#viszonyok

[csacskamacskamocska]

Elmúlik-e végleg

Vannak ilyen semmi közöm hozzá „problémák” amik mégiscsak foglalkoztatnak meg inspirálnak. Egy társaságba járok egy lánnyal, nőnek kéne mondanom mert már nem huszonéves, aki együtt járt a társaságból egy pasival. A lány szerelmes volt, a pasi nem, van ilyen. Szakítottak, kicsit érzelegtek rajta, de tulajdonképpen, érdekes módon, az együttjárásról mi már csak akkor értesültünk miután szakítottak. A fiú mondta, hogy bocs, ha kicsit furán reagálnak dolgokra, de helyzet van. Pislogtam is sűrűn, hogy most mi is történik, beszéltem a faszival privátban, hogy mondja már el mi ez az egész. Innentől kezdve némileg ki volt hegyezve a figyelmem a lányra, akit jobban szántam mint a faszit. Különlegesebbnek, érdekesebbnek, műveltebbnek láttam, mint a pasast, akinek ez a fantasztikus lány nem volt elég jó. Mindkettőjüknek van már párja, a pasasnak már gyereke is. A pasi felesége kedves, jópofa, tényleg szuper, kedvelem, de nem tudom azt mondani, hogy jobb mint a másik lány. Más. Mindketten eljönnek, sőt mindhárman, a viszonyok tiszták, beszélnek egymással, soha meg nem mondanád, hogy bármi közük volt egymáshoz. Nem is érdekel senkit, csak engem. Gőzöm nincs miért van bennem az, hogy én nem hiszem el, hogy egy szerelem elmúlik attól, hogy azt mondják, hogy vége a kapcsolatnak. Onnantól majd nem látja annak aminek előtte? Ha ott van, nem találja vonzónak? Amikért rajongott az nyomtalanul eltűnt? A fájdalom, hogy ő nem kellett, túlléptek rajta az lényegtelen dologgá válik? A másik teljesen idegenné? Ez a kapcsolat nem kiürült, elsikkad, elhidegült, hanem az egyik elutasította a másikat. Sebet ütött. Folyamatosan látni egy alternatív képet, egy másik utat, másik választást, szerintem idegborzoló. Voltam persze én is úgy, hogy évekkel később találkoztam azzal a pasival, aki iskoláskorom meghatározó szerelme volt, és nem hittem el, hogy ezt az embert valaha is vonzónak láttam. Nem is találkoztunk többször. Minek találkoztunk volna?

Van a társaságban más pár is, akik együtt éltek. Nekem irritáló, ahogy a közeli kapcsolat maradványai át meg átszövik a kommunikációjukat és terhet rak a mostani élettársra. Mert ne áltassa magát senki, terhet rak. Ezt nem akarni tudni, erre nem figyelni szerintem maradványa a birtoklásnak. Persze, mindenki csináljon amit akar, mindenkinek a saját felnőtt döntése, hogy marad vagy szakít vagy szakít és marad, és akinek valami nem tetszik az mondja, aztán majd lesz valahogy. Én csak arról mesélek amik bennem lecsapódnak, a zacc, a mocsok... Van persze rengeteg ellentmondás: A szabadságunkat nem kéne valaki más kárára, direktmód megélni. A korlátozás nem elvárható azon az alapon, hogy nekünk valami nem esik jól vagy kellemetlen. Az emberek hazudnak arról is, hogy fáj-e nekik valami. Az emberek önzők és kegyetlenek egymással.

És akkor mindenféle elejtett mondatok innen-onnan: Már nem fáj, de amikor összetalálkozom vele, igyekszem feltűnés nélkül kikerülni, mert nem akarok találkozni vele meg a nőjével. (aham, akkor most túl vagy rajta vagy nem?) Már csak barátok vagyunk. (aham, a legjobb barátok és csak te mondod neki, hogy milyen okos meg vicces, senki más.) Már elmúlt. (de minden ismeretlen üzenetről, telefonról, sosem látott tumblisról ő jut eszedbe, azt gondolod Ő volt) Jobb, ha nem találkozunk többet. (mert bármikor lefeküdnél vele és az is zavarna, ha nem) Hogy édesemnek, drágámnak, szívemnek szólítom, ez semmi, ez csak a megszokás. (baszki, 15 éve elváltatok, milyen megszokás ez?) Nem zavar, hogy megnősült és gyereke van. (csak leiszod magad, ha látod. Értem, hogy nem zavar) Felidegesít mindig, amikor találkozunk. (akkor mi a fasznak találkoztok?) Barátok tudtunk maradni. (nem akarjátok megdolgozni az érzelmi munkát a szakítással) A kapcsolataim elfogadják, hogy barátságban vagyok az exeimmel. (a kapcsolataid hazudnak) Nem akarom, hogy újra bántson vagy bármi ilyesmi. (Tudna bántani? Akkor nem utálod eléggé.) Stb, stb.

Amúgy az egész dolog érzelmi részét csak én feltételezem, teljesen elképzelhető, hogy a lány teljesen túl van a pasin, beleképzelek mindenfélét amit semmivel sem tudok igazolni, csak azt gondolom, hogy hacsak nem csalódik az ember orbitálisat a másikban, akkor a vonzalom nem múlik el, csupán háttérbe szorul, valahova a tudat eltompított mélyére kerül és ha nem piszkálják, akkor örökre ott is marad, és nem a vonzalom múlik el, csak elfelejtjük, hogy hova tettük.

[ozdeg]

[hungarypolls]

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

[chimie]

Egy kis helyzetjelentés Zemplénből

"Ernő jelezte, hogy megkapta, de őt nem érdekli sem a mi kérésünk, sem a Csotunéé, sem a gyerekek. Őt csak az érdekli, hogy a következő egy évben, a nyugdíjig polgármester maradjon, és ezt el fogja érni minden áron."

Ismerős FB posztja, hosszabb a szokásosnál, de az elképesztő helyi viszonyok miatt úgy gondoltam, itt is hadd menjen egy kört.

Önsorsrontás a gyerekeink kárára

„Petra néni és Ales bátya” – ahogy a regmeci gyerekek szólítanak minket – rajongva szeretjük a Hegyközt, s annak lakóit. Ales bátya a gyerekkori boldog élményeiért, ami egy életre összeköti őt a hegyközi testvéreivel. Én a páratlan szépségű tájat, a hegyeket, az erdőt, a csendet szerettem meg először. És az itt élőket: a kedvességet, az odafigyelést, a gondoskodást.

2024 tavaszán eldöntöttük, hogy egy kis parasztházat veszünk Kovácsvágáson, Aladár nagymamája falujában, és ha a hegyközi cigányság igényt tart a több évtized alatt megszerzett tudásunkra, örömmel részt vállalunk a gondjaik enyhítésében, egy élhetőbb élet megteremtésében.

Április végén viszonylag olcsón megvásároltunk Vágáson egy istállóból, garázsból és nagy telekből álló ingatlant, és belekezdtünk annak felújításába, átalakításába.

Augusztustól november elejéig (amíg Vágáson beköltözhetővé vált a kis házunk) Felsőregmecen szálltunk meg, a volt iskolaépületben. A polgármester, Horváth Ernő, ezzel segítette a hegyközi otthon-teremtésünket. Nem kért szállásdíjat, mi pedig természetesnek tartottuk, hogy ne csak aludni járjunk Regmecre, hanem a szabadidőnkben ismerkedjünk a családok, főleg a gyerekek helyzetével, és amit nyújtani, segíteni tudunk, azt megtegyük.

Amikor meghívásunkra a budapesti Digitanodás szakemberek foglalkozást tartottak a gyerekeknek Vágáson, július 8-án, a mobiltelefon helyes használatáról, és a gyerekekre leselkedő veszélyek elhárításáról, másnap, július 9-én Regmecre is elvittük a programot. A regmeci gyerekek közül 21-en vettek részt lelkesen és aktívan az alkalmon. Az okos, csillogó szemű gyerekek a folytatásra kértek bennünket. Érezhető volt, hogy nincs kellő odafigyelés sem az iskolai teljesítményre, sem a szabad idejük hasznos eltöltésére!

Június 28-án, amikor Kovácsvágáson tartottunk Családi Napot, labdarúgó mérkőzést rendeztünk, ahol Kovácsvágás serdülő csapata a felsőregmeci csapatot fogadta. A gyerekeket a regmeci polgármester szállította a falubusszal. A meccset közös ebéd zárta. Ekkor megígértük, hogy lesz folytatás.

Erre nem is kellett sokat várni, mivel augusztus 24-én Felsőregmecen, a Falunap keretében újra játszott a vágási csapat a regmeciekkel. Ugyanezen a napon a Hegyközi Roma Közösségi Házban kiállításmegnyitót is tartottunk a Roma Parlament festménygyűjteményéből. A képek azóta is díszítik az addig üres falakat.

Az eseményen Aladár beszédet mondott, Horváth Mária énekelt, Balog Jázmin pedig táncolni tanította a gyerekeket. A megnyitó után a volt iskola udvarán, a színpadon egészen naplementéig tartott a Mari és Jázmin által vezetett Kimittud, valamint ének- és tánctanítás a gyerekeknek. Nagy örömmel és elégedettséggel zártuk a napot. Jó hangulat volt, este 9-re mindenki hazasétált, nem volt egy hangos szó sem.

Úgy éreztük, ha a falu vezetése is mellénk áll, komoly esély kínálkozhat egy lendületes falufejlesztő programra.

Szeptember első hetében az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakembereivel érkeztünk a két faluba, hogy szakmailag megalapozzuk a közösségfejlesztő munkát. Napközben Vágáson dolgoztunk, de reggel és délután-este Regmecen is körbenéztek, beszélgettek, tájékozódtak a kutatók. Megbeszéltük a polgármesterrel is, hogy 2025-ben ebben a faluban is megcsináljuk a teljes kutatást.

Ahogy beállt az ősz és a hűvösebb napok, világos volt, hogy nem sokáig maradhatunk szabad téren, és bár eddig is dolgoztunk azon, hogy legyen klubhelyiségünk, innentől ez volt a legfontosabb feladat. Regmecen azt tapasztaltuk – amit a szülők meg is erősítettek –, hogy a gyerekek sétálgatnak az utcán, próbálnak játszani a néhány rozsdás csonkból álló “játszótéren”, a focipályát felveri a gaz, így esetleg az iskolaudvarra járnak be focizni, és senki nem foglalkozik velük szervezetten. Ráadásul ősszel, télen még nehezebb, mert hideg van az utcán, beszorulnak a házakba, nem nagyon történik velük semmi, ami előre vinné őket. Több szülővel beszélgettük, akik egyöntetűen megfogalmazták, hogy nagyon szeretnék, ha a gyerekekkel foglalkoznánk, játszanánk velük, tanítanánk őket.

Eközben egyértelművé vált, hogy míg Vágáson sincsen szervezett gyerekklub, mégis több a lehetőségük az ottani gyerekeknek.

Elmondhatatlanul örültünk, amikor a polgármester rábólintott, elkezdhetjük a munkát a Közösségi Házban. November közepén szerettük volna elkezdeni, de sajnos a Facebook-oldalt nem olvasó gyerekek nem értesültek róla időben, így csak két héttel később indult be a program, akkor már jó előre értesítettünk mindenkit, hogy szóljon a gyerekeknek.

Felsőregmecen november 30-án került sor az első klubfoglalkozásra. Ezen nyolc gyerek vett részt. Miután a közösségi házba nem fűtöttek be, a polgármester fölajánlotta, hogy menjünk a hivatalba, a tárgyalóba. Ő is részt vett az egész alkalmon. Karácsonyi dalokat tanítottunk, gyertyát gyújtottunk, társasoztunk, játszottunk.

A következő alkalommal, december 14-én kb. 20 gyerek jött el a klubba. Ekkor már sikerült előre befűteni a közösségi házat, így bőven elfértünk. A gyerekklub után 8-10 felnőtt is eljött a “Családfa-klubba”, amelynek keretein belül a falu történetét szeretnénk megrajzolni, tehát ténylegesen magát a családfát, és a hozzá kapcsolódó történeteket, lehetőleg sok-sok fényképpel. Ezen az alkalmon, illetve előtte-utána a polgármesterrel, a képviselőtestület tagjaival, és a résztvevőkkel is egyeztettünk arról, hogy öt évre bérleti szerződést kötnénk a hosszú évek óta üresen álló iskolára.

Teljes egyetértéssel és örömmel támogatták a tervet, amit aztán december 16-án, a testületi ülésen egyhangúlag meg is szavaztak. Tehát testületi döntés született arról, hogy öt évre térítésmentesen átadják nekünk használatra az iskola épületét, udvarát, a melléképülettel együtt. Cserébe mi felújítjuk az épületet, játszóteret és sportpályákat hozunk létre, fákat ültetünk, és dolgozunk a gyerekekkel, felnőttekkel. Tehát állami, önkormányzati feladatokat veszünk át, melyekért cserébe nem kérünk pénzt!

Ennek fényében kezdtünk el január első hetében aktívan dolgozni a pénzgyűjtésen. Az Adjukössze portálon futó adománygyűjtés mellett ehhez a projekthez komoly támogatókra, eltökélt szövetségesekre van szükség. És nem csak anyagi, de szakmai partnerekre is.

Civil barátaink kapcsolatokat, tárgyi adományokat, szaktudást ajánlottak fel. Jelentkezett olyan ismerősöm, aki gyógypedagógus-tanító, és önként vállalja, hogy segít az olvasástanításban, értékes könyveket ad hozzá, és bármikor rendelkezésünkre áll szakmai tanácsadásra. Van, aki gimnazista diákokat hozna egy mentorprogramba. Vannak, akik étel-, játék- és ruhaadománnyal segítették és segítik a munkánkat, vannak, akik füzeteket, könyveket, írószereket gyűjtenek. Budaörs vezetésével arról egyeztettünk, hogy esetleg játszótéri tereptárgyakkal támogatja az iskolaudvar fejlesztését. Bojár Iván Andrással és a 10 millió fa közösségével megállapodtunk egy március 1-jei faültetési akcióról. A Független Színháznál megpályáztuk, hogy térítésmentesen hozzák el a gyerekeknek szóló foglalkozásukat.

Január 8-án kaptuk a hírt (nem Ernőtől, ő valamiért nem tartotta fontosnak, hogy jelezze nekünk), hogy egy bizonyos Csotuné 9-ére falugyűlést hívott össze, mert ő szeretné megszerezni az iskolaépületet. Lázít ellenünk és rosszindulatú pletykákat terjeszt. Aladár felhívta a jegyzőséget Mikóházán. Ebből a telefonból, illetve a későbbiekből az derült ki, hogy az aljegyző nem hogy nem készítette ez a szerződést a nekünk megszavazott iskolaépület bérléséről, de napirendre veszi a következő testületi ülésen az iskola bérlésének kérdését, hogy az épületet Csotuné kaphassa meg. Innentől elugrottunk a realitástól, és számomra teljesen felfoghatatlan (bár nem követhetetlen) események indultak el.

9-én megérkeztük a jéghideg kultúrházba, ahol Csotuné néhány családtagja meg kb. 3-4 érdeklődő fagyoskodott mellettünk. Valamint a polgármester, aki előre elmondta nekünk, hogy egy büdös szót sem fog szólni, mert ha őt meneszti a testület, és új választást írnak ki, neki kell a Csotu-család 12 szavazata, így nem tervez állást foglalni. Kisjenda (az egyik “ellenzéki” képviselő) csak annak adott hangot, hogy a testület (így ő maga is) hiába szavazta meg decemberben, “amíg a papír nem ér fel Miskolcra, nem ér semmit”. Magyarán szólva “hölgyeim és uraim, íme a számból készült segg”. Csotunétól meghallgathattuk a saját szakmai programunkat gyenge kivitelben, ami a szervezete jóvoltából kiegészült néhány disznóval meg veteményessel, gitárral meg cigány nyelvtanfolyammal. De ő csak az iskolában tud dolgozni a programján. A közösségi ház, amit felajánlottak neki, nem jó, mert előtte gyülekeznek a közmunkások és az ételosztás is onnan megy (ha-ha!). Azt is elmondta, hogy ő már hosszú ideje dolgozik a gyerekekért, egyszer Budapestre is elvitte őket (6-ot a 125-ből, polgármesteri támogatással), meg nyáron egy lufidurrogtató programot is csinált nekik. Az egy másik kérdés, hogy sem diplomája, sem szakmai csapata nincs a munkához, soha nem csinált ilyet, rövid ideig dolgozott az óvodában, ennyi a tapasztalata a közösségben végzett munkával. Kérdésemre, hogy mégis - ha ennyire fontos neki a falu, és ilyen közel állnak egymáshoz a programjaink - miért nem ülünk le egyeztetni, hiszen a feladat rengeteg, és bőven elkélne itt két szervezet is, összefogva, egymást támogatva, annyit válaszolt, hogy ő nem hajlandó velünk leülni, itt ő képviseli a falut, és pályázni fog, amiket meg is fog nyerni. Milyen érdekes - szerinte -, hogy mi pont akkor jövünk, amikor ilyen jó pályázati lehetőségek vannak, és ezt nem fogjuk elvenni előle. Hiába mondtuk, hogy minket semmilyen állami pályázat nem érdekel, mi a minket értő-tisztelő magánemberek támogatására számítunk, így pont szuper lenne két irányból hozni a pénzt a faluba, ő csak ragaszkodott ahhoz, hogy nekünk mennünk kell. Én akkor is, most is csak annyit tudok mondani, hogy aki ennyire ellenséges más, támogató szervezetekkel, és hallani sem akar közös munkáról, az csak eszköznek használja a gyerekeket, és valójában nem szeretne segíteni rajtuk. A nekünk szóló személyeskedéseket már csak Aladár hallgatta, mert én mentem át az iskolába, hogy kinyissam a gyerekeknek, akiket ötre vártunk klubba. Tíz gyerek tudott eljönni. Újra csodálatosak voltak, Bari Károly verset tanítottunk, muzsikáltunk, játszottunk, beszélgettük, elrepült megint két gyönyörű óra.

Január 11-én, szombaton délután háromra beszéltük meg a gyerekekkel az újabb klubot. Én annyira szomorú és fáradt voltam a háttérben folyamatosan zajló események miatt, hogy csak a gyerekeknek tett ígéretemből merítettem erőt, hogy el tudjak menni. Nem hittem a szememnek, amikor elkezdődött. Csak jöttek és jöttek a gyerekek (és a felnőttek is). A végén 28 gyerekkel és vagy 12-15 felnőttel zajlott le az alkalom. Megrendítően szép és tartalmas volt. A gyerekek nyúztak, hogy kezdjünk el végre olvasni tanulni. Többen csináltak “házi feladatot” is csütörtök óta: leírták kézzel a Bari Károly-verset. Megbeszéltük, hogy 22-én lesz az első olvasás-klub.

Január 16-ára meghirdették a testületi ülést. Ezen elvileg 9. napirendi pontként tárgyalták volna az iskola bérlésére benyújtott új „megkeresést”. Ernő utána őrjöngve és vádaskodva telefonált, hogy Aladár összejátszik az ellenségeivel. Akikről azt mondta, hogy miután az ülésen megszavazták a tiszteletdíjuk felemelését, leléptek. Őt innentől nem érdekli sem a Csotunéé, sem a mi kérelmünk, ő befejezte!

Másnap Guszti arról számolt be, hogy a három „ellenzéki képviselő” megszavazta, hogy a polgármestertől el kell venni minden jogkört, de hogy végrehajtják-e abban bizonytalan, mert az aljegyző csöndben maradt. Ő, a hármuk nevében kezdeményezte, hogy az iskola ügyét vegyék előre, de a polgármester verte az asztalt, hogy ők ne ugráljanak, mert ő itt az atyaúristen. (Karcsi, Kisjenda megígérték, hogy ha választani kell a két „megkeresés” között, a miénket fogják támogatni. De mivel nem került sor több napirendi pontra, így az iskola kérdésére sem.)

Aladár reggel kereste a jegyzőt, aki nem volt benn, az aljegyző tárgyalt valakivel, így a titkárnőt, Csizmár Magdolnát kérdezte arról, hogy a december 16-i ülés jegyzőkönyvét megküldené-e nekünk. A hölgy elárulta, hogy még nem gépelte le, mert másik három falu ügyeit is viszi, nem jutott erre idő, ahogy a bérleti szerződés sincs még készen. Még a 10.30-kor kezdődő testületi ülés előtt elküldött Aladár egy hivatalos panaszt a jegyzőnek és polgármesternek, melyben nehezményezi, hogy még a jegyzőkönyvvel sem készültek el december közepe óta, azonban napirendre vesznek egy a semmiből előkerült ingatlanbérlési kérelmet ugyanarra az épületre, amelyet egy hónapja megszavazott a felsőregmeci önkormányzat. Vajon mi lehet a jegyzőség célja ezzel a politikai manipulációval?

Ernő jelezte, hogy megkapta, de őt nem érdekli sem a mi kérésünk, sem a Csotunéé, sem a gyerekek. Őt csak az érdekli, hogy a következő egy évben, a nyugdíjig polgármester maradjon, és ezt el fogja érni minden áron.

Ma, január 20-án a regmeci testület újratárgyalta a december 16-án egyszer eldöntött ingatlanbérlési ügyet. Ernő, a boltos Espán és Kisjenda leszavazta a december 16-i döntését, arra hivatkozva, hogy a rezsiköltségeket nem vállaltuk magunkra. Ezzel szemben december 16-án (és a korábbi egyeztetés folyamán) természetesen szóba került a rezsi kérdése. Ernő állította, hogy ez olyan szerény költséget jelent, hogy ezt továbbra is tudja vállalni az önkormányzat. A jelen levő képviselők pedig egybehangzóan azt mondták, hogy miután fontos közösségi feladatot végzünk, ez a minimum, amit a falu megtehet a gyerekeiért, így nem is kérdés, hogy a rezsit az önkormányzat állja.

Ehhez képest ma Guszti az ülésről azzal a kérdéssel hívta fel Aladárt, hogy vállaljuk-e a rezsit, mert a jegyző meg a polgármester ezt kifogásolja. Aladár elmondta, hogy erről ugyan döntött a testület decemberben, de ha ez a feltétel, beszéljük meg. Danyi Zsuzsa, a jegyző szavaiból világossá vált, hogy a korábbi döntés visszavonásához keresett kifogást. A polgármester egyenesen azt volt képes mondani, hogy nem áll szóba Aladárral. Ha a rezsiről érdemben egyeztetnek velünk, természetesen álljuk a működéshez szükséges víz-, és villanyszámla kifizetését. A gyerekek és a vállalt küldetésünk érdekében. De nevezettek nem voltak hajlandók megállapodni. Az ő számukra valamiért nem lett fontos a fél éve folyó munka, a gyerekek jövője, a falu sorsa. Marad a kilátástalanság gettólét, a nemzedékeken átöröklődő méltatlan nyomor és a rossz politikusok okozta reménytelenség.

Kedves Regmeci Szülők! És legkedvesebb Gyerekek, akik esetleg látjátok, halljátok a szüleitektől ezt a levelet! Rettenetesen sajnálom, a szívem szakad meg, de nem tudjuk folytatni a munkát. Írunk nektek külön is, de szeretném itt és most is megerősíteni: nagyon megszerettünk Benneteket. Csodálatosak vagytok, okosak, szépek, ügyesek és bátrak. „Küzdjetek magatokért”! Kedves Szülők, segítsétek a gyerekeiteket, hogy magabiztosan tudjanak írni, olvasni, számolni, hogy jó középiskolába kerülhessenek, jól fizető szakmájuk legyen, és egy élhetőbb életet mutathassanak meg a gyerekeiknek!

Szeretettel, Dr. Verebics Éva Petra"

[chuckyeager]

Bendarzsevszkij Anton:

Most már senki előtt nem titok, hogy december 25-én az Azerbaijan Airlines Bakuból Groznijba tartó repülőgépét Oroszország felett egy légvédelmi rakétával lőtték ki. A sérült repülőgépet az oroszok nem engedték leszállni Groznijban és más orosz repülőtereken sem, így a személyzet hatalmas lélekjelenlétet tanúsítva átrepülte vele a Kaszpi-tengert, és Nyugat-Kazahsztánban próbáltak leszállni. A pilótáknak köszönhetően végül a gép 67 utasából 29-en túlélték a katasztrófát. A pilóták nem.

Mivel a sajtó sokat foglalkozott magával a balesettel, ehhez nem is szeretnék hozzátenni, viszont Azerbajdzsán kommunikációja az, ami a történetben izgalmas az eseményeken túl. Ilham Alijev azeri elnök nem csak egy bocsánatkérést követelt (azt megkapta már azóta Putyintól), hanem a felelősök megbüntetését és komoly kártérítést Moszkvától.

Amikor megtörtént a tragédia, Oroszország azt tette, amihez a diktatúrák a legjobban értenek: hazudtak. Azonnal kreáltak egy kitalált verziót, sőt, rögtön többet is. Ez olyan jól működött annak idején Csernobilben is... Sorban jöttek a verziók: az Embraer 190-es (egyébként kifogástalan műszaki állapotban lévő) gép egy madárrajjal ütközött. Műszaki meghibásodás történt. Felrobbant a gépen lévő egyik oxigén palack. Rendkívül rossz időjárási viszonyok történtek. A különböző orosz médiumok pedig a verziók tömegterjesztésébe kezdték, mintha központilag jött volna rá az ukáz. Pontosan ugyanezt a forgatókönyvet követték az oroszok tíz évvel ezelőtt is, az MH17 maláj gép orosz BUK-rendszerrel történt lelövése után is.

Csak hogy itt most nem Ukrajnával álltak szemben, hanem a számukra fontos kapcsolatot jelentő Azerbajdzsánnal, és a Baku legfontosabb szövetségesének számító Törökországgal szemben.

Néhány órán belül a repülőgépen történt videófelvételek és a géproncsokról készült képek alapján világossá vált, hogy a gépet egy légvédelmi rakéta találta el.

A baleset napján Baku még óvatosan fogalmazott. Másnap Azerbajdzsán hangnemet váltott: előbb az azeri média, a Reuters és az Euronews is azeri forrásokra hivatkozva már nyíltan vádolta meg Moszkvát a gép lelövésével, majd estére ezt nyilvánosan is elmondta a parlament egyik képviselője, Raszim Muszabekov.

December 27-én az Azerbaijan Airlines már egyértelművé tette, hogy az orosz rakétatámadás az egyetlen lehetséges verzió: “a lezuhant repülőgép "külső fizikai és műszaki hatásoknak" volt kitéve” - írta közleményben a légitársaság.

Ekkor már Moszkva is változtatott a kommunikációs stratégián, és a madárraj, műszaki hiba és nehéz időjárási viszonyok után azokra próbálták hárítani a felelősséget, akikre szokták: az ukránokra. A Roszaviacija vezetője, Dmitrij Jadrov szerint “nagyon nehéz helyzet” volt ebben az időszakban Groznij környékén az ukrán dróntámadások miatt.

December 28-án, tehát három nappal a tragédia után Vlagyimir Putyin felhívta Ilham Alijevet, és nagyon trükkösen kért is elnézést meg nem is. A Kreml által publikált beszélgetés leirata szerint Putyin “elnézést kért” amiatt, hogy ez a “tragikus incidens Oroszország légtere felett történt”.

Egy tíz évvel ezelőtti Azerbajdzsán és egy tíz évvel ezelőtti Oroszország esetében egy ilyen burkolt bocsánatkérés már így is a lehetőségek maximuma lett volna. De most más időket éljük. Alijevet jól láthatóan Putyin “bocsánatkérése” nem elégítette ki, és az orosz békülési szándékot visszautasítva december 29-én vasárnap kiállt a kamerák elé:

- Sajnos az első három napban Oroszországtól semmi mást nem hallottunk, csak hazugságokat... Az egyik dolog, ami felzaklatott és meglepett minket, az volt, hogy az orosz hivatalos struktúrák elméleteket állítottak fel valamiféle gázpalack felrobbanásáról. Vagyis nyíltan megmutatták, hogy az orosz fél el akarja hallgatni az ügyet, ami senkinek nem válik a becsületére. Először is, az orosz félnek bocsánatot kell kérnie Azerbajdzsántól. Másodszor, be kellene ismernie a bűnösségét. Harmadszor, a bűnösöket meg kell büntetni, büntetőjogi felelősségre kell vonni, és kártérítést kell fizetni az azerbajdzsáni államnak, a sérült utasoknak és a személyzet tagjainak. Ezek a mi feltételeink. Az elsőt már tegnap teljesítették. Remélem, hogy a többi feltételünket is elfogadják - mondta vasárnapi beszédében Alijev (az eredetire link kommentben).

Az orosz kommentelők és telegram csatornák egyébként azóta “szétszedték” Alijevet - “Hogy meri?!” Hát most meri és meg is teszi, amit ilyenkor meg kell. Oroszország pedig próbál majd jó képet vágni hozzá, és szépen ki fogja fizetni a kártérítést.

P.S.: azóta számos külföldi légitársaság felfüggesztette a repülőjáratait Oroszországba.

[homregeszet]

Nemzetközi 'Ne vásárolj semmit!' nap margójára

Agyag: Újrahasznosítható, újrahasználható (mű)anyag a neolitikumban (újkőkorban, Kr.e. 5500-5000)

Az ember környezetátalakító tevékenysége nem újkeletű dolgok, már a neolitikumban kezdetét vette. Ebben közrejátszott az, hogy az élelemtermeléssel együtt járó letelepedett életmódhoz szükségessé vált az állandó lakóhely kialakítása. A neolitikum emberei a Kárpát-medencei klimatikus környezeti viszonyok között faszerkezetes házakban éltek, melyek építéséhez fára volt szükség. Ennek következtében elkezdődött az erdők pusztítása, mely a fémművességgel párhuzamosan a vaskorban csúcsosodott ki.

1.kép: Nagyméretű agyagkitermelő gödör bontása közben Hejőpapi-Nyögő-dűlő lelőhelyen

Az agyagból formázott majd égetéssel tartóssá tett agyagedények használata technikai innovációnak számított ebben az időszakban.

A mai műanyaghoz hasonlóan az agyag univerzális és sokrétű nyersanyagnak bizonyult az őskorban. Sokféle felhasználási módja létezett a házak tapasztásán keresztül, az edénykészítésen át egészen apró használati tárgyakig (pl. gyöngyök, szobrocskák/idolok).

2.kép: Csomagolásra váró kerámialeletek

A téma szempontjából itt három dolgot említenénk meg.

Az edények oldalából kivágott, kerek, lapos orsókarikák (a később használatos orsógombok helyett), melyeket vélhetően m��sodlagosan a szövés-fonás során, a  fonalszálak kialakításához használtak.

3.kép: Orsókarikák (lent) és orsógombok (fent; fotó: Baranczó Bendek). A fotón szereplő tárgyak megtekinthetőek lesznek a 2024-ben nyíló Látványraktárunkban

Az agyag formázhatóságát, ellenállóképességét adalékokkal ún. soványítóanyagokkal növelték. Az apróra tört, zúzott kerámiaszemcsék, gömböcskék gyakran szabad szemmel is láthatóak az edények törésfelületén, melyek használatát természettudományos vizsgálatok is igazoltak.

4.kép: Összetört kerámiával soványított edény töredéke

Az újkőkori települések feltárása alkalmával szinte mindig találkozunk olyan, gyakran tíz méternél is hosszabb, mélyedésekkel teli gödörkomplexumokkal, melyekből a házak építéshez, agyagedények készítéséhez szükséges nyersanyagot nyerték ki. 

5.kép: A gödörben talált neolitikus “hulladék”

6.kép: Az agyagkitermelő gödör a kibontását követően. A szelvényfal alatt még folytatódik, jövőre fogjuk feltárni. Eddig 11 m hosszú, a legszélesebb része kb. 7,5 m. (Bele se fért a teljes képbe, drónfelvételt is készítettünk róla)

Hajdu Melinda

[rosszulorzott]

World Justice Project Rule of Law Index 2023

írtam érintőlegesen erről a mutatóról, most pár érdekes részletet

az összhelyezésünk 73 a 142-ből (kevesebb jobb), kb középmezőny vagyunk világszerte, a régiónkban viszont az ucccccsók (31)

van egy íve is

hopsz ott alul kiestünk a képből, de mutatom

na. így a 2015-ös kezdő adat nem látható már, a 37. helyről estünk a 73-ra (közben a vizsgált országok köre némiképp bővült)

a ló a horse plinkóban nagyon megütné magát, nem csoda, hogy nekünk is fáj

két adat (a nyolcból) üt el nagyon a pill középmezőnyös képünktől

az egyik a kormányzati hatalom korlátai: 67-ről 123-ra estünk, ez már a vörös színek sávja, 19 pontra a legaljáról. bár szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy a legalja, nem hazudik azzal az ember, csak határozottan kifejezi a véleményét. és tudjátok, mi van 19 pontra a legtetejétől? szívünk csücske, portugália

a másik a rend és biztonság, 20-ról a 14 helyre jöttünk. ezt sztem nem nekünk kellene érezni, hogy aaaaah de fasza, és nem is érezzük, hanem valószínűleg másfelé romlottak sajnos a viszonyok inkább

na de ez még csak 2015-ig néz vissza, jó lenne 2010 előttől mondjuk kiindulásnak. de sajnos a 2012-13-as jelentésben vagyunk először

a link pdf-et tölt le

úgyhogy ezt tudjuk, hogy ekkor 33 helyen voltunk a kormányzati hatalom korlátaival. 90 pontot zuhantunk csak az orbán-kormányok 2012-2023 közötti 11 évében. összesen (a végső időpontban) 142 ország közül a teljes skála majdnem kétharmadának megfelelő, megsemmisítő lecsúszás. a sír, hol nemzet sűlyed el

összesítő helyezést itt nem látok

ezt nézegessétek, hogy fogunk-e választáson kormányt váltani

[kepeslajoska]

Vásárhelyi Mária

Mit tudtunk meg eddig az M1-en történt  szombati tömegszerencsétlenségről?Tudjuk, hogy már a baleset előtti órákban is katasztrofálisak voltak a látási viszonyok az autópálya egyes szakaszain. Tudjuk, hogy a baleset előtt másfél órával, már történt egy szerencsétlenség ugyanabban a térségben, ahová mentőhelikoptert és több rohamkocsit kellett küldeni a súlyos sérültek miatt. Tudjuk, hogy a rendőrség és a Közút Felügyelőség tisztában volt a veszéllyel, hiszen a forgalomjelző táblára kiírták, hogy erős oldal szél és rossz látási viszonyok tapasztalhatók, de semmiféle más óvintézkedést - forgalomlassítás, elterelés, lezárás - nem tettek.Tudjuk, hogy Szlovákiában a porfelhő miatt ugyanebben az időben lezárták az ottani autópályát, nem engedtek fel autót a pályára. Ács Sándornétól, a Kishantosi Mintagazdaság volt vezetőjétől azt is tudjuk, hogy a por, amelyet széthordott a szél, valójában azért keletkezett, mert Mészárosék és Tiborczék, az új földesurak,  kiirtották azokat a fa- bokor- és egyéb növénysorokat, amelyek feladata a föld megkötése lett volna. Ugyanolyan barbár módon  tarolták le ezeket a földeket is, mint az Európában egyedül álló Kishantosi Mintagazdaságot. Éppen úgy ahogyan a gyarmatosítók bántak a gyarmatok népeivel és természeti kincseivel. Láthatjuk, hogy sem Pintér Sándor belügyminiszternek, sem Mészárosnak és Tiborcznak - a Közútfenntartó üzemeltetőinek és a pálya melletti földek birtokosainak - nincs mondanivalójuk az egy halálos áldozattal és 39 sérülttel és hatalmas anyagi kárral járó balesetről, és ezerrel megindult a szerecsenmosdatás, mely szerint kizárólag az autósok és kamionosok tehetnek a szerencsétlenségről. És biztosak lehetünk benne, hogy a vizsgálat is erre a megállapításra fog jutni. Pedig mennyivel jobb és biztonságosabb lenne az élet ebben az országban, ha Pintér Sándor nem a pedagógusok és orvosok, hanem a rendőrség soraiban tenne rendet, Mészáros visszatérne a gázszereléshez, Tiborcz pedig... számára nincs ötletem, mert a lopáson kívül semmi másban nincs szakmai gyakorlata. Nem hittem volna, hogy 40-50 évvel az olaszországi maffiafilmek - "A vizsgálat lezárult, felejtse el", "Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek" stb. - elkészülte után a valóságban is átélem mindazt, amit akkor a mozikban elborzadva láttam.

[angelofghetto]

mesterséges amortizáció (2. rész)

MÉLYREPÜLÉS

Hogy honnan is jön most ez a felbuzdulásom a fast fashion ellen? Valamikor úgy tíz éve feladta a Use Unused. Az egyik legjobb magyar tervezői márka volt, szexi, ötletes, szakmailag színvonalas, elérhető. A 2016-os Olimpia formaruháinak tervpályázatát is ők nyerték.

Komoly fejlesztéseket szerettek volna végrehajtani, terjeszkedni, nyitni Franciaország és Kína felé is, de közben a világ, a szakma megváltozott. Náluk egy ponton elszakadt a cérna, és azt mondták, nem azért tanultak, fejlődtek, dolgoztak, hogy igénytelen vacakot gyártsanak a fast fashion szellemében, inkább befejezik, vagy váltanak valamerre, mert nem hajlandók egy bizonyos szint alá menni, annál többre tartják ezt a gyönyörű szakmát, mint amivé válik. Mikor legutóbb hallottam róluk, Kínába költöztek, ahol hatalmas, fizetőképes felvevőpiacot reméltek, de nem tudom, ezzel mi lett.

Aki azt hiszi, hogy Kínában csak vacakot gyártanak, szolgáljon tanulságul egy rövid történet. Mikor elözönlöttek bennünket a kínai boltok, elbeszélgettem az egyik értelmes kínai boltossal, aki meglepően jól beszélt magyarul. Mindketten elcsodálkoztunk a másik nézőpontján. Én azon, hogy mennyi igénytelen olcsó cuccot árulnak ezek az üzletek, ő azon, mennyire igénytelenek és csórók a magyar vásárlók. Azt mondta, hozhatna gyönyörű fafaragásokat, festett lakk dobozokat, hímzett selyem viseleteket is darabját másfél millióért, de a kutya nem tudná itt megvenni.

A keresleti viszonyok és a profitéhség lezüllesztette a szakmát. Nálunk is boldog-boldogtalan nyithatott butikot, akinek volt pénze. Felkészültség, szaktudás nem volt feltétel. Mintha egy butik azonos lenne egy turival, csak veszek húsz kiló ruhát és eladom. Ugyan már, két anyagot mindenki össze tud varrni, aki be tud kapcsolni egy varrógépet, nem? A rendszerváltás előtt-alatt sorra zártak be a jól felszerelt, gépesített, automatizált nagy ruhagyárak, gyakorlatilag visszasüllyedt az iparág a kőbaltához. Szakemberek tömegeit eresztették szélnek. Az idősek korengedményes nyugdíjba mentek, volt aki jobban fizető pályára váltott nagy szomorúan, és maradt néhány utolsó mohikán, aki hitt a feltámadásban, és próbált valahogy túlélni úgy 10-15 éven át, míg a romokból elkezdett kibontakozni valami. A határok nyitásával megjelentek a szerencsétlen erdélyi ingázó munkások és betelepülők, akik még kevesebbért is kaphatók voltak, és lenyomták a bérszínvonalat. Végül a kínai ócsó-ezeöccá konténerpiacok vágták haza végleg az egészet.

Aki tehette, az oktatásba menekült (mert szakoktatóként másfélszer annyit kereshetett, mint mérnökként a megmaradt néhány állami cégnél - pl. egyenruha -, vagy akár az elszaporodó fusi-butikoknál). Nagyjából kihalásos alapon megy a dolog, vagy aki a képszerű hasonlatokat szereti: egyre kevesebb fóka tolong az olvadó jégtáblákon. Ma már ott tartunk, hogy a szaktanárok zömét megbuktatnám, mert elképesztő az a színvonal zuhanás, ami tetten érhető. Ha egy példával akarnám megvilágítani, mikor én a szakmát tanultam, az összes varrógép kinematikai ábráját (karok, csuklók, excenterek, hevederes áthajtások, csúszkák, bütykös tárcsák, forgattyús mechanizmusok, csapágyak, lengő elemek, mi mihez kapcsolódik, mit mozgat, stb.) táblánál fejből rajzolni kellett tudni, egy rossz vonal, és bukta. Ma a tankönyvből fel kell ismerni úgy, hogy a kép alá van írva hogy micsoda. És ez csak egy tantárgy. Valódi felsőfokú szakmai képzés már nincs idehaza, viszont gombamód szaporodnak a divatstílus tervezést is tanmenetbe illesztő iskolák, akik varrni tanítanak, de mivel arra senki nem jelentkezne (mert rosszul fizet, és rabszolgamunka), ezért mellécsapják a divatvilág életérzést, ami kikerülve a világba semmire sem jó. Mi a fenének kellene ebbe az országba ennyi főleg fantáziátlan, botcsinálta, nagymellényű tervezőcske, mikor még a nagyok és tehetségesek sem tudnak megélni? (Külföldön meg kiröhögik őket, nekik megvannak a sajátjaik.)

A vevők? Akinek van pénze, az világmárkákat vásárol, főleg nyugaton. Akinek nincs pénze, annak ott a turi, jobb esetben a fast fashion boltok kínálata, az akciók. Középen nincs semmi, mert valójában nincs igényes és fizetőképes középosztály, akit meg lehetne célozni minőségi divattal. A kevés kivétel, aki mégis van, az vásárol a tervezői showroom-okban, jobb outletekben, esetleg méretre varrat.

Akkor most mi van? Félig nevetve, félig sírva mondogatom az "eredeti butik-felhalmozódás" óta, hogy a hatvanas években a sugar daddy a barbijának bundát és brilleket vett, a hetvenes-nyolcvanas években kocsit, lakást, mostanság meg saját divatmárkát. Ha bejön valami misszpicsa a céghez, és elnyafogja, hogy szeretne bevezetni egy új brendet, már feláll a hátunkon a szőr. Szinte mind ugyanazt a fotót mutatja a pinterestről, vagy valami turkiból kikukázott kinyúlt rongyot hoz, hogy na olyat. És azt hiszi, hogy divatérzékeny és egyedi.

Továbbmegyek. Mikor egy tervezőnél dolgoztam, ott is volt ilyen, és nem értette, miért annyi az annyi, mert ha egy varrónőhöz viszi, az jóval kevesebbért megvarrja. Az idiótának eszébe nem jutott, hogy terveztessen, mert a dizájner arra való, nem arra, hogy valami ki tudja honnan való rongyot az orra alá dugjanak (pláne hogy egy másik hasonló tervező darabját varrja meg). Ez megalázó. Mintha egy gyárigazgatót akarnának portási feladatokkal megbízni a saját cégénél. Nincs semmi baj a portás szakmával, tisztességes megélhetés, és a diri is biztosan meg tudná oldani ha életbevágó lenne, de na.

Ahogyan látni, hogyan lett az építőiparból a leggyalázatosabb értelemben vett sufnituning, úgy lett a divatszakmából is valami horror, a dilettánsok gyűjtőhelye. A minőségi cucc tovább tart, ami nem növeli a dzsidipit. Igazából most az van, aki valóban ért hozzá, és igényesen dolgozik, az éhen hal, mert nyakig ér az általános mókolás. Jóazúgy. És az embereknek amúgy sincs most pénze, legkönnyebb a ruházkodáson spórolni. Önjelölt tehetségekből sok van, mint a Megasztárban. Legtöbben azt hiszik, hogy csak keresnek valakit, aki azt állítja magáról hogy varrónő, kezébe nyomnak valami rajzot, képet vagy rongyot, kicsit előadják magukat, és rögtön híres tervezőkké válnak, aztán onnantól dől a pénz. Persze, ezt hozzák az Ördög Prádát visel, meg az Emily Párizsban filmek, a New-York-i, London-i, Milánó-i, Párizs-i Divathetek, meg a VOUGE csillogása, de az egy egészen más szint. (Nyilván a dokik is sírnak-röhögnek az orvosos sorozatokon.)

Volt olyan megrendelőnk (amúgy dúsgazdag ügyvéd), aki hozta a Burda magazinjait, hogy abból varrjunk neki, mert ki akar kerülni vele a nemzetközi kifutókra a nagyok közé, de nem tudta, mi a különbség a szövött és a kötött anyag között, vagy hogy a ruhadarabok méretekben készülnek, egy méret nem jó mindenkire. Próbáltam neki finoman és kedvesen elmagyarázni, hogy mi merre hány méter, és hogy nem kell feltétlenül ragaszkodnia a kályhához, mi ennél nagyságrendekkel nagyobb tervezői és technikai szabadságot tudunk kínálni a szakember gárdánk jóvoltából, de erre hisztizni kezdett, hogy csak egy kis jószándék kellene, és megpróbált kirúgatni a főnökömmel. (Végül én maradtam, ő ment.) Hogy ez mennyire nevetséges volt, ahhoz ismerni kell a szakma struktúráját.

Szóval szintek. A világvezető néhány tucat (mára már ez is felhígult) divathház diktálja a divatot a következő szezonra. Mindenki fel tud sorolni ilyeneket: Dior, Givenchy, Chanel, Saint Laurent, Gaultier, Miyake, stb. Persze azóta sok újabb is van, és a régiek zömében is már fiatalabb tervezők dolgoznak a névadók nyomában. Ez a szint az Haute Couture ("ot kotür"), jelentése Magas Szabásművészet. Stílusok, vonalvezetések, színek, határ a csillagos ég, és nem minden hordható, ezek némelyike inkább képzőművészeti alkotás, elvetemültebb tervezők akár vasrácsot, madárfészket vagy játékmackót is beépít a darabjaiba. Ezen a szinten ugyanúgy a hangulat, az életérzés számít, mint egy üdítőital reklámban. Azért kerülnek ezek a szuperegyedi darabok csilliárdokba, mert rengetegen, rengeteg órában, mindent kézzel készítenek, összesen egyetlen darab készül, és ott van mögötte a világhírű, történelmi név. Gyakran az anyag is kézzel készül, egyedileg festik, applikálják, szemenként hímzik gyönggyel, flitterrel szorgos kezek, akár úgy, hogy az alap egy fátyol szerű vagy tüll szerű anyag, amit meghatározott minta szerint televarrnak, és nem sajnálják belőle a hozzávalókat. Van, hogy több változat születik, és amit mégis elvet a tervező, azt megsemmisítik. Ez mind benne van az árban. Meg a DJ, a kifutó, terembérlet, manökenek gázsija, fodrász, sminkes... egészen a bérszámfejtőn és büfés fiún át a takarítónőig.

Következő szint a prêt-à-porter ("prét-á-porté"), ami az előző szint "lehozása a fellegekből", jelentése kész viselet. A hordhatóhoz sokkal közelebb áll, mint az előző szint, de még itt is nagy tere van a fantáziának, az extremitásnak. Ebből dolgoznak a céges, "alkalmazott" tervezők, ezek alapján állítják össze a nagyközönség számára gyártott minőségi kollekciókat. Sok képzett szakember dolgozik ezeken, akár több hónapnyi munkát belefektetve. Valójában itt indul a koppintás, mert még ezek is nagyon drága darabok.

Következő szinten különválik a szakma. Vannak multinacionális cégek tömegtermelésre, vannak helyi dizájnerek akik egyedi darabokat készítenek kis szériában (max. 10 db), kis és kisebb magáncégek, sorban csökkenő igényességgel és minőséggel, csökkenő ráfordítással, és vannak a méretes szalonok, de az egy külön történet. És persze van a civil hobbvarrászat, amihez pl. a Burda divatmagazinok lettek kitalálva a háború utáni nagy spórolásban, mikor áruhiány volt, és a családanyák abroszból meg függönyből varrtak a családnak. Visszautalva az elejére, ebből a szintből akarta megvalósítani kislánykori álmát az ügyvédnő az Haute Couture kifutón.

Majd később írok arról is, miért lehet annyira addiktív ez a szakma, miért lehet annyira szeretni.

Mazochistáknak, és akiket behatóbban érdekel a realitás, azoknak ajánlom a Telex 4 részes feltáró jellegű cikksorozatát:

[diogenesz2020portugal]

A Kirk hurrikán holnap érkezik az Azori-szigetekre, akár 17-19 méter magas hullámokkal. Corvo szigete a legérintettebb, a katasztrófavédelem már megkezdte a védekezést.

A Nemzeti Tengerészeti Hatóság és a Haditengerészet figyelmeztet az Azori-szigeteken az elkövetkező napokban súlyosbodó tengeri időjárásra

A tenger- és szélviszonyok előrejelzése szerint az Azori-szigeteken október 8-a, kedd korai óráktól október 9-e, szerda reggelig jelentősen romlanak az időjárási viszonyok az Azori-szigeteken.

A tenger hullámait nyugati hullámok fogják jellemezni, jelentősen kilenc méteres magasság, maximum 16 méteres magasság, átlagosan 15-18 másodperc közötti időszakkal. Nyugati széllökések várhatóak, átlagosan 75km/h intenzitással és akár 135km/h széllökések is.

Ezért a Nemzeti Tengerészeti Hatóság és a Haditengerészet – különösen a tengeri halászoknak és szabadidős hajózóknak – javasolja, hogy térjenek vissza a legközelebbi menedékkikötőbe, és tegyenek óvintézkedéseket.

Javasolt továbbá a horgonyzott és lehorgonyzott hajók kikötésének és felügyeletének megerősítése, valamint a tengerészek állandó éberségi állapotát fenntartani és figyelemmel kísérni az időjárási helyzet alakulását a navigációs figyelmeztetések és a Portugál Tengeri és Légköri Intézet (IPMA) időjárás-előrejelzésein keresztül, valamint a kikötői hatóságok által a kikötőkbe való belépés feltételeiről rendelkezésre bocsátott egyéb információkat, a tengerre való kihajózás elkerülése addig, amíg a körülmények nem javulnak.

A lakosságnak tanácsoljuk, hogy ne tegyen sétát a part mentén vagy strandon, valamint ne vegyen részt zord tengereknek kitett, vagy szörfös területeken. Különösen kerülni kell a sziklákra való felmászást és az ott tartózkodást. Alapvető fontosságú a megelőző megközelítés alkalmazása, és ne tegyük ki magunkat felesleges kockázatnak.

Ha feltétlenül ki kell menni a partra, érdemes ébernek maradni, mindig szem előtt tartani, hogy ilyen körülmények között a tenger könnyen elérheti a látszólag biztonságos területeket.

Hullámtérkép

[sztivan]

ebben a kritikus geopolitikai helyzetben, ezek között az ellentmondásos európai uniós viszonyok között is meg tudja majd állni a helyét ez a minisztérium, és az ország javára dolgozva, az ország érdekében eljárva a beérkező európai uniós forrásokat a területfejlesztési szempontokkal összhangban, a nemzet javára tudja majd hasznosítani

Aradszki Navracsics minisztériumáról

[kaoszkutato]

államforma

A tulajdoni viszonyok megváltozása indokolttá tette, hogy Magyarország (korábbi nevén Magyar Köztársaság) újra nevet váltson. Az ország államformája ezentúl Zrt, a hivatalos elnevezését pedig a nemrégiben többséget szerzett részvénytulajdonos javaslata alapján már el is fogadta az Országgyűlés: MGYRRSZG Zrt.

Az országhatárokon már el is kezdődött az új táblák kihelyezése. (MTI)

[filmszeresz]

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 32. Mad Men – Reklámőrültek

Az (amerikai) marketing-szakma krónikája nagyjából stabil, de érdekesen vívódó macsó-szemszögből. Az új évezred sorozat-boomjának egyik legönfejűbb, s ezért is okkal-joggal tisztelt produkciója.

Úgynevezett klasszikus.

Rengeteget dohányoznak benne. Ez önmagában még nem lenne érdem persze, de tényleg ott tartunk, hogy azzal semmi baj, ha valaki a filmen viszkivel öblít, de nehogy rágyújtson, mert fúj, az egészségtelen. Ám a Mad Men-ben nem azért cigiznek sokat, hogy bemutassanak a kornak, amely embere nézi a sorozatot, hanem egyszerűen azért, mert ha egy sorozat története a 60-as években indul, akkor így autentikus.

Az egész sorozat szuper-autentikus: a miliő perfekt, a karakterekben csak úgy pulzál a feszültség - a sztori meg egyszerre informatív és szórakoztató. És megállás nélkül provokatív. A Mad Men 7 évada hangsúlyosan mesél a reklám csinálóiról, annak célközönségéről. A manipulációról. A férfi-női viszonyok fojtott reménytelenségéről. A patriarchátusról és a feminizmus erősödéséről.

Cool, elmélyült és Jon Hamm. És Elisabeth Moss, Vincent Kartheiser, January Jones, Christina Hendricks, John Slattery

Robert Morse, Jared Harris. És a többiek.

És a Mad Men-é a tévétörténet egyik legklasszabb főcíme is.

[retyerutya]

Szóbal itt akad össze az elmélet és a gyakorlat, amikor az MCC minőségi oktatást/iskolát akar a valag pénzből csinálni, de nem a minőség az elsődleges szempontja, hanem az uram-bátyám viszonyok,és akkor Szabó Tünde volt sportállamtitkár "festő" lányát (a sztárolt Karolina egy giccsfestő, nem egy jelentős képzőművész) rakja be A művészet témakörben egy beszélgetésbe, egy 12/13 éves kislányt.

[rosszulorzott]

Részletek itt:

fb

(a szerdai fb-bejegyzés)

máshogy látom a hangsúlyokat az ellenzék és mp vonatkozásában, miközben ő nyilván jobban tájékozódik ellenzéki berkeken belül, tudja, mit próbált meg sikertelenül és miről-kiről pattant vissza (én is tudok ilyeneket, amik inkább engem támasztanak alá, de az másodkézből van)

de sztem az ellenzék kudarcainak kevésbé oka a kollaboráció (nyilván az is van és az is hat), és inkább a diktatorikus viszonyok. full demokráciában sem annyira magától értetődő, hogy mindenki jól és azonosan értelmezi a helyzetet, a problémákat, a prioritásokat, vagy az, hogy képes jól megkülönböztetni azokat az eseteket, amikor az együttműködés a legüdvösebb meg amikor a különutasság (jó ellenpélda erre maga hadházy, aki előtt le a kalappal, hogy nem állt be a rendszert konszolidálók sorába 2022-ben, mert ez az az ügy, ami miatt érdemes akár külön is kiállni). sződd még eköré a diktatúra módszereit és erejét, a helyzet látható kétértelműségét a politikusok és a választók számára is, és azt a káoszt kapod, amiben nem kell jellemhiba ahhoz, hogy tévelyegj - és csak újabb tévedésekhez vezet, ha a diktatúra hatalmának a szándékos felhasználását és következményeit az azokat elszenvedők számlájára írjuk

hogy ezzel szemben mp az ő szemében tényleg a hiteles új szereplő vagy csak a követői tömegnek szánt lip service, hogy ne vegyék a fejét, azt nemtom