy. Kezdettől láttam, hogy vonzódsz hozzá, de már elvitték mire rájöttél.

Visszatérve az elejére, hogy ki örül neked... megszokjuk, hogy bele se gondolunk. Beleszokunk kapcsolatokba, amiben nem örülnek nekünk. Rácsimpaszkodunk kapcsolatokra amiben mások gyerekei meg állatok örülnek nekünk amikor megérkezünk. És persze azt mondjuk, nem egészséges dolog... hát, nem vagyunk kutyák, hogy szeparációs szorongásunk legyen! Gyakran mondjuk azt, hogy egy teljesen természetes vágy nem egészséges vagy nem felnőtt dolog. Meg lehet szokni, hogy őszintén örülnek amikor hazaérsz. Jó dolog tud lenni. Az emléke még a kapcsolatot is túléli.

[labjegyzet]

Olvass bele most Moniquill Blackgoose fantasy regényébe!

Számos díjra jelölték, és ifjúsági kategóriában a legnevesebb fantasztikus irodalmi elismeréseket, az Andre Norton Nebula-díjat és a Lodestar-díjat nyerte el.

MIELŐTT REGGEL LETT, ELŐTTE ESTE  VOLT

Épp feketekagylót gyűjtöttem a Slipstone-szigeten, amikor megpil- lantottam a sárkányt.

Még soha nem láttam korábban valódi sárkányt, de lehetetlen lett volna bármivel is összetéveszteni. A szentélydomb lábánál cse- nevész facsoportot alkotó fenyők közül bukkant elő, és a sziklás domboldalon állva elnézett a tenger felé.

A háta mögött épp lebukó nap fényében vörösen és aranyszínben ragyogott, akár egy őszi erdő. Az orra hegyétől a farka végéig kétszer olyan hosszú volt, mint a kenum, szárnycsúcstól szárnycsú- csig pedig háromszor. A fején harmincpontos vagy még nagyobb agancs. Kiterjesztette a szárnyát: ahogy a fény áttűzött rajta, lát- hatóvá vált az azt átszövő erek skarlátvörös hálózata. Teste hosz- szan kígyózott, akár a vidráé vagy a halásznyesté, a nyaka pedig úgy hajlott, mint a gémé. Sörényét fekete hegyű, vérvörös tollak alkották, és fekete mintázat látszott a szeme környékén, a pofáján és szarvasokéra emlékeztető fülének külső peremén is.

Jó darabig meg sem moccant. Mozdulatlanul, szárnyait széttárva ült a napfényben, én pedig csak bámultam, és szinte levegőt sem vettem közben. A nagy pusztulás óta nem járt sárkány Masquapau- gon*. A Catchnet-béli ánglis és vaszk sárkányokat nem számítottam ide, ők később érkeztek. Ez egy… nampeshiwe volt. Ez rá a jó szó. Idevalósi sárkány.

Sirályvijjogás hallatszott: két madár csapott le az őrizetlenül hagyott kagylós kosaramra. Odafordultam, hogy elhessentsem őket, és amikor visszafordultam, a sárkány egyenesen rám nézett.

A tekintete merő bánat volt. Aranyszínű, metszően intelligens pillantásából olyan üvöltően mélységes szomorúság sugárzott, hogy elszorult tőle a torkom. Hátrapillantott a válla fölött, vissza a fák irányába. A romos szentély felé. Ahogy megint rám nézett, mintha csak mélyet sóhajtott volna. Elfordult, és elrugaszkodott a földtől. Elég volt hatalmas szárnyának néhány csapása, és máris az óceán fölött siklott kelet felé, bele az alkonyat sötétjébe.

A hátam mögött, a távolból felcsendült Sigoskwe hangja: a nevemet kiáltotta.

– Anequs! Anequs, mit csinálsz?

Egy perccel később már hallottam is léptei dobbanását a nedves homokon.

– Mi történt? – kérdezte lihegve, amikor odafordultam hozzá.

– Mit láttál?

– Egy sárkányt – mondtam halkan. – Ott fent, a dombon – intettem a fejemmel arrafelé, ahol a sárkány állt. – Elrepült.

– Milyen fajtájú volt? Ánglis vagy vaszk? Ki ült a hátán? – kérdezte Sigoskwe.

– Nem  ánglis  sárkány  volt.  Hanem  egy…  igazi.  Egy  nam- peshiwe. Nem ült rajta senki.

Sigoskwe a fejét felszegve rám nézett, és összefonta a karját.

– Nincsenek már nampeshiwék.

Megráztam a fejem, és elnéztem a víztükör felé, amerre a sárkány elrepült. A Slipstone-sziget volt a partvidék legkeletibb pontja. Azon túl nem akadt már más, csak pár nedves, fókáknak való szik- la, és a végtelen óceán. Mégis hova mehetett?

* A kiejtési útmutatót lásd a könyv végén.

– Ugye nem tréfálsz? – kérdezte hosszú hallgatást követően Si- goskwe.

– Nem – ráztam meg a fejem. – Láttam.

– Láttad, vagy, tudod… úgy láttad? Mint egy álmot vagy ilyes- mi? – Úgy tűnt, nagyon tetszik neki a gondolat, hogy a sárkány esetleg egy látomás lehetett. Egy nővér, aki álmokat lát – ez lenne csak az érdekes téma.

– Azt hiszem, valódi volt – mondtam kicsit bizonytalanul. – Még soha nem volt látomásom…

– El kell mondanunk nagyanyának. Akár álom volt, akár nem, valószínűleg fontos, nem?

– De, valószínűleg az – feleltem, és elszakítottam tekintetemet a hullámokról. – Teleszedted a kosaradat?

– Már rég. Fél tucat foltos rákot is találtam.

– Ha foltos rákra bukkantál, akkor túl messzire gázoltál a parttól.

– Nem muszáj enned belőle, ha nem akarsz – vonta meg a vállát az öcsém. – Különben sincs hideg.

– Még nincs június – fontam karba a kezem. – Ha elkap egy áramlat, és kisodor a fókák szikláihoz, mit mondok anyának?

Sigoskwe megint megvonta a vállát. Lesütött szemét a lábára szegezte, amellyel kicsiny dombot túrt össze homokból.

Felkaptam és a csípőmre támasztottam a kosaramat, a szíját pedig átvetettem a vállamon. Elindultunk arra, ahol a kenunkat hagytuk. Gyalogoltunk már néhány perce, amikor Sigoskwe a ke- zembe csúsztatta a kezét. Vajon az ő esze is a sárkányokon járt?

Nagyanya azt mesélte, a nagy pusztulás előtt ezrével éltek sárká- nyok. Akkor még város állt Masquapaug szigetén, épp olyan nagy, mint Vastergot vagy New Linvik. A szentély a Slipstone-sziget dombján akkor még nem hevert romokban.

De aztán jött a ragály, és már nem volt hozzá elég ember és sárkány, hogy eljárja az őszi viharokat elűző táncokat, a város pedig apránként belemorzsolódott az óceánba. Jöttek az ánglisok, majd a vaszkok, és háborút kezdtek mindenki ellen, aki útjában volt épülő városaiknak. Masquapaug most Új-Ánglisföld része. Ánglisok jöttek, hogy adót szedjenek és folkográfiai vizsgálatokat végezze- nek, és aki nem engedelmeskedett nekik, azt lelőtték vagy börtönbe vetették. Masquapaug egyelőre nem jutott el idáig, de Naquipaug példája komor emlékeztetőként szolgált arra, mennyire reményte- len ellenállni nekik.

Már azelőtt éreztem a sülő kukoricalepény illatát, hogy a dombról leereszkedve odaértünk a házhoz, és hallottam, hogy Sakewa és még néhány lány egy ritmikus tapsolással kísért dalt énekel. Sigos- kwe előreszaladt, hogy csatlakozzon hozzájuk, és mire utolértem, már anyánk is ott állt mellette az ajtónyílásban.

– Már kezdtem aggódni értetek – mondta. – Akadt ma valami különösen érdekes a Slipstone-szigeten?

– Anequs látott egy sárkányt! Egy rendes sárkányt, nem ánglist! Egy nampeshiwét! – robbant ki az öcsémből, még mielőtt megszó- lalhattam volna. Sakewa és a barátnői abbahagyták a tapsot és az éneklést, és rámeredtek. Anyánk komoly arccal Sigoskwére nézett, aztán rám.

– Igazán így volt, Anequs? Nem csak valamilyen játék kedvéért mondod?

– Nem, becsszóra – feleltem, és nyeltem egy nagyot. – Egy nampeshiwét láttam. Vörös volt és aranyszínű, hatalmas, göcsörtös aganccsal és fekete mintázattal a pofáján. Mint azon a festett paj- zson, amit a sachem őriz. És olyan szomorúan nézett, anya, nem is…

– Anequs – csendült fel nagyanya hangja odabentről. – Gyere be, ülj le a tűz mellé, és mondd el a történetet úgy, ahogy azt illik.

Nagyanya a tűz mellett ült, és épp osztrigahéj gyöngyöket varrt fel egy ruha vállára. Időnként végigsimított ujjával a már kivarrt részen, hogy a hüvelykujja segítségével kimérje a következő gyöngy helyét. Anya betessékelte utánam Sigoskwét és Sakewát is. Sakewa barátai valószínűleg hazamentek, bár ezáltal nem távolodtak egy kiáltásnyi távolságnál messzebb. Biztosan elmesélik otthon, mint mondott Sigoskwe. Anya leültette a testvéreimet kagylót bontani, én pedig leírtam nekik a sárkányt, amit láttam.

– Öreg lehet, ha ilyen sokágú az agancsa – jegyezte meg nagyanya nyugodtan, miután elhallgattam. – Valahonnan a szárazföld belsejéből jöhetett, az is lehet, hogy a napnyugtán túli földekről. Lehet, hogy őt is az ánglisok űzték el a területéről, akárcsak minket. Azt mondod, nem ült a hátán senki?

– Nem volt ott senki. Csak a sárkány, és nagyon szomorúnak tűnt.

– Egy ilyen öreg sárkány… lehet, hogy meghalt az ember, aki a társa volt – sóhajtott nagyot nagyanya. – A történetekben a nampeshiwe gyakran belehal a bánatba, miután elveszíti a nam- peshiweisitjét. Azt mondod, kelet felé repült? Az óceán felé?

– Igen – feleltem. Összeszorult a torkom, és könny szökött a szemembe. – Bele a sötétbe.

– Akkor valószínűleg nem látod többé. – Nagyanya behunyta a szemét, és megrázta a fejét. – A napkeltén túli földek felé igyekezett.

Összeszorult a gyomrom, ahogy nagyanya ezt kimondta, mintha egy hideg, kemény kődarab lapult volna benne. Ugyanezt éreztem, amikor anyám elmondta, hogy nagyapa meghalt.

– Te voltál az, aki látta a sárkányt, Anequs – mondta nagyanya.

– Akár valóság volt, akár látomás, jól teszed, ha felmész a dombra a Slipstone-szigeten, és dohányt meg borókát viszel a szentélyhez áldozatként.

– Indulok, amint felkel a nap – hajtottam meg a fejem.

– Az én nagyanyám úgy mesélte – folytatta nagyanya –, hogy amikor ő kislány volt, a sárkányok úgy kezdtek vonzódni az embe- rekhez, hogy azok beszéltek és énekeltek a sárkánytojásoknak. A sárkányok már úgy keltek ki, hogy szerettek valakit. Kislány korában tucatnyi sárkány volt a tanácsházban, ott rakták le a tojásaikat. Miután kikeltek, a sárkányok nevet kaptak, és az emberek befogadták őket maguk közé. Akár látomás volt, akár valóság, láttál valamit. Csak te láttad, így egyedül kell elmenned és köszönetet mondanod érte. Aztán gyere vissza, és mondd el nekünk, mit tudtál meg.

– Meg kéne táviratoznunk Niquiatnak, hogy Anequs sárkányt látott – mondta Sigoskwe. Anya felsóhajtott, és Niquiat elárvult szalmazsákjára pillantott. A bátyám az utolsó levelével pénzt is küldött, de az már több, mint egy hónapja volt. Nem sokkal azelőtt, hogy apánk tengerre szállt.

Libabőrös lett a tarkóm. A kagylókra összpontosítottam, és ki- zártam a tudatomból Sigoskwe és Sakewa fecsegését arról, hogy még ma este vissza kéne menni a szigetre, meg hogy azonnal in- dulnunk kéne a távírdába és hasonlók. Hogy azonnal tenni kellene valamit. Két éve számítottam már a nők sorába, elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam, néha muszáj várni a dolgokkal. Így aztán hall- gattam.

De tudtam, hogy azon az éjjelen nem alszom majd.

EZ ESTE  UTÁN ELJÖTT A REGGEL

Ébren feküdtem egész éjjel, a tetőzsúpokat bámultam, és a sárká- nyokon járt az eszem. Még hajnal előtt felkeltem, amint az ajtó alatti résen gyenge, kékes fény kúszott a házba. A többiek még aludtak. Sakewa nagyanya mellett gömbölyödött össze, Sigoskwe pedig a saját szalmazsákján az ajtó mellett. Anyánk halkan hortyogott a függönye mögött. Szemben velem Niquiat üres szalmazsákja, akár egy foghíj.

Niquiat beköltözött Vastergotba, és a konzervgyárban dolgozott.

Apánk sírt, amikor Niquiat elment. Mert Niquiat nem fog elindulni az első bálnavadász útjára. Nem szúrja bele a lándzsáját egy bálnába, és nem nyeri el vele a tetoválását. Apa soha nem költött a pénzből, amit Niquiat hazaküldött. Az első pénzzel teli borítékot, amint kibontotta, a földre hajította és leköpte.

Anyánk vette fel, miután apa elment onnan.

A családunk általában egyedül novemberben jutott pénzhez

– vagyis ánglis pénzhez, de más pénz nem is számított –, amikor apánk hazatért a bálnavadászatból, és megkapta a részét a fogásból.

Régen évente csak egyszer mentünk be Catchnetbe, hogy sózott disznóhúst vegyünk, cukrot, szövetet meg hasonlókat. De most Niquiat néhány havonta küldött haza pénzt. Anya meg én idén már háromszor bementünk a városba vásárolni. Volt elég teánk, kávénk, lámpaolajunk és kalikónk, hogy a szomszédainknak is jusson belő- le, ami máshogy nem lett volna lehetséges.

Így viszont nem volt velünk Niquiat.

Egy vidrabőr zsákba raktam a borókabogyót és a dohányt, tettem mellé egy jókora quahog kagylóhéjat, egy kovakövet és csiho- lóvasat. Volt egy kis, petróleummal működő kovás gyújtóm is, de az ánglis találmány volt, és nem gondoltam illőnek ahhoz, amire készültem.

Az égbolt rózsaszínből lassan aranyszínbe hajlott, amikor vízre tettem a kenut. Csak a gázlómadarak hangja hallatszott, meg a víz csobbanása a kenu oldalán, más semmi. Az evezőm könnyedén ha- sított a Masquapaugot a Slipstone-szigettől elválasztó védett szoros vizének apró fodrai közé. A kenu úgy siklott a vízben, akár egy fóka.

Messze, a távoli horizonton szürke füstfelhő böffent elő egy gőz- hajóból.

Jó magasra kihúztam a kenut a vízből, és elindultam felfelé a dombon. Lehetetlennek tűnt, hogy a domb emberi kéz műve, hogy valaha is elegen éltek Masquapaugon egy ekkora munkához, de a természet nem úgy formázza az anyagot, mint az emberek. Ez a domb tökéletesen gömbölyű volt, és csigavonalban futó ösvény vezetett a tetejére, akár egy kürtcsiga házának spirálja. A tetején lapos térség és négy quahog- és osztrigahéjakkal kirakott faragott gránitoszlop. Ha az ember keletről dél, nyugat, majd észak irányába végighaladt előttük, az oszlopokon kirajzolódott annak a története, hogyan hajította fel Musquasup, az óriás a tenger mélyéről a fel- színre Masquapaugot az első reggelen, mikor a nap tüze fellobbant. Az oszlopok egy nagy, kerek, malomkőre emlékeztető követ fogtak közre, amelyet az évezredek alatt feketére égetett a tűz.

Ahogy felértem a dombtetőre, és körülnéztem, nem láttam a követ. Valami volt rajta, ami eltakarta.

Egy, a hűvös levegőben enyhén gőzölgő, rothadó hínárból épített fészekben egy tojás hevert.

Sirálytojásra hasonlított, halványbarna felszínét sötétebb barna pettyek tarkították. Sima volt, hosszúkás, az egyik végén kissé kicsúcsosodott. Egy pillanatra teljesen elfeledkeztem arról, hogy dohányt és borókát áldozni jöttem ide. Odaléptem mellé, letérdel- tem, és a sarkamra ereszkedve szemügyre vettem. Egy sárkánytojás. Nem is tudom, meddig ültem ott, és néztem, mielőtt megérintettem volna, hogy megbizonyosodjak róla, valóság, amit látok.

Meleg volt, és mintha valami megmoccant volna a belsejében. Mintha egy éjjeli lepke szárnyának rebbenését tapintottam volna egy levél másik oldalán. De nemcsak a kezemmel éreztem, hanem az egész testemmel, a lélegzetemmel, a gondolataimmal és a szelle- memmel.

– Üdv – szólaltam meg, suttogásnál alig hangosabban. – Anequs vagyok. Elviszlek magammal Masquapaugra, ahol a népünk él.

Ezt mondtam, mert ezt kellett mondanom. Nem tudom, honnan tudtam ezt. Csak később jutott eszembe, hogy masquisit nyelven beszéltem, nem ánglisul.

A mélyedésben, amelyben korábban a tojás hevert, meggyújtottam a dohányt és a borókát. Levettem a kalikóblúzom, és hordozót készítettem belőle a tojásnak. Meztelen felsőtesttel ereszkedtem alá a dombról, mint egy öregasszony vagy egy kislány. A hajnali levegő hűvös volt, de nem törődtem vele. Ahogy lépkedtem, elmondtam a tojásnak egy mesét. Az egyetlent, amelyet érdemesnek tartottam elmesélni.

ITT KÖVETKEZIK ANEQUS  MESÉJE

A világ első napjaiban, amikor az első emberek éltek, Nampeshiwe anyja az ellenségük volt. A Nagy Édesvíz partján élt, szokása volt elbújni a parti nádban, berángatni az embereket a vízbe, és felfalni őket. Nampeshiwe anyja elrepült az első emberek falvai fölött, leheletének formázatlan medicináját ráeresztette földjeikre és há- zaikra, és azok porig égtek. Sok bátor hős próbálta meg levadászni és megölni, de ő túl erős volt. Szellemteremtmény volt ő, azelőtt született, hogy a nap tüze fellobbant volna. Gyorsabb volt Sasnál, ravaszabb Pumánál és hatalmasabb Bálnánál. Nem akadt hős, aki legyőzte volna.

Aztán Varjú, aki a napnyugtán túli nyugatról érkezett Masqua- paugra, megtanította az első embereket táncolni. Nampeshiwe anyja eljött megnézni, hogyan táncolnak. Azt mondta nekik:

– Gyönyörűen táncoltok. Tanítsatok meg engem is, szeretném tudni, hogyan kell csinálni.

Az emberek pedig így válaszoltak Nampeshiwe anyjának:

– Varjú tanított meg bennünket táncolni, ő, akitől a tüzet és a kukoricát kaptuk. Kérd meg őt, hogy tanítson téged!

Nampeshiwe anyja erre így felelt:

– Varjú nem áll szóba velem, mert abban az időben, mielőtt a nap tüze fellobbant volna, sok háborúság volt közöttünk. Nektek kell megtanítanotok a táncra.

Az emberek azt mondták Nampeshiwe anyjának:

– Sok társunkat megölted és felfaltad. Hamuvá égetted a földjeinket és a házainkat. Nem tanítunk meg táncolni.

Nampeswive anyja ekkor azt mondta nekik:

– Van egy gyermekem. Nem látott még fényt és nem ízlelt levegőt, és nem vétett ellenetek semmit. Őt megtanítjátok tán- colni?

Az emberek sokáig tanácskoztak maguk között.

Miután a hold kitelt és újra fogyni kezdett, azt felelték Nampeshiwe anyjának:

– Ha elküldöd közénk a gyermekedet, hogy velünk éljen és megtanulja a szokásainkat, megtanítjuk őt táncolni.

Nampeshiwe anyja elhozta hozzájuk a tojását, és elhelyezte a falu közepén. Aztán így szólt:

– Rátok bízom a gyermekem életét. Ha bármi baja esik, felfallak titeket az utolsó emberig, porrá égetem minden javatokat, a hamut a földbe taposom, szétdúlom ezt a vidéket, és elpusztítok rajta mindent. Masquasup azt is megbánja majd, hogy valaha a felszínre hozta a tengerből.

De az emberek nem ijedtek meg, mert Varjú elmondta nekik, hogy énekeljenek a tojásnak, beszéljenek hozzá és táncoljanak előtte, így a teremtmény, amely végül a tojásból kikelt, nagyon külön- bözött az anyjától.

– Nampeshiwe a nevem – mondta. Végignézett az első embereken. Észrevett egy fiatal férfit, és megkérdezte:

– Megtanítasz táncolni? Az így felelt:

– Megtanítalak táncolni, és Nampeshiweisit lesz a nevem… ő, aki Nampeshiwéhez tartozik.

Varjú pedig Nampeshiwe anyjához fordult.

– Lejárt az időd ezen a világon, Nampeshiwe anyja. Velem jössz a napnyugtán túli nyugatra a többi magunkfajtával együtt?

És Nampeshiwe anyja, látván, hogy a gyermeke elégedett, ráállt a dologra, és többé már nem jelentett veszélyt az első emberekre.

A TOJÁS MEGÉRKEZETT MASQUAPAUGRA

Hazaérve Tanaquish sachem fogadott. A ház előtt ült anya és nagyanya társaságában, épp kávét ittak anyám szebbik kerámiacsé- széiből. Mihelyst a sachem megpillantott, felkelt ültéből. Anyám követte a példáját, és kezét nagyanyám vállára tette.

A sachem épp csak egy kevéssel volt fiatalabb nagyanyánál. Arcát, nyakát és karját tetoválások borították, amelyeket még bálnava- dászként érdemelt ki. Az idős kor nem fonnyasztotta el, mint ahogy az néha előfordult. Nem volt szokatlan a jelenléte nálunk: jó barátja volt nagyanyának, és egyébként is szokása volt ellátogatni a falubeli családokhoz kávézni, beszélgetni és meghallgatni a híreket. De mindannyian tudtuk, hogy most nem csevegni jött. A pillantásom Sakewára ugrott, aki anyánk széke mellett ült a földön. Ő nem né- zett rám, csak elhúzta a száját, és az egyik copfját kezdte babrálni.

– Sachem – üdvözöltem a főnököt, amint udvarias távolságba értem.

– Anequs, a családod épp azt mesélte nekem, hogy látomást láttál – mondta ő némileg sürgető felhanggal. – És úgy tűnik, hogy amit hozol, az…

– Egy tojás – mondtam, és leakasztottam a nyakamból a batyut. Az anyag szétnyílt, és láthatóvá vált, mit rejt. A tojás súlya segített, hogy ne remegjen a kezem, de le kellett gyűrnöm a késztetést, hogy magamhoz szorítsam és ne hagyjam, hogy elvegyék tőlem.

Tanaquish sachem óvatosan vette kézbe a tojást, mintha csak egy újszülött lenne. Én a lábamra szegeztem a tekintetemet, kibontot- tam a blúzom két összecsomózott ujját és újra magamra öltöttem.

– Gyűlést kell összehívnunk – szólalt meg halkan a sachem, le sem véve a szemét a tojásról. – Táncot kell rendeznünk. Sosem hittem volna, hogy valaha látok egy nampeshiwét. Azt hittem, az ő idejük már lejárt.

A tojást, ahogy azt kell, a tanácsházba vittük. Fókabőrből készített fészekbe helyeztük, és a falu minden lakója eljött, hogy lássa. Újra meg újra el kellett mesélnem, hogyan pillantottam meg a sár- kányt, és hogy nézett ki. Mikor már kezdtem berekedni, a sachem rummal és mézzel kevert szasszafrászteával kínált, ami helyreho- zott. A törzs öregjei megsimították a kezemet, megveregették a vál- lamat, és áldásnak nevezték, ami történt.

A nap derekára valóságos lakoma kerekedett az ételekből, amiket az emberek hoztak, hogy megosszák a közösséggel. Akadt ott kukoricalepény – sósan, füstölt angolnával, és édesen, szamócával és áfonyával, na’samp – kukoricakása – mézzel, csipkebogyószirup és vörösáfonya-lekvár. Valaki meggyújtotta a tüzet a sütőveremben, így aztán lassanként megsült egy-két pulyka is, és került hozzá suc- cotash, vagyis kukoricával kevert bab, leveles zöldségek, kagyló, osztriga és hal is.

Késő délután megjelent Mishona unokatestvérem és a többi dobtáncos. Kört rajzoltak a földre, a közepében, ahol máskor a tűz égett volna, a sárkánytojással. Kijelölték és megáldották a négy ég- tájat jelölő pontokat, és meggyújtották az áldozati dohányt. Meg- kezdődött a tánc.

Sosem voltam valami jó táncos, ellentétben Mishonával, Kiquoit-val vagy éppen anyámmal. A ritmusból nem estem ki, de nem voltam képes úgy eggyé válni a zenével, mint mások.

De ahogy megszólaltak a dobok, valami megmoccant bennem, a tenyeremben, a szemhéjam mögött. A szívem ritmusa zökkent egyet, és hozzáigazodott a dobszó üteméhez. A fókabőr fészekben nyugvó tojásra néztem: szinte úgy tűnt, a napéhoz hasonló, aranyló fényben ragyog. Mintha együtt lüktetne a dobok szívdobogásra emlékeztető hangjával. Az énekesek egyike, egy férfi, mély, zengő hangon kántálni kezdett, majd három nő is becsatlakozott a dallamba. A lábam szinte magától mozdult. Kirúg, ugrik, kirúg, ugrik, pördül, pördül, másik láb, pördül, kirúg, ugrik, kirúg, ugrik, le a sarkat, aztán a lábujjakat, sarok, lábujj, mintha csak repülnék.

Táncoltam, amíg csak fel nem jöttek a csillagok.

Bár senki nem akarta otthagyni a tojást, az emberek mégiscsak kezdtek egyesével-kettesével hazaszállingózni. Kevéssel napfelkelte után én is hazaindultam. Mielőtt elhagytam volna a tanácsházat, odamentem a tojáshoz, és rásimítottam a tenyerem. Tudtam, hogy a többiek figyelnek, de ez mit sem számított. A szavak maguktól buktak elő belőlem, masquisit nyelven, egy, a nagyanyám öregany- jával egyidős dialektusban.

– A te néped ez és a te falud – mondtam. – Ez a te otthonod.

A tojás lüktetett a kezem alatt, mintha csak válaszolna. Megértette.

Eltaláltam az ágyamig, belezuhantam, és fel sem keltem a kö- vetkező nap reggeléig.

ÉS MASQUAPAUGON KIKELT

A falu élete május végétől kezdve egész júniusban a tanácsház és az ott lapuló sárkánytojás körül forgott. Mindenki igyekezett, hogy a lehető legtöbb időt töltse ott, miközben azért el is végzi, amit feltétlenül szükséges. Az áfonyát és a szamócát muszáj volt leszedni és eltenni, amikor beérett, aztán vetni kellett, halászni, megetetni a csirkéket, meg más efféle feladatokat ellátni, de, hacsak az elvég- zendő munka jellege nem kívánt mást, az emberek a tanácsházban vagy akörül tanyáztak. Ott őrölték a kukoricát, javították a ruháikat, ott főztek és ott étkeztek. Esténként odagyűltek a tojás köré, és történeteket meséltek.

Az öregek közül egy tucatnyian, köztük nagyanya és Tanaquish sachem is, el sem mozdultak a tojás mellől. Az ételt odavitték nekik, és elvégezték helyettük, amit kellett. Az öregek masquisitül be- széltek a tojáshoz, és ősi dalokat énekeltek neki. Hekua, én meg a barátaink a Catchnetben vásárolt pennikes regényekből és újságok- ból olvastunk fel. Sigoskwe és a többi fiú tengeri történeteket me- sélt, Sakewa és a barátnői tapsoltak és énekeltek. Mishona anyja és nagynénje, akik Naquipaugról származtak, beszéltek valamennyire

vaszkul. Sokat beszélgettek hát akadozva és közben rengeteget ne- vetve a tojás mellett. A közösség egyetértett abban, hogy mindent be kell mutatnunk neki, aminek köze van a masquapaug néphez.

A falubeli fiatalok többnyire ánglisul beszéltek. Én magam jobban beszéltem ánglisul, mint masquisit nyelven. Nagyanya és anya is használták időnként a masquisitet, így én is megértettem és el- boldogultam vele, amikor az ánglisul nem tudó idősebbek valame- lyikével kellett szót értenem. Naquipaugról származó apám csak ánglisul tudott. Baráti körben általában ánglisul beszéltünk, mivel mindenki tudta, hogy Hekua nem ért más nyelven, és udvariatlan- ság lett volna ebből nagy ügyet csinálni.

Egy nap, valamikor július első hetében, a sárkányfióka kikelt a tojásból.

Apránként történt. Az öregek épp énekeltek, és a tojásból egyszer csak vékonyka, sipító hang felelt a dalukra. Másnap reggelre apró lyuk támadt a héjon. Délutánra a faluban mindenki abbahagyta a munkát, és a tojás köré gyűlve figyelték, ahogy a fióka lassanként körben kicsipkéz egy vonalat a tojáson. Hekua anyja, a bába, vajúdó asszonyok bátorítására szánt dalokat kezdett énekelni, és mindenki csatlakozott hozzá – valahogy ez tűnt helyénvalónak. A dobok mély hangon, egyenletes ritmusban dörögtek. A levegő sűrű volt a dohány és a borókaágak illatától, na meg az ősszezsúfo- lódott emberek lélegzetétől és testének hőjétől.

Én a tojáshoz közel kaptam helyet, legfőképp azért, mert nagyanya

ragaszkodott ehhez. Végül is én találtam rá a tojásra, és én hoztam el a faluba, ezért nagyanya azt akarta, hogy közvetítsem, mi történik.

A tojáshéj naplemente tájékán kettérepedt. Csapzott kis te- remtmény bukkant elő belőle, karmos lábával elrúgta magától a nagyobbik tojáshéjdarabot. Pár pillanatig még lihegve hevert a há- tán, fejét a héj másik felében nyugtatva, aztán hasra gördült, és kiszabadította magát.

A regényt itt tudod beszerezni!

[bogiinsalerno]

Hogyan találtam gyakorlati helyet?

Sziasztok! :)

Az előző posztban azt ígértem, hamarosan beszámolok a happy end-ről, azaz arról, hogyan sikerült végül gyakorlati helyet találnom. Íme hát a történet.

Amint azt korábban említettem, számos kudarc ért az álláskeresés során, hisz hiába a rengeteg leadott pályázat, semmi sem látszott működni. (Ehhez természetesen hozzá kell tennem, hogy ez nem mindenkinél van így, azóta több emberről is hallottam, aki a korábban már említett Erasmusos gyakorlatkereső oldalakon talált magának helyet, így ez semmiképpen ne tántorítson el senkit a keresgéléstől!) A megoldás végül egy olyan helyről érkezett, ahonnan egyáltalán nem vártam: 2023 márciusában épp egy kedves barátnőmmel váltottam üzeneteket, aki abban a szemeszterben Erasmus+ tanulmányi mobilitáson vett részt Salernóban, Olaszországban. Holott viszonylag gyakran beszélünk, korábban eszembe sem jutott említeni neki, hogy én is Erasmusra tervezek menni, és közel 3 hónap intenzív keresgélés után sem sikerült szakmai gyakorlati helyet találnom. Ekkor azonban csalódottságomban elmeséltem neki az egész históriát, panaszkodós monológom végén pedig félig viccből megkérdeztem, ismer-e olyan helyet Salernóban, ahol fogadnak Erasmus gyakornokokat.

Ő azonban komolyan vette a kérdésemet, és nagy meglepetésemre igennel válaszolt. Nem sokkal később készségesen össze is kapcsolt egy Salernóban élő magyar lánnyal, aki egy Erasmusos diákoknak fenntartott magánkollégiumban teljesített szakmai gyakorlatot néhány évvel korábban. Őt kerestem hát meg, érdeklődve a munkahelyen szerzett tapasztalatai, élményei felől. A lány hihetetlenül kedves és segítőkész volt, részletesen elmesélt mindent és válaszolt a kérdéseimre, valamint a kontaktszemély elérhetőségét is megadta. A tapasztalatai nagyon pozitívak voltak, mi több, kifejezetten ajánlotta is ezt a helyet, gondoltam hát megkeresem őket. És milyen jól tettem!

A kommunikációjuk már az elejétől kezdve nagyon szimpatikus volt. Miután elküldtem nekik az önéletrajzomat, szuper gyorsan jelentkeztek, hogy tetszik nekik a profilom, és szeretnék, ha részt vennék velük egy online interjún, ahol kicsit jobban megismerhetnek, és beszélgethetünk a munkakörről és a feladatokról. Mindez március végén történt: a történet érdekessége pedig, hogy a fentebb említett, akkor Salernóban tanuló barátnőmet épp április elején terveztük meglátogatni a baráti társaságunkkal. Válaszul megemlítettem hát, hogy körülbelül másfél hét múlva Salernóban leszek, s mi lenne, ha személyesen mennék be hozzájuk. Kifejezetten örültek a kérésemnek, így röviddel az első levelezéseink után már az irodájukban találtam magam.

Az állásinterjú nagyon kellemes tapasztalatnak bizonyult. Tulajdonképpen egy kötetlen beszélgetés volt, ahol kicsit jobban megismerkedtem a két későbbi főnökömmel. Kérdeztek a tanulmányaimról, a preferenciáimról, valamint meséltek a munkakörről is (arról, hogy mit is dolgozom pontosan, egy külön bejegyzésben számolok majd be!), végül pedig körülnézhettem kicsit az épületben, hogy lássam, tetszik-e a környezet. Az interjú végén meg is mondták, hogy nyugodtan kezdjem el a papírmunkát, mert szívesen látnak a következő szemeszterben. Így kezdődhetett el a folyamat, amiről az előző posztban írtam már nektek, és amelynek során szintén rengeteg segítséget és támogatást kaptam a munkaadómtól.

Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy a sok erőfeszítés és a hosszú várakozás után végül ilyen nagyszerű helyet sikerült találnom. Így végszóként azt tanácsolom nektek, hogy egyrészt legyetek türelmesek, hiszen ez nem egy könnyű folyamat, de ha elég kitartóak vagytok, egyáltalán nem lehetetlen. Másrészt pedig tanuljatok az én esetemből, és ha úgy érzitek, nehezen megy az álláskeresés, kérdezzetek meg más, korábbi Erasmusos hallgatókat is a lehetőségekről, hiszen előfordulhat, hogy olyan megoldással állnak elő, amire nem számítotok.

[angelofghetto]

Painkiller

Gyilkos csodaszer címen fut a minisorozat, megtörtént alapokra támaszkodva, a valós érzékeny adatokat megváltoztatva. Azt mondják, az USÁ-ban ma a második leggyakoribb halálok a gyógyszer mellékhatás. Illusztrálhatná akár ezt is a film, de valójában nem erről szól. Kicsit az a kategória, mint a Bennfentes mozi Russell Crowe-val és Al Pacino-val, ami a nikotin letagadott függőségének leleplezéséről szól. Itt több személyes történetet, családi szálat követhetünk végig.

Elhangzik, hogy legvalószínűbben azok hajlandók fizetni gyógyszerért, akiknek komoly fájdalmaik vannak. A profitszerzés legtutibb módszere pedig, ha egyesek szenvedését mások kapzsiságával vegyítjük, és ezt rendszerszintre fejlesztjük. Ennek része az "amerikai álom", a kaparj kurta, neked is jut elve, ami önmagában hamis, mert mint tudjuk, a szisztéma úgy van kialakítva, hogy mindig "a bank nyer". Az egész rohadt kapitalizmus arra van kihegyezve, hogy a tömegekben mesterségesen gerjesztett igények utáni hajsza tegyen egy szűk réteget egyre gazdagabbá, mindenki más le van xarva. De amíg mindenki azt hiszi, hogy előbbre csak egyedül, és mások hátrányára juthat, és lekötik a munkás hétköznapok, a harc a jelzáloggal és kifizetetlen csekkekkel, addig ezt nem veszi észre.

Nagyon tetszenek a film eszközei. Ahogy Matthew Broderick színészi profizmussal veszi fel azt az önelégült felsőbbrendű pofát, ami még nem mosoly, de már nem pókerarc. Ahogy a pszichopátiáját az illusztrálja, hogy miközben a közvetlen üzlettársa éppen kétségbeesetten arról beszél neki, hogy a fia esetleg megvakulhat, ő azzal van elfoglalva, hogy a kolléga zakóján beszennyeződött a kihajtó, és ledörgöli egy zsebkendővel... vagy hogy nem érdekli több millió beteg sorsa, de egy füstjelző pittyegése (ami senki mást nem zavar) az őrületbe kergeti.

Ahogy a "tablettás heroin" és a pénz függőséget okozó hatását, a csapdát ��brázolja. Egy jelenetben a kontrasztot, amikor egy függő nagy szenvedések árán próbál lejönni a szerről, ezzel egyidőben valaki mást épp rábírnak az első adagjára. Tetszik, ahogy a szívdobogás hangját használják egy ember fizikai állapotának érzékeltetésére.

Megtudjuk, mi a MICE, vagyis a kémelhárítók tankönyvének beszervezésről ill. meggyőzésről szóló első fejezete: Money, Ideology, Compromise (ehhez kapcsolódik a félelem is), Ego. Állítólag mindenkire működik valamelyik. És van még valami. Pénzéhes csajoknak ábrázolt gyógyszerügynökök, de itt valójában a maszkulin világról van szó, ahol az öregecskedő férfiakat a szex lehetőségével manipulálják (ez bevett trükk a reklámiparban, pl. a jó kocsiknál).

A megjelenített gátlástalan, ultraprofittal táplálkozó üzletemberek nem rendelkeznek erkölcsi gátakkal, feljogosítottnak, mindenen felülemelkedőnek tartják magukat, mindenki más csak eszköz, hangyák a porban. Tetszik, ahogy az egyik rokon kisfiúnak tanítja a cégvezető, mi a különbség a vagyon és a hagyaték között: a vagyon az, amit el lehet herdálni, de a hagyaték az, ami alapján halála után megítélik az embert, a családja nevét. Bármilyen nagy gazember legyen is, ha elég jótékony a köznek, arról fognak emlékezni rá, a név tisztára mosható, sőt bearanyozható.

Ahogy néztem a filmet, az volt az érzésem, senki sem maradhat ki ebből: vagy elkövető, vagy áldozat, vagy egyszerre mindkettő. Azt hiszem, a globalizáció (bizonyos előnyei mellett) valójában az emberiség zsákutcája, és csak a szabadrablás léptékét járatja csúcsra. A rendszer láthatatlan magasságaival szemben ugyan ki lenne képes bármit tenni? Mégis, úgy érzem, recseg-ropog minden, mert nem fenntartható. Az ősközösség volt eddig a legsikeresebb társadalmi forma... ha csak az idővonalat nézzük is. Az életben maradás egyik feltétele volt az összefogás, az osztozás, és ha a törzsfőnök nem látta el a feladatát, ha megelégelték a túlkapásait, az ököljog alapján eltávolítható volt, ott látszott, hogy ki az ellenség, és előbb-utóbb valóban a többség akarata érvényesült :)

[edharcos]

Valahányszor azt mondták, hogy nem tűnök anorexiásnak, csak még inkább utáltam a testemet. Mert úgy éreztem, még ahhoz sem elég jó, hogy evészavarosnak látszódjak.

Mindenáron fogyni akartam, mert féltem, hogy az emberek soha nem fogják látni rajtam, hogy szenvedek.

Ha pedig nem látják, hogy szenvedek, akkor olyan, mintha meg se történne, semmi értelme koplalnom, hisz senki nem veszi komolyan... Senki nem tud róla...

Annyira akartam tartozni valahová, legalább az "anorexiások" közé, hogy csak azért is folytattam és tovább sanyargattam magam.

És tudjátok mi lett a vége?

Az emberek egy idő után látták, hogy bajom van (Ezt akartam, nem?) és ezért messzire elkerültek. Kinevettek. Megaláztak. Leköptek. Kiközösítettek. És én csak még jobban szenvedtem. Többé nem akartam anorexiásnak tűnni, csak normális akartam lenni. Normális és olyan, mint mindenki más. Nem akartam kilógni már a sorból. Nem akartam többé, hogy a súlyom alapján bárki lássa, hogy problémáim vannak. Elég volt.

De közben meg, amikor MÁR nem látták, kb olyan volt, mintha azonnal mindenki egészségesnek látott volna, pedig messze nem voltam még az. Csak a testem nem volt rikító vékony. És ez fájt. Kurvára fájt.

De aztán rájöttem, hogy én nem az evészavarom vagyok. Van ez a dilibaj meg vagyok én. A kettő nem egy és ugyanaz, hanem két külön kategória a fejemben. És ha én nem az evészavarom vagyok, akkor nem is kell "evészavarosnak" tűnnöm, mert attól nem leszek kevésbé vagy jobban beteg, hogy mennyire látszik rajtam. Én tudom, mi az igazság. Én tudom, érzem, mennyire vagyok jól vagy mennyire nem vagyok jól. A többi ember meg úgyis azt gondol, amit akar, és olyan baromságot mond, ami neki tetszik. De az ő véleménye nem kell, hogy rólam szóljon. Volt, akinek akkor sem voltam elég beteg, amikor nagyon látszott rajtam. És volt, akinek akkor is beteg voltam, amikor egyáltalán nem látszott rajtam. Az emberek furák. De ne hagyd, hogy ez téged rossz irányba húzzon! Senkinek nem kell bizonyítanod, hogy beteg vagy. Ha beteg vagy, beteg vagy. Ezt nem a súlyod dönti el.

[officialrecskaboy]

Ha úgy érzed, szar éved volt 2019, olvasd végig, hogy a SoDInak hogyan telt, és jobb kedvre derülsz!

2019.01 Mult karácsonyi hazautazáskor a berlini szauna úgy lefárasztotta, hogy elaludt a vonaton, így lekéste a repülőt. Drága vonat út vezetett újszászra, 2019.01 A blogszférában ismeretlen Meleg Márkkal közös flokkot készített. Az ünnepek alatt a miskolci barlangfürdt látogatták meg, ahol nagy valószínséggel mindkettejük pillantgatott lefelé. "sajnos itt fürdőruhában" 2019.01 "Megvan az új vlog-menetrendem. Gamer vlog kedd reggel. Közéleti vlog csütörtök reggel. A fő vlog visszaköltözik péntek du 4-re." "Szombat vágatlan" 2019.01 A magánéletéről és a devizás haverjáról soha többet nem fog beszélni, de: A devizás haver 60 ezer forintért kiváltotta a nagymamája aranyékszereit (ezért még utoljára küld 250 eurot) 2019.01 Routert fog bérelni, hogy ne kelljen megvenni, és akkor tud majd szakadásmentesen twitchelni, mint a profik. 2019.01 Profi angol és német feliratozást rendel a vekniflokkjaihoz (jövő héten) A forumon Eszter17 néven szólal meg a faszmonológot fordító szerencsétlen. 2019.01 Londonban sörikézett Meleg Márkkal, azonban óránként 3 fidesz megosztás volt. Flokkban csak galambetetés volt jókedvű sodival. 2019.01 A VR-boxolásban úgy elfáradt, hogy kétszer kidőlt, beszélni annyira sem tudott, mint álltalában. 2019.02 A beigért napi 4 flokk és 4 játékteszt nagyrésze elmaradt, ahogy várható volt. 2019.02 Élő játéktesztben egy külföldi nick-et felvevő troll arra kérte, hogy angolul adja a műsort. Parádés makogás ment végig. (SoDI kipróbálja: Jump Force) 2019.02 "Úgy alakulnak az estéim, hogy már fáradt vagyok vlogot vágni." (online masztiparti?) 2019.02 Athénba ment meleg márkkal és más buzikkal. Nagy volt a jókedv. 2019.02 A disznó új flokkjába a perui lima város képét teszi maga mögé háttérnek képmanipulációval. A felmentést várja másodfokon. 2019.02 Magyarázkódó flokk, hogy miért nincs flokk: Elveszi idejét az ötletelés, hogy mi legyen. Nagy valószínséggel Márkék lehúzták, és ez beütött neki. 2019.02 gaming flokk elején nagy durranást igér a Áprilisra. 2019.03 A disznó instagramján Kanadai irodájából tesz ki képeket. A már lefogyott bolgár yeti kommenteli, lájkolja minden posztját. 2019.03 Ezentúl főleg playstationon fog streamelni, de azért vesz egy bika gamer desktopot. "ha már veszek, akkor nyilván nem gyengébb lesz ennél, hanem erősebb, 2000 euros" 2019.03 Az athénos részekben Meleg Márk proli stílusát láthatjuk, és egy alkalommal a sodi vállához dörgöli a nóziját. (2012-ben még arról adott ki közleményt, hogy azonos nemek társaságát nem keresi.) A flokkok alatt Meleg Márk bevédi a sodit. 2019.03 Szabadsága során egy live gaminget közvetített Meleg Márk miskolci hálószobájából éjjel. A mögötte levő CRT TV felett dildó, síkosító, kézkrém és WC papír volt látható a nagyvilág számára, mivel a zöld háttér berlinben maradt. 2019.03 Rövid flokkban Meleg Márkkal halat eszik egy miskolci étteremben 50000 forintért, melyet bevallottan egyedül fizetett ki. Az étterem falán egy álsodi Endi Kiss néven panaszkodik, hogy át lett verve, linkeli a flokkot. Később az igazi sodi helyreigazít. 2019.03 Meleg Márkkal közösen live gamerkedés közben bemutatja a twitchen kommentelő trollokat Márknak. Előszőr veréssel és anyjuk hálószobájában lefényképezésével fenyegeti őket, majd meghívja őket saját csatornájára, mert jól elvan velük. Mivel a forum .org-os domain, kérdezik Márkék, hogy ez valami szervezet? SoDI: Szervezett bűnözés "Érdekérvényesít képességben a tomket a csúcs, de még ő sem talált fogást a trollokon." 2019.03 Stream deck-et vesz. A technikai próba közben közszemlére teszi képernyjét. Pornós könyvjelzők, forum ikon, "nud" könyvtár, melyben férfiak is vannak. A videot törli, de felkerült tanszéki tükörre. 2019.03 "Aroncute" nevű nézővel beszélgetve elmondja: - Hitelkártyáján már minuszban volt. Ezért egy "másik helyről" felvesz még 3000 euro hitelt 3 évig törlesztőre. - Márknak 750 eurot utalt egy közös, titkos projektre. - schrekk lejárt szavatosságú tortával kanapéra döntötte. 2019.03 Márk közös játék közben kezdi felismerni sodi korlátait. 2019.04 Április elsején megigéri, hogy mostantól már tényleg heti 4 flokk és 4 live bénázás lesz. 2019.04 Márk mérgében kilép a játékból, amikor nőnevű trollok belinkelik a buzisra, gecisre retusált képét. 2019.04.04 A disznó azt állítja, hogy menedékjogot kapott Kanadában, miután felfüggesztettre mérsékelik ítéletét. 2019.04.04 Live streamben Márk: Ne a trollokkal foglalkozz, hanem játszál, mert nem fogunk veled többet játszani! Elmondja a buziknak, hogy dokumentáltan nagyon nagy a pitonja, de ez csak egy mellékes körülmény. Márknak azzal magyarázza az adósságát, hogy "évekig Jézuskomplexusa volt". Megint felvillantja desktopját pornós linkekkel. Anyázik, ami márknak nem tetszik. "De minden stream-ben ordítok", erre márk fenyegetőzik. A Consors Finanz látszik az előzmények között. Ez lehet a "másik hely" ahonnan a 3000 eurot veszi fel. Trollnak válaszol, hogy a nud mappában nudista strandos csoport képek vannak, nem pasis képek. Ezután nem jöttek további közös gaming streamek. 2019.04.13 Romániába utazik márkékkal. 2019.04.26 Flokkban csak az anyagi helyzetéről beszél korábbi igérete ellenére. 3500 eurot vett fel, a 3000 után pluszba. Felkészült a nyárra: vízálló fülhallgató, e-book olvasó. A kommentelő aki kitalálja, miért megy a Sodi Budapestre, Paypal-on utal 5000 forint jutalmat. A helyes megfejtő trollt kibannolta. 2019.04.27 Budapestre utazik, hogy megnézze a Bosszúállókat magyar szinkronnal, mert más nyelven nem beszél. 30 ezerért vett egy kis táskát, arra az esetre, ha laptop és "törcsi" nélkül utazik, mert a nagyobb táskájába nem fér kevesebb. 2019.04.29 Wizzair jegyet akart vásárolni, levonták a pénzt, de nem lett jegy. Nagy örjöngést nyomott le a púpfalon. Közben beismerte, hogy ő állja márkék repüljegyeit. 2019.05 Márk berlinbe repült a sodi által vett jegyen, de közös képet nem tett közzé, nem tudni még, hogy sodival találkozott-e. 2019.05 Facebook tiltást vonzott be. Egy darabig nem adott életjelet. 2019.05 Márk autoval látogatott berlin közelébe facebook posztjai szerint. Egyesek szerint ez már a hazamenekítés. 2019.05 Megkegyelmezett a szarmagyar Wizz-air-nek, mégsem teszi tönkre. 2019.05 Flokkigérgető flokk-ot tesz közzé a Barcelonai reptéren. Ide Márknak is vett jegyet. 2019.06.06 Lego live: A londonbuszos legón meglátta a 16+ javasolt életkort ezért vett egy 7+ éveseknek való kisautolegót. 1 óra alatt sem tudta összerakni. Következetesen LIVE 1-nek nevezte, mert tudta elre, hogy sorozat lesz. Úgy néz ki, gyógyszerre vedel. 2019.06.07 Lego LIVE 2: két óra alatt pár lépést haladt előre Márk segítségével. Ezúttal 3 kamera volt, de egyiken sem látszott amit éppen csinál, ezért vesz egy negyediket. Márk ötlete volt, hogy zöld kesztyűt vegyen fel, hogy megkímélje a gyerekeket a pókujjak látványától, igazi troll. Márk ráunt a bénázásra, és elköszönt, de még vetetett egy repüljegyet magának. Bejött a főbérl és a 26 fokos hmérséklet miatt balhézott. 2019.06.15 Szardinából közzétett egy rövid flokkigér flokkot, melyben Márk mellette ült romantikus közelségben. 2019.06 Márk facebook oldalán válaszol haverjának, hogy neki az utazgatás a munkája (nem tagadja, hogy sodilehúzó) 2019.06 Fél napig nem volt letiltva a Facebookról. Flokkigér flokkban magyarázza, hogy a facebook tiltás miatt nincs flokk. Burkoltan utal, hogy a flokkéhes trollokat így fogja büntetni minden tiltásért. 2019.07 Nudista flokk végén trailerezi a második részt, amelyben beszámol egy újabb becsajozásról, aki már nem olcsó szláv lesz. Minden tartozó retard munkát talált, és törleszteni készül. 2019.07 A nemszláv barátnő egy cseh masszőzkurva volt. Két alkalommal verette ki a pitont drezdában. Felárat is fizetett önként, így összesen 430 euro ment, de semmi extra nem volt benne. 2019.07.09 Überkusza live, melyben 6 video látszik egyszerre, egymást eltakarva: néhány szardíniából, néhány pedig legó bénázásról. Zöld kesztyűben átlátszik a háttér. 2019.07 Londoni gyenge flokk végén megköszöni a "rajongóknak" a montázst, melyen márky-t lánynak ábrázolják mellette. 2019.07 Gaming live: Már minusz 23000 euro a vagyona, melyet 3 hitelkártyán, és 3 személyi hitelben tárol. Egy személyi hitellel akarja kiváltani 4 éves futamidvel. Már azzal számol, hogy a retardok nem fizetnek vissza. A miskolci studióba fektetett pénz elúszott, mert márk osztrákba ment dolgozni. Ettől még maradnak barátok, és élnek a közös flokktervek. Leönti magát sörrel, ezzel vége a live-nak. 2019.07 Autos live-ban lábszagkamerát is élesít, melyen előszőr látja a nagyvilág, hogy a lábfeje is deformált, néha buzispiccel. 2019.07 Két órás vekniflokk: Már valószínűsíti, hogy Márk lehúzta. Márk azt igérte, segít olcsobban utazást szervezni, ehelyett minden út kurva drága lett. Márk buzi haverjának erdélyi útját is meghitelezte, mert kardántengelyt kellett cserélni a kocsijában, de ez kintlevőség. Márk berlini hétvégi látogatása 1000 euroba került sodinak. Előzetes az erdélyi flokkból: A két cigó otthagyta az éttermben, mert nem volt jó a pizza. Később "find my phone" funkcióval kereste autojukban hagyott tabletjét, és gyalog ment utánuk. 2019.07 London 2: A hitelezőmanók(bankok) teletömték a közös postaládát hitelreklámmal, mely Shrecknek nem tetszett, ezért lekaparta a nevét a postaládáról. A levelek visszapattantak, ezért a hitelkártyacégek letiltatták sorra minden kártyáját, ezért ideggörcsös telefonálás volt Erdélyben, közben azon izgultak a miskolci buzik, tudják-e még lehúzni, vagy ott lehet hagyni. 2 órán keresztül magyarázta shreknek, hogy kiknek, és miért adott kölcsön, ami a -24000 eurohoz vezet. Még 6000 euro a hitelplafon. Előszőr hall hús-vér embertl olyan okosságot, amit a trolloktól is: blokkolnia kéne az összes retardot, mert nem fognak tejelni. 2019.07.24 Visszatért a forumra, de a sárga nicket nem használja. Semmilyen álsodi nem tud ilyen speciális autifosást. 2019.07 Munkaidben reggeltől estig azon rágódik a forumon, hogy megkapja-e a 25000 euros hitel kiváltó hitelt. Egyes trollok a kitíltását követelik. 2019.08.01 Ráeröltették a sárga nicket, hiába sír: "Nem akarok narancssárga nicket. :( Zsidó vagy." 2019.08 Hetek óta mantrázza a forumon, hogy márk nem húzta le. Munkaidben is megy az auticunami. 2019.08 Megkapta a 25000-es überfütyihitelt. Ezután napi 28 euroból kell gazdálkodnia. De már kiszemelte a Nintendo Switch-et. 2019.08.10 Flokkban beismeri, hogy soha nem volt jogsija, elsodikázta a megszerzést, pedig már előre vettek neki autot, amit csak évek mulva adtak el. 2019.08.10 A márkkal utazgatás, és a studióra küldött pénz összesen 6000 euro eddig. 2019.08 Forum posztja szerint ingyen nyalta a faszát egy kövér. "ha csúnya, legalább szopni tudjon, de nem tudott, ezért csá" 2019.08.20 A főbérlnek 150 eurot fizet, hogy takarítsa ki a szobáját amég Krakkóban flokkol. 2019.08 Flokkban Márk haverja ősrégi mercijével mennek "fürcsibe kétszázzal" A sebességmér csal, talán 170-el mentek. Rendszámát közzétette. 2019.08 Márknak még utoljára utal pénzt, mert ha miskolci uzsorástól kell kérnie, akkor az később elveheti a twitch studió-t. 2019.08.31 Szeptembertől STNII. Még éjfélig nyomott egy auticunamit. 2019.09.06 Buziszaunás flokkban beismeri, hogy netről töltött le rejtett kamerás nudi felvételeket. Csak azért nem csinál maga ilyen felvételeket, mert talál a neten. 2019.09.09 Facebookban fejti ki, hogy a német terrorelhárítás a fidesz TV-ből ismeri a terroristák útvonalát és titkos terveit. 2019.09 A malacz 10 éves kis piros autot vett. Flokkjában elutazik a buzinegyedbe és droidként buzizik le mindenkit. Tolvajkergetőset is játszik de csak lightosan. Erős angol akcentusa lett magyarul. 2019.09.24 Shrekk lehúzta 600 eurora az előszobaszőnyeg miatt. A recskás porszívórobotja ráborította a szobafestéket, majd kimosta és összement. Attól rettegett, hogy Shrekk lecseréli a zárat. Sodi szerint még így is pluszban van, mert ez csak a Nindendo Switch-re félretett pénze volt. Shreck hozzátette, hogy 37 évesen nem Márióval kéne játszani. 2019.09.24 100 euro rezsit kellett ráfizetnie, pedig elvileg a szobabérlés németországban tartalmazza az átalánny rezsit. 2019.09.24 Büszke Márk-ra, aki alapítványi jelleggel telepít napelemeket úgy, hogy zsömlére sincs pénze. Ergó a pénteki raftingolást is sodi állja. 2019.10 - A régóta beharangozott rafting trip-en horgászás volt rafting helyett, pedig előre utalta a rafting jegyet.(de beépítve) - Live videót láthatunk a hulla részeg Márkról. - Azért lehet ilyen részeg, hogy ne kelljen Sodival basznia a közös szálláson. - Sodi borsódi prolinak nevezi Márkot, mire az többször veréssel fenyegeti, amit az autisodi meg sem hall, folytatja a monológot a live-ban. 2019.10 A zártkörű magyar youtube trash csoportban fő téma lett sodi, és ő maga is löki az auticunamit ahogy a forumon szokta. Kifogásolja, hogy miért minden poszt róla szól, pedig ő nem is trash. A snecológia tanszék előadást tart a trash csoportnak a forumon és az FB csoportjukban is. 2019.10 200 euros Logitech Brio webcam-et vesz a Saturnban a beharangozott Lego live-hoz. A tajvani cég egy jobb kamera képével és egy "nénivel" reklámozza a brio kamerát a balekeknek, ezért vette meg a flokkerünk. Sírva ment a kanapéra. Tesztelős live-ban kiderült, semmivel nem jobb, mint a régi Shrekk bejön és lebassza, hogy még mindig világítanak a softboxok, pedig megvan a low light webcam. Sorban megmutatja kütyüjeit. 2019.10 Elköltött többszáz eurot hangulatvilágításra annak ellenére, hogy már előtte kiderült, új kamerája nem is lát sötétben. 2019.10.25 A COD modern warfare-t véletlenül 4K-ban közvetíti a trolloknak úgy, hogy sem a faptopja, sem az ogrétől vett antiq TV nem 4K. Lassú volt, ezért megvette PS4-re. A forumon ezután magyarázták el neki a lassúság okát. Írt egy refund kérelmet kutyában, melyet a forumon is megosztott. 2019.10 Flokkigérő flokkban kitette a következő heti epizódok címeit és dátumait. Január 31: Miskolci twitch studió bemutatása. 2019.10 2400 euros gamer PC-t tervez venni áruhitelre, később 1420 eurora módosítja a tervet. 2019.11 Tavaly Borsódban túrázva márk aggódik, hogy a béna sodi le ne essen a szakadékba, mert ez többmillió forintos veszteség lenne neki. 2019.11 Az akadozó stream miatt 36 percig megállás nélkül káromkodik. Törli a streamet, de van tanszéki tükör. 2019.11 600 euros "keretet" tesz le az Ogrénak miután fogkrémkupakot ejt a lefolyóba. 2019.11 1440 euros előre összerakott gépet rendel az Otto női ruhaboltból. Okosan nem az otthoni összeszerelős de olcsobb szettet választotta. A trollok hamar kivesézték, hogy mit kéne rögtön upgrade-elni benne. 2019.11 Megjött a gamer PC: Geciszerű szépítőmaszkot ken a pofájára, mert a trollok írták, hogy nem szép. Átverés volt, mert a csomagon levő kék helyett csillogó lett a pofája. Az előre összerakott gamer PC-be 20 percig nem tudta bedugni a "220-at", mert a gép hátulja lefelé, a padló felé állt, és az aljába akarta bedugni. Szét is akarta szedni. Nem volt kép, mert dedikált GPU helyett az alaplapi kimenetbe dugta HDMI kábellel az Orion őstévét. Egy balfasz twitchnéző szólt neki fél óra mulva. Pedig már rohant volna a Saturnba monitort venni. A WIN10 beállítással szopott fél órát nyüszítve. Nem tudja mi a telefonszáma, mert soha senkinek nem adta meg. Németül a H-nál és M-nél kereste a magyart. Nem lett meg az Ungarisch, így német windowst használ a sodi. 2019.11.15 Shrekk lekapcsolta az áramot pár percre amég sodi távol volt. Mire a studio okoslámpái felkapcsolódtak. Sodi előre letett a konyhaasztalra 100 eurot az áramdíjkülönbözet fedezeteként. 2019.11.16 Stream-ben moderátor jogot kért Márk, de nem találta a felhasználóját. Kérte, hogy írjon valamit. Erre minden troll beír,hogy "én vagyok márk, és a feleségem is". Megkapja a moderátor jogot, mindenkit kitilt. Angolul beszélő botok lepik el a chat-et, mire sodi angolul kezd hebegni. A nézőszám előri a 250-öt a botokkal együtt. telefonon üzenget Márk élő adásban, hogy a soditrollok miatt kapott fizetésimeghagyást a providenttől és ügyészi idézést Szombaton. Márk megsértődik, nem soderál tovább, sodi egy óráig ismételgeti, hogy miköze neki márk ügyeihez. 2019.11.29 8000 eurot küldött Márk haverjának, hogy kifizesse az alkalmazottait, majd hitelt vegyen fel. (ami csalás) Elvileg ma utalt vissza 5000-et, amit Hétfőn megérkezik, 3000-et küld Decemberben. Azt állítja, soha nem húzták még le őt. Sas tanár úr sem, ő tényleg megadta volna, csak őt húzták le pisztollyal kényszerítve. Úgy jött vissza a mosdóból Anikó elé, hogy le volt hugyozva a nadrága. A twitch-en pillanatra látszott egy pénzügyi Excel. - Confirmed: devizás haver = Hajdú Attila - Zolinak hívják a 8000 euroval tartozó miskolcit. - hitelkártyáit, bankszámláit kiminimumozta. 2019.12.01 A havi 100 eurot fizető magyar munka valójában a Sas tanár úr haverja, Bittner Ferenc nyugdíjából behajtott tartozás. A diákhitel és a nav-hoz bejelentethették a trollok, hogy van végrehajtható jövedelme (Bittnertől) 2019.12.02 Megvette a Just Dance-t és buzitáncot ad elő 200 as nézettséggel. 2019.12 Egy órát idegeskedik azon, hogy a miskolciak összesen 3675 eurot utaltak az 5000 helyett. 2019.12 Megtudtuk, hogy a miskolciak is autistának nevezik, tehát forumos intervencionista IRL trollok. 2019.12 450 eurot utal neki Márk, Sodi pedig 1100-at utal Zolinak. 2019.12 Shrekkel balhézik a szaros WC kefe miatt. Megtudtuk, hogy Shrekk WC papírral ágyaz meg a kulának, hogy tiszta maradjon a kefe. 2019.12.08 Live-ban a drón ölálló életre kelt, sodi jajveszékelve bazmegolt, miközben az fák között majd sodi mellett suhant el. Megszakította a live-ot. Ledarált egy faágat aztán leszállt gellert kapva. 2019.12.08 Youtube-ról eltűnt Just Dance-es live-ja, "mert lehet, hogy copyright-os" 2012.12 Just Dance live közben bepisil, ez látszik, amikor kimegy pisálni. 2019.12.08 Twitchből összevágta a számára legkínosabb, coub-ra való részleteket egy flokkba. Jellegzetes trollnickek és beszólások is feltűnnek. 2019.12 Donétekért feleseket tol Anikóval, 70 dollár is összejön csupa troll nevektől. Szerinte beindult. 2019.12 Reggel magyarország fele indulva rossz hangulatú monológot mond fel arról, hogy Márkék variálnak, majd törli a twitchről. 2019.12.23 Karácsonyra variálást kapott: Nem jött meg az 5600euro. Forumon közölte, hogy januárra teszi át a határidőt. 2019.12 Nyugatiban vonatról átszállás közben Zsery megpróbálja felkérdezni az 50 euro és kamatairól, de csak egy pillanatra tűnik fel a videóban a tömegben. 2019.12 Újszászon drónozott amiért egy troll feljelentette. 2019.12.28 Márkkal közös live-ban Márk elképedt azon, hogy két éve elveszett Sodi apja. Márk végül elmenekült a trollok általi buzizástól. 2019.12.28 Márkkal sétálgatós live után Márk lakehlyét és a twitch istálót a Forgács Antal utcában sejtik a trollok. Márk azonnal soderálja az utca nevét tartalmazó kommentelőket. 2019.12.28 A miskolci twitch istálóba nem lehet bemenni, mert kivették a kaput. 2019.12.31 A trash csoportból kirakták sodit, aki erre lement kutyába szinezett boldozott üzenetekkel az adminoknak. Ők azt követelik a visszaengedésért, hogy a "cickány" Márk álltal kibannolt "nézőket" engedje vissza.

[bestdamnfans]

The Guardian interjúk

Pár nappal ezelőtt kisebb port kavart a rajongók közt az a két „cikk” – pontosabban egy interjú Laura Snapesszel és egy utána megjelenő cikk – amit a The Guardian brit napilat tett közzé kedvenc énekesnőnkről.

A felháborodás nem maga az interjú miatt alakult ki (bár magában a sztoriban is vannak érdekes dolgok), mindinkább Laura Snapes, az interjúztató Twitteres hozzászólásai miatt buktak ki a rajongók. Hogy miért is? Erről a cikk végén bővebben olvashattok.

Az inertjút Laura egy kis nosztalgiával kezdte a napilapban megjelenő cikkjében. Leírta, miért is volt annyira hiteles Avril akkoriban, amikor a Let Go kikerült a nagyközönség elé, és a fél világ beleszeretett énekespacsirtánkba. Leírta a szokásos szakzsargonokat, miszerint akkoriban vagány volt, hisz kézzel írta a dalszövegeit – amik sokkal átérezhetőbbre sikeredtek, mint Britney dalai –, illetve divatba hozta a deszkás stílust. Laura ezután kitért énekesnőnk következő nagylemezeire is. A Girfriend című dal szerinte a 2007-es éveket idézte vissza: „Hey Mickey stílusban megkomponált szám, ami egy kapcsolat szétrombolásról szól”, majd szentelt néhány sort a Goodbye Lullaby és az Avril Lavigne című albumról is, kiragadva a leggyerekesebb dalszövegeket.

Bátran kijelenthetjük, hogy Laura már itt megalapozta ellenszenvét a rajangókkal szemben. A beszélgetés kezdetekor Laura Avrilt természetesen a betegségéről faggatta, mivel az új album és Avril betegsége nyilvánvalóan összefügg, hisz az első kislemezt is ez ihlette. Avril elmesélte, hogy örült, amikor megkapta a diagnózist, mert így megkezdhették a kezelést és elindulhatott a gyógyulás rögös útján. Laura tovább faggatta volna, de énekesnőnk menedzsere hamar közbevágott, hogy „inkább koncentráljunk a zenére”.

Az interjúból kiderül, Avril a betegsége alatt sem kételkedett magában. Ágynak dőlve kezdett a szövegeken dolgozni, majd gitáron komponált. Amikor elég erőt érzett magában, leült a zongora elé, és ott folytatta a kreatív munkát. Laura volt olyan szerencsés, hogy 8 számot meghallgathatott az albumról, amik véleménye szerint Lana Del Ray stílusúak, és a belső erőről szólnak.  

Avril nem akart tipikus pop-nótákkal előállni, valami különlegesebb hangzást tűzött ki magának célul: „nem akartam olyan számokat készíteni, mint mindenki más. Konstruktív számokat akartam készíteni, erős vokállal”. Laura így fogalmazott a cikkben: „Avrilnek ezt jelenti a száraz ’fókuszáljunk a zenére’ kijelentése. Folyton hajtogatja, hogy milyen mélyreszántóak a számok, de ő maga nem hajlandó kifejteni azokat”. Voltak számok, amik a mérgező kapcsolatokról szólnak. Erre Avril annyit mondott, hogy “a megérzéseim biztos helyesek, de nem feltétlenül az ex-férjéről íródtak a dalok, hisz Chad és ő jó viszonyt ápolnak a mai napig”.

„Látom, hogy szeretnél pár szaftos pletykát kiszedni belőlem, de én nem fogok mondani semmi ilyesmit” - Avril abszolút elzárkózott a magánéletről szóló kérdésektől. Laura ezután elmagyarázta, hogy nem pletykára vágyik, csak némi kontextusra a legszemélyesebb labumát illetően. Avril erre csak annyit felelt, hogy a zenéje magára beszél, és mindenki úgy reagál rá, ahogy neki tetszik.

Az interjúban egyébként érdekes információk is napvilágott láttak.

Avrilt 17 évesen szerződtette le LA Raid az Arista lemezkiadóhoz, annak reményének a fényében, hogy egy újabb Sheryl Crow típusú énekesnővel gazdagodik a kiadó repertoárja. Hamar kiderült, Avril nehezebb, rockossabb stílusú számokat szeretne gyártani. A kompromisszum megszületett: miután a 17 éves lány és egy segédíró sikeresen írtak pár rockosabb stílusú nótát (lásd: Unwanted, Losing Grip) LA Reid összehozta Avrilt a The Matrix trióval, akik segítségével megszületett a Complicated, I’m With You és a Sk8er Boi. Később perpatvar keletlkezett Avril és a The Matrix között, ugyanis a The Matrix szerint Avril kevesebbett tett bele a munkába, mint amennyit a mai napig állít. 

A Let Go sikere után Avrilnek mindössze fél éve volt, hogy megírja második stúdióalbumát, az Under My Skin című korongot. „Azelőtt kiadták az albumot, hogy késznek éreztem volna” – vallotta be. Butch Walker és ő az utolsó pillanatig dolgoztak a lemezen és a My Happy Ending keserédes dallamán. Miután elkészültek vele, Avril felhívta a kiadót: „srácok, megvan az első kislemez”. A kiadó ennek ellenére a Don’t Tell Me című számmal indította az érát, de Avril megérzése helyesnek bizonyult: A My Happy Ending magasabbra mászott a slágerlistákon, és körülbelül háromszor akkora sikert ért el.

Az inertjúból az is kiderült, hogy a negyedik albumtól kezdődtek a problémái Avrilnek a kiadóval. „A karrierem során a kiadóm (RCA) azt akarta, hogy hasonló dalokat írjak, mint a Girlfriend. Egyáltalán nem érdekelték őket a balladáim”. Ez meg is látszott a negyedik stúdióalbumon, hisz a melankólikus dalok közül eléggé kitűnik a What The Hell című szám. 

„Nehéz nőként helytállni ebben a szakmában, nehéz hallatni a hangod, néha nem vesznek komolyan. Nagyon erős megérzéseim vannak, amik be is jönnek. Mindig érzem, mi a jó nekem, és ezalatt a 17 év alatt nagyon sok emberrel kellett harcolnom a saját igazamért. Ők csak annyit mondanak, hogy ezt meg azt kell csinálnod, muszáj a Top 40-ben lennie a számoknak, de közben a legjobb dalok pedig csak szimpla album dalok maradnak, nem lesz belőlük kislemez. Csináltam pár olyan dalt, ami az én stílusom. Mindig is szerettem a pop-rock dolgot, és még mindig magaménak érzem. Még mindig szeretem azokat a számokat, büszke vagyok rájuk, hiszen én írtam őket. Nem írták nekem őket, magam írtam őket. Mondtam nekik: oké, megértem. Szeretnétek kislemezeket, amik ilyen stílusúak lesznek. Oké, megcsinálom, dolgozzunk össze, de én inkább más irányba vinném ezt a dalt. Nem lehettek ennyire makacsok, össze kell dolgoznunk”

Laura ezek után áttért az ötödik album kielemzésére. Szerinte a Hello Kitty című dalt egy perverz öregember írhatta, aki így képzeli el a csajos ottalvós bulit. Természetesen megemlítette azt is, hogy a videó miatt Avrilt rasszistának tartották. Avril egyébként elmesélte, hogy az Epic tulajdonképpen szabad utat adott neki a dalok írásában. „A kiadó (EPIC) nem kötötte ki, miről kell írnom. Fiatalos vagyok, szabad szellemű, szeretek szórakozni. Szeretek kikapcsolódni és gördeszkázni is.”

A cikkben egyébként megemlítették az mítoszt, miszerint Avril már rég halott és évek óta dublőr helyettesíti őt. Gondoljatok bele, miközben Avril tényleg nagyon beteg volt, sokan a kitalált halálán szórakoztak.

Az interjú végén Avril leszögezi, hogy mostani kiadója (BMG) az egyetlen, akik úgy kezelik őt, mint egy kitüntetett előadót. Azt mondták Avrilnak: „írj olyan zenét, amit szeretnél, annyi időd van rá, amennyit csak akarsz.”

A második The Guardian cikk magáról az albumborítórol szól. A lap szerint az olyan előadók, akik meztelenkednek a címlapokon – esetünkben egy albumborítón –, igazából azért teszik, hogy mutogassák magukat és hogy a nagyközönség ne feledkezzen meg róluk. A cikk egyébként felhozza Christina Aguilerát és Liz Phairt is. Az író szerint csak a vékony, fehér, szőke hajú nők tesznek ilyet, hogy így hívják fel magukra a figyelmet. 

Laura – aki az interjút készítette Avrillel – a cikk megjelenése után Twitteren sározta tovább kedvencünket. Azt írta, hallotta a Dumb Blonde című számot is, ami egyenesen borzasztó, és nagyon erős sztereotípiákon alapul. A balladák szerinte okésak voltak, ugyan eléggé Lana Del Ray-szerűek.

Amikor valaki rákérdezett, hogy tényleg ilyen ellenszenves-e Avril Lavigne, ahogy ő azt az interjúban leírta, Lauran azt válaszolta hogy Avril volt a legrosszabb interjúalanya, akivel a karrierje során valaha találkozott.

2018. 01. 21. 14:00

[braveebunny]

MESÉLŐ TESTEK

Úgy gondolom, hogy... Isten azért szőtte ránk bőrünket, hogy meséljen! Sebhelyek balesetekről, gyermekkori csíntevésekről. Egy-egy heg, melyek legsötétebb időszakunkból maradtak fent. És festmények, melyek nem firkák... Térkép a lelkünkhöz, bőrbe vésett múltképek. Tündöklő tündérmesék testünk vásznán, melyek megráncosodott bőrünkön is ordítják majd történetünket. És igen, egy szép napon remélhetőleg pocakot növesztek, és egy tetovált kismama leszek. Aztán egy tetovált anyuka, nagymama... Majd a teraszon ücsörögve egy hintaszékben, ölemben tartva legféltettebb kincsem mesélek neki egy kis nyusziról, akinek oly idegen volt a világ, mintha dzsungelbe csöppent volna. Elmesélem, hogy ez a picinyke nyuszi sosem rettent meg, megküzdött ravasz róka elméjével, s rálelt bátor nyúl szívét nyitó kicsinyke kulcsára. Apró mancsával pecsételte meg a dzsungelt, mert bár megragadt, s volt hogy elsüllyedni látszott, sosem tűnt el. Nem menekült csak... nem állhatott meg... és... nem szökdelt vissza többé oda, hol megsüppedt alatta a föld. Szóval... a firka, mely szerinted elcsúnyította bőröm, megtanítja majd gyermekem arra, hogyan legyen egy bátor kisnyúl a dzsungelben és... megtanítja majd az unokámnak is.

.

Ha tetoválásokról van szó kétféle ember létezik. Az aki ámulva figyeli és kérdez rá kíváncsian még is mi a jelentése, mert igen... a tetovált emberek többsége okkal varratja magára azt, amit.   És természetesen akadnak azok, akik jönnek a tipikus sablon dumákkal... A “Hogy fog majd kinézni, ha megöregszel” megjegyzésre én mindössze annyit szoktam válaszolni, hogy... “Én egy menő vénasszony leszek”. (Mintha nem lenne tök mindegy már amúgy, hogy 70-80 évesen hogyan nézek ki) Persze itt érkeznek a megvető pillantások, miszerint túl komolytalan és figyelmetlen vagyok, hisz mit szólnak majd a gyerekeim és az unokáim... Kérdem én, még is mit szólnának? Így fognak megismerni, ez lesz számukra a természetes. Hogy anya/mama nem tudja lemosni testéről a filcet, de kellemetlen... Másfelől... ha valaki összekerül egy tetovált nővel úgy tesz, mintha ő lenne az egyetlen és úr isten mekkora démoni teremtmény... Évek óta nincs kapcsolatom, magam vagyok, ennek több oka is van, de a lényeg, hogy “Azért nincs senkid, mert kinek kéne egy ilyen lány?” Egy lány, aki... ki van varrva. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy... szerintetek... tetovált fiúk VAGY fiúk, akik odavannak a tetovált csajokért, nem léteznek? Na most megsúgok egy titkot, DE... léteznek. Volt olyan az életemben, aki nem szerette a tetoválásaimat és rá akart venni, hogy ne is csináltassak többet. Nos, legyen szó bárkiről is, ha választanom kell a tetoválásaim és közte. Biztos, hogy a tetoválások mellett döntök. Miért engednék, vagy tartanék az életemben olyas valakit, aki képtelen úgy szeretni, ahogyan vagyok? Ez vagyok én. Sok tetoválásom van, és még ennél is több lesz. Tehát ne raboljuk egymás értékes idejét, nem kell itt lenned. Senkinek sem KELL elfogadnia. Nem fogom rejtegetni őket, büszkén mutogatom, mert... mindaz, mely díszíti testem... elmeséli az én történetem. És... én ezt nem szégyellem, mert a múlt mely megváltoztatta az életem és erőssé tett, nem fog sosem változni. Mindenki máshogy próbál hangot nyerni mondandójához. Van, aki fest, rajzol, énekel vagy ír... és vannak akik tetováltatnak. Sosem éreztem úgy, hogy megbántam volna bármelyiket is, hogy nem szeretnék esetleg többet azért, mert valaki megszólt érte, vagy nem tetszettem valakinek miattuk. Nem hibáztatom a negyven pluszos rosszindulatú beszűkült látású asszonyokat sem, hisz ők nem így nőttek fel és számukra nem elfogadott, ha valaki “tönkreteszi a bőrét”. Oké, nem tetszik, nem csináltatnál. De miért kell letámadni egy olyat, akinek ez az élete része? Én sem mondom senkire, hogy mennyire unalmas és befásult, csak mert csupasz a bőre... Mert ezzel az erővel... Nem mondom, hogy bánt vagy esetleg érdekel mások véleménye ezzel kapcsolatban, mert egyáltalán nem fordítok rá túlzottan nagy figyelmet. Egyszerűen csak nem értem az emberekben ezt a rosszindulatot a tetoválásokkal kapcsolatban. Egy közeli családtagom egyszer azt mondta... “Nem gondoltam volna, hogy ilyen ember válik majd belőled.” Milyen? Nem vagyok drogos, nem árulom magam, nem vagyok bűnöző, csaló, alkoholista... Csak egy fiatal nő, aki magára szőtte életét. Egy nap lehet majd az életedért küzd egy tetovált orvos, vagy az égő házadba rohan be egy tetovált tűzoltó a saját életét kockáztatva a tiédért. Minden ember megérdemli a tiszteletet... Mert emberek... ez csak tinta. Nem egy rituálén feláldozott állat vagy ember vérét kentünk magunkra.

Nem vagyunk rossz emberek... 

[iasonmallory]

#1 Zachariah Mallory

Zachariah Mallory Zach, Zaki "Félelembôl nem szabad kihagyni semmit." Nem: Férfi Kor: 29 év Vér: félvér Születési hely: Londonderry, Észak-írország, Egyesült Királyság Iskola/ház: Roxfort, Griffendél ház Munka: Auror Családi állapot: Egyedülálló Patrónus: Üregi nyúl Pálca: Nyárfa, véla-hajszál mag, 12 hüvelyk Amit szeretnek bennem Azok, akik közel vannak hozzám, általában becsületes, karizmatikus embernek tartanak, körülbelül olyasminek, amit egy aurortól el szoktak várni. Bár nem vagyok ebből a szempontból egy mintapéldány, szeretem megadni másoknak a kellő tiszteletet, és ha mások is ugyanezt teszik nem csak velem, hanem akárkivel. Emellett sokan mondják, hogy megbízható, céltudatos ember vagyok, aki, ha kitűz maga elé valamilyen célt vagy ambíciót, azt gyakran el is éri. Emellett azonban sokan ismernek (jogosan) olyasvalakiként, aki nem riad vissza a különböző spontán őrültségektől, amiken később én, meg akik részt vesznek bennük, később csak nevetünk egy jót. Roxfortos koromban is az osztály bohócaként voltam a leginkább ismeretes, és ez azután sem sokat változott, hogy munkába adtam a derekam. A különbség persze az, hogy a Minisztériumban inkább néznek emiatt komolytalannak, de a közelebbi munkatársaim tudják a különbséget. Ami zavar bennem másokat Bevallom, hogy a külsőm miatt az első benyomás gyakran az, hogy egy tipikus "menő gyerek" vagyok (értsd: a tuskó nőcsábász középsulis sztereotípiája, aki lenyúlja a zsebpénzed, ha neki nincs – és általában nincs), holott erről szerintem szó sincs. Nos, legalábbis remélem. Felmerült már fentebb egy pár szóban, de sokan tartanak komolytalannak a humoroskodásaim miatt. Főleg az idősebbek, akikkel általában nehezebben találom meg az összhangot, de akadnak más korosztályból is ilyenek. Van, akinek az nem tetszik, hogy beleütöm az orrom olyan dolgokba is, amikhez látszólag nem lenne semmi közöm. Ez olyankor szokott rendszerint előfordulni, amikor valakit piszkálnak, vagy kötözködnek vele. Gyakran tűnök emiatt úgy, hogy afféle "főszereplő-szindrómám" van és mindig én akarok lenni a központban. Tehát röviden hősködő, komolytalan mitugrásznak tűnök sokaknak, és talán... van is benne valami. Életem története Már későre járt, mire el tudtam szabadulni. Ma a szokásosnál több papírmunka akadt az irodában, javarészt Potter úr jóvoltából. Alapjáraton nincs vele probléma, mert jó fönök, és szereti, amit csinál, de a papírmunka az papírmunka, és ugyanúgy lefáraszt, bárkinek is a jóvoltából kerül az asztalodra. Most a folyosón álldogáltam, egy csukott duplaajtó külső oldalán. – Na itt vagyok, sok volt kicsit a papír. – hallatszott a hang, amire vártam már egy pár perce. Joyce sietve csukta be maga mögött az ajtót. Szokásos, laza és humoros jelleme helyett most inkább a kimerültség és kissé a stressz látszott rajta. – Ismerős. Kicsit én is el voltam havazva. – mutattam ki szolidaritásomat – Nem semmi, hogy egyik napról a másikra mennyi dolog össze tud gyűlni. – A mai is nyugodtan lehetett volna olyan lezser nap, mint ami tegnap jutott. De nem. Mintha az élet tudná, hogy mikor lenne valami egyéb terve is az embernek. – Na mi van, csak nem panaszkodni hallom a hős urat? – ez már inkább hasonlított arra a kishúgra, akit ismerek. A haján is látszott, hogy kicsit visszatért belé az életkedv. Valószínűleg az én hatásom, de nem akarom elszólni magam. – Talán... már megszokhattam volna, hogy Murphy így működik. – vontam meg a vállam. Egyrészt ez tényleg így volt, másrészt tudtam, hogyha leállok ellenkezni, ugyanúgy végzem, mint amikor Artie teszi ugyanezt, barátság ide vagy oda. – Na mindegy. Mehetünk, nem? – kérdeztem. A túlóra miatt késésben voltunk egy kicsit, és habár tudtuk erről informálni a megfelelő embereket, azért nem szerettem volna visszaélni a jóindulatukkal, és szerintem Joyce sem. – Ja. Már várnak, szóval ne húzzuk az időt. – válaszolt kurtán, és már indult is hoppanálni.   ~●~   Már lement a nap, amire megérkeztünk. Az enyhe esőben egy kicsit kísértetiesnek tűnt a külvárosban elhelyezkedő, emeletes családi ház. Azonban bármiféle kísértetiességet jelentősen ellensúlyozott a ház ablakain kiszűrődő, barátságos lámpafény és a belülről épp csak hallható beszélgetés. Mivel nem tudtunk a közelbe hoppanálni, már megáztunk egy kicsit (főleg én, aki még az ernyőjét is otthonhagyta, Joyce meg már csak szívatásból sem osztozkodott). Amire viszont szerencsére nem került esővíz, az a kis csomag volt, amit magammal hordoztam egész nap. Jó is, mert ha az megázik, annak komoly következményei lettek volna. Ahogy felléptünk a ház feljárójára, kezdett úgy tűnni, hogy a beszélgetés kissé alábbhagyott. Minden bizonnyal észrevették, hogy megérkezett a két ázott figura. – Aztán csak óvatosan a csomaggal. Tudod, hogy te viszed el a balhét, ha baja esik. – Joyce eddig már visszatért szokásos, pimasz közérzetéhez. Ki hitte volna, hogy egy pár perces séta az esőben elég ahhoz, hogy feloldódjon egy kicsit? – Ugyan már, ha eddig nem ázott el, az biztos nem most fog- – mielőtt befejezhettem volna, hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó, és egyből letámadott minket a két, tizenhárom éves, szőke kislány, akik nyilván nagyon izgatottan várták már a nagybácsit és a nagynénit. – Na végre, itt vagytok! – szólalt meg Camilla.   – Ugye hoztátok, amit kértünk? – kérdezte Clementine, minél diszkrétebben, hogy csak azok hallják, akiknek hallaniuk kell. – Hűha, ti aztán jól megnőttetek, amióta utoljára jártam itt! És nyugi, itt van mind. – nyújtottam oda az általam biztonságban tartott csomagot. – Eredeti belga, ahogy kértétek. – nyugtattam meg a két klienst, akik nagyon szigorúak a termék minőségét illetően. – Mikor voltál te Belgiumban, ha szabad kérdeznem? – tett próbára Joyce. Nem ez volna az első alkalom, hogy poénból alattam vágja a fát. – Múlt héten, ha szabad válaszolnom. Nem fogsz olyan könnyen csorbát ejteni a jónevemen, Merlin. – mosolyodtam el. Főleg nem ilyen fontos kliensek előtt. Amúgy is, mintha nem tudná, ő is ott volt... – Zac! Joyce! Hát itt vagytok! – hallatszott egy újabb ismerős hang az ajtóból. – Bocsi a késésért, Artie. Jöttünk ahogy tudtunk... Bár ahogy látom, ugyanolyan szíves a fogadtatás. – köszöntem neki vissza. Kezet is ráztam volna talán, de még ott tolongtak előttem a lányai, úgyhogy csak integettem. – Nincs semmi baj. Pat csak most végzett a vacsorával, szóval nem maradtatok le semmi fontosról. – nyugtatott meg. Azután a lányok által csomagva tekintve felvonta a szemöldökét. – Az az, amit gonolok? – Ne rám nézz, ők kérték! – vágtam kétségbeesett arcot, amire Artie elmosolyodott. – Még ne ma este egyétek meg, jó? – kérte a lehetetlent lányaitól. Aztán felénk fordult. – Ne csak álldogáljatok az esőben. Gyertek be! Ha tükörbe nézek Milyennek látnak mások? Kb. 190 centi magas, középhosszú, gesztenyebarna haj, barna szemek, és a legjobban definiált állkapocs Európa innenső oldalán. Oké, talán nem mind így van... utoljára csak 188 centi voltam. Hogy másképpen írjam le magam, valahogy úgy nézek ki sokak számára, mint a mugli tindrámákból (ne kérdezd, honnan tudom) a sportos, népszerű csapatkapitány, akiről kábé minden lány ömleng a középiskolában. Persze az, hogy ez a valóságban nem pont így van, az más kérdés, bár ez az egyik oka, hogy ilyeneket mondok magamról és nem tűnök túl beképzeltnek (magamnak). Tehát annak, aki nem tudja, hogy ez mit jelent: izmos testalkat, általában ápolt külső, nagyon kevés (ha tehetem, semennyi) arcszőrzet és a fentebb említett pár sor jól összefoglalja. Ezenkívül nincsen semmi különleges, ami maradandóan ott lenne: persze, a munkám miatt vannak ilyen-olyan sebhelyeim, de ezek általában nem olyasmik, amiket egy gyors látogatás a Szent Mungóba ne oldana meg.   Mi szokott rajtam lenni? Bár általában szeretek adni a külsőmre, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy 24/7 le sem veszem az öltönyt, kivéve, ha épp le akarom cserélni azt egy másik öltönyre. Leggyakrabban pólót vagy inget viselek felül, alul meg farmernadrág, vagy valami hasonlóan előkelő ruházat szokott díszíteni. Lábbeliből általában megmaradok a sportcipőnél, vagy melegebb időben szandálnál. Ha valamiért mégis kicsípném magam, akkor kerül elő az ing (néha a nyakkendő, ha nagyon extrémnek érzem magam), a szövetnadrág és a félcipő. Családom Édesapám Daniel Mallory - Annak ellenére (vagy talán épp azért), hogy a munka miatt nem találkozunk túl gyakran, általában jól kijövök vele. Fiatalabb korunkban úgy tűnt, hogy mindig szánt ránk időt, még akkor is, ha éppen kimerült volt a munka miatt. Sok mindent tanultam tőle, és sokáig az első számú példaképem volt. Édesanyám Beatrice Mallory (née Fawcett) - Szerintem olyan, mint amilyen egy anya-fiú kapcsolat általában lenni szokott. Mindig gondoskodott rólunk kiskorunkban, vigyázott ránk, amíg apám nem volt otthon. Állandóan kedveskedett, és tanított minket az élet dolgairól, habár emiatt néha kissé engedékenynek tűnt, amit szerencsére apám jól tudott ellensúlyozni. Testvéreim Jeremiah Mallory - A legidősebb testvérem, bár egyesek szerint szinte az apám is lehetne a korkülönbség miatt. Kiskorunkban ő volt az, akit megbíztak az őrzésünkkel, amikor még éppen Anya sem ért rá. Megbízható, egyenes figura, aki segít, hogyha kell. Ezt a részét a személyiségemnek valószínűleg tőle örököltem, és apám mellett ő is az egyik példaképemmé nőtte ki magát. A túlzott komorságát ugyanakkor szerencsére sikerült elkerülnöm... Arthur Mallory - Jeremy mellett ő az, aki mindig igyekszik kiállni mellettem. Ugyanakkor, a hasonló korunk miatt, Artie gyakran szórakoztatóbb társaságnak bizonyul, mint Apa, Anya és Jeremy együttvéve, lévén hogy van emberi mércére vehető humorérzéke és ugyanakkor nagyon jól társaság nekem és a húgomnak is (bár az utóbbit csak nagyon ritkán ismerné el). Gyerekkorunkban sülve-főve együtt voltunk és még manapság is sokszor menti meg az irhámat. Joyce Rose Mallory - Á igen, Merlin, a pimasz kis szikra a gyerekkorunkban. Joyce, aki előbb említett nevét főként Artie-nak köszönheti, gyakran volt a gyerekkori kalandokban az, aki miatt bajba keveredtünk (amikor nem én voltam épp a tettes). Ez mostanság is igaz, bár inkább szakmai körümények között. Olykor azt tudnám mondani rá, hogy maga a megtestesült ördög, és semmi egyébre nem cserélném el. Különben is, túl sokat ér Artie és Joyce konstans civakodását hallgatni, mintsem hogy én enélkül élni tudjak.   Unokahúgok Camilla Blanche és Clementina Bianca Mallory - Ez a két kis ördögfióka Artie (és tulajdonképpen az egész család) szeme fénye. Kinézetre ember kell legyen a talpán, aki meg tudja mondani köztük a különbséget, és ennek Cam és Clem teljes tudatában vannak. Szinte nem telik el nap, hogy ne mesterkedjenek valami csínyen, aminek általában minél több édesség mókus módjára történő felhalmozása a végcélja. Ezért is jó döntés, ha látogatáskor hozok magammal csokit, mert másképp nagyon pórul járok. Apróságok Amortentia Frissen vágott fű, utcai kaja, citrom Mumus Elveszíteni azokat, akik számomra a legfontosabbak. Edevis tükre Olyasvalakivé válni, akire számítani lehet. Valaki példaképének lenni. Hobbim Új dolgok kipróbálása, minél érdekesebb történek kialakítása érdekében. Elveim Nem születnek érdekes történetek úgy, hogy nem csinálsz semmi veszélyeset. Amit sosem tennék meg Tétlenkedés, főleg ha valakinek segítség kell. Ami zavar Piszkálódás, betokosultság Ami a legfontosabb az életemben A családom és az elveim. Ami a legkevésbé fontos számomra Komfortzónában maradni, hétköznapi dolgok. Amire büszke vagyok Sikeresen auror lettem. Ha valamit megváltoztathatnék Korábban rájönni, hogy a félelmeid csak visszatartanak. Így képzelem a jövõmet Minél több történet összegyűjtése, amit majd a gyerekeknek mesélhetek. Jacob Elordi

[csakegytortenet]

15. Fejezet

1759. December 31.

Bence mellett ülök a fedetlen szekéren. Nem fázok, habár hűvösen fújdogálja hátam az éjszakai szellő. Lassacskán éjfél lesz, mi pedig valahol félúton járunk Póla és Milánó között. Gyönyörűen világít a Hold, ehhez hozzátársulnak a csillagok is. Néha-néha vőlegényem rápillant zsebórájára, ami egy kis nesszel jár. Az utazás csendben tellik. Mindkettőnk a gondolataiba van meredve. Ő emészti azt, hogy unokahúga szerelmes belé. Ezt egyébként nem tudta volna meg, de hallotta, mikor Eleonórával erről beszéltünk a múltkor.

-Bence, szívem -fordulok feléje, miközben kezemet ráteszem az övére. Rám néz. Az arcára valamiféle sajnálat van írva.

-Kérlek bocsáss meg! Azért, mert nem figyeltem és nem vigyáztam rád eléggé, mert hallgatóztam, mert nem léptem közbe amikor Nóra kiabált veled és elmondott mindennek, mert, hogy utána nem rögtön szóltam, és nem azonnal beszéltük meg. Sajnálom, hogy nem védtelek meg! A végére pedig: kérlek bocsásd meg, hogy nem voltam ott neked lelkitámasznak és segítségnek, holott az lett volna a feladatom! -fakad ki. Az utolsó mondatnál, mintha egy könycseppet látnék a szemében. -Tudod Bena, én nagyon szeretlek. Nem akarlak elveszíteni téged, ezért bánt ez az egész ennyire.

-Tudom. Én sem szeretnélek elveszíteni téged. Fontos vagy számomra -gyengéden megsimítom az arcát, majd egy puszit adok neki. Magához ölel, én pedig hozzábújok. Újra egy bizsergő érzés tölt el. Lehunyom szemeimet és próbálok elaludni. Ám ekkor eszembe ötlik egy gondolat:

-Mennyit hallottál?

-Csak annyit, amennyit elmondtam -érkezik a válasz.

-Érdekel az egész történet? -bólint.

Előveszem a naplómat, és ellapozok az 1759. szeptember 18-ai bejegyzéshez. Szerencsére szinte nappali fénnyel világít a Hold, emiatt ez nem okoz akadályt.

-Szóval. Tudomásom szerint minden azzal kezdődött, hogy Kristóf egyre kevesebbszer jött el a találkáinkra, míg végül egyiken sem jelent meg. Egyik délután Nóra és Liza toppant be hozzánk. Édestestvéred Benitohoz érkezett, de ő nem ért rá akkor, így Verához ment. Eleonórával átsétáltunk a kerten, egészen a gyümölcsfákig. Ott leültünk a fűbe és elkezdtünk beszélgetni.

"Látszott Nórán, hogy van valami baja. Meg is kérdeztem tőle.

-Mi történt?

Nem felelt. Ő sem mondhatja el. Vagy csak átgondolja.

-Kristófról van szó?

-Igen -válaszolja.

-Tudod, hogy érdekel mi van vele! Csak mostmár elegem lett abból, hogy folyton ráncigál. Mindezek ellenére, nagyon szeretem!

-Igen. Nagyon jól tudom, hogy szereted. Ő is és már lassan az egész falu tudja, annyiszor elmondtad már! -itt egy kicsit féltem tőle, mert megemelte a hangját. Így még sohasem hallottam. Látszódhatott rajtam. -Sajnálom.

-Semmi baj. Akkor elmondod mi nyomja a szívedet?

-Kezdem az elején. Te ugye azt tudtad, hogy én és Kristóf nem a vérszerinti testvérei vagyunk Elizának és Bencének, vagyis minket örökbe fogadtak?

-Aha -ezt az információt esetleg csak Liza nem tudja.

-Talán baj, talán nem. Lényeg a lényeg, hogy nekem tetszik Bence, vagyis a bátyám, aki nem is a bátyám. Jajj... Miért bonyolult ez ennyire?

-Figyelj, nincsen semmi baj. Megoldjuk! -próbálom vígasztalni.

-Az rendben van. Csak az itt a probléma, Bencének más tetszik.

-Kicsoda?

-Emlékszel azokra a napokra amikor Kristóffal lett volna találkozótok? Arra is emlékszel, hogy mikor lett ilyen hanyag? -bólintottam.

-Másfél éve. Pont ugyanakkor tetszett meg nekik ugyanaz a lány, aki nem más mint.... -itt egy kicsit elhallgatott és körbe nézett, hogy biztosan nincsen senki sem a közelben, majd megszólalt -... mint te! -elkerekedett a szemem.

-De nem csak ezért jöttem ám át! Ráadásul ez a fontosabb! Az ok, amiért nem tudtok találkozni az Bence. Amikor Kristóf indulna hozzád, lefogja és majdnem hogy megüti. Csak sajnos az öcsém nem mer visszaszólni neki, mert a végén még kidobja a házból és úgy nem kaphatja meg az örökségét, amit anyáék ránk hagytak. Mondjuk így se, mert Bence megsemmisítette azt a lapot, de mindegy. Nah... Azért remélem érted a lényeget. Viszont mivel Liza 0-24-ben itt van, ezért ő nem tud semmiről sem. Szóval, kérlek erről ne szólj neki.

-Rendben -válaszolom."  -fejezem be a bejegyzésem felolvasását. Persze hagyok ki belőle mondatokat. Ránézek Bencére. Arca semmit sem tükröz, nem tudom mit érezhet. Az viszont biztos, hogy nem szeretett osztozni rajtam Kristóffal.

-Akkor innen folytatnám. Szóval ez az egész esküvő hirtelen érkezett. Nem számítottunk rá a lányokkal. Amikor elmondták nekem a hírt, hogy férjhez megyek, már szinte lehetetlennek tűnt beszélni Nórával. Természetesen megharagudott rám ezért, de végülis mindenki előbb tudott a férjhez menetelemről, mint én. Mardosott is a bűntudat, de nem volt mit tennem, ígyhát elviseltem unokahúgod jogos dühkitörését. Mellesleg köszönöm és megbocsátok, habár nem tettél semmi rosszat -puszilom meg mégegyszer az arcát.

-Egyébként Xavér semmísítette meg szüleink végrendeletét, de véletlenül, és ő alkalmazott Kristófon majdnem testi fenyítést -nevet fel.

Xavérról annyit, hogy Krisztina egyetlen vérszerinti gyermeke. Édesapja, Balázs 5 éve elhunyt. Xavér 36 éves és nagyjából 10 éve költözött ki Párizsba. Ott megismerkedett egy lánnyal, Juliette Fabronnal, akit nem sokkal később el is vett feleségül. Ha jól rémlik, akkor hamarosan pedig érkezik a harmadik Balassy fiú is.

-Miért nem szóltál, hogy hazajöttek Julievel? Hiszen olyan régen láttuk már egymást! -dorgálom meg.

-Nyugodj meg szívem! Csak Xavér érkezett és egy napra -zárta le a témát kedvesen. Ismét magához vont egy ölelésre, de immáron nem eresztett el.

[lailacphban]

Fodrászkodás

Pár hete történt, és kellett hozzá pár nap, hogy feldolgoztam az esetet. Andersnek már nő egy ideje a haja, és mivel nem is nagyon érdekli a dolog, és pénzt is sajnál rá költeni, ezért megkérdezte, hogy én le tudnám-e vágni a haját. Először felröhögtem, mert rögtön egy olyan szenárió jutott eszembe ahol aztán fodrászhoz kell vinni, mert annyira el van cseszve, úgyhogy gyorsan el is hessegettem az ötletét. Azonban később megint megkérdezte, ekkor pedig már azon gondolkoztam, hogy miért is ne?! Egyik dániai barátnőm, Kitti is régen fodrászkodásból kapott pénzt annak ellenére, hogy semmi múltja nem volt hajakkal, és tök jól bejött neki, úgyhogy itt az ideje elkezdeni az én fodrász karrieremet is.

Annyira csak nem lehet elrontani, vagy de?

Mint kiderült, de...

Be is vásároltam fésűkből, majd egyik este nekiláttam. Nézegettem előtte videókat, ahol elmagyarázzák, hogy hogyan kell, úgyhogy volt mit követnem.

Lassan haladtam, csak keveset vágtam egyszerre, nehogy aztán kopaszra kelljen majd nyírni ha véletlen elrontom. Ahogy követtem a videót, úgy alakult át Anders Piton professzorrá (nem túl vonzóan lelógó hosszabb fekete haj aminek semmi formája). Kicsit kétségbe estem, de még nem adtam fel, hanem folytattam a videón látott rétegekkel.

Így készítettem el a tökéletes Kleopátra frizurát! Egy lánynak tényleg nagyon jó lett volna (úgyhogy ha valaki véletlen arra vágyik, akkor szóljon), viszont hogy is mondjam, Andersnek ez nem volt éppen előnyös. Kezdtem kétségbe esni, úgyhogy elkezdtem mondani neki, hogy hívja azért fel a fodrászát, mert én ehhez nem adom a nevemet. Neki sem tetszett igazán, úgyhogy fufrut vágott magának. -.- Na innentől kezdve már hozzá sem nyúltam. Kész. Hívjuk a fodrászt. Ez így teljesen elég lesz. Már mindent láttunk,. kész. Vagy jöhet a nullás gép.

Azonban másnap kiderült, hogy lehet ez még máshogy. Mivel túl hosszúnak találta a haját elől, ezért még rövidebbre vágta. Na innentől kezdve adott volt a precízen elkészített hülyegyerek haj. Ehhez már tényleg nem adom hozzá a nevemet - gondoltam.

Krisztivel hüledezve néztük, hogy mi lesz ebből, főleg hogy pont a hétvégén volt egy bulijuk, ahol ő is fellépett. A másik lakótársam csak annyit kérdezett Krisztitől, hogy Anders tudja, hogy viccesen néz ki?!

Azonban Anders láthatóan máshogy vélekedett, mivel látszott rajta, hogy akár milyen gombahaja lett, kimondottan élvezi új külsőjét - és végül is ez számít... Egyik nap boldogan újságolta, hogy ketten is megdícsérték a haját (szerintem ez az a szindróma amikor csak nem tudsz szó nélkül hagyni egy olyan változást ami csaknem kiszúrja a szemed, úgyhogy csak mondasz valamit), illetve hozzátette, hogy nem megy fodrászhoz, mert szerinte csak meg kell szoknia.

Eleinte elég rosszul éreztem magam, hogy elrontottam a haját, és még csak rá sem bírom venni, hogy megjavuljon, de pár nap (inkább hét) múlva már én is megszoktam, és végül kifejezetten tetszik (de azért nem árt ha megint lenő).

Ennek örömére továbbra is szívesen vállalok hajvágásokat.

[jerrylikesitornot]

The Twilight Zone S01E01-S01E02

Óh, Jordan Peele! Azt hiszem kijelenthető, hogy teljesen elfogult vagyok az irányába. Már az Us-nál ömlengtem egy sort és már ott dörzsöltem a tenyeremet, hogy nem kell éveket várnom egy újabb kreálmányára, hanem nemsokára az ő vezetésével léphetek majd be az alkonyzónába. Április 1-én pedig eljött ez a nap végre. Nem is hiszem, hogy másra szívesen bíznám az idegenvezető szerepét egy ilyen furcsa dimenzióban.  Nekem már az is elég lenne, hogy hallgatom, ahogy tanmeseszerű tanulságokat mond bele a kamerába, de emellett ő felel a sorozat viziójáért is. Lépjünk is be az ajtón és nézzük meg mi vár ránk a túloldalon!

The Comedian

A nyitás egy feltörekvő standupos Fauszt parafrázisa. Kumal Nanjiani karaktere azt a tippet kapja a Tracy Morgan által játszott “ördögtől”, hogy tegye személyessé a fellépéseit, mert azt szeretik az emberek. Ennek pedig az az ára, hogy akiről beszél az utána megszűnik létezni. Ezt nagyon gyorsan leleplezi a film és utána sztereotípiáról sztereotípiára ugrunk, ami a végkifejletig teljesen kiszámíthatóvá teszi a filmet. Az egyórás játékidő ugyan végig le van öntve valami furcsasággal, de valahogy mégis kevés lesz a végére. Talán a hosszabb játékidő ment a minőség kárára, nekem túlzottan repetitív volt a rengeteg standupos rész. Nem is tudom hányszor tértünk ugyanoda vissza, hogy Samir elkezdi a standupját a második alkotmánykiegészítésről, ami senkit nem érdekel, majd amikor elkezd valaki számára ismertről beszélni akkor szakad a röhögéstől az egész közönség.  Úgyhogy hiába az érdekes megvalósítás, a modern thrillerektől kölcsönzött eszközök, Tracy Morgan meglepően komoly alakítása a rész totál laposra sikerült. A csavar a végén kb. 20 perc után egyértelműen látszott, illetve az út is, amit oda be fogunk járni. Ugyan értem, hogy a komédia mint olyan, miért fontos Peele számára, de ez első résznek szerintem egyáltalán nem robbant akkorát, mint kellett volna. Szerencse, hogy volt egyből egy második nézhető rész, mert ha egyedül debütál a The Comedian, akkor lehet egy hét múlva nem térek vissza többért.

Nightmare at 30,000 Feet

The Twilight Zone rajongóknak ismerős lehet ez a rész, hiszen ez már a történet harmadik reinkarnációja. Nem tudom úgy mennyire izgalmas, új nézőként nekem sokkal érdekesebb volt, mint az első rész. Egy oknyomozó újságíró száll fel egy gépre, ahol talál egy podcastet, ami élőben közvetíti neki a gép eltűnésének rejtélyes történetét. Igazi klasszikus rádiós hangjátékokat idéző narráció nagyon jól kontrasztot alkot a modern megvalósításnak, egyszerre lesz az egész újszerű és egy főhajtás a klasszikus The Twilight Zone felé. A mellékszereplők ugyan eléggé le vannak egyszerűsítve, néhol már-már túlzóak is, de maga a történet annyira feszes, hogy ez is megbocsátható neki. Jót szórakoztam a végén is, az is jól passzolt a századeleji ponyvahangulatba. Adam Scott-ot nem szoktam szeretni, de ebben a szerepben élveztem, nagyon jól hozta az egyre jobban becsavaradó, magában sem biztos ember karakterét.

Összeségében

Innen az elejéről elég nehéz megítélni milyen lesz az évad összességében. A két rész teljesen más stílust képviselt, különböző időkereteket használt, egyedül az kötötte össze őket, hogy az Alkonyzónában játszódtak, ami olyan, mint az Éden Hotel, ahol bármi megtörténhet. Úgyhogy akármennyire is rajongom Peele-ért vannak fenntartásaim a sorozat felé, amiatt mindenképpen, hogy az első rész nem ütött akkorát, mint amekkorát az első részek szoktak. Viszont a Black Mirrorhoz hasonlóan az epizódikusság segít, hogy ha valami nem tetszik, akkor a következő részhez újra tiszta lappal tudjunk leülni.

Nem véletlenül hoztam példaként a Black Mirrort és alapvetően a hasonlítás szerintem bármilyen véleményben elmaradhatatlan. Azért is, mivel többen mindkét projektben részt vesznek, például a San Junipero rendezője a The Comedian rendezője is. Ezenkívül pedig a két antológia hasonló megközelítéssel megy neki a sci-fi, horror és a fantasy műfajának. A The Twilight Zone-ból a mindent átható technika egyelőre kimaradt, illetve elsőre kevésbé nyomasztóak a részek még mindkét végkifejlet függvényében is. A Black Mirror egy nagyon őszinte görbe tükör a társadalom felé, míg mondjuk ezt a sorozatot úgy tudnám megfogni, mint egy mesekönyv felnőtteknek. Addig pedig amíg Jordan Peele a mesélő én egyelőre szívesen térek vissza heti rendszerességel, aztán majd a végére érve tudok mondani a teljes kollekcióról egy összefoglaló ítéletet.

[the-last-day-till-idie]

Most....

Most döbbentem rá, hogy soha többé nem látom ezt a helyet..ezt az osztályt, ezeket az embereket... lehet,hogy a fogadómmal majd tartom a kapcsolatot, de ez sem biztos.. de soha többé nem látom a cigis barátom aki most jött ide hozzám utoljára cigit kérni, pedig neki is volt.. aztán megköszönte és csak mosolyogtam rá szomorúan és látszott rajta hogy mondani akar még valamit.. de aztán csak hümmögött egyett és elment.. vissza nézett rám mosolygott és aztán vissza is ment a többiekhez. Megakartam köszönni én is, hogy vett nekem, de nem tudtam elmondani.. annyira hiányozni fognak a barátaim innen.. a szabadság, ez az utolsó napi tüntetés, az órák, a szünetek, minden... elmegyek és most lesz egy újjabb lyuk a szívemben amit csak ez a hely tud betölteni az itteni embereivel. Most úgy visszapörgetném az időt...az elejére. Az estére mikor ideértünk. Át akarok fagyni újra a tenger mellett és újra szeretnék homokvárat építeni és a vérfagyasztó vízben mászkálni miközben egy polóban fagyoskodunk... megnézni újra Párizst és jobban megtanulni a nyelvet. Kihívás volt ez az egész, de életem legjobb döntése is egyben. Alig vártam, hogy hazamenjek, de most... mostmár nem szeretnék. Itt szeretnék maradni velük. A barátaimmal. A családommal. Jumpie-val a cicával. Persze hiányzik az ami otthon van.. de úgy érzem nem vár rám ott semmi.. ami ott van.. minden elbaszódott.. mindent csak elbasztam.. nem szeretnék vissza menni a szürke hétköznapjaimba. Itt szeretnék maradni. Ebben a pozitív országban. Ahol a diákok is kimennek tüntetni a globális felmelegedés ellen. Utolsó napom és első tüntetésem. Ez a hely sok mindenben volt utolsó és első. Azt hittem nem fogok sírni.. de most itt ülök írom ezt és sírok... fáj. Ez az egész fáj. Ami otthon van és ami itt volt... ez a befogadó hely, ahol nem gúnyolnak ki. Az lehetsz aki akarsz.. csak nem tudom ki vagyok.. vagy mi.. nem tudom mi a célom. Nincsenek is céljaim. Csak, hogy túléljek egy újabb napot. Beleszerettem ebbe az országba és ezt senki nem fogja tudni elvenni tőlem soha. Ez a szépség.. az összetartó erő ami itt van. A reggelik az ebédek és a vacsorák. Hiába a sok sorban állás...hiányozni fog minden és mindenki. Senki nem szól be ha nincs rajtad smink vagy ducibb vagy vagy undorító sárgás szókére van festve az amúgy fekete hajad és már lenőtt amitől méghülyébben néz ki. Senkit nem érdekel senki nem szól be érte. Azt csinálsz itt amit csak akarsz.. szabad vagy. Azt mondták engedjem el magam, érezzem úgy,hogy teljesen szabad vagyok. Itt az vagyok. Itt érzem. Boldogabb leszek ettöl a helytől. Akármikor vissza gondolok majd. Eszembe fog jutni a sok nevetés és a sok boldog ember. A magyarázkodásuk. A spanyol órák. A matekok. Az egészség órák a tesik. Na meg végül a szomorú mosoly az emberek arcán akik megkedveltek és nem akarnak hazaengedni. Eszembe fognak jutni a negatívumok és a pozitívumok is ugyan úgy. A boldog és szomorú percek. Az átsírt éjszakák. Mert igen ez is bele tartozott. Rengeteget sírtam, de megérte. A sok "ça va?" amire a válasz mindig "oui et toi?" volt. A dicséretek mert jó a hajam vagy mert tetszik valamelyik ruhám nekik. Nem néztem meg magamnak elégge ezt a helyet. Sajnos minden mellett csak úgy elmentem. Túl gyorsan eltelt... hiányozni fog ez az egész.. hiányozni fogtok.. főleg az az utolsó hümmögős mosoly...

Je t'aime la France.

[lam-pa]

26.

Három hét és megöregszem.

Most akkor ki is vagyok?

  - Benjámin, nem akarom, hogy elkóricálj.

- Hö?

- Jól hallottad. Ne menj el.

- De… de elmegyek.

- Viszont én azt mondom, hogy nem. Eleget látod a haverjaidat az iskolában, nem kell, hogy minden áldott hétvégét is velük tölts!

- Dzsíz, örülj neki, hogy nem vagyok itthon. Édeleghettek az ágyasoddal.

- Ne szemtelenkedj!

- Csak tököm tele van, hogy nem látod, hogy viselkedik!

- Azért van egy stílusod…

- Most komolyan! Múltkor is bejön a szobámba és elkezd velem pörölni, hogy miért nem mosogattam el meg mostam fel. És érted, mutogatom neki a kezemet, erre besértődik. Mi ez? Meg jön nekem azzal, hogy szedjem ki a piercingem, mert neki nem tetszik. Bocs, nem tudtam, hogy a tulajdona vagyok!

- Segíteni akar. És én is.

- Hallod, döntsd el, hogy haverként kezelsz vagy kölködként. Mert az úgy nagyon nem menő, hogy egyszer lazán káromkodsz előttem, meg elmondod a magánéleti gondjaidat, aztán egy nappal később meg majdnem pofán versz, mert használom a „szar” szót, és leugatsz, hogy mit szólok bele az ügyeidbe.

- Ne menj el itthonról.

- Adj okot rá, hogy maradjak.

  - Benjámin, jól vagy?

Felpillantottam, megigazítottam a hajamat. Most már jobbrakócosból balrakócos lett, javítottam az összképen. A körte fénysugarait megszűrő lámpabúra álmos jótékonysággal rejtette el sápadt pofázmányom. Tamás a szekrényének dőlve méricskélt, éreztem, ahogy tekintete szorosan követi arcom összes rezzenését, reményeim szerint kevesebbet elárulva, mint többet. Szerettem a falaimat, ragaszkodtam hozzájuk, és az Istenért sem eresztettem őket. Azon az estén még a legjobb haverom sem lehetett kivétel. Részét képezte a fülem mögül kikandikáló cigi, a lekapcsolt telefon és a táskámban várakozó alapozás, nyolc deci ízes-csattogós házi, amit egy titkos forrás adagolt kezeim alá. Hamis vigyort villantottam Tomira, majd felkaptam a nyolcszázalékos sört, ami jégcsúszdává alakította torkom a lehúzás minutumában. Hazug jókedvem valamelyest eladta saját magát, Révész félmosollyal biccentve vette el törött kezemből az üres üveget, visszatért valami élhetőbb pulóver kereséséhez.

- Na, mi van Nórival?

- Semmi.

- Mi az, hogy semmi? Suliban találkoztatok?

- Talán két percre, ha láttam. Szerdán felhívtam, nem tűnt elfoglaltnak. Kiírta a fész, hogy játszik valami baromsággal. De lerázott.

- Gondolod, hogy szakít… Bocs. Ez bunkó volt.

- Nem gáz, haver. Fasz tudja.

- Azért jól vagy?

- A legjobban.

Végigsimítottam borostától szúrós államon, végre lement a fejfájásgyógyszer is, egyenest a gyomrom italtól nehéz aljába pottyanva. Egy másodperc erejéig nagyra tágítottam szememet, abban a reményben, hogy a puffadtság azonmód eltűnik, de csak jobban fejbe vert a kontraszt. Úgy húztam fel szám sarkait, hogy vonásaim rajtuk kívül meg sem rezzentek. Showtime.

Tamás nevelőanyján még nem látszott a terhesség, ugyanolyan vékony volt, mint eddig, talán csak az árulta el állapotos mivoltát, hogy nutellás-répát rágcsált. Két harapás között szólt ránk, hogy vigyünk sálat és sapkát, mert igencsak november közepe van, és az ötperces cigiszünet is megárthat a fiatal, felkészületlen szervezetnek. Jókisfiúként kaptam el Toment és húztam a fejébe egy kukasapkát, míg én fekete sálat dobtam nyakam köré. Ciccegve elégedetlenkedő haveromat követve léptünk ki a szurkos éjszakába: hat óra, és olyan sötét, mint egy ValóVilág epizód. Buszra szálltunk, felszínes csevejjel hígítva komolyságunk tiszta vizét, zsebből bugyogtatva a boldogságszörpből. Az eső pacsálós cseppjei elejtett könnyekkel érzékenyültek el vitéz lerészegedésünk láttán. Eszesen forgattam saját lapjaimat, megálljt parancsoltam követelődző elmémnek, mentális feljegyzést készítve, hogy ezután két hétig piába se szagolok. Úgy legyen, só át a váll fölött.

Ricsekék már gomolyogtak a Téren, árulkodó füstfellegben lubickolva. Olyan volt, mint a nyár, csak rétegesebb és cudarabb. Elszórt emberfelhők tagjai összeborulva melegedtek, időnként felrikoltva puszta áhítatból, ami csak és kizárólag színjózanságból származhatott. Ádám ordenáré üvöltéssel vetette ránk magát, hasonló oltárokon áldozva, öklével fölfelé pumpálva, feje fölött a közlámpák glóriájának dicsfényével.

- Kezdődjön a buli!

- Ebbe meg mi a frász ütött?

- Tépett meg piált, aztán ez lett.

- Még csak fél hét, nem fogja bírni ez hajnalig!

- Hát, már három óta szűr. Náluk voltam, aztán…

- Oh, értem.

Nóri nem mondta meg, hová megy bulizni. Pontosan olyan röviden és menekülőn pöckölte le kérdéseimet, ahogy nekem kellett volna: kamaszsrác mód, aki rettentőn fél az elkötelezettségtől és kalitkában vergődik, párja által elfogva. Sokszor ingázott nyelvem hegyén a kapkodás, hogy akkor fordulok valakihez, és segítsetek, mert nem értem, de a büszkeségem orrba gyűrt, hátracsavarta könyököm és pofán köpött. Ha kérdezték, miért nem lógunk együtt, azt füllentettem, hogy suli után lesz meeting, vagy hogy NEKEM volt dolgom. Egyelőre a bekattogó tompasággal akartam foglalkozni, amely jobbra döntötte kobakom, meg közben balra is. Horgot akasztottak mindkét oldalra, fogatvillantósat. Aztán Grúz, mi a faszom, te hol voltál eddig?, vállba markol és behúz a Ladikba. A portengeres pultra könyökölve vizslattam, a magam szerelmetes bódulatából pislogva Vajkra, akinek körme hegyét sem láttam az elmúlt időszakban. A többiek kinn maradtak, idő kellett, hogy a mámorból felocsúdjanak, hogy héhahó, eltűntek ketten is. Addig meg maradt Juli a pult mögött, aki fényt sziporkáztatott a csiszolttiszta poharakba, a szódásszifon szörcsögésének kakofóniája leheletnyire elnyomva a THat Partot. Egy srác hangosan rappelte a számot. Nyomatott egy píszjelet, mikor látta, hogy figyelem, mire két ujjal szalutáltam.

- Te bevagy?

- Be. Valamennyire.

Grúz jólfésült volt. Olyan inges megvalósulással tisztelt meg, farmerja elrejtette alsógatyájának színét, órája kipolírozva fénylett. Grúz meglepően rendben volt. Szemtelenül rendben.

- Hol… voltál?

Szünetem a Fény.

- Családi ügyek.

- Igen?

- Majd.

- Mi?

- Semmi, Benji. Hiányoztál.

Grúz fél karjával átölelt, ami kicsit köznyelven forgó homoszexualitás volt, félig meg annyiraszeretlektes’. Inkább az utóbbi, baszni mindenkire. Nem voltam eléggé kész. Fogalmam sincs mi volt ez. Fogalmam sincs. Abban a jelenetben fel sem fogtam azt a csíráját a kétségbeesésnek, annak a rohadt vágyódásnak, amivel kértem még egy kör fényt. Vagyis kértem volna, ha Grúz azzal a lendülettel a szavamba nem vág, hogy a boros kóla jó lesz, mindössze egy deci borral. Nem értettem, csak körmömmel karistoltam a fapultot, hogy kérek még, durcás nyolcéves felháborodásával. Zúgás a fülemben. Összefojt a legutóbbi múlt a jelennel, se az elejét, se a végét nem kaparinthattam meg teljesen, mert túl sok esemény zsongott, túl sok kérdés, teljes homály.

- Galcsik, mi a fasz van?

- Nem ügy.

- Hallod, mindjárt hozzuk a poharakat, nem ejtjük el, ígérem.

Kiültetett egy padra, beütött a Fény. Beszívtam a szennynehéz levegőt, ahogy Vajk lezúgódott mellém, bár engem az alkohol kényszerített seggre ilyen slungal, míg őt a szimpla agyzsibbasztás, amit én vetítettem ki rá. Mer’ a Galcsik fakin Benjámin sosenem van rendben. Gipszemre bökve érdeklődött, előadtam ötezredjére. A srácok közül egy alak kivált, felénk indult, de Vajk intett neki, hogy nem alkalmas, amitől szinte rám kényszerítette, hogy teljesen összekuszálódjanak a gondolatszálak. Kényelmetlenül fészkelődtem a szoros figyelemtől, meg attól a besüppedős képétől, ami úgy festett, mint egy jól táplált óvodásé. Kivéve, hogy a gyermeteg aurát kilökte az az értő csendessége, fogának koccanása a karima pereméhez, a lötty körbelavíroztatása. Egy kandallós, mahagóni bútorokkal teli, bőrfoteles dolgozószobába illett, ahogy éppen tudóskodik, sokat sejtőn bólogat és szakért.

- Érdekes.

- Micsoda?

- Te. Ez.

Pislákolt, hogy pontosan mit értett ez alatt, de csak szürcsöltem vadászomat, hogy a választ kétszer is átfuthassam. Homlokomnak feszült a borzasztósága, hogy már megint beiszom, tizenhat évesen automatikusan a perzselés után nyúlok, ha a legapróbb stikk is beköszön. Kényszerűségből szorítottam államhoz frissítőmet, beszívva annak pöccenetnyit kannás-szagú aromáit. Igazából kurva undorítónak találtam. Letettem a betonra, olyan mély sóhajtással, hogy még a Szent Tamás tetején is berezegtek az ablakok.

Máskor is felcsilingelt a bűntudat bennem, ha borgőzösre kábult pillantásom. A negyedik fázisban, az okádás előtt van, hogy ott találod magad valami idegennel, és megakad hangszálaid hálóján a legnagyobb titkod, de az a kis köcsög átsiklik az apró fonalakon, kitoccsanva a teleköpködött macskakőre meg a csatornafedélre. Olyankor végtelen megvetés költözött a megmaradó vidámság helyébe, az egész szívbánatod ostobán és fabrikáltan kesereg ízlelőbimbóidon. Titkot akaratlanul elmondani hasonló a harakirihez: két másodperc múlva jössz rá, hogy ezt marhára nem kellett volna.

- Még mindig nagyon nyomaszt Fejfa, igaz?

- Szerinted?

- Gondoltam. Látom. Azt veszem észre, hogy nehezen lendülsz túl dolgokon, nem vedd rossz néven.

- Aggattak már rám pocsékabb jelzőket is, szóval ez lepattog.

- Az nem jó. Ezen változtatni kéne.

- Pszichológus-kiképzésen voltál?

- Bocs, nem akartam okoskodni. Csak vegyél vissza egy kicsit, Fejfa is ezt akarná.

- Tudod, Grúz, olyan képmutatónak tűnik az egész bagázs. Két hónapja volt. Már senki nem dumál róla, nem néznek a parafatáblára és már zenéket sem raknak ki az üzenőfalára. Az az első sokk eltűnt és mintha az egész világ csak a vállát rángatná, hogy ami volt, elmúlt. Talán velem van a gáz, hogy van egy lejátszási listám a kedvenc zenéivel, és hogy mikor egyedül vagyok a teremben, nem bírom nem a képeket nézni.

- Nem azért jöttem vissza, hogy gyóntassalak.

- Á, tudom. De asszem jól esett kimondani. Vajk.

- Hm?

- Baj van velem?

- Baj… Tág fogalom.

- Azért még is.

- Nem feltétlenül, ilyen a természeted. Kemény gyerek vagy, Galcsik, ezt már az egész Babits vágja. Mióta hazaértem, az összes ismerős a verekedésről beszél, meg hogy Homolával spanolsz, amit egyébként nem vágok.

- Spanol a halál…

- Jó, mindegy. Lényeg, hogy velünk azért nem kell ekkora távolságot tartani. Ok?

- Faszfej.

- Én is bírlak, köszi.

- Ihatok?

- Ihatsz. De…

- Ó, nebassz… Mi van már megint?

- Ott a barátnőd…

Grúz állával bökött a tér másik felébe, mire azonnal odakaptam fejemet. A homályos szürkületállapotban is felismertem Nórát, alkoholszerelmes szívem bekajáltatta, hogy azonmód oda kell mennem és elvallani neki a csillagokat, még ha kurvára tisztában is voltam vele, mennyire nem valós hódolat ez. Éppen ezért akartam azt a vallomást, vérbeli köcsögként, akit leköpnék. Annyira el akartam hinni azt a románcot, hogy abban a félkómában akartam garantálni, mintha hangosan elismételve hirtelen valóra válna. Kék kabát volt rajta. Olyan kék, ami már majdnem fekete. Még sosem láttam rajta, azt hiszem.

- Grúz, részegnek tűnök?

- Fura, de nem. Odamész?

- Oda.

Grúz hazudott: imbolyogtam, mintha egy tengeren tajtékzó hajó fedélzetén próbáltam volna gólyalábakon járni, azonban nem kommentálta. Korlátként Nóri satírozott alakjába kapaszkodtam, amint lehelete függönyként gomolygott elő széles kacajba fagyott szájából. Úgy festett, mint egy hétköznapi lány a csizmájával és prémgalléros dzsekijével; úgy, mint egy idegen, kinek külsejét egy ábránd múlva már el is felejtem, akár az eldobott csikket a buszvégen. Nem jön elő majd, mikor az ágyban fekszem, elalvásra készülve. Nem rohamoznak meg a képek arról, hogy pillangók tombolnak, mert uh, hozzám ért, a szeme barnájáért sem fogok sóvárogni az egysíkú matekórák pókhálós képletein rágódva. Miért tenném vissza zsebembe azt a csikket, hogy aztán két hét múlva ismét beleakadjon az ujjam, és akkor dobjam el?

Édeskés szagok terjengtek. Ismerősen, Ricsekesen édeskés.

- Heló.

Hangom színtelen fakója vászonüresen terült ki elé. Pontosan ugyanolyan hétköznapi és sekélyes, amin egy ilyen kirakat-lányhoz illő barát szólalna meg.

- Hali.

- Hogy vagy?

- Hát… jól. Segíthetek?

A kérdés be sem hatolt tisztességesen agyamba, puszta abszurditásának jóvoltából - hogy mennyire idegenül csengett, milyen jégkoccanásos távolságtartással. Egy hajléktalannak válaszolsz így; igazából azt akarod, hogy hagyjon már békén, ugye? A füvescigi fondorlatos aromája kéjesen ingatta fertőjét a pofámba, böködve barátnőm kútmély pupilláiba, melynek fehérjébe vörös hajszálerek repedeztek. Saját karom után kaptam, hogy az ne remegjen. Nóra bámult, mint az a bizonyos borjú, körülbelül hasonló kaliberű agyhullámokon vegetálva. Zöldséggel kommunikáltam volna?

- Ráérsz?

- Nem. Bulizom.

Végigsiklott tekintetem a vörösre mázolt ajkakon, műkörmökön, melyek rikító giccsének műanyaga alá néhol zöld csomó szorult. Láttam a kivágott felsőket, lehúzott cipzárakat, pedig fagypont. Buli.

Ismeretlen impulzustól vezérelve Nóra rámvetette magát, Dankóízű csókot rótt volna ki rám, ha nem hajolok el, mint holmi megedzett bokszoló. Túlságosan szétcsapódott, hogy ennek jelentőségét fel is fogja.

- Na, jó, majd később.

- Naaa, cica!

Vizslattak, kíváncsian, valóságshow szereplőjeként tetszeleghettem a nagyközönségnek.

- Majd ha feléledtél.

- Mit akartál?

- Ha ennyire kíváncsi vagy, akkor gyere arrébb.

- Most! Itt!

- Nóra, a saját érdekedben.

Ütlegelni és csapkodni kezdett. Nem fájt, de kirohanása összevonta szemöldökeimet, egy autóbaleset gyorsasával. Le kellett fognom őt, hogy befejezze a hisztit.

- MOST AKAROM!

- SZAKÍTOK!

Elkapott sikkantások, sziszegés, egy utolsó erőbedobással kísérelt meg ledönteni lábamról, nyelvével azon foglalatoskodva, hogy a helyszínen gyomorvizitet tartson. Tenyere rátapintott pontokra, nekem pedig nem az izgalomtól, hanem az undortól merevedtek meg végtagjaim. Lefejtettem csápjait nyakamból, letöröltem a rúzs nyomait, mely szanaszét kenődött rajtam, akár egy karmazsin pecsét. Az elutasítás tisztára mosta Nóri kipemzlizett orcáit, a vakolat két csíkban folyt le.

- Sajnálom.

Sarkon fordultam, kimasírozva a tudatmódosító mámortenger aurájából, trappolásommal jelezve Grúznak, hogy szakadjon ki a telójából mert haverja éppen kidobta élete első nőjét. Nem maradt merszem hátrasandítani a picsakoszorúra, akik mély csendbe burkolóztak, távozásom után sem indítva be a lázas gágogást, amivel megidézték a Belzebubot, hogy vigye el a lelkem. Vajk lezárta a képernyőt, eltűnt az ikonoktól terhes háttérkép, sokatmondó éjköpenyt felvéve.

- Vége.

- Baszki, sajnálom. Hogyan történt?

- Betépett, úgy történt.

- Csak ezért? Ennyire zavar?

- Dehogy. Mármint, amíg nincs kész folyamatosan, addig nem probléma. Van az a sanda gyanúm, hogy ezért nem járt be a Babitsba és ezért ignorált. Meg ez a viselkedés… Nem illik hozzám, ne húzzuk a másik idejét valamivel, amiről mindketten tudjuk, hogy nem megy.

Vajk kivételesen elcsitult, rágyújtottam. Egy kicsivel később megkérdeztem Grúzt, nem megyünk-e oda a srácokhoz, akik továbbra is odakint posztoltak, nem sok hajlandóságot mutatva a távozásra. Tamás megérdeklődte mi a zu, egyikük sem lepődött meg, hogy futó románcom a C-s lánykával rövid és velős véget ért. Ricsek oldotta a feszültséget, foghegyről oltott le, hogy már nagyon ideje volt, mert rontottam az osztály hírnevét, hogy a médiásokkal keveredtem, rossz vérrel fertőzve meg királyi dinasztiánk vonalát. Megkegyelmeztek azonban, annak fejében, hogy esküt tettem a további kihágások elkerülésére, amit a maradék cigarettám elpartizásával pecsételtek le. A hamueső pergése tornacipők és bakancsok orrát áztatta, azon az estén már nem kértem többet a szeszből. És a poharakat is visszavittem a pultosnak.

 Kovátséknál sziesztáztunk Tamással, mivel egyikünknek sem volt kedve hajnali kettőkor átgyalogolni egész Esztergomon. Az ital eléggé leólmosított, lábaim nem engedelmeskedtek az erőszaknak, egyszerűen csak fel akarták adni. Ráadásul Révésznek sikerült egy cifrát taknyolnia a betonon, meg magára rántania egy polcot Máté konyhájában, egy bögre szilánkosra tört a fején és felszakította bőrét három különböző helyen. Ilyen állapotban végképp lehetetlennek tituláltam a hazamászást, csak aludni akartam végre.

Máté konyhatündért játszva dobta le elénk az ipari mennyiségű kolbászos rántottát reggel, aminek íze annyira überelte az eddig kóstoltakat, hogy komolyan fontolgattam, hogy megkérem Kováts kezét. A kotyogósan bivalyerős kávé bugyborékolt, kijózanítva a továbbra is illuminált Tamást, akit a négy óra durmolás nem józanított ki. A szülők valami rokonoknál vendégeskedtek, a lakás kihűlt, miután egész éjszaka a nyitott ablakon kilógva dohányoztunk, így befagyott a seggünk, mire belapátoltuk a kaját.

Nevetések közepette sztorizgattunk, hogy ki mire emlékszik - Tamás semmire, én mindenre, Máté foltosan. A telefonokon készült képek is szemlélésre kerültek, mert ugye betegesen meg akartunk örökíteni mindent, ami király. Talán a kaja, talán a társaság, de ahogy viszontláttam azt a lökötten fintorgó Benjámint, irtózatos hála töltött el a sors iránt, amiért ismerhetem ezeket a balfaszokat. Két hagymakarika betolása között realizálódott a tegnapi boldogságom mértéke, és az, hogy depresszióban kellett volna fetrengenem, mert ismét szinglivé lettem.

Azonban bőgés helyett inkább kértem még egy szelet kenyeret, és áttértem a videók mappába, Tamással és Mátéval a vállam fölött.

[aretsorozat]

4/4.

Andalogni jó. Pubé kapitány a ROKFORTRA száll.

  Egy igen különös pár sétál meghitten a Csiki Mágikus Királyság egyik kies ösvényén, ami még így tél vége felé is tele van színnel és illatokkal.

És noha a pár hölgytagja szándékosan visszafogta magát, és egyszerű kirándulásra alkalmas ruhát vett fel az alkalomra, a megjelenése még így is elüt a lovagjától. Hiába, a méregdrága téli dzseki még se pufajka, az előkoptatott farmer nem munkás nadrág, az alpesi túrákhoz megálmodott bakancs nem gumicsizma. Ám ettől még a gyengéd odafigyelés aurája lengi körül kettőjüket.

Hosszabb csend után a szépasszony szólal meg.

-         Tudja azt maga, tanár úr, mikor sétáltam én utoljára kézen fogva?

-         Sejtelmes sincs, csókolom.

-         Saccoljon!

-         Nos, ki ne fogná meg a kegyed kezét boldogan, ha andaloghat?

És kivel andalogna ön, aki méltó arra, hogy megfoghassa kegyed kezét?

-         A kérdésemre válaszoljon!

-         Rég nem?

-         Atyámmal gyerekkoromban.

-         Nem mondja!

-         Pedig így van. Na és maga, tanár úr?

-         Ajaj, ki fogná meg az én kezem, akivel boldogan andalognék?

-         Én. Most, nem?

-         Őszintén szólva nem is értem, hogyan történhet ez velem.

-         Őszintén szólva én sem.

Egymásra mosolyognak, egy pillanatra meg is torpannak, hiszen adná magát az, hogy itt egy gyengéd csók következik. Na, nem vad smárolás, mint két kiéhezett kamasz, hogy lenyomná a nyelvét a másik torkáig, meg mit nem nyomna, fogadna be a hová, ugye… Hanem csak egy ajak puszi, röpke egymáshoz simulás. De még ez is elmarad, mert mit lehet azt tudni, mégis csak szabadtéren tartózkodnak, nem zárt falak mögött. És a zárt falaknak még nem jött el az ideje. Tán nem is fog. Jobb ez így, lehet. Egymás kölcsönös szeretetében, gyengédségében, ám megtartva a három lépés helyett az egy lépés távolságot.

Csak semmi elhamarkodott elköteleződés. Negyvenen túl az ember van annyira

tapasztalt, tehát bizalmatlan, hogy nem könnyen adja fel a teljes integritását.

Így hát csak ballagnak csendben tovább, lassan, csendben. Az ösvény most különben is kissé meredek. Ezt itt nem nagyon ismerik a turisták, nem jelzett

út. Legtöbbször csak a bennszülöttek használják. Szarvasok, őzek, apró állat.

No meg Dezső, a teljesen bevadult házi sertés, aki már bennszülöttnek számít.

És Miska Kancsó, amikor lesétál a barátja tisztásától a barátai tisztásáig, vagyis Cser Botondtól a Dezső Dagonyájáig a haramiákhoz. No meg Kovács doci, aki mint hivatásos erdőkerülő, a Csiki Királyság és a sámánok kulturális összekötője, és aki itt úgy ismeri már az erdőt, akár a tenyerét. Pontosabban nem úgy, hanem sokkal jobban. Hiszen ki ismerné a tenyerét, de tényleg?

Már azokon kívül, akinek ez a mániájuk. Például azért, hogy kiolvassanak a ráncokból valamit, mivel hisznek benne, hogy oda aztán tutira minden ráírtak a kik is? A Sors, ki. Amit csak éles és recés konyhakéssel változtatnak meg a hétköznapok. Amikor kérdezhetné a tenyérjós: heg-e az ott, avagy a végzeted?

A tenyere hege a végzete. De ez a kecskéknek való mondás nem a docinak jutott az eszébe. Mivel neki úgy nagyjából semmi se, noha megpróbál pont olyan laza, okos és cserfes pofájú lenni, ahogy azt tőle megszokták. Ám hősünk, a Doci most rettenetes zavarban van. Ő egy ennyire szép és okos nővel? Kézen fogva?

Ilyen nincs. Pedig van. És ha van? El nem hinné senki, ha ezt mesélné a legközelebb, és nem a zseb és cetlit. Az inkább hihető. Ne már, hogy negyvenkét évesen éri utol a szerelembe esés nyavalyája, ráadásul, ami a non plus ultra: viszonozva!

De pedig!

Hát ott ültek az imént Pántlikás Ladában! Bár ott még nem kézen fogva. Amúgy naná, hogy Virginia a vezető ülésben, mivel ő már csak ehhez szokott. Minden szinten. Az Élelmiszer Áruházában. A magánéletében. Nos és, ahogy bekanyarodott a Vérfarkas Szurdokba, megérkezett a turistaházba és kiszállt a BMW M2. Coupékából…! Mint egy istennő. Úgy látta őt Kovács Doci az ablakból, ahol Laci bácsival éppen a reggeli Dreherjüket itták. Na ja, az a kocsi tizenhét és félmillióért… Kovács úrnak potom hat évi fizetése, ha minden jól megy. Mi köze lehet neki egy ilyen nőhöz? Azon kívül, hogy ajándék minden nap, amikor még ábrándozhat, hogy a puszta tiszteleten és a kölcsönös megbecsülésen kívül történhet még bármi más. Ami nem semmi.

Ám ott a Pántlikás Ladában. Abban a gyöngyházfényben lüktető csodában.

Ott eltűntek végképp a különbségek, ami a hangsúlyozottan úri nőt és a szakadt csórót reménytelenül elválasztja. És a Ladában se szóltak egymáshoz egy szót se. Ami egészen rendkívüli tett volt Kovács docenstől, ezt lássuk be. És csak kiszálltak a Ladából és akkor. Ajánlotta Virginának, mi lenne, ha bemutatná pár tényleg fontos barátjának. Például Cser Botondnak. Őt csaknem biztosan otthon találják, a fapásztor ritkán modul ki a tölgyfa ligete közepén rejtőző lakából. És Miska Kancsónak, aki általában Botondnál időzik.

-         Biztos, hogy örülnek majd nekem a barátai?- húzza ki a kezét dociéból

Virginina, ezzel mintegy jelezvén, bírja ő a kaptatót az alpesi bakancsában,

nem kell vontatni. Kettőjük közül inkább Kovács úr liheg. Na ja, aki sört reggelizik, az zihál és sárgát pisál… Na, már csak ezért is jobb óvatoskodni ebben a kapcsolatban (is).  Amíg csak mély a barátság köztük és semmi több, mi köze hozzá, hogy Kovács úr csakis iszik, mind a gödény. Ám ha együtt élnének, teszem azt, ez a szokása így nem maradhatna. Hiába üzente a Pántlikás Lada neki is gyöngyház színű lüktetéssel, hogy nagyon rendben van ez így, csak rajta, tovább boldogság kiteljesedéséig, fiatalok!

-         Persze, hogy biztos.

-         De nem kéne ezt egyeztetni?

-         Ugyan már!

-         Nos, tanár úr, ahogy gondolja…

-         Bimbó úr is hogy megörült kegyednek.

-         Mármint az az egér?

-         Jaj, Virginia, ő nem „az az egér”, hanem a Csiki Királyság

miniszterelnöke. Meséltem már, jómagam vele szoktam egyeztetni,

ha bármi probléma adódik.

-         Nyilván avatatlan a szemem, de én csak azt láttam, hogy a kisegér

nem iszkolt előlünk, hanem közelebb jött,  és a bajszát mozgatva cincogott.

-         A mondandóját pedig, úgy- ahogy, tolmácsoltam.

-         Hogy örül a szíve, mert megismerhet.

-         Úgy van.

-         Igen udvarias a maga Bimbója.

-         Hát nem is olyan bugris, mint némely ember- politikus.

No ez talán olyan téma lenne, amin sokáig, mély egyetértésben lehetne pufogni, ám aztán még mélyebb, hallgatólagos egyetértésben ezt elmellőzik. Felérnek a kaptatón, Kovács doci gálánsan megáll, visszafordul, Virginiára mosolyog, éppenséggel arra is ráérnek, hogy kicsit nézelődjenek, nagy, mély levegőket vegyenek.

-         Kérdezhetek valamit, tanár úr?

-         Bármit, drága Virginia!

-         Hogy került az aranytojás ahhoz az óriásteknőshöz?

-         Archy mamához?

-         Hozzá.

-         De hát az nem aranyból volt, csak aranyszínű.

-         Vagy úgy.

-         Mit is kezdhettünk volna ott az arannyal?

-         Tényleg.

-         Bár elismerem, hogy az aranynak a ritkaságán és az ebből adódó

csereértékén is van haszna. Például nem rozsdásodik. Most, hogy kérdezte, bizony jól jött volna nekem egy aranykés, vagy kanál, esetleg kehely. No de furcsa lett volna látni Ugribug barátomat, Gézát, pláne Hermész Jakabot, ahogy késsel-villával, kellemes csevegés közben eszik a dögöt, ami már úgy megmásztak a nyüvek, hogy majd elmászik…

-         No és az a aranyszínű tojás hogy került Archy mamához?

-         No tetszik látni, ezt jómagam is megkérdeztem tőle, mielőtt búcsút

vettünk volna tőle.

-         És mit mondott?

-         Fogalma se volt. Azt mondta, talán ő maga tojta. De hogy így volt-e, azt

nem tudta.

- Tehát Archy olyan ajándékot adott maguknak, ami az ő szempontjából

nem volt jó semmire?

-         Mégis, mi mást adhatott volna?

-         Mondjuk igaz.

-         Tehát elbúcsúztunk, én zsebre raktam a kis tojást, Archy mama beterelte a

piciket a tengerbe és el is tűntek egy perc alatt.

-         És az a rémhal?

-         Nem hiszem, hogy bántani merte volna őket.

-         A jó híre miatt?

-         A jó rossz híre miatt. Meg aztán szerintem szégyenében tényleg a

hetedhét tenger utáni tengerbe húzott.

-         És nem félt, hogy az aranyszínű tojás összetörik a zsebében?

-         Á, megnéztem, nagyon tömörnek látszott.

-         Nyilván azért nem kelt ki, mint a testvérei.

-         Gondolom. Már ha Archy tojta volna.

-         Mert nem ő volt?

-         Nem tudhatjuk.

-         És mi lett vele?

-         Majd elmesélem.

-         De gondolom, fontos szerepe lesz.

-         A Jótett helyébe jót várj alapon…

-         No persze! És? Mi lett a szerepe?

-         Meséljem el most?

-         Hát…

-         Talán később. Innen már csak öt perc séta, és ott is vagyunk.

-         A Cserfánál, aki Botond?

-         Bizony nála.

-         És akkor ez már egy másik mese.

-         Bizony.

-         Maga aztán csupa mesével van körülvéve, tanár úr!

-         De tudja, melyik a leghihetetlenebb?

-         Nos?

-         Hát maga, kedves Virginia.

-         Én? Ugyan?

-         Hogy lehet az, hogy kegyed szóba áll velem?

-         És az hogy, hogy maga velem? – fogja meg Kovács doci kezét Virginia.

És ezzel a mozdulattal valahogy úgy féloldalasan egymáshoz is simulnak.

És talán az isten se menthetné meg őket végre attól a meghitt ajak puszitól,

ám csörtetés hallatszik a tölgyfa liget felöl, és egy robosztus, kancsó alakú

alak köszön rájuk már messziről harsányan és vidáman. – Szervusz, docikám, no nézd csak, csókolom!  - Hát a Miska Kancsó. És noha Virginia tudott a létezéséréről, a tévében már látta is, és a tanár úr szólt is, hogy lehet, Botondnál találkozni fog vele, azért ez így élőben nagyon más. Hogy egy eleven, két méternél magasabb, öblös és szinte pityókásan vidám mázas edény köszön rájuk így.

                                       O

 A közelgő eseménynek akkora volt a jelentősége, hogy még a farkuszonyától

a költeménnyé zselézett kontyáig önző és hisztis Aglaiophoné is átérezte, annak ellenére, hogy nem róla és/vagy a szirén társairól szól majd a történet.

Illetve közvetve mégis, mert a Csíz Történelem aranyoldalain, mint lábjegyzet majd ők is szerepelnek, mint az anya által szült kis csízek névadó anyái.

Ezért aztán  a „fogoly” szirének hangadója magához kérette Pubé kapitányt, hogy annak a  küllemét ellenőrizze és jóváhagyja. Hiszen Pubé, aki nem sokára a csíz faj kultikus hőse lesz, ne jelenjen már úgy meg a Csíz Nagytanács előtt, mint valami távoli csillagködből szakadt űrkalóz, még ha eredeti foglalkozása az is lenne Pubénak, és az űrbéka legénységének.

Akapitány tehát megjelent a hölgyek és cettaúr színe előtt, természetesen gumicsónakban, nehogy már szétáztassa a díszegyenruháját, amiben végre nem úgy nézett ki, mint egy túlérett, már-már cseppfolyós kvargli, hanem mint egy óriási parenyica csicsás csomagolásban, isteni füstölt illattal, mely afrodiziákumot Mimink kísérletezett ki az alkalomra, hogy a Pubéról és legénységéről zengő ódák és himnuszok imígyen is emlegessék: a jó illatú!

Pubé kiszállt a gumicsónakból a Cettaúr hátára. A cet-ember kiméra kedvtelve nézte őt és így köszönt.

-         Eljött hát számodra a nagy nap.

-         Nem csak a számomra az, ó, hatalmas testű barátom.

-         Mégis a te nevedet emlegetik majd a jövendő csíz korok.

-         És én büszke leszek erre, noha nem érdemlem.

-         Látod, így is tud a sors fintorogni.

-         Hogy nem kárörvend közben azon, amibe juttatott?

-         Úgy, ahogy mondod.

Aglaiophoné eddig tűrhette, hogy nem az övé a szó.

-         Na, Kvarglika, mutasd magad!

-         Igenis,nagysád!

-         Fordulj meg!

Pubé kapitány engedelmesen megpördül maga körül, a szirének meg persze vihognak. – Nézd már, a szépfiú!

-         De szép sárga rucid van!

-         Oda, ahol a széles válladnak kéne lennie, tehetnél pár vállrojtot.

-         És a fejnyúlványodon lesz valami kalap?

-         Esküszöm, a kedvem lenne beleharapni!

-         Hallod, Kvargli, nekem nem csinálsz egy gyereket?-  és Peiszioné

felvetését valamiért annyira viccesnek találják a hölgyek, hogy fetrengve

röhögnek  cettaúr hátán, aki helyettük is elnézést kérően mosolyog Pubé kapitányra: hát már csak ilyenek ezek. De Pubé nem haragszik. Egy ilyen napon kinek lenne erre hangulata? Kivárja hát, amíg a szirének kiröhögik magukat, aztán kérdezi. – Szóval így rendben leszek?

Aglaiophoné megkomolyodva fürkészi meg őt újra, biccent.

-         Na jó, mehetsz.

-         Hányra várnak?

-         A Csíz Nagytanácsban csak holnap fogadnak, ó, Thelyopeia.

-         Akkor most hová sietsz?

-         A Főkínmester Főpribék fogad.

-         És az nagy dolog, Kvarglika?

-         Ez a kiváltság kevés csíznek adatik meg.

-         No és holnap bemutatod az összes kis bogár nőcit meg a porontyokat?

-         A Nagytanács előtt? Úgy lesz, remélem,

-         És onnantól kezdve egy leszel az istenekkel?

-         Ugyan!

-         Remélem, nem is száll a fejedbe a dicsőség- inti Pubét Aglaiophoné. – Ne

feledd, nekünk még dolgunk van.

-         Nem feledem, hogy is tehetném?

-         Nem is tehetnéd: még él az átok. De ha megtalálod nekünk az igazi férfit,

megígérem, hogy a mi szemünkben is hős leszel.

-         Köszönöm.

-         Ahhoz képest, ami és amilyen vagy, szinte megkedveltünk téged, Pubé.

-         Hoppá! – zengeti meg Peiszioné bejelentésére  lantját a Cettaúr.

-         És hogy lásd, mely nagyra becsülünk, most éneklünk neked.

-         Ezt is nagyon köszönöm, ó, Aglaiophoné!

-         És amíg hallgatod, szép lassan evezz ki a termünkből!

-         Úgy lesz!

Pubé tehát visszamászik a gumicsónakba, és lassú csapásokkal távolodni kezd.

És miközben úgy tesz, mint aki a hölgyek énekében gyönyörködik a cettúr lantkíséretével, arra gondol, azért ez a jelenet se semmi ahhoz képest, ahogy

a viszonyuk indult, még úgy is, mint Szadó Nagyúr első pribékje, aztán meg úgy, mint az Űrbéka megbízott fő kínzómestere.

  Küprisz és ti habszüzek, arra kérlek, hadd kerüljön vissza fivérem épen, bármit is kíván szive, hogy beteljék:        váltsd te valóra! Bármi bűne volt: valamennyit oldd fel; kedvvel nézzen rá a barát - haraggal minden ellenség - nem: ilyen ne légyen        már soha többé! Éljen úgy, hogy nénje a hírnevében részt vehessen, oldja fel azt a fojtó gyászt, mely egykor szívemet annyi kínnal        tönkregyötörte. Hogyha ócsárolta a nép - a szégyen (mint a kés, úgy szúrt; ha a seb be is forrt, most a vidám ünnepi csődületben        újra kisajdul. Istenasszony, hogyha dalom csak egyszer felvidított:) halld e fohászt, magasztos Küprisz - és a szégyen e nagy csapását        (űzd el örökre!) Sappho: Fivére hazatéréséért

Franyó Zoltán fordítása

A szerkesztő

 Hát nem megható ez három olyan vészesen hisztis és gonosz dögtől,

mint eme szirének? Pubé Kapitány kevés híján azon volt, hogy az alkalomra

könnyzacskókat növeszt a szemszerve szegletébe, de aztán rájött, hogy erre most nincs ideje, mert várja őt a leszálló egység, benne a Matróna és a közös gyermek, a kis csíz leányka, akit a fent emlegetett szirén hölgyek agresszív fellépése miatt éppen Sapphonak kellett elnevezni. Ami amúgy nem csúnya név, sőt. Ha leszámítjuk, hogy a szirének, nomen est ómen, mit üzennének ezzel a sorsnak. És egy kis leszbikus másság ugyan nem árthat senkinek, de nem túl előnyös a kezdetek kezdetén.

Pubé Kaptány még búcsút intett, aztán kifordult a termükből, ott megszaporázta az evezőcsapásokat, és hamar elhagyta a volt parancsnoki szintet, ami másfél méteres, már megint kissé büdösödő tengervízben áll.

Hiába, nem lehet olyan hatékonyan forgatni a vizet, hogy ne lenne szükség olykor teljes cserére, amire hónapok óta nem kerülhetett sor, lévén az űrbéka

a mélyűrben várakozott az Olümposz rendszer elhagyása óta.

A leszálló egységben a Matrónán és a kis Sapphon kívül a főszakács és a leghűségesebb pribékjei várták. Ők heten, akik a kezdetek kezdetén, a Karószemű Küklopsz szigetéről indulva elvitorláztak az ismeretlenbe, hogy végül, a nagy előd, Odüsszeusz kalandjaihoz szinte méltó útjuk végén a

Tóth- szigeten kikössenek, ahogy a szitakötő tündérek személyében a csíz hölgyekre ráleljenek. Igen, ha valakivel Pubé kapitánynak meg kell osztania a dicsőséget, akkor ők azok, akik csaknem a barátai, ha és amennyiben értelmezhető lenne ez a szó a csíz hímek kultúrájában. De nincs is szavuk rá. Talán lesz? Most, hogy minden megváltozik? És többé nem mord, a keltető kádakból kikelő, apátlan-anyátlan, kvargli szagú klónok brutálisan maszkulin faja lesznek, hanem olyasmik, mint akit Matróna tart a karjában, ezt a csöppnyi humanoid szépséget.

Hát hogy fajulhattak ilyenné a csíz hímek a keltető kádjaikban?

Miféle balszerencsés mutációk sorozata volt az, ami ilyen szörnyekké alakította őket?

Ám van már remény. És Pubé kapitány meg a legénysége a bizonyíték arra, hogy lehetséges a változás, a jellem pozitív irányú fejlődése, mármint ha a pozitív annak számít, hogy valaki képes lesz a másikra szeretettel gondolni és

olyas gesztusokat tenni, amikre a szavakat majd megleli a csíz nyelv – ha máshogy nem, magától. Mint például az önzetlenség, a barátság, a szeretet,

meg ehhez hasonló, önpusztító, elmebeteg érzelmek, ha mindezeket a csíz hím regnáló morálja felől ítéljük meg.

És elindul a leszálló egység, és Mimink, mivel neki aztán van stílus érzéke (is), egy himnikus zeneművet is kreált az alkalomra templomi orgonára és fanfárokra hangszerelve. Mondjuk ez nem akkora feladat egy akkor memóriának, mint neki. Az avokádó szintetizálása és programnyelve a 3D-és nyomtatóhoz, hogy korlátlan mennyiségben a szirének rendelkezésére álljon, nagyságrendekkel nehezebb kihívás volt a számára. Azzal bizony el is bajlódott vagy egy évig.

Az említett zenemű megvolt negyed óra alatt.  Ami most gyönyörűen zeng a leszálló egységben, meg az űrbékában. Igen! Így kell bevonulni a csíz történelembe! És amikor a leszálló egység landolt a Rokfort bolygón,

Márvány város űrkikötőjének egyik platformján, amely városban a Csíz Hím Nagytanács székhelye található, és kinyílt az egység zsilip ajtaja, a himnikus

dallam bizony kiszűrődött a járműből, így Pubé, az asszony, a gyermek és mögöttük a hű pribékek úgy lépdeltek elő, mit lépdeltek: vonultak, hogy azt bizony meg kellett volna örökíteni a hálás utókornak.

Ám az a helyzet, hogy a történelmi be és lelépőről felvétel nem készült.

Pontosabban dehogy nem készült, ám a felvételt utóbb a Csíz Hím Szolgálat örök időkre titkosította. Ezt olvasva talán már sejthető, hogy a csíz faj megmentőit nem a Csíz Nagytanács elnöke fogadta, nem a csíz díszszázad

tisztelgése előtt, valamint a legjelentősebb közjogi méltóságok, és távolabb, kordonok mögé pofozva az ünneplő tömeg fogadta, hanem összesen három igen marcona alak, akik hűvös ellenségességgel bámulták meg őket, leginkább a szitakötő tündért és az édesdeden alvó kicsit.

Talán az se meglepő: a köszöntés ennyi volt – Velünk jönnek. Az ünneplő beszéd meg ennyi se.

Pubé kapitányban még szép hogy felhorgadt valami méltatlankodás féle.

Na jó, hát ismeri ő a csízt. Végül is, nem várhatták el komolyan, hogy majd a nagytanács elnöke, a közjogi méltóságok, a díszszázad, meg a kordonok mögé pofozott tömeg, de mégis… Annál valamivel többet, mint „velünk jönnek”.

És különben miért is ne járna ki nekik az ünneplés, a dicsőség?

Pubé kapitányban a felhorgadása után szinte azonnal megszállja a balsejtelem.

De nem csak őt, hanem a pribék barátait is. Megtorpannak, összenéznek.

Mi baj van- kérdezi a Matróna, halkan, nehogy felébressze a kicsit.

Semmi, rázza meg a fej nyúlványát Pubé kapitány. Pedig nem ezt kellett volna tennie. Hanem visszahátrálni a leszálló egységbe és uzsgyi. Bár egy szem kalóz űrbéka alkalmasint a csíz hadiflotta egy-két fregattja elől hogyan is menekülhetne el? No meg hová is? Bár tág a világegyetem… No de három tucat csíz babával és három hisztis szirénnel? Na ne!